Utcák és terek

~ Igen, muszáj? Banyek, nem is a dagi volt a sensei! Hogy dőlhettem már be ennek?! – csodálkozom, méghozzá nem is kicsit basszus, hogy így jártam. Teljesen beettem, hogy a dagi a sensei, erre nem, ott ücsörög fent a fejünk felett és nézi a bunyót. De rendes, ingyen műsort szolgáltatunk itt neki. Jól lekapta a dagit, nem volt semmi. Ha nekem valaki ilyet beígérne, én tutira befognám a pofámat és vigyázzba vágnám magamat, bár a pufi is ezt tette. Mit is mondott a sensei, hogy hívják? Raji? Jól van, legalább nevén nevezhetem ezt a zsírosbödönt.
- Értettem. – bólogatok a tökölésemmel kapcsolatos leszólásra, talán egy kicsit tényleg lebecsültem az arcot. – Mi van, ez nálad valami titkos technika, hogy ráseggelsz az ellenfélre? – fordulok a srác felé. Választ igazából nem nagyon várok, csak egyszerűen még mindig piszkálja a csőröm a dolog. – Na várjunk csak… akkor ők a sensei tanítványai voltak? – fordulok most Baku felé hitetlenkedő képpel. Egyszerűen ki van zárva, hogy ezek valaha is elvégezték az akadémiát, könyörgöm, a cingár hogyan dobott már? Talán akkor eltalált volna, ha öt méterrel mellém céloz, na de így? Az a Bunshin no Jutsu meg egyszerűen katasztrofális volt, ilyen nincs. Képtelen vagyok elhinni, hogy a retardált trió valaha is genin lett volna és ez valószínűleg leolvasható az arcomról is, ahogyan hármójuk között kapkodom a fejemet. Mindenesetre jobb lesz vigyázni, mert a sensei ezek szerint nem viccelt, tényleg visszadob az iskolapadba, de én nem akarok ezeknek a srácoknak a sorsára jutni. Mekkora gáz lenne már? Egy ilyen szégyent tutira nem élnék túl, újra a suliba menni. Na nem, ez velem nem fog előfordulni, azt nem hagyom, valahogy végigcsinálom azt a próbát.
- Kit nevezel te törpének?! – rákvörös fejjel, kidagadó homloki erekkel fordulok a dagadékhoz. Szétkapom! Ez direkt engem cseszeget? Persze. – Öreg, mi a franc bajod van velem, de most komolyan? Ha nem tetszik a képem, akkor nem kell nézegetni… - egy kémény hozzám képest sehol sincs jelen pillanatban füstölgés terén, elbújhat, mert az agyvizem ennél már csal forróbb lehet. Viszont hirtelen átfut az agyamon valami, hogy most aztán rendesen benne vagyok a szószban. – Na, ez így kellemetlen helyzet… Utálok félbe hagyni egy bunyót, viszont utálnám, ha gyávának hinnének, mert lekoccolok, viszont… Amíg bunyózunk, a sensei nem fog bekapcsolódni a harcba, de ha vége, valószínűleg rögtön rám veti magát. Most benne vagyok rendesen. – nem éri meg érte menni, végülis a sajátomat kellene megtartani inkább, mert akkor is átmegyek, de van egy olyan érzésem, hogy ez neki nem elég. Fel akar mérni, ahhoz meg egy fogócska nem elég. – Bocs haver, majd máskor befejezzük. – mondom a daginak és két shurikent elhajítok a sensei felé. – Nem akarok visszamenni az Akadémiára!

// Előzőből lemaradt, de köszönöm a 3 ch-t //

- Szerinted kell neki indok, hogy csak úgy bunyóba keveredjen?- Kérdezi tőled a sensei, megválaszolva, a jogos felháborodottságodat. – Egész életében csak a bajt kereste, és erről még most sem szokott le. Habár, igaz, ami igaz egy pár felesleges súlyt azért sikerült magára lapátolni.
Raji-nek kellett egy pár másodperc, míg leesett, hogy róla van szó, és még azután is elképedve állt, hogy te faképnél hagytad. Igaz lehet, hogy erős, de az esze akár egy kiscsibéé. A két shurriken surrogva szeli a levegőt az óráját markoló Sensei felé.
- Hát jó legyen, ahogy akarod…
Morogja Baku, majd lekapja a hátáról a kardját, és azzal védi ki a két dobófegyvert, majd leugrik a tetőről, és előtted egy jó 10 lépésre áll meg. Kardját a földbe szúrta, és hanyagul intett a triónak, hogy lehet lelépni. Azok se szó se beszéd, elillantak, de azért a dagi megejtett egy gonosz grimaszt az irányodba.  A sensei a Kunait kettőtök közé dobja a földbe, mintha szánt szándékkal provokálna. Mint láttad eléggé beszédes kedvében van, így ha kérdezel tőle, akkor válaszol rá szívesen.

