Re: Főtörténetszál Fórumkaland-Feltámasztott Istenek

**Uzuchi Reito** Kedd Aug. 18 2020, 14:19

- Úgy érzem felesleges itt ácsorognunk egészen addig, amíg Oyoki felébred. Nyilvánvaló, hogy jó kezekben van nálad, és mivel a közelben nem látok más túlélőt, akinek esetleg a segítségünkre lenne szüksége… - Reitonak idilli kép villant be családjáról - Rin! Ideje indulnunk. Nem ez az egyetlen hely, ahol szükség van a segítségünkre.

- Szükségetek lesz még segítségre a későbbiekben. Én itt elboldogulok, de aki képes mozogni és enyhék a sérülései, gyűjtsétek össze és vigyétek magatokkal. Még szükségetek lesz rájuk. – Kérte Reitoékat Katsuyu.

Egyértelmű volt, hogy Katsuyu-sama kérése, akár a Hokage utasítása is lehetett volna.

- Van még valaki? – Céltalanul kiáltott Reito. Ha valaki, akinek elég ereje van, csatlakozik hozzá, akkor azzal együtt egyből elindul vissza a fal tetejére.

~ Lefele könnyebb volt. Szerencsére bőven van még erőm, de nem tudom, meddig kell még beosztanom. ~

Ahogy visszafele futottak a törmelékeken, lábukkal csak porfelhőt hagytak maguk után. A fal ismét magasnak bizonyult. Hiába, Reito sem kipihent állapotában esett bele az események közepébe. Ahogy felértek, csak egy korty vizet inni volt ideje. A dolgok szinte követték egymást. Visszatértek, jelentette az akimichinek a lent történteket és azt tapasztalta, hogy a fent lévők két részre bomlanak. A korábban utasításokat adó akimichi most egyedül indul tovább egy másik irányba.

- Taicho! Te miért nem jössz az óvóhelyre? – Állt értetlenül Reito. Ha megkapja a választ a kérdésre, abban az esetben Reito a szétválást követően a többi akimichivel megy az óvóhely irányába. Azonban amíg látóhatáron belül van, szemével igyekszik követni a tőle távolodó akimichit.

- Rin! Jamachi! Ne lankadjon a figyelmetek! Nem tudhatjuk, hogy az ellenség megáll-e ennyinél. Mi még élünk. És amíg a falu lakói élnek, addig a falu is fennmarad. – Reito egy pillanatra elmosolyodott. ~ Ez olyan gyönyörűen hangzott. Költő is lehetnék akár… Rei, kapj már észhez, mindjárt odaérünk az óvóhely… ~

Szintén felkavaró volt a látvány, ami eléjük tárult. Az óvóhely bejáratát törmelék fedte. A hatalmas lökéshullám ezt a helyet sem hagyta meg épségben.

~ Nem meglepő, hogy itt is csak törmelék van. Belül azonban még mindig épségben lehetnek a civilek. Ez nem jelenti azt, hogy el kéne veszítenünk a reményt. ~

Reitot nem a törmelék aggasztotta. Nem is az ellenség. Sokkalta inkább az ellenség hiánya… ~ Mi értelme volt elpusztítani a falut, ha nem fejezték be azt, amit elkezdtek. Nem tetszik, hogy akadály nélkül el tudtunk jutni ide. ~

Miközben Jamachi kétségbeesetten próbálja elhordani a törmeléket az akimichikkel az óvóhely bejáratából, Rin halk szavai rázták fel elmélkedéséből Reitot:

- Mit lehet ilyen helyzetben tenni? – Kérdezte Rin, bár Reito számára nem volt egyértelmű, hogy a kérdését kinek tette fel.

- Őszintén szólva, szinte semmit nem tehetünk. Bármennyire is szánalmasan hangzik, gyengék vagyunk. Még… A törmelék elhordáshoz szemmel láthatóan nagyobb fizikai erőnlét szükséges. Olyan ellenséggel, aki ilyen pusztításra képes, nem tudjuk felvenni harcot és kicsit kétlem is hogy valaki képes lenne rá. Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy ügyelünk arra, nehogy valaki hívatlanul és váratlanul mögénk kerüljön. –

Másodpercek teltek el, míg Reito azon gondolkodott vajon itt lesz-e a családja, vagy reménye vesztetten, a legrosszabbra számítva lépjen be az eltemetett építménybe.

- Van még másik óvóhely is? – Tette fel a kérdést Reito bárkinek, aki érdemben tud választ adni számára.

A bejárat megtisztításának a végéig vár. Amennyiben a bejáratot szabaddá teszik, még mielőtt megindulna, igyekszik megfogni barátja, Jamachi, kezét. Jó erősen, hogy ne tudjon vakmerően beszaladni. Ha Jamachi vagy Rin be akar menni:

- Várjatok, ne legyünk ostobák. Nem tudhatjuk, hogy ki vár minket odabenn. Miért nem próbáltak meg eddig kijutni a túlélők? Lehet, hogy pusztán csak azért, mert nem volt olyan, aki alkalmas lett volna a törmelék veszélytelen eltávolítására, de nem lehetünk biztosak. Ez parancs a részemről az irányotokba. –

Mielőtt bemennének a barlangba, Reito valami fényforrást igyekszik keríteni, amit odabent tudnak használni, még akkor is ha ki van világítva a belseje. Ha nincs fény és nem talál más fényforrást, akkor a zsebében lévő öngyújtóval világít. Bal kezében az öngyújtó, jobb kezében pedig kunai. Amíg van valami más fény, ebben az esetben mind a két kezében kunaial megy be.

Bent a akimichikkel együtt megkíséreli felkutatni a túlélőket.

**Naito Kenji** Kedd Aug. 18 2020, 15:52

// Főtörténetszál, Fórumkaland //

A sérülések felmérése valamelyest nyugodtabbá tett. A fejünk volt csak bekötve, és felületi sérüléseken kívül, a legkomolyabb gond a szédülés volt. Ezzel kellett csupán megbirkóznom, ami kisebb-nagyobb sikerekkel ment is. Próbáltam felmérni a helyet, lehetséges kiutat keresve, mikor valami megzavart minket. A furcsa fehér lény, amikkel eddig küzdöttünk és boncoltunk, most furcsa, csavart fejjel jelent meg mögöttünk. A hideg is kirázott attól a hangtól, és egy pillanatig le is dermedtem. Amint észhez tértem, rögtön védelmi állást vettem fel, közelebb lépve a társaimhoz. A csavart fején kívül, a polipcsápon akadt meg a szemem… Minek az neki? No meg honnan a fenéből szerezte azt? Rossz barlang… zombik… mi van? Ennyire azért nem üthettem be a fejemet, vagy igen? A fura mozdulatai mosolyra késztettek, kérdése viszont lefagyasztotta azt. Kezdtem úgy érezni magam, mint egy szürreális álomban. Hogy kérdezhet valaki ilyesmit? Nem csinálta még, vagy… nem képes rá… Viszont bejutott ide, így tudhatja a kijáratot is.
– Ha épségben kijuttatsz innen és átadod a polipcsápot, akkor válaszolok a kérdésre. Elég értékes információ ez, így szerintem jó alkulnak ígérkezik. Nos? –Az ellenséggel alkudozni nem a legjobb dolog, de mindannyian ki akarunk jutni innen. Elég együgyünek tűnik a maszlag, de nem szabad lebecsülni. Másabbnak tűnik, mint az eddigiek, de talán beleme…nt volna az alkuba, ha Yamato nem támad neki azonnal. Miért kell mindent harccal megoldani, de most komolyan? Kis helyen vagyunk, nem tudom milyen pecsétet hajított el, de ha robban, azzal nekünk is árt. Értelmetlen volt harcot kezdeményezni. Nem is állt szándékomban aktívan részt venni benne, ezért az ájult kunoichi elé álltam, közvetlen Shizune mellé, és egy kunai-al a kezemben tartottam a védelmi pozíciót. Csodás vagy Yamato, most nyiffantasz ki minket.

**Shikoku Naoki** Kedd Aug. 18 2020, 16:48

//Remélem még épphogy időben becsúsztam... ^^"//

Naokiban kavarogtak az érzések, ahogy realizálta a pusztítás mértékét Konohában. Félelem, szánalom és harag. A félelem részét próbálta meg minél inkább irányítás alá vonni, hiszen tapasztalatból tudta, hogy ebből nagyon könnyen kialakulhat egy mentális blokk. Igen, az ellenség jóval felette áll, de ezen jelenleg nem tud változtatni, nem tehet ellene semmit, így felesleges is ezzel foglalkoznia. Annak ellenére, hogy ezt az eszével tudta, nem volt egyszerű ténylegesen is megvalósítani, de szerencsére Naoki nem először csinált ilyet, az elméje feletti kontrollja továbbra sem hagyta cserben.
Maradt a két érzés, amik egymást váltották. A szánalom érzését nem nagyon kellett magyarázni. A falu eltűnt, ezrek halhattak meg, akárhova nézett halottakat vagy súlyosan sebesülteket látott maga körül. Viszont alaposabban megvizsgálva a helyzetet nyilvánvalóvá vállt, hogy a túlélők szinte mindegyike konohai volt. Ahogy végignézett a halottakon és sebesülteken, teljesen egyértelművé vállt számára amit eddig csak sejtett - a meztelen csigák megvédték azokat, akiken megjelentek. És csak konohai shinobikon jelentek meg. Ami azt jelentette, hogy valószínűleg a szövetséges delegációk közel összes tagja meghalt a robbanásban, a homoki delegációt is beleértve. Naoki azért remélte, hogy legalább a magasabb szintű jouninok és chunninok túlélték, különben ez az incidens igencsak nagy csapás lenne Sunagakure-nak. Elvégre a tisztelet megadása érdekében, nem akárkiket küldtek el ebben a delegációban, mégiscsak az egyik legfontosabb szövetségesük, Konoha vezetőjének a beiktatásáról volt szó. Persze a Naoki szintű shinobik csak random kíséret voltak, tapasztalatgyűjtés végett lettek kiválasztva. Ha közülük valaki túl is élte, örülhettek a szerencséjüknek, ahogy Naoki is tette.

Gondolatai közül egy távoli mozgás rángatta ki és ahogy odakoncentrált, fanyar mosollyal vette tudomásul, hogy a konohaiak vezetősége természetesen túlélte az egészet, annak ellenére hogy láthatóan az epicentrum közelében voltak. Bár elég messze voltak, de köztük se látott nem konohai shinobit.
Ahogy ez világossá vállt számára, úgy érezte elég volt a tétlenségből, kicsit ki is fújta már magát, így úgy döntött ideje megpróbálni megkeresni a társait. A sebesülteket, halottakat teljes mértékben ignorálva leugrott a fa tetejéről és közepes tempóban a volt falu közepe felé vette az irányt, megközelítőleg megpróbálta behatárolni hol tartózkodhattak a magasabb szintű homok shinobik a robbanás előtt.
A környezetére próbál figyelni haladás közben, de a robbanás miatt nem túl sok minden maradt, amik elfedhetnék a kilátást, így remélhetőleg idejében észreveszi a veszélyes helyzeteket. Elővigyázatosságból azért drótjait a kezében tartja.
Célja a sunai küldöttség életben maradt tagjainak a felkutatása.

**Nashimaru Shizu** Kedd Aug. 18 2020, 16:49

// Jiraiya - Feltámasztott istenek //

'Hehe...' Mosolyodok el, az ismeretlen szavaira, miközben bal csuklómmal letörölgetem a könnyeim egy részét. 'Maga igen jól informált.' Ismeretlen volt számomra születésem pontos ideje, de egy belső, nyugtató érzés azt súgta, hogy felesleges kételkednék a férfi szavaiban. Könnyektől nedves kezemet lassan belemártottam a tűz lángjaiba. Egy ideig csak szemléltem, ahogy a hűvös lángok körbetancolják az ujjaimat, keserűen gyönyörködve a látványban, egy kis idő elteltével pedig szépen lassan elkezdtem simogatni, mintha csak egy tavacska vizét kevergetném gyöngéden. Apró vígasz volt csupán ez a kis játék, mely elterelte a figyelmemet a helyzetemről. Viszont azt meg kell hagynom; a tűz látványa a fa ropogásával ebben a kietlen, mégis utópikusan idilli világban valahogy mégis nyugtatóan hatott a lelkemre. A keserűség, az elmétszaggató gondolat, hogy ez a túlvilág - Egy apró fény a végtelen sötétségben - kegyetlen végzet az élőknek, s mégis úgy érzem mintha látnám a tökéletességet ebben határtalan bánatban. Érzem hogy nem fájdalom a szomorúság, a megbánás vagy a magány, csupán csak egy újabb szín az élet isteni festményén. Felemelkedés, bukás, alkotás, rombolás, harag, együttérzés, megbánás, irigység, szenvedés, szeretet, születés és halál. Mind csak elegáns ecsetvonások egy elegáns festményen. Azok, kik mindig csak adott vonalakra és színekre koncentrálnak sosem fogják látni a teljes kép harmóniáját és tökéletességét.

'Hát hát...' Zökkenek ki hirtelen hosszas elmélkedésemből. Hosszasan körbenézek a sötétségben, ahogy azt a férfi is tette. Kutatok valamit, valamit aminek alakja van, bármi ami felé elindulhatnék, valamilyen útmutatást. Végül beletörődötten fordulok vissza a tűzhöz.

'Nem tudom. Fogalmam sincs.' Válaszolok a férfinak. 'Fogalmam sincs...' Ismételtem kissé keserűen majd rápillantottam a sülő húsra. '...Bár van egy olyan érzésem hogy amennyi időt itt el fogunk tölteni, talán még a hús is megsül a hideg tűzön.' Egy pár pillanatig még szótlanul játszok a lángokkal, végül lassan kiveszem a kezem a tűzből s végigszemlélem. Semmi nyoma égési sérülésnek, mindössze néhány apró, szinte láthatatlan vágásnyomot talál csak a szemem. Hagyatékai konyhai felelőtlenségeimnek.

'Tudja, mikor elhagytam az otthonomat, mikor elbúcsúztam anyától azt mondtam neki, hogy azért kelek útra, hogy felkutassam a vérszerinti apámat. Hogy valójában csak a kíváncsiság vezérel, s egy oda-vissza út lesz csupán.' Apró szünetet tartottam. Kissé nehezen akartak megformálódni a szavak. 'Azt hiszem... Azt hiszem hogy nem mondtam neki igazat akkor...' Miért is érdekelne annyira engem egy személy, akivel sosem találkoztam? Hisz mindenem megvolt amit csak akarhattam. Mégsem éreztem... teljesnek magam. Leélni az életemet abban a kis városban, az elöljáró lányaként... Megházasodni, gyermekeket szülni és boldogságban megöregedni... 'A tanítom, Shoji-sensei mindig azt mondta nekem, hogy az ember akkor találja meg csak az útját, mikor a legvégén a háta mögé tekint.' Egy újabb könnylavina indult meg az arcomon, ahogy belegondoltam ezekbe a szavakba. 'Vicces...' Folytatom egy levegővételnyi szünet után. 'Itt akármerre nézek, nem találok utat.' Lábaimat lassan felhúztam magam elé majd karjaimmal összekulcsoltam azokat. Fejemet megpihentetem a térdeimen. 'Csak sötétséget.' Tekintetem újra megmártózott a tűzben, az egyetlen fénypontban, melyhez tarthatott a szemem, de hamar átvándorolt a férfi arcára, még ha nem is tudta kivenni a vonásait.

'Ki maga?' Tettem fel magabiztos és éles hangon, s elkapott egy furcsa érzés, mintha ennek a tűznek a fénye sem lenne örök...

Jiraiya Kedd Aug. 18 2020, 21:44

Feltámasztott Istenek

Shakaku & Jaken & Yoshitaro & Zauki & Kazuma

Kétség sem fér hozzá, hogy ha ők egy megszokott csapatot alkotnának, akkor kevesen lennének képesek felvenni velük a harcot. Hiszen ez a spontán alakult, a Ninja Világ különleges képességeit birtokló személyekbőll álló csapat utánozhatatlan párosítás, s aligha volt hasonlóra példa a történelem során. A kérdés csak az, hogy az események lecsengésével lesz-e lehetőségük újra egyesülni?

[...]

Miközben a vörös hajú ellenfél elnyelte a támadást, s várt, addig ők megvitatták mindazt, amit meg kellett.

Az ANBU-hölgy képességei páratlanok voltak. Talán nem mérhető úgy erőben és intenzitásban, mint Yoshitaroé, - vagy legalábbis nem ennyire látványos, - ám minden kétséget kizárólag hatásosak. Nem is volt ezzel baj, elvégre egy Ninja legyen rejtett és titokzatos, magából mindig csak annyit fedjen fel, amennyit feltétlenül muszáj. Mindez hatványozottan igaz az ANBU tagjaira.

Visszatérve az ANBU-lány képességeire...

Megosztott figyelme kielemezte a teljes helyzetet. Másodpercek alatt oly' sok információt szívott magába, melyről társainak talán csak felszínes sejtése lehetett. Nem csupán levendulaszín szemei biztosították számára ezt a rendkívüliséget, óh nem... Ha nem lett volna ennyire képzett, hogyha nem lett volna az aki, akkor a Byakugan sem láttathatott volna ennyi információt. Fejlett képességei okán ragadhatta meg azokat az apró nüanszokat, melyek elvezették őt a válaszokig.

Az ellenség Jutsu eltüntető képességét Jaken Katon technikájából volt képes kielemezni!

A lány látta, hogy a tűz technika miként pusztítja a környezetet, ám az a hőforrás, azok a lángok és lökéshullámok, melyek a chakrahatás okán jöttek volna létre már nem érték el az ellenséget: Minden negatív, a testére ható tényező abszorbálásra került. Mintha a chakra - mely létrehozta a technikát és -, ami materializálta a jutsut szépen lassan visszaalakulna, és mintha a szerkezete más típust, formát öltene: megmarad ugyanaz a chakra, felismerhető az eredettől - a forrástól - érkező minősége - tehát a gazdatesttől - de mégis megváltozik valamilyen felismerhetetlen módon, majd eltűnik... Shakaku úgy látja, mintha eltűnne az ellenfél testében, de nem az ő chakrakészletében, hanem a testében. Nem lesz tőle több a chakrája, csupán eltűnik. Ilyet eddig csak pecséteknél látott...

Ami viszont még szembetűnő volt, hogy nem látott a technika elnyelése előtt egyetlen egy észrevehető chakramozgást sem, sem pedig kézjelet, sem pedig chakraaktivitást. Legalábbis olyat nem, ami technika használatra enged következtetni.

Ami pedig a fáslis alakot illeti, az ő összeállásának ideje alatt nem lát mást, minthogy a testét alkotó chakratömeg igyekszik összeszedni a szétszóródott, chakrává alakult darabokat. Mintha egy láthatatlan erő összetartaná a fáslis alak chakráját, úgy vonzódnak egymáshoz a széthullott chakradarabok. A másik chakra - amit az előzőekben nyomokban észlelet, s ami feltehetően kifejti a feltámasztó technika hatását - ugyanúgy viselkedik, elvegyül a test összeálló chakrájával!

Amikor pedig a száját eltakarva beszél, nem lát érdemi reakciót az ellenfelétől. Ugyanúgy figyel, mint eddig, chakraaktivitásnak nyoma sincs. Ebből Shakaku kikövetkeztetheti, hogy nem próbál meg figyelni rájuk, ám abban nem lehet biztos, hogy nem tudná akármikor megbénítani őt.

[...]

Akárhogy is, az események felgyorsulnak miután egy épkézlábnak tűnő tervvel áll elő a csapat.

Mint minden támadás a sikerességre fókuszál, ám minden sikertelen támadás egy tökéletes tett arra vonatkozóan, hogy az ellenfél képességeit és annak határait megismerjük. Ezt tudták ők is, így nem vártak túl nagy eredményt, mindazonáltal a halálra játszottak... Tudták, hogy az ellenséget nem képesek megölni, de ennek ellenére úgy kellett támadniuk! Így hát Zauki és Jaken tették meg az első lépéseket, miközben Yoshitaro elkezdte előkészíteni technikáit, Shakaku pedig kicsit lemaradva, de párhuzamosan igyekezett akciózni Jakennel és Zaukival.

Kazuma pedig eldönthette, hogy melyikőjüket támogatja.

[...]

Zauki és Jaken egyszerre cselekedet: Miután a Kígyó kézpecséttel Zauki útjára engedte hömpölygő chakráját, az óriási gyökérszerű képződmények kígyózva, tucatjával haladtak előre. Jaken ezeket meglovagolva száguldott ellenfele felé, s jóformán a Mokuton technika előtt ért oda! Ezzel együtt az ANBU Shakaku is felvéve a versenyt Jaken gyorsaságával, cikázásba kezdett és majdhogynem hajszál pontosan Zauki Mokuton technikája mellett cikázva rohamozta meg Nagatot.

Több irányból támadt rá, ám mindez másodpercekig tartott az ő felerősített gyorsaságával.

Ekkor ért oda Jaken a Nidaime Tsuchikage testéhez, Zauki pedig ekkorra már a föld alatt volt és egy-két másodperc múlva már ő is a célponthoz érkezne.

- Banshō Ten'in! - A Vörös hajú ninja hangja fojtott volt, s fájdalmas, mintha szenvedve nyögné szavait, ám technikájának iránya egyértelmű és világos volt: Még mielőtt karját emelte volna már meg is dermedt a a mozgásban mindkettő őrült sebességgel mozgó ninja, s elveszítve önuralmukat saját testük felett, Jaken és Shakaku is a levegőbe emelkedve, - ekkor három shuriken a vörös hajú testébe fúródott - villám sebességgel - ámbár számukra és mindenki más számára is követhetően sebesen - indult meg a vörös hajú fickó felé.

Jaken és Shakaku tehát a másodperc tört része alatt - saját gyorsaságukat is felülmúlva ezzel a Vörös hajú ellenfél - dermedt meg és emelkedett el a talajtól, s kezdett száguldani az ellenség felé, aki feléjük emelt tenyérrel várta őket. Tenyerének közepén egy fekete folt jelent meg, majd hirtelen kilökődött és egy hihetetlen erővel eldobott Senbon gyorsaságával száguldott a két ninja felé, kik maguk is akaratuk ellenére a levegőben felé tartottak. Még az S szintű képességeik sem voltak elegek ahhoz, hogy sokáig gondolkozhassanak, még Shakaku képességei sem engedték meg, hogy kielemezhesse a helyzetet.
Jaken észleve a veszélyt, azonnal használta a Hiraishin no Jutsut: egy szempillantás alatt termett Zauki mellett, ki ekkor rúgta a földre az éppen összeálló Tsuchikagét, kinek a testéből darabok szakadtak le, majd a Mokubunshin, használva a Senei Taijashut, megbéklyózta az Edo Tenseies, földön fekvő ninját, míg az eredeti megragadta a lábát. Jaken, Zauki fölött, a földön találta magát és azonnal láthatta, hogy mi történik az ANBU társával, ahogyan azt is látta, hogy az egyik fába, egy ébenfekete botszerű, hegyes végű rúd állt bele. Feltehetően az, ami az ellenség tenyeréből lövődött ki!

Shakaku látta a "szeme sarkából," hogy az ugyancsak magatehetetlen társa egy sárgás villanás kíséretében eltűnik, de nem volt ideje gondolkodni, azonnal cselekednie kellett, hiszen ő maga és az a fekete valami is hihetetlenül gyorsan mozog és a másodperc tört része alatt, már találkozhatnak is! Egyetlen egy chakrafelszabadításra vagy egy gyors technikára van ideje, egyetlen egy megmozdulásra, mely megpecsételheti sorsát!

Mindezen nehéz körülmények ellenére, a Byakuganját használva továbbra is figyelemmel tudja kísérni ellenfelét, ahogyan az előtt is, és akkor is, amikor ez a furcsa technika megragadta őt - őket: Nem volt semmi jele, kivéve egy aprócska, alig észrevehető - amit előzőleg nem vett észre, hiszen megosztotta saját figyelmét több felé, ám most csak ide koncentrált - mely majdhogynem egyazon időben "villant fel," mint ahogyan a kimondott technika aktiválódott.

A gyűrűs, félt szemekből pulzált chakramennyiség tört fel, s vele egyidejűleg aktiválódott a technika. Ez önmagában nem ad majd maximum csak egy század másodpercnyi - őrülten kevés - jelzést Shakakunak, mindazonáltal információnak nem utolsó, hogyha kikövetkeztetésről van szó. Elvégre, ezek a szemek nem hétköznapiak és Shakaku szintjén, az ő ismereteivel és tudásával már akárki tudhatja, hogy bizony Rikudou Sennin legendája is hasonló szemekről szólt. Azok vagy sem, mindenképpen egy Dojutsu, mely kapcsolatba áll a használó létrehozott technikájával.

Ám mit sem ér ezen megszerzett tudás, ha Shakaku nem reagál jót, jól és jó időben!

Yoshitaro eközben folyamatosan chakrát gyűjt, s bár még nem kapott elég időt, - lévén, hogy mindezen történés mindösszesen 6-7 másodperc leforgása alatt történt - már használhatott volna valamennyit a felpumpálni igyekvő technikáiból, ám társai akcióját, úgy akasztotta meg az Edo Tenseies ellenfél, mintha csak egy kisgyerek játszadozna a hangyákkal! Tehetetlenül nézte, ahogyan társait felkapta és magához húzta. Jaken jól járt, Shakaku pedig...

// A folytatás mindenképpen Shakaku reakciója alapján történik. Mindenkitől kérek kettő, tehát A és B variációt: Az egyikben Shakakut eltalálja a fekete rúd és keresztül megy a mellkasán, míg a másikban Shakaku terve - beszéljetek össze, hogy mi is lesz az - beválik. Mindkettő lehetőségnél tiétek a következő lépés.

Kazuma, a következő körben már muszáj lesz reagálnod, egyelőre, mivel az idő lejárta előtt írtam pár órával, nincs következménye annak, hogy nem írtál, a következőkben már lesz. Egyelőre a karaktered tétlen.

A Nidaime Tsuchikagét Zauki sikeresen sakkban tartja, lényegében "félholt" módjára működik, a teste nem állt össze teljesen, ráadásul Zauki le is fogta, ám még egyáltalán nincs tőle biztonságban senki, mivel a teste - lévén Zauki technikája nem egy Fuuin Jutsu - nincs lepecsételve, csupán lefogva.

Jakennek lehetősége van folytatni a pecsételést, ám reagálhat máshogyan is, ez tőled függ!

Yoshitaro reakciója megint csak kérdéses, minden olyan gyorsan történik, hogy nincs ideje reagálni. Mire megindulna, Shakakut már átszúrta a rúd, vagy sikeresen kitért, hárította, stb stb ---> amit majd kitalál.

Az ellenfél "ellentámadásából" érezhető az erőkülönbség, igazából gyorsabb volt, mint bármelyikőtök. Ugyanakkor, a mozdulataiból sugárzik az erőtlenség. //

Zouo & Reito

Miután Zouo nem érezte hatását az energiatablettájának, újabbat vett magához és fogyasztott el.

Késleltetve, de az eredménye meglett, testi energiái feltöltődtek és a többszörösükre nőtt. Érzékei sziporkáztak, tettrekészségét és cselekvőképességét felturbózta a drog, s az első érdekesnek tűnő, egyben fontos esemény felé vette az irányt a Hokage-emlékmű maradványai felé!

Reito és a társai már ott voltak és egy jó ideje a törmeléket igyekeztek eltakarítani.

Az Akimichi válaszolt Reitonak, s a válasza egyszerű volt: "Neki máshol van helye, ott, ahol szükség lehet az erejére." Azzal tovább is ment.

Szépen lassan sikerült minden törmeléket elhordani, s ez idő alatt Reitoéknak volt idejük arra, hogy még jobban megfigyeljék a falut... Lényegében nem maradt belőle más, csak a törmelékek a falu körül ölelő fala és a Hokage-emlékmű mentén. Ott, ahol utcák és házak voltak, most sivár pusztaság. Itt-ott embereket lehetett látni a síkság közepén. Talán társaikat keresték...

Így pillantották meg a közeledő sötét foltot is, mely egyre inkább telt meg színnel, ahogyan nőtt, ahogyan közeledett feléjük.

Koszos volt, ruhája szakadt, ő maga viszont sziporkázott, csakúgy, mint a nap fényében csillogó fehéres haja. Kusagakure no Sato jelképét viselte.

Az Akimichik éppen végeztek a bejárat szabaddá tételével.

- Állj! - Szegezték Zouonak az Akimichikra jellemző Bo-jukat. - Ki vagy?! Hogyan élted ezt túl? Mit akarsz itt? - Több kérdés, vélhetően attól tartanak, hogy Zouo is az ellenséggel van.

