Utcák és terek

A válasz eléggé zavarba hozza Yukizaki-t. Önmagáról mesélni nem nagyon tud vagy a céljairól.
-Hát nem tudom. Az édesanyám is bábmester volt. A bábmozgatást tőle tanultam meg. Viszont a bábomat már apám készítette el aki ács. Tőle is tanultam egy keveset róla. Ez érdekel engem. A bábok készítése és használata.
Végül aztán kicsit megkésve de, megkapja a bemutatkozást Ginoo. És egy érdekes kérdést amit Ginoo eddig nem nagyon tud hová sorolni milyen jelentősége lehet.
-Hát apám ács és nekik van céhük. A lényeg azt hiszem az, hogy mindig legyen munka és a kontárokat kiszűrhessék. A fegyverkészítők azok gondolom a fegyvereket készítik?
A következő jelenetet Ginoo nem nagyon tudja hová tenni magában. Úgy gondolja, hogy a másiknak sok pénze lehet. Viszont a hirtelen kérdésre meglepődik és zavarában gyorsan visszakérdez.
-Itt?

A shinobi nincs megelégedve Ginoo-val. Ez is idegesíti őt. Egy ismeretlen nincs vele megelégedve. Ez az egész helyzet olyan abszurd Ginoo számára. Ez az alaki ismeri őt Ginoo pedig nem. Ez zavaró és gyanús is egyben. Egy nagy épülethez érkeznek és a másik beinvitálja őt. Ginoo gyanakodva néz rá mire egy választ kap. A szeme csillanásából rá lehet jönni, hogy felkeltették az érdeklődését. Bemegy és miközben a hátáról leveszi a bábját és kikötözi aközben kérdezi.
-Mi ennek a szervezetnek a célja?
Ha kicsomagolta akkor chakrafonalakkal elkezdi mozgatni először jobbra-balra, majd a levegőbe emeli végül a földhöz lapítja. Ezt minél gyorsabban próbálja csinálni. Ez után a szobában lévő székek közt próbálja meg Ginoo a bábját elmanőverezni úgy, hogy ne érjen hozzájuk. Közben beszél.
-Majom még komolyabb harcra nem alkalmas. Előnye a gyorsaság és a könnyű kezelhetőség, de hátránya az hogy a fegyverei amik a fémből készült kezek csak ütésre és védekezésre használhatóak. Szúrásra és vágásra nem. És egy az egy elleni harca alkalmazható de, több ellenfél ellen nem nyújt biztos védelmet. Viszont még sokat lehet rajta fejleszteni. Sok kiaknázatlan lehetőség van. Fej, test, hát és lábak. Bár a testét nem szívesen formáznám mert félek, hogy akkor túlságosan sérülékennyé válna.
Ha úgy látja, hogy a kis bemutatójával a másik nincs megelégedve akkor Ginoo megmutatja a titkos fegyverét. Majom segítségével sorba rakja a rendezetlen székeket. Kettesével. Egy szék jut a kezébe és egy a teleszkópos farkával lesz megragadva.

Biztos voltam benne, hogy jó kezekbe adtam az összegyűjtött adatokat. Olyasmibe ütköztem, aminek a megoldására nem vagyok elég felkészült. Az ANBU azonban, minden bizonnyal lesz olyan felkészült, hogy képes legyen kezelni és kivizsgálni az ügyet. Elindulok a kórházba, hogy feltegyek pár kérdést Kounak és megnézzem Ishinnel mi a helyzet. Szegény genint alaposan helyben hagyta Kou ... nem is tudom. Nem tudom, hogy ellenségek vagy éppen kollaboránsok. Ezért is döntök úgy, hogy a kórházban elbeszélgetek vele, amikor azonban eljutok az ajtóhoz, egy pillanatra Ishint pillantom meg. Nagyon gyorsan felgyógyult vagy... amiképpen én próbáltam megtéveszteni ellenfelünket, hogy felvettem Kou külsejét, most Kou próbálkozhat eme ravasz csellel. Elvégre, szemem láttára vágták meg Ishin hasát, abból nem lehet ennyi idő alatt felgyógyulni. Még akkor sem, ha valakinek a Legendás Pancser lenne az orvosa. Ravasz tervet agyalok ki egyetlen rövidke pillanat alatt. gyorsan a látott alak után rohanok és amikor elég közel kerülök hozzá, utána kiáltok.
- Ishin várj! Ishin, valamiről beszélnem kell veled.
Próbálom megállítani és közben elhitetni vele, hogy egyáltalán nincs olyan jó emlékezőtehetségem, mint valójában azzal rendelkezem. Ha megáll és bevár, akkor mellé sietve lihegek egy sort, megjátszva, mintha kifáradtam volna, majd megszólalok.
- Kouról van szó.
Húzom el orra előtt a mézesmadzagot.

