Nyukingou falva

+8
Hidan
Namikaze Minato
Obake Kaito
Yamato
Orochimaru (Inaktív)
Takaya Shintaro
Miyagi O. Misa
Bengonin Kazuma
12 posters

5 / 7 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Namikaze Minato Szer. Aug. 12 2015, 15:24

- Reshi! Szolgálatára.
Mutatkozott be illedelmesen a kikiáltó fiú, és máris elkezdett terelni téged hátra az elfüggönyözött tákolmányba. Ahogy elhúzta a takarót, ami a színészeket takarta, sok dolog csaphatott megegyszerre. Elsőnek a szag: Az izzadság, és a fülledtség, ami hátul uralkodott szinte késsel vágható volt, olyan erősen érződött. Ezután a látvány, mely egyáltalán nem volt kielégítő még egy ilyen szegényes társulatnál sem. Horgász hokedlik, és összecsukható asztalok, foltos vásznak, és szakadt ruhatár. Ha nem lett volna hirdetve, hogy ez egy társulat, könnyedén ingyen konyhának nézhette az ember. Az emberek odabent nem is nagyon igyekeztek a szöveget gyakorolni, vagy hangolódni a fellépésre. Ráérősen szivaroztak, röhögtek, és kártyáztak. Nos, ezeken az emberek látszott, hogy még az amatőr szintet sem karcolják, és emiatt lehet, nem tudnak kiemelkedő előadást nyújtani. Reshi látható élvezettel mutat körbe a helységen, és még el is kezd valamit hadoválni, arról, hogy a hely csakis kétkezi munkával készült, és mindent a rabok hoztak lére, illetve csak a legszükségesebbeket hozzák magukkal minden előadásra.
De valami nem volt teljesen rendben, a helységben, és ez csakhamar le is eshetett neked. Mégpedig, hogy a „megkötözött rabok” nem igen voltak megláncolva. De ez Reshit nem igazán foglalkoztatta, és úgy tett mintha nem látná a fától az erdőt. Figyelmét lekötötte, hogy tárlatvezetést tartson, és hogy odavigyen a középen álló asztalhoz, hogy „mondj a fiúknak építő jellegű kritikát”. A bűnözők, látszólagos élvezettel legeltették rajtad a szemeiket, egyikük-másikuk egy füttyentés kíséretében adta a többiek tudtára tetszését, és tesztoszterontól duzzadó… nos, gondolom, tudod, mire gondolok.
Hamarosan az egész bagázs ott legyeskedett körülötted, és Reshi körül, aki kaján élvezettel figyelte a társulat és a te reakciódat. Mégis lehet, hogy igazad lesz, és itt nincs mindenrendben. 
Namikaze Minato
Namikaze Minato
Moderátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Yondaime Hokage
Chakraszint: Amennyi egy Hokakénak jár

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Miyagi O. Misa Szer. Aug. 12 2015, 18:02

Szolgálatomra? Ha szolgálnál, rég nem itt lennél a börtöntöltelékekkel, hanem reggelit hoznál nekem, rendben tartanád az udvart és a virágokat, elvinnél gyertyafényes vacsorára mindezt ingyen és bérmentve. Persze, ha kérnék belőled, de nem, köszi.
Ahogy beléptem a nem kevés páratartalommal megdobott helyiségbe, megcsapott minden, ami csak fellelhető volt: mi szem-szájnak ingere, bár mondanám, hogy inkább hányingere, mégis tartottam magam. Ki a levegő, be a levegő. Egy idő után már kezdtem hozzászokni, azért hébe-hóba az orromhoz emeltem a csuklóm, hogy inkább érezzem a magam citrusos krémjeit, mintsem azt, ami az itt lévők hónaljából szivárog.
A szegényes környezet nem lepett meg, elvégre nem számíthattam dicsfényre és pompára eme emberek között - s mellesleg én se tévesszek meg első gondolataimmal senkit se, nincs szükségem a pompára, vagy arra, hogy kiszolgáljanak, mert amire szükségem van, azt megcsinálom magamnak. Azt már végleg nem értem, hogy Reshi miért mutatja meg nekem a "szoba" minden zegzugát, mert egyáltalán nem érdekel, csak azért vagyok itt, hogy szépen beszámoljak ezeknek a fazonoknak arról, hogy mit nevezünk mi, művészek színjátéknak. Persze ahogy körbenéztem, az kötött le jobban, hogy "Édes jó istenem, ezek a rabok egyáltalán nincsenek megkötözve, ahogy azt hajbókló-hazug-Reshi mondta", szóval a kezdeti pánikom próbáltam lapu alá rejteni, ahogy odavezetett a középen álló asztalhoz, amin az előbb még kártyáztak. Eszem ágában sem volt azt mutatni, hogy egy gyenge nő vagyok, mert igenis tudok határozottan fellépni. A fütyülgetés és a középen álló személyem láttára tett reakciókra ölbetett kézzel néztem végig a tömegen.
- Nem vagytok viccesek - teszem meg első megjegyzésem teljesen nyugodt hangnemben, nincs benne semmi kiakadás. - Reshi azért hozott, hogy elmondjam rólatok a véleményem - folytatnám, hogy nem azért, hogy itt csorgassátok rám a nyálatokat.
- Ha úgy gondoljátok, nem tudtok kilábalni a sárból, nem az alkoholba kell folytani a bánatotokat, mert akkor valójában eszetek ágában sincs magasabbra kapaszkodni. Ha nem segítetek magatokon, hogyan várjátok más segítségét? - prédikátor lettem. - Lehetne választani valami jobb búfelejtőt az alkoholnál, leírni versben, könyvben, kiénekelni magatokból azt, ami felgyülemlett az évek alatt. Az önsajnálat nem vezet sehová. Reshi, hazudtál nekem - a monológot hirtelen követte ez a megszólítás, mintha ez is a véleménynyilvánítás része lenne, s az sem érdekelt, hogy tegeződöm, mert... fiatal vagyok, ő is fiatal, kérem, ha majd egyszer megvénülök, akkor esetleg lehet róla szó, addig nincs kedvem senkit sem öregíteni.

Miyagi O. Misa
Halott Karakter

Elosztható Taijutsu Pontok : 1

Tartózkodási hely : Elveszve a fűtengerben


Adatlap
Szint:
Rang: Civil D - Színésznő
Chakraszint:

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Namikaze Minato Szer. Aug. 12 2015, 23:22

Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy a társulat tagjai kitörő lelkesedéssel fogadták szavaidat. Először egyikük-másikuk, fel-fel nevetett, mintha csak poénnak tartaná ezt az egészet, de ez is gyorsan alábbhagyott, és helyét a mélységes megvetés vette át. Olyan arcot vágott majdnem mindenki, mintha most ütötték volna meg először őket, láthatólag nem voltak hozzászokva a kritikákhoz. Lassacskán az elítéltek elkezdték megmutogatni a foguk fehérjét. Egyesek kiköptek, mások morogtak vagy csak az öklüket ropogtatták. Nyoma sem volt rajtuk a megbánásnak, vagy a jó magaviseletnek, ami ismét csak gyanúra adhat okot. Reshi felemelte a kezét, és próbálta csitítani őket több kevesebb sikerrel. És itt jön az érdekes rész. Nem egy ember kezdett el szitkokat vágni a fejedhez, olyanokat, mint: „Te ezt nem értheted” „Nem voltál ilyen helyzetben” „Anyukád keblein csüngtél, míg mi az utcán éheztünk” „Lopnunk kellet, hogy éljünk” „Most is lopunk, csak játéknak álcázzuk” „Azért kaszniztak be, mert ti tettetek minket ilyenné” és hasonló nyomdafestéket nem tűrő anekdoták reppenek irányodba. Nos, egészen addig, míg egy bizonyos fönt már említett mondat nem hangzott el. Akkor aztán a helységben hirtelenjében néma csend lett, de olyan sűrű hogy azt már látni is lehetett. De szerencsétlenségedre a kínos csönd csak egy pillanatig tartott, mert hirtelenjében erős kar ragadta meg a halántékod, majd valami iszonyatosan büdöset tettek a szád elé, és utána a sötétség magába zárt.

Este volt, és halkan ciripeltek a tücskök, miközben lágy szellő cirógatta az arcod. A közelből szembántó fény érkezett, és a távolban egy bagoly huhogott. Fölötted az ég tiszta volt, és a csillagok megannyi sziporkázó tündérként ragyogták be az égboltot. Csak egyetlen baj volt ezzel az idilli környezettel. Mégpedig, hogy vasrudak tömege zárta el előled, és a közelben otromba férfihangok érthetetlen dünnyögését hozta feléd az éjszakai szél. Egyedül voltál, és csak egy apró vászonkendő volt minden berendezésed. A ketrecet nem tudtad áttörni, és alulról is bedeszkázták, mint amikor egy vadállatot szállítottak. Csak itt most a vad helyett, egy leányzó könnyed testének súlyát cipelte a félelmetes vaskalitka.  

