Utcák/terek

- Szúúszáá...
Szaporán sóhajtozva próbál úrrá lenni egyre inkább elhatalmasodó rosszullétén, több-kevesebb sikerrel. Két öklendezés között átfut az agyán az az ironikus gondolat, hogy soha nem hagyta még el a Rejtett Fű falut, hogy legalább egyszer ne dobta volna ki a taccsot. Szégyen, de ez van.
- Kislány, kislány... Te csak hányni jársz ide?
Korholja magát csendesen egészen addig, amíg a fiú segítségére nem siet. Bár meglehetősen frusztrálja a tudat, hogy Yamato buzgón segíteni próbálva legyeskedik körülötte, miközben Ő éppen szélmalomharcot vív a szervezetével, törődötten hagyja. Jobbat úgysem tud tenni, s bár kínos volna bevallani, de igazából rá is szorul. Együttműködik, amikor a homokninja a legközelebbi bokorhoz vezeti, bár több már nem tud kijönni belőle - lévén, hogy nincs minek. A segítőkésznek szánt kérdésre egy csöppet flegmán vág vissza, mintha a dacos viselkedéssel enyhíthetne helyzete kínosságán:
- Inni? Nem pont amiatt görnyedek itt? Végül is igazad van, ártani nem árthat... Hozz még egy szakét!
Ha elutasító választ kap, végre kihúzva magán, okoskodó hangon kezd érvelni:
- Csak nem gondolod, hogy a pia miatt volt? Ugyan már... Egy csomó nő csinálja ezt. Igazából örülnötök kéne, mert értetek tesszük! De Ti mit gondoltok? Biztosan részeg a p*csa! Ezt mi? Hát most talált, süllyedt!
Hirtelen mozdulattal a köpenye alá nyúl, és egy apró kis mókust nyom Yamato kezébe, majd azzal a lendülettel el is terül a legközelebbi tiszta bokorban.
- Vigyázz a picikémre... Átkozottul agilis tud lenni... Van kedved énekelni?
Meg sem várva a választ már rá is kezd egy nyálas Tea országi sláger nyitányára.

A lány elég rosszul festett, de legalább már nem hányt. Mivel már említette, hogy üres a hasa, ezen nem is lepődtem meg. A kérdésemre, hogy hozzak-e valamit inni, elég flegmán válaszolt és nem is azt, amire kérdeztem. Én ugyan vizet esetleg teát gondoltam, de ő még egy adag saket akart. Először húzódtam az ötlettől, de miután a fejemhez vágta, hogy milyen vagyok egy gyors mondattal elindultam.
- De pont a pia miatt van. Mit gondolsz, amikor azt mondod, hogy a nők a férfiak miatt csinálják ezt?
Azt már nem tettem szóvá, hogy csúnya látvány, mikor egy értelmes nő hányásig issza magát, de ez az ő dolga. Még megvártam a választ, ami megváltoztatta a véleményem. Inkább itt maradtam. Ekkor Akane a ruhája alá nyúlt és egy mókust nyomott a kezembe, hogy vigyázzak rá, ő pedig elfeküdt a porban. ~Van-e kedvem énekelni? Inkább sírni szeretnék.~ Miközben ezen rágódtam a lány énekelni kezdett. Ez megőrült. ~Mi a halált csináljak a lánnyal, aki itt fetreng egy bokorban és énekel? ~ Megpróbáltam felsegíteni és ha minden jól megy, akkor felkapom a hátamra és keresek valami helyet, ahol ehetünk pár falatot.

