Re: Kikötőváros

**Shintaro Yun** Szer. Jan. 19 2011, 14:02

Yun utalása az erős taijutsura úgy tűnik, Go-nak is elnyerte a tetszését: amint lehetőség adódik rá, azaz Yun t megkötözik és a gyerekeket is elengedik a kumogakurei ninják, a kunoichi rögtön akcióba lép az elegáns és hihetetlenül mozgását használva még Yun a paralizációs technikáját veti be az egyik fejvadász ellen.
A szemkontaktus megteremtése könnyű, és Yun lassan csak azt veszi észre, hogy a férfi merev tekintetében saját lilás lélektükreit látja megvillanni, vagy legalábbis ő odaképzeli azokat.
Amint egyik férfi sem jelent további veszélyt a gyerekekre, Yun gyorsan kibújik a kötelek fogságából a Nawanuke no Jutsu (Szabaduló technika)-val, meg sem várva, hogy Go segítsen neki, s rögtön megkötözik a másik két ninját. Amikor Yun kellően szorosnak ítéli a köteleket a ninjákon, először Go felé fordul, és mélyen meghajol.
- Bocsáss meg. nem hittem, hogy ilyen gyorsak lesznek. – De nincs ideje további udvarias bocsánatkérésre, mert fél, hogy a két férfi is könnyedén bújik ki a csomókból.
Két-három robbanócetlit vesz elő, és azokat a kötélre rakja.
- Ha megmozdultok egyáltalán, felrobbantom… - Mondja hideg hangon, majd Go- nak szól.
- Vidd el a gyerekeket kérlek biztonságba, addig szemmel tartom őket… - Ajánlja fel a fiatal mesterének, s a válaszolt függetlenül húz elő egy kunait is, s az egyik férfihez guggol, de nem túl közel.
- Nos… mit is szeretettek volna tőlem? – Kérdezi, s közben a kunai hegyével a homokba apró kis köröket rajzol. – Csak a fejpénz miatt jöttetek utánam? – Kérdezi szinte már kedvesen, fejével közben a földre dobott bingo-könyvre pillantva.
- Ti az én halálomból akartok pénzt szerezni? Akkor én minden bűntudat nélkül ölhetlek meg titeket, én még csak pénzt sem akarok a fejetekért. – mondja gúnyosan.
Elég nagy a változás, ahogyan az ellenségeivel viselkedik: a hangja hideg, ugyanakkor halk, a mozgásából a hűvösség és az elegancia árad, Go azonban könnyen felismerheti, hogy ez a nő felépített imidzse csak.
~ Röhejes, hogy ezek ketten akarnak megölni… ha már van Bingo könyvük, gondolná az ember, hogy valami durvább ellenfelek… bár nem szeretném lebecsülni őket. ~ Gondolja, s felpillant arra a fickóra, akit megkérdezett. Ha az nem válaszol, kiegyenesedik, és a kunait veszi a kezébe. Felkaristolná a fegyver hegyével annak jobb orcáját, de nem mélyen első lépésként. Ha tovább nem beszélne, a kunaikés hegyét a férfi szeme irányába szegezné.
- Megteszem, ha kényszerítesz. – Mondaná, minden késlekedés és gondolkodás nélkül.

Karin Szomb. Jan. 22 2011, 12:14

Go értette, hogy Yun miért is kéri ilyenre őt, ahogyan a gyerekeket kézen fogva kikísérte őket az első ajtón, ki a házból, nagy valószínűséggel a szomszédokra bízva őket, hiszen azért ki ne vigyázna két gyerekere, akik láthatólag teljesen maguk alatt voltak, hiszen mind a ketten csak némán bambultak maguk elé, fel sem fogták, hogy mi történik velük, vagy miért történni mindez. Azt hiszem azt az álapotot, amibe belekerültek, hívták soknak.
De Yun szavai, ahogyan beszélt az egyetlen ébren lévő fickóval, ahogyan a kunai kést lóbálta előtte, na meg amit mondott, ezen hatásuk együttesének ellenhatása, kiült a férfi arcára, falfehér volt, ahogyan remegett, igen jól láthatólag remegett és félt tőled, ahogyan rájöhetett, hogy miért is vagy bent a könyvben és miért annyi az a vérdíj a fejedre.
- Igen! Néhány napja érkezett meg hozzánk egy gyerek, aki súlyos sérüléseket szenvedett, de még életben volt. Ő mondta el, hogy mit tettek falújával és a könyvből felismert téged és Juurin Kensei-t is! Minket küldött utánad, ahogyan a férfi-hoz, egy egész Anbu osztag tart!- mondott el mindent, miután megvágtad neki fenyegetően az arcát, jelezve, hogy ha kell nem nagyon fog érdekelni téged az élete.
- Nahát! – hallatod meg Go hangját, ahogyan lehajolt a könyvért, melyet az imént dobott felétek, majd megfordítva férfi elé nyomta a kis könyvet! - Őróla mit tudsz? -kérdezte a férfitól, ahogyan te értetlenül néztél rá, hiszen nem láttad akkor még, kinek az arcát is mutatta a férfinak.
- Ő tabu!- közölte a férfi- A Raikage-sama adta parancsba, hogy őt hagyjuk békén!
- Nem ez érdekel, hanem hogy milyen képességekel bír most! -emelte el a férfi arcától a könyvet, ahogyan a kezedbe adta
- Keveset tudunk róla. Gorobei-senpai élte csak túl a vele való találkozást! A jelentése szerint taijutsu, kenjutsu és ninjutsu ismerettekel is bír, ahogyan chakraérzékelő képességei miatt nagyon is veszélyes! -közölte veletek, ahogyan megnézve a képét és a nevét, nem ismerted fel a kunoichit.
- Okos fiú!- állt fel Go is- Ahogyan gondoltam, csak elsajította azt a képességet is! Ismerem őt! Mikor még Konohagakure shinobi-ja voltam találkoztam vele! Tehetséges és kissé örült lány volt, de olyan, aki ellen nem szívesen állnékk ki. -nézett rád- Hana Fujsihima! Igen! Ő segíthetne neked, bár jó indok nélkül nem nagyon fog! Szerencsére tartozik nekem, ezért te behajthatod rajta! - mosolygott rád, ahogyan az ötlet elég sok buktatóval járt, sőt a papirt nézegetve Kirigakure volt az a rész, mely sok mindent megváltoztatott még.

**Shintaro Yun** Szomb. Jan. 22 2011, 13:57

Yun blöffje bejött, és a férfi úgy dalolt, mint bármelyik énekesmadár: egy fiú túlélte a harcot, és ő jelentett mindent a hatóságoknak.
Aprót sóhajt, de nem engedi, hogy az örömmel vegyült gondterheltség kiüljön az arcára. Boldog azért, mert végül nem ölt meg mindenkit, de ő az, aki legjobban tudja, hogy milyen érzés úgy felnőni, hogy holtak arca lebeg valaki előtt folyamatosan.
~ Nem engedhetem meg azt a luxust, hogy másért aggódjak… ~ Gondolja, de közben a szívét vasmarokként szorítja a félelem, hogy Kensei-jel valami történik. A férfi sebesülten hagyta őt ott a semmi közepén, hullák között, és ez az elfogott ninja szerint egy egész osztagot küldtek utána, hogy kiiktassák végleg.
Már nyitná is szólásra a száját, hogy tovább faggassa foglyait, merre indult az a bizonyos kivégző osztag, de Go közbelép, a bongi-könyvet lóbálva a kezében, s azt szinte belenyomva az egyik fogoly arcába. Yun csak felvonja kérdőn a szemöldökét, de hagyja mesterét kibontakozni, s hamarosan választ is a verbálisan fel nem tett kérdéseire.
Amikor Go megmutatja neki, kiről is kérdezősködött, Yun egy fekete hajú, sötét szemű, furcsa nőt lát a képen. Elsőre meg sem tudná saccolni a fehér hajú a kunoichi életkorát, mert enyhe kislányosságot hordoznak a vonásai kegyetlen hűvösséggel ás tapasztalattal párosulva. Ha kérdeznék, nem azt vágná rá, hogy szép a kunoichi, de nem is tartja csúnyának: egyszerűen teljesen valahogyan más a nő a képen. Valamiért rögtön a sokat emlegetett Shion ugrik be neki amúgy a képről.
- Szóval chakraérzékelő…? – rágja a szavakat, s Go-ra pillant, aki el is magyarázza, honnan ismeri ezt a kunoichit, aki megragadta a figyelmét a fejvadászok listájában. Az is kiderül, hogy a furcsa nő tartozik a még furcsább Go-nak valamivel, s talán Yun-nak lenne esélye megkérni őt, hogy tanítsa cserébe.
~ Szóval, most keressem meg ezt a Hana-t? ~ Sóhajt egyet, de közben egyre erősödik benne az elhatározás, hogy felkeresi ezt a lányt. Az meg, hogy a nő erős taijutsuban, csak még jobban vonzza: az ezüstös hajú ebben a leggyengébb, ezért távolról irigyli azokat titkon, akik otthonosan mozognak a fizikumra támaszkodó jutsukban.
- Megkeresem őt. Ötleted esetleg, hogy merre lehet? – S Go-ra pillant, de közben a kunai tovább táncol a férfi bőrén, s őt is kérdezi egyben. – Hol találhatom vajon ezt a kunoichit? – Kérdezi mézes-mázos hangon, s közben magához veszi a bingo-könyvet. Nem árt majd átlapoznia azt, hogy információkhoz jusson azokról, akik hasonlóan az árnyékokban járják a világot, mint ő, elveszett ninjaként.
~ De ezt a kettőt meg kell ölnöm, mielőtt elindulok… csak ha nem tudnak valamivel előállni, ami lenyűgözne. ~ Gondolja, s a férfiakra emeli a lilás szemeit. Azok enyhe kegyetlenséget érezhetnek felőle áramlani a levegőben. Feláll, s föléjük tornyosulva, csípőre teszi az egyik kezét, s úgy pillant le rájuk, fentről, mint valami igazságosztó.
Mielőtt megszólalna, még egyszer Go felé pillant, s fejével int.
- Ha nem akarod végignézni… - De nem is fejezi be, hanem a férfiakhoz intézi immáron szavait.
- Adjatok egy indokot, miért hagyjalak élve titeket… - a hangja érzelemmentes.
Ahogyan a belső válsága egyre csak nő a félelemmel és a bűntudattal, kívülről úgy lesz egyre hidegebb a nő… lassan tényleg olyan, mint egy jeges hókirálynő.
Ha azok nem mondanak semmit, Yun a kunaijjal elmetszi a torkukat. Nem kellenek szemtanúk: elég az, akit a fegyverkészítő faluban hátrahagyott, hibaként.

