Utcák és terek

Hát, ezt ennél jobban el sem szúrhattam volna. De kiderült, hogy a helyzet nem elrontódott, hanem egy másféle irányba terelt. Most kint tudom meg kérdezni a másik két embert. Mondjuk, mikor elkapott, eszembe jutott, hogy kunait rántok, de elvetettem a dolgot. Meg jött a felszolgálólány, és kimentett a bajból. Szerencséje van a szakácsnak. Mikor már az utcán voltunk, és a lány megkérdezte, hogy mit keresek én az ivóban, sóhajtottam, és belekezdtem:
- Nos, engem ténylegesen a Hokage indított el. Apám gyilkosa után nyomozok. Ehhez segítségemre van ez a napló – mondtam, és elővettem az övtáskámból a kis könyvet, és, hogy még rábizonyítsak igazamra, a Hokage engedélyét és a fejpántom is elővettem – A naplóban az egyik lap el van áztatva, de kivehető belőle egy név: Yogarashi Sachiko. Arra gondoltam, hogy mint felszolgálólány, a vendégek sokat mesélnek erről-arról, és hogy valaki megemlítette, vagy ő maga volt itt.
Befejeztem a mondandóm, és vártam, tud e segíteni. Közben a fejpántot a jobb karomra kötöttem. Majd a naplót kinyitva a lánynak megmutattam az oldalt, és a nevet. A sejtelmes szót jól letakartam. Arról csak én tudjak. És apám, aki írta a naplót. Ha már a szónál tartok. Nagyon rejtélyes. Lehet, hogy az oldalon szereplő név tulajdonosát illette vele? Nem tudom még. Az is lehet, hogy őt érte átverés. A lényeg, hogy valószínűleg Yogarashi Sachikonak köze van a szóhoz. De ezek csak találgatások. Hiszen, meglehet, semmi köze sincs a két betűsornak egymáshoz. De már túl előre szaladtam. A felszolgálólány nagyban vizsgálgatta a szót, és gondolkodott. Remélem, tud valamit az emberemről, és ezen agyal. Ha nem, akkor meg kell várnom, míg az a két ember részegre issza magát, és ki nem hajítják őket úgy, mint engem. A Kunoichi ivási sebességét nézve, ez sokáig fog tartani.

Minden válaszra számítottam, csak erre nem. Hogy apám ismert egy ilyen nőszemélyt? Az ivó ajtajában közben megjelent a Kunoichi, és kicsit dülöngélve elindult az ellenkező irányba. Látszik, nincs nagyon beszédes kedvében. Gondolom, egy huzatosabb összeg miatt itta le magát a sárga földig. Aztán nem sokra rá a félszemű shinobi is elindult kifelé. Én gyorsan döntöttem, és inkább a Kunoichi felé kezdtem menni. De az gyorsabb volt, mint hittem. Már nem is láttam. Gyorsan felmásztam a legközelebbi ház tetejére. Házról házra ugráltam. Aztán egy jó ugrással biztonságosan megérkeztem a kapukhoz. A Kunoichi éppen kiment a kapukon, utána szaladtam. Mikor hallótávolságon belülre értem, utána kiáltottam.
- Hölgyem! Várjon meg!
És hogy mégis minek futottam a nő után? Hiszen a félszeműt is kikérdezhettem volna. Egyszerű. Aki így siet, valószínűleg elhallgat valamit. Az arckifejezése is elárulta, ahogyan kilépett az ajtón. Biztosan ismeri azt a nőt. És több bizonyítékkal szolgálhat nekem, mint a felszolgálólány. Már ha beérem, és ki tudom kérdezni. Gyorsan futottam a nő után. A lábam felkavarta a kapu előtt lévő port. És sikerült beérnem. Megálltam, és ki lihegtem magam. Mikor végre tudtam beszélni, megkérdeztem:
- Tudom, hogy tud valamit arról a nőről. Kérem, árulja el, mi az.