// Ginoo Yukizaki //

Yoroi végighallgatja az ifjú kérdését és habozás nélkül, szinte azonnal válaszol:
- Szervezetünk célja Konohagakure no Satou szolgálata. Danzou-sama - a Hokage - alapította céhünket, néhány hónapja. Felismerte a Bábhasználatban rejlő potenciált, ezért egybefog minket, hogy képezzük és fejlesszük egymást és magunkat. Ezáltal könnyedén még erősebbé válhatunk és még nagyobb hasznára lehetünk a falunak.
Yukizaki bemutatójára mindössze unott képpel reagál, szinte már-már alig figyel oda. A Titkos fegyver bemutatója alatt elmotyog valami olyasmit, hogy "jó ötlet", vagy valami hasonlót.
- Itt nem csak a képességeidet fejlesztheted zavartalanul, de segítünk, hogy esajátítsd a Bábkészítés alapjait, később talán a mesterfokát is. Mivel Akadémiai tanuló vagy, ezért hosszú út áll még előtted, de megfigyeléseim szerint megvan benned a potenciál, amely még kiforratlan ugyan, de azért ott van az!
Yoroi arcán most halovány mosoly jelenik meg, tekintete azonban még mindig inkább kíváncsi, mint kedves. Tartása alapján teljes mértékben rád figyel, mintha készülne valamire.
- De természetesen nem kötelező csatlakoznod hozzánk, Te döntesz Yukizaki!
Figyel. Vajon Ifjú tanoncunk mit felel?

Ginoo kicsit meg is lepődik, hogy megkapja a választ. Az ötlet szerinte hasznos lehet. Egy újabb színt vinne a konoha ninja kultújába. A bemutatója nem azt a reakciót kelti amit Ginoo várt. Sőt egyenesen unalmasnak gondolja a másik. Pedig Ginoo mindent megpróbál, hogy el tudja kápráztatni. De sikertelenül. Visszahívja a bábját és kezdi elrakni. Az amit hall az pont az amire neki szüksége lenne. Aztán abbahagyja az elpakolást és Yoroi szemébe néz.
~Ez így még túl egyszerű volt. Lesz még valami ebben szinte biztos vagyok.~
-Én szívesen csatlakoznék a szervezethez de, mit kéne megtennem hozzá?

Yoroi arcán talányos félmosoly játszik, amikor Yukizaki felteszi kérdését. A chunnin egyelőre nem válaszol, hosszan néz az ifjúra, majd a bábjára. Lassan, komótosan leül az egyik székre. szemét mindeközben nem veszi le Yukizakiról. A szék, amin ül régies faragású, vaskos fából készült. Talán tölgy, esetleg bükk.
- Semmi különöset. Át kell menned a Genin Vizsgán. Ennyi az egész. Mivel azonban addig még van egy éved, ezért nem vehetünk fel, mint teljes jogú tagot. Ezért nem vezettelek beljebb az épületben. Eddig jöhetsz, nem tovább. Ez a hely is kitűnő, ha edzeni akarsz. Persze volna még egy csekélység, amit elvárunk... Az pedig nem más, mint a hűség felénk és Konoha felé. Nem hinném, hogy túl bonyolult a dolog.
Mosolya továbbra is csalafinta. Lehet, hogy a Genin enyhe megilletődöttségén virul így, vagy egyszerűen tartogat még valamit a tarsolyában. Nehéz lenne kiolvasni játékos arcéléből, hogy mire gondol. Barnás szeme sem ellenszenves, de nem is túlzottan barátságos. Inkább szórakozottság sugárzik belőle, mint bármilyen más érzelem. Ujjai végigtáncolnak a szék karfáján, miközben az Akadémiai Tanulót nézi.
- Nagyon sok mindent tudok rólad, mert figyeltelek. Ha valamiféle próbára vártál, nos, arra azért nincs szükség, mert tisztában vagyok a képességeiddel. Danzou-sama személyesen adta parancsba, hogy mentoráljalak. Ez igencsak nagy megtiszteltetés. Tehát, mi a válaszod Ginoo Yukizaki? Ne feledd, hogy ha csatlakozol hozzánk, akkor nem csak azért kell hűségesnek lenned Danzou-samához, mert Ő a Hokage...


