Re: Határvidékek

**Koreko Rui** Szer. Ápr. 03 2013, 16:27

Rui végig a közelben maradt, amit jól tett, hiszen további információkhoz jutott. Félig hallotta, hogy talán Asame megmenekül, s ettől visszatért a életkedve egy kicsit. Ám még mielőtt jobban lazíthatott volna, egy újabb férfit pillantott meg, akinek az öltözetén hasonló mintákat látott, mint a szobában és a pókon. Igyekezett nem szem előtt lenni, tehát elvonult egy kicsit arrébb, nehogy kérdezősködni kezdjenek, mégis mit keres még itt a történtek után. Kichibei és a másik férfi beszélgetni kezdtek, mire a jounin közelebb ment, hogy hallja, miről folyik a társalgás. Láthatóan Kichibei nagyon maga alatt volt, viszont az újonnan érkezett ember minden szavával egyre inkább kivívta a kunoichi rosszalló tekintetét. Ugyan nem az ő dolga volt megítélni mindezt, úgy érezte, hogy igazságtalanul akarja kidobni innen a szállásadóját és a lányokat. Tudta, hogy ami itt folyik, nem éppen az erkölcsiség mintapéldája volt, ám attól még megillette az itt dolgozókat egy normális épület. Már éppen beleszólt volna, de akkor jött rá, hogy neki semmi joga nincs a beszédhez. Végül is, a jelenléte hozott ekkora balszerencsét Kichibei-re és a többiekre.
*Asame, sajnálom. Ígérem, megtalálom a tettest és véget vetek a Madarak országában uralkodó fejetlenségnek.* Rui ökölbe a szorította a kezét, aztán egy gyors mozdulattal eltűnt a férfi szeme elől, aki elindult kifelé az épületből. Egy füstkarika érte el a lány arcát, amitől majdnem köhögni kezdett. A sűrű füstszagon keresztül azonban megérzett egy ismerős illatot. Valamiféle parfüm lehetett, de nem is ez volt az érdekes, hanem az, hogy a barlangban is érezte ezt a szagot.
*Ez az ember járt ott. Valami köze lehet ehhez az egész ügyhöz, ráadásul a pókéhoz hasonló minták vannak a ruháján.* Állapított meg a jounin, aztán megformált egy kézjelet. Aktiválta a Kage Bunshin no Jutsu-t, és miután a füstfelhő eltűnt, két Rui állt a folyosón. A másolatát küldte el Kichibei-hez, hogy kérdezze ki, hátha tud valamit a férfiról. Ha mindent elmond neki, amit tud róla, a klón megsemmisül és minden információ a jutsu létrehozójába kerül.
Addig az igazi kunoichi szép lassan elindult a tulajdonos után, de igyekezett nem túl feltűnő lenni. Megtartotta a kellő távolságot, nehogy feltűnjön valakinek. Mintha csak levegőzni ment volna, szép lassan sétált le a lépcsőn. Közben ide-oda pillantott, hátha mégis felkeltette egyeseknek az érdeklődését és utána akarnának indulni. Kezét a fegyvertartója közelébe rakta, hogy gyorsan tudjon reagálni, ha valaki támadást intézne ellene.

Danzou Vas. Ápr. 07 2013, 18:19

//Rui//

Klónod mikor odament a Kichibeihez a férfi bőgött. Bőgött a halál eset miatt, bőgött a kilakoltatás miatt, de legjobban azért, mert ezeket nem tudta elkerülni. Kicsit szánakozva nézett a férfira, hisz annak ellenére, amit művelt már kezdte megsajnálni. Mikor meglátta a klónodat próbált erőt gyűjteni magán, majd leporolta a ruháját és intett, hogy kövesse. A klónod így is tett, és felkísérte a férfit az irodájába.
Elég tágas szoba volt, kicsivel volt csak kisebb, mint a szoba, ami szállásodul szolgálna. A férfi az ablaknál elhelyezkedő asztalhoz ment, majd kihúzta az egyik fiókot, és abból egy tekercset vett elő. Egyből szemet szúrt a klónodnak, hogy ugyanazok a motívumok vannak rajta, mint a pókon.
- Jól figyelj ide. Ezt a tekercset az életed árán is meg kell védened. Bármi történjen, nem adhatod nekik oda. Ha ez megtörténik, az ügyünk elbukik. Akkor ez a terület az ellenség kezére kerül, abban meg nem lesz köszönet. Főleg az itt dolgozó lányoknak. Ők ugyanis az ellenfél területeiről elmenekültek. Kifizettem a vérdíjukat, de ezt az itt megbújó beépített embereit nem fogja érdekelni, le fogják mészárolni őket, mivel bármilyen módszerekkel ki akarják csikarni majd belőlük hol tartjuk „azt”. Láttad Asame milyen állapotban van? Az még semmi se lesz ahhoz képest, amit ezekkel a lányokkal fognak művelni. Ugyanis nála vissza kellett fogniuk magukat, ugyanis félnek. Félnek a bátyjától, mivel tudják, életben van. Ha tudták volna, hogy ott van a tekercsedbe lepecsételve meg se merték volna tenni ezt az egészet. Igen, tudom, hogy ott csücsül a pók a tekercsedbe lepecsételve. Azzal ne foglalkozz, most honnan tudom ezt az információt. Az a lényeg, hogy ezt a tekercset meg kell védened bármi áron. Ez a térkép vezet oda, amit keresnek. Ha mégis megszereznék, azonnal idézd meg Asame bátyját a tekercsből és induljatok majd elpusztítani. Addig is tanulmányozd ezt, hogy megértsd, miként működik az amit keresnek.
Mondandóját befejezve viharzott ki Kichibei, meg se várva a klónod egyetlen egy reakcióját sem.
Eközben te az ismeretlen férfit követted, aki bejárta az egész falut. Útközben csatlakozott hozzá két nagy darab férfi, akik elkísérték mindenhova. Bejárva a várost mindegyik helyen bement egy-egy épületbe, majd pedig egy zsák pénzzel jött ki. De a legmeglepőbb dolog az utolsó háznál történt, ugyanis pár perc csönd után egy félig összevert alak repült ki az ablakon.
- Van bőr a képeden? Oda adom neked ezt a házat, és te nem vagy hajlandó fizetni nekem? Mit gondolsz? Kivel szórakozol te? – fakadt ki a tulajdonos.
- De hát kifizettem az összes részletet. Amiben megegyeztünk anno. – mondta a tulajdonos a bordáját fogva.
- Az-az összeg akkor volt! Most az óta már más az értéke a háznak! Kétszer annyit ér, mint akkor! Úgyhogy neked is kétszer annyit kell fizetned! Világos?
- Látom semmit se változtál. Még mindig ugyanaz a pénzéhes ember vagy, mint mindig. – hallottál egy ismerős hangot.
Mikor a hang irányába láttad amint a sötétből előjön Hinako és meredten a férfit nézi. Majd legnagyobb döbbenettel nézed végig, ahogy a nő helyén egy füst felhő keletkezik, majd onnan egy barna hajú férfi kerül elő. Már kezdtél gondolkozni azon, hogy mit kellene csinálnod ebben a helyzetben, mikor feltűnt egy ismerős szimbólum a férfi övén: Iwagakure jelképe.

