Re: Kiképzőterepek

Jiraiya Kedd Márc. 31 2015, 23:17

// Majd kérnék egy helyzetjelentést, hogy mit sikerült beszélni a szétválós dologgal. Nyilván az egyéni akaratok is érvényesülhetnek, elvégre a játék élvezete a fontos, így a szétválás teljesen lehetséges.
Iszonyatosan élvezetes volt olvasni a posztokat és a játékot. Mind a négyen sajátos karaktert alkottatok és mind a négy karakternek megvannak az egyéni vonásai, érzései. Jól játsszátok ki ezeket, Sayuri és Yuu gyakorlottsága az FRPG terén is megmutatkozik, ám Koizumo és Erisa előtt is le a kalappal. Ha karakter hűségről van szó, akkor itt van rá legalább négy példa. Na de nem fényezlek titeket tovább, jutalmatok +25 Chakra fejenként! //

   Újabb verőfényes nap virradt Konohagakure no Satora. Ez persze az itteniek számára már megszokott volt, ám a vendégek, vagy az új jövevények számára furcsa lehet, hogy ritkán van hűvös és az eső is keveset esik. Hosszú és nehéz éjszakán van túl a csapat minden tagja. Van aki lelkileg is kimerült és van aki testileg is. Ám a testi kimerültség mindig jó! Ha valaki eléri a határait, akkor már eredményt ért el. Ha feszegeti azokat, akkor fejlődik és hogyha átlépi azokat, akkor szintet lép. Ez történt most Erisával, Koizumoval és Yuuval. Mindhárman rengeteget próbálkoztak és rendkívül kimerültek. De mi van Sayurival? Ő vajon nem érte el azt a szintet, amit társai? Erről ugyan nincs szó, ugyanis a lány már alapjáraton elérte chakrakontrolljának azt a szintjét, amit most elért a másik három társa. Az Irio (Orvosi) Ninjutsuk azok a technikák, amik az egyik legkiemelkedőbb chakrakontrollt követelik meg és a lány jártas ezen technikákban. Valószínűleg ezért volt képes gyorsabban végezni a feladatával. Ám nem csak az egyetlen oka annak, hogy Sayuri előbb végzett. Az Ő eleme a legkezelhetőbb, míg Yuu és Erisa eleme a legrakoncátlanabb. Koizumoé pedig a kettő között van, ám ez még nem azt jelenti, hogy gyengébb lenne. Az Elemek kezelhetősége nem az erősséget jelenti és erre hamarosan rá kell majd jönniük a Genineknek is.
Erisa és Yuu körülbelül reggel hat-hét óra körül végezhetett a feladatával. Erisa a teljesítés után természetesen fáradt és álmos volt, de tudta, hogy mi a dolga. Azonban teste nem engedelmeskedett és elnyúlt az egyik fa ágán. Nem tellett sok időbe, mire elaludt. Akármennyire is erős egy ember akarata, amíg nem elég képzett, addig nem képes arra, hogy testét és elméjét megerőltetve, bármelyik pillanatban felülkerekedhessen emberi természetén. Ez történt most a lánnyal is, aki észre sem vette, hogy néhány perccel azután, hogy elaludt, valaki felemelte és a karjai között vitte őt. Ő mind, ebből nem is érzett semmit...
   Koizumo miután végzett, volt egy kis ideje pihenni, így nagyjából a nap sugaraira kelt fel. Tudta, hogy mi a dolga, így bár fáradt volt, de képes volt felállni és a Kiképzőtér bejárata felé sétálni. Nagyjából a tisztás közepén meglátta Yuu-t és Sayurit, majd mozgást látott balról, az erdőből. Mugo-sensei volt az és a karjai között Erisa lógott, látszólag eszméletlenül. Valószínűleg Yuu és Sayuri is most fejezhették be a feladatukat, így hát a fiú közelebb megy hozzájuk.
   Yuu és Sayuri tehát a Kiképzőtér közepén futottak össze a kora reggeli órákban. Yuu előtt hosszú és nehéz éjszaka állt, míg Sayuri viszonylag kipihente magát és úgy tűnik, mintha készült is volna valamivel... Csevejük azonban nem bontakozhatott ki, mivel mozgásra lettek figyelmesek. Ugyan Yuu nem láthatta ha fekszik, de Sayuri nagyon is jól vette észre, hogy Koizumo és Keletről az erdőből Mugo-sensei jelenik meg. A sensei karjai között pedig Erisa volt...

// Reagáljátok le a történteket. Erisa, te elkezdhetsz ébredezni. Annyit vehet észre a karakter, hogy Mugo-sensei cipeli őt, ám mozdulni még nem igen tud. Yuu te is fáradt vagy, de képes vagy mozogni és persze nem látszik rajtad az, hogy legszívesebben két hétig az ágyat nyomnád Very Happy

Koizumo és Sayuri, ti mindketten viszonylag kipihentek vagytok, ám érzitek az álmosságot és a fáradtságot is. //

Ui.: Sorrend --> Koi, Sayu, Yuu, Eri

**Kenta Koizumo** Szer. Ápr. 01 2015, 09:11

Koizumo a nap halvány hajnali sugaraira ébredt. Mint már számtalanszor, most is elkápráztatta a Nap, ahogy költői szépséggel előbukott a láthatár pereméről. A fiú még nem szokott hozzá Konoha enyhe időjárásához, vándorlása során főleg esős, gyakran havas területeken járt. Most azonban kellemes, meleg volt körülötte a levegő, és kis szelek is végigsöpörgettek a kiképzőterep füvén, ami hullámzó hatást keltett. Koizumo körbenézett, és egy pillanatra elveszett a környezetében. Hagyta, hogy egy rövid időre eggyé váljon a természettel. De hamar feleszmélt, és elindult a kiképzőterepek kapujához. A tisztás közepén már ott volt Yuu és Sayuri, de Erisát sehol nem látta. Kis idő múlva az erdő szélén felbukkant Mugo sensei is, karjában az eszméletlen lánnyal. Kenta elindult a többiek felé, majd odalépett hozzájuk, és szótlanul meredt maga elé, üveges tekintettel. Nem a koránkelés miatt volt fáradt, ahhoz már hozzászokott. Sokkal inkább a hirtelen előtört emlékek bolygatták meg egy kicsit az elméjét, emlékek az apjáról, a régi edzéseiről, meg ilyenek. Nem szólalt meg magától, esetleg ha kérdezik, válaszol, de némán áll, nézi maga előtt a földet. Lepillantott a bal kezére, amiben még mindig az égett lapot markolta, amin egy égett szélű, szabályos kör alakú lyuk tátongott.