- Szerinted mégis mire gondolok..? Úgy nézek én ki, mint akinek gondolatai vannak?! Sebaj... Segíts felkelnem.
Nyeglén belekapaszkodva Yamato segítő karjába hagyja, hogy a fiú felsegítse. Józanabb pillanataiban talán maga fölé köpne egy hegyeset, hogy vezeklésül aláálljon, de úgy tűnik, most igen kevéssé zavarja kiszolgáltatott helyzete, valamint az, hogy majdhogynem vadidegen shinobik gyámságára bízza magát háborús időkben. Mihelyst sikerült vertikális helyzetbe erőlködnie magát, kezét a fiú felé nyújtja, majd gügyögő hangon szólal meg:
- Gyere ide szívemnek kicsi szottya!
Mielőtt a bábmester még félreértené a meglehetősen fura közeledést, észreveheti, hogy a mókus fürgén lepattan válláról, hogy gazdája karján végigtipegve ismét annak köpenyében leljen oltalmat az éj hűvöse elől. Valami érthetetlen nyelven még duruzsol valamit állatkájához, mire az engedelmesen bemászik belső zsebeinek egyikébe. Bozontos, gallyakkal és levelekkel tarkított hajával akár erdei nimfa jelenését is kelthetné, ha az összképet nem döntené rumba... azaz romba erőtlen csuklása és ringatózása. Ügyetlenül leporolgatja magát, tessék-lássék ritkítja egy csöppet a hajkoronájába fészkelt élővilágot - rövid ügyködése eredményeképpen már majdnem úgy néz ki, még mielőtt belépett volna a szállodába. Persze ez csak a látszat.
- Figyelj Öcsi... Nem hiszem, az lett volna a terved ma éjszakára, hogy részeg tyúkokkal mész kétes engedélyű kajáldákba, szóval egy cseppet sem fogok megsértődni, ha továbbállsz. Viszont ha még mindig nem tettél le arról, hogy a társaságom... Fényében lubickolj, akkor tudok egy egész pofás kis éttermet a közelben. És ha még elfelejtettem volna mondani... Az utolsó a záptojás! Hihhhííí!
Meg sem várva a fiú feltételezhetően döbbent reakcióját futásba kezd a falu utcáin. Szülőfalujában is sokszor hódolt e hóbortjának - csak céltalanul futni az éjszakában, amíg a fáradtság térdre nem kényszeríti - bár meglehet, akkor biztosabb lábakon állt. Ugyan még így sem lassú: a fiúnak igyekeznie kell, ha be akarja hozni lemaradását.

A lány elfogadta a segítségem, valahogy egyenesbe állította magát és nagyjából úgy nézhetett ki, mint amikor még józan volt. Bár nem hiszem, hogy a belsőt tükrözte volna a kinézete. Aztán a lány a mókust hívta, ami egy kicsit félreérthető. Ekkor eszembe jutott, hogy Ocút a fogadóban hagytam. ~Visszamenjek, vagy jó lesz az ott? A lány miután egy kicsit magához tért olyanokat vágott a fejemhez, hogy szinte kivörösödtem. Valóban nem volt tervben, de mindenkinek szíve joga leinni magát, ha akarja. Ezt közöltem a lánnyal is, hogy nem érdekel, ha részeg sőt még vele is maradok. Aztán a lány megérintett és azt mondta, hogy az utolsó a záptojás és futásnak eredt. Mire észbe kaptam már elég messze járt, de azért még láttam. A lány után kezdtem szaladni, majd aktiváltam a shunsin no jutsut, hogy legalább valamennyit behozzak a lemaradásból, bár leelőzni nem tudtam, de elég sokat behoztam. Mikor a jutsu leállt futottam tovább, hogy behozzam Akanét, de ennek kevés esélye volt. Most egy másik trükköt vetek be, vagyis a chakrafonalakkal elkapom a lányt és azzal lassítom.

Hiába a lépéselőny, a fiú eszénél van, és ninjatechnikával hozza be az egérutat, amin akaratán kívül a lánynak adott.
~ Csaló! ~
Efféleképpen bosszankodik magában a rövidtávfutóként frissen debütált kunoichi. Több nem is igazán tudna eszébe jutni, de ezek már olyan részletkérdések, amik bármilyen olvasót hidegen hagynának, így el is tekinthetünk tőlük. A jelek szerint Yamato nem szégyell jutsukat használni egy szimpla futóversenyben, bizonyára megalázónak érezné a "záptojás" titulust. Persze mindez csak Akane tévképzete, de ha mindezt egyszer már a fejébe vette, akkor halva született ötlet lenne próbálkozni, hogy a fiú meggyőzze az ellenkezőjéről. A lány úgy dönt, Ő nem aljasul a csalás szintjére, a moralitás valóságos Tartaroszába, így Ő nem folyamodik hasonló cselekhez. Sőt, mi több, megengedi magának azt a luxust, hogy sprintelés közben csípőből hátrafordulva még gúnyos arckifejezéssel öltögesse nyelvét versenytársára. Az a pár pillanat, amíg tekintetét nem szegezi az előtte elterülő útra, pont elegendő ahhoz, hogy egy apró kődarabon lendületét elveszítve jókorát harapjon a nyelvébe, de még ez sem akadályozza meg abban, hogy vért köpködve-prüszkölve kiáltsa a bábmester felé:
- Nyenye nyenye nyenyeee! Úfisz én nyeleek!
Yamato azonban újabb trükköt húz elő a tarsolyából, és a bábszínházhoz használatos chakrafonalaival próbálja szabotálni Akane lépéselőnyét - meglehetős sikerrel. A szöszkének ez már túl sok egyszerre, egyensúlyát teljesen elveszítve, lendületét azonban megtartva vágódik hasra az utca közepén, jókora porfelhőt kavarva maga körül. Eszméletét ugyan nem vesztette el, de nem mozdul, hadd higgye csak a fiú, hogy félájultra gáncsolt egy részeg lányt. Szemét behunyva, elterülve a földön várja a segítséget - a visszatartott kuncogástól és a futástól ziháló mellét leszámítva akár hullának is nézhetné a gyanútlan járókelő...

