Re: Ninja-negyed

**Kazedando Soroshima** Vas. Jan. 27 2013, 20:16

*Miután lezárták a beszélgetést az ő szexuális életéről, amivel személy szerint azért nem foglalkozott mert nem érdekelte, nem azért mert annyira visszahúzódó lett volna…
Az évek során rájött, hogy sokkal többet ér, ha folyamatosan edz és fejleszti a képességeit, mintha nőkre, úgy mondva pazarolja az idejét, bár nagyon élvezte egyes nők társaságát, de ilyen nemű kapcsolat kialakítására, meg ilyen közelségbe engedni valakit magának nem igen akart.
Ki tudja, lehet hogy fejvadász próbálkozik, hisz a nők a csáberejükkel is lazán képesek elkábítani egyes férfiakat, aminek persze az a vége, hogy aztán magát majd egy átadóházban találja és nem tudja hogy került oda, csak annyit, hogy egy erszény pénzre cserélték… Ámbár tudta, hogy Aikan maga is keresett, de ő meg túlságosan hozza a formáját, hogy Soro-t bármilyen izgalomra, vagy indulatra sarkallja, inkább fárasztónak ítélte, és az iménti felajánlását is ezért hárította csak úgy…
Na de teljesen mindegy is, mint tudjuk Soroshima magának való volt, nem is akart magának lelki társat, hisz a végén még talál valami nő tényleg beleszeret, esetleg gyereket is akar, meg a vége az lesz, hogy ő ott találja magát egy csapat kis Kazedandoval körülvéve, valahol átlagos életet élve… az nem neki való… lustasága és az, hogy az egész világot fárasztónak és unalmasnak találta pont arra sarkallta, hogy ne keresgélje az emberi kapcsolatokat… *
~ Megint sikerült szép kis slamasztikába kevernem magam… ~
*mondta, majd felemelte a kardját és visszacsúsztatta a tokba… Érzékelte, hogy Ame kicsit megrendült a láttak miatt, pedig ez átlagos esemény, ha az ember olyan spontán életmódot él, mint egy csőlakó…*
- Menj és pakolj össze… elmegyünk… a legfontosabb cuccaidat szedd össze, utána találkozunk itt…
*Vonta meg a vállát, majd elindult majd pár pillanattal később, már a háztetőn feszített és szívta magába a friss levegőt… Élvezte ezt a kis kiruccanás a Holdba, de azért nem tartotta olyan érdekesnek a helyet, mint akármelyik nagyobb országot, így nem volt kedve maradni, pedig aztán itt senki nem mondhatott volna ellent, ha valami ilyen szándék vezérelte volna… *
- Aikan, gyere csak, de éjszaka nem szeretném, ha megjelennél és megkapnám a történeteket a tündérekről, és nem akarok papás mamásat játszani…
*Vonta fel a jobb szemöldökét, aztán karba tette a kezét és végignézett a falun.. Érdekes légkörrel volt megáldva azt meg kell hagyni… olyan kis átlagos semmittevős délután hangulatát adta, ami minden szempontból megfelelt volna egy lusta bűnözőnek, de nem neki… Ahhoz képest, hogy lusta volt rettentően szerette az adrenalin tengést és a jó harcokat… De csak ha muszáj volt, és elkerülhetetlen harcokról volt szó…
Naka még mindig a régi énjét kereste benne, aki mindenáron megölt volna több tucat embert csak úgy ok nélkül szórakozásból… Ennek azonban már jelentősége egy szál sem… Inkább új hobbit keresett magának, mint az italok és ételek tesztelése és a gitározás… bár az utóbbit sosem kezdte el, mert túl hosszúnak titulálta a gyakorlásba fektetett időt, ahhoz hogy eredményt is lásson az egészben, meg amúgy is csak magának akart gitározgatni. Visszakanyarodva az eredeti témához, nem is akart olyanokat, akiknek megmutathatta ezt a tehetségét, de aztán valahogy mégis sikerült egy csapatba kerülnie, amiben úgy néz ki benne volt friss tanítványa, és egy régen látott barátja, Aikan…
Na igen, ha ők ketten egy csapatban fognak szaladgálni, ki tudja milyen kalandok fognak abból keveredni, de abban biztos volt, hogy nem hétköznapi események zajlanak majd le az elkövetkezendő napokban, vagy hónapokban… Hiszen buli az élet, ha Kazedandoval éled…. tartja a mondás… Sok harc és sok izgalom… emellett Aménak sok gyakorlásra lesz szüksége…. Ő olyan kis ártatlan volt… Aikan pedig pont az a lány, aki olyan jó hatást gyakorolna Améra, hogy a végén már két dumagép lesz a csapatban… És ő meg majd csak ülni fog és ülni és ülni és hallgatni, hogy milyen hihetetlenül fantasztikus sztorik történtek a tündérekkel, meg a manókkal, meg a mindenféle mástól… Aztán kicsit elterelődtek a gondolatai, és fejébe vette, hogy most meglepi Aikant kíváncsian annak reakciójára a továbbiakban…*
- Most, hogy nincsenek itt kiskorúak, csak annyit mondok, hogy nem bírnád az iramot.. lehet nem látszik, de én is voltam hormontúltengéses… és a lendület még megvan… ha tesztelni akarod, akkor csak szólj, de aztán ne panaszkodj…
* Mondta majd féloldalas mosolyt varázsolt az arcára.. közben pedig gondolatai oda vándoroltak, hogy vajon ez mit vált ki, a kissé gyerekes és pipiskedő lányból, aki pár hónappal korábban még a húgának adta ki magát.*

**Djuka Munfurawa** Vas. Jan. 27 2013, 21:54

Kérdően nézett a Mesterre az utolsó kérdés után. A két elfekvőben lévő holdbéli ékesen jelezte, hogy itt nem lehet mit elsietni. Persze Aikan-sama látott reakciója bőven megért némi késlekedést, mit öbb, a leányzó tiszteletteljesen hajtott fejet a felvetésre miszerint tanulhatna tőle.
-Megtiszteltetés lenne Aikan-sama. De.. ha lehet egy kérésem, ne a ... kasztrálással kezdjük- képtelen volt pirulás nélkül kimondani a szót, noha úgy sejtette, az út alatt ennél arcpirítóbb dolgok is felbukkannak majd. Ame persze közben hálát adott, amiért nem fiúnak született, tartott attól, hogy akkor... kevésbé kedvelné a hölgyet, és shinobi pályafutása is gyorsabb véget érne. Aztán a Mestertől megkapta az elbocsátást, és Yoruval a nyomában, egy főhajtás után, futva indult hazafelé.
Már napokkal korábban engedélyt kapott a távozásra Nagypapitól, azzal a feltétellel, ha nem indul azonnal, hanem hagy egy kis időt az első lelkesedés csillapodására. Tartotta ugyan magát a megállapodáshoz, de már a kérés megfogalmazásakor biztos volt benne, hogy elmegy a Mesterrel, úgyhogy beszerzett néhány apróságot, amire szüksége lehetett.
Ahogy berohant a Djuka birtokra, alig-alig lassított csupán. Gyorsan túl akart lenni a pakoláson, mielőtt még a két... Mester a földdel tenné egyenlővé a Holdat. A szolgák, és családtagok meg sem lepődtek az iramán. Yoruval alkotott párosukat jól ismerték már, így inkább kitértek előlük.
Ame berontott a szobájába, majd előcibálta az új hátizsákját, hogy aztán gyorsan beledobálja mindazt, amire szüksége lehet, például a klánraktárból vételezett szerszámkészletet, és persze felmarta a szokásos cuccait, benne a feltöltött elsősegélykészlettel. Ahogy átfutotta cuccait, kissé szomorkásan gondolt elveszített alkarvédőjére, amit újra kellett pótolnia a raktárból, és egyúttal a zsákmányolt katana és a fickó halála is felidéződött benne. Úgy döntött, azt nem viszi magával. Birtokolt már egy használható pengét, és tiszta lappal akarta elkezdeni az utazást. Nem akart bánatot cipelni magával, így a felesleges pengét egyszerűen az asztalra tette. Az asztalon persze volt még néhány használható cucc, aminek helyet kellett találnia, a sebtében beszerzett robbanó jegyzetek, egy fotó a srácokról és persze Tomoko ajándéka...
Azt semmiképp nem szerette volna otthon hagyni. Egy pillanatig elmélázott a könyv felett. Kinyitotta, és megnézett néhány lapot. Tomoko miatt.. sajnálta hogy elmegy. Kicsit sajnálta, hogy nem volt több ideje megismerni. Kedvelte őt, és maga sem tudta megfogalmazni, mi az ami miatt szebbek voltak a napok, ha látta. De Ame elszánt is volt. Becsukta a könyvet, ami a hátizsákba került, és elszántan kötötte fel a katanáját, majd indult az ajtó felé. A küszöbről még egy pillanatra vissza nézett. Rövid ideig, de jó otthona volt a szoba. Halványan hiányzott máris, de elhessegette. Neki a Mester mellett volt a helye.
Lassú lépésekkel indult a fiúk szobái felé, ahol is a kilincsen hagyott egy-egy kis búcsúcetlit, amin ő és Yoru vigyorogtak chibi formában. Könnyebb volt így, mint szemtől szemben hagyni ott őket. Hiashi szobájánál állt meg egyedül, és bekopogott. Remélte hogy sikerül fülön csípnie, és elcsalnia magával, ám senki nem válaszolt, a szoba pedig üresen kongott... Így oda is felkerült a cetli, mielőtt Ame visszaindult volna Aikan-hoz és a Mesterhez.
Furcsa módon kirohanni a klánházból ugyanolyan könnyű volt, mint megérkezni oda, sőt, az első napokhoz képest, és az első otthonából való távozáshoz képest is egészen könnyű szívvel haladt. Megérkezett a Holdba és úgy tűnt többé nem lesz egyedül, s ez most sem változott, hogy a klánt egy Mesterre cserélte.
Könnyű léptekkel, szívében izgatott várakozással érkezett vissza, s körül nézett, keresve a Mester. Yoru szokás szerint a nyomábn volt, s egy szökkenés után szimatolni kezdett a furcsa páros után.