Ha megindulsz a Kunai-ért ez fog történni:

Spoiler:

Ha nem indulsz meg érte, vagy menekülőre fogod, akkor meg ez

Spoiler:

Nos, nem is tudom, hogy veszi ki az magát, amikor egy távolsági beállítottságú egyén közelharcba bonyolódik, egy erősen közelharc orientált emberrel. De igaz, ami igaz ez most bekövetkezni látszott, és a Sensei nem kicsit hökkent meg. És ez a pillanatnyi kiesés, elősegített abban, hogy a böszme kardos embert kibillentsd az egyensúlyából, és az egy arccal előre a porba hullott. Meglepő, hogy nem volt képes kikerülni, de nagy szerencsédre, ez az esés, a győzelem kulcsa volt számodra, hiszen a Kunait tartó báb kecsesen landolt a kezedben.
Miután a Sensei feltápászkodott, a két klónja egy pukkanás kíséretében eltűnt, míg az eredeti visszacsatolta a hátára a kardját.
- Az idő… 16:12… szép volt ifjú genin. Holnap pontban 10:00-kor találkozunk az akadémiai edzőtereken. Ne késs el. Hiszen holnap megismerkedhetsz a csapattársaiddal. A vizsgádat is ott fogom majd értékelni.
Benyúl a zsebébe, és egy borítékot dob neked, amely könnyedén hullik bele a kezedbe. Mikor fölnézel, hogy akár csak szólhass Bakuhoz, ő már nincs ott. Az utcaszakasz ismét elkezdett megtelni emberekkel, akik vígan beszélgettek ügyet sem vetnek rád, vagy a hirtelen elillanó klónjaidra. 

// A kalandot lezártnak tekintem, még szeretnék tőled egy záróposztot kérni. A boríték tartalma 1000 Ryou amit majd ha egy Staff elbírálta a kalandot fel is írhatsz ^^  //

A Chakrajutalmat az ellenőrző-Staff állapítja meg.

Hosszú pillanatok telnek el, amíg felfogom, mi is történt, de utána, az a boldogság, ami végigszáguld rajtam, valami leírhatatlan érzés. Pusztán a szerencsétől függött a meccs kimenetele, de még is, sikeresen jöttem ki belőle és ennek a jele, a határtalan vigyor az arcomról alig akar eltávozni onnan. Csak mosolygok, mint aki rossz bogyót evett és enyhe hallucinációk lépnek fel nála, de ez ellenben én teljesen tisztában vagyok a körülöttem folyó eseményekről.
- Akkor... most a csapatában vagyok? - A szürke szempárom, mintha felvillana a csillogástól, s úgy pillantok fel rá, mint valami messiásra, noha percekkel ezelőtt még teljes szívből gyűlöltem. Nyilván, egyik se lesz a kettő közül maradandó állapot, de nem hagyja folytatni a mondandómat, mert a következő pislogásomra is már úgy nyoma veszik, hogy ha egy kész anbu csapatot bérelek is fel, nem találják meg őt.
- Eh... Micsoda egy mogorva alak. - pampogok magam elé, mint holmi nagyapó, s inkább megindulok szorgosan összegyűjteni az épp kiesett dolgaimat, amikre nem igazán figyeltem az engem elárasztó adrenalintömeg miatt. Azt hiszem, ezeket a narancssárga kunaikat megtartom emlékbe, talán jó lesz később ezekkel cukkolni a senseit. Sokáig azt hittem, hogy rájött a turpissága és majd csak kiröhög az alkumra, de végül is csak sikerült átvernem.
De, az én agyam se valami éles. Nagyon gyorsan megtanulok dolgokat, de az pusztán magolás. Amint nincs szükségem ezekre,  elillannak a kis buksimból, mint a kandúr cica párzási szezon idején. (Még szerencse, hogy az én Miyum nem ilyen rakoncátlan) Sajnos, ez ma se történik máshogyan, én pedig arra eszmélek, hogy elhagyatottan állok egy embertömeg közepén -bár lehet, kicsit a szélén, de ez nem is lényeges- és azon ügyködöm, hogy hogyan is érek haza. Nincs is még olyan késő, talán nem fognak otthon leszidni és ehetek végre, mert őszintén szólva, megint rám jött az ehetnék. Nem igazán szeretek idegenekkel szóba állni, de most muszáj, történetesen ők biztos jobban tudják, hogyan juthatok haza, mint én, aki kis bevándorló a hazájukban, s potom egy óra alatt sikeresen meg is lelem a nem olyan régi házacskánkat. Nem mondok újdonságot azzal, hogy egyből Miyu az első, aki odasiet hozzám üdvözölni, igaz? Egy kiadós simogatás után be is lépek a kunyhóba, kicsit még mindig megviselten a mai megpróbáltatástól és gondosan elmagyarázom nevelő szüleimnek a helyzetet. Igazából, nem nagyon lenne szükség erre, mert nevelőszülőknek se lehet nevezni őket, inkább gondviselőknek. Megadják a szükségeseket nekem, értve itt a tetőt a fejem fölé, az étkezéseket, egyéb alapokat, de nagyon nevelni nem nevelnek. Elhamarkodott lenne azt mondani, hogy nem is kell, de különösebb problémát nem okozok itthon, amiért kellene nekik, de ez még is olyan történet, amit el kell mesélnem valakinek. Természetesen örülnek a mai sikerélményemnek, meg is dicsérnek, de nem tart ez az öröm náluk sokáig, gyorsan vissza is térnek a szokásos kerékvágásba. Nekem is ezt kell tennem, ennyitől nem szabad elbízni magunkat, hisz sok mindent kell még tanulnom.