Zouo érhette a helyzetet, hiszen ő is találkozott az alakváltó lények garmadájával. Ő három Geninnek tűnő ninját látott, valamint kettő nagyobb, idősebb, legalább Chuunin rangú, kövér ninját, kiknek arcfestése az Akimichi-klánra utalhatott. A három Genin közül a lány szálkásnak tűnő, ámbár sápatag bőrű volt, hosszú szőke, copfba fogott hajjal. A nagydarab Genin pufók testalkatú volt, a szemei vöröslöttek a könnyektől, orcája szintén pírral volt telt. Mintha kissé megrémült volna Zouotól.

A harmadik Genin tűnt talán a legrátermettebb ninjának közöttük, hiszen izmos-szálkás testalkata, de már csak a testtartása és a tekintete is komolyságot, intelligenciát és tettrekészséget sugárzott.

Nem tűnt úgy a Konohaika számára - merthogy mind azok voltak, akik a barlang bejárata előtt álltak, - hogy Zouo ártani akarna nekik, ám Zouo jól látta, hogy bizalmatlanul fogadják. Nem volt ostoba, tudta, hogy hova, hogy merre terelték előzőlegesen a civileket. Sejthette, hogy ez itt az óvóhely bejárata és őt most potenciális veszélyforrásként kezelik, hiszen az ellenség nemrég még köztük volt!

// Reito és Zouo, most keresztezte utatokat az élet, kérdés, hogy a kialakult szituáció mennyire oldódik meg, vagyis, hogy milyen irányt vesznek a dolgok. Első sorban az Akimichik már kérdeztek, de Reito és a két másik Genin áll közelebb Zouohoz. Rin - a lány - és Jamachi - a pufók Genin - nem szólnak semmit, de a lány jól láthatóan rápillant Reitora, majd a kunaitartójára helyezi a kezét és visszanéz Zouora. //

Naoki & Hina

Mindketten a kietlen síkság közepén sétálnak, melyet egykoron Konohagakure no Satonak neveztek el.

A törmelék - és minden más maradvány - nagyjából 99%-a a falut körülölelő fal és az Északon lévő Hokage-emlékmű hegyének gyűrűjében terült el. Valószínűleg a legtöbb test is ide sodródott.

Ők mégis a síkságban keresgéltek.

Egyre közelebb és közelebb kerültek egymáshoz. A távolban látták, ahogyan a föld alól egy helyen vízsugár tör fel, majd a felrepesztett talaj után ragacsos nyálka folyik a felszínre. A nyálkából kék öltözetű ninják másznak elő. A Kirigakurei delegáció... Megint máshol a talaj felreped és egyszerűen csak kireppennek a barna ruhás, Iwagakurei delegáció tagjai. Látszólag mindnyájan meg vannak döbbenve.

A Sunai és a Kemurigakurei delegációnak se híre, se hamva.

Hina a kutakodás közben végre elég közel került, hogy megleljen egy földkupacot. A kupac alól egy kézfej látszik ki. Naoki Hinát vette észre, ám amikor a lány segítőszándéka okán nekiállt kikaparni a kupac alá rekedt személyt, Naoki is közelebb került, hogy hátha valamelyik Sunagakurei társa az.
Akkora ért oda, amikor Hina már a kupac nagy részét letúrta a lány testéről, kinek a felismerhetetlenségig zúzódott és dagadt arcát vér és föld mocska lepte. Hina óvatos arcához ért, s érezte, hogy még forró. Gyulladt... Tehát még élt! Tompán, de mintha lélegzett is volna, ám pulzusa szinte kitapinthatatlan volt. Deréktól lefelé még mindig a földkupac alatt volt. Látszólag karjai össze-vissza törtek.

Naoki is látja mindezt, s jól tudja, hogyha most megmozgatják, talán meg is ölik.

A lány nemét csak a hosszú hajáról tudták megállapítani. Ahogyan Hina végig nézett a kiásott részen, meglelt egy Kemurigakurei fejpántot. Letúrt még egy kis földet, s meg találta a pengét, melyet már látott, felismerte a szétszakadt ruhát...

Shizu volt az.

Már alig élt... S abban a pillanatban, ahogyan Hina felismerte őt, a lány mintha öklendezett volna egyet, nyelvét kinyújtva felszakadt szájából, kifújta a tüdejében lévő maradék levegőt.

Naoki és Hina számára is a jelenet egy igencsak komoly jelentőséggel dolgot juttatott eszébe, egy kifejezést, melyet nem sejtettek, hogy innen eredhet: "Kilehelte a lelkét."

Ha Hina most felmérné Shizu életjeleit, már sem légzést, sem pedig szívverést nem tapasztalna. A Klinikai halál beállt, a kérdés csak az, hogy ezt ők ketten elfogadják-e?

Kenji & Yamato

Senki nem értette a megjelenő alakot, ahogyan azt sem, hogy pontosan mi is történt.

Az ANBU és Shizune is azonnal mozdul, Yamatoval egyetemben. Kenji végig sem tudta mondani, amit szeretett volna, ugyanis az ANBU megjelent a lény mögött és egy fél kézpecsétet formálva érintette meg a hátát.

- Kuchiyose...

- Késő! - Visított a lény, majd egy bénának tűnő táncmozdulattal szökkent odébb, mintha csak gumiból lenne. Eközben Shizune tűvetőt használva igyekezett eltalálni a lényt, kinek testéből apró lombok nőttek ki, mik felfogták a tűket. Ekkor érkezett meg Yamato pecsétje, mi nem tett meg túl nagy utat, - lévén papír lap volt és eldobta azt a levegőbe - papír módjára hullt a földre, majd felrobbant.

Az apró helyiséget lilás füst terítette be mi megbénított mindenkit, kivéve Yamatot, akin légszűrős maszk volt. Az ANBU-ra sem volt komoly hatással, egyedül a mozgását nehezítette, Shizune pedig úgy tűnt immunis. Kenji viszont lebénult, mozdulni sem tudott egészen addig, amíg a füst el nem tűnt.

Mire az eltűnt, - Yamato nem látta az ellenséget - addigra a furcsa alak eltűnt.

- Az a csáp...

- Igen, az a Hachibi csápja volt.

- Az istenit! A felszínre kell érnünk!

- Máris. - Azzal az ANBU újra kézpecsétekbe kezdett, majd a padlóra tapasztotta mindkét kezét. - Kuchiyose: Iwagame! - S azzal a talaj remegni kezdett. Kenji mozdulatlansága elmúlt, Shizune pedig felkapta a földről az ájult Kunoichit. Az eddig teknőspáncél szerű falak eltűntek, most már újra a Kage palota kis spontán helyiségének falai látszódtak, de már alig bírták a gyűrődést. Szerencsére néhány másodperccel később a remegés abbamaradt, majd egy puffanás és vége...

[...]

Az ANBU azt mondta, hogy a felszínen vannak, de ezt nem lehetett megállapítani így. Olyan volt, mintha még mindig a Hokage-palota egyik irodájában lennének. Ez így is volt, csupán nem volt világítás.

Az ANBU kinyitotta az ajtót, majd kilépett, de ekkor ledermedt.

Shizune követte őt, ahogyan Yamato és Kenji is... Ekkor tárult szemük elé a hihetetlen látvány: Konohagakure no Sato egy kietlen pusztasággá változott.

- Iwagama! Hol vagyunk?!

- Ahova idéztél! Ha jól látom, ez itt Konohagakure no Sato volt. - Nézett a mögöttük lévő Hokage-emlékmű maradványai felé.

Kívülről megnézve az egészet, a Hokage-palotából ez az egy betontömb-szoba maradt, ami köré az ANBU egy teknőspáncélt vont. Így úszta meg az egészet és merült el a talajba, miközben a falu megsemmisült. Mintha csak valami becsapódott volna: Egy kráter volt.

A teknőspáncél eltűnt, s egy igencsak nagy, mondhatni Óriás teknős feküdt a nála kisebb, roskadozó betontömb-szoba mellett. - Amiben eddig volt a kis csapat. - Néhány másodperccel ez előtt, az idézést követően a szájába vette az egész tömböt és úgy tört fel a felszínre. A felrepesztett rész - ahol a teknős feljött a föld alól a felszínre, - hatalmas volt, mégis minden eltörpült a falu pusztasága mellett...

Sem az ANBU sem pedig Shizune nem tudott megszólalni, sőt, a nő egyenesen pánikba esve indult meg egy irányba.

- Tsunade-sama! - Utána a malaca sietett.

Shizu

Keserűség lett úrrá azon a helyen, ahol eddig csupán végtelen sötétség uralkodott.

Mintha az alak egy pillanatig meglepődött volna Shizu kijelentésén még annak ellenére is, hogy ez idáig a lány puszta kezével simogatta a szelíd lángokat. Mint aki nem hitt neki, kezével óvatosan és félve a sülő - és már lassan késznek tűnő - állat felé nyúlt, majd gyorsan megnyomva azt, elrántotta a kezét.

- Nekem egész forrónak tűnik. - Ujját a szájához emelte, mintha csak úgy próbálná meg hűteni. - De még nincs teljesen kész, kell neki egy kis idő. - Tűnődött.

Eztán az alak hallgatott és figyelt... Nem szólt közbe, csak nézte a lányt, s próbálta megérteni a keserűségét. Hagyta, hogy Shizu beszéljen egészen addig, amíg saját emlékei, míg saját múltja meg nem kísértette és fel nem sejlett emberi lelkében, hogy mennyi mindent veszített... Hogy mennyi minden várt volna még rá.

S mindeközben Shizu észre sem vette, hogy a sötét távolban fátyolos képek derengenek fel. Egy jövő képe, melyet ő maga festett, s mi nem tűnt el ez után. Megmaradt délibábnak a sötétségben. Ezután már észreveheti, megláthatja magát asszonyként, gyermekekkel és egy szerető férjjel az oldalán.

Ez követően újabb szavak hagyják el a száját, melyek saját múltjára asszociálnak. Shizu mögött, úgyszintén a távolban délibábként elevenedik meg előtte egész eddigi élete és annak színdarabszerű momentumai...

Ahogyan Shizu összehúzta magát a férfi mintha fel akart volna állni, de nem ment neki. Nyugtalanná lett, s újra körbenézett. Shizu érzett valamit... Valamit, mi saját ürességén és keserűségén túl létezett, máshonnan jött, mástól jött, másból jött. A férfi felől érezte. Szomorú volt és a szíve szinte össze szorult.

- Nem jó így látni téged. - Jelentette ki, s mintha hangja megcsuklott volna, majd megköszörülte a torkát és ignorálva a választ, kérdéssel felelve terelt. - Tehát így döntöttél? - Kérdezte, s ha a lány nem válaszol, visszautal. - Azt kérdezted, hogy meghaltál e? Emlékszel? - Csend lett, s ha Shizu eddig nem vette észre a távolban játszó képeket, akkor a férfi biccentett egyszer az egyik, egyszer a másik felé. Aztán megint várt, s egy újabb irányba nézett, abba az irányba, ahol még mindig vaksötét ült. - Na tessék... - Nézett vissza a sülő húsára, mely most olyan nyers volt, mintha most tűzte volna fel a nyársra. - Kellett neked a tűzzel játszani! - Nevetett. - Most kezdhetem elölről! - Ekkor a tűz egy pillanatra elgyengült, mintha csak haldokolna. - Nos, szerény véleményem szerint, ez a hely a tiéd. Megtestesíti mindazt, amit érzel. - Nézett körbe a fejével körözve. - Mindent összevetve, egyáltalán nem furcsa, hogy most ezt látjuk.

Inako & Miuru

// Inako, te nem kapsz további komolyabb feladatot a faluból, lényegében a sérülteket kell segítened ellátnod! Köszönöm a játékot, véleményem szerint Inakot alakítod a legeslegjobban a játékos karaktereid közül! Smile

Miuru, neked is köszönöm a játékot, a karakter elhagyta a falut és ezzel együtt a történések eseményét is. Köszönöm a roppantul karakter hű játékot, szerintem a történtek tovább árnyalják majd Miuru személyiségét.

Ha szeretnétek, mindkettőtöknek lesz lehetősége a következő kalandokba is becsatlakozni!
A jutalmazásra majd a Fórumkaland végén kerül sor! Smile

//

Jiraiya Kedd Aug. 18 2020, 21:44

Szigorú Határidő: 2020.09.01.

Az, aki az előző körből kimaradt és most sem ír bármilyen indoklás nélkül, azt ki kell, hogy írjam!

Nara Akane
Állapot: 90% - Sok chakrát felhasználtál, most már fizikailag is kiüt a fáradtság, ám az energiatabletta aktivizált!
Chakratartalék: 19% - Lassan már kimerülsz, a chakrád a végét járja...

Hamacho Yoshitaro
Állapot: 87%
Chakratartalék: 75%
Senjutsu Chakratartalék: 180% - Egyelőre chakrát gyűjtesz!

Akihiro Jaken (Eredeti)
Állapot: 93%
Chakratartalék: 40% - Hiraishin Kakashival (Beleszámolva az ő chakrája is9

Akihiro Jaken (KB.)
Állapot: 95%
Chakrtartalék: 31% - Hiraishin

Hasegawa Zauki
Állapot: 68%
Chakratartalék: 32% - Mokuton Jutsu + Föld alatti mozgás
Pecsét: 37%

Hasegawa Zauki (Mokubunshin)

Állapot: 68%

Chakratartalék: 25% - Árnyékkígyó Kezek + fenntartása

Shiawase Zouo
Állapot: 100% - Nem érzel negatívumot, ám ha lecseng a hatás, jó esetben is erős vágyat érzel, hogy a puszta földön aludj majd el!
Chakratartalék: 50%

Shikoku Naoki
Állapot: 45%
Chakratartalék: 47%

Yamato
Állapot: 50%
Chakratartalék: 40%

Naito Kenji
Állapot: 78% - Enyhe szédülés
Chakratartalék: 100%

Nashimaru Shizu
Állapot: 1% - Haldokolsz...
Chakratartalék: 95%

Nashimaru Hina
Állapot: 50%
Chakratartalék: 60%

Hyuuga Shakaku
Állapot: 70%
Chakratartalék: 79% - A te szinteden ez a kevés ch felhasználás nem mérvadó még ha a Byakugan állandóságát is nézzük.

Uzuchi Reito
Állapot: 78% -
Chakratartalék: 80%

Ogawa Kazuma (Eredeti)

Állapot: 86%
Chakratartalék: 28% - 2 Kage Bunshin

Senjutsu Chakra: 20% - Eddig

Ogawa Kazuma (KB I.)

Állapot: 86%
Chakratartalék: 28% - 2 Kage Bunshin

Ogawa Kazuma (KB II.)
Állapot: 86%
Chakratartalék: 28% - 2 Kage Bunshin

**Hasegawa Zauki** Kedd Szept. 01 2020, 20:59

/ Feltámasztott Istenek /

//LOL első, sose volt még ilyen az életemben... Szeretném megköszönni mindenkinek, aki támogatott abban, hogy idáig eljuthassak.//

A föld felett klónja, saját keze pedig az egykori Tsuchikage lábain hever. A kígyók rátekeredtek ellenfelére, sakkban tartják azt, noha nem ringatja magát hamis reményekben... ha most egyben lenne mit se érne ez az egész. Csupán fél szemmel látja a klón, midőn társa, Jaken elterelődik pályájáról, s egy erős technika végett nem képes befejezni tervüket... Mintha egész végig drót lett volna kötve a konohai jouninra, s most, parancsszóra megrántották volna azt. Mintha vákuumszerűen szívta volna magához... Fuuton lenne? Nem, ahhoz ez túl egyszerű, mégis erős.. alig valamicske mozgással. Csak és kizárólag a kiszemelt áldozatot így magához húzni szélelemmel... még ha az Akatsuki vezéréről is van szó, meredek lenne, ilyen tisztán, mellékhatás nélkül. Valami más lesz a nyitja, valami más trükköt alkalmaz... Nem merenghetett viszont sokat, a pecsételést végző Jaken kiesett a képletből, s nem várhat perceket, hogy valaki lepecsételje a Másodikat... nincs más hátra, most Zaukin a sor. Akármennyire is szeretne segíteni a húzás áldozatainak, tudja jól, hogyha a Tsuchikage újra építi testét, ő egyedül nem lesz képes megállítani, s könnyen lehet, hogy kizárólag ezért veszítenék el csatájuk... Bíznia kellett társaiban, akármilyen ellentmondásba is keveredett ez alapvető ösztöneivel, melyek már mozdították volna lábát. Összeszorult fogakkal, egy fél pillanatra lehunyt szemmel győzte meg magát cselekedete helyességéről, s megindította manőverét. A klón, fent a felszínen épp, hogy megpillanthatta a teleportáló Jaken-t, mikor a kígyókat kötelékként kihasználva, mintha csúzliból lőtte volna ki magát, röptében az elemi klón átalakítva testét egy specifikusabbnak tűnő fa szarkofággá, körbefogta, elzárta az élőholtat külvilágától. Ezzel viszont semmi nem ért véget. A föld alól kiugró eredeti Zauki kezdett gyors kézpecsétekbe.
-Fuuinjutsu: Nunoshibari!- Hangzott el technikája sokat mondó neve, mely hatására fekete pecsétjelek kúsznának körbe a szarkofágon.

Amennyiben sikeres manővere, körbeszemlélve próbálná felmérni a helyzetet. Amennyiben Nagato továbbra is a többiekkel foglalkozik, úgy egy meglepetéstámadást próbálna véghezvinni. Tenyereit a földre csapva borulna féltérdre, majd chakráját a talajba vezetve újabb mokuton technika használatát választaná cselekedetként. A föld alatt ugyanis újabb fa nyúlványokat vezetne, rejtve a felszín által. A Mokusatsu Shibari technika az egyik legdinamikusabb elfogó jutsu, melyet ismer, s jelenleg eszébe is juthatott. Yamato tanította neki még régebben, s pár alkalommal sikeresen használhatta is már... noha most kissé kételkedett sikerében, annak ellenére, hogy amennyit csak lehetett, beleadott chakrájából. Mégiscsak az Akatsuki vezére állt előttük... A vörös hajú shinobi, ki legendákat meghazudtoló képességekkel bír... Kételkedett abban, hogy esélyük lenne ellene, de ez nem volt indok a harc feladására... máskor is harcolt már egyenlőtlen helyzetekben, máskor is forgott veszélyben, s igen, volt, hogy jobbnak látta megfutamodni. Ám most ez más helyzet. Most nem csak önmagáért harcol, nem egyedül van az ellenség ellen... cserben pedig nem hagy senkit, már rég nem. Volt idő, mikor talán megtette volna, amikor még az emberséget csak meséből ismerte, mikor egyedül volt minden bajára... mielőtt Yoshitaroval vállvetve küzdötték le a bestiákat, mielőtt az új Hokage, Kakashi-san személyesen kérte a feladatra... Félreértés ne essék, nem az utóbbi órák eredménye ez egyedül, de tagadhatatlanul nagy szerepet játszott benne ez is. A gerendák egész Nagato lábáig kúsznának a föld alatt, majd kiugranának onnan, rátekeredve tagjaira, lerántva maguk felé ellenfelük. Ugyan nincs rá nagy esély, hogy bejön, ám figyelem elterelésére mindenképpen alkalmas lehet, hisz elég hirtelen történő támadásról van szó. Remélve a legjobbakat hajtaná végre technikáját, ám közben készen arra, hogy ha úgy van, további manőverekre lesz szükség. Egyenlőre fogalma sincs, mihez kezd, ha ő maga kerül bele ebbe a vonzásba, ám a fekete rudak elől való kitérés, még talán menne..

//Elnézést, hogy csak most szólok, ám anno a technika megírásakor, illetve tán a pecsét leírása is erre mutat, de a pecsét amint feltörik már nem tárolja a chakrát, hanem visszaengedi a szervezetbe ugye. Nem tudom ez így megvan-e még, vagy csak az átláthatóság végett van külön vezetve a pecsét %, csak gondoltam szólok, biztos, ami biztos. //

Használt technikák:

**Ogawa Kazuma** Szer. Szept. 02 2020, 13:44

//Eredeti Ogawa//
Talán a hosszú évekig tartott elvonult életmódja, vagy csak szimplán az események sorozata annyira megzavarta Ogawat, hogy képtelen volt ésszerűen gondolkodni, és tapasztalt, igen erős vándor ninja tulajdonságai ellenére mégsem emlékezett arra, amire kellett volna: előzőekben kitalált tervét nem tudja olyan könnyedén megvalósítani, mivel senjutsu chakráját nem tudja mozgás közben abszorbálni. A Konbi Henge egyesülése létrejött, melynek következtében Ogawa teste transzformálódott, leglátványosabb változást a karmai, illetve a világoskék szemfehérje adta. Izgatottság töltötte el, ahogy visszaemlékezett arra az érzésre, amikor senjutsu járta át az egész testét: a korlátlan hatalom és legyőzhetetlenség érzése már nagyon hiányzott neki az elmúlt események és történések után. Összedörzsölte tenyereit, majd hangosan elkezdett kvázi magával beszélni, de szavait Shirainak címezte – már nem foglalkozott mestere korábbi ledorgálásával.
- Jól van! Shirai-sama kezdjük! – elrugaszkodott és megindult az ellenség felé. – Shirai-sama, kezdd el gyűjteni nekem a természet chakrát! – mondta boldogan, amikor bal lába egyszer csak, mint a cövek ott ragadt, ahol épp volt, így a lendület következtében Ogawa nagy sebességgel a föld felé kezdett el fejjel zuhanni, de kezeivel a becsapódást sikeresen megállította.
~ Te ostoba!!! – visszhangzottak Shirai szavai a fejében – Mit tanítottam neked?! Senjutsut nem lehet mozgás közben gyűjteni! A Ryosei technikát kellett volna megtanulni, ahelyett, hogy a sebeidet nyalogattad volna! Még mindig nem vagy méltó a senjutsura. Állj meg egy percre!
Ogawa feltápászkodott előredőlt helyzetéből, kezeit ökölbe szorította: elborította a düh. Nem értette, hogy miért kell mesterének mindig ilyen lesújtónak és agresszívnak lennie: öregségére és házsártosságára felhívta a figyelmét korábbi mestere, ahogy arra is, hogy ennek általában az az oka, hogy a bölcs vezér saját magát hibáztathatja, ami miatt nem tudta Ogawat jobb belátásra bírni. Franc tudja, de lényegtelen. A múltban elkövetett rosszabbnál rosszabb döntései kísértették és úgy érezte, hogy nem engedik a körülmények ettől szabadulni. Gondolatai vadul a hibáin pörögtek és korábbi lelkesedését átvette ismét a kétely és a félelem. Ezek a folytonos érzelmi hullámok azok, amik miatt Ogawa egyáltalán nem akart visszatérni a ninja világba; amik most teljesen ellehetetlenítik azt, hogy egyről-kettőre lépjen. Miközben gondolatai vadul cikáztak, ahogy a múltbeli emlékek képei sorra törtek fel és borították Ogawat egyre mélyebb depressziószerű állapotba, egyszer csak Shirai szólalt meg a fejében, az előzőektől teljesen eltérő stílusban:
~Te fiú.. – kezdte sejtelmesen, közben a vad képek egyre halványodtak Ogawa fejében – Nyugodj meg és vegyél egy mély levegőt. Ne foglalkozz a múlttal: a jövő az, amin még tudsz változtatni. Emlékezz mit tanítottam.~
Az egyesülésnek köszönhetően Shirai Ogawa minden gondolatát ismerte, de fordítva is igaz volt: Ogawa is pontosan érezte, hogy mestere csak a világban lévő káosztól akarja megóvni az Erdő országában rejtőző kutya-falut. A vad gondolatok kettejük félelmeiből eredtek, azonban Shirai tapasztalt vezetőként tudta a módját annak, hogy hogyan csendesítse le elméjét, hogy jobban tudjon koncentrálni az előtte álló feladatokra. Ogawa érezte, hogy gondolatai egyre csillapodnak és érezni kezdte, ahogy a teste, mint egy hálózatra kötött akkumulátor: fokozatosan, de nagyon lassú mértékben a környezetében lévő senjutsu chakrát abszorbálja. Behunyta szemét, tenyereit összetette, miközben a mesterével szimultán végzett meditációs technikát kezdte el használni. Látszólag semmi nem történt, de Ogawa szenzor képességeinek hála érezte, ahogy nagyon haloványan, de a környezetében lévő senjutsu chakra egyre érzékelhetőbb lett számára és ahogy testébe kezdte azt szívni. A procedúra sikeresen elindult, amit egészen addig folytatott, amíg a lehető legtöbb senjutsu chakrát nem tudta magába szívni. Shirai segítségével ez sokkal gyorsabb volt, de Ogawa tudta: ez egy egyszeri alkalom most: azzal kell beérnie, amit most sikerül magába szippantania.
A terve innentől egyszerű volt. Amint a folyamat végbement, a lehető leggyorsabban Shunsin no jutsuval felerősítve a klónja után ered a harcmezőre, hogy – reményei szerint – egy csapással véget vessen az ellenfél életének. Az időzítést megpróbálta úgy intézni, hogy éppen klónja megsemmisülésekor érkezzen meg.

//Mindeközben Ogawa Klón1 – túlélők kiemenkítése//
Az igazi Ogawa szenzoros képességeivel felmérte a helyzetet, majd klónokat hozott létre, melyek közül az egyiknek a túlélők, romok alól történő kimenekítése volt. Tsunade-sama által megidézett csigalény, Katsuyu zöldes chakra-fénnyel borította be a túlélőket: folyamatosan a sebeiket ápolta és gyógyította őket, ám Ogawat elsősorban azok érdekelték, akik nem feltétlenül a felszínen vannak, hanem a romok alatt ragadtak és nem tudnak kiszabadulni. Szenzor érzékelését a környezetére összpontosítja, hogy az esetleges váratlan eseményeket, vagy hirtelen felbukkanó ellenfeleket fürkészte. Ha szükséges Gouwan technikával, vagy közepes méretű törmelékek elsöprésére Fuuton: Kamaitachi technikával szabadulna meg, amit hátára erősített szélchakra érzékeny katanájával idézne meg, természetesen a csapdába esettek testi épségét szem előtt tartva. A célja ezen felül információszerzés volt. Azokat, akik eszméletüknél voltak, a történtekről faggatta: mit láttak, mit tudnak az ellenségről, hátha újabb, eddig nem ismert információkat tud kideríteni az ellenségről. A klónnak terve között volt az is, hogy amint megtisztította a területet, tovább halad a Hokage irányába, hogy jelentést tudjon neki adni a túlélőkről, illetve az esetlegesen megszerzett információkról.

//Mindeközben Ogawa klón2 – felderítés/ellenfél elterelése//
A helyszínhez közeledve egyre tisztábban érzékelte a harcmezőn lévő ellenségeket, illetve bajtársakat. Volt köztük két ismerős chakra, Zauki, akivel korábban találkozott, épp amikor megérkezett a faluba a gigantikus megsemmisülés előtt; a másik Yoshitaro volt. A faluba érve korábban érzett vele kapcsolatosan valamit, volt egy megérzése, amit nem tudott hova tenni, de ahogy egyre közeledett, illetve meglátta őt, azonnal felismerte az okát: ő maga is egy remete ninja, aki képes senjutsu chakrát magába szívni és felhasználni, de sokkal magasabb szinten, mint azt Ogawa eddig valaha elérte volna; nem csoda, hogy az ifjú vándor szinte első pillantásra felnézett rá, ám akkor még nem értette ezt a hirtelen bizalmat, amit érzett irányába.
Ahogy a szeme elé tárult a helyszín, megpillantotta a két ellenséget, ám éppen egy másodperccel előbb érkezett meg, ahogy lecsapott egy mindent elsöprő Katon technika, amivel az egész helyszín hirtelen elsötétült a tűztechnika füstje által: az események sorozatában nem volt lehetősége jobban megfigyelni és felmérni a helyszínt, illetve az ellenséget, így első körben erre fókuszált. Bajtársaira figyelt, azok párbeszédére, hogy minél több információt gyűjthessen, amit később átadhat az eredetinek.
Az egyik, számára jelenleg ismeretlen konohai kunoichi chakraelemzését figyelte és próbálta saját chakra érzékelését bevetve az általa elmondottakat igazolni: ő inkább csak az ellenség hihetetlen erejét volt képes érzékelni: még soha életében nem állt szemben ilyen erős ellenféllel. Megnyugtatóan hatott rá habár, hogy bajtársai is hihetetlen erővel rendelkeztek, nem kispályások voltak; kissé kívülállónak érezte magát felkészületlenségében. Yoshitaro tervét meghallgatva Zauki-san mellett a fáslis alakra terelődött a figyelme: Zauki-sant támogatta volna Mu elleni támadásában és elzárásában. Ogawa folyamatos harckészültségben volt, ám mégsem akart útban lenni: sajnos inkább pusztításra való, mintsem elzárásra alkalmas technikákkal rendelkezett.
Közben a másik, vörös hajú bizarr ellenfelet próbálták egy időben leszerelni, azonban kisebb sikert arattak vele. Másodpercekről beszélünk, amik alatt úgy tűnt, hogy ott kevesebb sikerrel járnak: a konohai kunoichi hirtelen hátrányos helyzetbe került, egy támadás indult meg felé, furcsa fekete rudak formájában az ellenségtől. Bár nem ismerte az ellenséget, de sajnos még bajtársai mozdulatait sem – leszámítva Zaukit a Mokuton jutsuival -, a Nagato elleni támadás indulásakor ő maga is elindult a két ellenség között, ám lassan: nem akart senkinek az útjába kerülni.
A Mu elleni támadásban nem kellett részt vennie, ami számára is egyértelmű volt.
A másodpercek tört része alatt Nagato átvette az irányítást az irányába tett támadások felett és azonnal ellentámadásba lendült: Ogawa ekkor kissé hátrébb volt még, az ellenfeleket lassan közelítette meg.

