Re: Erdőségek

**Hazukage Kurono** Szer. Jan. 26 2011, 18:45

Kurono mindent letarolva csapódik a földbe, Yabou erőteljes ütésétől.
~Ha nincs bent az Uwagi nem élem túl.~
Gondolja magában mikorra, már farkas szemet néz Yabou öklével, és kézpecsétet végez. Rideg szemmel nézi, mivel biztos magában, de a tevékenységeket mind két részről Nezumi állítja meg. Fekete aura járja körül, és ahogyan megfogja Kurono kezét, össze zavarja a chakráját, és a villám pajzs feloszlik.
~Ez milyen genjutsu?~
Teszi fel a kérdést, mert abban biztosak lehetünk, hogy Genjutsu, mert az zavarja össze a shinobi chakráját. Kurono fel bír állni, mivel a villámpajzs és az Uwagi is megvédte az ütéstől, csupán megtanult egy pár pillanatra repülni. Nezumi úgy dönt, hogy elviszi őket Kabutohoz, de szükséges óvintézkedések lépnek érvénybe.
-Legyen.- Köp egyet Kurono, az e-féle harcoktól mindig megindul a nyáltermelése.
~Csak tudnám milyen indokokat mondjak, ha alig tudok valamit a szervezet tervéről. Öcsém ultra gáz lesz így szövetséget kötni, remélem a tekercsben minden benne van.~
Mivel a szeme be van kötve, így hátra teszi a kezét, úgy hogy érezze a táskát, ahol a tekercs van, nehogy Yabou vagy Nezumi, vagy bárki más a faluban turkáljon a táskájában. Úgy tűnik most egy ideig szent a béke, így felteheti kérdéseit, amit érdekes módon Yabou felé intéz.
-Yabou. A pecséttel sikerült elérned a teljes sárkány formát, vagy ezt te magad fejlesztetted ki az átokpecsét nélkül?-
Bár Kurononak van egy tippje, hogy már pedig azt pecséttel birtokolja.
-Nem gondolkodtál azon, hogy adnod kellene még egy esélyt a klánnak. Tudod. Minden új generáció változásokat hozz. Ahogyan tapasztaltam a mi generációnk egészen mást mint az előzőek. Nyíltabbak, és érzésekkel teli, és ami a legfontosabb tudunk megbocsájtani.-
Próbálja Kurono győzködni Yabout, bár Kabutonak is lenne beleszólása az biztos, bár az is lehet, hogy nem foglalkozik a kapukkal, hisz az átokpecsét Orochimaru kedvenc eszköze volt.

**Hazukage Ishida** Szer. Jan. 26 2011, 20:05

Az eleinte gyengédnek, háttérbe szorítottnak tűnő kunoichi a harc folyamán először a legerősebbnek, majd a legkomolyabbnak tűnt, olyan volt mintha mindent ő irányítana. Az futott át az agyamon, hogy ha két szavába telt leállítani Yabout akkor ezt mér nem tette már meg jóval előbb, vagy netán kíváncsi volt, hogy mit tud Kurono.?
Ezt az követte, mire észbe kaptam, hogy be kell kötniük a szemünk, ami nem nagy gond hisz a köpenyem miatt aligha tudna bárki is eltulajdonítani bármit is tőlem anélkül, hogy ne venném észre. A szembekötés sem nagy probléma, mert minden fele vannak jellegzetes szagok például fák és különböző növények amik illatát memorizálhatom így vissza találok ha sikerül megjegyeznem az illatok sor rendjét. Ráadásul ha Futsu szemét nem kötik be akkor ő vissza tud vezetni és meg tudja mutatni merre is jártunk eddig, és az ő orrára is ugyanúgy számíthatok. Bár fenn áll az esélye, hogy lesz többféle, a biztonságuk érdekében, különböző csapda amit Nezumiék fognak észrevétlenül deaktiválni, de az már másodlagos.
-Nezumi, ne vedd tolakodásnak, de elmondanád mi is az a Sangaishiro?-teszem fel a kérdést, remélve, hogy elmondja mi is az, hátha később megtanítja nekem ha erre fele töltöm napjaim, vagy ha netán harcra kerülne sor kifürkészhetném a technika gyenge pontját.

Karin Pént. Jan. 28 2011, 09:53

Mind a ketten bekötött szemmel sétáltatok, óvatosan és gyanakvóan, de nem kellett félnetek. Yabou keze Kurono vállán volt, ahogyan Nezumi-é Ishida-én. Csak azért, hogy nehogy elessetek és hogy irányítani tudjanak titeket, merre is van az arra. Bár Kurono érezte, hogy többször belerúg egy egy gyökérbe, mialatt majdnem elesett, de ez volt a legkevesebb, hiszen jelenleg a shinobi éppen azon törttettet, hogy megértse és egyben megpróbálja helyes irányba terelni a volt, vagy jelenlegi ellenfelét.
- Ahhoz semmi közöd! -közölte nyíltan az első kérdésedre.
Azonban a szavai, ezúttal csak üres szavak maradtak, hiszen nem hatották meg Yabou-t, aki csak halkan, de számodra jól halhatóan nevetett a szavaidon egy sort, ahogyan kissé közelebb hajolt hozzád,hogy csak te halhassad azt amit mond, ne a többiek, akik kissé lemaradva éppen másról társalogtak.
- Cö... nehogy azt hidd, hogy hozzád hasonló vagyok...- mondta ridegen- … az én sorsom nem az, hogy megvédjek valakit, vagy hogy dumcsi pajtások legyünk öcsi... az én sorsom a pusztítás! Le*arom, hogy mit tettek az apámmal, hogy ő mit gondolt, hogy rólam mit gondoltok! Csak azért akarom megölni a sárkányokat, mert baromi erősek! A rég múlt idők istenei, olyanok, akiket tisztelnek és félnek sokan. Érted már! Ha mindegyikőjüket megtudom ölni akkor az azt jelenti, hogy felértek és túlszárnyaltam őket! -mondta immáron hangosabban- Ha megküzdhetek egyre és egyre erősebb ellenfelekkel, akkor máris érzem, hogy élek! Ha friss vért látok, ha fürödhetek benne az már elég ahhoz, hogy tudjam érdemes folytatni! Érted már! Te erősnek tűntél, csak azért akartalak kibelezni és ez most sem változott! - érezted, ahogyan hátra néz egy pillanatra- Ha sikerül megölnöm Nezumi-t, akkor már érdemes volt az a sok harc...- hangja egy pillanatra felcsendült, pedig egész végig sötét és vontatott volt, olyan mind akit nem érdekel semmi sem.

Ishida eközben a kunoichi-t faggat, a technikájáról, arról, hogy mire lehet képes, ahogyan ezzel kiakarta elemezni és megtudni, mondhatni felkészülni arra, ami várhatja, bár nem volt abban biztos, hogy szükség lesz ár, de sohasem lehet tudni és bizony jól tette a fiatalabbik Hazukage.
- Válaszolok, amit kérdeztél, de nehogy azt hid hogy azzal rájösszz a titkomra és a gyengémre...- közölte barátságosan veled, ahogyan máris tudtad, hogy átlátott rajtad- A Sangaishiro nemmás, mind az vérvonalképességem! Ezért vett maga alá Orochimaru-sama és ezért bízik meg bennem Kabuto-sama is. A vérvonalképességem, ugyanis a pusztításban rejlik. A legenda szerint, a Hat út bölcsének megvolt az ereje, hogy a semmiből teremtsen életet azt a képességet Inazaginak hívtak! A vele ellentétesen létező erős, pedig a Sangaishiro volt, mely képes volt elpusztítani mindent! Legyen az egy tárgy, egy élőlény, vagy egy technika, akármilyen hatalmas is, ami közel kerül hozzám, semmivé változik. Amit megérintek, az reagálni kezd az erőmre és lassan elpúsztul, de ha akarom egy pillanat alatt is semmivé változtathatom. Még most is kíváncsi vagy még valamire? -kérdezte tőled, ahogyan túl grandiózus volt az amit halottál.

**Hazukage Kurono** Pént. Jan. 28 2011, 15:54

Kurono hallgatja Yabou mondandóját, és ezt kissé sajnálattal hallja.
-Hát legyen, de tudod, hogy ezt nem engedhetem. Viszont ez a jövő harca lesz. Ha kijövök Kabutotól, utána már nem foglak bántani.-
Mondja, de az indokot nem, hogy miért. Had húzza vele Yabou eszét, talán egy picit használja, és következtetéseket von le. Ezek után hallgatja Nezumi mondandóját, de mivel vele sem lesz nagyobb össze tűzése így elmondhatja a véleményét.
-Nezumi. Ezek szerint a technikád, csak akkor működik, ha megérinted a másikat, ebből következik, bár lehet, hogy vannak más rejtet trükkjeid, de végső soron távolsági harcban ez nem működik.-
Nyilvánítja ki véleményét, de ez persze az ő saját megjegyzése ezzel a technikával kapcsolatban. Próbálja hallgatni Yabout, mivel sosem tudni, hogy miben sántikálhat.
~Ha készül valamire esküszöm másodjára megölöm, már megmutatta a gyengéit, viszont én még nem mutattam semmi különlegeset.~
Gondolja magában, hisz még semmilyen elemi kombinációt nem mutatott be. A drótos dolog csak az eleje volt a dolgoknak, inkább az idézés döntötte volna el a harc kimenetelét, ha sikerül megidéznie Kanrout.
-Messze vagyunk még?-
Teszi fel a kérdést kisgyerek módjára, de már tényleg türelmetlen. Már várja a találkozást Kabutoval.

**Hazukage Ishida** Pént. Jan. 28 2011, 21:49

Igazán nagy teljesítménynek nem mondható, de azért nem semmi, hogy fél pillanat alatt rájött miért is kérdeztem amit kérdeztem. Ezt követően Nezumit végighallgatva arra következtettem, hogy távolsági harccal van csak esélyem ha megküzdünk ám én közelharcban vagyok jeles így esélyem sem lenne ellene, ami azért megnyugtató. Ha megtámad nem kell próbálkoznom egyből menekülnöm kell majd, vagy hagyom, hogy megöljön. Utána töprengtem mit lehetne még kérdezni, de nem volt semmi egyéb ami hirtelen eszembe jutott volna.
-Köszönöm, hogy válaszoltál, és ami azt illeti nincs több kérdésem.-mosolygok egyet arra amerre szerintem Nezumi áll.

Karin Szomb. Jan. 29 2011, 17:25

Érdekes dolgok történtek, vagyis játszódtak le egy pillanat alatt. Először Kurono azon válassza mely arra ment ki, hogy idegesítse Yabout, végül is üres fülekre talált. Yabout, nyugodt maradt, ahogyan a válassza is sugallta azt, hogy bizony őt nem nagyon érdekli Kurono szavai, tisztán tudta, hogy mit akar és mit is fog tenni.
- Kit érdekel, attól még én kifoglak nyírni! -hallotta a férfi válaszát.
Azonban Kurono második feltevésére csak a lány halk kuncogását lehetett hallani, ahogyan megszólalt ugyan, nyíltan és érhetően, bár amit mondott, az már, nos nem volt ennyire egyértelmű.
- Kitudja...- közölte veletek, miközben Ishida is letisztázta, hogy nem kérdezősködik többet, de ez már Kurono-ra nem nagyon volt igaz. Kicsit türelmetlenkedett, de mit is várt, nem tudta, hol állították meg az ellenfeleik őket, milyen közel vagy messze voltak a céljuktól, sőt ha messze voltak, akár napokig is játszhatták volna ezt a szembekötősdit, de ez nem történt meg, Nezumi megnyugtatta őket. - Már itt is vagyunk! Vigyáz lépcső!- figyelmeztette Ishida-t, de ez már Kurono-nak édes kevés volt. Yabou nem szólt neki és így megbillenve éppen hogy nem esett el, ahogyan egy kisebb lépcsősor után, érezhetően lehűlt a levegő, sőt biztosra vehetően már a föld alá voltatok, ahogyan a kendő nem tűnt el a szemetek elől. Öt vagy tíz feszült perc után áltatok csak meg, ahogyan Nezumi lágyan levette mind a kettőtökről a kendőt, majd letérdelve, Yabou-hoz hasonlóan megszólalt.
- Visszatértünk Kabuto-sama! Ez a két férfi azért van itt, hogy egy ajánlatot tegyenek önnek! Szerintem akármi mit is akarnak érdemes lenen meghallgatnia öket-vázolta a kérésetek tömören a kunoichi,m ahogyan a sötétben nem látattok senkit sem, csak halk kígyók sziszegése jelezte, hogy nem vagytok egyedül.