//Isha Dansei//

- Rendezzük le, sensei! – tényleg nem akarom húzni ezt az egészet, teljesen feleslegesnek tartom, nyilván van, aki meghúzná magát és próbál elbújni, de én nem ilyen vagyok. Nem az én stílusom az efféle lapítás, jobban szeretek előbb cselekedni, minthogy valaki alám tesz. Ahogy az elvárható, a senseinek nem okozott túl nagy fejtörést az a két shuriken (milyen pofátlan készletpazarlás volt ez is), azzal a bazi nagy karddal úgy hárítja el, mintha csak egyszerű legyek lennének. Basszus, nekem is kell egy ilyen cucc, milyen menő már? Mondjuk azt nem tudom, hogy a fenében bírnám el, de kell. Miután elhárította a rá nem éppen veszélyes shurikeneket, fogja magát és cirka 10 méterrel előttem leugrik a tetőről, a kardját a földbe szúrja, nekem meg átfut az agyamon, hogy a francba… most aztán történelmi méretű verést fogok kapni. Az a helyzet, hogy az alap technikáimon kívül csak egy komolyabb víz elemű jutsum van, de ahhoz is, víz kell. Már az elején sejtettem, hogy gáz ez az elem, semmit nem lehet vele kezdeni, hacsak nem találok valami vízforrást, de gyorsan.
- Nem igaz… most bezzeg futnak, mint a nyulak… - kommentálom a trió lelécelését. Velem bezzeg minden további nélkül kikezdtek, persze, a senseinek van tekintélye, de akkor is. Mekkora gáz már? Ráadásul mi volt ez a gonosz pofa? Így is tenyérbe mászó feje van a gyereknek, de ez így már sok. Aztán már teljesen más dolog köti le a figyelmemet, mégpedig az a kunai, amit meg kellene szereznem, most itt van tőlem kb. öt méterre. – Sensei, hány genint buktatott már meg így? – ha szóval tartom, akkor talán nyerek egy kis időt és sikerül kidolgozni egy tervet. Sima Bunshinnal itt nem megyek semmire, az tisztán látszik, viszont…
Hirtelen a kunai után vetem magam, azonban a sensei résen van és én már csak azt veszem észre, hogy a rúgásától esek hátra. Ez nagyon nem jött be és itt a következő támadása egy elég könnyen kikerülhető shuriken képében, amit egy bukfenccel meg is teszek, aztán jön az isteni szikra. Egy kukákkal teli sikátorban vagyok, ember, használjam már ki! Előveszem az egyik füstbombámat és nem sokkal elé dobom, hogy magamat ne nagyon akadályozzam, de mivel ez egy sikátor, így ez gyakorlatilag elkerülhetetlen. Én magam viszont hátraugrok a kukákhoz és a Kawarimi no Jutsu segítségével megpróbálok egy rögtönzött figyelmelterelést csinálni, ráadásul az egyik hamis kunait is neki adom, hogyha eltűnik, akkor legyen egy kis kavarodás. Könnyen kiszúrható, melyik az eredeti és melyik hamis, mert amit én csináltam még mindig fog (vacak festéket vettem, na, 30 ryouért mit várjak?). A kuka én addig elindul a kunaiért én pedig megpróbálom valahogy elárasztani a sikátort, mondjuk nekiállok keresni egy vízvezetéket.

