Re: Ninja-negyed

Hyuuga Hanabi Szomb. Szept. 07 2019, 14:40

Sakura megrántotta a vállát, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
- Neked se olvastak mesét kiskorodban - nyögte ki - Sujin vagy Suijin -kinek, hogy- a vízek Istene. Legalábbis a legendák szerint. Nagyon sok monda kering róla, mindegyik másról szól. Háborúkat taglalnak, a hős vagy épp gonosz tetteit. Változó. Az én személyes kedvencemben, Sujin egy pikkelyes férfi. Magas, világos bőrű és hajú. Szemében látod a hullámzó habokat, pikkelyein pedig megcsillan a nap fénye, így vakítja el a hitetleneket. Sujin mindig is a lelkén viselte az emberek sorsát. Sokáig adományaival táplálta őket. Saját népét áldozta fel a mi életünkért. Aztán egy nap, az emberek már nem áldásként fogták fel adományait. Követelték és elvették azt. Többet, mint amire szükségük lenne. Az adakozó Sujin ellen fordultak, és elhatározták, hogy megdöntik hatalmát. Ki akarták fosztani a tengert. Sujin bosszúból a tenger azon részébe hívta népét, ahol az emberek nem érhetik el őket. Folyó melletti népek maradtak éhen. Azonban volt egy pár férfi és nő, akik útra indultak. Meg akarták ölni Sujint és visszaszerezni a halakat. A nyílt tengerre utaztak. Követték a vízi életek nyomait. Egészen addig, míg egy halrajba botlottak. Az egyik férfi hozzá akart érni az egyik állathoz, de mikor ujjai hozzáértek, eltűnt. Sujin pedig megjelent a többi utazónak. Ők pedig rátámadtak. Tiszteletlenségükért mindannyian a vízek legtaszítóbb lényeivé váltak. Egyetlen egy nő volt az, aki nem támadt rá. Könyörgött Sujinnak a könyörületért. Életét adta azért, hogy az Isten megbocsájtson az embereknek. Sujin asszonyául fogadta a nőt. Megtanította Sujint az emberekben rejlő jóság megtalálására. Szépségre és finomságra tanította. Egyetértésre akarta tanítani őt és az embereket. Ő Nayome. Sujin asszonya, a tenger szépségének Istennője. Neki köszönhetjük a színpompás korallokat és minden szemetgyönyörködtető vízi állatot. Az emberek újra halhoz jutottak. Annyihoz, amennyire szükségük volt. Se többhöz, se kevesebbhez - vett egy mély levegőt. - Azonban az ember mohó lény. Többet és többet akart. Nayome jóságához könyörögtek, aki így megjelent nekik. Az emberek elabolták őt. Sujin magába roskadt. Mindenhol kereste asszonyát, de az eltűnt. A tengerek mélyebbek lettek. A vakító kék víz feketébe ment át. Megjelentek a gyilkos és mérgező halak. A tengerek uralkodó nélkül maradtak. A legenda szerint, Sujin azóta is a tenger legmélyebb pontján ül. Kedvesét keresi és várja... s csak ontja magából az emberek elleni lényeket és csapásokat. Miatta süllyednek el a hajók, és halnak meg a vízeken több százan. - Mondta elmélázva.
Sakura bólintott. Akár egy krumpliszsákot, úgy kapta fel az öreget, majd könnyedén indult meg vele Konoha belső tere felé.
Hamarosan elindítottad a technikád. Egy pár sikoly sínylett fel a távolból. Valószínűleg megrémültek. Azonban a legérdkesebb hang, egy olyan 5-10 méter távolságból jött. Egy üvöltés. Fájdalmas volt. S az ének abbamaradt.

