Re: Utcák és terek

**Naito Kenji** Csüt. Nov. 22 2018, 10:41

Az ember azt hinné, hogy jót cselekedett azzal, hogy elijesztette a zavaró tollasokat, de nem. Honnan kellett volna tudnom azt, hogy az egyik holló egy kislány tulajdona? Talán az lehetett, amelyiket olyan nehezen tudtam elüldözni? Most már késő bánat, mert elrepült, de akkor is… miért nem vigyáz rá jobban? Meg hogy kaphat valaki egy hollót ajándékba és tekintheti a legjobb barátjának? Mély levegőt vettem, majd kifújtam azt. Hagyhatnám faképnél az előttem álló kislányt, aki megakadályozta azt, hogy a következő feladatomat elkezdjem, de nem tettem. Valahogy helyrehozom azt, amit a küldetésem sikeressége érdekében cselekedtem.
– Sajnálom, de tudod egy küldetést teljesítettem, miszerint el kell üldözzem innen a hollókat, hogy nyugodtan játszhassatok a többiekkel. Nem tehettem mást –húztam el a szám szélét, miközben a zsebemben kezdtem kotorászni. Nem túl nagy vigasz, de átnyújtottam neki azokat a cukorkákat, amiket Hoshiko no Baa-chan adott nekem. – Tudom, hogy ez nem fog megvigasztalni, de fogadd el addig ezeket, ameddig megkeresem neked a barátodat, rendben? Van kedvenc csemegéje? –Ez a kérdés nagyon fontos volt, hiszen könnyebb lesz megfogni, hogyha nálam van az, amit szeret a tollas. Amint megkaptam a választ, megkértem arra is, hogy maradjon a játszótéren, én pedig megindultam abba az irányba, amerre a legutolsó hollót láttam elrepülni. Reméltem, hogy az lesz a megfelelő állat, mert ha nem… inkább nem gondoltam bele.

Hyuuga Hanabi Szomb. Nov. 24 2018, 18:59

A kislány szipogva hallgatta végig amit mondasz. Persze, egyrészről megértette. De valahogy mégsem.
- Küldetés? - csillant fel a szeme - Képzeld.. én most járok az akadémiára.. belőlem is olyan küldetést végző shinobi lesz majd mint belőled - mondta könnyeit törölgetve - Machi lett volna a társam.. - nézett szomorúan a földre.
Majd mikor felé nyújtottad a cukorkákat, arca kicsit elvörösödött, de mégis egy mosollyal fogadta el.
- Köszönöm.. - mondta majd rád nézett - tényleg.. tényleg segítesz? - kérdezte - Machi.. szereti a cseresznyét.. és könnyen felismered.. a háta sötétkék, míg teste fekete.. lábai is kékek.. csőre pedig világos ezüst... nagyon szép madár.. - szomorkodott a kislány. - T...tudok valahogy segíteni? -kérdezte a fiatal leányzó.

**Naito Kenji** Kedd Dec. 04 2018, 12:31

Hát igen, az ember küldetést végző shinobi lesz egyszer, ahogyan a kislány is mondta. A különbség csupán annyi volt, hogy én még nem vagyok teljesen az, de ezt az előttem álló személynek nem kellett tudnia. Még a végén hazugnak hisz, azt meg egyáltalán nem szeretném. Egy biztos volt, ameddig beszéltem hozzá, és hallgattam a válaszát, az arcát tanulmányoztam át, illetve minden apró részletet próbáltam megjegyezni a kinézetéből.
– Ha ez igaz, akkor majd meg fogod te is érteni, hogy miért is így kellett cselekednem, de ne csüggedj. Igyekszek visszahozni a kis barátodat. Úgy tudsz nekem segíteni, ha odaadod a madzagot és türelmesen vársz rám, rendben? –Reméltem, hogy így fog cselekedni, mert ha ő is a keresésére fog indulni, akkor nagy pácban leszek, mert keresztül fogja húzni a számításaimat. Amint úgy tett a kislány, ahogyan kértem, átvettem tőle a madzagot, s már indultam is meg abba az irányba, amerre a holló repült. Először is egy gyümölcsöst kerestem, hogy vehessek néhány cseresznyét, mert reményeim szerint úgy egy fokkal könnyebb lesz megfognom a madarat. Eltelt pár perc, mire találtam egyet, és vásároltam is tíz szemet, remélve, hogy ennyi elég is lesz. Ha az eladó megkérdezte, hogy miért csak ennyit, akkor kicsit zavartam mondtam el neki a hollós esetet, de ha nem, akkor feleslegesen nem járattam a számat. Az idő szorított, szóval útnak is indultam rögvest.

A vásárlás után kerestem egy eldugott sikátort, ahol senki nem láthatott. Egy célom volt ezzel: felvenni a kislány alakját, hiszen ezzel is csak az előnyömet kovácsoltam. A madár helyében nem repülnék vissza ahhoz az illetőhöz, aki elüldözött. Lehet, hogy a saját gazdájához se fog olyan könnyedén visszatalálni, de egy próbát megért. Lehunytam a szemeimet, koncentrálni kezdtem a chakrámat, közben pedig felelevenítettem a célszemély küllemét. Minden apró vonásra figyeltem, és amint megvoltam, alkalmaztam is a Henge no Jutsu-t. Kerestem gyorsan egy tócsát, hogy megszemlélhessem magamat, és ahogyan néztem, teljes mértékben úgy néztem ki, mint a kislány. Ha kellett, akkor a szükséges finomításokat is elvégeztem, aztán útnak indultam. Egyik kezemben a cseresznyék voltak, a másikban pedig szorongattam a madzagot és kétségbeesve kiabáltam az állatka nevét, hátha meghallotta azt és odarepült hozzám.

//A cseresznye árát levonom magamtól, ha mondasz egy összeget. ^^ //

Hyuuga Hanabi Pént. Dec. 21 2018, 18:38

//A késésért elnézést, +3ch// rendeer

A kislány nagy kerek szemekkel figyelte amit mondtál. Majd még egyszer megtörölte könny áztatta szemét, s szipogott egy párat. Csepp arca teljesen ki volt pirulva, s így bólintott neked... jelezvén, hogy várni fog, amíg csak kell. Majd átnyújtotta neked a kis darab madzagot.
eztán megvetted a cseresznyét, - mely összesen 2ryo-ba került - Az eladó néni nem kérdezett semmit. Csak kedves arccal mosolygott és maga elé azt sóhajtotta "áldott fiatalság"; majd rendezgette tovább a kirakatban lévő pirosló almákat.
Az eldugott sikátorban, melyben tervedet végrehajtottad, senki se volt rajtad kívül. Egy kis koncentráció, és sikeresen létrehoztad a technikát. Elsőre közel ugyanúgy néztél ki mint a kislány, csak a szemed színe nem stimmelt.. de azt igazán könnyen megoldhattad.
Majd megindultál... ezerrel kiabáltad a madárka nevét, a magad furcsa elvékonyított hangján, miközben a cseresznyét szorongattad. Alig kerested negyed órán át, mikor az út szélén megpillantottál egy olyan madarat, melyre a leírás teljes mértékben igaz volt. Félt... egy ház oldalához feszülve kuporgott, s mikor meglátott téged a csemegével a remény opálszín fénye csillant meg szemében. Közelebb próbált menni hozzád. De mikor ellökte magát a faltól, láthattad, hogy eltört a egyik szárnya. A nagy fájdalomtól darabosan.. szinte alig mozgott. Valószínűleg nekimehetett valaminek... s most rémes kínokat élhet át. Szegény kis állat. Rajtad áll, mit teszel vele. A sorsa a te kezedben nyugszik. Elviszed kórházba, esetleg magad látod el? Az egész csak rajtad áll... de egy biztos.. az a kislány számít rád.. cselekedned kell.

**Naito Kenji** Szer. Dec. 26 2018, 17:02

//Semmi gond, és köszönöm a ch-t <3 //

A cseresznyét kifizetve, azonnal a sikátorba indultam. Sikeresen fel is vettem a kislányka alakját, és mikor megnéztem az eredményt, egyedül a szemeim színe nem stimmelt. Nem engedhettem meg magamnak egy ilyen kis hibát, hiszen ha a holló pont azt fogja megpillantani, akkor nekem annyi. gyorsan korrigáltam is a hibát, és meg is indultam az állatka keresésére.
Alig negyed óra telhetett el, mire rábukkantam egy ház oldalánál. Megnyugodva fújtam ki magamat, hiszen sokat futottam azért, hogy minél hamarabb megtaláljam a célpontomat. Láttam rajta, hogy felismert, vagy legalábbis a cseresznye az, ami miatt moccanni szeretett volna, de valami nem stimmelt. Az egyik szárnya nem úgy állt, mint ahogyan kellett volna… biztosan eltörött. Elfogott a bűntudat: mi van akkor, ha amiatt sérült meg, mert elijesztettem? Gyorsan megráztam a fejemet, és úgy döntöttem, hogy anya segítségét fogom kérni. Óvatosan közelítettem a holló felé, nyugtatgatva, hogy nem lesz semmi baja. Nem mintha el tudott volna repülni, de szerettem volna kizárni a lehetőségét is a szárnyalásának. Azzal csak magának ártott volna. Ha sikerült a közelébe érnem, letettem elé a cseresznyéket, hagy falatozzon csak addig, ameddig gyorsan körülnéztem. Egy megfelelő faágat kerestem ahhoz, hogy ideiglenesen el tudjam látni. Ha nem találtam, akkor az egyik kunai lett segítségemre. Mindenféleképpen a holló szárnyára fektettem a sínként szolgáló tárgyat, és a madzag segítségével ideiglenesen rögzítettem is azt, ha Machi engedte. Így legalább valamennyire stabil a szárnya, és amint elfogyasztotta az eleségét, az ölembe kaptam és a kórház felé szaladtam.