// A karakter nem tudja hol is vagytok de neked megsúgom Razz A következő posztot az Erdőségekbe kérném ^^ És indulhat a nagy kaland Very Happy // 
Namikaze Minato
Namikaze Minato
Moderátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Yondaime Hokage
Chakraszint: Amennyi egy Hokakénak jár

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Obake Kaito Szomb. Aug. 15 2015, 17:21

Unottan sétálok a csipet csapattal. Nincs sok kedvem beszélgetni, ezért én nem is hozok fel semmilyen témát, nekem a csend az, ami a legmegfelelőbb jelenleg. Azonban a gyerek egy idő után csevegni kezd. A feltételezésére megrázom a fejem, de nem mondok semmit. Véleményem szerint nincs miért kibékülnünk, nem vesztünk össze. Egy kissé lehet hogy felkaptuk a vizet, de semmi komoly nem történt.
- Az nem számít mire gondolt - szólalok meg. - Ha azt szeretnéd, hogy segítsünk neked, akkor jobb lesz oda figyelned a megjegyzéseidre. Elég rossz dolog történt velem mostanában, ne tetézd a dolgokat.
Ezzel le is zárom a témát és csendben haladok tovább. Ha bármilyen kérdést kapnék, akkor nem válaszolok, csak megyek tovább némán. Pár óra után hangokra leszünk figyelmesek, mire a lány igazi csapatvezetőként viselkedik: azonnal parancsba adja, hogy bújjunk el egy fa mögé. Természetesen elbújok, nem fogok nyíltan kiállni eléjük. A lány azonban kezd gyanús lenni számomra. Miután elrejtőztünk, egy kunait veszek elő. Ha esetleg harcra kerülne a sor, akkor nem fogok még bábhoz folyamodni. Csendben várok a rejtekhelyünkön, készen arra, hogy ha kell akkor támadásba lendülhessek. Viszont a gyerekre is odafigyelek, nehogy ez valami csapda legyen. Ha esetleg megpróbálna lebuktatni minket, azonnal megragadom, befogom a száját és a kunait a torkának szegezem.
Obake Kaito
Obake Kaito
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 566
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 350 (B)
Erő : 350 (B)
Gyorsaság : 400 (B)
Ügyesség/Reflex : 450 (B)
Pusztakezes Harc : 266 (C)


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 583

https://yokaitaisen.hungarianforum.net/

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Yamato Vas. Aug. 16 2015, 17:24

Szerencsére a kapuban mindenki ott volt, így talán több lehetőségem lesz végezni a célponttal. Az utolsó alkalommal sajnos kifogytam az 5 érzék zürzavara pecsétekből, de mivel erdőben sétálunk és van nálam olyan papír, amit már korábban elkészítettem, csak az alapanyagnak kell belekerülnie, így ahogy sétálunk és meglátom azokat így összeszedem. Ahogy Kaito, így én sem szólalok meg. Nincs kedvem beszélni és nincs is miről, a lány úgyis elmondja a dolgokat, ha fontos, meg ahogy hallom a kevésbé fontos dolgokat is. A mondatai egy kicsit furák. Nem értem, hogy melyik szülő mond ilyeneket a kislányának. Kaito egyből reagál. Én sem mondhattam volna jobban, szerintem a kislánynak nem olyan rossz, mint hinné. Szülei élnek, van hazája igaz mind a kettőt meg sem közelítheti. Amikor kiadja a parancsot, akkor én is a földre bújok, majd előveszem az egyik bábom, név szerint sango hebitit, azaz a korall kígyó névre hallgató bábomat, majd használva rajta a kawarimi no jutsut, a saját formámra alakítom és miután feltöltöttem a pecsét tárolóját 5 most készített 5 érzék zürzavara pecséttel, hogy én meg elbújjak a bábtartómba, természetesen csak azután, hogy a báb egyik kezébe adtam egy kunait, míg a másikat üresen hagytam, bár. Ugyan beszélni nem tud, de talán a hangkivevítő technika elég legyen, hogy úgy tűnjön, mintha beszélne. Mivel amíg nem akarom használni valamelyik mechanizmusát, addig nincs esélye, hogy lebukjak. Ugyan már értek a két báb irányításához, egyelőre elég, ha egyre figyelek, így a használt bábhoz elindítom a chakrafonalaimat, hogy az megmozduljon, persze nem állok fel, hogy sziasztok, itt vagyok. Megpróbálom az egész műveletet a lehető legészrevétlenebbül tenni a bokrok és a fák takarásában tenni, természetesen a társaimtól nem félek.
Yamato
Yamato
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1046
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 666 (A)
Erő : 590 (A)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 690 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Még nem tudom


Adatlap
Szint: S
Rang: Chuunin / Bábhasználó
Chakraszint: 967

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Hidan Szer. Aug. 26 2015, 01:42

Oyanshigo és a két bábmester fürgén fedezékbe húzódnak a közeledő léptek és férfihangok hallatán. Yamato a tőle telhető legkisebb feltűnést keltve cserél helyet bábjával, s formálja azt chakrájával saját képére. Ahogy az idegenek közelebb érnek, világossá válik, hogy csak ketten vannak. Ha a shinobik valamelyike kikukkant a fedezék mögül, láthatja a férfiak kockás inget és hódprém sapkát viselnek. A vállukra vetett jókora fejszékből és öles termetükből ítélve bizonyára favágók lehetnek, s amikor érthetőbbé válik a köztük folyó társalgás, a kis csapatnak kétsége sem maradhat mesterségük címere felől:
- Mi szóná ahhoz az égerfához, ott ni?
- Meg vagyol te huzatva? Az Atya világosan kifejtette, hogy csakis a legjobb tűzifát hozhatjuk. A máglyának tökéletesnek kell lennie!
- Az pedig az éger te favágók gyöngye! Puha és könnyen gyullad. Nincs időnk száradni hagyni a hasábokat...
- Koureisha-anyónak fáj a dereka, szóval kisujjam rá... Mármint ami maradt belűle, hogy szítáni fog az eső ma este! Az a szar egy óráig sem fog égni! Ugye te sem akarod, hogy az Atya csalódott legyen?! Tudod, hogy mi történik olyankor... Tudok egy csinos gyertyánt innen északkeletre. Anná jobbat keresve sem talász! Kevés hamut csiná és akkora tüzet, hogy megpörköli az égiek valagát!
- Mé nem ezzel kezdted?! De mielőtt nekiállnánk... Nem tudom, te hogy vagy vele, de én mingyá bepisálok.
- Mer úgy szlopász mint a vörös vöcsök! De most hogy mondod, nekem se ártana könnyíteni magamon.
Közeledő léptek és nyíló sliccek zaja. Az eddig egy apró lyukon kukucskáló kislány rémülten tapasztja a szemére a kezeit, de valószínűleg már túl késő, így is visszafordíthatatlan károkat szenvedett gyermeki lelke... A kis csapat legrosszabb gyanúja válik valóra, ahogy hallják hogy a vastag sugárban csobogó vizelet hangosan kopog a menedékükül szolgáló kidőlt fatörzs túloldalán. Ahogy a halott fa alatt kövér tócsába gyűlik a "fáradtolaj" - az elázással fenyegetve a sunagakurei ninjákat és az árvát... - a fekete hajú csöppség rémülten próbálna arrébb ugrani, de Kaito gyanakvó természet lévén egyből arra gondol, hogy a kölyök csak le akarja buktatni őket, így a lány torkának szegezve pengéjét próbálja őt sakkban tartani. Tágra nyílt, gleccserszín szemei kérlelőn merednek fogvatartójára, miközben vékony ujjacskájával a fenyegetően közeledő pisapatakra mutogat. A vizelés monoton hangját egyszer csak öblös férfikurjantás töri meg:
- Hát téged meg mi a fészkes frásszal etet az asszonyod?! Olyan büdöset vizelsz, hogy ha a görény megérzi, menten a falhoz vágja a kölykeit irigységében!
Hidan
Hidan
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint:

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Yamato Szomb. Okt. 03 2015, 08:34