A kalandot megbeszélés alapján fagyasztjuk! Jutalmad +9ch és +3tjp

**Nohara Rin** Csüt. Ápr. 09 2020, 23:21

//Djuka Orimi- Kút mélyén//
A vizsgán történtek éles képként éltek benned, melyeket tökéletesen fel tudtál idézni, ha akartál. Maga a megmérettetés papíron sikerrel járt, ugyanis az áhított rangot megszerezted, a falu vezetőjétől kapott elismerő szavak, a maszkos alak által mondottak megerősíthettek valamelyest abban, hogy jó úton haladsz. Vagy mégsem? Hisz eddig eltitkolt képességedet most már többen tudják, mint amennyien tudhatnák, vajon mi lesz ennek a következménye? A faludban voltál már néhány napja, ezt a röpke időt igazából azzal tölthetted, amivel akartad, ugyanis kötelező pihenőt írtak elő neked. Az utcákon sétálva elkaphattál néhány összesugdolózást,- melynek résztvevői közben lopva rád pillantottak-, de beszélgetéseik pontos részleteit nem hallhattad.

Hivatalosan még szabadságodat töltötted, azonban egyik reggel kopogtatott valaki az ajtódon, aki ezen változtatott. Egy shinobi állt előtted komor, szigorú arccal, ahogy tekintetetek összetalálkozott egyből belekezdett mondandójába monoton hangon:
- Djuka Orimi! A vezetőség hívat téged, van egy nő, aki mindenképp veled szeretne beszélni, amíg nem jelensz meg nem hajlandó semmit megosztani velünk a részletekről, így sajnáljuk, de ha más nem ideiglenesen meg kell szakítanunk pihenésedet, kérlek gyere velem!- Nayumi éppen jött ki szobájából, s közben megdörzsölte szemét.
- Ki az?- ásított bele saját kérdésébe. Választ kapva, ha egyáltalán kapott választ csak bólintott, majd a fürdőszoba felé vette az irányt.

Egy irodába vezetett téged a ninja, ahová belépve a falu vezetőjének asszisztense, és egy másik jounin rangú shinobi várt téged, rajtuk kívül a helyiségben tartózkodott a hölgy, aki számodra már ismerős lehetett, ő lakott a régi házadban, az egykori otthonodban. Kezében egy papírt szorongatott, melyen feltűnő korom nyomok voltak találhatóak, és ezen felül azt fény érve néhol megcsillant fémesen.
- O...Orimi, annyira örülök, hogy végre itt vagy.- Hangja néhol elcsuklott, szemei könnybe lábadtak, de megpróbálta folytatni. - Egyik nap, mikor hazaértem, a kisfiam nem volt otthon, viszont ezt a levelet találtam az asztalon.- Majd felállva a székről átnyújtotta neked az összegyűrött üzenetet.
- Olvasd fel kérlek hangosan!- utasított az asszisztens.

“ Kedves Orimi!

Nálunk van öcséd, ha viszont szeretnéd látni, találkozz velünk e hét csütörtökén a temetőnél, ha nem jössz el, megöljük a fiút!

Üdvözlettel: A titkos hódolód”

A szobában megfagyott a levegő, két kollégád szeme kikerekedett, először nem jutottak szóhoz. Egy ártatlan gyermek élete forgott kockán… miattad. Két napod volt hátra a kijelölt időpontig, és rengeteg jogos kérdés merülhetett fel benned. Lesokkoltak a hallottak?

- Oda biztosan nem mehetsz nyíltan, ez 100%, viszont akkor valamit ki kell találni… vagy ha nem megy, akkor hagyjuk meghalni a kisfiút.- mondta a shinobi feléd érzelemmentesen, semmi együttérzést nem tanúsított. Az asszisztens csak sóhajtott egyet, majd ő is hozzáfűzte saját gondolatait, meglátásait az esettel kapcsolatban.
- Meg kéne keresni az elrablót még a találkozó előtt, viszont mivel téged személyesen érint az ügy, talán jobb lenne, ha te nem vennél ebben részt, csak bízd ránk.- Megvetéssel mondta, mint aki azt akarta volna sugallni “Nem vagy ehhez elég jó”, tényleg ez volt a helyzet?
- Ké...kérlek, ha te nem segítesz… nélküled nem fogják tudni megoldani, ebben biztos vagyok, nem véletlenül te vagy a célpontjuk… rád van szükség. - Az anyuka már zokogott szinte, érzelmeinek semmi nem szabott gátat, ő hitt benned. Ha nem ellenkezel, a nő kifakadását csak egy mély lélegzetvétel követi, majd az ezt követő néhány szó valószínűleg a hölgy összes reményét elvette.
- Nem, túl veszélyes, most pedig jobb is ha hazamész Orimi, ön marad, még meg kell beszélnünk ezt-azt.- nézett rá a nőre.