Gyors tempót diktáltam, minél hamarabb be akartam érni, hogy a madár hamar meggyógyulhasson. Szerencsére, mire odaértem az épülethez, anya éppen kilépett rajta. Persze nem ismerhetett meg, ezért feloldottam a jutsu-t és lefékezve előtte, levegőért kapkodva vázoltam neki a helyzetet. Ő csak kuncogott rajta egyet, de már gyógyítani is kezdte Machi szárnyát, miután levette róla az ideiglenes rögzítést. Reméltem, hogy a madár nem ficánkolt nagyon, mikor meglátott. Az ellátást követően elköszöntem tőle és már rohantam is vissza a játszótérre, hogy Machi a gazdájánál lehessen, miután a lábára közöttem a madzagot, nehogy meglépjen itt nekem.
– Itt vagyok… itt vagyok! –Bíztam benne, hogy még ott találom a kislányt. – Kicsit megsérült, de elvittem a kórházba, ahol meggyógyították. Most már vigyázz rá, rendben?

Hyuuga Hanabi Pént. Jan. 11 2019, 12:08

// Bocsánat, hogy már megint ilyen sokára írtam >< Meg hát a gyér postért is ._. Nem vagyok valami jól :") De igyekeztem >< +2ch//

A madár odaugrált hozzád. Látszatra meg volt rémülve...de benned mégis bízott. Bízott benned amig felraktad rá az ideiglenes sínt, majd bízott benned amíg utcákon át rohanva elvitted anyukádhoz. De megrémült tőled, mikor saját alakodat vetted fel. Emlékezett rá, hogy elüldözted.. de ahhoz, hogy elmeneküljön, nem volt elég ereje. Szegény gyenge volt...s félt. De anyukád látszatra csodát tett. Pár perc alatt meg is gyógyította a kis állat nem túl rendkívüli sebét. S ez úgy látszik, Machiban nyomott hagyott. A kis állat teljesen le volt döbbenve. Az eddig egész testét uraló fájdalom elmúlt...sőt, szárnya is újra működött. Egyszerűen nem értette a dolgot. De már nem akart elszökni tőled. Valahogy...megbocsájtott. Teljesen nyugodtan tűrte, amint visszaviszed gazdájához. Nem ficánkolt... nem tett semmit. Csak teljes nyugalomban belekuporodott kezeidbe, s élvezte, hogy cipelik.
Mikor visszaértetek a játszótérre, a kislány pontosan ott és ugyanúgy várt rád, mint ahogy otthagytad. Amikor meglátott téged kiskedvencével, arca szinte felragyogott. El se hitte, hogy elveszettnek hitt barátja most visszatalált hozzá. Hatalmas mosollyal az arcán nézett rád, mikor átadtad neki Machit. Könnyekkel küszködve hálálkodott. Hangja elcsuklott az örömtől. Boldog volt.
Megtetted, ami egy Shinobi feladata. Segítettél valakin, akinek segítségre volt szüksége. Nos, milyen érzés?
Hamarosan kiáltások ütötték meg a füled. Egyenesen a tópart felől jöttek. Egy idősebb hang szólt..keservesen kiáltott.
- NE! Banditák! Segítség...Segítsenek!
"Segítség-Segítség"...Szavak, melyeket a bajbajutottak hallatnak. Mit teszel? Leszel a hős, ki a segíteni siet? Vagy elindulsz, hogy teljesíts egy újabb feladatot a tekercsről? A döntés.. a tiéd.

**Naito Kenji** Szomb. Jan. 19 2019, 16:02

//Az egészséged fontosabb <3 és jó lett a reag ^^//

Reménykedtem abban, hogy Machi nem fog elmenekülni tőlem, mikor felvettem a saját alakomat. Persze számítottam arra, hogy nem fog neki tetszeni, de ezért is időzítettem úgy, hogy csak anyukám jelenlétében fogom ezt megtenni. Emlékezett rám, de lélekjelenléte nem volt ahhoz, hogy elmeneküljön. Nem is engedtem volna neki, és bocsánatkérően néztem rá a tettem miatt. Szerencsére anya tett róla, hogy megbékéljen, és a visszaút a gazdihoz, már nyugodtan telt. Meg is lepődtem a hírtelen változástól, hiszen ahogyan láttam rajta, élvezte a cipelést. Mosolyogva szaladtam is vissza a játszótérre, ahol a gazdája kezébe adtam a kis madarat. Testemet elöntötte a boldogság, hiszen nagyon jó érzés volt látni, ahogy újra együtt voltak. Még akkor is, ha eleinte elüldöztem a madarat a tekercs utasítására. Végül is megcsináltam a feladatot, csak időközben jött egy másik is, amit nem hagyhattam figyelmen kívül.
Mosolyogva néztem is a párost, és már köszöntem volna el, de valami megütötte a fülemet. Egy segítségkérés, mely a tópart felől jött. Nem kellett sok, hogy rájöjjek arra, hogy a tekercsen is szerepelt ez a dolog, de el nem tudtam képzelni azt, hogy még mindig ott tanyáznak. Segítenem kellett, hiszen nem hagyhatok senkit sem bajban, de nem tudom, hogy képes leszek-e elbánni az ellenfelekkel. Nem tudom, hogy hányan vannak és azt sem, hogy milyen erősek. Gyorsan kellett gondolkodnom, de az idő kevés volt. – Azt mondtad, hogy az akadémiára jársz, ugye? S hogy küldetést végző shinobi akarsz lenni –fordultam a kislány felé. Jobb ötlet híján, az ő segítsége kell majd, de nem olyan értelemben. Inkább értesítem apát, és jobb felkészülni bármire. – Szeretném a segítséged kérni. Szaladj el hozzánk, és szólj apukámnak, hogy a tóparton szembeszálltam pár banditával, mert egy idősebbet bántani akartak. Siess, és számítok rád –adtam ki neki a parancsot, és nagyon reméltem, hogy segíteni fog nekem. Elmagyaráztam neki, hogy merre kell mennie, hogy eltaláljon hozzánk, és ha minden szavam eljutott hozzá, akkor megindultam a tópart felé. Nagy fába vágtam a fejszémet ezzel az elhatározással, de nem fogom hagyni, hogy holmi banditák rettegésben tartsák az idősebbeket. Elbánni, ha nem is, de feltartani őket feltudom, ameddig apa meg nem érkezik… remélem. Szedtem is a lábaimat, futólépésben igyekeztem lefaragni a távolságot és készenlétben tartottam az egyik shurikenemet is, hogyha kell, akkor a bandita karjába tudjam hajítani. Remélem, hogy nem késtem el.

Hyuuga Hanabi Kedd Jan. 29 2019, 19:36

A kislány, még kipirult arccal, mereven figyelte minden szavad. Igazából válaszolni se igen tudott, csak szótlanul bólitott. Majd a feladat tüzétől lángolva indult meg sietvén az álltalad kijelölt úton a házatok felé.
Te pedig nekivágtál az eddigi legnehezebb feladatnak. Banditák. Rémísztő, pénzért akár gyilkoló, veszélyes ellenfelek. Még a képzett shinobiknak is van, hogy meggyűlik velük a bajuk... Hát még neked... de mégis, bátran indultál egy idős megmentésére.
Hamarosan meg is érkeztél a tópartra. S úgy látszik... egy igazi meglepetés ütötte fel fejét előtted. Láttad, amint egy görnyedhátú, kopaszodó bácsi áll kezében a járókeretével, és azt maga fölé emelve fenyegetőzik. De nem is akárkiknek. Nálad egy évvel fiatalabb shinobitanoncok voltak, egy kutyával. És egy jól megtömött bevásárlószatyrot szorongattak, s próbáltak minél messzebb kerülbi a bácsitól. Szegény idős férfi nem tudott utánuk eredni. Csak ordította hangosan: segítség, banditák!
Így már bizonyos volt.. a "banditák" az ifjú fiúk, akik kiraboltak egy szegény és védtelen bácsit. Egy jó shinobi ezt nem hagyhatja szó nélkül...nem?
Tehát a helyzeted adott. A gyerekek hárman vannak. 3 fiú. Látásból ismerheted őket az akadémiáról. A legmagasabb fiú vitte a szatyrot. A két alacsonyabb pedig vadul követte. A bácsi pedig lemondóan nézett utánuk.
Nos.. megmented a bácsit? Visszaadod a szatyrát vagy sem.. a döntés a tiéd..

