Főtörténetszál Fórumkaland - Feltámasztott Istenek

Örülök, hogy sikerült legyőzni az ellenfelünket, a srácok pedig lassacskán, de gyógyulnak. Mivel túl sok a törmelék, ezért nem éri meg tekercsbe zárni az ellenfelünk maradványait, így lényegében sziklába zárom. Ezután jöhet egy rövidebb szusszanás. Leguggolok a társak mellé és figyelem Katsuyu munkásságát. Majd jönnek a hírek... a kórház elesett, Jiraiya-val pedig történt valami. Azonnal felállok, hogy rákérdezzek a dolgok állására.
- Mi történt Taicho? - kérdezem, de válasz már nem érkezik.
Hirtelen hatalmas robaj rázza meg a környékünket. Azonnal a hang irányába nézek, így látom, hogy a Hokage palotájának irányából hatalmas porfelhő szál fel, ami egyenes felénk tart. A rázkódásokból ítélve nincs sok esélyünk, de valahogy ki kell védenünk a lökéshullámot. Hallom, ahogy a két Akamichi aktivál egy technikát, majd még látom ahogy hatalmasra nőnek, majd a felhő elnyeli őket.
- Picsába! - mondom, majd elkezdek kézpecséteket megalkotni.
Ekkor Misage egy tornádót indít útjára, majd szól, hogy mi is használjunk valamilyen védekező technikát. ~ Pont erre készülök... ~ Befejezem az utolsó kézpecsétet, dobbantok egyet, majd szinte minden maradék chakrámat belefektetem a föld átformálásába.
- Doton: Dojouheki! - aktiválom a technikát.
Ezúttal egy akkora kupolát készítek, ami akár tíz embernek is menedéket ad, ráadásul háromszor olyan vastag, mint az előző volt. Remélem ez is elég és nem fogom elveszíteni az eszméletemet a megerőltetéstől, több chakrát már nem kívánok beleölni a jutsuba.
- Én ennyit tudtam... - szólalok meg lihegve.
Ezután letérdelek a társaim mellé és várom, hogy mi lesz velünk. Jobbat úgysem tudok már.

Óriási volt a fejetlenség, de Naokit ez jelen pillanatban nem igen zavarta, ő még továbbra is az akatsukis testét övező rejtélyeken agyalt. Nem tehetett róla, így volt behuzalozva... Ha valamit nem értett meg elsőre, akkor többnyire addig maradt a témánál, amíg nem fejtette meg. Egyébként sem volt semmi tennivaló jelen helyzetben, a jelentést azt összeszedte egy Yamanaka, Naoki is elmondta a saját részét, ha kérdezték és várta a további parancsokat.


Hirtelen azonban valami furcsa dolog történt, ami kirobbantotta a gondolatai közül. A már korábban is látott idézett lény avatarjai jelentek meg a csapat konohai tagjain látszólag minden ok nélkül. Naoki tisztában volt vele, hogy ez Tsunade idézése és feladata a gyógyítás, de jelenleg Shizu-t leszámítva nem volt rajtuk komolyabb sérülés. Ráadásul - és ez volt a legfurcsább - Shizu-n nem is jelent meg!
Naokinak hirtelen rossz érzése támadt és valóban, a következő pillanatban egy hatalmas robbanás rázta meg a falut és a hokage palota felől egy hatalmas porfelhő, a mögött pedig egy iszonyatos erejű energialöket indult meg feléjük. Akkora ereje volt ennek a mégnemtudniminek, hogy nem kellett szenzornak lenni ahhoz, hogy szinte fizikálisan érzékeljék még ilyen távolságból is.
Naokinak nem volt ideje komolyabban átgondolnia az eseményeket, szóval fenntartotta magának a lehetőséget, hogy téved, de valamiért bevillant elé a korábbi módszer ahogy a konohaiak fojtogatással próbálták előcsalni a Zetsukat és ezt hozzáadva ahhoz, ahogy csak a konohaiak vállán jelent meg a gyógyítani képes segítő... Lett volna egy két keresetlen szava a felső vezetéshez. De persze ő csak egy katona volt, feláldozható. Persze ez nem azt jelentette, hogy készen állt meghalni. Arra jó volt ez a gyors gondolatmenet, hogy sikeresen kitörölt magából minden olyan gondolatot, hogy a többiekkel foglalkozzon. Ha igaza van és Konoha tényleg csak a sajátjaival törődik, akkor ő sem fogja túlzottan törni magát.