// Majd a Kyūden ningyō no yūzā nevű topicba írj ^^ //

// Danzou //

Eltelt két nap, mióta Gonza bent volt az irodába, az egyik fogadónál adta meg a tartózkodási helyét. A fogadó előtt az utcán várt, miközben nézelődött. Sok mindent látott, árusokat, rohangáló gyerekeket és így tovább. Egyszerűen háttal a falnak támaszkodva állt és várt, eközben elmerengett pár dolgon.
~ Hm.... kíváncsi leszek, hogy milyen eladó lakások vannak. Amennyiben sikerült a lakás választás, akkor kell keresnem egy olyan helyet, ahol építési faanyagokat, gerendákat, deszkákat és léceket árulnak, ugyanis kapásból elkezdeném a kis műhely építését. Egy kis időre félrevonulok a harcoktól és abbahagyom a folytonos vándorlást, egy kis városi "civil" élet egy kis polgári munkavégzéssel egybekötve jót fog tenni. ~ filozofált el magában. Igazából még csak nem is volt türelmetlen, teljesen nyugodtan szinte kikapcsolódva várta az ügyintézőjét. Amúgy sem tehetett mást, mondjuk nem is unatkozott, unaloműzésként - szokásához híven - elkezdte bámulni a fiatalabb hölgyeket, azok közül is a nagymellűeket. Talán még számolta is őket. Bár már járt shinobifaluban - nem is egyben - de mindig érdeklődve nézte azt, hogy milyen sok nindzsa jár-kel az utcákon. Konoha-ra külön is igaz volt ez, annak ellenére, hogy háborúban állt a Tűz országa, a faluban lévő hétköznapi életritmuson ebből szinte semmit sem lehetett észrevenni. Olyan érzése volt a roninnak, mint ha egy üdülőhelyen lenne, annyira nyugalmas volt minden. Ráadásul mindehhez még hozzájátszott az is, hogy aznap gyönyörű napos idő volt.

A hosszú várakozást egyszer csak hirtelen megtörte valami. Egy igen csinos fiatal hölgy, aki szamurájunkhoz lépett ismertette a falu vezetőinek a döntését. A ronin először megörült a csinos hölgynek, ám ez az öröm hamar szertefoszlott, ugyan is ahhoz, hogy letelepedjen eleget kell neki is tenni egy kérésnek, még pedig annak, hogy amennyiben a falu bajban van, neki harcolnia kell.
~ A fene pont azt mondtam két nappal ezelőtt az irodában annak az aktakukacnak, hogy egy ideig le akarom tenni a kardomat. Erre pedig mi van? Már is egy "gyalogot" látnak bennem. Hmm... hát nem is tudom. ~ töprengett magában Gonza, majd válaszolt a hölgynek:
- Ami azt illeti kissé másképp terveztem a dolgaimat. Vissza szeretnék vonulni a harcoktól, legalább is egy huzamosabb ideig mindenképpen, polgárként képzeltem el magamat Konohaban. Kérem fejtse ki bővebben, hogy mit értsek az alatt, hogy a "ha a falu bajban van"? Közvetlenül maga a település a civil lakossággal együtt, avagy a falu vezetésének a külpolitikai érdeke? - tette fel a kérdést kisebb csavarral a szamuráj úgy, hogy azonnal leessen a lényeg az előtte álló kunoichinek. Hősünk nem az az ember, akit egy könnyen csak úgy be lehet palizni. Ugyan is ő biztos, hogy nem fog eleget tenni annak a kérésnek - már ha erről szól az a bizonyos feltétel/kérés ami a letelepedéséhez kell - hogy vegyen részt a shinobi háborúban Konoha oldalán a Víz szövetség ellen, mint "katona" a csatamezőn. Amennyiben csak arról lenne szó, hogy egy esetleges támadás során ostromolnák a falut és a civil lakosság bajban lenne, akkor természetesen megvédené a védteleneket és az ártatlanokat (öregeket, nőket, gyerekeket...stb). A ronin türelmesen várta a választ.