Yamato nem azért vetette be a shunsin no jutsut, hogy ne ő legyen a záptojás, hanem mert a lány kihasználta, hogy épp a lányt igazgatja és próbálja segíteni. Akkor a lány hátrafordult és a nyelvét kezdte öltögetni és gúnyos arckifejezést öltöt, mint egy 5 éves, aki nem kapta meg, amit akart, vagy csak gonoszkodik a fiú barátjával. Ekkor Akane valamibe megbotlot és a nyelvére harapott, amitől csurom vér lett a szája, amitől a lány köpködéssel akart megszabadulni. Végülis, ha valami a szádba van, amit nem akarsz, hogy ott legyen így a legkönnyebb megszabadulni tőle. Miközben Akane köpköd és prüszköl a fiú felé fordul.
- Nyenye nyenye nyenyeee! Úfisz én nyeleek!
- Mit akarsz nyelni? - Viccelődött a fiú, nem sejtve az utolsó szó mélyebb jelentését. - Maximum vért, de azt sokat.
A chakrafonalas terve bejött, de nem épp ahogy aakarta. A terve ugyanis az volt, hogy a derekát fogja meg és egy kicsit lelassítsa, nem az, hogy elgáncsolja, már pedig az utóbbi sikerült. A lány nem mozdult, így Yamato egy kicsit bepánikolt, hogy baja esett a lánynak. Közelebb ment, majd a vállát próbálta megérinteni a lánynak, majd a kezét, de véletlenül a keze lecsúszott és olyan helyen érintette a lányt, ahol nem tervezte és egyből el is kapta a csíntalan testrészt és újra csak a vállát lökdöste, de semmi.
- Kapsz egy vödör vizet, ha nem kelsz fel vagy nem mutatsz életjelet. - A fiú megpróbálta kitapintani a lány pulzusát a nyakán, mikor megérezte a lüktetést egy kicsit megnyugodott. ~Remélem a víz emlegetése megteszi a hatását.~ Somolygot magában a fiú.

Yamato gúnyos megjegyzését vagy meg sem hallotta, vagy egyszerűen ignorálta, mindenesetre válasz már nem érkezik, talán ideje sem lett volna kinyitnia a száját a becsapódás előtt. Mindenesetre nem kell csalatkoznia számításában, a fiú gyanútlanul a segítségére siet, mit sem sejtve arról, hogy a lány csupán szimulál. Magában számolva a pillanatokat vár a legmegfelelőbb alkalomra a revansig, azonban egy szerencsétlen "véletlen" folytán sikerül telibetapiznia az ikrek egyikét. Persze, most jönne a "itt görbüljek meg, a szándékos volt, de azért megfoghatom még egyszer?" című műsor. Aha. Meg még mit nem...
~ Ezt megjárod Sültuborka, de meg ám! ~
Fortyog magában a dühtől, épp csak egy szikrára van attól, hogy felrobbanjon, de síri nyugalmat erőltet magára. Épp csak annyi ideig vár ki, hogy elaltassa a kis perverz gyanúját, majd kezét a Tőle telhető leggyorsabban a melle fölé kapja kezét, ujjaival a Patkány kézpecsétet formázva. Kárörvendő csengéssel búgja az alkalmazni kívánt technika nevét:
- Kage Kisshin no Jutsu...
Hacsak számításai nem csalnak, vagy Yamato nem rendelkezik rendkívül fejlett reflexekkel, az árnyékfonal pillanatok műve alatt eléri, lévén a köztük lévő már-már intim távolságnak. Arról nem is beszélve, hogy a sötétség is a Nara malmára hajtja a vizet. Ha a technika bevált, a bábmester képtelen önálló mozdulatokra, csak azokra képes, amiket a lány is végrehajt. Akane gyorsan álló helyzetbe küszködi magát - ezek a mozdulatok meglehetősen komikusak lehetnek a fiú részéről, már ha a trükk bevált -, majd végrehajtja a jutsu második felét is: emberalakokat formál a köztük húzódó árnyéksávból, akik lefogják mindaddig, amíg hősnőnk vissza nem nyeri lépéselőnyét. Ha kellőképp messzire jutott, megszünteti a technikát és gőgösen visszakiált:
- Szép pjóbálkoszász folt Tapizó-san, cak nyem folt penne elék ityekeszet. Talán majt legköszelepp. A száptojász fiszeti a kaját!
Miután befejezte retorikailag páratlan monológját, újból futásnak ered.