//Köv. post a A Hang Országa :: Otogakure no Sato :: Falu vezetőjének irodája-ba menjen! //

**Chen** Csüt. Szept. 12 2013, 07:22

Előzmény: A Vízesés Országa - Határvidékek

Mindenkit egy fejbiccentéssel köszöntök, és csak kapkodni tudom a fejem, milyen társulatba is kerültem. Van itt csillagnak készülő tünemény, és üstökösként szálló is. Mindenkinek egy tiszteletteljes fejbiccentéssel köszönöm meg a bemutatkozást, Tsukomi-n csak egy szívdobbanásnyi idővel tovább állapodik meg a pillantásom. És máris tudom elvesztem. Meg kell szereznem, csak egy pillanatra láttam még, kecses, és bájos. Ami a legfontosabb tele vággyal, és bájjal, hogy ha megfelelő kezek formálják, kirobbanjon belőle az elemi erő, és mindent elborítson vele. Ám még nem szabad tennem érte semmi, előbb mással kell foglalkoznom
A látszólag leendő riválisomat is hasonlóképpen üdvözlöm. Genki-t kell először magam mellé állítanom. Nem jó a széthúzás, főleg ha rám nézve okoz majd nehézségeket. Meg kell ismernem közelebbről, mindent meg kell tudnom róla, hogy aztán ujjaim köré csavarhassam, és végül magamévá tegyem. Bábom lesz, ezen leszek.
A cél mégis Hachi úr lesz, idősebb nálam, sokat tapasztalt, vigyáznom kell vele. Még ha nem is tűnik úgy, a megérzésem az, hogy ő kecsegtet a legtöbb kihívással. Neki nem biccentek, mélyen meghajolok, mint a nagy uraknak.
- Nekem a megtiszteltetés. – Megalázkodva ejtem ki a szavakat, ahogy illik és remélem eléggé jó az első benyomás, hogy el is fogadjanak. Ahogy haladunk a névsorban meg is látom célom eléréshez a kiváló eszközt. A kicsiny Hana mindenki szíve csücske. Nem tudok rosszat feltételezni róla, ahogy a többiek sem. Mindenki kedveli, mindenki szereti, és jót akar neki, ez lesz a fegyver, ami nekem kell.
Végül a mester, és egyben a koreográfus ha jól sejtem. Leendő mesterem, kinek meg kell felelnem. Ki majd olyan magasságokba emel, mit csak elképzelni tudok. Abrándjaim messzi visznek, és el is fogom érni mindet.
Én jövök, nem tanúsítok megingást, se egy pillanatnyi önbizalomhiányt sem. Kiállok az emberek elég, kihúzom mellkasomat, és jöhet az első felvonás.
- A nevem Chen Yuen Lung. Kis faluból jöttem, hogy nagy színésszé váljak, a célért mindent meg fogok tenni. Hírnév, és ámulat lesz a halálom. – Na és jöjjön a második. A földre vetem magam, a homlokom a talajt éri, és kezeim imára állnak, és így térdelek az egész társulat előtt. - Csak a múzsa a megmondhatója, hogy érdemes leszek a társulathoz. A lehető legtöbbet, fogom kihozni magamból ami emberileg lehetséges bármiről is legyen szó, hogy elégedettek legyetek velem. – A valami jelet adnak rá felállok, és odaállok leendő mesterem elé. Most csak rá kell koncentrálnom, az első napokban meg kell mutatnom érdemes vagyok, mindenre amit hisznek rólam, vagy amit majd bebizonyítok magamról.
- Igen mester jól látta. Anyám tanított gyerek korom óta, de még igen kezdő vagyok. Amit eddig elértem csak mesteremnek köszönhetem. Magamtól is fejlődtem valamicskét, de az igazi színészethez remélem csak évek tanulása választ el. – Újabb meghajlás, és mivel nem tudom mi is lenne a teendőm az összepakoláskor, hát mindenben próbálok segíteni amit magamtól találok, vagy amire utasítanak.

//Kifejezetten tetszenek a képek, és meg kell mondanom már kedvelem a társulatot.//

Orochimaru (Inaktív) Vas. Szept. 22 2013, 12:07

Már már hosszú ideje mentek, sétáltok az erdőben, amikor a társulat pihenésre szánja el magát, és megálltok.
- Chen, beszélnünk kell! - mondta a főnök. Könnyen rájöhettél, hogy azért hívat, mert még nincs szereped a darabban, amit előadnak, amikor valamiféle robbanás hangja rázza meg a környéket. A társulat meglepődik, de furcsa mosoly jelenik meg mindegyik arcán.
- Hölgyeim és Uraim, végre új darabot készíthetünk el. Shiba, Chen, Genki gyertek velem, megnézzük mi folyik ott. - mondta Hachi, és már indultatok is. Nem tudni miért ez a négyes közelíti meg a helyszínt, de azt megtudod, hogy te magad miért vagy a tagja. - Az előadásodból láttam, hogy van fantáziád, ez most kelleni fog, mert a látottakat fogjuk adoptálni egy színdarabba. - mondta. Miközben mentek, egyszer csak eltűnnek a fák, és egy falut pillantotok meg, amit banditák támadtak meg. A nőket feldobják lovaikra és elviszik, míg a házakat felrobbantják, és a férfiakat megverik, megölik. Van köztük shinobi, ez nem kérdés, bár szintjüket még nem tudod.
- Mit tegyünk főnök? - kérdezi Shiba, összeszorítva az öklét. A tanácstalanságot gyorsan fel kéne számolni, te mit tennél?

**Chen** Szer. Szept. 25 2013, 07:42

Gyönyörűséges látvány tárul elém. Megannyi felbőszült őrjöngő embernek nevezett állat, ront rá a pánikoló csordára, mit meglepő módon szintúgy embernek kell neveznünk. Látom ahogy újabb, újabb áldozatot szed az esztelen öldöklés. A pénz hajhászat, a túlélni akarás, és a kapzsiság. Ám ahogy látom, valami furcsa érzés kerít hatalmában. Túl messziről nézem az eseményeket.
Így csak sablonos tömegeket látok, csak a mázat ízlelhetem, de a tartam távol marad tőlem. Külcsín belbecs nélkül, és ez ellen csak egy dolgot tehet az ember. Még bámulom egy keveset őket, míg megpróbálom felfogni a belső vívódásokat. A hajtóerőt, a lelki tartalmat a pokoli összevisszaságban. Ám mégsem tudom megfogni. Ekkor jön a kérdés, mit nem nekem tettek fel, de talán nekem kellene válaszolni.
- Uram mi csak színészek vagyunk, nem harcosok. Nem ránk tartozik a külvilág búja-baja, sirámai. Az emberek nem minket hívnak, ha bajban vannak, ha könyörögnek, ha imádkoznak, nem hozzánk jut el fohászuk. Nem kockáztathatjuk olyan miatt az életünket, ami nem ránk tartozik, és még csak nem is kívánják hogy mi vegyük a terhet vállunkra. – Nagy levegőt veszek, mert eddig talán majdnem mindenki egyet értett velem, pillantok egy pillanatra Shibára. Minden lelki erőmet összeszedem, és szememen keresztül sugárzom főnököm felé. Megingathatatlan vagyok az érveimben, és az elhatározásomban is.- Nekünk saját életünk van, mi nem bírák vagyunk, mi nem döntünk a világ sorsáról… Nekünk szórakoztatni kell a nagyérdeműt, más célja nem is lehet életünknek. Ez pedig bárki lehet, aki megfizeti a műsor árát. Ám ennek ára van, nem elég az elhatározás, vagy a belső akarat. Tanulni kell, képezni magát az embernek, ezért áldozatokat kell hozni. Én véleményem az, hogy menjünk le oda. Nem szabad hogy meglássanak minket, figyeljük meg a történteket, és a felületes szemlélődés helyett koncentráljunk a belső mozgatórugókra. Most csak a jó és a rossz harcát láthatjuk, ahogy a banditák rávetik magukat áldozataikra, ám ebben többnek kell lenni. Talán lesz egy falusi, aki szerelmi vetélytársát a banditák prédájának dobja, csak hogy övé legyen a szeretett személy, vagy egy bandita, ki vérbosszút áll a gonosz előjárón régi sérelmén. Bármi amit tényleg hasznosítani tudnánk a következő darabhoz. – Ezzel meghajolok, és várom a választ. Talán egy újonchoz képest túl sokat beszéltem, és túl sokat engedtem meg magamnak. Ám ha így van akkor a mester majd megbüntet, ha nincs így talán a vezetőnk egyetért velem. Nem kívánok jutalmat, elég az, hogy tanulhatok.
Ha beleegyeznek, és még akarják a véleményemet, akkor elmondanám, hogy jobb lenne ha külön-külön mennénk, és úgy figyelnénk meg minden egyes részletet. Egyedül kevesebb hatást keltünk majd a világra, amit meg akarunk ismeri. És ha esetleg ebbe is beleegyeznek, akkor újra csak meghajolok és szabad utat kérek magamnak.
Nen rohanok fejjel a falnak, nem vagyok olyan bolond. Sokat feláldoznék, de ha ki lehet kerülni akkor meg is teszem. Felidézem anyámtól tanultakat, és a csakrát elkezdem áramoltatni testemben. Még egy pillanatig koncentrálok rá, és megkezdem a kézmozdulatokat a transzformációs technikához. Kutyával kezdem, érzem, ahogy a testem minden porcikáját változtatni akarom, disznó a testem megadja magát akaratomnak, végül a ?kos? (Ebben nem vagyok biztos, hogy tényleg így hívják), egyetlen pukkanással, méretes felhő keletkezik körülöttem, és máris egy fekete nem túl barátságos, de szokványosnál nagyobb patkánnyá változok.

Új végtagjaimat gyorsan megszokom, és már teperek is lefele a faluba, még mielőtt minden jó dolognak vége szakadna. A Múzsára bízom magam, hogy megtaláljam a megfelelő személyeket ebben a förgetegben.

