Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

**Akihiro Jaken** Kedd Jan. 12 2021, 05:08

//Haku//

Kakashi és Shikaku oldalán gyalogoltunk a Tanács ülésező terme – vagyis terem hiányában inkább inkább sátra felé - Shakakuval. Kakashit vissza teleportálva a helyről, ahol szembenéztünk Madarával, már nem volt szükség többé az árnyék klónomra, így már én magam csatlakoztam az üléshez tartó csapathoz, minden új információval gazdagodva, amelyet a klónom élt át. És azt kell mondjam, voltak történések itt is! Az pedig egy kisebb csoda volt, hogy Kakashival épségben tértünk vissza, s Madara csak hátrahagyott minket… ~ Mégis mire megy ki a játék? A kezében volt a Hokage, s engem is eltehetett volna láb alól. Nem lett volna könnyű dolga, de tudjuk milyen képességekkel rendelkezik… És ha elintéz minket, csak egy gonddal kevesebb… De nem, megint csak lelépett. Mit tervezhet? Lehet, hogy a másik Uchiha mondta, hogy hagyjon békén, mert ő akar szórakozni velem? Vagy… áhh nem, biztos csak elijesztette a dumám, ez tűnik a legvalószínűbb opciónak! ~ veregettem vállon magam fejben.
Összességében a kilátásaink nem voltak túl rózsásak. Konoha romokban, rengeteg halott és sérült, Naruto és a Nyolcfarú csápja elrabolva, a csápon lévő és Narutonál tartott Hiraishin pecséteknek pedig semmi jele… és akkor még nem is beszéltünk a többi Nagy nemzet helyzetéről…
S mint kiderült, az utóbbi tényezőbe nekünk is lesz beleszólásunk Shakakuval.
~ Szóval információ szerzés céljából… Mindenképp érdekes lesz ezeknek a rohadékoknak „segíteni”… Pláne ha ez az információszerzés azzal is jár, hogy még a Kiri és Iwa mocsoknak is a legaljával nézhetünk szembe. Így talán még élvezni is fogom a kis vakációnkat! ~ suhant át az agyamon, ahogy szótlanul bólintottam a Hokage felé, egy pillantást vetve a mellettem álló ANBU lányra, aki rezzenéstelenül bólintott.
A sátorba belépeve már egy korábban is látott, igen színes társaság várt minket. A Nagy Nemzetek mindegyikének helyét elfoglalta egy képviselő a körben, amelybe belépve most Kakashi zárta le azt. Szorosan mögé lépve, kihúzva magamat magasodtam az asztal körül elhelyezkedők fölé, hideg tekintettel végig mérve az Iwagakurei és Kirigakurei résztvevőkön. Hadd érezzék a törődést…
Kakashi elkezdte rövid beszámolóját a történtekről, melyben megosztotta a legfontosabb információkat a többi résztvevővel. Naruto elrablását megemlítvén akaratlanul is ökölbe szorult kezem. ~ Egy újabb kudarc... Valami, amit könnyedén megakadályozhattam volna, ha egy kicsit is kompetensebb shinobi vagyok… ~ csikorogtak fogaim.
Ami önmarcangolásomból rántott ki, az a Kazegake reakciója volt. Hallottam ugyan, hogy van közös múltjuk a Kyuubi Jinchuurikijével, de elrablásának a híre hevesebb reakciót váltott ki belőle, mint vártam.
Ezt a résztvevők sorozatos egymás szavába vágása követte, s úgy tűnt, ez az egész nem vezet sehova… míg végül Yoshitaro szinte félelmetes kacagása félbe nem szakította az esztelen vitatkozást.
Mozdulatlanul álltam a Hokage mögött, ahogy barátom magából kikelve letámadta a kirigakurei kölyköt. Olyan oldalát láttam most a felhőfalusinak, amely alaphelyzetben valószínűleg megrémített volna… de most csak hidegen figyeltem az esemény kibontakozását. Sajnáltam a kirigakurei srácot? Talán egy picit. De a nemzetét nem kifejezetten. S Yoshitaro szavaira ugyan csak magamban, de még egy apróbb félmosolyt is megengedtem magamnak.
Ahogy Yoshitaro befejezte magából kikelését, s a témát visszaterelte a medrébe, megköszörültem torkomat.
- Épkézláb terv az nemigen… Csak információk, amelyek még megosztásra várnak. Ahol az Akatsuki, ott van Naruto. Legalábbis ezt feltételezzük. Ez azonban nem ilyen egyszerű. Narutot nem pusztán elrabolták… elnyelték őt. Valahová, ahol nem lehet elérni. Valami zárt helyre. Na már most, amikor a technika ami elnyelte használatban volt, akkor még érzékeltem a Hiraishin pecsétemet, amelyet Naruto magánál tartott. Amikor azonban Madara lezárta a ’’bejáratát” a lyuknak, ahova Narutot bezárta… Paff, megszűnt minden kapcsolat. Azóta se semmi. A feltételezésem pedig az, hogy Naruto még mindig abba a feketeségbe van bezárva, elvégre abban a pillanatban, hogy valaki kinyitná a csapdáját, hogy bemenjen, vagy kihozza őt, nekem érzékelnem kellene a pecsétemet, amelyre folyamatosan teleportálni próbálok. Amíg pedig legalább be van zárva oda érintetlenül, addig sem tudják felhasználni ellenünk a Kyuubi erejét.
~ S ugyanez igaz a Nyolcfarkú csápjára is… ~

//Bocsi a csúszásért, rövidke poszt mert már nem akartam tovább húzni az időt ^^"//

**Nara Akane** Kedd Jan. 12 2021, 20:54

A hevenyészett, sebtében összetákolt táborra súlyos, fojtogató fátyolként nehezednek a haldoklás, halál és gyász félreismerhetetlen hangjai... És nem utolsósorban szagai. A súlyosan sebesültek nyöszörgése és az elveszett szeretteiket siratók zokogása szomorú melódiává olvadnak eggyé a hűvös szelek művészi légujjai között. A műtőasztalon lelküket kilehelő, jobb sorsra érdemes ninják teleszart gatyájának bűze már csupán a hab a tortán ebben a jóízléstől elrugaszkodott, komor érzékkavalkádban.

Az egyik orvosi sátor takarásában, alig hallhatóan egy öngyújtó tűzkövének meddő sercegése csatlakozik bátortalanul az elmúlás disszonáns akkordjai közé. A megfáradt tekintetű orvosnő alvadt vértől mocskos és szinte érzéketlen hüvelyujja újból és újból, makacsul próbálkozik szikrát pattintani az apró, ezüstös színű eszközből. Mindhiába. Neurotikusan remegő ajkai között meggyújtatlan, gyűrött cigaretta. Orvosi köpenye elnyűtt és szürkés, akárcsak ábrázata. Lakkozott, szarukeretes szemüvegének halovány árnyéka csak tovább mélyíti mandulavágású szemeinek beesettségét, és a smaragd lélektükrök finom bőrudvarának sötét tónusát. Szorosan hátrafogott, tintafekete tincsei közé fehérezüst szálak éktelenkednek fiatal kora ellenére.

Egy dolog biztos: tegnap még nem voltak ott. Elülső, sápadt arcát keretező tincsei csaknem teljesen elveszítették eredeti színüket. Hogy mindez a mérhetetlen stressz és fájdalom eredménye-e ez, vagy a tökéletlenül elsajátított remete-mód mellékhatása-e, maga sem tudná megmondani. Akárhogy is, a végeredmény ugyanaz: Nara Akane éveket öregedett egyetlen nap leforgása alatt.

- Öhm... Hölgyem!

Hirtelen egy bátortalan, mutálófélben lévő kölyökhang rángatja vissza gépies, monoton cselekvésekre épülő látszatvalóságából a jelen nagyon is kézzelfogható, hús-vér realitásába. Hölgyem, baszdmeg! Hogy szorulna a kizárólag pitétlátott lőcsére a szabadnapos lufikutya! Holnapra asszonyom, holnaputánra meg nagyanyó lesz, vagy mi a fasz?! A kunoichi hitetlenkedő, értetlen arccal szakítja meg a szemkontaktust a dacosan működésképtelen öngyújtóval, hogy pillantását az őt megszólító személy felé fordítsa. Pelyhes arcú, chunnin medikus. Látásból tán még ismeri is.

- A műtőssátrak öt méteres körzetében tilos a dohányzás! A levélfalusi kórház Egészségügyi Szakszemélyezetek Szabályzatának Munka- és Tűzvédelmi alcikkelyének 15/b paragrafusa világosan kimondja, hogy...

A fiúnak azonban azon nyomban torkára fagy jogi jellegű nyálverése, amint pillantása keresztezi az árnyékmester vérerekkel átszőtt, ölni kész tekintetét. A kisebb gombostűfejnyivé szűkült, fenyegető pupillák, akár zavaros és éjfekete vizű oázisok, az íriszek smaragdszín, kíméletlen sivatagában. A pszichotikus, jéghidegen parázsló szemek valósággal keresztülnyársalják a félszeg tanoncot. S ha mindez nem lenne elég, a Nara sátorfalra vetett árnyéka baljóslatúan megnyúlik. Bár Akane továbbra is természetellenesen mozdulatlan, a teste által a ponyvára vetett sziluett egészen más képet fest... Kivetülésenek 'haja' úgy lebeg körülötte, mintha valami természetfeletti erő mozgatná a szálakat. A kontúrtalan, koromfekete arcon fenyegető, vérvörös szemek nyílnak, hogy egy pillanattal később egy ugyanily színű, hátborzongatóan stilizált mosoly kövesse őket. A fiú, azonnal megérezve a közöttük húzódó erőkülönbséget, dadogó hangon szabadkozva helyesbít:

- A-azt h-hiszem... E-eltekinthetünk a protokolltól, a jelen helyzetet figyelembe véve...

Muja habogását követően azonnal hátrálásba is kezdene, hogy mihamarabb kereket oldjon a helyszínről... Ha képes lenne rá. Lábaira lepillantva fekete árnyéktócsát vesz észre, amely meggátolja abban, hogy egy tapodtat is mozduljon. Rémült fújtatással és tekintettel fordul vissza a jounin felé, aki továbbra is viaszbábszerű, indifferens ábrázattal mered rá. Az egyedüli mozgás, amit Akane végez, annyiban merül ki, hogy továbbra is próbál életet lehelni halott öngyújtójába. Abban a pillanatban, amikor a chunnin realizálja, hogy csupán lábainak nem ura, összes többi mozdulatát továbbra is ő határozza meg, kezd összeállni számára, mire megy ki a játék. Egy rövid kézjelsorozat elmutatása után apró lángcsóva gyúl mutatóujja hegyénél, amit óvatosan a kunoichi várakozón kitartott cigarettája felé tart.

- Jó fiú. És most hess!

Utasítja halk és rekedt, ugyanakkor teketóriát nem tűrő hangon Akane az imént aggályoskodó kamaszt, majd azon rögvest feloldja a bénítő technikát. Hihetetlen egy világ ez... Az ő idejében, amikor még chunnin volt, eszébe sem jutott volna egy jounint rendreutasítani, legyen bármily szabályellenes is annak viselkedése. Az ember azt hinné, hogy a háborúban felnőtt shinobik legalább egy kicsivel több fegyelemmel rendelkeznek, de ezek a mostani ninják... Azt sem tudják mi fán terem a tisztelet. Nem mintha a Nara túl sokat korlátozná magát az autoritás konvenciói miatt, de neki legalább évtizedek vérverítékes munkája áll a nagypofájúsága mögött. Meg egy díjnyertes segg, amivel diót is lehetne törni megfelelő eszköz híján. Persze valószínűleg ő az egyetlen kunoichi a Ninja Világ történelmében, aki ilyesmire használta valaha is a Gouwant...

Az áhított magányt végre nem zavarja senki és semmi... A lány hosszú, mohó slukkot szív az immár végre parázsló cigiből. Miközben lent tartja a tüdejét kellemes nehézséggel eltöltő füstöt, félárbócra eresztett pillákkal próbálja megélni a lopott pillanat áldott jelentéktelenségét. Az elmúlt órákban minden cselekedetének élet-halál tétje volt, és ez talán az első momentum a beiktatás óta, hogy őszintén és mélyen elveszhet egy látszólag semmitmondó pótcselekvésben. Most először érez fájdalmat, egészen azóta, hogy magához tért Tsunade csaknem halálos csapása után. Minden csontja sajog. És életének minden korábbi keservéhez képest, ez a kín valamiképpen... Transzcendensnek tűnik. Vagy ha annak nem is, legalább segít elterelni figyelmét a lélek kínjairól.

Bár a remete mód első ízbeni használata gyakorlatilag fizikai korlátainak pereméig kényszerítette a lányt, a tudat, hogy mégis sikerült, valamiképpen a felsőbbrendűség melengető érzésével tölti el őt. Emberemlékezet óta ő volt az első, akit a Shikkotsu Erdő meztelencsigái kegyeltjüknek választottak, ami kiváltság még tulajdon - korábbi - példaképének, a legendás - pancser - Tsunadénak sem adatott meg. Hogy e valószínűtlen választás önnön kiválóságának, vagy a nyálkástestű fogkrémcsíkok téves ítélőképességének, esetleg elbaszott humorérzéküknek köszönhető-e, tulajdonképpen lényegtelen. Szentül hiszi, hogy felülmúlta bálványát. És ha a külső fenyegetés elmúlt, talán arra is marad ideje, hogy személyes sérelmeit megbosszulva bizonyítsa ábrándjai kétes igazát.

Tehát megtette a mindaddig lehetetlennek hit lépést... Ahogy az ősi Nara közmondás tartja: átlépte saját árnyékát. És akkor mi a picsa van?! Nagy büdös lófasz. Sőt, még annyi sem. Semmi. Semmi. Semmi! Egész életét egyetlen és kizárólagos eszmének szentelte... A falu védelmének és szolgálatának. Ami immár nem több, mint por és hamu. Jogos-e egyáltalán léteznie, amikor szent esküvel fogadta, hogy akár az élete árán is megvédi Konohagakure no Satot..? Talán. De ennek a halálraítélt fél-létnek csupán egyetlen célja lehet... Hogy a halál felé tartó szabadesésében magával rántsa mindazokat a pusztulásba, akik csaknem mindent leromboltak, ami valaha fontos volt számára. Ha bármi jövő is lett számára szánva, az a mai nappal porba lett tiporva. Minden vágya, hogy ő is elvegye azokét, akik azt hitték, hogy büntetlenül tiporhatnak a békés nyugdíjról szőtt vágyálmain. Az egyetlen keserédes vigasza, hogy a természettől lízingelt hatalom emberéletek tucatjainak megmentéséhez segítette hozzá.

Csendben, de vészjóslón fortyogó haragja azonban nem csupán a nyilvánvaló ellenségekben talál tárgyat... Elvégre mindez nem történhetett volna meg, ha Konoha az a Konoha, aminek gyermekkora óta hinni akarta. Az isteni magasságokba emelt bálványok egyszersmind lehullottak a halandók vérgőzös, húgyszagú valóságába. Gyűlöli Kakashit. Konohagakure no Sato emberöltőkre visszatekintő történelmében ő volt az első - és remélhetőleg utolsó - Hokage, aki a beiktatási ceremónián tett esküjét mindössze egy óra alatt üres, beváltatlan ígéretté aljasította. Gyűlöli Tsunadét, amiért ellene fordult, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. Gyűlöli Shikakut, amiért a gyáva megalkuvás tövisektől mentes útját választotta, önnön vére védelme helyett. És mindközül magát gyűlöli a legjobban... Könyékig véres, és ebből egy csepp sem az ellenségeié, holott otthonát a földdel tették egyenlővé. Persze ámíthatná magát azzal, hogy terméketlen jelenléte csupán annak eredménye volt, hogy inkompetens feljebbvalói parancsát követte... De tudja jól, hogy ez hazugság lenne. Elvégre az utóbbi időkben a legkevésbé sem esett nehezére az árral szemben úszni, vagy megtagadni a számára következetlennek ítélt utasításokat. Nem... A felelősség épp úgy az övé is, mint bukott példaképeié. Az örökséget, amit hat Tűzárnyék és megannyi legendás hős hagyott rájuk, ő és a generációja mindössze pár óra alatt eltékozolta. Egy győztesen zárt világháború után egy maroknyi terrorista lett végül a Rejtett Levél veszte. Ha ezek után bárki azt meri neki mondani, hogy a sorsnak nincs humorérzéke, annak egy méretes falloszt fog a homlokára varrni. És ha ez megtörténik, a kukikornis kifejezés obszcén szóviccből végre valósággá válik.

A cigarettát tartó kezének ujjvégeiben gyúló fájdalom jelzi, hogy lopott bagószünete végéhez ért. De ha már munka nem is, legalább a csikk a körmére ég. Orra alatt halkan szitkozódva elpöcköli a dekket, majd sarkon fordulva megemeli a sátorponyvát és újult erővel vág neki a menthető mentésének.

- Naponta kétszer kell cserélni gézt a csonkon. Minden újrakötözés előtt kend be ezzel a kenőccsel, hidd el megkönnyíti a folyamatot!

Utasítja tőle szokatlan szelídséggel a műtősasztalon fekvő shinobit, akinek alig fertályórával ezelőtt amputálta az egyik lábát térdtől lefelé, miközben egy sárgásfehér krémet tartalmazó tégelyt nyújt át neki.

- És ettől majd visszanő a lábam..?

Kérdezi gyermeki csodálkozással szemeiben a megcsonkított férfi.

- Nem. De legalább a nyüveket távol tartja. És nem fog úgy viszketni, mint egy bárca nélküli prosti muffja.

- Ennyi?! Ti orvosi ninják mindössze csak ennyir...
Fakad ki keserű, már-már sírásba forduló hangon a shinobi. Indulatoktól hullámzó mimikáján látszik, hogy ajkára személyeskedő, méltatlankodó sértések egész sora tolulna, de Akane gyorsan a szavába vágva előzi meg a sárdobálást:

- Ennyi. Hat tonna vasbeton alá volt szorulva a lábszárad. Egy teleszart térdzokniból előbb varázsolnék működőképes végtagot, mint ami abból maradt.

Válaszolja kissé indulatosan, már-már türelme végét járva az orvosnő, de amint észreveszi szavai élét, azonnal próbál tompítani rajtuk:

- Sajnálom... Ez minden amit tehetek érted jelenleg. Írok egy megrendelést a méretedre való művégtagra, de hetekig is eltarthat mire...

Befejezni azonban már nincs ideje. Kapkodó, vehemens léptek egyre közeledő hangjára lesz figyelmes egyenesen a háta mögül. Veszélyekre kihegyezett prédaösztöne azonnal megkongatja a vészharangot a fejében. Úgy látszik, még a gyászra sincs idejük. Az ellenség eljött, hogy bevégezze a maroknyi túlélőn félbehagyott genocídiumát.

Figyelmetlenséget színlelve, mozdulatlanul vár a megfelelő pillanatra. Ujjai óvatos, ólmos lassúsággal fonódnak a mellette álló kerekes asztalon hagyott szike nyele köré. Egészen az utolsó pillanatig megálljt parancsol pattanásig feszült izmainak, hogy csak akkor indítsa meg a halálos csapást, amikor a támadónak már nem lesz ideje megfelelően reagálni.

Még három lépés. Kettő. Egy... A kunoichi saját tengelye körül megpörgülve, orvosi pengéjét ívesen meglendítve célozza a mögötte álló személy nyaki artériáját. Ha a narancs tincsek látványa nem parancsolna azonnal megálljt gyilkos indulatainak, most valami olyasmit követne el, amit sosem tudna megbocsájtani magának...

- Baszkííí...

Szakad fel belőle nyüszítésszerűen a káromkodás, amely egyszerre az önfeledt megkönnyebbülés és a mérhetetlen önvád hangja. A kezében tartott szike lusta bukfenccel fordul ki erőtlenné vált ujjai közül, hogy pár pillanattal később fémes csilingeléssel érjen földet. Egy örökkévalóságnak tűnő másodpercig a magatehetetlen bénultság fogságában bámulja a férfit, miközben kövér cseppek gyűlnek szemének sarkában. Aztán hirtelen keserves zokogásban kitörve nyomja fejét a fölé magasodó felhőfalusi biztonságot és megnyugvást ígérő mellkasának. Hosszú percekig így marad. Olyan erősen nyomja fejét Yoshitaronak, mintha attól félne, hogy ha egy kicsit is enged szorításán, a világ megszűnik létezni. Ki tudja..? Talán így is történne. Azonban nem is róla lenne szó, ha nem ő törné meg a csendet először:

- Ki... Kibaszottul... Büdös vagy. A túrabakancsom is wunderbaum illatosító hozzád képest...

Jegyzi meg erőtlenül kuncogva, még mindig sírdogálástól akadozó hangon. Szemrehányása ellenére azonban továbbra sem bontakozik ki az ölelésből, sőt ha lehet, még jobban átszorítja vékony karjaival kumoi bajtársát.

- Hát ez rohadtul megható! Nem zavarok tovább, magára is hagyom a gerlepárt. JA HOGY KÉPTELEN VAGYOK RÁ, MERT NINCS LÁBAM?!

Panaszkodik epés, gúnyos hangon a mellettük fekvő veterán, de Akane válasza azon nyomban beléfojtja a szót:

- Ha tovább pofázol amputálom a másikat is. Gyere Yoshi, keressünk valami helyet, ahol nyugodtan beszélhetünk...

- Én is azt hittem...

Válaszolja fáradt mosollyal, amikor mindketten helyet foglaltak orvosi készletek raktáraként használt sátorban.

- És ami azt illeti, nem vagyok egészen biztos benne, hogy nem így történt.

Fűzi hozzá a lehető legkomolyabb tekintettel. Részletekbe azonban nem bocsájtkozik. A férfinak nem kell tudnia róla, hogy ez több, mint egy üres szófordulat vagy költői túlzás. Yoshi külsőre és harcmodorra lehet ugyan gepárdkandúr, de a lelke egy anyaoroszláné. Ha tudná, hogy pontosan mi is történt, talán még Tsunadénak is képes lenne nekimenni. Egy nemzetközi konfliktus pedig úgy hiányzik nekik most jelenleg, mint lufiárusnak a nyílzápor.

- Cssss...

Búgja halk, csitító hanggal a felhőfalusi véget nem érő szabadkozásai hallatán, miközben apró tenyerei közé fogja a férfi jócskán elborostásodott arcát.

- Ne adj szavakat a számba! Nem tudom többé, mi a helyes és mi nem. Nem tudom, amit tettél az helyes volt-e... De az életemnél is biztosabb vagyok benne, hogy szükséges volt. Azt hiszed cserbenhagytál..? Kinek képzelsz te engem, Hamacho Yoshitaro? Valami védtelen kis fruskának, akit csak úgy lecsapnak, mint ligeti kurvát a körhinta? Nem hagytál cserben. Pontosan akkor jöttél, amikor a legnagyobb szükségem volt rád.

A Nara szinte ösztönösen mozdulva, egy a shinobi arcára lehelt, hálás csókkal zárja mondandóját. Ezután azonban váratlanul elcsendesedik. Talán még el is pirul kissé... Fogalma sem volt, hogy egy ilyen idióta vallomás fog az ajkára tolulni, pont akkor, amikor épp azt próbálja bizonygatni, hogy mennyire nincs szüksége holmi hősködő férfiak támaszára. Legyen az fizikai vagy érzelmi segítség! És egyáltalán miért ilyen nehéz állnia Yoshi tekintetét?! Leszámítva persze, hogy időnként úgy tud nézni, mint egy kölyökkutya, akinek éppen elvették a kedvenc játékát.

- Láttam, ahogy az egész fali eltűnik... Hogy élted túl?

- Úgy nézel ki, mint akinek felrobbant egy fogkefe a szájában. Így nem vehetsz részt a jouninok tanácsán!

Tér ki némiképp szándékosan a számára kényelmetlen kérdésre adott válasz elől, majd ültéből felpattanva eszközök után kezd kutatni. Jobb híján csak műtősollót talál, de ha a bőrt viszi, akkor a hajat és a szakállat is muszáj lesz neki...

Ellentmondást nem tűrve kezd neki Yoshi fizimiskájának fazonírozásába, miközben továbbra is azon kérődzik magában, hogy miképp tudná megosztani az őt kínzó gondolatokat társával anélkül, hogy magával rántaná őt azokba az érzelmi mélységekbe, amelyekbe a mai nap történései taszították a lányt. Végül azonban megtöri a kikerült kérdést követő kínos csendet, és részletekbe menően megoszt barátjával mindent. Aruko hisztériáját és halálát, az ellenséges ANBU-kat, Konan vesztét és hamis feltámadását, Arata kámforrá válását és Jiraiya testének megtalálását. Egyedül a Godaime számára csaknem végzetes kirohanását hallgatja el.

- Az ostrom kezdete óta nem láttam, azt hittem veled van.

Feleli végül Yoshi kérdésére, miközben az utolsó simításokat végzi a férfi frizuráján. Nem épp mesterfodrászhoz méltó munka, de annál ami volt, bármilyen kókányság emberibben néz ki.

- Jobb, ha mielőbb a keresésére indulsz. A tanács hamarosan kezdődik.

Az árnyékmester - orvosi köpenyét immár kölcsönzött jounin egyenruhára cserélve - a haditanácsnak otthont adó sátor bejáratánál strázsálva várja az utolsóként csatlakozó résztvevők érkezését. A már bent tartózkodók egyike sem invitálta beljebb, amiért hálásabb tulajdonképpen nem is lehetne. Egyrészt nem diplomáciai minőségben van jelen, hanem mint a Nara klánfő kísérete, testőre. Aki egyelőre még távolabb diskurál valamiről a Hokage, Jaken és egy ANBU kunoichi társaságában. Másfelől pedig még el sem kezdődött a tanács, bentről máris ennek a két undorító fürdőskurvának - Kiri és Iwa követei - a vernyákolása hallatszik. Pofájuk azért van, azt meg kell hagyni. A föld még fel sem itta teljesen az elesett konohaiak vérét, ezek a gennyes, sápítozó faszkorbácsok máris türelmetlenkedve tesznek követeléseket. Méghozzá azoknak az embereknek, akiknek éveken keresztül dúlták fel az országait! Kumogakure és Sunagakure nekik köszönhetően esett el. És ha már a Rejtett Homok... Akane ironikusnak tartja, hogy jelenleg épp az a vörhenyes, sápkóros patkány inti türelemre a többieket, aki idestova tíz éve levélfalusiak tömeges lemészárlásban vett részt. A lánynak volt 'szerencséje' végignézni a Chunnin Válogató elődöntőjén, ahogy egy volt évfolyamtársából, a bilifejű, fogyatajtékos fiúból kis híján fasírtot csinált a mostani Kazekage. Talán sosem fogja elfelejteni azt az elemi gonoszságot, kegyetlenséget, amit az akkor mindössze tizenkét éves kölyök szemében látott. Mindez persze még azelőtt volt, hogy felcsapott volna hivatásos Gandhi-imitátornak. A fő a hiteles jellemfejlődés, nemde..?

Ahogy a Rokudaime - a kunoichi még mindig nem érti hogy vehették semmisnek Danzou hivatali idejét... - és kísérete közelebb érnek a bejárathoz, Akane komoly arccal biccent feléjük, majd gépies mozdulatokkal Shikaku-ojisan háta mögé lép, és egy karnyújtásnyira lemaradva követi őt. Amikor a Hokage és Godaime az asztalhoz lép, a többiekkel egy vonalban foglalja el a helyét. A Nara az ilyenkor illő szálegyenes tartás helyett egészen hetyke pózban áll meg, jobbját lustán pihentetve a derekára kötött katana markolatán. Ez a csürhe nem érdemli meg, hogy kitüntesse őket a fegyelmével.

Kakashinak olybá tűnik - bizonyos elődeihez hasonlóan - eléggé drága az ideje, ezért a lényeggel kezdi: ELUTASÍTVA!

Az eleje persze csupa unásig tudott infó, mondhatni felszopóduma az apokalipszishez. És pont akkor, amikor az ember már naivan azt hinné, hogy mindezt úgysem lehet hova fokozni, jön a hidegzuhany.

~ Tarts ki Hokage-dattebayo! Nem fogjuk hagyni, hogy a Télapó halála hiábavaló legyen! ~

Fut át agyán a helyzettől idegen módon reményteljes gondolat. A kunoichinek hirtelen bizseregni kezd a tenyere, ami pár órával ezelőtt még a jinchuuriki málészájú képén csattant. Aztán sorra jutnak eszébe a fricskák, amiket a fiú fejéhez vágott. Remek. Plusz egy dolog, ami miatt szarul érezheti magát.

Bár kontradiktórius gondolataitól és érzelmeitől kóválygó elméje alig-alig tud értelmezni valamit az újabb információkból, az utolsó mondatfoszlány kristálytiszta visszhangot vet koponyája csontfalai között:

"Madara pedig rendelkezik a Rin… "

~ MI A VÉRERES, BOLYGÓROMBOLÓ ISTENFASZÁVAL RENDELKEZIK MADARA?! NEM! Nem... Ez nem lehet az, amire gondolok. Először az elföldelt Kagék kelnek ki a földből... Plusz egy indok a hamvasztás mellett, oda se neki. De ha Rikudou Sennin ereje áll mögöttük... Aki persze csak mese, mert mi más lehetne... Akkor akár be is adhatom magamnak az aranylövést!~

Kakashi kijelentése persze épp úgy hat, mint a tömegbe dobott szék egy felhőfalusi rapkoncerten. Mindenki egymás nyakának esik. Eluralkodik a káosz és a vitaérvek erejét immár a hangerejük jelenti csupán a validitásuk helyett. Épp csak a lényegről feledkezik meg mindenki. Hát itt senki sem nézte a Shinobi Hisztori Csennelt?!

A sátor többé nem a Kagék és Jouninok tanácsának ad otthont. Helyét átvette az önérdek, hisztéria és szardobálás tragikomikus cirkusza. Kinek képzelik magukat ezek, hogy a porondmester - Kakashi - szavába vágnak?! És hogy lehet ekkora papucs a világ legerősebb rejtekfalvának a vezetője, hogy mindezt egy árva zokszó nélkül hagyja? Egy televert műpinának is több tekintélye lenne ennél! Akane őszintén kíváncsi lenne, hogy a Kazekage feje még a helyén lenne-e egyáltalán, ha ezt a becsületsértést Shimura Danzou ellen követi el.