Karin Kedd Jan. 25 2011, 10:23

Érdekes beszélgetés kezdett kialakulni köztettek, ahogyan te mindeközben azon morfondíroztál, hogy vajon, ez a nap, ez a kunoichi, mennyire is fog segíteni, ha megtalálod. Ha még segít is , nem akar-e kihasználni majd de minden feltételezésed és ötleted előtt, az egyetlen dolog, amire a legkíváncsibb voltál, hogy vajon merre is találod és remélted, hogy ez a két alak ezen a téren is több információval tud szolgálni. Go is érdeklődve nézett a két férfira, akiknek felraktad ezt az egyszerű kérdést.
- Kirigakure...- dadogta a férfi- … Kirigakure szolgálatába állt egy éve!- hadarta a férfi ijedten hiszen a késed, még mindig az arca ellőt lóbálta- Nem tudjuk róla, milyen pozícióba került, vagy mit csinál ott, azóta teljesen eltűnt a szemünk elől! - nézett rád ilyedt arckifejezéssel, ahogyan felállva máris több információt tudtál róla, mind amennyit akartál, vagy éppen kevesebben.
De akkor is, ezen férfiakat megkellet ölnöd, még ha nem is fűlött hozzá a fogad, de ha szabadon engedtek volna őket, akkor is teljesen más lett volna helyzet, után mehetek volna, erősítéssel biztosan és emellett akkor már Go is bajba került volna, melyet szintén nem akartál. De akkor is esély mindenkinek jár. Így feltéve neki az utolsó kérdésedet, a férfi szó szerint dalos pacsirtává változott.
- Válaszoltam a kérdéseidre, de tudok többet is...- dadogta, ahogyan a szinte azonnal hadarta a dolgokat, meg sem állva, vagy szünetet tartva- pletykák szerint Hana közelebbi viszonyban van a jelenlegi Raikage unokaöcsével, Hamacho Yoshitora-val! Több információ szól arról is, hogy több nagyon is körözött bűnözővel tart fen kapcsolatot ahogyan meg nem erősített hírek szerint egy Amagekura-i körözött személyt is ismer, egy Shion ...- ekkor azonban mindent megváltozott. Egy kard szelte keresztül a férfi fejét, nem elölről, oldalról, hanem felülről. Egy árnyék vetült rád, ahogyan egy nálad magasabb, szélesebb és sokkal öregebb férfi állt ellődet, ahogyan ősz hajkincsei és bajsza között szigorú tekintettel nézett le a férfira, majd tekintett rád. Egészen addig, míg a férfit támadás nem érte, nem érzékelted, hogy itt lenne, valahogyan egyből az a kunoichi, Shion Aware jutott eszedbe, az ő közelében éreztél hasonlót.
- Shintaro Yun kisasszony ha nem tévedek! -rántotta ki a férfi fejével a kardját, ahogyan az lassan oldalra dőlt- Végre megtaláltam!- mosolyodott el, ahogyan a dolgok érdekes fordulatot kezdtek venni.

**Shintaro Yun** Szer. Jan. 26 2011, 12:01

Nem kell rögtön megölnie a férfiakat, azok további értékes információval szolgálnak a bizonyos kunoichiről, Hana-ról, s Yun elégedett azzal, amit megtudott. Kirigakure jó kezdőpont: ott született, de a falut még szinte kölyökként hagyta ott Michiruval, hogy a Hold országába költözzön, még is szívesen látogatna vissza a ködös, nyirkos településre, ahol az emberek nem ütik egymás dolgába az orrukat, hanem magukkal foglalkoznak.
De azután elsápad, amikor a férfi folytatja. Shion Aware-val áll kapcsolatban ez a bizonyos Hana Fujishima…
A riadalom kiül a szemeibe, azok hatalmasra tágulnak, és Go-ra néz kétségbeesetten, és megremeg a kezében a kunai. Az agyát hirtelen elborítja a köd, és nem tud másra gondolni, mint arra a jelentre, ahogyan a hatalmas és fenséges tigris, Kogo fáradtan és csapzottan előugrik a lángok közül, egy karral a szájában, és prédáját keservesen Yun elé veti, de utána a szavaival minden reményt kiöl a nőből: „ egy démon…”
~ Nem, ezt nem hiszem el… ez a Shion mindenhol ott van? A fenébe is, bármerre is indulok, biztos ellenkező irány lesz, mint az a hely, ahol Shion szövetségesei vannak! ~ A félelem átjárja, a bőre libabőrös lesz, és a kezdeti sápadtságot az arcán vérbőség váltja fel, ahogyan apró pír futja át orcáit, s füle pirosodik az izgalomtól.
Retteg ettől a Shiontól, és nem lehet azt mondani, nem tudja, miért. Ki ne félne valakitől, akit hiába öl meg az ember, mert feltámad? Amióta történet az incidens ezzel a különleges nővel (aki valaki alatt dolgozik, tehát a főnöke csak még erősebb és kegyetlenebb lehet!), nem tud másra gondolni, csak hogy meg kell védenie magát, új technikákat kell tanulnia, amivel elrejtőzhet vagy elmenekülhet az Aware elől.
~ Szedd össze magad, Yun, ez csak egy név… nagy a világ, el tudod kerülni, és biztos Shionnak is van nagyobb gondja, mint téged megölni… ~ Próbálja magát nyugtatni, és a légzésére koncentrál, ami felgyorsult.
Már éppen emelné újra a kunait, hogy immáron minden további habozás nélkül metsze el a férfiak torkát, amikor is valami furcsa, kellemetlen érzés fut végig a gerincén, mintha belülről karmolnák a csontjait. A mozdulata megáll, de így is meglepetésként éri az apró szellő, ami megcsapja az arcát, néhány tincsét megemelve, és a látvány: egy a középkorú éveit taposó férfi jelenik meg a megkötözött férfiak mögött, s a kardja ugyanazzal a mozdulattal hatol vajként a rabok koponyájába, kettészelve azt. Vér fröccsen, ahogyan a férfi visszahúzza kardját, s Yun reakcióideje csak ekkor éri el a végét: reagálva hátrébb ugrik, a kunait a férfi fel é hajítva, de messze elvéti a fickót.
~ Ha azt akarta volna, az én fejemet is kettéhasította már volna… ~ De féltérdre ereszkedik, felkészülve arra, hogy a mindent asszimiliáló techinkát használva felvegye a talaj szerkezetét, de úgy tűnik, a középkorú férfi nem harcolni akar vele… legalábbis először tisztázni akarja, ő-e az, akit keres.
A hallott kumogakurei ninja oldalra dől, széthasított fejjel, és a vörös vér szétfolyik a talajon, ahogyan az éhes föld magába szippantja a nedvességet- a látványra Yunt émelygés fogja el, főleg, hogy az agyvelő is kifolyik tehetetlenül a gravitációnak engedelmeskedve a talajra. Legszívesebben elfordulna és kiadná a teát, amit Go-val ittak meg, de továbbra is a talajon térdel félig.
- Mit akar? – Kérdezi hidegen, a kérdésre nem is válaszolva: a fehér haja és lilás szemei könnyedén elárulják kilétét a szavai helyett is.
~ Valamiért Shion jut eszembe róla… ~
- Inkább… mit akar Shion tőlem? – Teszi fel merészen a kérdést, mert úgy érzi (valami hatodik női érzék megsúgta neki), hogy ez a férfi kapcsolatban áll azzal a nővel.