A klón célja a megfigyelés és információszerzés volt az eredeti Ogawa számára, azonban mégsem állhatott ölbe tett kézzel, amíg a többiek életveszélyes helyzetbe kerülnek. Főleg, hogy ez az az ellenség, aki elpusztította az otthonát. Valamit tennie kellett, mégpedig úgy, hogy közben a már folyamatban lévő történéseket nem zavarja meg, így egyfajta elterelésen gondolkodott, ami éppen elég ahhoz, hogy ha bármi váratlan dolog történik, egy pillanatra kimenthesse Zaukit. Ogawa nem is gondolkodva kézjelekbe kezdett, villámchakráját vetette be, majd az alábbi technikát alkalmazta:
- Raiton: Ookami – idézte meg a villámfarkast, akinek hihetetlen gyorsaságát kihasználva egy villámpórázon keresztül irányítva a két ellenség között megindult.
Habár a technika rendkívül gyors támadást enged meg, mire létrehozta azt, Mu-t már sikeresen megbéklyózták, ott nem volt szükség további támogatásra egyelőre: más volt a helyzet a vörös hajú ellenfélnél: ott egy igen hatékonynak tűnő kombo-támadást akadályozott meg furcsa technikájával, melynek megfigyelésekor Ogawa rögtön rájött, hogy a technika felerősített változata lehetett valóban az, amivel a falut egy szempillantás alatt a semmivé tette egyenlővé az ellenfél. Mire a villámfarkas már megindult az ellenség kezeiből fekete rúdszerű fegyver jelent meg és indult meg a hozzá legközelebb lévő kunoichi felé.

A villám-technikát hirtelen a handicap észlelésekor Nagato felé kezdte el irányítani abban reménykedve, hogy az ellene indított kombo-támadással elfoglalván nem veszi észre, hogy egy igen erős technikával próbálja meg Ogawa lefegyverezni és harcképtelenné tenni. Shakkaku ellen intézett támadás sikerességétől függetlenül Ogawa a farkas segítségével kissé hátulról próbálja meg Nagatot megtámadni úgy, hogy az lehetőleg egy pillanatra elveszítse az irányítást a teste felett, hogy a többiek esetlegesen rá tudjanak támadni, vagy legalább időt nyerjen, amíg mindenki kicsit magához tud térni és reagálni az ellenfél által intézett támadást követően.
Mivel a technika magas chakrakontrollt igényel, így Ogawa megpróbál arra odafigyelni, hogy ne veszítse el az összes chakrakészletét, nehogy megsemmisüljön azelőtt, hogy az igazi változata a helyszínre érjen. Ha úgy érzi, hogy közeledik ez a pont, a Nagatot megtámadó farkast, amennyiben az sikeresen megtámadja Nagatot, megszűnteti. Ha a többiek élete a tét, fejében ezekkel a gondolatokkal próbál meg információt továbbítani Ogawanak, aki remélhetőleg megkapja az üzenetet: ~Sietned kell. Nincs már sok időd.~
Zauki Mu lefegyverzése után végzett újabb támadására végig odafigyel, nehogy azt megzavarja, miután a Raiton technikája nem igazán kompatibilis annak természetével, így a technikát kizárólag addig tartja fent, amíg az el nem éri a kívánt hatást: Ogawa elterelése és Zauki Mokuton technikája együtt talán elég ahhoz, hogy az ellenfél ne legyen képes megfelelően reagálni kettejük kombojára.

Ogawa klón 2 használt technikák:
Raiton: Ookami // Villám elem: Farkas

Egy igen erős támadó villám technika. A használó a kezébe összpontosítja a villám elemű chakrát, majd abból egy farkast formál, mely a villám természetét ismerve igen magas szintű formai manipulációt igényel. A farkas nekiront az ellenfélnek, de végig kapcsolatban marad a használóval, hiszen egy hosszú villámnyaláb, mint egy póráz húzódik végig a jutsu használója és a villámfarkas között. A farkas rendkívül gyors, és ezért nehéz kitérni előle.

Típus: Támadó
Besorolás: A rangú
Chakraszint: 500
//Elnézést az előző kimaradt köröm miatt  //

**Nashimaru Hina** Szer. Szept. 02 2020, 15:50

//Feltámasztott istenek- Jiraiya//
Kutattam szívvel-lélekkel, és sikerrel jártam. A kézfejre rápillantani még nem volt sokkoló hatású, hisz holttestek, sérültek sokaságát láttam már aznap addigra. Nem gondoltam bele semmibe, csak cselekedtem. Nem érdekelt a halál kegyetlensége valójában, egy érdekelt, hogy én váljak erősebbé. Ástam, és ástam, nem kímélve kezemet, nem érdekelt, hogy a föld a körmöm alá kerül, és apró kellemetlenséget okoz. Ez nem volt semmi a naphoz képest, az esés okozta fájdalmak még mindig erősebbek voltak. Külseje eltorzult, de izmaim motiváltságot tükröztek, még égett bennem a remény, úgy ahogy a sérült arcán a bőr.
- Még él!- mondtam tiszta örömmel Naokinak. Boldog voltam az élet miatt, de nem annak valódi jelentése okozta ezt, hanem a tudat, hogy lehet megmenthetek valakit. Majd jött a szomorú rádöbbenés.. Shizu volt az, egy ismerős. Abban a pillanatban valami eltört azonban, láttam ahogy meghal. A felismerés, hogy valaki, akihez valamilyen kapcsolat fűz a szemem előtt hullott végleg a porba, noha nem ez volt a célom.
Valami átkattant bennem, teljesen kifordultam magamból, és olyan elhatározás fogalmazódott meg bennem, ami tőlem idegen. Nem magamról szólt, hiába azért indultam el keresni, hogy saját erőm tápláljam, ott akkor ez hirtelen elfelejtődött, és más került a középpontba. Shizu.
Más látni valakit meghalni, akit meg akarsz menteni, mint megölni valakit, akinek a szenvedését akarod akkor épp. Hideg zuhanyként ért a tudat, hogy meghalt, elveszett minden, ami ő volt.
- Nem lehet így vége, nem, nem, nem!- kiabáltam idegesen, s közben mintha saját fájdalmam teljesen eltörpült volna, a helyzet nem engedte meg, hogy arra koncentráljak. Kezdtem bepánikolni, életemben először volt olyan, hogy ténylegesen találkoztam a halállal. Órákkal ezelőtt még lenéztem teljesen, még megöltem volna legszívesebben, vagy pengém egyszerűen húsába mélyesztettem volna. Azonban valami megváltozott, hirtelen nem akartam bántani, azt akartam, hogy újra az a kínos mosoly legyen az arcán. Az életet akartam, de nem azt kaptam.
Sietve pattantam fel mellőle, és a rémület irányított. Beugrott egy mondat, amikor a csiga került a vállára, és jobb híján egy erre épített ötletet kellett alkalmaznom. ~ Olyan izét kell szereznem most, az hátha hat, az hátha visszahozza őt.~ Kerestem, most nem túlélőket, hanem gyógyító csigákat. Agresszívan vettem le arról, akin találtam, majd néhány összegyűjtése után futottam vissza Shizuhoz.
- Miért nem lehet a kibaszott élet fájdalom mentes?- üvöltöttem mindenkinek, magamnak, miközben egy-egy sós csepp is megjelent az arcomon. Odaérve a lányhoz a lehető legnagyobb óvatossággal helyeztem rá őket, és vártam a hatásukat, miközben reméltem.
Akkor az nem én voltam, hanem valami más, valami, ami mások számára emberibb, mint valóm. Nem volt bennem kegyetlenség, csak tiszta haragtól fűtött fájdalom. Nem volt bennem önzés, csak a más élete iránti vágy. Nem volt bennem semmi, ami én vagyok.

**Shiawase Zouo** Pént. Szept. 04 2020, 00:41

Vagy a kutatás merített ki ismét, vagy az energiatabletta volt vacak, egyszerűen újra rám tört a mérhetetlen fáradtság. Mélyen belül tudom, hogy az állapotom lett ennyire vállalhatatlan a falut elpusztító lökethullám "dobásától", de kényelmetlen lett volna az egómnak, ha még ezt is elismerem, így bár alapvetően reális és földhöz ragadt gondolkodással élek, ennyi kilengést megengedve kapok be még egy tablettát. Remélhetőleg mire a mellékhatások kiütköznek, addigra már mindegy lesz, most viszont még nagyon nem mindegy, mennyire vagyok éber, s mennyire vagyok képes cselekvően fellépni, amennyiben szükséges.
Az áldozatok és a környék vizsgálatát azonban felfüggesztem. Semmi értelme, senki nem látott semmit, senki nem tud semmit, vagy egyszerűen csak mered maga elé üres tekintettel, netán bőg, mint egy szaros gyerek. Egyikből sem tudok meg semmit, és őszintén szólva az érzelmi része sem hat meg. Ha nem lett volna a saját életem is veszélyben, s nem veszett volna oda a küldöttségem is - legalábbis eddig egy fű falusiba se botlottam bele -, akkor mélyen belül még örültem is volna Konoha pusztulásának. Félig még így is elégedettség jár át, félig viszont ökölbe szorul tőle a kezem. Nem a konohaiakkal érzek együtt, ők pont nem izgatnak, a tudat tesz feszültté, hogy odakinn a nagyvilágban olyan alakok mászkálnak, akik magukban vagy maximum maroknyian képesek elpusztítani a jelenleg mondhatni talán legerősebb shinobi nemzetet is.
A chuunin vizsga megérlelte bennem, hogy a kortársaimhoz képest le vagyok maradva, most azzal kell szembesülnöm, hogy még ők is milyen jelentéktelen porszemek az ismeretlen támadókhoz képest.
Tekintetem a tenyeremre téved, amelyből az előbb kaptam be az energiatablettám. Mire képes ez a kéz? Képes egyáltalán bármi érdemlegesre?
Elégedetlenül préselem cérnavékonyságúra az ajkaim. Csak egy pillanatig engedek utat az érzésnek, s hagyom, hogy a nagymamám gúnyos nevetése visszhangozzon a fülemben. Ennyi elgyengülést engedélyezek magamnak, mielőtt megráznám a fejem, és magára hagyva a szánalmasságomon derülő nevetést, elrugaszkodva felugrálnék a törmelékdarabok egyikére, jobban körülnézni, engedve magamnak, hogy újra átgondoljam körbenézve, mi is lehet a legjobb lépés, mi hozhatja a legtöbb hasznot a Lélek számára. Elvégre bár jelentős tettekre nem voltam képes, nem lebecsülendő, hogy élek. Én még élek!
Tekintetem a Hokage-emlékmű irányába fixálódik, ahol mozgást vélek felfedezni. Nem a túlélők mocorgását, szerencsétlen "vonaglását", hanem szervezettebb, tudatosabb mozgolódást. A döntés a pillanat tört része alatt fogalmazódik meg bennem, ahogy arrafelé veszem az irányt.
Ahogy közelebb érek, úgy kapnak formát az alakok, s úgy lesz egyre érzékelhetőbb az ellenségesség is, amit irányomban mutatnak. Ahogy illendő és fenyegetést nélkülöző közleségbe érek, megállok. A fogadóbizottság bō-kat szegez nekem temérdek kérdéssel egyetemben.
A nagydarab, hosszú hajú fickók barátságtalan fogadtatásukkal az elsők, akik végre némi elismerésre késztetnek a katasztrófa után. Fenyegető fellépésük teljesen normális jelen körülmények között. Mondhatni még vendégszeretőek is, hiszen még mindig a saját lábamon állok. A két nagydarab, rangidős férfivel még három fiatal ninja volt. Ha a látszat nem csal, talán geninek, de ebben sosem lehetek kellően biztos. Nem mintha fel akarnám venni velük a harcot.
Bár megfigyelem a feltételezhetően genineket is, különösebben nem érdekelnek annak ellenére sem, hogy a szőke lány támadó gesztust téve emeli kezét a kunaitartójára. Természetesen ha elpattanna a cérna valamelyikükben, s nekem ugrana, nem hagynám magam, és első sorban törekednék kitérni, ha nem megy, csak abban az esetben rontanám a helyzetem azzal, hogy hasonlóan cselkedve kunait húzzak.
Ennek hiányában a bō-s shinobik felé fordulok. Egyértelműen a két tapasztaltabbnak tűnő fickó vezeti a kis csapatot, amúgy is ők tették fel kérdéseik, így ők azok, akiknek felelni kívánok. Kezeim lassan oldalasan felemelem (ha nincs támadás vagy heveskedés közben), jelezve, hogy nincs bennük semmi, és hogy nem kívánok semmi hirtelen támadásba kezdeni. Nem lehetetlen, de azért lépéshátrányban lennék ha oldaltartásból - a megadás közmegegyezéses pózából - akarnék kézjeleket indítani. Látszólagosan megadva a tiszteletet, Kusagakure kunoichijeként jólneveltségem is bizonyítva illedően meghajolok, miközben válaszolok.
- A nevem Shiawase Zouo, Kusagakure küldöttségének tagjaként tartózkodom Konohában. Feltételezésem és a körülmények felületes ismerete alapján azért vagyok még életben, mert közel voltam a falu széléhez. Nem vagyok járatos a falu földrajzában, de annyi bizonyos, hogy két másik ninjával - egy sunagakurei shinobival és egy kemurigakurei kunoichivel egyetemben - a közeli erdőben tértem magamhoz, miután menekülés közben elért minket a hatalmas löket - ha nem veszik ellenséges mozdulatnak, akkor lassan kinyújtom a kezem abba az irányba, ahonnan nagyjából jöttem, hogy ezzel is jelezzem, hogy arrafelé tértem magamhoz.
- Előtte egy Ebisu nevű konohai jounin alá osztottak be még a Hokage rezidencia előtti téren, a fehér furcsa alakok támadása után. Volt velünk egy másik konohai is, Hyuuga Oyoki. - Ennyi infomáció már talán elég arra, hogy elhiggyék, az vagyok, akinek mondom magam. Ha mégsem, azt úgyis észre fogom venni. Így áttérek a legutolsó kérdés megválaszolására. Őszintén szólva ez a legnehezebb, mert valódi motivációm nem tüntetne fel jó színben, s sosem voltam jó történetek kitalálásában. De talán pont eme merevségem miatt lesz hihető egyszerű válaszom. - Mivel korábban a felettesem azt a parancsot adta, hogy engedelmeskedjek a konohaiaknak a falvaink közötti szövetség okán, így elsődleges feladatomnak tartottam, hogy ismét keressek olyan személyt, aki koordinálja a falut ért csapás után az eseményeket. Önöket pillantottam meg elsőnek, akik ilyennek tűntek. Rendelkezzenek velem!

//Ugyan szó szerint nem hangzik el a karakter jelenlétében elvileg Oyoki neve, mégis úgy gondolom, hogy legalább a csapatbeosztáskor hallhatta a nevét, ha mégsem, azt a mondatot vedd semmisnek

Illetve ha Reito esetleg úgy ír, hogy van még időm, lehet, reagálok majd, de ha editelem a posztot, akkor kiemelem majd dőlt betűvel, mi került bele pluszként.//

**Hyuuga Shakaku** Pént. Szept. 04 2020, 20:50

Jiraiya

Feltámasztott Istenek

Mind az aranyhajú konohai shinobi által keltett lángok elszívása, mind pedig ezen technikának, vagy legalábbis műveletnek a puszta kivitelezése olyasfajta következtetéshez vezet, ami leginkább keserédes lehet. A szem – jelen esetben legalábbis – nem csak a lélek tükre. Állkapcsát pillanatnyi irritációjának nyomán bosszúsan szorítaná össze; kéretlen és ösztönös reakció, elvégre bármennyire is képzett egy shinobi, kunoichi, mégis ember marad. Elvileg.

Kivéve, amikor nem.

Amennyiben azonban az ellenségük a dojutsuján keresztül képes, ha talán nem is mind, de bizonyos képességeit realizálni, akkor a slamasztika jóval jelentősebb, mint amire számíthattak. Ez már önmagában egy olyan erőfölény, mármint a többin felül, amellyel mindenképpen számolni kell. És mégis a felismerés hamuvá válik ajkai között, akár az elcsalt igazság. Ahogyan a vallomás, amely a köznép kiáltásainak elnyomásában puszta mimika csupán, a szavak, amiket már csak a Kivégző hall, mert más nem akarja.

Egy valami azonban bizonyos: egy láncra vert kutya megismeri a saját fajtáját.

Az, hogy az ellenségük nem próbál meg figyelni rájuk és a Tábornok fojtott hangja is egyszerűen olyan hatást kelt a számára, mint mikor az aszfaltot kaparja valaki a saját körmeivel – ismeri az érzést, amikor a cementált igazság és tények ellenére, bármennyire is a tudatán túliak azok, ő a képzetek általi kényszervalóság falait kaparja, mígnem a körömágya vérzik. És még úgy is csak véres nyomokat hagy, körmei alatt pedig aszfaltmaradványt halmoz fel. Hogy hova halad? Sehova.

Ez persze nem igaz: valahova halad. Mélyre. Mélyebbre. Legmélyebbre.

A tudata tiszta; elvileg. A lelke? Az nem – hiába az a sok szabály, a sok követendő norma. Tudják ők mind, hogy a szabályok nem azt segítik elő, hogy a lélek az esetleges reinkarnáció során előrébb legyen, mint volt. Sőt, lényegében a jelenlegi életformájuk talán éppen ezt akadályozza meg. Nekik csak a jelen van, csak a jelen létezhet – akár az is lehet, hogy az ostrom alatt tétlenkedő, vagy nem megfelelően cselekvő társuk, legyen az konohai vagy éppen külhoni, a következő életében kutyaként végi. Az isteneik humora kiszámíthatatlan.

Halandóként aligha kérhető számon persze rajta, rajtuk, ha az istenek humorérzékével nem számolnak, miközben efféle hatalmak járnak köztük. Az ugyanis tagadhatatlan, hogy az ellenségük ereje egyfelől lenyűgöző, másfelől borzasztóan rémisztő. A puszta chakrakészlete aggasztó, a dojutsu általi technikakifejtése egyenesen megszégyenítő – találta már szemben magát hatalommal, igazi hatalommal, nem pedig olyannal, amivel a társadalmilag támogatott bábok bírnak. Földesúr? Halandó gyalog a táblájukon. Hogy ők maguk minek számítanak? Kiváló kérdés.

Úgy tűnik azonban, hogy nem számít, milyen erőre törnek, mivé válnak – mind szolgák. Mindannyian valakit, vagy valamit szolgálnak – a tüdejének legmélyebb pontjára szívott levegő egyenesen a lelkét telíti el csalódással. Nincs hova futni, nincs kivé válva elmenekülni hát a hatalom kegyetlen kereke elől. Úgy tűnik, mind ugyanarra a sorsra jutnak: szolgálják a közösséget, mint nép, és ha túlságosan erőssé válnak, akkor szolgálnak, mint valami más. Míg van nyilvántartott hovatartozásuk, vagy ha az nem is, akkor legalábbis egy hovatartozási érzetük és felfogásuk, akkor ekként szolgálják a közösségüket, ha nincs, akkor egy egészen másfajta közösséget szolgálnak – ő még egyetlen egy személyt sem ismert, aki kizárólag önmagát szolgálta volna.

Elvégre mindannyian tartoznak valahova, valakihez – ez emberi tulajdonság. És nem létezik a világon olyan ember, aki teljes egészében magát szolgálná: még a kage is a népét szolgálja.
Ez aligha meglepő, hiszen ebben nőttek fel. A kage a legerősebb kutya, és a legerősebb kutya... Ez egy olyan világigazság, amely generációt inspirál generáció után, hogy jobb, több és erősebb legyen a korábbinál.

Amikor azonban egy olyasfajta erőt hajtanak igába, mint a vörös hajú Tábornok, még az ő lelke is zokog. Érte. Magáért. A jelen és a jövő nemzedékéért. Amennyiben ilyen különleges erővel és hatalommal rendelkező shinobi esetében is elmondható, hogy szolgasorra átkoztatott, akkor vajon mind erre vannak kárhoztatva? És ha igen, kit érdemes szolgálni?

Morálisan.

Máshogy.

Egészében és összességében.

A férfi haja korábban ezüst volt, most vörös. Az övé korábban vörös volt, most ezüst. Talán ennyi közöttük a hasonlóság, ha fordítottan is, talán a férfi eddig azt szolgálta, akit akart, és most azt szolgálja, akit kénytelen. Talán ő maga is azt szolgálta eddig, akit akart, és most azt, akit kénytelen. Eddig.

Az aranyhajú társa elkerül abból a veszélyzónából, amiben ő benne ragadni látszik, de nem bánja: a fiatal férfi bolond és nyers. Zsenge és őszinte, hű. Az ifjú konohai shinobi ezek egyvelege, egyben a fiatal nő is érzi a lelke legmélyén, hogy ők maguk bármik lehettek volna Yoshitaroval, akár külön, akár együtt, a jövő nemzedéke túlnő rajtuk. Már túlnőtt. Hibáik elkövetése nélkül azonban csakis az istenekhez imádkozhatnak, hogy valahogy, valamiből tanulhatnak majd ezek az ifjú titánok, ami egy jobb jövő eljöveteléhez és felépítéséhez vezeti őket. Erős ugyanis a tűz nemzedéke, s erősebb az az erő, ami hajtja őket.

Ők maguk abban reménykedtek ugyanis, hogy a jobb jövő eljő majd magától. Tévedtek. Mikor a tévedésüket felismerték, akkor már túl késő volt, az ellenségeik már előttük jártak. Hiába érezték azt, hogy igazuk van, mégis elbuktak. Úgy tűnik, hogy Ő elkerülhetetlen volt. Egy efféle hatalmas titán, aki akár az ujjcsettintés, úgy vetett véget Konohának? Az ellenségük nem feltámasztott ember, hanem feltámasztott isten.

A felismerés a számára akár a villámcsapás – váratlan és várt is egyben: a fellegekben vívott csata rikító fényeiben pompázik, de mikor lecsap a villám, a gyönyörűséges fényjáték több, mint egyszerű égbéli hiúság. Ha a lelke nem más, mint egy játékszer, egy figura a táblán, akkor az a legkevesebb, hogy akként játssza szerepét, ahogy méltó, ahogyan illik. A viharban elvárt, hogy a villám valahova becsap. Be is csap.

A nyomán sajnálatot érez – gyászt. Nem magáért, nem magukért, hanem a Tábornokért. Másokért. Különleges a sors, vagy legalábbis egy igazi tréfamester. Talán, ha ő maga másként dönt korábban, akkor még akár a Tábornok oldalán harcolhatna ebben a különleges formában. Talán ez a harc sem következett volna be – de ez talán már túlságosan is messzire nyúló képzet. Talán ő bukott volna el először a Tábornok társai közül. Talán évekkel ezelőtt elhunyt volna. Névtelenül. Persze, hogyne, lényegében az ANBU maszk mögött jelenleg még most is névtelenül hunyna el, de ha más nem is, legalább egy ember a jelenlévők közül tudja, hogy valójában ki is ő. Ez már önmagában több, mint amit ettől az élettől valaha kérhetne. A Tábornok ezzel szemben névtelen még az ellenségei számára is: egy alak, egy isteni hatalom. Egy báb minden hatalma ellenére.

Nakashima Asuka. Hyuuga Aikan. Hyuuga Shakaku. Már bánja, hogy nem mutatkozott be a társainak rendesen, hogy csak egy maszk, miközben egy olyan ellenséggel állnak szemben, egy olyan ellenséggel veszik fel a harcot, akivel egyáltalán nem, de talán még hozzá hasonlóval sem találkoztak. S talán nem is fognak soha.

Könnyen meglehet persze, hogy a neveknek nincs jelentősége: sem ebben a létben, sem a következőben. Bizonyos lelkek állítólag megtalálják egymást, és lehet, hogy ők is ilyenek, de talán jobb volna erre nem rádöbbenni az elkövetkező hosszú percek során. Ő inkább állna akár hatalom és erő nélkül ezen shinobik oldalán, mint állna velük szemben, elvégre többségben az erő, részvétben a lélek.

Nem ő lesz az, nem a saját fajtája, aki az eljövendőjüket beharangozza majd, nem ő lesz az, aki az esetleges békéjük égisze alatt ünnepli a következő megélt reggelt. Akár az ellenségük, ő a penge és a pajzs, ami valamit, vagy valakit szolgál. És talán pont ezért...

Eltűnhetne.

Sokszor tette már, miben lenne ez más, miben térne el ez a helyzet a korábbiaktól. Korábban eltűnt, méghozzá úgy, hogy senki sem találta, sem ember, sem sors. Az események akként teltek és folytak, hogy ő maga a partszélen állt, vagy ha nem is a szélén, akkor ott, ahol a part szakadt. De nem folyt bele az eseményekbe, mert rettegett. Mert tudta, hogy nem szabad. Persze ezóta maga a világ is felnőtt, és már van kire hagyni a jövőt. A korábbiakban volt egy nagyszájú gyermek, aki azt híresztelte, hogy rá bizony lehet hagyni dolgokat. Marhaság. Nem a szavak teszik az embert, nem a hősködés teszi a hőst. Hanem ez. Akár részegen is inkább hagyná a jövőt a társaira, mint arra a fiúra.

Mindannyian eltűnhetnének, és mégis itt vannak - fejpántok tekintetében eltérnek, cél szempontjából viszont egyáltalán nem. A fiú, aki egyik pillanatban itt, majd pedig ott van. A másik a Fa elemmel hívja fel magára a figyelmet olyasfajta egyszerűséggel, mint a puszta lélegzetvétel. Yoshitaro a különleges chakrájával, és a társuk az eddig eltitkolt képességeivel. Ha ennek ellenére az ellenségük felülkerekedik, akkor meg is érdemlik – mert ez azt jelenti, hogy nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy a legerősebb verziójukként szálljanak harcba ellenségükkel, a Tábornokkal.

Ez egyben a saját lelkének és reinkarnációjának szégyene lesz, ha társai elhaláloznak: az ő szemei látták az ellenségüket. Bármelyikőjük halála egyben az ő kudarca és a saját önfejűségének átka is – kicsinyes életkép, mely nem tekint a saját határaikon túl. De emberi. A halál árnyékában egészen más meglátni a vélt lényeget: haldoklóként, és akként, aki a haldokló oldalán áll, mint túlélő, az is érzi a végzet árnyékát, annak véglegességét. Azt, amikor minden pillanat számít.

A sorsuk tekintetében mindannyian zuhannak a saját, egyedien bizonyos végzetük felé. Akár a gravitáció – a sorsuk is pont olyannyira végzetes, mint a jelenlegi helyzet. Az természetesen egyáltalán nem segít rajta, hogy ezen különleges, feltételezhetően – a hosszú távú tervek tekintetében - végzetes jellegű gravitáción kívül egy fekete halál, vagy ha halálként nem is, de egy roppantmód kellemetlen fekete fegyvertámadás közelít felé.

Ha lenne rá ideje, akkor talán még az is átfutna tudatán, hogy ~ Tudtam én, hogy előbb vagy utóbb beszopom a négerfaszt! ~ De talán nincs rá ideje, és ha lenne is, valószínűleg némaságában a humorérzéke hiányában találná magát. Amikor nincs kinek szerepelnie, akkor minek produkálná magát? Az így is egyfajta kényszercselekvés. A humor eszköze ugyanis annak, hogy másokat az oldalára állítson, vagy pedig az ellenségeinek sorai közül párakat elbizonytalanítson képességei és veszélyessége tekintetében. Most azonban nincs kit eltérítenie, nincs kit szórakoztatnia. A halál? Szórakozik az magától is.

Így hát nem gondol sokra – csak arra, ami lényeges. Még tudatos gondolat nélkül is azt teszi, amiről azt tanították neki, hogy ne tegye. Érez. Érzi Konohagakure ostromát – a korábbit is, az évekkel ezelőttit, és a jelenlegi pusztulását.

Érzi a rendszer hanyatlását és kudarcát.

Érzi a konohaiak sérüléseit és a külhoniak csalódását.

Érzi az ellenségük, a Tábornok tragédiáját – egyben valamennyiük tragédiáját.