Kilépve az épülettől nem messze Nayumi állt, s amint megpillantott már sietett feléd.

-Na, mi történt? Mesélj!- szegezte neked a kérdést érdeklődően.
//A Hanabival játszott kalandot akkor semmisnek vesszük, nyugodtan írd le, hogy karaktered mit csinált az "üres" napokban, vásárlás engedélyezett.//

**Djuka Orimi** Vas. Ápr. 26 2020, 01:57

/ Rin /

"Még találkozunk." Visszhangzott a néma csöndben, akárhányszor lehunyta szemeit. A fémlapok egymásnak simulása keserű zenét csendített emlékeiben... a kicsi pengék melyek megannyi helyre elkísérték, megannyi harcban kisegítették. A testéhez nőtt, nem vitás, a lényét képezte. Mégis hát miért rejtegette, miért volt oly indulatos, ha szóba került? Feltűnő reggeli mosolya hamiskásan próbálta felderíteni lakásuk. Észlelve társa ágyhoz szegezettségét azonnal le is törölte arcáról. Szokásos szürke reggeli rutin. Tisztálkodás, reggeli, felszerelés összekészítése. Szellemként lépdelt, ügyelve a hangra, bár nem állt messze a valóságtól e megnevezés. Árnyéka volt önmagának, a korábbi aktív, energikus leánynak, ki magához ölelte volna a napot... A fény sötétséget hozott életébe, habár nem okolta ezért. Tény, hogy mióta rádöbbent saját erejének igaz milyenségére sorra érkeztek a csapások, s nem tehetett mást, mint menetel előre. Tekercseit vizsgálta át, mikor kopogás hallatszott az ajtón. Az emeleti lakást egy függőfolyosóról lehet megközelíteni, mely a földszintre tökéletes árnyékot vet mindeközben. Nem egy feltűnő, ám rendezett, a partközelhez illően karbantartott ház, melynek egyedüli tulaja lakótársa. Az alsó szint kiadó, legalábbis üdülő szezonban megfelelő mellékest biztosít. Az év többi részében általában üres. Most azonban épp egy idős hölgy költözött be átmenetileg, míg saját házát renoválják, mely egy félresikerült Shinobi gyakorlat eredményeként meg kellett váljon tetejétől. Elvégre az ország rejtett falva lényegében a főváros egy kerülete volt. Egyedi eset egyedi problémákkal... Megindult hát az ajtó felé, ám lábai megremegtek enyhén. Az előző napok hatása... új technikáját csiszolta, hogy gond nélkül használhassa, mely ezidáig erős szédülést, akár rosszullétet is okozhatott. A hirtelen sebességhez hozzá kell szokjon a szervezet, nincs kerülőút. Ez nagy igazság, mit meg kellett tanulnia egy életre. Az idő telt, nem bújhatott a gyász fekete leplei mögé, s végképp nem nézhetett vissza. Céljai azonban megfakulni látszottak előtte... Hírnév, siker... de milyen áron? Ér ez az egész egyáltalán bármit is? Kérdések garmadát igyekezett elkerülni akárhányszor egyedül maradt, ehhez pedig az edzés volt a legjobb segítőtárs. Ajtót nyitott, majd egy gyors pillantással felmérte az előtte állót, s megvárta míg beszédnek ereszti nyelvét.

-Gamano...- Javította ki egy enyhe hunyorgással a férfit. -Természetesen, azonnal indulok, amint magamhoz vettem a felszerelésem. - Csukta volna vissza az ajtót, egy pillanatra, míg egy karnyújtásra lévő készleteit magához veszi.