--------------------
hátizsák-300r
elsősegély készlet- 150r
szerszámkészlet- 150r
alkarvédő- 500 r
robbanó jegyzet 400r -4 db
össz: 1500 ryu

**Kazedando Soroshima** Pént. Feb. 01 2013, 23:43

*Folytatták a beszélgetést addig a pillanatig, ameddig Ai ki nem szúrta a lenn tébláboló tanácstalan lányt, aki nem tudta mire vélni azt, hogy ők ketten köddéváltak, és nem is kerültek elő, pedig a megbeszéltek szerint meg kellett volna várniuk, hogy ő összepakolja a dolgait és visszaérjen…
Ki tudja vajon meglepődött e, avagy nem, de Aikan és Soro ketten a háztetőről egy szökkenéssel tűntek elő… Az, hogy mit válaszolt az előző kérdésre Aikan, az derüljön ki később, had fedje balladai homály, majd fényderül a titokra…
Ott álltak és csak nézték egymást pár pillanatig, aztán végül ő szólalt fel, a maga szenvtelen hangján…*
- Nyugalom, Ame-chan, nem hagyunk itt…
* Mondta, majd a karjáról egy katicát rakott le a földre… nem érdekelték az ilyen élőlények, de minek kioltani az életüket, ha véletlenül rossz helyre tévednek, na de a Biológiától visszatérve, inkább maradjuk a jelenlegi témánknál…*
- Nyomasztó ez a hely… menjünk…
* Ezzel fogta majd felkapta a kislányt az egyik vállára, Aikant a másikra, majd csak annyit láthatott egy külső szemlélő, hogy ő áll, két seggel a vállán… Egyszerűen, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog, fogta magát és elkezdett sétálni az utcán… *
- Nincs apelláta, kijutunk a helyről, onnan majd a szabadon sétafikálhattok a saját lábatokon…
* Húzta félmosolyra a száját, majd megindult futva a legnagyobb sebességgel ahogy tudott… közben két karjával stabilan tartotta a két lányt a leeséstől, végül mikor ninjákba botlott volna, akkor egy kis chakra trükkel megmászva a falakat a háztetőkön folytatta az útját… Senki nem állta útját a hely elhagyásában, mert talán fontosabbnak tartották, hogy hagyják őket távozni, anélkül, hogy bármi problémát okoztak volna, mintha az útjukba állnának, és ezzel rengeteg veszteséget szenvedjenek…
Soroshima pedig csak futott és futott…
Nem törődött olyan jelentéktelen dolgokkal, mint például, hogy a lányok egyike hányingerben szenved a sok ugrálás és epikus mozdulat miatt… Inkább csak haladt és haladt… Végül elérte a falu határát minden akadályt lekűzdve… Mármint terepakadályt, mert mint már feltártam korábban, senki de senki nem állt az útjukba, sőt megkockáztatom, hogy a két nagy chakraforrás útvonalából mindenkit kitereltek… még a civileket, meg a kereskedőket is…
Így aztán nyugodt szívvel hagyhatták hátra a Holdat úgy, hogy ő semmit nem pusztított el, vagy rombolt a földig, és kis tanítványa is nyugodt lehetett, hogy semmi nem történt a falujával…
Ez után eltelt pár óra, ameddig mind a hárman kikeveredtek a faluból, bár velük volt ugye Ame, aki tudta, hogy hol kell távozni, meg csak úgy átsétálnak a védett pontokon, ámbár most az egész világ egy nagy egybefüggő háborús zóna, viszont még mindig félnek az olyan Ninjáktól, akik a szokásosnál picikét több hatalmat tartanak a markukban, még akkor is ha annyira gyerekesek mint Naka, avagy olyan lusták mint ő maga…
Távozásuk után, szinte mintha semmi sem változott volna, a ninják továbbra is végezték a tevékenységüket, és a falu sürgött forgott… Kazedando és csapata így az Ország központján kívüli területekre jutottak, ahol aztán a falu zajait felváltotta, az erdők közé jutottak, ahol ő sokkal otthonosabban érezte magát, mint például egy tengerparton, vagy hajón, rengeteget edzett erdőben, és élvezte is a csendet és a rendíthetetlen nyugalmat, mintha csak megállna az idő, amikor az ember leheveredik egy fákkal telt helyen… távol emberektől meg a fejvadászoktól, meg mindenki mástól, akik fárasztóbbá tehetik az ő napját…*
- Megérkeztünk, remélem kényelmesen utaztatok, és remélem legközelebb is engem választotok...
* Mondta, mintha egy légitársaság szlogenjét sorolná… aztán letette őket, és körbenézett a fákon… Úgy nézett ki, ez a hely pont olyan volt, amiért szerette az erdőket… Kevéske zaj szűrődött a bokrokból, ezt valószínűleg a kis állatok csinálták akik, élelmet kerestek ott…
Megunva az állatok táplálkozási szokásairól alkotott elméleteit, inkább újra a környezetre koncentrált, majd megtalálta amit keresett. Egy olyan fát, amelynek a tövében jól el lehet helyezkedni, így hát leült a tövében, és pipát vett elő, majd megtöltötte dohánnyal, és meggyújtotta…
Aztán vígan eregette a füstkarikákat, várva, hogy vajon Ame és Naka mit fognak mondani.*

**Djuka Munfurawa** Szomb. Feb. 02 2013, 00:25

Ame Yorut figyelte, ahogyan próbálta elkapni a két mester szagát. Biztosra vette hogy Mestere soha nem hagyná csak úgy ott, bár a félelem belemarkolt a gyomrába, ahogy a cica szimatolása egyre hosszabbá vált. Végső soron mi sem lett volna könnyebb, mint addig lerázni őt, míg épp nagyban pakolászik. Végül persze sikerült elhessegetnie ezt a gondolatot, hiszen megígérték neki az utat. A macska hirtelen felvetette a fejét, s a páros már ott is volt.
A semmiből tűntek fel. Vagyis abból a magasból, ahonnan korábban Aikan-sama villámként csapott az életükbe, s hová Ame csak ügyeskedve, kerülővel és jól bejáratott útvonalon juthatott fel. Yoruval már ismerték az ilyen utakat, és mivel vágyták a nagy shinobik életét, próbálkoztak is azzal, hogy hozzájuk hasonlóan meghazudtolva a gravitáció szabályait, odafenn futkorásszanak. Nyilván istenadta szerencsével bírtak, amiért eddig még nem zuhantak le.
Most viszont ott volt a két mester, s amilyen meglepett volt először a lány, úgy ragyogott fel az arca, ahogy minden kétsége eltűnt: A Mester és Aikan-sama valóban elviszik őt világot látni.
-Köszönöm Mester!-lelkendezett a szokásos tartózkodásáról is megfeledkezve. Az apja anno itt hagyta, és lám Djuka testvére sem csatlakozott hozzá, a Mester viszont itt volt, és rá várt. Mikor a mester megadta a vezényszót az indulásra, boldogan bólintott. Ő sem akart többet várni.
Amikor azonban a Mester felkapta, szemei meglepetten elkerekedtek. Nem is gondolt ilyen utazásra, és bár először felettébb furcsának hatott, csakhamar ráérzett az ízére és élvezni kezdte. Majdnem olyan volt, mint a tengeren a Narancs Szél fedélzetén. Ez a gondolat csak még jobban felbátorította. Olyannyira, hogy kicsit változtatva a testhelyzetén, megkoppinotta a Mester fejét és közelebb hajolt, hogy a nagy sietségben rendesen hallja.
-Mester, próbáltam megkeresni Hiashit, de nem sikerült. Úgy tűnik meggondolta magát.-Bár korábban már egészen beleélte magát, Soro hátán ücsörögve már nem is bánta annyira, hogy Djuka testvére nem csatlakozott.
A kiút keresése során Yoru nagyjából tartotta a lépést a Mesterrel, itt-ott kihasználva az ismert utakat, melyeken rövidíthetett, Ame pedig, akár egy hajó fedélzetén, ellátta a navigátor szerepét. Boldog volt, amiért a Hold épen maradt, és felszabadult, amiért végre megkezdődött anagy kaland a Mesterrel.
-Aikan-sama, hát nem nagyszerű ez az egész?-vigyorgott a hölgyre, bár nem tartotta kizártnak, hogy a különös nőszemély nem osztotta a lelkesedését.
A falu végül lassan elmaradt mögöttük, ahogy a férfi az üde vadonba ragadta el őket, s a rohanásnak vége szakadt. Munfu bánta is egy kicsit. Olyan különleges és heves élmény volt meglovagolni a Mestert, hogy valahogy, bár tudta hogy lehetetlen, azt hitte vagy háromszor kerülik meg a világot. Aztán a lány lába földet ért, s ő továbbra sem volt képes megszabadulni a széles mosolytól.
-Ez... ez hihetetlen volt!- a leányzó gyermeki lelkesedése mit sem csökkent azzal, hogy megálltak, s remélte hogy még sokszor lesz része ilyen élményben. Yoru bezzeg, aki hősiesen igyekezett tartani a tempót, nem volt ennyire lelkes. Elcsigázottan feküdt el az aljnövényzetben, és csupán farkának mocorgó legvége mutatta hogy még ébren van.
-Jajj, szegény Yoru.. Nincs hozzászokva ehhez a tempóhoz.- mosolyogta meg Ame, meleg szeretettel társának pihenését, és gondolatban persze azt is hozzá tette, hogy ő maga sincs hozzászokva ehhez.
-Mester, meddig maradunk a Holdban?-bár már nem a faluban voltak, de azért még mindig otthon, és úgy tűnt a Mester elégedett a helyzettel, így hát a világ nagy felfedezése váratott magára, de hogy meddig, azt Ame szerette volna megtudni.
-És mit dogunk idekinn csinálni? -izgatottá tette a gondolat, hogy Soro talán máris kitalált valami érdekes dolgot.

**Hyuuga Shakaku** Hétf. Feb. 04 2013, 20:25

Nos, a fiatal lány hirtelen felszínre törő lelkesedését aligha tudná megérteni, főkép nem átélni azt – de még csak csöndben sem tudja megtűrni ezt a bánásmódot: a férfi füléhez a lehető legközelebb hajolva kezd el az általa telhető leghangosabban:
- Tegyél le, te alulcivilizált vadember, hé! Te perverz disznó, én egy férjes asszony vagyok! Ugye tudod, hogy jelen pillanatban a tűzzel játszol, mármint úgy szó szerint értve?!
És természetesen elhordja a fehér hajú démont mindennek, aminek csak tudja (és márpedig elég gazdag ilyen téren a szókincse), annak ellenére is, hogy a fiatal lány tulajdonképpen a szomszédban szintén egy zsák krumplit imitál. Ha már a lány tanulni akar, akkor tanuljon hasznosabb dolgokat is.
Már éppen kezdett kifogyni a szuszból – ami alapjában véve igencsak nagy szó, sőt, ritka, mint a fehér holló –, amikor végre megérkeztek és katapultálási lehetőséget kapott. A köntösét ránctalanítva és az övét szorosan meghúzva – így elrejtve női bájait és kifejezve abszolút nemtetszését, magyarán pukkadozik, igen – veszi számba a környezetét, és úgy őszintén szólva nincs lenyűgözve.
- Egy erdő?! Ez most komoly? De hiszen ez egy hatalmas klisé! Ennél eredetibbre őszintén nem is gondolhattál volna? A lányt nem egy elzárt helyen kell edzeni, mert akkor bakfitty sem lesz belőle; neki terep kell, hogy ott tanulja meg a szakmát, ahol rá van kényszerítve, nem pedig egy olyan környezet, ahol a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy kitöri-e a saját nyakát azzal, hogy felbotlik egy vérengző mókusban!

