Erdőségek

Az ország területének gyakorlatilag egészét borító sűrű erdőségek, amelyeket a nagy, Tűz Országából származó folyó, és különböző csaták hatalmas sebei szaggatnak meg.

Lassacskán megérkeztünk a Hang országának hatalmas erdeibe ahol leszálltunk és Kurono közölte, hogy nem lesz sétagalopp. Miután azt is mondta, hogy Kabuto biztos próbára tesz akkor már igazán úgy éreztem, hogy lehet nem volt túl jó ötlet egyből erre vetődnöm, várhattam volna még ezzel az üggyel. De minek várjak van már egy tesóm is Futsu is jól van már, így pedig igazán nincs miért aggódnunk. Futsura nézve megsimogatom a fejét amit ő nagyon is szeret és halkan mély dorombolásba kezd, ezzel jelezve, hogy folytathatnám még egy darabig. Kurono közben megkérdezi mi történt velem eddig, amire hirtelen nem is tudtam mit feleljek hisz amikor utoljára találkoztunk akkor még mondhatni gyerekek voltunk. Legjobb ha a legutolsó kalandom elmesélem.
-Hát igazából tényleg volna mit mesélni, de azért közbe figyeljünk mindenfele. Nem rég kaptam egy érdekes feladatot ahol meg kellett védeni egy híres kardkészítőt, lehet hallottad már a nevét a Fű ország béli Masamune akiről beszélek. Miután összeállt egy kisebb osztag éjjel be is ütött a ninja. Ügyesen taktikáztam úgy vélem hisz mondhatni én irányítottam bár kissé szét szórt volt a csapat, de végül egy geninnel akinek még emlékszem a nevére, Kagerounak hívják, jó kis csapatot alkottunk és végeztünk a behatolóval. Jutalmul kaptunk fegyvert és én még egy külön ajándékot is kaptam. Masamune megtanította nekem a kardkészítés alapjait van is nálam egy Katana meg egy wakizashi amit jó magam készítettem és büszke vagyok rájuk. Na de magamról ennyi elég veled történt mostanság valami izgalmas?.-dobom vissza a kérdést amire én már meg adtam a választ. Idő közben pedig egyre csak haladunk előrébb.

Kurono válassza Ishida-nak kissé megszüntette a beszélgetést a két „testvér” között. (Vagyis Kurono a post elején válaszolhat Ishida utolsó kérdésére!) Futsu kissé ideges viselkedése, vagyis inkább, hogy ide-oda figyelgetett, nem lelte meg a két shinobit, bár tudtátok, hogy találkoznak ellenséggel, de hogy ilyen gyorsan, az váratlan volt, főleg annak tényében, hogy észre sem vették az ellenséget, ha Futsu nem lenne, akár csapdába is sétálhattak volna.
De szerencsére nem volt rajtaütés, se meglepetés. Megáltattok, ahogyan kétt ellentétes fán, ezzel közrefogva megjelent egy Kurono-val egyidős fiú és egy-két évvel fiatalabb kunoichi.
- Elnézést a zavarásért...- hajtott fejet a kunoichi, ahogyan a fiú abban a pillanat förmedt rá.
- Fogd már be Nezumi! - nézett le rátok a fiú mosolyogva, ahogyan a lány morgott valamit az orra alatt, ahogyan előszedve a bátorságát megszólalt.
- Elnézést Yabou-san! -nézett le rátok a lány,m ahogyan egyszerűen leült a fa ágára és láthatólag ő volt a gyengébb és kevésbé veszélyesebb az otogakaurei shinobik között, mert azok voltak, bizony azok, a fejpántjuk jól látható volt.
- Pofa be! És amúgy ti ott! -ugrott le elétek- Mit kerestek itt?!- kérdezte fennhangon, sőt kihívóan, ahogyan Futsu érdekes módon hátrált Ishida mögé, mintha megijedt volna valamitől. - A válaszátoktól függ, mit is teszek veletek!

