Re: Határvidékek

**Shunsui** Vas. Aug. 26 2018, 13:23

Madara

A helyiségen belül nem épp kedvező fényviszonyok fogadták. A látást megnehezítette, hogy csak egynéhány lámpa világított elszórtan és folyamatosan, a többi csak épphogy pislákoltak. Ebben a nehezített körülményben is próbált nyugodt maradni és nem idegeskedni a rá váró ismeretlentől. A hosszú asztalok melletti feldöntött székek elgondolkodtatták, olyannak tűnt a hely, mintha valami átvágott volna a termen, valami nagy. Síri csend honolt, csak Shunsui lépteinek halk hangját lehetett hallani, annak, aki nagyon fülelt. Hülye lett volna zajt csapni és magára vonni a figyelmet. Ilyen esetben az a jó, ha ő tud meglepetésszerűen lecsapni és nem fordítva. Nem ismerte a megszökött személyt, nem tudott róla semmit. Fogalma sem volt mire lehetett képes, így az lehetett a legjobb, ha gyorsan el tudná intézni. Neki kellett élnie a meglepetés adta lehetőséggel, mert akkor talán könnyű dolga lett volna. Sosem becsülte alá az ellenfelét, főleg úgy, hogy még nem is látta. Gensai alaposan a fejébe verte, szó szerint. Púp, a púp hátán volt a fején, mire nem vette könnyelműen, mikor olyan ált előtte, aki nem tűnt veszélyesnek vagy erősnek. Márpedig mindenféle ellenféllel állította szemben a Mestere.
~ Jó lenne, ha könnyen végre tudnám hajtani a feladatom… vagy legalább gyorsan. ~ reménykedett benne ~ Ám valami azt súgja nekem, hogy nem így lesz! Ha csak a hely urára, Orochimaru-ra gondolt, minden, csak nem könnyen elvégezhető feladat képe lebegett az elméjében. Ez csak még jobban erősítette a karomnyomok, amikre nemrég figyelt fel.
~ Vajon mi csinálhatta ezt? ~ nyelt egyet ~ Ezek nem emberi körmök által okozott nyomok. Egy embernek nincs ekkora körme, ezek már sokkal inkább karmok, mintsem azok, mik az ember kezén találhatóak. Eddig reménykedtem abban, hogy egy emberrel fogom szembetalálni magam, ezek után már kétlem! Shunsui egyre kevésbe hitt az ellenkezőjében.
A feltehetően konyha felől kiszűrődő váratlan zajoktól összerezzent és azon nyomban abba az irányba fordult. Minden izmait megfeszítve készült az ismeretlenre, ám nem jött semmi. A tányérok és egyéb eszközök csörgése, a fújtató hang elárulta a rab helyzetét. A Konohai ninja óvatosan kezdte megközelíteni, úgy mozgott, hogy sose legyen az ajtóval szembe. Felkészült arra az eshetőségre, hogy bármikor kitörhet az ajtón keresztül s akkor, ha nem tudna időben reagálni, elsodorhatná. Az ajtót óvatosan kitárva nézett be a konyhába. Ledöbbent azon, amit benn látott. Egy olyan teremtmény képe tárult a szemei elé, amilyennel még sosem találkozott, nem is hallott még hasonlóról sem. Ezen teremtmény, félig embernek nézett ki és félig valami másnak. A magassága súrolhatta a két métert. Az emberi fele, nem igazán fogta meg, nem úgy, mint a másik. A fehér bőre és vékony végtagjai arról árulkodtak, hogy régóta nem járhatott a szabadban és nem igazán foglalkozott az erőnlétével. A másik fele volt az, ami sokkal jobban zavarta. A férfi baloldalát barnás színű réteg borította, ami még távolról is látszott, hogy kemény lehet. Szarvak nőttek ki a testének több pontjából, úgy, mint a fejéből, térdéből s vállából. A narancssárga szemének egyetlen pillantása elég volt ahhoz, hogy azt ne tudja kiverni a fejéből. Abban a pillanatban az lett volna az elfogadott, hogy félelmet érezzen, ám Shunsui-ban nem volt jelen. Mást érzett. Egy olyan érzett kerítette hatalmában, amilyent még nem érzett. Izgalom lett úrrá a testén, ahogy végigpillantott a férfi bal oldalán. A férfi hamar megérezte Shunsui-t és egy ordítást követően megtámadta. Feléje ugrott. Hamar átszelte a kettőjük közötti távolságot a levegőben. Ahogy elérte a Konohai ninját, olyan ütést mért rá, mitől kirepül a helyiségből, vissza az előtérbe. Kemény csapást kapott be, egy olyat, amiből nem lenne túl jó sokat bekapni. Elég hamar megízlelhette az erejét, már ebből leszűrhetett néhány dolgot. Az asztalról gyorsan lefordult s felkészült a következő rohamra.
- Azért vagyok itt, hogy visszavigyelek oda, ahonnét előjöttél, mindkettőnknek könnyebb lenne, ha nem ellenkeznél! – mondta. Volt egy olyan érzése, hogy feleslegesen járathatta a száját, nem jutott el a szavai a férfi tudatáig. Ha szavaira nem hallgatott és újból megtámadta, próbált kitérni minden csapása elölt. Fel szerette volna mérni az erejét, a képességeit és csak ezután akart ő kezdeményezni. Mestere tanította meg neki, hogy érdemes megfigyelni az ellenfelét. Ha már tudta mire lehet képes, akkor megfelelőképp tudhatott szembeszállni vele. A kitérés mellett néhány ütést is próbált bevinni neki, ezzel akart még többet megtudni a képességeiről. Habár csak tesztelte, mégis halálosan komolyan vette s minden mozdulatában benne volt a teljes ereje. Veszélyesebbnek tekintette az előtte álló teremtményt, mint bármely eddigi emberi ellenfelét.