Érzi, hogy ebben a Kerékben mindannyian benne vannak, hogy ők mindannyian nem mások, mint egy kerék küllői. Néha ez van felül, néha az.

~ Nem megállítani fogom a kereket. Szét fogom zúzni. ~

Szinte érzi, amint a torkára csavarodó lánc, amelynek láncszemei a saját sorsa, a saját rossz döntései és azok a döntések, amiket mások hoztak meg helyette, a konohagakurei romok és törmelékek felett csörren, miközben holttesteken, azok felett húzza át azt.

- Kasseiken! – A korábbiakban felhalmozni kívánt szándéka és chakrája a jelenlegi felismeréssel párosulna. Amennyiben a technikát még időben ki tudja vitelezni, akkor egyfelől a különleges rudat legrosszabb esetben eltaszítani, ideális esetben megsemmisíteni kívánja, egyidejűleg saját maga negálni kívánja a vonzó hatást, hogy elrugaszkodással valamelyest eltávolodhasson az ellenségüktől. Az összetömörített chakra célirányos kiengedésénél, kitaszításánál nem az volna a szándéka, hogy az ellenségük által már lepusztított erdőt tovább pusztítsa – nem a távolság a technika kivitelezésének, a chakra kiterjesztésének a szándéka és célja, hanem az, hogy minél inkább összetömörített, sűrített formában engedje azt ki, különös hangsúlyt fektetve a sötét chakra sejtszintű rombolására.

Elvégre nem vak, bár többször, többen megvádolták már ezzel, olykor-olykor teljes jogszerűséggel. Most azonban látnia kell társait annak érdekében, hogy valamennyiük támadásaival számolni tudjon: amennyiben a Fa elemet használni kívánó társa által kivitelezni kívánt művelet sikerrel jár, illetve közel van a kivitelezési sikerhez, ekkor sem a Kasseiken eltaszító aspektusára kívánna alapozni, sőt! Nem a fa elemű képességet kívánná roncsolni, vagy akár valamilyen szinten, mélységben sejtszintre lerombolni, hanem az ellenségük testi mivoltát, illetve amennyiben lehetséges, az ellenségüket a láthatatlan Bábmesterrel összekötő chakrakapcsolatot kívánná megsemmisíteni, legrosszabb esetben csonkítani.

Amennyiben azonban a Kasseiken technika kivitelezése nem járna sikerrel, és az irányokat, irányzékokat tekintve társai, nevezetesen a chakrát gyűjtő Yoshitaro, aki nyilvánvalóan ezzel a chakraművelettel van elfoglalva, és az is lehet, hogy a figyelmét olyannyira ennek a műveletnek szenteli, hogy az esetleges kitérés némi megszakítást, illetve egyéb problémát jelentene, úgy az ellenséges támadást a saját testével fogná fel. Tenné ezt különösen annak érdekében, hogy Yoshitaro a műveletében egyfelől ne legyen megszakítva kitéréssel, illetve annak érdekében, hogy esetlegesen ne sérüljön a kumogakurei, ha az irányzékok tekintetében a saját eltűnése következtében a rúd áldozata Yoshitaro lenne. Nyilván nem feltétlenül javallott, hogy egy medikus képességekkel bíró kunoichi legyen a pajzs, legyen a tank a leosztásukban, mindazonáltal a saját képességeit, mind a passzívakat, mind pedig az aktívakat ismerve alkalmas lehet arra, hogy az ilyen és ehhez hasonló támadásokat felfogja.

Volt már rá példa, elvégre ő a gyógyítást és az öngyógyítást a terepen tanulta: a gyógyítást és annak előnyeit is, ahogyan annak kudarcát ugyanúgy, mint az öngyógyítást a halál kapujában. Különös, hogy a shinobi szolgálatban eltöltött idő eltörpül a bűnözőlétben eltöltött időhöz képest, ahogyan az is, hogy a képességeinek többségét az efféle száműzetésben szerezte – a konohagakurei vezetőség egészen biztos, nem engedte volna, hogy egy egyszerű kunoichi ennyi tudást halmozzon fel. De ő Tűz és vér, megállíthatatlan.

Ha sikerül a Kasseiken technikájának kivitelezése, akkor nem csak a támadó védekezésre koncentrálna, hogy eltaszítja, vagy ideális és egyben célzott esetben lebontja a pusztító chakrával az ellenséges támadást, hanem eltaszítja magát a Tábornoktól és a technikával az ellenséget megsebzi, bontja. Arra is koncentrálna, mivel lényegében ez a jelen helyzetüknek a középpontja, a legfontosabb lényegi eleme: ami a kapcsolat. A kapcsolódás tiszta chakra a Báb, a Tábornok és a Bábmester között – talán a sötét chakra arra is képes, hogy egy efféle chakrakapcsolatot elvágjon, de legalább megzavarjon.

Tudja, hogy ez a chakra, a sötét chakra olyan, akár a pestis. Természete akár a megsértett szerető, a vérig sértett és megalázott nő, a tűzvihar lángok nélkül: hamu és keserűség. A harag pont ilyen, a gyász pedig olyan, mint mikor több tonnányi hullám csap össze az ember felett. Az első megfojt, mert a felszínen nincs levegő, a második meg azért fojt meg, mert a mélyben sincs. Az első perzsel, ámbár könnyed, a második jéghideg és végtelenül súlyos. Már az egyiket megélni is nehéz, túl sok. Mindkettőt megélni egyszerre olyan, mintha az istenek az ember ellen tennék le voksaikat. Tegyék csak.

Van egyfajta súlyozás, ami után feladják többen, sokan. Ő nem ilyen: makacs a makacsság határain túlmenően is. Ő nem hisz Bennük, hanem egyben hisz: a Sorsban. Ők sem hittek benne, miért is tenné ezt önmaga másként, miért viszonozná? Ahogyan a Sors alakul, úgy fejlődik ő is – gyengül, majd erősebb lesz, mert ő nem marad lenn, ő feláll. Ő erősebb, mint amilyennek hiszi magát... mint amilyennek mások hiszik őt. Ő márvány és gyémánt. - Ő nem egy lány, egy fiatal nő, hanem egy akarat. Nem megsemmisíthetetlen, mert senki sem az, de a puszta akaratánál fogva több, erősebb a többségnél. Minden egyes vesztesége az utóbbi időben akár a végzetes seb, de ő túlságosan büszke és makacs, erőszakos ahhoz, hogy ezt hagyja, hagyja azt, hogy ez a veszteség a földön tartsa.

És ez még csak nem is a Tűz akarata: ez a sajátja, a Tűz akaratán felül. A tudatában valahogy Konohagakure mindig erősebb lesz – és volt – a többinél, egészen addig a különös kivételig, amit Yoshitaro képezett évekkel ezelőtt. Akkor még úgy gondolta, hogy Kumogakure szerencsés volt, kifejezett és lenyűgöző váratlansággal tett szert a shinobi képességeire egy olyan irányíthatatlan tett útján, mint a puszta születés. Yoshitaro azóta egyre különlegesebb, és mintha már nem is annyira abszolút módon lenne kumogakurei, mint gyerekkorukban. Azt bánja természetesen, hogy talán sosem tudhatják már meg, akár együtt, akár függetlenként, nemzetek és hovatartozás nélkül mire lehettek volna képesek.

Egészen más az, amikor egy shinobi csak a kunoichi társával szemben tartozik kézzelfogható hűséggel. Ideális lenne az életük, ámbár talán túlságosan kaotikus is, ha mindenki csak a sajátjáért felelne, a sajátjának tartozna és lenne beszámoltatható. Ez már túlnőtt rajtuk – évtizedekkel.

A helyzetük általánosságban nem ennyire egyszerű. Politikailag. Hosszútávon.

A jelenlegi helyzetük azonban nem is lehetne egyszerűbb.

Tény, hogy a torkában dobog a szíve, s annak minden egyes apró madárszárnyszerű rebbenését az ujjbegyeiben és lábujjhegyeiben is érzi. Tény, hogy félelmet érez, ami az ínyében visszhangzik abban a talán részlegesen üres miniatűr térben, ami az ínyének húsrésze és a fogcsírák között leledzik. Tény, hogy a bőre alatti szőrszálak magjai megdermednek, a szőrszálak mind a nyakán, mind pedig a bokáján égnek merednek az adrenalin hatására. Érzi tényként, hogy a tüdeje apró, szinte nem is érezhető remegések áldozata, mikor talán az utolsó lélegzetét szívja olyan mélyre, hogy a gyomra is belefájdul.

Ahogyan a tüdejébe szívja a levegőt, a por száraz, kaparó szaga, az izzadtság bűze és a letarolt erdő friss illata egyidejűleg keveredne a névtelen, legutoljára érkező társuk feltételezhetően sikerrel kivitelezett villámtechnikájának ózon-aromájával. A technika gyors, de feltételezhetően le van valamivel maradva mind az esetlegesen sikerrel kivitelezett fa elemű technikához, mind pedig az azt megelőzően kivitelezett ellenséges technikához, technika-kombinációhoz képest. Ez természetesen nem feltétlenül baj, és ezen esetleges felismerését semminemű negatív asszociáció nem követi, illetve kíséri. Az ellenségük olyan erős, hogy legyenek bármennyire gyorsak is a képességeik kifejtése terén, feltételezhetően ellenségük minden egyes alkalommal fel tudja, felül fogja őket múlni.

Amennyiben azonban a Kasseiken kivitelezése sikerül úgy, ahogy ő maga azt szándékozza, szándékozta, akkor annak az elszívásához sok sikert kíván. Ha mégis sikerülne elszívni, akkor a feltételezése, esetleges megfigyelése alapján, mely szerint még ha nem is építi be a saját hálózatába az elszívott technika chakrahalmazát – nem is tudja hirtelen, melyik istennek adjon ezért hálát - akkor is negálni kell azt, le kell bontani, semlegesíteni kell azt. Ezt a saját chakráján keresztül teheti csak az ellenségük, és ha az általa érzelmek által feltáplált sötét chakra az ellenségük, a Tábornok chakrájával érintkezik, akkor talán még az általa felhalmozott, táplált érzelmekkel is érintkezésbe lép. Ha a szemeivel tenné mindezt, akkor talán még az általa megtapasztalt, vagy esetenként fiktív életképeket, asszociációkat is láthatná a Tábornok. Amennyiben a saját chakrájának a Tábornok elszívó, negáló chakrájával történő érintkezése ilyen, vagy efféle hatáshoz nem vezetne, akkor ha mentálisan, emocionálisan nem is lépne kapcsolatba a támadásával, akkor pusztán fizikai síkon talán így lesz, és ha így van, akkor feltételezhetően még így is érezni tudja majd a burkolt jelentéstartalomra. Ezen feltételezését kizárólag arra tudja természetesen alapozni, hogy a chakra információ – ismert általa egy elszívó, és saját hálózatba építő technika, melynél a chakra elszívása az ellenséges chakrahálózatra történő rácsatlakozás útján kivitelezhető művelet, de még a Technika Semlegesítésnél is a saját chakrája érintkezik az ellenségessel.

Abban az esetben, amennyiben a villám elemből felépülő farkas megérkezik és a fa elemű lekötés, valamint a Kasseiken kivitelezése olyan módon történik, hogy egymás támadásait nem negálják, úgy legalább tudja, hogy a közvetlen közelükben van egy őrangyal, aki a társaikat, az elzárással foglalatoskodó shinobikat és Yoshitarot védik. Amennyiben minden ideálisan történik, így tehát az ellenségüket egy fa elemű technika fogja le, egy villámfarkas őrzi a helyzetüket, figyelve minden egyes apró rezzenését az ellenségüknek, és az ellenségük sérülést szenved a Kasseikentől, úgy ezen pusztító technikán felül még a következő lépésével arra is koncentrálna, hogy mit tenne, amíg a fa elemű lefogás életben van.

Ugyan a tudatában a láncszemek csörrenését szinte a fülében is hallja - szinte hallja, hogy a letarolt erdő, a levágott fák omlatagának tömkelegében visszhangzik, mégis, a következő lépése a Satsugaite no Jutsu volna. A fa elemű lekötés, lefogás rostos anyagai között a hús, a csont és a vér, a célpont talán úgy villan fel, mint a távoli jel, a távoli fény. Az ellenségük, legyen bárki és bármi, jöjjön ő bármiből és tartson bárhová, talán most az egyszer okkal tapasztalhatja meg szándékának és akaratának pusztító jellegét. Hogy mi a különbség a korábbihoz képest? Nem sok. Az előző a felszínre, míg ez a testen belüli részekre, nevezetesen a mellkasra, a szívre és a tüdőre hatna, de a szándék, ezáltal a chakra jellege ugyanúgy pusztító.

Amennyiben a Kasseiken, az általa szándékozott kivitelezése ugyan nem sikerül, de a fa elemű támadás az ellenségüket lefogja, úgy ő feltételezhetően egyidejűleg marad a bevonzó technika hatókörében, mind pedig a mellkasa egy olyan ki-, és bemenettel gazdagodik, amivel korábbiakban nem rendelkezett. Amennyiben tényelegesen úgy találja el őt a rúd, hogy mindeközben a vonzásban marad, esetlegesen a vonzás hatására a saját torka az ellenség markában találja magát, mert miért ne, úgy is elsődlegesen a Satsugaite no Jutsu-t kívánná kivitelezni a fentiekhez hasonlóan. Tudja jól ugyanis, hogy mindaddig nem kezdheti el az öngyógyítását, míg a rúd a mellkasában van, így tehát először el kell távolodnia, vagy legalábbis el kell távolítani a rudat a mellkasából. Ha viszont a mellkasát átszúrja a rúd és a vonzással a fentiek szerinti közelségbe kerül a Tábornokhoz, akkor a számára egyértelmű, hogy ez a közelség ritka holló, azt ki kell használni, mert talán nem kerülnek újra ilyen közel. Magáról azonban feltételezni meri, hogy ezt a támadást még képes kibírni, mígnem az esetlegesen eszközölt eltávolodással az Inyu Shometsu technikát használva kívánná meggyógyítani magát.

Mindemellett, talán lábjegyzetként tűnően, mégis borzasztóan fontos jelleggel megfigyelendőnek tartja, hogy a föld alatt vezetett fa elemű támadást az ellenséges dojutsu érzékeli-e, látja-e?

~ Bocsáss meg. ~

Bárcsak.

Bárcsak tudná, kitől kér bocsánatot: Yoshitarotól, aki társa ebben a harcban, vagy a Tábornoktól, aki akár tudatán kívül is a sorstársa. Közben lehet persze, hogy valójában senkitől sem: túl van már azon, hogy férfiak bocsánatáért esedezzen.

//Felhasználni kívánt technikák, képességek:

- Byakugan

- Kasseiken - Feltámadó Kard
A ninja a sötét chakra segítségével a két tenyerét előre szegezve egy erős lökéshullámot hoz létre, mely szinte bármilyen tárgyat képes ellökni, az élő testet pedig komolyan roncsolni. Mint ha egy rinocérosz ütközött volna az áldozatnak. Komoly erőt képviselő technika, ami rendkívül jól használható védekező technikagyanánt is, ugyanis a nyers chakrahullám képes akár egy elemi erejű támadással is felvenni a harcot.
A jutsu elsajátításához azonban, rendkívül jó chakrakontrollra van szükség.
Besorolás: A
Chakraszint: 600

Egy szörnyen alattomos technika, melynek az elsajátítására csak az orvosi ninják képesek. Magas szintű technika, a használó egy gömböt hoz létre a kezei között, mely pusztító chakrából áll. Az általános gyógyító technikákkal ellentétben ezt a chakra-t az ellenfélbe fecskendezve azonnal elkezdi pusztítania szerveket, sejteket és szörnyű halálhoz vezet.
Besorolás: S
Chakraszint: 800
Engedélyköteles!

- Inyu Shometsu - Titkos Gyógyulás Sérülés Pusztítás
Ennek a technikának a segítségével a ninja a chakráját az adott pontba koncentrálja, ahol a sérülést szerezte. Az pedig meggyorsítja a sejtképződést, így a technika révén a sérülés rendkívül rövid idő alatt begyógyul, így a ninja képes meggyógyítani saját magát akár a harctéren is. A Sokszori használat, azonban rövidíti a használó életét.
Besorolás: A
Chakraszint: 700
Megkötés: Moderátori Engedélyhez Kötött!

//köszönöm a haladékot! Ha valami nem stimm, akkor a diktáló hibája. Elv próbáltam kijavítani, de lehet, h nem mindenhol sikerült.

**Uzuchi Reito** Pént. Szept. 04 2020, 23:05

Uzuchi Reito

A nap sugarai vakítóbbak voltak a sivár pusztasággá vált Konoha romjai felett, mint eddig bármikor. Az arcomon végigfutó izzadtságon könnyedén megragadt a szálló por, amit az akimichik rendületlen törmelék elhordása kavart fel.

- Mindjárt kész. Nincs már sok hátra. – Bíztattam társaimat, közben a távolban feltűnő sötét foltokat bámultam. Mozgásukból ítélve céltalanul bolyongó társaim és falumbeli civilek lehettek. Aggodalommal és kétségbeeséssel tele. Lehet én is csak ilyen céltalan lennék, ha akkor itt lettem volna és engem is betemetnek a romok. Az is lehet, hogy saját falvam épületei képezték volna a síromat. De nem így történt…

Hálás lehetek, hogy épségben megúsztam. Gondolataimban való kalandozásomból arra eszméltem, hogy vattát tudnék köpni. Kulacsomat elővéve épp, hogy csak egy kortyot tudtam inni, mikor szemem sarkából egy közeledő sötét foltot véltem felfedezni. Valaki jön. Ellenség? Barát? Még csak egy folt csupán, de egyértelmű, hogy mindjárt ideér. Viszonylag messze volt még ahhoz, hogy bármelyik pillanatban támadástól kéne tartanom, így kulacsom elteszem és a közeledő alakot figyelem.

Ahogy közelebb ér alakja-, színe körvonalazódik. Nyilvánvaló volt, hogy neki is jutott a mérhetetlen erejű pusztításból, amely Konohát a földdel tette egyenlővé. Járásából-, felszereléséből arra merek következtetni, hogy kunoichi lehet. Nem ismerem, így egyből a hovatartozására utaló jeleket keresem rajta. Mivel nem látok konohai fejpántot rajta, nem tehetek mást, első sorban tartanom kell attól, hogy az ellenség sorait gyarapítja. Le merném fogadni, hogy a két akaimichi már jóval hamarabb felfigyelt rá. Mielőtt szóhoz juthattam volna, ők sokkal hamarabb kérdéseket szegeztek hozzá.

- Állj! Ki vagy? Hogy élted ezt túl? Mit akarsz itt? – határozott szigorral hangzottak el a kérdések az akimichi szájából.

Nem finomkodják el a dolgot. Ez a lány látszólag velem korabeli. Látszólag őt is megviselte a lökéshullám, ami minket is elért. Mi lehet az okuk arra, hogy ennyire tartanak tőle. Úgy néz ki, hogy kell valaki, aki a csapatban egy kis higgadtságot tanúsít.

Kérdéseiket megvárva csak egy dolgot fűztem a mondandójukhoz természetes hanglejtéssel: - Ha nem az ellenséghez tartozol, szeretnélek meg kérni, hogy maradj ott, ahol vagy. – Ekkor jobb lábamat egy kicsit hátrébb csúsztattam, támadó állást felvéve álltam meg, közben egyesen a kunoichi szemébe néztem nyomatékosítva a következő mondandómat – Amennyiben ennek nem teszel eleget, kénytelenek leszek minden erőmmel megpróbálni kiiktatni.

Ezután nem igazán teszek különösebben semmit, kezeimet a csípőmre teszem, ezzel a non-verbális jellel kommunikálva azt, hogy nem a harc az elsődleges célom a következő percekben. Mindemellett az támadóállásom és a csípőre tett kezem kunaitartóhoz való közelsége alapján készülök arra, hogy ha úgy alakul, azonnal harca kész legyek.

Mindenképp meghallgatom Zouo-t. Látva Rin pillantását, fejem enyhe csóválásával jelzem, hogy nem jött el a harc ideje.

- Szerintem ma már elég vér folyt feleslegesen. Összpontosítsunk a közös ellenségre. – Ha az akimichik végighallgatják Zouo-t, úgy a mondandója végén a meghajlás helyett csak fejem biccentésével jelzek némi tiszteletet a másik falubéli shinobi felé. Közben jobb kezemet egy kicsit lejjebb csúsztatom a kunaitartómhoz közelebb.

- Én Uzuchi Reito vagyok Konohából, a társaim Rin és Jamachi. Te tényleg Oyokival voltál egy helyre beosztva? És mi történt utána? Oyoki is ott van ahol a másik két shinobi? – tettem fel a kérdéseimet.

A válaszából egyszerűen ki tud derülni számomra, hogy tartanom kell-e tőle vagy pedig van rá némi esély, hogy szövetségesként fogadhatom őt. Reménykedek, hogy ezzel most fogást tudtam rajta találni, ugyanis Oyoki eszméletlenül hevert a falut körülvevő falon belül hozzánk viszonylag közel. A környékén pedig egyáltalán nem találkoztam Zouo-val. Ez azt jelentheti, hogy a pusztítás pillanatában nem voltak egy helyen. De vajon miért nem? Vagy esetleg ennyire elsodródtak egymástól?

- Mi lenne, ha hagynád magad megkötözni ezzel is jelét mutatva annak, hogy nem az ellenséggel vagy? – Kicsit pimasznak, de egyben teljesen jogosnak is éreztem ezt a kérdést feltenni neki. Hiába, nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy veszélyt jelenthet számunkra. Lehet, hogy a bizalmunkba akarja magát fogadtatni, hogy aztán a megfelelő időben támadjon. Nem tehetek semmi mást, mint sem hogy várok. A Rangidős akimichi fog dönteni a kunoichi sorsáról.

Az életét nem akarom kioltani, de ha ezek ketten begőzölnek, nem állhatok az útjukba. A legjobb lenne fogságba ejteni addig, amíg ki nem derül, hogy kivel van.

**Nara Akane** Szomb. Szept. 05 2020, 05:32

//Hála a haladékért, és az engedélyért, hogy irányíthattam Shikakut Smile

//

A törmelékhalom résein beáramló, porterhes fénypászmák ahelyett, hogy a szabadulás ígéretét hoznák a föld alatt rekedt csapat számára, csupán még jobban megvilágítják a hagymázas lidércnyomásba forduló, fojtogató valóságot. Ahogy követ kő után pakol, a félhomályba borult, barátságtalan folyosó látképe lassacskán hullámzani kezd az elnyűtt, mentálisan és érzemileg kifáradt, no meg nem utolsó sorban sakálrészeg Akane számára. Az excentrikus kunoichinál köztudottan nem esik ritkaságszámba, hogy agyhullámain csúf fodrot vet a delírium... De mostani állapota sokkal inkább emlékeztet rosszullétre, betegségre, mint a tőle jócskán megszokott, hamubansült faszságokra.
Ahogy az egyik ANBU félregördít egy nagyobb szikladarabot, hirtelen egy jól ismert, vörös posztó foszlányainak és egy véráztatta, valaha hófehér sörény rikító színei törik meg a rakás betonszürke monotóniáját. Ahogy Inakonak, úgy az éjszín hajú orvosnőnek sem sikerül megálljt parancsolnia a szeme sarkában kövér cseppekbe gyűlő gyászkönnyeknek. Érezhetően nehézkesen artikulálva, a következő szavak vetnek lassú, méla bukfencet a lány halvány, barackvirágszín ajkain:
- Megátalkodott pöcskenőcsök. Még a Télapót sem kímélték!
A kunoichi közelében állók persze joggal feltételezhetik, hogy a mértéktelen kábszihasználat menthetetlenül a medika agyára húzódott, s hátralévő életét fikuszokra emlékeztető, békésen autisztikus tudatlanságban fogja leélni. Rendhagyó titulásának azonban sokkal személyesebb vonatkozásai vannak: a Legendás Sannin gyakran öltött magára karácsonytájt műszakállt és piros, prémmel szegett kabátot, sorra meglátogatva a faluban élő shinobi családok gyermeiket. Ez alól persze a Nara-rezidencia sem volt kivétel. Bár Akane sosem értette, hogy a Mikulás miért hord tonfát a nadrágzsebében és hogy ahogy idősödik, miért kell mindig egyre többet ülnie az ölében, mint Shikamarunak... De mégis minden évben izgatottan csillogó szemekkel várta, hogy a varangyok húzta szán beforduljon a hóval belepett birtok határán.
Akane egyszer, már jócskán a kamaszkor korai éveit taposva megkérdezte tőle, hogy miért olyan nagy a pocakja. Az álszákallas férfiú azt felelte, hogy mindig kap egy sütit a lány nagymamájától, miután megbaszta. Ez volt az utolsó december, amikor Shikaku-ojisan meghívta Jiraiyát karácsonyozni - a gyerekek és Nara-nagyi legnagyobb bánatára. Vagy csak a puncsostálba csempészett LSD miatt emlékezne így a történtekre..? A sarokban békésen monocikliző, cilinderes velociraptor azt mondja, hogy ez totál Gundan-kánon.
- Kiváló shinobi volt...
Sóhajtja szomorúan, ahogy féltérdre ereszkedve végighúzza tenyerét az összezúzott arcon, hogy férfi szemhéjait üveges, életelen tekintetére húzza.
- És csapnivaló Mikulás. Minden évben csak bugyit kaptam tőle. Ráadásul az összesnek rejtélyes módon nyoma veszett egy hónapon belül. Jó utat a mennyei, koedukált onsenek felé, öreg harcos! Sayonara Hoteisho-san!
Búcsúcsókot lehel a Sannin homlokára, majd a végtisztesség megadását segédeire bízva, a felszín felé veszi az irányt.