//Ishida, elöző kalandodért + 20 ch színt jár! Melyet jóvá is írtam! //

Miután Kurono meghallgatott, majd elmondta vele mi történt, mondhatni leesett az állam. Természetesen nem mutattam ki, hogy mit is gondolok, csak komoly arccal hallgattam nem kis teljesítményre utaló történetét.
~A hírhedt Kisame...a legendás kardforgatók egyike...a Samehada birtokosa...és ez a srác küzdött ellene...a mindenit...biztos nem volt egyedül...és ha igen?...nem kis erő különbség van ezek szerint kettőnk között. Ideje belehúznom.~-gondolkodtam a dolgon, amikor a gondolatmenetet Futsu jelzése zavarta meg.
Kuronora néztem aki szint úgy észrevette Futsu nyugtalanságát, bár nem is számítottam másra. A közelben álló két fán két shinobi jelent meg akik igencsak ellentéttel viselkednek egymással, legalábbis a férfi.
~Így beszélni egy nővel nem csak pofátlanság, de még engem is feldühít.~-néztem komoly tekintettel, miközben Kurono intézkedett.
Futsu időközben bevonult a lábam mögé, így jelezve, hogy erősebb a ninja mint én, és talán mint Kurono, de ezt Futsu nem tudhatja biztosan, mert hát nem ismeri annyira, hogy elsőre megállapítsa róla mekkora erővel bír. Az én dolgom egyenlőre, készenlétben állni ha netán a fickó ellenséges mozdulatra készül és lecsapni, mint a gepárd az áldozatára, ha netán megtámadja Kuronot. A lányt, majd talán sikerülhet befolyásolni, hogy a mi oldalunkra álljon és velünk küzdjön a férfi ellen, mert az ellene érzett dühöt felhasználva a szavakat jól forgatva nem nagy dolog, hisz valószínűleg nem kis düh van a kunoichiben a férfi iránt aki így bánik vele. Nagyon remélem, hogy nem klerül sor harcra, mert igazán nincs kedvem harcolni amikor új terepen vagyok, mert még csak meg se ismertem ezt a környéket, az élővilágát és erre még akartam pár percet szánni, de ha elmarad akkor később kell majd visszajönnöm ide.

//Köszönöm a ch szintet:D//

A fiú, hangosan elnevette magát a szavaid hallatán, ahogyan egyértelműnek vette azt, hogy nem vagy egy olyan fajta, akit rángatni lehet, emellett pedig ha már itt tartunk túlságosan is sokat tudtatok meg róluk, ahogyan a fiú, vakmerően előre lépett feléd, jó láttad, hogy nem ijedt meg tőletek.
- Vicces vagy!- szólt Kurono-hoz- De ne feled hol vagy! -kiáltott rád- Én Yabou vagyok a Keleti Kaputól! -közölte veled mosolyogva! - Én és ez a lány Nezumi a nyugati kaputól...- mutatott hátra a fán ücsörögve titeket néző kunoichi-re - … mi ketten Otogakure legerősebb harcosai közé tartozunk és nem nagyon engedem,hogy egy ismeretlen alak, csak úgy sértegessen! -
- De Yabou -san! Nem gondolod, hogy... -szólt közbe a kunoichi, de nem sokáig tartott a közlendője.
- Kussolj! -förmedt rá újfent a férfi- Ha van egy jó indokuk ahhoz, hogy teljesítsük a kérésüket, talán megtesszük, talán nem! -nézett rátok egyfolytában- Nos, mi lenne az az indok? A válaszotoktól függ, hogy életben hagyunk-e titeket! - és igaza volt, elég sok mindent megtudtatok rólúk, így ha nem lesz megfelelő a válasz számukra, akkor a legegyszerűbb az lesz, ha végeznek veletek, hogy ne legyenek szemtanúk és túlélők!