**Naito Kenji** Kedd Feb. 05 2019, 20:24

Valahogy nem gondoltam én át ezt az egész segítséges dolgot. Visszafordulni meg már nem lett volna célszerű. Csak abban tudtam bízni, hogy az újdonsült ismerősöm időben riasztotta az apámat, aki… nem is kellett? A tóparthoz érve, meglepő látvány fogadott. Egy idősebb bácsi kiabált néhány akadémista után, akik meglopták őt. Tehát azok a bizonyos srácok a banditák… miért nem tudott volna bajkeverőket, vagy huligánokat kiabálni? Mindenesetre nem hagyhattam ezt szó nélkül, de hárman voltak egy ellen és az egy év nem sok tapasztalati előnyt jelentett. Legalábbis tai-jutsuban nem. Újra a Henge no Jutsu-hoz nyúltam és felvettem vele a tanárom alakját. Az ő arcát és alkatát még álmomból felriadva is leutánoznám, ezért remélhetőleg most is minden apró kis részlet a helyén volt. Mivel távol voltak, nekem pedig gyorsan kellett a nyomukba érnem, ezért a szűkös repertoárom újabb darabjához nyúltam. A cél megvolt, a koncentráció és a chakra szintén. Nagyon reméltem, hogy az alakváltásom is megmarad a sikeres kivitelezés után. Ha minden jól ment, akkor egy pukkanással teremtem a srácok előtt, hála a Shunshin no Jutsu-nak. Ez, ha minden igaz, akkor megállításra késztette őket.
– TI ÁTOKFAJZATOK! HOGY MERTEK MEGLOPNI EGY IDŐS BÁCSIT? –Most jön az a rész, hogy vagy beveszik az egészet, vagy elbukom a dolgot. Dühös tekintettel mértem őket végig, ahogyan azt a tanáromtól láttam, mikor az osztályra förmedt egy gyengébb eredmény miatt. Ijesztő egy alak, ezért is tartottam jó ötletnek, hogy az ő alakját vettem fel. – Indulás és adjátok vissza a csomagját az idős bácsinak vagy súlyos büntetést kaptok! –Egy kis fenyegetés mindenkire hathat, már csak az volt a kérdés, hogy rájuk hogyan.

Hyuuga Hanabi Kedd Feb. 19 2019, 20:23

A manőver amit elterveztél, sikeres volt. Ott álltál, tanárod alakját felvéve és kiabáltál. A gyermekek arcán pedig tökéletesen látszott a döbbenet. Erre aztán nem számítottak. Némelyik szeméből még egy pár könnycsepp is kigördült a nagy rémületben.
- Igenis.. elnézést! - mondták szinte egyszerre, majd lehajtott fejjel elindultak vissza a szatyrokkal a bácsi felé.
Aztán.. volt szatyor, nincs szatyor. A gyerekek kezéből hirtelen eltűnt az élelem és te nem láttál mást, csak egy fekete alakot, aki mint egy árnyék; úgy rohant el köztetek egyenesen az erdőbe. Még hallani lehetett lépteinek hangját, amint lelassított. Ha chakrát koncentráltál füleidbe, hallottad amint az erdőben, a megszáradt avaron járkál. Mivel nem vagy szenzor nem tudtad bemérni, hogy hol van és merre megy. csak azt, hogy még a közelben van, ráadásul az erdőben.
A gyermekek hihetetlenül megrémültek. Nem számítottak semmi ilyesmire. Arcukon a sokk látszódott, majd sikítva elrohantak. Ha az öregemberre pillantasz, ő már kevésbé van megrémülve. Arcán inkább csak csalódottság tükröződött. Egy fekete köd volt az, ami beborította arcát. Egy könnycseppet is elmorzsolt.
Amennyiben odamész hozzá, hogy kiderítsd miért teszi ezt, ő csak sóhajt egyet.
- Tudod fiam.. ő nem először van már itt. Nem először rabolja el pillanatok alatt a táskámat, vagy bármit ami fontos számomra. Mint az unokám. Tudod Mayo //Ejtsd: Méjó// kiskora óta velem élt.. a szülei elmentek egy küldetésre amikor még nagyon fiatal volt, és azóta se tért vissza. így én és a feleségem neveljük. Neki egy virágboltja van. Napközben ott van, én pedig Mayora vigyázok. Vagyis.. vigyáztam. Pár napja, a fekete árnyék, nem csak az ételünket vitte el.. hanem az alig 9 éves unokánkat is. Akit azóta se láttunk. Jelentettük már, de a falu nem foglalkozott vele. Mivel csak én láttam, bolondnak könyveltek el. Nem segítenek. - Gördült le még több könnycsepp az arcán - Sose láthatom már viszont Mayot - csuklott el a férfi hangja.
Ennek az embernek egy ninjára van szüksége. De a falu már nem segíthet rajta. Mit lépsz? Lennél.. az ő shinobija?

// A kalandodat lezárom. Amennyiben nem velem szeretnéd folytatni azt jelezd kérlek. Ha mégis azt szeretnéd, hogy én vigyelek tovább, akkor csak reagálj a postra^^
Értékelés:
Nagyon szépen hoztad a karakter jellemét. A postok is kifejezetten jók voltak. A leírásod szép, a fogalmazásod jól meg van írva... élvezet volt olvasni. Mindig jól megoldottad a nehézségeket és sosem estél ki a karakter jelleméből. Tökéletesen átjött a fiatal fiú minden gondolata és érzése. összességében: szép volt.
A kaland augusztus óta tart, most már fél éve. Szép, aktív játék volt, gyors és minőségi postokkal. Összesen 35ch-t írok jóvá és 10tjp-t Smile

Gratula! //
Amennyiben továbbra is velem játszanál: Kérlek a postodban írd mg, hogy az árnyék után eredsz-e? Amennyiben szeretnél, szólhatsz pár akadémista barátodnak, hogy segítsenek. De természetesen nem kötelező ezen az úton haladni, választhatsz is Smile

//
Az új kaland tervezett címe: Monoton hangok

**Naito Kenji** Csüt. Márc. 07 2019, 11:05

//Köszönöm szépen a szép szavakat, igyekeztem jól hozni a karaktert. Smile

Természetesen veled folytatnám a dolgokat, mint ahogyan azt jeleztem is már… és bocsánatot szeretnék kérni, amiért csak most írok. T_T Plusz utólagos engedelmeddel felcserélném a színeket, mert rájöttem, hogy belekavarodok a reag végére xD//

A hirtelen jött ötletem sikeresen bevált. Még magam is meglepődtem azon, hogy ilyen sikeresen elő tudtam adni a tanáromat, hiszen a srácok már vitték is vissza a szatyrot az idős bácsinak. Legbelül elöntött a büszkeség, hogy ilyenekre is képes voltam, de az öröm nem tartott sokáig. Egy árny elcsaklizta a táskát és már tovább is haladt a másodperc tört része alatt. Abba az irányba fordítottam a tekintetemet, amerre láttam, hogy elviharzott, de már távol volt ahhoz, hogy beérjem. A többiek elszeleltek, és csak akkor oldottam fel az alakváltásomat is. Döbbentem álltam ott, és nem hittem el, hogy a siker kapujában mégis kudarcot vallok. A bácsi felé fordultam, hogy megnyugtassam, de arcáról azt tudtam csak leolvasni, hogy nem ez volt az első eset, hogy megtörténik vele. Közelebb is léptem hozzá, hogy megkérdezzem a részleteket, és készségesen el is mondott mindent.
– Bízza csak rám a dolgokat. Visszahozom az unokáját és a szatyrát is. Csak várjon itt! –Azzal sarkon is fordultam és az erdő felé vettem az irányt. Azt nem tudom, hogyan oldom meg a dolgokat, meg ez nehezebbnek tűnik, mint az eddigi feladatok, de nem hagyhatom annyiban a dolgot. Ha a falu nem segít, akkor majd én. Egy kicsit kételkedek ugyan a szavaiban, hiszen az előbb is farkast kiáltott feleslegesen, de ameddig nem jártam a dolgok végére, addig nem leszek okosabb. Azonban nem fogok egyedül menni. Még mielőtt az erdőbe mentem volna –korábbi füleimbe való chakrakoncentrálásnak köszönhető kiderítés miatt–, az elszelelt srácokat kerestem. Legalább tegyék csak jóvá a csínyüket. Ha megtaláltam őket, akkor elmagyaráztam nekik a dolgokat, kihagyva azt a részt, hogy én szúrtam le őket és azzal felcserélve, hogy láttam csak az egészet. Remélem sikerült rávennem őket a kalandra, de ha nem vagy nem is találtam meg őket tíz percen belül, akkor egyedül vágtam neki az erdő sűrűjének.

Hyuuga Hanabi Pént. Márc. 08 2019, 20:39

A bácsi reménnyel teli arccal bólintott feléd és köszönte meg segítséged. Majd figyelte, ahogy elindulsz.
Mikor nekiindultál megkeresni a korábban eltűnt fiatalokat.. sajna nem találtál senkit sem. Akárhogy is kerested őket, nem voltak sehol.
Ha elindulsz egymagad egy ideig nem látsz sehol semmit. Még emlékeidben élt, hogy merre indult a férfi, de egy idő után nyomát veszted. Hamarosan azonban, léptek hangjára lehetsz figyelmes. Monoton, lassan hangzó lépésekre. Talán a rabló? Vagy más?

Amennyiben rögtön rátámadsz:
Kérlek írd le a támadás menetét

Amennyiben nem támadsz rá rögtön, s esetleg megfigyelnéd:
Egy fiatal fiút láthatsz, amint az erdőben sétál egyedül, csak úgy mint te. Korához képest vaskosabb termetű,szőkés barna hajjal. Szemüveg volt rajta, ezen kívül pedig egy hosszú ujjú kapucnis pulóver és hosszú egy fekete nadrág volt rajta. Ezek mellett pedig egy kék sál. Konoha fejpántját azonban nem láttad rajta. Lehet nem shinobi.. de lehet, hogy az a férfi az aki ellopta a bácsi szatyrát. hisz nem láttad őt. Gyakorlatilag.. akárki lehet. Mi lehet a helyes lépés, és ki lehet Ő? Mit teszel...?