// Bocsi a késésért //

//Tadashi//

- Csak őket küldtem eddig vissza az Akadémiára, mivel ők voltak az első geninjeim. Szóval remélem, ti nem lesztek ennyire… egyszerűek.
Miután a kunai után ugrottál, a Sensei visszarúgott, és a feléd érkező shurikeneket sikerült kikerülnöd, a Sensei nem szándékozott még mindig megmozdulni, így a füstbombás akciód is sikeres volt. A sikátort ellepte a füst, és nem láthattátok egymást, hogy ki mit is csinál, így az egyik kukából egy tökéletes te vált, aki meg is indult be a füstbe, hogy megszerezze a Kunait, miközben te a technikádhoz kerestél vizet.
Miközben nagyban kutattál, hallottál valami fémes csörömpölést, majd a füstből egy kuka félbenyesett darabjai repültek ki. A füst még nem szándékozott elillanni, amikor is a keresésed eredményesen zárult egy közeli hordó képében, amiben az ereszből kijövő víz gyűlt össze, és körülbelül félig volt benne. Ebből létre tudsz hozni maximum kettő Mizu bunshint.
A Sensei nem várat magára sokat, és előtör a füstből, kardját két kézre fogva neked ront, és egy felülről érkező vágással próbál meg jobb belátásra téríteni téged. Ami biztos, hogy ha egyhelyben maradsz, akkor klón nélkül is kettő lesz belőled.

Gyerünk már, csak van itt valamiféle vízforrás, tök nyolc, hogy mi, csak valami legyen már. Jól van, megmondom a tuti őszintét, mégpedig, hogy halovány lila segéd fogalmam sincs, mi a bánatot kellene kezdenem a kialakult helyzettel. Igen, látszik, hogy sohasem én voltam a stratéga a csapatban, nem feltétlen erősségen az ilyen dolgok kitalálása, én csak az adott helyzethez igazodom. Az adott helyzet pedig nem túl rózsás, bár van itt kuka még bőven, esetleg tudok mit kezdeni vele. Egyszer csak csörömpölést hallok, majd a füstből a kuka darabjai repülnek ki.
~ Ez a hapsi kegyetlen. – gondolom magamban, miközben a szerencsétlenül járt szemetes darabjait nézem. Ha ezzel kuka énnel így bánt, akkor énvelem mit tenne? ~ Azért remélem macska nem volt benne, sajnálnám szerencsétlen dögöt. – Bár egyelőre lehet, hogy inkább magamat kellene sajnálni, amiért így jártam. Még jó, hogy nem én végeztem egyenlőre szeletelve, bár a kukának most haszna is volt, mert ráirányította a figyelmemet egy hordóra, ami félig volt vízzel. Ez az! Mondhatom azt is, hogy meg vagyok mentve, itt a mentőötletem. Gyorsan hátranyúlok az övtáskámba egy robbanójegyzet után kutatva, amikor is rájövök, bizony kifogytam. Hogy az a magasságos… helyből kedvem lenne visszafelé mondani a ramen receptjét, mert még mindig nem töltöttem fel a készleteimet, mióta eljöttünk Sunagakureból. És már jön is, a sensei olyan ívesen lendítette meg azt a kardot, hogyha én ezt bekapom, hááát… nem tudom, hogyan magyarázom meg otthon anyámnak, hogy elfeleződtem. Kivédeni nem tudom, úgyhogy inkább elugrok előle és egyenesen a hordó felé veszem az irányt, amikor odaérek, nekikezdek kézjeleket formálni. Ugyan még soha nem használtam ezt a jutsut élesben, de mivel puding próbája az evés…
- Suiton: Mizu Bunshin no jutsu! – a technika kimondása után két én ugrik ki a hordóból és ront neki a senseinek, miközben én még egyszer kézjeleket formálok. - Shunshin no jutsu. – míg a két víz klón remélhetőleg a senseit foglalja le, én támadást intézek az eldobott kunai ellen.