//Ha legközelebb másfél napnál hosszabb ideig vagyok távol az oldaltól, akkor nyugodtan hagyjatok ki a körből Smile

//

**Kazedando Soroshima** Vas. Feb. 10 2013, 17:59

*Két utasa eltérő véleményekkel vélekedett az útról, ott volt Ame, aki élvezte az utazást, sőt még ki is találta, hogy neki nem jó a zsákos módszer… ennyit rólad Zsákos Frodó… nos szóval, pozícióváltást hajtott végre, aminek az lett az eredménye, hogy a háta közepére mászott valahova, ahol nem volt túl sok kapaszkodó, de úgy néz ki valahogy mégis bírta az ilyen fajta hullámvasutat…
Aztűn ott volt a másik fele, a Hyuuga kislány ((hahahaaa )) nem nagyon volt hasonló véleményen a kis tanítványával, sőt sértőnek tartotta az egészet, de már korábban is tapasztalhatta ezt, szóval Soro nem értette hova ez a nagy aggodalom, de nem is nagyon izgatta magát ilyen problémákon, mint hogy Borsószem kisasszonynak épp mi nem tetszik…
-Inkább koncentrálj arra, hogy követnek e minket… használd az a két nagy golyót, amit szemnek hívnak…
*Bökte ki a szájából lógó cigarettával együtt, de nem érdekelte, hiszen ott volt még az a sok sok doboznyi, amit lerakott tartalékba… mind bele volt pecsételve egy tekercsbe, szóval volt készlet… végül megérkeztek az erdőbe, ahol aztán Naka helyből felkapta a vizet, ő erre csak egy vállrándítással válaszolt… Majd odalépett…*
-Nyugi… ne verd fel a farkasokat, az túl sok macera…
*Mondta, mert tisztában volt vele, hogy ez az erdőrész hemzseg tőlük, és nem volt velük probléma, meg tudták magukat védeni, csak hát mégis ki kíván magának egy csomó idegesítő állatkát a nyakába…*
- Nos, azt terveztem hogy végigheverészem ezt a mai napot, aztán kitaláljuk merre induljuk, de indulhatunk akár… mondjuk a következő cél legyen… Konoha… rég jártam ott, és jó a Ramen, meg a nők…
*Forgatta elgondolkodva a szemét, és zsebretett kézzel elindult abba az irányba, ahol Konohát gondolta… Simán repülhettek volna… vagy használhattak volna olyan Jutsut, amivel valamivel gyorsabban odajutnak, de ki akar rohangálni annyit, és nem siettek sehova, ezért is tette teljesen nyugodtan a sétafikálgatást…*
- Jah igen, akartam kérdezni, mi történt miután leléptem… megszerezted azt a fegyvert a városban?
*Kérdezte Aikant, közben nem igazán nézett rájuk, hiszen mint ninja most is csak az kötötte le, hogy vajon milyen ennél izgalmasabb tevékenységet találhat magának, ami majd csak ad neki lehetőséget egy nehezebb, vagy halálosabb harchoz…
Hát igen, nem volt már vérengző, de ettől függetlenül az ember nem változik, imádta a harcot és folytatta is …
Ameddig csak bírta…Kíváncsi volt a félbehagyott dolga kimenetelére, amire valószínűleg Naka-chan adhatna választ, már persze csak ha nem valami másik világgal kezdődik a sztori, mert akkor lehet, hogy nem pont azokat a dolgokat fogja hallani amit akar, de hát, ismerjük mind őt, és Soro jó szokás szerint most is az ilyesmit beengedte az egyik fülén, és a másik fülén már jött is ki a dolog… Nyugodtan haladtak pár órán keresztül , s közben azon gondolkodott, hogy mennyi új dologba vághat bele egy esetleges csapattal.. lehetne világuralomratörő… áh.. unalmas.. csinálhatna klánt… áh… túl macerás… dönthetne kormányokat… meg elkapkodhatná a vezetőiket pénzért… áh túl snassz… valami tényleg izgiset kéne csinálni… de úgy nézett ki nem pont akkor fog megszületni a forradalmasító ötlet, ami befolyásolja majd a további terveit, szóval úgy döntött, hogy elhessegeti a gondolatit, és újra a többiekre figyel… *
-És mond csak, Munfurawa… tudod mi az elemed, vagy van róla elképzelésed, hogy milyen vonalon akarod folytatni a harci képzésedet, már ha az alapokat átvesszük…
*Megengedett magának egy mosolyt a tanítványa felé, hiszen nem volt ő sem szívtelen, szem annyira hidegvérű, hogy mindig úgy viselkedjen mint egy tank... semmi érzelem, semmi értékes megszólalás. Szórakoztatta a gondolat, hogy egy újabb jó ninját adhat a világnak, akinek később majd szintén lesz egy kis tanítványa…

**Djuka Munfurawa** Vas. Feb. 10 2013, 18:40

Úgy tűnt Aikan-sama nem élvezte annyira az utat, mint ő. Ame egy pillanatra elgondolkozott, hogy vajon a kor teszi-e, hogy az emberek a legviccesebb dolgokban sem lelnek többé humort, és a lelkesedés ellobban, mint a gyertyaláng.. De gyorsan rájött, hogy a kornak ehhez semmi köze nem lehet, hisz a Mester is láthatóan élvezte a dolgot. Egy pillanatra megérezte benne a játékos pajkosságot, ami az ő szívét is könnyűvé tette.
-Aikan-sama férjnél van?- kérdezi, amint némiképp lecsendesülnek a dolgok, és talán a különös hölgy is felhagy a farkasok felzavarásával. Egy pillanatig hajszálnyira úgy nézett, akár a Mestere tenné, majd elmosolyodott.
-Soha sem gondoltam volna, hogy ilyen fiatalon már házas lehet. Ráadásul...- gondolkozott el egy kicsit, végigpörgetve magában az ismert férjes asszonyokat, beleértve a saját anyját is.
-Olyan nyíltan beszélt a Mester... jellemzőiről, hogy azt hittem.. teljesen szabad.- nem egészen ezt várta egy férjes asszonytól, így aztán még zavarba ejtőbbnek tűnt a csodás Hölgy. Nem úgy a szavai, melyek a fejlődésének lehetséges irányairól szóltak. Hirtelen tényleg valósággá vált, hogy ezek a nagyszerű emberek fogják majd tanítani, és ez a tény egy pillanatra a boldogság könnyeit lopta a szemeibe, miket kissé szégyenlősen törölt le, hogy aztán feszült figyelemmel kövesse a Mester szavait a várható útvonalról. Konoha.. érdekesnek hangzott, és gyorsan a Mester nyomába szegődött, mire Yoru a párduc is összeszedte magát, de hátrasunyt füléből látható volt, hogy nem repesett a hirtelen indulásért.
Ame mindaddig csendesen hallgatta a felnőttek szavait, míg a Mester ismét meg nem szólította.
-Ó.. Hát, mikor megérkeztem a Holdba, a nagypapa.. öhm... Namizuo, segített megtalálni az első elemem, bár ezen felül nem jutott idő arra, hogy tanítson, vagy.. valaki tanítson engem. - viszonozta boldogan a mosolyt. Ez az út nem is indulhatott volna jobban, így hát ha eddig nem lépkedett volna vidáman, most valószínűleg a fellegekben járt volna.
-Úgy tűnik, az első elemem a víz, de nagyapa szerint mivel a főágba születtem, valószínűleg később a tűz elem társul majd hozzá, és nagy esélyem van rá, hogy.. hm.. öregbítsem a klán hírnevét. - Tette még hozzá a szerinte fontos infókat. Nagyapja említette a különleges, klánra jellemző elem megjelenésének lehetőségét, Ame úgy látta, reménykedett is benne, hogy nála is megjelenik, de az még nagyon távolinak tűnt. Szerette volna büszkévé és boldoggá tenni a nagyapját, de úgy látta, az elemek nem olyasmik, melyek megjelenésére befolyással bírhat.
-Mindenesetre szeretnék megtanulni néhány dolgot az elememről.. -mosolygott a Mesterre, majd elkomorult.
-A Holdban nem nagyon tanultam új dolgokat... Ami azt illeti, csak néhány különlegességet tudok azokon felül, amiket az akadémián megtanulnak a fiatalok, szóval.. nem is tudom.. Szeretném, ha Yoruval jó csapat lennénk. Olyanok, akik fedezni tudják egymást, de az első pillanatban még nem nyilvánvaló, hogy ketten is jelen vagyunk. Volt egy kisebb futár küldetésem. Azt kimondottan élveztük. -pillantott le a cicára
-Ami azt illeti, Yoruval szeretünk futni.

**Hyuuga Shakaku** Vas. Feb. 10 2013, 18:58

- Mégis miért ilyen hihetetlen, hogy magam korú is lehet házas? Az ellentétek amúgy is...
A fiatal vörös szemeket forgatva igazítja meg az összekócolódott tincseit (mivel nincs fodrász a közelben, így kénytelen ő maga elvégezni az ilyesfajta manuális munkát is), majd pedig némi lenézéssel pillant fel a férfira – ami persze így egészen röhejesen néz ki, főleg akkor, mikor az őrült nőszemély magassarkújával nagyot toppant az erdő talaján, el is süllyesztve a tűsarkúját félig.
- Ugye nem puhultál el, Soroshima? Csak mert nem hiszem, hogy öreg korod előtt valaha is izgattak volna a farkasok vagy pedig az, hogy a nyomodban loholnak-e. De ám legyen, nehogy a végén még tovább őszülj.
És valóban, a szemei körül hirtelen gyöngéd árnyékot vetnek a bőréből kidudorodó erek az amúgy makulátlan alabástrom arcra, valamint az ezüstös szempár hirtelen acélpenge élességével villan az amúgy árnyékos erdőben. Az arca viszont közömbös, flegma – teljes kontrasztban a fókuszált szemekkel.
- De tiszta a terep. És ugyan milyen aggodalmaskodással járna az, ha követnének? Semmilyennel. Mindet megölnénk, kérdés nélkül. Hiszen – fordul a fiatal lánykához Vöröske, gyengéden megemelve a lány arcát egyik oldalról keretező fehér tincsek egyikét –, a Te hajadon gyönyörűen festene a vér színe.
És már tovább is libben, mint a nyári szellő, ami csak jön és megy, de sosem marad sokáig és főleg nem tartósan.
~És pont Konohába? Ejj, ilyen az én szerencsém. Tagadhatatlanul az enyém. Cöh!~
Aztán vállat rándítva pillant vissza a trió legmagasabb és legidősebb tagjára, egyértelműen átadva ezzel a vezetést, de verbálisan is megfogalmazza mindezt:
- Nos, rád bízom a dolgot, Soroshima. De előre szólok, hogy mocsár közelébe nem megyek ilyen cipellőben!

