Re: Nyukingou falva

**Miyagi O. Misa** Szomb. Márc. 12 2011, 20:45

Megfogni a kezét? Az is egy jó gondolat... talán máskor. Ez csak így utólag beugrott a fejemben. De aztán, mikor végleg beértünk az épületbe, elváltunk az elágazásnál. Beraktam a szekrénybe minden olyan cuccot, amire most nem volt szükségem. Átöltöztem... illetve csak leöltöztem, mert minden rajtam volt, aminek eleve rajtam kell lennie. A kulcsot is jó helyre raktam. Mivel a nyakláncom sosem veszem le, ezért arra ráfűztem... szóval... max kitépik a nyakamból, de ki vetemedne olyanra.
Amikor készen lettem, megfogtam a törölközőt. Úgy akartam kilépni, hogy takarom magam, majd lesz rá alkalmam, hogy ledobjam... csak addig nem akarok fagyoskodni. Szóval magam köré tekertem, és úgy léptem ki az öltözőből, s egyenesen Kazuma felé battyogtam.
- Mehetünk, azt hiszem. - ja, úgyis csak egy fürdő. El is indultunk, hogy végre mártózzunk egyet... vagy lehet, hogy kettőt. Sose tudni, lehet, hogy reggelig is itt leszek. Na, jó, addig nem, mert kiöregszik a bőröm. Amikor a választott fürdőhöz is beértünk, vettem egy nagy levegőt, hogy erőt adjon, bár nem tudom, mihez. Erőt az üléshez...? Az poén lenne. Mindennek ellenére, levettem a törölközőt, és megpróbáltam közel elhelyezni, hogyha kimászok, akkor rögtön magamhoz vehessem.
- Na, csücsköm szíve, itt az idő a pancsolásra. - kicsit unszoltam Kazumát... de mivel nem akartam én lépni elsőnek a vízbe, megragadtam a karját, és magam után húztam. A végén persze sikerült elérnem azt, hogy már mindketten a vízben legyünk.

**Bengonin Kazuma** Szomb. Márc. 12 2011, 21:09

Nem kellett sokáig várnom, Misa hamarosan megjelent a túlsó folyosóról, egy törülközőbe csavarva. Bólintottam neki, majd mentünk tovább. Mutattam az utat neki, mire megérkeztünk egy jókora csarnokba. Odabent három jó nagy medence volt az ötből. A másik kettő külön részleget kapott, a hidegvizes kint van a szabad ég alatt, a gőzfürdő pedig magából értetődő módon máshol került elhelyezésre. Na mindegy, odasétáltunk a kiszemelt medence egyik részéhez... és itt kezdődött a tortúrám. Ugyanis odaérve Misa levette magáról a törülközőt, megmutatva magát nekem. Nos... láttam már őt feszülős ruhába és az is eléggé nagy ,,gondok" elé állított, hogy megőrizzem a nyugodtságom. De most... ajjaj. Misát most gyakorlatilag alig takarta valamit, de így is sokat sejtetőek voltak a domborulatok. Csak egy szó jutott eszembe: gyönyörű. Elől hátul volt alkalmam alaposan megnézni őt. Nem, nem bámultam őt, csak amikor levette a törülközőt, háttal volt, aztán meg felém fordult... és láthatta rajtam, hogy igencsak elismerő szemekkel vizslatom. De aztán kénytelen voltam magamhoz térni, mert megfogta a kezem és berántott magával együtt a vízbe. Rendes körülmények között talán nem tudott volna ilyen könnyen megmozdítani, de most sikerült, mert nem voltam teljesen képben. Szóval két hangos csobbanás jelezte, ahogy becsapódunk a vízben... és egyikünk se látta, de némi, az orromból származó vércsepp mosódott ki az orromból a vízben.

**Miyagi O. Misa** Szomb. Márc. 12 2011, 21:41

Már nagyban Kazuma mellett ültem, és nem is figyeltem másra, csak arra, hogy végre jó melegben vagyok. Lehunytam a szemem, hiszen így könnyebb volt, s sokkal jobban élveztem a meleget. Közben persze szállingóztak a gondolatok, amelyek néha mosolyt csaltak az arcomra. Kínos volt kicsit a csend, főleg mivel Kazuma azóta nem mondott semmit, mióta kijöttem az öltözőből.
- Amúgy mi van veled, hogy ilyen nagy csendben vagy? - körbenéztem, hátha találok rá valami okot, aztán gondolatban visszautaztam kicsit a múltba, hogy mi is történt.
- Óh, zavarban vagy? - kicsúszott ez a kérdés a számon, hiszen ez hihetőbb is volt... mármint az, hogy igen, minden bizonnyal zavarban van.
- Nem kellene. De tudod mit? Teszek róla. - jah, most arról teszek, hogy ne legyen zavarban, vagy arról, hogy még nagyobb zavarban legyen? Mert az utóbbi sokkal jobban képbe jött, már csak azért is, mert magam elé tuszakoltam Kazumát szó nélkül, aztán átkaroltam a karja alatt a mellkasánál. Most tökre olyan volt, mintha egy bábu lenne, akit ide-oda tudok mozgatni, ő pedig engedi magát.
De én csak megpróbáltam ellazítani az által, hogy gyengéd kezeim dolgoznak a felsőtestén. Magyarul olyan, mintha egy szalonban lenne és masszíroznák.
- Valahogy segítek rajtad, hogy felszabadulj. Bár nem tudom, ez mennyire sikerül... mert csak te érzed. - közben ezeket a szavakat súgtam a fülébe. Th... arra már tényleg kíváncsi vagyok, hogy mit érezhet... ilyenkor kívánom azt, hogy bár belelátnék mások gondolatába.

**Bengonin Kazuma** Szomb. Márc. 12 2011, 22:11

Na igen, kicsit csendben voltam azóta, hogy kibukkantunk a vízből. Most a medence magasabban levő részében voltunk, ahol pont nyakig ér a víz mindkettőnknek. Igazából annyira nem voltam zavarban, mert szépen lassan hozzászoktam. Tény, hogy ehhez az kellett, hogy a lány igencsak tetszetős teste lebegjen a lelki szemeim előtt, de legalább mérséklődtek a dolgok. Bár nem eléggé, mert nem szólaltam meg. Csak élveztem a meleg vizet, illetve a lány társaságát... meg a gondolataimban a látványát. Ám amikor Misa újra mozgásba lendült, sikerült kissé visszahozni a zavaromat. Puha kezeket éreztem a kezemen lavírozni. Érezhette, ahogy jóleső borzongás fut végig a testemen, a lapítgatása nyomán... én pedig éreztem, hogy szépen lassan kimegy belőlem a zavartság. Igazából nem is értettem, hogy miért van ez. Most így utólag meg aztán főleg nem. Hiszen csak kettesben voltam valakivel, akit jóbarátomnak tartok. Légy olyan, amilyen szoktál, Kazuma. A végén még elrontod az estéjét.
- Köszönöm, Misa-chan - suttogtam, hogy csak ő hallja.