Kurono és a férfi játszadozása kezdett komollyá fordulni, ahogyan Ishida és Futsu csak a háttérből figyelték a két férfi játszadozását, ahogyan a a másik oldalról a kunoichi csak barátságos mosollyal nézte az eseményeket, nyugodt volt, nagyon is. Yabou azonban nem! Az ő arca már vörös volt az idegtől, ahogyan a keze remegett, de akkor is, mosolyal, sőt grimasszal az arcán nézett Kurono-ra, szinte várva azt, hogy megölhesse, ezt érezte mindenki. Az ilyen emberre szokták mondani, hogy veszélyes, ha jól tudom, de hogy mennyire, azt Kurono is megtapasztalhatta, csakhamar. Hiszen ahogyan befejezte a mondandóját, a Yabou örült arckifejezést vágta kiáltott fel.
- Neked annyi! - kiáltotta el magát.
Kurono ellőt termet, ahogyan a kezével a fiú arcába akart ütni, de azért Kurono sem ma kezdte ezt a szakmát! Megragadta Yabou kezét, ahogyan a másik, már ütésre lendülőt is, ezzel fegyverezve le őt. De nem csak az volt, ami történt. Yabou arcán, még mindig az az örült arckifejezés ült ki, ahogyan szinte beleröhögött a fiú arcába.
- Nem is rossz... de ez minden Hazukage? -kérdezte tőle- De mindegy is. Milyen nosztalgikus... szinte felforr bennem a fér. Akármit is mondtál volna, nem foglak életben agyin titeket! Túl jó szórakozástól esnék el akkor...- nyalta meg a száját, ahogyan valóban élvezte a helyzetet.
- Ez így nem lesz jó...- szólalt meg Nezumi, hogy figyelmeztesse a társát.
- Fogd már be te KU*A! -rántotta hátra mérgesen a fejét, ahogyan ezzel előnyt adott neked, melyet hogyan próbálsz kihasználni az rajtad áll!

A dolgok igencsak gyorsan alakultak egyik pillanatról a másikra. Yabou megtámadta Kuronot aki igyekszik a helyzet magaslatán állni. Amennyiben sikerül felülkerekednie a szituáción az én dolgom, hogy a kunoichit tartsam szemmel, hogy ne avatkozzon bele a dolgokba. Ezután már csak az a lényeg, hogy Kurono mit is akar.
-Egyedül óhajtasz megküzdeni vele?-teszem fel a kérdést Kurononak, ha a határ őrünk még is csak folytatni készül a harcot.
Ha Kurono úgy dönt, hogy ez az ő harca akkor csak végső halálpillanati esetben avatkozhatok közbe. Ha pedig úgy dönt, nem fűzi semmilyen fura gondolatmenettel végiglogikázott ügy a fickóhoz akkor együttes erővel próbálunk meg felülkerekedni rajta. Ha a kunoichi beleavatkozik akkor ő az én ellenfelem lesz és nekem kell arról gondoskodnom, hogy mindenki vígan a saját módján intézkedjen.

Egy pillanatra kerültél csak előnybe, ahogyan kihasználva a helyzetet, közelebb rántottad magadhoz a fiút, majd annak gyomorszájába térdeltél, de ugyanakkor érezted, hogy valami nem stimmel. A térded a hasfalát érte, mégis olyan érzés volt, mintha betonba térdelnél, de nem ez volt a legfurcsább. Az érzés, mintha ismerős lett volna. De akkor is, ez elég volt ahhoz, hogy elengedjétek egymást és kissé eltávolodva egymástól újra farkasszeme nézettek. A térded fájt, éppen ezért próbáltad húzni az időt és megerősíteni a védelmedet, ahogyan a pikkelyek megjelentek rajtad.
- Hehe...- nevetett fel, ahogyan újra előhoztad, hogy nem harcolni jöttél, miközben ő hatalmas nevetésben tört ki. - Ez vicces! - nézett rád- A sárkány markába...- gombolta ki a ruháját- … akkor hadd mutatkozzak be neked újra. A nevem Hazukage Yabou a Keleti Kaputól ! - és láttad már azt is, miért érezted úgy, hogy betonba térdeltél, furcsa módon a Tako Uwagi no jutsu-t láttad magad ellőt. - Ne bámulj ilyen hülyén...- förmedt rád- … nem vagyok olyan mind te! Hahahah... a sárkány marka … akkor levágom annak a sárkánynak a kezét, ahogyan elpusztítom minden élő tagját! Befejezem amit apán elkezdett és akit a klánunk kivégzett! -lépett közelebb- Érted már... veled van a bajom, ez a harc már a kezdetek óta személyes....