A Negyedik Világháború éppen hogy csak véget ért, az Ötödik már küszöbön, de ezek a suttyó kölykök máris a Hatodik magvait vetik el szavaikkal az idő talajában. Egészen úgy áll nekik a diplomáciai felhatalmazottság, mint amikor a felnőttkort kivárni nem győző gyerekek szüleik ruhájában tetszelegnek maguknak a tükör előtt. És ezek a taknyosok fogják palira venni Konohagakure no Satot?! Na azt már nem! A törzs, amelyről minden honfija apró levélként csüng alá, megroppant. Létezésük gerincét törte ketté az Akatsuki. Egy ilyen helyzetben pedig a gyengeség látszata egyenlő a gyengeséggel. És amikor a gyengeség szaga eléri őket, ezek a dögevők nem fognak habozni, hogy gátlástalan étvágyukat Konoha haldokló porhüvelyén csillapítsák. Tudja, hogy most nem lenne szabad szólnia... De ha már a Hokage képtelen érvényt és hitelt szerezni saját szavainak, akkor nincs az a földi vagy mennyei hatalom, ami csomót köthetne Nara Akane nyelvére.

A kirigakurei küldött asztalra csapása és Yoshitaro eszelős nevetése között eltelő pár másodpercnyi feszült csendbe egy fémes kattanás, majd edzett acél sírása hasít bele élesen. Akik a hang forrása felé kapják fejüket, azt láthatják, hogy az éjszín hajú kunoichi hüvelyujja egy arasznyira kitolta hüvelyéből - a kardéból, te mocskos perverz, mégis mire gondolsz?! - vérszín pengéjű katanáját.

- Aki még egyszer félbeszakítja a Hokagét... Bármelyiket... Vagy Shikaku-ojisant...

Az árnyékmester rekedtes, gyilkos indulattól csöpögő hangja bár halkan szól, mégis betölti a teret. Ádáz lobbal égő tekintete először Gaarán időzik el, majd Kurotsuchira vándorol és végül Choujuuroun állapodik meg.

- Azt én szakítom félbe!

Sziszegi összeszorított fogakkal a külföldi megbízottak felé. Akane egészen úgy érzi magát most, mint egy rosszul tartott házőrző kutya. Féli, tán gyűlöli is méltatlan gazdáit, néha még rájuk is vicsorog... De ha egy idegen csak egy rossz mozdulatot is tesz a jelenlétükben, kész lenne tulajdon fogaival feltépni a torkát. Ami azt illeti, titkon még reménykedik is egy kicsit, hátha próbára teszi az ígéretét valamelyik fostömlő. A harag már adott, csak találnia kell valakit, akire rázúdíthatja az összeset.

- És különben is...

Fűzi hozzá szórakozottan, olyan hangsúlyváltással, mintha nem éppen az imént fenyegette volna meg halálosan a Shinobi Világ 'vezetőit'...

- Felénk úgy szokás, hogy nem a koldus diktálja az alamizsna mértékét. Mutassatok kibaszott tiszteletet!

Förmed rá zárásként a delegáltakra, majd egy könnyed mozdulattal visszacsúsztatja fegyverét tokjába. Fogalma sincs, milyen következményeket lesz kénytelen ezúttal elszenvedni legutóbbi kirohanásáért feljebbvalóitól... De őszintén szólva... Már nem érdekli. Inkább hal meg saját magaként, minthogy eljátsszon egy olyan szerepet, ami sosem volt igazán a sajátja.

Ami a kunoichi által közbeszúrt intermezzót követi, minden pénzt megér. Talán a legjobb dolog, ami történt vele egész nap. Ami persze egy ilyen szarlavina után nem éppen egy lehetetlen dolog, no de azért mégiscsak értékelni kell az apró örömöket a sorstalan sorsban, amit osztályrészül kaptak. Yoshitarot talán életében először látja röhögni. Nem nevetni, röhögni. Kontextusában nézve egészen fenomenális ez az oximoronikus juxtapozíció, ahogy az álművelt sznobgecik körében mondani szokás. És a monológ, ami az eszelős kacajt követi! Valóságos zene Akane füleinek. Mindazt végighallgatni, ahogy legjobb barátja...

~ Ugye csak barátok vagyunk?~

... Páros lábbal tipor a ködfalusi díszköcsög kanosszajárásán, valóságos zene füleinek. Bár azt még mindig nem érti a Nara, hogy miért kéne egyáltalán segíteni nekik pont akkor, amikor ők maguk is oly mélyen csücsülnek a pöcegödörben, hogy a remény távoli fénye parány csillagnak tűnik csupán. Előbb adna nekik betoncsizmát, mielőtt egy hajóról a tengerbe löki őket, mint a bizalom leghalványabb szikráját is. De ki tudja..? Elég talán csak türelmesen várnia, és beteljesülnek vérgőzös vágyálmai.

Ōtsutsuki Indra Szer. Jan. 13 2021, 03:07

// Feltámasztott istenek - Epilógus //

Teljes káosz uralkodott el a sátorban, ahogy – a hatalmas fenyegetés és a szituáció szürrealitása ellenére is – lassan egymás torkának estek a tárgyalófelek. Mindhiába Ninja Tanács, három Kage is hiányzik az asztal körül s ezekből kettő helyét tehetséges ugyan, de éretlen és impulzív személyek helyettesítették. A fellángolásból Akane is kivette a részét. Kissé rekedt hangja pengeként szelte át az egyre csak hevesedő és hangosodó vitákat. Erőteljes szavai kivívták a figyelmet maguknak. A fiatal Kazekage nem engedett tekintélyéből s jéghideg szemekkel állta Akane tekintetét, mintha nem is neki szánták volna a fenyegetést. Hasonlóképpen kívánt tenni Kurotsuchi is, ám dühtől lángoló arca nem engedte, hogy Gaarához hasonlóan lesöpörje magáról Akane szavait. Chōjūrō, ki eddig is le-le szegezte tekintetét az asztalra, most sem tudta megmutatni rátermettséget; kis túlzással élve szinte látni lehetett a száján megformálódni a „bocsánat” -ot, mely végül csak testbeszéde formájában öltött alakot.

Kakashi csak a szeme sarkából figyelte a kunoichit, ahogy fenyegetően megvillantotta katanájának pengéjét.

- Akane! – Hangzott Shikaku hangja a Konoha tekintélyét megvédő kunoichi mögül, ahogy Akane hangsúlyváltása után még egy lapáttal rákészült tenni az előbbi fenyegetésre.

Figyelmeztetése azonban későn érkezett. Akane szájáról ekkor már legördültek a „koldus” „alamizsna” és „kibaszott” szavak, melyeket rövidesen Tsunadéjé követték.

- AKANE! – A Godaime üvöltése megrázta a sátrat, a benne lévő székeket és az asztalt, s minden bent lévő embert. Hangjával együtt keze is elérte Akanét; megragadva karját – oly erővel, hogy egy pillanatra talán átérezte Akane az előbb amputált férfi fájdalmát - a háttérbe húzta, el az asztaltól.

- Ha lesz még egy ilyen felszólalásod azzal el is takarodhatsz a sátorból! – Harag és szégyenérzet. E két jelző írta le tökéletesen a Godaime arcát és hangját.

- Koldus?! – Csapott tenyerével az asztalra Kurotsuchi, ahogy színtiszta gyűlölettől eltorzult az arca. – A mai nappal Konoha is a koldus sorsára jutott. Különbség, hogy Iwagakurében még legalább van álló épület. – A fiatal kunoichi szemeire homályt vetettek Akane szavai. Ahogy megjelentek halántékán az erek, úgy kezdték el körmei belevájni magukat az asztal felső rétegébe.

- Pofa be! – Üvöltött Tsunade Kurotsuchira aki mintha most ébredt volna fel egy hosszú kómából, ellépett az asztaltól, de nem vette le szemét az előbb őt – és a kirigakurei delegációt - becsmérlő kunoichiről.

A jelenetet Chōjūrō hangja követte, ahogy visszatereli a témát Kirigakure irányába. Tsunade szorítása csak ekkor enged Akane karján, akit ezek után nem enged el maga mellől, ezzel vele együtt a háttérben maradva, közel a sátor kijáratához.

- Viselkedj a rangodhoz méltóan. – Suttogta Akanénak. Szavait nem igen hallotta senki más a sátorban. – Nem azért vagy itt, hogy viszályt szíts. Idő hiányában eligazításként is funkcionál ez a tárgyalás. Akármilyen döntések is születnek a végén, a következő küldetésre nem lesz sok időtök felkészülni. – jegyezte meg a kunoichinek.

- É-Én… Sajnálom… - Chōjūrō elgyengülő hangja szakította félbe a háttérben történő sugdolózást.

Hátborzongató nevetés vetett gyökeret a fiatal kirigakurei shinobi után hagyott rövidéletű csendbe. Yoshitaro, ki eddig néma megfigyelőként volt csak jelen a tárgyaláson, kiengedte érzelmekkel teli iszonytatú röhögését. Nem szó követte viszont hangját; öklei belefúródtak a faasztalba, melynek – egyébként igencsak vészjósló – reccsenésére csak azért nem figyelt fel senki, mert az ütéssel együtt járó mennydörgő hang elnyomott minden más zajt a sátorban. A kumogakurei némasága a vihar előtti csend volt csupán, s erre Chōjūrō későn figyelt fel, ki látván Yoshitaro tettlegességét akarva-akaratlanul is hátrált két lépést, ámde nem csak az megfélemlítés miatt; testét ellazította – még ha az események sűrűjében ez nem is bizonyult számára könnyű feladatnak -, testének súlypontját lejjebb helyezte. Védekezésre és támadásra készen állt.

Yoshitaro dühe szerencsére nem folyt át agresszióba; érzelmei más alakban törtek felszínre. Ahogy szemei elkezdtek világítani, haja szétfelé állni, s ahogy hangja visszhangozni kezdett, a küldöttség tagjainak arcán egy-egy vastag izzadtságcsepp gördült le. Kurotsuchi csak akkor nyúlt övtáskájába – kezébe véve egy kunait, de még nem húzva ki onnan – mikor felerősödő sercegést lehetett hallani, majd elektromos kisüléseket lehetett látni a kumogakurei felől.

Yoshitaro szavai mélyen vágtak, ettől függetlenül Chōjūrōból kevés reakciót váltottak ki; homlokán elkezdett pattogzani az izzadtság, ujjai meg-meg rándultak, feltehetően reflexszerűen, készen állva a kézpecsétek formázására.

Tartásából akkor engedett csak, mikor Yoshitaro is visszafojtotta érzelmeit és chakráját. Folytatva monológját viszont ugyanazt látta a kirigakurein mint eddig: elszánt, de tapasztalatlan arcot, szemeiben az elkeseredettséggel és eltökéltséggel. Sok minden átfuthatott a fiú fejében, a megbánástól kezdve a félelemtől át a megtorlásra való szándékig. Egy biztos viszont: eddig is teljes talpal állt a lábán, a kumogakurei szemrehányása után viszont testsúlya átbillent kissé a sarkára. Yoshitaro kérdése után, melyet a tárgyalás többi tagjainak intézett, még egyszer megragadta a szót.

- Az lehet, hogy segíteni fogsz. – Mondta Chōjūrō miközben végig Yoshitaro szemeit kutatta. Hangja még mindig gyengébb volt, mint a többi tagnak, de elég erőt vitt bele ezúttal, hogy ne tűnjön impulzívnak az, amit mond. – De nem azért, mert ez a „helyes”. Azért fogsz segíteni, mert ha nem teszed, Konohát Kumogakure fogja követni.

Jaken vette át a szót, válaszolva Yoshitaro kérdésére. Tényközlően megosztotta rendelkezésre álló információit.

- Épen maradt pecsét esetében tehát meg tudjuk mondani, hogy mikor használják azt a technikát… Hogy mikor nyitják ki a kaput. – Mondta Gaara. – Feltéve, ha épen marad a pecsét, és nem pusztítják el.

- Amire nem sok esély van. – Tette hozzá Shikaku. – Ettől függetlenül, ha újra érzékeled a pecsétet mindenképpen jelentsd. – Adta ki a parancsot Jakennek, majd megvakarta az állát. – Vészjósló, hogy olyan helyen tartják a Kyuubit, ahová nem ér el a Hiraishin.

- Egy erős akadálypecséttel nem lehet elrejteni a jelölést? – Szólt közbe Tsuande.

- Lehetséges. – Válaszolta meg a kérdést Kakashi. Kevés dolgot árul el a Rokudaime maszkkal fedett arca, de a mögötte álló Shikakun látszott, hogy nem az akadálypecsét gondolata fogta meg, hanem valami sokkal rosszabb. – De egyelőre mással kell foglalkozunk. – Hangja jéghideggé és tárgyilagossá változott – Az Akatsuki nyílt háborút hirdetett az Öt Nagy Shinobi Nemzet ellen, és ebből az öt nemzetből kettő harcképtelen; Nem engedhetjük meg, hogy a puccsisták megszilárdítsák a hatalmat Iwagakurében és Kirigakurében. Az tényleg a véget jelentené. – Közli Kakashi fagyos hanggal, majd hosszasan végigtekint Chōjūrōn és Kurotsuchin. – Két csapatot küldünk ki, egyet Iwagakurébe, egyet pedig Kirigakurébe. Kurotsuchi, azt mondtad, hogy a megmaradt lojális iwagakureiek a Föld Templomába menekültek.

- Így igaz. – válaszolta szinte azonnal. – Javaslom, hogy az iwagakurei csapat mindenképpen keresse fel az ott megmaradt hűséges ninjákat. Újraszervezve a haderőnket visszavehetjük a puccsistáktól Iwagakure no Satot!

Hosszas csend állt be Kurotsuchi kijelentése után. „visszavehetjük Iwagakure no Satot”.

- Igen. – Válaszolta végül Kakashi semleges hangon. – A küldetés fő célja viszont, hogy információt szerezzünk az ellenségről. Erős tagokból áll az Akatsuki, de két rejtett falu bevétele nem vall a módszereikre. Mindenképpen ki kell derítenünk, hogy mi a céljük.

- Ha Kabuto részessége adott, erőteljes ellenállásra számíthatunk. – Folytatta Gaara. – Ha pedig a fehér lényeken kívül egy seregnyi Uchihával is szembe kell néznünk…

- Az Uchiháknál lesz egy nagyobb fenyegetés. – Vette át a szót Kakashi, majd nyelt egy nagyot. – Uchiha Madara rendelkezik a Rin’negan erejéve. – Hangja majdhogynem elcsuklott a szó kimondására. Gaara szemei tágra nyíltak, ahogy lélegzete úgy hagyta el tüdejét, mintha vele együtt lelkének egy darabja is kiszállt volna testéből. Chōjūrōn és Kurotsuchi szinte összerökönyödtek a gondolatra, ahogy Tsunade és Shikaku szíve is kihagyott egy – de inkább több – dobbanást.

- Lehetetlen… - Szökött ki a Godaime száján, ahogy lábai meginogtak a hír hallatára.

- Ha ez igaz… - Kezdett bele Gaara, ahogy rozoga mozgással bal szemére tette tenyerét. – Akkor még ma el kell indítani a két csapatot. Ha ennyi információ volt számunkra ismeretlen egészen eddig, azt sem tudhatjuk biztosan hogy mi ellen küzdün.

Csend állt be a sátorban. A delegációk szinte még mindig sokkban voltak a hír hallatára. Eddig is nyilvánvaló volt, de ezúttal már teljesen bele volt tolva mindenki képébe: Nincs több lehetőség a bukásra. Nincs több idő a belviszályokra. Az Öt Nagy Shinobi Nemzet oly sokáig élvezték hatalmukat és befolyásukat, hogy szinte észre sem vették hogy kilopták alóluk a trónt. Mi másra is várhat viszont most ez a csend, mintsem hogy megtörjék? Mi másra sem várhat ez a csend, mint az emberre, aki végre kimondja azt, amire a sátorban mindenki gondol; Az összefogás. Szövetség. Öt Nagy Nemzet között, melyre még nem volt példa.

//Naka: +20% Infuuin töltöttség, +300 méter Byakugan látótáv //

//Először is szeretnék elnézést kérni a késésért. A továbbiakban a határidő utáni (esetleg, ha valami közbejön azutáni) napon fogok írni. A fórumkaland természetéből adódóan nem jár nagy negatívum, ha valaki kimarad a körből, ez legfeljebb a jutalmazáson fog látszani, hisz nincs semmi baj azzal, ha a karakter némán figyeli a tárgyalást. //

Határidő: 2021.01.23

**Hamacho Yoshitaro** Szer. Jan. 20 2021, 20:38

// Fórumkaland: Feltámasztott Istenek - Epilógus //

A düh egy olyan érzelem, ami megtölti a forgatóját ürességgel, mert hogy a düh egy üres dolog. Lehet, hogy van célja, de nem ad semmi olyat, amivel többé teszi az embert. Elhitett ígéretekkel, elönti az agyat. A düh egy méreg, amely több kárt képest okoz tárolójának, mint amit valaha is belehelyeztek. A düh...

Lenyugodott. Bár teste láthatatlanul remegett az előbbi vulkánhoz hasonlítható kitörésé -hisz még soha az életében nem érzett ennyi feszültséget magában -, a gőz kieresztése határozottan jót tett most neki. Talán valami hasonlóképpen lehet ezt tekinteni, mint a sírás érzett: minél tovább halasztják, annál inkább felgyülemlik az emberben és egy adott ponton már nem képes uralni saját magát. Az érzelmek legyőzik az agy logikus utasításait, figyelmen kívül hagynak minden parancsot és ami eddig le volt pecsételve, az előtör belőle. Mint egy vulkán... vagy mint egy áradat. Embere válogatja...

~Kell valami gőzkieresztő dolgot találnom...~ mélázik el magában egy pillanatra.

-...Azért fogsz segíteni, mert ha nem teszed, Konohát Kumogakure fogja követni.- szólal meg a tüskefogú Kirigakure-i.

Yoshitaro az ifjú srác beszólására csak egy unott arcot tud vágni.

~...És mindjárt te leszel a következő, akit kenterbe verek, ha próbálod a nagyfiút játszani és fenyegetőzni...~ majd szinte tudomást nem véve a srácról folytatja a többiek felszólalásának elemzését.

A beszélgetés során volt egy pillanat, amikor a többi Kage és kiválasztott diplomaták már-már egymás szavába vágtak. Tény, hogy a Kumogakure-i férfi is hozzátett ehhez a káoszhoz - s nem is keveset -, mégis olyan nyugodtan dőlöget hátra a székében tarkóra tett kezekkel, mintha csak egy néző lenne.

A fém jellegzetes hangja súrlódik egy belső tarolóhoz, mely már olyan ismerős a férfi számára, mintha csak a szokásos reggeli madárcsicsergésre ébredene meleg ágyában. Tekintetét reflexszerűen a hang irányába fordítja és a már-már a vérerektől lüktető szemű Akane ránt lassan kardot az összes itt található egyénre.

-O-óó...- mormolja az orra alatt.

Úgy tűnik a Konoha-i vezetők sorra szólnak rá a éjfekete hajú Kunoichi kirohanására, ám Yoshitaro sehogy sem tudja elrejteni azt az apró mosolyt, ami a szája szélét felfelé görbíti.

~Hah...Nem is vártam mást tőled...Az én Akane-m...~ s magában sokkalta jobban elmosolyodik, mint azt kint mutatja.

A szó viszont a fejében ragad. Akane-m. Az övé. Miért lenne...az övé? Nem tulajdoníthat ki egy személyt, Akane az ... Akane. Nara Akane, Konohagakure no Sato-ból. Az egyik legfontosabb bajtárs és személy az életében. Annyi szörnyűségen és annyi harcon mentek már keresztül együtt, hogy számozni is elfelejtette már őket. Még számára is döbbenet, hogy talán csak azért ismerkedtek meg, csak azért hoztak így őket össze a Sors, mert elrabolta az Akatsuki és egy mentőcsapatot küldtek utána, aminek a Kunoichi is tagja volt.

Újra meg újra visszapörgeti a fejében a látványt, ahogy a szanitéc sátraknál találkoztak és látta a lassan sírásba torkoló, eltorzult arcát. Ahogy könnyáztatta szemeivel a mellkasának borul és csak zokog. Zokog és szorít. Abban az óráknak tűnő pillanatokban csak ő létezett számára, ő volt ... a világa. Karjaival átkarolta és olyan szorosan magához húzta őt, mint még soha senkit. Az apró csók az arcára...

Önkéntelenül is egyik keze az említett helyre vándorol, ahol a lány ajkai láthatatlan billogot égettek rá és finoman simogatni kezdte. Tekintete az éppen rendre felszólító Kunoichi-re terelődik s mikor egy pillanatra találkozna a tekintetük, arca a másodperc tört része alatt válik vörösre egy kiugró füstfelhő tekintetében, majd azon nyomban el is takarja tekintetét kezével, megpróbálva a gondolkodó diplomatát játszani.

~Ne...gondolj...ilyenre...most...~ próbálja lehiggasztani magát.

Szerencsére az asztalnál lévők láthatóan egymás torkának esésével voltak elfoglalva, illetve a már Yoshitaro-ban feldolgozott információval, miszerint az ellenség vezetője - maga Uchiha Madara - már rendelkezik a történelem megváltoztatásához szükséges Dojutsu-val, a Rinnegan-nal.

Mikor először összecsapott vele a Shimagame szigetén csak a Sharingan-nal rendelkezett, bár már akkor is bőven túlszárnyalta mindannyijukat. Továbbra is rejtély számára, hogy képes testét teljesen anyagtalanná tenni és ezáltal immúnissá téve magát mindenféle csapásnak, bár mérget venne rá, hogy ez az Uchiha-klán szem technikájának egy képessége lehet.

~Egy technika, amivel teljesen sebezhetetlen lesz a használó egy adott időre... Idő. Ez volt akkor is a kulcsa. Ha támadni akarta, muszáj volt a teljes testét megszilárdítani, de akkor még nem voltam elég gyors, ám most... ~ s öklét összeszorítja. ~Lehet szembe tudnék már szállni vele.~ sóhajt egyet. ~Miről is beszélek, egy legendáról van szó, aki fel tudta venni a versenyt Senju Tobirama-val. Senki vagyok hozzájuk képest...Főleg, hogy már a Rinnegan-nal is rendelkezik.~ zárja rövidre gondolatát. ~Talán egyszer...én is a csillagok közé írhatom a nevem...~ s egy rövid fejrázással újra a beszélgetésre figyel.

-Az Akatsuki nyílt háborút hirdetett az Öt Nagy Shinobi Nemzet ellen, és ebből az öt nemzetből kettő harcképtelen; Nem engedhetjük meg, hogy a puccsisták megszilárdítsák a hatalmat Iwagakure-ban és Kirigakure-ban. Az tényleg a véget jelentené. – vázolja fel és némi hatásszünetet tart Kakashi. – Két csapatot küldünk ki, egyet Iwagakure-ba, egyet pedig Kirigakure-ba. Kurotsuchi, azt mondtad, hogy a megmaradt lojális iwagakureiek a Föld Templomába menekültek...-

- Így igaz. – válaszolja. – Javaslom, hogy az Iwagakure-i csapat mindenképpen keresse fel az ott megmaradt hűséges Ninja-kat. Újraszervezve a haderőnket visszavehetjük a puccsistáktól Iwagakure no Sato-t!- mondja.

~Erre én nem vennék mérget. Az sem biztos, hogy tényleg puccsra került sor, lehet úgyszintén egy országos átállásról beszélünk.~ gondolkozik el a Föld országi kijelentésén.

-Igen.- válaszolja röviden.- A küldetés fő célja viszont, hogy információt szerezzünk az ellenségről. Erős tagokból áll az Akatsuki, de két rejtett falu bevétele nem vall a módszereikre. Mindenképpen ki kell derítenünk, hogy mi a céljuk.- fejti ki véleményét.

~Ebben...talán van valami. A múltban egy egész hadsereggel próbáltak lerohanni minket, ami végül dugába dőlt... most úgy tűnik, egyáltalán nem a bejárati ajtó fognak kopogtatni.~ dörzsöli meg borostás állát.

-Ha Kabuto részessége adott, erőteljes ellenállásra számíthatunk. Ha pedig a fehér lényeken kívül egy seregnyi Uchihával is szembe kell néznünk…- teszi közzé aggodalmát a fiatal Kazekage.

-Az Uchiha-knál lesz egy nagyobb fenyegetés.- szólt közbe a Hokage. -Uchiha Madara rendelkezik a Rinnegan erejével.- nyögi ki végül az őszhajú férfi.

Az információnak már első félbeszakadt mondatában sejthető volt, de még így is megbizonyosodva arról, hogy tényleg a Rinnegan-nal rendelkezik...nem lett tűrhetőbb adat, amit lenyomhatsz más torkán. Persze ez nem azt jelenti, hogy mások is értették az említett félbeszakadt mondatnál, csak páran a szobából, ám most hogy kiderült, csupa fehér arcot lehet észrevenni. Mindenki némán bámul maga elé egy tanácstalan fejjel.

-Lehetetlen…- lép hátra döbbenten az asztaltól Gaara. -Ha ez igaz…- emeli egyik kezét bal szeméhez.- Akkor még ma el kell indítani a két csapatot. Ha ennyi információ volt számunkra ismeretlen egészen eddig, azt sem tudhatjuk biztosan hogy mi ellen küzdünk.- s csak bámul maga elé.

Az egész terembe hosszú némaság veszi kezdetét.

Yoshitaro abbahagyja a szék billegetését és finoman visszateszi azt annak alaphelyzetébe. A jobb kezével finoman rákönyököl az igen tartós tölgyfaasztalra - márpedig keménysége irigylésre méltó, hisz annyian és olyan erővel csaptak oda neki, hogy maximum fogpiszkálónak lehetett volna a továbbiakban használni -, s ujjaival orrnyergét kezdi masszírozni.

~Gondolkozz...gondolkozz...gondolkozz...~ merül el gondolataiban.

Előugrik egy régi emléke...bár inkább látomás, ha pontosak akarunk lenni. Megint látja a fehér, sápadt fát, ahogy az éjszakai égboltig nyúl és gyökerei beterítik a horizontot. Látja az gubókat, amelyek az emberiség végét jelentik. Tudja, mi a Végzetük, de egyikük sem hinne neki. Senki sem...

AKKOR ÉRD EL, HOGY BENNED HIGGYENEK.

Sárgás szemeiről a szemfedők felpattannak és vadul cikázni kezdenek, ahogy ujjait nézni, melyek jelenleg orrán pihennek mozdulatlanul.

~Puccs. Árulás. Sereg. Átvétel. Két front. Villámháború. Akatsuki. Uchiha. Fehér lények. Ismeretlen. Támadás. Frontális? Nemnemnemnem...Elterelés? Elterelés. Oszd meg...oszd...meg? Osszuk meg. Elkerülés. Menekülés. Információ. Győzelem. Sakk matt.~ s mindkét kezét az asztalra helyezi.

Pupillája látványosan fénylik egyet és egy mosoly ül ki a szájára, miközben végignéz a asztalnál ülőkön.

~Ideje felrázni ezt a búval baszott bagázst.~ vesz egy mély levegőt.

¤TAPS-TAPS¤

-NA!- szólal meg váratlanul. - Hölgyek, Urak, elég az anonim depresszió gyűlésből. Pont hogy maguk lennének a saját országuk első és utolsó bástyái, nem? A kibasz...- gyorsan elharapja a mondat végét.- A Kage-k és azok jobb kezei, nem? Amíg az utolsó bástya is talpon van, addig az az ország sosem fog meghalni. Ezt remélem nem felejtették el...- s hagy némi hatásszünetet. - Arról nem is beszélve, hogy egy órája sincs, hogy elkentem egy remek csapattal az Akatsuki hajdani vezérének Rinnegan-os száját. Ha nekem ment, maguknak is fog. - teszi hozzá.

~Jó mondjuk...ez tényállásilag helytálló. Azt nem kell beletennem, hogy majdnem megdöglöttem, csak rontaná az összképet.~ dörzsöli meg az orrát.

-Van véletlenül valakinél egy világtérkép? Vagy tudna valaki hozni?- nézne körbe az őrökön vagy a jelenlévő segítőkön. -Lenne egy tervem.-

Ha volna, akkor puszi a hasára, ha nincs, akkor Fuuton Chakra-t vezetve az ujja végébe megpróbál egy világtérkép szerű - vagy legalábbis az Öt Nagy Nemzetet és pár másik ország arányilag helyes- mintázatát felkarcolni az asztal közepére s reménykedne benne, hogy ha már eddig is kibírt mindent, ezt is ki kéne a tartóeszköznek.

-Nézzünk szembe a tényekkel. Kiri és Iwa kilőve, nem tudjuk, hogy tényleg maradt-e még megmenthető emberünk. Bár fáj ezt mondanom, de innen vajmi segítséget fogunk kapni. Konoha-nak most az elsődleges feladata úgy is az lesz, hogy újra talpra álljon, nagyon kevés Shinobi ereje maradhatott és az is a biztonság fenntartására kell felhasználnia leginkább. - s itt egy pillanatra Kakashi-ra tekint. -Ne vegye sértésnek.- majd a térképen kezd mutogatni.- A két ország, amely még rendelkezik egy ütősebb haderővel, az Sunagakure és Kumogakure. A következőt tervvel állnék elő...- s itt vesz egy mély levegőt.

-Ahogy a Hokage-sama is mondta, két csapatra kell oszlanunk, viszont nem mindegy, hogyan tesszük ezt. Az ellenségünk egyáltalán nem hülye, sőt nagyon úgy tűnik, mindig két lépéssel a előttünk jár. Így azt javaslom, húzzuk ki alól a szőnyeget.- vigyorodik el és újra a térképen kezd mutogatni.- Kezdjük az 1. fázissal: Kirigakure. Az ellenség mindkét esetben számítani fog ellentámadásra vagy pedig kémekre, hogy információt szerezzünk róluk és terveik mibenlétéről. Ezt meg is adjuk nekik.- s rámutat Konoha-ra.- A Levelek Közt Rejtőző Falu egy megbízható egysége elindul a Fű Országa felé és rejtve megpróbál közelebb hatolni a Víz Országába, persze ez csak elterelés, csali. Szinte biztos vagyok benne, hogy Kusagakure-ban is lesznek kémjeik és katonáik, de a megfelelő gerilla támadásokkal ki tudnák őket ugrasztani és magukra terelni a figyelmet. Veszélyes, de szükséges. Ám még mielőtt elindítanánk ezt a csapatot egy általam összeállított egységet szeretnék hamarább mozgósítani Kumogakure felé. A hazámba összeszedünk egy kisebb hadtestet és hajókkal elindulunk a Tészták Országának keleti (jobb oldali) pontjára, majd onnan tovább behatolunk a Víz Országának északi oldalán, ott van egy óriási, szigetektől mentes üres terület, amiket vélhetőleg nem védnek annyira..., arról nem is beszélve, hogy érkezésünkre már délre helyezzük a figyelmüket. A kiválasztott Shinobi-knak...- s itt végignézni pár jó barátom a terembe.- Megvannak azok képességeik, amelyekkel pillanatok alatt tudunk be és kijutni.- s itt hagy némi hatásszünetet.- Természetesen a küldetés sikeressége attól is függ, hogy az ellenséges átvétel során a flotta hadának vajon mekkora része csatlakozott az új Mizukage-hoz, kitartanak-e az igazi mellett, illetve hogy maradt-e még egyáltalán szövetséges a vízen túl.- s itt Chojuro-ra néz.

Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek - Page 6 Tervyo10

Mély levegő.

-Második fázis: Iwagakure!- emeli bohókásan mindkét kezét feléjük, majd vissza az asztalra. - Valami hasonlóra gondoltam itt is. A Kazekage-sama egy kisebb csapatot indítana el és Ishigakure felől próbál behatolni a Föld Országába. Itt lehetnek problémák, már csak abból is adódóan, hogy Kő Országa pont az Eső országa mellett fekszik, így szinte biztos számítani lehet majd szabotázs akciókra. Javaslom Koreko Rui-t, mint parancsnok. Magabiztos és tehetséges Kunoichi-nek ismerem. - s egy pillanatra Gaara-ra néz.- Ezzel együttesen egy másik csapat indulna el Konoha-ból, akik Takigakure-n keresztül hatolnak be. Ha jól tudom, Konoha-nak jó a viszonya a Vízesésben Rejtőző Falu Shinobi-jaival, elképzelésem szerint könnyen szert tehetnének plusz emberekre onnan. Természetesen amelyiknek csapatnak az útjába esik a Föld Temploma, ott összeszedhetné a megmaradt hűséges Shinobi-jait. A többit pedig ...- vesz egy nagy levegőt. - ...a Sors fogja eldönteni.- s kifújja azt. - Vélemény? - teszi fel a kérdést.

Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek - Page 6 Tervyo11

A tervének felvázolásának végén veszi csak észre, hogy rengeteg személyiségjegyet vett át barátaitól: a káromkodástól kezdve, a stratégiai nézeteken keresztül a feszültsége feloldásáig. Még maga sem gondolta volna, hogy egyszer tényleg hadi tanácskozáson fog részt venni az Öt Nemzet tisztviselőivel. Talán a terve nem a legpontosabb és nem is a legtökéletesebb, de úgy érezte, valakinek lépnie kell és legjobb tudása alapján erre volt képes.

Bízok benne, hogy ez elég lesz, hogy egy kis reményt csaljon a reményvesztett bagázs lelkébe.

**Hyuuga Shakaku** Szomb. Jan. 23 2021, 20:39

Haku
Feltámasztott Istenek

Nehéz volna megmondani, mitől fél jobban: az ellenségeiktől, vagy társaitól. Jelenleg ugyanis mindenki, aki nyíltan nem az ellensége, az a társa. Ez róla - különösebb elővigyázatosság szempontjából - semmi esetre sem árulkodhatna, vagy legalábbis ez a gondolkodásmód csak a legeslegrosszabb esetekben lehetne a jellemzője. Ez a helyzet még a legrosszabbnál is rosszabb.

Ahogyan a helyzet egyre hevesebbé válik, ezzel párhuzamosan ő egyre inkább elmerül a jéghideg, rezzenéstelen világban. Társai emelt hanggal állnak ki saját, igaznak vélt álláspontjuk mellett – és ő ezzel egyidejűleg távolodik a saját igazától. Minden egyes szó, minden egyes hazafias kijelentés egyetlen egy dologgal egyenlő: felnyitja szemeit. Na nem mintha lehunyta volna őket saját szándékából kifolyólag. Most azonban, hogy a múltja teljes egészében nyílt lapokként terül elé? A feladata, hogy lásson.

~ A szemem.... a francokat. A Szemeim arra vannak, hogy lássák a valóságot, az igazat.~

Pont emiatt szinte látja, hogy mindazok nélkül, amelyeken keresztülment, amiket átélt, ő pont olyan lenne most, mint a heves konohai kunoichi, vagy mint Yoshitaro. Most azonban? Épp azt teszi a példájuk, mint amit sokan megpróbáltak, ám mindeddig sikertelenül: tükröt mutatnak neki. Ennek okán nem is igazán tudja, mit kellene éreznie: hideget? Meleget? Lényegében kapott már mindkettőből eleget, így hát tudja, melyikkel mi jár, az egyik és a másik okán mit vágnak az ember fejéhez.

Mindkettejük kifakadása nyomán ujjbegyeiben jéghideg forróságot érez: olyasfajta oldalát látja meg Yoshitaronak, aki régi barátja, valamint önmaga által minimálisan ismert kunoichinek, ami még így is olyan a számára, mint a hideg zuhany: klánba születettek. Hamacho. Nara. Klánba születni és klánban nevelkedni olyasfajta kiváltság, ami keveseknek adatott meg – egyidejűleg átok is. Látásmódjuk limitált.

~ Akként lángolnak fel, mint akik még meg sem tapasztalták azt, hogy milyen, ha a lángjaik körül a levegőt vonják el. Akként lázadnak és rázzák a láncaikat, mint akiket még sosem büntettek meg úgy, ahogyan másokat megbüntettek volna. ~ Hogy is mondhatná bárki azt, hogy azért tesz valamit, mert helyes, miközben az általa helyesnek vélt tett szubjektíve lehet legfeljebb az. Mit számít egy ember a skálán, mikor a helyes megállapításáról van szó.

Náluk a shinobi világban nem létezik efféle maxima; mindenkinek más a helyes: az anya, akinek semmi vagyona nincs, csak azt tartja helyesnek, hogy élelemmel szolgáljon éhező gyermekei számára, a falu vezetője azt tartja helyesnek, hogy akár az egyén, akár a közösség egy részének feláldozásával biztosítsa a többség túlélését. A felsorolás végeláthatatlan, de talán még ennek ellenére is levonható a következtetés, hogy mindez szubjektív, minden döntés és a döntések helyes mivolta nézőpont kérdése.

Politikailag és diplomácia szempontjából helyes lett volna a követeket, így különösen Iwagakure és Kirigakure követeit tisztelettel és az udvariasság jegyében kezelni. Megértéssel. Elvégre ők itt mind emberek, így hát az embertársnak kijáró tisztelet, udvariasság miért is ne járna nekik? Embertársaik szenvedését még a korábbi véres konfliktusok árnyékában is látni és érezni kellene – az együttérzés emberi tulajdonság; ha ezzel nem rendelkeznek, akkor talán tényleg nem többek szívtelen gépezeteknél. Tudja, hogy nem könnyű. Átéli és látja, hogy miért ne osztoznának velük együttérzésben, de még most is érzi a csizmájának talpa alatt a rögös utat, ami a Falu kötelékén túl vezette őt. Nem felejti, amit ott látott.

Azonban sem a kumogakurei barátja, sem pedig a konohagakurei kunoichi nem azt tette, ami talán helyes lett volna politikailag, diplomáciailag, ehelyett azt tették, amit a szívük diktált – ez egyidejűleg elismerést érdemlő, másfelől pedig elítélendő dolog. Ő azonban hálás ezért. Életében talán most először érzi ugyanis azt, hogy a múltjának - és mindannak, ami a múltjában nehézségként vagy kihívásként jelentkezett – hálával tartozik. Mindaz, amit Konohában tanult, mindaz, amit onnan eltávozva tapasztalt; Tahitogoroshi, Hegyek, Kirigakure, Unazaki, Konohagakure, Akatsuki – és mindaz, ami ezeket megelőzte, majd pedig mindaz, ami ezeket követte és összekötötte.... Sok volt, elég volt. Mindezek alatt kiváltságosnak érezte magát ha nem is a saját képességei, akkor a dojutsuja okán – most érzi igazán azonban, hogy viseli a vezetéknevet, de ugyan minek.

A kekkei genkai tenné a klánt klánná? Nem. Klán létezik vérvonalképesség nélkül is, de a Hyuuga klán létezne a Byakugan nélkül? Azt tudja, hogy a klán létezik nélküle, mint személy nélkül, elvégre ő csak egyetlen egy porszem, aki a Byakugant az elvárások ellenére örökölte meg és egy száműzött használótól tanulta meg használni. Protokollt tanult és mozdulatsorokat, stratégiát és látásmódot – ezek alapján felvette a Hyuuga vezetéknevet, miközben azonban fogalma sincs arról, milyen klánban élni, milyen Hyuugaként élni. Nem tudja, milyen egy olyan klánban élni, aminek neve és hírneve van a faluban, ahogyan azt sem tudja, milyen egy olyan közösségben élni, mint amilyen egy klán is, hogy zárja sorait a fenyegetettsége esetén.

Most érzi csak igazán a saját hibáját, mely azonban a tetteitől független: ő senkinek született, azzal persze, hogy a Hyuuga klánba történt a születése, de nem a megfelelő körülmények között. Mikor azonban a Byakuganja feltört a körülményekre való tekintettel a Hyuuga klán a véréért kiáltott – elmenekülését követően azonban a Hegyek után felvette a klánnevét. A klánnevet, ami mind a szülei, mind pedig a saját fejére annyi átkot hozott... Egyszerűen nincs az a világ, az az univerzum, az a sors, ahol ő egy igazi Hyuuga.

Most látja csak igazán, hogy egy klánba született személy miként, milyen hévvel szemléli a világ egy aprócska szeletét shinobiként, most tapasztalja csak meg igazán, hogy egy faluhű shinobi elvakultsága mennyire túlbecsült hiúság. Most érzi és éli át igazán a saját hibáját, a saját bűnét önmagával szemben: ő nem Hyuuga, mégis felvette azt a nevet, ami vérének csak keserűség volt mindeddig. Az egyetlen dolog, ami elől valaha menekült, ő azt név szerint felvette. A kumogakurei shinobi és a konohagakurei kunoichi tükröt mutatnak neki, melyből mindezt látni kényszerül.

Korábbiakban elsőként vetett követ a Hyuugákra, hogy nem észlelték az ellenséges támadást. Hogy is észlelhették volna? Fogalma sincs arról, hogy mire képes a Hyuuga klán, amitől ő évekkel ezelőtt rettegett. Nem tudja, mit és hogyan látnak, ahogyan azt sem, hogy milyen gyorsan tudnak a látottakra reagálni, hogy milyen ütőképes erővel rendelkeznek. Ha ő maga Hyuuga klánbéli lenne, talán lenne némi joga arra, hogy megvetéssel nézzen saját családjára, így azonban kívülállóként szemléli tetteiket és mulasztásaikat. Semmilyen ráhatással nem rendelkezik arra, hogy a Hyuuga klán miként képzi tanoncait, miként edzi őket, mire készíti fel a klántagokat.

Így azonban már látja, mert látni kényszerül, hogy nem csak a Hyuuga klán van elmaradásban a világukkal szemben és a falu vonatkozásában, hanem ő maga is a Hyuuga klánnal kapcsolatban. Mindazon fejlődése és mindazon változás, ami vonatkozásában bekövetkezett közvetetten, de talán még közvetlenül is érinti a Hyuuga klánt – az azonban a jövő zenéje, hogy hogyan és miként. Ahogyan az is, hogy mind a lány, mind pedig a klán miként éli meg ezt a változást.

Mindazonáltal pont ezekből kifolyólag szembesül leginkább talán azzal, hogy az, aki a kevéshez, sőt, a nélkülözéshez van hozzászokva, máshogy értékeli a helyzetet. Ő ugyanis látja kristálytisztán, hogy mind Iwagakure, mind pedig Kirigakure olyan helyzetben van, ami politikailag teljesen kizsákmányolható. Hogyne, a többi nagy nemzet valamilyen fokú rombolás alá esett, de az emberi erőforrása ettől függetlenül még mindig figyelemreméltóbb, mint a fellázadt nemzeteké. Az, aki szerint a falut az épületek teszik, egyszerűen kötnivaló bolond. Iwagakure és Kirigakure tekintetében maguk a nemzetek szakadtak ketté, és ha nem vigyáznak, könnyedén előállhat egy olyan tragikus helyzet, amikor korábbi bajtárs mészárolja le saját társait. Valójában ez lenne a nemzetek bukása, nem az, mint ami Konohában is történt, hogy megfosztják infrastruktúrájától.

~ Nem. Az iwagakurei nem téved sokat, Konohagakure valóban a koldusok sorsára jutott. De itt is megmutatkozik, hogy sem az iwagakurei, sem pedig az Ötödik Hokage nem tudja, milyen koldusnak lenni. Az egyik koldus ilyen, a másik olyan. Az egyik így koldul, a másik úgy. Az egyik koldusnak többje lehet, mint a másiknak, mert mint ahogyan az emberek sem, úgy a koldusok sem egyenlőek. ~

Nem csóválja a fejét. Nem vonja fel a szemöldökét - pedig nevetségesnek tartja, hogy a konohagakurei kunoichi ilyesmit vet fel, arra az iwagakurei követ ilyen hévvel reagál és őt az Ötödik Hokage próbálja befenyíteni: rendreutasítani egy idegen követet. Nem is kérdez rá, hogy ugyan miként tapasztalták meg a kolduslétet, ahogyan azt sem, hogy miként kelt a mondás, honnan ismeri azt a felhánytorgatója. ~ Mert ebből a szempontból eléggé erősen gyanús, hogy amúgy is vak, vagy legalábbis elvakult, ahogyan meglehet, az iwagakurei is az. ~ Mindemellett nagy a szájuk – rossz kombináció.

Ő maga tudja, milyen az, amikor semmivel nem rendelkezik, nincs a feje fölött se hullazsák, se tető, se barlangfal, de szinte hallja, hogy erre az ellenérdekű azt mondja, hogy mindaz, ami történt, így a nélkülözése is a saját döntése volt – ez azonban nem változtat azon, hogy milyen nélkülöző életet élt azzal szemben, hogy milyen kielégítő életet élhetett a shinobik klánbéli többsége. Azt leszámítva persze, hogy a hivatásuk önmagában azt célozza és azt teszi lehetővé, hogy a roncstelepen kössenek ki.

Viszont tudja, hogy ez nem arról szól, hogy kinek milyen súly leledzik a fellángolásai mögött. Az kunoichi talán sosem tapasztalta meg a kolduslétet, talán a kumogakurei sem tapasztalta még meg azt, hogy milyen olyan nemzetnek segítséget nyújtani, aki az ellensége. ~ Ha így van, adjanak hálát érte. ~ Mindemellett hogy vitathatná el tőlük mindazon nehézségek tárházát, amikkel feltételezhetően meg kellett küzdeniük: az élethelyzeteket és az ellenségeket. Sehogy. Nem is tenné, nem is akarná.

Az emberi tapasztalat egyfajta irányvonalat meghatároz a személyiség és a képességek fejlődése szempontjából. A probléma ott kezdődik, ha mindezen vonal nem áll összhangban akár a pillanatnyi tettek által meghatározott vonallal, a szándékkal, akár a hosszú távú fejlődési vonallal. Egy fegyverkészítő ne akarjon gyógyítani, mert az emberi izmot nem lehet üllőre állítva kiélezni, hegeszteni. Egy politikus ne akarjon botanikus kertben dolgozni, mert vannak esetek, amikor a beszéd nem elég, érdemi teljesítményt, táplálékot kell nyújtani az alanyok részére. Van, amikor egy harcos, egy katona sokkal nagyobb sérelmet tud okozni, mint egy diplomata, egy politikus, míg a csatatéren egy politikus semmit sem ér a katonával szemben.

Ha másra nem is, a szerepek rögzítésére tökéletesen alkalmas a jelenlegi helyzet: a Kazekage nem csak shinobi, hanem a Kyuubi hordozójának barátja és egy rügyező politikuspalánta is egyben, aki bár fizikailag puhánynak tűnik, az elméje és a tekintete éles annyira, hogy a váratlan, ámbár szövetségesnek vélt betámadásoknak ellen tudjon állni. Az Iwagakurei Kunoichi valamelyest tiszteletreméltó kitartással rázza helyzetének láncait, üti az alkalom adta ketrecének rácsait: népéért küzd, miközben látja Konoha bukását. A Kirigakureiben szintén pozitívan csalódhat, pont mint a külhoni lány képviselőben. A fiú ugyanúgy megtalálja a sarkát, mint a föld leánya, még fizikailag is. Félreértés ne essék, sajnálja valamelyest, hogy Kumogakure követe efféle hatást fejt ki egy valószínűsíthetően szövetségre hajlamos személyben, de tudja, hogy miként tudja belasszózni az embert a nemzete múltja. A nemzete kudarca, a nemzete szenvedése – korábban ő maga is efféle égető lasszó kötelékében élt, és talán él most is újból. Talán.

Mindemellett azonban a fiú, mind pedig a lány – mind a kumogakurei, mind a konohagakurei, az iwagakurei és a kirigakurei - úgy acsarognak, mint a megvadult kutyák. ~ De a kutya legalább a gazdáját szolgálja. ~ A gazdáját és a falkáját, így könnyű helyzetben vannak, mindezek megsegítésében ugyanis olyan szövetségre tehetnek szert, mely majdhogynem egy olyan szívességen alapszik, amit szinte lehetetlen viszonozni. ~ Viszont mindezen magatartások alapján is az ellenségünk egyetlen egy dologra alapozhatott teljes bizonyossággal: az ellenségeskedésünkre. Mind a közelmúlt, mind pedig az elmúlt évtizedek egyenesen lehetetlenné teszik azt, hogy ezek az emberek egy nevezőre jussanak. Hevesek. Makacsok. Büszkék. Haragosai egymásnak. ~

A mellette álló Jaken puszta jelenléte egyenesen megnyugvás a számára, még úgy is, hogy a szavai egyáltalán nem a pozitív szemléletet célozzák. A fiatal Kazekage szintén valamelyest képes visszatalálni a higgadtság mezsgyéjére, ezzel szemben az iwagakurei követ nyilvánvalóan az afféle konfliktuskezeléshez van szokva, ami inkább végződik vérontásban, mint diplomatikus diskurzusban – a konohai kunoichi szavai ugyan borzasztóan nyersek egy ehhez hasonló helyzethez, de még így is gyerekesek, hogy komolyan lehessen venni azokat, így általuk magát a lányt. Az iwagakurei reakciója ennek olvasatában éles és épp ugyanennyire gyerekes, tapasztalatlan – ezzel természetesen semmi gond nincs a konohai szempontjából, ő ugyanis a felszólalása ellenére nem képviselőként van jelen, ellentétben az iwagakureivel. A szerepek közötti különbség éppen ezért jelentős, és éppen ezért fontos az, hogy egy adott szerepkörre a megfelelő adottságokkal és készségekkel rendelkező személyt promotálják. A konohai kinyilatkoztatása ugyan nem diplomatikus, de ő nem is diplomáciai minőségben van jelen, ezért az ugyan a jelen helyzet szempontjából protokollárisan elítélendő, és valamelyest negatív fényben tünteti fel Konohát, az iwagakurei ugyanilyen értékű kirohanása a követ-státuszában sokkal rosszabb feltevést von magával: hogy nincs más, aki képviselhette volna Iwagakurét. Pont emiatt jelentős, hogy Konohagakurét épp most darálták be, ezzel szemben – Akane kifakadását leszámítva – valamennyi konohagakurei jelenlévő higgadtan kezeli a helyzetet, kimérten nyilatkozik, mígnem az iwagakurei, akinek a falvának efféle elfoglalása és társainak halála, valamint folyamatos veszélyeztetettsége önmagában is egy külön tragédia, borzasztóan heves. ~ Az érzelmeire reagál. Ez egyfelől jó is lehetne, ha ellentétes oldalon állnánk, de mint lehetséges szövetséges, ez inkább hátrány rövidtávon. Hosszútávon még mindezeken túlmenően is előnyt tudunk kovácsolni ebből a helyzetből.... már ha egyáltalán elélünk addig., vagy az utánunk következőket nem törlik el a Föld felszínéről. ~ Az érzelmeket ugyanis sokkal egyszerűbb manipulálni, mint a tényeket és a tényekből táplálkozó logikát.

De ha már Akane által generált reakciókról van szó: a Hatodik Hokage válaszreakciója, vagy legalábbis annak hiánya különös jel, melyen mosolyogna, ha nem lenne rajta a maszkja. Őszinteségét önmagában képes tisztelni: valójában Akane kirohanásával részben a legtöbb konohagakurei könnyedén azonosulhat. Míg a Nara és az Ötödik Hokage megpróbálják cenzúrázni a helyzetet, csillapítva a diplomáciai visszacsapást, addig a Hatodik Hokage ezt lényegében reakcióra sem illeti. Mint aki tudta, hogy az efféle kifakadás várható, vagy éppen elvárt. Valójában talán mindkettő igaz lehet a Hatodik Hokage szempontjából: ilyen kifakadás várható egy ilyen feszült tárgyaláson, de leginkább akkor, amikor a jelenlévők nem képzettek a reakcióik elfojtásában, illetve egyenesen elvárt, amikor ehhez hasonló történik az ember otthonával, és ilyen háborús múlttal rendelkeznek a jelenlévők.

Mind a Nara, mind pedig az Ötödik Hokage rendelkezik, vagy legalábbis feltételezhetően rendelkezhet ehhez hasonló helyzetek kezeléséhez szükséges képességekkel, mégis ösztönösen reagálnak a konohai kunoichi kirohanására, mintha mindezen tapasztalatukat egyik pillanatról a másikra hagynák maguk mögött – arról nem is beszélve, hogy a szavai és a tettei ellenére is hagyják, hogy a sátorfalak között maradjon a kunoichi -, vagy mintha már reflexszerűen reagálnának rá. Akár egy atya és egy anya, amikor gyermeküket dorgálják. ~ Az iwagakureiés a kirigakurei azonban jól látják a helyzetet. ~

Nem különbek egymástól. Azonosságukat is csak erősíteni tudja, hogy még most is, amikor mindannyian a porban fetrengenek, leginkább azzal vannak elfoglalva, hogy szitkokat köpjenek egymásra, firtatva, hogy ki van rosszabb, ki van jobb helyzetben. Egy hajóban eveznek, amin azonban ezernyi léket ütött az ellenségük.

~ Ha viszont senki sem beszél a részletekről, ha azokra senki sem kérdez rá... jelenthetné ez esetleg azt, hogy valamennyi releváns, illetve valamennyi későbbiekben esetlegesen relevanciát nyerő információval rendelkeznek? Ez fizikailag képtelenség. Ha azonban sem a Hatodik Hokage, sem pedig az Ötödik, de még a Nara tanácsnok sem tesz fel kérdést, akkor bíznunk kell abban, hogy valamennyi lényeges adattal rendelkeznek már. Ha viszont még sincs így, akkor megszerezzük azokat később: ez a helyzet már túlságosan elfajult ehhez.~

Míg a konohai kunoichi kifakadása erős verbális összetűzést eredményez iwagakure követével, addig Yoshitaro kifakadása majdhogynem tettlegességig fajul a kirigakureivel – és mégis az iwagakurei és a kirigakurei az, akik ezt a kört viszik és könyvelhetik el győzelemnek, mert valójában ők tapintottak rá a nyer helyzet lényegi valójára.

Jaken higgadt, kimért szavai hallatán viszont még ő is jobban figyel. Az első gondolat, ami átfut az agyán az az, hogy ha Jaken újra érzékelni tudja, illetve érzékelni fogja a pecsétet, az közel teljes bizonyossággal csapda lesz, amit Jakennek és az őt kísérőknek állítanak. Mindezek alapján ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy mind a Hatodik Hokage, mind pedig a Kazekage szorosan kapcsolódik Narutohoz.

~ Kérdésként merül fel, hogy esetleges akadálypecsét esetén miként reagál a Hiraishin pecsét: akadálypecsét esetében az aktív kapcsolat értelemszerűen akadályoztatva lehet, na de a passzív kapcsolattal mi a helyzet? Ha ugyanis az akadálypecsét egy pecséttechnikát úgy befolyásol, hogy az aktív elérését lekorlátozza, illetve teljesen ellehetetleníti, akkor is szó lehet arról, amiről beszélnek, hogy a passzív összeköttetésre való tekintettel abban a pillanatban, hogy az akadálypecsét megszűnik, vagy az akadálypecsét által érintett helyről távozik a megpecsételt, az aktív összeköttetés újból elérhetővé válik. Ha nem így lenne, akkor elvileg teljes egészében megszüntetné az akadálypecsét mindazon pecsételési módozatokat és pecséttechnikákat, amik valamelyest távolságiak, nem helyhez kötöttek. A kérdés csak az, hogy ennek a pecsétnek a passzív összeköttetése miként reagál akadálypecsét alatt. Ha el tudna helyezni egy pecsétet próbaként egy olyan helyen, amit később lezárnak akadálypecséttel, de mindezen tényező ellenére koncentrálna és chakrát küldene az összeköttetésbe, akkor az összekötő kapcsolat még passzív állapotában is miként reagálna? ~

Ha az edo tensei összeköttetést képes volt látni bizonyos korlátokkal, akkor képes lehetne esetleg látni a Byakugannal, hogy van-e még egyáltalán összeköttetés, illetve ha van, és megfelelően erős, akkor esetleg képes lehetne-e a Byakugan lekövetni a kapcsolat irányát? Ha le tudja elemezni a pecsét chakratöltetét, a pecsét elhelyezőjének chakralenyomatát, akkor képes lehetne a Byakugan meglátni azt máson, más tárgyon?

~ Az ellenség, ha tudja, vagy legalábbis sejti, hogy a fiú biztos helyen van, minek pusztítaná el a pecsétet? A pecsét meghagyása számukra a későbbiekben csak előnyt jelenthet: csapdát állíthat vele, a fiú tudata fölött átveheti az uralmat, a pecsétet hordozó testet felhasználva olyan megjelenéseket vetíthet felénk, amik előre le vannak koordinálva és mire mi odaérnénk, már csak hűlt nyomát találnánk a jelenlétüknek. Nem. Sokkal értékesebb számukra, ha a pecsétet meghagyják. Mindezek olvasatában tehát nem az a vészjósló, hogy esetlegesen olyan helyen tartják, ahova a pecsét nem ér el, elvégre az önmagában jóval vészjóslóbb lenne, ha olyan helyen tartanák, ahová könnyedén elér. ~ Nehéz elhinni, hogy a nagyhangú fiút, aki Konoha egyik legjelentősebb fegyvere, ilyen egyszerűen ragadták el tőlük.

Az viszont jogos felvetés a Hatodik Hokage részéről, hogy az efféle eljárás nem éppen a védjegyük – mi változott tehát a korábbiakhoz képest? Sokáig az Akatsuki úgy kívánt viszályt szítani, hogy a szikra kipattintásához másokat használt fel, miközben a vadászatukat végezték. Most azonban a köpenyüket olyan büszkeséggel viselik, mint más shinobi a fejpántját. Miért nem érzik már szükségét annak, hogy az árnyak leple alatt tevékenykedjenek? Mi az, legyen az személy vagy tárgy, de akár társadalmi réteg is, ami miatt úgy vélték, eljött az ideje, hogy felvállalják önnönvalójukat?

Míg korábban igazat adott az iwagakureinek, most néma szkepticizmusával illeti: a helyzetük egyáltalán nem annyira egyszerű, hogy a szimpatizánsok összegyűjtésével fogják a falut és egyszerűen visszafoglalják azt. Ha érdemben akarnak eredményt elérni, akkor nem engedhetik meg annak a lehetőségét, hogy akár egy lázadó is maradjon alvó ügynökként a köreikben. Meg kell találniuk az Erősebb kutyát, aki elvette a Kagétől a hatalmat és meg kell tanítani neki és minden egyes követőjének, hogy az erősebb kutyánál is van erősebb... ~... aki b@szik. ~ Ha a világuk arra épít és épült, hogy az erősebb van hatalmon, akkor itt az ideje, hogy ennek megfelelően játsszák ezt a játékot.

Meglátása szerint ha Iwagakure ismét erős akar lenni, és ismét olyan hatalom akar lenni, mint amilyen a korábbiakban is volt, akkor ahhoz az kell, hogy Iwagakure nos Satot az iwagakureiek foglalják vissza, máskülönben ugyanis sosem fogják magukról lemosni azt a szituációs szégyent, hogy idegenek segítségére volt szükségük ehhez. Iwagakure ugyanis ekkor nem lehet már Iwagakure – hanem nemzetközi egyezmény eredménye lesz. Ugyanez a helyzet Kirigakure szempontjából is. Ebben az esetben mi lenne? Mind Iwagakure, mind pedig Kirigakure örökös alárendeltje és szövetségese, vazallusa lenne valamelyik nemzetnek – de melyiknek? Később ezen vitáznának és háborúznak, hogy ki segített többet nekik.

Épp ezért arra kell törekedniük, hogy az egyensúlyt helyreállítsák a nemzetek között, ez azonban nem járhat azzal, hogy Iwagakure vagy Kirigakure visszavételében túlnyomó többségben vegyenek részt. Most talán korlátlanul segíthetnek: segíthetnek beszerezni az információkat, segíthetnek abban is, hogy a lehető legtöbb Kagehű shinobit kimenekítsék. Aktívan segédkezhetnek abban, hogy mind Iwagakure, mind pedig Kirigakure gyermekei olyan helyzetbe kerüljenek, hogy megkezdhessék otthonaik visszafoglalását. Ezt követően ugyanis kizárólagosan a háttérből segíthetnek nekik, a névtelenség, az ismeretlenség és az árnyak leplei alól, ahol a tettek elismerését sosem várhatnák. Így segíteni még mindig nem „helyes”, hanem szükséges. Azonban tudja jól, hogy nagyon kevés shinobi vállalná a névtelenséget azok közül, akiket az egyébként nem köt. El-nem-ismert-tettekkel nem lehet úgy babérokra törni, mint ahogyan a legtöbb shinobi szeretné. ~ Kirigakure ostrománál maguk a lakosok is azt hitték, hogy ellenük vagyunk még úgy is, hogy saját szemeikkel láthatták, amint az uchihák ellen harcolunk. Ott sem nyertünk semmit, így elismerést sem. És még hány ilyen alkalom volt, ami ehhez hasonló? ~ Ez a számára nem idegen, na de a többiek számára?

A legtöbb shinobi a korában azon töpreng és azért szorgoskodik, hogy minél magasabb rangot és elismerést érjen el, azonban ő itt és most, így a maszkja mögött kénytelen rádöbbenni, hogy leginkább a nyugdíjazását várja, legyen az bármennyire korán bekövetkező esemény – minél korábbi, annál jobb. Venne – vagy lefoglalna, illetve kizsarolna – egy tengerre néző üres telket valami magaslati vidéken. Egy egyszerű faházat húzna fel rá, kültéri panorámás dézsafürdővel. Állatokat tartana a telken, de leginkább kutyákat, és minden napfelkeltét és napnyugtát velük nézne végig. Ezen a helyen végre szabad lenne és békére találna.