Vagy tíz percig tartott a ,,testápolás", mire a lány végzett. Ezt követően lassan szembefordultam Misával, és sajátosan meg is köszöntem neki: puszit nyomtam a lány szép arcára. De a puszi után nem húzódtam el, hanem még közelebb hajoltam hozzá, a füléhez, és belesutyorogtam.
- Fordulj meg, légyszives, szeretném viszonozni a kedvességed.
Tény, hogy Misa nem volt zavarban, de úgy voltam vele, hogy így a meleg vizes medencében neki is jól esne, ha kicsit megmasszíroznák. Ráadásul nekünk tanítottak is egy két fogást, amivel görcsöt lehet kieszközölni a testből, de lazításra is nagyon alkalmas.

**Miyagi O. Misa** Hétf. Júl. 18 2011, 01:40

//Bocs, hogy így nagyonnagyonnagyon megkésve. >.< //

Amikor végeztem az én feladatommal, és éppen visszafordultam volna egy kisebb távolságba Kazumától, hogy aztán elfoglaljam a nekem kijáró helyemet, újabb megilletődöttség vette kezdetét: kaptam egy puszit, aztán megkért hogy forduljak meg, hogy viszonozza ezt a kis akciómat. Engedelmeskedtem, mint katonaságnál egy egyszemélyes osztag, és megfordultam.
- Azért ugye tudod, hogy nem kellene visszaadnod? Csak azért tettem, hogy feloldódj, és ne kelljen látnom a képed, mert ezelőtt negyed órával úgy néztél ki, mint aki egy kifacsart citrom helyébe képzelte volna magát. - ezt jól megmondtam. Végülis, tényleg csak ezért tettem ezt az egészet, meg... másrészről azzal unalmas lenne minden, ha csak itt ülnék, és nézném, valamint beszélnék vele megintcsak olyan dolgokról, amiknek egyáltalán nincs semmi témájuk. Nem mintha unnám, mert nem vagyunk unalmasak... nameg a legtöbb szövegelésünk flörtből áll ki. Csak azt nem értem, hogy minek. Elvégre, ha most akarnánk valamit, már rég megtettük volna, csak azért mégsem ismerjük egymást annyira.
- De legyen neked előkarácsony, játszadozz csak, míg megteheted. - megint egy félreérthető megnyilvánulásom a "játszadozz csak". Úgy hangzott, mintha ebben a pillanatban felajánlottam volna magam, hogy azt tehet, amit akar a játék keretein belül. Azért oda ne menjünk el, még azt akarom, hogy minden egyes testrészem a helyén maradjon, lehetőleg a belső szerveimmel együtt.

**Bengonin Kazuma** Szer. Júl. 20 2011, 18:36

- Igen, tudom, hogy nem vártál érte semmit - erősítem meg a hitében. - De ha már te kezelésbe vettél, így az illendő.
Misa háttal volt nekem, így nem láthatta, hogy egy gonosz mosoly jelent meg az arcomon, ezzel együtt pedig egy gonosz terv is megfogalmazódott az agyamban. Hát akkor kezdődjék az első lépés, az altatás. ,,Nekiestem" a lány hátsó részének, hogy alaposan megmasszírozzam. A vállától indultam el, majd szépen lassan haladtam lefelé. Közben pedig cseppet sem sietve nyomkodtam meg Misa hátát. Igyekeztem teljesen ellazítani őt. Mondjuk ez nem volt egyszerű, elvégre ez a csaj már alapjáraton olyan laza, hogy mellette sétálva kell összeszedni a testrészeit. De azért megtettem a magamét, ebben pedig a meleg víz is segített nekem. Igaz, az én tudományom inkább a görcsök kikezelésében és az energiautak szabaddá tételében voltak használatosak. Ám éppen ezért, jók voltak lazítónak is.

Már éppen az utolsó mozzanatokat végeztem a lány medencéjénél, amikor láttam, hogy eljött az én időm. Éppen ezért megpróbáltam kihasználni a lehetőséget, és a lány gyanútlanságát kihasználva megragadni és beljebb hajítani őt a medencében egy jó másfél métert. Elég sok minden szólhatott az akció sikeressége mellett, se sosem lehet tudni.
- Hóóóórukkkk!

**Bengonin Kazuma** Szomb. Márc. 31 2012, 21:21

*Pár nappal később*

Csendben sétáltam az utcákon, melyek most a szokottnál is nagyobb fényárban úsztak a különböző díszeknek köszönhetően. Ma volt a Megalakulás Napja, az egyik legfontosabb ünnepe a Nyukingounak. Ez pedig meg is látszott az elmúlt napokon. Gyakorlatilag reggel elmentem otthonról és csak falatozni jártam, mielőtt este hazaestem és bevágtam a szunyát. Ez annak köszönhető, hogy mi díszítettük fel a falut. Hiába, mi nem csak harcosok voltunk, hanem művészek is és amúgy is megvannak a kötelességeink a falu felé... és mivel a rend megalakulását is ehhez a dátumhoz köthetjük, így nekünk kötelességünk kivenni a részünket az eseményből. Szóval szorgoskodtunk egész héten a társaimmal. Az eredmény pedig szemmel látható. Ezüstös fényekben úszott az egész falu, tarkítva egy kis vörössel és sárgával. De ezek csak az utcák voltak, amin átjöttem. A központi tér, ahol az ünnepélyt tartani fogjuk, sokkal impozánsabb.

Nekem még programom volt aznap estére, szóval nem voltam kiöltözve. Egy sima, fekete köpenyt viseltem, amellyel teljesen elfedtem a ruházatomat. Igazából annyira nem kell kiöltözni az ünnepélyre, inkább a nőknél szokás szép ruhát venni, de az se csicsás nagyon. A férfiak beérik egyszerűbbel. De tekintettel arra, hogy ma még ugrálni fogok egy sort, melynek eredményeként le fogok izzadni, jobb, ha azt a ruhát csak az esemény után veszem fel. Hamarosan megálltam. Ott voltam Misa nagybátyjának háza előtt, ahogy megbeszéltük. Igazából még előbb is jöttem, mint kellett volna. Berögződés. Csak remélni mertem, hogy Misa átnézte a programfüzetet, amit adtam neki. Így legalább tisztában lesz az est ütemtervével, míg nem vagyok a közelében... jó hosszú ideig.

Vettem egy mély lélegzetet, majd bekopogtam az ajtón. Hogy mit is kerestem itt igazából? Egyszerű. Az ünnepélyre ajánlatos párokban menni. Én pedig Misát hívtam el. Igaz, ő nem helyi lakos, de igazából ez nem származáshoz kötött. Ha megtiszteli vele a falu lakosságát, hogy eljön, akkor semmi akadálya. Igaz, rossz volt ránézni azoknak a fangirl-öknek az arcára, akik rám akaszkodtak és próbálták elvitetni magukat velem. Én meg kegyesen közöltem, hogy bocs, már van párom. Egy olyan párom, akivel sokkal szívesebben megyek, mint valami kirakatspinével.