**Koreko Rui** Hétf. Ápr. 15 2013, 22:27

//Elnézést a hosszas elmaradásért!//

A lány sejtette, hogy nem minden megy a tercei szerint, hiszen a Kage bunshin nem tűnt el. Az emlékeit se kapta meg, tehát valamiért nem engedelmeskedett neki.
*Vajon mi történhetett, talán Kichibei mondott vagy csinált valamit?* Töprengett el Rui, miközben óvatosan haladt az utcán, nehogy észrevegye valaki. Szinte az egész falun át követte a férfit, aki elég sok házba tért be. Amikor kijött, már egy-egy zsák pénz volt nála. Közben, hogy még jobban bonyolódjon a történet, a kunoichi látta, amint két nagydarab férfi csatlakozott hozzá.
*Ezek valamiféle verőlegények lehetnek. Nyilván azért vannak itt, hogy segítsenek behajtani a pénzt.* Feltételezése helytállónak bizonyult, mert az egyik házból, hirtelen kirepült egy eléggé rossz állapotban lévő ember. A jounin sejtette, hogy miért történt mindez, s a beszélgetés is csak megerősítette ebben. Úgy tűnt, közbe kell lépnie, ám ekkor valami egészen meglepő történt. Na, nem mintha eddig olyan könnyű lett volna minden, de a helyzet még egy kicsit bonyolódott! Rui kikukkantott az épület mögül és észrevette Hinako-t, akivel holnap kellene találkoznia. Csakhogy hamarosan egy füstfelhő kíséretében egy másik alak állt a nő helyén. A vörös hajú shinobi nagyokat pislogott, alig hitt a szemének. Tekintete az újonnan megjelent férfi övére vándorolt, hiszen egy rejtett falu szimbólumát vélte felfedezni rajta. Kezét a szája elé tette, mert majdnem kiszaladt rajta egy hangfoszlány.
*Az egész Iwagakure műve lenne? Tudom, hogy beépültek a faluba, de ez már mélyebbre nyúlik annál, mint ahogy korábban sejtettem. Ezek szerint végig egy kém kísérgetett a labirintusban. Akkor ezért volt ilyen ellenséges velem Hinako? Vagy, akivel találkoztam tényleg az igazi és a férfi csak mostanra öltötte fel az alakját?* Kérdések cikáztak a fejében, amelyekre egyelőre nem tudott válaszolni. A kirakós darabjai végre kezdte összeállni, erre újabb darabokat kapott, amiket egyelőre nem tudott beilleszteni a fő képbe. Fölöslegesen nem akart összeesküvés elméleteket gyártani, viszont ez már túlmutatott mindenen. Eszébe jutott, hogy a klónja még mindig valahol odakint van, ráadásul chakrájának egy jó részét neki adta. Hátrányban volt, hiszen vele szemben egy képzett ninja és két verőlegény állt. Inkább visszahúzódott a sötétségbe, és onnan figyelt. Hirtelen valaki elkapta hátulról és kicsit odébb rántotta. Azonnal megfordult, hogy bevigyen valamiféle támadást, ám ekkor meglátta a Kage Bunshin-t. A másik Rui intett neki, hogy menjenek odébb. A zöld szemű lány így is tett, hiszen jó oka lehetett arra a klónnak, hogy így meglepje.
- Jó, itt már nem hallanak minket - kezdett bele a másolat. Elővette a tekercset, amit kapott. - Ezt Kichibei adta nekem, hogy védjem meg az életem árán is. Ugyan olyan szimbólumok vannak rajta, mint amilyenek a pókon. Egyébként a pókról jut eszembe, ő Asame bátyja... - még mielőtt a valódi kunoichi feltehette volna a kérdését, a klón elcsendesítette. - Ne kérdezz semmit! Csak ennyit tudok róla, többet nem. A tekercsre egy térkép van rajzolva, ami elvezet valamihez. Kichibei nem mondta el, hogy pontosan micsoda, de az ellenség azt keresi. Ezen kívül, a lányok, akik nála dolgoznak mind az ellenséges területről menekültek ide. A vérdíjukat kifizette Kichibei, viszont még így sincsenek biztonságban.
Rui csak állt ott meredten, még azt azt se tudta, hogy mit gondoljon erről az egészről. Néhány perccel ezelőtt Hinako változott át egy Iwagakure-i férfivé, Asame bátyja egy pók, ráadásul valami titkos dolgot is meg kell védenie. Átvette a térképet a klóntól, majd elrejtette a táskájába, oda ahová a pókot tartalmazó tekercset.
- Jó, akkor most akcióba lépek. Vagyis inkább te - utasította a Kage Bunshin-t, aki megindult a férfiak felé. A másolat alkalmazta az Iwagakure no Jutsu-t, úgy olvadt bele a talajba. Eközben az igazi Rui felkészült arra, hogy megindítson egy támadást a másik oldalról. Igyekezett a hátuk mögé kerülni, hátha akkor nagyobb esélye lesz kiszedni valamit a ninjából. A másolat amint elég közel ért, feloldotta a technikát, aminek segítségével lopakodott. Aztán, ha sikeresen magára vonta a figyelmet, megpróbálja a Doton: Ganchuusou-val felnyársalni a lassabb ellenfeleket. Eközben a valódi kunoichi a Kagura Shingan segítségével igyekszik felmérni, hogy a férfiak mekkora erővel és chakraszinttel bírnak. A nagydarab fickókat ugyan nem látta jutsu-t használni, de nem árt az óvatosság. Most, hogy kétfelől tud támadni, kicsit biztosabbnak érzi az esélyeket.

Akasuna no Sasori Vas. Május 26 2013, 22:09

A klónod majdnem teljesen az iwagakurei közelébe férkőzött, azonban amint előtört a föld alól, hogy támadásba lendüljön, a férfi egy pontos dobással megsemmisítette a másolatot. Az érzékelő technikáddal viszont feltérképezted az ellenfeledet és másra is figyelmes lettél. Nagyon gyorsan közeledik valaki.
Az iwagakurei közben már azon dolgozik, hogy megtaláljon téged. Amikor éppen észre vesz, akkor egy hatalmas robajt hallasz, illetve látod, amint hatalmas porfelleg száll a magasba. Pont onnan, ahol az ellenséges shinobi állt. Ezt követően kisebb szellő támad, ami elfújja a felhőt, aminek köszönhetően meglátod az ellenfeledet, aki a földbe van passzírozva. Valami igen erőteljesen nyomta bele a talajba, megrepesztve körülötte a talajt. Ezután pedig a pénz hajhász testén történik több vágás, majd hátra hanyatlik és kileheli lelkét.
- Kazekage sama küldött. Azt a hírt kaptuk, hogy van itt egy szerkezet, amit az Iwa shinobik akarnak megszerezni. El kell pusztítanunk, nem vállalhatjuk a kockázatot! - jelenik meg a közeledben egy sunagakurei ANBU, aki mögött egy igen magas báb lebeg.

//Elnézést a gyenge folytatásért. A bábról pedig a kép: image //

**Koreko Rui** Hétf. Május 27 2013, 21:49

A jounin már készült volna az ellentámadásra, amikor is valaki megelőzte. Nem volt nehéz összerakni a képet, a gyorsan közeledő egyén valószínűleg barát volt, nem pedig ellenség. A férfi gyorsan kilehelte a lelkét, szóval Ruinak már nem kellett foglalkoznia vele.
*Bárki is tette, nagyon képzett.* Futott át az agyán a gondolat, majd nem sokkal később észrevette a Sunagakure-i ANBU tagot. Rögtön a ninja mögé pillantott, akinek a bábja elég grandiózus látványt nyújtott. A belépője még hatásosabb volt, hiszen rögtön a tárgyra tért, ami miatt a kunoichi csak gyorsan pislogott párat. Újfent előállt az a helyzet, hogy nem értett semmit, tehát sürgősen válaszokra volt szüksége.
- Ööö... igen, persze, természetesen - válaszolta kissé zavartan a vörös hajú lány. - Még nem jutottam kellő információhoz a helyzettel kapcsolatban - próbálta hárítani a tudatlanságát, ám ekkor észbe kapott és látványosan a homlokára csapott. - Á, megvan! - húzta elő a térképet, amit Kichibei adott át a klónjának. A szimbólumok tényleg nagyon ismerősek voltak neki, tehát lehetett abban valami, amit néhány perccel ezelőtt tudott meg.
*Tehát valamilyen szerkezetről van szó. Ez miért nem lep meg?* Kérdezte magától a jounin, miközben két ujját orrnyergére tette és elkezdte masszírozni. *Vajon tudnak a pókról is? Ha eddig nem említette, akkor biztosan csak a szerkezetről kapott információt.* Ezzel el is határozta, hogy egyelőre hallgatni fog az arany színű nyolclábúról, amit az egyik tekercsében rejtegetett.
- Ezt a térképet az egyik itteni lakostól kaptam, aki nagyon is tisztában van a helyzettel. Csak annyit tudok, hogy az életem árán is meg kell védenem. A két információt összerakva, arra jutottam, hogy valószínűleg köze van a fegyverhez, amit az előbb említett. Egyébként köszönöm a segítséget, habár számítottam egy jó kis harcra.
*Így az igazságot sem fogom megtudni, kicsit csalódott vagyok.* Tette hozzá gondolatban a zöld szemű shinobi, aki ki akarta deríteni a teljes történetet a férfiről és Hinakoról egyaránt.
- Pontosan milyen szerkezetről van szó? - kérdezett rá nyíltan a kunoichi, aki még mindig a kirakós darabjait próbálta összerakni a fejében.