Uchiha Madara Kedd Szept. 04 2018, 01:20

A bátorság nagy hatalom volt. Azonban mint mindennek, ennek is két oldala volt. ha valaki azért volt bátor, mert elhitte, hogy bármire képes, a bátorságból keletkezett büszkeségétől elvakulhat, s saját önbizalma vethet véget életének. Azonban akik bátrak voltak, mert képesek voltak meglépni a váratlant, egy jobb cél érdekében, mások megsegítése érdekében, méltósággal léptek fel bármi és bárki ellen. A bátorságnak két oldala van.
Úgy tűnt, az évek során beléd vert ösztönök és edzések meghozták méltó gyümölcsüket. Miután ellenfeled megjelent, s egyetlen érintéssel dobott hátra az asztalnak, nem rontottál azonnal neki. Felmérted ellenséged mozgását, s annak erejét. Az asztalról lekerülve gyors mozgással tartottad a távolságot a félember csapásai elöl. Észrevehetted, hogy a szörny csupán a bal oldalával harcol, a jobb lába és keze túlságosan el volt gémberedve és gyengülve ahhoz, hogy megtartsák a testtömegét. A balja igen csak nagy erővel volt képes ütni, ám mozgása lassú volt. Lassabb, mint a tied. Jóval lassabb. Mikor a szörny néhány csapással próbálta tovább sebesíteni a beengedett idegent, ügyesen hajolgatva elkerülted a csapásokat, s képes is voltál bevinni egy-két csapást. Mivel fel akartad mérni a barnás réteg tűrőképességét, öklöddel nagyot sóznál annak felületére, ám szomorúan kell észrevenned, nemhogy megtörni, de még csak megkarcolni sem tudtad a réteget a testén. S hatalmas ökleid ellenére is érezted a fájdalmat. A taktika nem volt rossz, ám az állapotfelmérés hamar megmutathatta, melyik felületét nem szabad puszta kézzel támadnod. Maradhatott a csonk emberi maradványa.
Ellenfeled a felhívásodra csupán értelmetlenül, állatiasan bőgött, majd újabb suhintást mérne feléd. Reflexeidnek hála kikerülhetted a csapást, s újabb ütést mérhetsz, ezúttal az emberi felének.
Amennyiben a lábát támadod, a szörny felordít, s hátradől. Az eldőlő szörnyeteget egyelőre nem tudod megközelíteni, ugyanis karmos kezével maga előtt hadonászik. Amint a földre ért, még védené magát egy kicsit, majd erős kezével a földet támasztva lökné magát vissza. Testének ugyan vissza kell szereznie az egyensúlyát, néhány másodperc alatt fel fog kelni.
Amennyiben a karját támadod, ugyan nem juthatsz kezdésnek akkora előnyhöz, mint az előbbinél. Viszont a lény csapásain észreveheted, hogy testét még inkább kifordítja a lendületvételhez, így mozgásában még lassabb, mint azelőtt. A lassúsága két körön át tart.
Neked kell eldöntened, melyik részét is veszed célba, már ha támadni akarod. Ha kerülnéd a harci tusát, a teremben a megannyi szék és néhány, a földre levert tányér és evőeszköz segítségül szolgálhat a lassításban.

//Elnézést a rövidségért, + 3 tjp//

**Shunsui** Szomb. Szept. 29 2018, 13:55

Madara

Shunsui alaposan megfigyelte ellenfele mozgását, megjegyezte ritmusát. A félember csak a bal felével támadott, azzal, ami nem volt emberi. Észrevehető volt számára, hogy azon része sokkal erősebb, mint a mások része. Az emberi fele a sok raboskodásnak köszönhetően elvesztette fittségét, vesztett erejéből. A kiegyensúlyozatlan test miatt, a mozgása sem volt túl gyors. Shunsui számára az adta volna fel az igazán nagy problémát, ha „szimmetrikus” testtel rendelkezett volna.
A próbacsapásaiból azt is sikerült megtudnia, hogy a nem emberi fele tényleg olyan kemény, mint aminek elsőnek látszott.
~ Úgy tűnik, talán mégsem lesz olyan nehéz dolgom! ~ állapította meg magában, azokból, amiket megtapasztalt az eddigi mozdulataiból.
~ Az elgyengült emberi felét veszem támadás alá, akkor el fogom tudni intézni, persze ha közben óvatos leszek a ball felével. Iszonyatos erő lakozik abban, ha nem ügyelek rá s telibe kap egy ütés, nem hiszem, hogy a csontjaim egészben megmaradnának. ~ miközben elmerengett magában, még akkor sem lankadhatott a figyelme.
- Mint azt gondoltam, már nem halja meg a szavaim. ~ sóhajtott egy mélyet, miközben elkerült egy csapást - Akkor nem maradt más választásom! – azzal egy erőteljes rúgást mért a jobb vádlijára. A félember az egyik támaszát vesztve kezdett eldőlni egyenesen a föl felé. A Konohai ninja-nak muszáj volt várnia a további támadással, mert ellenfele bal keze veszélyes mozdulatokat tett össze-vissza.
~ Nehezebb dolgom lenne, ha nem vesztette volna el az eszét, és tudatosabban használná a képességeit. Shunsui tisztában volt vele, miszerint éppolyan veszélyes egy olyan ellenfél, aki tudatosan használja azt, amivel rendelkezik, mint aki nem. Mindkettőnek megvannak az előnyei, ahogy a hátrányai is. A vele szemben álló férfinál viszont azt érezte, hogy ha eszénél lenne, még nagyobb fenyegetést jelentene a számára.
Amint Shunsui ellenfele elérte a földet, rögtön próbált volna feltápászkodik, és ehhez a bal kezét használta. A vörös hajú férfi, azt a néhány másodpercet akarta kihasználni, amíg le volt foglalva a veszélyesebbik fele s egyenesen a férfi fejére próbált mérni egy csapást. A talpra állását követően a gyengébbik felét vette folytonos támadás alá. Elsőnek a lábát vette célba, minden csapásával azt próbálta gyengíteni. Kiegyensúlyozatlan testén nagyban visszavetne a mozgásában egy láb elvesztése. A szörnyszülött nem könnyítette meg Shunsui dolgát, nem hagyhatta figyelmen kívül a bal végtagját. Egy-egy csapása után volt némi ideje a vörös hajú ninja-nak, hogy cselekedjen. Ha elég ügyes volt ki tudta használni azt a rövidke időt, mi akkor adódott, mikor az ellenfele megpróbálta megtartani az egyensúlyát.