A áábal a helycsere gyorsan és könnyen ment és azoon kívül, akit érint senki nem is vette észre a cserét. Gyor és remek ötlet, hiszen így az első támadás a bábot és nem engem ér, plusz egy kis meglepetés lehet annak, aki még nem látott ilyen mechanizmust és ha jól tudom, akkor Sunagakurén kívül elég ritka mesterség, amit űzök. Hallgatom, amit beszélnek, majd meghallok egy ismerős hangot, aminek annyira nem örülök. A kislánnyal ellentétben én nem láttam azt, de nem is érdekel, viszont a felénk folyó sárga folyadék annál inkább, bár arról is csak tippelni tudok, hisszen a bábtartóban azt sem látom. A bábbal némán hátrálok pár lépést, és mikor a vizelés hangja eláll és a zipzárak is a helyükre kerülnek, akkor a bábot újra hátralépésre ösztönzöm, majd leveszi a hátáról a bábtartót és támadásba lendülök. Egyből felrobbantom a pecséteket a báb hasában, majd a két favágó elé lép és a következő pillanatban a két favágóhoz közelebb lépve, nem hagy reagálásra időt,a kezén és a száján kiengedi a mérgező füstöt, amitől ugyan nem ájulnak el, de bebódulnak annyira, hogy a báb könnyen le tudja őket ütni. Ekkor kiugrom a bábtartóból és neki kezdek a tervem második részének, vagyis leveszem néhány ruháját a két férfinak, azért pucérra nem vetköztetem, de a kabát esetleg pulcsi lekerül róluk és a két bábra kerül, mert az a tervem, hogy a férfiakat helyettesítjük a bábokkal, hogy bejussunk a faluba. Nem tudom, hogy Kaito ehhez mit fog szólni, de valamit tenni kell és jó lenne, ha szegény kislányt elengedné. Ugyan nem próbáltam még más bábbal, de van egy technikám, ami könnyen kiküszöbölheti azt, hogy esetleg ne tudjak válaszolni, ha esetleg krez valaki valamit. Ha Kaitonak nincs ellenvetése, akkor felkészítem a két bábot a "behatolásra", majd egyelőre elpakolom őket. A férfiakat nem hagyhatjuk itt, de meg is kell csinálnunk a feladatukat. Megnézem, hogy van-e náluk a fejszén kívül valami, amit a fa elhordására tudnak használni és azt és a fejszéket is elveszem és összekötözöm a kezüket, hogy ne tudjanak szabadulni. Ugyan a gyertyánt nem tudom hol van, amit emlegettek, de em is mehetünk messze, így inkább keresgélni kezdek, hogy esetleg vannak-e mozdítható tönkök és minden, ami a tűzgyújtáshoz kellhet. Nem vagyok favágó, nem fogok vát vágni és csak meglepetést akarunk okozni, nem beleolvadni a közösségbe. Ha kész vagyok, akkor a két pasit felkapom, majd a vállamra veszem a bábjaimat is és szólok a kislánynak, hogy mehetünk tovább. Nem akarok a faluba besétálni, így tisztes távolságból, jól elrejtőzve a szemek elől, megindítom a két favágóhoz hasonlító bábot, amit egy ki chakrával az alakjukra is formáztam, meg a technikát is használom rajtuk, így legalább látom és hallom azt, amit az egyik báb és a hangkivetítő technikával válaszolni is tudok, bár azzal gyorsan lebukunk, de nem is cél a sokáig maradás.
Yamato
Yamato
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1046
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 666 (A)
Erő : 590 (A)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 690 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Még nem tudom


Adatlap
Szint: S
Rang: Chuunin / Bábhasználó
Chakraszint: 967

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Obake Kaito Csüt. Okt. 15 2015, 16:31

Miután hangokat hallunk, azonnal elbújunk. Amikor elég közel érnek, óvatosan kikukkantok a fedezékből és megnézem kik azok. Két favágó... ráadásul éppen dolgozni készülnek. Eddig nincs is gond, csakhogy hamarosan vizelni kezdenek. Természetesen úgy, hogy ha nem vigyázunk, akkor megfürödjünk benne. A lány hirtelen mozdulatára, azonnal reagálok és a kunaim már ott is van a torkánál. Amikor megmutatja, hogy miért is húzódik, azonnal elveszem a fegyvert a torkától és hagyom, hogy elhúzódjon. Miután végeznek, Yamato támadásba lendül és elintézi a két pasast. Jelenleg csak csendesen figyelem az eseményeket, nem avatkozok közbe. Amikor a falu közelébe érünk, előveszem Hitogoroshi tekercsét és megidézem belőle a bábot.
-Mi a pontos terv? - kérdezem. - Ezt jó lenne átbeszélni, mielőtt bemasírozunk. Véleményem szerint, hagyni kellene elfogatni titeket. Ha szerencsénk van, azonnal a csókához visznek titeket. Én utánatok megyek és ha meglátom, akkor támadásba lendülünk. Ha pedig nem visznek titeket a pasashoz, akkor nagy balhét csaptok, megölsz mindenkit aki túl közel kerül hozzátok. Erre biztos előjön a célpontunk és akkor végzünk vele. Ellenvélemény? - kérdezem.
Obake Kaito
Obake Kaito
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 566
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 350 (B)
Erő : 350 (B)
Gyorsaság : 400 (B)
Ügyesség/Reflex : 450 (B)
Pusztakezes Harc : 266 (C)


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 583

https://yokaitaisen.hungarianforum.net/

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Kenta Koizumo Szer. Okt. 21 2015, 18:49

// Mesélés átvéve //

A sötétsárgán hömpölygő vizeletből álló kis patakocska a lábatoknál csörgedezett, és szegény, fiatal társatok a látottak hatására még mindig sokkos állapotban volt, így ő csak halkan, remegő ajkakkal figyelte Kaitoval Yamato akcióját. A Homok hős shinobija tapasztalatáról tanúbizonyságot téve gyorsan akcióba lendült, és bábja a gyanútlan favágókra rontott. A Korall Kígyó a Kawarimi hatására még mindig Yamato képében az áldozatok előtt termett. Ezzel párhuzamosan az egyik favágó felordított, sliccéből legféltettebben őrzött testrészének vége lesett ki, mint tétova féreg a fatörzsből, keresve az utat, melyen biztonságban, örök ellenfelét, a gyors madarat elkerülve juthat el úti céljához. A másik férfi a szerencsétlenségen hüledezve fordult társa felé, így a báb könnyen a közelükbe kerül. Szükségtelen is volt a pecsétek felrobbantása, a méreg hatott ugyan, de ettől függetlenül is könnyedén leütötte a báb a két parasztot. Ezt követően Yamato a két férfihoz lépett, hogy levegye róluk a ruháikat. Egyikük kötött, piros-fehér pulcsit viselt, az alapszín fehér volt, és piros csíkok, rénszarvasok tarkították. Ízléstelen volt, ócska, és igencsak büdös. A másikon szürke, viseletes kabát lógott, olcsó anyagból készítve. A baltája azonban mindkét alaknak hibátlan, gondozott szerszám volt, látszott rajta, hogy gyakori, szakszerű használatra volt tervezve, de a nyél kopásai nagy igénybevételről tanúskodtak. Bizonyára sok sudár tölgy és éger nyögte már csapásaikat.
Míg Kaito csendes tanúként pusztán az eseményeket szemrevételezte, Yamato tönköket, vastag faágakat gyűjtött, éppen annyit talált, ami két ember karjaiban elfér. Társa megidézte bábját, a Gyilkost (ha jól fordítom), majd kérdést szegezett Yamato felé. Bizony, tanácsos átbeszélni ezt a kérdést, elvégre nagyon fontos egy ismeretlen területre való behatolás esetén az összhang egy csapat tagjai között, és Yamato valóban nem tájékoztatta a többieket tervéről. Az eddig néma lány magához tért, és bár egy kicsit még megborzongott, kényes határozottsággal, durcás hanghordozással szólalt fel, a beszélő szavába vágva.
- Meg vagytok bolondulva? Ezeket az ócska bábokat kiszúrják már a kapuban. Inkább menjünk oldalról, van ott egy rés a falon, ezon jöttem el. Azok meg nem kellenek. - mutatott a favágók ruháira. Azonban ezt követően meglepően hallgatag lett. Bármi nemű unszolásnak nem engedett, és teljesen magába fordult.
Kenta Koizumo
Kenta Koizumo
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 630
Elosztható Taijutsu Pontok : 40

Állóképesség : 180
Erő : 200
Gyorsaság : 300
Ügyesség/Reflex : 300
Pusztakezes Harc : 150

Tartózkodási hely : Szerdán


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 611

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Yamato Csüt. Okt. 29 2015, 11:48

A látvány nem volt barátságos, főleg nem egy 11 éves kislány számára, aki még nem biztos, hogy fel lett világosítva az élet dolgairól és arról, hogyan is születik a gyerek. Ugyan már megérthette, hogy a férfiaknak más van a lába között, mint neki, de nem akarok én lenni, aki összetöri a lelkivilágát és megrontja gyermeki hitét, hogy a gólya hozza a gyereket vagy éppenséggel más ebben a témában érthető magyarázatot, amit a fejébe plántáltak. Nem tudom mi ütött belém, de gondolkodás nélkül ártalmatlanítottam a favágókat, mert így talán esélyünk van bejutni a faluba és egyből megkeresni a falu vezetőjét, aki átverte az embereket. A kt favágó eléggé ízléstelenül öltözködött és mintha már hónapok óta nem lett volna mosva a ruhájuk. Ha nő lennék a falu papjának már csak azért meg kellene bűnhődnie, hogy ilyen ruhákba járatja az embereket és valami ilyesmit mondanék: "Fúúúúj, ezek az emberek nem mosakodnak? Úgy bűzlenek, mint a három hónapos tornacipő!" Nem tudok igazán nyávogni, mint egy lány, de talán a kedves olvasó el tudja képzelni, hogy mit tenne egy ilyen lány a helyembe.
- Én valamivel békésebb módszert javasolnék, mert nem ölnék meg ártatlanokat, ha nem muszáj. A két bábom besétál a kislánnyal a faluba, hogy megtalálták a közelben. Innen pedig meglátjuk hogyan alakul a dolog, de mindenképp a férfi közelébe kell lopakodnunk, ha ki akarjuk deríteni, hogy kicsoda és miért bánik így az emberekkel. Megölni utána is ráérünk.
Mondom el Kaitonak a saját tervem, ami valószínűleg a lánynak nem fog tetszeni, de ha segíteni akart, akkor segítsen.
- Nem ócska bábok és azok márpedig kellenek, mert különben a tervem nem sikerülhet.
Mondom a magába forduló kislánynak és ha Kaito beleegyezik az ötletembe, akkor elkapom a kislányt és megkötözöm majd a két báb, akiket felöltöztetek a két favágó ruháiból, majd újra a kawarimit használva felvetetem velük a két pacák alakját, egyikéhez kötözöm, hogy így menjenek a faluba.
Yamato
Yamato
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1046
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 666 (A)
Erő : 590 (A)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 690 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Még nem tudom


