Határvidékek

//Yukari Yama - Ismerős tekintetek//

Terved, miszerint az asztal mögött elbújva megvárod, amíg a kopogtató férfi sorsát elfogadva csalódottan távozik a remélt segítség nélkül nem halad az elképzelésed szerint, ugyanis a szüntelen dörejlés egyre sűrűbbé és erősebbé vált, a kint álló nem kívánt tágítani. A korábban a házban tartózkodó állatok nem adták jelét, hogy törődnének a bebocsájtást kérő férfival, valamint Mitsuko anyóra is hiába vársz, továbbra sem tér vissza. A kétségbeesett visongások odakintről egyre félelmetesebbé váltak, mintha valami bizarr, rejtélyes jelentbe kerültél volna, amit eddig csak könyvben olvashattál. Az asszony hirtelen hangulatváltozása és aggodalma, valamint a kevés információ, amivel a helyzetedről, egyáltalán a veled beszélgetést folytató nőről rendelkeztél és az egyre borzongatóbb légkör joggal adott okot a félelemre és egyéb érzelmekre, amik kihatottak rád. Nem tudtad, mitévő legyél és mi lenne a helyes megoldás. Az öregasszony sem volt itt, hogy tanáccsal lásson el a férfit illetően. Neked kellett meghoznod a döntést, felmérve az esetleges következményeket és átgondolva az eshetőségeket. Még nehezebb ez egy fiatal, a közösségtől izolálva élő lány számára, aki nem sok hasonló esettel találkozhatott és nem hagyatkozhatott tapasztalataira, csak az érzéseire. Ezek pedig nem voltak képesek elárulni, hogy a férfi vajon jó szándékkal érkezett-e, csak egy furcsa késztetést hagytak maguk mögött, melyben te is kételkedtél.
Mikor összeszeded a bátorságod, hogy végre félelmeidet legyűrve ajtót nyiss, egy apróbb nesz üti meg a füled, amit nem tudsz beazonosítani. Mintha valami megrezzent volna mellőled, csak egy apró mozdulat, a szemed sarkából mintha láttál is volna valamit, ám mikor oldalra pillantasz nem látsz semmit ami alapján mozgásra következtethetnél. Közel guggoltál a sivár falhoz, mely előtt csak egy fonott, felülről zárt, edényalakú kosár, néhány üvegcse és egy egy nagy takaróval letakart, beazonosíthatatlan alakú tárgy állt. Nem tudtad eldönteni, melyik okozhatta a rezzenést, vagy hogy történt-e egyáltalán ilyesmi. Lehet, hogy egy állat bújt meg valamelyik alatt, de az is lehet, hogy csak a képzeleted játszott veled. A testedet átjáró félelem talán csak játszott veled, tovább fokozva ijedtséged. Az események abszurditása egyre növekvő riadtságot okozott nálad, mellkasodban érezted szíved verését, pupillád akaratlanul kitágult, ami akár okozhatta a pillanatnyi eltorzuló látást, így a szemed sarkában felbukkanó mocorgás megmagyarázható lett volna egyszerű biológiai reakcióként, így talán nem is kellett aggódnod.