Orochimaru (Inaktív) Hétf. Okt. 07 2013, 16:01

Te mit tennél, gondolkodsz, és beugrik, hogy a megfigyelésnek nem kell harcba torkollania, igaz, hogy itt vagytok, segíthetnétek, de az embernek megvan a választási lehetősége, hogy segyt, vagy sem. Te a másodikra gondoltál, és patkánnyá változtál, hogy így leshesd meg a következő mű mozgatórugóját, talán gyáva, ám biztosan bölcs megoldás részedről, nem tudod, hogy ellenségeid mit tudnak, lehet fel se tudnád venni velük a harcot. Az is lehet, ez egy mindennapos dolog, amit itt látsz, és mikor közelebb érsz, tapasztalhatod, hogy olyasmi történik ott, amire nem gondoltál. A lányokat viszik a lovon, ki az erdőbe, amikor taps rázza meg a tájat, egy színdarabba csöppentetek. A falu nézi az előadást, és csak a mű érdeme eme halálosnak hitt szituáció, a szereplők lepattanak a hátasokról, és meghajolnak, úgy tánik a végkifejlettre értetek ide. Ám ekkor még ennél is furcsább dolog történik, a meghajlás és a gratulációk után a nézők sírva fakadnak, mert rájöttek ez nem illúzió volt, a házak tényleg felrobbantak, és leégtek. A következtetést hagyom, hogy levond te, inkább csak írom a történéseket. Az előadásnak vége, ám a falu nem örül a végkifejlettnek a pusztítás miatt, azt hitték csak trükkök, és most esett le nekik, hogy otthonaikat bizony elvesztették. Megélhetésük oda, mivel a termés szénné égett, ekkor megszólal a férfi.
- Köszönjük, hogy a társulat előadását elfogadták, és megnézték, kérnénk a megbeszélt pénzösszeget, mivel az volt a fogadás, hogy olyan darabot nyújtunk önöknek, amiről még sosem hallottak, és sosem láttak. - mondta a férfi.
- De....de.......de maguk el..elpusztították a házainkat, az otthonunkat. Mi csak a szórakozás végett kértünk ilyet. Azt hittük, hogy híresek, hogy csak szórakoztatnak minket picit, egyszerű falusiakat. - a férfi aki beszélt idős volt, valószínűleg a vezető lehetett, mivel ősz szakálla árulkodott a koráról.
- Nem ebben állapodtunk meg, mondtam, hogy veszélyes játék, hogy nagy remek, de egyedi. - nevetett a férfi.
- Nem, nem fizetünk ezért. - ragaszkodott igazához az öreg.
- Nem? Akkor megölni őket, mindet, egy kivételével. Ő majd szétkürtölheti a hírünket. A Föld Vándorló Társulata végzett magukkal! - és már indultak is a kivont kardokkal az emberek.....

**Chen** Pént. Okt. 11 2013, 21:09

Lábaim gyorsan visznek. Emberek, és tüzek között, míg csak meg nem érkezek a színpadhoz. Egy színpadhoz, ami hozzánk kellene tartoznia, de mégsem. Van egy konkurens társulat, mi darabokat ad elő, és.....
És ezek azok akikről halottam múltkor. Akkor nem is ahhoz a társulathoz csatlakoztam, akikről hallottam. Hát ez is furcsa játéka a múzsámnak, de úgy látszik tökéletesen érthető volt. Egy ilyen szedett-vedett rablóbandában nincs helyem. Nem kellek oda, nem is tanulhatnék semmi különöset. Hát a sorsom jó kezekben van, és most ehhez kell alkalmazkodnom. Ám hogyan is tehetném ezt.
Egy csapat birka van előttünk, és az őrült ragadozók. Így aztán nem sok mindent fogunk tudni kiszedni belőlük. Akkor már csak az egyszerű tragédiára van lehetőségünk, amire nem vagyok kapható. Hát tenni kell valamit. Bármit, ami ezekbe a jellemtelen karakterekbe, életet lehel. Bármennyi életbe is kerüljön.
Amilyen csendesen csak tudok visszaalakulok emberi alakba, de nem a sajátomba, hanem egy átlagos fiatalt választok új képmásomnak. Kézmozdulataim már nem olyan suták mint először, ahogy elvesztem előző alakomat, és fel akarom venni az újat, máris újabb mozdulatokat teszek, hogy gyermeki alakot kaphassak. Koncentrálok, ilyet még nem csináltam, de ha összejön, akkor már előadások közepette is tudom alkalmazni. A tömeg olyan buta, mint a legostobább az egészben. Hát a gyenge láncszemre kell hatnom, hátha a nagy száj, és a lassú elme mellém áll.
Egy elég nagyszájú asszonyságot keresek meg, nagydarab férje mellett. Ez egy egyszerű falu remélem találok egyet. És akkor rákezdek az értetlen kisgyerek szerepemre.
- Néni? Miért gyújtották fel a falunkat a bácsik? Miért akarnak bántani minket? Miért nem dádáza meg papa őket, ahogy engem szokott? Nem tetszenek nekem! Zavarják el őket, rossz emberek! - A lehető legselypítő hangomon. Ahogy csak kifér aprócska torkomon, úgy ordítok, és úgy követelem a bűnösök megbüntetését. Csak egy vezérbarom kell, hogy a gyáva parasztokból bátor öngyilkosjelöltek legyenek.
Akár sikerül, akár nem pillanatokkal a vérengzés megkezdése előtt eltűnök. Nem rám tartozik, ha kell egy kis löketet adok az eseményeknek, de közvetlenül nem akarok beleavatkozni. Az én feladatom megtalálni azt az alakot, aki megtestesíti a tökéletes főszereplőt. Akár gonosz gyilkos, akár önfeláldozó alak, kell egy, vagy jó lenne ha több lenne, kiket keretbe lehetne foglalni, hogy a világ elé tárhassuk életüket.

Orochimaru (Inaktív) Szer. Okt. 16 2013, 08:55

Úgy tűnt neked, hogy társaid is olyan véleménnyel voltak a történtekről, mint te, hiszen egyikőjük sem mozdult, vagy tett valamit, csak valahonnan figyelt. Te viszont most készültél előre mozdítani a szálakat, is mind egyszerre darabot, csinálni, és leszámolni a konkurens csapattal. Nehogy a végén valaki összekeverje a neveiteket, és kiüldözzenek a falvakból előadás előtt, hogy egy ilyen csapatra gondolnak. Megnehezítené a mgeélhetést, így vagy meg kell őket ölni, vagy el kell venni a kedvüket ilyen előadások lebonyolításától. A kisgyermek szólt, és bömbölt, pontosabban te, mire egy erős apuka fejébe húzta sapkáját és ordítani kezdett.
- EZT AKARTUK? - a válasz halkan jött, egy egyszerű "nem".
- VAN HOl LAKNUNK? - már erősebb volt a reagálás, és gyorsabb is "nincs".
- VAN KIT OKOLNI EZÉRT? - egyből jött a válasz, és minden férfi üvöltött "van".
- KÁRTÉRÍTÉST??
- KÉÉÉÉRRRÜÜÜÜNNK!!! - a tömeg meglódult, mindenki a színpad felé, azzal, ami beleakadt a kezébe, volt ki székkel, volt ki paddal, volt ki kaszával, neki rontottak a társulatnak, és egyből megölték két tagjukat, két nőt ráadásul, ami a konfliktus helyzetet mégjobban kiélesíti, ugyanis a férfi vezető üvöltésben tört ki, és jól láthatóan kézjeleket mutatott. Neked szerencsére nem lehet bajod ebből, mert már odébb álltál, de nem így van a falu helyzetével.
- Katon: Dai Endan! - órisái tűzfelhőt lövelt a szája, mintha egy emberi lángszóró lenne, és több falusit is megsütött, amire oldalról egy kasza állt az ő fejébe is. A csata elhúzódott, körülbelül hat percig, és amikor vége lett, a társulat eltűnt, a falusiak 75%-ával együtt. És ki idézte elő a harcot, te. Most mit teszel, ugyanis mások nem tudják, hogy lényegében minden egyes kiontott élet itt a te kezeden szárad?

**Chen** Kedd Okt. 22 2013, 17:53

Az agyam jár, mert hát a események esnek meg, és most minden koncentrációmmal azon vagyok, hogy felfogjam. A helyzet nem egyszerű, van mit nézni, van itt szenvedés, csalódás, harag, és még vérbosszú is. De az igazit nem találom, nincs meg még a ténylegesen színpadra szánt történés.
Hát hogyan lehetne ebben az elpusztult rengetegben megnyitni múzsám kapuit, hogy világra toluljanak. Szemembe tűnjön, elém kerüljön, és lehengereljen a csoda. Úgyhogy még továbbra is patkány formájában, igaz még jobban megbújva járom körbe-körbe a falucskát. Hogy megláthassam azt, amit eddig nem sikerült. Sok a halott, még több a sebesült, és //Mármint ha az eltűntöt jól értelmezem, és halottaknak gondoltad.// vannak túlélők is. Kell hogy legyenek, mert hát soha nem marad megsíratlanul halott. Mindenkinek van rokona, barátja, vagy csak ismerőse, hogy keserű gondolatokkal gondoljon a múltra. Úgyhogy körbeugrálom a környéket, és megpróbálok keresni valakit, aki megfelel az elvárásomnak, és érzelmeit a mester elé vihessem. Üres kézzel nem akarok visszatérni, sokat láttam, de mégsem azt, amit szerettem volna.

Orochimaru (Inaktív) Kedd Okt. 29 2013, 15:01

Profizmus, vagy szívtelenség, két véglet, és az egyik vagy te, de még a legokosabb ember sem képes megmondani, hogy melyik, lehet még sem annyira szélső érték a két fogalom, és több közük van egymáshoz, mint elsőre hinnénk. Lényeg a lényeg, megtörtént, aminek kellett, ami elő volt írva az idő, és a történelem oly nagy szálán, egy falu eltánt, de majd lesz helyette másik, néhány éven belül, és ki tudja, lehet potenciális gyilkosoktól szabadítottad meg a világot, hiszen vallások már alapból elítélik, és bűnösnek bélyegzik azt, ki nem közülük való. Ahogy járod a lepusztult környéket, egy egy haldokló embert vélsz felfedezni, életre lehetőségük már nincs, pusztán az akarterő tartja őket e létsíkon, hogy megtudják mi történt ismerőseikkel, szeretteikkel. Egy-egy kegyelemdöfésért könyörgő egyed is megjelenik szemed előtt, hol te döntesz, hogy fájdalom mentes, vagy anélküli halált biztosítasz a kedves itt lakónak. Vannak morbid esetek, darabok, testrészek, de vannak egyszerű szénné égett tetemek is, és itt ott található az egyszerá halál is, miszerint "nem tett semmit, de rádőlt valami." Túlélők vannak, és látod arcaikon a könyeket, ahogy kezd kitörni belőlük a zokogás, először a szeretteikért, majd a jövőjükért, hiszen a jelenük elpusztult, és múlt lett belőle. Amit nem lehet megoldani, azon az idő segít, kérdés, mennyi idő kell nekik e történet feldolgozására. Társaid nem találod, biztos visszamentek, vagy esetleg ugyancsak köröznek a sebesültek között, talán meghaltak, ki tudja, viszont ha nincsenek itt lehet jobb lenne neked is visszamenned hamarost, nehogy ők higyjék rólad ugyanezeket. Ahogy megindulsz a kiinduló pontod felé, egy férfit pillantasz meg, akinek van egy seb a fején.
- Ne haragudj, nem láttad a kislányom. - kérdezte szívig hatoló ártatlansággal. Nem tudta ki vagy, de valószínűleg azt sem, hogy ő ki. Nem kell orvos, hogy megállapítsa, tompa tárgy által okozott trauma a koponyán, esetleges agyrázkodás, emlékezetvesztés. - Tudod, az első sorban ültünk, de én elment haza innivalóért. Nem láttad? Olyan szépen mosolygott, tetszett neki a darab. Biztos itt van valahol, EMI! EMI, EMIIIIIII! E... - megbicsaklott a hangja, mert egy tetem elé értetek, fekete volt, akárcsak a holó, és igencsak apró. Te már rájöhettél, de a férfi még nem tudta, egyszerűen csak letérdelt, és megpróbálta megfordítani a testet. - Szegény gyermek, hogy történhetett? - beszélt ismeretlenül, tudatlanul. Egy fémnyaklánc olvadt a bőrbe, de révén értékéből, és anyagából, formája, megmaradt, legalábbis valamennyire, és te ugyanezt vélted felfedezni a férfi nyakában is. Melletted térdelő úr szemébe könny szökött, és belépett a gyász első fázisába. - Nem megmondtam neki, hogy senkinek ne adja oda, már volt ilyen, biztos megint, vagyis az a fránya lány. Elhagyja a cuccait, pedig...Nem lehet, ő gyönyörű volt, ő...nem lehet. - lehet ideje lesz menned, esetleg segíthetsz is neki, bár ilyen helyzetben nem tudsz, nem itt vége van a munkának, és a mgefigyelésnek, ideje jelentened mit láttál, esetleg valami ötlettel előállnod az öregnél...