**Kazedando Soroshima** Vas. Feb. 10 2013, 20:03

*A reakciós körübelül arra terelődtek, amerre várta, Aikan felvázolta, hogy ő merre menne és merre nem a magassarkújában, erre megint csak nem fordított figyelmet, csak a szokásos hiszti volt…
Ame pedig elmesélte, hogyan szerzett tudomást az első eleméről, ami a víz volt…
Ez végülis remek volt, hiszen Soronak a tűz volt a gyengéje, és ámbár nem sokszor akadt olyan tűz elemű aki veszélyt jelentett volna rá, azért sosem ártott egy olyan aki vele is el tud bánni, arra meg egy víz elemű kis tanítvány tökéletesen képes… már ha lefárasztotta az ellenfelét persze… Na de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy ő mint jó tanár gondolkodott, hogy a jövőben milyen instrukciók alapján kéne megnevelni a kislány erejét, hogy aztán majd képes legyen ennek az erőnek a hasznos és hatásos alkalmazására…
Majd útközben valahol szerez pár könyvet a víz elemű jutsuk legjobb tanulási módszereiről, és hatásos kezeléséről, és hipp hopp olyan könnyen fog menni mint a huzat…
Legalábbis elméletben, aztán mikor eljutnak a gyakorlatig, akkor ezek a dolgok valahogy mindig máshogy alakulnak, de hát ez a szép abban, ha az ember tanít.*
- Nem öregedtem ki, nem érdekelnek a farkasok, de gyerek van velünk… mellesleg nem vérengzünk előtte, nem fested be a haját, és nem adsz rá magassarkút… nem kell mégegy szeleburdi kölyök mint te… mellesleg nem vagyok inaktív csak nem vagy az esetem… öreglány…
*Vigyorgott, hiszen kettőjük közül Naka volt a házas, aki ide oda utazgat távol a férjétől, ami ki tudja milyen okból van, de azért ezt mégsem firtatta, hátha van valami oka a háttérben, amit nem szívesen feszeget, még a saját kis gyerekes stílusában sem…*
- Rendben, már van tervem a tréninged első részéhez, de ahhoz sok víz kell, vagyis jobb lenne egy vizes területre menni, Konohában van egy remek tó erre a célra… ott majd felvázolom mire gondolok…
* Lépteit továbbra is szépen és lassú tempóban folytatta, mert ez a hely nem nagyon zavarta, senki nem vadászott rájuk, mert mindenki az ostoba háborúval van elfoglalva, és Soro pontosan tudta, hogy mit kell elkerülni, hogy ne kerüljenek bajba, tudta hol vannak a csaták, az akciók… persze csak nagy távlatokban, mert a Sasok jelentést tetettek neki az ilyen és ehhez hasonló eseményekről, ez megkönnyítette a haladást számukra… *
- Mellesleg, ha annyira öregítesz, gyere este át a sátramba, aztán megbeszéljük… Aikan-obaachan.
*Vonta fel a szemöldökét, de megint csak nem fordult Aikan felé. De megint csak mosolyra húzta az száját, mert tudta, hogy a lány mint házas, tiszteletben tartja a szabályokat és nem rúgja fel őket…
Így meg sem próbálkozik az általa produkált invitálásra válaszolni, inkább elhessegeti, de jól teszi, igazság szerint Soronak sincs kedve az egészhez, de valamivel vissza kellett vágni… Nem volt a típusa, a kislányos, és pipiskedő nő… Különösen hogy az ilyen típushoz az olyan férfiak illenek akik Papucskodnak, vagy épp akkora egóval rendelkeznek, hogy a nő nem igazán akar beleszólni, abba hogy mit hogyan csinál…. ő meg pont az a típus volt, aki hagyta, hogy a nő kifejtse a véleményét, még ha csöppet sem izgatta, meg ha még nem is asszerint csinálja a dolgait…*
- A víz remek elem… és erős… erősebb mint a tűz, ami szintén a legjobban között van… Emellett ha megtanulod használni, rengeteg hétköznapi esetben is könnyebb lesz… például egy sivatagban is könnyebben találsz vizet mint akárki más, hiszen a saját elemedet jobban érzékeled mint bármi mást…

**Djuka Munfurawa** Vas. Feb. 10 2013, 20:37

-Nagyon sajnálom Aikan-sama.. csak egyszerűen.. olyan fiatalnak tűnik!- Ame pironkodva hajolt meg Szélvény Kisasszony felé, remélve hogy a nagy szája nem sodorja bajba. Gondolatban összeszidta magát, amiért a könnyed érzések tiszteletlenségre ragadtatták, ahelyett hogy mint tökéletes tanítvány állt volna a Mesterek előtt. Nagyon remélte, hogy hibája nem rontja el a kapcsolatukat, és nem veszíti el a különös Hölgyet. Ame hallhatóan fellélegzik, ahogy a díva dühe a Mester felé fordul, és ő láthatatlan üzemmódban, csendesen kutyagolhat velük, de még ez az egyszerűnek tűnő állapot is meglepetéssel rukkol elő, ahogy Aikan-sama különleges képességéhez folyamodik.
-Hűű..-szalad ki a száján a különleges látványra, noha pár pillanattal azelőtt még próbálta megígérni magának, hogy visszafogja a spontán kitöréseit. Ezt a tervet végül Aikan-sama szavai törik meg benne.
-De.. ők a Holdhoz tartoznak.-mondja megütközve, hasonló furcsa hidegséget fedezve fel Szélvész Kisasszonyban, mint amit korábban Tenshiben látott. Talán ez tette, talán a félelem, ami felébredt benne, mikor először találkozott ezzel a szívtelenséggel, hogy sem szóval, sem tettel nem ellenkezett Aikan mozdulata ellen. Csak nézett rá vissza, nagyra tágult szemeivel, s még levegőt venni is elfelejtett. Tekintete előtt már-már valósággá vált az Aikan-sama által leírt kép, s ezzel kezdett megjelenni szemeiben az iszonyat is. Ahogyan aztán a Hölgy elfordul tőle, végre megszűnt a dermedtség, és hangosan szuszogva próbálta visszaszerezni bátorsága maradékát. Ez a pillanat megrémítette, összetörte a tökéletességet, mégsem futhatott el. Nem retteghetett tőle is mint Tenshitől.. Innen nem volt hová futnia. A Mesterrel akart tartani, aki iránt most még több hálát érzett, amiért kiállt mellette, akkor viszont nem maradhatott gyáva. Szeretett volna egyszerűen beleolvadni a környezetbe, mégis kényszerítette magát, hogy minden észérv ellenére megszólaljon, s felemelve fejét Aikanra nézzen, aki talán már el is feledte az egészet.
-A... Aikan..-sama.. Kérem.. Ha.. van rá lehetőség, ne bántsa a Holdhoz tartozókat, amíg... együtt utazunk.-Azt nem várhatta el, hogy soha ne bántson senkit, aki a Holdból való, de amíg együtt utaztak, úgy érezte volna, hogy ő maga tartja közel hozzájuk ezt a veszélyes Hölgyet, s így az ő hibája lenne minden gyászos esemény.
Ahogy a Mester visszatért a tanulás dolgához, benne is oldódott kissé a feszültség. Úgy tűnt, az őrült világban is bízhat benne, és ez melegséggel töltötte el. Mielőtt észbe kapott volna, és elgondolkozhatott volna azon, hogy miként lehet az ijedtség után ilyen éles váltás, a Mesterre mosolygott.
-Nagyon várom Mester.-bólintott, bár egy tó a Holdat körülvevő tengerhez képest felettébb kicsinek tűnt... ugyanakkor hajós tapasztalatai alapján biztonságosabbnak és könnyebben megzabolázhatóbbnak tartotta annál.
-Csakugyan? -a sivatagban való víz megtalálása meglepte őt, és elkezdett gondolkozni a többi lehetséges előnyön is, és önkéntelenül is felrémlett előtte a Narancs Szél, melynek fedélzetén tanulta meg az alapokat.
-Akkor később.. a hajózásnál is hasznomra lehet, igaz?

**Hyuuga Shakaku** Vas. Feb. 10 2013, 20:53

- Ami pedig azt a bizonyos küldetést illeti... - szegezi neki ezüst lélektükreit a férfi tarkójának, remélve, hogy igencsak kellemetlenül érzi az a zsigereiben, hogy éppen a lány a szemeivel húzza karóba (alulról fölfele, lassan, kiélvezve minden fantáziált kínt) -, nem történt semmi. Leléptem. Mármint, most komolyan: én vagyok én. Senki más nem lehet én. Én lehetek más, de valójában csak én maradok. Ezt a tündérek is megjósolták! - A vörösre lakkozott mutatóujj nagy bölcsen mutat az égbe, a lány arca meg egészen hápogós, öregasszonyos. Mint amikor azok megmondják a frankót. - Úgyhogy nem is tűrhetem, ha valaki megbízna olyasmivel, amit egyrészt magamnak akarnék vagy megsemmisítenék, másrészt pedig nincs jutalom a láthatáron. Úgy nem dolgozom. Mint ahogy a többi magunkfajta sem.
A lány egy unott vállvonással hessegeti el az amúgy eléggé irritáló emlékképeket – ki az az őrült (rajta kívül), aki aláaknázza a területet?! És ki az, aki kifejlesztette a rendszert? Csak mert el kell rabolnia (és megerőszakolnia... izé, nem, az egy másik jelenet), hogy megtudhassa a titkot, aztán pedig megölje, hogy a titok a sajátja maradjon egyedül. Csak mert valahogy beleszeretett a ritkábbnál ritkább technikákba – mert azok olyan csini-csilli-villik.
- Csak annyit tudok megígérni, hogy nem támadok meg senkit a Holdból, míg együtt utazunk. De ha ők támadnak ránk, akkor viszont ők keresték a bajt és kopogtattak érte a rossz helyen. Viszont ha így lenne, akkor gyorsan végeznék velük, hogy legalább kegyes legyen a haláluk, nem pedig elhúzott kínszenvedés.
Ez csak tényszerű megállapítás, a hangja is ezt sugallja – nincs benne semmi vérszomj, sem pedig őrület, ami igazán ritka. Megcsillan a kislányos lányka mögötti valódi én, aki racionálisabb, mint az az őrült cukormániás, aki a napok legtöbbjében és legnagyobb arányában létezik.
- A víz erős. De mindegyik elem az. Egy kört alkotnak, mindegyik negál valamit és mindegyik gyenge valamivel szemben. Ez persze csak a harc közepén derül ki. És a használó szintjétől függ, hogy milyen erős az elem egy másikkal szemben. Mert ha te víz elemű is vagy, én pedig tűz, amit csak így megsúgok titokban, még nem jelenti azt, hogy egy általad megidézett és irányított víztechnikával felmosnád velem a padlót. Épp ellenkezőleg: az általam előhívott lángok sokkal erősebbek lennének. Így aztán nagyon komolyan kell venni az elemi edzést, de talán még ennél is fontosabb az ellenfél képességeinek felmérése. Lehetőleg még azt megelőzően, hogy kicsinálnak. Így aztán nem árt gyorsnak, pontosnak lenni, mint ahogy általában is egy shinobinál az lenni szokott. És tedd félre az öléssel kapcsolatos averzióidat, mert csak a saját halálodat és másokéit idézed elő vele.