Akasuna no Sasori Kedd Május 28 2013, 22:37

A shinobi csendben hallgatja a mondandódat, majd amikor előveszed a papírost és mondod, hogy az egy térkép, azonnal alaposan szemügyre veszi, el is kéri tőled. Egyenlőre csak hümmög, majd a bábját mozgatásba lendíti és a hátára veti.
- Áh, nagyon jó, hogy ezt megszerezted! - szólal meg. - Ez mutatja az utat a szerkezethez. Nos, nem kaptam utasítást arra, hogy nem oszthatnám meg, mire is jó az, amit el kell pusztítanunk. Egy Bijuu elfogó berendezésen dolgoztak, ezt kell nekünk tönkre tenni. Gondolom el tudod képzelni, milyen pusztító fegyver lenne Iwagakure kezében, ha ezt a szerkezetet megkaparintanák. Most viszont induljunk! - mondja.
Ezt követően azonnal elindultok, hogy megkeressétek a térképen található helyet. Csakhamar rájöttök, hogy a csatornába kell lemennetek. Oda lent nagyjából fél óra telik el, mire megtaláljátok a helyes utat. Azt is olyan jelekkel díszítik, mint amit a térképen is látsz. Elég sokat mászkáltok a csatornában, amikor a távolból zajra lesztek figyelmesek. Óvatosan közelítitek meg a helyet, majd egy hatalmas csarnokba érkeztek. Maga a csarnok mélyebben van, ezért még egy utat kell találnotok lefelé. Viszont már innen is nagyon jól látjátok, hogy két iwagakurei egy hatalmas pók szerkezetet vizsgál éppen.
- Mintha az előbb szerettél volna harcolni... - szólal meg halkan a társad. - Válassz egyet és végezz vele, enyém a másik. Azután pedig azt a pókot kell elpusztítanunk, ha minden igaz.

//Láttam hogy szeretnél majd küldire menni, ezért gondoltam felpörgetem a dolgokat. Ezen kívül szerintem már csak egyetlen kör lesz. //

**Koreko Rui** Csüt. Május 30 2013, 15:07

A kunoichi arca azonnal elkerekedett a csodálkozástól, habár valahol a tudata legmélyén tisztában volt vele, hogy mi lesz a válasz.
- Igen, nagyon is jól tudom - válaszolta Rui, miközben követte az ANBU tagot. Viszonylag gyorsan megtalálták, a térkép tehát eredetinek bizonyult. Már lelkiekben felkészült a csatára, hiszen tudta, Iwagakure nem fogja csak úgy átadni a Bijuu elfogó szerkezetet, már ha sikerült megkaparintaniuk. Amikor megérkeztek a teremhez, már két ninja vizsgálgatta a fegyvert, ami kiköpött mása volt a kis póknak, amit az egyik tekercsében rejtegetett.
*Nem hittem volna, hogy már sikerült megszerezniük. Mondjuk jóval előttem szivárogtak be a faluba, tehát volt idejük megkeresni.* Gondolataiból a férfi rázta fel, aki mondta, hogy válasszon magának egy célpontot és ölje meg. Ennél mi sem lehetett egyszerűbb, hiszen náluk volt az előny, lesből tudtak támadni.
- Rendben, akkor enyém a jobb oldali - suttogta a jounin, majd chakrát gyűjtött a lábába, hogy minél jobban el tudjon rugaszkodni. Elővett egy kunait, amit készenlétbe helyezett a gyors gyilkoláshoz. Halkan vett egy mély levegőt, majd elrugaszkodott a rejtekhelyéről. Mozgékonyságát és gyorsaságát igyekezett kihasználni, valamint a lehető leghalkabban szándékozott a földre érkezni. Landolás után azonnal kirobban az ellenfele felé, akit igyekszik gyorsan kivégezni. A kunait úgy tartja, hogy gyorsan át tudja vágni az Iwagakure-i férfi torkát. Jelen esetben nincs idő különféle jutsukat használni, a legegyszerűbb megoldára törekszik. Már régen végzett el így munkát, ám ebben a helyzetben ezt látta a legjobb megoldásnak. Remélte, hogy a társa is hasonlóan egyszerű megoldást választ. Habár a báb tényleg grandiózus volt, nem értek rá különféle bemutatókra.
Amennyiben nem sikerül ilyen gyorsan elintézni a férfit, más taktikához folyamodik. Eljön az ideje, hogy Taijutsut használjon. Az öklébe és a lábába egyaránt sok chakrát küld, majd a Gouwan és a Tsuten Kyaku segítségével lendül támadásba. Így akár két legyet üthet egy csapásra, hiszen a szerkezetet is megrongálhatja. Éppen ezért nem is figyel annyira, hogy hova üt, egyedül arra vigyáz, hogy az ANBU-t ne találja el.

Akasuna no Sasori Pént. Május 31 2013, 15:49

Könnyedén elrugaszkodsz, majd földet érsz odalent. Ekkor még nem vettek észre, így hát villámgyorsan lecsapsz az ellenfeledre. Az iwagakurei még időben reagál, így elhajol a szúrásod elől, viszont még így is egy piros csík jelenik meg a nyakán. Ezt követően viszont a rúgásoddal összezúzod a fickót és még a szerkezetet is megrongálod: a pók egyik lábának a fele letört és a földre zuhant. Gyors akciód után a másik shinobi is a földre rogy, bár vele valószínűleg teljesen más végzett.
- Egész ügyes volt. Most pedig pusztítsuk el ezt a pókot! - mondja a férfi.
Ekkor a báb egyik karját a szerkezet felé nyújtja, majd a tenyér részből egy kis csövet látsz megjelenni. Ezt követően a kézfej forogni kezd, majd több erős vízlövedéket lő ki. A mechanikus pók külső burkolatán azonnal több horpadás jelenik meg. A magad módján te is elkezded megrongálni a szerkezetet, végül pár perc leforgás alatt végeztek is vele.
- A maradványokat lepecsételem egy tekercsbe, a küldetés sikerét bizonyítani. - mondja a férfi, majd elővesz egy tekercset és belezárja a maradványokat.
Ezután az ANBU társaságában térsz vissza Sunagakure-be, ahol jelentést teszel a küldetés sikeréről.

//Jutalmad: +24 chakra, 6000 Ryo//

**Amaken Yoshimitsu** Szomb. Márc. 28 2015, 17:42

A Szél és Madarak Országa közt lévő határ déli "partjainak" mentén jártam éppen az utamat. A háború hírei engem is elérnek, úgy mint másokat. hiába vagyok úton a sok rossz mindig megtalál. Ez olyan karma. De hát mégsem hibáztatom a sorsot, hogy eljuttatja felém a híreket, sőt mi több még örülök is neki, hisz így nincs mi elkerülje a figyelmemet. Jó lenne hazatérni, de úgy érzem utazásom hamar véget érne, ha ismét hazatérnék. Illetve már innen is tudtam tájékozódni otthonom mivoltjából. Végül olybá tűnt, remélhetőleg túl fogja élni a háborút, vagy legalábbis remélem... bár elesett, csak nem rombolják porig. Sunagakure a hely, ahova hazatérhetek... ha elég erős leszek ismét ott fogok lakni, és a véremet áldozni a faluért. De még nem. Még nem állhatok meg. A Madarak Országa volt a következő úti célom, abban a reményben, hogy Suna közelsége miatt megfordul ott egy-két bábmester, akivel tudnék egy-két üzletet kötni, vagy legalább infókat cserélni. Jó lenne volna végre új bábokat kifejleszteni, vagy legalább a mostaniakat más bábhasználók ellen kipróbálni. Kicsit ügyetlennek érzem néha a bábjaimat, de lehet csak azért érzem úgy, mert sajátjaim. No mindegy. Reményekkel telve, izgatottan járom hát nappalt/éjszakát, hogy minél előbb elérjem a várost.

**Imagawa Takayama** Szomb. Márc. 28 2015, 18:14

Kellemes délutáni szél csiklandozta az arcom, miközben keresztülsüvített a fák levelin, és édes zenélésre késztette őket. A fák új levelei muzsikálnak mindig a legszebben. Ez is egy dolog volt a tavaszban, ami miatt ez a kedvenc évszakom. Az erdei ösvény, amin éppen sétálgatok kellemes hangokkal és illatokkal kedveskedik nekem, én pedig örömmel fogadtam az ajándékait. A madarak, párt kerestek, a fák virágoztak, és szúnyogok is letették lárváikat. Na, jó talán az utóbbit nem szeretem annyira a tavaszban. Kellemes tempóban haladtam arra amerre a lábaim vinni szándékoztak. Konkrét célom eddig nem volt, talán csak annyi hogy minél több helyre ellátogathassak, és tapasztalatokat szerezzek. Bár ezt csak másoknak szoktam hangoztatni, - persze ez is igaz, de csak része a teljes igazságnak – hiszen valójában, az országomban lévő hagyományok, és intrikák ellen húztam fel a nyúlcipőt. Húsz keserves év alatt eléggé elegem lett abból, hogy minden nap ilyen meg olyan nemesekkel kellett paroláznom. Még most is a hideg kiráz tőlük. Számomra már a szórakozás, nem egy bál, hanem egy kocsmai verekedés, vagy kártyaparti. Kardommal a hátamon lépkedtem előre gondolataimmal a fejemben. A fekete térdig érő bőrkabátom kellemesen melegen tartott a hűvös szellő ellen, míg kezeimet a zsebeiben melegítettem. Ahogy egyszer-egyszer mikor megálltam, hogy teletömjem a bendőmet, és egy kiadós böfögéssel jelezzem, hogy az bizony jó helyen van ott a gyomromban, elő-elő vettem a térképeimet, hogy azért valamiféle támpontot kaphassak arról, hogy mégis hol vagyok. Eddig úgy tűnt, hogy egyenesen a Szél országába tartok. Érdekes, a térképem szerint az egész nemzet egy hatalmas sivatag. ~ Persze és min élnek a homokbúvárok? Fotoszintetizálnak?~ gondoltam magamban gunyorosan, noha tényleg érdekelt. Nálunk az örökké havas tundrán, megfordulnak vadállatok, emiatt nem halunk éhen, és üvegházakban akár még növényeket is tudunk termeszteni, noha nem nagy mennyiségben. Talán ott is vannak sivatagi állatok? Mindenesetre érdekesnek hangzott, emiatt sem változtattam útirányt. Úgy gondoltam meg kell kóstolni a helyi különlegességeket, még ha az csak a napfény maga.