//Hallottál gyerekkorodban egy történetet, hogy egy Hazukage, név szerint Hazukage Yaboukuge feltette arra az életét, hogy megöljön minden sárkányt, aki ezen a világon van. De még mielőtt véghezvihette volna a tervét, a Hazukage klán nyilvánosan kivégeztette! //

~Nem semmi a klán iránt érzett harag.~-filóztam azon, hogy ha meg is öl minket a bosszúja nem lesz bevégezve hisz van még pár ember rajtunk kívül. ~Még ha meg is akarna ölni minket nagyon erősnek kell lennie, mert mi ketten vagyunk.~
-A bosszú felemészti az embert...még ha a bosszúd be is végezed mindenképp neked is véged.-szomorú arcal lehajtott fejjel mondtam, majd felemelte fejjel folytattam.
-Voltam én is ilyen helyzetben és nagyobb becsület legyőzni a bosszúvágyat mint a bosszúd célpontját.-fokozatosan váltott az arcom szomorúról komorra.
-Hogy tervezted, hogy kiirtod a klánt? Te is vér szerint a klánhoz tartozol. Magad is megölöd ha mindenki mást megöltél?-enyhén dühös fejjel kérdeztem?
-Mindig lesz...mindig lesz EGY aki tovább viszi a klán erejét...mert a klánunk halhatatlan amíg vannak akik hisznek benne.-majd ezt követően Kurono válaszát tiszteletben tartva a kunoichihez megyek beszélgetni, amíg ő intézkedik.
-Mindent bele Kurono.-majd eltűnök és a lány előtt 5 méterrel előbukkanok és mosollyal az arcomon bal kezem zsebre téve jobbal pedig intek egyet, így jelezve, hogy csakis jó szándékkal közeledek.
Ha a lány visszamosolyog és rendben van számára, hogy beszélgessünk akkor egyenlőre az 5 méteres távolságból beszélek vele, hisz mégis csak Yabouo társa és nem tudhatom, annak ellenére, hogy hogyan bánik vele, hogy mikor próbál besegíteni, mert akkor képtelen leszek megállítani. Beszéd közben nem próbálok közel kerülni hozzá érzelmileg, mert az befolyásolná, hogy megölöm-e ha szükségesnek bizonyul. Amennyiben Yabou engem is bevon a harcban akkor csak addig avatkoznék be ameddig engem tart célba. Ha Kurono netán földre kerül és halál közelben van semmi kép nem hagyom, hogy meghaljon, inkább egy dinamikus belépő,-vel arrébb rúgnám Yabouo-t ha lehet, vagy a rosszabbik esetben magam vetném a támadás elé, bár ez attól is függ, hogy mivel támad, mert ha karddal akkor a saját kardommal lépnék közbe.

Yabou valóban a klánodhoz tartozott, de ahogyan ránéztél, egyáltalán nem volt olyan mind ti. Örült arckifejezése és a kisugárzása inkább jobban hasonlított egy olyan emberére, aki imád gyilkolni és a pusztításban leli örömét. De ez legyen a legkevesebb, hiszen hangos nevetésben tört ki, ahogyan a harc lassan, ahogyan te is írtad, kezdetét vette.
- Egy erős tagja!? -kérdezte tőled- Nem! A legerősebb, aki valaha a Hazukage klánba született! - röhögte el magát, boldogságtól ittas arccal, miközben Ishida szavai szinte el sem jutottak hozzá, ahogyan lassan Ishida Negumi mellett foglalt helyet az ágon.
A kunoichi mosolyogva és barátságosan kínálta fel neki a helyett, ahogyan a harcot nézték, de ahogyan ott ült a lány mellett valahogyan furcsa érzése volt. Nem olyan, mintha minden percben hátra kellene néznie, mikor szúrja hátba, hanem megnyugtató, olyan melyet, nem minden pillanatban érez az ember.
- Jól beszéltél! Sajnálom Yabou-t! - mondta halkan de nem nézett Ishida-ra – Mikor Orochimar-sama rátalált tíz évvel ezelőtt, csak egy szügytökös is koldus volt, aki nem kéregetett, hanem elvette amire szüksége volt. Megölte aki ellenállt és nem ismert más törvényt. Nem tudom pontosan mi történt vele, de szerintem, ha valaki csak a gyilkolásban él és csak a saját erejében hisz, már nem ember többé és azt hiszem, ezt Yabou is tudja. Nem emberként tekint magára, nem is az már. - nézett mosolyogva Ishida-ra – Szerintem ő már közelebb áll a sárkányokhoz mind ti!