Uchiha Madara Pént. Okt. 05 2018, 12:59

Egy jó harcos sohasem rontott neki ellenfelének. Előbb megfigyelte őt, elemezte minden mozdulatát. Alaposan megvizsgálta harci stílusát, s mérlegelt annak fölényeivel és hátrányaival. Megjegyezte gyenge pontjait, s azt támadta. Mindig a gyenge pontot, akkor és csak is akkor emelkedhetünk bármilyen erős ellenfél fölé. Egy jó harcos mindig a másik gyengeségeit használta fel, s fordította ellene.
A vörös hajú hegyomlás, ki még így is eltörpülhetett a felemás szikla mellett, alaposan megvizsgálta ellenfelét. Az első levonta azt a következtetést, hogy nem szabad ebből túl sokat bekapnia, mert akkor hamar eljöhet a vég. Ő azonban nem rombolt neki újból és újból, hanem figyelt és elemezte helyzetét. Mérlegelte saját és ellenfelének erejét. Összevetette kettejük erényeit és hátrányait. A szörnyeteg erénye a hatalmas ereje volt, s a szinte sebezhetetlen bőre. Shunsui gyengébb volt nála, s bőrét nem fedte oly fekete réteg. Azonban ő egész volt, testének mindkét oldala egyaránt erős volt, míg a szörny, emberi oldala nem. Ezt aknázta ki a tornászshinobi, s végzetes csapásokkal kezdte ostromolni a megfelelő pillanatokban ellenfelét.
Először a lábát támadta, amelytől a bestia elvesztette egyensúlyát. Ugyan a földre került ellenfeled nem voltál képes megközelíteni, ugyanis bal karjával óriási íveket írt le, miközben éles körmeivel a levegőt is megpróbálta kettészelni. Ám a feltápászkodás utáni pillanatban, amikor a bestia megtalálja az egyensúlyt két lábán, az volt a pillanat, amikor a vörös harcos ismét lecsaphatott. Újabb gyomorrengető ütés, újból a gyengébbik felének. A bestia felordított, majd hatalmas parasztlengőkkel kezdett hadonászni. Csapásai brutálisak voltak, képesek lettek volna feltépni a mellkasod, ha eltalálnak. De egy olyannak, aki világéletében a sportnak és a testépítésnek élt, nem lehetett akadály elkerülni ezeket. Egy-egy megfelelő elhajlással kitérhettél a szörny karmai elől, majd újabb és újabb ütésekkel sebesíthetted, végül ismét a földre küldhetted azt. A bestia ismét feltápászkodott, ezúttal sokkalta lassabban, mint előzőleg, s az egyensúlyát sem találta meg oly gyorsan. Jelleme még vadabbá vált, s ez csapásain is meglátszottak. Még erőteljesebb, ám annál is lassabb mozdulataitól elhajolva, újabb és újabb csapásokat vihettél be, ami végül a szörny legyőzéséhez vezetett. A bestia ájultan dőlt el, vaskos fejét egy asztalba verve terült el a földön. Nem halt meg, csupán elájult. Ha jobban megvizsgáltad, láthattad, ahogy a sötét réteg kezd felszívódni végül nem maradt a helyén más, csak valamiféle különleges jelek, amik a teljes emberinek nem mondható, éheztetett lágerlakó rab, nyakán lévő pecsétbe húzódtak vissza.
A férfit a válladon ki tudod vinni, ha ki akarod egyáltalán vinni. Kureji ott állt az ajtó előtt, széles mosollyal az arcán.
- Te aztán kemény kölyök vagy, hallod e, Vöröske. A főnök biztos örülni fog, az kurva élet. - nevet fel, miközben egy cigi lógna a fülig nyúló szájából. Arca hirtelen elsápad, mintha a halál jelenlétét érezné meg. Talán így is érezhette, Orochimaru közelségét.
- Elégedett is vagyok...kukukuku...Szép munka volt, Shunsui-kun. Elvégezted a feladatod. Kureji. Vidd vissza a helyére a negyven hetest, beszélni kívánok a kis vendégünkkel. Kövess, Shunsui-kun.
A Fehér kígyó hátat fordítana neked, majd kellemes léptekkel elindul a fákylákkal kivilágított folyosókon. A labirintusban talán csak ő tudhatja, mi merre van, nélküle biztos eltévednél, így ajánlatos lemaradni. Orochimaru nem beszélne, amíg el nem érnétek egy nagyobb termet. Egy asztalhoz ülne, majd hellyel kínálna, az asztal másik végén.
- Nos, Shunsui-kun. Bizonyítottad a rátermettségedet. Mondd csak, honnan jöttél? Mi a történeted?
A fehér kígyó megvárná válaszodat, látod rajta, érdekled őt, s kíváncsivá tetted, így elmesélheted az eddigi történeted, vagy ülhetsz némán is, tőled függ.
- Hihetetlen erő lakozik benned, s ahogy észrevettem, nem igazán akarod szabadjára engedni. Én segíthetek neked. A te erőddel és az én tudásommal olyan hatalomra tehetsz szert, amilyenről még csak nem is álmodhattál...kukukuku... Segítettél nekem és az embereimnek, s ahogy ígértem, jutalomban részesítelek. S én mindig megtartom a szavam.
A férfi nyaka hirtelen megnyúlna, s Orochimaru feje egy szempillantás alatt ott teremne melletted. Valódi kígyóként tekeregne a férfi nyaka, ám a látvány annyira nem is tud lekötni, ugyanis hirtelen egy erős, szúró érzés fog el, mikor éles fogait a nyakadban érzed. Orochimaru megharapott téged, majd visszahúzta nyakát az eredeti helyzetébe.
- Hálám jeléül megkapod az Átokpecsétet, ahhoz azonban, hogy irányíthasd, szükséged lesz a segítségemre. A billog csak annak a kezében hatásos, aki képes uralni. Ha nem tudod kordában tartani, olyan elfajzott szörnyeteggé változol, mint amilyennel az étkezőben volt dolgod. Fogadj nekem hűséget, Shunsui-kun és cserébe megtanítalak kordában tartani a hatalmat, s ezzel oly erők birtokosává válhatsz, amiről nem is álmodhattál. S a segítségemmel megtalálhatod azt, aki keresel. Mi a válaszod, Shunsui-kun?