A lány miután tényleg véletlenül megérintettem az almáit még mindig nem reagált rá. Vagy valamire készül vagy tényleg elájult. Hirtelen a lány megmozdul és a patkány kézjel segítségével kárörvendően kimondja a jutsu nevét: Kage Kisshin no Jutsu. Mivel nem ismerem a technikát nem tudom, hogy merről jön a támadás, így bekapom. Érzem, hogy nem tudok mozogni, de a következő meglepetés jobban fáj. A lány talpra áll és az árnyékából hirtelen emberek formálodnak, akik lefognak engem, szinte a levegőt is kiszorítva belőlem. ~Franc, mért nem öntöttem inkább le egy vödör vízzel. ~ Közben Akane egy jól összetett, bár annál sejpítösebb monológgal futásnak eredt.
- Szép pjóbálkoszász folt Tapizó-san, cak nyem folt penne elék ityekeszet. Talán majt legköszelepp. A száptojász fiszeti a kaját!
~Ezt érdemlem, hogy segíteni próbálok valakinek, akot én sodortam veszélybe.~ Yamato jót röhögött ezen a gondolaton és észre se vette, hogy a jutsu közbe feloldodott, mert Akane már messze járt. Mikor észrevette a lányt, aki egy pontnál nem volt már nagyobb, ő is futásnak eredt, de most nem aktiválta a shunsint se más technikát , ugyanis pont amiatt került ebbe a helyzetbe. A lány kezdte, azzal, hogy kihasználta, hogy épp azon aggódik, hogy jól van-e, igaz ő utána meg cselt a futóversenyben 2* is, de ezt kilátta, végül a lány a a tettetéssel és a jutsujával ismét megszívatta, így ha úgy vesszük, akkor kvittek vagyunk. Az persze hősünknek eszébe se jutott, hogy letapizta a lány tejcsárdáit. Yamato miközben ezen gondolkodott futott, mint aki megőrült, hogy utolérje a lányt, bár ennek kicsi a valószínűsége, mert ő már megérkezhetett az étteremhez, így valószínű, hogy Yamának kell fizetnie a vacsit.

Talán beláthatjuk, hogy a Nara némiképp túlzásba esett a technika használatával, mind a választott jutsu fajsúlyát, illetve a szorítás erősségét tekintve. De ha figyelembe vesszük, hogy alapjában véve intoleráns azokkal szemben, akik nem tisztelik női mivoltát, és a szaké szíverősítő hatását, mindjárt érthetőbb lesz, miért is lett olyan paprikás a hangulata az imént. Ha minden egyes próbálkozónak naivan nevetgélve hagyná az ilyesmit, mára már a derekát csapkodnák gömbölyded büszkeségei, ami valljuk be, még ráér vagy hatvan évet. Az árnyékmegkötésnek köszönhetően meglehetős előnyre tett szert, talán épp eleget ahhoz, hogy a fiú szem elől veszítse, ez pedig nem lenne fairplay a részéről. A következő saroknál éles kanyarral vágódik be a szűk sikátorba, majd a fal tövének rogyva próbálja kissé kipihegni a futás okozta fáradalmat. Miután alaposan megtörölgette bíborszín kimonójának ujjában, mutató és középső ujját a szájába kapja. Mielőtt még bárki azt gondolná, hogy be akarja fejezni, amit a szálloda bejáratánál elkezdett, halványzöld derengés szűrődik át az arcán, mintha csak dúsított uránra harapott volna. Pár pillanat műve alatt végez az egész procedúrával, és mire abbahagyja a szájában való turkálást, a nyelvének már ismét kutyabaja. Így azért mégiscsak könnyebb lesz sejpítés nélkül megszólalnia, a tervezett vacsora elfogyasztásáról már szót sem ejtve. Lopva kikukucskál a sarok mögül, s ha úgy látja, hogy versenytársa épp eléggé behozta a lemaradását, felkászálódik a földről, és sietős léptekkel az étterem felé veszi az irányt. Már úgyis közel van...