Jiraiya Pént. Ápr. 10 2015, 13:20

   Mindkét vándor úton van és habár mindketten más célokkal, mégis... Útjuk keresztezi egymást. Takayama hazájából menekülve, egy igencsak ellentétes vidék felé vette az irányt. A Madarak Országa olykor hűvös, szeles terület, de koránt sem annyira hideg, mint mondjuk a Vas Országa. Ám a határán a forróbbnál is forróbb Szél Országa terül el, ahonnan pedig éppen egy tapasztaltabb Ninja indul útnak. Hazáját lerohanták, őket pedig elfogták, vagy elűzték.
   Az ex Chuunin úgy tudja, vagyis inkább úgy hallotta, hogy a menekülő Sunai csapatokat Hoshigakure fogadta be. Nos, ez igaz és az is, hogy rajtaütésre készülnek. Ám vajon a Ronin hallott már a Háborúról, ami kiterjedt egészen a Szél és a Madarak országára? Hazája semleges terület, így béke honol arra felé, ám a határt átlépve könnyen bajba kerülhet az ember... Ez történt most velük is.
   Takayama egy hágóról ereszkedett le éppen. Nem volt könnyű dolga, de odafentről már látható volt a homoksivatag egy kisebb része is, valamint egy kisebb földút, amelyet valószínűleg ninják tapostak ki. Yoshimitsu szintén ezen a vidéken járt. Néhány méterrel előtte a hatalmas hegyek és hágók által tarkított vidék. A puha, bizonytalan sivatag már nem érezhető a talpa alatt. Két órája hagyta el, helyét pedig fokozatosan leváltotta a szikes, száraz és terméketlen talaj... Bár nem mintha a homok annyira termékeny lett volna. Furcsa érzés lehet a lábának, elvégre Sunagakuréban nem találkozol csak hegyekkel, kövekkel és homokkal. Itt viszont a szilárd föld az, ami a talajt képezi. Egy kisebb útra lépett rá, amely egy hágón át vezet. Messze azonban egy alakot lát mozogni...

// Nos. Megláttátok egymást. Írjátok le, hogy miképpen reagáltok arra, hogy ismeretlen személyt észleltek. //

**Imagawa Takayama** Pént. Ápr. 10 2015, 17:25

Az erdei sétám hamar véget ért, hiszen egy kellemes kis hágó tetején találtam magamat. Letekintve onnan, a fákat és a földet lassanként leváltotta a homok, és a pusztaság. A meleg levegő megcsapta az arcomat, és kezdem kicsit grillcsirkeként érezni magam a kabátomban. De nem akartam még addig megszabadulni tőle, amíg le nem bucskáztam innen. Szóval megigazítottam a táskám és a kardomat a hátamon, majd egy könnyed ugrással, lejjebb vetettem magam. Az ereszkedés lassú és csúszkálós egy folyamata volt. Több esetben megcsúsztak a lábam alatt a salakos kövek, és nem egyszer, éreztem úgy, hogy akkor szánkó lesz a faromból. De szerencsémre, éppen és egészségesen megérkeztem a hágó aljára, ahol egy földút kanyargott. Kiléptem rá, majd leporoltam magam. Előre tekintettem úti célom irányába, és egy nagy levegő kíséretében célba vettem a határt. Bár megint takarja valami az idillikus látványt. Egy ember közeledik felém, bár még messze van, hogy megállapítsam, nő-e vagy férfi. Vállvonogatva megyek az irányába, s közben próbálok rájönni, hogy mégis miféle alak lehet.
~ Homokszínű köpeny, nem túl magas, szerintem alacsonyabb nálam. A hátából mik állnak ki? Karok? Nem… valami más… amúgy meg tuti férfi… asszem…~ töprengtem magamban, majd elképzeltem mi lenne, ha kiderülne, hogy nő. De sajnos ezen feltételezésem abban a pillanatban megbukott amint még egy kicsit közelebb értem hozzá. Vándornak tűnt, de volt valami a kisugárzásában, ami miatt könnyed borzongás futott végig a gerincem mentén.
~ Áhjjj add, hogy ne kössön belém, add, hogy ne kössön belém! ~ Fohászkodtam, minden létező és nem létező felsőbb hatalomhoz, miközben elhaladtam mellette.

**Amaken Yoshimitsu** Csüt. Ápr. 23 2015, 17:48

Összébb húztam a köpönyegemet, ahogy szépen lassan kezdek bemerészkedni az országhatáron. Sokkal másabb itt a klíma, mint a hazámban, így ezt most igencsak megszívtam. No mindegy. A köpenyem valamelyest elfed, és a meleget is bent tartja valamennyire. Viszont fontos, hogy beszerezzek majd a környező falvakból egy melegebb öltözéket is. Ejjj. Most belegondolva elég gyatra lesz az időm itt egy darabig. Hm... Ha használom ügyelnem kell, nehogy bevizesedjenek a bábjaim alkatrészei. Elvileg nincs itt ellenlábasom, de hát kitudja, ki hogy van a Sunaikkal, hisz jelen pillanatban a hazám elesett a háborúban. De hát ez van. Bármikor visszatérek, ha szükségük lesz rám, de nem fogom fölöslegesen az életemet kockáztatni. Apropó kockáztatás. Egy alak jön szembe velem. Mivel elég gyakran találkozok utazókkal, így különösebben nem izgatom magam, de magamhoz híven az egyik kezemet övközelben tartom, amelybe a sáskáimat tartom. Jobb félni, mint megijedni. Természetesen nem áll módomban balhézni, de kitudja milyen szerencsétlen, vadbarommal sodor össze a sors. lehet a szembe lévő se írni, se olvasni nem tud, és beszéd helyett csak morog egyet duma gyanánt. No mindegy. Ha belém köt, majd eltöröm a lábát, hogy megtanulja hol a helye. Hehe..

Jiraiya Hétf. Ápr. 27 2015, 13:53

// Akkor várjuk a harmadik fél kezdő posztját is és utána mehet még egy kör. Ezután persze már meg van, hogy mi lesz a kalandotokkal Very Happy

//

**Inugoya Yukinohana** Vas. Május 03 2015, 20:08

//Bocsi a késésért, nem tudtam hogy rám vártok, szóval gondoltam ráérek a bővítménnyel. Rikidou: hogy szeretnéd, melyikünk irányítsa a farkast?//

Már közel fél napja kóborolnak az ismeretlen rengetegben. Egykedvű, már-már szomorú hangon dúdolgat egy régi szonátát a Hó Országából. Bár szülőföldjének erdőit úgy ismeri, mint a tenyerét, itt ezzel a tudással nem sokra megy, hisz térképet sem tud olvasni. Legalábbis nem ilyet, mint amilyet itt árultak az állomáson. Az a kevés helyi is mogorva és szófukar volt, aki egyáltalán szóba mert állni vele. Minden bizonnyal az oldalán peckesen lépegető, jókora nőstényfarkas miatt. Akárhogy is, tisztességes útbaigazítást egyik sem tudott adni a legközelebbi karavánpihenőig. Annyit azért sikerült megtudnia, hogy egynapi járóföldre van attól, amelyikhez az ő szekere érkezett. Aminek elvileg a felét már megtette, feltéve ha jó irányba haladt. Ez pedig egyre kevésbé tűnik valószínűnek az egyre sűrűsödő erdőben.
~ Talán csak a bolondját járatták velem..? ~
Hosszas gyaloglás után szokatlan szagokra lesz figyelmes. Emberek, kétség sem férhet hozzá. Kettő, ha minden igaz, de nehéz lenne megmondani az illatoktól terhes, tavaszi levegőben. Bár kissé távol egymástól. Mindenesetre úgy dönt, minden lehetséges fenyegetés ellenére a szagok forrásához igyekszik, hiszen ha nem kap rövidesen útbaigazítást, akkor valószínűleg itt fog éjszakázni az erdőben. Nem mintha különösebb gondja lenne a szabad ég alatt való alvással, de mégiscsak egy idegen országban kóborol, ahol ki tudja, milyen veszélyeket rejt az éjszaka. A két idegen egy szót sem szólt mindezidáig.
~ Talán rejtőzködnek? Mindjárt meglátjuk. ~
Ahogy közelebb ér az idegenekhez, tisztes távolságban megáll tőlük. Accalia bizalmatlanul méregeti őket, de egyébként nem adja jelét, hogy bármiféle támadásra készülne. Hangosan - épp csak annyira, hogy hangja elérje a vándorokat - és tiszta, érthető hangon kiált oda a két férfinak:
- Üdvözletem jó vándorok! Biztosíthatlak titeket, nincs bennem ártó szándék. A nevem Yukinohana, ő pedig itt a társam, Accalia. Egy kis segítségre lenne szükségünk, eltévedtünk az erdőben. Meg tudjátok mondani, merre találom a Konohába vezető karavánt..?
Nem igazán tudja még, hogy beszélnek itt a tengerentúlon, így stílusa kissé mesterkéltnek tűnhet. Látszólag lazán fehér botjára támaszkodva, mégis minden izmában megfeszülve, a legrosszabbra is felkészülve várja a másik kettő válaszát.