//Amennyiben elfogadod az ajánlatot, Orochimaru pihenni küld. Az átokpecsét kínzó, fájdalmas szúrása hamar kiüt téged, s egy napon át aludni fogsz. Miután felkelsz, megtalálod az új ruhádat, s egy lila övet az éjjeliszekrényeden, az új lakosztályodban.
Ha viszont elutasítod, elhagyhatod a bázist, ám a pecsét hatásai így is elérnek. Kérdés, hogy utad melyik részén fogsz összeesni.

A kalandod ezen részét befejeztük, nagyon köszönöm ezt az érdekes és pofonokban gazdag fejezetet. Jutalmad + 33 chakra és +45 TJP a jutalmad, valamint felírhatsz két, a szinted és a TJP pontjaid alapján elérhető taijutsu (vagy sima) technikát. A kalandot a kóma utáni időszaktól folytatjuk, így a zárópostod egyben nyitó is lehet egyszerre. Az átokpecsétet felírhatod, a tervezeted pedig PMben szeretném kérni, milyen típusú, illetve milyen külső elváltozásokkal szeretnéd majd kifejleszteni.//

**Shunsui** Pént. Okt. 12 2018, 21:12

Madara

Shunsui bárhogy is próbálta volna tagadni, valójában lenyűgözte az ellenfele. Na, nem maga a férfi, hanem az ereje, az ereje, amit birtokolt. Az az erő szinte megbabonázta, még nem találkozott ahhoz hasonló erővel. Minden személy, akivel valaha is megküzdött a maga nevében erős és különleges volt, mégis csak pár olyan személlyel mérte össze az erejét, aki hasonló érzést keltett benne. Csak még jobban kirázta a hideg, mikor elképzelte milyen erős lenne, ha nem csak a fél teste lenne olyan, amilyen a bal fele. Épp ésszel jól kihasználni azt az erőt… olyan dolgokra lenne képes…
~ Belegondolni sem kellemes! ~ szűrte le ~ Nem igazán lennék az ellenfele. Nem kellene sokat gondolkoznom abban a helyzetben, hogy mit tegyek, egyértelmű lenne. Botorság lenne harcba bocsátkozni egy olyan erejű ellenféllel szemben! A sok éves tapasztalat, amiket a harcokban szerzett, mikben részt vett, megedzették annyira az ösztöneit, a reflexeit, miképp a vad csapásokat el tudja kerülni mindenféle sérülések nélkül. Azt nem mondhatja, hogy mindenféle gond nélkül, mert halálosan komolyan vette a párharcot, már az elejétől kezdve mindent beleadott. A vörös hajú férfi számára, azon harcok zajlottak le gond nélkül, ahol nem volt muszáj használnia mindazt, amit a kemény edzések által szerzett meg. Ő így vélekedett. Eme harc jó példával szolgált neki, hogy van még hova fejlődni, addig nem állhatott meg, míg hasonlóan erős nem lesz, vagy még erősebb.
A Konoha-i ninja, minél több ütést vitt be a félembernek, az annál erősebb csapásokkal viszonozta, amit kapott, ugyanakkor egyre lassabbak lettek a mozdulatai. Shunsui nem számolta hány ütést mérhetett ellenfelére, mire az önkívületi állapotban esett össze. A férfi eszméletének elvesztését követően, olyan dolog történt vele, amit nem hagyhatott figyelmen kívül Shunsui. A megkeményedett bőrréteg lassan kezdett eltűnni róla s valamiféle jelekké váltak, amik a nyaka felé húzódtak vissza egy Pecsétbe. A Konoha-i férfi csodálkozva figyelte a történést. A szeme előtt fekvő férfi, ki néhány perccel ezelőtt még egy félig szörnyszülött volt, mostanra sokkalta emberibb lett.
- Mi a fenne… ez most, hogy? – a vörös üstökű melák értetlenül figyelte, míg ellenfele alakot váltott - Mindegy. Elvégeztem a feladatom! – azzal vállára kapta az ájult férfit és kivitte a helyiségből. Kint a folyóson a falnak döntötte s megállt Kureji előtt. A cigiző férfi alig dicsérte meg, megjelent a nagyfőnök, Orochimaru. A legendás Sannin társaságában rossz érzések kerülgették, már maga a megjelenése, a jelenléte elég volt ahhoz, hogy meghátrálásra késztesse. Legszívesebben eme mód cselekedett volna, ha tehette volna. Elmenekült volna messzire s többet vissza se jönne, ám ezt nem tehette az adott helyzetében. Na meg kételkedett abban, hogy egyáltalán alkalma nyílott volna megpróbálnia. A Sannin szintén kihangsúlyozta elégedettségét. Mielőtt elindult volna, utasította Kureji-t, hogy vigye vissza a helyére a földön ájultan ülő férfit. A fáklyákkal megvilágított folyósok, miken haladtak, egy labirintus érzetét keltették a vörös melákban.