A következő postot ide kérném: Erdőségek

**Senju Tobirama** Szer. Május 29 2019, 17:40

/Nana/

Elfogadtad a szállást, s remekül felismerted lehetőségeidet. Nem mozdulhatsz innen, így ki kell venned a legtöbbet a helyzetből, amit csak adhat. Bármivel is teltek napjaid, legyen az edzés, vagy épp más, bizonyára nehezen telhettek a céltalanság végeláthatatlan útján lépkedve. Az információk, az új események azonban talán kissé jobban leköthettek a vártnál. Lezárult egy chuunin vizsga, s ha ez nem is keltette fel figyelmed, a milliónyi rég látott dolog talán igen. Hisz nincs olyan, hogy valakinek az elméje teljesen üressé válik. (Már ha nem valami technika okozza ezt.) Apró reflexek, érzések megmaradhatnak. Talán a Hokage szobrok látványakor érzett biztonságérzet, vagy csak egy-egy utcán végig sétálva valamiféle ismerős szag, látvány, vagy íz csapott meg. Sokakat frusztrál az ilyen, tekintve, hogy nem ismerik múltjuk, ez viszont mintha csak felelőssé tenne a felejtésért. Mintha emlékezned kellene rá, ám mégse megy. Mégis a legtöbben hajszolják az érzést, keresik, kutatják, megpróbálva rálelni régi önmagukra, arra az életre kíváncsiak, amit előtte éltek. Hisz egy emlékezetvesztés után sose érzi magát egésznek az ember. Úgy fogja érezni, hogy egy része, egy darabja hiányzik, mert így is van... hiányzik is. Ez pedig reményt adhat arra, de legalábbis nyomot, hogy újra egész lehessen az illető.
Akárhogy is, szokványos reggelnek indult ez is, talán már pont készülődtél napi programodra, esetleg edzeni, vagy gyakorolni, mikor azonban az ajtódon hirtelen kopogás hallatszott. Egy fiatal srác volt, bár nálad már ránézésre is idősebbnek tűnt, ki egy kicsi tekercset nyújtott át táskájából. Valamiféle postás lehetett. A Hokage pecsétje volt rajta.
Amennyiben kinyitottad, egyszerű, mégis néhol kicsit nehezen kivehető kézírás tárult eléd.

Tisztelt Hölgyem/Uram!
Azért kapja most ezt a levelet, mert ezúttal esélyt kaphat arra, hogy Konohagakure shinobijaként tevékenykedhessen. (Újra) A falu központi terén, a mai nap délben kerül sor a hivatalos adminisztrációra, mely során feliratkozhat intenzív képzésünkre. A helyszínen a megfelelő ügyfél fogadóhoz fordulva további tájékoztatásért teheti meg az első lépést. Kérjük ezen iraton jelezze jelentkezésének természetét egy "x" behúzásával.

-Rehabilitációs program (Kiesett évek. Sérülések, egyéb okok):
-Akadémián kívüli tanulói programban részesült:
-Korábban nyugalmazott shinobi:

Ez lehetett, melyről már hallottál. Egyfajta rehabilitációs program, melynek keretein belül ismét shinobiként tevékenykedhetsz. A kérdés, hogy szeretnéd-e ezt?

**Kihara Nana** Pént. Május 31 2019, 16:49

Akatsuki(Nana)
Felszerelés: Egyszerű ruházat; övtáska(10 senbon, 5 kunai, 10 robbanójegyzet, dróthuzal, 5 füstbomba), 2db közepes méretű tekercs(15 kunai, 15 shurriken), 1db kisebb méretű tekercs(1db Ninjato)

Pénz: 24.850ryo (alap: 33.000 - 8150(össz felszerelés)

Edzés, tanulás, edzés, tervezés, edzés, és még egy kis edzés. Körülbelül így néznek ki a mindennapjaim mióta akarva-akaratlanul, de visszatértem a faluba. Talán a "visszatérni" szó erős túlzásnak hangozhat, mert az állítólagos otthonom még mindig idegennek tűnik. Egy ideig természetesen apróbb dolgok furcsa érzést váltottak ki belőlem; egy hang, egy illat, vagy egy jelentéktelennek tűnő kanyar. Ezektől olyan érzésem támadt, mint amikor valaki az elveszített kezével próbálja ösztönösen kinyitni az ajtót. Az ajtó pedig nem nyílik, mert nincs semmi se, ami megfoghatná a kilincset. Csak az érzés.
Így, majdnem egy hónappal a "küldetésem" lezárása után ez már fel se tűnik. Nem érzem a régi emlékek hiányát, mert nem keresem őket. Nem is akarom keresni. Ezért nem zavar.

Az ébredés, és a reggeli bemelegítés után nyugodt tempóban összeszedem a felszerelésemet, ami a mai edzésemhez kell. Rengeteg dobófegyver, kunai, shurriken, senbon, és persze a ninjato-m, mint lepecsételve. Körülbelül egy hete szereztem be a fegyverzetem nagy részét, plusz pár kiegészítő eszközt is, mint füstbombák és jegyzetek. Az edzéshez ugyan nem kell, de nem árt, ha van.
~ Gyakorlótér, erőnlét, taijutsu...~ indulás előtt magamban összefoglalom a mai ütemtervet, majd elindulok az ajtó felé.
- Öhm.... Reggelt? - kicsit meglepődve köszönök rá a futárféleségre, aki pont akkor tervezett kopogni, mikor épp kimennék.
- Köszönöm...azt hiszem. - a röpke beszélgetésünket egy tekercs átadásával le is zárjuk, amit a lakásba visszamenve olvasok el.
Kissé olvashatatlan betűk, egyszerű nyitás, pár sor kertelés, és...
~ Visszatérni a shinobiállományba? ~
A tekercset legalább kétszer kell újraolvassam, hogy felfogjam az olvasottakat, de még így is alaposan összezavar. A kihallgatásomon elmítették, hogy lesz erre lehetőség, számítottam is rá, de..
~ Ha visszatérek az állományba, akkor a falu szolgálatába állok. Ezt egyáltalán nem akarom, de csak így juthatok ki innen. Viszont ha megszökök, akkor valóban árulóvá válok.. ~
A lehetőségek végiggondolásához le kell hogy üljek. Az árulást elvből megvetem, főleg a történtek után, de maradni se maradhatok. Itt nem.
Egy sóhajtás után bejelölöm a Rehabilitációs programot, közben pedig lenyelem a döntés okozta keserűséget.
~ Végül is, Konoha is elárult engem. Így igazságos.
A felszerelésemet összekapva, a tekerccsel együtt elindulok az említett helyre, ahol majd az egészet elkezdhetem.

///A felszereléslista a már eredetileg birtokolt fegyverek, és a most megvett tárgyak összesítése.

**Senju Tobirama** Szomb. Jún. 01 2019, 23:02

/Nana/

Tán nem a legjobb az ajánlat, ám az egyetlen, amivel élhetsz, s ezt nagyon is jól tudtad. Elfogadtad a lehetőséget, bejelölve a papíron a megfelelő kategóriát megindultál az említett területre. Odaérve kevesebb ember volt, mint amire ilyenkor számítani lehetne, alig voltatok egy tucatnyian összesen, s a te kategóriádban is csak ketten voltatok. Noha a másik alak beelőzött téged. Nem eshetett nehezedre a várakozás, kellemes tavaszi szellő lengte át a falut, hordozva magával az étvágygerjesztő illatokat a közeli éttermekből. Tökéletes idő volt némi csapatépítésre, vagy csak kimozdulásra barátok számára. Akárhogy is, sorra kerültél. Egy szemüveges fekete hajú, középkorú nő fogadott, chuunin mellényben. Egyből elkérte papírjaid, átnézte, majd néhány személyes adat megadása után átirányított az egyik gyakorlóterepre.

-Szóval te lennél az újoncunk?- Állt eléd egy fekete hajú Hyuuga lány. Látszólag alig lehetett idősebb nálad, rangban viszont jóval feletted járhatott. -Hyuuga Kimiko, tokubetsu jounin. Egy csapatba kerültél be, ami két másik geninből áll. Nem rég végeztek, elég bénácskák, de legalább nem érzed magad hajszolva a konkurencia által. Rehabi... Reha... Rehai... Tehát felzárkóztató program miatt vagy itt, ugye? Gyere, kitalálunk valamit, addig bemutatkozhatsz a többieknek.- Vezetett oda két geninhez.
-Helló! Raibatsu Dojia vagyok, ő pedig itt Misato Keiji... nem igazán beszél, nehezen oldódik fel, nézd el neki.- Mentegetőzött a fiú.
-Na jó, ennyi elég is első körben, ti folytassátok, amit mutattam, új lány, nálad valami mást fogunk eszközölni.- Vezetett arrébb.
-Szóval... látom a chakrarendszereden, hogy nem vagy már teljesen kezdő, nem az ő szintjükön vagy. Mit szólnál valami hasznoshoz? Lássuk csak... víz.. nem, áh dehogy. Raiton? Nem-nem, nem az lesz... Talán..., igen, megvan. Katon... A tűz elem lesz megfelelő neked.- Kapott elő egy kisebb noteszt, majd letépett belőle egy lapot, melyet átnyújtott. -A feladat egyszerű: Égesd el. Ne maradjon semmi belőle, csak hamu. Ehhez át kell alakítanod a chakrád természetét. Mondhatnánk úgy is, hogy elemi transzformációt végzel... vagy legalábbis annak az alapját. Próbáld meg meglelni a nyitját. Akár úgy is elképzelheted a chakrád, mint egy adag jó, gyúlékony olajat, aminek csak szikra kell és már be is lobban. Nagyjából ugyanis ez történik. A papírba vezeted a chakrád, begyújtod és bumm elég. Na hajrá.- Hagyott azzal magadra.
Később, csak a nap végén jött vissza, jelezni, hogy vége az edzésnek, másnap ugyanakkor ugyanott találkoztok majd.