Terve szinte azonnal megszületett, kicsit adta is magát, hiszen kezében ott voltak az imént összeszedett drótok. Jelenleg konoha egyik utcájában voltak, körbevették őket az épületek. Nem okozott megterhelést találni 2 távoli pontot a drótjaival, amibe belekapaszkodhatott. Kifeszítette a drótokat, mintha egy csúzli lenne, majd elengedte őket és hátraszökkent és a chakrafonalaival tartotta őket tovább. Mindezt sokáig tart leírni, de figyelembe véve azt, hogy már a drótok is a kezeiben voltak, ez az egész nem tartott túl sokáig. Naoki egy pillantást még vetett a környezetére, majd nekilendült. Először a shunshnin no jutsu-t használta egy kezdeti lendületszerzéshez, majd mikor elért a drótjaihoz, megpróbálta csúzliszerűen kilőni magát a levegőbe a porfelhővel ellentétes irányba, a faluból kifele. Ahogy megkapta a lendületet, chakrafonalaival maga után húzta a drótjait és a levegőben készen állt arra, hogy akár új támpontokat keresve újabb lendületre tegyen szert, vagy akár irányt is változtasson.


//Előző posztomban elkövettem azt a hibát, hogy nem írtam le részletesen hogy mire is gondolok, úgyhogy most inkább jobban belemegyek, így viszont lehet hogy beleesek majd az túlzott önismétlés hibájába. De inkább ez legyen... ^^//


Tehát: kezdeti lendület shinshinnal, utána egyszeri rásegítés 2 dróttal. Ez a kezdeti lendület a levegőbe repíti Naoki-t, maga után húzza a drótjait ahogy elhalad (nem a kezében vannak, chakrával tartja őket). Jelen helyzetben maga után húzza a drótokat a levegőben, de azért 15 m drótnak van némi súlya, ergó tehetetlensége is, ha maga felé rántja őket és a chakrafonalaival is manipulál, akkor elvileg meg tudja oldani, hogy ismét elé kerüljenek és megkereshesse velük az újabb támpontot még egy lendületvételhez. Adott esetben ha szükség lenne rá, landolna egy-egy háztetőn és shunsinnal venne új lendületet, amit ismét felboostolna a drótjaival.


Több ponton is lehetséges, hogy a terve kudarcot vall, illetve az is lehetséges hogy a terv sikere mellett is túl lassú. Akárhogy is, végső esetben használná a Ninpō: Kago Nome | Ninja Művészet: Isteni Védelem Előtörése technikát mindkét drótjával, megpróbálva annyi chakra beletenni, amennyit csak képes és a méretét is leszűkíti akkora területre, ami éppen csak hogy befedné. Ezzel próbálná meg olyan sűrűre alakítani a technikát, amennyire csak képes rá. A becsapódás pillanatában pedig szorosan magához préselné, hogy ne legyen távolság közte és a drótháló között. Ezt így csinálná akár a levegőben, akár a földön érné utol a porfelhő. De azért reméli erre nem lesz szükség.


Az egész menekülés alatti kondíciós párhuzamos cselekvés:


Nagyon sok minden történhet, változhat rövid idő alatt. Naoki a fent leírtakat részesíti előnybe cselekvés szempontjából, viszont ha bizonyos feltételek teljesülnek, akkor extra dolgokat is tenne.