~ Jobb, ha nem bambulok s nem maradok le, mert nem hiszem, hogy egymagam kitalálnék ebből a helyről. Shunsui szótlanul követte a sápadt férfit egyenest egy nagyobbacska terembe, hol helyet foglalt. Shunsui leült a felkínált helyre s figyelte, hogy mit mond neki az egykori Konohai ninja. Olyan kérdéseket tett fel, amire nem válaszolhatott felelőtlenül.
- Konoha-bol jöttem és mint az már tudhatja egy ninja vagyok. Egy férfit keresek, aki állítólag tud valamit a múltamról.– kezdett bele - Egy árva vagyok, ki nem ismerhette meg a vér szerinti szüleit. Egy Konohai árvaházban nőttem fel, majd ninjának álltam, azzal a céllal, hogy hátha úgy könnyebben megtudhatom kik azok, akik magamra hagytak. Mint az már előzőleg mondtam, nemrég jutott a tudomásomra, hogy az a férfi rendelkezhet néhány információval a szüleimmel kapcsolatban. – mesélte. - A Sors akarata lehetett vagy sem, hogy nem sokkal utána azt a feladatot kaptam a Falu Vezetőségétől, miszerint találjam meg pont ugyanazt a férfit. Shunsui kiszínezte egy kissé, némileg elfordította az igazságot. Úgy vélte eme indokkal kiegészítve talán nem fog végezni vele. Orochimaru ezt követően hirtelen kígyó módjára harapta meg a nyakát. Reflexszerűen kapott a nyakához, mikor megérezte a szúró érzést. Elhihette a meséjét, mert nem ölte meg azonnal, csak egy harapást kapott.
- Olyan erőre miről álmodni sem mertem? – lepődött meg, majd elgondolkozott. Elméje legmélyén érvek és ellenérvek ütköztek meg egymással, az ajánlattal kapcsolatban. Ezen érveket és ellenérveket egy-egy Shunsui hasonmás vágta egymáshoz.
~ Azt mondta segít sokkal erősebbé tenni!
~ Igen, de milyen áron! A szolgájává kellene váljunk, egy ilyen veszélyes alaknak!
~ Orochimaru nemcsak hogy veszélyes, hanem rendkívül nagy tudású személy, kinek sok alárendeltje van. Talán tudna segíteni tényleg meg találni a szüleinket.
~ Ha nem segít megtanítani, miként uraljuk az Átokpecsétet, akkor hasonló szörnyeteggé válunk, mint az a férfi.
~ Talán Konoha-ban is tudnának segíteni!
~ Ott van a „talán” szó. Nem az a legegyszerűbb és legbiztosabb esélyünk, ha az segít, akitől kaptuk. Valójában mindig is erősebbé akartunk válni.
~ Ha hűséget fogadunk neki, akkor eláruljuk Konoha-t!
~ Nem muszáj valójában azt fogadnunk, megjátszhatjuk és mikor megkapjuk, amit szeretnénk, akkor visszatérünk a Falunkba.
~ Ebben van valami.
~ Na, végre valamiben egyetértünk. Végül döntésre jutott. A Konohai ninja felállt, majd az asztal mellett letérdepelt.
- Kérem, engedje, hogy szolgáljam Önt Orochimaru-sama! Tanítson meg uralni az Átokpecsétet! Tegyen olyan erőssé, hogy bárkivel szemben győzni tudjak! – azzal fejet hajtott. Hogy jó döntést hozott vagy rosszat, amit majdan bánni fog, azt akkor nem tudhatta. Megrágott minden lehetőséget és ezt látta a legjobbnak. Miután hűséget fogadott az immár a Faluját látszatra eláruló férfi, pihenésre volt szüksége. Orochimaru ezt tudhatta, mert pont arra utasította. A Pecsét a nyakán olyan fájdalmat okozott a birokosának, mit már nem bírt elviselni, kiütötte őt és egy egész napon át nem volt magánál. Legközelebb, mikor már felébredt, az ágya melletti szekrényen ott találta az új ruháját.