Karin Pént. Jan. 28 2011, 10:18

A férfi lassan felemelte a katana-t, ahogyan a vér letörölve róla lassan eltüntette azt a tokjában, mely az oldalára volt kötve. A kauni kés mely felé repült, és mely jól el is kerülte, nem nagyon idegesítette, ahogyan nem rád és Go-ra nézett, ahogyan lágyan és olyan öregapósan elmosolyodott és mintha kicserélték volna, szólalt meg.
- Elnézést, de lenne szíves a gyerekkel foglalkozni! Nem szeretném, ha birtokában lenne azzal, ami most fog történni és elhangzani! -kérte meg szépen a távozásra a kunoichit, aki csak rád nézett, majd meghajolva, jelezve ezzel, hogy teljesítette a kérdést visszavonulót fújt, de ahogyan elhaladt előtted egy pillanatra rád nézett és halkan mondott valamit, melyet csak te hallottál.
- Vigyáz vele! Ez a férfi ismerős valahonnan! -mondta, ahogyan eltűnt a lakásban és kettesben maradtatok. De te még mindig idegesen tetted fel neki a kérdésedet pontosítva a módosított kérdésedet mely Aware-val volt kapcsolatos. Aznban az öreg csak elmosolyodott ismét, ahogyan válaszolt a kérdésedre.
- Szóval felfedezted hasonlóságot? -kérdezte- De nem kell aggódnod! Aware hibázott, mikor megakart ölni, de meg is kapta érte a büntetést, fél kézzel már nem annyira erős, bár nála sohasem lehet tudni...- nevette el magát- Hatvan év alatt egyszer sem tudtam teljesen kiigazodni rajta! -ez azonban váratlan volt, azt hitted, hogy Aware nálad fiatalabb shinobi, erre kiderül, hogy a nagyanyád lehetne, vannak még dolgok, mely túlnőnek rajtatok- De nem fogok félrebeszélni. Aware felmérte az erődet és csak plusz öröm, hogy Kensei is jelen volt! Ő még nálad is fontosabb a terveinkben és te csak azért kellesz, hogy őt kordában lehessen tartani ez igaz, de ennek ellenére, de mégis egy olyan kunoichi vagy, aki a segítsége nagyban hozzájárul a sikereinkhez! -ennyi infót egy kicsit megkellet emésztened, ahogyan nem ért véget teljesen – Rám bíztak téged, hogy választ kapjunk a kérdéseinkre, ahogyan Aware Kensei nyomába eredt, hogy őt győzze meg békésebb érvekkel, mind a legutóbb. És most jó kislány lesz most, mert a mesterünk nem nézi jó szemmel, ha rakoncátlankodik!

**Shintaro Yun** Szomb. Jan. 29 2011, 08:56

Yun minden szó nélkül várja meg, míg a férfi komótosan letörli a katanáját és visszacsúsztatja a tokjába. Őszintén szólva, megkönnyebbül erre a mozdulatra a valamennyire, mert Shion is a kardjával volt nagyon erős… pontosítva: azzal még halálosabb volt. Erről jut eszébe, hogy a lány kardja még mindig nála van, elpecsételve az egyik tekercsébe, amit a táskájában hord.
A férfi ezután felkéri Go-t, hogy hagyja őket kettesben: ekkor a fehér hajú kunoichiben már végleg tudatosul, hogy vérontás nem lesz a délután folyamán, legalábbis még egy jó darabig nem. A ninja sosem küldte volna el Go-t ilyen egyszerű szavakkal, ha meg akarná ölni Yunt: mindkettőjükkel könnyedén elbánna valószínűleg.
Ahogyan a lány mestere lassan elsétál a ház irányába, még odasúg Yun-nak valamit, amire a fehér hajú nem reagál láthatóan semmivel, csak kicsit hosszabban pislant, Go-nak jelezve, hogy megértette.
A férfiből áradó halálos nyugalom megijeszti a kunoichit, ezt el kell ismernie minden további tiltakozás nélkül is, hiszen a középkorú férfi továbbra is azzal a különleges mosolyával áll, és azután szólásra nyitja ajkait, de Yun a szavak mellett lenyűgözve figyel fel arra, hogy a férfi felől milyen furcsa kisugárzást érez áramlani. Nem tudja megmagyarázni az érzést, de a kellemes dohányszag keveredik hideg jégtüskékkel – csak hogy utána kellemes öregapós mosollyal meglágyítsa Yun feszült figyelmét.
~ Legalább végtagokat nem tud növeszteni az a nő! ~ Gondolja, és legszívesebben forgatná a szemeit is hozzá, mert a kunoichiből még ezt is kinézte, amikor a fickó tovább folytatja, egy olyan dátumot behozva, amire Yun megmozdul, és kicsit előre hajol, kérdő arckifejezéssel.
- Huh? – Hangosan is kimondja: 60 évet mondott tényleg a ninja?!
Megrökönyödését a másik fel sem veszi, tovább folytatva, feltárva a titkos szervezet még rejtegetettebb terveiből némicskét, s kiderül, Shion csak valamiféle tesztet hajtott végre, amikor velük harcolt.
~ Bár mintha ezt mondta is volna… hogy a falu lemészárlása és elpusztítása csak beugró egy fontosabb feladathoz… ~ Jut eszébe, ahogyan szépen újra lejátsza a fejében a fekete hajú démon-nő szavait, aki valahogy immáron nyolcvan éves öregasszonyként jelenik meg az emlékeiben.
~ Hm… elég sok technikát ismerhet akkor, nem hiába győzött le minket könnyedén… de az testcserés dolog nagyon sötétnek tűnik akkor is. vajon hány teste pazarolt már el? És ami még érdekesebb… milyen lehet a vezetője ennek a szervezet-féleségnek, ha Shion beosztott ott?! ~ Mindenféle megfordul a fejében, de most nincs ideje nagyon azon gondolkodni, miféle kekkei genkai-jal rendelkezhetnek a tagok.
~ Nyilván Kensei is azért kell nekik… ~ Jut eszébe a férfi meglehetősen egyedi vérvonalképessége: Yun legjobb tudása szerint a férfi az egyetlen, aki rendelkezik a midoriryugan-nal. A dojutsu elég veszélyes, bár az igazi dühét és erejét Yun még nem tapasztalhatta a férfinek: valamit megvillantott Kensei a Shino elleni harcban ugyan, de akkor a fehér hajú éppen a padláson pihengetett egy gerenda alatt.
~ Annyi kérdésem lenne ehhez a fickóhoz, de úgysem válaszolja meg a „ki a vezető” és a „mi a szervezet célja” kérdéseket, talán csak a „mit akarnak tőlem”-et… ~ De nem teszi fel hangosan is ezeket a kétségeit, hanem fejével a megkötözött testek felé bök.
- Ha megölte már őket, kérem az eltakarításukról is gondoskodjon, nem szeretnék Go-nak problémát. – Mondja csendesen, hangja kissé réveteg, látszik, hogy még mindig a gondolatai között jár, megpróbálva összetenni a képet és kielemezni a kapott információkat.
- Milyen kérdésekre akar választ tőlem? – Utal vissza a férfi által elmondottakra, de ahelyett, hogy választ adna ő maga, tovább folytatja a kérdéseit, de közben a Bingo könyvet is előveszi, és fél szemmel abba nézve lapozza azt, a férfi arcképét keresve. Hátha Go-nak innen volt ismerős a ninja.
- És Kensei… nos, nem hiszem, hogy Kensei-t kordában tudnám tartani. – Teszi hozzá kicsit fancsali hangon. Tudja, hogy a férfi szereti, de legutóbb nem éppen úgy váltak el, ahogyan azt a kunoichi eltervezte, és ezzel a férfi megsértette, sőt inkább, egyfajta kétséget ültetett el a nő szívében. Ha akkor otthagyta, akkor máskor is könnyedén megteheti…
- Mégis milyen képességemmel hívtam fel magamra a figyelmem, hogy egyszerű rabláncként Kensei számára, többet is jelenthetek a szervezet számára? – S bőszen pörgeti tovább a lapokat fél kézzel a bingo könyvben tovább, de fél szemmel a férfire figyelve, és még inkább felkészülve valamiféle meglepetésre. Izmai feszültek, akár csak idegszálai és érzékei. Nem hibázhat, mert az az életébe kerülhet.

Karin Szomb. Jan. 29 2011, 15:09

Az öreg elmosolyodott, ahogyan lassan kezdtél feloldódni és próbáltál úgy gondolkodni, ahogyan az egy igazi kunoichi-hez mérhető, de ugyanakkor mégis óvatos maradtál, ahogyan apró kis kérdések között, egyértelmű volt, hogy mire akarsz rájönni és ha esetlege egy-egy apró kis információcsöpp is marad az öreg szavaiban, akkor már megérte ez a kérdezősdi.
- He... nem egyértelmű! Annak a falúnak az elpusztítása jelezte, hogy megvan benned az az erő melyre szüksége van a mesterünknek! -válaszolt egy kérdésedre- De nem csak ez az igazság! A mesterünk az összes generáció tagjai közül kiválaszt párat, akiknek megadatik az esély, hogy őt szolgálják! Ezen shinobik nagy erőre és hírnévre tettek szert eddig is, ahogyan most a terve végső kifejtéséhez szüksége van ezen kor legerősebb harcosainak a segítségére. - lépett közelebb- Ne hidd, hogy egyedül nem lenne képes arra amit eltervezett, egyszerűen a ti segítségetek elengedhetetlen. A technika melyet birtokol tökéletesé tette őt, de ne korántsem annyira, hogy ne szorulna a mi segítségünkre az ilyen időkben. Mielőtt elérné a végső tervét, szüksége lesz ránk! - nyújtotta feléd a kezét kérően- Elmondok neked néhány titkot, hogy megbíz bennem! Aware igazi neve Kyoutai és az Első Mizukage jobbkeze volt, a tökéletes kunoichi néven illeték! Az én nevem Shoami és a Harmadik Mizukage idején az egyetlen egy shinobi, akinek az ereje felért a hét kardforgatóéval és akinek a kardja képes volt megölni egy démont! Rajtam kívül, még két ember szolgálja őt teljes mértékben és az ő erejük is vetekszik a miénkkel! Közületek nem fog kikerülni senki, nem arra keletek neki, hanem hogy csak bábként irányíthasson tieteket! Eltervezett mindent és hamarosan beérik az a gyümölcs melynek a magvait Kirigakure ködében elrejtette! - lépett közelebb hozzád- Tudom, hogy rémisztő dolog, de nem fog a halálba küldeni titeket! Ha eléri a célját képes lesz megadni nektek akármit amire vágytok! - mosolyodott el, ahogyan a terveket nézve nem lehet más választásod mind vele menni, vagy itt és most meghalni!