~ A feladatot úgy látszik, mindenki elvégezte. Most mi lesz? ~ tanakodott, de nem kérdezett rá. Az előző napi rengeteg chakrahasználat kimerítette, de volt ideje aludni. Mint mindig, minden időpontban, most is tombolt benne az energia. ~ Vajon a fejpántom mikor kapom meg? ~ ez volt az a kérdés, ami a fiút most a leginkább érdekelte. ~ A Hokage-sama elfogadott konohai geninként, beosztottak egy csapatba, de még mindig egy üres fejpántot viselek. Jelzés nélkül ismeretlenségbe burkolózom. A ruhám jelentéktelen szürke. Ez volnék én? A Névtelen? ~ egy pillanatra melankolikus hangulatba taszította őt a felismerés, de körülnézett, és visszatért az az énje, akit az évek során már úgy megszokott. ~ Egy csapatban vagyok, és ez a lényeg. Vannak társaim, akikre támaszkodhatok, még ha nem is ismerem őket, és ők se ismernek engem. Vannak mestereim, akik segítenek megmutatni a helyes utat, és van egy hely, amit mostantól a hazámnak mondhatok. Nem is kell nekem ennél több.

// Infóóra :3 //

**Suzuhito Sayuri** Szer. Ápr. 01 2015, 11:00

//A csoportbontással kapcsolatban én tartózkodom a válaszadástól. Mindenképpen Yuu mellett maradok Embarassed

//

Az ételes dobozkákban szépen, megfelelő sorrendben el is lettek helyezve az ételek, legalább a bento felét a rizs foglalta el, de mellette szépen hajtogatott sós omlettnek, zöldségnek és némi húsnak is jutott hely. A lány elégedetten szemlélte munkája gyümölcsét, hiszen ez nagy dolog volt számára, hogy egyáltalán ö készíti az ételt, ráadásul a csapattársainak. Szíve hevesen vert, hiszen nem volt biztos a képességeiben, legalábbis amit a főzést illet. Neki ízlett, ezért remélte, hogy társai is örömmel fogadják, majd a kedves gesztust. A tegnapitól eltérően nem hajpántot tűzött a hajába, csupán néhány egyszerűbb hajcsatot választott, amelyeken aprócska műanyag virágok adták a díszt. Még a bátyától kapta ajándékba ezért nagy becsben tartotta, ma reggel is csupán a véletlennek köszönhette, hogy a kezei közé akadtak, miközben hajba való után kutatott a ládikójában. Öltözékéhez egy rakott szoknya, ég kék színben, egy hozzá illő rövid ujjú felső, és az elengedhetetlen táskák tartoztak melyekben a felszerelés jelentős részét tárolta. Sietett ugyan, de nem tudta megállni, hogy ne nézze meg magát még egyszer a tükörben, igazgassa a haját, a ruháját. Nem a saját hiúsága miatt, sokkal inkább csak a megfelelni akarás végett töltött el ennyi időt a tükör előtt. Valami nem tetszett magán, egy ideig nem is tudta mi lehet az, mire rájött, hogy a karikás szemek rontanak az összképen. Kialvatlanságra utalt, és valóban fáradt is volt, még ha nem is ásítozott, érezhető volt a beszédén, és lomha ráérős mozdulatain. A reggeli levegő jótékony hatást gyakorolt rá, és mire a kiképzőtérre ért, már hozzá is szokott.
A fűben egy fiú alszik. A lány kíváncsian lassú léptekkel, kezei között egy zacskóval közelíti meg az ébredező testet. Még mielőtt a lánynak lehetősége lenne köszönni a fiú megelőzi. Egy mosollyal válaszol, majd ö is üdvözli társát.
- Jó reggelt. A többiek? - persze a kérdésre a válasz magától érkezett, hiszen alig telt el egy kis idő és Kenta közelített, illetve kissé hunyorítva de sikerült kiszúrni a másik érkezőt. Vagyis érkezőket. - Úgy tűnik Shinku-sensei ma nem csatlakozik hozzánk. - kissé megkönnyebbülve nyugtázza a lány, miközben leguggol a fiú mellé a fűbe, feltéve, ha ö közben még nem állt fel, mert akkor felesleges lenne a mozdulat. A csapat többi tagját is hasonlóan üdvözli mint Yuu-t, mosollyal, illedelmesen, majd amint mindenki együtt volt, végre valahára lehetősége adódott a lánynak, felfednie a csomagja tartalmát.
- Bátorkodtam egy kis reggelivel készülni a csapatnak. Remélem elfogadjátok, ezt a kis apróságot. - beszédével egy időben elő is húz egy dobozkát, majd pedig átnyújtja Koizumo-sannak, majd pedig a Sensei-nek, és Erisa-nak, feltéve ha ö felkel. Végül pedig Yuu-nak is. - Igazából nem vagyok egy mesterszakács, de minden tőlem telhetőt megtettem. Ha valami nem lett finom, nyugodtan hagyjátok csak ott. Nem fogok megharagudni. - egy picikét zavarba is jött. Nincs hozzászokva ilyesfajta dolgokhoz. Magának nem hozott ételt.

**Yuu** Szer. Ápr. 01 2015, 21:32

Sayuri-san érkezése rögtön felébresztett, és kissé fel is pörgette a szívem. Nehéz az élet... a tegnap történtek után még nehezebb, itt van egy lány aki furcsa dolgokat vált ki belőlem, és esélyem sincs távolabb kerülni tőle. Nehéz, de még milyen nehéz azt sem tudom tegnap miket mondtam a felére sem emlékszem már, de nem igazán gondolom, hogy az időjárás tehetne róla, kivéve ha ő maga is egy időjárási jelenség, mert akkor azt mondom minden okés. De így, így hogy és mért, folyton ezek a kér-„Meg akarom érinteni...”-dések pörögnek az agyamban és hiába küz-„Olyan jó illata van..”-dök, még a gondolataimat sem tudom irányítani. Sayuri-san köszönésére felpattanok, megállok vele szemben, egész közel, majd megemelem a bal kezem szépen lassan az arcához érek és lehúzom róla a szemkötőt. A szívem egyre hevesebben ver, már rég óta zavart ez a dolog, abszolút nem értem mért takarja azt a kis heget. „Szerintem aranyos és egyedi.”Ó ha ezt kimondtam volna elsüllyedtem volna szégyenemben.
-Ez veszélyes bármibe beleakadhatsz miatta.
Közben jobb kezem becsusszan a pólója alá. De csak egy kicsit miközben ismét végig húzza az ujját a tegnapi hegen.
-A szép szemed úgy is elvonja a hegről a figyelmet...
Mondom majd a szemkötőjével a kezemben megfordulok a többiek felé, hiszen lassan ők is itt vannak, túl közel hogy ezt folytassam tovább, a szívem majd kiugrik az előző jelenettől, nem érzem százszázalékosnak magam, ez a sok, új dolog, ahh... már szinte fáj, szinte rosszul vagyok, tudni akarom mi ez. A hasamhoz nyúlok, biztos csak az éhségtől de ott is erősen furcsa érzés jár át. A szemkötőt a hátsó zsebembe csúsztatom és üdvözlöm a többieket.
-Jó reggelt srácok, sensei.
Büszkén mutatom fel neki a lapomat. Majd érdeklődve hallgatom Sayuri-sant, és még jobban érdeklődöm az étel iránt, megoldás a gyomromban történő eseményekre.
-K-köszönöm Sayuri-san.