Ez jelenleg lehetetlennek tűnik és talán elérhetetlennek is a későbbiek vonatkozásában: bárhova vezényelik ki, ott az abszolút káosz uralkodik. És csak ekkor villan be a keserű felismerés mint holmi lomha emlékeztető. Ő a káoszhoz szokott. Nem ismeri a békét – csak a túlélést, a menekülést. Ismét szembesül azzal, hogy nem csak a kumogakurei követ és nem csak a konohagakurei kunoichi tart neki tükröt, szembesíti őt a múltjával, hanem mindazok a shinobik, akik már nem lehetnek itt velük, akik már nincsenek az élők között, de azok is ezt teszik, akik igen: az a számtalan shinobi és kunoichi, akik ugyan az élők sorait gazdagítják, de vagy a státuszuk miatt nincsenek jelen a tárgyaláson, vagy pedig azért, mert az otthonukat belülről foglalták el és nem volt hova menekülniük. Ő mint a kunoichi, aki csak a káoszt ismerte, hogyan vágyhat a békére, miközben azok, akik a békét és a stabilitást élvezték és jelenleg is ugyanerre vágynak, most mégis káoszra kárhoztatottak? Talán most segíthet ő rajtuk, hogy átvészeljék ezt a kaotikus időszakot és akkor talán majd ők is megsegítik cserébe megtalálni a békéjét. Vagy ebben az életben, vagy pedig....

A Tanács beszélgetése folytán azonban csak háttérbe szoruló képzet maradhat mindez, főleg akkor, amikor a tanácsnokok beszélgetését hallja: Kabuto. Madara. Rinnegan. Már nem is tudja, melyikhez szóljon hozzá előbb. Kabuto... na és mi van Oreo-chimaruval? ₁ Madara? Kié? ₂ Vett belőle valaki mintát? A Byakugan még azt is látta Tsunade-himét illetően, hogy bár külsőleg fiatalos, a szervei, a chakrahálózata azonban nem feleltethető meg egy fiatal szervezet szerveinek, chakrahálózatának. Ha tehát élő szervezetről van szó, akkor a külső megjelenése ellenére szervileg egy kifejezetten vén ellenséggel van dolguk. Ha feltámasztott, akkor annak chakrakapcsolati nyoma van. A kérdés már csak az, hogy kinek milyen tapasztalatai voltak vele: fizikailag és verbálisan.

Az egyetlen dolog, ami valamelyest elvonja a figyelmét a száraz gondolkodásmódjától egészen megbotránkoztatja, és ha nincs a Maszk, még a szemeit is megforgatná. Yoshitaro tekintete és fizikai reakciója ugyanis mindenki számára zavarba ejtően és fájdalmasan egyértelmű. Úgy tűnik, a sötét hajzuhataggal rendelkező kunoichik képezik a shinobi esetkategóriáját. Az persze ettől független, hogy barátja preferenciáiról jobb szeretett volna nem értesülni. Mármint hogy egyáltalán nem értesülni. Pláne nem így... Kérdés persze, hogy Ez a lány is Hana sorsára jut-e avagy sem.

Már ha egyáltalán a lány megéri azt, hogy Yoshitaro életében Hana sorsára juthasson.... A kumogakurei ugyanis minden törekvése ellenére a veszélyhelyzet határait súrolja: - Hölgyek, Urak, elég az anonim depresszió gyűlésből. Pont hogy maguk lennének a saját országuk első és utolsó bástyái, nem? – Ugye tudja, hogy Konohát a legjobb helyzetolvasat tekintetében is éppen most gyalulták le, ezzel szemben amikor Kumogakure helyzete került felhánytorgatásra, mely ugyan tragikus, de mégsem ennyire közeli időben, akkor egyenesen egy gyermeki hisztériát hozott le egy személyben? - Arról nem is beszélve, hogy egy órája sincs, hogy elkentem egy remek csapattal az Akatsuki hajdani vezérének Rinnegan-os száját. Ha nekem ment, maguknak is fog. – A lány már majdhogynem felvonja az egyik szemöldökét: „elkentem” és „egy remek csapattal”, érdekes, emlékei szerint a kumogakurei is a „csapat” része volt, őt semmi nem emelte ki a „csapatból”, sőt, a „csapat” tagjaként küzdött, így tehát nem is érti, hogyan létezhet „Yoshitaro és a Csapat”, miközben mindannyian ugyanolyan mértékben vették ki a részüket a harcból, a győzelmükhöz ugyanolyan arányban járultak hozzá. Azt meg egyenesen megalázónak is merné tartani, hogy „ha nekem ment, maguknak is menni fog.” Érti és látja ő a fiatal titán stratégiai elgondolását a politikai csatamezőn – a Tett mögé sorakoztatni a jelenlévőket és a Tett által hitet és bizalmat cserkészni a jelenlévők lelkébe. Elmés.

Vagy legalábbis elmés volna.

Mert nem az.

Látott már erre példát, méghozzá túl sokszor. Ismeri az emberi természetet eléggé ahhoz, hogy ezt alá tudja támasztani – de talán így, önmagában, mikor az őszinteségét csak az istenek látják: erre még csak talán nem is számított volna a kumogakureitől. Hogyne, voltak jelei. A shinobi mindig több erőre tört, ami mögött mindig állt valami indoklás, és most nem csoda, hogy az erő mögé valamiféle politikai hatalmat is megpróbál toborozni – a kérdés már csak az, hogy kitől fél? Fél talán attól, hogy a kumogakureiek kérdőre vonják? Hogy kérdőre vonja a Vezetés? Vagy talán csak a saját igazát próbálja meg alátámasztani és igazolni – ezen esetben azonban mégis mi pontosan a „saját igaza”, ha már ennyi embert érint? Ha viszont ezeken túlmenően kíván legitimációt szerezni a szavainak, akkor bizony ő maga is várja azt.

A kumogakurei ugyanis veszélyes játszmát játszik; hogyne, hűséges a férfi iránt érzett barátságához, a múltjukhoz, de ez nem jelenti azt, hogy a kumogakurei részéről valamennyi nyilatkozatot és megnyilvánulást elviselne a hűsége. A barátságuk ugyanis az egyenrangúság és egyenértékűség talajára épült. A fiatal férfi pozícióhajhász megnyilvánulása azonban talán nem csak a saját, hanem valamennyi résztvevő szövetségét képes rombolni. A shinobit közülük senki nem választotta és a feletteseik közül senki nem jelölte ki vezetőnek, illetve tőlük külön azonosuló félnek, így mi alapján tenné meg mindezt?

Arról nem beszélve, hogy a kumogakurei korábbi nyilatkozatához és magatartásához képest a jelenlegi kinyilatkoztatása teljes egészében ellentétes, és mintha maga a kumogakurei elfelejtette volna mindazon ellenvetését, amit a korábbiakban táplált a külhoniakkal szemben – ami hogy is lehet?. Ez leginkább elismerése annak, hogy Kumogakure tényleg nem azért segít Kirigakure no Satonak, mert helyes, hanem azért, mert szükséges. Ezen esetben akkor a követ [i]valamint mégis csinált a szájából. A segítségnyújtásuk szükséges és elégséges feltétele a túlélésüknek – ez az a tény, ami egyértelmű, azonban a kumogakurei reakciójából ez egyáltalán nem tűnik ki.

~Honnan tudod, hogy mennyi embere maradhatott Iwának és Kirinek? Honnan tudod, hogy mennyi embere maradt Konohának? Sunának? Kumonak? A szövetségeseknek? A megfelelő adatok hiányában egyenesen mellőzni Iwagakure, Kirigakure és Konohagakure állományát egy bolond bűne és hibája. ~ A térképet érintő mutogatására ő leginkább azon ténykedik, hogy a fájdalmát jelképező fintorát még így is el tudja rejteni.

~Hát már számolni sem tudsz? Akkor ezek szerint kell egy olyan csapat, ami csak csali és kell egy olyan, amit Te jelölsz meg Kumogakurei irányzékkal. Iwagakure? ~

A kumokagurei shinobi egyes számú tervével, vagy legalábbis a tervének első fázisával kapcsolatban akadnak kérdései: talán csak elszólás persze, így minden bizonnyal a Fű Országa helyett a Füst Országát értette. Az mindenesetre borzasztóan nagy politikai katyvaszt jelentene, így javallott annak az elkerülése, hogy a Füst Országába konohaiak, vagy bárki titokban kommandózza be magát és az idegen ország saját felségterületén belül bárminemű csatározásokba kezdjen. Még akkor is, ha a kémek kifüstöléséről van szó. Az egy dolog, hogy a Tűz Szövetségének részét képezte, viszont a Füst Országának vezetősége engedélye nélkül efféle katonai beavatkozást végezni az országhatárokon belül egyenlő a nyílt hadüzenettel. A legjobb eset, hogy a Füst Országa – figyelemmel a korábbi szövetségükre – az elégtételt diplomáciai értelemben veszi, akár területek követelése képében, a legrosszabb, hogy a kiküldetésben lévő konohai osztagot nem a kirigakurei kémek, hanem maguk a kemurigakureiek fogják lemészárolni. Ennek a konohai lépésnek katasztrofális következményei lehetnek: még ha mérlegre állítjuk azt az érdeket, hogy úgymond „pár” shinobi életének feláldozása mellett talán, hangsúlyozandó, talán önmaguk felfedésére tudják kényszeríteni a kirigakurei kémeket, akkor is a mérleg túloldalán nem ez kerül elhelyezésre, hanem az, hogy egy ilyen beavatkozással egy jelentős Szövetségest veszíthetnek el. A helyzetük túlságosan kritikus jelenleg ahhoz, hogy egy újabb fél velük szembe helyezkedjék a táblán, és némileg önellentmondásosnak is tartja a fiatal férfi ezen ötletét. Elvégre alig pillanatokkal korábban azt fejtette ki, hogy Konohagakure jelenleg nem rendelkezik a megfelelő emberi erőforrással, vagy legalábbis feltételezése szerint Kumogakure és Sunagakure áll jobban ezen a téren – ő mégis konohai shinobikat jelölne meg a küldetés elvégzésére, ami a saját elgondolása alapján is leginkább egy öngyilkos küldetéssel érne fel.

~Ha viszont végig hajóval megyünk Kirigakuréba, akkor szükségünk lesz az áramlati térkép-dokumentációra is. Ezzel az ellenség rendelkezik, tudja, hogy tud az áramlatok révén a leggyorsabban eljutni az egyik pontból a másikba; ha mi ki akarunk menekíteni shinobikat, vagy civileket, akkor erre nekünk is szükségünk lesz.~

Kumogakuréba történő eljutásuk azonban időigényes, és az sem feltétlenül biztos, hogy azok a személyek, akiket Yoshitaro megjelöl, engedélyt kapnak a küldetés felvételére. Az sem bizonyos, hogy Kumogakure vezetősége „hadtestet” és hajót ad a küldetéshez – ez az idő elhúzódásához vezethet. ~Ha és amennyiben megcseréljük a kivitelezés sorrendiségét, és előbbre vesszük Iwagakurét.... azt már most meg lehetne szervezni: mind a Hokage, mind pedig a Kazekage jelen vannak ahhoz, hogy érdemben döntsenek. ~ Ő viszont Takigakureba egy diplomáciai küldöttet küldene a testőri kísérettel: egy diplomata járhat ebből a szempontból sikerrel, és így, ha Takigakure a kérésüket nem teljesíti és nem küld erősítést, akkor valójában nem kell átcsoportosítani a diplomáciai osztagot, így ugyanis az ide Yoshitaro által megfogalmazottan küldött csapat feleslegesen állomásozna Takiban, ami időpazarlás. Ha viszont diplomata megy a kíséretével, akkor nekik csak vissza kell fordulniuk és visszatérni a Tűz Országába. Ha sikerrel jár a diplomáciai küldetés, akkor is visszatérne a diplomáciai osztag azzal, hogy maga az erősítés egy előre meghatározott ponton csatlakozna a többi osztaghoz. Így a shinobikból álló osztag közvetlenül haladhatna át a Vízesés Országán.

~ Arról meg aztán nem is beszélve, hogy ha a Kagepártiak a Föld Templomába menekültek, akkor lényegében napok kérdése csupán, hogy felfedezzék őket és bevegyék a templomot, feltételezhetően lemészárolva mindenkit. Ha ugyanis Kirigakure szempontjából valamelyest önkéntes átállásról, vagy akár népbutításról van szó, akkor az ottani Mizukagepárti shinobik könnyebben húzzák meg magukat, ott talán nincs akkora agresszióveszély, mint Iwában. ~ Meglátása szerint amíg az Iwagakurei kimenekítés folyamatban van, Yoshitaronak és az általa megjelölt csapatnak lenne ideje Kumogakuréba utazni, ami önmagában időigényes, ott támogatásért érvelni, ami meglehet szintén jelentős időt vesz el az életükből, és lesz idejük a hajóútra, ami szintén nem egy pár perces kiruccanás. Ebből a szempontból nézve viszont még előnyösnek is tartaná, hogy Yoshitaro kumogakurei túrája alatt egy kisebb, diszkrét csapat már előzetesen megkísérli a beszivárgást pusztán információk beszerzése végett, és amikor Yoshitaro megérkezik a hajókkal és az általa emlegetett hadtesttel, akkor maga a kimenekítés is sokkal gyorsabban menne.

Már ha egyáltalán a kimenekítés a célja – ezt ugyanis nem vázolta fel a fiatal férfi.

~A hatalomátvétel körülményei éppen ezért ennyire fontosak. ~ Ha valahol erőszakkal törnek hatalomra, ott azt erőszakkal vissza is lehet venni. Ha viszont a társadalom a vezetőség ellen fordul, akkor a vezetőség reagálhat erőszakkal, mely keretein belül befenyíti vagy éppen kivégzi a tőle elfordultakat, vagy pedig azonosítja az indokot, hogy miért történt az átállás, annak ki az arca, kit követ a nép – és ellene fordítja a helyzetet. A legegyszerűbb döntés ezen utóbbi esetkörben, ami a leggyakoribb is, egyben a legtöbb veszélyt tartogatja, hogy ezt az indokot megtestesítő személy eltávolítja. Ha a közösség jól reagál, akkor érzékeli az erőfölényt és behódol. Ha nem, akkor mindez további olaj a tűzre és a lázadás újabb lendületet nyer. Ha az ellenségük tudta manipulálni az embereket, akkor erre más is képes lehet.

Így tehát a kimenekítés lehet egy cél, ahogyan az is, hogy megpróbálnak beépülve hatni a rendszerre és visszafordítani a folyamatot, ami példának okáért Kirigakuréban kibontakozott. Cél továbbá az információgyűjtés: ki áll mindezek mögött és tetteit milyen indíttatás vezérelte. Hogy kerülhettek képbe az Uchihák ismét és ki által? Ezek a kérdések csak a legegyértelműbbeken felül jelentkeznek, mint például, hogy hol van Naruto, hol van az Akatsuki, kik az Akatsuki szövetségesei és mire készülnek?

Ugyan fel kell készülniük a küldetésekre – elvégre felkészületlenül elindulniuk jelenleg egyenesen a halállal lenne egyenlő -, de mindenképpen el kell indulniuk, mozgósítaniuk kell az egységeket mihamarább, jelenleg ugyanis az idő minden egyes múló pillanata ellenük dolgozik. A kumogakurei egy olyan tervvel állt elő, melyen ugyan még van mit csiszolni bőven, kiindulási pontnak valamelyest megfelel – az mindenesetre előrelépés a korábbi és a jelenlegi hisztériafesztiválhoz képest.

~Ha azonban nem tanulnak meg uralkodni az érzelmeiken és a szájalás ingerenciát nem tudják figyelmen kívül hagyni, akkor nagyon sokáig itt leszünk még, akár érdemi előrelépés nélkül... ~

// ₁ Bocsi, nemhagyhattamki.
₂ Bocsi, eztsehagyhattamki.

**Nara Akane** Hétf. Jan. 25 2021, 00:21

- Akane!
Hasít öblös hanggal a lány acsargó fenyegetései közé Shikaku-ojisan atyai szigortól reszelős baritonja. Mindhiába. A követekre záporozó szitkokat már akkor sem nyelhetné vissza, ha mutatkozna erre bárminemű hajlandósága. A vitrioltól csöpögő szavak, amint elhagyták ajkait, megállíthatatlanul hasítják a döbbent csendet, hogy végül teljes súlyukkal csapódjanak a megszólítottak egójának törékeny porcelánhéjához.
Egyedül az ifjú Kazekage szobormerev, maszkszerű arcélein nem mutatkoznak repedések. Az árnyékmester, bár ellenszenve ettől szemernyit sem csillapodik iránta, kénytelen egyfajta távolságtartó tisztelettel adózni Gaara jéghideg méltósága előtt. Ezzel szemben a sziklafalusi, beatlesfrizurás leszboszorkány hosszúkás arcára égővörös csókot lehelt a sértett méltóság. A félszeg, emaszkulált ködbérenc meg szíve szerint tövig behúzná a farkát, ha lenne olyan neki. Ebből is látszik, hogy a Szélárnyék gazda, a másik kettő meg pont ugyanannyira kutya, mint az éjszín hajú kunoichi. Egész életükben a tulajdonosaik által eléjük vetett, rágós mócsingokon kérődztek... S most, hogy hirtelen helyet kaptak a nagyok asztalánál, nem igazán tudnak mit kezdeni vele.
Kakashi szótlanul, csupán egy szeme sarkából vetett pillantással reagálja le a Nara botrányhősnő stílszerű kirohanását. Hogy hallgatása rosszallásának néma kifejezése, vagy épp titkolt jóváhagyásának jele-e, rejtély a lány számára. Akanét azonban a legkevésbé sem érdekli, hogy hála vagy épp megvetés az, amit a Hatodik érez iránta. A Hokage becsületén csorba esett - ez az egyetlen, ami számít jelenleg.
~ Hűségem a faluhoz és hozzád, Hokage-sama, töretlen! A bordáim: nátszómáccs. ~
És ha a vezetők nyelvét gúzsba kötik a diplomáciai protokoll lelketlen szabályszerűségei, akkor neki kötelessége a Tűzárnyék védelmére kelni. Neki már úgysem nagyon maradt veszítenivalója... Csak akkor tehetsz meg mindent, ha már semmid sincs.
- AKANE!
A Godaime kiáltása mellett a mennyek legádázabb, fülsiketítőn dörgő haragja is halk szavú, szerelmes duruzsolásnak tűnne csupán. Az orvosnő mégsem rezzen össze. Számított erre. Mi több, akarta ezt. Pontosabban, a felnőtt testében élő gyermek akarta. Mohón szomjazta volt mesterének - második anyjának - bősz haragját. Minél bőszebb, annál jobb.
Pont, ahogy az elhanyagolt, bántalmazott lurkók azért tesznek rossz fát a tűzre, hogy észrevegyék őket gyűlölve imádott szüleik. Törődj velem! Büntetsz vagy vigasztalsz: nem számít... Csak vegyél észre.
Azonban bármennyire is sejtette, hogy mi fog történni, a kunoichinek így is minden akaraterejére szüksége van ahhoz, hogy ne szisszenjen fel a felkarjába nyilalló, csaknem elviselhetetlen kín hatására. Idegszálai egymást túlharsogó, kakofón kórusban ordítják fejében: Sikíts! Menekülj! Káromkodj, amíg bírod levegővel! Moss be egyet az öreglány gecipúderes, savanyú pofájába!
De nem teheti meg, hogy enged a szinte leküzdhetetlen kísértésnek. Nem mutathat gyengeséget. Nem mutathat megbánást. Nem adhatja meg ezt az elégtételt az Ötödiknek. Azután, amit Tsunade tett vele vak, gyászterhes haragjában Konoha vérmocskos romjain, nem gondolhatja komolyan, hogy pont ő, NARA AKANE ezt annyiban fogja hagyni... Óh nem... Iménti zabolátlansága csupán a nyitóakkordja volt egy olyan szimfóniának, ami után a bögyös nagyi azt fogja kívánni, bárcsak bevégezte volna, amit akkor elkezdett.
Ahogy az idős kunoichi vasmarka maga után rántja, Akane lélektükreinek dacos, kárörvendő smaragdja keresztezi egy másodpercre Tsunade haragos, mogyoróbarna lánggal égő tekintetét. A ébenhajú medika szája alig láthatóan gúnyos, pökhendi mosolyra húzódik. Rezzenéstelen arccal, kihúzott háttal és összeszorított farpofákkal állja a Godaime szigorú pillantását. Utóbbira azért van szükség, hogy össze ne szarja magát a karját gyötrő fájdalomtól. Az azért igazán el tudná baszni ezt a rebellis momentumot.
Egy pár lopott pillanaton keresztül még csakazértből is nekifeszül az őt magával húzó, titáni erőnek. Nyers fizikai ereje ugyan közelébe sem ér Ötödikének, de shinobiviszonylatban azért mégiscsak számottevőnek mondható. Elvégre pont maga Tsunade adta át neki ezt a tudást. Arra ugyan nem elég, hogy lerázza magáról a nő fogását, de ahhoz talán pont elégséges, hogy pár másodpercig késleltesse elvezetését. Értelme nem sok van, de legalább bosszanthatja vele a nagyit egy kicsit. Miután kellőképpen kiszórakozta magát az ellenállással - ez mindössze pár pislogásnyi időt jelent - elernyeszti izmait és engedelmes, készséges rongybabaként követi az őt vonszoló szőke asszonyt. Csendes jámborsággal szedi egymás után apró, a rángatástól kissé botladozó lépteit... Aztán az iwagakurei követ hirtelen elkezdi az asztalt csapkodni, meg az állkapcsát csattogtatni.
- Koldus?! A mai nappal Konoha is a koldus sorsára jutott. Különbség, hogy Iwagakurében még legalább van álló épület.
Hogy... Hogy mi?! Hogy merészeli ez a ki nem jelölt türelmi zónában ingyen és gumi nélkül, a ravatalonbaszott mamájával tandemben strihelő, chlamydiafertőzött nőutánzat, ez a pattanásos kis potterimitátor szájára venni Konohát?! Épp hogy csak sikerült nyugalmat erőltetnie magára, de Akane agyát máris újra elönti a véres szar. Teste szinte magától mozdul: olyan erővel iramodik meg a hazáját becsmérlő kunoichi irányába, hogy a Godaime által szorosan tartott felkarcsontjának feje hangos reccsenéssel hagyja el az azt körülölelő ízületi vápát. A Nara kunoichi pengevékonyre préselt, elfehéredő ajkainak sarkában őrült dervistáncot járnak az elégtételt szomjúhozó gyűlölet ráncai. Hogy van pofája ennek a zsíroshajú, sehonnai kurvának fölényeskedni és a Rejtett Levelet sértegetni? Igen, tisztában van vele, hogy ő nevezte először koldusnak a követeket. Nyilván senkinek sincs ínyére, ha így tesznek vele. De ha Konoha koldus, ez mivé teszi akkor a nincstelentől kéregetőket..? A semminél is kevesebbé.
Akane kificamodott vállát vadul rángatva próbál újra meg újra kiszabadulni Tsunade kérlelhetetlen szorításából. Mindhiába. A fájdalom, ahelyett hogy hátráltatná, csak olajként hat amúgy is görögtűzként égő dühére. Most nem szitkozódik, nem fenyegetőzik. Csak mereven bámul az asztal túlfelén ülő picsára. Aki alaposabban ismeri őt, az pontosan tudhatja, hogy amikor csendben van, az nála a lehető legrosszabbat jelenti. Szíve szerint letépné lefogott karját, hogy aztán a megmaradt kezével szorítsa ki az utolsó leheletet is a pimasz szukából.
Maga sem tudja, hogy mit csinálna a következő pillanatban, ha szeme sarkából nem pillantaná meg Yoshi málészájú, faszevő félmosolyát, amit mindig annyira szeretett benne. A felhőfalusi shinobiban mindig is saját negatívját látta - MIIVAAN NEGATÍV?! -, azt az embert, akivé akár ő, Akane is válhatott volna. Leszámítva a kukacot persze.
Sosem látott még ennyire ártatlan gyilkost, a paradoxonok pedig mindig is ínyére voltak. A férfi amorális hivatása ellenére is a romlatlan erkölcs mintapéldánya. Ez az ellentmondásos tény pedig egyszerre vált ki csodálatot és epés irigységet a lányból. Az pedig, hogy egy ilyen romlatlan lény ilyen bensőséges és szilárd kapcsolatot ápol egy magafajta különc, nárcisztikus és elfojtásoktól fuldokló szociopatával, még inkább abszurddá teszi kettejük partnerségét. Talán nem túlzás azt állítani, hogy barátja által találta meg saját, elcsökevényesedő lelkiismeretét egy másik emberben.
Ahogy kósza tekintete elidőzik kedvenc narancsának somolygásán, az árnyékmester harcias vicsora lassacskán mosollyá szelídül. Ellenállása újfent alábbhagy, ernyedt izmokkal hagyja, hogy Tsunade végérvényesen a 'tárgyalóterem' perifériájára száműzze. Talán még cinkosan kacsintana is bajtársa felé egyet, ha nem állnának a jelenlévők figyelmének keresztüzében. Ha más nem is, legalább egyetlen ember értékelte iménti attrakcióját...
- Viselkedj a rangodhoz méltóan.
Suttogja fülébe feddő intelmét a Godaime, amikor már biztos lehet abban, hogy senki más nem hallja a közti elhangzó szavakat.
- Mit is mondhatnék..?
Vonja meg a vállát Akane.
- A legjobbtól tanultam.
Teszi hozzá helyzetidegenül kaján vigyorral, lélekben már felkészülve a következő kíméletlen pofonra. Tsunade azonban - legnagyobb meglepetésére - teljesen emberi hangot üt meg vele szemben. Nem hordja egy el mindenféle, haszontalan, engedetlen szarnak, ahogy azt várná tőle a korábbiak tükrében. Ez persze nem ér fel egy békeblázzal kettejük között, de kezdetnek azért megteszi. Meg hát az sem utolsó dolog a szemében, hogy az öreglány elhallgattatta a felvágott nyelvű ribit. Akane ezt valószínűleg csak a torkára térdelve tudta volna elérni.
– Nem azért vagy itt, hogy viszályt szíts. Idő hiányában eligazításként is funkcionál ez a tárgyalás. Akármilyen döntések is születnek a végén, a következő küldetésre nem lesz sok időtök felkészülni.
Az ifjú kunoichi, ha lehet még közelebb húzódik Tsunadéhez, hogy egészen biztos lehessen abban, hogy fojtott hangon elsuttogott szavait csakis és csakis csak ő hallja:
- Nincs szükség a közreműködésemre a viszályhoz. Ezeknek a szarrágóknak az a természetes közege... Kígyókat melengetünk a keblünkön, azok meg csak a méregfogaikat fenik, hogy mikor vájhatják belénk! Hogy lehettek ilyen kibaszott naivak?! Amikor az esőfalusiak megjelentek, az első dolog, amit Ojisannak javasoltam, hogy vegyük őrizetbe, fegyverezzük le őket. Mit csináltatok? Sütivel kínáltátok őket, majd a nyakamba varrtátok az egész kibaszott amegakurei bagázst! És mi történik..? Pontosan eltaláltad! Az átkozott csatornapatkány kinyírja a saját faluvezetőjét, miközben én könyékig matatok az utóbbi beleiben, hadd tegyem hozzá, szintén a ti parancsotokra! Ha nem jön közbe a földrengés, minket is hátbaszúrt volna a kurva díszvendégetek! Gondolj csak bele Obaa-san, ha ezek a külhoni mocskok ennyire hűségesek a saját vezetőikhez, ránk mi vár, ha pertut iszunk velük?! Megmondom: tátott szájjal sétálunk a faszerdőbe! Mi a garanciánk arra, hogy nem csak egy körmönfont kelepcébe próbálnak beédesgetni minket?
Akane minél tovább folytatja, hangja annál kétségbeesettebbé és könyörgőbbé válik. A vége felé finoman az Ötödik haorijának ujjába kapaszkodva folytatja aggályoskodását:
- Godaime! Nem bízhatunk meg bennük!

Az eligazításnak csúfolt tanácsülésen közöltek továbbra sem kecsegtetnek túl sok reménnyel. A régmúlt bosszúszomjas istenei és szellemei úgy rúgják le magukról a koporsó fedelét, mint lázas gyerek a takarót. A legendák hagymázas képzelgései hirtelen kézzelfogható, mi több gyilkos valósággá materializálódnak. Rin'negan. Kibaszott Rin'negan. Mintha önmagában nem lenne elég az, hogy a világ egyik - ha nem a - legerősebbjeként számontartott klánja, az Uchihák, megunták a sírhant hidegét és elkezdtek lávjeksön Rizikót játszani a Shinobi Világ térképén. S bár olyan ezt Akane számára belátni, mintha érzéstelenítés nélkül húznák a fogát, kénytelen beismerni: mivel a Sharingan birtokosai Konohagakure no Sato leszármazottai, kötelességük eltakarítani a saját piszkukat, legyen az a lapos földkorong bármely pontján. Ettől persze még kicsit sem lettek megbízhatóbbak a delegáltak... Mi sem lenne egyszerűbb, mint egy hasonló kamillaszagú szöveggel berángatni a legnagyobb riválisokat egy jól kitervelt kelepcébe. Egyes mendemondák úgy tartják, hogy a Tükörkerék Szemek képesek teljesen saját uralmuk alá hajtani egy ember elméjét. Mi van, ha jelen esetben is ez történt a követekkel? Még csak tudniuk sem kell róla, mégis könnyedén lehet, hogy egy átkozott Uchiha ujjbábjai mindnyájan.
S szintén fáj beismerni, de talán az lehet a legjobb módja saját problémájuk megoldásának - Naruto megmentésének -, ha először az unásig utált szomszédok portáján söpörnek fel. Persze ez még nem jelenti azt, hogy ne kellene a delegáltakat politikai foglyokként kezelni. Ha rendelkeznek is használható információval, azt a Yamanaka klán tagjai által, vagy még preferábilisabb opcióként Ibiki-sama vendégszeretetének köszönhetően, ezek könnyedén hozzáférhetővé válnának a szövetséges csapatok számára. Akárhogy is: nem igazán fűlik a foga ahhoz, hogy együtt dolgozzon bármelyik migránccsal.
Yoshitaro terve - de főképp az indokolatlan magabiztossága, amivel kibaszott Kagékat próbál ugráltatni - ugyan impozáns Akane számára, de figyelmen kívül hagyja az ismeretlen változó problémáját. Érdekes továbbá, hogy újrafelevenített ismeretségük óta a fiú egy mondatra jutó káromkodásainak száma exponciálisan növekszik, míg Akanéé ugyanilyen ütemben csökken. Oda se neki, shit heppönz. Ha így folytatják, saccberkébé két fórumkaland múlva Yoshi is rákóstol a kábszira...
Nem mintha ő képes lenne életképesebb tervvel előrukkolni. A Nara olvasatában két opció elképzelhető a megmaradt humánerőforrások tekintetében: jól kivitelezett merénylet, vagy partizánháború. Bármelyik lehetőség sikeres végkimenetele esetén: Levélhez lojális bábkormány felállítása az érintett területeken. De hogy tudná mégis mindezt kivitelezni egy maroknyi shinobi, álljon bármennyire jól képzett tagokból is a bevetett különítmény? Danzou-sama Németországa és több ezer hősi halált halt shinobi együttes, éveken át tartó munkája is kevésnek bizonyult ahhoz, amit pár spéciszemű faszszopó mindössze hetek, ha nem napok leforgása alatt vitt véghez. Nem is beszélve a Kabuto által feltámasztott halottakról... Vajon az Uchihák feltámadásában is az ő keze van? Ha valóban így van - amit biztosra persze nem tudhatnak -, akkor talán nem Kirigakuréval és Iwagakuréval kellene foglalkozniuk. Helyette inkább egyenesen lecsapni a kígyó fejét. Otogakure módszeres szőnyegbombázása ehhez egészen baba kiindulópont lehetne.
Stratégiai megfontolásait azonban egyelőre megtartja magának, egyrészt, mert meg lett mondva, hogy kuss a neve, másrészt, egyelőre csupán szeretné látni, mivé eszkalálódik a megbeszélés anélkül, hogy megpróbálná lenyesni valamelyik jelenlévő kobakját a nyakáról.