**Shintaro Yun** Hétf. Jan. 31 2011, 10:31

Az öreg lassan fedi fel részletekben Yun számára, hogy ez a titokzatos szervezet mennyire is erős: nem csak hogy Shion valósi kilétéről nyilatkozik a ninja, de saját magáról is olyan információkat oszt meg a nővel, amik egyben elrettentik, de le is nyűgözik a fehér hajú kunoichit.
Nem tud nem meglepődni ezen a hatalmas erőn, amit a vezető összegyűjtött maga alá: Shion erejéből következtethetett arra, hogy a vezető még erősebb, de most, hogy kiderül, milyen nagy kaliberű harcosokkal vette körül magát az illető, Yun lelki szemei előtt valami sötét köpenybe burkolt, arctalan fél-istenség jelenik meg egy trónon, előtte még több arctalan harcossal.
~ A korszak legnagyobbjait gyűjtik össze? Huh… és Kensei sem esik bele ebbe a pikszisbe? ~ Vonja le a férfi szavaiból az, hogy ők, akik kellenek valamiért a vezetőnek, nem kerülnek be az arctalan harcosok közé. Ők még azt sem érdeklik meg, hogy megjelennek ebben a vízióban, ők csak talpnyaló kutyák.
Erre a gondolatra újra az a furcsa, gerinc-karmoló érzés fut át rajta, s a férfi emeli szemeit, aki közben kezét felé nyújtja. A középkorú fickó nem tűnik egy esztelen tömeggyilkosnak, de Shion sem tűnt elsőre annak…
~ Négy ember tehát… négy erős harcos, akik talán mind a mizukage-k mellett álltak… ~ De igazából ezen nincs nagyon értelme gondolkodni.
Mert hát, Yunnak igazából, nincs választása. Vagy nemet mond, és itt meghal, csak hogy ugyanúgy szétmetszett koponyával a földre zuhanjon, min a kumogakurei ninják, vagy igent mond, és tovább kockáztatja az életét, de legalább valami eséllyel, hogy esetleg túléli, és egyszer majd kiszállhat. Bár sejti, ez nem fog megtörténni: valahogy ő maga mindig rosszul döntött.
Nem ott kellett volna maradni Yukigakure-ba egyszerűen? Dehogynem, akkor elkerülte volna az egészet, ami eddig történt vele. Nem lenne Kensei, aki után aggódik, és nem lenne Shion, akitől kirázza a hideg. Bár lehet, hogy már Yun sem lenne…
- Ah, nem mintha olyan sok választási lehetőségem lenne… - Szólal meg, s közben becsukja a Bingo könyvet, nincs értelme tovább lapozni, hogy a férfi feltárta kilétét. – Önnel megyek, Shoami-san, de előbb még válthatok néhány szót Go-val? És a felszerelésem is összeszedném. – Gondol arra, hogy táskáját a szobában hagyta.
Ha a férfi igent mond, akkor megkeresi gyorsan Go-t, és fojtott hangon elmond neki mindent, amit megtudott, és tanácsot kér tőle, illetve, hogy eszébe jutott még valami a mesterének a férfiről. Azután a táskája után néz, és végül megjelenik a férfi előtt, indulásra készen.
Ha pedig Shoami rögtön sürgeti, hogy menjenek, csak bólint, de közben lábával egy jelet rajzol a homokba. A „kyoutai” és „shoami” név jeleit írja a homokba, nem túl feltűnően, hogy hagyjon valami nyomot hátra Go számára.

Karin Hétf. Jan. 31 2011, 19:46

Az öreg csak megcsóválta a fejét, ahogyan a helyzet úgy alakult ahogyan azt ő várta. Belementél az egyezségbe, pedig fogalmad sem volt arról, hogy mibe keveredsz bele. Már az Aware által átélt dolgok után szörnyű érzések jöttek a felszínre és most ennél is rosszabb és sötétebb ügyeletekbe keveredtél. Azonban a trükközésed semmit sem ért. Shoami nyugodt arckifejezéssel közölte veled a hírt.
- Nem! -fordult meg, ahogyan egy tigris pecsétet mutatott fel- Nincs szükséged arra, amit találnál! Tőlünk mindent megkapsz! Gyere! Már várnak minket! -közölte veled, ahogyan a semmiből varjak lepték el a területet és egy pillanat alatt takarították fel a két holtestet. Felismerted a technikát, ez egy oinin-ok által használt jutsu volt a holtestek megsemmisítésére.
Azonban ennek hála az a néhány francos kis mozdulat sikeresen kivitelezhető volt, ahogyan követted egy köszönés nélkül a férfit, eltűnve a fák között, magad mögött hagyva Go-nak azt a két nevet,m talán csak te tudod, hogy miért is.
- Álljunk meg! -hallottad váratlanul a férfi hangját, ahogyan alig tíz perce indultatok el- Sajnálom, de magadra kell hagynom téged! - közölte veled, ahogyan szembefordult és a szemedbe nézett – Úgy látszik elérkezett az idő! -közölte titokzatosan- Menj egyenes, úgy fél óra után elérsz egy tisztásra, ha minden igaz, ott találkozni fogsz néhány érdekes alakkal, akiket már ismerhetsz! Várjatok ránk! - mosolyodott el, ahogyan ez pukkanás kíséretében eltűnt és te magadra maradtál.

// További nemzetek :: A Démonok Országa :: Partvidékek-ra írj! //

**Saya** Kedd Jún. 14 2011, 00:45

Mivel a tengeribetegségem még mindig nem múlt el, kisebb megkönnyebbülés lesz úrrá rajtam, amikor meglátom a kikötőt. A nagyobb pedig akkor, amikor végre kikötünk, és földre szállok. Milyen furcsa belegondolni, hogy mekkora utat tettem meg az elmúlt néhány héten... És most a másik kontiensen vagyok! Magamhoz szorítom a táskámat, majd elindulok, hogy megkeressem Jirou-sant.
Úgy tűnik, hogy néhány napig most itt maradunk, mielőtt visszaindulnánk a másik kontinensre. Pontosat nem mondott, attól függ, hogyan sikerül az üzleteit lerendezni... Rolling Eyes

Addig is én mindenesetre elindulok, hogy itt létem minden percét kihasználjam, és bejárnam a környéket.

**Matsudaro Kitsumo** Szomb. Jún. 18 2011, 00:23

Bizonytalanul, de eszeveszett tempóban egyensúlyozom le a fedélzetről, miközben a kapitány még mindig üvöltözik utánam. Nem csodálom, hogy dühös, sikerült kifelé jövet kiborítanom két vegyületem, s azok sárgás, hasmenést okozó gázzá fejlődtek. A legénység cirka 90%-át dönthettem le a lábáról, én is csak azért úsztam meg, mert tisztában vagyok vele, mit kockáztatok, ezért inkább nem vettem levegőt.
Már csak azt nem tudom, hogy ki vállalja majd, hogy hazaszállít, de ez inkább maradjon a költői kérdések homályában...
A katasztrófasorozat azonban még nem ér véget. Minden normális ember az orra elé néz, miközben menekül, csak Kitsumo drága olyan abnormális - igen, én -, hogy hátrafelé tekintget, mennyire vérmesen és komolyan üldözik, így fordulhat elő ama baleset - vagy a természet kegyetlen tréfája -, hogy a lábam beakad egy kiálló gyökérbe, s ívesen hasast vágódnék, ha nem jönne szembe valami rózsaszín, s tarolnám el lendületből.
Ahogy sikerül felfognom, hogy puhára estem és egyáltalán, befejeztem az esés műveletét, felpillantok, s azonnal zavarba jőve mászok le a letarolt lányról.
- Igazán sajnálom, nem esett baja? - kérdezem, de ahogy jobban végigmérem, elsápadok kissé. Sikerült rá is borítani egy keveset a löttyeimből, s ha jól sejtem, a következő percben majd vakarózva, vörös csalánkiütésszerű foltokkal fog a pokolba kívánni...
- Ne ijedjen meg, de... - kezdek bele, de azt hiszem, lassúnak bizonyultam, az első kiütés már meg is jelenik a nyakán terpeszkedve.

**Saya** Hétf. Jún. 20 2011, 19:14

Már vagy egy órája kikötöttünk, azóta egyfolytában a parton sétáltam, lelkesen, fel s alá járkálva, egyik utcai árustól a másikig. Mivel a kikötőben voltunk, nem meglepő, hogy ezen árusok jó része halat árult, azonban az ő portékáik között is sikerült egy egészen különleges dolgot találnom. Mégpedig tintahal tintájából készült festéket, aminek egészen különleges, sötétbarnás színe volt, a megszokott, fekete tusoktól eltérően. Nem bírtam ellenállni a csábításnak, miután kipróbáltam, hogy hogyan is fog, egyből két üveggel is vettem. Már épp indultam volna tovább, ám amikor megfordultam, csak egy erős lökést éreztem, s már a földön is találtam magam.
-Jajjj... Ez fájt... -motyogom magam elé, amikor észreveszem, hogy egy fiatal férfinak sikerült "levennie a lábamról".
Ahogy hirtelen szóhoz se jutok, csak zavartan, fülig vörösödve pislogok rá. De ekkor veszem észre, hogy a férfi ingjén egy szééép, terjedelmes, szépia színű folt található
~Istenem, a tinta... -kerekedik el a szemem, majd ha lehet, még az előzőnél is jobban elvörösödök.
-Izé... nem, jól vagyok, de... uram, az ingje... annyira sajnálom... -kezdek bele a bocsánatkérésbe, mire a férfi látványosan elsápad.
~Ajjaj... ennyire pipa lenne a tus miatt? -gondolom magamban, amikor valami furcsa viszkető érzést kezdek érezni a nyakam környékén~ Ez meg mitől van?! -gondolom kétségbe esve, ahogy kitapintom a kiütést, egyet, kettőt, hármat, sokat... ráadásul a vakarás hatására még csak még jobban viszketnek, és még jobban bedagadnak, így pár pillanaton belül már magamba roskadva kuporgok az út szélén, kétségbe esve vakarózva... Illetve próbálnék ellenállni, hogy ne rontsak tovább a helyzeten, de akárhányszor abbahagyom, néhány másodpercnél tovább nem bírom, és újra elkezdem kaparni a kiütéseket...
-Ez a maga műve?! Ha igen, nagyon remélem, hogy legyen valami ellenszere is rá... -jegyzem meg kissé ingerülten a férfinak.