**Imagawa Takayama** Vas. Május 03 2015, 20:54

~ Tudtam, hogy férfi.~ gondoltam magamban miközben elhaladtam a köpönyeges emberke mellet. Kifújtam a levegőt, amit elfelejtettem, hogy beszívtam, így még egy kellemes köhintés is kísérte ezt a műveletet. De miután elmúlt a szemeim elé tárult a hatalmas homoksivatag határmezsgyéje, és végre megkaptam az idillikus látképet, amire vártam. Zöld és barna szegélyek középen egy aranybarna sávval. A nap a magasban úgy csillogtatta a homokot, hogy azt hittem meneten megvakulok. A madarak hangja, a fák susogása… a bokrok neszezése? ~ He? Mi lehet ott?~ kérdeztem magamban, de szinte azonnal meg is kaptam a választ. A hátam mögötti erőségből erős csörtetés kíséretében valaki kilépett és erős hangon megszólalt. Szép tónusú, kellemes csengésű női hang volt, ami szinte kapásból felkeltette a figyelmemet. Elsősorban, azért mert mint a férfi nem büszke tagja nem hagyhatja figyelmen kívül egy fiatal hölgy segélykiáltását. Másodsorban meg ketten vannak, és az egyikük lehet lesz annyira beszédes, hogy eltársalogjon velem erről-arról. Vagy amarról. Szóval felvettem legcsábosabb mosolyom, és megpördültem a sarkamon, hogy végre szemügyre vehessem a hölgyeket.
- Nos kedves Yukinohanaaaaaah!!!
A király belépőmnek gyorsan véget vetett a felismerés miszerint az Accalia nevű hölgyemény egy hatalmas farkas. Nőies sikolyom lehet nem vetett rám éppenséggel jó fényt, de hát ki nem ijedne meg, egy farkastól ami, mindössze három-négy lépésre van tőle? Hatalmasat szökkentem hátra, és egy pillanatra még az egyensúlyom is elhagyott, emiatt sebes karkörzésekkel kellett újra egyenesbe hoznom magamat.
- Drágaságom… azt azért mondhattad volna, hogy egy kiskutyussal vagy felszerelve. – igaz lehet nem kéne lekiskutyusoznom a farkast, de tudok legalább olyan gyorsan futni, mint egy farkas. Rövidtávon.
- Egyébként meg, hogy őszinte legyek… nem is tudtam, hogy erre van karaván. De talán a másik tudja.
Csak ezután tudtam jobban szemügyre venni a leányzót. Sokkal lengébben volt öltözve mint én, noha igaz ami igaz, már tényleg kezdett Szahara hőmérséklet lenni a kabátomban. Hófehér haját copfokban viselte, melyek lelógtak a vállain. Igazán szeretem azokat a lányokat, akiknek a megszokottól eltérő hajszínük van, így ő máris beszerzett nálam egy piros pontot. Meg egy feketét, és azt hiszem, nem kell részleteznem miért. Ezután tűnt csak fel, az, ami lehet, hogy valójában a legszembetűnőbb dolog rajta. Egy szalag a szemein, melyek takarták azokat a golyóbisokat. ~ Vak lenne?~ gondoltam magamban, és hogy teóriámat leteszteljem, meglengettem előtte a kezeimet, illetve tettem néhány lépést jobbra, majd ismét megismételtem a procedúrát.
- Öhmmm… nézzél illetlenek nyugodtan… de ha vak vagy… és ugye az vagy? Akkor mégis hogy a retekbe keveredtél az erdőbe? Értem én hogy ott a házőrződ… deeeee…
Ekkor ismét rápillantottam a farkasra, és gyorsan befogtam a lepcses számat. Reméltem, hogy a Köpönyeges kisegít, és nem hagy itt táplálékul a farkasnak. Vagy Yukinohanának. Bár lehet, az utóbbit nem bánnám.

**Inugoya Yukinohana** Szomb. Május 16 2015, 17:11

Férfisikoly hangja harsan alig pár lépésre tőle. Fogalma sincs, hogy lehetett annyira figyelmetlen, hogy ilyen közel sétáljon valakihez anélkül, hogy megérezné a szagát. Az éjszakák talán mégis hidegebbek errefelé, mint azt gondolta volna, s megfázhatott, amikor egy szál topban aludt bérelt hintójában. Az ismeretlen vékonyka kiáltása alaposan ráijeszt a hófalusi párosra. Rémülten pihegve próbál úrrá lenni ijedtségén, elvégre a fiú hangja barátságosnak tűnt, s az is megerősíteni látszik ezt a tényt, hogy még nem rántott fegyvert.
~ Nyugodj meg Yukinohana... Emlékezz mit mondott Apa! Ő jobban fél tőled, mint te tőle. Mondjuk ezt egy sikerfajdra mondta, de azt hiszem a formula itt is megállja a helyét... ~
Érzi a társából áradó feszültséget. A fenevad sértődött morgásba kezd, mintha nem tetszene neki a "kiskutya" titulus. A vak lány gyorsan leguggol hozzá, karját átkulcsolva az állat izmos nyakán. Ez általában nyugtatólag hat rá, és így képes lehet visszatartani, ha egy váratlan pillanatban úgy döntene kedvence, megkóstolja az idegen lábikráját. Yukino maga felé fordítja a farkas fejét, s mintha a szemébe nézne, határozott, parancsoló hangon azt mondja:
- Nem!
A bestia kissé esdeklő, vonyító ugatássorozattal válaszol, mintha csak azt felelné: "Anyaaa, lécci, lécci! Anya csak egy kicsit hadd harapjak belőle!" Gyengéden megvakargatja a torkánál, ettől mindig megnyugszik.
- Bocsásd meg az előbbit kérlek! Accalia még csak egy fegyelmezetlen kölyök... Egyébként csak félig kutya, az apja egy óriásfarkas volt. Ha jól tudom, ezen a földrészen már évezredekkel ezelőtt kihaltak.
Bár újdonsült ismerőse enyhe félelemszagot áraszt magából, becsületére szól, hogy még nem menekült el hanyatt-homlok. Hangja barátságos, s mélységéből ítélve nagyjából vele egyidős lehet, de sokszor tévesztette már meg valakinek a tónusa, ha korának megítéléséről van szó. Valószínűleg nem védtelen, ha egymaga járja a vidéket, de ez is puszta spekuláció. Ennél többet azonban aligha tudna megmondani róla.
- Óh, ne zavartasd magad, már megszoktam az ilyesmit... Igen, vak vagyok már közel tíz éve. De miért integetsz az arcomba..?
Kérdez vissza, amikor gyenge fuvallatokat érez arcán, melyek egy emberi kézfej jellegzetes, eltéveszthetetlen illatát hozzák. A tenyérből fakadó izzadtság keveredik a számtalan eszköz szagával, amiket nap mint nap markába vesz mindenki. Értetlen fintorral megszagolja a kis híján arcába tartott kezet, ahogy a kutyák szokták tenni, amikor új embert ismernek meg. Kiskorában máshol is szagolgatott, de a családja erről hamar leszoktatta, a Ninja Akadémia szülői értekezletén elhangzott panaszok miatt...
- Hogy keveredtem ide? Azt én is szeretném tudni. Egy Konohába tartó karavánon utaztunk, de a mi hintónk itt kötött ki valahogy. Most pedig halvány lila gőzöm sincs, hol vagyunk... A barátod nem túl beszédes alkat.
Biccent fejével az egyre távolodó, fura olajszagot árasztó shinobi után.