// A fázis 1,5 napot vegyen igénybe. Legalább három próbát kérek említés szintjén, amely sikertelen, mielőtt leírnád, hogy sikeresen véghezvitted a tanulás ezen szakaszát.//

**Kihara Nana** Kedd Jún. 04 2019, 10:48

Akatsuki(Nana)
Felszerelés: Egyszerű ruházat; övtáska(10 senbon, 5 kunai, 10 robbanójegyzet, dróthuzal, 5 füstbomba), 2db közepes méretű tekercs(15 kunai, 15 shurriken), 1db kisebb méretű tekercs(1db Ninjato)

Pénz: 24.850ryo (alap: 33.000 - 8150(össz felszerelés)

Ha a falutól és a helyzettől eltekintek, ez egy igen kellemes nap. Az idő kellemes, nincsenek zavaró tényezők, ráadásul hamarosan edzhetek is. Az utóbbit pedig kimondottan szeretem. Ha valaki hónapokig szenved, hogy újra talpra tudjon állni segítség nélkül, annak a mozgás igen kellemes tud lenni. Főleg, ha minden erőmet beleadva, harc közben tehetem meg. Én pedig talán pont ezt fogom tenni rövidesen.
A kijelölt helyre elérve csak egy kicsit kell várjak, majd a papírok ellenőrzése után el is küldenek az egyik gyakorlótérre.
A térre kiérve egy Hyuuga lány fogad, aki nem meglepően rangban jóval felettem áll, pedig talán csak egy évvel lehet idősebb nálam.
- Akat....- bemutatkozás közben elakad a szavam, mert eszembe jut, mit is mondtak az Akatsuki névről. Nem használhatom. - Nana. Kihara Nana. - fejezem be, majd nagy örömömre Kimiko ezzel le is tudja az egészet. Már a bemutatkozás is enyhén kínosra sikerült, így a további kérdéseket örömmel hagyom ki.
A csapat többi tagja visszatér ahhoz, amit eddig csináltak, én pedig látszólag egy teljesen másféle képzést kapok: égessek el egy lapot a chakrámmal.
- Értettem. Köszönöm. - a feladat, és némi tanácsadás után Kimiko magamra hagy a papírcetlivel, amit hamuvá kell égessek.
Korábbi edzéseimből okulva nem rohanok fejjel a falnak, hanem keresek egy nyugodtabb helyet a gyakorlótéren, és leülök.
~ Égessem el a chakrámmal, tehát Katon elemről van szó. Képzeljem el a chakrámat gyúlékony olajnak, ami átáztatja a papírt, és egy szikra segítségével belobbantom. ~ a papírt két ujjam közé fogva figyelem, majd lehunyom a szemem ~ A papírba vezérlem a charámat, majd meggyújtom. Csak egy szikra kell hozzá, és már ég is. Szikra, szikra, szikra.. ~ gondolkodás közben csettintgetni kezdek, ami ad egy ötletet.
~ A chakrám egy gyúlékony olaj.. ~ elkezdek összpontosítani, elképzelni a bennem áramló chakrát, mint folyadékot, ami beleárad a papírba. Teljesen átáztatja, és..
Csett
- Semmi. - a szememet kinyitva látom, hogy semmi sem történik a papírral. Egy kis parázslás se keletkezik, pláne nem tűz. ~ Vajon mi hiányzik? ~
Gondolkodás közben odasétálok az egyik nagyobb fához, majd a talpamba vezetem a chakrámat, felfutok rajta, majd az egyik vastagabb ágon állok meg, fejjel lefelé lógva.
~ Ez megy. Képes vagyok a chakrámat irányítani, és így már ösztönösen működik a függőleges terepen való mozgás. Tehát a papírba is bele tudom vezetni a chakrámat. ~ a chakrafolyamatot megszakítom, majd a levegőben átfordulva, biztonságosan landolok a földön. ~ Meg is tudom szakítani a folyamatot. Ez eddig megy, de hogyan változtatom meg a természetét? ~ a fa tövénél leülök, tovább koncentrálva a papírlapra.
~ Vajon mi hiányzik? ~

Órákkal később

Érzem, ahogy a chakrám szüntelenül mozog a testemben. Folyik, akárcsak a víz, vagy az olaj, és oda folyik, ahová én akarom. A karomba. A kezembe. A kezemben tartott lapba. A chakrám olaj, ami átáztatja a papírt, gáz, ami körüllengi, por, ami beteríti. A papírban van a chakrám, ami a legkisebb szikrától is berobban.
Csett
Hosszan, fáradtan sóhajtok fel, miután többszöri próbálkozás ellenére se gyulladt meg a lap. Semmi se történt vele, pedig már majdnem a nap végére értem.
~ Valami hiányzik. Pontosan olyan, mintha kézzel akarnám meggyújtani, de szikra nélkül. Hiányzik a szikra. ~
Kimiko visszatérte jelzi, hogy mára végeztünk, én pedig semmit se haladtam a feladattal. Kicsit csalódott vagyok miatta, de az első rehabilitációmat se egy nap alatt tudtam le. Ahogy a talpra állás, ez is sikerülni fog idővel.
Hazaérve nem alszom el azonnal, úgy döntök, folytatom egy kicsit az edzést. Ezúttal viszont előszedek egy gyertyát, és egy ideig csak figyelem a lángot. Megpróbálom megfejteni a tűz titkát.
~ A levegő és a gyertya táplálja a tüzet. A gyertyát égeti el, és a levegőből szerzi az energiát, hogy égjen. ~ előszedek egy kis papírfecnit, a láng fölé teszem, majd figyelem ahogy elég.
~ Csak hozzáért a tűzhöz, a lángok pedig éhesen vetik rá magukat a papírra, hamuvá égetve. ~ a cetli elégése után előszedem azt a lapot, amit Kimiko adott, és megpróbálom újra.
Megint elképzelem a chakrámat, ahogy olajként csordogál bennem. A karomon keresztül beleárad a papírlapba, de ezúttal a levegő az, ami megadja az erőt az égéshez. A papír megszívja magát, majd...
....semmi.
Szinte minden reakció nélkül elfújom a gyertyát, leteszem az érintetlen lapot az asztalra, és lefekszem aludni. Egyetlen kérdés cikázik a fejemben, miközben elnyom az álom.
~ Pontosan honnan jön a szikra? ~

Másnap, órákkal az érkezés után

Semmi. Órák óta próbálkozom, de semmi. Az ujjaim között szorongatott papírlap szinte kigúnyol, ahogy ott ácsorog teljesen érintetlenül. Se egy kis parázs, se fekete részek, semmi.
~ Mégis mi a fene hiányzik? Irányítom a chakrámat, módosítanám a természetét, de semmi. ~ kicsit frusztráltan teszem zsebre a lapot, és kifújom magam.
~ A fegyverekkel sokkal könnyebb dolgom volt. Nem kellett megfejtenem semmit se, mindössze gyakorolnom kellett. Érzésből megy az egész. ~ az övtáskámból előhúzok egy kunait, amit forgatni kezdet az ujjaim között. ~ Gyors és egyszerű. Érzésből megy az egész. ~
A fegyver forgatása közben eszembe jut a rejtekhelyen végzett edzésem. Amikor szöcskeként ugrándoztam a fákon, mindenféle célpontot eltalálva a fegyvereimmel. Még akkor is gyakoroltam, mikor már égtek a tagjaim, sőt az égető érzés csak arra sarkallt, hogy folytassam.
A kunai hirtelen megáll a kezemben.
~ Érzésből megy. Égető érzés... ~ a fegyvert letéve előszedem a lapot. ~ Érzés, ég.. ~ lassan rájövök, hogy talán rosszul közelítettem meg a dolgot.
~ Újra. ~
A szememet lehunyva öszpontosítani kezdek. A chakrám olajként árad végig a testemen, de most nem tudatosan irányítom. Pont mint a fegyvereknél, itt is hagyom, hogy az érzéseim vezessék azt. Lassan beleárad a lapba, és nem marad mozdulatlan. Érzésből megy arra, a zavaró tényezők és a kudarcok ellenére se áll meg. A szikra pedig belőlem jön.
A chakrám a papírba árad, és érzem, hogy belobban. A szemeimet kinyitva meglátom a várva várt lángokat, az égő papírt elengedve pedig nézem, ahogy az hamuvá válik.
- Sikerült. -
Elégedett vagyok a teljesítményemmel, de ez csak egy papírlap volt. Még csak az első lépéseket tettem meg.