**Matsudaro Kitsumo** Pént. Jún. 24 2011, 20:49

Valamit mond az ingemmel kapcsolatosan, mire magamra pillantok, és konstatálnom kell, hogy én sem úsztam meg azért szárazon, de koránts sem olyan gázos a dolog, mint az ő esetében, tekintve, hoyg itt csak az ingem ért meg a kukára... Anyám szerint már így is egy régi elnyűtt vacak, ő csak örülni fog neki, én meg kénytelen leszek megválnia kedvenc ingemtől. De ahogy a két szer allergén hatása errősödik, már a lány is inkább ingerült, mint aggódó, s ahogy eluralkodik rajta az ingerültség, érzem, az adrenalinszintem a kritikus határértékre ugrik.
- Kérem, nyugodjon meg - mondatom sokkal határozottabb lenne, ha nem én motyorognám össze, miközben idegesen kapnék be egy speckó gyógyszert, mert tuti megöl, ha most rohamom lesz... Ahogy visszapillantok rá, kissé talán mintha megütődve nézne, de nem aggasztom túlságosan magam, csak megragadom mindkét kezét, s gézzel kötöm be őket, hogy ne tudja szétkaparni a kiütéseket.
- Lehetőleg ne vakard, tudom, hogy borzasztó, de ha kikezded, akár gennyes seb is maradhat utána, ami csak hosszadalmas kezelés után múlik el - nézek rá komolyan, kissé nehézkesen lélegezve, mint egy asztmás, mikor kapkod a levegő után, de nálam nem ez a helyzet, csak a természet "természetellenes" rendjét nyomom el magamban a gyógyszeremmel, és kissé kezdek inkompatibilis lenni ilyen téren. - Sajnos nincs nálam hathatós ellenszer, mert hiányzik hozzá a mocsári szederrozmaring törzsökéne belseje, ami ilyen zselés, kocsonyás anyag, de a rokonaimnál mindenképp lesz, addig is itt van ez a galacsin - vakarok elő egy igen kétes színű és állagú labdacsot a táskámból. - Ezzel kellene a kiütések felületét bedörzsölni. De hol is lehetne... - nézek szét, ha orvoslásról vans zó, egész önnálló tudok lenni, s meg is találom a megoldást. Megfogom ismét, immáron bebugyolált, kezét, s se szó, se beszéd, rángatom egy kocsmába, azon belül is a wc-hez, nem törődve szidalmaival, se panaszkodásával, elengedve minden szót a fülem mellett. A wc előtt viszont elbizonytalanodom, de végül a nőibe nyitok. Úgyis néztek már csajnak, meg ha engem kidobnak, az nem para, meg ugyebár nem én fogok meztelenkedni.
- Mondtam, mindnek a felületét! - nyomom a kezébe a labdacsot, s már be is tuszkolom az egyik fülkébe, hogy aztán összeroskadjak a fal mentén zihálva. Nem való ez az én idegeimnek! Mirét vagyok ilyen béna folyton?!

**Saya** Hétf. Jún. 27 2011, 22:24

Szinte már nem is figyelek arra, amit a fiatalember mond, annyira leköt a fájdalom, no meg hogy összekarmolásszam a saját hátamat. Ám egyszer csak megfogja a kezem, és odahúzza magához.
~Mégis mit csinál? Így viszket... Sad

Ajjjjj...... -többnyire türelmes vagyok, de most türelmetlenül mocorogram, amíg megpróbálta bekötni a kezeimet. Na jó, bevallom, egy-két próbálkozásom arra is volt, hogy elrántsam a kezem, nehogy bekötözze. De végül csak ő nyert... Miután az egyik kezemmel végzett, azzal egyből a nyakam felé vettem az irányt, hogy azokat a drága kis viszkető pöttyöket megsimogassam... Hát, így gézzel nem az igazi, de a semmitől azért még mindig jobb. Elégedetten vakaróztam tovább, amikor meghallottam, mit mond.
~Gennyes seb? Ami még lassabban gyógyul? -ez azért kicsit szíven ütött, egyből visszább vettem a tempón.
Próbálok arra figyelni, amit mond, de amikor elkezdi nehezebben venni a levegőt.
~Jaj istenem, csak nehogy itt ájuljon el... -nézek rá kissé aggódva, mire egyszer csak megragadja a kezem, és elkezd vonszolni maga után.
Érdekes látványt nyújthatunk, ahogy rohanunk az utcán, kézen fogva. Majd az első kocsmába betérünk ami útba esik.
~Várjunk csak, kocsma? Mi az ördögöt akar itt? -kérdésemre azonban hamar választ kaptam, miután egy kis gondolkozás után betuszkolt a női mosdóba, ráadásul ő is jött.
Elkerekedett szemekkel, szinte sokkolva néztem, hogy ezt mégis hogy képzeli, mire a kezembe nyomta azt a gusztustalan kis gombócot, hogy kenjem be a hátamat vele.
-De... De... -kezdtem volna ellenkezni, azonban betessékelt az egyik fülkébe.
Mit volt mit tenni, bementem. Először csak kicsit lentebb húztam a kimonóm gallérját és így próbáltam meg bekenni, de nem nagyon boldogultam, egyrészt, mert a kezem be volt kötve, így rendesen meg sem tudtam fogni a is gombócot, másrészt, mert a kimonók többnyire a szűk szabásukról híresek és nem ilyen nyakatekert mozdulatokra lettek kitalálva. Mit volt mit tenni, miközben az obimat érintetlenül hagytam, kibújtam a felső részből, így az mint valami palást, lógott az oldalamon. Úgy tűnik, ez még mindig nem volt elég, így az alsó ingemből is kénytelen voltam kibújni. Újabb kisérletet tettem a műveletre, hogy bekenjem a kiütéseket, de a géz miatt nem tudtam rendesen megfogni a kis gombócot, amit sikerült leejtenem, s a mosdóban gubbasztó fiatalember csak arra figyelhetett fel, ahogy az kigurul az ajtó alatt, s előtte áll meg.
-Izé... ha szépen megkérem, tudna segíteni egy kicsit. Én... én nem boldogulok egyedül. -mondtam óvatosan, majd ha hajlandó segíteni, akkor elöl magamhoz ölelek annyi ruhát amennyit csak tudok, hogy takarjam magam, s csupasz háttal és céklavörös fejjel kioldalazok a fülkéből.
~Ez de kínos...

**Matsudaro Kitsumo** Kedd Júl. 05 2011, 14:32

Míg benn szöszöl, addig hideg vizet folyatok a fejemre. Hah, kit érdekel, hogy ázott ürge leszek, hisz teljesen kész vagyok így is. Olyan rosszul bírom a stresszhelyzeteket, még jó, hogy nem vagyok sürgősségi orvos vagy valami hasonló, tuti előbb murdelnék meg, mint a behozott páciens, pedig ő indul előnyből. Na de a kis "fejmosás" lenyugtat, s kezdem magam egész kellemesen érezni ismét, hogy elhárult a közvetlen stresszforrás, amikor a gombócka, amit a lánynak adtam, vígan kigurulászik a wc-fülkéből. Bután meredek rá, s a gombóc is úgy lefékez, mintha hasonló megilletődöttséggel pillantana vissza rám. A szituáció kissé komikusnak hat, de abszolút őszinte volt.
- Izé... - töri meg a lány hangja a bódult kábulatot, amelybe ringattuk egymást a golyóval. - ha szépen megkérem, tudna segíteni egy kicsit. Én... én nem boldogulok egyedül.
- Ööö... - érkezik a határozott válasz belőlem, aztán persze összekapom magam, és kinyögök egy értelmesebbet. - Persze... - az már ás kérdés, mennyire vagyok meggyőződve arról, amit beszélek. Mert mindenre számítottam, csak arra nem, hogy a mai nap folyamán Démonok Országa kikötőinek egyikében, egy kocsma női wc-jében egy csinos lány hátát fogom kenegetni egy alapvetően undorító, zselés labdaccsal.
De férfinak kell lennem, és megtenni eme nemes cselekedetet, ha már galibát tudtam okozni.
Az elhatározás az megvan, na de a stamina? Hisz a látványra máris duplája a pulzusszámom a vészesen aggasztónak! Annyira ártatlan elpirult arcocskájával, én meg annyira perverz fallosznak érzem magam, hogy itt állok, és szédelegve szorongatom halálra a szökevény gömböcöt...
Reszketegen imbolyogva lépek mögé nagyot nyelve, majd mikor a gömböc a megfelelő területre ér, lehunyom a szeme, s szaporábban lélegezve igyekszem elvégezni a feladatom. Legalább addig bírjam már ki!
Talán arra kell gondolnom, ami ez valójában: csak egy orvosi kezelés, semmi több, ő a betegem, a páciensem, még ha nem is úgy jött hozzám, hanem én tettem azzá, akkor is.
Hát, megnyugodni nem nyugodtam meg eme gondolattól, de jobbnak látom mégis kinyitni a szemem, hogy lássam is, mit csinálok épp. A kezem annyira remeg, hogy egy 200 éves vénség is elszégyellte volna magát a helyemben, de nem tudok mit tenni magammal. Ahogy végzem, azonnal összeroskadok, és mint akit kiütöttek teljesen, ücsörödöm el a padlón, s mint egy rossz narkós, tömöm a saját fejembe a gyógyszerem, ami meg majd túlpörget, és akkor meg az lesz a bajom...
- Kész - nyögöm ki nagy sokára az egyértelműt.