-Dolgom akadt, a vezetőség hívat, majd jövök. Addig is, csináltam kaját.- Válaszolta volna független az eseményektől hátra tekintve az álmatag Nayumira.

Övtáskák, shuriken tartók, minden mi kell. Küldetésre készült... mindenki tévedhet. Kivonulva az ajtón, egy kecses mozdulattal taszajtotta magát át a korláton, az utca kövezetére érintve lábait. Egy utolsó pillantás a házra, majd nincs visszaút.

A falu csendes volt még, reggelente ilyenkor nem jártak oly sokan az utcákon. A melegebb idők persze mások voltak, olyankor tömve lenne minden, emberekkel, kik igyekeznek elkerülni a hőséget vásárlás előtt, vagy épp hamar le akarják tudni, hogy aztán szabadidős tevékenységeikhez fogjanak hozzá. Útközben még pár boltot meg is lehetett figyelni ahogy épp nyitásra készül... máskor már bőven nyitva állnának, már a napi profit felét megtermelték volna. Akárhogy is, csendes séta volt a még hűvös reggeli időben. Az irodához érve a már ismert úton nem igazán volt szüksége idegenvezetésre, magától is feltalált volna a megfelelő helyre. Meglepetésére azonban Djuka Namizou többed magával fogadta. Egy ismerős arc ült borús hangulatban. Arcáról a keserűség pergett a frissen tisztított szőnyeg finom szálaira. A kezébe nyomott papír furcsa volt, furcsán koszos, mely nem kerülhette el figyelmét.
-Csütörtökön... két nap múlva?- Jegyezte meg a felolvasás után enyhe kérdőjelet hagyva szavai végére. -Valahogy... valami félre értés, ez nem...- Próbálta mosni kezeit, ám torkán akadt a mondat, midőn ismét az anyára pillantott.

Valaki pusztán azért rabolná el a gyermeket, mert kapcsolatot vélne köztük? Miatta történt. Közvetve ugyan, de nem vitás, hogy miatta. Egy pillanatnyi lágyszívűség, segítési szándék, mely aztán balsorsot hozott fejükre. Vajon ez is a fény próbája?
-Ne aggódjon, az elkövető elő lesz kerítve, a gyermekkel együtt. A szobában kapásból három nálam alkalmasabb egyén van eme feladatra, nem én vagyok a legalkalmasabb, közel sem.- Próbálta nyugtatni, ahogy megkapta a parancsot, majd egy meghajlást intézett Namizou felé. -Kérem, járjanak sikerrel. Az ön szava törvény, Namizou-sama. Ahogy kívánja, úgy lesz.- Arcán eközben azonban takarni sem tudta volna nemtetszését.

A tény, hogy chuunin lett, talán megváltoztatta. Kilépett az ajtón, szívét megkeményítve, vissza sem nézve a szomorkodó anyuka irányába... Talán megváltozott, talán más lett...
Leérve Nayumi fogadta már, kíváncsian érdeklődve az esetről.

-Hazaugrom egy kicsit, jössz?- Szegezte neki határozottan a kérdést, elszánt tekintettel. -Útközben elmagyarázom.- Ragadta kezén a másikat, s iramodott meg.
Változott, igen... más lett... valóban. Most már pontosan tudta, hogy ha nyíltan tagadja meg a parancsot, az nagyon kényelmetlen és hosszú, fárasztó vitákhoz vezet. Önfejűségét kiélni egy kis furfanggal már más tészta.

**Nohara Rin** Vas. Ápr. 26 2020, 19:59

//Orimi//

A napok múltak, s gyakorlásod hatását még néha akkor is érezhetted, mikor már az irodában hallgattad a történteket. Nem alakulhatott volna ki ez a szituáció, mégis ez lett, s akárhogy próbálhattad volna nyugtatni magad, hogy nem miattad van, te is tudtad jól, ez hazugság. Az anyuka szemében gyűlő könnyek lassan eltűntek, mikor nyugtatni próbáltad, valószínűleg ő is érezte, hogy a sírással nem fog megváltozni semmi, s fájdalmát, gyászát, aggodalmát csak néha mutatta ki, mikor már túlságosan emésztette.