/A két választott technika:
Nan Kaizou // Lágyító Módosulás
Ez a technika teszi lehetővé a ninjának, hosszú chakragyakorlatok után, melyeket például a kígyóktól maguktól tanulhat el, hogy a testrészeit hosszan kinyújtsa és akár a karjaival megfojthasson valakit úgy, hogy körbe tekeri kígyó módjára, vagy a nyakát nyújtsa ki mintha kígyó volna. A technikát magas szintre fejlesztve elképesztő tulajdonságokra tehetünk szert.
Chakraszint: 300
Besorolás: B

Zessenbaku // A Szavak Lekötő Ereje
A használó képes kiölteni a nyelvét a szájából, akár több száz méterre is, és ezzel küzdeni az ellenfél ellen. A kilökődő nyelv egyfajta enzimet is kiválaszt, mely mindenhova szétfröcsköl, ezzel megjelölve az ellenfelet, akit a nyelvvel bármikor megtalálhat, használjon az bármilyen rejtőző technikát.
Chakraszint: 450
Besorolás: A

Uchiha Madara Kedd Okt. 30 2018, 18:45

A barnás, repedezett, mégis vaskos falakra helyezett fáklyák halovány fényt sugároztak. Csendes, rémisztő, egyben magányos, nyugodt szobában térsz magadhoz. Ágyadon kívül csupán néhány szükséges bútorzat díszíti a szobát. Egy kisebb asztal van melletted, melynek két végén székek helyezkednek el. Ezenfelül egy nagyobb szekrény, illetve egy tükör és egy illemhelyiséggel egybekötött fürdő. Egyszemélyes kis lakosztályod magányos csendben várta ébredésed.
Az asztalon ruhaneműket találsz. Szürkés, bő felső ruházatot és kényelmes nadrágot. Mindkettő a méretedre volt szabva, így kényelmesen felölthetted. Egy fekete, vékony láncing is tartozott a készlethez. A ruhákra egy vaskos, lila színű övet helyeztek el. Ilyen övet láttál a férfin, illetve magán Orochimarun is. Konohai létedre felismerhetted az összetéveszthetetlen lila szívű kiegészítőt. Hűséget fogadtál a Fehér Kígyónak, ő pedig beengedett bizalmi körébe. Ugyan hűséged ideiglenes, kérdés, fenntarthatod e az engedelmességet megkövetelő jellemet? Való igaz, akaratod sokakat felülmúl, s elszántságodnak sincs párja, mégis... egy olyan férfi, aki a világ talán legveszélyesebb alakjai között is elöl állhat, mennyi időbe telik átlátnia a szitán, feltéve, ha eddig nem tette meg. Orochimarunak számos segéde van, megszámlálhatatlan emberi állománnyal működött és működik együtt. Hány és hány ezer ember arcát látta már, hány és hány ezer hűséget fogadó szavát hallotta már? Hány és hány száz árulta már őt el, s szegült ellen akaratának? Vajon mennyi idő kell egy ilyen embernek, hogy átláthasson azokon a maszkokon, amelyeket olyanok húznak fel, akik hűséget fogadnak a nagyobb erő áhítatával? Nem tudhattad.
Ezen gondolatokkal öltöd magadra az övet, s ha vársz néhány percet, kopogtatnak az ajtódon.
Egy, a tiedhez hasonló ruházatot viselő, s egy sötétlilás mellénnyel megtoldott alak áll az ajtódban. Arcát terepmintás kendő takarta. Magas volt, de nem olyan magas mint te. Komor, mély hangon szólít meg.
- Shunsui-kun, jöjjön velem. Az Otokage hívatja. - Az alak határozott volt, szavai katonás hangneműen hatottak. Határozott volt mozdulata is, mikor megfordult, s elindult erőteljesebb léptekkel a folyosón. A labirintus újabb részlegén bolyongva, még mindig örülhetsz, hogy érted küldtek valakit, mert itt bizony...alaposan eltévednél. Talán idővel megszokod. Egyszer talán majd átlátod te is a káosz mögötti rendszert. Talán beleláthatsz abba a szerkezetbe, ami azzá tette a Fehér kígyót, amivé. Világhírűvé. Talán a világ java része őrültnek tartja, sötét alaknak. De Orochimaruról az is köztudott, hogy a kutatásokban, ugyan elég sötét és rettentő árral, de oly sikereket ért eddig el, amit kevesen mondhattak el magukról. Egymaga képes lenne szembeszállni a világgal. Ezt konohaiként te magad is tudod.
Az arctalan alakot követve egy nagyobb terembe jutottál végül. A terem szemközti falának közepén egy hatalmas kígyó szobra állt. A Fehér kígyó ott ült a szobor lábánál, néhány alakkal körbevéve. Kuroji és "B" is ott volt.
- Hogy telt a pihenésed, Shunsui-kun? - tette fel kérdését Orochimaru. Hangja rekedtes és illedelmes volt, mégis kizárta a libabőr tőle az embert. - Hogy érzed magad? Készen állsz egy újabb feladatra? Nem olyan megterhelő, mégis...igen csak fontos feladattal bíználak meg. A határ mentén van egy nagyobb városunk. Disutori no Sato a neve. A falut nem olyan rég támadás érte. Ugyan az elkövetőket elfogtuk és likvidáltuk, néhány segítőjük megmaradt. Letesztelhetnéd az új erődet rajtuk. Kureji elmondja a részleteket majd. Remélem, továbbra sem fogsz csalódást okozni, Shunsui-kun.
A Fehér kígyó ezzel hátat fordított, s B-vel kezdett tovább tárgyalni. Kureji lépne mögéd, s verne háton, egyfajta baráti üdvözlésként.
- Hát nem nagyszerű? Megint tanulhatsz majd az öreg Kurejitől, kölyök. Szólj, ha készen állsz.