**Miyagi O. Misa** Szomb. Márc. 31 2012, 21:57

Elteltek napok azóta, s még előző este... azt hiszem, hogy előző este adott nekem Kazuma egy programfüzetet, hogy mi lesz várható az eseményen, ami a mai napon kerül megrendezésre. És jesszusom, még azt se tudom, hogy mit vegyek fel! Ilyenkor szokás azt mondani, hogy semmi ruhám nincs, holott már hely sincs, ahova az a semmi beférne. Szóval legalább egy órán át kutakodtam, hogy találjak valami elfogadhatót, ebben persze bácsikám is segített, de leginkább csak kérdésekkel. Hogy mégis kivel megyek, mit szándékozom majd csinálni, gondoljak az időjárásra, meg arra, hogy leönthetem magam, s valószínűleg olyan ruha kell, amiből könnyen kijön a folt, hogyha mégis leönteném magam, olyan kell, ami nem túl hideg, de nem kapok benne hőgutát, valamint könnyen tudjak benne mozogni. És egyszer az életben ez a ruha ne legyen olyan, ami zöld, vagy egyáltalán van benne egy cseppnyi zöld! Tehát a választottam egy barna árnyalatú ruha volt, ami inkább hasonlított a krémcsokoládéra, s nem ért még a térdemig se, sőt sokkal minibb volt a kelleténél. De szerencsére nem látszott ki semmim.
Így hát ehhez még felhúztam egy lábbelit, aminek nem volt nagyon nagy a sarka, elvégre az éjszaka még lehet, hogy táncolni is fogok és nem akarok egész nap toronysarkúban ugrálni. A hajam a szokásosnál eltérő volt, pontosabban felcsatoltam, egy tincset hagytam meg elől. De ezek mellékes dolgok.
- Na, bácsikám? - azért ki kell kérnem egy férfi véleményét.
- Nekem akarsz tetszeni, vagy a barátodnak? - megszokhattam volna.
- Bácsikám!
- Persze, hogy gyönyörű vagy, tündérem, mint ahogy mindig. Már nem is kellene kérdezned. - mosolyog elismerően, büszkén.
- Akkor megyek is, és ígérem, hogy vigyázok magamra. - egy puszival köszönök el bácsikámtól, elvégre ezelőtt pár perccel már hallottuk is a kopogást. Tehát kiléptem az ajtón, s megláttam Kazut.
- Szép esténk van, de lesz még szebb is. Egyébként szia. - mindig utoljára köszönök. De most bepótoltam azzal, hogy egy gyors puszit adtam Kazunak, elvégre már pár napja így köszönök.
- Akkor a végtelenbe és tovább!

**Bengonin Kazuma** Szomb. Márc. 31 2012, 22:32

Csendben dudorásztam magamban, miközben várakoztam a ,,barátnőmre". Szigorúan hangsúlyozva a barát részét. Mondjuk kaptam mostanában pár érdekes megjegyzést azzal kapcsolatban, hogy kivel töltöttem az elmúlt napokat. Egyik társam, Igini meg aztán főleg kiosztott tegnap díszítés közben. Csak akkor hagyta abba, amikor kilátásba helyeztem, hogy az egyik dísz helyett őt fogom felakasztani a városháza falára. Onnantól jóság volt. Na de elég a nosztalgiából, elvégre hallottam, hogy nyílik az ajtó. Gyorsan befejeztem a dudorászást, majd visszarángattam magam a valóságba. Szóval hamarosan szembetaláltam magam az est ,,sztárvendégével", legalább is az én szempontomból. Láthatta is rajtam, hogy eléggé rácsodálkozok a ,,látványra". Hozzászoktam már, hogy Misa nem egyszerű testi adottságokkal rendelkezik, elvégre már láttam fürdőruhában is. De most, hogy ki volt öltözve, még gyönyörűbbnek láttam, mint amúgy. Azért a lélekjelenlétem nem hagyott csendben, rámosolyogtam.

- Szia Zöldike - köszöntöttem őt a nemrég ráakasztott becenéven, ahogy viszonoztam a pusziját. - Ó, majd meglátod, mennyire szép lesz és élvezetes.
Na tessék, újabb freud-i kiszólás. Talán be kellene fognom a nap maradékára, de akkor meg Misa unatkozna a végén. Szóval nyújtottam felé a karomat inkább, mint hogy újabb magyarázkodás legyen belőle.
- Hölgyem.

**Miyagi O. Misa** Szomb. Márc. 31 2012, 22:55

Már megszoktam ezt a zöldikézést, szóval nem lepődök meg rajta, valamint nem fogom érte leszedni Kazuma fejét. Csúnya lenne szegénykém fej nélkül, és én sem szívesen raknám ki a falamra vagy az asztalomra trófeának. Egyrészt bűzlene a vértől, másrészt megijednének az emberek, akik hozzám jönnének látogatóba, valamint megmondanák, hogy újabb színészeti kellék. És kikérem magamnak, ne nézzék Kazuma fejét színészeti kelléknek!
Persze aztán mosolyogva megkarolom Kazumát, hogy elinduljunk végre az estélyre.
- Tudom, hogy remek lesz. Elvégre még sose csalódtam benned, mert mindig feldobtad a napomat, szóval remélem, ma sem lesz ez másképp. Hacsak nem kitalálsz valami újat, ami szintén kedvemre való. - bár az, amit Kazuma kitalál és új, mindig kedvemre való, tehát nem aggódom effajta pitiáner dolgok miatt.
- Van sütike? - nem is értem, miért becézem a süteményt, de az én számból jól hangzik az, hogy sütike. Egyébként is édesszájú vagyok. Az a szerencsém, hogy akármennyi sütit is eszek, akkor sem vagyok képes felszedni egy grammot se. Jó szervezettel áldott meg a sors! Máskülönben az is lehet, hogy a tüdőm dobogna a szívem helyett, és a tüdőm áramoltatná a vért. De ilyeneket még csak elképzelni sem merek, az kellene még nekem, hogy valami mutáns legyek... tegyük fel, valami utószármazék egy másik, távoli bolygóról.

**Bengonin Kazuma** Pént. Ápr. 06 2012, 00:02

Egymásba kapaszkodva indultunk el a csinnadrattává változtatott utcán. Mit sem sejtettem a lány fejében lejátszódó eszmefuttatásról. Harcművész vagyok, nem gondolatolvasó. Szóval csak sétáltam, miközben halványan elmosolyodtam a megjegyzésére. Kicsit oldódott is a gombóc a torkomban erre. Ha már előreláthatóan jól fogja érezni magát, az már félsiker a részemről. Csak nehogy elrontsunk valamit azon a bizonyos megmozduláson... na de mindent a maga idejében. A kérdésére viszont felvonom a szemöldököm, ahogy ránézek.
- Ejj, te haspók, alig indultunk el és te máris a hasadra gondolsz? - cukkolom kicsit mosolyogva. - Majd lesz, de arra még szerintem várnod kell kicsit. De ha égetően fontos, akkor talán tudok keríteni fű alatt.