**Kenshiro Erisa** Szer. Ápr. 01 2015, 22:27

Megcsináltam. Sikerült. Talán még az álomba merülésem pillanatában is mosolyogtam. Olyan jó érzés, hogy végre elértem valamit. Valamit, ami büszkévé tesz. Hosszú idők óta nem éreztem ilyet. Bár a sikerélmény nem tartott sokáig. Az álom hamar magához rántott, semmit sem tehettem, oly erősnek bizonyultak karjai, melyet nem küzdhettem le.
Elszáradt falevelek ropogására ébredek. Nyomást érzek a lábaimnál, és a hátamnál... Talán fognak? Kellemes az erdő zenéje, mely egész este szótlan volt. Igen, Ez Mugo-sensei lesz. Van szerencsém közvetlen közelről szagolni a dohányfüsttől bűzlő ruháját. Semmi kétség, ki sem kell nyitni a szemem. Ezzel is legalább megspórolok egy kis energiát. De.. Vajon tudja hogy megcsináltam? Nem érzem a kezembe a körbevágott lapot... Lehet hogy elszállt a széllel?
- Meg...csináltam... - Nyögöm ki halkan, megmaradt energiámból. Sosem hittem volna, hogy egyszer azért kell majd erőlködnöm kimerültségemben, hogy beszélni tudjak... Még mindig olyan fáradt és elgyengült vagyok...
Néhány percnyi várakozás után újabb kellemes hangokat hallok. Szívesen üdvözölném őket... Már ha tudnám. De még mindig küzdök a puszta ébren maradásért. Most olyan könnyen el tudnék aludni... Biztonságban érzem magam Mugo-sensei karjaiban. Olyan mintha vigyázna rám. Mintha nem engedne el. Mintha csak őrizné az álmom. Persze ez badarság. Nem azért van itt, hogy gyerekként kezeljen engem, de mégis. Jó érzés hogy.. Törődik velem. Akár vissza is aludhatnék... Talán nem lenne baj.. De a többiek hangjából ítélve, ők jól vannak, megint én lettem a leggyengébb, aki még csak ébren sem tudott maradni. Mindegy, de legalább addig fent akarok maradni, így csukott szemmel, amíg a Sensei elmondja amit akar... Vagyis nem tudom hogy akar-e egyáltalán, gondolom hogy igen.

//Nem támogatom a csoportbontást, örülnék ha együtt maradnánk. Bár ez nem csak rajtam múlik //

Jiraiya Csüt. Ápr. 02 2015, 17:13

// Sayuritól és Erisától kérek egy posztot.
Sayuri: Reagálj Yuu szemkendő levételére. Eközben a Sensei megérkezik Erisával. Sayuri így még nem vette elő az ételt, ám miután Yuu leszedi a kendőt, (Feltéve, hogy Sayuri hagyja. Reagálhatsz rá úgy, hogy megfogod a kezét, vagy elugrasz, stb stb. A képességei meg vannak ehhez a lánynak) átadhatja.
Erisa: Mikor megérkezik Mugo, látja, hogy ébredezel. Letesz a földre, meg tudsz állni a lábadon, bár nehezen. Sayuri posztjától függően reagálj.

Sorrend: --> Sayuri, Erisa //

**Suzuhito Sayuri** Csüt. Ápr. 02 2015, 22:18

A lány meglepődve tapasztalta, hogy társa milyen energikus annak ellenére, hogy a szabad ég alatt tölthette az éjszakát. Persze amint alaposabban megnézte, rájött, hogy ez nem teljesen igaz, többek között a fiú kissé lomha mozgása, és szemei árulták el neki, hogy bizonyára kimerítette őt is a tegnapi edzés akárcsak őt. Hiszen a lány a párnák biztonságában aludta át az éjszakát, és mégis kissé kimerültnek érzi magát. De a fiú állapota miatt jobban aggódott. A köhögés, a vér, és a gyenge tüdő elegendő ok arra, hogy az ember a kelleténél is jobban odafigyeljen magára, és alaposan megválogassa hogyan is hajtja fejét álomra. A lány alig, hogy meg tudott szólalni a fiú máris felkelt a földről és szemtől szembe állhattak egymással, ami kissé talán túl közelre is sikeredett, gyakorlatilag egymás elől szívták el a levegőt. Sayuri éppen hátralépni készült amikor is az arcán érezhette Yuu kezét. Értetlenül emeli fel a fejét a fiúra, majd dermedten tűri mindazt amit csinál vele, annak ellenére, hogy tudatában van neki, hogy az ami történik rossz, és meg kell állítania mielőtt még valami nagyon rossz történne. Már éppen ellenkezni akarna, és beszédre nyitja a száját, de a fiú sajnos belé folytja a szót.
- Hu-huh? Hülyeség. Tökéletesen illeszkedik az arcomhoz, ezért kérlek add vissza. Most. - kettőt pislog és máris a szeméhez kapja a kezét, szégyenkezve, kissé dühödten követeli vissza a tulajdonát, még mielőtt a többiek ideérnek, és meglátják a szégyent amit a világ elől rejteget. Undorító, heg, elszíneződött szem, gyakorlatilag egy szörnyszülött, legkevésbé sem illik egy hölgyhöz.
- Szép..szemem? - na ez az a dolog amit azóta nem hallott amióta ott virít az a szégyenfolt az arcán. Fülig elvörösödik, hiszen ha valakitől akkor pont nem tőle számított ilyen bókra. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy még azt sem sikerült észrevennie, hogy nem a ruha, hanem a fiú tapogatta meg a hasát az imént... - Ne beszélj butaságokat! Hogy lehetne szép? Add vissza! - a földre téve a zacskót kissé távolabb, hogy biztosan ne lépjen rá, majd a fiú felé kap, megpróbálva elvenni tőle a szemfedőt anélkül, hogy az megsérülne, hordhatatlanná válna, ami valljuk be elég egyszerű hiszen egy vékonyka szövetről van szó.
- Kérlek add vissza! Szükségem van rá! Most azonnal! Mielőtt még a többiek.. - szinte már rámászik a fiúra, hogy visszaszerezze, kérve könyörögve. // mesélőre/Yuu-ra bízom, hogy sikerül-e Embarassed