**Chen** Szomb. Nov. 02 2013, 20:56

Minden mozdulat, minden sirám végigjárja testemet. Akár egy szivacs a tenger mélyén, átjár a sós víz, és csak az értéket szívom fel. Minden tápanyag, mi lelkemet táplálhatja elmém mélyéig vetődik, hogy ott kicsírázva újabb, és újabb sarjakat hozva terítse be a elmém óceánját. És most itt-e férfi akár egy bolyongó lélek, ki soha véget nem érő keresésbe kezd. A kicsiny lánya, kit kezében tart, már nem ismeri meg, már nem ismerheti meg. A tudata, a józan esze eltűnt már, pedig világos akár a nap, a kicsiny összeégett lány kezei között, már emberre nem hasonlít, de mégis világos. Az ő lánya az, még csak a medál sem kell hozzá. Az apai szív, az ösztönök egyből hozzá vezették. Hát ezt a kínt nem akarja felfogni a tudata, a saját vére hullott el miatta, nem védte meg, nem volt ott mikor szüksége volt rá. Hát így kárhoztatja magát, talán megnyugvásra lelhetne ha felfogná, talán új életet kezdhetne ha megértené egy holt lelket keres. Ám én nem ezért vagyok itt, a jussom a dráma, ha figyelem mások szenvedését, hát csak egy lökést kell adnom.

Újra jóé ismert kézmozdulatokat teszem meg. A változás még ha nem is azonnali, de sikerül. A belső erőm már apad, így csak rövid időre maradt esélyem ezt a tettet véghez vinni. A régi alakom tova tűnik kicsinyke felhőben, majd újabb alakot öltök. Egy falusi nő, kopott ruha, piszkos megtört arc. A fájdalom tükröződik rajta. Könnycseppeket préselek ki szemeimből, hogy a látvány még élethűbb legyen. A hamu, és kosz pillanatok alatt arcomra ruhámra ragad, és így már a kétségbeesett kiáltás is hihetővé válik.

- Ó istenem. Mindenhatók, ne engedjétek! Könyörgök csak ezt ne! - Sikolyok, és érzelem kitörések mellett botladozok a csatatér közepén és érek oda a férfihoz. Térdre rogyok a test előtt, és átveszem tőle ha engedi. Ha nem csak arcomat fúrom a megfeketedett testbe, és hangos zokogásba török ki. - Kicsi lányom, ó ne! Hogy történhetett ez? Miért történt ez? - Újra zokogás, és most belemarkolok mellkasába és kitépem a nyakláncot, a férfi kezébe nyomom. - A maga lánya még élhet. Biztos elmenekült ebben a zűrzavarban. Érte már nem tehetek semmit, de magának még van esélye. Menjen keresse meg, minden áron. Még van esélye. - Szemeimben újra könnyek gyűlnek, de most nem indulnak el. Csak nedvesítik szemeimet, sötétbarna, könyörgő szemeimet, hogy elindítsam végtelen útján a férfit. Ezzel teljesítve a feladatomat. Megvan a leendő darabunk a dráma mely mindenki szemébe könnyeket fog csalni. Ha elmegy, vagy ha nem megy el, akkor a gyerek testét magamhoz fogva. Én tűnök el szemei elől.

Most már kapkodni kell lábaimat. Nem maradhatok sokáig itt. A társulatom vár rám, ha már közéjük tartozok ott is maradok míg szükségem van rájuk. Már saját alakomba szaladok vissza. Kissé fáradtan, nagyon piszkosan, de azzal a tudattal, hogy mindent megtettem azért hogy meglegyen az új darabunk. És ha jól számolom majdnem mindenki fog szerepet kapni benne. Már csak a főszerepet kell magamhoz ragadnom, a saját utamon.

Ha még megtalálom őket azonnal a mesterhez sietek. Van is miért. A társulatból remélem mindenki visszatért, először ezt nézem meg, ha így van nagy sóhajok, és talán leplezett álsággal megkönnyebbülök. Remélem elég látványosan hogy a társulat "hölgy" tagjai is lássa, és kissé közelebb érezze magát hozzám.

Utána természetesen azonnal a gazdáim felé veszem az irányt. Mindent elmondok amit láttam, a konkurenciát, és módszereit, a kárhozott lelkeket, kik felbőszült vadállatokként támadtak, na meg a hősies önfeláldozást, ahogy védték tulajdonukat, végül a gyerekét kereső férfit. Csak pár szóval körvonalazom a dolgot, hogy rátérhessek az új darabunkra.

- Mester a férfi egy őrült volt. A gyermekét a kezében tartotta, soha nem volt jó hozzá, soha nem volt olyan apa, mint amilyennek gondolta magát. A felesége eltűnt, vagy meghalt, nem éltek együtt. Egy férfinek ez nagy teher, a tehetetlenség az, amire nem volt képes gyógyírt találni. Az maga az élet. Mindent elkövetett, de az nem volt elég. Ezt ő is tudta, csak még magának sem vallotta be. Soha nem tudatosult volna benne. De jött a tragédia, mi mindent elsöpört eddigi életéből, bármilyen stabilnak, és végtelennek is gondolhatta. A kislány meghalt, az élete fénye, a világa, mindene eltűnt egyetlen pillanatra. Ám ahelyett, hogy magával ragadná a kétség, és belesüppedne életének romjaiba. Ehelyett a tehetetlenségbe marad, nem fogadta be elméje. A kislánya meghalt, de ezt nem hitte el. Úgy hiszi, hogy a nagy zűrzavarban elsodródott, így hát elindul a megtépázott lélek a végtelen útjára. Az útra melynek már be kellett volna fejeződnie, mikor megkezdődött, de a logikus gondolkodás itt már nem játszik szerepet. Úgyhogy elindul a megolvadt nyaklánccal, bejárja világot, és lányát keresve árasztja az őrületet maga körül, és fog boldogtalanságot okozni mindenkinek maga körül. - Ezzel fejezem be mondandómat, és várom a hatást. Ez csak a körvonalak a darabot még meg kell dolgozná, áthajtogatni, és csiszolni, hogy végére igazi főnyereményt kapjunk. És világhírt szerezzünk ebben a kaotikus világban. A végére pedig a legnagyobbakat szórakoztathassuk, nem csak nincstelen parasztokat. Egy ilyen darab nagyváros, és több százas közönségnek is előadhatnánk. Az már valami lenne.

Orochimaru (Inaktív) Szomb. Nov. 09 2013, 11:03

Miután eleget tettél, hogy a férfi egész életében ne találjon nyugtot, te magad is odébb állsz, vissza a csapathoz, ahol még nem látod a másik kettőt, ők úgy tűnik még nem érkeztek meg, ez egy kicsit furcsa. Az öreg nyugtalankodik, ahogy a többiek is, de szemükben öröm látható, amikor visszatérsz. Elmondod az ötleted, amin csak bólogat a férfi, sé mondja, hogy azonnal vesd papírra, amíg az élmény, és ez a gondolat friss, nehogy a végén elfelejtsd fontos részleteit, de ez még nem votl elég egy darabhoz. Vártok, vártok, de cska nem jön a testőr, és a góré, csak te láttad, hogy mi volt ott, így egy kicsit félhetsz is, hogy mi lehet velük, lehet ők is meghaltak, ám ekkor halk nesz, és két férfi tűnt fel, méghozzá ők.
- Áh, sziasztok, mehetünk tovább? - nevetett a testőr, miközben a tarkóját vakargatta.
- Na, ki a főnök, indulhatnánk már, hát évek óta várunk itt a fák között, hogy ideérjetek. - mondta a főnök. Ez egy kicsit furcsa volt, amire mindenki fel is húzta a szemöldökét. Mi a franc folyik itt, elveszették az emlékeiket?

**Chen** Hétf. Nov. 25 2013, 12:40

//Először is bocs a lassú írásért, kicsit elúsztak nálam a dolgok.//

Nagy nehezen realizálódnak nálam a dolgok. Mindenki megmenekült, hála a múzsának, és most már nem nagyon lehet baj. Mármint még lehet baj, de most már együtt a társulat, úgyhogy együtt is fogunk szembe nézni vele. Vagy mégsem. Az utolsók kicsit furán néznek ki, nem teljesen maguk. Én még elég új vagyok, nem nagyon ismerem őket, úgyhogy nem vonhatok le túl hamar következtetést, de tényleg úgy látszik mintha elfelejtették volna a faluban történt dolgokat.

Elég sok szörnyűség történt ott. Van ami nem gyenge embernek, vagy olyannak való aki átérzi a fájdalmukat, keservüket. Én a második csoportba biztos nem tartozok, talán az elsőbe sem, ettől függetlenül még nem biztos hogy más sem. Csak sajnálkozva nézem őket, túl kicsi pont vagyok én ahhoz, hogy bármit is csinálhassak. Még nem vagyok én itt senki.

A készülődésben, a továbbinduláshoz segédkezek, mindent hogy gyorsan el tudjuk hagyni ezt az őrült helyet. Akármennyire is kedves számomra a történet, mit meg kell írnom, nem akarok sokáig maradni a tett színhelyén, a dögevők közelednek. Kik a mocsok és halál között kutatnak életben maradáshoz. Mindenhol vannak, hát nem akarok velük találkozni. Gyorsan pakolok, és még az izmaimat is megfeszítem, pedig azt aztán nem szoktam.

És ha elindulunk elfoglalom helyemet a sorban és nekikészülök az írásnak. Mert hát most csak egy feladatot kaptam, megírni a színdarabot, amiben én is játszhatok.

Orochimaru (Inaktív) Vas. Dec. 01 2013, 11:57

Megjelenik a két ismerős arc, mégsem tartod furcsának, hogy nem úgy viselkednek mint eddig, talán nem ismered őket olyan rég óta, de az, hogy nem tudja, hogy ő e a főnök, és pontosan tudod, hogy ilyen eset látta után az emberek ne szoktak vicceskedni, vagy poénkodni, mindeesetre máris felülsz a kocsira, ami indulásra hamarosan készen is áll, de nem ment. A többiek gyanút fogtak, így elkezdték őket faggatni.
- Mi történt ott lent, miez a vicceskedés Sanji! - szól a tulajdonos felé az öreg.
- Ááá, semmi különös, csak egy csapat színházi csőcselék előadott egy másodrangú előadást... - kezdett bele.
- Másodrangú, akkor mik voltak azok a robbanások? - kérdezte egy másik.
- ..Robbanások, nem voltak semmiféle robbanások, szerintem ti rémeket láttok, nem történt semmi baj, ami miatt nem lehetne most rögtön indulni, mondjuk azonnal. - sietette a népet.
- És azt megmondanád nekem, Hachi, hogy miért hallgattál a Sanji névre? - kérdezte újra az öreg. Kész, kiderült, hogy itt valami bűzlik, különösen az után, hogy eltusolták az egész eddigi mészárlást, a papírt és a pennát elővetted már, így gondolkozhatsz, hogy bőszen jegyzeteled a dialógust, vagy a tettek mezejére lépsz-e, és ami a legfontosabb, hol az igazi kettő....
- Lebuktam, Katon: Endan!! - üvöltött a férfi, és közben visszaalakult eredeti, kissé megégett formájába, de a tűz labda feléd, és a tárdulat, és annak értékei felé közeledik, mit teszel?