Yamato nem nagyon látta a lányt, így reménykedve, hogy megtalálja vagy legalább a lány megvárja. Yamato futott, csak futott, néha aktiválta a sunshint, hogy egy kicsit csökkentse a távolságot. Már kezdi kivenni a lány alakját, aki egy sikátorba kanyarodik be és nem sokkal ezután zöldes fény kezd el derengeni a szük utcácskából. ~Vajon mi történik ott?~ Miközben a lány valamit csinál, amitől a zöld fény keletkezik tovább futok. Közben Akane végez és újra futásnak ered. ~Így nem érem utol.~ A lány nincs messze, de túl közel van az étterem, így valóban nem értem utol.

Mélyentisztelt Hölgyeim és Uraim... A paralimpiát a konohai színekben versenyző játékos nyerte meg!
Akane diadalittas szakítja át képzeletbeli célszalagját, mielőtt az eldugott kis kifőzdéhez érne. A tulaj a közeledő hangok zajára gyorsan felkap a pultról egy csorba konyhabárdot, hátha egy patkány volt olyan szerencsétlen, hogy bemásszon a sárkány barlangjába, így szerezve a szakácsnak némi plusz bevételt, de amint meglátja, hogy potenciális vevő közelít, a bárdot a háta mögé kapja, és legszívélyesebb mosolyával köszönti a lányt. A szőke alkoholgőzös "yostét"-te viszonozza a gesztust, majd fáradtan az apró bódé egyik magasított székére veti veti magát.
- Tavaszi tekercset szeretnék, az Úr számlájára!
Mutat hüvelykujjával a háta mögé, a lassacskán szintén célba érő Yamatora.
- De hát mi nem árulunk kínait... Persze ha a Hölgy úgy óhajtja, mindjárt megoldjuk. Mo Ching!
A szakács egyetlen kiáltására egy tízévesforma, degeneráltképű kis kölyök rohan ki egy függöny mögül, kötelességtudón várva a tulaj parancsát.
- Mo Ching, már ezerszer megmondtam, hogy ne túrd az orrod a vendégek előtt! Moss kezet, és keress a konyhán tavaszi tekercsnek valót a Hölgyikének!
- De mi nem is kínai...
- Kuss! Vagy mész le a gödörbe! Ezt akarod? Most pedig eriggyé'!
A kis hikomat félénken elrohan gazdája elől, vissza a függöny mögé. A harcsabajszos öreg ismét a vendégéhez fordul:
- Kis türelmet kérek Kisasszony... És az Úrnak mit adhatok?
Fordul az épp megérkező Yamato felé.

Én még mindig futok, mikor látom, hogy Akane megérkezik egy étterem elé és belép. A verseny eldőlt, de legalább tudom, hogy nem kell már sokat futnom. A hátralévő távot futva teszem meg, hogy ne maradjak túlságosan szégyenben. Aztán épp beesik a helyre, ahol már a lány már rendelt is. Épp hallom, hogy a főnök türelemre inti a lányt, majd felém fordul, hogy mit kérek.
- Ugyanazt, amit ő és még egy zöld teát, ha lenne szíves.
Kérésemre a tulaj eltűnik hátul és ordibál a kisgyerekkel, akit én nem láttam, hogy csináljon még egy adag tavaszi tekercset és dobjon fel a tűzre főzővizet a teának.
- Ennyi? Egy tavaszi tekercs? - fordulok a lány felé.
Ha visszajön a tulaj, akkor közlöm, hogy egy nagy adag rament és egy tál sushit is kérek. Remélem nem lesz pocsék a kaja, bár jelenleg mindegy, bármit megennék.