Ha sikerül visszaszerezni azonnal felveszi Sayu//

A szemfedő visszaszerzésétől függetlenül az ételosztásos rész megtörténik, úgy ahogyan az előző reagban említve volt. Illetve ha nem sikerül visszaszerezni akkor Sayuri kissé feszeng a többiek társaságában, és próbálja kerülni a tekinteteket.

**Yuu** Csüt. Ápr. 02 2015, 22:50

Mozdulatom sikeresnek bizonyul és elképzelhető, hogy túl közel álltam a lányhoz, bár ez nem zavart jobban mint eddigi jelenléte, a szívem nem vert gyorsabban, bár szerintem ennél gyorsabban nagyon nem is tudott volna, így igen azt mondhatom, hogy talán kissé élveztem is a helyzetet bár magam sem értem mi adta ezt az élvezeti faktort. Még hogy tökéletesen illeszkedik az arcához, még az is kevésbé feltűnő lenne ha a szemére fésülné a haját. Láttam, hogy a lány nem várta tőlem,sőt talán senkitől azt amit hallott és azonnal lángvörösbe borult az arca, mely nem értem mi okból rám is ilyen hatással volt. „Sooooo fcking cuteeeeeeeeee.” Gondoltam, miközben majdnem elszálltam a boldogságtól, talán azért lehetett, mert éreztem, hogy az én kezemben van az irányítás, én döntök a szemkendő sorsa felől. Kihúztam kezemet a lány felsője alól, és úgy döntöttem, mind a kettőnket kirántom ebből a rózsaszín ködből. A hüvelyk ujjaimat a szemkendő zsinórjába tettem és a lány szemébe nézve, egy hirtelen mozdulattal elszakítottam azt.
-Ha nem akarod, hogy így lássanak, az arcodat takard, ne a szemed.

Céloztam a korábban odaadott maszkra, mely állandó viseletre is tökéletesen alkalmas, és kicsit sérelmezve éreztem magam, hogy nem viseli ezt az ajándékot. Előfordulhat, hogy kicsit kegyetlen voltam, de ezt csak is érte tettem, ha ninja akar lenni fog ennél bőven csúnyább sebeket is szerezni, és továbbra is úgy gondolom, hogy szép szeme van. A szét szakított szemkötőt a hátsózsebembe teszem és megfordulok a többiek felé, üdvözölve őket mintha semmi sem történt volna.

/leakartam reagálni még Erisa előtt, mert így kicsit gyorsabb ráadásul lereagáltam amit mondott a többiek érkezése előtt./
/A karakterem érzelmeit magyarul kifejezni már nem tudtam xD/

Akkor Koizumo is írhat ha akar ~ Rikudou

**Kenshiro Erisa** Pént. Ápr. 03 2015, 12:50

Ahogy egyre közeledünk a többiek felé, egyre csak kivehetőbbek a szavak, mondatok, melyeket egymás felé intéznek. "Kérlek add vissza!" "Ha nem akarod, hogy így lássanak, az arcodat takard, ne a szemed." Erőt veszek magamon ó, és résnyire nyitom jobb szememet. A kép egy ideig homályos, nem igazán tudok fókuszálni, ráadásul a nap fényére valamiért sokkal érzékenyebben reagál, de még így is ki tudom venni a két alakot, ahogy az egyik rámászik a másikra.
Ahogy közelebb érünk, a sensei egy szó nélkül letesz a talpamra. Fáj a fejem, az oldalam, remeg a lábam a hirtelen ránehezedő súlyok miatt. De miután összeszedtem magam, és lassan kinyitottam mind két szemem, hamar feltűnt, hogy Sayuri arcáról valami hiányzik. Igen, a szemkendő. Udvariatlanul bámulok rá az elszíneződött szemre. Hát ezt rejtegette eddig előlünk? Nem értem mi szégyellnivalója van ebben. A heg nem is olyan csúnya, a szemei még így is szépek, tényleg olyan fontos lenne az a szemkendő?
Hamar észbe kapok, öt hosszú másodpercig csak Sayurit néztem, és még csak meg sem szólaltam. Én hülye, remélem nem bántottam meg ezzel.. Mármint hogy rábámultam. Nyilván nem azért vette le a kendőt hogy mindenki megbámulhassa.
- Jó.. Reggelt. - Hagyja el egy halk köszöntés a számat, mindeközben próbálom kerülni Sayuri tekintetét, nem akarom hogy azt higgye hogy ezzel annyira kitűnik a tömegből... Vagyis hogy nem akarom hogy rosszul érezze magát.
Kisvártatva Sayuri a kezembe nyom egy dobozkát.
- Öhm...Köszönöm. - Nyitom ki lassan, és a belőle kiáramló kellemes illatok megcsapják az orrom, majd meglátom a benne eldugott finomságokat. Legszívesebben most rögtön nekiesnék, olyan éhes vagyok, főleg most, hogy látom is mi vár rám. Persze a húst kihagyom, de a zöldségek, és a rizs tökéletesen illik a számhoz. Odaállok a többiek mellé, szemeimet még mindig a friss kaja foglalja le, de azért füleimet is hegyezem, kíváncsi vagyok mit is fog most mondani Mugo-sensei. Gondolom mindenki megcsinálta a feladatát, legalábbis Koizumo kezében ott van a kiégetett lapocska, Sayurinak pedig még arra is volt ideje hogy kaját hozzon.

**Kenta Koizumo** Pént. Ápr. 03 2015, 13:00

Koizumo komótosan sétált a Kiképzőterepek közepe felé. Fáradtsága ólomsúlyt kölcsönzött lábainak, feje is kába volt, és bár valamennyire tudott gondolkodni, nem fogta fel száz százalékosan a körülötte történő eseményeket. Egy ninja mindig éber, senki sem engedheti meg magának, hogy shinobiként ilyen bódultan járkáljon. A fiú is hamar feleszmélt, megrázta a fejét, és visszatért önmagához. Reflexei kiélesedtek, és meglátta a kiképzőterep közepén Yuu-t és Sayurit. Nem ismerte fel őket rögtön, először csak annyit látott, hogy egyikük próbál elvenni valamit a másiktól. Mire közelebb ért, ők ketten már abbahagyták. Közben balról Mugo sensei közeledett, karjaiban az eszméletlennek tűnő Erisával. Koizumo előbb ért oda másik két csapattársához, mint a senseiék.