1, szükség van a segítségére 
2, elég gyors ahhoz, hogy alapból képes legyen elmenekülni a porfelhő elől és úgy ítéli meg, hogy beleférhet egy kis késlekedés
3, a drótos terve maradéktalanul sikerrel jár


Amennyiben ez a három feltétel teljesül a történések bármelyik pontján, úgy hajlandó lenne Zouo, Hina vagy Shizu segítségére sietni. A konohaiakkal csak akkor törődne, ha azok konkrétan segítséget kérnek. A nem konohaiaknak akkor is segítene ha azok nem kérik/nem akarják a segítségét, akár akaratuk ellenére is. Nyilván ebbe bele van foglalva, hogy az első kondíciónak teljesülnie kell, azaz Naokinak úgy kell ítélnie, hogy szükség van segítségre. (ami nem biztos hogy egyezik a segítség alanyának a véleményével. ^^)
Segítési pontok közvetlenül az előtt jöhetnek létre, amikor új támpontokat találna a levegőben a drótjaival, vagy amikor landol egy háztetőn. Ekkor egyik drótjával megragadná a támpontot a lendületvételhez, másik drótjával pedig elkapná azt aki a segítségre szorul és a falu széle felé "hajítaná". Az elvesztett lendületet a támponttal egyensúlyozná, majd ahogy a segítség alanya a levegőben van, elengedné a másik drótjával és azzal is keresve egy támpontot, újból felgyorsulna. Itt eléggé valószínű, hogy nem menne zökkenőmentesen a dolog, így rákényszerülne, hogy landoljon egy háztetőn (vagy már eleve ott volt) és a már leírt módon újbóli lendületet vegyen.
Ha úgy alakul a szituáció hogy ez az egyetlen megoldás, Naoki arra is kész hogy a segített célszemélyt is védje a dróthálójával (Ninpō: Kago Nome).
Amennyiben végképp van ideje, akár több embert is megpróbálna segíteni drótjaival, megismételve a fent leírtakat.


Összefoglalva: alapból egyedül menekül, de ha van rá ideje, megpróbál elsősorban a nem konohaiak közül segíteni 1-2 embert.


//Visszaolvasva, kicsit fura poszt lett, de remélem érthető mit akartam összehozni. ^^"//

 



Még egy pár lépést tett, úgy hogy a lány könnyen állon fejelhetné ha úgy akarná, amit persze ő nagyon remélem, hogy nem teszi meg. Két karját óvatosan és lassan megindítja, majd a háta mögött összekulcsolja. Átöleli.
-Mit tettek veled...?- kérdezi s picit jobban megszorítja őt, de pár másodperc elteltével elengedi őt.
Ha a lány válaszolna rá, figyelmesen végighallgatná, de ha a válasz síri csend lenne vagy kerülné a témát, folytatná...


-Értem, nem erőltettem.- bólint egyet, majd szemével a ritkuló fák ösvényét követi. - Mi a terv?- kérdezi mosolyogva.

// Tovább írhatnám a postot, de a nem tudhatom még mit fog reagálni Hyuuga Shakaku a fentiekre, így inkább megvárom vele és aztán későbbi módosítással reagálok rá. //

Hallgatom, hogy a hölgy és Kenji társalognak. Én megkaptam a parancsot, hogy itt kell maradnom, így nem igazán van választásom, valószínűleg az ANBU is megakadályozná, hogy távozzak, de az sem segít sokat a helyzeten, hogy nem ismerem a kivezető utat, így ki sem igazán jutnék a helyről. A helyzetet nem volt időm felfogni, hogy most elinduljak vagy maradjak, mert a nő és a maszkos alak egyszerre néztek fel a plafonra, majd a maszkos követhetetlen sebességgel kézpecséteket mutogatott majd egy jutsu nevét kiálltotta és a földre tette a kezét. Valószínűleg mind a ketten elájultunk Kenjivel, mert egy jó idő kiesett és nagyjából egyszerre ocsúdtunk fel a sráccal. Kötbenézve a kórtermet láttuk valamennyire átrendezve és a fal is máshogy nézett ki. Nem igazán értettem, hogy mi történhetett, csak a maszkos szavaiból jöttem rá, hogy egy idézését hajtott végre, de hogy mifélét meg hogy ez hogy működik nem igazán értem. A nő csípős megjegyzést tett, hogy valószínűleg tovább voltunk kiütve, mint kellett volna.
- Mennyi ideig voltunk ájultak és hol vagyunk?
Kérdeztem kábán, de a második kérdésre igazából már az ANBU azelőtt választ adott, hogy feltettem volna.
- Mi történt, hogy ide kerültünk?- Tettem fel a következő, logikus kérdést.