**Chen** Kedd Dec. 03 2013, 18:03

A fülemet már megüti a furcsa beszéd. Még lehet hogy el akarta felejteni a szörnyűségeket, de az már tényleg igen csak kérdéses dolgokat vet fel, hogy még csak tagadja is a tényeket. Még idáig is el lehetett hallani a robbanásokat, és biztos vagyok benne, hogy a csatazaj, na meg a halálsikolyok nem csak a faluban hallatszottak. Összehúzom szemet, lekászálódok kényelmes helyemről, és én is megnézem már magamnak a furcsa főnököt, kicsit közelebbről is.

Csak párat lépek, mikor ki is bújik a szög a zsákból. Ha lehet egy transzformációs jutsut zsáknak hívni, és a leleplezett konkurens színháztagot szögnek.Akár mennyire is próbálom hasonlatok mögé bújtatni a fickót, most azzal szembesülök, hogy nem nagyon látok mi. A szemeim égnek a nagy világosságtól, és az agyam ég. Na még nem azért mert a felém közeledő lángnyelvek elevenen elégetnek, legalábbis még nem. Az agyam pörög, megannyi gondolat és ötlet cikázik át a fejemen, ám egyik sem a megmenekülésemet szavatolja.

Agyam olyanokon járkál, mi lesz velem ha selyem érzetű bőrömet érinti a pusztító tűz, felhólyagosodik, és eltorzul. A szépen barnított barnás árnyalatomba, melyen éveket dolgoztam, belekontárkodik valami tudatlan b*rom.

Gyorsan körülnézek, és valami fedezéket keresek. Még éppen hogy csak megindulni próbáló karrierem nem fejeződhet be ilyen tragikusan. És talán itt az alkalom, hogy belopjam magam a társulat szívébe. Bármi is történt a főnökkel, talán saját javamra tudom fordítani. Hana-t a szép szeműt keresem sajátjaimmal. És ha tudom megpróbálom megállapítani, hogy veszélyben van vagy sem. Ha igen akkor azonnal arra mozdulok.

Nem vagyok egy nagy akcióhős, sőt még csak edzeni se szoktam, hogy most bármiben is segítségemre legyen izomzatom, de mivel a szépség fél egészség, és ebbe talán a testalkatom is segítségre van. Hát nem foglalkozok a szétszakadni próbáló izomzatommal, és mint a villám száguldok végig a távon, remélhetőleg mielőtt még a tűzcsóva elérne engem, na meg persze a kicsi lányt. Ha eddig minden a múzsa kacsintásától függött, szóval ha sikerült eddig megúsznom, akkor mint valami őrült, aki le akarja teperni a kislányt vetem rá magam, és megpróbálok kitérni a csóva elől. Akár úgy hogy közöttünk legyen valami elég nagy tárgy, hogy megvédjen, vagy úgy hogy elég agilis vagyok a kitéréshez, ám ha nem látok egyikre sem esélyt, akkor egy tárgyat célzok meg. Bármekkora is legyen, kő, vagy fa, bokor, virág bármi amit csak haszonsítani tudok, a kevéske fegyvertáram, amit anyám tanított nekem, előveszem a mostani leghasznosabbnak tűnőt. A Transzformációs technikát. Belsőm felé koncentrálok, hogy előtörjön belőlem a chakra. Áramoltatni próbálom kézfejembe, annyit amennyi csak telik tőlem. Eléggé fáradt vagyok, de talán már eleget pihentem az utolsó megerőltetés óta. A cél a chakrát az előttem lévő tárgyba juttatni, hogy átalakuljon. Minél nagyobb, és minél vékonyabb tárgyra koncentrálok. Bármi lehet, nem kell sokáig kitartania, csak míg a tűz elhalad mellettünk. Még talán egy egész másodperc is túl sok lesz. Karomon az izmok megfeszülnek, fizikai fájdalmat érzek ujjvégeimen, ahogy egy másik tárgyba áramoltatom.

Ha esetleg nem kell megmenteni Hana-t, vagy sokkal jobban van veszélyeztetve életem, azonnal az egyik legbiztonságosabb helyre rohanok. Nem vagyok harcos típus, sőt hős sem, ha nem fűződik hozzá érdekem. Úgyhogy az egyik szekér mögé ugrok ha van időm, és kivárom míg a lángok mást kezdenek el emészteni, és utána irány az erdő, mert hát ne mvagyok annyira őrült hogy harcoljak.

Orochimaru (Inaktív) Kedd Dec. 10 2013, 11:33

Úgy veszem észre sehogy sem tudlak rávenni, hogy harcolj, rendben, majd máskor máshogy próbálkozom, de most haladjunk tovább. Nem történik semmi baj, a tűz golyó messze repül, majd megjelennek az igazi társaid, és rögtön megöli őket az izomagyú "jutsuember", és a kis csapat újra útnak indul, nem tudni kik voltak ők, sokan azt sem tudják mi történt itt, de nem számított, ti színészek vagytok, és nem ez a célotok, hogy mindent tudjatok, mindenkit legyőzzetek. Ahogy halad a szekér az öreg rádnéz, és emgszólal.
- Na, mit írtál, mit a terved erre a kis előadásra, tudom, hogy még csak nyers piszkozat, de hány szereplős darabra készülsz, kinek mit adnál, karakterek jelleme, ezekkel az ötletekkel hogy állsz, kérlek mesélj róla. - mondta, és kicsit arébb csúszott, hogy legyen hely mellette, úgy tánik most következik a prezentáció, hogy képes vagy-e darabot írni, az ötleteid jók-e, vagy kezdetben csak színészkedned kéne.
- Hallgatom..

**Chen** Csüt. Dec. 19 2013, 10:04

Mester kérdezett valamit, és most teljesíteni kell. Meg kell mutatni mit is tudok, különben kárba veszett az összes belém fektetett hit, sőt a tudás, mit felém nyújtanak is kevés lesz hozzá. Táskámba nyúlok, régi dohos holmik vannak ott. Mindenem amim csak van, és még több is. Az elmém szüleménye, sok gyűrött tekercs. Több tucat is lehet belőle. Minden ötletemet, gondolatomat leírtam ami eddig csak eszembe ötlött. És még a történetet is. Ezt most nem rögtönöztem, ezt magából a valóságból írtam. Maga az élet.

Végül a kezembe akad, a legvastagabb és leghasználtabb. De ez még nem a bemutató. Ez még csak a felkészülés. Szép lassan kinyitom, kitekerem, hogy végre láthassa az is akinek tényleg készítettem. Szívem teli gyönyörrel, örömmel. A nagy mű elkészült:

Kóborló Kárhozott
1 .szín

Szereplők:

Hana, mint a fiatal Lan

Juurik, a főszereplő, mint dolgos családfő Shun

Nana, mint családanya Lin

Genki, mint falusiak szószólója, a főszereplő legjobb barátja Qiu

Kazama, mint falusiak

Első jelenet

Helyszín: Falu melletti rizsmező. Távolban látszódnak a házak árnyéka, és még meg nem érett rizs mindenfelé. Egyetlen kicsiny tiszta pocsolya.

Tiszta vizű pocsolyában Lan játszadozik. Kedves kis éneket dúdol, aminek a szövegét még nem érthetjük. A zene szépen követi a darabot, csak egy Guqin hangja szól. A dal, és a fények lassan erősödnek, ahogy ténylegesen meg lehet figyelni a színpadot, és az egész teret. Lan végre belekezd a szövegbe is, és ezzel egy időben egyre érthetőbb, és hangosabb lesz.

A dal utolsó versszakában két árnyék tűnik fel a sarokban. Mielőtt még igazán baljóslatú lehetne , belépnek a gyerek szülei. Shun és Lin egy ideig állnak, majd ők is bekapcsolódnak az utolsó sorokba. Lan ekkor veszi észre őket és boldogan szalad a karjaikba.

Pár anyai intelem, kevéske apa megbocsájtás a koszos ruha, és a hosszú elmaradás miatt. Majd az idő elmaradása miatt visszaindulnak a faluba.

Második jelenet

Helyszín: A falu utcája végén a család otthona

A család hármasban sétál a faluban, hátul a falusiak szorgoskodnak. Csak éppen hogy látszanak, de a daluk betölti a teret. Az összes hangszerünk megszólal, hogy a tömeget érzékeltessük. Dolgoznak, munkálkodnak, élik mindennapi életüket. Míg csak előre nem lép Qiu, és köszönti a családot. A régi barátok köszöntik egymást, és a családot. Milyen szépek, milyen jók, és mennyire teljesen átlagosak, akár az egész falu. Az élet örömét hangoztatják hogy ennél jobb nem is lehetne. Az élet nehéz, és nélkülözésekkel teli, de a munka nemesít, és erőssé tesz, az egyszerű élet a tökéletes. Ezért hát mindenki boldog.

Végül család elér a házukig, a zenének vége szakad. Mindenki elhallgat, és az utolsó hang amit mindenki hallhat azaz anya fájdalmas köhögése.

Vége az első színnek.

2.szín

Szereplők:

Hana, mint a fiatal Lan

Juurik, a főszereplő, mint dolgos családfő Shun

Nana, mint családanya Lin

Genki, mint falusiak szószólója, a főszereplő legjobb barátja Qiu

Első jelenet

Helyszín: családi ház belseje

A ház teljesen csendes. Lin középen fekszik egy ravatali oltáron. Az anya tragikus halálát bombaként, tárjuk a nézők elé. Ekkor tűnik fel hátul a Lan a kislány. A ház sarkában ténykedik. Kissé szomorkás, kissé mélabús, ám a gyermek mindenkor talál szórakozást. Hát elfoglalja magát, és ahogy a távol nyugati országban szokták sírva vígad. Még mindig néma csend, csak néha hangzik fel egy-egy akkordnyi Guqipból. Csak alájátszik Lan játékának.

Ekkor lép be Shun. A keserve kézzel tapintható. A ravatalhoz lép, és hatalmas sóhajokkal vágyakozik a felesége iránt. Kínját dalba foglalja. A felesége halott, és fogalma sincs mit csináljon. Ő csak egy paraszt, aki nem ért máshoz csak a földtúráshoz. A gyereknevelés, és egy lány felnevelése, nem éppen az amivel eddig foglalkozott. Látástól vakulásig dolgozik a földeken, hogy este várja a felesége, és a meleg ház. Ami így biztosan nem lehetséges, hogyan csinálja ezt egyedül. Az elkeseredés a tetőfokára hát. A húrok fájdalmasan pendülnek, csak hogy a hangulat még áthatóbb legyen.

Ekkor a szörnyűség közepette egy éteri hang szólal meg. A kislány magába mélyülve dalolja a gyerekdalt. A keserűség közepette a gyerek a boldogság. A kislányt nem lehet egyedül hagyni, nem lehet elhagyni, vagy eladni. Maradni kell és az apa erre rájön. Sokkal nehezebb lesz az élete, és vért fog izzadni, de megteszi a lányáért. A kislányt felkapja, és együtt fejezik be a dalt, mint az első színben. Az anya ravatalánál fejezik be a lassú táncot hozzá.