~ Shinku sensei ma úgy tűnik, nem csatlakozik. ~ gondolta, de nem bánta különösebben. Közben üdvözölte a többieket, és végignézett rajtuk. Mindenki mozgásán látszott, hogy keményen edzett, ugyanúgy lomhán, lassan emelgették végtagjaikat, mint Kenta. Sayurin valami furcsa volt. Koizumo nem íny emlékezett a lányra. Hamar rájött, hogy a szemkendője az, ami hiányzik.

(feltéve ha Sayuri nem takarta el valamivel a sebet, mire Koizumo odaért) A fiú egy aprócska, szinte jelentéktelen sérülést fedezett fel a lány egyik szeménél. Tényleg alig lehetett látni, egyediséget kölcsönzött a lány arcának.

Amikor mindenki összegyűlt, Sayuri három dobozt vett elő, és átadta Yuunak, Erisának, és - Kenta meglepetésére - neki is.
- "K-Köszönöm szépen!" - hálálkodott.
Koizumo nagyon örült annak, hogy csapattársa ennyire odafigyel rá, a csapat legújabb tagjára, akit szinte nem is ismer. Örömmel töltötte el az esemény, de nem tudta, mit is kéne tennie. Körbenézett, és Erisa példáját követve ő is nekilátott az evésnek. Törökülésben helyet foglalt, és válogatás nélkül tüntette el sorra a finomabbnál finomabb falatokat.

**Saito Yuki** Vas. Ápr. 05 2015, 10:49

Már az első szavaival sikerült rátapintania az egyik gyenge pontomra és az eddig a padlóra szegezett pillantásom most a Hokagét vette célba. Kicsit megremegett a szám széle. Meg akartam neki mondani, hogy nem az én hibám volt, hogy az egész csak egy félreértés. Az egészről az apám tehet, mert beleszólt. Végül aztán ez utóbbi és a Hokage iránti félelmem elég volt ahhoz, hogy ne szólaljak meg. Lehet az egész életem azon múlik, hogy itt, most hogyan viselkedek Konoha leghatalmasabb emberével. Ráadásul mi van, ha emiatt apám bajba kerülhet? Nincsenek érzések, nincs múlt - emlékeztettem magam. Újra a padlót kezdtem szuggerálni és rendeztem az arcvonásaimat. Nem tűnt olyannak, mint akit meg lehetne hatni bármivel is. A következő mondatai viszont, némileg elnyomták a feldúltságomat. Azt hiszem a felvázolt feladatnál nagyobb jelentőségűt nem is nagyon kaphatnék. A sikerért járó jutalom pedig meggyőzött, hogy ennél jobb aligha lehetne. Új esélyt kaptam, hogy bizonyítsak és ezt már semmiképpen sem szúrhatom el. Bármi is legyen a feladat. A nevek nem sokat mondtak és nem is igazán érdekeltek, míg el nem ért az utolsóig. Éreztem, hogy felkavarodik a gyomrom és pár pillanatra csend lett a szobában. Ez a büntetésem, nem igaz? Az ajkamba haraptam és örültem neki, hogy a testtartásom miatt, most nem láthatja az arcomat. Nincsenek nevek, csak a küldetés létezik – ismételtem magamban. Végül folytatta és elmondta a maradék információkat, amikre szükségem lesz.

Nagy sóhajtással dőltem neki a szobám ajtajának. Sietve tettem meg az utat hazáig és már azt se tudnám megmondani, milyen útvonalon jöttem. Csak a feladat járt a fejemben, a Hokage rideg szavai. Pár másodpercig nem is mozdultam, csak a gondolataimat próbáltam valamennyire rendezni és lenyugtatni a vadul kalapáló pulzusomat. Izgatott voltam, féltem, dühös voltam, tele kételyekkel. Mindez egyszerre. Vettem néhány mély levegőt. Majd pakolni kezdtem. Nem lenne ajánlatos még a kiképzőtérről is elkésni. A shurikentartót amiben a senbonjaimat tároltam felcsatoltam a combomra, az övtáskámba pedig beledobtam a két kunait, a késemet és a dróthuzalt és egy energiatablettát vész esetére. Végül az üres házat elhagyva – apámnak bizonyára valami dolga akadt időközben – elindultam a kiképzőtérre. Nem volt túl hosszú út, de mire megérkeztem, amennyire lehet, rendeztem magamban a történteket, így viszonylag nyugodtan érkeztem meg a kiképzőtér bejáratához. A mellkasom alatt összekulcsoltam a karjaimat és a szemeimmel kutattam a csapat után. Személyleírásokat ugyan nem kaptam, de ők bizonyára értesültek rólam és ha máshogy nem is, a csapat egy tagját egészen biztosan fel fogom ismerni...

Jiraiya Kedd Ápr. 07 2015, 13:00

// Yuki - Az Energiatabletták használatával Yuki szervezete idővel gyengülni fog és elvonási tünetek is jelentkezhetnek. Ha viszont vesz be, akkor minden helyreáll. Ám egyre több és több tablettát kell majd bevennie ahhoz, hogy hasson, mivel egy idő után immúnissá válik. Ez esetben elkészíttethet magának egy különleges tablettát, amely már nagyobb hatásfokkal, viszont nagyobb kockázattal is jár. De ez majd csak rajtad múlik, hogy mit akarsz kezdeni a karaktereddel. Smile