**Senshi Jakoutsu** Kedd Jún. 25 2019, 13:57

//Naito Kenji; Mini küldetés – A Füst nyomában //

- Szép volt Kenji! – Ugrok el a harc végén, miután késeink összepattantak. Az ég már sötétbe borult. Csupán a hold fénye ragyogja be a gyakorló teret. Itt-ott pár szentjános bogár táncol a fák között kellemes és barátságos hangulatot adva a mérkőzésünknek. A két riválisnak, akik az akadémia folyamán nagyszerű barátokra leltek egymásban. Sokszor én is elgondolkodom azon, hogy miért lettünk ilyen jóba, pedig annyira egyértelmű. Két fiatal shinobi növendék, akik egy Nindot követnek. Mind a ketten felesküdtek Konohagure és annak lakosai védelmére, és vállvetve harcolnak, hogy álmukat beteljesítsék.
- Az hiszem későre jár már Kenji-kun. – Nézek fel a sötétbe borult égboltra miközben visszacsúsztatom a kunaimat a lábamra rögzített tartóba.
- Most örülhetsz. Ez döntetlen. – Az arcomra önbizalommal teli mosoly húzódik. A testem egyre inkább engedi ki magából a felgyülemlett adrenalint, ahogy pár nagyobb levegővétellel nyugtatom a testem.
- Szerintem indulhatunk. Nincs kedved egy ramen-hez? Ezt most én állom. – Jegyzem meg barátom felé, miközben illedelmesen nyújtom a kezem a béke pecsétjét formálva. Mert jó ninja szokás szerint, minden barátságos mérkőzésnek ez a vége.
Amennyiben Kenji elfogadja a meghívásom úgy együtt indulunk útnak egyenesen Ichiraku Ramen-es bódéjához, hogy egy ilyen mérkőzés után teli hassal tudjunk lefeküdni.
- Gyere utánam Kenji-kun. Vágjuk le az utat. – Fordultam jobbra, ahol Kenji szaladtam mellettem.
Szóbeli jelzésem követően egyből az egyik alacsonyabb ház tetejére ugrottam és onnan egy magasabbikra egészen addig, amíg egész Konoha látványa elénk nem tárult.
- Ugye milyen szép? – Kérdezem Kenjitől. Konohában éjjel sem áll meg az élet, a bárok kocsmák, lakások és sokáig nyitva tartó üzletek fénye ragyogja be a falut, és a háttérben a hegy oldalában az Hokagék tekintete védelmezik azt. Ez a szülő falum, a célom, a Nindom és örülök, hogy ilyen nagyszerű barátokra leltem, mint Kenji.

**Naito Kenji** Szer. Jún. 26 2019, 12:54

//Senshi Jakoutsu – Mini küldetés: A Füst nyomában//

A kunai-ok fémes hangjának csattanásait, Senshi dicsérő hangja szakította meg. – Igyekszek –mosolyodtam el halványan. Eléggé elnyúlt ez a barátságos kis mérkőzés, és szerintem egész jól helyt is álltam riválisom ellen. Erősebb nálam, ez nem vitás, de nem sokkal és minden erőmmel azon voltam, hogy be is érjem. Egy pillanatra sem szabadott hagynom, hogy elhúzza a csíkot, mert aztán biztos, hogy nem érek a nyomába az edzéssel.
– Eléggé… anya le fogja szedni a fejem, ha nem érek haza időben. Örülhetek? Chh… csak nem vetettem be minden erőm, nehogy megsérülj –öltöttem rá pajkosan a nyelvemet, de az igazság az volt, hogy örültem a döntetlennek. Természetes volt, hogy mindent bevetettem ellene, amim csak volt… így sikerült kihoznom egy döntetlent ellene. Örülök, hogy a barátomnak mondhatom és nem az ellenségemnek.
– Egy Ramen mindig jól jön, elfogadom –gyomrom is nyomatékosította, hogy jól jönne neki egy kis táplálék. Pótolni kell az energiát, amit az edzés alatt elhasználtam és Konoha legjobb ramenes standja, erre pont megfelelő hely lesz. Na meg a potya rament ki nem hagynám. A béke pecsétjét megformálva nyújtottam én is a kezemet, aztán már indultunk is meg a ramenes felé. Miso… nem. Csirkés… nem… Sült császárszalonnás… igen! Már érzem is ízét a számban, ahogyan megtelíti a gyomrom és jól lakva, majd leesve a székről kérem a repetát. A gyorsítás ötletére csak bólintottam, és követtem Senshi-t a háztetőkön keresztül. Egy pillanattal később pedig már Konoha látképe volt előttünk. Mosolyogva néztem végig a tájon, de a szép helyett más szó ugrott be.
–Inkább füsttel teli –mutattam a távolba, ahonnan az egyik épületből füstfelhő szállt a magasba. – Hagyjuk a rament későbbre, inkább menjünk és nézzük meg mi történt. Talán ahhoz a dologhoz van köze, amiben a rendőrség nyomoz gyerekek után. –Válaszát meg sem várva, már indultam is a füst irányába. Lehet, hogy csak egy kigyulladt lakás, de akkor sem hagyhatjuk figyelmen kívül a történteket. Milyen shinobik lennénk, ha ezt megtennénk?
Körülbelül öt perc kellett, mire a tetőket átszelve, eljutottunk az üzlethez. Az épületet egy robbanás gyengítette meg, ajtaja és ablakai be voltak törve, melyekből áradt ki a füst. A lángok szerencsére már alábbhagytak, de nem volt biztonságos a közelben tartózkodni. Néhány civil volt a közelben, az egyikük eléggé köhögött. Valószínű, hogy bent tartózkodott, ezért léptem oda hozzá, ám kérdésem előtt kiszúrtam, hogy a fegyverbolt előtt álltunk.
–Uram, kérem mondja el mi történt pontosan és, hogy látott-e valakiket, illetve merre mentek? –Kérdéseim csak úgy bombázták a tagot, remélve a gyors válaszokban.

**Senshi Jakoutsu** Szer. Jún. 26 2019, 13:55

// Naito Kenji - A füst nyomában //

Ahogyan a távolban nézem a falu vezetőinek sziklába vésett arcképét nekem is feltűnik a távolban észrevehető morajló füst.
- Hagyjuk a rament későbbre, inkább menjünk és nézzük meg mi történt. Talán ahhoz a dologhoz van köze, amiben a rendőrség nyomoz a gyerekek után. -
Kenji megjegyzését egy biccentéssel elfogadtam és hamar indultam is utána teljesen felzárkózva mellé. Házról házra ugrálva is kellett 5 perc amíg elértük a fegyverboltot. Az üzlet ablakai be voltak törve, az ajtó is megrongálódott. Az épületből hömpölygött a füst és a korom.
~ Minden bizonnyal robbantottak. De miért keltenének ekkora feltűnést? ~ Teszem fel a kérdést magamban, talán jogosan is. Egy éjjeli akció lényege logikusan gondolkodva is az, hogy a lehető legészrevétlenebbül hajtsák végre a betörést. A lángok már alábbhagytak. Ilyet talán egy robbanó jegyzet művelhetett. Ezek után nem lepődnék meg ha lenne közöttük egy chakra használó személy.
- Uram, kérem mondja el mi történt pontosan és, hogy látott-e valakiket, illetve merre mentek? – Tette fel a kérdést Kenji jogosan. Az üzlet vezetője egy vén, feje tetején kopasz öreg ember, aki mérgelődve fordult felénk.
- Szerinted mi történt kölyök? Azok az átkozott vakarcsok mindenem elvitték amit csak értek. Köztük a legértékesebb katanámat is. Ohh a mesterművek a múszám! – Idegesítő hangja egyre inkább átment rikácsolóvá, míg végül a könnyei is megeredtek.
- Egyenesen az erdő felé vették az irányt. De ez legalább 10 perce volt. - Mondja az öreg ember, majd hátat fordít nekünk és letérdel az üzlete felé.
- Te jó anyám! Csődbe fogok menni. – Döbben rá az öreg, ahogy egyre inkább kétségbe esik.
- Arigato Ossan! Megígértem visszahozzuk a katanád. – Fordítok hátat az üzletnek és előhúzom az egyik kunaim.
- Induljunk Kenji. Még elkaphatjuk őket. – Mondom határozottan. Azzal az irányt véve felugrom az egyik ház tetejére. Remélhetőleg azok a fiatalok nem ninják és csak az emberek között tudnak szaladni, legalább is azok között akik még az utcán vannak ilyenkor.
~ A sikátorokat kell figyelni. ~ Szemeimmel ezeket pásztázom, ahogy házról házra ugrálunk a megadott irány felé. Remélhetőleg még a falun belül kiszúrjuk őket. Minden esetre próbálok figyelni a faluból kivezető utakra is. Kezd olyan érzésem lenni, mint legutóbb az erdőben. Egy biztos. Naito Kenji és Senhsi Jakoutsu ismét bevetésen.

**Naito Kenji** Szer. Jún. 26 2019, 15:09

//Senshi Jakoutsu – A Füst nyomában//

Kedvem lett volna lekiabálni az öreg fejét, hogy miért nem tud normálist választ adni. Nem azért kérdeztem meg amit, mert vak vagyok és nem látom a szembetűnő dolgokat, hanem a részletekre voltam kíváncsi. Szerencsére felfogta a dolgokat és hamar meg is adta a szükséges információkat. Senshi-nek több se kellett, máris tett egy ígéretet, ami helyeseltem. Amint előkerülnek, befoghatjuk őket a renoválásba, mert ha napokig be lesz zárva az üzlet, akkor hol fogunk felszerelést venni? Szemtelen lurkók! Csak intettem az öregnek, és máris követtem a társamat a ház tetejére.
– Az erdő, mi? A régi szép emlékek… –Már amennyire szépnek lehet mondani azokat. Remélhetőleg még a falun belül sikerül lekapcsolni őket, vagy ha nem, legalább követni tudjuk őket a bázisukra. Valami nem igazán stimmel ezzel a robbantással kapcsolatban, de egyszerűen nem tudtam rájönni, hogy mi.
– Egy csapat gyerekről beszélünk… nem értem, hogy miért nem tudja lekapcsolni őket a rendőrség… –fújtam ki mérgesen a levegőt, mert ez azért kicsit vicces szituáció. Mindenesetre tekintetem ide-oda cikázott a sikátorok, utcák és minden kisebb szakasz között. Próbáltam minden gyanús dolgot kiszúrni, de ha 10 perce léptek le onnan, az esélyünk csökkent.
– Lehet nem mennek most az erdőbe, hanem elrejtőztek. A helyükben én is azt tenném, és majd reggel mennék el, mikor nem feltűnő a sok ember között. Szerintem a közelben vannak –gondolkodtam hangosan, hátha társamnak van valami hozzáfűzni valója, de ezzel egy időben, bevertem a féket is. Egy magasabb ház tetejéről néztem körbe, és inkább a fegyverbolt környékét céloztam meg. Nem voltunk tőle olyan messze, a füst is egész közelről látszódott még.
– Senshi-kun, nézd… Az nem egy kunai volt? –Böktem a két háztömbnyire lévő sarokra, ahol mintha egy fegyvert szúrtam volna ki. Csupán egy pillanat volt az egész, de annyi pont elég volt. Ott eléggé sötét is volt, a világítás nem fedte le a teret, tökéletes volt a rejtőzködésre. Gyanúm pedig be is igazolódott: egy kisebb, koszos ruhákban lévő gyerek óvatlanul ment vissza a földön heverő fegyverért, ami nekem pont elég volt, hogy meg is iramodjak felé.