Ha az események eddigi árja rémálomba illő volt, Akane számára a felszín látványa túlmutat minden érzelmen, amit szavak képesek leírni. Lábaiból minden erő kiszalad pár másodpercre, s kis híján el is ájul, így kénytelen az egyik mellette álló ANBU vállán megtámaszkodni. Minden, amit valaha ismert és szeretett Konohagakure no Satoban... Semmivé lett. Nem csupán egész életét, de egész lényét is a falu védelmének szentelte, s mindez csupán a pillanat törtrésze alatt az enyészeté lett. A megboldogult gyermekévek kedves, idilli színfalainak helyén síri csönd és sivár pusztaság honol. Halott álmain mohó tort ülnek a tagadás, kétségbeesés és a megtorló pusztítást szomjazó harag szellemei.
- Nem-nem-nem... NEM! NEM! NEM!
Erőtlen, tagadó suttogása fokozatosan vadállatias ordításba torkollik, miközben maradék erejét összeszedve, botladozva indul előre. Próbálkozhatna az illúzió megtörésével... De valahol, megnyomorodott és szárazra facsart szíve mélyén tudja, hogy mindaz a borzalom, ami könnyfátylas tekintete elé tárul, nem lehet szemfényvesztés műve. Az északi szelek gonosz, jéghideg ölelésében, a Fagy Országában már megtanulta, hogy a valóság iszonyatosabb lehet, mint bármelyik genjutsu. Az emberi képzelőerő korlátozott természeténél fogva képtelen felérni a sors fanyarul kegyetlen humorához.
Gyógyítói esküje csaknem reflexszerűen hívja életre az életmentő viselkedést, ahogy körbehordozva pillantását a mérhetetlen pusztításon, megpilllant egy felsőtestet, ahogy kilóg a rázúdult törmelék alól. Folyton kibicsakló bokákkal, szinte azt sem tudva, hogy mit csinál, sérült honfitársa segítségére siet. Egyik kezével megemeli a férfira súlyos présként nehezedő épületelemet, míg a másikkal a vállánál fogva rántja ki... A félbeszakadt, lábak nélküli torzót.
Ahogy ujjainak görcsös szorítása enyhül a hulla kabátján, a mindeddig benne gyülemlő, kavargó feszültség hirtelen eszelős, hisztérikus zokogásként szakad fel belőle. Térdeire zuhanva, vékony karjaival saját magát átölelve ringatózni kezd. Torkából valami vinnyogásszerű, szipogástól akadozó dallam csendül fel, maga sem tudja, honnan ismeri. Talán egy altató lehet, amit édesanyja énekelt neki csecsemőkorában, a hascsikarástól álmatlan éjszakákon. Bakacsinfekete haja lucskosan tapad izzadtságtól, könnyektől és takonytól ragadó arcára, amely a felismerhetetlenség torzult az eleven iszonyat ráfagyott mimikájától. Szeretne erős lenni. Vagy csak uralkodni magán egy kissé a katasztrófát túlélő társai előtt. Vagy legalább csak kevésbé tűnne egy használhatatlan, szánalmas, bőgő szarkupacnak. De nem megy. Egyszerűen nem megy. Minden elveszett.
Minden.
Ahogy sírása lassacskán halkulni kezd, ökle egyszer csak egy üllőhöz sújtott kalapácshoz hasonlóan csattan a talajt borító törmelékben. Aztán a másik kezével teszi ugyanezt. Majd újra. És újra meg újra, egyre gyorsabb ütemben. Szeme, orra és szája lassacskán megtelik a tombolása nyomán felszabaduló porral, de egy pillanatra sem lassít. Őrjöngő dühe kisebbfajta krátert alakít ki körülötte. Talán abba sem hagyná, amíg lyukat nem üt a Föld másik oldaláig, ha céltalan pusztításában nem kavarodna fel annyira gyomra, hogy elhányja magát.
Inako aggódó, kedves hangja ébreszti fel annyira, hogy újra képes legyen érzékelni a környezetét. "Akane-sensei, jól vagy?" A Nara persze még jelen állapotában is tisztában van azzal, hogy az ártatlan, tiszta lelkűnek megismert Yamanaka lány csak a legjobbat akarja a számára, és csupán segíteni szeretne... De mégis hogy képzeli?! Hogy merészel ilyet kérdezni? Akane szíve szerint tűt és cérnát ragadna jelen pillanatban, hogy bevarrja a kölyök száját, hátha nem kérdez többet ilyen hülyeségeket...
- Soha jobban...
Förmed vitriolos gúnytól csöpögő hangélekkel a geninre, miközben vérvörösre sírt szemeiben smaragd villámokat vet a tébolyult, sértett indulat. Hogy lehetne bárki jól, azok után, ami itt történt?! Azt se tudja, hogy él-e a családja vagy a barátai. A Rejtett Levél a földdel egyenlő, lakosai nagy része halott. Aki még él, az is halott, csak az még nem tud róla. Elvégre mit tehetnének egy olyan ellenfél ellen, aki csak úgy gondol egyet, és elpusztítja egy pillanat alatt a világ legnagyobb települését? Talán mégis az esőfalusi, ájtatos faszkalapoknak volt igaza. Talán tényleg az emberbőrbe bújt Isten jött el, hogy megbüntesse Konoha dekadens, elkényeztetett, álkozmopolita népességét, hogy kifizesse bűneik zsoldját - a halált.
Nem. Erre gondolnia sem szabad. Ha a narancs overallos Jézus - aki feltehetőleg épp békásat játszik valahol - egyszer már megcáfolta két tulajdon öklével Pein divinitását, akkor nem lehet Isten. Legfeljebb valami grandiozitási téveszméktől megveszekedett, csóró koporsószökevény. A következő gondolat tör utat magának a kunoichi érzelemvilágát megülő, sűrű sötétségen:
~ Ha vérzik, akkor meg tudjuk ölni.~

Valamivel távolabb emberi mozgolódásra lesz figyelmes, ahogy újabb túlélők törnek utat a romok szorításából a kietlen felszín felé. Tsunade zöld haorijának látványa, akár egy magányos csillag a reménytelenség vaksötét egén.
Orrát hanyagul felsőviseletének könyökhajlatába törölve, lépteit sietősre véve a földön ülő Godaime felé veszi az irányt. Mit sem törődve azzal, hogy az ex-hokage minden figyelmét gyógyító technikájának szenteli, a Nara térdre veti magát a Legendás Sannin előtt. Szégyenkezőn leszegve fejét, a nő vállába kapaszkodva, esdeklő hangon szól hozzá:
- Tsunade-hime... Én... Elbuktam. Konan halott. Ji... Jiraiya-sama... Halott. Hattori Arata megszökött.
Tekintete most először találkozik az idős kunoichiéval, melyben feltehetőleg éppoly mérhetetlen fájdalom tobzódik, mint Akanééban. De meglepettségnek szikráját sem mutatja.
~ Már tudta... ~
Állapítja meg tényszerűen magában az amúgy is egyértelműt.
- Godaime-sama...
Szólal meg a lány kisvártatva.
- Kérlek... Könyörgök... Add mellém pár jó embered, és add ki a parancsot Amegakure no Sato elpusztítására! Egyetlen szavadba kerül, és megölök minden férfit, nőt és gyereket azon az istenverte nyomortanyán! Nem... A halál túl jó nekik... Feltámasztom őket, hogy Konoha újjáépítésével vezekeljenek a gecipúderes istenük pusztításért! A Rejtett Levél minden tégláját halott, hideg gyermekkezek fogják...
- Akane! Elég lesz.
Szakítja félbe Shikaku szigorú, ellentmondást nem tűrő, mégis engesztelő baritonja. A Nara klánvezér egy erélyes mozdulattal, a karjánál fogva húzza arrébb Akanét. Fegyverforgatástól kérges tenyere nyugtatóan nehezedik az éjszín hajú lány válláira.
- Ne hagyd, hogy a bosszúvágy elhomályosítsa a tekinteted! Most a faluban van rád szükség.
~ Hűségem a faluhoz és hozzád... ~
- Miféle faluban, Ojisan?!
Kérdez vissza a kunoichi keserű, kétségbeesett hangon.
- A falu több, mint épületek és utak kusza halmaza Akane. Konoha mindaddig él, ameddig egy ember is marad, akinek a Tűz Akarata lobog a szívében. A faluban rengeteg a sebesült és még Tsunade-sama sem képes mindegyiküket...
A jounin hancho szavai hirtelen az ajkára fagynak, amikor hatalmas, még a távolság ellenére is fülsiketítő robaj hangja éri el őket. A déli horizont látképét egy óriási porfelhő tölti ki. Az erdőséget lakó madarak kétségbeesett vijjogással menekülnek a hamis biztonság ígéretét hordozó messzeségek felé.
Akane hosszú másodperceken keresztül mered a távoli pusztítás irányába, majd váratlan nyugodtsággal jelenti ki:
- Az én harcom ott van, Shikaku-ojisan. Tsunade-hime gondoskodik majd a falu lakosairól... Én pedig pokolra küldöm az ellenségeit.

- Akane ez... Kész öngyilkosság! Alig állsz a lábadon.

- Ojisan... Mióta mondom már... Hogy ne merészelj alábecsülni! Mochikabu Fuuin: Kai!

Nyögi erőtlenül az ifjú Nara, majd egy egykezes kézpecsétet felmutatva feloldja a bal melle alá helyezett pecsétet. A kunoichiban felszabaduló, mindeddig lappangó energia olyan erővel szabadul fel, hogy nagybátyja kénytelen egy lépést hátrafelé tenni.

- Jár a keksz, de ettől függetlenül még mindig kibaszottul részeg vagy.

Feleli lesajnáló, fanyar mosollyal a kecskeszakállas férfiú.

- Azon is dolgozok már Vénség.

Köpi oda flegmán Akane, miközben a Shindant használva elemzi a szervezetébe jutott testidegen anyagokat. Ezt követően a delírumot okozó anyag természetének megfelelő metabolikus folyamatokat stimulálja a májában, irio chakra lokális felszabadítása által. Ezzel a módszerrel már nem egy ízben ivott kocsmajártas matrózokat az asztal alá, de mindeddig ritkán élt eme vitathatóan hasznos képességével. Elvégre faszért fizet az ember a piáért, ha semmit nem érez belőle.

- Kuchiyose no Jutsu!

Kezd újabb kézjelekbe a kunoichi, mire egy rinocérosz méretű - Nimruil névre hallgató - denevér manifesztálódik Akane előtt. A bakacsin hajú lány a behemót lény szárnyára lépve a hátára mászik, majd karját kinyújtva a még mindig általa irányított Konant is a háta mögé segíti.

- Akane! Őt nem viheted magaddal. Világos parancsunk van, hogy szállítsuk Konan testét a Kihallgató Egységhez!

- Csakhogy az már nem létezik Ojisan. A ribanc velem jön.

- Hűséggel tartozol a falunak, nem szegülhetsz ellen minden parancsnak, amit kapsz!

- Hűséggel. Nem pedig vaksi, ostoba engedelmességgel! És ha az szolgálja a hazám érdekeit legjobban, ezt a hűséget is elárulom, akár százszor is!

Kiáltja az óriási bőregér hátáról, elszoruló torokkal, miközben ujjai egy finom mozdulattal kioldják a felkarjára kötött hitai ate csomóját. Ezután a fejpántot egy hanyag mozdulattal nagybátyja felé dobja.

- Nem vagyok érdemes, hogy ezt hordjam, amíg Konoha ellenségei odakint garázdálkodnak... Meg hát... Kurvára kár lenne, ha összekarcolódna, miközben csomót kötök egy isten faszára, nemde..?

Mondja pajkos mosollyal egy kacsintás kíséretében, majd sarkaival a denevér oldalába bökve a levegőbe emelkedik. A terebélyes bőrszárnyak felkavarják a levegőt körülöttük, s pár pillanat múlva már úton is vannak a délen dúló harc - amely talán az utolsó lesz - irányába.

A szelek szárnyán lovagolva alig pár percbe telik a kunoichi számára a valahavolt falu határához érkezni. A küzdelem helyszínét jelző tisztást szinte gyerekjáték megtalálni - csak az indokolatlan erdőirtásokat és az istenbaszó technikák fülsiketítő hangját kell követni. Ahogyan a mindent eldöntő küzdelem közelébe érkezik, még madártávlatból sem esik nehezére felismernie azon személyek sziluettjét, akikre az elmúlt hónapok megpróbáltatásai után legszívesebben bízná az életét... Yoshi. Jaken. Zauki. Meg a fehér hajú fazon, akinek egyszer beszívva megmolesztálta a kutyáját. Meg az ADHD-s, faszéhes tiniluvnya, aki füvet akart tarhálni tőle a Chunnin Válogatón. Egyszóval: a teszkógazdaságos evendzsörsz.

A vérvörös hajú ellenségen végigpillantva vegyes érzések egész sora fut végig rajta... Mintha az iránta érzett olthatatlan gyűlölet örvényébe a Konannek adott csók által lopott, negédes, mitöbb szerelmes érzések vegyülnének... NEM! Minden szimpátia csak illúzió... Egy halott papírkurva megboldogult vágyábrándjai. Nagatonak... NEM! Peinnek pusztulnia kell.

Mielőtt bármilyen akcióba kezdene, alkamazza magán a Kyouka Shohou: Chakra Chuunyuut, ezáltal fokozva chakratermelését és technikái hatásfokát. Ezután, még mindig a denevér hátán egyensúlyozva egy Árnyékklónt hoz létre.

Amennyiben a magasból felmérve a lehetséges támadási opciókat lehetsége nyílik úgy támadni, hogy egyik szövetségesét sem veszélyezteti, a következőképpen jár el:

Amikor a magasban hozzávetőlegesen Nagato fölött jár Nimruil, abban a pillanatban leugrik a denevér hátáról az utazás időtartama alatt megalkotott Kage Bunshin. Pár másodperccel utána, pontosan a klón takarásában Akane is utána ugrik, úgy hogy nagyjából tizenöt méter legyen közte, és a másolat között. Az igazi Akane alkalmazza magán a Kage Kawarimi technikát, arra az esetre, ha a megcélzott Nagato idejekorán észrevenné jelenlétüket, és ellentámadást indítana. A Nara kunoichi így, saját jutsujának passzív formájában képes lenne bármilyen fizikai ellenhatást átengedni a saját testén.

Az Árnyékklón, chakrafelszabadítással megszilárdítva testét a zuhanás okozta megsemmisülés elkerülésére, a szabadesésből származó energiát a Chinagare technikába összpontosítaná. Ez sikeres megvalósulás esetén úgy festene, hogy egy szupa'hiró landolással gyakorlatilag felrobbantaná az esés epicentrumát, ezáltal hatalmas kő- és földdarabokat - és remélhetőleg magát Nagatót is - a levegő repítve.

Támadása azonban itt nem érne véget: a földet érés pillanatában létrehozza a Kage Umi no Jutsut, hozzávetőlegesen akkora kiterjedéssel, ami a tisztás szélén álló társakat még nem veszélyezteti bénulással. Ha ellenfele a levegőben van, kiszolgáltatottá válik az Árnyéktengerből kinövő Kage Mane csápoknak. Amennyiben tervei beválnak, Nagato legalább egy pár másodperc erejéig mozgásképtelen lesz.

Az igazi Akane pillanatokkal később érkezne másolata után érne földet. Ha klónjának sikerült a korábbi manőver által megbénítania Nagatot, úgy a meglévő árnyékokat médiumnak használva létrehozná a Kage Yose no Jutsut. Az árnyakból életre kelő, éjfekete karok megragadnák a vörös hajút férfit két oldalán, miközben nemes egyszerűséggel megpróbálnák hosszában kettétépni a következő kommentár kíséretében:

- Kedves Kami-sama! Az Ateista Mémbázis üdvözletét küldi!

Ha Shakaku, vagy bármelyik csapattárs veszélyeztetve lenne a korábban leírtak által, Akane továbbra is a levegőből figyeli az eseményeket.

Ha Akane offenzívát indít, de a klón jutsuja nem jár sikerrel, úgy szükség esetén a Kage Kawarimivel védekezve a támadásoktól, hátrálva csatlakozik a többiekhez.

Használt/esetlegesen használt technikák:

**Hamacho Yoshitaro** Szomb. Szept. 05 2020, 20:44

// Fórumkaland - Feltámasztott Istenek //

Deja vu. Megint érezte, látta azt a fekete ködöt, ami körbevesz minden élő dolgot egy pillanatra. A fekete lepel: forog jobbra-balra, mint a folyó, ami a hegyről indul lefelé; táncol, mint a legügyesebb hajadon az ünnepségeken; s pusztít, mint semmi más e világon. Jelenléte olyannyira hatással volt a férfira, hogy a hátán is felállt a szőr - még arra a pár másodpercre is.

Ismerte a borzongást, ami végigcsiklandozta gerincét; ismerte az émelygést, amit a gyomrába okozott. A Halál van most körülöttük s éhes keselyűként feni most a fogát következő áldozatára, mert az ő éhségét sosem lehet csillapítani...

A megbeszélés sikeresen lezajlott, ami információ birtokában voltak, azt villámgyorsan átadták egymásnak és indultak is végrehajtani a megbeszélt tervet. Zauki és Ogawa együtt indultak megakadályozni a második Tsuchikage újbóli feltámadását, ami jól láthatóan sikerrel járt így elmondhatják, hogy tényleg csak a főellenségre kell figyelniük. Ez így kimondva természetesen jól hangzik, de egyáltalán nem kecsegtet túl sok jóval. Természetesen nagy sikernek lehet elkönyvelni, hogy a világtörténelem egyik legveszélyesebb emberét, maga a Por Elem egyik ősatyát képesek voltak legyőzni és elzárni, na az nem semmi tett. Ám ami most vár majd az összedobott csapatra, arra senki és semmi nem tudná őket felkészíteni: szembe szállni egy Istennel...

Két dolog foglalta le leginkább figyelmét: egyrészt a hatalmas energiák összegyűjtése és kordában tartása jobb keze körül, illetve a környezetére való figyelése. Mindenki mozdulatát próbálta figyelni és elemezni, már csak megszokásból de leginkább...végigkísérni őket a mozdulatok során. Látni akarta saját szemével, hogy minden rendben megy. Egy apró öröm szikre pattant fel lelkében mikor látta, hogy a kombinált támadások milyen jól végbe mennek.

Legalábbis addig a pontig, míg ellenfelük meg nem emelte kezét.

-Banshō Ten'in.- szólalt meg ellenfelük erőtlen hangon.

Hősünk azt hitte, a vörös hajú férfi újra a taszítást akarná alkalmazni, de helyette egy teljesen más technikát alkalmazott: ezúttal nem eltaszította magától a dolgokat, hanem magához húzta őket. Név szerint két társát, Naka-t és Jaken-t. A narancssárga hajú Jounin nem akart hinni a szemének, mikor a technika létrejőve felemelte mindkét társát a levegőbe, majd elkezdett ellenfelük felé vonzani őket. Ezúttal nem egy óriási új nyomta el a dolgokat, hanem mintha egy láthatatlan kéz ragadta volna meg őket.

A szőke hajú Konoha-i Shinobi a másodperc tört része alatt villan el Zauki mellé, ami kezdi beigazolni feltevését a férfiról: egy korábbi Hokage képességét örökölte vagy tanulta meg, ám ez most nem a legmegfelelőbb pillanata a mélázásra. Jaken ugyan kiszabadult, de az ANBU leányzó továbbra is magatehetetlenül repült az ellenség markai felé, ráadásként valami fekete lyuk jelent meg a tenyerén a férfinak, amivel pont az őszhajú Kunoichi-t célozta meg.

-..NAKA!- üvölti társára s szabad bal keze megmozdul nadrágzsebe irányába.

Tudja jól, hogy egykori B-jének hatalmas ereje van és még hatalmasabb technikái, arról nem is beszélve hogy a magas szintű gyógyításhoz is ért, ezért pont hogy nem kéne aggódnia... de mégsem tud az lenni. Az ellenfelük egy állítólagos Isten, ki tudja még milyen támadást hordoz ruhaujjai alatt és...nem. Nem ezért teszi. Egyszerűen ösztönszerűnek érzi, hogy nem hagyhatja egy ilyen fontos társát csak úgy a kelepcében. Mozdulna, de bal keze leköti, amiben már óriásira nőttek az erők.

~Mit..tegyek?~ suhan át a gondolata az agyán.

Felhagyni a technikával és segíteni társának vagy tovább gyűjteni az erőt és nézni ahogy társát egy isteni csapás éri - vagy valami ártalmas technika. Nem tudja megtenni...

Nem...Többet nem fog tétlenül ülni. Az egyetlen dolog, amit tehet az egy apró remény, amibe kapaszkodik.

Villámgyorsan belenyúl a bal Shuriken-tartójába, előveszi az említett fegyvert és már az előző körben feltöltődött Villám Chakra-t, illetve némi Senjutsu Chakra-t a bal kezéből egy nagyobb mennyiségbe a dobócsillagba áramoltatná. Behajlítja a kezét, egészen az energiáktól vibráló ökléhez...

~Ó Természet Anya s Gepárdok Szelleme! Add, hogy kezeim erősek, célzásom pontosak és lábaim fürgék legyenek!~ hadar el magában egy gyors imát, amit még a Gepárdok Falujában tanult el.

A bal kezében továbbra is fent áll a Chakra gyűjtés, melyet megpróbál minél mélyebbről kibányászni magából, illetve a másik kezében lévő Shuriken-t olyan erővel és olyan ívvel próbálná azt eldobni, hogy valahol az ellenfél tenyerét kapja el, mintha csak tenyér és Naka közti légútvonal közé akarna ékelődni. A pusztító technikájához való erőgyűjtés nem engedi meg hogy túl sokat mozduljon még, illetve ha egy klón alkalmazna akkor az ereje is csak a felére csökkenne, arról nem is beszélve hogy túl lassú lenne így csak ebben tudna reménykedni.

Bár az ellenfél kezéből kilövő, fekete rudakat nem látta még, de akár az az egy szem dobócsillag is képes lehetne eltéríteni a rudak röppályáját.

[Ha a rudak betalálnak és megsebzik Naka-t...]

~Ne...!~ s tökéletes látványt tárul elé, ahogy társát egy fekete lándzsaszerű rúd felnyársalja. Leírhatatlan harag lenne az, amit akkor Yoshitaro érezne, mintha csak egy robbanó vulkán utolsó másodperceit néznék. Arca a dühtől teljesen eltorzul, egy igazi vérszomjas vadállat dühének palástját húzza fel most arcára.

Reflexszerűen próbálna a Senpou: Shunshin no Jutsu // Természeti Stílus: Fürge Test technikával Naka közelébe ugrani és elkapni őt szabad kezével, illetve óvatosan fedezékbe vonulni vele. Ha a technika miatt a maszkos lány nem hátrazuhanna a becsapódás miatt, hanem tovább folytatná röppályáját az ellenfél tenyere felé, úgy megpróbálna kettejük közé ugrani és egy határozott rúgással ellökni magától az Akatsuki köpenyes alakot. Az előző postokban is írt védekezésekre támaszkodna ezek után: vagy a Purazuma Booru // Plazmagömb, vagy pedig a gyors elkerülés.

[Ha a rudak nem találnak be...]

Továbbra is gyűjtené a hatalmas erőket a jobb ökle körül és várná a megfelelő pillanatot, hogy az ellenfele mikor használja és mondja ki a nevezetes "Shinra Tensei" technikát. Amint ez megtörténik, testében minden erőt kipréselne, amennyire csak képes lenne: egy villámgyors Senpou: Shunshin no Jutsu és megpróbálna egy közvetlen találatot bemérni az ellenfélre, mondhatni egy fentről-lefelé induló, tömérdek Szél és Természeti Chakra-val átitatott ökölcsapást indítana meg felé. Védekezés esetén ugyan úgy az előző verzióban megnevezett technikákat használná.

Használt Technikák:

//Sorry az ergya post miatt, most csak erre tellett ^^" //

**Nashimaru Shizu** Szomb. Szept. 05 2020, 23:57

// Jiraiya - Feltámasztott istenek //

Lassan kiengedtem lábaimat karjaim kötéséből. Kinyújtottam őket, majd keresztbe tettem, mintha nem tudnám eldönteni hogy akarok ülni. Akárcsak egy kisgyerek, ki nem tud megmaradni, parányi fészkelődésekkel próbáltam megtalálni azt a kényelmes pozíciót, amiben végre meg tudnék pihenni. Egy örökkévalóságra. Persze mindig volt valamilyen apró cseprő kellemetlenség, mely cipőbe került kavicsként piszkált tovább mocorgásra, így egészen addig a pontig, míg a kedves ismeretlen ujjával meg nem vizsgálta húsának hőmérsékletét, szinte végig ficeregtem. Ahogy azonban hirtelen elrántotta a kezét a forró ételtől, szinte egyből meg is értettem miért vagyok képtelen nyugton maradni. Halvány mosolyt festett fel arcomra a rádöbbenés, hogy azért nem találom itt a helyem, mert még nem érkeztem meg ide. Talán az első igazán őszintét, amióta koporsómmá lett oly sok ember otthona. Óvatosan végigsimítom a zsíros húsdarabot, mintha csak egy nemes szövet lenne, mit a jószemű kereskedő szemlél meg vásárlás előtt.

- Azt kérdezted, hogy meghaltál e? Emlékszel? - Késként hasított be elmémbe a férfi emlékeztetője. Hát persze hogy emlékszem. Hogy ne emlékeznék. Hisz azért vagyok még itt, mert vakságomban nem láttam meg a kérdésre a választ, mely végig előttem volt.

Apró fejbiccentése pásztorként terelte szemeimet a kontextustalan látképek felé. Nem kellett több egy pillantásnál hogy tudjam miről szólnak. Visszafojtott kuncogással vettem le róluk a tekintetem s fordítottam vissza a tűz irányába, két kezemmel eltakarva látásom perifériáit. Akár egy kisgyerek, kinek szüleje büszkén mesél teljesítményeiről az ismerőseinek, csiklandozó zavartsággal próbáltam kizárni ezeket a képeket, nem azért mert szégyelltem őket, hanem mert úgy éreztem magam mikor tanítom publikusan olvasta fel a házifeladatként beadott rövid versemet.

'Így belegondolva nem is volt olyan rossz a sötétség.' Válaszolom a férfinak, játékosan suttogó hanggal. Időhúzás volt persze csupán. Ki akartam használni a tartózkodásom minden másodpercének minden töredékét. Kényelmes dolog nem elkötelezni magadat egy döntésed mellett, s kevés kényelmek egyike volt ez, mi a túlvilágon - vagy a túlvilág felé vezető út felénél - a rendelkezésemre állt.

Elmerengtem magamban, annak ellenére hogy ismertem időm végességét a válaszadásra. A képet rólam ahogy családanya vagyok, ahogy minden nap reggelit ebédet és vacsorát készítek a szeretteimnek, ahogy elviszem a gyermekeimet az iskolába, hogy minden reggel egy édes csók érintésével indítom el férjemet a munkába, hogy minden este elmesélem édeseimnek Kaguya-hime történetét, ahogy azt is ahogy rájukkiáltok mikor túl hangosak, mikor összeveszünk és az arcomra vágják hogy nem szeretnek, hogy osztálytársuknak Taro-kunnak sokkal szeretőbb édesanyja van, s azt is, mikor a veszekedés után sírva és összebújva mondják ki a legszebb szavakat mit ember megformázhat: Szeretlek.

Láttam magamat, mint vándor, ki Széltől a Démonig megjárta az országokat, ki látta már tragédiának és csodának minden formáját, ki érti a világ és az élet működését. Láttam magamat, ahogy megpakolom a hátizsákomat, ahogy ellenőrzöm a felszereléseimet az élelmemet, ahogy minden nap megélezem az édesapámtól kapott Wakizashimat és utána imádkozok érte hogy ma se kelljen használnom.

Láttam magamat apám mellett Kunoichiként, rettenthetetlen harcosként, kinek nevét minden ninjafaluban ismerik, kinek pengéjénél csak az esze élesebb, s kinek szakértelmére az egész Füst Országa számít.

S akkor láttam magamat ahogy most vagyok. Vadul álmodozok sikerekről, elismerésről, hírnévről és élményekről. Élményekről. Úgy, hogy képtelen vagyok meghozni egy igen-nem döntést. Képtelen vagyok meghozni a döntést, mert pontosan tudom jól hogy ezek az apró foszlányok, melyek most a fejemben megszülettek, mind végtermékei fájdalmakkal, csalódásokkal és hibákkal teli utaknak. Olyan utaknak, melyekről ha lecsúszok újra itt találom magam a tűz mellett, csak több szívbemaró emlékkel amikről tudnék mesélni.

- Nem igaz, hogy mindezek után még így is rámhárítja a felelősséget. - Tört ki belőlem egy kis elégedetlen hiszti, amit biztosra veszek hogy olyannyira nem fog komolyan venni a férfi, ahogy én sem. - Még a szakadékról lelépve zuhanás közben is az orrom alá tolja hogy még mindig rajtam múlik hogy hogyan fog végződni ez a... dolog. - Pattanok fel. Pár perce csak hogy leültem, és máris oly idegennek éreztem lábaim támaszát...

- Egyszer adná meg az élet, hogy a döntéshozhatatlanság kényelmében lehessek. - Hánytam rá a szavakat, ahogy átléptem a tűz felett a férfi mellé. Nem kerestem az arcát. Nem voltam már rá kíváncsi.

- Hát akkor... - Szólaltam meg, ahogy elnéztem az apró sötétség-folyosóra mely odanemillő foltként maradt ott, az elmélkedésem alatt megjelenő gondolat-emlék-álomfoszlányok mellett. Hüvelyk- és mutatóujjaimmal képkeretet formáltam annak a sötéten maradt területnek.

- Remélem készen áll rá, hogy olyan magnifikáns képet fogok odafesteni, ami mellett fakó lesz a többi. - Magam sem veszem komolyan túlzó magabiztosságomat, de azért jól esik tettetni hogy tudom mit csinálok, vagy hogy mit beszélek.

- Remélem nem késtem el a válaszadást. - Indulok meg a sötétség fele szépen lassan. - Kezdem érezni a tűz melegét. - Kacsintok még vissza a férfira. Majd ahogy mögöttem egyre csak távolodott már a tábortűz még hátratekintve odakiálltottam egyszer a férfinek.

- Ha minden jól meg, egy jó ideig nem találkozunk újra! - Majd teljes determinisztikussággal fordultam el véglegesen az apró fénytől. Immáron szándék nélkül arra hogy visszatekintsek.

- De mikor találkozunk, remélem kész lesz a hús. Sokkal hangulatosabbá fogja tenni a beszélgetésünket.