**Djuka Munfurawa** Csüt. Feb. 14 2013, 00:01

-Aikan-sama, nem is kérhetnék többet. - maradt a tiszteletteljes kiállás, és egy cseppnyi megkönnyebbülés, ahogy kiderült, a különös Hölgy nem rója fel neki az arcátlanságot, mellyel korlátozni próbálja. Nem mert remélni ekkora kegyet, és az érzett rettenet is eloszlott végre.
-Nagyon köszönöm.- végre egy szelíd mosoly is felbukkan a fehér hajú kislány arcán. Úgy tűnt, biztonságban van a hely, amit otthonául kiáltott ki, mikor oly sietősen kellett hátrahagyni gyermekkora helyszínét, és úgy tűnt, jól sikerült szolgálnia a Holdat, még ha csupán ilyen apró tettel is. Ezt.. nem feledhette el semmiképp. Elengedték, és az ritka megtiszteltetés volt, de ő elsősorban mégis a Családhoz és a Holdhoz tartozott. Ő a Klán szelíd virága volt. Legalábbis míg valóban át nem esik majd a tűzkeresztségen, s le nem veti gyermeki énjének maradékait is.
-Egy kört. Értem. -Az újfajta tudás élénk figyelmet követelt meg, Ame pedig boldog várakozással, mohón ivott magába mindent. Nem tudta az okát, miért maradt el a tanítása a Holdban, talán fiatal, kedves kinézete és természete miatt senki nem merte igazán terhelni, de most végre tanulhatott, és készen is állt rá. A vágy, hogy erős és tökéletes legyen, cseppet sem csitult a tétlen időkben.
-Értem Aikan-sama.- bólintott komolyan, mikor a Tündér Hölgy az elemek közti kapcsolatokat és erőviszonyokat taglalta, és persze máris adta magát egy kérdés.
-Van, valami lehetőség arra, hogy pontosan felmérjük az ellenfelet, vagy csak a tapasztalatra hagyatkozhatunk?- Kíváncsi volt, és reménykedő. Jó lett volna, ha akad valami trükk, amivel megelőzheti az ellenfeleket, egy ütőkártya amit már a kezdetekkor kijátszhat. Ame kezdett ráébredni, hogy izgatja a dolog, hogy az ellenfelek előtt járjon néhány lépéssel, és épp ez vezeti néha arra, hogy Yorut elbújtassa.
Aztán Aikan-sama figyelmeztetése megtörte a fokozódó jókedvet, felidézve a kalandot, melyben Hiashi eldöntötte, hogy feláldozza magát érte.
-Én.. nem akarom veszélybe sodorni a.. társaimat. Semmiképp.- Jól emlékezett az aggodalomra, de még jobban arra, mikor szorult helyzetéből kihúzta a jutsu, amit alkalmazott, de testvére máris belevetette magát egy értelmetlen közelharcba, csak hogy megvédje őt. Nem kérte tőle.. és valószínűleg nem is lett volna szükséges... mégis a meglepetés, tehetetlenség és aggodalom különös keverékét kellet átélnie.
-Én.. már túl vagyok az elsőn. Azt mondják.. utána könnyebb.. igaz?- Nem tervezte, sőt.. nem akarta megtenni, de a sors furcsa játékaként mégis sikerült... és most újra előtte volt a fickó arca... és az hogy megpróbálta hátrahagyni a hozzá fűződő zavaró emlékeket. Meg akart felelni.. fel akart nőni ahhoz a harcoshoz, amit elvártak tőle, és legfőképp elvárt magától, de hirtelen elhagyni mindent, ami ő, nem volt könnyű. Mégis lépésről lépésre az élmények és érzések talán efelé vezetnek.

//Aikan-sama, írhatsz nyugodtan ^^//

**Hyuuga Shakaku** Csüt. Feb. 14 2013, 09:16

A Djuka lánynál jóval idősebb lány némán vállat rándít – milyen nagy kontraszt is ez az énje az előzővel szemben –, miközben az előző pillantása alatt begyűjtött információra alapozva halad a vízrengeteg felé.
- Nos, vannak technikák, amikkel észlelni lehet a másik chakráját, ezáltal a tartózkodási helyét, míg van olyan is, ami például minden képességét, technikáját felfedi. Ezek azonban neked még kicsit távoliak, szóval ne is törődj még velük. Vannak szenzorok, akik arra specializálódnak, hogy mások chakráját észleljék; én személy szerint utálom őket, ha nem az én térfelemen játszanak és likvidálom is őket, amint csak lehet. Viszont ha veled egy oldalon állnak, akkor végtelenül hasznosak lehetnek, ha nincs módod chakrát érzékelni. Egyébként harcban érdemes arra játszani, hogy felfedd más technikáit. Ugyanis elég sokan manapság úgy gondolkoznak, hogy azonnal jutsuval támadnak, ami azért elég árulkodó tud lenni. Szóval eleinte inkább hagyatkozz cselre és a női rafinériára, mint a puszta erőre.
A másik témán viszont el kell gondolkoznia egy keveset, hiszen rég volt már ilyesfajta téma a tálcán, ő pedig nem éppen a legjobb interjúztatható alany.
- Az első kritikus, ez egyértelmű. Huszonöt után kétségbe szokta vonni magát az ember, hogy valójában rendben van-e az, hogy öl, esetleg gyilkol. Úgy az ötvenedik után elfogadja a tetteit. Vagy pedig beleőrül, skizofrén lesz, satöbbi. Ez egyénenként változó, de valahogy belőled egy orvosi ninjatanoncot nézek ki. Nem igazán tudom, hogy miért, de ez van...

//A következőt már szerintem írjuk máshova, mondjuk Tengerpart? Nem igazán ismerem az itteni topicocat XD//

**Djuka Haruka** Csüt. Ápr. 13 2017, 00:30

//Gomenne a késért. *-* Ezzel a karival nem nagyon tudtam írni = ihlet hiányában voltam. D-de ugye még szeretsz? *ölelget*//

//Hinata - sama//

Fáradtan dőlök le a díványra, hosszú szempilláim alá-alá ereszkednek a szemeimre. Este nem aludtam túl jól. Mit túl jól? Alig aludtam! Pedig anya azt mondta, hogy sokat kell aludnom ha nagyra akarok nőni. Én pedig nem akarok örökre ilyen alacsony lenni mint amilyen most vagyok. A fiúk mindig meghúzzák a hajam. Megborzongok, ahogy eszembe jut a tegnapi álmom. Még jó, hogy Onii-san ott volt és nem hagyta hogy... hogy folytatódjon. Mélyen beszívom a levegőt, majd kifújom. Milyen friss. Mint amikor kirándulni szoktunk. Lendületből akarok felülni, ám ehelyett oldalra gurulok, majd szó szerint arcra esek. Vagy... hogy mondták a nagyok? Pofá-
- Haru kincsem jól vagy? - anya hangját hallom a dolgozó szobából.
Mindig dolgozik. Felülök, majd az orrom bibis hegyére koppantok. Hogy csinálta a néni a kórházban? Valahogy így... gyógyulj be! Nem történik semmi. H-hogy lehet ez? Én nem tudok varázsolni? Miii? Lehet hogy sose lesz olyan varázserőm mint Onii-sannak? Az lehetetlen! Nem nem nem! Tudom hogy lesz, mert hiszek benne. Az unipacik is léteznek, csak senki se hiszi el nekem.
- Persze anya!
Feltápászkodok a földről, majd a szobámba sietek. Beletúrok a nagy láda szerű dobozomba és előhalászom az egyik játékbabámat. Egy szép, hosszú szőke hajú királylányt és egy... hogy mondják a nagyok? Jóképű? Igen, és egy jóképű fiú babát. Bele is fogok az önfeledt játékba. Az elején még csókolóznak, mert szeretik egymást. Aztán viszont a királylányt elrabolja a gonosz varázsló! Ééés a hercege utána megy. De... hol van a pegazus? Egy ideig keresem az értékes játékot, de aztán inkább feladom. Hiszen ez olyan unalmas így. És mi lesz szegény hercegnővel aki a megmentőjére vár? Lehetetlen! Nem szabad csalódnia a szerelmében! H-hiszen már csókolóztak is. Az pedig komoly dolog. Én csak tudom, hiszen anya nagyon mérges volt rám amikor azt mondtam egy fiú meg akarta puszilni a számat. De hát... mi szerelmesek voltunk! Meg amúgy is régen volt. Felállok és anya dolgozószobájába sietek. Megállok az ajtóban és onnan nézem a dolgozó anyát. Ő olyan szép! Ha nagy leszek én is ilyen szép akarok lenni! De persze én már nagy vagyok. Csak úgy mondtam...
- Anya nincs meg a pegazus! Nem láttad valahol?
- Nem szívem.
- Ééés... anya... az baj ha egy hercegnő csalódik a szerelmében? Igaz hogy a fiúk gonoszak? És tudod hallottam hogy néha a fiúk elhagyják a hercegnőjüket. Ilyenkor lehet... hm... csalódni a férfiakban?
Szinte elhadarom ezeket a kérdéseket. Kellenek ahhoz hogy tudjak utána jól játszani. Hallottam nemrég a szomszéd nénit erről beszélni. Mindenesetre én továbbra is csak állok az ajtóban, kíváncsiságtól kikerekedett szemekkel, kérlelve nézve varrogató anyámat.

Hyuuga Hinata Pént. Ápr. 14 2017, 15:20

// Djuka Haruka - Neveletlen hercegnő //

A langyos szellő pajkosan fésülte át az udvart, s ezzel életre keltette a fűszálak között henyélő vadvirágokat. A napocska csak azért kelt fel ma, hogy beragyogja ezt a csodás napot, amiben Harunak része lehet. Legalábbis így kéne lennie, ám a tegnap esti álom rémképe rányomta a bélyegét a lány reggelére. Ami pedig még rosszabb, hogy nem csak pofá-... vagyis arcra esett, de még a pegazusa sincs meg! Az ajtóban álló lány kíváncsiskodására az édesanyja felkapja fejét, majd leteszi kezéből a szövetet, amivel dolgozott és lányához sétál. Ráteszi a kezét a fejbúbjára, majd megsimogatja mosolyogva.

- Azok a fiúk, akik elhagyják a hercegnőjüket, nem is igazi hercegek. Sokat kell rájuk várni, de általában sokat késnek és a lányok is csak idővel tudják eldönteni, hogy ki az igazi hercegük. Téged meg próbáljanak csak meg elhagyni, a bátyád nem engedné, hogy bántsanak téged! - neveti el magát. Ekkor egy pillanatra lefagy, majd felemeli a mutató ujját, mintha azt a bizonyos heuréka pillanatot élné át. - A pegazusodat mintha a nappaliban láttam volna. Menj kicsim, nézd meg! - mondja a nő lágy hangján, majd visszaül a helyére és újra nekilát a munkájának, miközben kislánya a nappali felé totyog.

Ahogy Haru kiér a nappaliba, zajt hall az előtér felől. Amint közelebb megy láthatja, hogy egy ismerős szőkeség libben be az ajtón. Ezt a szép hosszú hajat és ezeket a világító zöld szemeket ezer közül is megismerné. Bizony Akane az, aki egy hatalmas mosollyal üdvözli kis barátnőjét, majd gyorsan a szája elé emeli mutatóujját.

- Shhh! - csitítja Harut, mielőtt még megszólalhatna, ezután csendesen odalépdel és megölelgeti Őt. - Elviszlek magammal edzeni, de ez maradjon a kettőnk titka. Találj ki valamit, hogy anyukád ne vegye észre, hogy elmegyünk! A kapu előtt várlak! - suttogja, majd elengedi karjaiból a lányt, ezután ha Harunak nincs ellenvetése, akkor kioson az ajtón és elbújva várja Haru érkezését.

