Utcák és terek

- Nagyon örvendek Asuka. - mosolygok rá. Ritkán mosolygok de most kivételt teszek. - Örülök. Már többször bajba kevert, úgy hogy most megnyugodtam. Hm. Lenne de csak egy genin vagyok ha neked ez megfelel. De elfogadom az edzés lehetőségét. Néha jó egy kicsit mozogni. - mondom és elgondolkodom. - A tóparthoz mit szólsz? - kérdezem, majd megérzem hogy valahonnan figyelnek. Körbe pillantok de nem látok senki gyanúsat, ezért vissza fordulok Asuka felé. Érdekes lesz mert még nem harcoltam bábmester ellen. És ez új tapasztalat lesz számomra. Igaza van és ebből az edzésből még tanulhatok is, ami sosem árt. - Mikor lenne kedved az összecsapáshoz? Mert ha úgy érzed már most indulhatunk. - mondom komolyan neki egy apró mosoly kíséretében. 

Mosolyogva, csendben hallgatom a lányt, közben megsimogatom a macsek fejét. Először kicsit hezitál a kihívás hallatán, de utána mégis belemegy, ráadásul annyira fellelkesedik, hogy már helyszínt is választ. Közben megérzem, hogy valaki bámul minket, ezért körbenézek. Észre is veszem az illetőt, de nem foglalkozok vele különösebben, biztos csak egy kukkoló. Tenshi-t azonban készenlétbe állítom, így most már nem a hátamon van, hanem mellettem áll.
- Bocsi, de azt hiszem még most nem tudunk megküzdeni. Van még pár dolog, amit el kell intéznem... de utána megkereslek és akkor harcolunk egy jót! - mondom. - Megígérem!
Ekkor egy utolsót cirógatok a macska állán és búcsúzni kezdek.
- Sajnos most mennem kell. Elfelejtettem valamit megcsinálni, így azt nagyon gyorsan pótolnom kell! A további viszont látásra! - mondom majd  mosolyogva távozok.

/Eiko

/max még egy ha úgy véled, hogy annyi elég a befejezésnek/

Amikor Katsuroura néztem láttam, hogy horzsolások vannak az arcán. Belegondolva, hogy hallottam egy dulakodás zajait és mellette nem láttam sehol a "főnökömet" kissé logikusnak tűnt, hogy talán ő is belekeveredett ebbe a dologba, vagy hogy ő és még egy valaki csaptak össze. Kideríteni nem volt esélyem, mert a műsor lezártával lepakoltuk a sátrat. Lemostuk a sminkjeink, magyarán mindent eltüntettünk. Megköszönte a segítségemet és a küldetésemet is befejezettnek vélte. Ennek ellenére talán utána kellett volna járnom egyesmásnak, de maga a küldetés elég fáradt volt ahhoz, hogy csak egy dolognak járjak utána. Megkerestem Katsut, hogy kérdőre vonjam a sérüléseiről. Ha tényleg a dulakodás végett szerezte akkor bánhatom, hogy nem mentem oda, de azt is hozzá kell tenni, hogy nem tudtam mikor következek megint én az előadás folyamán. Egyszóval emiatt nem lehetett volna engemet hibáztatni, de nem is biztos, hogy ezt el kéne mondanom Katsurounak. Csak megkerestem, hogy azért kérdőre vonjam. Mást nagyon nem tudtam volna tenni, meg a kíváncsiságom is vezetett jelen pillanatban felé.