// Gonza Sasano //

A Nő elmosolyodik és vidor arccal néz rád.
- Óhh, ugyan, semmi ilyesmiről nincs szó. Nem az az alku része, hogy Konohagakure no Satou katonája legyen. Hanem, hogy mint minden polgár, azt leszámítva, hogy ön ért is a harchoz, felveszi a fegyvert, amennyiben Konohagakure no Satou támadás alatt állna. Ez egy kötelezettség, amíg itt akar élni. Úgy vélem, hogy ez szinte már természetes. Amennyiben ez így megfelel Sasano-san, akkor megmutatnám az ön rendelkezésére bocsátott épületet, amit jelképes harmincezer Ryouért a Sasano Klán tulajdonába állítunk.
Újfent rád mosolyog és ha beleegyezel, akkor elindultok a város széle felé.
Egyszerű, kecses léptekkel sétál. Gyorsan, tempója nem sietős annyira, de azért komoly iramot diktál. Az épület egy barátságos kis utcában van, földút, kerítések. Közvetlenül a Konohát körülvevő fal mellett. Roskadt kis viskó, mely csinosításra vár. Apró kerttel, kerítéssel.
- Megfelel, Sasano-san?
Tekintete rád írányul, szemében kérdő fény csillan.

- Rendben, elfogadom a feltételeket. - válaszolta a ronin a kunoichinek, majd követte azt, nem gyalogolhattak olyan sokat, mikor beértek egy barátságos hangulatú kis utcácskába. Gonza számára az egésznek, amolyan tanyasi feelingje volt. Szemügyre vette a kis házikót és a hozzá tartozó kertet. Ránézésre nem volt valami nagy szám, de nem is ez volt a fontos.
~ Egy magamfajta alaknak ez a lakhely tökéletes. Nem feltűnő, és bőven nem hivalkodó, átlagos lepukkadt kéró. Bőven jó lesz nekem! ~ jegyezte meg magában, majd a hölgy kérdésére határozottan válaszolt:
- Igen, megfelel! - mondta neki, majd adta is át az összeget a nőnek. 
- Ha nem bánná, akkor bemennék a házba, megnézném. - közölte vele, majd amennyiben a kunoichinek sincsen ellenvetése, el is indulna a kéró irányába és benyitna az ajtón. Ott körülnézne, hiszen ez lesz az a hely, ahol a ronin huzamosabb ideig lakni fog. Amennyiben mindent megfelelőnek találna, visszamenne a shinobihoz, majd megkérné őt, hogy vezesse egy olyan helyre, ahol építési faanyagokat (gerendák, deszkák, lécek...stb.) lehet beszerezni.