// Akkor írsz, amikor csak tudsz, ne feszülj rá. Persze ettől függetlenül várom mindig a posztjaidat, most sem volt ez másként. *ölel-ölel* Újabb kalandnak nézünk elébe, remélem ezt is hasonlóképp élvezni fogod majd, mint az előzőt. A feladatod tiszta, ügyes legyél! :3 //

**Djuka Haruka** Kedd Május 02 2017, 15:22

Anya leteszi a kezéből a munkát és hozzám lép, majd hirtelen a kezét érzem a fejemen. Elmosolyodom, mert nagyon szeretem amikor anya megsimogat. Olyan nyugtató. Egy pillanatra még a zavaró problémámról is megfeledkezek, csak arra gondolok mennyire szeretem a anyukámat. Ő... ő mindig ott állt mellettem. Vagy hogyan mondják ezt? Velem? Nem, azt hiszem a mellettem lesz erre a jó szó. Amikor anya elkezd beszélni, nagy barna szemeim kikerekednek és teljes figyelmemmel, igazi odaadással figyelem őt. Annyira jól magyarázza! Olyan okos! Bizony! Csak az én anyukám lehet ilyen okos ám! Amikor anya befejezi a beszédet és el is mondja hol a pegazus, arcomra csodálkozó kifejezés ül ki. Mielőtt anya visszaülhetne dolgozni megölelem és meg is szorongatom úgy ahogy tudom.
- Te vagy a legjobb anyu! Szejetlek!
Ezután nagylányosan elengedem és a nappali felé veszem az irányt. Na most biztosan meglesz az a kis szárnyas paci! Körbenézek a helyiségben, de hirtelen nem nagyon tűnik fel semmi különleges ami a paci nyomára vezetne. Jajj ne már! El is csüggedek egy pillanatra, de ekkor zajt hallok. Arra felé fordulok és már arra is felkészülök, hogy kalózok hada ront rám, de csak egy ismerős alakot pillantok meg az ajtón beosonni. Akane! Azonnal felismerem a lányt és már rohanok is hozzá, ám amikor az a szája elé emeli a... melyik is? Ja igen, a mutató ujját, azonnal megállok. Értem mit akar, így hangos üdvözlés helyett csak kíváncsian meredek rá, egészen addig amíg el nem magyarázza a helyzetet. Azért az ölelés amit kapok kárpótol, így én is igyekszem átölelni Akanét. Olyan az illata mint a napfénynek... amikor elválunk és ismerteti a küldetésemet bólintok és megvárom amíg elmegy. Hát jó. De most mit csináljak? Anyának az igazat kell elmondanom de... ott van Akane aki bízik bennem. Sóhajtok és bátorságot igyekszem szétoszlatni magamban. Valahogy így mondják a nagyok. Anyához indulok és megállok az ajtóban.
- A-anya. - idegesen játszom az ujjaimmal - Tudom, hogy dolgozol de... kimehetek egy kicsit a kertbe? Ott leszek! Szia!
Szinte meg se várom anya válaszát, csak elrohanok. A papucsomat szandál váltja fel, a fejemre szokásos kalapom kerül. Kész is vagyok. Anya eléggé bele volt mélyedve a munkába, így remélem tud most nélkülözni egy időre engem. Kisietek a házból és Akane nevét suttogva (azért hangosan, hogy meghallja ő is hogy keresem) lépdelek le a terasz lépcsőjén.

Hyuuga Hinata Hétf. Május 15 2017, 11:38

// Djuka Haruka - Neveletlen Hercegnő //

- Én is szeretlek Prücsök! - szól Haru után édesanyja és egy büszke, ám annál boldogabb mosollyal engedi el a szeleburdi kislányát karjaiból s tér vissza munkájába. Belemerül ismét teendőjébe, de Haruka dadogó hangjára felkapja a fejét. Nagyon jól ismeri már Őt és tudja, hogy ha ideges, akkor mindig zavarba jön, ez pedig soha nem jelenthet jót. De milyen anya is lenne, ha nem hagyná néha rosszban sántikálni a gyermekét. Ő is ilyen volt kicsiként, sőt mindenki. Egy könnyed mosollyal és sóhajjal nyugtázza a történteket. - Vigyázz magadra, és gyere be sötétedés előtt! - búcsúztatja kislányát a nő, aggódó tekintetét pedig a kezében szorongatott anyagra emeli.Mindeközben Akane már türelmetlenül várja, hogy barátnője kilopózzon a házból és úgy gondolja, mi sem kézenfekvőbb, mint Harut jól megijeszteni, amiért így megváratta. Csendesen, ninja reflexekkel a barátnője mögött terem.

- Buuu! - hallatja rémisztő hangját kicsit rekedten s mélyen remélve, hogy a trükk beválik, majd ha látja hogy Haru megijed, akkor elkacagja magát. - Asszem még sokat kell tanítanom neked! Na gyere Harukám! - nyújtja kezét mosolyogva, ezután megragadja a lány apró kacsóját és ráérős tempóban egy erdős rész felé totyognak. Kapva-kapván az alkalmon, Akane kihasználja az út hosszúságát és csacsogásba kezd, hogy a kis Haru fejecskéjét tömje mindenféle hasznosabbnál hasznosabb dologgal. Tudniillik Ő már tapasztalt és nagylány. Nem mintha Haru nem lenne az, meg ilyesmi...

- Na és Haru, mondd, tetszik neked valamelyik fiú a játszóról? - böki oldalba kuncogva és provokatívan a szőke leányzó. Megvárja, amíg helyesel vagy tagad, majd fecsegésbe kezd. - Csak mert tudod, lehet ám tudni, ha te tetszel valamelyiküknek. Mindig csúnya dolgokat mondanak neked és húzzák a hajad csak azért, mert nem akarják, hogy a legkisebb feltételezés is rájuk terelődhessen, hogy tetszel nekik! Velem is ezt csinálja Kou, csak szegény nem jön rá, hogy esélye sincs! - vörösödik el és okítja csillogó szemekkel a kunoichi pöttöm barátnőjét. Lassacskán elérnek egy tisztáshoz, ahol egy fából faragott bábu áll. Ránézésre ütött-kopott, mégis célirányosan arra tart a két lány. Akane egy fáslit vesz elő, majd Haru kezéért nyúl és elkezdi betekerni apró öklét. - Nem szabad, hogy megsértsd a kezed. - magyarázza meg, közben pedig kedves mosolyra kanyarítja száját. - Először a tenyeremet kell ütnöd, mert a fa túl durva felület lenne és bántana. Én viszont ezen mutatom meg, hogy mit kell majd tenned. - vezeti fel a gyakorlatot, majd egy jól ívelt ütéssel beleöklel a bábuba. Fel sem szisszen a fájdalomtól, mégis olyan erősen csapott belé! Ezután hátrébb áll egy lépést, majd Haru elé tartja két nyitott tenyerét. - Te jössz! - mosolyog kíváncsian Akane.

**Djuka Haruka** Kedd Jún. 06 2017, 17:30

//El akarok süllyedni szégyenemben mert nem írtam. >< Bocsánat, de nem tudtam visszaigazodni ehhez a karihoz olyan hamar. Stb stb még néhány üres indok. Sorry ^^//

Akane kívánsága szerint cselekszem, de akkor is olyan furcsán érzem magam. Olyan mintha, valami kis tüske szúródott volna szívembe. Nem szeretek nem igazat mondani anyának hiszen... ő meg olyan kedves mindig. Persze nála nincs is okosabb. Ha nagyobb leszek olyan akarok lenni mint ő: olyan magas, szép, okos. Vannak ám dolgok amiket nem szeretek magamban. Mint mondjuk a mellkasom. Amikor azt kérdeztem anyától, hogy ez örökre ilyen marad e csak nevetett. De én komolyan aggódom! Végül inkább nem gondolkozom többet ilyen aggasztó dolgokon és szökdécselve indulok kifelé az ajtón. A kinti friss levegő azonnal jobb kedvem támad, hiszen ahogyan a friss, öreg szél az arcomhoz ér egy kicsit mintha a lelkem egy részem is felszabadulna. Jaaaj úgy szeretem ezt az évszakot! Igaz egy kicsit néha túlságosan is meleg, de nagyrészt elviselhető. Ahogyan ott állok, nem messze az ajtótól, nem is veszem észre amikor Akane lesből veti rám magát. A hangjára azonnal összerezzenek, de még időben befogom a szám ahhoz, hogy ne sikítsak nagyon. Huh. Egy idei igyekszem mérgesen a barátnőmre meredni, de nem nagyon megy. Amikor viszont meghallom a tanulás- szót szemeim azonnal megcsillannak és reménykedő mosoly ül ki vonásaimra. Köszönöm Akane! Úgy szeretem őt ilyenkor. Az úton beszélgetünk. Vagyis ő beszél. Én meg csendben maradok. Nem mindig szeretek beszélni mert... csak nem. Miért kell mindent megindokolnom? Egyik kérdésére azonban fülig pirulok. Mint egy piros virág amit anyával szoktunk szedni a réten.
- Háááát... nincs. Öhm. Hát. Van valaki aki tetszik. De azt hiszem nem tetszem neki. - mondom csalódottan, lehajtott fejjel - Mindig piszkál és kicsúfol ha azt mondom unikornist akaro... szeretnék szülinapomra. Pedig léteznek! Tudom.
Természetesen Ikura gondolok, a fiúra aki mindig azt mondja ami az én véleményem ellen szól. Nem mondhatok csúnya szót, így nem mondom de... képzeljétek oda.
Amikor Akane megáll én is így teszek és figyelek, hogy mit akar mondani nekem. Teljes odaadásommal és figyelmemmel nézek rá, hiszen elbűvöl ahogyan magyaráz. Még azt is szó nélkül hagyom, hogy egy ici-picit talán túl szorosra kötötte a kezemen azt az anyagot. Aztán szemeim tágra nyílnak amikor megüti a fát. Olyan menő. Én is akarok ilyet csinálni! Teljesen fel is lelkesülök őt látva. Amikor felmutatja a tenyerét, viszont nagyon kétségbeesek. Mi lesz ha elhibázom? Nagyon gáz lesz. Elpirulok a gondolatra is, majd összevonom a szemöldökömet, koncentrálok, majd meglendítem az öklömet. Igyekszem eltalálni a barátnőm tenyerét, közben észben tartva mit mutatott.

Hyuuga Hinata Vas. Jún. 18 2017, 13:41

// Djuka Haruka - Neveletlen Hercegnő //

Haru minden erejét és komolyságát összeszedve ütött bele Akane tenyerébe. Kétség sem fér hozzá, hogy igencsak gyengécskére sikerült az első próbálkozása. Azonban a célzása hibátlan volt. A szöszi gyengéden megsimogatta barátnője buksiját.

- Ügyes voltál Haru! Látod, nem is olyan nehéz ez! Ne félj erőt belevinni! - biztatja egy bátorító mosollyal és int neki, hogy beviheti a következő ütését. Tenyerét tartva várakozik, ám a következő pillanatban ahogy beviszi Haru az ütést, mocorgásra lesznek figyelmesek a bokor irányából. Két fiú lép elő, az egyik egy magasabb és fejpántos srác. Nagyjából egyidős lehet Akanéval. A másik pedig... Iku? Mégis mit keres itt?

- Nocsak, Aka-chan. - vigyorodik el a magasabbik.