Shinku-sensei leírásait visszább olvashatod! //

   A lány az Energiatabletták használatával nőtte ki magát a többiek közül, ám ez vajon kifizetődő hosszútávon? Egyenlőre nem lehet tudni, de a biztonság kedvéért a lány most is tett el egy keveset, hogy szükség esetén használhassa. Menet közben látta az utcán nyüzsgő embereket, a küldetésre induló Genin csapatokat. A mai naptól fogva, Ő is egy lesz közülük... Vajon mennyire fog jól teljesíteni? Mugo-sensei hogy néz ki és milyen ember? Sok gondolat járhatott a talán kissé katonás lány fejében, ám válaszokat egyenlőre nem kapott ezekre.
   Magányosan ácsorgott a Kiképzőtér bejárata előtt, mígnem egy alak tűnt fel mellette. Mintha a földből nőt volna ki, úgy nőt meg az árnyéka, amit rögtön ki is szúrt a lány. Egy középmagas, vékony nő állt mellette, hétköznapi viseletben. Ruhája színét a sötétszürke, fehér és piros keveredése jellemezte, valamint a könnyedség és a kényelem. Piros haja a derekáig ért, amikor éppen nem a szél játszadozott vele. Szigorú tekintete pedig majdhogynem átszúrta az újdonsült Genint. Jó látható módon, végigmérte a lányt a feje búbjától egészen a talpáig, majd megszólalt mély, de nőies hangon.
- A nevem Shinku. Én vagyok a Senseied. Pontosabban az egyik. A csapat többi tagjával egyenlőre nem találkozol, majd csak az után, hogy felmértem a képességeidet.
Mondta a nő, majd benyúlt ruhája ujjába - ugyanis ruházata felső része bő volt és az ujja egészen a nő csuklójáig lenyúlt - és elővett onnan egy kis négyzet alakú lapot.
- Fogd ezt és vezess bele chakrát!
Mondta a nő, majd várta az eredményt.

// Itt lehetőséged van arra, hogy válassz egy Chakra elemet. (Azért ezzel kezdjük, mivel fel kell hoznunk Yukit a többiek szintjére, még akkor is, hogyha kevés a különbség) Bármelyiket választhatod:
Doton --> A papír elporlad
Fuuton --> A papír szétszakad
Katon --> A papír elég
Suiton --> A papír benedvesedik
Raiton --> A papír összegyűrődik
Ha nem akarsz, vagy nem tudsz választani, akkor hagyd rám a dolgot és hagyd nyitva a poszt végét. Ott fejezd be, hogy belevezeted a chakrát //

// 14-es Csapat //

   Mugo-sensei csodálkozva nézi végig messziről az előtte lezajló jelenetet, majd amint megérkeztek Erisával, mosolyogva néz le a lányra, akit letesz, hogy megállhasson a saját lábán. Láthatóan végignéz a csapat minden tagján. Sayuri volt az, aki a legkipihentebbnek tűnt. Yuu és Koizumo megviselt volt, de minden kétséget kizárólag Erisa hozta ki magából a legtöbbet a szintjéhez képest. Mind a négyen büszkeséggel töltötték el a sokat látott férfit, ám van valami, ami egy kissé zavarta és már-már bosszantotta.
   Mivel tapasztalt Jounin volt, így figyelmét nem kerülte el az előtte zajló jelenet, sem pedig a Yuu kezében lévő kendő és Sayuri szeme. A kezdeti öröm, most ismételten meglepettségbe csapott át, ahogy meglátja Sayuri szemét fedetlenül, csupaszon. Valóban egyedi, de egyáltalán nem szép... Egy ilyen szép arcú lányon nem lenne szabad egy ilyen sebnek díszelegnie. Különösképpen egy ilyen roncsolódott szemnek. Bizony, elszíneződött, szürkés árnyalatú volt. Egyáltalán nem keltett szép látványt, ám Mugo-senseit ez legkevésbé sem érdekelte. Arca láthatóan megenyhült néhány másodperc múlva, arca pedig egy kisebb mosolyra húzódott, majd tekintetét levette Sayuriról, majd amikor a lány átadta neki az általa elkészített ételt, úgy vette el tőle azt, hogy kezével, alig érezhető módon, végigsimította az aprócska, fehér kezeket. Mugo-sensei tenyere és ujjai érdesek és kemények voltak. Valószínűleg megedződtek már...
   Miután mindenki megkapta az adagját, Mugo-sensei szólalt fel.
- Remekül teljesítettétek a feladatotokat. Figyelemmel kísértelek titeket, így azt kell, hogy mondjam: Büszke vagyok rátok!
Szája hatalmas mosolyra húzódott. Sebes arca pedig most örömmel volt teli...
- Azonban nagyon fáradtak lehettek, úgyhogy a mai napot lazítással tölthetitek. Holnap viszont, várok mindenkit a BBQ Yashiki-be, ebédre. Én fizetek! Meg kell beszélnünk néhány dolgot a csapatunkról.
Mondta Mugo, majd átnyújtotta Sayurinak a megkapott ételt.
- Erre neked nagyobb szükséged van. Én már ettem.
Mondta Mugo mosolyogva, majd nem törődve azzal, hogy esetleg a lány, vagy a csapat többi tagja mondani akar valamit, megformálja a fél tigris kézpecsétet és eltűnik mindenki szeme elől...

// Nos, lehetőségetek vagy egy kis szockodásra, viszont írhattok egyből a BBQ-hoz is. Itt a link: http://narutohun.niceboard.org/t1437-bbq-yashiki
Itt egy kisebb beszélgetés lesz majd a Sensei-el. Szóval itt is lehetőségetek lesz majd egymással beszélgetni. Ha a karakterek a bejárat felé veszik az irányt, akkor nem találkozhatnak Yuki-val, mivel Ő egy másik időpontban van ott
A sorrend kötetlen, azonban ha írtok a BBQ-hoz akkor ott várjátok meg az Én reagomat. //

**Kenta Koizumo** Kedd Ápr. 07 2015, 19:02

~ És most? ~ tanakodott Koizumo. ~ A feladattal végeztünk. Most mi következik? ~ kérdésére hamar megjött a válasz.
- [...] Holnap viszont, várok mindenkit a BBQ Yashiki-be, ebédre. Én fizetek! Meg kell beszélnünk néhány dolgot a csapatunkról. [...] - mondta Mugo sensei, majd eltűnt.
~ Na, szépen vagyunk...Biztos jó dolog ez a Yashiki izé, de hol van? ~ rettent meg a fiú. A csapat tehát kapott egy szabadnapot, amit Koizumo nem igazán tudott hogy felhasználni. Igaz, eddig mindig úgymond "szabadnapja" volt, de most, hogy van mit csinálnia a nem szabad napjain, ötlete sem volt, mihez kezdjen. De valami más is foglalkoztatta, mégpedig a két sensei a csapat élén, és hogy a tegnapi edzés idejére párokra lett bontva a csapat.
~ Mi vagyunk a 14-es csapat, egy csapat pedig összetart. ~ ez járt a fiú fejében, miközben a Sayuritól kapott étel eltüntetésén fáradozott. ~ Az összhang nem csak a csapat, de még a párok tagjai közt sem volt meg. Legalábbis ha az én szemszögemből nézzük. Ki tudja, talán Yuu és Sayuri az egész estét együtt töltötte. Már amíg Sayuri haza nem ment. ~ Végül elvetette gondolatait a témával kapcsolatban. Kenta még új itt, nem ismeri tökéletesen a csapatok mibenlétét. ~ Ami most fontosabb, hogy hol töltöm az éjszakát, tegnap nem mentem haza, vajon Emi szívesen lát még ezek után? Mindegy, majd kiderül.
- "Erisa, te merre laksz?" - kérdezte a mellette álló kimerült lánytól. - "Csak kérdezem, hátha segíteni kéne valamiben, elvégre...Nagyon kifáradhattál tegnap. Hátha...Szóval..." - hebegte. Valamiért zavarban volt, pedig tényleg csak segíteni akart, hátha a lánynak tényleg szüksége van rá.