Mi tagadás a kuckón volt mit szépíteni, felújítani. De a mi kardvívónknak ez nem okozna gondot. Végzett ő már többször is fizikai munkát, igaz az mondjuk nem is mostanában volt. A körbenézés után így szólt a hölgynek:
- Igen lebonyolíthatjuk az adásvételt. Tessék itt van 20.000 ryo. - mondta neki majd át is adta neki az összeget. Ezután pedig el is indult az utca végére ahol az állítólagos asztalosmester volt megtalálható. Az út közben el is kezdett gondolkodni azon, hogy mennyi és milyen faanyagok fognak neki kelleni. Mihelyt odaérnének a műhelyhez, le is adná a rendelését, az asztalosmesternek:
- Üdvözlöm mester, nagyon sok mindent fogok vásárolni, szóval írja fel valahova. Diktálom. Szükségem lenne 15 darab 275 cm x 20 cm x 20 cm méretű gerendára. Utána 12 darab 20 cm x 20 x 100 cm méretű gerendára hidaláshoz. Majd 4 darab 20 cm x 20 cm x 200 cm méretű gerendát, szintén hidaláshoz. Ezután fog kelleni a tető gerendákhoz 3 darab 100 cm x 20 cm x 20 cm méretű gerenda, majd 6 darab 250 cm x 20 cm x 20 cm méretű gerenda és 2 darab 20 cm x 20 cm x 200 cm gertenda. Rendben most jönnek az oldalfalnak való deszkák. Szükség lesz 20 darab 45 cm x 3 cm x 200 cm méretű deszkákra, majd szintén 20 darab 45 cm x 3 cm x 100 cm deszkákra és végül 5 darab 45 cm x 3 cm x 200 cm-es deszkák is kellenek. Na akkor, most a tető bedeszkázása következik, amihez szükség lesz 20 darab 50 cm x 2 cm x 200 cm méretű deszkákra. És akkor jöjjön a padló bedeszkázása, amihez fog kelleni 16 darab 50 cm x 3 cm x 200 cm-es deszkák. Végül pedig az ajtóhoz való faanyag, ehhez fog kelleni 2 darab 100 cm x 4 cm x 200 cm-es falap. Adjon még hozzá egy nagydoboz szöget, kalapácsot és fűrészt. A kalapácsot és a fűrészt vissza fogom hozni, ezek csak kölcsönbe kellenek. Az embereivel szállítsák le hozzám, én majd mutatom az utat. - sorolta fel a ronin részletesen a megrendeléseit, ő a saját kis műhelyét egyszer már megtervezte régebben. Amint felpakolnák a szekérre (vagy szekerekre) a faanyagot kifizetné az árut. Lepakoltatná a háza udvarára és el is kezdené építeni a műhelyét. 

// Íme egy nagyon-nagyon vázlatos - és csak nagyjából pontos - tervrajz a műhelyről. 






//

A Hölggyel sikerült lebonyolítanod az üzletet, odaadtad neki  az előre megbeszélt 20000 ryou-t. Ő meg cserébe hivatalosan is üdvözölt a faluban, mint lakost és kezedbe csúsztatta a kulcsokat, mely az ajtót nyitja. Bár a zár csak a szél ellen véd. Ezután, a mester azt mondta, hogy másnapra leszállítja neked az árut és ez 10000 ryoba fog kerülni, ráadásul még a javítási munkűlatoba is besegít, ha nincs ellene kifogásod.

Így tehát, mondhatni, mindent sikerült összehozni, amit össze akartál.

// Az építést egy posztban - nem kell sok, csak húsz sor - kijátszhatod még itt, vagy akár az élményekben. Nem volt nagy kunszt játék, de mivel sokat dolgoztál vele ezért 10 chakrával jutalmazlak.  //

// Ehh, tegnap megírtam a posztot, de csak most látom, hogy nem rakta ki >< //

Érdekes. Furcsa. Különös. 
Magamban csak ilyen szavakkal tudtam illetni a kialakult helyzetet. Különös, hogy ösztönszerűen öleltem át a fiút, nem gondolkodtam rajta miért, és különös a fiú reakciója is egyben. Furcsamód magához húz még jobban. Nem is tudok megszólalni. Eddig sem tettem ugyan, de most már tényleg magamba fojtottnak érzem a szó minden formáját. Amiben már biztos vagyok hogy Koizumonak elég nagy problémái lehetnek, abból ítélve ahogy, és amilyen reflexből magához húzott. Nem kérdezett semmit, egyből közelebb engedett magához fizikailag. Ha magamból indulok ki, ez számomra azt jelentené, hogy olyan mélyen elgondolkoztam valamin, hogy a külvilági ingerekre nem tudok ésszerűen reagálni, helyette azt teszem, amire a szívemnek szüksége van. Ezek után már engem olyanokkal hogy "nincs semmi bajom" nem tud átverni. Igaz mondjuk, mi közöm is van az ő bajához? Semmi. Segítenem kellene neki? Nem. Legalábbis ez fordul meg a fejemben legelőször. És ez az a gondolat, ami újonnan tanúsítja mennyire is egy szemétláda vagyok. Egy öntelt barom. Nem azért elsősorban mert nem segítek neki, hanem hogy miért nem segítek neki. "Csak". Miközben én is sírok az emberek segítségeiért. Lehet meg is érdemlem amit kaptam a sorstól. Ha én lennék Koizumo, körülbelül én is hasonlóképpen reagálnék. 
Nemsokkal később a fiú szakítja meg a kialakult patthelyzetet. El lépek tőle egy fél méterre és tartom a szemkontaktust, de érzem hogy nem igazán sikerül a pókerarcon kívül más képet festeni magamra. Lehet azért mert túlságosan elmélyedtem magamban, és nem éreztem át az ölelés melegét, vagy lehet azért mert valójában talán túl hirtelen közeledtem a fiú felé, és ideje volt meghátrálni. Persze semmi komolyabb kapcsolatot nem akarok vele kezdeményezni, de feltétlen szükségünk van nekünk, nekem és Koizumonak, olyan emberekre akik pártfogolják őket. És ha már itt vagyunk ketten, ez egy tökéletes lehetőség arra hogy mindketten pártfogóra találjunk... Vagy... Mit gondolok én? Miről fecsegnek a gondolataim? Nem, nem, hülyeségről gondolkodok, egy hülye logikai úton. Nem gondolkodhatok így Koizumo felől. Ez így nem helyes. Nem tudom miért, de érzem hogy nem az.
- Én is tökéletesen érzem magam. - mondtam, igazából nem is tudom miért, közel sem ezt akartam mondani, de ez csúszott ki a számon. 
- Azt hiszem ha itt ölelkezünk sosem fogunk a Kiképzőterepekre érni, úgyhogy szerintem húzzunk bele. - Mondtam kicsit elmosolyodva, kicsit kacagva, kicsit talán jókedvűen. Ugyan aggódok hogy vajon a fiú mit gondolhatott erről az ölelésről, remélem nem fordult meg a fejében... Az.. Vagy valami hasonló.. Akármi... 




