**Saya** Szomb. Júl. 16 2011, 21:51

Miután rákvörös fejjel kimerészkedtem a fülkéből és megkértem a fiút, hogy segítsen, csak vártam... és vártam, és vártam, és vártam. Már kezdtem feladni a reményt, hogy segít, amikor végül valami nyöszörgő hangot adott ki magából.
~Ezt most mégis mire véljem? -tűnődtem magamban, ám gyorsan jött is a megoldás: "Persze".
Odaálltam a fiú elé, persze háttal. A szemeimet becsuktam. Hogy minek? Az jó kérdés... De úgy éreztem magam mint valami kisgyerek, aki azt hiszi, ha becsukja a szemét, és senkit se lát, akkor őt se látja senki. Pedig most láttak, még mennyire, hogy igen! Amikor azt a hűvös zselés anyagot megéreztem a hátamon, talán egy kissé össze is rezzentem, viszont... úgy tűnik, némileg tényleg enyhített a vizsketésen. Mondjuk amíg kedves ellenségem-segítőm széttrancsírozta a hátamon a gombócot, nem nagyon bírtam megállni, hogy ne ficeregjek, elvégre még mindig viszketett... Ó, hogy kenné már gyorsabban...
Már épp kezdeném élvezni a zselé hűvös simogatását, amikor azt hallom, "kész".
Megfordulok, és döbbenten pislogok az úriemberre, vagyis csak pislognék, az azonban már magába roskadva tömi magába a gyógyszereket. De... Ennyit? Anyám, csak nehogy valami baj legyen belőle, mert én egyáltalán nem értek a gyógyszerekhez meg a gyógyításhoz. Szóval erősen remélem, hogy nem lesz baja. Viszont... én meg mi a manót kezdjek most? Kell várni erre a szmötyire, hogy megszáradjon? Vagy már visszaöltözhetek? Biztos ami biztos azért vártam egy kicsit, hogy száradjon. Hátranyúltam, megtapiztam kicsit, hogy szárad-e? De hoppá, mire észbe kaptam, már kezdett is elől lejjebb csúszni a kimonóm anyaga, épp idejében sikerült elkapnom és visszaigazgatnom a helyére. Na jó, inkább vissza is megyek a fülkébe, mást nem, kicsit összekoszolódik az alsóingem, de üsse kavics, majd kimosom. Miután felöltöztem, megint visszamentem a fiúhoz, aki még mindig magába sorkadva ücsörgött a fal mellett... Leguggoltam mellé, a kezemet pedig a vállára raktam.
-Hé, minden rendben?

**Matsudaro Kitsumo** Szomb. Júl. 23 2011, 01:24

- Hogy? - riadok fel kérdésére, majd ahogy el is jut az agyamig, bólintok. Először igent, aztán nemet. Fura pillantást zsebelhetek be jutalmul. Sóhajtok egyet.
- Sajnálom, az én hibám - mosolygok, a padló kockaköveit kezdve bámulni. - Gyerekkorom óta rosszul tűröm a stresszt, mert narkolepszás vagyok. A szüleimmel kikísérleteztünk egy "gyógyszert", amely enyhít valamelyest rajta, de annyira felpörgeti az anyagcserém és az alapvető létfunkcióim, hogy jobbára rosszul leszek attól is - magyarázom. - De nem hagylak ám magadra - szedem összébb kissé arcvonásaim. -, míg el nem mulasztjuk a kiütéseket. A nagybátyámék egy fél napi járásra laknak innen, és szintén elég híresek tudományukról, ott meglesz minden az alapanyaghoz.
Hajtúrásnak leplezek egy futó halántékmasszírozást, majd felállok, de eléggé instabilnak érzem magam. Annak is tűnhetek, mert azonnal a felemeli a kezét, természetes reflex-szel készülve arra, hogy esetleg összeomlok.
A gyomrom hirtelen rándul össze, s az arcom elé kell emelnem a kezem - voltaképp ez is csak reflex. A következő pillanatban már az eddig általa foglalt wc-vel közelebbi kapcsolatba kerülve adok ki magamból némi felesleget.
Épp kezdek "stabilizálódni", mikor nyílik az ajtó, s egy nagyobb darab "lányzó" döng be rajta. Ahogy szétnéz, először friss betegemen akad meg a szeme, majd rajtam, s rémülten tapasztalom, hogy elborul az agya.
- Kérem, ez nem az... - védekeznék, de valahogy nem érzem azt, hoyg esélyem lenne.

A porban heverek, körülöttem megdermedt az utca. Komolyan ekkora perverznek nézek ki, hogy nem hihető a valóság, miszerint ez egy félreértés? T_T

**Saya** Szomb. Júl. 30 2011, 15:50

Csak aggódva figyeltem, ahogy magába roskadva ücsörög szegény a földön... Szegényt mondtam volna? Igaz, hogy sikerült valami katyvaszt a nyakamra borítania ami még mindig viszketett, de istenem, megesett rajta a szívem amilyen kis szerencsétlen. Úgy tűnik, ő még ramatyabb állapotba került ettől az incidenstől mint én. Aztán elkezd magyarázkodni, én pedig csak szótlanul figyelek rá, igaz, nem igazán értem, mit is próbál épp a tudtomra adni. Nem igazán értettem az ilyen... orvososdi dolgokhoz, szóval nekem aztán mondhatja. De annyit azért sikerült leszűrnöm belőle, hogy nem bírja a stresszt, meg hogy a rokonainál van alapanyag a gyógyszerhez, amitől majd elmúlnak a kiütéseim. Alapanyag. Abból még gyógyszert is kell készíteni. Istenek és istennők, hosszúnak ígérkezik ez a nap, úgy érzem.
Úgy tűnik azonban, sikerült megnyugodnia és elég erőt gyűjteni ahhoz, hogy induljunk, ám amikor meginog, szinte reflexből nyúlok, hogy segítsek neki. Néhány pillanattal később pedig már ő kuksol a fülkében. Hát, ezek szerint mégsem sikerült elég erőt gyűjtenie, legalábbis azt a keveset is most adta ki magából... No mindegy, amíg ő a wc előtt térdepel, addig én nekiláttam és visszaigazítgattam a ruháimat a helyükre. Alsóing, kimonó, lesimítottam, megigazítgattam őket, s már majdnem végeztem, amikor a fiú kétségbeesett hangjára lettem figyelmes, majd arra, ahogy nem csak a mosdóból, de a kocsmából is kipenderítik. Hoppá... Pedig csak nekem akart segíteni. Most aztán már nekem is kezd lelkiismeret furdalásom lenni, így gyorsan befejezkedem a tollászkodást és már rohanok is utána, ki az utcára, ahol már mindenki őt bámulja, mint aki nem is tudom milyen bűnt követett el. Jaj, a kis szerencsétlen. Már megint elkezdtem sajnálni... Áh, Saya, kapd össze magad! Kicsit megvakargatom még a kiütéseimet, majd odasietek hozzá, és felrángatom a földről.
-Azt hiszem jobb lenne, ha most eltűnnénk innen. -súgja halkan a fiúnak, majd karon ragadja és áttörve a tömegen elindulnak, hogy valami nyugodtabb helyet keressenek.

**Matsudaro Kitsumo** Szomb. Aug. 06 2011, 23:03

- Igen - adom meg magam, és hagyom, hogy felnyaláboljon újdonsült ismerősöm, s vezessen, amerre neki jól esik. Végül egy eldugottabb, legalább is nyugisabb helyen húzzuk meg magunkat, letelepedve egy padra.
- Hah - sóhajtok mélyet. - Jövök neked eggyel. Az a nő tuti felnégyel, ha nem szedsz össze, pedig igazán nem tettem semmit - mosolygok a lányra, de le is hajtom a fejem, ahogy a nyakára téved a tekintetem, jól elintéztem...
- Hogy érzed magad? - érdeklődöm, udvariasan megvárva a választ, majd felvetem az ötletem. Szerintem nem lesz ellenére, mert ő is hamarabb szabadulna a viszkető kiütésektől, s én sem kívánok itt sokat időzni. - Ha úgy gondolod, tényleg elmehetünk a nagybátyámékhoz. nem tudom, mennyire vagy errefelé járatos, de ők igen ismertek itt, méregkeverő klán, de velünk összedolgozva a legtöbb méregre ők is ismerik az ellenszert. Általában a két ága a családnak azon verseng, ki tud nagyobb feladatot állítani a másik elé. Mi azon vagyunk, hoyg ne tudjanak olyan mérget csinálni, amit ne tudnánk semlegesíteni, ők pedig természetesen azon igyekeznek, hogy sikerüljön ez a méreg-főzet. Bár a legtöbb családon belül marad, mivel nem szeretnénk hozzájárulni gyilkosságoknak, ezért ezek speciálisan kódolt formában őrződnek, és körülbelül felét már senki nem tudja elolvasni, annyira túlbonyolítottuk. a rangidős meg néha előbb meghal valami baleset vagy egyéb oknál fogva, hogy átadná az utódjának a rendszere lényegét. De azt hiszem, nem is baj, ha ezek a titkok valóban titkok maradnak. mi legalább is nem bánjuk sosem, ha egy-egy kutatásunk elvész. Mi eljátszottunk vele, még emlékszünk is rá, és ha hasznos, akkor továbbadjuk, ha nem, magunkkal visszük. Ohh... - kapok észbe. - Kissé elkalandoztam. Szóval szívesen látnak, kedves emberek, csak, mint mindenkinek, vannak hóbortjaik, és jobb nem elfogadni tőlük ismeretlen eredetű ételt, italt. Megszállhatnál addig ott, míg elkészítem az ellenszert, már ha nem sietsz túlságosan, mert akkor le is írhatom valamire, mit és hogyan kell, bár nem tudom, mennyire lehet a hozzávalókat beszerezni...