**Imagawa Takayama** Szomb. Május 16 2015, 17:57

Igazán érdekes párosba futhattam bele. Egy vak lány és a vakvezetője, szinte mintha egymás kiköpött ellentétei lennének. A lány maga határozott és nyugodt, a farkas pedig ingerült, és hirtelen haragú. Legalább is erre abból tudok következtetni, hogy nem igazán értékelte a csipkelődő megjegyzésem az irányába, és egy felhúzott ajakos morgással reagálta le. Kedves. De amúgy… honnan a pokolból értette is ez, hogy én miket beszélek? Talán valamiféle szuperkutya lenne? Nem… emlékszem, hogy odahaza szó esett olyan Ninjákról akik négylábúak segítségével harcolnak. Lehet, hogy ők is ilyenek? Ez őszintén szólva, megmagyarázná, azt, hogy a lány miért is ilyen nyugodt, és azt is, hogy a kutyuli értette, amit mondtam. A lány érezte a feszültséget, ami a farkasból áradt, és leguggolva, erősen rászólt a háziállatára. Érdeklődve figyeltem, hogy mégis miként viselkedik a farkas a gazdájával. Tényleg, mint valami kölyök, aki csak most ismerkedik az ismerkedési etikettel. Amiben igaz nincs említve, de nem tartozik bele a másik fél húsának megkóstolása. Kicsit megborzongtam, amikor belegondoltam, hogy ez az állat egy könnyed mozdulattal képes lenne átharapni a torkomat. Igazán bizakodó ember vagyok, aki szeret ismerkedni, de nem vallom magam elmebetegnek. Megmozgattam a jobb vállam, amin a kardom lógott, és próbáltam úgy elhelyezni, hogy, ha netán szükséges lenne, használni tudjam. Ez pusztán elővigyázatosság, és igazán nincs benne semmi ártó szándék.
Hana szavaiból leszűrve, nem hiszem, hogy sétagalopp volt a fél-farkas nevelése. Igaz nálunk nem sok farkas volt háziállatként tartva, mi inkább a kutyákat preferáltuk. Bár őket is leginkább csak vadászathoz és házőrzésre alkalmaztuk, nem, mint harcostársakat.
- Hát, igazából nem is tudtam, hogy itt éltek óriásfarkasok. Nálunk a Vas országában csak normálméretűek laknak. Bár azért ők is képesek megkeseríteni az életünket… és ha még kétszer akkorák lennének… szerintem akkor a föld alatt kéne laknunk!
Megeresztettem egy mosolyt, Hana felé, remélvén, hogy nem mondtam valami katasztrofális poént. Igaz tőlem ennél többre futja, de most nem jött össze. Lehet Acclia miatt. Viszont miután realizáltam magamban, hogy Hana nem láthatja a csábos mosolyom, egy kicsit elbizonytalanodtam. Majd ez egyből értetlenkedésbe váltott, amikor is megérezte, hogy integetek felé, majd kutyamód, mint aki ismerkedni próbál megszaglászta a kezem. Nagyot pislogtam felé, és legbelül elkönyveltem magamban, hogy lehet, a lány őrült.
- Öhhmmm… háááát… nos – próbáltam értelmes szavakat kinyögni, miközben kezemet leengedtem, és megpróbáltam elfelejteni, hogy az előbb kutyamódjára megszagolgattak. Még jó hogy nem odalent próbálkozott, mert akkor lehet, menten kiborulok.
- Ha jól tudom Konoha a Tűz országának faluja… és annak, ha ezek – itt előhalásztam a táskámból a térképeimet - jól vannak megrajzolva, akkor az előttünk elterülő sivatag után kellene, hogy legyen. Egyébként ez itt a Madarak országa. Nem ismerem igazán, de a helyi különlegességek mindenképp finomnak mondhatók.
- A barátom? Ki Ő? Ööööö… asszem már nem is hall minket, de amúgy nem ismerem őt… Egyébként én most a Szél országába tartok… És utána lehet, benézek a Tűzbe is. Nincs kedved csatlakozni? Unalmas lenne egyedül végigszenvedni a sivatagot. És utána ott van Konoha egy köpésnyire. Nos? Benne vagy?
Kérdeztem és barátságosan felé nyújtottam a jobbom. Remélhetőleg nem harapják le.
Ha elfogadja a baráti jobbot, akkor ismét elvigyorodok.
Ha nem akkor csak megvonom a vállam.
- Egyébként hogy-hogy Konohába akarsz jutni? Van ott valaki, akit ismersz? Netán a pasid? Vagy az övé?

**Inugoya Yukinohana** Szomb. Május 16 2015, 19:29

Csak gyermekmesékben hallott a Vas Országának szilaj szülötteiről, s szamuráj harcosaikról. A messzi tartomány a shinobi világ másik végén helyezkedik el, mint Yuki no Kuni, de majdnem olyan zord időjárással büszkélkedhet. Bár semmit sem jelent, valahogy mégis megnyugtatólag hat a lányra, hogy újdonsült ismerőse is az Örök Tél szülötte. Nem tervezte, hogy bárkivel is megossza Accalián kívül az utazás terheit, viszont azzal sem számolt, mennyire elveszhet egy világtalan kamaszlány a nagyvilágban. Azon morfondírozik, hogyan kérhetné fel udvariasan a fiút, hogy legyen a szeme ezeken az ismeretlen tájakon. Általában farkasa tölti be ezt a szerepet, de a dérszín szuka jelenleg éppoly tanácstalannak tűnik, mint gazdája. Yukino azonban sosem volt a szavak embere, és illetlen dolgot sem akar kérni egy vadidegentől, így inkább csak beszélgetésbe elegyedik vele egyelőre.
- Hát sokszor elragadtak már egyeseket a falumból. Főképp gyerekeket, néha felnőtteket is. De szerencsére ritkán merészkednek emberi település közelébe, a vadászaink pedig tudják, hogyan védjék meg magukat. De ne aggódj! Accalia szigorú emberhúsdiétán van van, mióta elrontotta a gyomrát egy esőfalusival!
A legutóbbit ugyan viccnek szánja, de nem ez a fickó lenne az első, aki félreérti kaján farkasvigyorát. Sokan fenyegetőnek találják agyarait, amikor mosolyog, mégis képtelen volt az évek során megtanulni, hogyan nevessen anélkül, hogy villogtatná szemfogait. Különben is, akinek nem tetszik, amikor fülig ér a szája, azt vigye el a szopornyica.
- Sivatag?! Szóval még ennél is nagyobb kánikula lesz?
Fakad ki. Ötlete sincs, az idevalósiak hogy nem főnek meg vastag ruházatukban. Ha még ennél is melegebb lesz, hova vetkőzzön tovább..? A meztelenül rohangálás még egy olyan szokás, amiről szegény szülei évekig próbálták leszoktatni. Sosem volt az a szemérmes fajta, de annyi női önérzet még belé is szorult, hogy ne rohangáljon anyaszült pőrén egy idegen férfi társaságában. Szóval marad a hőguta.
- Pasi? Neem, nem hiszünk a távkapcsolatokban, igaz Accalia? Távoli rokonaim élnek arrafelé, és szeretném meglátogatni őket. Szívesen veled tartanék, de sajnos az a helyzet, hogy nem utazok idegenekkel...
Pár pillanatnyi kínos csönd után hozzáteszi:
- ... Szóval kénytelen leszel bemutatkozni. Mit gondolsz, van egy szabad hely a falkánkban?
Utóbbi mondatát már farkasához intézi, aki lelkes vakkantással adja áldását a társulásra. A felé nyújtott jobbot először nem veszi észre, lévén ez valamivel kevésbé intenzív mozgás mint az integetés. A nőstényfarkas azonban finoman odatolja orrával a lány apró kezét a fiúéhoz, s némi ügyetlen matatás után sikerül is megtalálnia a másik markát. Botjára támaszkodva felegyenesedik, s lelkesen közli:
- Nos, akkor irány a Szél Országa!
S nagy lendülettel elindul az ellenkező irányba.