//SuperSecret: Amúgy annál a résznél hogy " Vagy... Mit gondolok én? Miről fecsegnek a gondolataim? " Az történt hogy este volt, rohadt fáradt voltam, és itt jöttem rá mekkora mindfuck hülyeséget írtam eddig, viszont rohadt lusta voltam kitörölni és újraírni    Remélem nem baj  //

// Shimura Danzou //

Ezen a napon szépen sütött a nap, az utcákon is nagy volt a forgalom. Tipikus forgalmas hétköznap volt. A ronin is éppen Konoha utcáin mászkált, gyaloglás közben a fejét törte, hogy hogyan indítsa be a vállalkozását. Egy valami biztos volt, pénz kellett neki. Bár anyagi hiányban nem szenvedett, viszont úgy érezte, hogy nem árt ha magasabb kezdőtőkével indulna. Ehhez viszont előbb munkát kellett vállalnia. Próbált is érdeklődni, hogy hol szerezhetne munkát de nem igazán járt sikerrel. Neki egy olyan meló kellett volna, amivel nagy lóvét lehet kaszálni. Az ilyen munkák általában nem veszélytelenek. Régebben mikor még vándorként utazta a világot, vállalt többször is alkalmi munkát, testőrködést, és karaván kísérést. Ezek nem olyan könnyű munkák, de egyszeri alkalommal is jól fizetnek. Pont egy ilyen kellene neki is.
~ Nincs itt valahol valamilyen tábla, ahol munkahirdetések vannak kitéve? ~ töprengett magában miközben keresgélt tovább. Nem egyszerű testhezálló melót keresni senkinek sem. Egy valami biztos, olyan küldetéseket nem vállal amik elsősorban nindzsáknak való. Minek is kockáztasson feleslegesen?