**Saya** Vas. Szept. 25 2011, 01:00

//Bocsi, hogy ilyen sokáig kellett várni rám... ^^"//

-Erre mit mondhatnék? Gondolom nincs hozzászokva, hogy a női mosdóban egy férfival találja szemben magát... -jegyzem meg egy vállvonás kíséretében, majd helyet foglalok a fiú mellett a padon.
Nekem már szinte fel sem tűnik, hogy szórakozottan a nyakamat vakargatom, egészen addig, amíg meg nem kérdezi, hogy hogyan vagyok? Ekkor kapok észbe, és akármennyire is nehezemre esik, visszaejtem a kezem az ölembe.
-Hát... Mit ne mondjak, még mindig nem az igazi. Bár az tény, hogy használt az a gusztustalan izé, amit a mosdóban rákentél. -jegyeztem meg, majd ökölbe szorítottam a kezem és így pihentettem a combomon. Így talán valamivel kisebb a kísértés, hogy újra vakarózni kezdjek.
Amikor felvázolja az ötletét, egyetértően hümmögök néhányat, de úgy látszik, aranyomnak nagyon megeredt a nyelve, mert kész ismeretterjesztésbe kezd a rokonságáról, meg a rokonaival való viszonyról. Én meg se szólalok, csak megértően mosolygok rá. Talán kicsit még irigylem is.
-Én nem értek az orvosláshoz, de ha azt mondod, hogy ők tényleg tudnak valami ellenszert rá, akkor részemről menjünk. Amúgy nem vagyok ismerős a környéken, most járok itt életemben először... De úgy is csak a világot járom, szóval szinte mindegy, merre megyek. Családom úgy sincs, szóval egyedül vagyok. Jut eszembe, ha már ilyen hosszú útra indulunk... Még be sem mutatkoztam... Saya vagyok. És téged hogy hívnak?

**Matsudaro Kitsumo** Pént. Okt. 14 2011, 00:22

//ugyan, én is antivillám-üzemmódban vagyok -.-"//

Kissé elszégyellem magam áradozásom miatt, mikor kiderül, hogy neki nincs is családja. Az érzés, ami elfog... a hiány. Ezt az érzést én is jól ismerem, bár én csak egy valakit vesztettem el, az az egy valaki a legfontosabb volt nekem a világon. S biztos vagyok benne, Yami volt az, akit az ég nekem rendelt volna, így nem hinném, hogy valaha találok mást, akit magam mellett tudhatok majd, s van egy olyan érzésem, már csak az elviselhetetlen fájdalom miatt is egyedül fogom leélni az életem.
- Az én nevem Kitsumo, Matsudaro Kitsumo, Víz Országából - felelem kérdésére. - S ha már így ráérsz, majd én szórakoztatlak, hogy utána majd hálát adj az égnek, ha végre megint egyedül lehetsz kicsit - próbálok viccelni, hogy ne érezze azt, hogy lesajnálom, mert nem. Tényleg nem, csak átérzem, hogy bár az ember erős, és nem gondol folyton erre, azért néha meg tudja lepni a magány, és beletiporni a sárba rendesen. Közben az erdőnek veszem az irányt, de váratlanul megakad a szemem az egyik virágbolton, s azonnal elfeledkezve magamról, rajongástól ellágyult arccal fordulok arra felé, s végül lehasalok a földre, az egyik cserép elé.
- Elnézést a zavarásért - szólítom meg a varázslatosan ritka és még annál is szebb, de hisztisebb és kényesebb lelkivilágú Ördögszemet.

Kikötőváros - Page 2 565221865_4a8bbfa73d

Kikötőváros - Page 2 565221865_4a8bbfa73d

- Csak azért merészeltem megszólítani, mert olyan csodálatosan szép. Megharagudna, ha annak a lánynak ajándékoznám magát, aki velem van? - érdeklődöm meg tőle, majd várok. Közben az eladó kitámaszkodik az ajtófélfának, és engem méreget. - Hogy? Az eladó az ajtóban vonzóbb? Nem mondja, hogy?... - a férfire pillantok. Majd elvigyorodom, már mindent értek. - Tehát neki csípte ki magát ennyire, értem. Hogy inkább a margarétát vigyem? Végül is...

Kikötőváros - Page 2 Margar%C3%A9ta%202

Felállok, és az eladótól kérek egy szál margarétát, majd Sayára mosolygom. - Ugye nem baj? Bár az Ördögszemet akartam, mert az épp olyan különleges és ritka, mint amilyen a mi talákozásunk is volt, de az ő szíve az eladóért dobog, és ha elvinném, belepusztulna a bánatba - magyarázom, míg a virágra várunk.

**Okimura Akushou** Csüt. Jún. 21 2012, 19:38

//Kushi-nak Razz

//

Akushou már jó sok éve elhagyta a Démonok országát, és meg kell hagyni, nem igen vágyott vissza, főleg az apja miatt. Még mindig a rossz emlékek kísértik... Sajnos az apja edzési, és nevelési módszerei nem voltak épp kitűnőek. Chh... Távol állt azaz alak a minta szülőtől, de az anyja. Őt mindig is imádta, úgy gondolta róla, hogy egy szent. Az anyja shinobi volt, így a fiát is érdekelte részben a shinobik élete, célja, munkássága-e földön. Mennyire szeretett volna Akushou is shinobi lenni, de hát apja más sorsot szánt neki, így megtanította a harcművészetére, hogy ezt az ágat örökítse tovább. Ez a másik dolog, amiért utálja őt, remélhetőleg nem fog összefutni vele a látogatása során, mert még megtalálja ütni "szegény" öregét.
Persze, megütni... Úgyis visszafogja magát, mikor anyja közéjük áll, és amúgy sem akar a legkedvesebb anyukájának fájdalmat okozni ilyen apró dologgal.
Megérkezett hát a kikötő városba, rengetegett változott ez a hely, úgy hogy ha nem akar eltévedni, nem ártana még az egyik ismerős épületet meglátogatni, hát ha útba tudják igazítani, hogy mi új, és mi maradt a régi. Meg is célozza az egyik ismerős kis kiülős bárt, és helyet foglal a bárpultnál. Nem mint ha az ilyen kis bodegáknál sok hely lenne, de itt egyszerűen imádta régen a ételt.
Nem kér semmit, egyelőre, csak az utcát bámulja, előbb-utóbb úgyis rászól a tulajdonos, vagy az egyik kisegítő, hogy rendeljen végre valamit.