Közben haladtunk is, természetesen. A főtér felé vezetett utunk és mivel Misa nagybátyja nem lakott messze az említett helységtől, hamarosan már meg is jelent a látóterünkben. A főtér közvetlenül a városháza mellett helyezkedett el. Az előtt most egy kisebb pódium helyezkedett el, egyelőre üresen. Mellette viszont egy eléggé népes zenekar hangolt éppen. A pódium előtt egy nagyobb terep üresen volt hagyva, gyakorlatilag a tér finomhomokkal borított része szabadon állt. Ez alól viszont a zöldterület előtt levő része kivétel volt. Székekkel volt körberakva az üres térség. Most még nem voltak sokan itt, de percről percre többen érkeztek, köztük mi is.
- Figyelj csak, most kicsit magadra kell hagynom téged - fordultam a lány felé. - Nyugi, nem leszek sokáig el. Utána este csak a tiéd vagyok.
Ahj, már megint ez a többértelműség. Na mindegy, Misának se mondtam még el, pontosan nekem mi dolgom lesz az ünnepségen.

**Miyagi O. Misa** Pént. Ápr. 06 2012, 22:50

Még alig mozdultam ki, illetve mozdultunk ki a házból és alig értünk ki az utakra, de már felvillant előttem az a sok színes fény, és egyéb csilli-villi gömbök. Még nem volt részem ilyenben, vagy legalábbis itt nem, így reménykedem abban, hogy mégsem lesz annyira nagy a felhajtás. Végülis mennyi a népessége ennek a falunak? Habár gondolom, nem csak a falubeliek jönnek el egy ilyen eseményre, hanem azok is, akik hozzátartozói az itteni családoknak, mint például én, vagy azok, akiket érdekel az ilyesmi, és egyáltalán tudnak róla.
- Ugyan már! Ha haspók lennék, akkor nem így néznék ki. - persze már az az egy is bizonyos, hogy sokat mozgok annak érdekében, hogy az étel, amit én termelek, ne váljon zsírréteggé. Valamint az is igaz, hogy rajtam nem látszik meg, tehát annyit eszek voltaképp, amennyi csak belém fér.
- Nem kell keríteni, türelmes vagyok. - vallom be büszkén, aztán elgondolkozok, hogy ez tényleg így van e. Szerintem igen... tehát megerősítem magamban, hogy türelmes vagyok, bírok várni mindenre...kivéve arra nem, amire nincs időm várni.

Már meg is érkeztünk a színhelyre, ahol nagy valószínűséggel lesz zenebona, meg ami szem-szájnak ingere... még mindig amondó vagyok, hogy mindez hányingerévé ne váljon. Ahogy körbenézek, látok mindent, ami szép és jó, és helyet is tudok foglalni, azt viszont már nem tudom, hogy Kazuma hova akar menni, és egyáltalán miért akar magamra hagyni.
- Ööö... oké, azt hiszem, nem lesz gond. Vagy legalábbis velem nem, csak másnak a kárára ne rúgjon. - azt akarom ezzel kifejezni, hogyha bárki meg is akarna támadni, akkor nem nekem lesz bajom, hanem annak, aki a balhét elkezdi.
- Majd próbálok olyan arcot vágni, mint egy felbőszült oroszlán, akit felébresztettek. - már ha egyáltalán vetemedne arra valaki, hogy megtámadjon.
- Akkor megyek is, elfoglalom a helyemet. - s úgy is teszek. Már miért tennék másképp?

**Bengonin Kazuma** Vas. Ápr. 08 2012, 01:26

- Hamarosan jövök - mosolyogtam rá a lányra, majd elsiettem az egyik utca irányába.
Misa tehát helyet foglalt, ahogyan egyre több és több ember jelent meg a téren. Módfelett sokan jöttek, gyakorlatilag az egész város össze fog gyűlni pár percen belül. Kivéve bizonyos alakokat, akik egyelőre még rejtőzködnek. Ám lassan az összes széknek lesz gazdája. Van itt mindenfajta ember. Fehér, sötétbőrű, idős, fiatal, izgatott gyerek, férfi, nő stb. Egyszóval mindenki, aki létezhet. Az alkalomhoz megfelelő ruhát öltött a tisztelt publikum. Elég sok izgatott hang terjeng a levegőben. Talán ők sejtenek valamit, amit a lány nem. Aztán egyszer csak csend lesz, ahogy a pódiumon mozgás támad és a zenekar is befejezi a hangolást. Egy meglehetősen jól öltözött férfi lépett a faállványzatra. Misa ismerhette, ő a polgármester. A férfi neki is kezdett ünnepi beszédének. Kicsit unalmas, de hát ez van, ha valaki már jópárszor elmondta évről évre a szinonímákat. Ám a beszéd utolsó sora újra izgalmat kelt.
- ... most pedig következzenek azok, akik nap mint nap értünk teszik kockára az életüket. Fogadják szeretettel Nyukingou harcművészeit!

Kinyílt a városháza ajtaja. Nyeltem egyet. Kezdődik. Az első sorok megindultak, én is sorra kerültem a hetedikben. Így hát a társaimmal együtt kisétáltunk a szabad ég alá a nagyteremből. A fapódium két oldala mellett sétáltunk el, majd szépen lassan elhelyezkedtünk azon az üres placcon, amit a székek vettek körbe. Talán ötvenen voltunk, 10 sorban elhelyezkedve. Ez természetesen csak egy része az összlétszámnak. Négyzet alakban álltunk meg, ahogyan lassan letérdeltünk a földre. Mint ha csak a dojoban lennénk és pihennénk. De igazából csak húztuk az agyát a közönségnek. Szép csendben térdeltünk a porban, mint ha csak várnánk valamire. A dolog pedig működött, egyre nagyobb izgalom volt érezhető a levegőben. Az emberek már alig várták, hogy végigcsináljuk azt, ami miatt kijöttünk ide. Az idő pedig csigalassúsággal telt, ahogy merev tekintetek szegeződtek ránk. Mélyen szívtam ki és be a levegőt. Na még pár másodperc, hagy vágjon a tetőfokára a türelmetlenség.

**Miyagi O. Misa** Vas. Ápr. 08 2012, 20:46

Csak ültem és vártam egyedül, remélve, hogy Kazuma majd hamar visszajön... de ahogy körbenéztem, mintha itt mindenki sejtene valamit, vagy valami nagy durranásra várna, de én semmiről sem tudok. Ez kicsit felzaklatott, mert ahogy egy ember arcán láttam az izgatottságot, méginkább körbenéztem, hogy most csak egy ember van vele így, vagy mindenki más. Tehát megbizonyosodtam arról, hogy nem csak hallucinálok, és gondolom azt, hogy tényleg úgy várnak valamire, mintha a mindenhatóra várnának az égből.
Mindenesetre keresztbe tettem a lábam és bámultam magam elé, amikor megjelent a falu vezetője. Szinte semmire se figyeltem, mert a rizsázásra nem szoktam egyáltalán, de a lényeget ki tudom venni magamnak belőle. Tehát így történt meg az is, hogy meghallottam, hogy a harcművészek előadása következik. Tehát ezért izgult mindenki annyira.
Kazuma... miért nem szóltál? Na, várjál csak, ezért fakereszt... egy ilyet elhallgatni...mintha félne tőle, hogy mit mondok.
De tovább vártam, mint ahogy a többiek is, mert Kazuék azt a látszatot keltik, mintha... nem is tudom, még az én agyam sem fog ilyenkor, gondolkodni meg nincs erőm. Csak várom, hogy végre elkezdődjön.