Jiraiya Szer. Május 20 2015, 14:05

// Úristen :DDD Yuki: Az előtörténetedről kérnék majd ide egy gyors összefoglalót és ha az Inuzuka rokonokról volt szó, akkor arról is kérek némi infót //

   Tehát a vak lány, a hatalmas kölyökfarkas és a vándor Samurai. Szokatlan egy csapat és ha még a származásukat is ismerjük, akkor feltehetnénk magunkban a kérdést, hogy mit keresnek a Szél Országának határán? A másik érdekes dolog, hogy az a fickó, aki csak úgy elsétált a csapat mellett, mégis miért nem vett tudomást róluk? Nem lehet tudni, de úgy tűnik, hogy ez a fickó nem sok vizet fog zavarni.
   Yukinohana és a farkas, sikerrel nyugtázták egy új csapat megalakulását, kérdés, hogy mennyire lesz ütőképes? De ez egyenlőre még a jövő zenéje, hiszen a csapat megindul a Szél Országának szívébe, ahol a hírek szerint Iwagakurei csapatok állomásoznak. Ugyan mind fiatalok még - mihez képest - ezért nem tudhatják, hogy micsoda veszélyek leselkedhetnek rájuk ezen a vidéken... Többek között az Óriás Skorpiók, az érzékszerveket nem kímélő Homokviharok és egyéb nyalánkságok...
   Ahogy a csapat megtette első néhány méterét, egyik pillanatról a másikra, valami furcsát érzékeltek. A fiatal Samurai látta, míg a Farkaslány észlelte: Egészen pontosan két méterrel előttük, akárcsak egy szellem, vagy egy túlvilági jelenés, egy férfi kezdet kirajzolódni. Úgy tűnt, mintha repülne, olyan könnyedén siklott a talajon, majd miután a teste teljesen materializálódott, a Farkaslány is megérezhette a szagát. Egy idős ember szaga keveredett az izzadsággal és a homok szagával... A Fiatal Samura pedig látta, hogy tíz méterrel előttük a megjelent alak, egy vöröses és barna színekkel díszített Samurai öltözéket viselő alak, néhány furcsasággal: Nem visel cipőt, vagy szandált, a lábát egyedül egy bő, Samuraiok által használt kényelmes nadrág fedi, a felsőtestét pedig buggyos kimonó, aminek a felét (deréktől lefelé) eltávolították. A férfi öve, pedig egy átalakított Iwagakurei fejpánt volt, ami elől kapcsolódott össze. Ha ez pedig nem lenne még elég, ez az ember egy görnyedt, középmagas öregember volt. Az arcát erős ráncok szabdalták, szemeit összecsukta, így alig látott valamit, a szakálla és a bajsza pedig egyként zúdult lefelé, egyenes vonalban, egészen a férfi mellkasáig. (Hasonló kinézetet képzeljetek el mint a Bleachből Genryuusai, csak sokkal öregebb és görnyedtebb) Az öregember egy nagyobb szalmakalapot viselt, az oldalára pedig egy kard és annak tokja volt kötve... A Farkaslány ugyan érzi a férfi szagát, ám furcsállja, hogy hallani nem hall semmit felőle...

**Imagawa Takayama** Szer. Május 20 2015, 19:06

Hanával beszélgetni igen üdítő dolognak ígérkezett. Eléggé vadállatias humorral áldotta meg a természet. Örültem neki, hogy nem csak nekem van ilyen elvetemült elképzelésem a világról, szóval kellemesen kuncogtam Accalia diétáját illető megjegyzésén.
- Szóval akkor nem kell attól tartanom, hogy ha netán hátat fordítanék nektek, ő máris a lábamon csüngne, és szopogatná, mint egy cubákot.
Láttam, hogy ahogyan nevet, az egyik szemfoga, mely szerintem nagyobbra nőtt, mint annak egy embertől elvárható lett volna, kilóg és az alsó ajkán kívülre helyezkedik. Cuki. Akár csak egy emberbőrbe bújtatott kutya. Bár nem próbálkoznék meg azzal, hogy elkezdem a füle tövét vakargatni, mert tuti nem fog neki örülni, és csóválni a farkát. Már ha van neki olyan. Igazából a gondolat érdekesen hangzott… Kutyafülek, farok… gyorsan megráztam a fejem, hogy ezek a képek elússzanak.
- Igen sivatag – mondom mintegy terelésképp a gondolataimnak, hogy azok ismét normalizálódjanak… bár soha nem is voltak normálisak – Jó hogy szólsz… lehet, ebbe belepusztulnék, ha nem vetném le.
Ledobtam a hátizsákom, mely könnyedén puffant a földön, lévén nem sok dolog van benne, majd a kardomat mellétettem, és kibújtam a kabátomból. Egyből éreztem, hogy a szellő áthűti a testem minden részét, és még számomra is elviselhetetlennek érződő, izzadsággal vegyes cserzett bőr szag tölti meg a levegőt. Fincsi. De gyorsan elsüppesztettem a táskámba, szóval már csak enyhébben árasztotta magából a gázt. Táska a hátra, kard mellé. Egyszerű szürke póló, és erős szövetnadrág... lehet még így is meg fogok pusztulni.
Igazán örültem, hogy Hana nem veszi komolyan a szurkálódásaimat, és még ügyesen is riposztolt. Egy pillanatra már elhittem, hogy nem akart élni a lehengerlő ajánlatommal. Ügyesen behúzott a csőbe, szép.
- Háh! Jogos-jogos Alfa! – próbáltam kutyás humort alkalmazni… több-kevesebb sikerrel. – A nevem Takayama… de kérlek, szólíts csak Takának. A Vas országbeli Imagawa klánból származom, Szamuráj, és másodállású kovács volnék. Jó lesz bemutatkozásnak?
Aranyos volt, ahogy a nőstényfarkas megmutatta Hanának a kinyújtott kezemet. A kézfogás után meg mertem engedni magamnak, hogy egy gyors buksisimiben részesítsem Accaliát, már ha mind ő mind a gazdája hagyja.
-Indulás!
Harsant a számból és megindultam a határ felé.
De elég gyorsan le is fagytam. Amint átléptem a határt jelző homoksávot, valami elkezdett vibrálni nem is olyan messze tőlem. Két lépésre, egy homokból előtűnő emberszerűség kezdett kirajzolódni, majd felvette egy öreg szamuráj ruhás öregember alakját. Nem tudom, Hana mennyire érzékelte a jelenést ezért a biztonság kedvéért a vállára helyeztem a kezem, hogy jelezzem: „megáll!”
Az övét egyből kiszúrtam, hisz a nap fénye meg-meg csillant a fejpánton. Iwagakure. Még kismaki koromban megtanítottak minket a Ninja faluk jelképeire, hisz mint mondták „tartsd magadhoz közel az ellenségeidet, de a szövetségeseidet annál inkább”. Emiatt be kellett vágnunk néhány általános dolgot minden nemzetről, beleértve a jelképeiket.
- Mit keres itt egy Iwagakurei shi..sza..Shinomáj?
Súgom oda Hanának. Igazán furcsa egy teremtés ez a papa. Csak úgy megjelenik a semmiből és még csak meg sem szólal. Felemelem a jobbom, mint ha jeleznék neki, hogy „hahó, itt vagyok” de ezzel még a vállamon lévő Katanámat is olyan helyzetbe próbáltam állítani, hogy azt könnyedén előránthassam. Mert mint mondtam, bizakodó vagyok, de nem elmebeteg.
- Öhmmm hahó? Papper zavar a kilátásban! Ha megtenné, hogy arrébb csoszog, azt nagyra értékelném.