//Jiraiya - Shiiitmiezafórumkaland//

 - Mégis mi a franc az, hogy csak Hatake Kakashinak mondhatod el? – keltem ki magamból egészen – Nem csak a Hokage-sama fog megküzdeni Peinnel, hanem mi is, éppen ezért nekünk is tudnunk kell a dologról! – látszott kiválóan a türelmetlenségem. Túl feszült volt az itt kialakult helyzet. Konan halála majd visszatérése, az ajtóban toporgó ANBU – akikről továbbra sem tudtuk mi lehet a valódi szándékuk -, illetve magának Aratának a kérdése.
 - Zárjuk le végre ezt a kibaszott patthelyzetet, mert odakint emberek halnak meg, míg mi a kis játékunkat játsszuk idebent! – tekintettem végig sorra a bent lévőkön, végül pedig Konanon állt meg a tekintetem.

A feszült szituációt végül Akane szavai zökkentették ki a beszorult helyzetből. ~ Ah, végre egy parancsa amit nyugodt szívvel követhetek… ~ kezdtem volna éppen kézpecsétekbe, amikor a föld egyre jobban morajlani kezdett. Most azonban nem állt meg, mint ezelőtt… A föld egyre csak remegett, mintha valami évezredekig beszorult erő akarna előtörni a földből. A berendezések össze-vissza dobálódtak a kórteremben, s úgy tűnt, ránk szabadul a pokol. Chakrát vezetve lábaimba próbálnám megvetni őket, hogy stabilabban állhassak Inako mellett, s jobb kezemen alkalmaztam a Kootetsu Karada//Acélbőr technikát, hogy a felénk repülő tárgyakat kiüssem az útból, ezzel védve testi épségünket.
Szinte végtelennek tűnő percek múltán végre alábbhagyott a pusztító erejű rengés, s félelemmel teli tekintettel meredtem magam elé egy darabig, majd egy Kage Bunshint hoztam létre magam mellett.
 - Mi a… - kezdtünk bele mindketten, majd az egyik én eltűnt a szobából.

[Kórház Jaken]

Egy nagy levegőt véve próbáltam meg eltűntetni a jól látható pánikot az arcomról. ~ A kinti helyzet kezelésébe belekezdett Én2, nekem az itteni szituációt kell orvosolnom. Kifejezetten sok opcióm az nincs… Meg kell szabadulni a zavaró tényezőktől. Arata, az ANBU - akiknek egy jó pont, hogy el akarják kapni Aratát, de továbbra sem érzem természetesnek a jelenlétüket... valami nem stimmel velük -, és ez a retkes Konan, aki most érzi úgy, hogy jó titkolóznia. Áhh, nagyon remélem, hogy ez az egész csak egy Genjustu, és az már az én bénaságom, hogy nem tudok kijutni belőle… ~ ráncoltam össze a gondterhelten homlokomat, mindeközben felkészülve az összecsapásra.