Második jelenet

Helyszín: családi ház belseje

Az egész ház fel van túrva. Minden összehajigálva, koszos, és piszkos. Kislány sincs a legjobb bőrben, hát még az apa. Shun serénykedik, miközben a Qui belép. A fogadás már nem olyan barátságos, mint eddig. Látványos a tartózkodás, és a barátság már nem olyan közeli mint eddig volt. Ez pedig átcsap szinte ellenséges hangnembe.

Qui elmondja hogy ez nem mehet tovább. A falu nem nézi jó szemmel, hogy az apa bármennyire is akarja nem tudja teljesíteni a kötelességét. Már alig van mit enniük, a gyerek pedig nem éppen úgy van tartva ahogy ezt kellene. A csökönyössége viszi rá, hogy ne fogadja el a falu segítségét. Örökbe fogadnák lányt, sajátjukként nevelnék, de csak ha az apa nem akadályozza.

Ám Shun nem engedi, elzavarja Qui-t, és a tiltás és nehézségek ellenére, még keményebben kezd dolgozni. Hosszú dal, elnyújtott dallamok, a munkáról, és az eltökéltségről. Közben a ház szépen átalakul, rendezett, és gondozott lett. Lan is feltűnik, hogy segítsen, és végül látványos átalakulással rendes életet kezdenek el élni.

Befejezésképpen Qui jön vissza, a fogadtatás már barátságosabb. A ráncok kisimultak, a barátság visszatér, és a barát bejelenti készülni kell a Szellemek ünnepe.

Vége az második színnek.

3. szín

Szereplők:

Hana, mint a fiatal Lan

Juurik, a főszereplő, mint dolgos családfő Shun

Nana, mint családanya Lin

Genki, mint falusiak szószólója, a főszereplő legjobb barátja Qiu

Kazama, mint falusiak

Rokujirobo, bandita vezér Goro

Első jelenet

Helyszín: A falu utcája

Már az ünnepség a közepén tart. Az étkek és ajándékok már felkészítettek az áldozatra. A szellemek, és az emberek együtt ünneplik ezt a jeles napot. Akik visszatértek a másvilágból örülnek, hogy szeretteiket láthatják még ha csak egy pillanatra is.

A falusiak mind keresik kit régen elvesztettek, és megható történeteket mondanak el róluk, míg végül az Shun-ra kerül a sor. A feleségét nehezen találja meg, de mikor sikerül neki, akkor már nincs visszaút. A boldogság fokozhatatlan, az egykori szerelmes pár találkozik. Elmondják egymásnak, hogy szerelmesek egymásba, szörnyű hogy a nőnek ilyen hamar meg kellett halnia, de az apa rendesen neveli a lányukat. Aki éppen ekkor tűnik fel hátul, és nevetve táncol. Mindenki nagyon jól érzi magát.

De a dalokba néha egy-egy fals hang kerül, ahogy a falusi boldog arcok között is néha feltűnik egy-egy sötét kivehetetlen alak.

És mikor a vigasság a tetőfokára hág belép a középpontba Gorou a banditák vezére. A zene megannyi fals hangja összeáll, és belőle válik ki maga a gonosz. Gorou elmondja miért is jött, a banditái is kilépnek a napvilágra, és elkezdődik a rablás. Mindenki menekül, és pánikol, tűz és hamuvá válik minden. A káosz közepén elsötétedik minden, és nem lesz mutatva semmi szörnyűség a közönség felé.

Második jelenet

Helyszín: a falu utcája

Telis-tele van minden romokkal, és kiégett házakkal. A földön megannyi tetem, egyik sem mozdul már. Középen valahol aranyszínű fürtök sejlenek fel. Mutatva ezzel a szörnyűséget. Mi az apára vár. A zene halk, és keserves. Távoli léptek hallatszódnak a nagy ürességben. Két árny tűnik fel, meggyötörtek, görnyedtek és fáradtak. Shun, és a barátja az Qui. A holtak között kotorásznak, a lányát keresi, de nem találja. Nem akarja megtalálni.

Keserű, fájdalmas éneket ad elő, hogy milyen szörnyűség is történt a faluval, és hogy nem hiszi el, hogy a lányával is megtörténhetett. Míg végül Qui rámutat a szőke hajra. Kevés pakolást követően rátalálnak a lány holtestére. Az apa keservesen sír, és nem hiszi el, hogy ez az ő lánya lenne. Az összetört test, nem hasonlít a gyerekére.

Qui elsírja bánatát a közönségnek, a nagy dilemma. Mit tegyen elmondja az apának az igazat, és ezzel a lehető legszörnyűbb fájdalmat zúdítson rá, amit egy szülőnek lehetetlen elviselni, vagy hagyja meg a kábulatban. Ami nem emberi állapot, de a fájdalom, és a keserűség mégis elkerülni. Sok hányódás után a második mellett dönt, a zene megáll, és egy kicsit hosszúr a nyúlt hatásszünet után elmondja döntését.

Shun rájön ez nem az ő lánya, biztos elmenekült a banditák elől. Feláll összeszedi magát, és megtörten és szinte élőhalottként megindul a világba. Megkeresni a nem létező lányát. Olyan küldetést vállalva, aminek soha nem lesz vége.

A darab a barát szavaival záródik, narrálja a történteket, és közli a közönséggel a súlyos szavakat, hogy a férfi soha nem fog megállni, mert a célja igaz világos, de soha nem fejezheti be, ezért lesz hát ő a remény nélküli Kóborló Kárhozott.

Vége

Az utolsó mondatig elérünk, és csak várom az eredményt. Talán nem érem el a megfelelő hatást, aminek szörnyű következménye lenne a jövőmre nézve. Sőt ez csak a darabomnak a vége, nem a terveimnek. Még egy papíros van a tekercs alatt, és nem tudom hogyan is vezethetném be. Lassan húzom el, hátha magától észreveszi. Csak egy játékos kis történet az egész, saját magamnak, hogy a gyerekek is jól szórakozhassanak. Két szereplő az egész, de egyik sem a társulat tagja. Báb kell ide, hogy végre elkezdhessem én is anyám nyomában járni.

Orochimaru (Inaktív) Szer. Dec. 25 2013, 00:33

- Hm... - kezdi a férfi, miután meghallgatta az ötleted. Szeméből túl sok mindent nem tudsz kiszedni, ám aztán megtöri ismét a csendet, és folytatja. - ...Nem rossz fiam, nem rossz, sőt tetszik nekem, egy kis hibát elvétve találtam benne, például nagyon lassan indul be, és én nem szeretem annyira a zenés játékot, mehet a háttérbe, de jobb a dialógus, legalábbis nálunk nincsenek profi zenészek. Tehát alakítsd át az első felvonást, kicsit pörgősebb felvezetésre, a felvonás végén már kezdődjön a probléma, előtte meg ismerjük meg minden karakter rossz és jó oldalát egyaránt, vagy igyekezzünk csak a pozitívumra utalni, és később a negatív dolgok, de valahogy el kell kezdeni, mert az fogja meg a nézőközönséget, bevallom őszintén, én hazamennék az első felvonás után, és később lehet megbánnám, mert jó a vége, de az egyszerűen unalmas. - mondja az erős kritikákat az öreg, kérdés te mit szűrsz le belőle. Közben a szekerek megállnak, egy kis falucska szélére érkeztetek, és szétszéled a csapat, mindenki a maga útjára megy, itt az ideje vásárolnod, akár élelmet, akár mást, te döntesz.

**Chen** Vas. Jan. 26 2014, 01:26

A mesternek igaza van, alakítani kell a darabon, több feszültség kell bele, több kín, és keserűség. Hát az út még tart, úgyhogy újabb tekercset veszek elő, és újra belekezdek az írásba. Tollam hosszan szántja a papírost, és éjt, nappallá téve dolgozok, hogy végre meglegyen a mű. Mire megérkezünk oda, ahová a társulat tartott, végre megmutathatom újult darabomat. Átírtam, kevesebb szín, és több jelenet került belé. A fő motívum ugyanaz maradt, csak a vége lett más.

Kóborló Kárhozott

1 .szín

Szereplők:
·         Hana, mint a fiatal Lan
·         Juurik, a főszereplő, mint dolgos családfő Shun
·         Nana, mint családanya Lin
·         Genki, titokzatos alak Gorou

Első jelenet
Helyszín: Falu melletti rizsmező. Távolban látszódnak a házak árnyéka, és még meg nem érett rizs mindenfelé. Egyetlen kicsiny tiszta pocsolya.

Tiszta vizű pocsolyában Lan játszadozik. Kedves kis éneket dúdol a „Szelíd gesztenyefa alatt” címűt, aminek a szövegét még nem érthetjük. A zene szépen követi a darabot, csak egy shamisen hangja szól. A dal, és a fények lassan erősödnek, ahogy ténylegesen meg lehet figyelni a színpadot, és az egész teret. Lan végre belekezd a szövegbe is, és ezzel egy időben egyre érthetőbb, és hangosabb lesz.
A dal utolsó versszakában két árnyék tűnik fel a sarokban. Mielőtt még igazán baljóslatú lehetne , belépnek a gyerek szülei. Shun és Lin egy ideig állnak, majd ők is bekapcsolódnak az utolsó sorokba. Lan ekkor veszi észre őket és boldogan szalad a karjaikba.
Pár anyai intelem, kevéske apa megbocsájtás a koszos ruha, és a hosszú elmaradás miatt. Majd az idő elmaradása miatt visszaindulnak a faluba.

Második jelenet
Helyszín: A családi ház belseje

A család mindennapi életébe csöppenünk bele. Kicsi átlagos ház, átlagos család, az Shun az apa éppen munkába készül. Lan hasonlóan játékos, és koszos. Ahogy egy gyerekhez illik. Lin az anya búcsúcsókkal válik el férjétől. Az arcán bizalomgerjesztő mosoly. Ám mikor az ajtó csapódik a mosoly grimasszá válik.
A lány szűkölni kezd. A koto felhangzik legmélyebb húrok pengnek, a jelenet baljóslatúságát kiemelve. A Lan behúzódik Lin elől a sarokba. És akkor az anya boszorkányosan rikácsoló hangon szidalmazni kezdi a gyerekét. A viselkedését, a ruháját, a mocskos arcát, és végül egy hatalmas pofonba végződik. Lan keservesen sírni kezd, ő nem érdemelte ezt meg, ő csak játszott mint minden más gyerek. A pofon egy üstdob erejével vág a darab közepébe, és zárja le a második jelenetet.

Harmadik jelenet
Helyszín: A falu utcája

Lan egyedül sír az egyik ház hátsó falánál. Hangosan szipog, és törölgeti könnyeit. Apja hangját hallja meg, nem akarja magát gyengének mutatni. A régi dalt próbálja énekelni, hogy erőt merítsen belőle. De oly keservesen, hogy az embernek belefacsarodik a szíve is. Végül csak sikerül felül kerekednie magán, és mosolyt erőltetnie magára.
Shun rátalál lányára, és először megrója hogy elszaladt, és már esteledik, de megenyhül a szíve. Ő az egyetlen lánya, mindent megtenne érte. Lassan sétálnak vissza a házukba, és az apának csak lassan esik le hogy valami nincs rendben. Végül megállásra, és színvallásra bírja a lányát.
Lan elmondja, hogy mikor az apja nem látja az anyja szörnyűen bán vele. Elmond mindent, hogy mit kell kiállnia, és mit tesz vele, mikor az apa nem figyel. Ám erről nem beszélt mert szereti az anyját bármilyen is.
Ezután halálos néma csendben sétálnak vissza a házukba. Az anya félelmetes mosollyal várja őket.