Kurono bevetette kezdésként a legerősebb technikáját, nem fogta vissza magát, ahogyan a villámok újra átjárták, de az eredmény még rosszabb volt, mind néhány napja. A jobb térde berogyott, ahogyan alig tudott mozogni. Az izmai stimulálása ilyen rövid idő elteltével kockázattal jártak az ő szintjén még. A sejtek nem szoktak hozzá ilyen fokú és ilyen kis időtalentumú használatához, ahogyan Yabou csak nézte, ahogyan Kurono lassan felkerekedik a fájdalmán. De ezt az időt kihasználva mindenki végignézhette, ahogyan a kunoichi utolsó szavai beigazolódnak.
Yabou testét ellepték a pikkelyek, ahogyan furcsa fekete aura vette körbe azt, ahogyan az arcán a kezein, furcsa jelek tűntek fel, ahogyan lassan az egész testét csak pikkelyek borították be, sőt a ruha szétszakadt rajta, ahogyan a hátából szárnyak nőttek ki, ahogyan a teste lassan átváltozott és bár az egész alig tartott néhány másodpercig, az aki ott állt, inkább hasonlított egy miniatűr sárkányra, mind egy emberre.
- Orochimaru átokpecsétje felerősítette benne a sárkányok vérét! - halotta Ishida Nezumi szavait- Most a chakrája a háromszorosára nőtt, de csak sajnálni tudom! Az a pecsét lassan felemészti majd!

És Kurono még nem jött rendbe, nem vette át a teste feletti fájdalmon az egész kontrolt és ez is annak volt köszönhető. Hogy egyszerűen szem elől tévesztette Yabou -t. Egy szempillantás alatt Kurono előtt termet ahogyan a mozgása felgyorsult, ugyanolyan gyors volt, mind Kurono az aktív villámpajzs mellet. Kurono látja a felé tartó ütést, de vajon képes lesz kitérnie előle?

A fiatal hölgy mosollyal fogadta közeledésemet, amit gyors beszélgetés követett. Eközben odalent folyt a harc, Kuronot megviselte a technika aminek most megfizetheti az árát. Nem látszik rajtam, de valójában legszívesebben neki lódulnék és egy Tsuugaval megtámadnám Yabouot, ám ekkor mondhatni a szó szoros értelmében Yabou sárkánnyá változott, ami nem mondható mindennapi technikának. Az átalakulás pár másodperces végbemenetele után ráébredtem, hogy ez nem mindennapi küzdelem lesz és hirtelenjében remegni kezdett a lábam. Nem a félelemtől legalábbis úgy hiszem hanem inkább az izgatottságtól. Szívem szerint beszállnék én is a harcba, de egyenlőre nem az én dolgom. Próbálkozok inkább a kunoichivel.
-Orochimaru kísérleti alanya? Netán te is birtokolsz átokpecsétet. Vagy ami fontosabb te is Hazukage vagy, vagy amúgy ha nem akkor az érdekelne honnan tudsz ennyit a dolgokról?-néztem Nezumira érzelem mentes arccal mint aki éppen csak a nagyvilágba beszél.
-Jaj ne haragudj ha netán úgy érzed faggatlak.-mosolyodok el miközben megfogom a fejem, majd kissé elpirulva kérdezek még egyet?
-Milyen kapcsolat fűz Yabouhoz?-nézek rá Yaboura.
A lány közelségében érzett nyugodtság nem jelenthet mindig minden körülmények között jót, ugyanis könnyen lehet, hogy éppen egy genjutsuban ülök csak még nem jöttem rá, bár az is lehet, hogy egyszerűen csak más mint Yabou és nem kell tőle tartani. Biztos ami biztos a kardom magam elé helyezem majd rátámaszkodok és úgy figyelem az eseményeket. Így a kardom kézben van és ha Nezumi próbálkozna valamivel, nagyobb esélyem van kivédeni bármit is tervez ellenem.

A támadás villámgyors volt, de te is. Yabou elől egy szempillantás alatt tűntél el, ahogyan ő csak a levegőt törte ketté, na meg a talajt, ahol a a föld felrepedt és egy kisebb kráter is keletkezett. Ennyi elég volt ahhoz,hogy rájöjj, hogy egy ütéssel olyan erőket tud felszabadítani, mind a gouwan, szóval ha megüt, akkor a csontjaid bánják.