**Bengonin Kazuma** Hétf. Ápr. 09 2012, 10:55

A hatásvadász várakozást aztán hirtelen véget ért, ahogy gyakorlatilag egyszerre ugrott talpra az ötven ember, miután a közönség soraiban ülő egyik mester kurjantott egyet. Szegények, akik a közelében ültek, biztosan megrepedt a dobhártyájuk. Hát igen, volt pár beépített ember a közönségben. De onnantól a figyelem ránk terelődött. Az első percekben mindenki egyszerre mozgott. Olajozottan, hiba nélkül csináltuk meg az első, második és harmadik formagyakorlatunkat. Utána továbbra is egyszerre mentek a mozgások, de különböző technikák kerültek bemutatásra. Ott az volt a lényeg, hogy oda kellett képzelni az ellenfelet, ahol az öklünk, tenyerünk vagy bármely tagunk metszette a levegőt. Ezt követően kezdődött az, hogy felbontottuk az alakzatot. Mindenki szétszóródott és térdülésben leült a közönség előtt. De középen mindig mozgás volt. Mindig bementek minimum ketten középre, onnantól páros gyakorlatok mentek. Ez már csak arról szólt, hogyan reagálunk az egyes támadásokra, hogyan kell megoldani a szorult helyzeteket. Én voltam támadó és védekező egyaránt. Nem finomkodtunk egymással, lehetett látni, hogy ha nem figyel oda a védekező, akkor bizony keményen orrba lesz vágva vagy valami hasonló. Először pusztakezes gyakorlatokat mutattunk. Utána ugyanez, csak több emberrel. Volt itt egy érdekes megmozdulásom. Az egyik női társammal, Iginivel álltunk bent. Valószínűleg mindenki azt várta, hogy majd ő leüt. De más történt. Hirtelen felém lendült, én magam előtt bakot tartottam, majd amikor odaért, fellépett a kezeimre, mire gyakorlatilag feldobta a levegőbe, mondjuk ő is szökkent. Ezzel egy időben egy cserép repült be a közönségből... amit Igini a levegőben egy rúgással széttőrt. Utána gond nélkül földet ért és mehettünk a helyünkre.

Utána jöttek a fegyveres bemutatók. Ezt nem csinálta mindenki, mindig valaki bejött és bemutatta, hogyan kell egy adott fegyverrel küzdeni. Igini például a páros rövidkardokban jártas, így ő abból mutatott pár dolgot. Nem sokkal rá én is sorra kerültem, a hosszúbottal. Mindig, amikor valaki bent volt, először a levegőben suhogtatva mutatták be a mozdulatokat, majd a körül ülők közül valaki betámadt, majd ő lett visszaverve. Végül, amikor az utolsó gyakorló is végzett, mindenki felállt és középre tömörült. Egy nagy kört alkottunk, a közönség felé nézve, majd meghajoltunk, jelezve, hogy befejeztük a gyakorlatot. Hatalmas üdvrivalgás volt a jutalmunk azért a durván fél óráért, amit a bemutatóval töltöttünk. Mindannyian jól le voltunk izzadva, a fehér egyenruhánkra rászáradt az izzadtság. De megérte, éreztem, hogy kitettünk magunkért. Utána mindenki újra alakzatba állt, mutatva, hogy ez egy fegyelmezett bagázs, majd visszamentünk a városházába.

Miután mindannyian visszavonultunk az épületbe, a polgármester, Takao úr néhány perc türelmet kér, míg a harcművészek rendbeszedik magukat és visszatérnek a közönség körébe. Addig a már behangolt zenekar állt neki zenélni. A helyi folklórból igyekeztek bemutatni különböző darabokat. Nyukingou ugyan kis település volt, a hozzá tartozó terület se nagy, de megvan a maga kulturális háttere. Népdalok kerültek főleg eljátszásra, ebben az egyik helyi színész segédkezett, aki énekelt. Lassan lecsitultak a kedélyek a bemutató keltette ujjongásból, most már a zenén volt a hangsúly.
- Szia Misa-chan - tettem rá hátulról a kezem a lány vállára.
Sajnos nem tudtam leülni mellé, mert foglalt volt a hely, így csak mögötte álltam meg. Gyorsan letusoltam a bemutató után, látszott is a hajamon, hogy kicsit vizes. Nem mondhatom el magamról, hogy nagyon ki voltam öltözve. Egyszerű, fekete ruhát öltöttem magamra, de igazából az alkalomhoz illik.

**Miyagi O. Misa** Hétf. Ápr. 09 2012, 22:14

És sikerült megtörni a jeget, bár nem mintha olyan fagyos lenne a testem, szívem, lelkem, hogy meg kellene törni, mert így is olyan lágy vagyok, hogy egy hangyának sem tudnék ártani. Sőt, amilyen állapotomban legtöbbször találnak, a velem szembejövő első embernek felajánlanám minden vagyonomat... köszönhetően annak az ellágyult, jótétlélek szívemnek.
Tehát én csak néztem magam elé, pontosabban nem magam elé, hanem a harcművészeket... azon belül is akármi történt, akárki lépett is fel, mindig egy ponton akadt meg a tekintetem. Az az egy pont pedig Kazuma lett. Az okát megmagyarázni nem tudom, talán azért, mert őt ismerem innen a legjobban, vagy... nem is tudom, hiszen Iginit is megismertem az itt tartózkodásom alatt, valamint a másik jóbarátunkat is, akinek most hirtelen nem akar beugrani a neve... persze, mert mindig akkor jut eszembe, amikor vele szembekerülök.
Amikor már mindenki tapsolt, még mindig csak néztem magam elé... kis fáziskéséssel bár, de én is elkezdtem tapsolni, s talán kívül nem látszott rajtam, hogy annyira lelkesednék, mint a nép, hiszen csak ártatlanul mosolyogtam, de belül igenis büszke voltam a csapatra. Ugyanis ha engem látnának fellelkesülten, szerintem a közelemben egy ember nem maradna... ugyanakkor szék sem.
Pillanatok teltek el, amikor egy kezet éreztem a vállamon. Felnéztem és Kazuma állt ott.
- Szia-szia. - most vajon minden szavamat meg fogom duplázni? Felmosolyogtam rá, aztán felálltam és vele szembe fordultam.
- Ezt vártam már. Most akkor mehetünk termelni... hol a sütim? - és mindig amondó vagyok, hogy nem, nem csak a hasamra tudok gondolni. Így hát közelebb hajoltam Kazuhoz, és a fülébe súgtam halkan a következő szavakat...
- Büszke vagyok rád, hé. Ezért dupla süti jár...nekem. - na jó, bevallom... de sose tudok hízni a dupla sütitől se. Elvégre eddig még senkinek sem ártott meg az étel.