Ōtsutsuki Indra Szer. Jan. 27 2021, 21:06

// Feltámasztott istenek - Epilógus //

Tsunade ideges türelmetlenséggel hallgatta Nara Akane suttogástól tompa hangját. Fejét még csak a látszat kedvéért sem döntötte el a Nara felé, hogy jobban hallja őt, ámde egy szava sem kerülte el a figyelmét. Lehetett ezt látni ölbe tett kezein, ahogy egyre csak rászorultak karjaira, ajkán ahogy majd’ vérzésig vájta bele magát oldalsó metszőfoga, s szemén mivel végig követte a követek minden mozdulatát. Reakció nélkül tűrte, ahogy az egyre több kétségekbe eső Akane egyre nagyobb szeleteket vág ki magának a személyes területéből, fizikailag és szellemileg egyaránt, s nem is adott választ egyből Akane aggályaira. Helyette lerázta ruhájáról a kezeit, s egy ideig úgy tett mintha figyelmét csak és kizárólag Yoshitaro tervének elemzésére szentelte volna, ám szemei elárulták; hisz ezen pár percben, nem a térképet nézte, de még csak nem is a kumogakurei – vagy akármelyik másik tanácstag - testbeszédét vizsgálta. A semmibe tekintett, maga elé nézett.

- Ha ennyire nem fened a fogaidat a parancsokra ki is sétálhatsz a sátorból. Leteheted a fejpántodat. – Suttogta végül Akanénak hideg haraggal. – Egy ninja vagy. Nem vitatom el a képességeidet, de egy olyan ninjára, aki megkérdőjelezi a parancsait… - Fordította el a fejét és nézett egyenesen Akane szemébe. – …nincs szükség ebben a sátorban. – Egy ideig még fürkészte a Nara szemeit; tekintetével ide-oda ugrálva egyik íriszéről a másikra, míg nem újra az asztal felé vette az irányt. Túl bátor volt viszont ezzel az intimidációval, hisz megvillant szemeiben, ha egy pillanatra is, a megbánás egyértelmű fénye, mely a nyers figyelmeztetés egy mellékterméke volt.

- Akkor maradj itt, ha képes vagy tiszta fejjel gondolkozni. – folytatta majd újból Akanéra nézett, ezúttal határozott és méltóságteljes tekintettel. – És konohai Ninjaként viselkedni. – Látszott rajta, hogy csak hatásszünetet akart tartani, hogy a következő mondat eleje már a nyelve hegyén volt, ámde ekkor egy másik hang tört be a privát beszélgetésükbe. Kakashié.

- A csapat méretét és tagjait a csapatvezetőre bízom. Nara Akanéra. – A hír nem érte váratlanul a Godaimét, s előző ultimátumát is ennek fényében tette meg a kunoichi felé. Várt a válaszára.

~ × X × ~

Kegyetlen csattanó volt a legendás Dōjutsu neve az egyébként is lassan irányíthatatlanságba fajuló tárgyaláson. Rejtély volt ugyan, hogy milyen gondolatok futottak át az asztal körüli elmékben, de egy biztos; A rémület valamely árnyalata mindenki arcán megmutatta magát.

Yoshitaro szava töltötte ki az űrt, amit a Rinnegan említése hagyott maga után. Hálás lehetett érte mindenki a sátorban, hisz a veszekedések és viták momentumát megtörve, elsőként tért rá egy tényleges következő lépés kitervelésére, még ha szavai nem is maradtak zavart, megvető pillantások nélkül.

Két tapsa szinte villámcsapásként hatott a néma szobában, mellyel természetesen mindenki figyelmét magára vonta. Megszólalása azonban nem maradt kétes reakciók nélkül. A Kagék többnyire hideg arccal hallgatták, ahogy „anonim depresszió gyűléshez” hasonlította a kumogakurei a tanácsot, - még ha Gaara szemei körül alig láthatóan ugyan, de meg-meg rándult néhány izom - ámde Kurotsuchi meg sem próbálta elrejteni ösztönösen felvont szemöldökét – még ha valamelyest képmutató is volt ez részéről. Szó azonban senki száját el nem hagyta. Zavart némaság és több frusztrált szempár volt csupán kísérője beszéde felvezetőjének, s habár több helyeslő bólintást és tekintetet provokált még ki az ő – illetve remek csapata – sikere, viszont végső kijelentése; „Ha nekem ment, maguknak is fog” érezhetően elidegenítette az asztalnál körül állókat tőle. Ha ekkor a férfi a Kazekage irányába fordulna, egy hirtelen elfojtott megvető tekintetet is elkaphat Gaarától, ahogy kissé megemelt állal lenéz a kumogakureire. „Óvatosan válogasd meg a szavaidat”. Csak egy pillanat erejéig volt olvasható ez a mondat a fiatal Kazekage szemeiben, amíg önkontrollja el nem nyomta a kissé indulatos érzéseit. Kakashi, ki eddig a halkabb hangokhoz tartozott az asztalnál, jéghideg szemekkel pásztázta végig Yoshitarot, lekövetve testének minden mozzanatát, úgy olvasva a testbeszédét mint egy könyvet.

Függetlenül mindezektől, senki sem hívta ki Yoshitarot a beszédtónusa miatt, még ha nem is értette pejoratív értelemben előző szavait. Folytatta a terve felvázolásával, s mikor világtérképet igényelt, a sátor bejáratánál álló egyik ANBU, szinte észrevétlenül, alig pár centivel megbillentette fejét a Hatodik felé, aki erre – egy apró hezitálás után ugyan, - de kissé elfordítva fejét bólintott egyet. Az ANBU, szinte abban a pillanatban eltűnt, s nem telt el pár másodperc mire vissza is tért kezében egy tekerccsel, ami a Rokudaime által hamar az asztalra is lett terítve. Egy kissé sérült világtérképet tartalmazott, s ahogy a kumogakurei folytatta tervének felvázolását, úgy lépett közelebb minden résztvevő az asztalhoz. Yoshitaro hosszas magyarázatba kezdett, mely mindenkitől megkapta a szótlan figyelmet. Magyarázata érthető és célravezető volt, s hangját csak a Chōjūrōé váltotta, mikor hozzá szegezett egy kérdést.

- A flotta az új „Mizukage” birtoka. – Mondta, elnyomott dühvel - A teljes flotta. Nincs már senki, aki kitartana az igazi Mizukage mellett. Egy halott mellett nehéz kitartani. – Szorította ökölbe kezeit. Hangját még mindig ötvözte a szomorúság, az mégsem maradt erő nélkül; a bosszúvágy és harag, felélénkítette azt. – Viszont az eszmeiségért, amiért Mei-sama is küzdött… A Víz Akarata mellett… - Tartott egy szünetet, miközben szemei rászegeződtek Kirigakuréra a térképen. Határozott arccal nézte hazáját, az országot amiért küzd, majd még határozottabb kisugárzással nézett fel újra Yoshitarora. - Kétség sem férhet hozzá, hogy nem maradtunk szövetségesek nélkül Kirigakurében.

Válasza után áttért a narancssárga hajú férfi a második fázisra: Iwagakurére. Terve ezen részét hasonló figyelem kísérte, mint az előzőt. Mindösszesen Gaara az egyetlen, ki szót szentelt a közbeszólásra, mikor Koreko Rui került ajánlásra parancsnokként.

- Koreko Rui valóban kivételes képességű kunoichi, de ismerem annyira az embereimet, a falumat, hogy magam is el tudjam dönteni, ki lenne a legalkalmasabb a feladatra. – Szavai érezhetően savanyúak voltak, annak ellenére, hogy sima hangja, és monoton hanglejtése semmi gúnyt vagy leszólást nem sejtetett.

Végül Yoshitaro visszadobta a labdát a tanács felé, s kérdésének válaszadására először Shikaku szólalt fel.

- Ez a terv… Ez…

- Ez egy jó kezdeményezés. – Vette át a szót jobbkezétől és tanácsadójától Kakashi. Nem egy agresszív közbevágás volt ez, nem volt benne az az indulat, mely az előzőeket jellemezte. Inkább csak egy jel Shikakunak és a tanács többi résztvevőjének, hogy nem fog több időt a megfigyelő szerepében tölteni. – Viszont a jelenlegi körülményekre nézve nehezen kivitelezhető. – Tartott egy pillanatnyi szünetet. – Azt mondtad, Sunagakure és Kumogakure a megmaradt két Nagy Nemzet, akiknek van még ütőképes hadereje. Logikusabb döntés lenne a részükről, ha ahelyett, hogy külső nagyszabású támadásokba és operációkba kezdenének, megerősítenék védelmüket. Ne érts félre, a támadás kezdeményezése elsőrendű mindannyiunk számára. De nem veszíthetjük el amiatt Sunagakurét és Kumogakurét, mert – ráharapva a csalira – kivezényeljük a haderejük javát, lehetőséget adva az Akatsukinak két újabb falu bevételére. – Gaara nem szólt egy szót se, hallgatása mégis sokatmondó volt. Jóval több ninja állhatott a rendelkezésére, mint Konohának, de nem állt szándékában emiatt annyival is több embert mozgósítani. – Vagy esetleg garantálni tudod, itt és most, hogy a Raikage a konohában történtek után, engedélyt ad egy hadtest és flottája egy részének mozgósítására? – Kérdezte a kumogakureit, s habár szavai keménynek hathattak, ugyanaz a hideg kimért hangnem jellemezte őket, mint a Rokudaime minden mondatát eddig. Semmi személyeskedés nem volt benne, mégsem állt távol a kritizálástól - s talán az intéstől. – Viszont van egy másik probléma, amit meg kell kerülnünk. Jóviszony ide, jóviszony oda, ha ninjákat küldünk gerillaharcot vívni tőlünk független országokba, még ha figyelemelterelésnek is… - Vakarta meg tarkóját – Annak politikailag beláthatatlan következményei lennének. – Tartott egy mély lélegzetvétellel egybekötött hosszú szünetet, majd a térkép fölé emelkedett. – Egy kereskedőknek álcázott kisebb, alacsony profilú elit csapat fog behatolni Kirigakuréba. – Jelentette ki - Nincs elég, és nem lesz elég emberünk arra, hogy négy, a fenyegetéssel felérő csapatot is össze tudjunk állítani. Normál esetben ez talán nem így lenne, de meg vannak kötve a kezeink. Ennek a csapatnak a célja – nézett rá ekkor a kirigakurei küldöttre – az információszerzés. – Látszott Chōjūrōn a csalódás, az elégedetlenség. Tudhatta ugyan, hogy nem Kirigakure felszabadítása lesz a cél, ám így Kakashi szájából hallva, hidegzuhanyként érte az újbóli felismerés.

- Ez a csapat a keleti Kikötővárosból fog indulni, először Kumogakure felé. – Ekkor Yoshitarora nézett – Számítok Kumogakure segítségére, de nem ezen a fronton. Míg a maréknyi álcázott csapat elindul Kirigakurébe, egy másik, nagyobb csapat vízen a Föld Országa felé.

- Az iwagakurei támadásunkat használnánk így egyszerre elterelésnek is. – Gondolkozott hangosan Shikaku. – Azt a látszatot keltenénk, hogy felismerve emberhiányunkat, minden erőforrásunkat egy irányba összpontosítjuk; A Föld Országa felé. – Vakarta meg állát a Nara. – Hány fős csapatot küldünk Kirigakuréba?

- A csapat méretét és tagjait a csapatvezetőre bízom. – Adta az azonnali választ Kakashi, ahogy szemével újból felmérte a nem sokkal mellette ülő Yoshitarot. Tekintete nem pazarolt viszont az idővel, hamar tovább állt a kumogakureiről s a jóval mögötte álló árnyékhasználó kunoichire vándorolt. – Nara Akanéra. – Ejtette ki végül a nő nevét, mely után tartott egy levegővételnyi szünetet, melyet Shikaku egy diszkrét sóhajjal ki is használt. – Nara Akane egy tapasztalt és bizonyított csapatvezető, aki a háborúban is helytállt. – Folytatta érvelését, ahogy látványosan kerülte Yoshitaro tekintetét, ahogy azon kijelentését is, hogy a kumogakurei fog csapatot összeállítani. - Van-e ellenvetés? – Nézett körbe végül a tagokon.

// Közös megegyezés alapján Hasegawa Zauki bővítményben fogja megélni a tárgyalást. //

Határidő: 2020.02.06

**Nara Akane** Kedd Feb. 02 2021, 23:08

Akane kételyei bő cseppekben záporoznak Tsunade színlelt közönyének kérlelhetetlen sziklafalára. A lány már éppen kezdi úgy érezni, hogy egy harmatos fűben trónoló kutyaszar is több figyelmet szentelne neki, mint ez az ignoráns szipirtyó, amikor végül a Godaime jéghideg lánggal égő suttogása töri meg a kettejük közti csendet. Figyelembevéve mondandóját, mégiscsak jobb lett volna, ha kussban marad.

- Nem a parancsokkal van a bajom, hanem az inkontinenciával!

Fortyogja sértett, alig hallható hangon válaszul. Hogy inadekvát szóhasználata a korábban kapott ütésből származó agyrázkódás eredménye-e, vagy kognitív értelemben már azelőtt is teljesen zokni volt, nem tudhatni.

– Egy ninja vagy. Nem vitatom el a képességeidet, de egy olyan ninjára, aki megkérdőjelezi a parancsait… Nincs szükség ebben a sátorban.

Az öreglánynak fogalma sincs, mennyire vékony jégre tévedt megjegyzésével. És valószínűleg ha tudná, se fogná vissza magát, egy pillanat erejéig sem. A shinobik meritokrata hierarchiájában az erősebbnek akkor is igaza van, ha azt mondja, hogy az égbolt zöld, a hupilila felhők pedig a kék pázsiton sütkéreznek. Talán Konohagakure pusztulásának bűnöse nem is az ellenség soraiban keresendő. A Rejtett Levél vezérkara többnyire arrogáns, makacs öregemberekből áll, akik képtelenek belátni saját hibáikat. Aki képtelen bocsánatot kérni, az képtelen a változásra. És aki nem változik, az a fejlődés lehetőségét is kizárja az életéből. Ha pedig a falu 'idegrendszerét' Tsunadéhoz hasonlatos, inadaptábilis személyek képezik, jogos-e egyáltalán meglepődniük azon, hogy az első nagyobb fenyegetés hatására az egész rendszer összerogy önnön behemót súlya alatt? Ki tudja, az esőfalusiak istene talán még szívességet tett a Tűz népének azzal, hogy eltörölt mindent, amit valaha ismertek. A következő Konoha talán nem ismétli meg dekadens, vaksi édesanyjának hibáit. De új világot csakis és csakis akkor lehet építeni, ha a régi romjait már eltakarították az útból. A bűneivel, esendőségeivel együtt.
- Ez... Ez minden amit mondani tudsz?!
Kérdezi elcsukló hangon, szinte tudomást sem véve arról, hogy kificamított válla bármilyen chakrafelszabadítás nélkül visszaugrik a helyére. Vékony keze lassú mozdulattal nyúl a felkarjára kötött fejpánthoz. Ujjbegyei óvatosan követik a hitai atéba gravírozott szimbólum kacskaringós barázdáit. Konohai Ninjaként viselkedni..? Mit jelent egyáltalán ez?! Előbb adtak kunait a kezébe, minthogy kivették belőle a cumisüveget. Származása okán belekényszerítették egy életbe, amit sosem akart. Gyermeki dacát a hősies történetekből és a Tűz Akaratából kevert hazugságok szirupos lúgjában hígították vak engedelmességgé. Az igazat persze senki nem mondta el neki: hogy az elveszett macskák hajkurászása, az öreg nénik csomagjainak cipelése csupán a langyos lábmosó a kiontott belek, telecsinált nadrágok és folytonos, hiábavaló veszteség jéghideg, elemi erővel sodró mélyvíze előtt. Mindenét feláldozta a faluért, s cserébe nem kap mást, hogy minduntalan szemen köpik, amikor véteni mer a status quo ellen. Aki kételkedni merészel egy hibás világrendben, az rögtön selejt. Míg Danzou csupán elrendelte a kivégzését másvalaki tiszteletlensége miatt, Tsunade már saját kezűleg torolta meg a becsületén esett csorbát, legyen az vélt vagy valós.
Amikor felkelt csaknem halálos sérüléseiből, csupán önuralmának utolsó foszlányaiba kapaszkodva tudta megtartóztatni önmagát, hogy ne vágja fejpántját az Ötödikhez. És ahelyett, hogy megtette volna, lenyelte pusztítani vágyó haragját, hogy a valahai Tűzárnyék segítségére siessen a sebesültek ellátásában. És erre mit mond a demens vén kurva? "Ha nem tetszik valami, el lehet húzni a picsába!"
A Nara ujjai könnyed mozdulattal vándorolnak a Rejtett Levél szimbólumáról a hitai ate csomójából kilógó vászondarabhoz. Ha már legutóbb elmulasztotta ezt a lehetőséget, most minden percét ki fogja élvezni annak, ahogy Tsunade torkába gyömöszöli a fejpántot. Lehetőleg az alfelén keresztül.
Ólmos lassúsággal oldódik a kötés szorítása. Mindeközben a kunoichi agyán miriádnyi gondolat suhan keresztül, a másodperc törtrésze alatt. Hűségről. Kötelességről. Hazaszeretetről. Elárultságról. Haragról. Bosszúról. És mindenekelőtt egy másik élet törékeny, délibábszerű ábrándjairól.
Lehetne akár sarki fűszerárus is. Tűzoltó. Vadakat terelő juhász. Mellőzött rajzfilmszínész. Fizetett statiszta a Konoha Got Talentben. Aranylövésben elhunyt rocksztár, akiről a rajongói még évtizedek múltán is azt hiszik, hogy a Hold sötét oldalán szívja a kokót parázna pipik porhanyós popsijáról. Számtalan életút, s legyenek bármily eltérőek és valószínűtlenek is, egy pár közös nevezőjük azért mégiscsak akad:
Nem kellene minden héten vért húgyoznia a puszta a túlélésért.
Nem kellene hivatali asztalnál elpuhosodott, demagóg, lószarszagú morális maximákat böfögő vénemberek ostobaságát elviselnie nap, mint nap.
Nem kellene megalázkodnia folyton folyvást pusztán amiatt, hogy enged azon innát késztetésének, hogy más legyen, hogy több legyen, mint egy impozáns rovátka egy rejtekfalu hadászati statisztikáinak lábjegyzetei között.
S mindezért mit is kap cserébe? A nagybetűs Haza személytelen, üres háláját. Örökbérletet egy parcellára a Shinobi Temetőben. Satnya zsoldot, amiből még a lakbérre és rezsire is alig telik. Még szerencse, hogy nem fizet ilyesmiket.
Itthagyhatná ezt az életet. Elvégre mikor, ha nem most? Elég lenne kisétálnia a sátorból, talán még rá is adnák a kabátot, mielőtt páros lábbal hátba rúgják. Átlagos ember lehetne. Átlagos nő. Átlagos huszonéves.
~ De ahhoz már túl késő, igaz..?~
Hát persze, hogy kibaszottul késő! Életének meghozott döntései - legyen ezekből bármily kevés is a sajátja... - formálták, már-már predesztinálták azt a személyt, aki Nara Akane jelenleg. Akármennyire fájdalmas felismernie, habcsókos vágyálmai éppoly távol vannak tőle, mint a láncait rángató kutyától a Hold sápatag arca, melynek irigyen vonyítja éjjelente rabsorsának búskomor dalát. Hogy is lehetne ő valaki más..? Imádva gyűlölt hivatása épp annyira képezi részét személyiségének, mint hedonisztikus ingerszomjúsága, szélsőségek között ingadozó hangulatvilága, vagy épp a gecimocskos, szennyelbélelt pofája. Feladta emberségét, hogy ninja lehessen. Nőiességét azért, hogy kunoichiévé váljék. S legszebb éveit azért, hogy a jövő generációi békében nőhessenek fel. Nara Akane nem csupán múltjából, de lényéből fakadóan is fegyver. Éppoly nehéz és abszurd lenne másvalaki életét eljátszania, mintha valaki egy pörgő ninchakuval próbálna pirítóst vajazni. Nem lehetetlen, de azért távol van a praktikustól.
- Nem. A hazámnak szüksége van rám.
Jelenti ki végül sziklaszilárd határozottsággal, s keze hirtelen megtorpan, mielőtt a kötés teljesen ellazulna karján.
- Én nem fogom kaszinókban ve...
- A csapat méretét és tagjait a csapatvezetőre bízom. Nara Akanéra.

A váratlan kinevezést követő döbbent csendet egyetlen hang töri meg: Akane eszelős nevetése. A hátravetett üstökű kunoichi kezdeti, halk kuncogása tizedmásodpercek alatt tébolyult, vad vihogássá erősödik. Minden eddig felgyülemlett feszültsége, akár a gejzírek mélyén tomboló, tűzforró víz és pára, csak a megfelelő pillanatra várt, hogy robbanásszerűen előtörjék belőle.
Hihetetlen fickó ez a Kakashi! Nem csupán, hogy eleinte tapasztalt, látszólagos gyengeakaratúságát egy pillanat műve alatt vetkőzte le, s vette át a gyeplőt a tárgyalás irányításában... Még jól időzített poénokkal is képes oldani a feszült hangulatot! Talán valóban tévedett vele kapcsolatban. Legyen bármilyen gyermeteg tréfa is, a humor efféle, taktikailag megfontolt használata mégiscsak egyfajta stratégiai géniuszra vall.
Azonban ahogy az ébenhajú lány végigpillant a szemébe gyűlt örömkönnycseppek fátylán a sátor félhomályán, valami egészen nyugtalanítóra lesz figyelmes... Senki sem nevet rajta kívül. A következő torkára toluló kacajt egy félhangos nyeléssel fojtja magába. Rózsaszínre pozsgásodott orcáiból egy csapásra kiszalad minden szín a mérhetetlen szégyen hatására.
Vezetőnek, ő?! Mindeddig azt hitte, hogy a "bizonyított" jelző az alkalmatlanságára vonatkozik. Már az is kisebb-nagyobb teljesítménynek mondható nála, ha egymáshoz passzoló zoknit vesz fel reggel... Erre rábízzák egy elit osztag parancsnokságát, aminek egy ellenséges faluban kell kémküldetést végeznie?! Őszintén kíváncsi lenne, hogy Kakashi döntését számára szánta-e büntetésnek a lepcses pofája miatt, vagy Yoshitaro kezdeményezőkészségét torolta meg az ő kinevezésével?
Stressz. Pánik. Jeges rémület. Amikor agyarait és pengéjét villogtatva förmedt a külhoni követekre, Konoha méltóságát próbálta megóvni feljebbvalói helyett. Most pedig azzal, hogy látványosan körberöhögte a Rokudaime kijelentését, ő maga tiporta sárba azt. Szíve szerint azonnal elutasítaná a megbízást, lévén vannak nála sokkal alkalmasabb személyek a feladatra. Pontosabban: szerinte csak alkalmasabbak vannak.
Még inkább dőlne a saját kardjába szégyenében, amiért nem csupán önmagát, de a vezetőjét is megalázta mások előtt. De... Milyen látképet nyújtana a Rejtett Levél politikai panorájámáról a jelenlévők számára, ha nyilvánosan felül merné bírálni a Hokage döntését szimplán azért, mert ő inkompetensnek tartja magát? Ha a Tűzárnyék azt gondolja, hogy képes a feladatra, akkor el kell végeznie. Ha kevés hozzá, akkor fel kell nőnie hozzá.
~ Hűségem a faluhoz és hozzád, Hokage-sama, töretlen!~

Meghökkent szívarca a krétafehér és a betegzöld árnyalatai között váltakozik, amikor végül jól látható zavarral kinyögi a torkába gyűlt gombócon keresztül:
- Ahogy óhajtod, Hokage-sama.
Az árnyékmester közlését a szokásos illendőségnél valamivel mélyebb meghajlás követi. A hirtelen mozdulattal ugyan felkavarodik gyomrának csekélyke tartalma, de földre szegezett tekintete miatt legalább nem láthatják a jelenlévők, ahogy elnyűtt ábrázata undorodó fintorba húzódik a torkába toluló epés nedv maró érzésétől.
Amikor azonban kiegyenesedik, szája sarkában már nyoma sem látható az émelygő grimasznak. Hollófekete tincsek által keretezett orcája kifejezéstelen és éppoly merev, fakó mintha alabástromból vagy elefántcsontból faragták volna.
~ Nem mutathatok gyengeséget.~
Nagyot sóhajtva közelebb lép a tárgyalóasztalhoz, miközben tekintete jelentőségteljesen elidőzik az arra kiterített, szebb napokat is látott térképen. Fejében nem csupán kételyek és félelmek, de tervek és lehetőségek tucatjai is kergetőznek egymással. Újabb bizonyíték arra, hogy megboldogult édesapja hiedelmeivel ellentétben nem a postás shinobi hozta őt a Nara kúria falai közé.
~ Remélem figyelsz most Fater és baszatsz egy hátraszaltót a koporsóban, amiért mindig kételkedtél bennem, csak mert nincs pöcsöm!~
Bár gondolatban már felállított egy félkész prioritási listát a terv kivitelezéséhez szükséges felszerelésekről, dokumentumokról és egyéb esszenciális tényezőkről, ezeket egyelőre nem szándékozik megosztani a hallgatósággal. Fél füllel azért követte a korábbi eseményeket, és olybá tűnik, Hatake Kakashi nem az a fajta személy, aki negédes mosollyal tűri, hogy helyette szarják a spanyolviaszt. Egyetlen kérdés megválaszolására hatalmazta fel őt a Rokudaime: hogy kikről feltételez annyi erőt és bátorságot, hogy Yomi no Kuni kapujáig is követnék őt. Mert kétségtelen: ha kerülőutakkal is, de oda tartanak.
Komor, tompa és zöld fénnyel égő tekintete állhatatos arckifejezéssel társulva időzik el az általa éppen megszólított személyeken:
- Hasegawa Zauki... Akihiro Jaken... És Hamacho Yoshitaro. A legkiválóbb shinobik közé tartoztok, akiknek valaha is volt szerencsém az oldalán harcolni. Kimagasló képességeiteket talán csak elszántságotok szilárdsága szárnyalhatja túl. Bármelyikőtök gondjára nyugodt szívvel bíznám az életem... Vagyis... Ez nem teljesen igaz.
A Nara kunoichi hangja itt elgyengül egy pillanatra, miközben fakó, cserepes ajkai meghitt mosolyra húzódnak.
- Nem igaz, mert nem bíznám rátok az életem. Hanem rátok bízom. Nem kötelezhetek senkit, más országok ninjáit különésképpen nem... Arra, hogy velem tartson erre a küldetésre, hisz... Közel sem biztos, hogy mindnyájan visszatérünk. Könnyen lehet, hogy egyikünk se tér vissza. De hajlandó vagyok megfizetni ezt az árat, ha csak egy hajszálnyi esélyünk is van arra, hogy megszabadítjuk a Shinobi Világot a testén élő parazitáktól. És ha ti is hajlandóak vagytok erre, akkor nincsenek olyan emberek a Földön, akikkel vállvetve szívesebben néznék szembe akár a legvalószínűtlebb esélyekkel is!
Akane tónusa fokozatosan erősödik beszéd közben. Gyönge suttogásból először magabiztos, lendületes beszéddé, utóbb pedig pátosztól zengő, csaknem kiáltó szónoklattá élénkül. Bármennyire is úgy gondolja, hogy minden egyes kioltott élettel szögre akasztott egyet kamaszkori esendőségei közül... Azok árnyékként követték őt mindvégig. Ha sütött a Nap, szinte láthatatlanná zsugorodtak... De amint a fény továbbvándorolt, sötét, fojtogató árnykezeik máris a lány torka felé kaptak. Tsunade intelmeire a benne élő félszeg kislány reagált, az, aki azelőtt volt, hogy fejpántot kapott volna. Ahogyan a lány páni félelme volt az is, amivel a rá nehezedő felelősséget pusztán kishitűségből és kényelmi okokból lerázta volna magáról. De egy lány nem állhat jót másokért.
~ Öld meg a lányt!~
Azt a felelősséget - Akane esetében legalábbis - kizárólag a nő veheti a vállaira. A kunoichi.
~ Hagyd megszületni a kunoichit.~
Tekintetét hirtelen jött ötlettől vezérelve elfordítja korábbi bajtársairól. Pillantása lassan és jelentőségteljesen pásztázza végig az asztal körül ülőket és állókat. Igyekszik mindenkinek elkapni a tekintetét. És ha valaki elfordítja... Legalább tudhatja, hogy vele nincsen dolga. Aki egy Narával képtelen farkasszemet nézni, az hogyan fog egy Uchihával?
- És ha bármelyikőtök úgy érzi, hogy hajlandó vállalni ugyanezt a kockázatot... Akkor szívesen látott személy a csapatomban.

**Hamacho Yoshitaro** Pént. Feb. 05 2021, 15:27

// Haku - Feltámasztott Istenek: Epilógus //

"A politikai világban nincs olyan, hogy véletlen. Ha ilyen történne, biztos lehetsz benne, hogy az valaki tervének a része."

F.D.R.

"Helyesen cselekedett?" tehetjük fel jogosan a kérdést. Határozottan igen és határozottan nem.