Adatlap
Szint: S
Rang: Chuunin / Bábhasználó
Chakraszint: 967

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Obake Kaito Csüt. Nov. 12 2015, 16:16

//Legközelebb szóljatok rám, hogy én jövök. Meló után gyakran eléggé híg az agyam és elfelejtek dolgokat... //

Miközben a favágók vizelnek, addig Yamato szépen elintézi őket. Nem rossz munka, de szerintem eléggé felesleges. Amikor elkezdi vetkőztetni a testeket, nem igazán értem, hogy mit akar. Szerencsére a másik shinobi elárulja a tervét, amit figyelmesen végig hallgatok, majd lassan megemésztem. A kislány természetesen azonnal ellene van, amit meg tudok érteni. Én sem örülnék, ha megpróbálnának mások kezére adni. Ez a favágós dolog nem is lenne rossz ötlet, de mivel nem tudunk róluk semmit, így könnyedén lebukhatunk velük. Ráadásul kitudja milyen eljárásaik vannak a településre való bejutáshoz. Lehet hogy valamilyen jelszót tudnunk kellene. Ha én ilyen gonosz emberke lennék és elfoglalnék egy falut, vagy egy várost, akkor minimum ilyen biztonsági intézkedést tennék.
- A prüntyőnek adok igazat! - szólalok meg végül. - Túl kockázatos terv, így nagyon könnyen az ellenség kezére játszhatjuk őt. Én sem örülnék, ha nekem kellene csak így bemennem. Ha belógunk ott, ahol Oyanshigo mondta, akkor könnyen átlopakodhatunk az egész helyen úgy, hogy nem bántunk senkit. Mondjuk én azért elrejtenék néhány robbanócetlit, ha esetleg menekülnünk kell, akkor legyen egy kis segítségünk... Mit szólsz hozzá prüntyő? - kérdezem a lányt. - Belopózunk, megkeressük ezt a fickót, ha tudjuk kihallgatjuk, ha nem, akkor megpróbáljuk megölni. Legrosszabb esetben pedig menekülünk. Szóval?
Nincs semmilyen egyéb ötletem, mészárlásba pedig nem akarok kezdeni. Nem hiányzik a hírnév... legalábbis még nem és nem ilyen. Mivel jelenleg a kislány a vezetőnk, vagy megbízónk, nem tudom minek nevezzem, így ráhagyom a döntést, melyik tervet szeretné megvalósítani. Én csak tanácsokat tudok adni, az már az ő dolga, hogy megfogadja-e vagy sem. A bőrömet viszont nem viszem csak úgy vásárra!
Obake Kaito
Obake Kaito
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 566
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 350 (B)
Erő : 350 (B)
Gyorsaság : 400 (B)
Ügyesség/Reflex : 450 (B)
Pusztakezes Harc : 266 (C)


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 583

https://yokaitaisen.hungarianforum.net/

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Kenta Koizumo Vas. Nov. 22 2015, 10:10

// Nehari srácok, nem láttam, hogy Kaito írt ^^" Kérdés: szeretnétek, hogy Hidan folytassa a mesélést? Kérem ide a válaszotokat a posztotok elejére! //

- Akkor én döntök! - derült fel a kislány arca Kaito szavaira - Menjünk a járathoz azonnal - kezdte el szedni apró lábait az erdősáv mentén a falu fala mellett, hogy a falon lévő őrök ne láthassák meg a fák árnyékában. Yamatonak más volt ugyan a terve, de vajon követni fogja a lányt? Egyedül nem tudja végrehajtani a teljes tervét, bár még csinálhatja azt, hogy azt hazudja a kapuőrnek, a társa még darabolja a fát, vagy valami. Kaito azonban úgy tűnik, a lánnyal tart a kis mellékbejárat felé. 
Bármelyikőtök is megy a kis hölgyikével, ledöbbentő látványban lesz része. A falban valóban van egy nagy rés, amellyen könnyen átfér bármelyikük és a bábja. Csakhogy a fal belső oldalánál valami téglafal állt egy-két pecsétcédulával.
- Lezárták?! - zuhant össze Oyanshigo. Így tényleg nem maradt más, mint Yamato terve. Ha Yamato a lezárt átjárónál csatlakozott a többiekhez, most újra átbeszélhetik a lehetséges cselekedeteket. Azonban ha nem tartott velük, Kaito kezében van a döntés.

// A cédulákon a Fuuin Teppeki pecsétjei állnak (Vas Fal pecsét), tehát a falat nem tudjátok áttörni (mármint a téglafalat semmiképp, a fa rétege talán menne, de amögött folytatódik a téglakerítés) //
Kenta Koizumo
Kenta Koizumo
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 630
Elosztható Taijutsu Pontok : 40

Állóképesség : 180
Erő : 200
Gyorsaság : 300
Ügyesség/Reflex : 300
Pusztakezes Harc : 150

Tartózkodási hely : Szerdán


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 611

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Yamato Vas. Dec. 06 2015, 17:12

Mivel a gyereket elüldözték a faluból, csak azért mert gyerek, és nem száműzték ezért nem látom veszélyesnek azt, hogy lekötözve vigyük a falu vezetősége elé, de mivel nem vagyok vezető a csapatban és a csapat sem létezik papíron, így mindenki egyenlő és így mindenki szava egyenlő, tehát az van, amit a többség akar. A kislány mondott valami ötletet, amire Kaito lecsapott és ezzel el is lett döntve a dolog, vagyis nem játsszuk át a kislányt, csalinak használva őt, ahelyett a falon lévő egyik sérülés felé vettük az irányt, amit a kislány mondott. Nem reagáltam, mert éreztem, hogy egy olyan faluban, ahol az a felfogás, hogy csak a kemény munka, ami elfogadható és elüldözik a gyerekeket, mert nem képesek rá, ott valószínűleg a falon keletkezett lyukak sem sokáig fognak ott maradni. Az érzésem bejött, bár hogy egy fuuinba futunk. Ugyan nem ismerem, de ha tippelném kellene, akkor valószínűleg a falat erősítik meg. Így marad az én ötletem vagy ha valaki másnak van jobb ötlete, akkor azt is meghallgatom. Ha nem érkezik jobb ötlet, akkor véghez viszem a tervemet, amit elkezdtem. Megkötözöm a kislányt dróttal, nem csak azért, mert nincs más nálam, hanem azért is, hogy egy kis jó modort tanuljon, mégpedig azt, hogy nem duzzogunk a megmentők ellen. Mivel feltűnő lenne, ha máshonnan érkeznének a favágók, mint amerre mentek, így megkerüljük a bejáratot és az átalakított bábok a lánnyal a főkapun lépnek be, miközben én a közelben leledzem és a hangkivetítő technikával válaszolok a kérdésekre, amiket hallok, bár leginkább néhány mondat van beprogramozva a bábokba, amik ilyenek. " A kislány a közelben volt!" "A vezető elé akarjuk vinni!" és hasonló ilyen mondatok, leginkább semmit mondó mondatok, amik odavisznek, ahova menni akarunk.
Yamato
Yamato
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1046
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 666 (A)
Erő : 590 (A)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 690 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Még nem tudom


Adatlap
Szint: S
Rang: Chuunin / Bábhasználó
Chakraszint: 967

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Obake Kaito Hétf. Dec. 21 2015, 22:14

//Én azt mondom, hogy maradj Te. Több kört is levezényeltél már, nem látom értelmét az újabb váltásnak.//

Úgy néz ki ma minden ellenünk dolgozik. Mivel elutasítjuk Yamato tervét, azonnal megkeressük azt a járatot, ahol a lány távozott. Szerencsétlenségünkre a mellék bejáratunkat már lezárták, így újabb akadályba ütközünk. Kínomban elmosolyodok és halkan elnevetem magam. Hihetetlen, hogy mennyit szívunk egyetlen kisgyerek miatt, ráadásul teljesen ingyen. Szóval jöhet az utolsó, amit tehetünk. Előveszem a tekercset, ami Utenát rejti és előidézem belőle a páncélt, amit lassan magamra veszek.
- Asszem most van elegem - mondom még mindig vigyorogva. - Bemászunk itt, bekopogunk és megkeressük a fickót. Ha pedig meg van, akkor szépen elbeszélgetünk vele. Yamato, fogd a lányt és másszunk át a falon. Ha már keresztül nem mehetünk rajta, akkor másszuk meg. A páncélban viszont nem bírom el a lány súlyát... szóval te leszel a hordár most.
Ha benne vannak, akkor én máris mászok felfelé. Ha jobb ötletük van, akkor maradok a hátsómon és meghallgatom ők mit mondanak. Most már kezdek hajlani arra, hogy robbantsunk... törjünk be és gyorsan végezzünk a fickóval, hátha elmúlik a befolyása.
Obake Kaito
Obake Kaito
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 566
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 350 (B)
Erő : 350 (B)
Gyorsaság : 400 (B)
Ügyesség/Reflex : 450 (B)
Pusztakezes Harc : 266 (C)