Ezt tényleg jól elszúrtam. De van lehetőségem még. Amilyen gyorsan jöttem, úgy is kanyarodtam visszafelé a házak irányába. Az utcákon gyorsan futva mentem vissza a kocsmához. Onnan abba az utcába fordultam, amerre a félszemű ment. Hamar beértem, és lassítottam egy picit a lépéseimen. Vettem egy kis levegőt, kicsit erősítettem a fejpánt fogásán, a karomon, és a férfihez szóltam:
- Uram, lenne néhány kérdésem egy ügyben, kapcsolatban. Gondolom, tapasztalt shinobi, és tud nekem segíteni.
Most pedig vártam, hogy mi lesz. Két eshetőség lehet. Az egyik: elhajt, a tudom hová. A másik: segítőkész lesz, és megtudok tőle egy kis infót. Hogy tudja, miről van szó, folytattam a monológom.
- Egy hölgyről szeretnék információkat megtudni. A neve: Yogarashi Sachiko.
Még akartam mondani valamit, de elharaptam a mondatot. Meg akartam említeni, hogy pontosan milyen ügyről is van szó. Erről nem szerettem volna beszélni neki. Csak végső esetben. Hogy miért, azt nem tudnám megmondani. Nem volt titok, de egy belső érzés miatt nem mondtam el. Közben eszembe jutott egy dolog, amit még a pincérlány mondott. Azt mondta, ne fogadjam el, bármit is akar rám bízni. Ez elég érdekes. Milyen megbízásokról beszélhetett az a lány? Jó lenne erre is választ kapni.

Az ittas shinobi, először csak nézi Aisu-t, mintha nem is erről a földről származna, hanem valahonnan sokkal messzebbről. Aztán elmosolyodik, olyan szélesen, hogy úgy tűnik be is tudná kapni a fiút. Végül inkább becsukja a száját, mert úgy tűnik, hogy neki is feltűnt az alkoholtól mennyire bűzlik a szája. Végül megszólal. 
- A kuncsaftokról nem ad információt, szóval fiam ... jobb, ha nem is akarsz tőle ilyesmit kérdezni. Úgysem fog válaszolni. Kivéve, ha elég pénzt kínálsz neki. 
Bólogat tudálékosan a férfi, olyan mozdulatokkal, mintha ő találta volna föl a napkeltét. Aztán ismét elmosolyodik és a fiút megint megcsapja a penetráns bűz, ami árad a férfi szájából, pláne, hogy közelebb is hajol. 
- Én nem ismerem Sachiko dolgait. De azt elárulhatom neked, hogy hol találod. A Kikötővárosban tartózkodik, egy lakóhajón, a lányaival együtt. A hajó neve... 
Közelebb hajol és úgy suttogja az információt, mintha azt árulná el, hogy hol található a kincs. Azonban a helyzet az, hogy csak a hajó nevét említi és nem holmi kincs helyét. Bár ki tudja, hogy a hajónál miféle értékre bukkan majd az ifjú vándor. 
- ... Karmazsin Paradicsom. Adok még egy jó tanácsot, ifjú barátom. Vigyél magaddal pénzt, sok pénzt, ha információt akarsz Sachikótól, vagy a lányaitól. Nem dolgoznak olcsón és a nyelvük is csak akkor ered meg, ha elegendő bankó lapul a tárcádban. 
Aisu boldog lehet, hiszen megszerezte a szükséges információt és a férfi sem akarta kirabolni. Viszont, ha a tárcájára gondol, akkor szükségessé válik, hogy valami munkát szerezzen, amellyel szert tehet némi pénzre. Ha a férfinak igaza van, akkor még sok pénzre van szüksége, hogy egyáltalán szóba álljanak vele. Sachikó és a lányai foglalkozásából adódóan, rossz ötletnek minősülne betörni hozzájuk vagy erővel kényszeríteni őket az információ átadására. A nyomozás folytatásához, pénzre van szüksége. 