Uzumaki Kushina Pént. Jún. 22 2012, 10:04

<Akushou>

Az idő alapjában véve kellemes volt a kikötő környékén: tökéletes a napozásra, a kihajózásra, de még az elvétett stégekről való halászásra a régimódi hálókkal és eszközökkel. S bár a meleg nem volt fojtogató, valami mégis volt a levegőben; a feszültség ott cikázott az emberek körül, s mint holmi háló vonta őket körbe, betakarva őket a maga kis sajátos, de annál kellemetlenebb érzetével.
Ugyanez volt érezhető a kocsmában is - senki nem itta le magát annyira, hogy eszét vesztve örüljön a világ legkisebb dolgainak is. Épp ellenkezőleg: az emberek mintha vártak volna valakire vagy valamire, de tartva is attól a jelenségtől. Tekintetük mindenkit felmért, aki csak belépett a kocsmába, hogy aztán ismét visszaforduljanak az alkoholos italok felé, belemeredve a poharukba, s titkon megkönnyebbülve, hogy nem az az ember lepte meg őket jelenlétével.
A kocsmáros is olyan volt, mint a többi vendége: méregető. Noha az ötvenes éveiben járó magas, de annál kövérebb, kopasz férfi már jártas volt a dolgokban, ezért csak az egyik korsóját törölgette egy koszos ronggyal - ergo az üvegkészítmény is egyre koszosabb lett. Ő például így vezette le a feszültségét, valamint azzal, hogy titokban mindenkinek más áron adta az alkoholt.
És hát egy ilyen környezetbe toppant be a nem éppen zsenge, vagy nádszál főhősünk, aki szintén alaposan fel lett mérve: a tekintetek szinte dárdaként szegeződtek rá, s minden porcikáját átfésülték; az izmoktól, a ruhán keresztül (hogy vajon hol is lehet titkos zseb, mely fegyvert rejt), a nyakán át (hogy van-e tetoválása, mely azt jelezné, hogy a férfi közéjük tartozik. De mivel semmi gyanúsat, valamint tetoválást sem találtak rajta, ezért fizikailag ugyan nem is, de lelkiekben mindenki felsóhajtott.
A fiatal férfi leült, az öregedő kocsmáros pedig méregetően szemlélte, noha nem nyitott az új vendége iránt. Egyrészt azért, mert ismeretlen volt, másrészt azért, mert még mindig nem bízott meg benne (s tény és való, a jelenlévők közül a kocsmáros volt a legdörzsöltebb, legtapasztaltabb és némileg legintelligensebb is), harmadrészt pedig nem tudta, milyen áron ajánlja fel a kocsmájának tartalmait az ifjú utazónak.
A kocsmáros összevont szemöldökkel közelítette meg az érkező főhősünket, s útján megszabadult a mocskos rongytól, mely immáron a pulton ontotta magából a baktériumokat. Belépett a férfi látókörébe oldalról, de még mindig a pult számára kijelölt oldalán, s már éppen nyitotta a száját...
De abban a pillanatban a torkán akadt a szó.
A kocsma ajtaja recsegve kinyílt, beengedve a vakító napfényt az amúgy elsötétített, tompa lámpafény által misztikus sötétségbe burkolt kocsmába.
Egy köpenyes alak lépett be, aki azonnal leengedte a csuklyáját.
A kocsma tagjai megdermedtek, mintha átkot szórtak volna rájuk.
A kocsmáros homlokán és szemöldökén izzadságcseppek kezdtek el gyöngyözni.
Az idegen alak - aki csupán főhősünknek volt az, mivel minden más jelenlévő ismerte, hacsak a hírneve alapján is, nem pedig személyesen -, lassú, komótos, ugyanakkor arroganciát kiabáló léptekkel indult meg a létesítmény szíve, avagy a bárpultszerűség felé. A köpenye fekete volt a meleg ellenére, s valamilyen nehéz anyag, ugyanis nem lebegett menet közben, valamint nem is nyílt szét a felső- és alsótesténél: így aztán a köpeny alá nem is lehetett belátni. Az arca viszont erős kontrasztban állt a sötét anyaggal: bőre márványfehér volt, s szinte világított a gyenge lámpafénynél. Arcvonásai arisztokratikusak, figyelmet követeltek, viszont merev állkapcsa, hideg fekete szemei pedig félelmet váltottak ki a kocsma többi tagjaiból. Fekete haja pedig hosszú hullámokban zuhant alá, egy fekete holló érzetét adva az éjsötét csillogásukkal. Alapjában véve a férfi nagyon jóképű volt - de ugyanannyira veszélyes is.
Csizmájának kopogása volt az egyetlen hang a kocsmában pár másodpercig. Az idegen férfi elhaladt a főhősünk mellett, nem is tekintve rá, mintha a fiatalabb férfi ott sem lett volna, s a kocsma egyik távolibb zugába távozott, a kocsmárossal egyetemben.
A kocsmai "tömeg" észre sem vette a két másik alakot, akik az Ő nyomában léptek be a kocsmába. Az egyikük magas volt, de alacsonyabb a jóképű férfinál, míg a harmadik apró volt, egyértelműen egy gyermek. Az előbbi a kisebb alakot tolta maga előtt lökdöső mozdulatokkal.
Épp egy ilyen miatt bukott fel a saját lábában a kis alak, s zuhant a kemény és piszkos fapadlóra, pont főhősünk előtt. Az alak fejéről hátracsúszott a köpeny a zuhanás közben, s egy gyermekarc pislogott fel a fiatal férfira. Az arc egy tíz-tizenegy éves kislányé volt, szív alakú, sápadt, ugyanakkor kipirosodott ismeretlen okoknál fogva.
A nagy, kerek narancsos-rózsaszínes-arany bociszemek a főhősünk szemeibe fúródtak, kristálytiszta üzenetet hordoztak, melyet a férfi hirtelen a tudatában is hallott, méghozzá félreérthetetlenül, s tisztán csengő gyermekhangon közvetítve:
Segíts!
A hang a fiatal férfi fejében visszhangzott, s egyre eltompult, de felejthetetlenül ott volt, megrázva a férfit - főleg azzal, hogy a kislány ajkai nem mozdultak, nem formálták meg fizikailag a segélykiáltást.
A kislányt noszogató alak lenyúlt érte, felrántotta állásba, s ismét nyúlt érte, hogy előre lökdösse, miközben az első, félt alak elvonult a kocsmáros társaságában a kocsma hátsó, elkülönített szekciójába, valószínűleg valamilyen cserét lebonyolítani.

**Okimura Akushou** Pént. Jún. 22 2012, 11:22

Valószínűleg a legalkalmasabb időt választotta az ide utazásra, legalábbis maga ezt úgy látja. Az idő tökéletes, nincs kánikula, de ugyan akkor mégis csak süt a nap. Emlékszik még milyen volt errefelé a téli időjárás. Nagyon nem szívleli a hideget, főleg, hogy az edzéseinél már-már mínusz fokokban egy szál pólóban, vagy félmeztelenül kellett lennie. Az izzadság ugye nem tud olyan gyorsan megfagyni, mint a víz, de abban a hidegben Akushou már úgy gondolta, hogy minden lehetséges, és csak egy hajszál hiányzik, hogy a testéről kapargassa a megfagyott verejtékét. Persze azért ennek is meglett a pozitívuma, lehet, hogy nem bírja a hideget a férfi, de annyi szent, hogy a teste hozzá szokott a mínusz fokokhoz is. Na, de visszatérve a kocsmához, annak ellenére, hogy ő itt régen többször is megfordult, mindenki csak gyanakvó tekintettel bombázza. Tényleg ennyire veszélyesnek gondolnák ezt a férfit? Fegyvert soha nem hord magánál, ha csak nem számítja az ember az öklöt is fegyvernek, már pedig egy harcművész számára az a legnagyobb fegyver. Akushou soha senkit olyat nem ütött eddig még meg, aki védtelen volt. Mondjuk azt se lehet ráfogni, hogy teljesen jámbor lenne, hiszen mégis csak azért ment el utazni, hogy más országokban harcolhasson hasonlóan képzett férfiakkal! Igen, felkiálltó jel, ugyan is soha nem venné rá a lélek, hogy megüssön egy nőt, még ha az rá is támadna. Szegény férfinak a jövőben lehet, hogy majd egy nő lesz a veszte.
A csend beborította a kocsmát, nem szóltak hozzá idáig, és ő sem akart egy szót se szólni, csak tovább nézte az embereket, hát ha talál egy ismerős arcot, de nem. Pedig mennyire örült volna, ha ezt a temetői hangulatot egy kicsit feltudja dobni. Ám de mindegy is neki, ugye bár ő inni jött ide, és már szólna is a pultosnak, mikor recsegve kinyílik a faajtó, és egy köpenyes, csuklyás alak lép be. Mint ha mindenki ismerné ezt az embert, a tekintettük követte a férfit, ahogy az beljebb lépett. Jóképű, ráadásul hosszú, fekete hajjal...
~Chh... Kis mitugrász, csak szereti, ha mindenki őt bámulja!~ szeme sarkával figyeli csak az idegent, amint az elhalad mellette. Nagyon nem szereti Akushou az ilyen alakokat, imádják őket a nők, mégis a legtöbb belül olyan romlott, hogy még néhány hobó is többet ér náluk. Hálát is ad néha kami-samanak, hogy ő nem lett ilyen, de ugyan máskor meg mint ha a féltékenység kerítené hatalmába, csak egyszerűen rosszul érzi magát, és nem is akar a jóképű ficsúrokra nézni. Így tehát nem is foglalkozik tovább a dologgal, ugyanis újabb két alak tűnik fel, de ezeket már nem követik a tekintetek. Az egyik egy kicsit alacsonyabb volt az előzőnél, nem is volt rajta semmi érdekes látvány, lehet ezért se bámulták annyian. A másik viszont mint ha valami kis törpe lenne, Akushou hirtelenjében kuncogni szeretett volna a méretarányok láttán, de türtőztette magát. Az közepes méretű elkezdte befelé tolni a törpét, aki szemmel láthatóan még így is nagyon ellenkezett, és a következő lökés hatására el is esik a padlón, közvetlenül Akushou előtt. Már épp akarna segíteni a férfi, mikor a kis alakról hátracsúszik a köpeny, és végre láthatóvá válik az arca.
~Micsoda? Egy kislány? Itt?~ lepődik meg, és ezzel egyhuzamban mint ha méreg is elöntené, öklét összeszorítja, de még nem lép semmit sem. Főleg miután a lány szemei belevésődnek a fejébe. Kétségtelen, hogy segítséget kér, azok a szemek mindent elárulnak. Ő ugyan nem is fog egy kislányt magára hagyni. A másik alak felhúzza a kislányt a földről, majd elkezdi újra előrefelé lökdösni.
- Kérem, engedje meg. - szólítja meg az udvariatlan lökdösődő alakot. - Még soha nem láttam errefelé, gondoltam meghívnám egy italra. - mosolyog teljesen ártatlanul, majd lenéz a lányra is.
- És akkor már az ifjú kisasszonyt is meghívnám valamire, bármire, amit szeret. - mosolyog, s kacsint egyet, jelezvén azért a kicsinek, hogy ne aggódjon, majd ő megoldja. Na igen, megoldja, de mégis hogy? Nem biztos, hogy olyan tanácsos lenne ezen a helyen erőszakot alkalmazni. Kocsmai verekedés? Nem áll távol tőle a dolog, de mégis ezt szeretné valahogyan békésebben lerendezni.

Ajánlott tartalom