//Arisa//

A senseien látszódott, hogy értékeli a tiszteletteljes beszédedet és emiatt már nem is húzta a száját. Okos dolgot eszeltél ki, hiszen az sem volt kikötve, hogy nem rejtheted el a saját Kunai-od, vagy készíthetsz hamisítványt. Ha másért nem ezért biztosan kivívod a Sensei elismerését, noha a neheze még hátravan. Meg kell védened az igaz Kunai-t még 11 órán át, egy olyan embertől, akiről semmit vagy még annál is kevesebbet tudsz csak. Ami biztos, hogy a kard a hátán nem díszként van, szóval a következtetés helytálló lehet, azzal kapcsolatban, hogy netán közelharcos. De ne szaladjunk ennyire előre, és nézzük mi is történik a zajos Konohai utcák útveszejtőjében.
A bábban lévő Kunai szépen eltűnt a kíváncsi szemek elől, így akik ránéznek, semmi furcsát nem vehetnek észre rajta. És immár teljes geninfelszerelésben visznek lábaid előre a porlepte utakon. Körülötted kellemesen csevegnek az emberek, sétálgatnak, vagy egyéb fontos dolgok után koslatnak. Az ég is tiszta, a szellő is kellemesen fúj, pont olyan idő van, amit az emberek lazsálással szeretnek tölteni. De neked más dolgod van. Ha Baku megtalál, akkor lesz nemulass. De a megtévesztést talán még ő sem kalkulálta bele a tervbe.
Óvatosan közlekedsz, próbálsz minden apró neszre odafigyelni, noha emiatt néhányan utánad fordulnak a bámészkodó civilek közül. Uralnod kell magad, mert még a végén gyanút kelthetsz. És a beszédes polgárok szeretnek keresztbetenni mindenki tervének. Séta közben egy furcsa dologra leszel figyelmes az egyik ház tetején, pontosabban a két házat összekötő vezetéken. Egy Kunai lóg lefelé róla egy szalaggal, aminek a lefele lobogó végén egy cetli himbálódzik a szélben.

10:58…Csali

Ennyi van a papírosra írva, melyet lágyan lobogtat a szellő. Ha jobban szemügyre veszed a kést, láthatod, hogy annak a markolata pontosan ugyanolyan színű, mint amilyet a Sensei adott. Hogy találhatott rád ennyi idő alatt? Vagy ez csak, ahogyan a cetli is írja csali? Mindenesetre a döntés a tied, hogy hogyan próbálsz meg túljárni a Sensei eszén. 

//A festékért amit vettél 20 Ryou-t vonj le az adatlapról  Sajnos azt sem adják ingyen ^^ //

Igaz is. A küldetések csak a ninjákra tartoznak, nem szabadna feltűnést kelteni. Amint ezek a dolgok átfutnak az agyamon, megpróbálok lehiggadni, hisz hidegfejjel amúgy is jobb az ember döntőképessége. De az így már meg se lep, hogy már is rám talált, de meglehetősen gondolkodóba ejt. Mi is legyen? Viszont számolnom is kell azzal, hogy nem csak nekem jutott eszembe a hamisítás, és csak feleslegesen pazarolnám az időmet azzl, hogy megpróbáljam elcsenni. Ráadásul, ezzel annak szentelném minden erőmet, a saját felszereléseimet pedig elhanyagolnám. Így csak az a biztos, ha arra koncentrálok, ami nálam van. Ez volt az eredeti tervem, amit követek. Nem járja úton útfélen megváltoztatni azt. Pláne nem kifáradni benne.
Csak konstatálom a lebegő tárgyat és elmegyek mellette mindennemű érdekeltség nélkül, de azért egy cetlit feljuttatok mellé.

"Balesetveszélyes egy ilyen zsúfolt helyen fegyvert kiaggatni, sensei."

Remélem nem veszi szemtelenségnek, mert nem annak szántam, majd indulok tovább az utcán. Még az is eszembe jutott, hogy a hamis kunaimat vágom a drótfelé, hogy elszakítva az leessen, de szintén balesetveszélyes is lett volna, és ha az is hamisítvány, én is lebukok.
- Uram! Tudna adni egy térképet? - lépek oda egy vén újságoshoz. A portól szürke, megviselt ruha van rajta, szakálla is az idők megpróbáltatásától megőszült, de még is egy kellemes, ráncos mosoly húzódik az arcán. Csak átolvasom, merre is tudok menni, hisz nem igazán ismerem errefelé a járást. Megpróbálom memorizálni azokat a helyeket, ahol se sok, se kevés ember nem tartózkodik, majd visszaadom neki a tárgyat és sétálok tovább. Szóval akkor még 11 órán át ébren kell maradnom?
Viszont sétálgatás közben eszembe jut egy csapda, amit a bátyámmal régen a sivatagi róka vadászathoz használtunk. Egy fémből készült ketrecfélét állítottunk ki függőlegesen, alá pedig beraktunk egy tál ételt, s mikor megérkezett az állat, meghúztunk egy maddzagot és ráborult a ketrec. Bár ez nem igazán használható jelen esetben, de nosztalgikus érzés. Még is ébren kell maradnom, mert ahhoz, hogy erre a helyre visszajuthassak, bizony a szárnyai alá kell vennie valakinek.