**Bengonin Kazuma** Vas. Ápr. 15 2012, 01:57

Halványan elmosolyodtam. Jól esett, hogy Misának tetszett az előadásunk, már-már földöntúli örömmel töltött el. Furcsa, ilyet még aligha éreztem. Most ez miért volt olyan fontos? Talán mert Misa is szakmabeli? Elvégre, foglalkozik harcművészettel. Vagy... vagy talán csak egyszerűen fontos volt számomra, hogy mit gondold.
- Köszönöm, Misa - suttogtam neki a hálás szavakat.
Egyszeriben újabb furcsa érzés kerített hatalmába. Ahogy Misa ott állt mellettem és suttogott a fülembe... nem, nem az, amit mondott... hanem hogy ott állt... éreztem, hogy libabőrös leszek. Emellett érdekes gondolataim támadtak, egyik másodpercről a másikra... legszívesebben... nana, hé, mély lélegzés Kazu, újratervezés. Fogd vissza magad, csak egy hirtelen gondolat. Meg amúgy is, Misa most éhes. Mintegy varázsütésre, a lány kapott is választ a kérdésére a pódiumon levő polgármester által.
- Köszönjük szépen az előadást a zenekarnak és Ukkike-sannak. Most pedig kérem, fáradjon át mindenki a bálterembe, hogy megkezdődhessen a fogadás. Nem kell aggódni annak, aki nem jut be. Idekint is folytatódik a program, amint átrendeztünk mindent.

Több se kellett nekem.
- Gyere - suttogtam a lány fülébe, ahogy kézen fogtam.
A mozdulat viszont nem betervezett volt, mire észbe kaptam, hogy mit csináltam, már kézen volt fogva a leányzó. El pedig már nem engedhettem, szóval finoman navigálva megindultam vele a hivatali épület irányába. Közben viszont történt egy pár kellemetlen intermezzó. Misának már emlegettem a múltkor a fan-girlöket, akik minden harcművészt letámadnak ilyenkor, hogy elhívják őket az ünnepségre. Nos, pár most is ott volt a közelben, nem egy pedig olyan, akit visszautasítottam. Eléggé dühös tekintetek íveltek felém, amikor megláttak Misával. Ez még úgy nem zavart annyira. De amikor az egyik kifejezetten ideges példány már Misát is ilyen, már-már utálkozó pillantással illette, betelt a pohár. Elkaptam a pillantását és a lehető legmérgesebb arckifejezésemmel szembesülhetett, talán ezt az intermezzót már Misa is észrevehette, mert picit erősödött a fogásom a kezén. De nem tudom, nem rá néztem, hanem az idegesítő repedtsarkúra, aki elfehéredett a tekintetem hatására. De ez már elégtétellel töltött el. Hagyják békén Misát.

Lassan beértünk a főépületbe, majd ott követve a tömeget egy folyosón haladtunk. Aztán elfogyott a távolság és megérkezünk. Jókora teremben találhatta magát Misa, hasonlóképpen feldíszítve, mint amiket odakint tapasztalt. A fal mentén sorakoztatták fel az asztalokat és székeket, középen jókora táncparkettet hagytak szabadon. A pódium itt is megvolt, ahol most hangszerek álltak gazdátlanul, várva a zenészeket. A tömeg pedig egyre nőtt. Úgy kellett utat törnöm magunknak, mire odaértünk az asztalok egyikéhez.
- Tessék, szolgáld ki magad - engedtem el Misa kezét most már.
Hát igen, volt miből válogatni, az asztalok televoltak mindenfajta ínycsiklandozó ételekkel, amiket általában bálokon szoktak felszolgálni.

**Miyagi O. Misa** Szomb. Ápr. 21 2012, 20:01

És végre eljuthattam oda is, hogy Kazuma elvigyen a kánaánba...azaz oda, ahol megtalálom végre a sütiket, mindent, ami szememnek-számnak ingere, ugyanakkor nem hányingere. Arra már nem számítottam, hogy Kazu meg is fogja a kezem... igen, meghökkentem, és tátott szájjal néztem magam elé... hová is rohanunk? Vagyis egyáltalán miért rohanunk? Óh, talán megszöknek a sütik az asztalról...hm.
Persze az utunkba akadt egy-két akadály, ahogy Kazuma is említette, a fanok tömege. Valahogy engem nem zavart, mert engem nem érintett, vagyis abban a mértékben nem, ahogy Kazumát. De ahogy láttam rajta, nagyon mérges volt, már csak azért is, ahogy rám néztek. Csak felvontam a szemöldökömet jelezve, hogy én azt se tudom, mi van, vagy egyáltalán miért néznek így rám. De aztán rájöttem, hogy ezek azt hiszik, hogy én együtt vagyok a mellettem álló sráccal. Mármint... pillanatnyilag vele vagyok, de nem úgy. Te jó istenem, hogy milyen előítéletesek tudnak lenni ezek a mai fiatalok! Tudják mit? Gondoljanak, amit akarnak.
Hiszen hamar leküzdöttük ezt az akadályt, vagyis Kazuma... sikeresen 'átrángatott' a tömegen, s végül szemem elé került az, amire már olyan régóta vártam. Nem mintha nem ennék mindennap bácsikámnál édességet... kell a napi betevő, a csokoládétól okosabb lesz az ember, vagy legalábbis könnyebben tudok gondolkodni vele, mint nélküle. Azonban Kazuma lekésett azzal a mondattal, hogy szolgáljam ki magam, mert amint rám nézett, már javában lenyeltem egy csokis süteményt... ennek meg is látszott a nyoma az ajkaimon.
- Hmmm... nyami. - de mivel bennem volt a jóneveltség, ezért meg is töröltem a szám.
- Szerintem vidd előlem az egész kócerájt, mert képes vagyok mindent megenni. - és ki nézné ki belőlem, hogy ilyen beles vagyok?

**Bengonin Kazuma** Pént. Ápr. 27 2012, 04:41

Na igen, mire visszanéztem, Misa már le is támadta az asztal tartalmát. Meg is jelent a fejem mellett egy mangacsepp, de csak ennyit mondtam.
- Jó étvágyat.
A magam részéről inkább egy pohár után nyúltam, amibe üdítőt öntöttem. Bár a bemutató után egyből az első csap megcsapolására adtam a fejem, még mindig eléggé szomjas voltam, szóval Misa-i gyorsasággal ürítettem ki a poharamat. Gyorsan újra is töltöttem és már ittam is bele, de aztán megállásra kényszerültem, ahogy visszaprüszköltem a számban levő lét a poharamba Misa megjegyzésére. Alig bírtam visszafojtani a nevetésemet. Csak akkor szólaltam meg, amikor leküzdötte a röhögésre való hajlamomat.
- Kétlem, hogy eléggé messze tudnám vinni előled - jegyeztem meg csalafinta vigyorral. - Különben is, szerintem jó darabig nem fogsz hasonló ételtömböt látni, szóval elégítsd ki magad, míg lehet.