Eközben Ishida és Nezumi is a harcot nézték, miközben Ishida olyan kérdéseket rakott fel, melyek érzékenyen érinthették volna a nőt, de nem ez történt. Érdeklődve nézett rád, ahogyan láthatólag elég jó informált vagy egyes dolgokról, ahogyan lágyan elmosolyodott.
- Nem! -nézett vissza a harctére- Én nem tartozom a klánotokhoz. - a hangja olyan volt, mind akinek ezen szavak fájó emlékek tömkelegét hozták felszínre-e- Amikor Yabou-sant felkarolták, én már Orochimaru-sama alárendeltje voltam. De, csupán egy gyerek. Fel sem tudtam nőni az elődeinkhez akkor még... -nézte a harcot tovább, mely érdekes kimenetelő volt.

Yabou tényleg nem tudta megalapítani, hogy hol is van Kurono, elöször nem, de ugyanakkor mégis megtalálta fa mögött. Hogyan? Kurono felejtette, hogy azon technika nem éppen bujkálásra szolgál, túl látványos, túl hangos. A villámok cicergése körülötte, olyan volt, mind a macskának az egerek cincogása. A shinobi azonnal támadott, ahogyan a fa szó szerint kettétört az ütése nyomán, kiugrasztva ezzel a meglepődött Kurono-t a fa mögül, ahogyan tisztán látta, hogy a férfi testén lévő pikkelyek felmerednek.
- Tako Sanari no jutsu! -hallotta a férfi vigyora között kicsúszó szavakat.

- … de lassan mi lettünk az új kapuk. Mert ennek az országnak négy kapuja van, az északi, a déli, a keleti és a nyugati Kapu, melyet őrizni kell. Mindegyik határt a rejtek egyik legerősebb harcosa védi. De ugyanakkor mindegyikünk ereje kapcsolódik ahhoz amit képviselünk. Ha Yabou-é a keleti kapu, akkor az azt szimbolizálja, hogy ereje, bár pusztító a benne élő láng és hév, felgyújtja ezt a világot. A bennem lévő hidegség és sötétség és ridegség kioltja. Ezért vagyunk mi elentétjei egymásnak...

Zajlottak az események miközben meredve figyeltem a harc folyamát. Nezumi igencsak komoly horderejű történeteket oszt meg velem. Kurono eddig jónak bizonyul reménykedhetek csak, hogy ez így is marad. Eközben Nezumi azt mondja magáról, hogy rideg és sötét típus, ami a közelségében érzett nyugodtságból nem igazán szűrhető le. Kurono eközben fák mögé rejtőzködik és menekül ami nem vall rá, remélhetőleg valamilyen tervvel drukkol elő, én legalábbis erre számítok tőle. Nezumi négy kapuról beszél amiről több információt kéne szereznem.
-Nezumi...nem tudom sajnáljalak-e hisz ennyi idős létedre az eddig leélt életed alapján nem kis tapasztalatot szereztél ami jó és rossz is egyben.
-És még egy kapuért is felelni, nem kis meló, bár szerintem nem vagy se hideg sem rideg nem tudom miért mondod. Ha ti ilyenek vagytok akkor milyenek a többiek hisz négy kaput említettél ugye.?
Nekem nem nagyon tetszik ez az eset lehet elhamarkodott döntés volt szervezetbe lépni, de tapasztalatnak elkönyvelhető. Már csak ezen kell túljutni.

Épp időben tudta véghezvinni Kurono a tervét. Gyors volt, de a legnagyobb meghökkenésére, az őáltala ismert "Shanari" még gyorsabb, sőt erősebb is. A pikkelyek beborították az egész környéket, egyedül Ishida-ékat nem érték el, mintha őket szándékosan akarta volna védeni az örült shinobi. A kilövellt pikkelyek átmentek szinte mindenen, ágon, fákon, apró kis lyukakkal teletűzdelve a környéket, na meg elérve Kurono-t is, aki nem számított erre. Az egyik pikkely azt a fát lőtte keresztül, amely mögé ismét elbujt, ,megsebezve a Kirigakure-i shinobit, de nem veszélyesen. Éppen hogy elértem, de ez veszélyes dolog volt. Alábecsülte az ellenfele erejét.