**Senshi Jakoutsu** Csüt. Jún. 27 2019, 08:55

//Naito Kenji - A füst nyomában, miniküldetés //

Házról házra ugráltunk és kerestük a nyomokat a fiatal gyerekek után, akik kirabolták a fegyverboltot.
~ Miért lenne szükségük ennyi fegyverre? ~ Töprengek a keresés közben, de Kenji az aki kiszakít a gondolataimból.
- Lehet nem mennek most az erdőbe, hanem elrejtőztek. A helyükben én is azt tenném, és majd reggel mennék el, mikor nem feltűnő a sok ember között. Szerintem a közelben vannak. – Jegyzi meg Kenji, és tekintetem én is inkább a környékre vetítem.
- Igazad lehet Kenji-kun. – Helyeslek rá. Kenji nagyon éleslátó ember. Örülök, hogy ilyen helyzetekben is a társamnak tudhatom.
- Senhshi-kun, nézd… Az nem egy kunai volt? – Bökött úgy két háztömbnyire lévő sarokra, ahol mintha ténylegesen egy kunai lenne. Egy kis lurkó óvatlanúl lépett vissza érte.
- Megvan. Indulás! – Jelentem ki Kenjinek, majd rohanok előre. Harcban én vagyok az ász az én dolgom előre menni. Kenji támogató típus, de éppen ezért vagyunk tökéletes páros.
- Hé! Állj meg! – Kiálltok a srác után, ahogy földet értünk, aki fejvesztett menekülésbe kezdett. Nagyon gyors futónak bizonyult, így üldözésbe kellett fognunk. Sikátorokon keresztül üldöztük. Utána dobhattam volna egy kunait, vagy shurikent, de aztán rájöttem, hogy csak egy gyerek van itt és biztosan nem egyedül hajtotta végre a rablást. Az üldözése szükség szerűvé vált, hogy minél több információval szolgálhassunk majd a Konohai rendőrségnek.
- Azt mondtam állj meg te büdös kölyök! – Kezdem ideges lenni, de a gyerek egy kínos mosollyal az arcán fordult meg és hajított a földre egy füstbombát, pont az egyik kereszteződésben.
- A fenébe! – Torpantam meg egy pillanatra. Nem akartam fejvesztbe a füstbe rohanni. Kinéztem belőlük a csapda lehetőségét is. A füst hamar feloszlott, de a gyereknek hűlt helye támadt. Én a kereszteződés közepén álltam, egy félig elcsúszott csatorna fedő felett, de se előre, se jobbra, se balra nem találtam az üldözött személyt. Eltűnt, mint a kámfor.

**Naito Kenji** Szomb. Jún. 29 2019, 21:59

//Senshi Jakoutsu – A Füst nyomában//

Kölykök üldözéséhez kölykök kellenek, hiszen csak ők tudnak ugyanolyan fejjel gondolkodni. Eddig nem is értettem, hogy a rendőrség miért nem kér fiatalabb segítséget, de ez legyen az ő gondjuk. Valószínű, hogy túl büszkék ehhez. Talán a véletlen műve, hogy mi ketten pont arra jártunk vagy a sors akarta ezt így? Nem tudom, de belecsöppentünk és ki kell derítenünk mindent. Szerencsére Senshi is azon a véleményen volt, mint én, így mind a ketten megálltunk. Ennek köszönhetően szúrtam ki a kunai-t és azt a gyereket, aki óvatlanul lépett ki a ház oldala mögül, hogy begyűjtse az elszórt fegyvert. Társamnak több se kellett, máris üldözőbe vette, ahogyan én is követtem példáját. A kiabálás nem használt: a gyerek gyorsan szedte lábait, és sikátorok sokaságán keresztül üldöztük. Az egyiknél viszont egy füstbombát kaptunk az arcunkba. Megtorpantam, és gyors elővettem egy kunai-t, hogyha támadás érne, védekezni tudja. A füst lassan tovaszállt, de sehol nem volt senki sem.
– Na nem… Kizárt, hogy ilyen kö… Senshi, vigyázz! –Testem szinte ösztönösen mozdult, miután észrevettem azt a jellegzetes fényforrást. Az elágazás közepén egy csatornafedél volt félig elhúzva, melyen társam állt meg. Arra menekülhetett, de hogy ezt be is bizonyítsa nekünk, egy robbanójegyzetet is elhelyezett, ami pillanatokkal később aktiválódott is. Épp, hogy el tudtam onnan lökni a társamat, mielőtt a martalékává vált volna. Igaz, hogy rajta landoltam, és a földdel lettünk közelebbi viszonyba, de legalább megmenekült. – A kis rohadék… –morranva próbáltam talpra állni az esés után, de a fájdalom hirtelen belenyilallott a bokámba. – Vérzek… szuper. Ezt még visszakapja… Felelőtlen, de nagyon menekül és biztos vagyok benne, hogy ezek után az erdőbe megy. Kövesd a csatornán keresztül és tereld a főkapu felé. Én megpróbálok elé kerülni és akkor elkaphatjuk. –Fordultam Senshi-kun felé, amint bekötöttem a sebemet. Ha belement, akkor én meg is indultam a célunk felé.
Senshi, ha a csatornában van, gyenge fényforrások fogadják, de annyi pontosan elég neki, hogy az egyik sarkon éppen megpillantsa a célpontot. A gyerek megszaporázta lépteit, és gyorsabban is szalad, mint eddig. Az fiatal tanoncnak sietnie kell, hogy beérje és a megbeszéltek alapján, a számukra megfelelő irányba terelje a suhancot, különben a terv füstbe megy… mint ahogyan a fegyverbolt is.

**Senju Tobirama** Szer. Júl. 03 2019, 14:52

/Nana - Tűz elem feloldás /

Próbálkozásaid végső soron siker koronázta, s eljutottál a kívánt célhoz. Újdonsült társaid enyhén elképedve nézték előrehaladásod gyümölcsét, s jól láthatóan ösztönözve érezték maguk.
-Na szép...- Bukkant fel mögötted a Hyuuga hangja. -Egész gyorsan sikerült. Na de az igazi feladat még hátra van... Lehetne itt lépkedni feljebb és feljebb szinteken, de most ezt kihagyjuk... úgy fest egész gyorsan megy, szóval próba szerencse.- Elfordult tőled, majd kézpecsétekbe kezdett. -Katon: Endan...- Fújta ki a tűzlabdát, majd visszafordult.
-Ez már egy konkrét jutsu, nem csupán a feloldás, mint olyan. De csak akkor sikerülhet, ha a feloldásod már tökéletes. Viszont egy könnyebb technika tanulásával érheted el a legkönnyebben azt, hogy kifejlődjön ez a... készséged. Elég erős jutsu, veled együtt egyre erősebb lesz. És hát igen hasznos emiatt, de elég alap is egyben. Vannak kevésbé... mondjuk úgy, chakraigényes technikák, de azok nem ilyen szimplák... Amit tenned kell: Kézjeleket felmutatod, beszívsz egy adag levegőt. Ezt a levegőt átitatod a chakráddal, ahogy a papírlappal is tetted, majd megpróbálod meggyújtani, ahogy kijön. Sok sikertelen próbálkozás esetén pedig inkább... csak menj arrébb, mert nem kívánt hatása lehet... Bár egy másik technika konkrétan erre épül.- Nézett körbe, tekintetével keresve egy nagyobb üres területet, majd ismét kézpecsétekbe kezdett.
Nagyot szívott a levegőbe, majd kifújta... látszólag csak a levegőt. -Na most figyelj...- Csapta össze tenyerét, mely hatására szikrák pattantak ki, majd egy hatalmas, robbanás szerű lángtenger borította be a területet.
-Ezzel a technikával nem igazán éred el ezt a hatást, de bőven elég chakrát juttathatsz a levegőbe, hogy megégesd magad. Szóval azért vigyázz magadra. Nem hiába külön technika ez. Amellett, hogy sokkal szabadabban engedi felhasználni a nyers elemi chakrát, biztonságosabb módon is teszi azt, ezáltal ha tényleg kitanultad, önmagad számára biztonságosan használhatod, de ez is már a bonyolultabbak közé tartozik. Egyenlőre tartsuk a dolgokat szimplán és érthetően. Egyéb kérdés?-