//Na, akkor egy kis összesítés: elhasználtam 2 db shurikent, 1 db füstbombát és 1 db kunait (festett nyelűt), hogy lássam, hogyan állok Meg hogy követhető legyen. //

Ahogy arra előzetesen számítani lehetett, a Mizu Bunshinok egy kissé jobban használhatóak, mint bármi, amit eddig használtam. Nem is olyan rossz ez a technika, na, még a végén megbarátkozom a Suitonnal. Nem gondoltam volna, hogy ezek ennyire életképes klónok lesznek, hát, tényleg puding próbája az evés, így első kóstolásra tetszik. A probléma csak az, hogyha ezek ketten eltűnnek, akkor nem tudok újakat előhívni, mert nincs több vizem. Jól van, a technikaproblémán ráérek később is gondolkodni, most abból kell gazdálkodnom, ami van, márpedig a készleteim rohamosan fogynak. Nesze neked, te zseni, hogy nem töltötted fel őket, amint volt egy kis időd, hát milyen ninja vagy te?! Saját magamtól fogok a falra mászni, de komolyan. Ha tudnám, biztosan seggbe rúgnám magamat, illetve elméletileg képes vagyok rá, gyakorlatilag hülyén nézne ki. Na de, vissza a harchoz, szóval, a két én rendesen lefoglalja a senseit, ami jó, mert zöld utam van a földön levő kunaiig. Nem is szórakozom sokat, egy Shunshinnal utána is vetem magam, aztán hirtelen valaki csupa szeretetből mellkason rúg. Hát csessze meg, most már levegőt sem kapok, ez az! A földet érés még azt a maradék levegőt is kipréseli a tüdőmből, úgyhogy köhögve próbálok némi oxigénhez jutni, majd mikor sikerül, leporolom magam és felállok. Nagyon jó, lesz egy pár kék-zöld foltom holnapra ettől a bunyótól, már látom. Csak azt nem értem, ezt hogyan csinálta, most itt áll előttem, a másik meg éppen a klónjaimat püföli. Megáll az eszem, hányszor tud még kitolni velem?! Miután az egyik klónom eltűnt, jobban mondva visszatért a normál halmazállapotába, legszívesebben ordítottam volna. Nagyon elbambulhattam, mert a következő dolog, amit észleltem, egy felém repülő kartonhalmaz volt, amit sikerült is kikerülni, sőt, még az utána jövő jobbost is, de a harmadik alattomos balost már csúnyán benéztem. Jobban mondva belenéztem a pofonba, a vége pedig ismételten az lett, hogy elterültem. Ma már sokadszor és hirtelen nem is tudtam, mihez kezdjek, így elég elkeseredett lépésre szántam el magam. Már így is elég szép mennyiségű chakrát elhasználtam, több vagy kevesebb már nem fog hiányozni innentől kezdve. elővettem még három shurikent és a sensei felé dobtam az egyiket, a másik kettőt a klónommal viaskodó felé, miközben odaszóltam a víz önmagamnak.
- Kellene egy kis segítség, haver! – aztán reménykedem a csodában.
Ha sikerül eljönnie, akkor megindulok a kunai előtt álló Bakunak a klónénnel, ha nem jön össze ez a művelet, akkor egyedül indulok neki és próbálom meg egy jobbossal jobb belátásra téríteni.

// Na akkor, annyival módosítom a fenti összefoglalót, hogy nulla felhasználható shurikenem maradt. //