**Akihiro Jaken** Vas. Szept. 06 2020, 03:16

//Jiraiya - Feltámasztott Istenek//

~ Egészen furcsa érzés úgy részt venni egy élet-halál harcban, hogy itt sem vagyok igazából… ~ futott át az agyamon – azaz árnyékklónom agyán - ez az apró gondolat, az utolsó nyugodt pillanatban, mielőtt még megindultunk volna ellenfeleink irányába. Egy pillanattal később már egyszerre rohamoztuk meg saját ellenfeleinket társaimmal, hogy a lehető leghamarabb pontot tehessünk ennek az ütközetnek a végére. Én a lehető leggyorsabban haladtam a Nidaime Tsuchikage irányába, míg körülöttem a földből előtörő gyökérzet hömpölygött előrefelé, hogy megbénítsa az éppen összeállni készülő egykori Tsuchikagét.
A hajdani Akatsuki vezető közbeavatkozása nélkül sikerült is kiszemelt célpontomhoz érni, s azonnal kézpecsétekbe kezdtem, hogy elvégezzem a korábban kigondolt tervemet. Azaz csak kézpecsétekbe kezdtem volna…
Egy ismerős érzés kerített hatalmába. Az a húzó erő, amelyet pontosan azelőtt érzek, mielőtt végrehajtanám a Hiraishint. Egy érzés, amely fölött teljes kontrollom van. Amely azt jelenti számomra, hogy vagyok valaki. Amely csak akkor jönne elő, amikor én úgy akarom. A különbség csak annyi, hogy az mélyebbről jön, a mostani pedig… kívülről. Ismerős és idegen egyszerre. De belevegyül valami egészen más is, amely mostanra túlságosan ismerőssé vált. Magatehetetlenség. Megint. Mindig és mindenkor.
A Nidaime Tsuchikage mellől először csak elemelkedve, majd mintha csak kötélen rántanának távolodtam. ~ Vöröske nem elég, hogy minden el tud lökni maga mellől, be tudja szívni a technikákat, még magához vonzani is tud dolgokat. Végülis miért ne? Legközelebb mi lesz, létrehoz egy kisebb Holdat egy gravitációsmezővel? ~ futott végig agyamon, s erre még egy sebesen száguldó fekete fémrúd is elkezdett száguldani felém.
~ Megint olyan erők hatnak rám, amikkel nem tudhatom felvenni a versenyt. Akkor pedig mi értelme egyáltalán próbálkozni…? Mondjuk… Párszor már lefolytattam magamban ezt a beszélgetést, és úgyis mindig meggyőzöm magam! A legjobb ha befejezem az önsajnáltatást, összeszedem magam és legalább nem egy rúd öl meg, hanem valami királyabb technika! Ideje visszavenni a kontrollt! ~ maradt el ezúttal a magamban tartott szentbeszéd, amely oly sok helyzetben öntött már erőt belém, s töltötte meg bátorsággal a szívemet – lehet, hogy túl sokszor kerülök ilyen helyzetbe? -, s éreztem a mélyről jövő rántást. Az ismerős hívó szót az alagút másik oldaláról, s egy pillanattal később már Zauki mellett terültem el a földön.
Egy pillanat alatt felállva felmértem, hogy Zau tökéletesen kontroll alatt tartja a Tsuchikagés helyzetet, azonban nem én voltam az egyedüli, akit az a bizonyos Banshō Ten'in elkapott. Az ANBU nyíl egyenesen száguldott a szembejövő rúd felé, s már készültem rá hogy bedobjam a kezemben fogott kunait közéjük, s odateleportálva kimentsem, amikor megint csak egy kellemetlenül ismerős érzés töltött el. Azóta sem felejtettem el ezt a kisugárzást… Az az ocsmány chakra, amit Yami is használt ellenünk még a háború alatt, s még a technika is ugyanaz… Kasseiken!
~ Meg kell valljam, nem örülök a dolognak… De határozottan jobb abban a csapatban lenni, amelyik használja ezt a szart, nem pedig telibe az arcomba nyomják… ~ borzongtam meg egészen.
Rengeteg dolog történik egyszerre. A hömpölygő gyökérzettől a villámfarkason át egészen a Kasseikenig. Olyan sűrű az események sora, hogy minden lépést meg kell fontolni ahhoz, hogy ne egymást zavarjuk. ~ Még mindig egészen furcsa csapatban harcolni annyi év után ~ futott át a gondolat az agyamban egy félmosoly kíséretében ahogy végigpillantottam társaimon, miközben kézjelekbe kezdtem, s talpamon keresztül chakrát vezetve a talajba létrehoztam négy darab Iwa Bunshint. Ezeknek a klónoknak egyetlen feladatuk volt, mégpedig hogy az Akatsukis alatt elhelyezkedjenek, körbefogva őt. Abban az esetben, ha valahogy sikerül ellenfelünknek kivédenie minden támadást, amely őt célozza, s nincs senki a közelben, két egymással szemben elhelyezkedő klón a földből kiugorva megállna egy pillanatra, majd ellenfelünket közrefogva nemes egyszerűséggel felrobbanna. Így a repeszek szétrepülve jó eséllyel megsebeznék az Akatsukist. Amennyiben viszont ismét ellökné őket korábban használt technikájával, azonnal előugrana a földből a másik kettő, s szintén ezt tennék, ha továbbra sem érkezett oda senki. Az utolsó variáció, hogy ha valahogy sikerül kiiktatni Nagatot, az Iwa Bunshinok előjönnek, hogy lefogják a maradványait, s én odasietve használnám a Páncélfaló pecsétet, hogy elodázzam a test összeállását.

[Naka eltalálva]
Miközben az Iwa Bunshinokat hozom létre, az ANBU lányt súlyos találat éri. Nem tudom megállapítani, hogy vajon halálos volt e a csapás, de akár az, akár nem, nem veszíthetünk el egy bajtársat! Yoshitaro azonnal mozgásba lendül, így a kézpecsét sorozatot befejezve megindítom az Iwa Bunshinokat, hogy betöltsék a szerepüket – elvégre ha valóban megsérült társunk, akkor a legjobb esélye a túlélésre ha először megszabadulunk ellenfelünktől -, majd Inazumát és egy kunait előhúzva várok. Várok egy megfelelő pillanatra, amikor egy csapattársam ellenfelünk közelébe kerül, és ő használja az ellökős technikáját. ~ Ha csak szimplán védekezésre használja, akkor a klónjaim a föld alól azonnal előugranak, így ezzel nem kell törődnöm. De ha egy csapattársaim miatt használja, akkor egy jól időzített kunaira teleportálással elkaphatom! Az nem lehet, hogy szünet nélkül képes felvenni velünk a versenyt! KELL lennie legalább egy pillanatnak, amikor sebezhetővé válik. És nekem azt a pillanatot kell kihasználnom. Azt már tudjuk, hogy gyorsabb nálunk… De van még ott, ahonnan ez jött. Még mindig van hova gyorsulni! Nem is kell gyorsabbnak lennem nála… Csak tökéletesen kell időzítenem ~ erősödik a szorításom fegyvereim markolatain, s lobogó tűzzel a szememben várom a megfelelő pillanatot.
Ha Akane megérkezne a helyszínre, leugrana az árnyékklónja, és Nagato ellene használná a Shinra Tenseit, akkor abban az esetben, ha a klónja nem semmisül meg azonnal a támadást követően, a klónnál lévő Hiraishin pecsétre próbálok teleportálni – akiről ugye nem tudom hogy klón -, s ha ez sikerül, arról a levegőben elrugaszkodva lövöm ki magamat ellenfelünk felé, előreszegezett katanával, így remélhetőleg becsapódáskor keresztül szúrva a mellkasát. Abban az esetben pedig ha a klónról nem tudok elrugaszkodni, a kezemben tartott kunait dobom ellenfelünk felé, majd arra teleportálva próbálom kettévágni.
Ha viszont Nagato nem használ Akane ellen Shinra Tenseit, úgy továbbra is csak azt várom, hogy beidőzítve eldobhassam a kunait, vagy egy szövetségesemnél lévő Hiraishin pecsétes tőr ellenfelünk közelébe kerüljön.

[Naka nincs eltalálva]
Igazából minden ugyanaz – kivéve a szomorúságot, hogy Nakának fáj Sad

-, ha csak nem nyírja ki valahogy Nagatot a Kasseiken valami más technikával karöltve, mert akkor azonnal odasietnék, hogy elkezdjem lepecsételni a maradványokat.

Spoiler:

**Yamato** Vas. Szept. 06 2020, 07:31

Shizune és azu ANBU egyszerre mozdult. Már amikor meghallottam, hogy a lény a maszkos reakciójára megszólalt, hogy késő, akkor tudtam, hogy a pecsét, amit eldobtam célt fog téveszteni, de már nem tudtam mit tenni ellene. A lény védekezése elég érdekes és szinte már komikusnak tünt, ahogy eltáncolt a rendfentartó alak támadása elől, mégis hatékony volt. Shizune támadása szintén nem találta el, mert valami furcsa bokor nőtt ki a lény testéből, ami felfogta a felé repülő tűket. Shizune és a maszkos között az a beszélgetés folyt le, amit én magam fejben is átgondoltam. Nem láttam még a Hachibit, de a mesék hozzám is eljutottak, hogy valami polipszerű lényről van szó. Az ANBU a nő parancsára újabb pecsét sorozatba kezdett, majd elindultunk a felszínre. Nem mintha nekem gondot okozott volna, hogy feljussak, de ha már mehetek így, akkor miért ne. Felérve néhány hevenyészett fal közé értünk, először le sem esett, hogy hol vagyunk, csak amikor már jobban körülnéztem akkor esett le, hogy ez a hokage palota, vagy legalábbis az, ami maradt belőle. Kilépve az egyetlen ajtón, ami kivezetett az irodából konoha egykori helyére érkeztünk, mármint, ha azt még falunak lehetne nevezni, mert gyakorlatilag semmi nem maradt az épületekből. Míg Shizune a malacával elindult megkeresni valami Tsunade nevű nőt, én továbbra is ledermedve és a semmit, ami a faluból maradt, bámultam és próbáltam összeszedni a gondolataimat és rávenni a testemet a mozgásra.

**Shikoku Naoki** Vas. Szept. 06 2020, 12:45

//Remélem még sikeresen becsúszok... //

Naokiban eleinte felmerült, hogy ne a volt falu közepén keresse társait, hanem a törmelék között amit kisorolt a lökéshullám, viszont tisztában volt azzal, hogy társai a földet/homokot kihasználva jóval nagyobb eséllyel élnék túl a robbanást, mint a földfelszín felett. Csak ő maga volt ilyen fura, hogy dróttehcnikákat használjon Sunagakure-ben, at átlag homok ninja képes volt a homok kihasználására, ami elég jó védelmi eszköz volt hasonló szituációkban.
Reményt adott neki a tény, hogy sorban látta, ahogy shinobik csoportjai emelkednek ki a földből, pl legutóbb Kirigakuei ninjákat látott, ahogy kiemelkedtek valamilyen nyálkából, majd Iwaragukeiek másztak elő a földből. Valahogy hasonló dologra számított Naoki társaitól is, mint az utóbbi falu shinobijai, szóval megújult erővel folytatta a keresést. Ha túl lehetett élni a földben, akkor minimum legalább a jouninoknak itt kell lennie valahol... viszont egyelőre sajnos nem találta őket.
Keresés közben hirtelen észrevette a a korábbi Kemurigakurei lányt, akivel együtt élték túl a pusztítást; éppen egy kupac valamit bontogatott ki a földön, ami nagyon úgy tűnt, mintha egy ember lenne. Naoki egy szökkenéssel ott termett, hátha Sunagakurei illetőről van szó, de nem ment közel, várta hogy a lány végezzen.
A kupac valami végül egy másik kunoichinek bizonyult és egy kis kutakodást követően az is kiderült, hogy az illető Kemurigakurei. Naoki már éppen haladt volna tovább, hiszen a lány eléggé halottnak tűnt amikor a füst falusi megmozdult, egy adag levegő kiszakadt belőle, majd mozdulatlanná dermedt. Naoki is megdermedt, a chakra eloszlott, amit már a lábaiba vezetett, hogy továbbugorjon és fél szemmel visszanézett a kissé pánikoló sorstársára.
Küzdött egy kicsit a dilemmáival, próbált prioritási sorrendet felállítani, de végül meggyőzte magát, hogy a füstfalusiak semmiről sem tehetnek, ők is csak áldozatok. Sóhajtott egy nagyot, majd odaszökkent a két lány mellé.
- Nem vagyok egy medikus shinobi, de megpróbálom újraéleszteni. - közölte Hina-val, majd egy határozott mozdulattal kivette Shizu-t a karjai közül, lefektette a földre vízszintbe, lecsekkolta az életjeleit és alkalmazta rajta a klasszikus újjáélesztési formulákat, amiket a shinobik tanulmányaik során megtanulnak.
Közben Hina elindult valahova, talán mondta is Naokinak hova, de a chunnin nem figyelt rá, minden idegszálával az előtte levő lányra koncentrált, próbálta visszahozni őt az életbe.
Amikor viszont Hina megjelent a csigákkal, arcán több érzelem is megjelent. Első a harag volt, mert a csiga számára jelenleg azt jelképezte, hogy Konoha cserben hagyta őket. Másrészt viszont a megkönnyebbülés, mert abból amit látott a falun kívül, a csiga igencsak hatékony szerepet játszott a shinobik életben tartásában. Remélte elég lesz ez most és még nem túl késő.

Jiraiya Pént. Szept. 11 2020, 13:04

Szigorú Határidő: 2020.09.25.

Nara Akane
Állapot: 10% - Nem észleled a környezeted, egyedül saját testedre tudsz figyelni. Több csigolyád megrepedt, végtagjaidat aligha tudod mozdítani.
Chakratartalék: 19% - Chakra testen belüli, testfelelületi irányításával létrejövő műveleteket képes vagy végrehajtani.

Hamacho Yoshitaro
Állapot: 87%
Chakratartalék: 75%
Senjutsu Chakratartalék: 180%

Akihiro Jaken (Eredeti)
Állapot: 93%
Chakratartalék: 40% - Hiraishin Kakashival (Beleszámolva az ő chakrája is9

Akihiro Jaken (KB.)
Állapot: 95%
Chakrtartalék: 25% - Iwa technikák

Hasegawa Zauki - Köszönöm a pecséttel kapcsolatos tájékoztatást!
Állapot: 68%
Chakratartalék: 69% - Mokuton + Fuuinjutsu

Shiawase Zouo
Állapot: 100% - Nem érzel negatívumot, ám ha lecseng a hatás, jó esetben is erős vágyat érzel, hogy a puszta földön aludj majd el!
Chakratartalék: 50%

Shikoku Naoki
Állapot: 45%
Chakratartalék: 47%

Nashimaru Hina
Állapot: 50%
Chakratartalék: 60%

Hyuuga Shakaku
Állapot: 70%
Chakratartalék: 78%

Uzuchi Reito
Állapot: 78% -
Chakratartalék: 80%

Ogawa Kazuma (Eredeti)

Állapot: 86%
Chakratartalék: 28% - 2 Kage Bunshin

Senjutsu Chakra: 20% - Eddig

Ogawa Kazuma (KB I.)

Állapot: 86%
Chakratartalék: 23% - Raiton Jutsu

Ogawa Kazuma (KB II.)
Állapot: 86%
Chakratartalék: 28% - 2 Kage Bunshin

Jiraiya Pént. Szept. 11 2020, 13:04

Szomorú emlékek gyűrűjébe temetkezett a halál Konohagakure no Sato sírgödrének peremén, miként az otthonok göröngyös romjainak hasadékán, vöröslő fájdalom szivárgott végig.

Tán észre sem vették, ahogyan a Nap utolsó negédes sugarai vértavat festettek az égre: gyülekező fellegek dagadó ormán tündökölt a halál.

Ott a szín, a fájdalom, az elmúlás, s ugyanakkor az élet színe lassan kifakult, sötétbe borult hogy megsirassa mindazt, mely odalent elveszett.

Ki-ki maga látta, hogy hányan emelkedtek életre Konohagakure no Sato ruinái közül, s ők, kik még józanságuk utolsó foszlányaiba kapaszkodva szembesültek a hon pusztulásával, bizonyosan szerencsétlenebbek voltak, mint eszméletlen társaik...

Lám, ezúttal a fájdalom vízzé válik? Vajon használ-e majd az erdő agg földjének a vérrel öntözés? A Rejtett Levél hullása ezúttal táplálja-e majd a földet, s a fát, melyen újabb zöld sarjadhat?

[...]

Mert ahol a levél táncol...

[Nara Akane & Kazuma Klón]

Ennél nem is lehetett volna nyilvánvalóbb mindaz, mely elmondhatatlan a fülnek. Csak a szem mesélhette el, hogy mi is történt itt: A lélek, az érzések, melyek mindnyájukban feszültek, hogy meglátták a pusztítást.

Akanéra némiképp kijózanítóan hatott a hirtelen sokk, mely aztán a sötétség egyik, az előzőnél mélyebb bugyrába taszította. Érzelmei kaotikusságának utat engedve és maradék józan eszét is elhagyva indult hát a Godaime-sama felé, ki a saját frusztrált, hasonkép sokkos állapotú koncentrációját szakította meg miatta.

Zavartan, ijedten és legfőképpen a fájdalomtól vöröslő szemekkel, könny mosta arccal nézett mélyen a Nara szemeibe, ki jóformán rángatva őt, annyi fájdalmat mond ki, olyan sok múlt, jelen, s tán jövő idéző szenvedést, mely sötét csápokként hálózzák be a Godaime lelkét.

Nara Akane minden egyes kimondott szava egy újabb ilyen csáp, egy újabb feszítő, szorító érzés a Hokage mellkasában... Egy újabb kudarc, s tucatnyi, századnyi, ezrednyi halál...

- Akane! Elég le... - S a Nara lány mintegy hatodik érzék, csak a veszély elkerülhetetlen érkezését észlelte, majd a fülcsengést, a magatehetetlenséget, tucatnyi csontjának reccsenését melyet a repedő föld hangja kísért. A tizedmásodperc végére, nem maradt más számára, csak a föld durva íze.

[...]

A Godaime Hokage olyan erős ütést mért a Narára, hogy az menten a porba hullt: Egyetlen egy ütéssel vájt a földbe, döngölte bele, s a lány alatt egy repedt kráter terjedt, Tsunade kerül pedig tíz méteres körben felrepedezett a talaj.

Az ütés nyomán őrült fájdalom terjedt szét a lány gerincvonalán, még ájultan is képes volt megállapítani, hogy több csigolyája megrepedt és legalább két bordája eltört, az állkapcsa pedig kiugrott a helyéről. Az egész teste fájt.

- T-tsunade-sama... - Képedt el Shikaku, ahogyan a dühét kieresztő Hokagéra pillantott, aki csak sírt, és ordítva sikított az égnek, ahogyan az első esőcseppek elérték az arcát.

[...]

Ogawa Kazuma klónja nem sokat tudott meg a túlélőktől, mindenki annyit látott vagy tapasztalt, ami egyértelmű volt, s amit Kazuma is látott, így nem maradt más, minthogy a Hokagénak adjon jelentést.

Amikor megérkezett, a Godaime Hokage volt csak jelen, na meg Nara Shikaku a Rokudaime-sama tanácsadója. A Godaimét ANBU-k vették körbe és nem engedtek senkit a közelébe. Nara Shikaku fogadta Kazumát és a jelentését. Kazumának feltűnhetett, hogy nem sokkal mellettük egy test feküdt a földbe döngölve, de hát annyi most a halott, hogy az ilyesmi már olyan volt, mint egy sziklarakás a falu szélén.

// Ezen a ponton eldöntheted, hogy Akanéval befejezed-e itt a kalandot,

vagy megpróbálod magad meggyógyítani. Sok helyen sérültél, méghozzá súlyosan, viszont Akane képességei elegendőek ahhoz, hogy elkezd magad regenerálni. Ha ezt az utat választod, akkor néhány perc múltán - bár nem tudsz a körülötted történő dolgokról semmit, mivel csak saját magadra tudsz figyelni, mást nem tudsz észlelni - érzed egy jótékony idegen chakra megjelenését a testedben, ami a te chakráddal együttműködve igyekszik rendbe tenni a tested.

Kettőtök együttes ereje és képessége lehetővé teszi, hogy a következő kör legvégén - tehát az irományod legvégén - feltápászkodj és 50%-os Állapottal játssz tovább, nyilván akkora ch veszteséggel, amekkorát majd szükségesnek találok ahhoz, hogy meggyógyíthasd magad.

A posztod legvégén láthatod, ahogyan Shikaku a fejét csóválva, ámbár kissé aggódva tekint rád kicsit távolabbról attól a helytől, ahol te kifeküdtél. Tsunade-hime is ott van, de neked háttal ül és koncentrál, őt kettő ANBU védi, méghozzá tőled. Ha közelebb akarsz lépni, mind fegyvert rántanak. Ekkor veszed észre, hogy Konan teste is ott fekszik a közelükben, a testtel már semmilyen chakrakapcsolatod nincs.

Dönthetsz, hogy mit teszel, az előző körben leírt jelenetbe is belekezdhetsz! //

[Reito, Zouo --> A mellék NJK-k figyelnek és nem sok vizet zavarnak, nyugodtan menjetek még egy kört. Az információk terén minden rendben volt. Zouo írjon először!]

[Shizu]

A jövő ködébe veszve tétováztál, töprengtél. Kínlódtál a döntéssel, s ennek hangot is adtál, mire a tűznél ülő alak csak megvonta a vállát.

- Többé nem lesz ilyen lehetőséged. - Felnézett rád, ahogyan mellé léptél, ám az a sötétség az istennek sem engedte láttatni az arcát, habár nem is voltál rá kíváncsi. Mindez már nem számított. - Ez egyszeri alkalom volt, hisz tudod... - Nem fejezte be, amit mondani akart, s nem is engedte tovább haladni ezt a gondolatmenetet, akár tudtad, akár nem.

S, ahogyan a távoli sötétségbe meredtél keretet formálva, ott mint szikra, úgy pukkantak fel a színek, majd haltak el újra. Több egymás után, mint tűzijáték a sötét égbolton.

Megindultál felé, s még egyszer utoljára visszatekintettél, ám akkor már az alak a tűz mellett elmosódott, helyén egy foltokból kirajzolódó, nagy és díszes selyemszárnyú lepke szállt. Az, szárnyainak csapásával elsodorta a tűzrakást, s annak parazsa körötted táncolt.

Ő így reppent tova.

- Arra ne vegyél mérget kicsi lány! - Hangja égzengő, szele orkán, s már nem látod, de ott fent száll, még egyszer utánad kiállt. - Vigyázz magadra, mert te voltál az eddigi legjobb döntésem! - Egy érintést éreztél a hasadon, mint valami gyöngéd simogatás, majd a sötétség, mindent átható fájdalommal rántott vissza téged a vértóvá vált égbolt felhős habjai közé!

Ezt újabb sötétség követte...

// Nagyon szépen köszönöm a játékot! Kiemelkedő voltál, s igazán szerepet játszottál! Nagyon élveztem a kis külön játékot is, mely bár nem volt betervezve, de úgy éreztem, hogy egy ilyen kiemelkedő szerepjátékhoz szükség van rá! A karaktered életben maradt, mely egy részről annak köszönhető, hogy mertél vele a halálba menni, más részről a társaid próbálkozásának hála!

Mindennek ellenére a karaktered iszonyatosan súlyos sérüléseket szenvedett, ezeket majd summázzuk a jutalomadás végén! //

[Naoki, Hina]

Míg Naoki higgadtan, addig Hina az eddig még fel nem ismert érzései okán, egyre hevesebben cselekedett.

Ettől függetlenül, mindkettejük tettei észszerűek voltak, így amíg Naoki megkezdte az újraélesztést, addig Hina sebesen a falu pereméhez érve csigákat gyűjtött. A teremtmény megilletődve hagyta magát, s amikor a lány visszaért, a begyűjtött három csiga tudta a dolgát.

- Óh istenem... Máris megkezdem a gyógyítást! - S mindeddig sem Naoki, sem pedig Hina nem tapasztalt életjelet Shizu felől. Hiába igyekezett a fiú, egy szívdobbanást vagy lélegzetvételt sem tudott kicsikarni belőle. - Sajnálom... - A csiga zöldeskék árnyalattal izzott, Shizu fejére, szívére és törött lábára telepedett. - De már nem segíthete... - Belé ragadt a szó, amikor is a lány egész testén lüktető chakrahullám futott végig!

Szakadt ruhája alatt mint holmi tetoválás, úgy sejlett fel egy pecsét feltörő mintázata, s látták, érezték, hogy a chakrahullám ebből a pecsétből indult. Ugyancsak zöldeskék árnyalatú chakra - mi inkább kék volt - árasztotta el a lány testét, majd szállt tova, mint holmi szellem.

Shizu lélegezni kezdett, szíve megdobbant, sikított az őrült fájdalomtól mely a materiális világba való visszatéréssel járt!

Elájult a fájdalomtól, talán nem is fog rá emlékezni.

- Él! - Örömködött Katsuyu, majd neki is látott a gyógyításnak!

[Yamato, Kenji --> Számotokra a játék véget ért, Kenji másodjára maradt ki egy körváltásból és kevés aktivitást mutat, míg Yamato érdemben már nem tud hozzátenni a kalandhoz. Köszönöm a játékot, jutalmazásra ugyancsak a kaland végén kerül majd sor!]

[Jaken, Zauki, Shakaku, Kazuma, Yoshitaro]

Zauki nem volt rest, minden tudását latba vetette annak érdekében, hogy megszabadítsa a világot egy olyan halottól, kinek képességei a jövőben még komoly veszélyt jelenthettek volna számukra. Az eredmény: siker!

A fakoporsó - mely jelen esetben méltó volt a szarkofág névre - testén fekete pecsétjelek futottak végig, a művelet pedig teljessé vált. Zauki koncentrálhatott a másikra!

Ott, a fekete halál olyan gyorsan közeledett, hogy Yoshitaro próbálkozása porszemként hatottak mindarra az energiára, mely felszabadult Shakaku körül! - A kunai az energiaáradattal térült el - Hiszen az ANBU-nak gyorsan kellett cselekednie, s ez a pusztító természetű chakra képében hevességgel járt: A sötétlő hullám áttetsző ében fátyolként robbantotta szét az ellenség támadását, s ezzel együtt egy erőteljes ellentétes erőt fejtett ki, mi megakasztotta az isteni erő magához hívó igéjét!

Ezzel egy időben indult útjára a Villámfarkas, mi ellenkező irányból rohanta meg a vörös hajú ellenséget, ahogyan Zauki Mokutonja is alattomosan közeledett a föld alatt Jaken klónjaival egyetemben!

Mindennek érkezése előtt, a lány a földre érkezik, mintegy hat méterrel az ellenség előtt! Byakuganjára koncentrált, mert jól látja, hogy körötte társai chakrája orkánként kavarogva rohamozza az ellenséget, s ha a Kasseiken betalál, onnantól a holt, darabjaira hull! Ám a történések más fordulatot vesznek!

A Kasseiken pusztító energiájú materializálódását a vörös hajú ninja oly' könnyedén nyeli el, mint az előző támadásokat! Shakaku látja, ahogyan a chakra veszít jellegéből, s ahogyan ez megtörténik, ő úgy veszíti el kapcsolatát vele: a chakra amit elnyelt, mintha nem is létezett volna!

Ezt követi a Raiton jutsu, ami mint villám csapott be a fába: eltűnt a spirálszemű fickó körül!
A Mokuton uraló ereje szántotta a talajt, s egészen addig fel sem tűnt az ellenségnek, amíg ki nem tört a talajból és rá nem tekeredett. Ahogyan a közelébe ért, máris eltűnt, ám ekkor már a Vörös hajú fickó arcán némi erőlködés látszott. Szemei dagadtak, már-már szikrákat vetettek, s Jaken klónjainak repeszei eltalálták őt, de a chakrát elnyelte belőlük. Teste még így is egyben volt, kisebb darabok szakadtak le róla, de még állt a lábán!

Másodpercek múltán, minden technika elnyelésével nem maradt más, csak por és némi pára a Vörös hajú alak körött, kinek görnyedt tartásából arra következtettek, hogy kicsit megszenvedte a manővert, ám amikor úgy hinnétek, hogy kifárasztottátok, már fel is egyenesedett, s spirálszemei óvatos fényben kezdtek derengeni.

[...]

Shakaku látta! Tudta, hogy információ a legnagyobb fegyver az ellenségük ellen, így minden apró részletet megfigyelt!

Látta, ahogyan az ellenséges szemből furcsa chakra gerjedt amikor megragadta őt és Jakent azzal a technikával, s azt is látta, hogy az egyik szeméből újra valamiféle, - ámbár kissé eltérő intenzitású - chakra szabadult fel, egyfajta impulzus képében amikor elnyelte az őt támadó technikákat.

Most, mind a két szem egyszerre villant fel, s valószínűleg olyan erővel, hogy már szabad szemmel is látni lehetett.

Shakaku tanulmányozta mindazt, amit látott. Tudta, érezte, látta, hogy az a chakraelnyelés, melyet ő ismer, amit valaha látott, nem is hasonlítható ahhoz, amit az ellenség csinál. Olyan, mintha megszüntetné a chakrát, minthogyha egy másik dimenzióba szívná!

Úgy tesz, mintha isten lenne!

És azok a szemek... TUDJA, hogy mik ezek a szemek! Nem lehet más, hisz csak neki lehet ekkora hatalma a chakra felett. Csak ő lehet képes arra, hogy egyetlen egy ujjának mozdulatával törölje el a Rejtett Levelet! Csak ő lehet képes mindarra, ami az elmúlt órákban történt. Csak Rikudou Sennin, a Hat Út Bölcsének ereje az, mi az istenek szintjére emelhet egy embert.

[...]

- Gh-h-h-h... - Törte meg a csendet a kuncogás, mely most az előzőekhez képest, igencsak testidegen hangon szisszent. - Rikudou no Chikara... - Áhítat érződött a Vörös hajú hangjából. - Remek tesztalanyai vagytok a Hat Út Bölcse erejének megismerésére. Sajnálom, hogyha ezzel bajt okozok a számotokra, de hát én csak parancsot teljesítek és Amegakure no Sato Istene, Nagato, tökéletes erre a célra! - Ekkor összecsapta tenyereit, s a szemei még intenzívebben fénylettek.