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 583

https://yokaitaisen.hungarianforum.net/

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Hidan Szer. Jan. 06 2016, 01:30

//Bocs, mégsem szabadultok tőlem Very Happy//


A befoltozott fal láttán rátelepedő csüggedtségből a csuklóira fonódó béklyó szorítása zökkenti ki a lányt. Halk sikoltással megpróbálja kitépni magát Yamato kezei közül, de gyönge és törékeny fizikuma nem jelent kihívást egy shinobinak.
- Hé! Eressz már el!
Rivall rá a bábmesterre, s mindeközben egy pillanatig sem marad nyugton. Mivel leomlott falrészt elzárták a falusiak, így a triónak új megoldás után kell néznie. Az egyetlen gondot csupán az jelenti, hogy mindkét homokfalusi a saját feje után menne. Míg Yamato a favágóknak álcázott bábokkal próbálná meg megtéveszteni a bejutást ellenőrző strázsákat, addig Kaito a falmászást preferálná. Már-már szokás szerint, a "megbízónak" persze egyik változat sem tetszik.
- Mint mondtam, a gyermekeket elüldözték a faluból. Az a legkevésbé sem vallana a favágókra, hogy a vezető elé akarnak vinni, mert az Atya világosan kifejtette, hogy hírmondóját sem akarja látni a haszontalan kölyköknek. Egyszerűen csak elzavarnának a kaputól, ahogy már sokszor tették ezelőtt. Ha ezt a tervet választjátok, nélkülem kell véghezvinnetek. Bár még mindig nem világos, hogyan akarnál a bábok után eredni Yamato-san, ha egyszer átengedték azokat a főbejáraton. Sajnos Kaito-san ötlete sem oldja meg a helyzetünket... A fal tetején ötven méterenként egy-egy őrszem figyeli a környéket, csoda hogy idáig eljutottunk anélkül, hogy lenyilaztak volna. Hacsak nincs valami ninjatrükkötök az álcázásra, a harc szinte elkerülhetetlen lesz, amint felértünk. Talán erősebbek vagytok, mint az itteniek, de ne feledjétek hogy kis falunkban nagy hagyománya van a harcművészetek gyakorlásának, míg a parasztok is eltanultak egyet, s mást a dojokból. Több tucat ellenfél ellen is megállnátok vajon a helyetek, amikor megkondítják a vészharangot..?
Talán kissé megint átesett a ló túloldalára a gyermek kioktató stílusával, de tagadhatatlan, hogy nem mond ostobaságot. Talán nélkülözi a shinobik fortélyait és ravaszságot, de egy fontos valamivel rendelkezik, amivel ők nem: helyismerettel. Bár a korábbi felvetések hibáira könnyedén rá tudott mutatni, jobbal a jelek szerint képtelen előrukkolni. Gleccserkék pillantása révetegen mered a semmibe, úgy tűnik, nagyon töri a fejét, milyen információk lehetnének társai segítségére. Végül félszegen megszólal:
- Van jobb ötletetek, vagy megkockáztatjátok az előbbieket? Van bármi olyan információ a faluról, amit ha elmondanék segítene egy terv kidolgozásában?
Hidan
Hidan
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint:

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Obake Kaito Szer. Jan. 13 2016, 21:09

Meglehetősen unottan nézek a gyerekre, majd megvonom a vállam és leülök a fal tövében. Leveszem a sisakomat, leteszem magam mellé, majd intek a lánynak, hogy jöjjön közelebb hozzám.
- Mond csak - szólítom meg, amikor már közel van. - Mire szeretnél felbérelni minket? Ha már így lehurrogod a bejutási kísérleteinket, érdekelne mit vársz el tőlünk. Ha kell, valahogy bejutunk és megöljünk a fickót, aki elvileg a problémákat okozza. Mondjuk én már kezdem unni ezt az egészet, pedig még alig csináltunk valamit. Áruld el mit szeretnél és teljesítjük ahogy tudjuk. Nem vagyok egy lángelme, az tény, de ingyen sem szeretek dolgozni. Szóval jó lenne, ha kimondanád mi is lenne a szívesség, amit teszünk neked. Kezdem már unni ezt a jótékonykodást...
Ekkor a társamra nézek, a másik bábhasználóra. Jó lenne összegyűjteni az összes létező bábmestert és közösen létrehozni egy szervezetet, ahol segíthetjük egymást. Most viszont egy gyerek feltart abban, hogy ilyesmit szervezhessek. Ha nem vigyáz, akkor itt hagyom és visszamegyek Konohába.
- Lenne kedved együtt edzeni valamikor? - kérdezem Yamato-t. - Unalmas egyedül bábmesterkedni... Ha a prüntyő nem tudja mit csináljunk, akkor szerintem én lépek innen. Jelenleg még nem rendelkezek olyan stratégiai tudással, hogy egyik pillanatról megtervezzek egy bejutást - ekkor újra a lányra nézek. - Tervrajzok kellenek és több idő. Tudnunk kellene hogy hányan őrködnek a falakon, mikor van őrség váltás. Kellene egy útvonal, hogy merre menjünk, ha bent vagyunk. Ráadásul még azt sem említetted, hogy odabent értenek a harcművészetekhez. Mi csak geninek vagyunk, vagy legalábbis én. Mindig a jounin vezető adott utasításokat, hogy mit csináljunk, vagy esetleg célzott erre-arra. Ha azt szeretnéd, hogy sikeresek legyünk, nagyon sok adatra van szükségünk. Lényegében mindent tudnunk kell a faluról és a fontosabb épületek elhelyezkedéséről. Szóval, ha nincs ötleted, akkor szerintem hagyjuk ezt az egészet...
Obake Kaito
Obake Kaito
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 566
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 350 (B)
Erő : 350 (B)
Gyorsaság : 400 (B)
Ügyesség/Reflex : 450 (B)
Pusztakezes Harc : 266 (C)


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 583

https://yokaitaisen.hungarianforum.net/

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Yamato Kedd Jan. 19 2016, 10:56

Nem tudjuk, hogy igazából mit is akar kislány, aki felbérelt minket és ez zavaró. Tervünk már mind a kettőnknek volt, ahogy a kislánynak is, de nem nagyon ismerjük a miértet, így nagyon tervezni sem tudunk. Ha lenne itt egy vezető, egy jounin, ő megmondhatná, hogy mit is kellene csinálnunk, de mivel nincs így nekünk kell kitalálni. A kislány nem hivatalos vezető és még nem árulta el, hogy mi is a feladatunk. Ekkor kiborul a bili a társamnál, ami nálam is kezdett megtelni. A jótékonykodással nincs bajom, csak azzal, hogy igazából nem tudom, hogy mire jótékonykodom. A kislányt elzavarták a falujából. Logikus lenne, hogy azt akarja, hogy aki elzavarta az eltűnjön a faluból. Mert nem csak elüldözte a gyerekeket, hanem ahhoz is köze van, hogy a betegség, ami miatt a falu befogadta hozzá tartozik, valószínűleg köze van hozzá és nem véletlenül. Valami terve van a faluval, csak azt nem tudjuk mi. Már én is gondolkodtam rajta, hogy hagyom az egészet a francba, de a társam mondta ki. Nem ér az egész annyit, hogy kockáztassam az életem. Ekkor viszont eszembe jut valami.
- Szívesen edzek veled később. Stratégiám nekem sincs, hogy bejussunk, viszont ötletem van arra hogyan tudnánk észrevétlenül bejutni. Van nálam festék és ha szerzünk némi ruhát, akkor az egyik bábomat átfesthetjük, hogy úgy nézzen ki, mint egy vándor, aki szállást keres éjszakára. Van egy technikám, amivel képes vagyok azt látni és hallani, amit a báb látna és hallana, ha tudna ilyet. Körbenézhetnénk és megtudhatnánk vele néhány dolgot és utána felmérhetnénk, hogy megéri-e támadni a falut és a vezetőt. Mit szóltok az ötlethez?
Kérdezem a csapatot. Szerintem ez nem egy lehetetlen dolog és nem igényel senkitől sem áldozatot, mégis kideríthetjük, hogy megéri-e a dolog. Leginkább nem, de az a verzió most nem játszik. Várom a véleményeket, mert ennél jobbat nem tudunk. Arra meg majd kitalálok valamit, hogy miért nem tudok beszélni. Talán a kawarimi no jutsu segíthet a dologban, de a beszédet az sem oldja meg. Bár csak itt lenne a kaméleon bábom, azzal nem kéne ilyen drasztikus módszerekhez folyamodni.
Yamato
Yamato
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1046
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 666 (A)
Erő : 590 (A)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 690 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Még nem tudom