Közben a bálterem népessége folyamatosan nőtt. Gyermektől az öregig minden korosztály tiszteletét tette, férfi és nő egyaránt. A bálterem pódiumán megint ott lehetett látni a kint már előadást tartó zenészeket, akik megint hangolni kezdtek. A hangzavar is nőtt természetesen a gyarapodó lélekszám miatt. Mondjuk, én már hozzá voltam szokva ehhez. Már a sokadik ilyen alkalmat nézem végig, lassan semmi érdekes nem lesz ezekben az ünnepekben. Összejön egy tömeg, beszélgetnek, hahotáznak, megtömik a hasukat, majd hajnalban hazabattyognak. Szokásos forgatókönyv, elővéve évről évre. Érdekes... akkor meg mi a manónak érzem úgy, hogy ma még történni fog valami fontos dolog az este folyamán? Ah, pasz, biztosan csak a túlzott optimizmusom szórakázik velem már megint.
- Hogy tetszik az esemény? - kérdeztem Misát a harmadik kiürített pohár után.

**Miyagi O. Misa** Szomb. Ápr. 28 2012, 21:12

- Köfi. - valahogy így csúszott ki a számon, miután még egy falatot sikerült lenyelnem. De úgy döntöttem, most többet nem eszek, tartogatom a további üres helyeket a többi ételnek a gyomromban. Legyen nekik hely bőven idebent. Ahogy elnéztem, Kazu pedig inkább szomjas volt, mint éhes, bár ezt nem is csodálom a kis bemutatójuk után. Valószínűleg akkor én is ennyit innék... vagy ki tudja, ha rajtam múlik, akkor akár kétszer ennyit is.
Kazuma nevetésén csak néztem rá, mintha valami történt volna, de egyszerűen csak...elbambultam, miközben őt figyeltem. Csak később jutott eszembe, hogy hozzám szólt, s hogy egyáltalán mit is mondott.
- Már miért ne tudnád? Egyébként is, szerintem ennél finomabbakat tudok sütni, ha adok rá magamnak elég időt. Egyszer megkóstolhatnád. - ezzel szerintem már el is mondtam mindent a tudásomról... tehát nem igényem a továbbiakban arra, hogy egyek ezekből a sütikből, ha tudok magamnak is készíteni.
- Tulajdonképpen nem is muszáj innen elvinni... elég az is, ha tereled a figyelmem. - elgondolkodom. - Zavar, ha téged nézlek a sütik helyett? - a kérdésemre mintha máris válaszolt volna, sokáig őt bámulom, de aztán feltűnik, hogy ez nem is megy olyan könnyen, mint azt gondoltam. Hogy miért? Egyrészt mert zavarba jövök, ha sokáig őt nézem, másrészt meg hülyének néznének a körülöttem lévők, harmadrészt pedig nem tudom akkor is őt bámulni, amikor megyünk valahová.
- Mégse. Tudod mit? Inkább... táncolhatnánk, azt hiszem. - talán ezt inkább neki kellett volna kérelmeznie.

**Bengonin Kazuma** Vas. Ápr. 29 2012, 22:32

Várnom kellett egy kicsit, mert Misa mint ha lehúzta volna a rollót az elméjére. Nézett rám, én meg vissza rá. Szóval míg várakoztam, most már a fogalmam sincs hanyadik pohár tartalmával húztam le a torkomon. Utána leengedtem a poharat, így láttam, hogy még mindig bámul. Ez viszont kezdett aggasztani, nem szokott ő ilyeneket csinálni. Már éppen emeletem a kezemet, hogy elhúzogassam a szemei előtt, amikor kiolvadt és megszólított. Huh, na ettől megkönnyebbültem.
- Hm, jól hangzik. Még úgy sem kóstoltam eddig a főztödet... mondjuk mikor kóstoltam volna, egyszer se voltam nálatok.
Ez pedig így volt, eddig a falut róttuk közösen, hol a dojoban voltunk, hol a fürdőben, hol más ismertebb pontjain a falunak. De valamelyikünknél egyszer se, max a ház előtt az ajtóban... Eh? Mi? Elterelni a figyelmét. Miért tenném ezt, jól tudom, hogy mennyire szereti az édességeket. De a jelek szerint már elkéstem, nem is kellett csinálnom semmit, elég volt a puszta létezésem. Szóval kezdődött köztünk egy jó hosszú, csendes szünet.

Közben a zenekar lágy muzsikába kezdett, megadva egy alaphangulatot az estének. Furcsa érzések kerülgettek, miközben ott álldogáltunk az élelemtől zsúfolt asztal mellett. Szívesen nyúltam volna a poharam után, hogy megint igyak, de aztán nem lett belőle semmi. Valamiért mint ha a tagjaim ólomsúlyúak lennének és nem lehet mozgatni. Nem tartott sokáig, míg ez a ,,figyelemelterelés" tartott, de nekem nagyon soknak tűnt. Egyre csak álltunk és néztük egymást, én meg éreztem, hogy elkezd verni a szívem úgy, mint ha ki akarna törni a bordáim közül. Még a gondolataim és kirakták a ,,szabadságon" táblát és csak Misa piszkálta a gondolataimat. De aztán, mielőtt még érdekesebb gondolataim támadhattak volna vele kapcsolatban, a szemkontaktus megszűnt, én pedig felszabadultam... hé, csak nem elvörösödött?

De aztán a kérdése megmosolyogtat.
- Pont ezt akartam kérdezni én is - nyújtom felé színpadiasan a kezem. - Nekem adja az első táncát, hölgyem?

**Miyagi O. Misa** Vas. Ápr. 29 2012, 22:51

Valahogy furcsa volt most ránézni Kazura... hiszen nem úgy néztem rá, mint ahogy eddig. Tulajdonképpen... mindidáig könnyen kibújtak a szavak a torkom mélyéről, s leperegtek a nyelvem hegyéről, de most mintha nem is tudnám, hogy mit beszéljek, vagy mit kellene mondanom. Sosem éreztem magamat zavarban mellette...hiszen ha jobban visszagondolok, az első alkalommal már úgy kommunikáltam vele, mintha ezer éve ismerném, és próbálnám felszedni. Igen, mert közben flörtölgettünk is. Aztán minden simán ment, megbarátkoztunk, próbálgattuk egymást a földbe döngölni, értem itt a közös "verekedéseket" a dojoban, és fürdőzgettünk is. Végül itt vagyunk, mintha ez idő alatt történt volna valami más, most a levegő is olyan... nem is tudom, milyennek mondjam. Szokatlan. Melegebb volt kettőnk között a légkör, mint eddig.
Aztán feleszmélve Kazuma felkérésére, elmosolyodok, s kezemet nyújtom, hogy megfogjam az övét.
- Örömmel. - válaszolom, s végül kezem az ő kezében landol, ahogyan végül elindulunk a táncparkett felé, ahol egy kisebb tömeg már összegyűlt a tánchoz. Ahogy elnézem, egyik párocska sem olyan lelkes a tánc iránt, mintha egy bábot mozgatnának odaföntről, vagy csak a mulatság iránti kényszer vinné őket rá. Én kifejezetten imádok táncolni, akármilyen táncról legyen is szó. Társas, vagy szóló. Hiszen hozzátartozik a színészethez... mint ahogy az ének is, s a verselés is... valamint többek között a zene.
Már más fénnyel a szememben fordulok Kazumával szembe, hogy egyik kezem a vállára tehessem, a másik pedig ugyanúgy a kezében nyugodhasson.