Negyedik jelenet
Helyszín: A család otthona mögött

Shun türelmetlenül várakozik. Toporog, járkál, és magában beszél. Mintha valami őrült lenne, az arca már nem olyan vidám, és már nem is olyan boldog. A shakuhachi magas hangja adja meg a baljóslatú előzményt a jelentnek. A színpad oldalából egy sötét alak jelenik meg. Lopva közeledik, szinte észrevétlen, és Shun sem észleli míg meg nem szólítja.
Halkan suttognak, mintha csak ketten lennének, de természetesen mindenki hallja. A sötét alak természetesen Gorou, a jelmeze arra következtethetnek a nézők hogy maga a gonosz, és nem is tévednek túl sokat. Shun kétségbe van esve, nem tud mástól segítséget kérni. Lin már nem csak a lányt terrorizálja, hanem őt is, de a falusiak nem vesznek észre semmit, és nem is szabad hogy észrevegyenek. A család becsülete sokkal fontosabb.
A sötét alak egy fiolát ad Shunnak, hogy használja jól. De mielőtt még a kezébe adná, fizetségül csak egy valamit kér. Nem pénzt, és még csak nem is terményt, hanem egy szívességet. Amit majd egyszer meg kell fizetnie.

2.szín

Szereplők:
·         Hana, mint a fiatal Lan
·         Juurik, a főszereplő, mint dolgos családfő Shun
·         Nana, mint családanya Lin
·         Genki, titokzatos alak Gorou

Első jelenet
Helyszín: családi ház belseje
A ház teljesen csendes. Díszes és szomorú. Középen Shun áll, Lin pedig középen fekszik egy ravatali oltáron. Az anya tragikus halálát bombaként, tárjuk a nézők elé. Ekkor tűnik fel hátul a Lan a kislány. A ház sarkában ténykedik. Kissé szomorkás, kissé mélabús, ám a gyermek mindenkor talál szórakozást. Hát elfoglalja magát, és ahogy a távol nyugati országban szokták sírva vígad. Még mindig néma csend, csak néha hangzik fel egy-egy akkordnyi Samushen. Csak alájátszik Lan játékának.
Shun keserve kézzel tapintható. A ravatalhoz lép, és hatalmas sóhajokkal vágyakozik a felesége iránt. Csak hogy mindenki láthassa, hogy ő teljesen ártatlan a dologban. Ő csak azt tette, amit a szíve diktált. Meg kellett védeni szeme fényét, a lányát, különben ő neki kellett volna kínok között élnie.
A felesége halott, és most fogalma sincs mit csináljon. Lin szörnyű asszony volt, de mégis csak asszony volt, ellátta a ház körüli dolgokat, és mindent. Shun meg csak egy paraszt, aki nem ért máshoz csak a földtúráshoz. A gyereknevelés, és egy lány felnevelése, nem éppen az amivel eddig foglalkozott. Látástól vakulásig dolgozik a földeken, hogy este várja a felesége, és a meleg ház. Ami így biztosan nem lehetséges, hogyan csinálja ezt egyedül. Az elkeseredés a tetőfokára hát. A húrok fájdalmasan pendülnek, csak hogy a hangulat még áthatóbb legyen.
Ekkor a szörnyűség közepette egy éteri hang szólal meg. A kislány magába mélyülve dalolja a gyerekdalt. A keserűség közepette a gyerek a boldogság. A kislányt nem lehet egyedül hagyni, nem lehet elhagyni, vagy eladni. Maradni kell és az apa erre rájön. Sokkal nehezebb lesz az élete, és vért fog izzadni, de megteszi a lányáért. A kislányt felkapja, és együtt fejezik be a dalt, mint az első színben. Az anya ravatalánál fejezik be a lassú táncot hozzá.

Második jelenet
Helyszín: családi ház belseje

Az egész ház fel van túrva. Minden összehajigálva, koszos, és piszkos. Kislány sincs a legjobb bőrben, hát még az apa. Shun serénykedik. Sok munka szinte lehetetlen megoldani, de magának köszönheti. Ám még így is hogy sokkal nehezebb minden mosolyog. Mert igaz szűkösen, de boldogan élnek Lan-nal. Shun Lan-ra néz, erőt gyűjt belőle, és a nehézségek ellenére, még keményebben kezd dolgozni. Hosszú dal, elnyújtott dallamok, a munkáról, és az eltökéltségről. Közben a ház szépen átalakul, rendezett, és gondozott lett. Lan is feltűnik, hogy segítsen, és végül látványos átalakulással rendes életet kezdenek el élni.
Befejezésképpen feltűnik egy falusi és bejelenti készülni kell a Szellemek ünnepe.

Harmadik jelenet
Helyszín: A falu utcája

Már az ünnepség a közepén tart. Az étkek és ajándékok már felkészítettek az áldozatra. A szellemek, és az emberek együtt ünneplik ezt a jeles napot. Akik visszatértek a másvilágból örülnek, hogy szeretteiket láthatják még ha csak egy pillanatra is.
A falusiak mind keresik kit régen elvesztettek, és megható történeteket mondanak el róluk, míg végül az Shun-ra kerül a sor. A feleségét nem akarja megtalálni, de mikor sikerül neki, akkor már nincs visszaút. A keserve fokozhatatlan, a férfi találkozik a nővel akivel végzett, hogy boldog legyen. A nő szitkok millióit mondja el, a férfit okolja, és megátkozza. A férfi tagad, és tűr, ameddig csak tud. De végül megtörten jön ki a beszélgetésből. Míg végül meghallja a nevető csilingelő hangot. A lányáét, aki éppen ekkor tűnik fel hátul, és nevetve táncol. Mindenki nagyon jól érzi magát.
De a dalokba néha egy-egy fals hang kerül, ahogy a falusi boldog arcok között is néha feltűnik egy-egy sötét kivehetetlen alak.
És mikor a vigasság a tetőfokára hág belép a középpontba Gorou a banditák vezére. A zene megannyi fals hangja összeáll, és belőle válik ki maga a gonosz. Gorou elmondja miért is jött, a banditái is kilépnek a napvilágra, és elkezdődik a rablás. Mindenki menekül, és pánikol, tűz és hamuvá válik minden. A káosz közepén elsötétedik minden, és nem lesz mutatva semmi szörnyűség a közönség felé.

Negyedik jelenet
Helyszín: a falu utcája

Telis-tele van minden romokkal, és kiégett házakkal. A földön megannyi tetem, egyik sem mozdul már. Középen valahol aranyszínű fürtök sejlenek fel. Mutatva ezzel a szörnyűséget. Mi az apára vár. A zene halk, és keserves. Távoli léptek hallatszódnak a nagy ürességben. Egy árny tűnik fel, meggyötörten, görnyedten és fáradtan. Shun az. A holtak között kotorászik, a lányát keresi, de nem találja. Nem akarja megtalálni.
Keserű, fájdalmas nyögéseket hallat, és félre beszél. Míg végül ráakad a szőke hajra. Kevés pakolást követően rátalál a lány holtestére. Az apa keservesen sír, és nem hiszi el, hogy ez az ő lánya lenne. Az összetört test, nem hasonlít a gyerekére.
Gorou jelenik meg, már rajtuk kívül senki nincs élő a faluban. A banditák mindenkivel végeztek, csak Shunnal nem. Gorou odahajol a volt apához, és megköszöni neki a segítségét. Shun mondta el, hol és mikor támadjanak, azt hitte csak a raktárt akarják kifosztani, erre a pusztításra nem számított.
Gorou rájön Shun elvesztette már az eszét, nem lát világosan, és már nem is fog. A fegyverét elővéve döntést előtt áll. Már mindenkit elpusztított a faluban, csak egy nyomorult őrültet nem. Hát csak egy csapáson múlik, hogy ténylegesen bevégezze, de felébred benne valami. A sors akarja így-e, vagy csak az emberi kegyetlenség határtalan. A fegyvert elrakja, és azt mondja Shunnak. Ez nem Lan, ő elmenekült, és meg kell keresnie.
Shun rájön ez nem az ő lánya, biztos elmenekült a banditák elől. Feláll összeszedi magát, és megtörten és szinte élőhalottként megindul a világba. Megkeresni a nem létező lányát. Olyan küldetést vállalva, aminek soha nem lesz vége.
A darab a rablóvezér szavaival záródik, narrálja a történteket, és közli a közönséggel a súlyos szavakat, hogy a férfi soha nem fog megállni, mert a célja igaz világos, de soha nem fejezheti be, mert aki lepaktál a gonosszal nem végezheti jól, ezért születik hát meg a Kóborló Kárhozott.

Vége

Míg a mester olvassa irományomat, kinyújtóztatom végtagjaimat. Nagyokat körözök a kezemmel, és még pár törzshajlítást is végzek. Segít újraindítani a vérkeringésemet. Körülnézek kicsit, és meglátom a nem sok jóval kecsegtető falucskát. Igaz nem túl hivalkodó, de a látszat néha csalhat, hát útnak indulok felfedezni. Először az árusokat keresem meg, úgy is nagy terveim vannak, hát veszek pár szerszámot, mert kelleni fog. Megalkotni színésztársaimat, bábjaimat, mi már oly régóta motoszkál fejemben. Ha sikerül, azonnal a társulat felé fordítom figyelmemet.
Először leendő riválisomat próbálom megfigyelni, ha tudom úgy lesem meg, hogy ne vegyen észre. Talán egy újabb patkánnyá változás segíthet benne. Keresek valamit, amit akarhat, amire szüksége lehet. A tudás még fél egészség, ahogy a mondani szokás. Majd egy távoli sarokban visszaváltozok, ha nem történt semmi galiba. Megrendezem a véletlen találkozásunkat...
Éppen akkor fordulok az egyik sarkon be, mikor ő is arra ténfereg, és mint aki csak most veszi észre hogy egy másik társulati tag is ott van. Először csak intek neki, hátha nem akar közösködni velem. És ha már úgy néz ki tényleg ráér akkor odamegyek hozzád.
- Üdvözlet Genki. Örülök hogy így külön is találkozunk. Tudod a mester nagy fába vágatta fejszémet, és kellene egy kis segítség. Egy darabot kellett írnom, amibe mindenkinek jut szerep, de nem vagyok elég jó hozzá. Tudod ezért kellene pár ötlet. - Ezzel pedig felvázolom neki gyorsan a színdarab lényegét. Közben ha tudok meghívom egy sake-ra, vagy bármi hasonló frissítőre. - Na mi a véleményed? Te már régebb óta vagy itt mint én, biztos jobban belelátsz a társulatos dolgokba. Eddig én csak egyedül vándoroltam, de ez így teljesen más. Tudsz valami jó tanácsot adni? - TEszem fel végül a kérdést, ha már eddig nem hagytam szóhoz jutni. Kell egy kicsit alázatosnak lenni, el akarom érni hogy megbízzon bennem, mintha tényleg akarnék tőle valamit a bukásán kívül.

Orochimaru (Inaktív) Pént. Feb. 14 2014, 23:09

Először is hibáztam, mert véletlenül engedem valamit, ami nem lehetséges, ezt kérlek többször majd ne használd, ugyanis a Henge no Jutsu nem alkalmas arra, hogy állattá változz, csak olyan emberré tudsz, akinek a súlya megegyezik veled, ahogyan a méretei is, nem a tested alakítja át, csak a felszínét, hogy másként lássanak, remélem érted. Másodszor a vásárlást akkor írom jóvá, ha le is írod, mit veszel, darabszámmal és mással, ezt a következő postodban még megteheted. Az öreg, miután elolvassa az irományod, elismerően bólint egyet.
- Nem rossz, bizony nem rossz. Már csak a szereposztáson kell gondolkodnod, fel kell vetned az ötletet az egész társulat előtt..várj, mindjárt összehívok egy gyűlést...És mindenkit el kell helyezned a történetben, a képességei alapján, természetesen kivéve engem, és saját döntésed alapján akár téged is, ha rendező szeretnél lenni ennél a darabnál. Nos, majd utána lesz időd ezen gondolkodni, a lényege a csapatunknak az őszinteség, így mindenki előtt fogsz beszélni, és nevezed meg az egyes szereplőket. - adja ki az utasítást az öreg, így nem lesz esélyed beszélni Genkivel, vagy mégis? A történetet nem hozhatod szóba, bár néhány titkot kifecsegsz azért neki, hogy megbízzon benned, de ő csak flegmán megvonja a vállát.
- Nem hiszem, hogy eljátszanánk egy ilyen darabot, rakás trágya az egész. - majd tovább állt a gyűlölete kézzel tapintható volt. Nos, itt a nagy alkalom, győzd meg a társulatot a daraboddal, és oszd ki a szerepeket, munkákat. A történetet természetesen nem kell leírnod újra, csak tégy utalást, de a meggyőzést azt részletezd.