/ A kaland egyelőre ennyi volt. Az információt megszerezted Sachikó tartózkodási helyéhez.  Jutalmad, + 10 Chakra, amelyet majd írj föl az adatlapodra. Ezenkívül megszerezted a kellő információt, amely szükséges ahhoz, hogy kiderítsd apád halálának hátterét. Pontosabban, egy részét. További részleteket PM-ben küldök. /

/ Ishin Taro /



A kutyát sikeresen lenyugtattad, majd a fiúval a kezedben elindultál. Útközben már nem kellett annyira szorongatni a gyereket, lassan már magától is követett téged, miközben végig szorosan fogta a kölyökmacskát, melyet te adtál neki. Nem nagyon szólalt meg, de úgy tűnik felfogta a helyzetet, az ő kis barátja már nem kerül ellő többé, de talán lehet egy új, vagy akár kettő is.

Éppen időben, de közeledtek a megbeszélt pont felé, melyet szinte már látni is lehet. Egy közei rámenes mellett lett megbeszélve a találka, így az illatok már- már csalogatóak, melyre a fiú is felfigyel.
- Hmm.. ramen  ! - Csillan fel a szeme, majd odafut a pulthoz, s máris kér magának  valamit, mely természetesen a te zsebed terhére menne, ha hagyod neki. Amint te is közelebb érsz, egy hangot hallasz meg, amely ismerősnek tűnik.
- Oh, hát megtaláltad, ügyes! Bíztam benne ezért is kezdtem neki az ebédnek nélküled. - Hangzott el, majd észreveszed egy közeli széken Kou-t, aki már majdnem végzett az adagjával. - Egyél te is, nem rossz! - Mormogj, miközben éppen lenyeli a következő falatot.
- Nehéz volt? - Érdeklődik, miközben befejezi az étkezést.

Kicsit később vissza indultok a gyermek szüleihez, s útközben váltatok néhány szót a fiúval.
- Hé te, öregember...- Szólal meg, s láthatóan téged céloz meg a szavaival, melyen Kou nevet egyet. - Kösz.  - Morcoskodik a kölyök, mégis jó szándékból mondta. - Most már értem, hogy Havas már nem jön vissza. - Könnyeztek be a szemei, de nem sírt, inkább magához ölelte legújabb társacskáját. - Elnevezem őt is majd valahogy, és megtanítok neki majd mindent. - Magyarázta, egészen addig, míg elértetek a szülei házáig, ahol leadtátok nekik a fiatal kóborlót. Ők pedig természetesen megköszönték a segítséget. Amikor éppen távozni készültök a fiú még egyszer utánad kiállta , hogy köszönöm, majd bemennek a házba.

Küldetés teljesítve. ^^


/ A küldetést teljesítetted, adok neked +13 ch-t ^^ Ügyes voltál A ch-t felírhatod magadnak. /


------------------------------------
 Amikor végeztetek, hazafelé indultok, melyen egy darabon együtt vezet titeket Kouval, szembejön veletek egy általad még nem ismert chuunin, de láthatóan Kou már ismeri, s váltanak néhány szót, majd egy levet ad át számára, s már el is sietett. Kou hamar olvasni kezdi, majd mintha összeráncolná homlokát, s láthatóan nem tetszik számára amit írnak benne.
- Holnap korán reggel a falu vezetősége hívat minket, de vajon miért? Ch... nem szeretem ezt.  Nem csípem ha a nagyfőnökökhöz kell menni. - Puffogott, majd tovább mentetek. Mielőtt szétváltatok, megbeszéltétek, hogy holnap reggel találkoztok a vezetőség irodája előtt.

/ Addig írd léci, hogy másnap reggel találkoztok. /

Siker. A fiú szépen jött velem a megbeszélt helyig, nem feleselt. Látszott rajta, hogy most dolgozza fel egy barátja elvesztését, ám az is jól kivehető volt, hogy amikor a kezében lévő cicára nézett elmosolyodott. Új barátság. Teljesen kiment a fejemből, hogy a megbeszélt hely egy ramenes mellett volt. Mire észbe kaptam a fiú már rohant is az étterembe és kért is egy adag ételt, persze az én számlámra. Jeleztem, hogy nekem is lesz egy, és, hogy a fiúét is én fizetem, majd mikor leakartam volna ülni ismerős hangot hallottam.
~Ki gondolta volna... Már itt van... vagy talán végig itt is volt.~ Gondoltam, mikor meghallottam társam hangját. 
- Jó étvágyat! Megéheztél a keresésben?- kérdeztem tőle, majd leültem. Elmeséltem neki, hogy miután az utcákon, a sikátorokban és az akadémián nem jártam szerencsével egy távolabbi negyedben kerestem tovább és ott találtam meg a macskáját kereső fiút. Elmeséltem neki, hogy először barátságtalanul közeledtünk egymás felé, aztán a kutyás incidens után sikerült magammal hoznom. Miközben meséltem mi történt a fiú is, meg én is megettük a remenünket. Fizettem, majd a társammal együtt haza vittük a fiút. A fiú útközben megköszönte, és elmondta, hogy majd elnevezi a macskát, és megtanítja mindenre amit Havacska is tudott. Mire a fiú befejezte a mondandóját megérkeztünk a házukhoz. A szülei nagyon örültek a fiúnak, és miután újra megköszönte bementek a házba.
~ Szerencsés kölyök... ~ gondoltam, majd a saját szüleimre és gyerekkoromra gondoltam. Kouval, mint kiderült egy irányban lakunk, így mikor hazafelé mentünk egy darabig együtt mentünk. Nem beszélgettünk, csendben mentünk egymás mellett. Késő délután volt, nem sokan voltak az utcám, így azonnal szemet szúrt egy chuunin rangú ninja ráadásul úgy, hogy Kouhoz jött.
~Milyen fontos a társam, mindenki őt akarja. Azért egy kicsit zavart de nem lehet mit tenni... Ő itt nőtt fel, én meg csak pár hete vagyok itt.~ Valamilyen levelet adott Kounak, majd ment.
- Hali!- intettem neki de csak úgy, mint mikor idejött, most sem reagálta közeledésemre.
~ Így nehezen fogok barátokat találni~ Kou felvázolta a levél tartalmát.
~ Na most mi van? Hajaj talán baj van? ~ gondoltam, de a végén abban maradtam, hogy holnap kiderül. Elköszöntünk egymástól, majd mindketten hazamentünk. Hazaérve lepakoltam a cuccaim, levetkőztem, majd miután vettem egy forró fürdőt az ágyban kötöttem ki.
- Jaj lakás hiányoztam? Nem voltál egyedül? - mondtam a plafont bámulva. Hát igen ha otthon vagyok kicsit magányos vagyok. Átgondoltam a nap történéseit, majd elaludtam.
Másnap
Korán keltem. Nagyon korán. felöltöztem, gyorsan ettem valamit, majd rohamléptekben siettem a találkozóhelyre. 
~ Remélem valami fontos dolog, mert azért tudtam volna még aludni.~

Egy jó ideje a pihenésen kívül, semmi különös munkám nem adódott. voltam egy edzésen, ami kicsit megmozgatott, talán még vissza is rázódtam kicsit, a többi shinobival való versengésbe. Edzésen és egyéb teendőkön kívül, nem sok dolgom volt, így időm nagy részét otthon töltöttem. érdektelen, hogy hol tartózkodom, Konohán belül, úgyis bárhol fellelnek engem. nem mintha kedvem lenne vagy érdekem elrejtőzni. Igazából anyám szólt, hogy engem keresnek és egy üzenetet, pontosabban valami levelet kellett átvennem. A levélben semmi másról nem volt szó, minthogy meg kell jelennem a nagykutyák előtt. rendben. Elvégre ez a dolgom, ők hívnak én pedig megjelenek. Olyan ez mint valami idéző technika. Kár, hogy én egyet sem ismerek, pedig milyen jó is lenne, időnként megidézni egy egész ANBU osztagot. Az lenne ám a móka. Persze tudtommal, ilyesmi nem lehetséges. Mivel azon a napon, amikor megkaptam a levelet, semmi különösebb programom nem akadt, úgy döntöttem, hogy pihenéssel töltöm az időmet, illetve összekészítem a cuccaimat másnapra. Szokásos felszerelésemet összeállítottam és letettem szobámba, ha mennem kell netalán küldetésre, akkor csak hazaugrok érte és már mehetek is. A meditációval és pihenéssel, gyorsan eltelt a napom és másnap frissen ébredtem, igen korán. Még a csípős, hideg szél uralta az utcákat. Kevesen jártak ilyen korán az utcákon és nekem határozott úti célom volt. Még korábban reggeliztem, így legalább délig tutira kibírtam volna, de az éhség tűrése különben is a shinobik egyik alapvető képessége. Miközben róttam az utcákat és közeledtem a megbeszélés helyére, néztem a fel-felbukkanó embereket. Mivel a levél nem szólt arról, hogy bárkivel is találkoznom kellene mielőtt bemegyek a vezetőség irodájába, így nem foglalkoztam a hozzám hasonlóan, korán reggel sétálókkal. Nekik is megvan a dolguk és nekem is. Ennyi pedig bőven elegendő. A lényeg, hogy odaérjek és időben. Persze időben voltam, talán még várakoznom is kell, amíg a vezetőség hajlandó lesz elkezdeni dolgozni. Ráérek.

Komolyan meglepődtem, amikor a nagyjából 1-2 órai várakozás után, nem kimondottan engem hívtak be. Ugyanis két másik férfival együtt lettem behívatva az irodába, ahol két idősebb shinobi fogadott bennünket. A tiszttelet megadása jeléül, meghajoltam előttük é nyugodtan vártam ,hogy végre előadják a mondandójukat. Közben a két másik közül a chuunin, kissé türelmetlennek tűnt, ugyanis megsürgette az öregeket. Ez nem az én dolgom, mindenki úgy viselkedik, ahogyan akar, ha vállalja érte a felelősséget. Én részemről maradtam nyugodtan és figyeltem. Még csak rosszalló pillantást se vetettem a másik rangbélire, amiért az öregeket sürgeti. Ugyanakkor megnéztem a mellette álló másik shinobit, aki korra idősebbnek tűnt nálam is. Elképzelhetőnek tartottam, hogy egy Jounin. Kérdezni nem sokat kérdeztek tőlünk, sőt, szinte semmit se mondtak, ami külön én rám vonatkoztak volna. Annyi derült ki, hogy a chuunin már jóval benne van a korban, amikor is már Jouninná kellett volna előlépnie és ez a természete miatt nem történt még meg. A chuunin válasza, ezt teljes mértékben igazolja. Elég fura, hogy leapózza a két öreget, azonban valamit tudhat ez a chunin, hiszen semmi komolyabb szankciót nem kap  tiszteletlenségéért. Végül a másik öreg közli velünk, hogy a háborúra tekintettel, egy új csapatot hoznak létre, amelynek mi hárman leszünk a tagjai. Ez jó hír, elvégre egy csapatban, rengeteget lehet tanulni. S mivel nem rég léptettek elő chuuninná és túlzott tapasztalatom nincs a dologban, azonkívül, hogy egyéb kötelességeim is adódnak mostantól, egy csapat tagja is leszek. Örülök a lehetőségnek és amikor elbocsátanak bennünket, meghajlás után ki is lépek magam is az irodából. Mivel, most már tudom a nevüket és a rangjukat, két újdonsült társam felé fordulok és meghajlás közepette megszólalok.
- Takeshi Kou és Ishin Taro, örvendek a találkozásnak. A nevem, Kurita Takashi. Úgy tűnik, hogy mostantól egy csapatot alkotunk. Geninként, Hoshizuki Reiko sensei csapatában szolgáltam, határvadász szolgálatban.
Bemutatkozás után, türelmesen várok, hogy ők is elmondják azt, amit akarnak.

Még Kou előtt értem oda. Már felkészültem arra, hogyha megérkezik a társam akkor gúnyosan olyan "Takeshisen" fogadom. Telt múlt az idő. Megjelent Kou, ám olyan álmos voltam még, hogy egy gyengus szián kívül nem jött ki más a torkomon. Sok idő telt el.  vezetőségre nem csak mi vártunk hanem sokan mások is. Pontosan nem tudom mennyit kellett várnunk de az biztos, hogy nem siettek a vezetők. Végre mi jöttünk. Furcsa módon nem csak ketten mentünk be, hanem egy harmadik shinobit is behívtak. 
~ Mi a pillanat, bővül a csapatunk?~ gondoltam, mikor türelmetlen társam kitört magából.
~ Kou, hogy nem tudod moderálni magad... nem ismerlek régóta de már tudom, hogy miért nincs sok barátod...~ már kezdtem magam szégyellni a társam miatt, de szerencsére a vezetők már hozzá voltak szokva Kou nyers és tiszteletlen stílusához. 
~ Kurita Takashi... chuunin, szóval tényleg kapunk egy új tagot. Nem baj, lagalább tőle is tanulhatok valamit.~ Gondoltam, majd mikor utunkra engedtek és az új csapattag megkezdte a beszélgetést, gyorsan még Kou előtt válaszoltam.
- Hali, én Ishin vagyok. Bővebben is mesélnék magamról, csak korán volt az ébresztő és kimarad a reggeli, most meg már lassan ebéd idő. Mit szólnátok hozzá, ha a bemutatkozást, és az ismerkedést ebéd mellett folytatnánk? - mondtam, majd megindultam, és intettem, hogy kövessenek. 
- Az utolsó fizeti a többiek ebédjét!!!      

Kou nem tűnik barátságosnak, de feltételezem, hogy ez azért van, mert még nem ismer és idegen vagyok a számára. Ahogyan Ishin számára is, szóval ez egyáltalán nem indokolja, hogy keménykedjen nekem, hogy Ő a rangidős. Én is tökéletesen hallottam, hogy mit mondtak az öregek, teljesen szükségtelen az orrom alá dörgölni. Viselkedésének első jeleiből, nekem nagyon úgy tűnik, hogy nagyzolási mániája van. De, azért vagyok olyan jó fej vele, hogy válaszolok neki.
- Tudod Kou, ha nem vetted volna észre, nem kérdőjeleztem meg, hogy melyikünk is a főnök. Az öregek véleményét elfogadom, azt azonban korán se gondold, hogy úgy fogok ugrani, ahogy fütyülsz. Függetlenül attól, hogy tizennyolc esztendős vagyok és nem vizsgán szereztem a chuunin rangomat, még egyenlő felek vagyunk. Ezt szeretném, ha megértenéd.
Nem részletezem, hogy milyen alapon és miért is kaptam a rangomat. Azonban nyugodtan folytatom tovább az utamat. Az se érdekel, hogy Ishin valami többieknek ebéd fizetős dolgot emleget. Nem, sajnálom, én nem vagyok az ilyesmire vevő. Ez már rég nem az Akadémia első évfolyama. Aztán végre odaérünk a Rameneshez és kikérjük az ételünket. Pont rátérnék a beszélgetős részre, amikor, nem messze tőlünk, megjelenik egy férfi és szintén rament kér, bár a szaga, legalább olyan, mintha száz romlott adag lenne a ruhája alatt. Igen nehezemre esik így enni, de hát fizető vendég. Aztán egyszer csak megszólal. Olyasmiket mond, amitől majdnem kiejtem a kezemből az evőpálcikákat. Szóval nem csak, hogy ismeri Kout, de még elintézni valója is van a fickóval. Miután a férfi eltűnt, mintha kámforrá lett volna, kérdőn nézek Koura.
- Úgy tűnik, hogy akasztják a hóhért. Tudod, azt még elviselem, hogy egy társamnak nehéz a természete, mert legfeljebb keveset beszélek vele. De... ez nekem miért tűnt halálos fenyegetésnek? Töltsünk szépen tiszta vizet a pohárba. Szerintem, lenne némi mesélni valód, erről az alakról. Az életért való könyörgéses rész, nem érdekel. Mindenkivel megeshet, hogy a halál torkában, megrendül a lelke. De ez a fickó megfenyegette a csapattársamat és marhára nem tudom, hogy miért. Ez zavar. Szóval, mesélj nekünk három óráig és meglátjuk, hogy kitalálhatunk-e érted valamit. Ha nemet mondasz, akkor maradsz Ishinnel és én kilépek a csapatból. 
Mondom és jelzés értékűen, lassan eltolom magamat a pulttól, jelezvén nem viccelek, ténylegesen hajlandó vagyok távozni és magukra hagyni Őket.

Úgy néz ki, megint megnyertem Kou ebédjének a kifizetését. De majd egyszer eljön az ő ideje is. Megérkezésünk után rögtön helyet foglaltunk, és mindenki kikért a fogára valót. Én is így tettem, és miután mag kaptam a kért ramenem, el is kezdtem volna enni, ám ekkor belépett egy eléggé csapzott férfi, a kinézeténél, már csak a szaga volt durvább, de hát nem lehet mindenkit a külseje alapján megítélni, lehet, hogy amúgy egy normális munkás ember aki a munkája miatt ilyen kinézetű.
~ Huh haver ütős vagy, azért mielőtt emberek közé mész átöltözhettél volna... nem baj.. jó étvágyat. ~ gondoltam, mivel már elment a kedvem az evéstől, pedig tényleg éhes voltam. Hirtelen a férfi felénk indult, majd mikor már olyan közel ért, hogy egyikünket megismerje, Kouhoz szólt. A hallottak alapján régóta ismerik egymást, de nem éppen felhőtlen múlt állhat mögöttük.
~ Vajon, most kiderül, milyen sötét múltja volt Kounak?~ gondoltam, mikor megakadt a figyelmem, egy bizonyos részen a mondanivalójából.
~ Ha jól veszem ki a szavait, most fenyegették meg a csapattársam, ez azért durva... tényleg másabb ez a ninja világ, mint ahonnan én jöttem. Ott nem mentek oda egymáshoz az emberek, hogy halálosan megfenyegessék egymást... na de nem baj, mi már hárman vagyunk mi ő egyedül.~
- Kou! Takashinak igaza van. Én személy szerint furcsállom ezt a szituációt, mivel ahol születtem és felnőttem, ott ilyenre nem volt példa. Hagyd, hogy segítsünk, és együtt együttesen a végére járunk ennek a fenyegetős mizériának. De ahhoz, hogy segíthessünk tényleg beszélned kell, és kérlek ne a a hanyag flegma stílusodba. 
~ Lehet hogy...~ gondoltam mikor visszaemlékeztem a Kouval való találkozásomra és elkezdtünk ismerkedni. A beszélgetésünk egy részénél Kou hangja elcsuklót mély, borongós lett, a családjáról kérdeztem...
~ Lehet, hogy ez az alak végzet Kou családjával és Kout életben hagyta, hogy szenvedjen??..... Hogy kérdezzek rá??? Vagy várjam meg hátha elmeséli magától?~    

/ Ishin Taro & Kurita Takashi /

Hallva, hogy mindkettőtöket kíváncsivá tett az előző, sötét férfi jelenléte, Kou felétek nézett, majd megszólalt.
- Ch...ezt nem vártam. - Csúsztak ki ajkain, majd mindkettőtökön végig futott a tekintete, mintha csak felmérné, megbízhat e ennyire bennetek, főleg a csapat új tagjában, bár Ishinnel sem kötöttek még szoros barátságot. 
- Ez a történet már annyira rég volt... - Nézett felfelé, mintha csak látna maga előtt valamit, mintha a múlt képei...elindultak volna a szemei előtt, s újraéli azt az időt, amikor megmenekült a halál sötét, fekete karmai elől. - Tudjátok, ez még soha senkinek nem meséltem el, de talán...talán itt az ideje, hogy mások is tudomást szerezzenek arról, miért vagyok magányos shinobi...
- 9 éves voltam...tisztán emlékszem, hogy milyen voltam akkor...életvidám, szenvedélyes, vad...talán ezekkel a szavakkal tudnám jellemezni az akkori énemet. A családom nagy volt, több generáció élt együtt. A nagyapám, s az ő két fia, azoknak két felesége, s a gyermekeik. Ezen gyermekek egyike voltam én, s a nővérem, aki akkortájban 14-15 éves lehetett, már genin volt, s csapatba volt beosztva, de mellette ott volt a kisebbik testvérem is, ki még alig volt 2 éves. A családom generációk óta ninja ként szolgálta a Tűz országát. A Takeshi család akkoriban élte fénykorát...akkor sem volt híres, de azért volt olyan hely, ahol ismerték a nevét...legfőképpen apámról lehetett hallani, de a testvére is neves shinobi volt...de aztán...Egy napon, apám egy idegennel tért haza, mondván, ő is velünk fog élni. Az idegen ő volt, az akivel az imént találkoztunk, Yoburo...Yoburo Kisuke. Az az ember, aki tönkretette a családom! Az a férfi..ch...- Fordult át Kou arckifejezése az eddigi elmélázóból, dühösre. - Egyre rosszabb, s rosszabb lett...apámat bűnös dolgokba vezette, mígnem elérte, hogy megölte a legjobb barátját. Ekkor vált világossá apám szemében is, melyhez ez ember halála kellett, hogy megmérgezte az elméjét. Apám azonnal meg akart szabadulni a méregtől, melyet saját maga adott be a családjának, de az ügy, nem volt olyan egyszerű, ez az ember túltett apámon, s a családom minden egyes tagján. Mindenkit lemészárolt egyetlen este alatt, s az addig népes Takeshik vére a porba hullott. Egyetlen véráztatta éjszaka alatt. Előttem ölte meg a testvéreimet...utolsó képen a legkisebbet, ki védtelen volt vele szemben. Mérges voltam, dühös, bosszú szomjas...de semmit sem tehettem. Megtörtént. De az utolsó én voltam...engem hagyott valamiért a végére, de nem tudom mi volt az oka erre. Talán csak kíváncsi volt mivé válhatok..nem tudom. De amikor hozzám lépett én sírva fakadtam. Sokkot kaptam, s kitértem önmagamtól. Ő pedig eldobott magától, majd csak annyit mondott, hogy még sosem látott ennél szánalmasabb kölyköt, s arra sem vagyok méltó, hogy bemocskolja velem a kezeit, majd eltűnt. Ezek után esküdtem meg arra, hogy akkor is shinobi leszek, s elég erős ahhoz, hogy megöljem. De ehhez...nem kérhetem, hogy segítsetek. Nem vagyok olyan gyáva. - Fejezte be hosszas mesélését, s valóban kitárta lelkét számotokra.  - Most pedig ideje elindulnom. - Állt fel, majd tett pár lépést előre.

/ Itt eldönthetitek vele tartotok, vagy sem. Bárhogyan dönthettek, akár külön utakon is járhattok, rajtatok áll. Vagyis a karaktereiteken /


 // Ha vele mentek, leírhatjátok, addig, hogy odaértek a megbeszélt pontra, ami jelenleg Konohán kicsit kívül helyezkedik el, de nem túl messze, így szerintem nem kell váltanunk helyszínt. Egy kisebb tisztáson lesz, melynek közepén egy régi épület romjai hevernek.

Ha nem mentek vele, akkor írjátok le miért nem, mi a pontos ok, s hogy mit gondoltok, mit kéne tennie Kou-nak. //