[Elteleportált Jaken]

Először a Hokage irodájánál lehelyezett Hiraishin pecsétemhez próbáltam eljutni – ami feltételezem nem sikerül (ha igen akkor viszont arra teleportálok), így a következő választásom a Zaukinál lévő Hiraishin pecsét volt. A kórházi szoba halvány és pislákoló fényét egy szempillantásra a teljes sötétség váltotta, majd a nap vakító fénye. Miután a szemeim rövidesen hozzászoktak a fényhez, megláttam magam előtt Zauki és Yoshi arcát…
 ~ Nem… Ennyire nem lehet rossz ~ fordultam a legrosszabbtól tartva hátra… S a látvány minden elképzelésemet túlszárnyalta.
 - ...fasz - fejeztem be a mondatot, teljesen elképedve.
Konoha… az otthonom helyén, csak hatalmas üresség tátongott. Az egész életemet eltűntették egy csettintéssel. Az utcák, ahol reménnyel telve futkorásztam fel-alá Geninként, az étterem, ahol az első ebédemet vettem a shinobi fizetésemből, a lakásom, ahol oly sok edzést pihentem ki… Mind megszűnt létezni. S benne az emberek, akiknek oly sok minden köszönhettem. Lábaink előtt terült el körbe minden, amit egykor Konoha néven emlegettek. S ez a törmelék préselte ki az életet annyi honfitársamból most. A törmelék, amelyet egykor otthonunknak neveztünk.
Szótlanul, kifejezéstelen arccal meredtem az elpusztított kőfejek irányába. Egyszerűen túlterhelt a látvány érzelmileg. Képtelen voltam normálisan reagálni érzelmileg valami ilyen volumenű dologra.
Egy kis ideig így, megmerevedve álltam, azonban ha a hajdani Hokage palota helyénél meglátok egy apró lebegő pöttyöt, úgy egy lassú lépést tennék előre. Majd még egyet és még egyet. Lépteim egyre szaporábban követnék a megelőzőt, míg végül a törmelékeken átjutva, hihetetlen sebességgel kezdtem átszelni a Konoha helyén lévő krátert. Amennyiben Zauki vagy Yoshi megpróbál eltéríteni célomtól, szavaikat teljesen figyelmen kívül hagyva törnék előre. Abban az esetben, ha a szálakat mozgató Nagatot megemlítik, válaszolnék nekik:
 - Menjetek előre, felzárkózom… Sor fog kerülni rá is…  - vetném oda nekik teljesen érzelemmentes hangon, szemeim azonban akár egy kapu a pokolra magára, úgy tüzelnek a haragtól – Nekem még van egy kis elintézni valóm – fordítanám vissza tekintetemet Pein felé.
Ha elérem őt, úgy megállnék alatta, majd elkiáltanám magam.
 - Hol van? Hol van az Uchiha?! És nem a kretén Maszkosra gondolok, hanem aki azt mondta, ha majd elpusztította Konohát, és én leszek az utolsó, leül velem beszélgetni… ÉN itt vagyok. HOL VAN Ő?! ELJÖTT AZ IDEJE, HOGY BESZÉLGESSÜNK! – ordítanám, már-már őrülettel telve, s várnám a választ, miközben felszabadítanám minden felhasználható chakrámat, összecsapásra készen.

Abban az esetben, ha nem látom Peint Konoha felett, úgy nincs kire kivetítenem helyben a haragomat, így az lassan elkeseredettséggé válik. Amikor (és ha) Yoshiék megemlítik nekem Nagatot, úgy szintén azt mondom, hogy induljanak el, míg én megnézem, hogy túlélhetett-e egy ilyen erejű csapást a falu vezetősége…

// Jót, jól írtatok ebben a körben, élveztem olvasni jóformán mindenkiét, minden karakter megnyilvánulását és benyomását. Le a kalappal! //




Osumi Hiroto
Állapot: 15% - Ájult
Chakratartalék: 45%



 













Chakratartalék: 81% - Gin Hirameki pont


Uzuchi Reito
Állapot: 80% - Küldetés miatt kicsit fáradt vagy
Chakratartalék: 80% - Szintén a küldetés miatt


Ogawa Kazuma
Állapot: 86%
Chakratartalék: 85% - Shinranbanshou technika folyamatos, intenzív használata