Kisvártatva Yamato is megérkezik az éjjelnappali kifőzdéhez. Bár az idő nem sürgeti, mégis futva érkezik meg, talán afféle becsületbeli ügynek tekinti az iménti kis játékot, a lány képtelen komolyan belelátni társa motivációiba. A homokfalusi nem különösebben beszédes, csak a rendelésére kérdez rá kissé szkeptikus hangnemben, majd tovább hallgat. Lehet, hogy egy csöppet berágott volna Miss Konoha 2012 iménti akciói miatt? Nem tűnik túl haragtartó srácnak, sokkal inkább az lehet a magyarázat visszafogott viselkedésére, hogy nem az a fajta, aki szereti irányítani a társalgás menetét, sokkal inkább csak tűri, hogy az ár sodorja magával. Sebaj, Akane nem riad vissza attól sem, hogy ha szükséges, akkor harapófogóval húzza ki a válaszokat az ifjú shinobiból. Nem azért tett több mérföldes kitérőt a hazafelé vezető úton, hogy unatkozzon, mint egy lúzer... Amíg a rendelésükre várnak, a szöszke ismét szóra fakad:
- Nem félsz, hogy ellopják a bábodat, amíg mi itt ücsörgünk? Szó sem róla, imádom az itteni lakosokat, de eléggé csóró környéken szálltunk meg, és nem is gondolnád, hány havi megélhetésüket biztosítja egyeseknek, ha elviszik a legközelebbi vastelepre. Az pedig gondolom igencsak szíven ütne... Ha gondolod visszanézhetünk érte, miután itt végeztünk. Esetleg leguríthatunk még egy párat, mielőtt továbbmegyünk valahova máshova, mert kezd kínosan fájni a fejem, és semmit sem utálok jobban az aznaposságnál. Unatkozom... Mondj már Te is valamit, mert helyben felvágom az ereim...
Köpenyébe nyúlva ismét előveszi szendergő állatkáját, majd a pultra teszi. Ez talán nem lenne az egészségügyi hatóságok kedvére való, de tulajdonképpen az egész hely a tisztességes vendéglátás szembeköpése. Annyi baj legyen, a lány sosem volt túl finnyás az ilyesmire, feltéve ha volt benne már legalább töltet. Józanul talán kétszer is meggondolná, mielőtt efféle helyre teszi be a lábát, de jobban úgysem talált volna ilyen késői órán. Ismét csak kínos csönd áll be a beszélgetésben, és ellenállhatatlan késztetést érez, hogy megtörje egy teljesen oda nem illő kérdéssel:
- Neked mi volt a legkínosabb pillanat az életedben?

//User most lehet offline lesz egy pár napig, max valamelyik barátomtól tudok majd írni, szóval ne lepődj meg, ha inaktív leszek//

Érkezésem után le is adtam a rendelésem. A lány is, mivel én is, csöndben üldögélt, majd szóra fakadt, amit nem tírtem túl jól, jobban szerettem a homok csöndjét, ott éreztem magam otthon egy nagy homok kupac tetején, amit a szél fújt össze egy szélvihar alkalmából.
- Nem tudom, hogy féljek-e, de szerintem nem lesz baja, ugyanis nem fémből van, hanem élő emberből. Nem kell megijedni nem öltem meg senkit érte. Egy volt testvérem halt meg egy küldetés alatt mellettem és mivel nem tudtam elviselni, a testét hazavittem, ahol a mesterem napok alatt csinált belőle egy bábot. De azért jó lenne, ha visszanéznénk.
A lány tovább folytatta a monológját, arról, hogy fáj a feje és semmit nem utál jobban az aznaposságnál. ~Unatkozik? Ennél izgalmasabb dolog kevés minden van, tehát ő is olyan, aki elfut a dolgok mellett.~ Miközben ezen morfondíroztam, elhatároztam magam, hogy ezen változtatok, ha tudok.
- Nem szeretném, ha ártanál magadban, de olyan vagyok, mint a homok, szeretem a csendet, de szívesen hallgatlak. Ha gondolod miután befejeztük az evést és visszanéztünk a bábomért én mutatnék valamit, amit minden nap láthatsz, mégis az emberek többsége általánosnak véli és elfut mellette, ugyanúgy, ahogy az élet mellett is. - vezettem fel a dolgokat nyugodtan.
Miután végeztem a monológommal vártam a lány válaszát és az ételt, de közben még mindig gondolkodtam, hogy hova is vihetném.