Nezumi mosolyogva nézett rá Ishida-ra, ahogyan Yabou támadása láttán, Ishida is felkapta a fejét és visszatért a valóságba, de nem sokáig. A kunoichi szavai, meglepően más fordulatot vettek és rémisztőek is voltak egyhuzamban.
- Nem ismersz engem...- szólt halkan- … mi mind a négyen Kabuto-sama legfőbb fegyverei vagyunk. Akármit is kapunk parancsba azt véghezvisszük egy szó nélkül. -nézte a harcot, ahogyan lassan felállt az ágon- És milyenek vagyunk? - nézett le Ishida-ra – Yabou-san köztünk a leggyengébb és a legfiatalabb és talán a leghevesebb is. Csak a gond van vele, de az ereje miatt kiérdemelte, hogy azt tegye amire vágyik. Már megmondtam nem, mi éppen szöges ellentétei vagyunk egymásnak, de ez nem teljesen igaz. Míg ő hangosan és élvezettel akar ölni, addig én már nem találok ebben a világban semmi különöset és csodálatosat. Azok, akik nagy erővel születnek és felkeltik a náluk erősebb figyelmét, önkénytelenül is azok játékszerévé képes válni. Hadd mondjak el valami fontosat...- nézett Ishida-ra.

Kurono terve bevállt, ahogyan Yabou újfent ésszerűtlenül támadott, de a gyorsaságnak hála, Kurono ismét elkerülte a támadást, ellenfele legnagyobb örömére, hiszen már az arcán is jól látható volt, hogy hitetlenül ideges ezen taktika miatt.
- Ne menekülj te gyáva! -kiáltott rá a shinobira idegesen, aki mintha megfogadta volna a kérését, visszatámadott a kunaikokkal. -Na végre! - kiáltott fel örömteli hangon, de a kunai-ok nem őt célozták és mire észrevette a fához kötözve nem találta magát, a zsinegek megfeszültek, ahogyan a villámok, melyek szinte megvakították őt hatalmas robbanásban teljesedtek ki. A füst lassan oszlott el, ahogyan váratlanul valami kitört füstből. Lángok. Égető lángok, melyek azonnal lángra lobbantották az erdőt, és ahogyan mind a hárman tisztán látták, hogy mi történt, rájöhettek, hogy ezek a shinobik, Otogakure kapuőrzői, tényleg kemény gyerekek. A lángok körbevették Yabou-t, ahogyan megvédték őt a villámoktól, elégették a drótot és a mögötte lévő fát is, szinte sértetlen maradt, ahogyan Kurono egyből tudta, ez hasonló technika mind az övé, de míg övé a gyorsaság és a villámok ereje, az ellenfeléé a védelem és a lángok ereje adatott meg.
- Most véged! -jelent meg Kurono előtt egy szempillantás alatt a shinobi, ahogyan ököllel Kurono felé ütött.

Eközben Ishida halotta Nezumi utolsó szavait.
- .. azt mondtam, Yabou a leggyengébb köztünk! Én pedig a legerősebb!

Érdeklődve vártam Nezumi szavait mintha csak gyerekként várnám anyám esti meséjét. Kurono közben félig meddig sikeresen véghez vitte tervét ami számomra nagy megkönnyebbülés volt mindaddig míg nem tűzbe borult a környék és Yabou egyre inkább hangoztatja erejét. Nezumi egy igen súlyos dolgot közölt, hogy Yabou számít a leggyengébbnek ami nem jelent jót hisz ha ő a leggyengébb az ekkora erejével akkor igencsak komoly dolgokat tudnak a többiek. Eközben ráébredtem, hogy Nezumi is őr, úgyhogy minden bizonnyal Yabou előtt szerepel a listán. Közben Kurono szervezkedik ismét és szövi a terveit mint pók a hálóját. Eközben Nezumi felállt és drasztikus változás vette kezdetét. Elmondta, hogy ő a legerősebb az őrök közül. Eleinte ötletem nem volt, hogy mit kéne csinálni, hirtelenjében fel se fogtam, hogy mekkora veszélynek vagyok kitéve. A legerősebb áll mellettem és könnyűszerrel támadhatna, de nem teszi.~Ez most a terve vagy csak szimplán nem akar harcolni.~-töprengtem a dolgon. ~Legjobb ha úgy teszek mintha misem történt volna.~
-Sajnálattal hallom, hogy nem találsz semmi csodásat a világban. Minden bizonnyal elszántan ragaszkodsz ehhez az álláspontodhoz ezért meg se kísérlem elmondani, hogy a világ hatalmas és rengeteg csodát rejt. Jómagam is láttam párat.-fejezem be a mondatot, hogy hátha kíváncsivá teszem azzal amit mondok. Majd várom a harc fejleményeit. Amennyiben Nezumi megtámad egy fürge test jutsuval kénytelen leszek előbb hátrébb húzódni, hogy egyenlő eséllyel induljak.