// Emi a 62. oldalon lévő első posztomban megjelenő lány, Koizumo jelenleg nála lakik. //

**Kenshiro Erisa** Kedd Ápr. 07 2015, 20:11

Mugo-sensei elégedett mosolya látszólag megnyugtatta az egész csapatot, legalábbis engem igen. Az étel, melyet Sayuri-san készített remekül esett a hosszú koplalásom után. De a sikerélmény, hogy hosszú órák után, sikerült eredményt elérnem, leírhatatlan élmény, főleg akkor ha a senseied még a tudtodra is adja hogy bizony meg van veled elégedve. Hiába voltam fáradt, elgyengült, így is boldog voltam. Miután elpusztítottam a maradék zöldséget és rizst is, a szelet húsit, felajánlottam új társunknak.
- Esetleg kéred az én húsomat? Tudod, nem igazán szeretem. - Kérdezem a szürke fiútól. Lehet ezért ilyen gyenge a testem. Nem eszek húst és látszik is rajta, hogy nem igazán van miből építkeznie.
Egy szusszanás után Koizumoból előtör a segítőkészség és felajánlja a segítségét... Valamiben. Bár nem mondja ki nyíltan, de a "merre laksz" részből arra következtetek hogy a hazajutásomban akar segíteni. Kicsit elmosolyodok, nem számítottam erre, de nagyon jól esik ezt a mondatot hallani. Segíteni... Segíteni akar nekem. Már el is fogadnám a segítségét. Már mondanám is. De valami nem hagy nyugodni. Szemem sarkából megpillantom Yuut. Megint eszembe jut az az incidens. A legrosszabb, hogy akkor, mikor testem a falhoz simult, egy szót sem szólt. Nem mondott semmit. Nem tudom mit vár el tőlem, mit akarhat. Miért néz le engem ennyire? Talán gyengének talál? Még ezek után is? Pedig pont most bizonyítottam neki. Mit akar még? Ez de idegesítő. Most is én tűnök a legfáradtabbnak. Neeem Yuu, nem. Most sem fogok gyengének tűnni. Nem a szemed előtt.
- Köszi, de nem kell, megvagyok, tényleg. Csak egy kicsit kábának tűnök, de amúgy nem is vagyok annyira fáradt! - Mondom Koizumonak, ügyelve rá hogy Yuu is meghallja. Nem leszek olyan béna hogy más kelljen hogy kísérgessen. Bár.. Még soha nem kísért haza senki.. És jól is esne.. Ahh.. Már mindegy, kimondtam a szavakat. Lehet mégis el kellett volna fogadnom. Megint olyan hülye vagyok, előbb beszélek és csak utána gondolkozok. Tessék, elég volt kinyitni a szám, és már az sem biztos hogy haza fogok találni ilyen fáradtan. Rettenetes, mekkora súlya van egy-egy szónak. Szinte félelmetes...
- Azt hiszem, akkor én megyek is haza. További szép napot! - Gyors összekapom a robbanócetliket (már ha nem fújta el őket a szél, és megtalálhatom őket), majd elindulok a kijárat felé, közben alig észrevehetően integetek a többieknek.
Tébolyogva végül hazatalálok. Benyitok a lakásba. Testem, ruhám piszkos, izzadt. "Remek, ezt is ki kell mosnom" sóhajtok magamban, levetem ruháimat, majd elindulok a fürdőszobába, miközben bepillantok a nyitott szekrényajtón. "El kellene látogatnom egy ruházati boltba. Nem sok váltás ruhám van, ráadásul most a kedvenceim koszosak is. Holnapra akkor sem száradnak meg, ha most kimosnám és egyből ki is teregetném őket". Egy gyors zuhany, majd miután felvettem magamra, a fiókomban legfelül elhelyezkedő fehérneműket, beledőlök az ágyba. Még be sem takaróztam, de már rég álmodok. Sosem éreztem még ilyen puhának ezt az olcsó ágyat.

**Suzuhito Sayuri** Kedd Ápr. 07 2015, 20:26

A lány türelme egyre csak fogyott miközben a vészesen közeledő tömegre pillant, és egyre hevesebben próbálja visszaszerezni a szemfedőt, amit a fiú aljas módon elcsent tőle. Egy pillanatnyi reménysugár jelent meg előtte amikor a fiú előre tartotta az említett tárgyat, mire Sayuri szeme felcsillant és már nyúlt is volna érte, viszont öröme hamar szerte foszlott, ugyanis a fiú elszakította a szalagrészét. És még azt hittem, hogy a tegnap előttinél nem lehet rosszabb. Gondolt vissza a zárkában töltött időre, a kórházi robbantásokra, és a tömérdek zúzódásra amit az idő alatt szedett össze. Természetesen nem hisztizett, egy pillanatig sem jutott eszébe, hogy bárkinek is panaszkodjon amiatt, hogy fáj a háta, kényelmetlenül érinti ahogyan a csattok nyomják a combját, vagy a derekán egy sebhez simul az övtáska övrésze, hiszen ezt is egyfajta próbatételként fogja fel. Ami nem öl meg az megerősít. Azt hiszem egyre több okom van rá, hogy erősebbé váljak. Ismét a fiúra pillant aki gúnyos megjegyzést tesz, egyfajta célzásnak szánhatta, amely azonnal a korábban kapott maszkot juttatja az eszébe. Provokáció? De mégis mire? Mit ártottam neki? Sajnos nem maradt sok idő, még egy vitára, vagy egy pofonra sem, hiszen a többiek megérkeztek a lány pedig átvette szégyenkezve a tönkrement szemfedőt. A többieket is üdvözölte, ahogyan annak rendje szokás, és ahogyan azt illik is. Persze a tőle megszokott magabiztosság, valahogyan átcsapott egy szégyellősebb, zavartabb jellembe, a tekintetét folyton elkapja az emberekről, és lehajtott fejjel figyeli az eseményeket. Persze amikor valaki beszél mindig hatalmas harcot vív önmagával, hiszen az illem és a megszokás nagy úr, hozzá lett szoktatva, hogy mindig a beszélő szemébe nézzen, vagy legalábbis emelje rá a tekintetét.
- Köszönjük a meghívást. - egy bájos mosoly, halovány pír rajzolódik ki a lány arcán, aki először még fel sem fogta a férfi ajánlatának jelentőségét. A név ismerősen csengett, de nem igazán tudta, hogy hol is hallotta a nevet. A megkezdetlen bento visszakapására csak értetlenül pislogott, kicsit rosszul esett neki, hiszen szívét lelkét beleadta az étel elkészítésébe, a férfi pedig egy könnyed mozdulattal visszautasította a gesztust.
- Biztos, hogy nem kéri? - szinte már a férfi felé tartva a dobozt, hátha még sikerül neki elhadarnia mielőtt elbúcsúzik a társaságtól a szokásos módon.