Adatlap
Szint: S
Rang: Chuunin / Bábhasználó
Chakraszint: 967

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Hidan Kedd Jan. 26 2016, 03:30

A csöppség keresztbe fonja vékony karjait, úgy hallgatja a Kaitotól kapott fejmosást. Sírásra görbülő, remegő ajkait időnként szóra nyitja, majd némi habozás után becsukja őket. Türelmesen figyel az utolsó szó erejéig, majd rövid hallgatás után rendkívül hadarva kezd bele végeláthatatlan mondandójába:
- Először is, én nem béreltelek fel titeket semmire! Mint az találkozásomkor is kifejtettem, meggyőződésem hogy a shinobikat csak a pénz mozgatja, a többi az ártatlanok védelméről csak maszlag, hogy könnyebben eladhassátok a portékátok. Azt hittem ti kivételek vagytok! De hadd emlékeztesselek, én nem kértem senki segítségét, te tagadtad meg tőlem a halált és mondtad, hogy velünk tartasz! Talán el kellett volna kergetnem titeket, amikor megváltást ajánltok?!
Mutat kis kacsójával a fal tövében ülő fiúra.
- Másodszor. Tudom hogy nehéz észrevenni a csodálatos beszélőkém miatt, de én csak egy gyerek vagyok. Amíg ti hadviselést, stratégiákat és mindenféle ninjaboszorkányságot gyakoroltatok a falutokban, addig én szalmacsuhébabákkal játszottam a régi malom mögött. És engem akartok parancsnokotoknak? Arról nem én tehetek, hogy a terveitek gyenge pontjai még számomra is nyilvánvalóak. Egyébként nem azt mondtam hogy lehetetlenek, csak azt, hogy körülményesek. Nem tudom megmondani, hányan vannak a falon, csak tízig tudok elszámolni. A többi gyerek addig se tudott.
Húzza ki magát gyermetegen hencegve. Amikor megunta a dicsekedést, lehuppan a porba, átöleli térdeit és úgy folytatja:
- Menjetek ha akartok, nem tartoztok nekem semmivel és mint mondtam, nekem semmim sincs amit odaadhatnék a szolgálataitokért cserébe. Azonban ha még mindig segíteni akartok, elmondok mindent amit tudok... Még az nem is sok. Régóta elhagytam már az otthonom, hónapokkal ezelőtt... Nagyon sok minden megváltozott. De ha hinni lehet a favágók szavainak, ma éjjel valamiféle máglyát akarnak rakni a főtéren. Lehet újabb égőáldozat...
Az utolsó szót kimondva megremeg a hangja és egész testében megrázkódik, de próbál úrrá lenni borzongásán, hogy társai lássák valami gyenge fruskának.
- Azt mindig az egész falu nézi, és a sötétben jobban el lehet rejtőzni. Talán az lehet az esélyünk. Viszont ekkor minden szempár az Atyát fürkészi. A közelébe se jutnátok. Viszont a templomban berendezett lakrészben kelepcét állíthattok neki. Remélem vagy annyira tehetséges festő Yamato-san, hogy egy bábarcot emberivé tudj varázsolni. A ti érdeketekben. Én viszont még mindig nem tarthatok veletek, hacsak nem abban a bábtartóban a hátadon. Amint meglátnak engem, lebuktok ti is. Ha még mindig segítenétek, várjunk kicsit napnyugtáig, mielőtt bemegyünk. Szükség lesz a hasábokra, amit a favágók gyűjtöttek. Apropó, ők meddig fognak aludni..? Ha készen vagytok, akkor már csak rajtatok áll a dolog.


//Ha folytatjátok a kalandot, akkor az előkészületek után megkezdhetitek a beszivárgást. Ha kiszálltok, írjatok pm-et és megbeszéljük a jutalmakat.//
Hidan
Hidan
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint:

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Yamato Szer. Feb. 17 2016, 18:54

A kislány megmutatja, hogy valóban csak egy kislány és nem képzett. Ő csak szeretné visszakapni a családját, amitől a pap megfosztotta. Kezd egyre jobban dűhíteni a dolog és ha legalább lenne egy felnőtt, aki többet tudna, mint a lány. Úgy érzem, hogy Kaito egy kicsit igazságtalan volt, de részben igaza volt. A kislány válasza viszont feldühít, viszont emlékeztetnem kell magam, hogy kiről is van szó. Végig hallgatom a mondandóját, majd némi csend után megszólalok.
- Én önzetlenül segítek, viszont ne várd el tőlünk ninjáktól, hogy általános esetben ne pénzért dolgozzunk. Meg kell vennünk a felszerelést és nekünk is élnünk kell. Tovább kibírjuk étel és ital nélkül, mint egy átlag ember, de végtelenségig mi sem. Tudd, hogy én kiskoromban utcagyerek voltam, akit mindenhonnan elküldtek, mert loptam, de egy igaz ember észrevette bennem a jót és magához fogadott. Ő tanított meg arra, amit tudok. Segítek, mert nekem is segítettek, de ne várd el, hogy a pénz ne érdekeljen.
Én nem tudom, hogy Kaito maradni akar, de én mindenképp. Úgy érzem segíthetek ennek a kislánynak és akkor visszafizethetem az öregnek a jótettét. A feketeség ad egy ötletet, ami talán beválhat.
- Én maradok, akár a társammal, akár egyedül. Légy szíves mondj el mindent! Nem tudom, de szerintem a segítségünkre lehetnek.
Várom a választ és gondolkodom a lehetséges terveken.
Yamato
Yamato
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1046
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 666 (A)
Erő : 590 (A)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 690 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Még nem tudom


Adatlap
Szint: S
Rang: Chuunin / Bábhasználó
Chakraszint: 967

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Kenshiro Erisa Hétf. Feb. 22 2016, 17:53

//Jiraiya , Koizumo //

Hamar eljött a reggel. Ahhoz képest hogy az éjszaka nem egyszer ébredtem fel, kifejezetten frissnek éreztem magam. Hiányzott a meleg zuhany, a kellemes reggeli. Szerencsére rajtam nem érződött az izzadságszag, azonban Koizumo igen erős illatot eregetett maga után. Igyekeztem mindig úgy állni hogy a szél ne felém fújja azt az aromát, mely a hónalja alól szökik elő.
A tegnapihoz hasonló iramot vettünk fel. Tartani a tempót nem volt nehéz, viszont mikor el akartam kezdeni a saját kis edzésemet máris problémákba ütköztem. Nem tudtam egyszerre figyelni a faágakra és a chakrámra. Sokkal nehezebb volt mint amennyire azt előzőleg elképzeltem. Ott kezdődtek a problémák hogy egyszerűen a chakrámat sem tudtam a kezembe összpontosítani. Legalábbis addig jutottam hogy a chakra kezembe áramoljon, de azt átalakítani elemi chakrává szinte lehetetlennek érződött. Abból indultam ki hogy nem szabad hogy koncentráció után sikerüljön, úgy kell működnie a dolognak mintha levegőt vennék. Ösztönszerűen. Nem szabad gondolkodnom rajta. Olyan ez, mint mikor mozgatod a végtagjaidat. Azon sem gondolkozol, egyszerűen az agyad csinálja. De hogy vehetném rá az agyamat hogy efféle dolgokat csináljon? Minden bizonnyal tapasztalat mely meghozhatja a kívánt hatást, de nekem most nincs időm tapasztalatot szerezni csatákban. Nekem most kell rájönnöm a nyitjára. Hogy is vágtam el múltkor a sima lapot? Két szélkereket képzeltem el, amik ellentétesen mozogtak bődületes sebességgel. Itt is hasonlót kell elérnem, csak nincs időm képzelődni. Akkor nincs más választásom mint az érzésre támaszkodni, arra az érzésre, amit akkor éreztem mikor sikerült. 
Újra a kezembe áramoltatom a chakrát, sőt, ezúttal egy kicsit több erőlködéssel sikerül egyenesen a tenyerembe összpontosítani, majd felidézem magamban a papír hangját ahogy elszakad a kezemben, az érzést, ahogy a tenyerem közepén elsuhan egy aprócska szellő, mely a tenyeremet ugyan nem, de a papírt elvágja. 
Semmi.
Semmi sem történt. Abban reménykedtem hogy legalább egy kicsit felszakad a levél felülete. De nem. Pontosan ugyanaz az érzés fogott el, mikor ugyanezt a papíron próbáltam végrehajtani. Megint ugyanott vagyok. A nullánál.