// Amennyiben nincs kérdésed, úgy írhatod a tanulási folyamatot ismét. Az elkövetkezendő két nap rá fog menni. Jelzem, ha ezt jól írod meg, akkor nem csak a feloldást kapod meg, de egy plusz technikát is értelemszerűen, ami a Katon: Endan Viszont ezúttal arra kérlek, hogy hagyd feltételesen a sikeres próbálkozást, mivel ez egy amolyan "bónusz" lehetőség, így az írás alapján döntöm el mennyire sikerül. Az alap feloldással is ez a helyzet, ám mivel a játék céljaként van feltüntetve, így abba bele-bele segítettem volna (de alapból azt is feltételes véggel kellene írni a jövőben), ha szükséges, ennél viszont nem fogok. Vagy sikerül, vagy nem. Ám mindenek előtt: nem adtam volna meg a lehetőséget, ha úgy vélném az előbbi irományod alapján, hogy nem fog sikerülni. Jó munkát és hajrá! ^^ //

**Senshi Jakoutsu** Csüt. Júl. 04 2019, 15:22

//Naito Kenji – A Füst nyomában, Miniküldetés//

A csatornafedél alattam hirtelen fényárban kezd úszni, amit hangos robbanás követt…
~ A fenébe! ~ Jegyzem meg magamban, de társam szerencsére észbe kap és rámveti magát, hogy megóvjon ettől a kellemetlen szituációtól. Mind ketten kimormoljuk a magunk káromkodását, majd én is feltápászkodok ahogyan Kenji is.
- Vérzek…. Szuper. Ezt még visszakapja… Felelőtlen, de nagyon menekül és biztos vagyok benne, hogy ezután az erdőbe megy. Kövesd a csatornán keresztül és tereld a főkapu felé. Én megpróbálok elé kerülni és akkor elkapjuk. – Mondja el Kenji a tervét.
- Vettem. A kapunál találkozunk. – Válaszolom vissza, és mielőtt még a csatornába vetném magam vissza nézek társamra.
- Vigyázz magadra Kenji-kun. – Szólok még vissza neki. A shinobik küldetésének része a sérülés. Elkerülhette volna, ha nem ment meg. Még szerencse, hogy nem így történt. Köszönettel tartozom neki, és ezt azzal fogom kifejezni, hogy elkapjuk azokat a shunacokat. Egy utolsó visszapillantás még és bevetem magam a csatornába. Kevés a fény, a robbanás füstje beborítja a csatornát, ahogyan a por is. Szükségem van pár másodpercre míg előrébb sétálok és levegőhöz tudok jutni. Ekkor pillantom meg a srácot befordulni az egyik sarkon.
- Hé! Megállni! – Kiálltok utána, amit még talán Kenji is hallhat fentről és jelezheti neki, hogy a terv megindult. Olyan gyorsan szaladok amennyira csak tudok, hogy leküzdjem az üldözött és köztem lévő távot, de az nagyon nem akar fogyni. Sarokról sarokra követem, minden egyes alkalommal előttem fordul be. Úgy tűnik járatos itt. Ismeri a csatorna minden zugát. Egy kunait hajítok utána, de ez sem tántorítja el.
~ A fenébe ez így nem lesz jó. ~ Jegyzem meg magamban. Kicsit sokat haladtam előre az össze visszasságban, így egy kunaival a kezemben szaladok tovább és minden egyes fordulánól meghúzom a falat.
~ A rendőrség és még pár jounin biztos úton lehet. Meg kellett hallaniuk a robbanást. ~ Gondolom magamban, miközben a gyereknek már hűlt helyét sem találom.
- A fene vinne el! – Káromkodok egyet. ~ Ne haragudj Kenji, de ez most nem jött össze. ~ Megállok egy pillanatra, hogy kifújjam magam. A csöndben csak a lihegésem lehet hallani, illetve csak azt kellene, de valami megüti a fülemet. Fiatalok hangja beszélgetések lehetnek talán, még az irányát is megtudom állapítani. Ahogy közeledek a hangok forrása felé egy beszélgetés is egyre tisztábbá válik.
„Nem követtek?” Kérdezte egy idősebb srác. ~ Szóval itt bujkáltok. ~ Jegyzem meg magamban, majd a csatorna egy kereszteződéséhez érve meglapulok a fal mögött és óvatosan tekintek előre.
- Követtek, de leráztam őket Raikaime-san. – Mondta a földön térdelve a gyerek, akit idáig követtem.
- Nagyon reméltem is. A mester megbüntetne minket, ha megtalálnák a rejtekhelyünket. -
Mondja az idősebbik srác.
~ Már a kapunál kéne lennünk. Remélem Kenji hamar rájön, hogy baj van. ~ A jelzéseket elhagytam útközben, nagyon bízom benne, hogy ez alapján rám talál.
~ Egyedül is lehetne esélyem, de túl sokan vannak. ~ Vonom le a következtetést. A tér nagy és a gyerekek is látszólag hosszútávra rendezkedtek be. Kisebb tákolmányokat látok, amikbe valószínűleg alszanak. Több fiú és lány is gyakorol botokkal és tompa kunaikkal. Körülbelül egy tucatnyian lehetnek és akkor még a robbanójegyzet alapján feltételezhetjük, hogy némelyikük azért valamilyen szinten a chakrával is tud bánni. Egyenlőre a sarkon ülök és várok. Várom, hogy társam rámtaláljon és közös erővel oldjuk meg a helyzetet. Addig is figyelek és próbálom megfigyelni az ellenfeleimet.

**Naito Kenji** Hétf. Júl. 08 2019, 12:48

//Senshi Jakoutsu – A Füst nyomában//

– Te is, Senshi-kun –reagáltam társam óva intő szavaira, még mielőtt nekikezdtünk volna tervünknek. Levetette magát, az imént berobbant csatorna fedél rejtette nyíláson, s nekem se kellett több: már indultam is meg a kapu felé, amilyen gyorsan csak tudtam. Még hallottam kiáltását, ebből tudtam azt, hogy jó úton halad a társam a tervünkben. Lépteimet megszaporáztam, s sérülésem ellenére úgy döntöttem, hogy a háztetőket választom közlekedésre. Egyrészt így elkerülhettem, a még bóklászó civileket, másrészt észrevehetem a jeleket, ha nem egyedül dolgozott a suhanc. Már pedig ekkora balhét egyedül nem hiszem, hogy véghez tudott vinni, de ha igen, akkor nem kispályás kölyökkel van dolgunk.
A kaput elérve lassítottam lépteimen. Szerencsére nem láttam jelét annak, hogy erre jártak, ami jó volt, hiszen nekem kellett elsőnek ideérni ahhoz, hogy tervünk tökéletesen működjön. Ha nem értem volna ide, a csapda nem jött volna össze, de így fel tudtam készülni a tolvaj elkapására. Már csak az volt a kérdés, hogy mikorra érnek ide, de volt még egy bökkenő: a kapun nem mehettem ki. Több se kellett, máris a kaput őrző shinobikhoz szaladtam és elmondtam nekik mindent, ami az este folyamán történt: a rablást, a robbanásokat és a tervünket is. Egy elismerő bólintást kaptam, de aztán óva intettek a dologtól, mondván még nem vagyok elég felkészült ilyen szintű küldetésekhez. Jah, hogyne… Természetesen nem engedtem nekik, és eszem ágában sem volt cserben hagyni Senshi-kunt, így nagy nehezen, de sikerült rávennem a kaput védő shinobi-t, hogy maradhassak és arra is, hogy továbbítsa ezeket az információkat. Már csak várnom kellett, a kérdés csak az volt, hogy meddig? ~ Remélem jól vagy, Senshi-kun!~

Tik-tak… tik-tak… tik-tak… Az idő telt, de sehol nem láttam senkit sem. Nagyot nyelve indultam meg minden szó nélkül visszafele, mert ez a semmit tevés csak rontott a helyzeten. Biztos voltam benne, hogy valami olyasmi történt, amibe nem akarok belegondolni. Egy közeli csatorna fedelet elmozdítva a helyéről, már ugrottam én is a föld alá, hogy megkeressem társamat és rájöjjek arra, hogy mi is történt. Ám, hogy ne legyen ilyen egyszerű, mint a karikacsapás, ahogyan leérkeztem, két másik kölyökkel találtam szemben magamat. Mind a kettőjüknél volt egy-egy kisebb csomag, ami arra engedett következtetni, hogy ők is benne voltak a rablásban. Ha nem is a mostaniban, de a bandában biztosan. – Rohanj! –Hallatszódott a parancs az idősebbnek látszódó fiútól, mire a fiatalabbik már menekült is az ellenkező irányba. Miért is nem tudják ezek megadni magukat? Miért kell mindent megbonyolítani? Időm viszont nem volt, hogy ezen agyaljak, ugyanis a másik már rontott is rám egy kunai-al a kezében. Még annyi lélekjelenlétem volt, hogy elugorjak előle, de már támadt is tovább. Egész ügyesen forgatta, de megelégeltem a menekülést. Egy óvatlan pillanatában akasztottam meg a fegyverét a sajátommal, és próbáltam meg lefegyverezni… de egyelőre csak a fémek jellegzetes hangja töltötte be a csatornát.

– Raikaime-san! Ránk találtak. Dai-san éppen harcol egy korunkbelivel –aggódó hangnemben közölte felettesével a részleteket az elmenekült fiatal. Ha Senshi fülelt, akkor mindent tisztán hallhatott és ha figyelt, akkor láthatta, ahogyan a kicsik kapkodva kezdtek el szedelőzködni és két másik korabeli srác egy-egy kunai-al a kezében szaladt arra, amerről a fiatalabb jött.

Ajánlott tartalom