A vén szakács kisvártatva meg is hozza a páros rendelését, behízelgő mosollyal tálalva a késői vacsorát. Akane szemében mohó csillanással szemeiben kap evőpálcikái után, majd úgy esik neki sovány kis adagjának, mint akit éheztetnek. Ami annyira nem is áll távol a valóságtól, elvégre saját döntéséből nem vett magához ételt több-kevesebb ideje. Az étel meglepően finom a kifőzde színvonalához képest, de nem marad túl sok ideje kiélvezni a nyelvén tomboló ízorgiát, minthogy némileg mélyrehatóbb személyleírást kap Yamato bábjáról, mintsem tudni akarta. A falat a torkán akad a gondolattól, hogy alig pár perccel ezelőtt még egy tartósított tetem társaságban ücsörgött. A lány egy teljesen különböző kultúrából érkezett, mint a fiú, és számára a holtak iránti tisztelet már-már a beteges perverziót határát súrolja. Fintorba ránduló arca elé kapja kezét, mintha csak véletlen nyelt volna félre az előbb. Bármennyire is idegen számára a szeretetnek efféle kifejeződése, semmiképp sem szeretné megbántani a homokfalusit.
- Hát ez igazán... Érdekes. Én sajnos otthon hagytam a testvéreimet, de alkalomadtán majd én is bemutathatom a kis szörnyetegeket.
Ostoba válasz ugyan, de jobb nem tellett ezúttal sem a Narától, anélkül, hogy ne mondott volna valami olyasmit, amivel megbántotta volna társát. Kissé elcsendesedve, étvágyát valahol a párbeszéd elején felejtve bökdösi pálcikáival a tányéron maradt elemózsiát, olykor kénytelen-kelletlen leerőltetve egy apró falatot a torkán. Szerencsére a társalgás meglehetősen éles kanyart vesz, és nem feszegetik tovább a bábosdit. Épp elég a tudat, hogy még vissza kell menni érte...
Yamato továbbra is hallgatag, sztoikus marad, de úgy látszik, ezt cseppet sem próbálja véka alá rejteni. Nem is baj, ha mindenféle ember kedvéért levetkőzné igaz jellemét és pusztán megfelelési vágyból próbálna kierőszakolni magából olyan témákat, amik nem is érdeklik Őt, akkor saját gyengeségét igazolná. Akanénak halvány sejtése sincs, mit készülhet mutatni neki Yamato, de úgy sejti, hamarost választ kap minden kérdésére. Minél előbb túlesik rajta, annál jobb.
- Már úgysem vagyok túl éhes, ha befejezted, akkor el is indulhatunk. Nem tudom, milyen szórakozási lehetőségek adódnak még a faluban, de ha gondolod, megnézhetjük később, éjszaka is nyitva van-e a fürdő.

//A játék befagyasztva//

Érdekes nap volt a mai! Gondoltam magamban, hogy miután ennyi szenvedtem ezzel a vérvonal képességgel és végül egy jutsut is sikerült elsajátítanom ráadásul komolyabb szinten mint az anyám erre azért már büszke voltam ugyanis anyám jounin rangú shinobiként volt számon tartva. Felfedező útjaim során rájöttem, hogy a faluban vannak ilyen eldugott kis terek ahonnan el lehet rejtőzni a kíváncsi szempárok elől és nyugodtan pihenni gondolkozni...
Amint odaértem a kedvenc kis teremhez arra lettem figyelmes, hogy az egyik padon egy fiatal srác ül. Nálam fiatalabb lehetett ugyanis még nem hordta azt az idióta taktikai mellényt amit én elfogadtam ugyan, de eddig még csak a vöröses kopott kenshiro kabátom alatt hordtam csak. Ahogy így figyeltem a fiút rájöttem arra is, hogy nyomós okból lehet itt ugyanis feszülten várt valakire. Nem akartam zavarni ezért csak elsétáltam előtte leheveredtem a fűbe és az elmúlt napokon gondolkoztam. Az, hogy eljöttek hozzám a teknősök és tudomást adtak magukról arra enged következni, hogy más Kenshiro is él még. Tehát nem mi vagyunk az egyetlen leszármazottak Kurayamival ez jó hír de vajon hol találhatom meg őket? Jelen pillanatban egy fiúról tudok. A konohai Kenshiro Mirubiról!