Van az a régi mondás, hogy ami a szívén az a száján, ez pedig különösen igaz a narancssárga hajú Jounin-ra, aki egy fél órája sem mártózott meg a politika ingoványos mocsarába s most már biztosan tudja: egy igénytelenül nehéz terepről beszélünk, ahol nincs olyan hogy "mi", legfeljebb "te" meg "én", mert hát mindenki a saját akaratát akarja érvényesíteni - bármennyire is kicsi és erőtlen legyen. Teljesen tiszta szándékkal őszinte szívvel kezdett bele a tanácsgyűlésen való szereplésre, hogy országát - és önös érdekből magát - képviselje a többi nemzet előtt.

Az eredmény: lehangoló.

Nem csak az derült ki, hogy a Nagy Országok fejesei még a pusztulás szélén is saját érdekeiket és egójukat helyezik minden más elé, de még ezen felül ostoba döntésekre is fejet hajtanak, anélkül hogy egy olyanra hallgatnának, aki benne van a sűrűjében. Bár csak tudnák, amit őt tud. Bár csak látták volna, amit ő látott. Bár csak ne érezné magát egyedül...

Való igaz, csapkodhatna, dühönghetne és ordibálhatna az alkalmatlanságukon, de jól tudja, hogy nincs már értelme ezen vesződni.

~Értem a lényeget...~ mondja magában, miközben semmitmondó tekintettel figyeli a többi tárgyalópatnert. ~Új vagyok és nekem nem akartatok lapot osztani, mert az 'sérti' a becsületeteket... végülis hogy néz már ki, ha egy idegen ország Shinobi-ja, legyen az bármennyire is tiszteletben álló Jounin, megpróbál kioktatni egy Kage-t. Továbbra is csak egy... kirakatt bábú vagyok ebben a cirkuszban. Nekem nem osztottak lapot. ~ majd egy sóhajjal elengedi a dolgokat.

Minden felmerülő problémára és megjegyzésre lenne megoldása, de nem látja értelmét, hogy az egójukat mindenáron megvédő vezetőket oktasson ki arról, hogy az ignoranciának óriási fizetsége lesz: az ilyet pedig vérben szokták kipengetni.

Az erőteljes savazásra és megjegyzésekre ugyan úgy reagálni: karba tett kézzel bámulna az illető szemébe, miközben egy unott arccal reagálná le az egészet.

~Hogy is volt az a mondás... Ne játsz olyannal Shogi-t, aki galamblelkű: feldönti a bábukat és letolja a táblát is.~ sóhajt egyet.

~×××~

Egy hosszabb tanácskozás és információ csere után még többet tudott meg a Kirigakure no Sato válságos helyzetéről.

~Az egész... flotta?~ s idegesen beleharap egy aprányit az alsó ajkába. ~Az nem jó... Túl erős lesz a blokád, ha egyszer át akarunk törni rajtuk. Pláne ha még Uchiha-kból álló sereggel van felvértezve.~ ad belső hangot aggályainak. ~Van-e egyáltalán értelme oda menni...?~ teszi fel magának a kérdést és tovább elmélkedik.

~×××~

-A csapat méretét és tagjait a csapatvezetőre bízom. Nara Akanéra.- jelenti ki Kakashi önkényes döntését.

A narancssárga hajú Jounin szemei rövid időre kipattannak a döbbenettől. Nem mintha Nara Akane nem volna egy mesteri taktikus a harctéren, de az előbb igen nyíltbeszédű megnyilvánulásai képesek másokban igen mély nyomot hagyni. Mi sem bizonyítja ezt jobban a kijelentés utána óriási kacaj, ami teljességgel betölti a sátor belső terét.

-Én támogatom az ötletet.- vágja rá rögtön az ördögi nevetés után, majd elvigyorodik Kakashi irányába, végül Akane felé szintúgy.

Úgy tűnik az ében feketehajú Kunoichi csak pár másodpercre a Hokage kijelentésére rá sikerült csak felfogni, hogy ez nem valami elfuserált vicc akart lenni, hanem teljesen komolyan gondolta. A Kumogakure-i Shinobi ölbe font kezekkel hallgatta megkomolyodott társának bátoríti beszédét, ami meglepően jóra sikeredett.

~Csak nem elszedtél valami jót is tőlem...?~ mosolyodik el magában.

-...Nem igaz, mert nem bíznám rátok az életem. Hanem rátok bízom. Nem kötelezhetek senkit, más országok ninjáit különésképpen nem... Arra, hogy velem tartson erre a küldetésre, hisz... Közel sem biztos, hogy mindnyájan visszatérünk. Könnyen lehet, hogy egyikünk se tér vissza. De hajlandó vagyok megfizetni ezt az árat, ha csak egy hajszálnyi esélyünk is van arra, hogy megszabadítjuk a Shinobi Világot a testén élő parazitáktól. És ha ti is hajlandóak vagytok erre, akkor nincsenek olyan emberek a Földön, akikkel vállvetve szívesebben néznék szembe akár a legvalószínűtlebb esélyekkel is!- s némi hatásszünetet hagy, majd körbenéz egyesével a terembe lévő embereken.

Amikor Akane tekintete Yoshi-val találkozna, csak egy elégedett mosolyt vélne felfedezni rajta s mintha a bal szeme egy aprányit kaccsintana felé.

-Kimaradt a 'légyszíves', de... tudod jól a válaszomat. A sötétségbe és azon túl.- lép előre az asztal felé és bólint felé egyet felé ezzel jelezve, hogy elfogadja őt csapatkapitánynak.

-... És ha bármelyikőtök úgy érzi, hogy hajlandó vállalni ugyanezt a kockázatot... Akkor szívesen látott személy a csapatomban.- teszi még hozzá.

Egy pillanatra elgondolkodott, hogy vajon ezzel a kiskapuval be tudnák-e még szervezni Nakashima-t a csapatba, bár egy magasrangú ANBU-t - mert eléggé annak kezelik - nem biztos, hogy csak úgy oda fognak adni egy öngyilkos akcióra.

~×××~

Vár, mint egy vadász. Várja a megfelelő pillanatot, a tanácskozás berekesztését. Van egy régen formálódó terve, amit még Nara Akane-val tervezgetett és rengeteget elmélkedtek róla. Egy megoldás, egy megváltás a Shinobi Világ számára. Egy reménysugár számára, hogy nem jön el az a sötét jövő, amit a Szellem mutatott neki. Egy hőnáhított álom, melyben...békében pihenhet végre lidércnyomásoktól mentesen.

A tárgyalópartnerek és azok testőrsége komótosan összeszedték magukat és elkezdtek kifele szálingozni.

~Kakashi és Gaara kell nekem...~ húzza össze a szemét.

Abban a pillanatban, hogy meglátja csak ők ketten maradtak a többi ország szóvivői közül, határozott léptekkel megindul feléjük. Mikor már csak pár méter lenne köztük és kérdően rátekintenének, Yoshitaro maga mellé szorítaná két karját és illedelmesen, egy 45°-os szögbe meghajolva adna tiszteletet a két Shinobi Falu vezetőjének.

-Hokage-sama, Kazekage-sama...- kezd bele, majd felemeli a fejét.-... Audienciát kérnék Önöktől.- néz mélyen szemeikbe, először Kakashi-éba, majd Gaara-éba. - Illetve kérném az engedélyüket, hogy csatlakozzon még Nara Akane, Akihiro Jaken, Hyuuga Shakaku és a társam, Hasegawa Zauki.- hajt fejet újból kérésének kinyilvánítása véget.

Ha megadják az engedélyt az audienciára, akkor érvényes a post további része, nemleges válasz esetén viszont kérem a mesélőt, hogy hagyja figyelmen kívül.

Folyamatosan forognak a fejében a különböző gondolatok és érzések, amelyeket szavakká kellene formálnia. Meg kell győznie a két Kage-t, hogy támogassák ügyét, melyen véleménye szerint az ismert világ létezése múlik. Ha itt elbukik...

~Szedd össze magad... Csak... őszintén...~ vesz egy mély levegőt.

-Köszönöm, hogy engedélyt adtak eme meghallgatasának.- hajt fejet újra, ám már nem akkora ívben.- Azért hívtam össze így mindenkit, mert szeretném Önökkel megtárgyalni a jelenlegi és jövőbeli helyzetet súlyosságát és az erre irányuló megoldásom javaslatát.- hagy némi hatásszünetet.- Ha túl is éljük az elkövetkező küldetést, miszerint behatolunk az ellenséges terület közepébe, hogy információt szerezzünk az ellenség mibenlétéről és épségben vissza is térünk vele... Merre tovább?- néz körbe mindenkin. - Az Akatsuki legnagyobb fegyvere a sötétből, váratlan gerillatámadások, mint ahogy a mai nap is bizonyította...- majd Kakashi-ra néz.-... De erről mindegyik Nagy Nemzet is tudna mesélni egy s mást...- levegővétel és Gaara-ra tekint. - Minden Ország óriási csapást kapott tőlük közvetve vagy közvetlenül és ha még egy ehhez hasonlót bekapunk, akkor nem biztos, hogy ugyan olyan erővel képesek leszünk ellenük fellépni ... vagy egyáltalán talpra állni.- levegővétel. - A másik nagy fegyverük pedig a kis létszámukban rejlik: egy mobilis egységről beszélünk, akik olyan gyorsan és észrevétlenül képesek behatolni akár a legőrzöttebb helyekre is, majd olyan pusztítást végbe vinni, amire kevesen képesek. - s arcának kisugárzása megkeményedik. - A csatlósaikról, kémeikről és a fehér lényekről pedig nem is beszélve.- itt lopva Akane-ra tekint.

Itt hagyna egy nagyobb hatásszünetet, egyrészt mert annyira darálja a politikai maszlagot, hogy kicsit nehezére esik ennyit beszélni.

~Mélylevegő...folytasd...~ szugerálja magát és egy pillanatnyi megnyugvás után újfent belekezd mondandójának második felébe.

-A javaslatom, hogy állítsunk össze egy titkos nemzetközi rohamosztag csapatot, melyben minden nemzet képes lenne képviseltetni magát egy vagy akár több páratlan képességű Shinobi-val. Az osztag létrehozásának esszenciája, hogy visszaszerezzék az elrabolt Jinchuuriki-ket...- majd itt egy pillanatra Gaara reakcióját figyelné meg.- ... és elkapják az Akatsuki minden tagját, továbbá bárkit, akinek köze lehet hozzájuk és kiiktassák vagy hadbíróság elé vezessék.- s szavaiban tükröződik lelkéből áramló hatázorozttság.

[Abban az esetben, ha érdeklődnének az osztag tagjairól...]

-Természetesen már gondolkodtam rajtuk és az itt jelenlévők lennének az elsők között, akik az osztag törzsemberei lennének. Név szerint Nara Akane, Akihiro Jaken, Hyuuga Shakaku, Hasegawa Zauki...- szünet.- ... illetve Koreko Rui.- s itt még egyszer Gaara-ra tekint, próbálja az ifjú Kazekage érzéseit vagy gondolatait kifürkészni.

-Tisztában vagyok vele, hogy ezzel minden Rejtett Falu egy értékes fegyverét adja át a közösbe, de Hokage-sama...Kazekage-sama...- s mindkettő férfi szemeibe mélyen belenéz.- Ha most nem tartunk össze, ha most is csak a saját honunk védelmébe cselekszünk, akkor egyesével le fognak minket vadászni és az ismert Shinobi Világ megszűnik létezni. Mert most itt, jelen kaotikus helyzetek közepette...- s teste gesztikulálásával próbálja megerősíteni mondandóját.- ...Képes vagyunk úgy tárgyalni egymással, amire előzőleg egyik Nemzetnek sem volt még lehetősége.- újabb hatásszünetet tart. -Kérem, gondolják át... és köszönöm a lehetőséget. - s tisztelete jeléül újból megbillenti a fejét.

Tudásához mérten a legjobbat próbálta magából mutatni és csak remélni tudja, hogy képes lesz ezzel mindkét Kage-ra hatni, ezzel erőteljes szövetségeseket szerezni a jövőbeli csaták folyamán, mellyel egyidejüleg meg tudják kezdeni majd az Akatsuki teljes felszámolását.

**Hyuuga Shakaku** Szomb. Feb. 06 2021, 17:32

Haku

Míg az utóbbi hosszúra nyúló percek során többször meglepődni kényszerült a jelenlévők reakcióin – elvégre mind a kirigakurei, mind az iwagakurei követek, de még Yoshitaro és Akane kirohanásai sem feltétlenül egy diplomáciai tárgyalás keretei közé valóak voltak -, most mégis valamelyest úgy érzi, hogy a megbeszélés kezd a helyes medrébe terelődni.

Bármennyire heves ugyanis a kirohanás – és legyen az akár jóhiszemű, akár helyesnek vélt indíttatású -, egy efféle megbeszélés teljes egészében más hangnemű, mint egy hétköznapi barter. Egyfelől pont emiatt érti ugyan Yoshitarot, illetve látja a szavai mögött meghúzódó szándékot, azonban az talán mégis ténykérdés, hogy kivel szemben engedheti meg lényegében bárki az ehhez hasonló hangnemet és szófordulatokat: leginkább azok tekintetében, akik a beosztottjai, akiket lelkesítenie kell, mondván, hogy ez egy csapatvezető íratlan munkaköri leírásában szerepel. Egyenrangú társaival szemben ugyancsak megengedhető mindez, amennyiben a közöttük fennálló kapcsolat, nexus ezt megalapozza – olyanokkal szemben azonban, akik rangban a felette állnak, mindez kerülendő.

Tudva azt, hogy a kumogakurei valójában csak jót akart, valamelyest megenyhíti a szívét, még ha az jelenleg jégbe is van fagyva. Mindamellett, hogy ismeri Yoshitaro végtelenségig terjedő jóhiszemű természetét – erre ugyanis számtalan példa hozható fel -, mind a Kazekage, mind pedig a Hatodik Hokage reakcióját is teljes egészében meg tudja érteni. Társa felé vetett tekintetek, illetve reakciók tüzét azonban akként érzi, mintha azokat valamelyest a saját személyére is vetnének – együttérzésének gátat nem tud szabni, még akkor sem lenne arra képes, ha kifejezetten akarná ezt.

Így tehát szinte kapva kap az alkalmon, hogy a Hatodik biccentése nyomán ő maga lépjen ki a sátor nyomasztó falai közül a levegőre. Egyidejűleg onnan kiérve térkép beszerzése érdekében aktiválná a Byakuganját. Lelke azonban vékony jégfelszínen táncol, s léptei nyomán a szélrózsa minden irányába szaladnak a hajszálvékony repedések. Lényegében ugyanis itt, a konfliktuszónából kiérve sem sokkal jobb a helyzet: akár egy megtébolyult hangyaboly. Jelenlegi lelkiállapotában csakis a Byakugannak köszönheti, hogy nem sodorja magával a folyamatosan izgő-mozgó emberáradat. A térképpel visszaindulva azonban kényszeresen kapva kap az alkalmon, hogy a sátorban jelenlévőkön legeltesse szemeit, megvizsgálva hálózatukat, fizikumukat és felmérve őket. Elvégre parancsba adták számára a megfigyelés feladatát.

~ × X × ~

A kirigakurei követ válaszát hallva azonban bebizonyosodik az, amitől okkal lehetett tartani. Kifejezetten problémás lehet majd a flotta egészével szemben felvenni a harcot, még akkor is, ha az a harc leginkább az árnyak leplében történő lopakodást fogja jelenteni. ~ Az eszme azonban nem elég, ha nincs mellette egy Arc. ~ Ha ugyanis a falu korábbi vezetője tényleg elesett, akkor szükségük lesz egy olyan személyre, aki mögött felsorakozhatnának a hívei, aki megtestesíti és továbbviszi az elveit, céljait. Máskülönben miért lázadnának fel a kirigakureiek, ha már van „új” Mizukage a színen?

Nem csoda tehát, hogy ő maga teljes mértékben egyetért a Hatodikkal, mindamellett persze, hogy a Hatodik Hokage által felvázolt terv is egyenesen egy öngyilkos küldetéssel egyenlő: Kirigakure számít rájuk – ha nem is név szerint, de valamilyen külső beavatkozásra számítania kell, elvégre az efféle hatalomátvétel korántsem rendhagyó a Nagy Nemzetek történelmében. És mivel a flotta a kirigakurei követ elmondása szerint az új Mizukage keze alá tagozódik be, így lényegében elég, ha egy közeli hadihajón akár egy, egyetlen egy valamire való szenzor tartózkodik... A Hokage által felvázolt küldetés talán az egyik legnehezebb, amiről valaha tudott: megközelíteni egy feltételezhetően teljes készültségben lévő országot azon a közegen keresztül, aminek a nevezett ország a tényleges ura, beférkőzni a szárazföld szívébe, ahol feltehetőleg nem csak az idegenekkel szemben viseltetnek bizalmatlansággal, hanem talán még a kirigakureiek is egymással szemben, feltérképezni egy olyan helyzetet, ami a politikai robbanás utáni kiolthatatlan lángokban ég...? Ha még egy konkrét, fizikai céllal mennének, talán más lenne a helyzet: észrevétlenül be, és legjobb esetben észrevétlenül ki az elorozott küldetési tárggyal. Az információ gyűjtése azonban sosem egy rövid folyamat, hanem kifejezetten időigényes, főleg akkor, ha ilyen szerteágazó témakörökben kellene információt felkutatniuk. Arról természetesen nem is beszélve, hogy nem operálhatnak pletykákra alapítva feltételezéseiket, így tehát valamennyi érdemi információt le is kell követniük, ellenőrizniük kell, hogy azok mennyiben helytállóak, mennyire megalapozottak és megbízhatóak.

Mindehhez azonban idő és energia kell, ahogyan egy olyan beállítottságú osztag is, aminek a tagjai képesek a küldetés teljesítésére. Ezen való morfondírozását szakítja félbe a Hatodik vezetőjelölése – mindeddig izmai, így arcizmai is jégbe fagyott rigidséggel tisztelegtek a közelmúlt katasztrófája előtt, most azonban arcizmai szinte hallható reccsenéssel törnek ki a jégszarkofágból: szemöldökei homloka közepére ugranak.

Saját reakcióját ugyan a maszkja elrejti, a vezetőnek jelölt kunoichi reakcióját azonban semmi nem képes elpalástolni: a nevetése talán épp annyira eszelős, mint Yoshitaroé volt korábban, ami már önmagában sem egy jó jel. Reakcióik nyers és végtelenül őszinte jellegéből kiindulva még azt is megkérdőjelezi magában, hogy egyáltalán képesek-e az efféle ösztönösen kirobbanó reakciók bárminemű cenzúrájára. Most még csak megítélni sem tudja, mi az előnyösebb: ha valakinek a jelleme nem megállapítható a reakciói alapján, mert azok annyira kontrolláltak és egyenesen laposak, hogy azokból a puszta tényszerűség figyelhető csak meg, vagy pedig az, ha valakinek a reakcióit ilyen hevesen átjárja jellemének lenyomata. Mindemellett: létezik egyáltalán az arany középút?

Nem irigyli tehát Nara Akanét: forrófejű fellángolása – mely a többi nemzet olvasatában könnyen minősülhet hisztinek is akár -, majd egyenesen neurotikus nevetése alapjaiban vethet fel kérdéseket a többi nemzet oldalán. Ha ugyanis egy ennyire heves, majd pedig a tajtékzását követően váratlanul elsápadó, elzöldülő egyén kerül kinevezésre, akkor a csapata milyen lesz, illetve egyáltalán merjenek-e a csapatba delegálni a sajátjaik közül? Mennyire megbízható egy ilyen széles skálán az egyik végletből a másikba csapongó kunoichi lelkivilága? A maga részéről nem kérdőjelezi meg a Hatodik döntését – hogy is tehetné? –, elvégre a férfi talán az egyetlen a jelenlévők közül, aki higgadt logikával szemléli a helyzetet.

Mindezen túlmenően már csak azért sem irigyli honfitársát, mert bizony egy pár mondatban leírhatónak tűnő, de valójában egy kifejezetten bonyolult küldetést varrtak éppen a nyakába. Arról nem is beszélve, hogy a lánynak kell megválogatnia, kiket visz majd magával erre a lehetetlennek tűnő küldetésre. ~ Magyarán halandóként kényszerül legrosszabb esetben Shinigamit játszani, kiválasztva a halott-jelölteket. Humoros. ~

Kifejezett szándéka ellenére is némi tiszteletet érez a kunoichitársa iránt, aki labilisnak tűnő mentalitását és lelkiállapotát kispadra küldve emelkedik fel a társadalmi megítélésének hamvaiból – mindazonáltal társjelölései nyomán szinte kíváncsian várja, miként fognak reagálni erre a borzasztóan burkolt, és talán egyáltalán nem szándékolt sértésre a többiek. Ténykérdés ugyanis, hogy kirigakurei segítség nélkül talán meg sem tudnák közelíteni a Víz Országát a jelenlegi helyzetben, azonban a kijelölt csapatkapitány érdemben kerüli egy kirigakurei csapattag bevonását – de ugyanezt teszi mind az iwagakureiekkel, mind pedig a sivatag gyermekeivel. Talán leginkább kirigakure küldötte marad azonban hoppon, elvégre a Hatodik Hokage terve alapján mind a sunagakurei delegált osztagok, mind pedig a megmaradt iwagakurei népesség a Föld Országára fókuszálhat. Ha nem lenne rajta a Maszk, és ő sem volna maga a Maszk, akkor talán még egy vigyor is kitörne ajkaira: azzal ugyanis, hogy a kirigakureiekről szót sem ejt az ifjú Taichou - szándékosan vagy sem – de segédmunkás szerepkörbe taszítja őket, ami könnyen kifakaszthatja a követet – újból -, és jelenleg még azt sem tartja kizártnak, hogy a fiatal kirigakurei egyenesen elsírja magát.

A Nara beszéde azonban ezúttal sokkal inkább elfogadható – bár talán a küldetés szempontjából nem feltétlenül helyes, elvégre információszerzés során egyvalakinek mindenképpen vissza kell érnie a szerzett információval, akár annak az árán is, hogy ezért a többiek az életüket adják -, egyidejűleg alkalmas is arra, hogy valamelyest egyesítse a jelenlévőket, vagy legalábbis a megjelölt személyeket. Szavai hallatán állná a Nara tekintetét, ami a saját részéről egy igazán semmitmondó reakciónak tűnhet, elvégre a fiatal Taichoura csak egy rezzenéstelen porcelánmaszk tekint vissza. Mindazonáltal viszont nem szólal fel; hogy is tehetné, elvégre: ~ A Maszk nem beszél. A Maszk cselekszik. ~

A gondolata egy súlyos láncként tekeredik a lelkére, még úgy is, hogy a lelke hálával tartozik Yoshitaro felé, akit a fiatal Taichou társként jelölt meg – és mely jelölést a kumogakurei balga hős módjára minden további átgondolás nélkül vakmerően képes elfogadni – egyidejűleg úgy érzi, tartozik is neki. A férfi segítséget nyújtott a részére, mikor kérte. Még ha barátok között nincs is olyan, hogy adósai egymásnak, az ő lelkén mégis tündökölve virít ez a billog.

~ × X × ~

Ezen hálaérzetének ellenére természetesen szíve szerint most azon nyomban letépné Yoshitaro fejét: ~ Ki a f.szom az a Hyuuga Shakaku b.szd meg?! ~ Szinte már most is érzi, hogy milyen – legjobb esetben – savazást, illetve milyen korrekciós büntetést fog kapni azért, hogy a Maszkja puszta jelenlétében egyáltalán a valódinak mondható identitása felmerül: a Maszkjának ugyanis addig van értelme, addig érdemi a szerepe, amíg a viselőjét anonimitás fedi. Neki ugyanis egyáltalán nem szabad sem felfednie személyét, de még csak utalást sem szabadna arra vonatkozóan adnia, így értelemszerűen a korábbi cselekedetei mind a szabályzattal ellentétesek voltak – a kumogakurei viszont épp most vetette őt az éhező farkasfalka elé.

Ha eddig nem is, akkor most határozottan érzi, amint a deszkamerev hátizmai, hátrafeszített lapockái közötti völgyben izzadtságcseppek gurulnak le. Igencsak be van szarva – van is oka rá. Persze könnyen meglehet, hogy az ellenséges támadás az ANBU létesítményektől is megszabadította a világot, viszont lényegében már egész Konoha területe önmagában kimeríti a koncentrációs tábor fogalmát. Felettesei szigorából még az is kitelhet, hogy elküldik törmeléket és emberi maradványt lapátolni, miközben a chakrája le van pecsételve – bár inkább nem akarna nekik ötletet adni.

Viszont nem léphet előre, elvégre a Maszkja van jelen, nem pedig a mögötte lévő lány. Nem reagálhat a saját nevére, illetve azt nem vállalhatja fel. A kumogakurei talán akarata ellenére is egy különös helyzet elé állítja – azon kívül, hogy ráuszítja feletteseit -, mely a jelenlegi lelki zavartságában legjobb esetben is csak identitászavarhoz vezethet. Hogyne, elviekben egy Maszknak tudnia kell elkülöníteni a szerepét a személyétől, de amikor a szerep és a személy is egyszerre jelenik meg, az valahogy mégis egy feloldhatatlan ellentétnek tűnik.

Most ugyanis nem jelentkezhet és nem is reagálhat a nevére, de ha maga a férfi a Maszk felé biccentené a fejét, illetve fordítaná a tekintetét, akkor aztán borzasztóan mély hígfosba csobbanna a felettesei előtt a lány – az egyedüli megoldás talán az volna, ha vagy a Nara Tanácsnok, vagy pedig maga a Hokage – bármelyik – elküldené az ANBU lányt azért, hogy kvázi előkerítse Hyuuga Shakakut, és immáron maszk nélkül, Hyuuga Shakaku személyében térne vissza.

Ez persze nem lenne tökéletes megoldás, elvégre honnan ismeri Yoshitaro azt a nevet, hogy Hyuuga Shakaku, illetve miért hívatná őt magához? Virtuálisan Hyuuga Shakaku alig létezik – úgyhogy igen, most bajban van. Orcájára megállíthatatlan hévvel ül ki a pír, ami egyidejű eredménye mind a bosszúságának, mind pedig a kellemetlen zavarának. Ebből ugyanis fogalma sincs, hogyan magyarázza ki magát.

~ És akkor a Rin'neganról, legyen az bármennyire fejletlen, nem is tudnak.... hát ez valahogy egy végeláthatatlan spermaviharral egyenértékű helyzet... Szinte tudtam, hogy kár volt kikelni ma az ágyból. ~ Húzza fintorra ajkait a Maszkja mögött, elvégre valahogy van egy isteni sugallat, ami érdekes módon azt sejteti vele, hogy bizony lesz miért magyarázkodnia.

Mély levegőt véve próbálná a feszültségét elhessegetni, elvégre elvileg a Maszk nem érez. Mindezek ellenére azért rezzenéstelenül ugyan, de fülét-farkát behúzva süti le tekintetét, akár a verést váró véreb. Tudja ő jól, hogy rossz fát tett a tűzre, hogy szabályt szegett azáltal, hogy kódolt üzenet formájában ugyan, de felfedte magát a kumogakurei előtt. A segítségére siető társai nélkül azonban esélye sem lett volna az ellenségekkel szemben. A mérleg így valamelyest talán bizonytalan egyensúlyba kerülhet, azonban még ez sem mentség, nem kifogás abból a tekintetből, hogy épp azt tette, ami szemen köpi a belé sulykolt szabályzatot.

A dojutsu megjelenése szintén elég rossz fényben tüntetheti fel, elvégre pont egy ilyen használó tarolta le Konohát – és a lány múltja egyáltalán nem egyszerű. Hogy mihez kezdjen a Szemmel, illetve a helyzettel? Fogalma sincs, az egyenesen túlmutat rajta – csak remélni meri, hogy a Hokage rendelkezik kompetenciával az ehhez hasonló helyzetek kezelése terén.

Úgyhogy igen, minden porcikájával azon van, hogy ne kapjon epilepsziás rohamot.