- K-Kou. - pirul el a kunoichi és lesüti a szemét.

- Szabadidődben edzés helyett bébiszitterkedsz? - neveti el magát, ahogy Harukára pillant.

- Nem! - fonja össze mellkasa előtt karjait. - Haru a barátnőm és együtt edzünk! - vonja közelebb magához pinduri barátnőjét védelmezően. - Különben is, neked is mondhatnék hasonlókat! - pillant a Kou mellett álló kisfiúra.

- Ő az öcsém, Iku. - simogatja meg testvére fejét Kou, mire Iku bosszúsan lekapja a kezét a feje búbjáról.

- Ne égess már, Nii-chan! - puffogja.

- Csak nem szégyenlős vagy a kislány előtt? - hajol az arcába nevetve.

- Szó sincs róla! - masíroz előre. - Haru, hagyd a nagyokra az edzést, itt mi szoktunk gyakorolni a bátyámmal! - mondja morcosan és meghúzza Haru haját.

- Ugyan kérlek, tökmag. Te beszélsz a nagyságról? Előbb iratkozz be az akadémiára. - kuncog a markába Akane. - Amúgy meg mi voltunk itt előbb és nem áll szándékunkban elmenni, igaz Haru? - néz kérdően a lányra.

Hyuuga Hanabi Szer. Márc. 27 2019, 19:31

//Djuka Orimi - Egy sötét csillag fénye//

Hetek teltek már el a mindent megváltoztató chuunin vizsga után. Bátor tettre szántad el magad akkor és ott. Olyanra, amely akár az életbe is kerülhetett volna. De helyzeted annál sokkal jobbra fordult. A furcsa maszkos illető szavai egy életre beleégtek emlékeidbe. Nem csoda. Egy ilyen dolgot nem igazán felejt el az ember. Soha. Vakuemlékként él fejében, s akár halálakor is teljesen pontosan fel tudja idézni. Neked is egy ilyesmi élmény lehetett ez. Lehet hosszú napokig gondolkodtál rajta. Lehet eszedbe se jutott azóta. Ezt senki se tudhatja, csak te. De ami még ennél is fontosabb momentum lehetett az életedben, az csak napokkal az előbb említett eset után következett be. Egy olyan pillanat, amelyről jó sok ninja csak álmodni mer. Melyet minden genin elképzelt már. Ott álltál, falud vezetője előtt. - "Botor lépés volt megtámadni a maszkost" Még most is hallod a hangját, igaz? "Viszont bátor is. A vizsgán nyújtott teljesítményed és ez... nos, együttesen ezekkel megérdemlik, hogy előléptethesselek chuuninnak. Arról a fényrobbanásról pedig... nos, a faluban hatalmas jövő áll előtted, ezt jobb, ha eszedbe vésed. A ruházatodat vedd át és készülj arra, hogy az eljövendő küldetések nehezek lesznek, a jutalom azonban annál nagyobb. Itt az ideje, hogy Getsugakure no Sato újra megmutassa, milyen fából faragták. Pihenj egyet, rád fér." De ez teljesen normális, sőt elvárt is. Hisz még is csak.. chuuninná léptettek elő. Eggyel feljebb léptél a ranglétrán. Eggyel magasabbra jutottál. Ez is mutatja: vagy valaki. Saját erődből érted el elő. S ezzel az előléptetéssel, ezzel a balga tettel... olyan hírnévre tettél szert mint kevesen. Az egész falu, hacsak nem az egész világ megismerte a neved és azt a furcsa erőt, melynek birtokában vagy. Emberek súgtak össze, hogy vajon csak színjáték volt- e vagy valóság? Néhányan azt rebesgetik, csak egy túl erős Katon technika volt az, mely elhagyta a tested. Mások azt mondják, mindenki hazudik ki látta. Van, ki szerint genjutsu az egész, nem több. De ez természetes. Az emberek.. nem hiszik el ha valami újat vagy különlegeset látnak. Nem hisznek még a saját szemüknek se sokszor. Mert van amit nehéz felfogni. Így hitetleneket szereztél magadnak. Volt olyan, kit a híreket hallván irigység fogott el. Ellenszenvet érzett veled szemben, mivel egy olyan különleges erő birtokában vagy, melyről nekik álmodni se lehet. Volt aki mindenáron diadalmaskodni akart feletted, megmutatni, hogy erősebb még egy különleges elemet használónál is. Így szereztél utálókat is. Azonban, volt kinek a hír hallatán felcsillant a szeme. Aki reményt látott benned falujának megmentésére. Volt aki egy új, különleges csillagot vélt felfedezni benned, aki erősebb lesz mindenkinél ki valaha is élt. Volt kisgyerek, ki rád akart hasonlítani. Olyan, aki tőled kíván tanulni. Olyan aki felnéz rád, aki bálványoz téged.. imád. Így szereztél rajongókat. Hitetlenek, ellenségek és rajongók. Egy olyan hármas elegy, kiknek száma most megnőtt. S már csak rajtad múlik, hogy melyikből szerzel a jövőben többet.
Az elmúlt idő a faluban nyugodalmasan telt. Kötelező pihenőre voltál fogva az első egy hétben.. nem küldtek küldetésre. A falu vezetője nem akarta, hogy túlzottan megerőltesd magad. Az azt követő héten pedig csak edzened kellett. Szóval, semmi fontos nem volt.
Ez a nap is, pontosan ugyanúgy indult mint a többi. //Itt kérlek írd le a karakter reggeli rutinját//. De mégis... még is volt benne valami, ami más volt mint ezelőtt. Az ajtón kopogás hangja szűrődött be. Ha úgy döntesz kinyitod, egy nálad jó egy fejjel magasabb lány állt ott. Megjelenése meglehetősen furcsa volt. Haja alapszíne fekete lehetett, azonban tele volt különböző színes csíkokkal: Lila, piros, kék, zöld, szürke, sárga és még sok más árnyalat. Szemei se voltak ám egyszerűek. Hajához hasonlóan a szivárvány összes színe megtalálható volt benne. Talán csak kontaktlencse lenne? A leányzó bőre amúgy fehér volt, márvány színű. Fekete ujjatlan felsőt viselt, melyen egy virágszimbólum volt fellelhető. Ehhez egy koromszínű alakhoz simuló nadrág, és egy sötétvörös, térd alá érő csizma társult. A lány karjain, kézfejétől egészen válláig - ott pedig felsője alatt eltűnt, valószínűleg hátán folytatódik - cseresznyevirágok futottak végig egy- egy ágon. Összességében.. rettentessen furcsán nézett ki. Bal kezében egy borítékot szorongatott, a jobbot pedig feléd nyújtotta.
- Djuka Orimi igaz? - kérdezte. Hangja vékony volt.. mégis kellemes. Kinézetével ellentétben, hangszíne lágy volt és visszafogott. - A nevem Ninomiya Sakura - mutatkozott be és várta, hogy kezet foghasson veled. - Bocsánat, hogy csak így rád török! A falu engem küldött, hogy kézbesítsem ezt a levelet - nyújtotta át - Egy küldetés és annak részletei. Igazából, engem és téged küldtek erre feladatra - mosolyodott el - Amúgy nagyon menő erőd van - mondta egyre nagyobb mosollyal majd folytatta- a falu legszélén, a tengerpartnál lakik egy férfi. Zaklatja a turistákat és a falu embereit. Olyanokat mondd, hogy meg fognak minket támadni a "víziek" és, hogy már az ő gyerekeit is elvitték és jobb lenne ha mi is rettegnénk. A múltkor egy járókelőre is rátámadt. A férfi egy leszerelt shinobi, szóval nem árt vigyázni vele. A feladatunk, hogy felderítsük, miért bántalmazza és zaklatja az embereket, majd a falu vezetője elé vigyük indokokkal, hogy kivégeztessék-e, avagy sem. Röviden és tömören amúgy ennyi, de a levélben ennél részletesebben is leírják plusz egy térkép is van, hogyan jutunk a férfihez. A küldetés elméletileg C szintű, de átcsaphat B-be is, ha a férfi bevadul. Amúgy én is chuunin vagyok - mosolygott - Azért küldtek melléd társnak. - mondta - Izé.. lenne még bármi kérdésed? Legkésőbb ma délután indulnunk kéne..
Elég furcsa leányzó ez. Ha elveszed a borítékot és kibontod, ugyanazon információkat találod benne mint amit a lány elmondott, csupán jóval részletesebben. Ezen kívül megtalálod a nevét és egy fényképet is róla, feltüntetvén, hogy a küldetést vele kell elvégezned. Ezen kívül egy térkép és persze egy hivatalos pecsét is fellelhető a borítékban. Mindenesetre délután legkésőbb indulnotok kell. Ki tudja mennyi ideig tart.. lehet élelmet is pakolnod kéne a felszerelésed mellé? Egyáltalán.. miért ilyen veszélyes egy tébolyult ember...?

**Djuka Orimi** Szer. Júl. 03 2019, 16:31

/Hanabi/

Nehéz időszakok következtek... kineveztek Chuuninnak, ám elég megrázó képsorok égtek fejembe a vizsga végéről. A háború jutott eszembe, a frontharc, a végső csata, melynél mi is harcoltunk. Aztán ott volt a maszkos fickó is és a szövege. Örültem ennek az egy hetes szabadságnak, hisz kissé feldolgozhattam a történteket. Hamarosan azonban továbbított leveleket kaptam, melyeket a falunak küldtek. Volt amelyikben halálos fenyegetés volt, volt amelyikben csodálólevél, nem igazán tudtam hova tenni a dolgot. És abban sem voltam biztos, hogy örültem-e neki. Egész idáig annyit akartam, hogy megismerjenek, és tudják mire is vagyok képes, de pont így, pont most... Nem épp így képzeltem. Az első hét tehát ráment arra, hogy megemésszem a történéseket, a második pedig edzéssel telt. Gyakoroltam új technikám, s próbáltam valamiféle nevet adni neki... kevés sikerrel. Az azt követő hét hétfőjének reggele viszont érdekesnek bizonyult...

Reggeli rutinom végeztem... felkelés, reggeli, fogmosás, megigazítani ágyneműm... megigazítani a lakótársam ágyneműjét, összedobni valamit később ebédre, két főre, majd pizsamában heverni a kanapén, míg nem jön meg az edzéshez a kedv, vagy jön valami feladat.
-Fényszóró... áh, túl szimpla... villámisten? Foglalt... Mennyei áradat elsöprő fénykavalkádja? Oké... ezt még megtartjuk... talán a...- Szakította meg technikám nevének kigondolását a kopogás.
Odaballagtam, majd ajtót nyitottam enyhén bágyadt, morcos fejjel. Először eléggé kikerekedett a szemem a lányt látva, ám hamar bemutatkozott, majd viszonoztam a kéznyújtást. Szótlanul hallgattam végig, majd ahogy végzett intettem neki, hogy kerüljön beljebb.
-Felőlem indulhatunk, de előbb azért átvedlek. Ha szomjas vagy vagy éhes, szolgáld ki magad addig.- Hagynám magára a kunoichit, míg elvonulok átöltözni.
~Mi a... ez aztán a furcsa szerzet. Majdnem dobtam egy hátast szegénytől. És a stílusa... nem tudom, hogy hízelgő, vagy inkább ijesztő lenne-e a megfelelő kifejezés rá.~ Sóhajtottam egyet, ahogy végeztem a művelettel, s megragadva felszerelésem megindultam az ajtó fele.
-Hát... akkor indulhatunk is.- Kifelé menet bezárom az ajtót természetesen, majd hagynám, hogy a lány vezessen. -Első chuunin küldetésem, te vagy a rangidős, te vezetsz.- Mosolyognék rá.