Ahogy elsétáltam a fiú előtt megpillantotta apám kabátját és mintha ez kihozta volna sodrából. Aztán már csak arra emlékszem, hogy egy felém mutogat és szinte már fenyeget. Ám kimondta a varázs szót amiért nem kezdtem el azonnal kézjeleket formázni... Ő egy Kenshiro lenne? Élnek kenshirok hozzám ilyen közel? Kusagakuréban. Erre egy pillanatra lefagytam és a gondolataimból csak arra eszméltem fel, hogy a kis genin elővesz egy akkora pengét mint ő maga. Remélem ezzel nem akar nekem rontani... Nem rezeltem már be mer láttam már ennél nagyobb kardot is de kisgyerek kezében ekkorát még nem nagyon!
Felemeltem a két kezem és védekezően mondtam neki...
- Nyugi, nyugi... A nevem Kenshiro Karu. A kenshiro klán leszármazottja vagyok. És téged, hogy hívnak? Hogy kerülsz kusagakuréba? Vagytok többen is? Vannak esetleg rokonaid is akik kenshirok? - Csak úgy záporoztak a kérdéseim és kezdtem bízni egy kicsit abban, hogy talán mégsem vagyok egyedül!

A fiú úgy látszik ugyanúgy meglepődött ahogy én. A nevek amiket mondott egyáltalán nem voltak ismerősek de ezek szerint akkor élnek még Kenshirok ráadásul itt Kusagakuréban rajtam kívül. Hát ennél jobb hírt nem is kaphattam volna a mai nap folyamán. Tehát akkor mégsem egyedül vagyok a világ ellen hanem vannak társaim akikkel a származás tehát a vér köt össze. Ez annyira mélyen érintett, hogy egy pillanatra el is érzékenyültem aztán gyorsan válaszoltam Kawa kérdéseire.
- Én kirigakuréból származom. A szüleim pontos nevét nem ismerem illetve nem emlékszem rá mert nagyon régen megölték őket. Jelen pillanatban kusagakurei chuunin vagyok de életem nagy részét szökött ninjaként töltöttem bérgyilkosságból fentartva magamat.
Mindent elmondtam gyorsan a fiúnak magamról illetve a testvéremről. A vér miatt megbíztam benne jelenleg jobban mint magában Enrakuban! Egész nap együtt lógtunk az ifjú kenshiróval és meg kell mondjam kellő képpen a szívemhez nőtt, de egy komolyabb dolog miatt most el kell hagynom Kusagakurét...

Kaland lezárva! A küldetésről pmben egyeztetünk Hashinak címezd a kérdést!

Utcák, terek, és egyéb helyek, amelyeken keresztül-kasul bolyongok. Karjaimat leengedve sétáltam, néha, hogy ne unatkozzam, futottam a városban. Hogy volt-e célja, fogalmam sincs. Csak mentem. És vártam. Mert reméltem, hogy történik végre valami. Közben a város mozgott, nyüzsgött. A sok, úgymond "átutazó" között járkáltam, néha összepréselődve a tömeg között. Egy nagyobb téren átsétálva, miközben a sok ember ide-oda ment, csak halkan jegyeztem meg:
- Mindig is ennyien voltak a városban? 
A nap sütött, és enyhe szél lengedezett az egész téren. Kisebb madarak lépkedtek a téren, és néhány ember hangosabb hallatára elrepültek.
Leültem egy padra, és a dzsekim egyik zsebében kezdtem turkálni. Egy kis papírt találtam benne valami küldetésről. 
- Biztos, régebbről való - gondoltam, és elkezdtem olvasni a papíroson álló szöveget. A rajta lévő dátum szerint ma kaptam. De hála feledékenységemnek, teljesen elfeledkeztem róla. Most még egyszer meg néztem a dátumot, és rájöttem, hogy ez a papír nem az én első küldetésem feladatát írja le. De ezzel nem foglalkoztam. Inkább vártam, hátha jön valaki, és megoldja, hogy ne unatkozzak. A papírt vissza gyűrtem a zsebembe. Most már inkább a téren lévőket figyeltem. De pár perc után rájöttem, hogy inkább folytassam a bolyongást. Elhagytam a teret, és az egyik utca felé vettem az irányt. Ez az utca csaknem teljesen üres volt. Tökéletes hely a bolyongásra! Így, ebben a kis utcába kezdtem fel-alá járkálni.