Minden a szemfedő nélkül töltött másodpercet szorongással, félelemmel és szégyenkezéssel telt a lány számára. A biztonságot nyújtó szövetdarab nélkül meztelennek érzi magát. A kínos csend pedig még jobban erősítik félelmét. Talán éppen a szégyenemet nézik. Azon jár az agyuk, hogyan szereztem. Mennyire gusztustalan és taszító..
- Ha megbocsájtotok, én távoznék. Akkor holnap délre, csinosan, elegánsan az étterem előtt találkozzunk. Kellemes napot! - meghajlás, és egy száznyolcvan fokos fordulat.

**Yuu** Szer. Ápr. 08 2015, 12:23

Az emberi lélek megértése egy eléggé nehézkes dolog. Úgy tűnik a saját lelkemet sem értem teljesen. Nem hogy teljesen de valójában egyáltalán. A cselekedeteimnek megvannak az értelmei és tulajdonképpen bármit is tesz az ember felesleges bocsánatot kérnie, vagy azt mondania, hogy nem akartalak megbántani. Tulajdonképpen de meg akarta bántani, hiszen tisztában vagyunk a szavak jelentőségével és a tettek jelentőségével, ezeket úgy alkalmazzuk ahogy nekünk a legkényelmesebb. Tehát ha most az lenne a kérdés, hogy mért tettem ezt Sayuri-san szemkötőjével, arra a tökéletes válasz talán az önzőség lenne. Nem érdekel, hogy másoknak milyen érzései vannak, vagyis de egészen pontosan félek ezektől a dolgoktól, nekem ezek a dolgok hiányoznak és mikor kezdenek előtörni újra és újra harcot kell vívnom velük. Ebben a harcban a szemfedő veszített. Világéletemben egyedül voltam, sosem voltak barátaim, sem egyéb más, sosem beszélgettem senkivel apámon kívül és még vele is csak ritkám. Nehéz jól kifejeznem magam és nem akarok senkit sem a közelembe engedni. Sayuri-san túl közel volt, el kellett löknöm, így lesz a legjobb, mindenkinek. Mindenki alatt most saját magamat értem, mert mint mondtam önző vagyok és bár valójában ezzel hatalmas fájdalmat okozok a saját szívemen, a másikat megmentem ettől a dologtól, mert egy vélemény változás, az hogy azt fogja gondolni, hogy rossz ember vagyok, kevésbé fáj, mintha megismerne, mintha közelebb engedném és csalódást okoznék neki, abból elég volt, így inkább hagyom, hogy ezeket az érzelmeket is elnyelje a sötétség. Ez az alap filozófiám, de látni Sayuri-san arcát, a jelenlegi viselkedését, jobban fáj mint általában, és bárhogy küzdök, de nem tudom elnyelni ezeket a feleslegesnek tűnő érzelmeket. Nem csak egy barát... szívem mélyén tudom, de nem vagyok képes beismerni magamnak, nem tudom túl tenni magam ezen az érzelmi szakadékon ami köztem és a külvilág között van. Egy hatalmas végtelen mélységű és hosszúságú sötét lyuk, melybe az évek során mindent belelöktem amely átjött az én térfelemre. Egyedül anyám halovány képe van itt velem, és fogja a kezem, őt nem tudom elengedni, bár itt teljesen más mint valójában odakint volt. De Sayuri.... hiába próbálom újra és újra lelökni, egyszerűen nem tudom elengedni a kezét, karmai mélyen a húsomba fonódnak, hatalmas fájdalmat okoznak, könyörgök neki hogy engedjen, hogy hadd engedjem el, de egyszerűen nem megy.
Nem igazán figyelek a körülöttem levőkre, miközben az elmém mély zugait járom körbe, elveszem Sayuri-san által felajánlott ételt, miközben lassacskán visszatérek és felfogom a körülöttem történő dolgokat. Ránézek Erisára, aki alig áll a lábán, mégis elutasítja a szürkeség segítségének felajánlását. „Ne nehezítsd meg az életed.” Gondoltam magamban, miközben úgy éreztem, hogyha a fiú nem lép, akkor nekem kell képnem. Erisát eléggé ellöktem magamtól, tehát tulajdonképpen nem fogja zavarni ha segítek neki, nem érzi majd közelebb magát hozzám. Persze sikerült elnyomnom a dolgot, de mégis.... Közben Sayuri-san lelépett, persze hogy nem megyek utána, végén fizikai fájdalmat is átélhetnék a szemkendőért, szerintem hagyok neki egy kis időt, viszont ideje lenne elmennem az orvoshoz.
-Én is lépek.

Mondom, majd egy intéssel elköszönök a többiektől. Továbbra sem hagynak nyugodni az érzések, miközben megyek a kórház felé. Nem akarom ellökni magamtól, de muszáj ha nem teszem akkor... végtére is ninják vagyunk, senkinek nincs a segítségére az, hogy nem tekintünk közömbösen a másikra, tulajdonképpen, Erisának is csak a csengő miatt segítettem, Sikerült is elveszíteni és alapos fejmosását kaptam apámtól miatta. Majd megszakad a szívem, de nincs mit tenni. Már csak apám miatt sem tehetem azt ami kedvemre való, szemben a tökéletes Yukival, én.. én egy senki vagyok. Lassacskán megérkezek a kórházhoz, itt az ideje megtudnom, mi is a helyzet a szememmel.

-------

http://narutohun.niceboard.org/viewtopic.forum?t=3424

Ajánlott tartalom