//Pein - Villámküldetés//

A bejutás, ahogy számítottam rá nem okozott gondot, hiszen a papírok nálam voltak és hozzá mind érvényes is volt, hiszen még Temaritól kaptam őket, mikor elhagytam a falut, hogy vándorolhassak. Már csak a feladataimat kell teljesíteni, egy Hakaze névre hallgató macskát kell megtalálnom és egy levelet kell kézbesíteni az öregasszony lányának. Akár össze is köthetném a kettőt és útban a házhoz kérdezősködhetnék. Kérdéseim első alanyai a kapuban álló őrök.
- Elnézést meg tudná mondani, hogy merre találom a lakónegyedet?
Miután röviden elmagyarázza az utat rátérek a másik dologra is, bár nem biztos, hogy ők voltak korábban is szolgálatban, e egy próbát megér aki mer az nyer alapon.
- Még egy kérdés és már itt sem vagyok. Egy fehér, kövér cicát keresek. Nem jött be az elmúlt pár napban egy szekér egy kislánnyal és az említett állattal?Egy öregasszony nagyon keresi és engem kért meg.
Akár tud segíteni, akár nem udvariasan megköszönöm a segítségét és ahogy ígértem neki is indulok a falunak. A helyet leírás alapján is egy kicsit bonyolult volt megtalálni, főleg, hogy közben még el is tévedtem, hiszen elfelejtettem, hogy ha az ember egy dolgot keres és közben másik után kérdezősködik akkor nem oda lyukad ki, ahova eredetileg szeretett volna, márpedig velem ez történt, ugyanis a házat kerestem, de a macska után érdeklődtem. Végül is nem messze a kórháztól jelentem meg, ahol találtam egy leírásnak megfelelő fehér macskát, bár ezt nem mondtam volna kövérnek, bár látszott rajta, hogy valaki foglalkozik vele, legalábbis nem tűnt kóbornak, a szőre kikefélt és csillogó volt, ami nem az elhanyagoltság jele. óvatlan voltam és felvettem, de nem számítottam rá, hogy a cica nem szereti, ha emelgetik, aminek jelét is adta azzal, hogy végig karmolta az alkaromat és ezzel meg is szabadult tőlem, mivel azzal a lendülettel dobtam el, ő pedig kihasználva a szabadságot el is tűnt egy sikátorban. Ayane egyből a kórházba akart vinni, hogy fertőtlenítsék, de én nem foglalkoztam vele, vagyis nem akartam, amíg nem kézbesítettem a levelet. Mivel nem ott voltam, ahova menni akartam, így a jelenlévőktől kellett segítséget kérnem. Végre megtaláltam a helyszínt, ami nehezebb volt, mint a házat megtalálni, hiszen az öregasszony pontos leírást adott azzal, hogy a legszínesebbet keressem. Bekopogok, de a házban nincs senki, így ki kell találnom valamit. A rugós késemmel levágok egy fél méter drótot, majd a kilincsre erősítek egy levelet, amit én írok, hogy jelezzem itt jártamat és a következő pár napban még jövök, mert egy levelet szeretnék kézbesíteni a ház tulajdonosának. Remélem rövid időn belül sikerül kézbesíteni és az az átkozott Hakaze is megkerül, mert lassan tovább kell állnom a falum segítése végett. Mivel jobb dolgom nincs így most már muszáj hallgatnom Ayanéra, hogy fertőtlenítsem a kórházban a macskakarmolást, mert bár felületi a sérülés ki tudja milyen fertőzés juthat be a szervezetembe.

Lassan kezdem feladni, hogy megtaláljam azt a kövér, fehér macskát és mivel a levelet sem tudtam kézbesíteni, így szállást kell találnom meg a sebet fertőtleníteni, amit a kórházban gyorsan el is intéztek, így a másik feladatnak is is neki láthassak. A falu tele volt fogadókkal, így nem volt nehéz találni egyet éjszakára. Másnap, ahogy ígértem visszatértem a lakáshoz hátha valaki haza tért. Már messziről látszódott, hogy valaki van a kertben, ahogy pedig közelebb jutottam egy kislány alakja bontakozott ki, aki a leírásnak megfelelő cicát tart a kezében. Kezd összeállni a kép, hogy a banya lánya hozta el a macskát a gyerekének, talán eg is beszélte az öreggel, amit ő el is felejtett az alzheimeres mindenit. De sok időm nem volt ezen rágódni és bosszankodni, mert mintha valaki megsúgta volna, hogy jövök, egy asszony rontott ki az ajtón és támadt le, majd elvette a levelet és valószínűleg a feladóról beszélt, amikor kimondta a mondatát. Én csak a küldönc vagyok, ne engem bántson ez a két asszony. Nők fognak a sírba vinni, egyik elfelejti, hogy hol látta utoljára a macskáját, a másik meg utálja az anyját. Szép. Nekem sosem volt anyám, hiszen kis koromba lemondott rólam, amiért később, mikor megtudtam, nehezteltem rá, de biztos volt oka.
- Hölgyem ez a macska véletlenül nem az anyjáé? Egy fehér, kövér Hakaze névre hallgató cicát keresek.
Nem tudom hogy miben egyeztek meg az asszonnyal, csak annyit tudok, hogy a levelet kell kézbesítenem és a macskát megtalálni, a többi már nem tartozik rám.