// A vásárlást kezdésnél leírhatod, ha akarod, illetve arra kérnélek, hogy a társulat tagjait másold be az adatlapodra, mint mesélő által irányított NJK ismerősök, és írd oda, hogy az én engedélyemmel tetted. //

**Chen** Pént. Feb. 21 2014, 19:52

//Elnézést kérek nem tudtam, hogy nem lehetséges. Saját Jutsu ötletelésnél kértem előbb tanácsot, hogy lehetséges-e mert ha jól emlékszem Naruto mikor Kiba ellen harcolt felvette Akamaru alakját, vagy Zabuza ellen dobócsillaggá. De akkor nem használom még egyszer, majd kitalálok rá valami jó jutsut egyszer Very Happy

Az adatlap kiegészítve remélem jó.//

Szerencsémre találok egy kicsiny utcában egy eléggé másnapos alakot. A boltja nem mondható bármi eladására alkalmasnak, de arra teljesen megfelel, hogy megtaláljam azt amire szükségem van. Az életem következő lépése megalkotni párjaimat, kik elkísérnek a leendő világ körüli turnémra. Felkapok pár megfelelő szerszámot, és mielőtt még kirúghatna a sötét lyukból, még ott hagyok 150 ryo-t hogy azért mindketten nyerjünk valamit az üzleten. A táskámba rejtem nagy álmaimmal együtt.

Mester szavain nagy nehezen elpirulok. Hát ez sem megy könnyen, egy ilyen alaknak mint én vagyok. De ha már színészkedek akkor beleadok mindent. Az életem a játékról szól, ezt pedig még életnek hívnám. Nem nagyon veszem a szívemre a dolgot, kell egy kis idő hogy megtörjön, de utána a tenyeremből fog enni.

Krákogok kettőt, és egy elég érdekes földdarabot rugdalok, nézem hogyan esik egyre kisebb darabokra, míg a társulat össze nem áll. Úgy látszik most lesz a nagy megjelenésem. Játszom a megszeppentet, és próbálok olvasni az emberek arcáról. Az első felszólalásom lesz, eddig még nem sok mindent tettem nekik hogy kedvelhessenek. Csak a mesterrel beszéltem, és ő tanítgatott. Ám most ez más. Úgy teszek mintha idegenkednék a dologtól, nagyokat sóhajtok, az ujjaim a tenyerembe mélyednek, hogy az arcomat a fájdalom miatt elöntse a vörös. Kissé harapdálom az ajkamat is, és mikor már mindenki engem néz, hogy mindjárt összecsinálom magam kidüllesztett mellkassal, egyenes háttal kiállok eléjük.

- Tudjátok még nem rég vagyok a társulatnál és remélem meg fogom szolgálni a dolgot. A mester mondta hogy kell egy új darab, és ha rátermettnek gondolom magamat, akkor meg is írhatnám. Az utazás fáradságai mellett én megírtam, és most van első alkalmam rá hogy megmutassam. A föld vándorló színészei új darabjának címe a Kóborló Kárhozott. Egy szívhez szóló tragédia, akinek ha jól írtam nem fog nektek sem csalódást okozni. Természetesen a főszereplő Gambare úr lenne, a szerepe a boldog családapa aki mindent megtesz a lányáért. - Előhalászok egy hordót, középre gurítom és arra hajtom ki a tekercset. Elég volt a bevezetőből, most már ideje munkához látni. - A karakter egy egyszerű paraszt, egész nap kint dolgozik a földeken, hogy legyen mit enni a családnak. A ruha sima posztó, elnézést hogy ha nem tetszik... - Hajolok meg egy kicsit, megbocsájtásra várva. - de a szerep megkívánja. A kissé görnyedt lassú beszédű, és egyszerű elméjű, ám a szíve a helyén van, még ha nehéz döntéseket is kell hoznia. A karakter inkább beletörődő, és egyszerű nyelvezetű. Ám erős mind fizikailag, mind a szív terén. Szóval mint minden paraszt akár ebben a faluban is. - Kissé körbe mutatok, és remélem megértik mire gondolok. Na talán egy mosolyt is csalok a sztárunk, és környező emberek közötti eltérés miatt.

- A másik főszereplőnk ki más is lehetne mint Hana - Kissé leguggolok, és ha még nem lenne körülöttünk, karjaimba véve rakom a rögtönzött asztalra. Talán nem tud írni, vagy olvasni, de a rivalda fényben kell lennie. Ez a sorsa. - A te feladatod lesz a legnehezebb. Te leszel a dolgos család egyetlen lánya, akit anyja sanyargat, apja szeret, és mégis mindig boldog tud lenni hogy segítse családját. Sajnos a te ruháid is posztóból kell lennie. - Ha egy kicsit elszomorodik miatta, akkor még hozzáteszem. - Megígérem ha legközelebb is lesz rá alkalmam csodálatos hercegnőnek írlak meg. - Mosolyt is erőltetek magamra, csak hogy mindenki örüljön, és ha kell akkor a többiekkel tapsolok a kis csitrinek. Ha minden a terveim szerint alakul akkor még ebben a hónapban ez az egész felbomlik. - Te vagy a legnagyobb színészünk, mégis csak arra kérlek, hogy tanuld meg ezt a dalocskát, mit még a szülőfalumba tanított meg édesanyám, és ami a legfontosabb légy önmagad. Mosolyogj amikor kell, és légy boldog és harsány, na meg ha a szövegedet is megtanulod az sem lesz hátrány. - Újabb mosoly a rögtönzött tréfán, és még a haját is összeborzolom hogy közelebb érezze magát hozzám. Fontos a belsőséges kapcsolat.

- Nana... - Tartok egy hatásszünetet, és mélyen a nő keb.. akarom írni szeme közé nézek. Várok elég sokáig hogy elkezdjenek a többiek gyanakodni, és a lány ábrándozni. - Neked is van egy szerepem, nem nagy, és nem is túl hosszú, de remélem meg leszel vele elégedve. Te leszel a családban a nő, az anya. Szereti a férjét, és szereti a gyereküket. Tudja milyen a természete, de nem tud ellene tenni. Talán a sötét ismeretlen múltja, vagy a benne bujkáló kísértés az, de mindent megtesz hogy pokollá tegye lánya életét. Jelmezed kicsit díszesebb, és ki is kellene festeni téged rendesen. Csak egy gonosz karakterről lesz szó, szóval téged fognak utálni. Remélem élvezni fogod a csúnya, gonosz, fekete szívű nőt játszani, aminek te teljesen ellentétje vagy. - A bújtatott bókot egy lefegyverző mosollyal próbálom meg célba juttatni. Remélem azért nem annyira buta, hogy még ezt se tudja felfogni, majd az eligazítás után megpróbálom instruálni egy kicsit kettesben is.

- És végül de nem utolsó sorban Nozuma úr. - Újra kivárok, és élvezem a szeméből sütő gyűlöletet, na meg a többiek értetlenségét. - Te leszel a háttérben megbúvó árny, a végső gonosz. Mindenki tudja hogy jönni fogsz, de nem akarják, és végül megkönnyebbülés lesz, hogy nem rágják tövig a körmüket, mert már ott vagy és pusztítasz. - Mutatok a második szín bizonyos részeire. - Az elején csak néha tűnsz fel, csak megmutatod magad, hogy tudják ott vagy, míg a darab végén ellopod a rivaldafényt mindenkitől. A te jelmezed természetesen az útonálló lesz, durva, és tanulatlan, erőteljes, és brutális. Remélem bele tudod élni magad a szerepbe. - Gondolom eddigre már a fogait csikorgatja hogy majdnem a legjobb szerep a darabból az övé, és élvezhetem a többiek pozitív kisugárzását felém, ahogy riválisommal milyen jót teszek.

- Na ennyi lenne a színészi szerepek. Seimisu úr, Takumo úr most az önök feladatai jönnének. Mint háttérben mozgó alakok a falusiak, majd a banditák is, az önök dolga lenne. Ha tudok besegítek, de én közel sem vagyok olyan képzett mint önök. Seimisu úr szaktudására a második szín vége felé lenne szükség a támadásnál. Már ha természetesen megvalósítható egy ilyen művész képzelgése. - Mutatok meg a kényes részeket a darabban, és próbálom megfogadni a tanácsukat ha van ilyen, hogyan is lehetne megvalósítani a dolgot. Minél jobban ecsetelem az eseményeket, hogy igazából is közönség elé állíthassuk a víziómat.

- És végül de nem utolsó sorban a zenei aláfestés. Én természetesen kivenném a részem belőle magam faragta shakuhachi-val. Ha jól láttam Seimisu úr egy különleges Shamisen-nel bánik mesteri módon. És ha talán nem lenne valahol eldugva egy kotot biztos be tudnánk szerezni. Ezek tökéletesen elegendőek a darabunk alátámasztására. - Remélem eddigre a Kárhozott Kóborló elragadta a többiek fantáziáját is, és már azt latolgatják hogyan is fognak majd hozzá a karakterek alakításához. Ám még nem végeztem. - Ebben ha lehetséges mester Rokujorobo segítségét kérném. Ön jártasabb az ilyenben, és nagyra tartanám ha megosztaná tapasztalatait vele kapcsolatban.

Ha minden megvan már csak a tulajt kell rávennem a saját darabom előadására. Addig még sok dolgom van, és ami fontosabb báb is kell hozzá. Nagy levegőt veszek, és ha nincs kérdés, akkor előttük hagyva az irományomat had tanulmányozzák, odalépek a tulajhoz, és kiöntöm neki a szívemet. Remélhetőleg a mester is ott lesz.

- Tsubara úr, remélem elnyerte tetszését a darabom, igaz nem túl vidám, de ez egy felnőtteknek szóló darab. Igaz talán nem vagyunk rá felkészülve hogy több darabot is előadjunk egy este alatt, de lenne erre egy javaslatom. Már rég óta dédelgetek egy álmot magamban. Csak bábok kellenek hozzá, és én. Ez egy gyerekeknek szóló színjáték lenne, vidám vicces, semmi komoly téma, csak egy kis felhőtlen mulatság. Ezt egyedül is be tudom mutatni, és kezdhetnénk ezzel a estét. Olyan felvezetésnek, hogy a gyerekek is szórakozzanak... - Merengek el Hanán, látványosan természetesen, hogy a főnök is láthassa, az apai "szeretetemet" a lányka felé. - és kitombolhassák magukat. Ha szerencsénk lesz akkor két belépőt is tudunk szedni egy este, és nem csak mi leszünk jókedvűek, de a falusiak is. - Na most állok le a szóáradattal. Már nem kell többet mondanom, mindent felvezettem, most csak ülepedni kell, hogy végre az elvetett magocskák kisarjadjanak, és nőjön egy kicsit a tisztelet amit irántam éreznek.

Ajánlott tartalom