Továbbhaladva az apró nesz ismét felütötte fejét, ezúttal valamivel hangosabban, hátrapillantva azonban továbbra sem vélsz mozgást felfedezni. Legalábbis nem olyat, amiről biztosan állíthatod, hogy láttad. A kopogás is abbamaradt, mintha valaki már számítana a kijöveteledre. Minden apró lépésed hallod a kunyhó csöndjének köszönhetően a kint zajongó állatok továbbra is kétségbeesett hangjainak ellenére is, talán a kint álló is emiatt nyugodott le valamennyire. A légkör mindenesetre egyre feszültebbé válik, ahogy nem tudod mire számíthatsz
Az ajtóhoz érve egy hatalmas puffanást hallasz a a tetőről érkezve, mintha valami becsapódott volna. Megrezzenve ösztönösen felpillantasz, ám reménytelenül, a fagerendák ötvözetén nem vagy képes átlátni, így nem vagy képes megállapítani mi okozta a zajt, kezed pedig már lenyomta a kilincset, így nem voltál képes megakadályozni tested ösztönös cselekedeteit, melyek már automatikusan játszódtak le. Komolyabb meggondolás nélkül résnyire kinyitottad az ajtót, hogy kitekinthess rajta. Egy pillanat is elég volt, hogy felmérd a férfit, akinek az arca meglepően barátságosnak tűnt, még ahhoz a kevés tapasztalathoz mérve is, amit emberek közt tapasztaltál. Sugárzott belőle a melegség és jámbornak tűnő jóindulat, még kevés emberismerettel is észrevehetted rajta a jószándékot. EZ az arc mégis kissé meggyötörtnek tűnt a homloka alatt gyülekező ráncok miatt. A szemeiből nem olvashattál ki semmilyen érzelmet, ahogy arcának rezdülései sem voltak árulkodóak. Vállai közelebbinek tűntek egymáshoz, mint kellettek volna testalkatához képest, mintha összeszorította volna őket, leemelkedő kezeit egymásba fonva várta hogy kitáruljon az ajtó. Testtartásából semmit nem tudtál kiolvasni, ami valószínűleg tényleg annak köszönhető, hogy nem jártál sokat emberek között. Megpillantva téged nyugodt mosoly jelent meg az arcán, bár talán a kétely vonásait is felfedezheted rajta. Valószínűleg annyira meglepte őt egy idegen látványa mint téged a hirtelen ért események. Egy idegennel állt szemben, akiben nem tudhatja, hogy bízhat-e. Ez legalább közös volt bennetek.
Ekkor a korábbi zörgés még hangosabbá vált és ha hátratekintesz, a felül több kárpittal és dísszel ékített, alul kopár fal előtt álló fonott kosár alól egy fejét kibúvó mókusra pillantasz meg, akinek arcára ijedtség ült ki. Tetsu is észrevette az apró lényt és egy hangos vijjogást eresztett meg a füled mellett. Talán miatta nem is mert kijönni eddig a teremtmény. Mélyre szívta a levegőt magában, felemelkedő teste láthatóvá teszi kidomborodó mellkasát és püffedt orcáit.
- Ne nyisd ki az ajtót! - kiáltja el magát kiengedve mindent bent tartott levegőt, megkönnyebbülve az őt feszítő nyomás megszűnésétől. Nem egy átlagos mókus volt, ha jártas voltál a ninja-világ terén, rájöhettél, hogy ez egy intelligensebb egyed, egy Nin-juu volt, aki valamilyen módon az idős asszonynál kötött ki. Hangos ricsaja, mely figyelmeztetésül szolgált pedig vészjósló volt, az arcára kiülő érzelmek pedig nem voltak képesek megnyugtatni. Ám ekkor már túl késő volt. A résnyire nyitott ajtón a férfi képes volt bejuttatni a kezét és határozott mozdulattal kinyitotta azt minden erőfeszítésed ellenére, amennyiben ki akartad zárni.
A mókus rögtön visszadugta fejét búvóhelyére, az idegen képes volt belépni a bejáraton, így szemtől szemben álltatok egymással. Most már képes volt teljesen kiegyenesíteni testtartását, vállai visszakerültek eredeti helyzetükbe, kezeit csípőre emelve méregetett, ám nem látszott rajta ártó szándék. Ugyanolyan értetlenül állt ott mint te magad.
- Nem láttad Mitsuko-anyót? - kérdezte egyből a lényegre térve, megkerülvén azt a kérdést, hogy ki vagy te, vagy mit keresel itt. Láthatóan csak az anyó holléte érdekelte és nem is tűnt úgy mintha kényelmetlenül érezné magát ezen a helyen, tehát valószínűleg járt már itt. Legalábbis ez lenne a legésszerűbb magyarázat ami a viselkedésére utal.
Nem igazán tudod hova tenni azt eseményeket. A férfi szimpatikusnak tűnik, de a helyzet, ami körülöleli gyanússá teszi. Tetsu óvatosan a füledbe harap, ám az már rajtad áll, hogy ezt mire véled.