Ezúttal azonban nem sikerült a terved. Nem voltál képes elhúzni a támadása elől. Hogy miért? Mert túl gyors volt, vagy éppen, te lettél lassabb, foghatnánk ilyenekre is, de nem ez történt. Igazából alap dolgot nem vettél figyelembe, nem kerültél a harcban az ellenfeled fölé, ő pedig átlátott a védekezéseden. Igen, átlátott. Mivel a bal lábad alapból gyengébb volt, az elmúlt idő alatt, minden egyes próbálkozását jobb irányba védted ki, ezért amikor meglátta a pecsétet a levegőben változtatott irányt a szárnyai segítségével és te nem voltál elég felkészült.
A levegőben kapott el, ahogyan az egyszerű ütéseperszelő és brutális volt. Egy pillanatra azt hitted, hogy összetörte minden porcikád, de szerencséd volt. Az Aktív villámpajzs mellett, te sem voltál éppen könnyű ellenfél. Bár az ütés annyiban elérte a hatását, hogy egy nagyobb sávban letarolva magad mögött mindent, egy hulló villámló üstökösként csapódtál bele a földbe. Levegő után kapkodtál egy pillanatig, ahogyan sejtetted, hogy az ellenfeled, ha nem most soha nem akarja majd befejezni a harcot. A szád széléről letörölve a vér csíkot, kezdtél a Kuchiyose no Jutsu-ba, ahogyan magasba emelve a kezdet a földre akartál csapni, de Yabou már nagyon közel volt.

Nezumi elmosolyodott a válaszodon, ahogyan a harc kezdett átbillenni az Otogakure oldalára.
- Ahogyan én is! Nem akarok harcolni, nem akarok ellentéteket a négy őrző között, de nem vagyunk egyformák. De velük ellentétben, veletek ellentétben nekem a vérem már a születésem óta meghatározta az életemet. Az erőm sok tekintetben meghaladja egy normális shinobiét! Nekem megvan az erőm, hogy elpusztítsam mindazt, ami jó ebben a világban! -mosolygott barátságosan, ahogyan hirtelen eltűnt a szemed elől és te megijedtél. Láttad, hogy Kurono nagy bajban van, de túl messze ahhoz, hogy segíteni tudnál neki.

- Neked most véged! -ordította Yabou, ahogyan a keze körül a lángok egy sárkány arcának a kinézetét vették fel, de az idézés és a támadás közötti időviszony miatt, kétséges volt a sikered, hogy sikerrel járjál. De akkor minden megváltozott. Hirtelen valaki megragadta a kezedet, ahogyan meg sem tudtad mozdítani, majd veled párhuzamosan, Yabou kezét felfelé ütötte, ahogyan a lángok egy pillanat alatt szertefoszlottak. Sőt te is érezted, hogy a chakrád összezavarodik és nem tudsz mozdulni. A villámpajzsod szertefoszlott, ahogyan felfogtad, hogy az aki közöttetek áll Nezumi. - Mit csinálsz te ribanc! -kiáltott rá a lányra a shinobi, ahogyan a válasz rideg volt és számodra meglepő.
- Elég lesz! Tud hol a helyed! -közölte nyugodt arckifejezéssel a fiúval, ahogyan mér mérgesebbe lesz.
- Takarodj. Ha az utamba állsz, téged is meg...
- A Sangaishiro // Pusztítás legszélső köre- m-ban vagy! Ha akarlak megölhetnélek! -látta Kurono, ahogyan a nő feket aura járja körbe és érezte a torkán, ahogyan egyszerüen kap levegőt, mintha valami kiszicná belőle az jókedved, a szeretetett, az életett és lassan olyan érzése támadt, hogy inkább meghalna, csak ne keljen ezt éreznie.
- Ch... legyen! -állt le a Yabou, ahogyan elengedett titeket a kunoichi és Ishida is megjelent. Úgy látszott, teljes volt a béke!
- Elviszünk titeket Kabuto-samahoz, de bekell kötnünk a szemeteket! Ez csupán óvintézkedés, megbízhatsz bennem!