A postot írhatod odáig, hogy egy harmadik, az ajtóban kopogtatóhoz hasonló shinobival csoportosulva elindultok, át a folyosókon, s végül egy sűrű erdőben lyukadtok ki a járat végén. Dél tájékán járhatott a Nap. Valamint a csúszásért felírhatod a következő technikát:
Sorozás // Hajaifuri no jutsu
A jutsu segítésével a használó egy ütés ideje alatt három ütést visz be ellenfelének, ám ez néha fájdalmakkal is járhat. Rendkívül megfeszülnek az izmok és ha valaki sokszor csinálja egymás után akár be is ájulhat. Az izmok terhelése elég nagy, de a gyakorlat és sok használat után ez a veszély csökkenthető, bár teljesen sohasem fog eltűnni.
Besorolás: C
Chakraszint: 160
Taijutsu Pont: +5
Szükséges Taijutsu pont: 40

**Shunsui** Szomb. Nov. 10 2018, 19:20

Madara

A férfi új szobája teljesen különbözött a régitől, kevésbé volt lakájos, mint a Genasi házában lévő. Shunsui-t nem zavarta ez az eltérés, eddig se nagyon foglalkozott azzal a helyiséggel, hol a nap végén, vagy amikor elfáradt megpihent. Épp úgy elaludt egy viskóban, mint a szabadban.
A vastag repedésekkel tarkított falakat, csak a fáklyák fakó fényének köszönhetően láthatta. Nem tűnt barátságos szobának, sokkal inkább rémisztőnek. Egyes emberek hasonlóan viselkedtek volna, mikor megpillanthatták volna helyiséget. Csendet és nyugodtságot árasztott magából, ami abban a pillanatokban sokkal jobban esett az újdonsült Otogakure-i ninjának, mint egy lakájosabb. Shunsui az alvás után is érzete az idegességet, még nem múlt el teljesen, nem úgy, mint a fájdalom. A minimális számú bútorzaton hamar végighaladt a tekintette. Egy kisebb méretű asztal két székkel, egy szekrény s egy tükör, ezek voltak található a szobában. A fürdő helyiséget nem nézte meg azonnal, mert úgy volt vele úgyis látni fogja, mikor fürödni fog. Közben egymás után szabadult meg a régi ruháitól és öltötte magára az újakat, miket mostantól viselni fog. Először a nadrágot vette magára majd a vékony láncinget s rá a szürke színű cipzáras felsőt. A vastag lila övet hagyta utoljára. Kényelemesek voltak, egyik ruhanemű sem szorította, illettek a méretéhez. A régi ruháit összehajtogatva az új helyére rakta, az asztalra. A régi viseletéből csak a súlyokat tartotta meg.
Shunsui eddigi élete legnehezebb feladata előtt állt s ez nem volt más, mint maga Orochimaru, a Sanninok egyike, egy legendás személy, kit minden Országban félnek. Egy ilyen személyt kellene megvezetnie addig, míg meg nem kapja, amit akar. A jutalom hatalmas lehet és ehhez a veszélyességi szint épp megfelelőképp magas. Egy olyan embert kéne átvernie, aki a cselszövés mestere. Szinte lehetetlennek tűnt az, amire készült. Tisztában volt vele, miszerint már a legelső pillanatokban lebukhatott, és csak azért van még életben, mert valamilyen sötét célja van vele a Fehér Kígyónak. Ezen gondolatok kétséget kezdtek ébreszteni a vörös hajú melákban.
- Ezt mostantól nem szabad! Nem szabad meginganom, mert pengeélen táncolok! – mondta halkan. A szobáján kopogtatott valaki.
- Igen! – mondta, most már a megszokott hangján. Egy férfi volt az, Shunsui-hoz hasonló öltözetben, egy lila mellényel kiegészítve. Azt akarta, hogy kövesse öt Shusui, mert az Otokage hívatta. A férfi úgy tett, követte az ismeretlen férfit. Shunsui örült neki, hogy kapott egy kalauzt, mert egymaga biztos nem talált volna oda, ez ezer százalék volt. Ahogy haladtak végignézett az előtte lépkedő személyen. Ő is kitűnt az átlag emberek közül, ám nem annyira, mint a melák.
~ Kemény képzést kaphatott, ez a mozdulatain látszik. ~ állapította meg. Egy olyan személynek tűnt, aki szó nélkül követe a parancsokat. Az eltakart arcú alak, egy méretesebb terembe vezette, hol már többen is várták. A helyiségbe belépve, szembe vele a falnál egy hatalmas kígyó szobor állt, annak a lábánál ült Orochimaru és mellette a többiek álltak. Ott volt Kureji és a „B” tetoválással rendelkező férfi. Eléjük lépdelt, majd fél térdre ereszkedett.
- Köszönöm jól! Úgy érzem teljesen visszatért az erőm, sőt erősebbnek érzem magam, mint eddig voltam! – felelt a Fehér Kígyó kérdéseire - Készen állok, kérem, utasítson!
~ Disutori no Sato. Még nem jártam ebben a Faluban. ~ Shusnsui már sok helyen járt, rengeteg kisebb nagyobb település ismert meg, miközben leszállította a megrendelt italokat.
- Nem fogok csalódást okozni! Orochimaru a feladat elmondása után hátat fordított a férfinak és a tetovált férfival elegyedett beszédbe. Kureji vágta hátba, mikor mögé ért.
- Készen állok, mehetünk! – nézett a férfi szemeibe. A temet elhagyva nem sokkal később egy másik, a kalauzához hasonló öltözetű férfi csatlakozott hozzájuk. Figyelte, hogy merre mentek és próbálta memorizálni azt. Minél hamarabb ki szerette volna ismerni magát abban az útvesztőben, miben élni fog. Dél tájéka lehetett mikor a járatból egy erdőbe értek ki, ezt meg tudta állapítani mikor felnézett a napra.