**Akihiro Jaken** Szomb. Feb. 06 2021, 21:00

//Haku - Bocsánat, meglett az előző körben az első kihagyott posztom Sad

//

Egészen összerezzentem a Godaime kisugárzásától, ahogy Akane fenegetéseit követően felkiáltott, s megragadta a kunoichit. ~ Valamilyen oknál fogva a Godaime mindig a frászt hozza rám ~ gondoltam, miközben ő kiosztotta Akanét. Önkéntelenül is odébb húzódtam egy fél lépéssel, az ANBU lány mellé, majd figyelmemet visszafordítottam az asztal felé, ahol épp az Iwagakurei szószóló vágott vissza…
És bár ne tette volna. Arcom csúnya grimaszba fordult, s levegőmet visszatartva szórítottam össze fogaimat, hogy ne törjem be itt helyben az orrát a kunoichinek, ahogy a kárörvendő rohadék felrótta, hogy Iwagakuréban legalább házak vannak. Egy sóhaj kipréselésével eresztettem ki mérgemet, s a kontrollt megtartva csak magamban kezdtem szópárbajba.
~ Heh… Sokra mennek a gecis házaikkal, ha be sem tehetik a lábukat a saját országukba. De ha továbbra is így kezelik ezek a rohadékok ezt a tárgyalást, akkor nem hogy nem fogok menni segíteni helyreállítani a rendet a saját házuk tájékán, hanem saját kezűleg gondoskodok majd arról, hogy egy házuk se maradjon, amire olyan kibaszott büszke éppen. Némi ötletelés után ki tudnék találni valamit, amivel az egész rohadt iwa vagy kiri fészket a földdel tehetem egyenlővé… ~ zártam le magamban az egészet.

~~~

Yoshitaro tapsa megszakította a Rinnegan említését követő általános felfordulást, s én magam is kiszakadtam magamba fordult gondolatmenetemből: ~ Egy nap alatt két olyan ellenféllel is szembe kerültem, aki birtokában van a Hat Út Bölcsének erejével… Baljós egy gondolat ez, s ha nem leszek képes szintre hozni magam a többiekkel, akkor nem fogom sokáig kihúzni… ~
A Felhőfalusi hangnemére kissé felhúzott szemöldökkel reagáltam, nem tetszésem többi jelét elrejtve. ~ Bármennyire is csípem Yoshit, egy ilyen kaliberű beszélgetésnél, ahol helyet kap a Kagék között, s ezáltal olyan tiszteletben részesítik, amely majdnem minden shinobi számára elérhetetlen, ott nem beszélhet ilyen stílusban… ~ húztam ki magam kicsit jobban.
A térkép behozatalát követően Yoshitaro elkezdte felvázolni tervét.
~ Fű, Tészta, kellemes hajóút Kirigakurébe. Kivéve, hogy Yoshitaro nagyon szemezett többek között velem is, és gyűlölöm a hajókat… ~ kezdett már a gondolattól is felkavarodni a gyomrom.
~ Eső, Koreko Rui (Hé, őt ismerem!), erősítés Takigakuréból. Hmmm… Lehet nem ártana meglátogatnom Narit, mielőtt kicsinál az Akatsuki ~ merengtem el.
Távolodó gondolataimtól Kakashi hangja rántott vissza, aki határozottan vette át a szót a résztvevőktől.
~ Sunagakure és Kumogakure legjobb döntése valóban a saját védelmük megerősítése lenne, így ebbe a gondolatmenetbe nehéz belekötni, azonban… Ha végül tényleg nem csak kicsesznek egymással a Nagy Nemzetek, és valóban segítik egymást, akkor lehet okosabb lenne teret nyernünk Kiri és Iwa visszaszerzésével a jelenlévőknek… Áhh, erre gondolni is fura, hagyjuk is. Meg amúgy is, ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem a Hokage-sama döntését? Pusztán egy eszköz vagyok Konoha vezetőjének a kezében, amelyet ott használnak fel, ahol azt a legideálisabbnak látják… ~ húztam ki magam ismét.
Eldőlt tehát, hogy kisebb csapatok lesznek mozgósítva, s a legfontosabb feladat az információszerzés – ahogy azt Kakashi már korábban is említette számunkra. Kissé szomorkás kifejezés ült ki az arcomra, amiért nem rúghattam seggbe egy, a kirigakurei rohadékok között is rohadéknak számító, a rejtett faluban összegyűlt csapat seggét.
Szomorkás tekintetemet pedig rémülten kikerekedő szemek, majd egy alig hallható, lemondó sóhaj követte.
- A csapat méretét és tagjait a csapatvezetőre bízom. Nara Akanéra.
~ Ehhhhhh… hát ez mindenképpen érdekes lesz ~ ráztam a fejemet jounin társam kacaja közben. A megfagyott légkörön Yoshitaro kínos „Én támogatom az ötletet”-e sem segített túlságosan.
~ Akane kétségtelenül tehetséges kunoichi. Ez vitathatatlan. Ami viszont az önkontrollját illeti, ott vannak kétségeim. De amennyiben a Hokage-sama őt találja a legalkalmasabbnak, akkor bizony Ő a legalkalmasabb. ~
Akane lassan realizálta a helyzet komolyságát, majd saját döbbenetét leküzdve válaszolt a Hokage általi kinevezésére.
Tekintete egyre komolyabbá vált, majd szóra nyitotta száját. Beszéde melyet felénk intézett egyre határozottabbá vált, míg végül már úgy szólt, akár egy igazi vezető ~ Hűha, szemtanúja voltam a karaktere a jellemfejlődésének?! ~, s bizony én is a csapatába választott személyek között szerepeltem. Öngyilkos küldetés… A sikernek csekély az esélye. Mire várunk hát?
Lelkesítő beszédét követően, mikor rám vándorol tekintete, szemeibe nézve szótlanul, de határozott mozdulattal bólintok.
~ Mutassuk meg ennek a rohadt Akatsukinak, hogy bizony van, aki fel tudja venni velük a harcot. Csak… ezúttal ne ülj heroinos tűbe, Captain Akane… ~

Ōtsutsuki Indra Kedd Feb. 16 2021, 22:31

// Feltámasztott istenek - Epilógus //

A Hyuuga lány Byakuganja feltárta előtte a tábor minden jelenetét, minden szenvedő sérültet, megfáradt orvost, meggyötört embert. Figyelmét azonban egy sátorra szentelte; amelyikben a tanács zajlott. Félelmetes részletekben került szeme elé minden apróság: Az asztalon nemrégiben ejtett repedéseken át, a bentlévők chakrahálózataikig. Hiába viszont a sok részlet, ha azok semmilyen anomáliát nem tartalmaztak magukban. Izgatottság volt talán mindössze az, mely felkelthette az érdeklődését; míg a jelenlegi Kagék teljes nyugodtsággal álltak az asztal körül, a követek közül Chōjūrō teste sokkal merevebb volt, s szíve is hevesebben vert a bentlévők közül. Láthatta a Hyuuga; a fiú nyelve hegyén volt valami, mely nem tudott kiszökni szájából. Információ, melyet nem közölt a tanáccsal.

A követek után még a Godaime volt, aki felkelthette az érdeklődését. Messze nem volt oly feltűnő mint Chōjūrōnál, ámde Tsunade izmai is folyamatos feszültség alatt álltak, de igazán feltűnő talán chakrája volt, mely sebészi pontossággal volt karjaiba – de főleg ökleibe és azok köré – összpontosítva.

[…]

A Nara lány nevetésének kitörése jéghideg érzelmeket hozott a két követ, de még valamelyest Shikaku szemébe is. Meglepettség, kétely, csalódottság. Valamelyest minden résztvevő arcára kiült valamelyik kifejezés. Tsunade, ki szinte ösztönösen ragadta volna meg a lány karját, hogy kivezesse a sátorból – vagy levegye arról fejpántját -, is csak szótlanul, de szemmel látható dühvel és indulattal várta, hogy lecsillapodjon a lány röhögése. Más esetben egész biztos, hogy nem állt volna meg keze félúton, de túl sok szempárt vonzott magára a Nara kinevezésre adott reakciója. Kézzel tapintható szégyenérzet ült ki a tanács konohai részére, mely még magát Kakashit sem kerülte el. Persze már túl voltak azon a ponton, hogy visszavonják a Rokudaime döntését. A fiatal Kazekage szótlanul kereste Kakashi tekintetét, de mindhiába; talán először a tárgyalás során, a Hatodik szeme kerülte a többiekét.

Kurotsuchi és Chōjūrō dermedt döbbenettel és hitetlen ábrázattal várták meg amíg elhalt Akane nevetése. Yoshitaro kommentje is olaj volt csupán a tűzre: megerősítette a követekben a tudatot, hogy a Hokage döntése nem csak számukra tűnt… Szuboptimálisnak. A kirigakurei lassú, kissé kétségbeesett fejrázás mellett próbált volna meg felszólalni, hangot adni annak a gondolatnak, ami egy pillanatra mindenki fejében alakot öltött, ám erre nem került sor. Akane még épp időben vállalta fel magára a Hokage bizalmával járó felelősséget, elkerülve Kakashi döntésének teljesen jogos kérdőre vonását.

Meghajlása valamelyest csillapította a résztvevők bizonytalanságát, ámde ott, hol nem szó formájában öltött magára alakot az ellenkezés, ott hökkent arcokban, fáradt sóhajokban, illetve Kurotsuchi tikkelő szemében tette azt meg. Hiába lépett oda az asztalhoz, hiába szilárdult meg határozottsága, s hiába sugárzott komolyságot minden szava, már késő volt; ugyanúgy érezhette a kétkedő szempárok hadát maga előtt, mint mögötte, még ha az általa megszólított személyek osztozkodtak is céltudatosságában. Ettől függetlenül beszéde eleget tett annak, hogy a kinevezését érhető kritikákat elnyomja, s a végére látszólag a tanács többi tagja is megelőlegezte azt a bizalmat számára, amit Kakashi már megtett.

- Hokage-sama. – Szólalt fel Chōjūrō Akane beszéde után – Engedje meg hogy én is csatlakozhassak a beszivárgó egységhez. – Húzta ki magát a kirigakurei. Hangja szinte vetélkedett Akane szónoklatának vége felé felvett magabiztosságával.

- A jelenléted túlságosan növelné a lebukás esélyét. – Válaszolta Kakashi egy rövid szünet után. Hangja – mint eddig végig – közömbös és tényszerű volt, mely lefegyverzően hatott a fiatal Kirigakurei számára. Persze ez nem azt jelentette, hogy Chōjūrō elfogadott volna nemleges választ.

- Tudom. De muszáj mennem. – Vett fel merev testtartást a fiatal. – Vagy talán a Hokage-sama másként cselekedne, ha a helyemben lenne? – Szavait szünet követte. A Rokudaime persze semmi jelét nem adta az együttérzésnek. Chōjūrō ekkor az asztal felé hajolt. – Ismerem Kirigakure védelmét kívülről-belülről, és ismerem az embereket, akik védik. – Nézett végig a Kagék, és Akane szemein. – Lehet, hogy velem együtt nagyobb eséllyel bukna le az egység, de nélkülem be se jutnának a faluba. – Hangja rendíthetetlen volt, kétségektől mentes, Kakashi mégsem tűnt meggyőzöttnek. Hosszú másodpercekig engedte hogy a kétség ellepje Chōjūrō szemeit.

- Legyen. – Válaszolta váratlanul mégis majd Akanéra nézett. – Chōjūrō is részét fogja képezni a csapatnak. – A kirigakurei arcára felszökött egy alig látható halvány mosoly, melyet szinte ugyanabban a pillanatban el is nyomott.

– Köszönöm, Hokage-sama. – Hajolt meg kissé Kakashi, illetve egy rövid hezitálás után Akane felé, majd elhátrált az asztaltól.

- A feladat adott. – Nézett körbe a sátorban Kakashi. – Nem hiszem, hogy nagy túlzásokba esnék ha azt állítanám, hogy a Ninja világ sorsa múlik ezen a következő két küldetésen. – Nézett rá újra a kiterített térképre. – Több napi utazás áll előttetek. Alaposan készüljetek fel. Holnap hajnalban indultok a keleti kikötővárosba. – Nézett rá Akanéra. – Egy másik csapat elindul Sunagakurébe is. – Vetette Gaarára a tekintetét, aki bólintott rá egyet.

- Megkezdjük az előkészületeket. – Válaszolta, majd egyesével először Chōjūrōra, utána Akanéra és Yoshitarora nézett – Járjatok szerencsével. – Szavait elködösítette a bizonytalanság, de hangja őszinte volt. Kakashi bólintott egyet.

- Akkor tehát ha senkinek sem maradt közölni valója… - Nézett fakasszemet az iwagakurei és kirigakurei küldöttekkel. - …Akkor ezennel lezárom a Ninja Tanácsot. – Tekerte össze a térképet, majd nyújtotta vissza Shakakunak. Az idegen ország követei Yoshitaro kivételével szinte azonnal elhagyták a sátrat, ahogy pedig elég messzire kerültek, Kakashi Akanéhoz fordult.

- A küldetés sikere kulcsfontosságú, viszont akármi is történjék, a legmagasabb prioritás az az, hogy épségben vissza is térjenek. Ne vállaljon felesleges kockázatokat és ne hezitáljon a visszavonulás parancsának kiadásával sem. – Tartott egy szünetet. – A csapatához rendelek még egy Hyuugát. Úgy vélem hasznos lesz a terület felderítésében. Sok szerencsét. – Mondta a Rokudaime, majd bólintott Akanénak, hogy Jakennel együtt elhagyhatják a sátrat.

- Vedd fel a kapcsolatot a szomszédos Ninja Nemzetekkel. – Fordult Shikakuhoz. – Hamarosan a küldetéseink java feléjük lesz továbbirányítva.

- Igenis Hokage-sama. – Válaszolta egy néhány fokos meghajlással, majd távozott a sátorból. Egy kósza pillantást vetett a Kumogakurei felé, nyugtázva jelenlétét, azonban még nem fordult felé.

- Akane kinevezéséről akarsz beszélni. – Tette meg a kijelentő kérdést Tsunade felé, aki a Nara lány kacaja óta megdermedve, égő szemekkel várt a kijárat mellett, lehetőséget keresve hogy szót váltson Kakashival.

- Igen. – Válaszolta hideg hanggal, majd egy-egy pillantást vetett Gaarára, Yoshitarora és Shakakura. – De ráér. – Zárta le végül a még el nem kezdett beszélgetést, s hagyta el a sátrat ő is. Kakashi látványosan kifújta magát.

- Rosszabbra számítottam. – Vakarta meg tarkóját.

- Elég rossz ez így is. – Válaszolta Gaara, miközben elnézett a kijárat irányába, meggyőződve hogy egyik külhoni követ sem tervez váratlanul visszajönni. – Még mindig vitális információkat hallgatnak el előlünk. – Kakashi tekintete megkeményedett.

- Várható volt. Az emberek nem felejtik el egykönnyen a múltat. – Nézett el Yoshitaro irányába, de tekintetük nem keresztezhették egymást, mert félúton Kakashi visszafordította. – Nem válnak egy nap alatt ellenségből baráttá.

- Igaz. – Válaszolta Gaara felemás hangnemben. – De az Akatsukit nem érdekli hogy ellenségek vagyunk vagy barátok. – Kakashi nem válaszolt. Figyelmét a közeledő kumogakurei terelte el.

Yoshitaro tiszteletteljes kérelme feltűnő, ámbár momentális meglepettséget festett fel Kakashi és Gaara arcára.

- Miről lenne szó? – Mindkét Kage viszonozta a szemkontaktust, ám amikor a Kumogakurei a megnevezett személyek jelenlétét kérte, Kakashi alig feltűnően áthelyezte testsúlyát egyik lábáról a másikra, mikor Hyuuga Shakaku nevét mondta ki – jelentsen ez akármit is. Végül az utolsó bentmaradt ANBU-hoz fordult, kinek jelenlétét egyébként is kérte a kumoi.

- Hívd vissza Nara Akanét, Akihiro Jakent és Hasegawa Zaukit. – Adta ki a parancsot, majd megvárták, míg visszatérnek a kért személyek.

[…]

- Ez csak természetes. – Döntötte meg kissé a fejét Kakashi, viszonozva Yoshitaro ismételt főhajtását. A kumogakurei visszafogott, mély tiszteletet adó hangnemet választott, mely ha feltűnően nem is, de halovány szimpátiát váltott ki mindkét falu vezetőjéből. Arcukon ugyan egy rezzenést se lehetett észrevenni, figyelmük azonban végig a narancssárga hajú shinobira volt szegezve. Beszéde visszafogott, de egyetértő bólintásokat és mély elgondolkozásokat visszhangoztak. Kissé költői kérdése jól időzített felütést nyújtott szavai között, megadva a kezdőívét mindannak, mi a felvezetése után következett. A két Kage mély tekintettel nézett vissza a kumogakureire, mikor a mai támadást, s az Akatsukihoz kötődő eddigi tapasztalataikat említette. Gondolataikat megtartották ugyan maguknak, de Yoshitaro biztos lehetett benne; így vagy úgy, de érdeklődésüket megragadta. Sötét jövendölése valamilyen formában mindenkiben megfogalmazódott már, ám ő volt az első aki ezt egyenesen ki is mondta. Az Akatsuki nem első csapása volt az aznapi, s ha ezzel nem is lökték le a Ninjavilágot a szakadékról, igen biztosan a szirt utolsó ujjhegyni végére sodorták.

Gaara arcizmai elernyedtek, a Jinchuuriki szó hallatán, engedve arca keménységéből, állát lejjebb engedte, karjait maga előtt keresztbe tette.

A kumogakurei szavait hosszabb csönd követte.

- A kezdeti tagok? – Kérdezte Gaara, miközben hüvelykujja megérintette álla hegyét. Yoshitaro válasza azonban láthatóan enyhe savanyú szájízt hagyott a Kazekage szájában, még ha ezt említésre nem is méltatta. Kakashi nem szólt semmit.

- Való igaz. – Vette át a szót a Kazekage miután Yoshitaro befejezte mondandóját. – Egyedi a szituációnk a történelem során. Egy asztalhoz kellett ülnünk mindannyiunknak, mind az Öt nemzetnek. – Hangja határozott volt, tiszteletteljes. – Talán ez az alakulat lehetne az első lépés affelé, hogy a jövőben ne csak akkor üljünk le egy asztalhoz, mikor ez mindenképp szükséges, mikor az életünk múlik rajta. – Gondolkodott el. – Persze nem kerülte el a figyelmemet az sem, hogy bár a lehetőség adott volt, mégsem avattad be sem Kirigakurét, sem pedig Iwagakurét. – Nézett mélyen a kumogakurei szemébe. – Ami persze érthető. – Vetette pillantását a talajra. Hangja kissé elhalkult. – Ettől függetlenül viszont egy hasonló osztagra szükség van; A mai nap bebizonyította, hogy léteznek olyan veszélyforrások, melyek ellen egy Nagy Nemzet nem tud védekezni egyedül. – Nézett el Kakashi felé, de ő nem viszonozta tekintetét. – Krízishelyzet idejére mindenképpen támogatom: amíg fennáll az Akatsuki által keltett veszély. Hosszú távon viszont lehetséges, hogy több problémát okozna mint hasznot. Egy nemzetközi szervezet, nemzetközi képviselettel, olyan időkben mikor nemzetközi viszályok folynak, mindig is a kanóc lesz ami azt várja hogy szikra érje.

- Nem feltétlenül. – Szólalt meg váratlanul Kakashi majd Gaarára nézett. – Van egy út, hogy ez a szervezet hosszútávon működjön, hogy kapocs lehessen a nemzetek között békeidőben is. - Mondta, majd Yoshitarora vetette pillantását. Mélyen belenézett a shinobi szemébe. - …Viszont hatalmas áldozattal járna. – Hangja elkomorult. – Mindenki részéről. A kérdés csupán az, ki hajlandó megtenni ezt az áldozatot, hogy megvédje nem csak a saját országát… - Nézett végig a többi tagon. Még Shakakun is elidőzött a szeme, habár jóval rövidebb ideig mint a többieken. – …de az ismert Shinobi világot?

- Mit a javaslatod? – Kérdezte Gaara, félig megszeppenve a meglepődöttségtől, félig pedig türelmetlenül.

- Egy szervezet, mely teljes mértékig függetleníti magát az Öt Nagy Nemzetek közötti politikától. – Lépett közelebb Yoshitarohoz. – Egy nemzetközi titkos egységet, melynek mindenkoron egy feladata van: megvédeni az ismert Shinobi világot. – Vett egy mély levegőt. – Mely jelen esetünkben a Jinchuurikik visszaszerzése és az Akatsuki kiiktatása. – Gaara nem válaszolt egyből. Homlokára redőt festettek a ráncok.

– Hogy érted, hogy függetleníti magát a Nagy Nemzetektől? – Kakashi Gaara felé fordult.

- Ha ha nincsa kanóc, ami begyulladhatna, kevésbé kell félni a szikrától. Az osztag mind az öt Nemzetet szolgálná, de külön egyiket sem. Feladatuk, hogy a Nemzetekre kívülről érkező fenyegetésekre válaszoljanak, békeidőben pedig ezek után kutassanak. Bármire, ami nemzetközi veszélyt jelenthet.

- A probléma ettől függetlenül még fent áll. Lehet hogy most akadálytalanul működhetne, de évek múltán, mikor elmúlik a veszély, csak egy újabb csatatér lenne, amin keresztül a Nemzetek egymás ellen harcolnának.

- Nem, mivel a szervezetbe való belépésnek ára lenne: eldobni a múltjukat, s nem egy falut szolgálni, hanem a Shinobi világot. Életük végéig. – Hosszú csend állt be a két vezető között.

- Ez… talán egy kicsit túl drasztikus. – Szólalt meg végül Gaara.

- Ez az egyetlen mód, hogy működjön. – Válaszolta Kakashi szinte egyből, majd a többit már Yoshitaronak mondta. – Ha békeidőben is fennáll ez az egység, akkor azzal csak politikai viszályt fog szítani. Ha csak krízishelyzetekben, akkor pedig már egyébként is túl késő. Az Akatsuki ellen sem választámadással kellene fellépnünk, hanem határozott megelőzéssel kellett volna hamarabb.

- Ezzel kiváló Ninjákat kellene teljes mértékben kiszakítani a falujuktól.

- Igen… A legkiválóbbakat. Nem csak képességeikben, hanem világlátásukban egyaránt. - Tekintett el Gaarára, majd vissza a kumogakureire. – De erre mindannyiunk fel van készülve. Ha meg akarsz védeni valamit, készen kell állni az áldozatokra. – Hosszú hatásszünetet tartott Kakashi. Oly hosszút, már-már azt is lehetett volna rá mondani hogy kifogyott a szavakból.

- Persze ez csupán az én meglátásom. – Vakarta meg a tarkóját. – Természetesen támogatom az ötletet így is. – Szegezte tekintetét Yoshitarora. – Úgy gondolom, erről még tüzetesebben fogunk beszélni mikor visszatértek a küldetésről. – Tartott egy röpke szünetet – Illetve mikor mind az öt nemzet képviselteti magát. – Mondta, majd bólintott egyet, jelezve hogy elhagyhatják a sátrat, ámde Shakakut megállította tekintetével. Gaara, Kakashihoz hasonlóan egy kissé hezitált bólintással tette meg elköszönését, majd klónja szertefoszlott: az azt egybekötő homok aprószemekben terült szét a földön. Kakashi megvárta amíg mindannyian távol kerülnek a sátortól, majd megszólalt.

- Csatlakozni fogsz a kirigakuréba behatoló csapathoz. – Nézett rá a lányra. – Hyuuga Shakakuként. – Mondta, majd megvárta amíg a lány jelentést tesz küldetéséről – Illetve mindarról ami azután következett.

// Szeretnék még kérni egy záróposztot mindenkitől. //

Jutalmazás

Nos hát, először is köszönöm az élvezetes és minőségi játékotokat! Hihetetlenül élvezetes volt olvasni, brávó! Very Happy

Nem is szaporítanám tovább a szót, ugyan nem volt hosszú a fórumkaland, de igyekeztem minden chakrát megadni jutalmul, amit megadhatok Smile

Hamacho Yoshitaro

Hihetetlenül fontos mozgatórugója voltál a tanácskozásnak, még ha ez talán nem is volt annyira feltűnő a szemszögedből. Hihetetlenül tetszik ahogy játszod Yoshitarot, imádtam minden kis és nagy reakcióját. Élvezetesen írsz, imádtam olvasni! +40 chakra és +40 TJP

Hyuuga Shakaku

Kissé talán meg volt kötve a kezed, hisz ANBU-ként jóval kevesebb lehetőséged volt direkt mód befolyásolni a tanácskozást, mégis hatalmas szeletet vennénk el a tortából, ha körbevágnánk a részed a kalandból. Példaértékű volt a játékod, +40 chakra és +40 TJP

Nara Akane

Hát igen, minimális kifogásaim megragadnak az offworld kiutalásaidnál, hihetetlenül szórakoztató a posztjaidat olvasni. Jellemjátékodra egy rossz szó nem lehet, jól a feje tetejére tud állítani bármit, ahogy ezt itt is majdnem megtette :3. +40 chakra és +40 TJP

Akihiro Jaken

Karaktered kissé hasonló helyzetben volt, mint Shakaku, jóval kevesebb hatalom jutott a kezébe, amellyel befolyásolhatta volna a beszélgetést. Remekül játszottad a karaktert, még ha sajnos időhiányból fakadóan két körváltásból ki is maradtál. +20 chakra és +20 TJP

Még egyszer köszönöm a játékot!

Záróposzt határidő: 2021.03.06

**Hamacho Yoshitaro** Pént. Feb. 26 2021, 12:20

// Haku - Feltámasztott Istenek: Epilógus //

Vak tyúk is talál szemet - szokták mondani a Villámok Országának földművesei. Meglehet, hogy Hamacho Yoshitaro nem a legeszesebb taktikus. Az is meglehet, hogy nem a legelőrelátóbb diplomata, hisz ami a szívén az a száján. Még lehetne sorolni egy pár olyan tulajdonságát, ami miatt csapnivaló politikus lenne... de két dologhoz igazán ért: a hősies és kimért beszédek, illetve a lelkéből jövő jóság által összekötni másokat. Meggyőzni az embereket, hogy ne a különbségeket nézzük, hanem amikben egyezzünk. Ne azt kezeljük értéknek, ami megosztaná őket, hanem kincsként őrizzük azt, ami összeköt minket. Lehet különböző nemzetekben élnek és más vallást vallanak, de egy népből vannak mind.

Ügyes.

A kumogakure-i férfiba szépen lassan visszaköltözik a remény, ahogy látja beszédének még is csak sikerült valamit elérnie. Teljesítette küldetését, miszerint bogarat ültetett a két vezető fülébe egy olyan egység felállításáról, amivel végre képesek lennének válasz csapást adni az őket érő terrorizmus ellen.

~×××~

Kakashi és Gaara közötti ötletbörze során leginkább némaságba burkolózott, miközben hevesen gondolataiba merült - megint. A jelenlegi helyzet szerint egy ilyen csapat felállítása ugyan annyi politikai instabilitást okozna, mint amennyit segítene a nemzetek között, így mindenképp kellene egy szabályozó rendszer ... vagy valami, amivel nem lehetne rájuk hatással lenni, de ők sem lehetnének hatással másokra.

~Egy kemány fejtörés lesz kitalálni erre a megoldást...~ dörzsöli meg bozontos állát. ~ Feladni a falubéli rangomat...~ húzza össze a szemét. ~ Vajon képes leszek-e rá? Képesek leszek hátrahagyni mindazért, amiért küzdök...?~ s szája lágyan lefele hajlik.

Nem tudja igazán megjátszani magát, így az arcán is meglátszodik az aggódalom apró jelei: otthagyni az országát, a klánját és az álmát, hogy egyszer Raikage lehessen.

-Ezzel kiváló Ninjákat kellene teljes mértékben kiszakítani a falujuktól.- emelei ki aggájait a Kazekage.

-Igen… A legkiválóbbakat. Nem csak képességeikben, hanem világlátásukban egyaránt. De erre mindannyiunk fel van készülve. Ha meg akarsz védeni valamit, készen kell állni az áldozatokra. - s itt egy hosszab hatásszünetet tart a Hokage.

- Tisztelettel megjegyezném, hogy talán nem lenne szükség a Shinobi-kat elválasztani anyaországukból. Talán ha csak megakadályoznánk az információ kiszivárgást, ha ez tényleg csak egy belső kör lenne, amiről csak a Kage-k tudnának illetve ők terjesztenének ki a rájuk háruló küldetéseket valamint a beszámolók szükségességét...- s itt felnéz mindkét faluvezetőre. - Nevezzenek naivnak, de működhetne.- teszi hozzá.

- Persze, ez csupán az én meglátásom. – Vakarta meg a tarkóját. – Természetesen támogatom az ötletet így is.- s mintha csak egy kicsit, de látta mosolyogni Kakashi-t.

Yoshitaro hosszú idő óta először engedi ki egy megkönnyebült sóhajt s az elmondás alapján legközelebbi találkozásunk során akár már létre is jöhet a csapat - mind az Öt Nemzet támogatásával.

~×××~

A megbeszélés lezárását követően tisztelettel meghajol két vitapartnere előtt és komótosan kisétál a többiekkel a sátorból. Természetesen észrevette, hogy Naka-t szándékosan bent tartották még a tanácskozó sátorban, vélhetőleg ANBU-ként új instrukciókat fognak adni.

~Tényleg...Meg sem szólalt egész idő alatt...~ gondolkozik el a narancssárga hajú férfi. ~ Lehet tényleg itt a világ vége...~ jegyzi meg magának.

Az erős nappali fény, amitől a sátor óvta a bentlévőket most kegyetlenül bántani kezdte a szemüket, ami egy jó pár másodperces vakságot okozhatott a legtöbbjük számára. Még mielőtt szétvállnának, Yoshitaro feléjük fordul - Nara Akane, Hasegawa Zauki és Akihiro Jaken felé.

-Köszöntem, hogy maradtatok.- majd szégyenlősen megvakarja az arcát.- Nem vagyok valami jó az ilyenekben...- majd nemes egyszerűséggel a tarkójára csapja mindkét kezét.- Hehe...- vigyorodik el.

Talán ez itt most mindenkinek valami újnak a kezdete: a világ megmentésére vagy a totális elzűlésbe..? Senki sem lehet enenk megmondója...

-Akane, Jaken.- néz rájuk most már komolyabban.- Vissza kell mennem a Villámok Országába.- jelenti ki nemes egyszerűséggel. - A Falumnak részletesen jelentenem kell, mi történt itt és hogy milyen dolgok is indultak el a mai napon... illetve tudom, hogy nem vagyok a feletesetek, így csak barátként tudlak megkérni titeket, de...- majd itt kicsit közelebb lép hozzájuk.- Tartsátok fél szemeteket Chojuro-n. Érzem rajta, hogy valami információt visszatart előlünk.- mondja el érzéseit a Kirigakure-i Shinobi-val kapcsolatban.

A kékhajú srácon egész idő alatt látszódott az aggodalom, hogy nem kap segítséget, de miután ki lett jelentve a csapatunk létszáma és annak küldetése, mindenképp jönni akart. Ez önmagában talán még nem lenne gyanús, mégis Yoshitaro nem tudja félre tenni a belsőjében megbúvó aggodalmakat.

Öklét vizszintesen a körük közepe felé emeli és barátságosan elmosolyodik.

-Sok szerencsét mindenkinek. Egy hét múlva újra találkozunk.- s remélhetőleg mindenki összecsapja ökleit egy pillanatra.

Ám még mielőtt Akane távozóra fogná, a férfi némi hezitálással közelebb lépne és beleborzolna azokba az illatos, ébenfekete hajzuhatagba.

-Te meg ha lehet ne uszíts magadra még több hivatalos személyt.- vigyorodik el tréfásan. - Már azt hittem, hogy készíthetek is neked kenyérbe rejtett reszelőt amit börtön látogatás során átadhatok.- kacsint rá.

Egy gyors és szoros ölelés, majd némi szomorúsággal, de elvállnak újfent útjaik...

Egy pillanatra ugyan, de észreveszi Nakashima-t, ahogy épp a sátorból sétál kifelé, majd tekintetük egy pillanatra találkozik. Szájával némán a "Vigyázz magadra" mondatott formázza meg, majd egy rövid fejbiccentéssel köszön el az ANBU leányzótól.