- Köszönöm, hogy így tiszteled szavaim Orimi.- mondta Namizou, de mintha még valamit akart volna közölni, amit nem tett meg. Talán csak te képzelted oda, hogy ő akart ennek a mondatnak egy második felet, mert te már készültél valamire. Az, hogy mi zajlott le a szobában távozásod után titok fedte egyelőre. Az elhangzottak jogosan késztettek cselekvésre, így “terveddel” nem is vártál sokat, amint kiléptél már cinkosságra kérted fel barátod.

- Persze!- reagált kérdésedre meglepetten, de húzásodra egyből futott utánad.

A környező részletek most nem számítottak, az út nem számított, de a cél annál inkább. Nayumi figyelt minden részletre, amit mondtál, és próbálta az alapján a képet összerakni magában. Régi otthonod ugyanabban a köntösében várt, mint amilyenben legutóbb. Nem laktál ugyan már itt, de a keserű emlékek egy része idekötött, s mintha valami mindig visszakényszerített volna téged gyökereidhez, mely hatására az elmúlt, valós események újra éledhetnek benned...a fény játszana veled ily kínzó módon? Belépve az épületbe a tragédiát érezni lehetett szinte a levegőben, már csak egy volt a kérdés, melyiket? A mostanit, vagy azt, ami veled történt itt. A házban talált nyomok alapján arra spekulálhattál, hogy az elrablás maga hirtelen érte az áldozatot, a konyha padlóján üvegszilánkok törték meg a beszűrődő napsugarakat, tőlük nem messze pedig néhány vérfolt. Gyermek még csak, de küzdött a jelek szerint, vagy szimplán a támadó lépett fel túl agresszíven.

Körülnézve nem igen találtatok más egyebet, viszont közben hazaérkezett a nő. Kezei remegtek, szemei ürességet árasztottak, akkor sem volt benne felfedezhető semmi remény, vagy harag, vagy bármi, mikor megpillantott titeket. Halk, elcsukló hangon próbált volna veletek közölni valamit, de nem sikerült neki, totális sokkban létezett. Sikertelen próbálkozása után egyenes egy, az asztal melletti szék felé vette az irányt, majd leült rá, a lécek nyikorogtak egyet, ő meg bámult maga elé. Idő kellett mire összeszedte magát, de azt, hogy pontosan ezt mennyire gyorsan tudta megtenni, a te, és Nayumi viselkedése befolyásolta. Nehezen szólalt meg még így is, de beszéde már érthető volt.

- A fiam halálra van ítélve, majd csak holnap délutántól lesz némi idejük az ügyre, vagy majd valaki kezdőre tolják át, nem fogják megtalálni, és te Orimi nem mehetsz el csütörtökön a temetőbe, így… meg fogják ölni.- továbbra is a megtört üresség sugárzott belőle. Nem volt rád mérges, nem hibáztatott, hogy miattad veszítette el azt, ami neki a legfontosabb, talán föl sem fogta mit kerestek itt, ezt is természetesnek vette. Vajon azzal tisztában van, hogy közben otthonában tartózkodik? Mennyit fog fel most a körülötte lévő dolgokból? A törött poharat, a vöröslő cseppeket észrevette egyáltalán bármikor is?

- Hölgyem, ha nem haragszik meg, váltanék pár szót négyszemközt Orimivel, maradjon itt kérem.- A szomszéd helyiségbe invitált át téged a lány, majd keresztbe font kézzel, tanakodó arccal állt veled szembe.

- Most mi legyen? A kölyök már így is több kárt szenvedett emiatt az egész miatt, mint szabadott volna… szerintem meg kéne keresni, de most a végszó a tiéd.- Láttad rajta, hogy utolsó néhány szava inkább csak dísznek lett kimondva, és határozottsága is arra mutatott, hogy ő biztos abban, hogy te is vele egy véleményen vagy. Már csak egy kérdés volt, merre tovább?

Ajánlott tartalom