//Dönts, hogy lojális maradsz-e! A nő nem fogja önszántából odaadni a macskát.//

Kezd értelmet nyerni az egész bonyodalom és rá kell jönnöm, hogy az öregasszony tényleg kezd szenilissé válni. Ez őrület, nekem háborúba kéne mennem nem egy feledékeny banya és a lánya között kéne postást játszanom. ~Tehát neki adta.~ Legszívesebben elkáromkodtam volna, hogy menjen mindenki a jó büdös p.csába, de ezt inkább megtartottam magamnak, miközben a nő szemei villámokat szórt. ~Mért rajtam verik le annak a banyának a dolgait?~ Közben a kislány is megszólalt, de a nő nem válaszolt. Kezd elég kaotikussá válni a helyzet, majd a nő közölte velem a tényállást, ami pont az volt, amit vártam.
- Ezt a kövér patkányt biztos, hogy nem viszed sehova. Az a vén ribanc engem nem fog megvesztegetni a pénzével. Ha egyszer odaadta a macskát az bizony itt is marad. Akármennyit kínált neked, shinobi, én a dupláját adom.
Reflexből hátraléptem egyet, de erőt vettem magamon. Az ígéret, hogy mondok egy összeget és megkapom a dupláját eléggé jól hangzott, hiszen mondhatnék nagyobb összeget lévén, hogy egy gazdag öregasszonyról van szó, aki bármit megadna a nyamvadt dögért és nekem szükségem van a pénzre, nem olcsó mulatság bábot készíteni, de ugyanakkor nem lenne szép senkivel szemben és nem is vagyok ilyen.
- Asszonyom, nem kaptam ajánlatot Ha gondolja adjon olyan összeget, amit gondol.
Ugyan megszegtem a feladatomat és ezt a falu bukásnak vélne, de most nem a falumnak dolgozom, ahol  hanem túl kell élnem és ahhoz bábok, pénz és feladatok kellenek. Saját szemembe nem buktam el a feladatot, hiszen a pénzt megkapom, bár nem teljesen attól akitől kaptam a feladatot, de talán az öregasszony is ad valamit, hiszen a feladata felét teljesítettem, a levelet kézbesítettem.

//Ha elfogadod a pénzt, ez lesz a záró posztod. Legyen kicsit hosszabb, mint általában! Ha nem, és mégis elveszed tőlük a macskát, írd bele a falu elhagyását és az utazást is! Ez esetben az ezt követő posztod lesz a záró poszt.//

Az biztos, hogy a nő önszántából nem fogja odaadni én pedig lassan kifutok az időből és nincs kedvem egy feledékeny öregasszony s a rá dühös lánya közé keveredni Ugyan az előbbi adta a feladatot, de nem ígért pontos összeget, míg itt van ez a nő, aki 6000 ryot ad, ha egyáltalán nem is megyek vissza az asszonyhoz. Érdekes kérdés, mert a nő nem tudja ellenőrizni, hogy tényleg betartom-e az ígéretemet és nem megyek vissza az anyjához, így akár dupla pénzt is bezsebelhetnék, 6000-et most a nőtől és valamennyit a banyától a macska hollétéről adott infóét és a levél kézbesítéséért. Nagy dilemma, de akkor nem lenne tiszta a lelkiismeretem, hogy két embert is átvertem, és a háborúban is ezen gondolkodnék, ami nem biztos, hogy szerencsés egy harc közben. Rá kellett jönnöm, hogy nem mindig könnyű a shinobik élete, olykor nehéz döntés elé kerülnek, ahogy most én is. El kell döntenem, hogy a pénzre vagy a szívemre hallgatok. Most dölhet el a jövő, mert a lejtőn elindulni könnyű, megállni annál nehezebb, márpedig ha elindulok akkor nincs visszaút. Nem akarok pénzéhes sem lenni és nem akarom, hogy a pénzhez olyan út vezessen amin embereket kell átvernem. Elég nagy dilemma, de aztán Ayanéra nézek. Rá kell jönnöm, hogy nem csak magamra, hanem rá is gondolnom kell és végül elfogadom a pénzt. Nincs kedvem az öregasszonnyal vitázni, aki már úgyis elfelejtett, de ekkor egy ötletem támad, de ezt csak azután közlöm Ayanéval, hoyg a nő már halló távolságon kívül van, miközben mást is közlök vele, amit eddig magamban tartottam.
Ayane fájó szívvel búcsúzok tőled, de a nagyapám elmondta a Szél országának helyzetét. Szeretném, ha itt maradnál Konohában, de akár vissza is térhetsz az öregapámhoz, mert a Homok háborúba vonul és nem akarlak elveszteni, de tedd meg nekem, hogy elmész az öregasszonyhoz és közlöd vele a híreket. Pénzt, amit ad tartsd meg. Takeshit is vidd magaddal, mert nekem csak útban lenne.
Remélem megérti a lány, hogy fájó szívvel válok el tőle, de meg kell tennem és amint tudok visszajövök érte. Miután végzek a a lánnyal lehajolok Takeshihez, hogy megsimogassam. Ebbe a simogatásba beleadom minden érzésemet és az elválás fájdalmát, de benne van a remény, hogy még látjuk egymást. A kapuig a lánnyal kézen fogva sétálunk ki, majd egy utolsó csók és a társaimat egy időre elvesztem. Tudom, hogy mindenkinek fáj, de senkinek nem tenne jót ha a harcban a másik miatt kellene aggódnunk és emiatt akár komolyan megsérülne.