**Bengonin Kazuma** Vas. Ápr. 29 2012, 23:36

Hamarosan már a táncparketten voltunk, elvegyülve a többi táncpartner között. Nem igazán foglalkoztam velük, sem azzal, ők hogyan táncolnak. Igaz, én nem voltam valami nagy szakértő. Csak kerestem egy üres helyet a többiek között, ahol aztán szembefordultam a leányzóval. Ekkorra már apró keze a vállamon volt, szóval én is ráhelyeztem a magamét, karcsú csípőjére. Nem telt bele sok idő, mire elkaptuk a ritmust és elkezdtünk mi is táncolni. Mondjuk, nem tudom mennyire lehet táncnak nevezni az én próbálkozásomat. Nem volt sokszor részem ilyesmiben, akkor is csak Iginivel táncoltunk, aki inkább nem mondott semmit olyankor. Bár annyira rossz nem lehettem, mert egyszer se léptem Misa lábára a lágy tempójú táncikálás során.
- Fura, én eddig abban a hitben éltem, hogy botlábú vagyok.
Míg táncoltunk, folyamatosan Misa szemébe néztem. Valahogy nem tudtam levenni zöld íriszeiről a szememet. Alapvetően gyönyörűnek találtam azt a zöld szempárt, meg úgy alapvetően a lányt is. De most valahogy igéző hatása volt. Sikerült kiszakítania engem a külvilágból. Már csak a Misával közös valóságomban léteztem, nem zavartatva magamat más tekintetektől. Olyan jó érzés volt. Semmi gond, semmi panasz... csak egy szeretett személy... ó, bakker, miket beszélek én... pedig valahol úgy érzem, hogy ebben eléggé nagy igazság volt.
- Köszönöm, hogy eljöttél velem, Misa - mosolygok rá.
Nem vettem észre, de lassan, nagyon lassan, egyre közelebb vontam magamhoz a lányt.

**Miyagi O. Misa** Hétf. Ápr. 30 2012, 23:29

Még sose láttam Kazumát táncolni, csak harcolni... azt is többek között velem, vagy magánszámban. Valószínűleg többet nem is fogom már így tapasztalni a közelemben, hogy táncolna... persze sosem említette, hogy tud. De most legalább azt is kifejti, hogy úgy emlékszik, mintha botlábú lett volna. Ezen csak elmosolyodtam. Ha az is lenne, nem foglalkoznék vele igazán, hogy hogy táncol, mert nem a lépéseit figyelem. Tulajdonképpen nekem is csak spontán jönnek, megszokásból, már nem is figyelem, hogy hová lépek... szerencsére nem baltázom el.
- Ki tudja, hogy mi van rád ilyen hatással, hogy felejtheted a botlábad. - jegyzem meg, de azt is mondhattam volna, hogy hinni a templomban kell az első sorban. Ez, a tánc és minden más pedig hozzátartozik az élet mindennapjaihoz. Újra elmosolyodtam, s minél tovább néztem Kazu szemeibe, annál jobban mosolyogtam. Nem tudom, mi késztetett rá, de egyszerűen ha már ránézek, valami mintha megparancsolná nekem, hogy mosolyogjak. Már persze nem kényszerít, hiszen én is akarok egy boldog arckifejezést mutatni.
Amikor Kazu megköszöni, hogy eljöttem vele, egy pillanatra lehajtom a fejem, s egy kisebb hangot is adok a mosolyomnak, majd visszapillantok.
- Veled bárhová. - itt még ránézek, de ahogy közelebb húz magához, én is közelebb bújok hozzá, miközben a kezem kiemelem az ő kezéből, s egyenest a vállára teszem, miközben én is ráhajtom a fejem. Úgy érzem így magam, hogy akármi is történjen, biztonságban vagyok.

**Bengonin Kazuma** Szer. Május 02 2012, 00:03

A zene egyre lassabb és lassabb ütemet vett fel. Legalább is nekem rohadtul úgy tűnt. Folyamatosan kiszakadtam a valóságból. Már nem is igazán tudtam, hogy mit csinálunk tánc címszó alatt. Lépkedtünk még, de nekem valahogy már mint ha kiölték belőle a tánc részét. A lány karcsú teste hozzám simult, az egyik kezem továbbra is a derekán volt, de a másik a hátán már. Sokkal inkább ölelés szaga volt már, némi mocorgással egybekötve. A gondolataim kavarogtak, ahogy Misa buksija rajtam nyugodott. Olyan jó érzés volt, hogy itt van velem. Valahogy olyan érzésem volt, mint ha nem hiányozna semmi sem odabent. Most kerek egész volt a világ, benne együtt minden. Nem jutott eszembe semmi bántó, negatív dolog. Hogy a viharba juthatott volna eszembe, amikor csak a karjaim között tartott lányon járt minden egyes agysejtem. Halványan elmosolyodtam, ahogy adtam még egy kicsit a tánc látszatára és fordítottam magunkon egy negyednyit.

Nem tudom igazából, hogy mióta alakulhatott ki köztünk ez a sajátos kapcsolat, de mostanra vitathatatlanul megvolt. Mondjuk, már a találkozásunk se volt rendhagyó. Ha belegondolok, anno azért mentem ki a határra, mert valami külföldit kell idehoznom. Erre? Megismertem Misát. Azt a Misát, akivel az elmúlt két hetemet töltöttem. Most pedig ide is eljutottunk, hogy elhoztam a bálba. Nos, igazából nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy pontosan milyen is a kapcsolatunk. Hát, nem tudtam... pontosabban talán nem akartam megtudni. De most már egyre jobban éreztem, hogy nem bújkálhatok az igazság elől. Amint pedig tudatosítottam magamban a dolgot, elmosolyogtam. Kellemes érzés volt, miért nem tudatosítottam magamban előbb? De... valahogy átvette az érzés rajtam a hatalmat. Éreztem, hogy ezt most nem hagyhatom ennyiben, lépnem kell. Mert éreztem, hogy amit érzek, az nem csak egyoldalú. Valami ezt súgta nekem... és bíztam benne.

Nagyon kicsit hátrébb húzódtam, de nem nagyon. Nem mondtam volna le a közelségéről. A hátán levő kezemet behúztam kettőnk közé, az állacskáját pedig beakasztottam a mutatóujjammal. Szépen lassan pedig felfelé húztam az arcát. A tekintetünk találkozott, megint visszanéztek rám a gyönyörű zöld íriszek. Hívogatóak voltak. A tekintet pedig, amit vetettem rá... nem kellett megszólalnom. Sütött belőlük minden érzelem a lányra, ami kavargott bennem. Vártam egy kicsit, hátha mégiscsak megijeszti őt az, amit láthat. Ám ez nem tartott sokáig. Misa nem félt, éreztem rajta. Vagy talán csak ezt akartam érezni... ám az arcom szépen lassan megindult az övé felé...

Ajánlott tartalom