Telt az idő, fogyott az előttünk álló út, ám a levelek nem. Legalább fél órát szerencsétlenkedtem azzal az egy levélkével, és semmi. Még csak meg sem karcolódott. Mintha direkt ellenállna nekem. Talán több Chakrát kellene belefektetnem a műveletbe? Nem, badarság, a papírt is ugyanennyivel vágtam szét. Akkor mi lehet a baj? Ennyire rossz a chakrakontrollom? Hát persze hogy az... Nem, itt nem csak ez a probléma. Lehet akármennyire is rossz a chakrakontorllom, legalább egy kis vágást ejtenem kellett volna a levélen... Tényleg olyan mintha ellenállna nekem valami. Mintha maga szél nem akarná hogy sikerüljön a dolog. 
Eszembe jut ekkor egy újabb ötlet. Mégpedig hogy a saját chakrám "bevetését" a legminimálisabb értékre csökkentem, és azt a kicsit is amit felhasználok, arra fogom, hogy a kezem körülötti levegőréteget manipuláljam. Elvégre ez csinálja egy szél specialista nem? Eggyé válik a széllel. 
Tehát a két tenyerem közé teszem a falevelet, majd a fentebb leírt módon járok el. Az első pár próbálkozás sikertelen, bár ezen igazából meg sem lepődök. Azonban ahogy egyre többször próbálom újra és újra, kezdem érezni, ahogy a szél áramvonalasan körüljárja a karomat, mintha csak megfogná a kezemet... Kellemes érzés.. Ekkor megpróbálva újra a szakítás részt, egy alig látható, mégis észrevehető eredményt érek el. A levél külső része, a zöldes réteg néhány ponton felsérült, és láthatóvá vált az alatta lévő, világosabb zöld, lédús húsa. Nem tudtam igazából hogy most összegyűrtem-e, vagy sikerült valamit elérnem, de kicsit újra lelkesnek éreztem magam. Talán mégis sikerülhet? 

A következő pár próbálkozás rávilágított, hogy valóban nem tévedtem, hacsak nem gyűröm össze jobban és jobban minden próbálkozásnál, akkor biztosan a chakrám szaggatja. Viszont hiába a siker, ha kicsi. Nekem nem eltépni kell hanem elvágnom. 
Úgy döntöttem, eleget kínoztam ezt a levelet, úgyhogy magam mögé dobva elővettem a második pácienst. 
Órákig gyakoroltam a levelekkel, hol jobban, hol kevésbé sikerült megtépkedni, de a kívánt hatás közelébe sem jártam. Ráadásul a folyamatos összpontosítás kissé lefárasztott, nem hazudok ha azt mondom egyre nehezebben tartom a tempót a többiekkel. 
De miért nem haladok? Miért sikerül? Hiszen már annyit gyakoroltam, legalább egy kis előrehaladást produkálhatna. De semmi. Annyira zavar hogy a szél nem akar segíteni... Vagy talán én nem akarok segíteni neki? De hisz itt erőlködök már órák óta, az elememet is feloldottam, tudok egy pár Fuuton technikát is... Nem lehet, hogy még mindig ilyen kis szinten ismerem az elememet... Az nem lehet... 

Abban a pillanatban pár napja, mikor sikerült kört vágnom a lapra, akkor éreztem először hogy "egyesültem" az elememmel... Hogy behódoltam neki. De most, a közelébe sem vagyok annak az állapotnak. Mi gátol meg vajon? Annyi igaz hogy rengeteg történt mostanában.. Talán a túl sok aggódás.. A túl sok félelem... Elvégre a szél szabad, nem hódol be semminek, és mindig a félelmetes végtelenbe tart. Ez az talán, ami hiányzik belőlem? A szabadság?

Úgy határoztam megpróbálok eljutni először a célig úgy, hogy koncentrálva, meggondoltan, lassan közelítem meg a dolgot. Kicsit kiléptem a világból, egy pillanatra elfelejtettem a frontot, Koizumot, a senseit, Amaimont, a többieket, Isamit, A tegnap előtti életveszélyes helyzetet, mindent. Próbáltam a széllel együtt mozogni, és nem arra használni a chakrámat hogy elvágjam a levelet a légtömeg manipulálásával, hanem engedtem a szélnek, hogy segítsen nekem elvágni. Engedtem neki, hogy szabadságot adjon. Engedtem neki, hogy viselje az aggodalmaimat, a fájdalmaimat. Hirtelen olyan könnyűnek éreztem magam egy pillanatra. Ahogy körülnéztem, rózsaszínben láttam a világot. Talán egy pillanatra mintha boldog lettem volna. 
Ekkor a szokásos erőlködés helyett, feldobtam magam elé a levelet, melyet a szél nem sodort el magától, és ahelyett hogy a tenyereim között tartva chakrával elvágtam volna, a szél lendületével egyszerűen óvatosan, de gyorsan hozzáérintettem mindkét tenyeremet. Azonban mielőtt láttam volna mi történt, egyszerűen nem léptem rá a következő ágra és leestem a földre. Körülbelül kettőt bukfenceztem a talajon, majd végül a hátamra érkeztem. Szemeim az ég felé néztek, majd egyszer csak egy kis levélke suhant be a látómezőmbe. Egy félig átlyukasztott levélke. Elmosolyodtam a látványára. Körvonalazódni kezdett a fejemben valami, ami nem kifejezetten harcstílus, inkább egy tánc. Hiszen a szél nem harcol úgy, ahogy az emberek. A szél szabadon táncol az égen, miközben mosolyogva ugrál felhőről felhőre, fáról fára. Igen, Széllel nem lehet megkötve harcolni. A Széllel szabadon kell együtt táncolni. 
"Széltánc. Ez lesz a stílus neve." Gondoltam magamban elégedetten, miközben szépen lassan eljutott az agyamig az esés következtében érzett fájdalom, és hirtelen odakaptam a jobb bokámhoz, miközben összeszorított állkapoccsal próbáltam visszaszorítani magamba a sérülés miatti fájdalom által okozott lányos sikolyt.
Kenshiro Erisa
Kenshiro Erisa
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 20

Tartózkodási hely : Pff... Jó kérdés...


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 431

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Obake Kaito Szer. Feb. 24 2016, 21:29

//Hidan és Yamato, illetve a kis vakarcs NJK//

A kislány majdnem elsírja magát, amikor leteremtem, de azért szépen visszaszól. Csendben végig hallgatom, egyszer sem szólok közbe. Többnyire igaza van, kivéve azt, hogy mi olyan nagy háborús stratégiát tanultunk volna. Nah, azt pont nem. Elvileg a sikeres genin vizsgát követően került volna erre sor, amikor már csapatokban teljesítünk küldetéseket. Azonban közbejött Iwagakure támadása... Majd lassacskán elhallgat a gyerkőc. Ásítok egy hatalmasat és feltápászkodok a földről.
- Nah, végre mondtál valami hasznosat is... - mondom. - Ha már úgy is éjszaka lenne a legalkalmasabb betörni, akkor menjünk innen mielőtt még meglátnának minket.
Ezt követően, ha távozunk, akkor távolabb kezdem ecsetelni az ötletemet. Ha maradunk még, akkor ott adom elő.
- Nos, akkor a tervem a következő. Este belopakodunk a faluba és elhelyezünk jó néhány robbanócetlit a manus otthonán, otthonában. Ezt követően csak meg kell várni, amíg haza nem tér. Akkor aztán jön a bumm és vége is a csórinak. Esetleg még lehetne figyelemelterelésnek egy támadást is kezdeményezni. A kérdés az, hogy ilyenkor a fickó bebújik-e a kuckójába, vagy nem... Másik ötletem pedig az lenne, hogy a máglyánál támadjuk meg a falut a bábjainkkal. Ha szerencsénk van, akkor el tudjuk tenni a fickót időben láb alól és még el is tudunk menekülni. Vélemények?
Obake Kaito
Obake Kaito
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 566
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 350 (B)
Erő : 350 (B)
Gyorsaság : 400 (B)
Ügyesség/Reflex : 450 (B)
Pusztakezes Harc : 266 (C)


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 583

https://yokaitaisen.hungarianforum.net/

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Hidan Szomb. Feb. 27 2016, 06:46

Pont amikor már Oyanashigo beletörődne, hogy magára marad, a vonakodó shinobiknak megesik rajta a szíve, s olyat tesznek, ami ritkaságszámba megy ebben a napról napra aljasabb világban: a kemény szavakat megértő könyörülettel viszonozzák.
- Egy élmény volt, Isten áldjon tite... Várjunk csak, valami a fülembe ment, vagy tényleg jól hallottam, hogy maradtok?
Derül fel a szomorkás gyermekarc. Vidáman felpattan ültéből, s egészen megfeledkezve magáról az előtte álló két bábmesternek vetődik, rövidke karjaival esetlenül próbálva mindkettejük derekát átölelni. Könnyáztatta pofiját hol Yamato, hol Kaito ruhájába túrja.
- Köszönöm! Ti vagytok a legjobbak!
A megindító jelenetet azonban a fal túloldalán megkondított harang zavarja meg. Valószínűleg az őrségváltást jelzi. A lány gyorsan kap észbe, s halkítja le a hangját:
- Ha engem kérdeztek, nem épp egy életbiztosítás itt tanyázni... Várakozzunk kicsit arrébb!
Mondja, majd a legközelebbi bozótos felé veszi az irányt.