Ahogyan Jaken következő klónjai - vagy bárki más - támadásba lendülhetett volna, Nagato kilőtte magát a levegőbe, magasan az erdő fölé, ezzel nyílt célponttá válva!

A kérdés csak az, hogy mi a terve?! Shakaku látja, ahogyan mindkét szeméből iszonytató energia szabadul fel, s mindez mellett tökéletes célpont.
Náluk a döntés joga!

// Kazuma, a következő körnél az Adatlapod legyen a szabályzat szerint megírva! A karaktered szenzorságának sem ott, sem pedig az Előtörténetnél nyomát nem látom, így a karaktered nem rendelkezik Szenzor képességekkel --> Szenzor képességek nem segítenek érzékelni a Természeti Energiákat! Továbbiakban utána érdeklődtem, hogy az előző oldalon a Senjutsu hogyan is működött, s mint megtudtam, ott nem is lehetett még ilyesmit tanulni, így ami neked "Senjutsu" az adatlapon, az nem az itteni, mostani értelembe vett Senjutsu, hanem ott az állathasználó technikákra használtátok ezt a kifejezést.

De, már megbeszéltük, hogy a karakter az eltelt évei alatt Senjutsut tanult és már "kimondtam," hogy használhat Senjutsut, így ez így van, ám ahogyan érzékeled, annak egy egyszerűbb, nem tökéletes fajtáját használja. A Fórumkaland után mesélővel, vagy élmények során engedélyt adok a Senjutsu tökéletes elsajátítására, ám azért szép játékot és szép terjedelmes irományokat várunk majd!

Továbbá a Kage Bunshin nem képes gondolatátadásra, az információ a megszűnése után áramlik a valódi testbe a chakra által, ha az elérhető távolságon belül van! Kérlek nézd át az adatlapod, és a meglévő technikáidnak is olvass utána!

Az eredeti test még egy körig legalább a Természeti Energiák összegyűjtésén fáradozik! //

**Hamacho Yoshitaro** Csüt. Szept. 24 2020, 00:44

// Jéj, förszt ván ! //

[ Fórumkaland - Feltámasztott Istenek ]

Hogy történhet egy olyan dolog két, léleknyi városka között, hogy közel élnek egymáshoz s mégis távolabb vannak egymástól, mint eddig bármikor? Mit lehet tenni, ha közigazgatási egység külön-külön utat jár és az élet másfelé irányítják őket? Hát lehet-e még a köztük húzódó, mára már romos híd ugyan az összekötő kapocs, mint fénykorában volt? Mikor még gyerekek fürödtek az alatta húzódó vízben, mikor még szekerek kerekei koptatták az ívüket, mikor még felvonulásokat tartottak, nevettek, ittak, ettek...együtt. Vagy már teljesen felesleges a múltan vesződni? Persze, könyebb lenne hagyni az egészet, majd egy erősebb árvíz úgyis elmossa az egészet, de...de a nyoma akkor is megmarad. Lehet akármekkora özönvíz, lehet akármennyire végtelen a sáros, iszapos mocsáráradat, a talpa, a gerince, a lényege ott marad. Ott marad a bizonyíték, hogy egykoron volt egy ilyen szép híd is, mely összekötötte őket. Bármennyire is koptassa az idő foga a fagerendákat vagy kőoszlopokat, mindig megmarad majd a nyoma, mint egy veterán sebhely, emlékezni fognak rá.

S mit lehet tenni?

Megjátszott nyugodtsággal és nemtörődömséggel lehet hagyni a rothadásnak, az enyvedésnek az egész építményt és várni, míg elkorhad a fa és elkopik a kő. Várni, míg a méreg szépen lassan elemészt és nem marad semmi, ami ezeket a léleknyi városokat léleknek nevezhetnénk. Lehet várni...

...És mást? Csodára várni felesleges, mert a világban nem létezik ilyen, ez csak a bolondok aranya...Mást? Mást is lehet még: reménykedni. Bármennyire is meglegyen inogva a talapzat, bármennyire is meg legyen kopva vagy korhadva a gerince, ha reménykedünk és odatesszük magunkat...akkor létrejön a csoda, aminek nem kellett volna ebben a a világban. A csoda, aminek nyers alapja a remény és az akarat a sodrógépe, ami majd jól megmunkálja és végezetül... létre tudják hozni a végzet egy kötelét...

...s ezt a kötelet még az Istenek sem tudják elszakítani.

A már pánikszerűen elhajított dobócsillag keserves lassúsággal próbált magából minél nagyobb sebességet kipaszírozni, hogy gazdája parancsának engedelmeskedve egy nála sokkalta veszélyesebb fegyver elé ugorjon. Bár hiú reménynek tűnhetett, de a Shuriken-nek sikerült egy tökéletes pályát leírva az ellenség támadása felé repülni, az eredményre sosem derült fény.

A egykori társából egy olyan energia robbant ki, amit igazából sosem akart volna megtudni. A fekete, halálszagú füst örvényként tört ki belőle, majd szinte egy hatalmas falként csapódott neki a fekete rúd, mely játszi könnyedséggel csapta vissza azt.

Yoshitaro jelenlegi állapotában egy bundás gepárd küllemével rendelkezik, ám Naka sötét technikája után úgy meredt égnek az összes szőrszál, mintha csak egy nagyranőtt sündisznó volna. Nem csak külsőleg látszódott a pillanatnyi rémület, hanem a lelke is megremegett.

~Mióta...tud ő ilyet...? ~ tette fel magában a kérdést.

Egyetlen egy személynél érzet valami hasonló, ám annál fojtogatóbb légkört: egy kölyöknél, valahol a határvidékek falu gyűrű környékén, bár ez már régi história. Akkor szinte alig észrevehető volt ez az aura, mondhatni zéró... ám jelen pillanatban olyan volt, mintha egy vízsugár arconcsapta volna.

~Min mentél keresztül ...?~ hangzott az újabb kérdés a fejében.

Tudta jól, hogy ha nem fékezi gondolatait ezer hasonló kérdés fogja felütni fejét az elméjében, amit nem engedhetett meg egy ekkora harc közepette.

A lényeg, hogy az ezüstös hajú hölgy újra két lábbal a talajon áll, épen és egészségesen.

Ezek után már csak a többi csapattársának támadásaira lett figyelmes, akik újból megsorozták az ellenfelet - ám változás továbbra sem állt fel. Azt viszont örömmel vette, hogy a Sandaime Tsuchikage-t végérvényesen lezárták egy fakoporsóba és csak remélni tudja hősünk, hogy onnan nem lesz képes kimászni...

Az Akatsuki vezére a támadás sorozat után már jóval inkább meg volt tépázva, mint ezelőtt és mintha megrogyott volna. Egy pár másodpercre ebben a görnyedt pózban maradt, majd kiegyenesedett és furcsa, spirális szemei világítani kezdtek.

Váratlanul egy kellemetlen hang tör elő az eddig némán tétovázó alakból, mintha egy idegen hang szólna a "báb" belsejéből - egy igazi kígyóé, ki élvezettel kínozza áldozatait. Kuncogása megtölti a már így is pattanásig feszült helyzetet, hősünk pedig egy halk, vadmacskás morgást ereszt ki résnyire vicsorgó száján.

-Rikudou no Chikara...- mondja ki a szót, amitől még a Jounin ereiben is megfagy a vér egy pillanatra.

~A Hat Út Bölcse...Az ő leszármazottja lenne az Akatsuki Vezére?... Most pedig egy alvilági bűnbanda egyik élőholt harcosa..?~ ökleit dühösen összeszorítja. ~Ha ezt túlélem, többet nem vállalok diplomáciai küldetést...~ szögezi le magában a döntést, bár talán túlságosan optimista előrelátásra vallhat, hogy túléli a harcot.

Eleget várt. Eleget várt a változásra, az esélyre - a csodára. Magának kell megteremteni abból, ami épp kézre esik - s bele is veti magát a sűrűjébe.

A narancssárga hajú férfi előrelendül és sebesen elindulna ellenfele felé, aki hirtelen széttárja karjait s elkezd a magasba emelkedni, melytől egy pillanatra lassulni kezd rohama, miközben ellenfele röppályáját próbálja kiszámolni.

~A fene enné meg, hogy ez még repülni is tud...Nem tudom így elkapni és azok a fénylő szemek nem sok jót sejtettnek... Valami nagyra készül.~ morgolódik magában.

Mi igaz, ha egyedül volna ebben a harcban, valószínűleg itt érne véget számára a harc - a levegőben történő harc sosem volt az ő művészete és mint a Gepárd Totemének hasonlatosságát követve ezerszer jobban preferálja a szárazföldi - vagy legalább szilárd talajú - ütközetet. A levegőben mindenki tehetetlen - már aki nem tud úgy repülni. Viszont nem szabad elfelejtenie a legfontosabb előnyét a harcban: nincs egyedül. Bár nem ismeri mindannyiukat túl közelről, ha a küldetés teljesítéséről van szó az életét is rá merné tenni ezekre a Shinobi-kra és Kunoichi-kre. Cselekedni kell...

~Nem engedhetem el!~ pattan ki fejéből ezt követően elhatározása.

-VALAKI! Egy rámpát!- szólna rájuk és szélsebesen megindulna Jaken felé, használva a Senpou által felerősített Shunshin no Jutsu-t. - Jelölj meg!- szólna rá határozottan.

Már nem egyszer látta Akihiro Jaken-től ezt az irigylésre méltó képességét...Az elején még ő maga is azt hitte, hogy gyorsaságról van szó, de miután bebizonyosodott az előző - és mostani- csatákban, hogy egy teleportációs technikáról van szó, mely a legszorultabb helyzetekből is ki tudja menekíteni a használót...vagy pont oda teremni, ahova kell. A levegőben csak a Plazma Pajzsára szorulhat, talán még egy szél elemű lökésre, amivel arrébb tudná magát navigálni, de ezen felül teljesen kiszolgáltatott lenne az ellenfelének. Ott már az ő sebessége teljesen értelmét veszti... de így talán lenne némi esélye a túlélésre.

Muszáj megpróbálni!

[Ha valamelyik társa bármely képességével az ellenség után, a levegőbe tudná emelni őt...]

A felfele törekvő anyagon szaladva / vagy szolidan állva várja a tökéletes pillanatot és megpróbál a keze mellett minél több energiát összegyűjteni a lábába. Ez idő alatt is továbbra aktívan körbeveszi magát a Purazuma Booru // Plazmagömb technikával. Amint a megfelelő távolságba érkezik elrugaszkodik a biztos talajtól és a magasba szökell, megpróbálva belőni egy tisztességes távolságot ellenfele és maga között, aztán pedig...ami csak a csövön kifér. Az eddig összegyűjtött Szél Elemű -, s jószerivel Természeti Chakra-val feltöltött, minden elsöprő ökölcsapást indítana meg ellenfele irányába. A harcuk alatt többször is használt Chakra semlegesítő burka láthatóan nem hatott a Természeti Energiákra, mikor a kardjával próbálta ketté szelni őket...továbbá az, hogy vélhetőleg egy grandiózus technikára készülhet tovább köti le a figyelmét és energiáját, így... így nem lehet tudni, hogy sikerülni fog-e a támadása.

Egy olyan ember ellen harcolnak, aki egy valóságos Isten fia - a Chakra Ősatyja. Ha nem is kapta meg az apuka teljes erejét, csak a felét, már az óriási pusztítóerővel bírhat.

Abban az esetben, ha nem sikerülne a csapás és az ellenfél kitér, úgy megpróbál minél hamarább egy szilárd talajt keresni magának, ezzel visszanyerve erejének mércéjét: a gyorsaságát.

[Ha egyik társa sem tud benne segíteni...]

Úgy ... leginkább nem tudna mit tenni a helyzettel. Mindenképp megpróbálná akkor saját erejéből utána ugrani és fölé kerekedve a fent leírt mindent elsöprő csapást rámérni, de ha már a távolság akkora nagyra növekedett, úgy leginkább a többieket próbálná segíteni...

Használt Technikák:: Purazuma Booru // Plazmagömb
A technika neve megtévesztő, hiszen nem teljesen átalakult plazmáról van szó. Azonban a ninja a kezeit maga elé téve képes egy teljes villámló gömböt vonni maga köré, mely a legerősebb támadások ellen is védelmet nyújt. Nagyon hatásos védelem. A pajzs részlegesen is megformálható, vagy teljes gömb formájában.
Típus: Védekező
Besorolás: A rangú
Chakraszint: 600
Használója: Ranke

Shunshin no Jutsu
Talán a legtökéletesebb elem a Shunshin no Jutsu használatára. Ennél az elemnél nincs módunk leplezni a technikát egy Bunshinnal, azonban átvehetjük a villám sebességét. Az így létrejövő Shunshin no Jutsura csak nagyon kevesek képesek a Villám természete miatt. Lényegében Raiton chakrával vegyített Shunshin a Raiton no Yoroi // Villámfeloldás Pajzsa gyengített változata, ami Villámisten technikával is fel tudja venni az iramot. Ez volt a az a technika amely a Kumogakure Raikagékat híressé tette. Éppen ezért a Raiton Shunshin extra sebességet ad a használónak, valamint a mozgásakor elektromosság veszi körül, ami könnyen megrázhat bárkit. Senki ne értse félre, itt nem a Raiton no Yoroiról van szó, csupán annak a D szintű változatáról, amely kinézetben hasonlít rá, de a hatásfoka közel sem éri el.

+ Az előző körökben összegyűjtött Fuuton: Taifuu Genkotsu no Jutsu// Szél Stílus: Tájfun Ököl Technika max szintje, a Fuuton: Katsu no Taifuuhitan // Szél Stílus: Hasító Tájfun Csapás és a Senjutsu Chakra a jobb kezében.

**Hyuuga Shakaku** Pént. Szept. 25 2020, 19:28

Jiraiya
Feltámasztott Istenek

Egyenesen költői. Vagy ha az nem is, akkor kiérdemelt. A Nap utolsó negédes sugaraival festett formák már magukon a felhőkön is megjelennek, megnyilvánulnak: mi más az a k a t s u k i jelentése, ha nem ez. De ha már jelképekről van szó: a levél már jóval korábbi, régebbi, egyenesen ősi. Kiállta a konfliktusok próbáját, az „idők” és szövetségek folyamatos változását. Konoha nem fog elbukni, Konoha erősebb lesz, mint valaha. Biztos ebben, ahogy teljes bizonyossággal sercennek fogai, amint állkapcsait összepréseli. Biztos ebben, mint ahogyan az állkapcsainak izmai erre reagálnak. Biztos ebben, mint ahogyan a lelke, a tudatának legmélye ezt sugallja neki.

Mindaz, ami most történik, csupán előjátéka a jövőnek. Nem a sajátjuknak persze, ezt feltételezni önámítás volna csupán, semmi több.

Tekintetének pengeéles figyelmét vetítené ki az ellenséges reakcióra, amivel a sötét chakrát reagálná le. Egy undorítóan állatias, már majdhogynem démoni vicsorgással venné tudomásul a sötét chakra effajta sikerét, melyet más támadáson kifejtve nyert el a sajátjának: ki tudja, ki nem, de a sötét chakra akár a saját úrnője valamennyi szeretőjének – a lélek szempontjából akár még féltékenynek is mondható. Ő pont ilyen.

A sötét chakra azonban mindhiába – mindhiába annak pusztító ereje. Mindhiába a fa elemű legenda, a villám elem végzetjellegű minősége. Mindez mindhiába – és mégsem. Mindhiába, mert egytől egyig mintha meg sem történtek volna a támadások. ~ Ez hát egy Isten ereje....... ~

És.

~ Mégsem. ~

A fiatal lány, vagy nő, vagy lány, vagy nő – az oda vissza igencsak sokáig tartana, ha sorsszerű vitáról lenne szó – az ANBU maszkjának takarásában is láthatja a szemei által megfigyelve az ellenségük reakcióit, hogy a Tábornok a föld alatt érkező támadást, illetve annak közeledtét nem úgy érzékeli, mint az, aki....

A lelke felszárnyal, még ha ez az apró siker tényleg kifejezetten apró is. De siker... és az övéké.

Az ellenségük, a Tábornok ugyanis nem úgy érzékeli a közegeket, mint aki átlát valamennyi közegen. Nem Byakugan, hanem talán inkább egy Sharingan – természetesen nem elhanyagolható extrákkal. Nem kevés extrával persze, de talán nem is legyőzhetetlen mindezek alapján. A Byakuganról is és a Sharinganról is ugyanezt hitték egészen addig a pillanatig, amíg ezt a feltételezést nem bizonyították hitelesen ellen. És hát persze itt vannak Ők, akik a jelen helyzetben okkal feltételezhetik, hogy ezen isteni erő korlátok nélküli.

Tévedtek.

Ami, úgy őszintén? Önmagában sem meglepő.

Külön-külön, elkülönítve a bizonyos megállapítási eshetőségeket és lehetőségeket? Meglepő és isteni csodával határos, hogy nem végeztek ők maguk egymás semmitmondó életével. Ennyi shinobi egy helyen ugyanis leginkább önpusztítással egyenlő. ~ Ennyi tesztoszteront egy helyen..... ~ Így, ennyien ... lényegében a világukat is megválthatnák. Ha akarnák.

Mindenesetre együtt vannak egy helyen, és bár sok lesz a nagykutya, mégis egy kennelbe vannak beosztva. Ez pedig a vadászvizsgájuk. Na nem mintha nem erre teremtették volna őket.

De ha már vadászvizsga, ő egy kifejezetten szemes eb. Végre elmondható, hogy mely ellenséges támadásra reagált a Tábornok, és melyre nem – ezen utóbbiba tartozik a föld alatti, így hát közegen keresztül indított támadással meg tudják még lepni. Chakra és anyag, ezeknek az elszívása tekintetében tehát semmi akadálya nincs, de az észlelése nem teljes.

Ahogyan persze a sajátja sem. Hogy is lehetne. Saját végtelen hiúságának átka, egyben a régmúlté is, és mindazé, aki a múltból táplálkozik, hogy ilyen erejű ellenség ellen előre lehet építkezni. Előre lehet látni. Mindeközben olyanok közé sorolta a saját sorsa, akikkel talán sosem akart volna egy kategóriába esni, hogy vannak képességek, amelyek ellen a sajátja sem biztosít előre látási képességet. Ha nincs miből jósolni, nincs jóslat sem.

Még így is csak következtetések foszlányaiba mer bocsátkozni, nem csoda hát, hogy mindemellett egyvalamit egész bizonyossággal tanul, vagy legalábbis tanulni kényszerül: ez pedig az alázat. Lábaira féloldalasan érkezik, ahogyan valamennyi shinobi, kunoichi tenné. Féloldalasan, ahogyan maga az igazság is.

Ellenségük felülmúlta valamennyi feltételezésüket és elvárásukat, egyidejűleg igazolást is adott a számára, hogy van még hová fejlődnie, van mivé válnia. A pusztítás és vérontás is mellékszereplővé, kellékkérdéssé avanzsálódik a jelen eseményeinek árnyékában, saját vágyainak égisze alatt. Ellenségük feltételezett képessége ismeretében azonban tetteik nem többek, mint értelmetlen előjáték.

Látja, hogy szemet szemért – már ha ezen elv érvényesítésének bárminemű jelentősége volna a jelen helyzetükre való tekintettel. Nem. Ez sosem arról szól, hogy szemet szemért. Ha erről szólt volna, akkor már rég győzedelmeskedett volna az ellenségük.

~ Tesztalanyok. ~ A kifejezés különös, egyedi – árulkodó.

~ Az voltál Te is sokaknak, nem? Egy tesztalany, semmi több... Aki parancsot teljesített. ~ – Múltidő, ez jelentős. ~ Orochimaru ezt sosem tette volna, a jelenünkben sosem hódolna be. ~

Hogyne, mindenki volt már valakinek, vagy valaminek a szolgája. - De te irigyled az erőt. Azt, ami a Tábornoknak van, vagy legalábbis volt. Ki irigyelné egy halott erejét, ha nem az, aki az élethez, annak minden egyes apró nyúlványába ilyen megrögzötten kapaszkodik?

Az Orochimaru, akihez szerencsére vagy inkább balszerencséje volt, sosem lenne alázatos egy legyőzhető és egyidejűleg legyőzött ellenséggel szemben. Ő a világot a saját képére formálná, ahol a tudás nem hátrány, nem elítélendő. Ki más képes efféle különleges technikára, ha nem Ő? ~ De hasonlít rá, elvégre kevesen hívnák az ellenségeiket tesztalanynak. Ez speciális tudást és speciális érdeklődést igényel. ~

Viszont... mikor teljesített Orochimaru utoljára parancsot?

Talán pont akkor, mint amikor ő utoljára: előző életében.

~ Nagato – hát ez a neved. ~

Kunai, Shuriken – Hana, Yoshitaro, Nagato. Sok nevet felsorolhatna ezen utolsó előtt, de a lényeg mindig ugyanaz maradna: fegyverek az emberek világában. Eszközök függetlenül attól, hogy honnan származnak: a semmi kellős közepéről, a semmi széléről, vagy a valami környékéről. Lényegtelen, ha azt vesszük, hogy bárkire is várnak, sosem jön vissza értük, márpedig szinte egészen bizonyos, hogy mindannyian várnak valamire, valakire. A penge vár a gazdájára, aki viseli és használja, forgatja majd. A shinobi és a kunoichi ugyanezért reménykedik. A vezér nem ezért reménykedik, hanem azért, hogy az álmaiban felvázolt végzetnek nem csak elhozója, hanem tanúja is legyen egyben. Orochimaru végig akarná nézni, azonban ő nem vezér – Orochimaru erő, de nem hatalom. Nem úgy, mint...

- Nagato.

Egy név a végtelen nevek tengerében – suttogásnál is halkabb, akár a selyem a homokdűnén, ám mégis egy megemlékezés: a sajátjuk, az Övé, mindannyiuké. A lázadásuk épp most nyert egy új vezető alakot, egy szimbólumot. Ő nem vak, és nem is siket – az ellenségük nem Amegakure, és nem az Istenük. Ők csupán eszközök, akár a felhasznált penge. Nem számít hát, ki mennyire ravasz, ki milyen erős, ki mennyi kapcsolattal rendelkezik – ki mennyire shinobi. Tévedtek. Ahogyan Ő is.

Azt hitte, hogy a szövetségesek majd elegek lesznek – hogy majd Ők meglátják az igazat, a valósat. Szövetségeseik azonban elestek, és elesett Konoha is, akár a megírt novellában az utolsó bekezdés – azt leszámítva persze, azt az ~ egyetlen egy kibebaszott apróságot leszámítva persze, hogy ~ az ellenségük által megírtak alapján sem ez az utolsó versszak.

Ez csupán

~ egy a ~

sok közül.

A szem, és a képességei. A szem, a képességei és a jelei. ~ Ez hát egy Isten ereje egy ember testében. ~ Limitációk. Ők, ahogyan a korábbi és eljövendő nemzedékek is, ebben nőttek fel. Nincs korlátlan hatalom, közöttük nincs. Van erős, erősebb, sőt, ezek szerint van legerősebb is.

Volt. Még őt is legyőzték. Valaki, vagy valakik. ~ Magyarán Nagato használata és kihasználása szándékos jellegű üzenet volt valakinek, aki tudta, hogy Ő ki is valójában, ki volt életében. Az univerzális üzenet egyértelmű: Konoha nem több, mint egy papírmasé-ház a tornádó által terrorizált vidéken. De egy papírmasé-ház lakói a föld alá vésik és vájják magukat a biztonság kedvéért, így ha jön a tornádó, ha el is viszi a fejük felül a papírmasé-házat a szélszörny, őket nem érinti. Konoha ilyen. ~

Ellenségük vagy ismeri ezen jellemüket és ezzel számol, vagy sem. Őszintén szólva jobban járnának, ha nem kellene a legrosszabbra készülniük. Ő persze ebben jó, mármint abban, hogy a rosszra, sőt, a legrosszabbra készüljön. A múltja csakis kizárólag erre tanította. Az ellenségei között nincs olyan, aki jó volna, vagy legalábbis valamilyen szempontból, akármilyen szempontból jónak lenne mondható, nincs véletlen, ami okán a gonosz fölé emelkedhetne, nincs magasabb rendű sors, ami elrendelné nyereségét. Csak a véletlen van, és mindaz, ami a múltja: a képességei, legyenek azok tanult technikák, vagy tanult attribútumok, tanult jellemvonások. Vagy olyanok, amikre saját magától kellett fejlődnie – a többsége tehát.

Ha lenne ideje, kérdezne: Hogy lehetséges, hogy egy ilyen erejű ember szolgasorba hagyja magát taszíttatni? Irónia – irónia minden egyes magánhangzóban és mássalhangzóban: Ő és a szolgasor, a szolgasors régi barátok. Lényegében csak az a meglepő, hogy ezen még Ő maga képes meglepődni. Hányszor is került akár ráhagyással, akár egyéb, sokkal inkább megbélyegző módon efféle életmódra ítélésre? Talán túl sokszor. Most érzi azt igazán, hogy a korábbiakban mikor és hogyan fogta vissza magát, ahogyan érzi azt az alapvetést is, hogy a chakra valójában nem más, mint konfliktus.

Mindemellett kézzelfoghatóbb, egyben sokkal bizonytalanabb lábakon álló feltételezésekkel kénytelen törődni: eddig csupán lehetséges volt, hogy az ellenségük együttműködésben állhat ténylegesen Kabutoval – és nem csak együttműködik. Még Kabuto is csak parancsot teljesít, így hát majdhogynem igazolást nyert korábbi feltételezése. Először a Tábornok az isteni erejével, most pedig Kabuto a Halál Istenének akaratát meghazudtoló képességeivel kápráztatja el őket.

Nem is tudja, hogy most kire tekint istenként, de az biztos, hogy mindeközben a szájában még a nyála is megkeseredik, nem csak a gondolatai: mind a Tábornok, mind Kabuto, mind pedig – feltételezhetően – a felettese is olyan hatalommal és erővel rendelkezik, amelyek égisze alatt a világot egyesíthették volna akár még a félelem jegyében is. Mert lettek volna, akik rettegik Őt, és lettek volna, akik istenítik. Erre itt vannak a Világgal szemben állva, mindennel szembe menve, elvetve ezen lehetőségeket.

Bugyogott benne eddig végtelenül sok dolog – kérdések, válaszok, viszontválaszok, keresztkérdések, az előző napi vacsora. Fókuszpont itt – fókuszpont ott. Múlt, közelmúlt, jelen, visszamenőleges következtetés, prédikáció? Prejudikáció? Is-is, nem-is. A Fa leveleit egy hirtelen szellő libbenti, lebbenti meg, leválasztva többet a faágakról. A leváló levelek, akár a gyorsan lefolyó ősz alatt, egyik pillanatról a másikra rozsdavörösre váltanak, szikkadt és elszáradt erezettel csörrenve a szellő nyomán. Csörrenve, akár a nyakukra tekeredett lánc. A sors kegyetlen szeretőjük, ez talán tagadhatatlan.

Mindezzel szemben a puszta, kőkemény, fájdalmasan szilárd és elvethetetlen tények az alábbiak a közvetlen konfrontációjuk alapján: a Tábornok valamennyi chakratípust képes elszívni. A chakrát úgy szívja el, akár egy pecséttechnika, nem növelve a saját chakrakészletét. A szem márhogynem maga a pecsét, az elszívás. És a többi. A szem. A szem.

A sajátja ehhez nem hasonlít, hogy is hasonlíthat, de a lelki szeme ehhez hasonlatos képességekkel bír: szinte látja a társait, illetve a társain, amint azok az általa használt képességet, a sötét chakra használatát és annak következményeit megtapasztalják. Valahol a félelem, a megrökönyödés és az undor határára esik reakciójuk, de csak azért, mert a félelmet legyőzni tanították őket, a megrökönyödésen felülkerekedésére és az undor feletti eltekintésére terjedt ki a kiképzésük. Nem hiszi, hogy megvetnék ezért – miért is tennék, itt mindannyian hidegvérű gyilkosok, különösebbnél különösebb, gyilkosabbnál gyilkosabb képességekkel. Eszközökkel. Chakrával.

Ellenségük ezzel szemben – S Z E M - ben – bár talán csak feltételezhetőleg, de igazán a bolondját járatta velük. Lényegében már korábban is végezhetett volna velük, miért nem tette hát? Játszott volna velük? Talán igen. Vagy pedig. Vagy. Pedig. Még akár az is elképzelhető, hogy a Tábornok időt nyert nekik, a maga sajátos, különös módján. A hangjából adódóan nem kívánt velük harcolni – miért?