**Inugoya Yukinohana** Szer. Május 20 2015, 22:12

//Az "Úristen :DDD" mire vonatkozik? Razz

//

~ Nocsak, Alfának hívott! Húúú, még sose voltam falkavezér... Azt mondják az elsőt soha nem felejted el. Hát nem pont ilyennek képzeltem az első alfaságom, de majd meglátjuk, hogy megy...~
Erősen megszorítja a fiú jobbját. Apja mindig azt tanította, hogy egy kézfogásból sok mindent meg lehet tudni egy idegenről, így minden apró részletre figyel a lány.
- Örvendek Taka! Üdv a falkában.
Accalia most már barátságosabban viselkedik az ifjú szamurájjal, hogy látja, gazdája is megbízik már benne valamennyire. Nagy busafejét élveteg lelkesedéssel tartja a fiú kezéhez. Amikor megpróbálja abbahagyni a simogatást, a farkas elégedetlen morgással, finoman a ruhaujjába harap és visszahúzza a vakargató kezet. A szuka hálás lihegését halva ismét felkuncog a kunoichi:
- Kezdésnek megteszi, végül is ha most elmesélnénk mindent, elég unalmas utazás elébe néznénk. Azt hiszem egy életre szóló barátot szereztél.
Biccent az ordas felé. Mivel Takayama és Accalia is egy helyben maradt, rájön hogy rossz irányba indult el lányos zavarában. Enyhén pirulva tesz fel egy gyors keresztkérdést, hogy elterelje a figyelmet saját szerencsétlenkedéséről:
- És mit csinál egy szamuráj a semmi közepén?
Szegezi társának a kérdést, miközben elindulnak a másik irányba, de alig pár lépés után ismét egy ismeretlen alakba botlanak. Ahhoz képest, hogy a ember nem járta vadonban vannak, igen forgalmas ez a környék... Taka valami iwagakurei shinomájről kezd beszélni. Életében nem hallotta még ezt a szót. Sosem volt nagy híve a reformkonyhának, de ez kivételesen finom fogásnak hangzik. Feltétlen ki kell próbálnia, ha valami lakott területre érnek...
- Azt milyen körettel szokták enni..?
Suttog vissza társának, mert nem akar teljesen ostobának tűnni az újabb idegen előtt. Akire minden valószínűség szerint ráférne egy fürdő, áporodott öregemberszaga alapján. Fura módon nem hallja a szokásos neszeket, amiket egy embernél lehet észrevenni: a szívverés és lélegzetvétel hangját, a belek morajlását. Yukinohanán baljóslatú érzet lesz úrrá, amit csakhamar megérez farkasa is, mert szőrét borzolva acsarog a némán útjukat álló vénségre. Akárhogy is, egy rossz megérzet még nem elég ok arra, hogy gorombák legyenek szegény bácsival. Mutatóujjával erősen a mellette álló fiú oldalába bök, és fogai között sziszegve, halkan szól rá:
- Tiszteld a kort. Nézzük meg, mi van vele. Lehet segítségre szorul.
Bár minden porcikája tiltakozik az ellen, amit tesz, és tudja milyen veszélyes játékot űz, mégsem hagyhat sorsára senkit, ha csak egy csöppnyi esélye is van, hogy az illető bajba jutott. Óvatosan megindul az idős férfi felé. Fegyvert nem ránt, a kezében tartott fehér bottal is meg tudja védeni magát, ha úgy hozza a sors. Ugrásra készen toppan közelebb az apókához, majd tisztességtudó távolságban megáll a szag forrásától és túlartikulált hangon - ahogy a vénségbe belebolondult és nagyothalló emberekhez szoktak beszélni -, kérdezi az öregtől:
- Minden rendben? Segíthetünk valamiben?

Jiraiya Csüt. Május 21 2015, 23:18

// Tetszik ez a két kari Very Happy

Egy hasonló hangú öregember képzeljetek el: https://www.youtube.com/watch?v=IbODPhEl5vo //

Miután az elméletileg sok illemet tanuló, a hagyományokat nagyra becsülő - persze azok akik ezt nagyra becsülik nem szökdösnek el, így Ő valószínűleg sokkalta szabad szelleműbb, mint a többség - Samurai-Fiú megszólította, egy cseppet sem illő módon az öreg férfit, az felvonta vastag, hernyószerű, ősz szemöldökét és résnyire ugyan, de kinyitotta a szemét. Persze ez alig volt észrevehető, majd ezután a lány közeledtével vissza is csukta azt... Ahogy a lány közeledett, egyik pillanatról a másikra, már hallható volt a férfi ruhájának súrlódása, szívverésének hangja és kissé nehézkes légzése. Ezeken kívül pedig, Takayama tökéletesen megfigyelhette, hogy a lány közeledésére az öreg férfi, semmilyen fenyegető mozdulatot nem tett.
Miután a lány szintén, kissé udvariatlanul az öregember arcába ordított, Ő így szólt.
- A hallásom kiváló... A kéréseteknek pedig eleget is tennék.
Kuncogott fel az öreg, mire a következő pillanatban a Farkaslány újra elveszítette a férfi hangját, valamint a szagát sem érezte. Hogy miért nem? Nos arra talán Takayama válaszol. A férfi egy szempillantás alatt, akárcsak egy elmosódott árny, a fiú mellett termett és a mozdulat során, ahogy elhaladt mellette, egy könnyed mozdulattal kimozdította a Samurai lábát, mire az hanyatt vágódott a poros földön. A Farkaslány a háta mögül érezte a férfi szagát és hallotta a Samurai puffanását.
- Így megfelel Nomi-san*?
Kuncogott újra az öreg és a Farkaslány újra hallotta a ruhák súrlódását a széllel, valamint a férfi életjeleit.

// Nomi = Bolha //

**Imagawa Takayama** Pént. Május 22 2015, 20:26

Sajnos Hana kérdésére nem tudtam idejében válaszolni, hisz elsőnek meg kellett gondolnom, hogy mégis mit mondok. Persze egyértelmű lett volna rávágni, hogy „világot járok” de valahogy kevésnek éreztem, és most már nem is tudnék rá válaszolni, hisz a az öregember minden figyelmemet lekötötte.
Valamiért Hanának nem igazán esett le a poénom… pedig már reménykedtem, hogy mennyire szellemes, de lehet csalódnom kellett. Emiatt a kezem gyorsan megközelítette a homlokomat és egy hangosat csattant rajta. Nem szóltam semmit. Csak csendesen haldokoltam belül. Ebből a réveteg állapotomból kibökött a drágaság. Mert nem tetszett neki, ahogy a tatával beszéltem. Szóval ő is bepróbálkozott. De mielőtt szólhattam volna neki, hogy ne menjen annyira közel, mert még a végén a papa előkapja a macskás fotóit, már fel is harsant a hangja, úgy, mint ha egy sikethez beszélne. Az öreg fószer felvonta a szemöldökét és résnyire nyitotta a szemeit. Majd megszólalt, de nem úgy, ahogy egy öregtől elvárja az ember, hogy ilyen trottyos remegős haldoklós hangja legyen. Kicsit, mint ha a kinézete és a hangja különböző korokból lett volna összevágva. Ez egy pillanatra meghökkentett, és már nyitottam is volna a számat, hogy megjegyezzem ezt Hanának, de a Tata megelőzött és eltűnt.
~ Na lám csak lám… az én mézes mázos hangomnak köszönhetjük, hogy a papa megmozdult ~ gondoltam magamban, de nem számítottam arra, hogy az egy igazi köcsög lesz és kirántja a lábam. Elterültem, mint a kiömlött tej, a poros földön, és hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. De az ideg úgy ment fel bennem, mint ha pumpálták volna.
- Ó hogy szakadna a nyakadba egy mázsa szar Papa!
Kiáltottam fel és nagy nehezen megpróbáltam felállni. Még előtte kibújtam a táskámból, hogy az ne akadályozzon meg abban, hogy elfenekeljem ezt a csíntalan öreget.
- Megtetszett szökni a diliházból? Tessék hagyni hadd kísérjem vissza.
Mondtam miközben leporoltam magam, majd utána egyszer kétszer átmozgattam a nyakam.
- És ne hívjon Nomi-nak! Mert nem szép dolog a kisebbségkomplexus.
~Nem érdekel Hana véleménye, ha kell hazáig rugdosom a papit.~

**Inugoya Yukinohana** Pént. Május 22 2015, 22:09

Rövid szóváltás, tompa puffanás, fájdalmas nyögés és hepciás fenyegetőzés. Bár Yukinohana semmit sem lát a jelenetből, nem kell agytrösztnek lenni, hogy kikövetkeztesse mi történt. A szájkardozás hamar tettlegességgé fajult, a vénség pedig egy szempillantás alatt ledominálta az ifjú szamurájt szemtelenségéért. A nőstényfarkas farkát csóválva tesz pár lépést, hogy ő is kivegye a részét a mókából, de a lány leinti társát. Szavait alig érteni vonyító nevetésétől:
- Várj Accalia! Kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből... Ez jobb mint a rádiókabaré!
Ha az öregember gyilkos szándékkal támadt volna a fiúra, valószínűleg nem csupán a földre terítette volna, hogy gúnyolódjon rajta, így felesleges igyekezet lenne máris fegyvert rántani. A kunoichinek esze ágában sincs sorsára hagyni a rounint, de úgy gondolja, nagyon is ráfér Takára, hogy egy kis leckét kapjon a jó modorból. A legtöbb ember pedig a saját kárán tanul a leggyorsabban. Az idegen emberöltőnyi tapasztalata a fiatal vehemens harciassága ellen... Érdekes ellentét.
~ A vénember képes teljesen elfedni az életjeleit. Az ilyen tudás élet és halál között dönthet shinobik közti összecsapásokban. Valahogy rá kell jönnöm, mi a titka... ~
Az ifjonc káromkodása és üres fenyegetései hallatán még harsányabb nevetésben tör ki. Kezeiből tölcsért formázva, még mindig a kacagástól fulladozva kiált oda útitársának:
- Húzd be a farkad és mutasd neki a hasad Takayama!
A szuka helyeslő ugatással fejezi ki egyetértését. Bár egyelőre még egyikük sem cselekszik, a Farkaslány és állata is készen áll arra, hogy bármelyik pillanatban közbeavatkozzanak, ha a viharvert aggastyán elvetné a sulykot a fiú elnáspángolásában. Vagy csak a vak hajadon értette volna félre a férfi szándékait, és az csak játszadozik ellenfelével, mielőtt komolyan venné a harcot..? Akárhogy is, jobb lesz ébernek és bármire késznek maradni.

Ajánlott tartalom