A kérdés adott volt: hogyan szerezzek információt erről az emberről? Az utca nem tűnt biztosnak, hiszen valószínű, hogy ők is annyit tudnak erről az alakról, mint én. De a helyi kocsma… No igen. A helyi ivó az a hely, ahol más országból érkezetek is megfordulnak. Ott biztosan tudja valaki, hogy kicsoda Yogarashi Sachiko. A napló további ismeretlen tényezőkkel nem tudtam mit kezdeni. Az a baljós szó, és hogy mégis mitől mosódott össze a napló. Talán valaki szándékosan tette tönkre? Talán apám volt? De akkor mégis miért tette ezt? Ez még olyan kérdés volt előttem, amelyre nem tudtam elképzelhető választ adni. Miközben ezeken gondolkodtam, lábaim oda is vittek a kocsmához. Beléptem az ajtón, és készen álltam a kérdezősködésre.

Az ivóba, úgy látszik, nem kellet bajt keresni. Hiszen az talált rám. A nagydarab ember eléggé baljósan nézett ki. A nagy, alaktalan vérfolt rá adott a nyomasztó hangulatra. De nem féltem tőle, nem tudott megijeszteni. Ám nagyon kedvező volt, hogy fel tudtam hívni magamra a figyelmet. A felszolgáló lány és a Kunoichi érdeklődve figyelte az eseményeket. Most jön az, amikor meg kéne szabadulnom a helyzettől, és a pasastól. Három lehetőségem is volt. Ha most szót fogadok, és elmegyek, ott vagyok, ahol indultam. Ha nekitámadok, rosszabb helyzetbe is kerülhetek. Viszont, ha egy jó mondattal kihúzom magam, talán ez a szituációt a hasznomra is válhat. Tehát, meg van a megoldás. Kifújtam a levegőt, és a fickó szemébe néztem.
- Nyugi, nem inni jöttem – figyeltem a férfi háta mögé, hogy figyelnek-e a célszemélyek – nem inni jöttem, csak néhány kérdést tennék fel a vendégeknek – mondtam, és kikerülve a férfit a Kunoichihez indultam. Előtte még hátra nézte a nagydarab fickóra, és komoly hangon mondtam:
- Elfelejtettem mondani, hogy a Hokage engedélyt adott, hogy egy bizonyos személy után nyomozzak, tehát ha hátráltat a munkám elvégzésében, vele gyűlik meg a baja – fejeztem be, és a Kunoichi mellé sétáltam. Már megvolt a tervem is. Először őt kérdezem ki, majd a felszolgáló lányt. Végül megvárom, hogy a félszemű shinobi felébredjen, és őt is kifaggatom. Ha nem járok sikerrel, vissza az utcára.
az árusok is szolgálhatnak információval. De maradjunk az elsődleges tervnél.