A rögtönzött táborhely mellett a csöppség ismét megpróbálja összegezni mindazt, amit tud, hátha sikerül megválaszolnia az újabb nekiszegezett kérdéseket:
- Szinte már mindent elmondtam amit tudok. Ha a favágóknak álcázott bábokkal akarunk bejutni, akkor még azelőtt kellene, hogy a két pasas felébred és visszatántorog a faluba. Esetleg figyelhetnénk az erdei ösvényt, hogy újra leüthessétek őket, és így nem ugrik az alibi. Ha a főbejáratot túl rizikósnak tartjátok, megpróbálhatunk bejutni a régi malomnál. Volt egy pár laza tégla, amit ha félremozdítottam, ki tudtam szökni a faluból. De mivel a falat is újratatarozták, kérdéses, hogy azt nem javították-e meg. De ha be is foltozták a lyukat, az az egyetlen pont a faluban, ahol anélkül fel tudnátok mászni, hogy kiszúrnának titeket. A gond a lejutással van, mert a falu felőli oldala a főtérre néz, ahol mindenki gyülekezik. A csapdaállítás működhet, hisz előbb utóbb úgyis vissza kell térnie a kápolnába. Hogy támadtok-e figyelemelterelésnek... Hát én nem tenném. Csak felhívjátok magatokra a figyelmet és gyanút keltetek. Ezenkívül rengeteg paraszt rontana rátok. Hogy az Atya hogy reagálna, azt sem tudom... Sose láttam még olyat, hogy valaki kezet mert volna emelni rá. De nem akarom megint leszólni a terveiteket, úgyhogy cselekedjetek belátásotok szerint.
A tanácskozás közben kis csapatra ereszkedik az alkony. A vérszín horizontba merülő Nap emlékezteti a társaságot: nem sok idejük maradt már az előkészületekre és a beszivárgásra.
Hidan
Hidan
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint:

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Kenta Koizumo Vas. Feb. 28 2016, 21:56

// ,,Amíg nem izzadsz, nem edzettél'' //

A kis csapat szakadatlanul rótta útját a front felé. Koizumo a senseihez és Erisához alkalmazkodva vette fel pozícióját az alakzatban, és jó ninjához méltóan kiélezett érzékekkel, hüvelyéből félig kicsúsztatott tantoval fogta fel a külvilág ingereit, melyek rájuk nézve akár veszélyesek is lehetnek. Igaz, vajmi kevés esélyét látta annak, hogy az ellenség ninjái az út során rajtuk ütnek, elvégre a front ilyen esetben egy hatalmas mágnesként működik, magához húzva a két fél shinobijait - remek példa erre a küldetését félbe szakító tizenégyes csapat -, akiknek így nem marad fölös idejük és energiájuk a mindenfelől kis morzsákban érkező erősítés elvágására. A háborút nem a sereg, hanem annak taktikája nyeri. Ebben Koizumo biztos volt. 
Nem mondhatjuk, hogy kimerülten, de még csak nem is fáradtan ugrált a fiú ágról ágra az alakzatban, miközben azon tanakodott, hogyan hasznosíthatná az unalmas utazással eltöltött időt. Az előző esti próbálkozásait minimális siker sem koronázta, de a bonyolult chakrairányítási műveletek megizzasztották. Nem adta fel, de fizikai épségét megőrizendő, bölcsnek látta visszatérni a táborba, és az éjszaka folyamán regenerálódni, hogy energiakészletének minimum a maximumával gazdálkodhasson a rájuk virradó reggelen. Majdnem teljesen sikerült véghez vinni a teljes chakrarekreációs folyamatot, így a másnapi feszített tempóval is könnyedén megbirkózott, sőt mi több, edzés gondolatával falta a mérföldeket. Abból a szögből nem láthatta, min ügyködik csapattársa, de ha tudta volna, bizonyára bosszús lett volna, hogy Erisa kivételesen egy lépéssel előtte jár. Akárhogy is töprengett, nem jutott túl sok minden az eszébe. Az idő azonban megállíthatatlanul telt, baljós szárnyait a geninek fölé terítve. E két hatalmas, szürke lebernyeg végül oly közel került hozzájuk, hogy egy gyengéden kegyetlen legyintésével lelibbentette a lányt a szilárdnak hitt talajként funkcionáló ágról. Koizumot magával ragadta lendülete, de amint tudott, vissza ugrott csapattársáért, hogy felsegítse.
- Jól vagy? - kérdezte enyhén aggódó árnyalattal maszkja által torzított hangjában. 
Kenta Koizumo
Kenta Koizumo
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 630
Elosztható Taijutsu Pontok : 40

Állóképesség : 180
Erő : 200
Gyorsaság : 300
Ügyesség/Reflex : 300
Pusztakezes Harc : 150

Tartózkodási hely : Szerdán


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 611

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Jiraiya Szer. Márc. 02 2016, 15:52

// 14-es Csapat //


   Egy kívülálló számára bizonyára egészen életszerű és meseszép lehet látni a két Genin kettősségét és ellentétes viselkedését, gondolkozását, miközben mégis egy csapatot alkotnak. Persze eddig még csak elméletileg van meg köztük az összhang, a gyakorlatban viszont, amikor legutóbb esély mutatkozott arra, hogy a csapat megmutassa az összhangot és a csapatmunkát, nos nem igazán jött össze a dolog. Bár, ez még nem is a teljes csapat, ugyebár...
   Menet közben Koizumo újfent arra koncentrált, hogy bármikor támadás érheti őket, ezt pedig nagyon is jól tette. Erisa pedig, szokásához híven, mással volt elfoglalva, amit jelenleg, Ő is nagyon jól tett. Ám az eredménye kétes volt. Sok erőfeszítés árán sem tudta kellőképpen kivitelezni a chakrairányítási műveletet, ám miután már kevésbé erőlködött és sokkal inkább érezte azt amit csinál, már ment neki. Természetesen Mugo-sensei figyelmét sem kerülte el a dolog, ahogyan a tegnap este történtek sem... Így amikor a lány leesett, Koizumo után Ő is leugrott a lány mellé.
- Látom sikerrel jártál.
Mosolyodik a lányra, majd leguggol és megnézi a bokáját.
- Nos ez eléggé kellemetlen, ugyanis megzúzódott.
Mutató ujjával kicsit megnyomja, voltaképpen csak hozzáér a már most feldagadt bokához, amire a lány felszisszen, elvégre elég erős fájdalommal jár...
- Igen. Lehet, hogy el is repedt.
Mondta Mugo, majd kiegyenesedett és körbenézett.
   Ahogy a Geninek ugyanezt megteszik, észrevehetik, hogy egyre ritkásabban nőnek a fák, voltaképpen ha elnéznek Észak felé, akkor a fák néhány tíz méter után már el is tűnnek, a távolban pedig csak a kék ég látható. Mugo-sensei ekkor elkapja Erisa karját, majd egy mozdulattal a hátára dobja, a lány kezeit pedig a nyaka előtt fonja össze.
- Na! Indulás előre, ki az erdőből.
Mondja, majd Koizumoval együtt, cipelve a könnyűcske leányzót, kisétálnak az erdőből és voltaképpen egy percen belül megérkeznek útjuk végéhez. Persze ezt csak képletesen kell érteni. Voltaképpen egy szirten állnak, ha pedig lenéznek odalent egy újabb hatalmas erdő látható, aminek a közepén egy Falu helyezkedik el.
- Ahogy látom, ez itt Nyukingou no Sato. Itt táborozunk le a szirten.
Mondta a Sensei, majd lassan letette Erisát.

// Tehát: Az erdő végül ritkássá vált és egy barnás talajú szirtben végződött, ami körülbelül 25-30 méter magas és a szirt alatt egy hatalmas erdő terül el. Nem messze a szirttől az erdő közepén egy falu áll, azon túl pedig folytatódik az erdő, ami hegyekben végződik a messzeségben. //

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Yamato Szer. Márc. 02 2016, 17:28

A világ nem kegyelmez, tudja, hogy vannak céljaid, de nem vár meg, mert mindig jön a holnap, hogy újra kezd, de a legjobb dolog elkezden, mert csak az kezd újra, aki elbukott. A háború még keményebb, ott nem várnak rád, hogy támadsz-e, mert ha nem, akkor meghalsz. Remélem a faluban sem várnak ránk és egyszerű lesz végezni a pappal, mert nem igazán szeretnék egy falunyi feldühödött emberrel szembeszállni, ha esetleg mégis várnának ránk. A kislány arra, hogy maradunk egy kicsit felvidul és a taknyos orrát hol az én, hol Kaito ruhájába törli. Örömét az őrségváltást jelző harang szakítja félbe, aminek hatására félre is állunk és valamivel arrébb a bozót takarásában várjuk az estét. Elvileg a két favágó felébred, így ő velük is kezdeni kell valamit.
- Mit szólnátok, ha segítenénk a két favágónak és velük mennénk be a faluba? Egy kicsit rájuk ijesztünk és biztos, hogy nem fognak elárulni minket.
Kérdezem, mert van egy ötletem, amivel esetleg a kislányt is be tudnánk juttatni.
- Mit szóltok hozzá?
Mondom el a tervem, miután a kislány elmondta a saját dolgait és azt, amit tud. Nem sok minden, de végül is csak egy csitri, aki épp csak megtanult számolni.
Yamato
Yamato
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1046
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 666 (A)
Erő : 590 (A)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 690 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Még nem tudom


Adatlap
Szint: S
Rang: Chuunin / Bábhasználó
Chakraszint: 967

Vissza az elejére Go down

Nyukingou falva - Page 5 Empty Re: Nyukingou falva

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

5 / 7 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.