Yoshitaro Zauki-val az élen egy adminisztrációs ponthoz érkezve tárgyal az ottani vezetővel, hogy két halott Kumogakure-i társát speciálisan lepecsételve vissza tudja vinni falujába. A két mérets tekercs megszerzése után egy nyíltabb területet keres - lehetőleg a tábor mellett -, majd megharapva ujját vérszerzés céljából kézjelekbe fog és egy óriási, színes tollú papagájt idéz meg. A két Villám ország béli Shinobi felpattan rá és már útnak is indulnak a majd 2 napos utazásra...

Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek - Page 6 Macaw-flight-digital-art-4k-e5

// Kedves Shizu! Nagyon szépen köszönöm ezt a fantasztikus mesélést és érzelmi hullámvasutat, amit a karakteremmel csináltál, mindenképpen új tapasztalatokat szerzett ezekből, amit remélek a közeljövőben kamatoztatni is fog. ^^

Továbbá még annyit...

GUNDAVENGERS! ASSEMBLE!

Píszendláv//

**Hyuuga Shakaku** Szomb. Márc. 06 2021, 14:26

Haku
Feltámasztott Istenek

A Byakuganhasználó olyan nagyot nyelne, hogy a körülötte lévő és nyüzsgő honfitársai is nézhetnének azon, hogy egy ANBU-maszkos személy ilyen reakciót megengedhet magának. Az viszont puszta ténykérdés, hogy hosszú percek óta – egészen pontosan azóta, hogy a szeme újdonságot hozott a számára – csakis kizárólag az „egyszerű” természet adta szemeivel lát, ám most azon túlmenően is látásra kényszeríti önmagát. Elméleti szinten tudta korábban is, hogy egy efféle támadás során számtalan sérült lehet, azonban most ténylegesen arra kényszerül, hogy a feltételezéséből tényszerű valóságot képezve elfogadja azt.

Maszk van rajta.

Amíg le nem veszi, a küldetése tart.

Kötik a szabályok, amik a Maszkhoz kapcsolódnak, de...

Még így is borzasztóan fáj.

Orcája mindkét oldalon beesik, mikor a fogsorai közé fogja mindkét oldalon a húst, a bőrt. Leharap. Nem bánja a vér ízét. Tudja, hogy a Maszk nem érez, a Maszk nem beszél; a Maszk cselekszik. Ennek ellenére itt van ő: a jég olvad, repedezik. Mindemellett azonban tudja, hogy nem a Maszk bukott el, hanem az ember; nem a szándék, hanem a hús, a test. A veszteségeikkel azonban, tekintettel arra, hogy mindez idáig a jelenre, így különösen a Tábornok és társa elleni harcra fókuszált, csak most döbben rá. Csak most látja, mit végzett az ellenség a Falu tényleges határain belül, illetve arra, hogy a páratlan pusztítása milyen – túlélő – áldozatokat követelt ténylegesen.

Bosszút állni rajtuk nem képes, elvégre mit érne el vele: az áldozatok nem kérték meg erre, így talán nem is figyelnék, ha erre esküdne, másfelől pedig milyen eredményt érhetne el azon túlmenően, hogy több halott lenne a világban, több gyászoló család. Az, aki mindezt művelte, csak egy eszköz volt, csak egy báb a táblán, így hát nem Ő ellene kell terveznie, hanem a személy ellen, aki bábként használta fel. Nem a Tábornokot kell megértenie, hanem azt, aki őt irányította: mi az ő szándéka, mi a célja, motivációja? És miért pont a Tábornokot használta, ha ezek szerint ritkaságszámba sorolható korábbi kage is rendelkezésére áll? Ehhez hasonló kérdésből egyenesen számtalan a rendelkezésére áll – de jelenleg egyikkel sem lehetne előrébb. Azt viszont látja, mi az, amit el kell kerülnie. Ez az a helyzet, amit el kell kerülnie.

Jelenleg nincs módja arra, hogy ezen változtasson – gyógyítási képességei limitáltak. Arról nem is beszélve, hogy amíg a Maszk rajta van, addig azt a feladatot végzi, amivel megbízták. Jelenleg ez a térkép beszerzése, ami számára nem igazán jelenthet nehézséget – ellentétben a sérültek számáról és a sérüléseik súlyáról szerzett információk elfelejtésével, mely azonban így már lehetetlen a számára.

Azonban nem csak ezzel gazdagodik – legyen ez a megfogalmazás bármennyire perverz a sötét értelemben -, hanem azzal is, hogy a Sátorban lévő személyek milyen állapotban vannak, illetve arról, hogy mit mond el róluk a chakrájuk, a szervezetük, izomzatuk. Lehet, hogy első látásra nem tűnik kiemelkedőnek a Byakugan által felfedett reakció, amit a jelenlévők produkálnak, azonban mind a nyugalom, mind pedig az izgatottság ugyanolyan (hasznos) információval bírnak. Hogyne, hétköznapi értelemben a nyugalmi állapot egyáltalán nem képezne információalapot, azonban ez közel sem egy hétköznapi helyzet. Túl sok a külső inger. Konoha romokban, Iwagakure és Kirigakure elfoglalva, a követek a nemzetek jövője érdekében kockáznak[i] és kockáztatnak.

Ez természetes, ahogyan okszerű az is, hogy a különbség önmagától értendően kivizsgálandó körülmény – így különösen a kirigakurei magatartása. Nem tudja ugyan, hogy jelenleg éppen mi az, ami visszatartja a Víz országának követét attól, hogy teljes körűen válaszolja meg a kérdéseket, de elég nagy baj az, hogy van itt bármi, ami visszatartja: a nemzete fölött átvették az uralmat, a hűséges tagokat feltételezhetően mészárolják – és ő mindezek ellenére visszatartja az információt? [i]Persze, az információ a hatalomgyakorlás egyik eszköze, de van neki egyáltalán lehetősége efféle módon visszatartani mindazt, ami a saját népén segíthetne? A jelenlevők miatt teheti ezt talán, vagy más okfejtése miatt? Hogyne, a kumogakurei követként szolgáló Yoshitaro a tárgyalási jelleg ellenére valamennyi diplomáciai szabályt lesöpörve tört rá a kirigakureire, így ebből a szempontból nem csodálja, ha a Vízhoni fenntartással lenne a kumogakureivel szemben, azonban a többi követ, illetve kage a felszíni súrlódások ellenére megfelelően kezeli a helyzetet.

Így talán nincs azzal egyedül, hogy a kirigakurei követet szíve szerint megkörnyékezné – mármint információszerzés végett, hogy ugyan mégis mi a frász történt pontosan a Víz Országában, elvégre ez így nagyon satnya. Máskülönben ugyanis, ha ilyen könnyedén át lehetett venni a hatalmat Kirigakure felett, akkor, ha nincs romboló jellegű külső behatás, akkor talán ideje is volt a hatalomváltásnak. Egy gyenge hatalmú vezető ugyanis nem tud sokáig az uralma alatt tartani egy nemzetet – az azonban ténykérdés, hogy ő maga, sőt, egyik „énje” sem találkozott a leváltott kagéval, így talán nem is alkothat róla helytálló képet.

A kezei ügyébe kerülő térképet mindkét kezével megmarkolja - mintha kikötné a tekercs a tajtékzó vizeken hullámzó hajótestet a szilárd homokparthoz -, a feladatára gondolva. A feladatára; mindegyikre.

[…]

A térkép beszerzését és az ifjú Nara kunoichi kinevezését bekövetkező vákuumban valamennyi reakciót megfigyelni kényszerül, illetve meg kíván figyelni, legyen az követ, kage, vagy éppen mellékszemélyzet reakciója. A reakciók azonban olyanok számára is könnyen felfedezhetőeknek tűnnek, akik közel sem annyira figyelnék a jelent, mint ahogyan ezt ő maga teszi. Mind az Ötödik Hokage reakciója – és leginkább annak félbemaradt, megrökönyödött volta -, mind pedig a Hatodik, egyben jelenleg regnáló Hokage magatartása sajnos a szemében kifejezetten rossz fényt vet a kunoichi vezető jellegű személyére.

A fiatal Nara mindezek ellenére talán a legfiatalabb túlélője a protokoll efféle megerőszakolásának: egyenesen tisztelettel adózik a kunoichi részére, hogy mindezt volt mersze bevállalni. Sőt, nem is: ő azért tartozik tisztelettel, hogy volt a kunoichi lelke oly' erős, és oly' megtörhetetlen, hogy az edzés, a kiképzés és feltételezhetően (elvégre mi másért neveznék ki terepere csapatkapitányként) a harcmezőn szerzett tapasztalatai ellenére is a puszta emberi erkölcsiség és az egyszerű tiszteletkultusz ellen megnyilvánulva éli meg saját önnön reakcióit. Igen, ebben van némi szarkazmus, de épp annyi, amennyi ide éppenséggel illik: tehát nem számottevő. Az még talán a jövő zenéje, hogy a kunoichi valóban vezetni fogja-e a csapatot, ezek után ugyanis nem lenne teljesen meglepődve azon, ha egy idő közben elszenvedett – aposztrofált - sérülés miatt a feladatát nem tudná ellátni. Ha és amennyiben a nő valamilyen oknál fogva mégis túlélné ezt a politikai szarvihart, akkor a kunoichi puszta túlélését annak merné beszámítani, hogy „valakinek a valakije”, máskülönben utólagos lelkesítő beszéd ide vagy oda - a derogáló nevetése közben már elszállították volna, vagy elszállíttatta volna őt valaki, még ha elég rossz fényt vetne mindez Konohára -, de legkésőbb a küldetés előtt nem elérhető státuszba lépne, elvégre miként bíznának rá egy ilyen öngyilkos küldetést, ha amúgy ennyire labilis. Félreértés ne essék, kénytelen bízni a Hokage döntésében – ki máséban bízhatna? – de azért látott már vak Hyuugát. Harc közben,miközben a vaksága ellenére azt híresztelte, hogy ő a Hyuuga klán tagja, és van belső látása. Nos, talán kár összegezni a dolgot: nem volt belső látása.

A többiek reakciójából adódóan azonban nem tudja, kiért érezzen – ha nem is sajnálatot, mivel azt feltételezhetően egyik sem kérné – több együttérzést: mivel a jelenlévők reakciói alapján a Hatodik Hokage döntése, és a kumogakurei által adott – habár támogató jellegű – válasz közel sem kielégítőnek tűnhet. És hiába a fiatal kunoichi utólagos válasza, beszéde – ő maga a Maszkja mögött talán nem érintett, de az egyértelmű, hogy pont emiatt egyfajta objektív kívülállóként képes a szavait, a reakcióit akként kezelni, amelyekként azokat kell: nem a falak között, nem a klánok között, hanem idegenek között. Nem irigyli a kunoichit: de ő választotta a hivatását – a halál leplét, mely az áldozatok oldaláról is ugyanúgy éjfekete, mint a sajátjáról –, és nem ellenkezett sem a hierarchia adta rangjával szemben; hiába akadt ki emocionálisan, van benne annyi büszkeség, hogy hajtsa őt. Az első reakciója ugyanis őszinte, akár a frissen hullott, érintetlen szűzhó – pihe-puha a saját egójának érintése alatt.

Hiába az egyesítő szavak, ha azok a pokoltűz után érkeznek: a magatartása, a fizikai testtartása bármennyire is lett volna leplezett a sátor vékony falai között, és bármennyire próbálta a hangját korlátozni arra a személyre, akinek a szavait szánta, de vajon ténylegesen feltételezhető a jelenlévők ignoranciája? Okkal feltételezhető talán, hogy mindaz, ami itt a szokványos diskurzustól eltérően – ahol mindenki megtartja a rideg, hideg, tárgyilagos fizikai, erkölcsi, mentális és érzelmi távolságot – megtörténik, azt valamelyest a jelenlévők közül mindannyian érzékelik: a területnagyság borzasztóan limitált, az érzelmek azonban ezzel ellenkezőek.

Persze, ő maga az Ötödik Hokagét is ludasnak tartja: ha valamit tenni akar, akkor azt ne csak kezdje el, hanem azzal menjen is valamire. Mi értelme megragadni valakinek a karját mások, sőt, külhoni követek előtt, ha azzal semmit nem kezd. Tépje le, verje péppé az éppen elvérző holttestet, akkor lenne mindennek értelme, így azonban afféle közjáték behatását kelti, hogy Konohagakure nem tudja, ki van hatalmon. Vagy talán nem is a nép hibája, hanem a korábbi Hokage hibája személyesen, hogy mindenkit a beosztottjaként kezel, még azokat is, akik nem kerültek a Hatodik Hokage által Tsunade-sama illetékessége alá sorolásra, nekik a betagozódása mégis hogy működik, parancs nélkül? Nem tartja természetesen azt sem kizártnak, hogy hatalomról elkerülni nem olyan egyszerű, mint hatalmat szerezni: talán az Ötödik is külön emlékeztetőre szorul, hogy van már Hatodik Hokage.

Na nem mintha nem kerülne ilyen szempontból az egyik és a másik is ugyanazon kalapba: az egyik úgy próbálja okítani a fiatal nőt, hogy az lényegében egy tapasztalatlan szülő felesleges dorgálásával egyenlő, ami azonban nemzetközileg borzasztóan fest, a másik pedig csapatkapitánynak nevezi. Őszintén szólva talán ildomos is, hogy az egyik is, és a másik is mind a magatartásuk, mind pedig a döntésük nemzetközi válaszát, terhét és következményeit viselik. Elvégre ezt jelenti a vezetés.

Talán pont a reakciók sokszínűsége ellenére ennyire feltűnő saját maga számára, hogy a saját reakciója távolságtartó, fizikailag megrendíthetetlennek tűnően rideg. A saját megérzése alapján azonban mindez hithű színjáték csupán; van esély arra, hogy a jelen beszélgetés befolyásolja az elkövetkező csatáikat - elvégre külön-külön kevésnek minősülnének, együtt azonban talán juthatnak majd valamire -, azonban az ezeken túlterjeszkedő politikai csatározások egyenesen felesleges színjátéknak tűnnek az egyszerű shinobi szeméből – a politikailag képzettek szempontjából egyértelműen lemodellezhető, hogy mindez mégis szükséges. Nem gyógyítanak vele, nem építenek fel vele most még semmit, de talán a jövőben igen. Neki ennyi elég... mármint a Maszknak.

Tudja jól, hogy neki nem lenne szabad éreznie, így hát azt is vallja, hogy nem tesz ekként. Azonban nem tudja, összességében mitévő legyen, elvégre mit is tehetne, azokon túlmenően persze, hogy megfigyel. Mind a kirigakurei, mind pedig a Hatodik Hokage szóváltása beszédes a víz követének szempontjából. Ő maga lát, amit lát, és hall, amit hall.

A Hatodik Hokage mögött állva várja vissza a tekercset, így azonnal reagál, mikor a Kage átnyújtja részére a térképet. A szájában azonban kesernyés ízt érez: a térkép egy Világtérkép, ami az ismert világukat mutatja az éppen hatályos felosztásában. Most úgy tűnhet, hogy páran egy asztal köré gyűlve próbálnák meg a Világuk elkövetkező lépéseit meghatározni. A térkép és az országok határai azonban csupán az elillanó hatalom délibábjai a számára; egyenesen jelentéktelenek. Véli és vallja, hogy a hatalom múló tündérfénye az, ami lépre csalta a Vezetőket, és hibájuk busás árát a jelenlévők közül valamennyien meg fogják fizetni.

A Világtérképet mindenesetre úgy fogja mellére, mintha egy pirospozsgás orcájú kisdedet ölelne.

[…]

- Parancs, értettem.

A Maszkos lány – némi túlzással – egyenesen kiiszkol a sátorfalak közül. Látta ugyanis, hogy a Hatodik Hokage milyen aprónak, de mégis jelentősnek tűnő mozdulattal reagálta le a jelenlegi nevének felmerülését, aminek következtében egy különleges földöntúli érzés környékezte meg, hogy megnézze, a szójababot leakciózták-e már a szomszédos kontinens legtávolabbi piacán.

Jelenleg nem tudja, melyik elfojtásra váró érzés tombol benne erősebben: Yoshitaro szavaival szemben támasztott bosszúsága, vagy pedig a lányos zavara, hogy miként fog a Hatodik reagálni a későbbiekben. Pár elnyújtott lépéssel kívánna távolabb kerülni a helyszíntől, ahova egyébként természetesen vissza kell mennie annak ellenére, hogy leginkább egy szikla alá bújna (bár jelen esetben talán ez az elképzelés egyáltalán nem erkölcsös az elhunytak tekintetében). Rögtön az első konohai kezébe nyomná a térképet, elvégre sem neki, sem a felettesének nincs már arra szüksége, őt az viszont valamelyest mégis akadályozza a feladatának kivitelezésében – nem, ez nem igaz, de valamelyest jóleső érzés valakinek a szegycsontjának nyomni egy nehéz tekercset. Ez a magatartás tudja, hogy egyáltalán nem professzionális, de a frusztrációja kezd meg nem élt csúcsra fokozódni.

Ismét a Byakugant használná annak érdekében, hogy a megnevezett személyek chakrahálózatát, személyükre jellegzetes chakraentitását megtalálja a nyüzsgő táborban. A lány léptei határozottak, elvégre tudja, merre tart és kiket keres, és talán pont a határozottsága miatt, bár az sem kizárt, hogy a Maszkjának látta okán nem tartóztatják fel.

- Akane-shushou, Jaken-san, Zauki-san, kérem, fáradjanak vissza a tanácsnoki sátorba. – Nem mond többet, nem ad indokot, nem adja jelét annak sem, hogy fog magyarázatot adni, ha kérik, ha nem. Mindazonáltal egészen addig nem mozdul, amíg ők nem indulnak meg a sátor felé, ahonnan pillanatokkal korábban eltávoztak, mikor azonban megindulnak visszafele, akkor ő maga némán követi őket pár lépésnyi távolságra lemaradva tőlük.

A sátorba visszaérve ugyancsak pár lépésre állna meg a többiek mögött, egyenes háttal hallgatva mindazt, ami elhangzik – ahogyan korábban, most sem feltétlenül ért egyet az elhangzottakkal. Nem feltétlenül tartja indokoltnak, hogy az Akatsukit egy történelmi szempontból kirívó entitásként kelljen kezelni. A csoport misztikusnak tűnő jellegét leginkább a megfoghatatlanságuk adja, elvégre eddig már többször bebizonyosodott, hogy kifejezetten képzett egyénekből áll össze; de ez önmagában nem ok a különlegességére. Volt már számtalan olyan csoport vagy szervezet, ami borzasztóan képzett egyénekből állt össze, és az évek és évtizedek során okkal félték őket, s lettek rémtörténetekké, melyeket a neveletlen csemetéknek mesélnek a bosszús szülők. Az Akatsuki sikeresnek mondható terrorját azonban nem ez adja, hanem az, hogy olyan támogatással kell rendelkeznie, ami lehetővé tette részére egészen a mai napig, hogy fennmaradjon, sőt, egyenesen virágkorát élje.

Azzal azonban, amit a Hatodik Hokage hoz fel, teljes egészében egyetért: csakis akként működhet a kumogakurei követ által felvázolt szervezet, ha annak tagjai függetlenítik magukat a politikától – márpedig annál nagyobb politikai befolyás nem létezik, mint a faluhűség, illetve a falu köteléke. Igaz, sokan úgy tartják, hogy egy adott rejtett falu az ország tényleges vezetőjétől a saját falvának ügyei tekintetében független, azonban ez egy elhanyagolható százalékban felel csak meg a valóságnak. Mindaddig, amíg a shinobi a falu szolgálatában áll, addig hatással lesz a magatartására, döntéseire és áldozataira mind a falujának Ninja Tanácsa, a Kage utasítása, ahogyan Daimyō akarata is, akik viszont mindvégig a saját javukat szolgálnák. Ezzel kapcsolatban is merül fel aggálya, elvégre ki lenne a szervezet ellenőrző szerve? Kinek, hogyan tenne jelentést a szervezet, illetve ha hibát követne el, akkor ki vonná érte felelősségre, ki eszközölné a büntetést?

Yoshitaro a saját ötletét hívja naivnak, azonban az az álláspontja szerint túlterjeszkedik a fogalmon: egy ilyen szervezet felállítása esetén, ha a Kagek tudomással bírnak róla és aktívan befolyásolják a szervezet tevékenységét, akkor onnan már csak egy lépésre lennének attól, hogy a Daimyō-k a területükön működő rejtett falvak ellen forduljanak árulás és összeesküvés végett – azt nem szabad elfelejteni, hogy bár egyfajta autonómiával rendelkeznek a rejtett falvak , de a valóságban az adott Országot, és azon belül az adott Ország Daimyō-ját szolgálják. A Daimyō kegyéből tartózkodnak az Országban, még akkor is, ha a nemzetközi csatározások esetében a védelemért a shinobi közösség jelentős mértékben felel. Békeidőben a gazdaság egy részét – ami a katonai tevékenységek után befolyó megbízási díjat terhelő adó formájában nyilvánul meg leginkább – teszi ki a shinobi közösség, így az összefonódás természetesen adott. Ezen túlmenően a legtöbb Daimyō-nak valamilyen formában és mértékben beleszólása is van a Kage személyének megválasztásába, így tehát az következik, hogy épp az ország Daimyō-ja az, akit ilyen esetben nem lehetne megkerülni, a következményei ugyanis katasztrofálisak volnának. Elvégre a korlátozott autonómia a rejtett falu belügyeire korlátozódik leginkább, a kumogakurei által felvázolt szervezet azonban nemzetközi érintettségű volna, mely azonban leginkább a Daimyō hatáskörébe esik – hatáskörének elvonása vagy megzavarása könnyen vezethet arra a következtetésre, hogy a rejtett falvak összeesküdtek a Daimyō-k ellen, illetve szándékosan a hatalmuk meggyengítésére törtek. Jelenleg effélét egyáltalán nem engedhetnek meg maguknak, elvégre így is túl sok fronton kell majd helytállniuk.

Álláspontja szerint ezért is helytálló a Hatodik Hokage érvelése, hogy nem csak a falutól kell kiragadni az egyéneket – kiemelve a Kage hatósága alól -, hanem az Országból is, mely által a Daimyō hatósága alól kerülnének ki a shinobik. Ilyen értelemben kívülállókká válnának a shinobik, nem lenne betekintésük a belső politikai döntéshozatalra, illetve alapvetően el lennének zárva attól, hogy a korábbi otthonuk szempontjából bárminemű szerepet tölthessenek be, de lényegében ez amúgy sem lehetne kivitelezhető, ha békeidőben is a veszélyeket kell felkutatniuk a világ minden táján, akár a legtávolabbi pontjain. Arról nem is beszélve, hogy mindaddig, amíg a szervezet a Kagék és Daimyō-k vezetése alatt működne, legyen a ráhatás bármennyire is közvetett, valójában minden shinobi a saját nemzete érdekeit képviseltetné, ami örökös viszályhoz vezethetne, mindamellett persze, hogy ezt leginkább a kisebb nemzetek sínylenék meg, azok, akik nem tudtak delegálni tagot, a civil közösségekről nem is beszélve.

A többiek távozását rezzenéstelenül nézi végig, az első helyzetváltoztatása akkor következik be, amikor a Hatodik Hokagéval édes-kettesben maradnak és a Kage figyelme teljes egészében az ANBU-ra szegeződik. Ekkor ugyanis féltérdre ereszkedve fogadja a parancsot.

Hűsége a faluhoz és hozzá, a Hokagéhoz, töretlen.

- Parancs, értettem,, Hokage-sama. – Nem törődik azzal, hogy földes lesz az ökle, mellyel a talajt érinti, elvégre mind a ruházata, mind pedig a szövetek és vértek által el nem takart bőrfelülete már olyan piszkos és koszos, hogy aligha jelentene ez feltűnő különbséget. Lényegében valamelyest fennakad a gondolaton, hogy a Nara nő a felettese lesz, de tökéletesen tisztában van azzal, hogy jelenleg ezzel nem foglalkozhat érdemében.

Jelentéséhez mély levegőt vesz a Maszk mögött: - Igenis, Hokage-sama. Beszámol mindarról, amiről a csapatkapitányának is jelentést tett még az ostrom elején; a Tábornokról és a Beosztottjairól és azok képességeiről, támadásairól, a fehér alakokról. Beszámol arról is, hogy az Edo Tensei Nagato mellett egy Edo Tensei Kage harcolt, míg az oldalukon Jaken, Zauki, Yoshitaro és Ogawa vett részt a halálos menetben és előadja, hogy a társai úgy küzdöttek, mintha mindannyian egy nemzet jelképe alatt egyesültek volna – ez ugyanis ténykérdés: megtehették volna közülük többen, hogy elsétálnak a csatatérről, ehelyett a saját életükről majdhogynem lemondva néztek szembe a feltámasztott istenekkel. Beszámol a társai páratlan képességeiről, az összehangolt támadásaikról és minden egyes kudarcukról, amit elszenvedtek a harc során. Kitér Nagato egyenesen megmagyarázhatatlannak tűnő képességeire, ahogyan arra is, hogy az Edo Tensei kapcsolat milyen formát ölt a Byakugan előtti világban. Mindent, amit látott a Byakugannal, mindent, amit tapasztalt a harc során, átadja a Hatodik Hokage részére, így tehát azt is, hogy miként voltak végül képesek felülkerekedni a lehetetlennek tűnő ellenségükön. - És még valami, Hokage-sama. – Teszi hozzá, mintha mindezek árnyékában eltörpülne az a lehetetlenség, ami mégis megtörtént. - Minden bizonnyal ismeretes Ön előtt, hogy mindkét szemem Byakugan volt. Ez már nem minősül valós tényállításnak: a bal szemem már nem Byakugan. Valamelyest feltételezni kényszerülök, hogy a több dojutsuhoz hasonlóan a Rin'negan is rendelkezhet fejlettségi fokozatokkal. Máshogy ugyanis nem tudnám hipotetikus értelemben sem megmagyarázni, hogy a bal szememben miként, hogyan alakulhatott ki a Rin'negan kezdeti, egy gyűrűs stádiuma. Ugyanis ez történt a harcot követően.

Ő maga nem tudja, mit kezdjen ezzel az információval – valahogy kezdi azt érezni, hogy a saját alkalmazkodókészsége lesétált a spektrumról; így hát akként kezeli a képességet, ami. Eszközként – mint a Byakugant, mint a chakráját, mint combtokban lapuló kunait. Ez csak egy eszköz, csak egy fegyver { v a g y m é g s e m ? }, ami azonban még nincs betörve, nincsenek letesztelve sem a képességei, sem a határai. Ez már természetesen önmagában meghatározza az elkövetkező pár napját a közeljövőjét illetően, ahogyan az elkövetkező éveit is akár. Elvégre messze van még attól, hogy a Byakugan mestere legyen, melyhez már hosszú-hosszú évek óta hozzáférése van, ez az új képesség egy újabb kihívás a részére.

És ő azokat kifejezetten imádja.

//Nagyon szépen köszönöm a játékot, nagyon élveztem!

**Akihiro Jaken** Vas. Márc. 07 2021, 03:22

//Haku - Feltámasztott Istenek Epilógus//

Egy kidőlt fa törzsén ülve, lábamat lóbálva talált meg az ANBU lány a paranccsal, hogy térjek vissza a sátorba.
- Hát akkor gondolom később fejezlek be - pillantottam le csalódottan a félig megevett vajas kiflimre. A fáról leugorva egy pillanatig csak álltam ott mint egy rakás szerencsétlenség, majd a fejemben lezajlott kisebb vita után zsebre vágtam a kiflit. Elvégre a Hokage elé mégsem járulhatok egy kiflivel a kezemben… de így most jó vajas lett a zsebem.
A sátorba visszatérő csapatunkhoz még Akane és Zauki csatlakozott, s belépve Yoshi, illetve a Hokage és Kazekage fogadott minket. ~ Hmmm… Vajon mit beszélünk meg Kiri és Iwa háta mögött, amiben én is érintett vagyok? ~ tűnődtem el, miközben elfoglaltam helyemet a Hokage oldalán a körben.
Yoshitaro egy olyan szervezet létrehozását vázolta fel, amely a nemzetek összefogásán alapulva próbálná felvenni a harcot az Akatsuki ellen. Egy ilyen alakulat létrehozása papíron mindenképpen jól hangzik, és nagyon megtisztelő, hogy engem is tagnak szánnak, de azért nem hagy nyugodni az a kis kétség, ami lelkem mélyéről szurkál oda a lelkesedésemnek.
~ Vajon tényleg képesek lennénk együttműködni a többi nemzettel? Én nem vagyok egy kifejezetten haragtartó típus, és alapvetően igyekszem a legjobbat feltételezni mindenkiről… De azért amikor meglátok egy kirigakureit csak beverném az orrát. A háború óta még mindig csak nehezen birkózok meg a gondolattal, hogy habozás nélkül képesek lettek volna nem egy, hanem két bijuut ráengedni a civilekkel tömött Kumogakuréra, ha nem állítjuk meg őket időben. De nem… Nem létezik, hogy minden kirigakurei hasonló erkölccsel rendelkezzen. Nem lesz könnyű, de sikerülhet! ~ hessegettem el a gondolatot, ahogy Kakashi is szóra nyitotta a száját.

A Hokage mondanivalójára teljesen kikerekedett a szemem.
~ Hát akkor ezek szerint nem ez a legalkalmasabb pillanat arra, hogy felajánljam szolgálataimat a Hokage testőrségébe… ~ sóhajtottam ~ Ez hatalmas árat követel… Hátra hagyni Konohát, az otthonomat. Amiért reggelente felkelek, amiért éjt nappallá téve edzek, amiért az életemet adnám… Na nem mintha most olyan tipp-topp állapotban lenne… De nincs olyan ütés, amiből ez a Falu ne tudna felállni. Viszont vajon készen állnék rá, hogy a megvédéséért feladjam azt, ami ideköt? Az emlékek, az emberek, a hűségem, az álmaim… ~ jelent meg előttem arcom Hokage fejszoborként: egy gyermeki álom csupán, mellyel csak gondolati szinten játszottam el olykor-olykor unalmas órákon, de a lehetőség legalább mindig adott volt ~ Kész lennék meghozni ezt a döntést? Tudván, hogy csak így óvhatom meg azt, amit hátra hagyok… Ez egy nehéz kérdés. Olyan, aminek a válaszára mindenképpen szükségem van némi időre. Olyan kérdés, amelynek jobb lenne teljesen elkerülni a feltevését. ~

A sátrat elhagyva Yoshi Akanéhoz és hozzám fordult, s búcsúra nyitotta száját.
- Ne aggódj, nem lesz sok nyugta a Kirigakurei srácnak. Majd megyek, bemutatkozok neki, kezet nyújtok… Bumm, Hiraishin a tenyerén, a zsebemben van. Na majd akkor titkolózzon - mondtam tréfálkozva(…?) - Egy hét múlva - néztem Yoshi szemébe, s dugtam öklömet én is a kör közepére, majd egy nagyon kínos és a szó közepén elhaló „Vadmacskák” kiáltással távolabb léptem, teret hagyva Yoshi és Akane párbeszédének, míg én a sátorban felvázolt szervezeten merengtem gondterhelten zsebre dugott kézzel.
Ahogy Yoshi és Zauki távolodtak, Akane mellé csoszogtam, majd csak ott realizáltam, hogy kezem beleakadt a korábban félig megkezdett elemózsiámba. Zsebemből előhúzva nyújtottam fel Akane felé a félig megrágott pékárut, elvégre úgy neveltek, hogy megosszam másokkal az ennivalóm, és ki tudja, hátha kedve szottyan hozzá.
- Kis vajaskiflit?

//Köszönöm szépen a játékot, nagyon jó volt!//

Ajánlott tartalom