// Tadashi//

Két sensei, egy festett kunai, egy bukott genincsapat, és te… meg egy te vízből. Egy átlagos ember számára ez nem kicsit furcsa, de hát egy Ninja élete soha nem volt az a „normális” lét. A hátad mögött a Sensei és a Miuz Bunshin harcából egyértelműen Baku került ki győztesen, míg a vízklón csak egy tócsát hagyott maga után. Mielőtt a hátsó Sensei összeszedhette volna magát, te megindultál klón nélkül a késért a szembe levő Baku irányába, és a jobbosoddal sikeresen belecsaptál a khmmm…. hát, ha ez az igazi Sensei lett volna, akkor nem biztos, hogy képes lenne gyereket nemzeni. De mivel ez szerencséjére csak egy klón volt, a kellemetlen helyre érkező csapás eltüntette azt és csak fehér füstöt hagyott maga mögött. De ezzel te pont elérted a célod, ami a fölben lévő kés képében materializálódott a kezedben. A hátsó Sensei előkapta az óráját és megszólalt:
- 15: 48… gratulálok. Holnap pontban 10:00-kor találkozunk az Akadémiai edzőtereken, és megismerkedsz a csapatoddal. A vizsgádat is ott fogom kiértékelni.
Mondja majd a zsebéből egy papírborítékot dob feléd akár egy Shurikent. Elkapod, majd ha a Sensei után nézel ő már nincs sehol.

// A kalandot lezárom ^^ legalább is én  Még egy záróposztot kérnék tőled. A boríték tartalma 1000 Ryou/Ryu kinek hogy tetszik. A chakrajutalmad az ellenőrző Pein-sama határozza meg ^^ //

- Hát kössz a semmit… - jó, talán egy kicsit túl kemény vagyok a víz önmagammal, de ha már méltóztatott ilyen pofátlan mód eltűnni, illetve elfolyni. Mindenesetre az a tanulság, hogy ezzel a technikával megéri elszöszölni, meg meg is érte a tanulásra fordított idő. Viszont jelen pillanatban nincs túl sok időm ilyeneken agyalni, hiszen az akció kellős közepében vagyok. Oké, egyébként most fogytam ki az ötletekből, szóval marad a nekirontás egy jobbegyenessel tálalva. Miközben azon imádkozom, hogy menjen be az ütés, hát… Űűűűűű, basszus, be is talált, na de hova?! Oké, magyarázzuk a bizonyítványt, mert úgy sikerült tökön csapni a senseit, hogy egyébként is elég alacsonyan levő súlypontom még alacsonyabbra került, ami ebben az esetben nem volt akkora probléma, mert az álsensei egy fehér felhő kíséretében eltűnt. Igen, akkor úgy általában a klónok sajátossága az, hogy ha bekapnak egy ember számára fájdalmas ütést, akkor eltűnnek. Ez az, ma is tanultam valamit. Viszont ami még fontosabb, hogy egyenes utam van a kunaiig. Nem is gondolkodom sokat, ráadásul a lendület is visz, szóval kikapom a földből a fegyvert és örömömben még egy fél bukfencet is levágtam. Miért felet? Mert elfáradtam. Ez a két klón kihozta belőlem úgy rendesen, na mindegy.
- Megcsináltam! Ez az! – azért diadalmasan ordítani még van energiám, túlzottan örülök a sikeremnek, néha nagyon el tud ragadni magával a hév. Még így, háton fekve pihegek pár másodpercig, aztán feltornázom magam, legalábbis ülő helyzetig és a sensei felé fordulok. A képemen még mindig ott virít egy kilométer széles vigyor a sikerem miatt, hát naná, régóta először ez az első ilyenem. Most egy kicsit olyan érzésem van, mint mikor átmentem a genin vizsgámon. Gyakorlatilag most mentem át másodszor, szóval elég helytálló a dolog. A sensei gratulál, majd egy borítékot dob nekem, én pedig még ültömben elkapom és kibontom. Ez az, jutalom! Úgy is el kell mennem vásárolni, mert kifogytam a fegyverekből. Már éppen köszönném meg a senseinek a pénzt, de nincs sehol. – Megáll az eszem… eltűnt… - vigyorogva megcsóválom a fejem. Haláli fazon ez is, én vonzom az ilyeneket úgy látom. Mindegy, ideje vásárolni menni, majd minden mással holnap foglalkozom. Gyorsan felállok, leporolom magam és elindulok a legközelebbi üzletbe, hogy úgy nagyjából feltöltsem a készleteimet, majd utána haza. Vajon milyen lesz az új csapatom?

// Köszönöm a játékot! Na akkor a vásárlásom. Ugyebár most kaptam 1000 ryout, abból veszek 5 db normál shurikent aminek darabja 200, szóval ezt el is költöttem. Az elhasznált egy kunai helyett is veszek egyet, ami további 200-ba fáj nekem, továbbá darabja 150-ért kettő füstbombát és 200-as darabárért kettő robbanó jegyzetet veszek. A jutalom nélküli egyenlegem 1970, ebből marad 1070-em, ha jól számoltam össze. //