// Elnézést a hosszért. //

Hyuuga Hanabi Szomb. Júl. 06 2019, 13:15

//Djuka Orimi - Egy sötét csillag fénye//

Sakura olyan sinten felvidult, hogy a füle szinte hátrébb került a mosolyától. Azt hihetted, ennél már nem lehet vidámabb.. de tévedtél. Ez a lány.. valamiért annyira furcsa, hogy szinte elképzelhetelen, hogy chunnin. Sőt.. az is, hogy egyátalán ninja. Inkább tűnik egy tetoválóművésznek.. vagy bármi elvont furcsaságnak. Mikor pedig rangidősnek nevezted, egyszerűen csak kihúzta magát, mintha tudná mit csinál. Pedig lerítt róla, hogy fogalma sincs, semmiről. De mégis, diadalittas mozdulatokkal bólintott, s nagyokat hadonászva, gesztikulálva indult meg kifelé az ajtón.
- A férfi háza a tengerparton van. Szóval arra kéne mennünk. - Mondta, majd kezéből távcsövet formált, s mint aki nagyon néz valamit, még a nyelvét is kinyújtotta. Majd egy pár pillanat múlva, elmutatott egy random irányba, s megindult arra. Ez a lány tényleg nem tűnik normálisnak.
Ha követed, ő csak mosolyog. Most valahogy szelídebbnek tűnt az arckifejezése.
- Kíváncsi leszek erre a küldetésre. Szegény bácsi, sajnálatos, hogy így bekattant. Jobb lenne ha nem lenne ennyi őrült az utcákon. - mondta, miközben shinobi módjára ugált s rohant.
Meglepetésedre, körülbelül fél óra múlva már a tengerparton is vagytok. Azonban itt jópár ház áll. Halászok házai, kereskedők ideiglenes lakjai. Hogy fogjátok így kideríteni, hogy melyikben is lakik a férfi akit ti kerestek? Megannyi ház, boltocska, kert és ember van itt. Egyszerű halászok és kereskedők. Férfiak, nők és gyerekek egyaránt. S egyik se néz ki valami rettentően vérengzőnek. S így, csak álltok s néztek.
Sakura háta furcsán görbül. Előredőlt, s épp fülét piszkálta. Majd kezét kinyújtotta balra.
- Arra. - Mondta, majd megvakarta karját - Hacsak nincsen több másik idősödő férfi aki egy közembert rángat - nevetett.
Hamarosan be is igazolódott amit mondott. A távolból egy kiáltás sínylett fel.
-Suijin az! Eljön mindegyikőtökért. A víz istene s teremtményei megölnek mindenkit! - Úgy üvöltött, mintha ebben a pillanatban is éppen ölnék. Borzalmas.
Ha elindultok a férfi felé, igen hamar odaértek. Egy a 60-as éveiben járó embert pillantotok meg. Haja már nem sok van, ám az a pár szál gondosan hátra van fésülve. Arcán s testén az öregedés eltüntethetetlen jelei látszanak mindenhol. Ruhája szakadtas. Fehér pólót és kék halásznadrágot visel, cipőt pedig jelen pillanatban nem. A férfi, épp egy nőnek a vállát fogta épp, s rángatta. Közben pedig torkaszakadtából üvöltötte, hogy a víz istene bizony mindenkiért el fog jönni. Talán pillanatokon belül meg is ölheti azt a nőt, hisz a leírásban az volt, hogy igen agresszív. A férfi mögött egy romos fehér ház magasodott. A kertjét teljesen eláztatták, s a fán is jön már ki a penész. Talán ő maga művelte ezt? Mindenesetre.. nem ártana kideríteni.

**Djuka Orimi** Csüt. Aug. 01 2019, 22:05

/Hanabi/

Nem volt egyszerű eset társam, mondhatnánk rá, hogy furcsa szerzet, de nem ítélkeztem... magam se vagyok a legátlagosabb... bár közelebb vagyok hozzá, mint ő. Akárhogy is, de végső soron, segítségül hívva kiváló nyomolvasási készségeit a lánynak, megindultunk célunk felé. Utunk közben kis beszélgetést próbált kezdeményezni szegénykém "Jobb lenne, ha nem lenne ennyi őrült az utcákon.", mire én egy kissé talán érdektelenül válaszoltam.
~Ne mondd, hogy akkor menj haza! Ne mondd, hogy akkor menj haza! Ne mondd, hogy akkor menj haza!~ Nyeltem egy nagyot.
-Hát... igen, jobb lenne.- Szorítottam össze fogaim.
~Éééés siker...~
Nem kellett túl sok, hogy leérjünk a partra, sokkal előrébb azonban nem voltunk. Nem leltük meg egyből a férfit, akire a küldetésünk szólna. Ekkor azonban egy újabb érdekes manőverrel rukkolt elő Sakura, mellyel felhívta figyelmem célpontunkra. Rövidesen egy kiáltás is felcsendült, ismerős szöveggel.
Jómagam azonnal, habozás nélkül megindultam irányába, s a távolságot zárva egy idősebb, kopaszodó úr képe bontakozott ki előttem, ki egy nő vállát fogta épp.
-Engedje el a nőt!- Torpannék meg pár méterre tőle, kezemben egy kunaiial.
Karomról láncom letekerném, s a homokos talajba rejtve közelítenék vele gyors tempóval a férfi felé, hogy másodperceken belül elfoghassam bármit is tesz. Cselekvésem nem módosulna semmi behatására, még ha el is engedi a nőt, akkor is a lánc kötésének fogságába akarnám ejteni, majd kikérdezni.

Ha sikerülne, olyan kérdéseket tennék fel, mint:
-Mi ez a víz duma? Kitől hallotta ezt? Meg tudja mondani, mi is pontosan a probléma?-

Hyuuga Hanabi Vas. Aug. 11 2019, 19:07

Sikeresen vizsgáztál szóvisszanyelésből, s megkímélted magad egy valószínüsíthetőleg elég kínos helyzettől az út alatt. Azonban nem ez volt a legnehezebb feladat, ami rád várt a küldetés alatt.
Hamarosan meg is érkeztetek az öregemberhez, akihez egészen eddig jöttetek. A férfi egy szerencsétlen közembert fogott a vállánál fogva és úgy rángatta mint egy próbababát. A nő sikított, de a férfi csak azért is mondta a mantráját. Mintha folyamatosan kötelezték volna arra, hogy mondja. Üvöltött, emberfelettien. Mikor megérkeztetek rátok se nézett. Nem érdekelte semmi, csak a nő. A szavaidra se figyelt. Te azonban nem hagytad magad és azon nyomban cselekedtél. A láncokkal könnyen elkaptad a férfit, aki így a transzból kikerülve elengedte a nőt. Sakura azonban a közemberhez sietett s próbálta megnyugtatni. Megkérdezte, hogy megsérült e, s útba igazította a legközelebbi kórházhoz.
Te azonban nem velük törődtél, hanem a célponttal a láncok között. Azonban nem kaptál választ a kérdéseidre. Az regember csupán elmosolyodott, s enyhe kacagásban tört ki.
- Sujin.. a víz istene eljön mindegyikőtökért. Mindenkiért aki csak él és mozog! Magával ragadnak a vizek. Magával ragad a kék mélység. Észhez se kapsz majd és máris őt szolgálod. Azt se fogod tudni mettől kezdődsz te és honnan a víz. Mert Sujin szolgája leszel. Elvisznek téged is. Az övek leszel te is.. Orimi! - nevette el magát önkívületi állapotban, majd mikor szavait befejezte elveszítette az eszméletét. Az öregember úgy lógott a láncok között akár egy ruhadarab. Mozdulatlan volt és élettelen.
Eközben Sakura is odalépett hozzád.
- Ezt meg mi lelte? - kérdezte - Sujin... nem egy régi legenda? - mondatát alig fejezhette be, mikor a háttérből egy hang csendült fel. Dallamosan és kedvesen.
- Sujin~ Sujin... tengeri lények.. Sujin~ Sujin.. végtelen élet~ - A szavakat mind elnyújtotta. Folyamatosan énekelt. Egyre gyorsabban. A hang belengte a teret. No, de honnan eredhet?

**Djuka Orimi** Csüt. Aug. 29 2019, 15:45

/Hanabi/

A helyzet hamar megoldódni látszott, a férfi azonban természetesen kerülte a válaszadást... Egy percig se bántam akcióm hevességét, hisz shinobik lennénk, nem pedig polgárőrök vagy hasonlók. Épp fordultam vissza társamhoz, ki kommentárt fűzött az egészhez, mikor egy dallamos hangot hallottam. Fejem lassan fordult vissza, szemeim kikerekedtek, halántékomról éreztem ahogy egy cseppnyi megdöbbenés legördül. Ismerős helyzet volt, bár közel sem hasonló. Mintha hasonló már történt volna velem, mégsem tudtam felidézni.
-Legenda? Mit tudsz róla?- Kérdezném meglehetősen visszafogott stílusban, miközben a vizet nézem.
Amennyiben kapok választ, úgy megkérem Sakurat, hogy vigye el az öreget a faluba, nézesse meg egy specialistával, hátha alkalmaztak rajta valamiféle jutsut, amitől ilyen lett. Én magam a helyszínen maradnék, s esetlegesen nyomok után kutatnék.
~Mi ez az "ének"? Miért hangzott fel nekünk? A jelentésben, a küldetés leírásában semmi hasonlóról nem volt szó, tehát feltehetőleg csak nekünk jelent meg, és valószínűleg az öregnek. Mégis miért akkor nekünk pont? A civileknek miért nem? Az irányát nem tudom megmondani, szóval talán a legjobb lehetőség... remélem nem fog pánikot kelteni.~
Csapnám össze két tenyerem, amint elég távol ért társam és annak szállítmánya, s elkezdeném felszabadítani chakrám.
-Hikariton: Tenshi wa Uneri!- Ereszteném ki testemből a hatalmas gömbnyi fényt.
Terveim szerint egy jó harminc méteres körzetet takarnék le vele, s való igaz, jelenlegi erőmmel ezen mértékben végrehajtott technikám nem fog semmilyen kárt okozni senkiben és semmiben, ám a vakítóhatása igencsak erős lesz annak ki a körzetén belül illetve annak közelében tartózkodik. Illetve mivel saját chakrámból készült lényegében burok, mely folyamatosan tágul és tolódik, így valamelyest érzékelni fogom, ha az egy élőlényen áthalad, ha más nem a jelenlétét s hozzávetőleges irányát megismerve.
~Egy efféle technikát, ha hangot manipuláló jutsu nem képes nagy távolságokból végrehajtani, tehát csak figyelnem kell hátha elkapott valakit a technika.~

Ajánlott tartalom