Uchiha Madara Szomb. Nov. 17 2018, 01:18

Az erdőt elhagyva az álarcos harmadik lemaradt tőletek, s lassan, ahogy egyre inkább bevettétek magatokat az erdőbe, azon kaptad magad, hogy végleg eltűnt. Ugyan a Nap épp felettetek járt, hideg volt, s a sűrű erdőbe leült a köd.
- Azt hitted velünk jön? Ó, dehogy. Csak kikísért minket, mert még én sem tudom annyi év után megállapítani, merre is van az a kurva út. De geci nagy köd van. Asszem van nálam lámpa.
Kureji a nála lévő táskában kezdett el kotorni. Először egy üveget vett elő, melyet a táskát tartó kezének hóna alá szorított, majd tovább kutatott, míg végül rá nem lelt két shinobi lámpásra. Az egyiket feléd nyújtotta, majd miután ismét a hátára vette a táskát, felszabadítva ezzel másik kezét is, az üveget kiemelte a szorításból, s jó nagyot kortyolt bele. Átnyújtotta az üveget feléd, nem úgy tűnt, mint aki ellenvetést várna. Nem mintha olyan kőkemény jelleme lenne, szimplán csak így fejezi ki a szeretetét.
A ködös erdőben meglehetősen jól tudtatok haladni. Kureji egész jól tartja a shinobi tempót. Ugyan a fákon nem képes közlekedni, valamiféle chakrahasználatra ő is biztosan képes, ezt a mozgásából megállapíthattad. Fürge volt civilnek, ám azért lassú egy valódi shinobihoz képest.
- Disutori no Sato egy nagyobb város, nem messze a határtól. Fontos város a főnöknek. Kész raktárváros, talán az ország legnagyobbja. Ugyan Otogakure no Sato saját készlettel rendelkezik, a Hang országának kurva nagy ellátmányát őrzik ott. Alig pár hete megpróbálták kirabolni. Ketten! A főnök nem mondott sok mindent, annyit azért elárult, hogy két takigakurei shinobi épült valahogy be az emberei körébe. Majdnem meg is lógtak a zsákmánnyal, csak elkapta őket egy otogakurei csapat. Azt mesélik, Kabuto is ott volt, ő ölte meg az egyiküket. Na mindegy... Nem szeretek találkozni azzal az emberrel. A Főnöknél is parább alak. Na, de hogy mi a faszt is akartam ebből kihozni? Ja igen. A Főnök azt akarja, hogy menjünk oda és keressük meg az ellopott szajrét. Néhány ládányi rizs tűnt talán el. Gondolom azért nem küldte az elitjeit, hanem engem. Na de nem baj. Gyere Vöröske, lassan ott vagyunk.
...
Disutori no Satot magas fal vette körbe, ám a távolból még így is láthattátok a belső gyűrű, magasra nyúló raktárait. A kapuban fegyveres őrség fogadott titeket. A katonák jóval túllépték már a jóképűség korát, ősz hajszálak és őszülő arcszőrzetű férfiak voltak. Testtartásuk mégis katonás és fegyelmezettségre utalt. Az négy férfi közül az egyik közelebb lépett, majd átvette a Kurejitől kapott levelet.
- Jó, hogy jöttek. Már azt hittük, rég feladták a keresést. Kövessenek. - mondta a civil katona, majd hátat fordítva, belépett a kitáruló kapuszárnyak között. Hátatok mögött bezáródott a két hatalmas fémkapu, ideiglenes kalauzotok pedig megindult a város főútvonalán a belső gyűrű felé. Ugyan a város nem volt oly nagy méretű, mint például Otogakure, azért egy nagyobb kiterjedésű raktárvárosba léptetek be. Többemeletes lakóépületek sorai alkották a külső gyűrűt. Üzletek és ivók, fürdők mellett haladtatok el, mielőtt a belső gyűrűbe értetek volna. A Nap ekkor tűnt el a várost körbeölelő fal mögött, mikor megálltatok egy magasabb, szebb kialakítású épület előtt. A katona benyitott az ajtón, majd elvezetett titeket egy irodába. Széles asztal helyezkedett el a nagyobb helyiség közepén, körülötte néhány székkel. Nem volt túlságosan díszes, sem pedig előkelő, egyszerűbb irodába léptetek be. A teremben három másik civil katona volt, kik közül az egyik közelebb lépne.
- Youhei-Gunso* vagyok, Disutori no Sato védelmi parancsnoka. - mutatkozott be a férfi, ki fiatalabb volt az eddig látott katonáknál, talán az eddigi legfiatalabb, a maga huszonöt és harminc közötti éveivel.
- Az lesz a legjobb, ha a tárgyra térek. Ugyan azt tudják, hogy kik akarták meglopni a várost, s azt is, hogy a két elkövetőt Kabuto-sama és Aiza-taichou sikeresen likvidálta. Azonban Aiza-taichou nyomozását folytatva találtunk néhány újabb nyomot, melyet az események gyors bekövetkezése miatt nem vettünk észre. Ugyan a Kapitány jelentése szerint a takigakureiek valamiféle shinobi technikával civileket idéztek meg, akik a pakolást végezték. Ezért tudtak olyan gyorsan és észrevétlenül kipakolni egy teljes raktárat. A kapitány megállította őket, ám a zsákmányra még mindig nem leltünk rá. A nyomokat megmutatom önöknek, hátha elindulhatnak rajta. A civilek a shinobik nélkül nehezen jutnak messze akkora zsákmánnyal, s talán még rájuk is bukkanhatunk. Éjszakára az épület jobb szárnyában kapnak szállást és ételt, reggel pedig megmutatom a nyomokat.

A következő postod írhatod ide a Városba, amennyiben valamiféle felszerelésre lenne szükséged a küldetésre, Kureji tud neked intézni a földalatti termekben, ezt jelezd a postodban.

*Gocho= Őrmester

Ajánlott tartalom