- Eljöhetett a Vörös Hajú ellenségünk valamiért, valakiért ide, Konohába?! Küldhették Őt ide különös célzattal? – Hangja emelt, bár nem hisztérikus. Vagy az ellenségük, vagy pedig a társai képesek a kérdés esetleges megválaszolására. Talán nem számít, talán nem. Talán igen.

A Szem. A chakra a szemből villant fel, amikor vele és társával szemben alkalmazta az ellenségük a vonzást kifejtő technikát, a vonzást kifejtő chakrakivitelezést. A szem tehát nem csak a lélek tükre, hanem ellenségük vonatkozásában a chakrakivitelezés módja is, ha nem is minden, de a jelentősebb vonatkozásokban. A szem nem csak az érzelmeket árulja tehát el, hanem az ellenségük szándékát és chakra-akaratát is, még ha éppen csak egy pillanattal a kivitelezés előtt is. A Szem szívhatná el az ellenséges támadásokat is – és úgy tűnik, túlterhelhető: mind a támadások jelentős ereje, mind pedig a fizikai kivitelezése, és a fizikai átláthatatlansága jelentőséggel bírhat.

Ellenségük felemelkedésekor ugyan mindent megtesz annak érdekében, hogy minden további istenkép elhessegetéséről személyesen gondoskodjék, de efféle megnyilvánulás, illetve kinyilatkoztatás árnyékában roppantmód nehézkes a felsőbb hatalom emberi hiúságként történő elfogadása. Az ellenségük a repülés egy fajtáját választva emelkedik feléjük. Volt már erre példa – szél elem, tűz elem, ezek mind elenyésző kísérletek voltak a jelenlegihez képest. Csak feltételezni meri és tudja, hogy az ellenük alkalmazott vonzás képessége, valamint Konoha ellen feltételezhetően alkalmazott ezen erő ellentétjeként alkalmazott taszítás képessége – mely rajtuk kisebb mértékben került alkalmazásra és kivitelezésre – tökéletes, egyidejű kivitelezéseként, az erők hibátlan egyensúlyaként került kivitelezésre az eltávolodás és a távolság levegőben történő megtartása. Vonzás és taszítás, az erők egyidejű kifejtése van, hogy egy új funkciót szül. – Készüljetek! – Emelné fel a hangját, ezáltal figyelmeztetve társait a vészjósló módon felvillanó szemek általi előkészületekre.

Ő az ellenségük felemelkedésével egyidejűleg bolond lenne megfagyni és tétlennek lenni, lábaiba shunshin chakrát fókuszálva rugaszkodna el és kívánna eltávolodni az ellenségüktől, miközben kézjelet formálna – nem árulkodót: nem bolond; egy dojutsu és egy ellenséges kézjelpecsét olyan, akár a romantikus levél titokban megküldve. – Oszolj! A chakráját a shunshin alkalmazását megelőzően is a hátába kezdené el koncentrálni, ám azonban ez egyelőre még csak a másodlagos kivitelezési terv, a vésztartalék, a biztosíték. Ámbár másodlagos kivitelezés, mégsem elhanyagolható, egyidejűleg azonban tökéletesnek minősülhet abból a tekintetből, hogy nem az elsődleges tervét lebegteti és teregeti a szabadban. Mindeközben azonban az elsődleges tervének vizualizációját és szándékát szövögeti és fejti ki a tudatában, előkészítve chakrahálózatát az esetleges azonnali reakcióra és kivitelezésre. Ahogyan az ellenségük, ők is készülnek valamivel.

Jobbjával azonban, amellyel nem kézjelet formál a chakrakoncentációra vonatkozóan, ő az előtte lévő területre, egyidejűleg az ellenségük alatti területre vonatkozóan füstbombát kívánna vetni, méghozzá egy-egy bombát, melyek ha felrobbannak, akkor csakis kizárólag azon közvetlen környezetüket burkolná füstbe, ami egy bizonyos fizikai szintre vonatkozik. Amennyiben a társaik egyike képes előállni rámpával, az nyilvánvalóan egy idő után átszakítaná a füstfelleget. A füstbomba alkalmazásával lényegében nem az ellenségüket szeretné megcélozva teljesen elfedni, hanem saját mozgásának, mozdulatainak és cselekedeteit szeretné leplezni. A füstbomba célzásánál és eldobásánál mindemellett nem az a szándéka, hogy az ellenségüket az elszívó képességének aktiválásár kényszerítse.

A társai tekintetében, még ha nincs is közöttük hierarchia, sem hivatalos, sem egyéb, talán bízhat abban, hogy egy shinobi a kiképzésének egyes alapvető parancsaira, kifejezéseire ösztönszerűen reagál és készül fel. Minél hosszabb a parancsszó, az utasítás, annál idegenebb, azonban abban az esetben, ha rövid, tudatos, célratörő, akár talán van esélye annak, hogy társai megkérdőjelezés nélkül felfigyelnek rá és megfelelő súlyozással értékelik szavait.

Amennyiben a társaik egyike sem képes rámpához hasonló képesség produkálására, úgy semmi esetre sem tétovázna. Ha Yoshitaro az ellenségük fölé képes jutni, akkor ő maga ugyanúgy kézjeleket formálna. Költői, hogy egyikőjük, a jó – az ellenségük fölé helyezve magát csapna le reá, míg a másikuk az ellenségük alá helyezve magát alulról, alantas módon támadna. Yoshitaro a történelem során talán mindig a sajátjának mondhatta az erkölcsi fölényt, az erkölcsi feljebbvalóságot, míg ő ennek ellentétét. Az eszköze azonban sem most, sem korábban nem szolgált ennél méltóbb célt.

A kunoichi ekkor kézjeleket formálna olyan gyorsasággal, mely csakis kizárólag az e téren rutinnal rendelkezőkre jellemző, majd az ellenségük alá alkalmazni kívánná a Démonkapu: Pokol megidézésére irányuló technikát. Tisztában van azzal, hogy abban az esetben, ha a démonkapu sikeresen jön létre és megkezdi az elszívó hatású pusztítását, úgy hatványozottan kell figyelnie a környezetére – amennyiben Yoshitaro a támadása kivitelezését követően tehetetlen állapotba kerül és nincs módja a helyváltoztatásra, úgy neki, mint a démonkapu létrehozójának kell arról kezeskednie, hogy Yoshitarot, valamint a többi társukat a saját technikája véletlenül sem szippantja be. Egyfelől tehát készen kell állnia a technika befejezésére, másfelől pedig a korábbiakban említett másodlagos tervével is elő kell készülnie. Amennyiben ugyanis a társaik nincsenek biztonságos távolságban, illetve amennyiben Yoshitaro egyéb módon nem képes a veszélyhelyzetből kievickélni, még arra is számít, illetve még azzal is számol, hogy a hátába koncentrált chakrából Kongo Fuusha láncokat manifesztáljon és vessen feléjük elkapási célzattal. Eddig ezt a technikát ugyan leginkább támadásra alkalmazta, de a sok és gyorsan mozgó célpontok ellen is tökéletesen helytállt technika, így talán pont az efféle módon szerzett tapasztalata által képes lehet a gyors és precíz kivitelezésre, ahogyan arra is, hogy mindeközben a saját helyzetét, illetve helyét is megfelelő módon változtassa meg – ha kell, Kongo Fuusha, ha kell, shunshin technika igénybe vételével. Ténykérdés, hogy a jelen helyzetük borzasztóan sok kockázatot rejt magában, azonban az is tény, hogy az ellenségük által eszközölt repülés vagy lebegés bár kifejezetten drámai és rémisztően lenyűgöző, azonban a levegőben történő manőverezés köztudottan az egyik legnehezebb dolog a világon. Az a gyorsaság, ami egy shinobit jellemzi a talajon leginkább meg sem közelíthető a levegőben, így tehát az ugyan tagadhatatlan, hogy az ellenségük valami nagy dologra készül, egy halvány fokkal talán mégis kiszolgáltatottabb állapotban van – feltételezhetően azzal számol, méghozzá okkal, hogy nem csak nehezen lehet manőverezni a levegőben, hanem ilyen magasra történő felfelé irányuló támadás kivitelezése is nehezen kivitelezhető, illetve az roppantmód időigényes. Ezen túlmenően kevesen rendelkeznek repülést biztosító közvetlen technikával, aminek természetesen az ellenségük egy példaértékű kivétele, ahogyan szintén kevesen rendelkeznek példának okáért repülésre alkalmas idézett lény társsal. A démonkapu azonban alkalmas lehet egyfelől arra, hogy a levegőben röpködő ellenségüket visszatessékelje a talajra, de legideálisabb esetben elszívja őt, illetve mindazt a támadást, amit a nyakukba akarna varrni. A kivitelezésénél azonban saját magára is figyelnie kell, akár Kongo Fuusha alkalmazásával is, hogy a csúfos ábrázatú kapu magáévá ne akarja tenni hűtlen szeretőhöz hasonlatos idézőjét.

Egyebekben pedig porszívózik az asszony.

//Szorri a langyi minőségért, ennyire futotta. TT.TT

Felhasználni kívánt képességek, technikák, eszközök:

- Kettő darab füstbomba

- Byakugan

- Shunshin no Jutsu // Fürge test technika
A shunshin alapvető chakrairányítási művelete: chakra testen belüli irányítása.
A technika alkalmazásakor a test emberfeletti, szemmel követhetetlen mozgásra teszi képessé a használóját néhány másodpercig, azonban ehhez a hatáshoz folyamatos és nagymértékű chakrafelhasználásra van szükség, illetve a technika használata az érzékszervektől (főleg a szemtől) és a reakcióképességtől függ. Lényegében egy robbanásszerű, láthatatlan, villámgyors mozgásra lesz képes a ninja "A" pontból "B" pontba. Ám ez a mozgás nem folyamatos, így csak néhány másodpercig lehet alkalmazni. Olyan, mint ha a használó teleportálna. Ha a használó nincs hozzászokva ehhez a mozgáshoz, illetve be nem látott területen mozog, könnyen katasztrofális sérüléseket szenvedhet. Az említett hátrányok miatt a shushin sok helyzetben lekövethető, illetve megakasztható, főleg tapasztalt ninják által, éppen ezért különböző elemi hatásokkal rejteni lehet a technikát. Az egyetlen megkötés az, hogy a használó rendelkezzen elemi technikákkal, illetve az azok létrehozásához szükséges körülményekkel. Így amikor az Animében azt látjuk, hogy valaki elég, majd eltűnik, vagy vízzé válik, akkor valójában a Shunshin no Jutsu rejtett formáját láthatjuk.

- Kongo Fuusha // Az örök pecsételés lánca

A technika lehetővé teszi, hogy a használó saját chakraját felhasználva láncokat hozzon létre, melyeket miután materializált, képes lehessen különböző támadásokra, és elfogásokra. A láncok hihetetlenül erősek, képesek lefogni igen erős és nagy méretű szörnyetegeket és idézett lényeket.
A technika egy másik lehetőséget is magában rejt. A használónak sok chakrat kell feláldoznia, azonban ha előkészítette a technikát, képes egy láthatatlan védőmezőt is alkotni, mely megakadályozza az illetéktelenek közbeavatkozását, miközben a használó a láncokkal bajlódik.
Chakraszint: 800
Besorolás: S
Típus: Pecsét technika/Elfogó technika
Távolság: Közeli/Közepes
ENGEDÉLYKÖTELES!

- Kuchiyose: Rashōmon: Naraku // Idéző technika: Démonkapu: Pokol

A Rashomon rendkívül ritkán használatos támadó változata. A ninja megidézi a hatalmas kaput, amin képes aktiválni a sokak által nem ismert Pecsétet, így a kapu ezúttal ki is tárul, és hatalmas szívóhatást fejt ki. Akit magába szív azt azonnal a pokol fenekére taszítja örök szenvedésre kárhoztatva. Legalábbis a legenda így szól, ugyanis senki nem tudja, hogy a Rashomon honnan származik, csak azt, hogy akik képesek voltak "kinyitni" a kaput és elszívták ellenfelüket, azok közül a szerencsétlenek közül, csak nagyon kevesen tértek vissza.
Megjegyzés: A Rashomon pecsétje egy Tér-Idő kaput nyitva egy másik Dimenzióba szívja el az ellenfelet, ugyanis a Rashomon másik fele (Nem tudni, hogy milyen formában létezik) kapcsolatban áll a megidézett kapuval, így a pecsét képes elragadni és átteleportálni az ellenfelet a másik dimenziókba.
Besorolás: S
Chakraszint: 800
Megkötés: Kuchiyose no Jutsu: Rashömon ismerete
ENGEDÉLYKÖTELES!

**Akihiro Jaken** Szomb. Szept. 26 2020, 00:49

//Jiraiya - Feltámasztott Istenek//

~ Egy pillanat. Egy egész pillanatig úgy nézett ki, hogy megfogtuk Vöröskét. Ha pedig egy kicsit meg tudjuk szorongatni, akkor nagyon is! Nem írhatja le senki ezt a csapatot. Olyasvalakivel nézünk szembe, aki kénye-kedve szerint játssza ki a Halált, és még az egyik legértékesebb játékszerét is sikerült megfognunk egy pillanatra. De vajon hány hasonló pillanatot kell még kisajtolnunk magunkból, hogy mi jöjjünk ki győztesen ebből az ütközetből? Már ha van győzelem egyáltalán a mai nap történései után… ~ szűkültek össze szemeim, miután ellenfelünk minden támadásunkat követően lerázta magáról sérüléseit, majd hátborzongató hangon megtörte a csendet..

~ Nagato… A kihallgató épületben hallottam már ezt a nevet, Jiraiya-sama hozta fel Konan kapcsán… És a Hat Út Bölcse? A vén chakra papi a legendákból? Ez lenne a hát az Ő ereje? Persze, hogy ez is a rossz arcok kezében van… Mondjuk bármennyire is erősnek bizonyult eddig, ennél valahogy többre számítottam a shinobi világ atyjától... Például... Aáhh, ezaz! ~ sóhajtottam egyet, miközben ellenfelünk nemes egyszerűséggel elkezdett repülni ~ Ez már-már kezd komikussá válni, hogy a gonoszok mindig tudnak valami nevetséges új képességet villantani… ~

Jól látszott, hogy valami nagy dologra készül. ~ Eljátszaná velünk ugyanazt, mint Konohával…? Ugyan mi haszna származna neki abból? Nem… mi tesztalanyok vagyunk, azon már túl van. Most valami új következik. Valami nagy. Nagyobb? Nagyobb, mint a shinobi történelem legnevesebb falvának elpusztítása egy szempillantás alatt? Bármit is tervez nem jelenthet jót, és nem hagyhatjuk, hogy véghez vigye! ~ kezdtem azonnal chakrát koncentrálni jobb tenyerembe, s mikor Yoshitaro megjelent mellettem azonnal ráhelyeztem vállára egy Hiraishin pecsétet. – Állj készen mindenre! – súgtam oda neki miközben kezem a vállán nyugodott, majd tétovázás nélkül kezdtem ezután ismét kézpecsétekbe – kivéve ha látom, hogy valamelyik másik csapattársam már dolgozik egy rámpán, amit Yoshi kért -, s miközben a füstbombák landoltak mellettünk, a füstfüggönyt átszakítva lőném ki az égbe egy Chidokakuval a kumogakureit. Ezt a Chidokakut csak nagyon kis területen alkalmaznám, telibe a lábai alatt, hogy a lehető legnagyobb sebességgel emelhessem el a földtől.

Miután Yoshi a megfelelő röppályára állt Nagato körül, Naka vezényszavára a füstből oldalvást kitörve húzódnék hátrább, s mindeközben egy Hiraishin kunait hajítanék Nagato felé úgy, hogy az ne keresztezze Yoshitaro útját. Igen ám, de ennyiben nem merülne ki a dolog. Mielőtt a fegyver elérné ellenfelünket, egy Shuriken Kage Bunshinnal létrehoznák négy másolatot a belőle - viszonylag távol egymástól minden dimenzióban, hogy valamelyik előbb, s valamelyik később érje el Nagatot -, így több ponton is támadva ellenfelünket. Mikor ezek a fegyverek odaérnek úgy vagy én próbálok a legalkalmasabbra teleportálva csapást mérni Nagatora vagy…
~ Na igen… ismered a Negyedik technikáját Bábmester… De azzal nem számolhattál, hogy bizonyos aspektusait már fejlesztettem a Repülő Villámistennek! ~
Ideális esetben nem magamon használom a technikát, hanem magát Yoshitarot teleportálom Nagato másik oldalára, ezzel megadva barátomnak a meglepetés erejét. ~ Nem számíthat arra, hogy a levegőben is képesek vagyunk így felvenni vele a harcot! ~ szegezném tekintetemet az égbe visszafojtott lélegzettel, hogy hogyan alakulnak ott a dolgok.

Amennyiben Nagato a Shinra Tenseit használva próbálná ellökni Yoshit vagy a fegyvereimet, úgy Yoshi teleportálását megpróbálnám úgy időzíteni, hogy akkor kerüljön egy kunaiomhoz, amikor azon már átment a lökéshullám, de még nem került túl messze Nagatotól. Ha elkezdené elszívni Yoshi Plazmagömbjét, úgy barátomat nemes egyszerűséggel Nagato másik oldalára helyezném, hogy ott érje a csapás. Abban az esetben pedig ha minden nagyon szarul sül el, és az se jó hogy én odateleportáljak vagy Yoshit valamelyik kunaiomra teleportáljam, és ő veszélybe kerülne, akkor ha nincs más lehetőség visszateleportálnám őt magam mellé, hogy biztonságban legyen, s így Nakának is teljesen szabad utat tudnánk engedni.

Spoiler:

**Nashimaru Shizu** Szomb. Szept. 26 2020, 01:46

// Jiraiya - Feltámasztott istenek //

- Arra ne vegyél mérget kicsi lány! - Vad bizsergés járja át lelkemet ahogy a fényparádéval körüldíszített üres vászon felé teszem meg utolsó lépéseimet. Katarzis volt az, mit óriás-hangja kiváltott belőlem akkor, a legtisztább, legnyersebb, legelemibb formájában. Jól döntöttem, és még csak nem is tudom hogy ezt honnan tudom. Éreztem valahol enkriptálva mélyen az előző mondatban, s a hangban, mely végighasította a sötétséget körülöttem. Szinte már csak azért is vissza akartam kiáltani valami frappánsat, valamit amivel az enyém lehet az utolsó szó, de a gyomromból lassan előszivárgó félelem magamba fojtott minden hangot hisz tudtam, a fényjáték után fájdalom fog várni, hasonló intenzitással mint a mostani katarzis. S mégis, talán nem a fájdalomtól való félelem az, melynek ilyen fojtogató hatása volt; ígértem neki egy képet, olyat mit még nem látott s nem is fog látni soha az enyém után, melyre kelleni fog ez a sötét örökkévalóság hogy kibeszéljük. Az ecset pedig nehéz, a vászon nagy, festéknek meg csak a vérem van.

- Vigyázz magadra, mert te voltál az eddigi legjobb döntésem. - Elillan a félelem egy pillanatra. Elhatározásom, hogy nem fogok visszanézni komoly próbatétel alá esik, s talán az ezekből a szavakból áradó feltétlen szeretet melegsége az, mely nem engedi hogy visszatekintsek.

~ Tudom jól... ~ Mondanám ki, de szavakat mit előbb még a félelem tartott kordában most a zivatarként meginduló könnyek teszik. Ismertem amit mondott, ismertem ezt a hangot. Éreztem a hűvös tengeri szellőt, a hullámokat, a hold hideg fényét, a puha szövetet mely körülvett, s remegő karokat és kezeket mik magukban tartottak. Mit sem számítottak ezek viszont, hisz a könnyáradatot valami teljesen más indította el; két ember lelke, gondolata, feltétlen szeretete. Szeretete. Apró szó egy gigantikus érzelemre, arra az érzelemre, mely lassan tizenöt éve útnak indított.

~ Tudom jól... És ezért hálás vagyok... ~ Ígéretem tartott csak lépésben. Éreztem hogy lelkem ugyanúgy kezd összeroskadni a tiltott és rég elfeledett emlékeim alatt, mint ahogy testem konoha romjai alatt. Egy pillanatra minden összeállt bennem, egy pillanatra ismertem a szüleim életét, a gondolatait, s tiszta jóindulataikat. S egy pillanatra elszégyelltem magam, hogy hajlandó voltam megfontolni a halált. Hajlandó voltam megfontolni, hogy eldobom mindazt mit kaptam, hogy elveszem édesapám egy jó döntését, hogy nem vállalom fel azt a felelősséget, minek a vállamon van a helye.

Egy utolsó érintés, egy simítás mi megmaradt számomra. Ahogy közeledett felém újra az élet, úgy távolodtak el tőlem ezek az emlékek, érzelmek, a tábortűz és az ismeretlen alak. Végleg eltűnt a tüzijáték fénye, s valami sokkal fényesebb villant be a helyére. A nap. Ahogy viszont szemeimből eljutott az inger az agyamba, úgy történt meg ugyanez testem minden más pontjával, s ezután újból sötétség várt.

Ezúttal azonban nem volt tűz, mi fényt adhatott volna.

// Köszönöm a játékot! Úgy érzem viszont hogy nem csupán a játék az mit megköszönhetek: függetlenül kezelve ezt a játékot talán nem tűnhet fel, hogy - főleg az utóbbi pár kör - milyen tökéletesen illeszkedő keretet alkotott Shizu előtörténetével, nem csak mint egyfajta történeti eszközként, hanem valami olyasmiként is melyre most épp nem találok szavakat hogy körülírjam :3 (eredetileg fel kívántam sorolni a párhuzamokat amiket belecsempésztél, de nem akarom sokáig húzni ezt a kis poszt-utáni szegmenst Razz

). Kissé megdöbbentem, hogy mennyi odafigyeléssel kezelted Shizu karakterét, egy kétségkívül olyan játékban amiben háttérszereplőként is csak másodhegedűsként állná meg a helyét. Talán viszont ami leginkább sokat mondhat, hogy ezalatt a pár kör alatt valószínűleg többet formáltál Shizu jellemén, mint amennyit a megalkotása óta én tudtam. //

**Shiawase Zouo** Szomb. Szept. 26 2020, 14:07

//Bocsánatot kérek, Reito, egyszerűen nem volt időm előbb írni, igazából most is kutyafuttában hánytam ide valamit, elnézést a minőségért ˇˇ'//

A két shinobi, akik fegyverük nekem szegezték, látszólag megelégednek a válasszal, legalábbis nem ők azok, akik megszólalnak. Egy röpke pillanat erejéig felmerül bennem, hogy esetleg a látszat ellenére a szószóló fiatal fiú lehet a csapatvezető, de egyelőre nem győz meg erről, bár kérdése talán beugratásnak számítana. Megfogni viszont nem tud, mivel egy csepp hazugság sem volt a társaimra vonatkozó kijelentéseimben.
De legyen, kap egy részletesebb leírást a helyzetről, amihez "szerencsénk" volt.
- Igen, egy Hyuuga Oyokinak nevezett konohai shinobi is volt abban a csapatban, amelyhez rendeltek. A vezetőnk Ebisu volt, s a parancsunk értelmében vezetésével a Keleti kapu felé vettük az irányt. Út közben belebotlottunk egy ellenséges shinobiba, akin ugyanaz a jellegzetes vörös felhős fekete köpeny volt, mint a korábbi nőn, aki miatt vészhelyzetet rendeltek el. Az ellenség egy fiatal konohai shinobit készült épp likvidálni, amit a parancsnokunk utasítására megakadályoztunk, az ellenséges ninját sikerült ártalmatlanítani, a túszt kiszabadítani élve. Mivel egyik társunk közben súlyosan megsebesült, arról készült parancsnokunk határozni, hogy mi legyen a következő lépésünk, amikor elindult az energialöket, ami elől mindannyiunk a saját képességei szerint törekedett menekülni. Ekkor láttam minden társamat egy helyen utoljára. Hogy az Oyoki nevű konohai shinobi merre lehet, azt nem tudom. Ahogy korábban mondtam, én a környező erdőben ébredtem fel, s csupán a sunagakurei és a kemurigakurei ideiglenes csapattársam láttam, akik szintén életben voltak, s belátásuk szerint távoztak a helyszínről fizikai állapotuknak megfelelő módon. Nem volt feladatom kérdőre vonni őket, ők sem tették velem, így azt sem tudom megmondani, ők merre indulak és azt milyen szándékkal tették. A többiekről semmit sem tudok. Egyiküket sem fedeztem fel a magamhoz térésem és az Önökkel való találkozás közötti időintervallumban sem a túlélők, sem a halottak között azon az úton, amelyen végighaladtam.
Válaszom közben figyelem a fiút. A reakcióiból akarok következtetni rá, hogy tesztel vagy csupán egy ismerősért aggódik. Mivel az arckifejezése nem különösebben változik, nem öntik el heves érzelmek, így azt valószínűsítem, hogy ez még mindig a teszt része volt. Hihetném persze azt is, hogy jól leplezi az érzelmeit, de eddigi tapasztalataim szerint a legtöbb shinobi erre képtelen, a konohaiak meg aztán... nem vívták ki elismerésem egy fél percig sem.
De ha azt hittem, hogy ennyivel végre felhagyunk a formaságokkal, akkor nagyot tévedtem. Olyan szavak hagyják el a száját, amelyek olyasmire késztetnek, amikre jó ideje nem volt példa: egy apró izom ingerülten megrándul a szám környékén, mert túl későn sikerül elnyomnom magamban a nyilvánvaló felháborodást. Ha olyan teátrális lennék, mint a konohaiak, akkor mondhatni gúnyosan felröhögtem volna, majd megérdeklődtem volna, hogy teljesen ép-e az elméje. Komolyan! Ez a fiú hülye?!
Tekintetem óhatatlanul ridegebbé és üresebbé válik a kérés hatására, s ha esetleg felém lépne a válaszom előtt, egyértelműen hátrébb is lépek. Még mindig nem ragadok fegyvert vagy lépek fel támadólag, de nem is hagyom, hogy megközelítsen, ezt jelzem az esetleges hátralépéssel. Ha nem lép felém, akkor egyszerűen csak színtelen hangon, magam és a valódi megvető gondolataim visszatartva vázolom fel, hogy miért lehetetlen, amit kér. Sőt, nem is lehetetlen, a jelenlegi helyzetben nonszensz!
- A jelen helyzetben, amikor egyáltalán nem világos, a támadók a közelben tartózkodnak-e még - Nekem valamiért természetes, hogy nem egy ember képes ennyi mindenre. Könnyebben befogadja az elmém ezt a hatalmas pusztítást, ami egy falunyi - bár igazából a jelenlevő delegációkkal több! - ninja ellenére végbemehetett, ha nem azt képzelem, hogy csupán egyetlen ember áll mögötte. Igaz, még úgy is vérfagyasztó, hogy ha arra gondolok, hogy maroknyian voltak, mégis, ha egyetlen ember műve lenne, talán összeroppantana az elkeseredett tehetetlenség, ezért ragaszkodom a beszédemben a többesszámhoz. -, egyenesen öngyilkosság lenne engednem, hogy azzal a plusz hátránnyal nézzek szembe, hogy a kezem meg van kötve. Alapjáraton is annyit ér egy ilyen kötözés, hogy szükség esetén egy technikát s némi chakrát el kell pazarolni, hogy kiszabaduljunk a fogságából, így nem sok értelmét látnám, de jelen helyzetben az a fél-egy másodperc az életemet is jelenthetné. Falvaink szövetségesek. Elvárhatja tőlem Konoha, hogy a feletteseimnek engedelmeskedve felajánljam az erőm, azt is elvárhatja, hogy eme segítségnyújtás közepette esetlegesen életem áldozzam. De azt arrogánsan öntelt lenne elképzelni, hogy egy szövetséges kapcsolat azt jelenti, hogy egy átgondolatlan csettintésre majd elvágom a saját torkom. Mert jelen helyzetben ennek a kérésnek a teljesítése ezzel lenne egyenértékű. Amennyiben személyem nem kívánatos, küldjenek haza, kísérjenek tetszőleges irányban tetszőleges távolságba a falutól, ha biztonságosabbnak érzik, és azonnal hazaindulok Kusagakurébe. Bőven lenne okom rá, hogy minél előbb haza kívánjak térni. S ezek között kiemelt prioritású, hogy semmi nem szavatolja, hogy míg itt ez a pusztítás folyt, a saját falvam békésen élvezte a mai napsütést.
Nem állítom, hogy nem bánnám, ha nem szerezhetnék még információkat. Nem is Konoha pusztulásáról. Az mondhatni tökre nem érdekel, inkább az érdekel, elkaphatok-e információmorzsákat arról, mi is történt pontosan, kik lehettek a támadók, egészen pontosan mi lehetett a tervük, az mennyire járt sikerrel, kik élték túl, haltak meg az ellenség soraiból. Nettó baromira nem izgat semmi, ami amúgy Konoha és ami megmaradt belőle.

Ajánlott tartalom

Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland-Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland-Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Re: Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek