Utcák és terek

- iii Igen és köszönöm.
Kezembe veszem az italt és egy kis csészét is. Majd a két dolgot szorongatva sétálok vissza az asztalhoz és mester elé teszem az italt. Meg hajlok, de nem tudom miért majd helyet foglalok vele szemben. Csak meg húzom magam közel a falhoz és csendesen hallgatom mit mond a férfi.
- Igen értem, csak kicsit eszek mindig.
Fejem lehajtva tekintetem az asztalra mered és kezeimmel nadrágom gyűröm. Szégyellem magam amiért nem voltam gyorsabb és hoztam előbb a kért italt.
- Én szóval... tudja.... én..... örülök, ha foglalkozik velem és tanít. Kérem néha figyeljen és halason ma....
Szó végét elharapom és arcom elpirosodik. Nem szabd ilyet mondanom és kérnem végkép tilos. Csak hallgatom a cseppet sem kedves szavakat. Vállaim egyre jobban meg ereszkednek és ruhám egyre jobban gyűröm és szorítom. Kezemre és ruhámra de az asztal lapjára is néhány nedves csepp hullik. Szipogva nagyon halkan szólalok csak meg. Hangom remeg és alázatos, bocsánat kérő színt ölt fel.
- Bo bocsánat ígérem igyekezni fogok. Mindent meg teszek amit mester mond.
Mondatom végén hangom elcsuklik és csak halkan szipogok.

Csak ülök ott és még pislogni sem pislogok. Mi van he? Ja csak az előbb pofoztak fel. Nadrágom ismét meg szorítom, de most nem azért miért előbb. Arcom még mindig meg szeppent, de tekintem lassan elfordítom a férfiról. Az érzés, meg érintett még soha egy ellentétes nemű vagy is férfi. Mit még egy fiú sem ért hozzám, és az első élményem ez. Tehát ilyen lenne egy Hím érintése. A macska fiúk sokkal kedvesebbek, nem pofozkodnak így.
- Énn vagy is engem. Még soha nem voltam egy fiúval kettesben. Azt hittem ennél kedvesebbek még akkor is ha mester az.
Kezem lassan annyira ökölbe szorul, hogy hallani lehet ízületek halk roppanását. Ripp-ropp egyenként mind tíz kicsi ujjacska. Tévedtem, az egésszel kapcsolatban. Tényleg nem szabadna, miért csinálom egyáltalán? Mit is, hogy vissza fogom magam azt ennyire... ennyire nem hiszek magamban. Arcom lassan vörösödni kezd és még szipogok párat.
- Az más!
Bököm ki hirtelen, talán csak nekem más a harc mező és ez itt most. Olyan helyzetben tiszta és világos mi a feladat. Ha az a parancs akkor minden ellenséget likvidálni kell. Ez itt mai nap ez nem egy harctér itt nem függ az életem. Senkinek az élete és épsége nincs veszélyben.
- Az más mert akkor tudom mit kell tenni és hogyan kell viselkedni. Itt meg és az edzés meg minden az szóval más.
Meredten nézem az asztal lapját és újra halkan szólalok meg.
- Mester maga szóval, meg tudna tanítani másra is?

Újabb pofon ismét meg lep és erősebb is volt. A box mellett landolok a földön, nem is kelek fel amíg meg nem hallom azt, hogy a család. Kezeim remegnek, de nem azért mint az elsőre gondolná valaki. Arcom ég ismételt ütéstől, és fáj is a helye. Fejem lehajtom és az asztal mellé lépek némán és csendben.
Nem szolok semmit kezem ökölbe szorul ismételten. körmöm húsomba váj és vért fakaszt. Család, mit tudhat a családról és annak szeretetéről. A vágyról egy anya és apa után, vagy egy rokon.. még egy rokon is jó lenne. Meg a faluról, semmit nem tud rólam és nem is érdekli. Hogy merészel így kezelni... még csak nem is érdeklem. Egy kicsit sem.. ezt tudom érzem, hogy neki is csak jelentéktelen semmi vagyok. Csak sértegetni tud, inni, verekedni, de az milyen vagyok vagy bármi más nem érdekli. Legyen hát ha ilyen akkor ilyen szomorú, de kénytelen leszek egy kicsit.... szóval azt tenni. Félek mi lesz ha nem jól teszem és hibázok ismét. Csak kedves akartam lenni nézeteim meg osztani. Ezért engem sem fog érdekelni ez az alkoholista perverz.
- Tisztelet mi? Eddig megalázkodó voltam és mindent elfogadtam amit csak mond nekem. Próbáltam egy kicsit jobban megértetni magam. Lehető legnagyobb tisztelettel mondom mindezt.
Kezem most én csapom az asztalra azon kis vért hagyva. Talán lehet kicsit nagyobb erővel teszem mint akartam, kitudja talán még az asztal fedlapja is megsérül.
- Ne haragudjon, de fogalma sincs mi van a lelkemben. Mi az ami bennem van és csak mondja. Nem tud rólam csak annyit amit az elmúlt rövid idő alatt megismert. Miért szeretem a macskákat, mester még ezt sem tudja, de mivel jobb ha tudja elkel mondanom. Soha nem volt senkim és semmim.
Nagyot sóhajtok, szemeimben fájdalom egy rég múlt sebe. Egy érzelem ami legbelül mindig is ott lesz.
- Szüleim hullái mellett találtak meg, egy macskával aki mindig ott volt amikor egyedül voltam. Vagy fájt valami, soha senkivel nem tudtam meg osztani semmit sem csak vele.
Hangom és hanglejtésem persze hiába volt indulatos és tüzel teli. Ugyan ekkor kiérződött belőle az amit egy tanítvány mestere felé mutat. A tisztelet és az felnézz az idősebb tapasztaltabb egyénre.
- Kórház nem érdekel és menekülés sem. Vagy végigcsinálom azt amit mond nekem ha kell többször is vagy bele halok. Számomra ez az egy út van csak. Bocsánatát kérem ha azt hitte, hogy nem tisztelem. Mint mondani szeretem volna van mikor nem tudom ki fejezni érzelmeim.
Nem lépek hátrébb és nem hajolok el, az asztalra támaszkodom és arcom férfi felé tartom. Be csukom szemeim és várom a harmadik ütést ami minden bizonnyal most akkora lesz, hogy össze sem lehet hasonlítani az előzővel.
- Nem akartam meg sérteni, és tiszteletlen lenni. Várom a következményeit és haragját.

Egyenesen haza vagy is én hozzám mentünk. Izgultam nagyon, ez csak természetes mert soha senkit nem hoztam és hívtam még meg. Igazából idegen még nem is járt itt.
- Tudod, szóval nagyon örülök újra találkoztunk.
Mondom és rövid séta közben teljesen meg változok. Sokkal felszabadultabb, vidámabb talán kicsit nyíltabb vagyok mit szoktam. Mi a legmeglepőbb teljesen megfeledkezve magamról fogom Sayu kezét és vezetem. Egy szerűen sugárzik belőlem a boldogság, a túlzott izgalom.
- Itt jobbra fel és az emeleten az első ajtó.
Egyenesen haza, és már csak pár lépés volt hátra. Kulcsokat elő kotorva ki nyitom az ajtót. Feltárol egy kicsi de elég jól rendben tartott lakás. Kicsi konyha és étkező, semmi átlagon felüli. Látszik lakás nem is alkalmas nagyon kettőnél több ember számára. A lakásban viszont nagy tisztaság uralkodik minden felé. Minden szépen rendbe szedve és rendszerezve. A konyhában pedig a földön két kis tányér egyik tele vizel a másikban néhány húsi még meg maradt. Egyik polcról zöld növények tömegéből egy fehér farkinca log lefelé. Hangunk és léptünk fel kelti minek az eredménye egy álmos macska nyávogás. Az elég méretes fehér cica le ugrik lustán a földre, vagy is ezzel álcázza az esést. Maga a cica egy nagyobb tacskó mérete rá nézésre talán nyolc kiló is lehet. Mikor ki nyílnak a szemei rögtön hozzám rohan és heves dorombolásba kezd. Ami nem tart csak pár percig mert meg pillantja Sayut és minden félbe szakad. Fülét hegyezi és egyenesen teljesen le merevedve téged fürkész. Majd meg moccan és elszalad, hogy a konyha pult takarásából leselkedjen.
- Ren, ne csináld már Sayu nem bánt, ő barát.
Próbálom elő csalogatni, de amikor feléje lépek csak még jobban vissza húzódik.
- Bocsánat, tudod nincs hozzá szokva idegen emberekhez. Remélem nem bánod, ha át öltözök addig szolgáld ki magad nyugodtan. Arra van a fürdő szoba, az pedig Akashi szobája. Ő szokott rám vigyázni, de már nagyon öreg és folyton úton van. Az pedig az én szobám, gyere meg mutatom.
A lelkesedésem egyszerűen mérhetetlen. Látszik még soha nem volt idegen fent itt. Még senkinek nem mutattam meg a szobámat sose, egyszerűen kézen fogva húzom magam után Sayut. Szoba, csak egy függöny választja el a lakás többé részétől. Oda bent minden más, a szoba egyetlen asztalának egy részét tekercsek és könyvek uralják. Van egy nagy ember alakú bábu is kitárt karokkal. Persze szekrény meg rengeteg cicás plüss figura és kép a falakon. Egy igazi macska imádó szobája.
- Remélem, nem csalódsz. Tudod szóval te vagy az első aki haza jött velem egy kicsit.
Nem is kések semmit és levetkőzök. Le veszem karjaimról az alkarvédőket a bábú karjára teszem. Legvégül halkan csörömpölő felsőmet húzom a bábura. Persze nem vagyok meztelen felül, egy fehér felső van rajtam.

El is indultunk a háza felé. Érdekes módon teljesen megváltozott a személyisége. Sokkal nyitottabb és közvetlenebb volt, mint pár perce, mikor még a kiképzőterepen álltunk. Fura, de úgy tűnik valami teljesen lázba hozta, bár még nem tudom, hogy mi. Hamarosan oda is értünk hozzá. Mikor benyitott egy nagyon rendezett kis lakás tárult elém. A lakásban minden szépen a helyén volt. Nálunk is rend van általában, de itt sokkal nagyobb volt. Ren a macska is megérkezett és gazdájához érve dorombolni kezdett. Mikor meglátott engem, hirtelen megmerevedett és elszaladt a szoba másik végében és onnan leste a történéseket. Ayami elkezdett bocsánatot kérni miatta.
- Jajj, nem kell bocsánatot kérni. Most lát először, gondolom még tart egy kicsit tőlem. - Mondtam neki, ahogy a nagy macskát figyeltem. Ayami gyorsan körbevezetett a lakásban. Egyszerű, mégis otthonos volt. Talán két embernél több nem nagyon lakhatott volna itt, de attól függetlenül kellemes volt a környezet. Megtudtam, hogy miért volt ennyire izgatott Ayami. Még soha nem volt nála senki. Ezek szerint tényleg nem nagyon voltak barátai. Egy kicsit sajnáltam emiatt. Ahogy beléptünk a szobájába rögtön egy bábút, könyveket, tekercseket és néhány macskás plüssfigurát pillantottam meg.
 - Nagyon szép és otthonos szobád van. Az enyém ehhez képest semmi. - Dicsértem meg a szobáját. Eközben elkezdett átöltözni én pedig a könyveket és tekercseket bámultam. Mondott valamit egy öregemberről, aki rá vigyáz. Egyetlen egy kérdés merült fel bennem, de nem mertem megkérdezni tőle. Mi van a szüleivel? Soha nem beszélt még róluk és valamiért rossz előérzetem volt a dologgal kapcsolatban, mintha valami sötét dolog lett volna a múltjában, így inkább nem is akartam felhozni a témát. Ha akar úgyis beszél majd róla. Megvártam, míg átöltözik és összeszedi azt, amire szüksége van.
- Akkot indulhatunk?  Tettem fel a kérdést neki.

Gyorsan össze szedtem amire szükségem lehet. Egy váltás ruha és egyéb dolgok amik szükségesek ha máshol alszik valaki. És persze Ren kedvenc játékai is háti táskámba kerültek.
- Tudod biztosan megfog kedvelni Ren.
Majd pillanatra meg álok pakolás közben és Sayura nézek.
- Valóban úgy gondolod?
Kérdeztem mosolyogva teljesen kivirágzót arccal. Látszik habár szeretnék sarokban meghúzódva figyelni. Még is teljesen az izgalom a jelenlegi helyzet magával sodort. Habár hangom félénk kicsit ez az izgatottság az érzések megmutatkoznak benne.
- Persze mehetünk, csak meg keresem Rent.
Ami most következett azt sem látta még senki. Rent hajkurásztam lakásban fel s alá aki mintha mosolygót volna és élvezné a fogócskát. Még nyelve is kint logót. Végén mikor durcásan álltam és rá szóltam ártatlanul fel nézet és halkan kérdőn nyávogót. Mintha ezt kérdezné valami baj van? Csak pár perc volt, de még is néhány pillanata igen tréfás volt. Végül karomba foglalt helyet lustán el nyújtózva és pislogva.
- Most már indulhatunk. Ren már meg unta a fogócskát. Bocsánat, hogy végig kelet nézned és meg váratunk.

/Dei/

Tsunade-sama örült a látogatásomnak legalábbis az arckifejezéséből kiolvashatóan. Meg se kellett szólalnom tudta mit szeretnék. A feladatot úgy találta pont nekem való lesz, na ezen kicsit meglepődtem, de magán a feladaton nem annyira.
- Hm... Jónak ígérkezik. Köszönöm a feladatot! - meghajoltam és távoztam az irodából. Az kit előbb felismertem most már nem láttam így tűztem haza, hogy lekaptam a ninja cuccaim csak már csak a kardom volt magamnál, amit képtelen voltam otthon hagyni, kitudja lehet szükséges lesz, de ha nem akkor se hagyom otthon.
- Ez meg is volna! Nos akkor indulás.
Utólag kitettem kutyámnak kaját, hogy szegénykém ne mindig a szomszédkutyák ételékét egye. Ezt letudva indultam gyorsba a főtérre. Nem sűrűn jártam arra fele, hisz én a nyugisabb helyek kedvelője vagyok. Egy ugrással érkeztem nagyjából a közepére a helynek.
- Na! Most akkor hol is találom azt Katsurounak nevezett embert?! - reméltem kérdésemre legalább egy valaki figyelemmel lesz és tudnak nekem segíteni az ügy érdekében.

A közönség eléggé laposnak tűnt, ugyanis senki nem figyelt fel rám. Hamarosan megérkezett pár különböző kocsi is. A tulajok megkezdték a kipakolást és a sátrak állítását, de emellett még itt-ott kiabálás is hallatszott. Pechemre nem egy darab csoportról volt szó, hanem többről és mindegyik különböző jártasságban volt tehetségesebb. Lassan feltűntek az édességárusok is a környéken, no meg a férfiak kihagyhatatlan bárjai. Katsurou-ról semmi infóm nem volt, csak annyit tudhattam meg, hogy valahol itt van a nagy hacacáréban, ráadásul úgy volt ő keres fel engemet nem fordítva.
*No mindegy, ha nem találjuk meg egymást legalább jól elszórakozok az árusoknál.
Mikor úgy láttam egy-kettő már végzett oda is mentem, hogy vegyek egy kis édességet, de mivel elvileg ez egy megbízás, amin most vagyok így nem hagyhatom félbe, azaz egészbe, mivel még neki se kezdtem.
- Elnézést uram! Nem ismer véletlenül egy Katsurou nevű fiatalembert?
Jött gyorsba a kérdés mikor már kifizettem a nyalánkságot.

//Sorry az egy hét késésért//

Fincsi ízek lepték el a számat, még ha nem is volt az az olcsó cucc, de legalább volt értelme kifizetni. Sajnos információhoz nem jutottam, ugyanis nem ismert a társulatoknál ilyen személyt és bizonyosra vette, hogy valami bűvész, illetve előadóművész lappanghat a dolog mögött, mivel ők gyakran váltanak nevet. Erre fogalmam sincs miért felkacagott az úr és egy olcsóbb édességet nyomott a kezemben, mire én csak meglepetten néztem. A tömeg is kezdett egyre nagyobbá válni és a feladat is bizonyára nehezedett. A semmiből viszont kizökkentett egy hang a hátam mögül. Mikor megfordultam és szemben álltam az illetővel csak tátott szájjal meredtem rá egy darabig. Tény ami tény, ritka eset, hogy jó "pasival" hozna össze engemet a sors, de most még is sikerült. Mikor végre észbe kaptam választ adtam a kérdésre.
- Öh... Ja persze! A Hokage asszony parancsára vagyok itt! Azt mondta, hogy az egyik társulatból egy Katsurou nevű... ember megkérte, hogy küldjenek egy ninjat a mutatványok segítségéhez. Ahogy elmondta nekem, azt mondta hogy ő majd itt vár majd engemet, de konkrétan azt se tudhatta, hogy ki fog majd ide jönni, így jobban belegondolva a Hokage-sama úgy vélte lehet csak kamu volt az egész, de látva téged megnyugodtam, hogy bizonyosan nem az. Ammm... Benned kit tisztelhetek mellesleg?
*Hát ez most szép volt...
Utólag csak sóhajtottam.
- Amúgy a nevem Kusuki Eiko.
Mutatkoztam be, hogy azért tudja a kilétemet.

Kérdésemen szerintem az arcát látván megleptem egy csöppet. Sajnos arról megfeledkeztem már, hogy ezt az egész dolgot elvileg titokban kéne tartani és nem szét kürtölni, viszont a szavaimat visszavonni már nem lehetett. Amikor felszólalt az ismeretlen és gratulált nekem eléggé meglepődtem, mert azt mondta, hogy ő az akit kerestem és bizonyosan bemutatkozott Katsurou néven. Nem várt tőlem semmi reagálást csak megfordult és jobb híján muszáj volt követnem őt a tömegben. Sietésre biztatott ennek ellenére nem kevésszer megállt trécselni, ami engemet eléggé zavart, hiszen ha már küldetésen vagyok akkor a küldetéssel törődjön a megbízom nem a többi "idegennel", viszont különösnek tűnt, hogy a Katsurou megnevezést senki se használta. Mikor végül le esett neki a tantusz, hogy nem egyedül van, hanem itt vagyok vele feldobta a kérdezés lehetőségét a számomra.
- Nagyon is! Tudtommal küldetésre kellet ide jönnöm, legalábbis ez is valami olyasmi és lássuk be bármennyire is bejön a pofád azért mindennek van határa. Én megbízás miatt jöttem ide! Szóval lennél szíves arra koncentrálni?!
Nem üvöltöztem annyira, hogy magunkra vonjunk másokat. Közelről osztottam ki őt, hogy ne keltsen érdeklődést ez a kis hepaj.

Miután meg volt a leszidásom ő csak felkacagott egyet. Majd udvariasan közölte, hogy mindjár ott leszünk. Ezúttal végre nem viccelt velem és elértük a célállomásunkat. A helyen, ami Katsurou körébe tartozott először egy hosszú hajú férfihez mentünk oda, aki kezében valami könyv volt éppen. Amikor a tekintete elért engemet kicsit megszeppentem rajta. Ezután rákérdezett megbízómnál, hogy én vagyok e a küldött személy. A rövid válasz után végigmért engemet a férfi. Katsurou viszont hamar tovább tessékelt engemet és egy hátsó kocsi felé vezetett, valószínűleg azért, hogy megkezdjük a munkát.
- Na akkor mi lesz a dolgom? - kérdeztem rá végtére is még nem adott nekem semmit támpontot arról, hogy mi is lesz nekem a dolgom. Ennyi lett volna már az elején a minimum mikor találkoztunk. Ha meg nem oda megyünk akkor kíváncsi lennék hova vezet most éppen vagy éppenséggel mit is akar jelenleg tőlem a munkám kívül esetleg.

A sok kocsi mellett elhaladva végül egy színpad mellé irányított engemet. Volt egy kisebb szekrény és egy fiatalabb nő is. Gondoltam biztosan ő is a társulat tagja, tehát ő is valami előadó lehet. Feltűnt még mellette az is, hogy különböző csomókat készít és azokból jut ki. Na igen, egy ninjanak ez profi szinten már kéz nélkül is megy, egy pillanat alatt helycseréhet egyet valami tárgyal, de egy készség nélküli egyszerű ember, aki nem ismer jutsut annak azért nehezebb lehet a dolga, bár ez is a tapasztalattól függ. A szekrényes trükköt meg nem igazán értettem meg elsőnek. Végül elemzéseim után Katsurou felszólalt és azt mondta neki látunk a dolgoknak. Elmondta mi lesz a feladatom, amire próbáltam figyelni, de különösebben nem tűnt nehéznek, amit kért tőlem. A mutatvány elmondása után bemutatott a Hanako nevezetű lánynak, aki mint kiderült szintén velem együtt lép fel, hogy segítsen. Persze a trükköknek nem volt vége... Oh most kezdődött csak amikor megkért, hogy akkor már én is találjak ki valamit, amit végre tudok hajtani.
"Na szépen vagyunk..." - gondoltam bele és fürkésztem mire is lehetek képes.
- Hát... Lángnyelés nem kifejezetten a torkomra való. Maximum tűz köpés meg hasonlók mennének. A csomókból kiszabadulni könnyű dolog, szóval azt szívesen bevállalom. Ha akrobatika kell az se megy rosszul. Legalábbis eddig még nem igazán törtem lábamat egy-egy pörgő ugrásnál. Nos... "Főnök" akkor mi legyen egészen pontosan? - kérdeztem rá. - Jah! Még valami... Henge! - kiáltom el magamat a kézjel megformálása után és külsőm egy csöppet megváltozik erre. - Így megteszi magának?
 Csak hogy felismerhetetlen legyek azért...

//Zej és Hiro is...:D //

Hatami már egy hete Konohában tartózkodott. Eddig inkább csak semmit tevés céljából jött ide, de mivel itt esetlegesen információkat szerezhet a 15 évvel ezelőtt eltűnt szüleiről, ezért úgy döntött, hogy járkál. Lábaival csak járkált, semmi konkrét célja nem volt, csupán annyi, hogy titkon hallgatózik és majd így hátha szerez valami felhasználhatót a kereséshez.
Fejpántját zsebében tárolta, nem akart ezzel a számára már csekély dolog miatt fennakadni. Még akkor tette oda, amikor a faluba érkezett, így könnyen bejutott. Az őrök akár tudták ki ő, akár nem, beengedték és ez a fontos, a többi mellékes. Egyenlőre.
Már késő délután volt, amikor az utcán nyüzsgő emberek közt szlalomozva megkordult a gyomra. Zsebébe mélyesztette kezét és ellenőrizte, hogy megvan-e még a pénztárcája és az abban található nem túl sok pénz. Nem nagyon vállalt küldetéseket, elveszett ninjaként ez amúgy is nehezebb, de ő nem akart gyilkolni, ha nem fontos számára.
Megvolt a pénze, így nyugodtan indult meg a közelben található étkező-étterem -vagy épp ki minek hívja- felé. Mikor odaért pont lenyomta volna a kilincset, amikor kitárult az ajtó és két nem kicsit részeg férfival találta szembe magát. Kicsit megborzongott a rajtuk érződő számára gyomorforgató ital -és mint ráébredt cigi- szagtól, majd arébb állt, hogy azok kijöhessenek. Kijöttek, mire ő valami köszönésfélét mondott, vagy inkább kérdezett:
-Ööööö... Helló?

/forralt bor? Csak a PÁLINKA /

-Ha nem hat nem! De akkor zuzzunk tovabb mert kezd unalmas lenni itt. Na kez csok! - kialtotta oda Hiro a pincer csajnak ahogy fel allt, persze a teremben ulok mind ra neztek olyan hangos volt. Ahogy elindultak kifele az igencsak instabil jarasukkal es Zej kinyitotta az ajtot hirtelen megtorpant, igy Hiro pont bele utkozott a hataba.
-Na mi a problema? - kerdezte es ekkor vette eszre hogy egy tizeneves kislany aldogal az ajtoban igencsak megijedve. Valamit motyogot, valoszinuleg valami koszones vagy elnezes keres lehetett. Hiro nem ertette rendesen, de Zej reakciojabol ittelve koszones volt.
-Kezi csokolom draga holgy! - jott a valasz az elveszet ninja reszerol is. Ekkor a baratja bemutatta Ot is, magat is es valamilyen okbol a lany valara borult, mintha regi ismerosok lennenek, vagy csak valami bizar hoditasi technikat akarna bevetni. 
-Te figyelj ez eddig mind szep es jo hogy bulizni hivod Ot is, de szerintem ilyen fiatalon meg illegalis ha alkoholt iszik. - mondta a tarsanak, majd a lanyra nezett es folytatta. -Ja amugy en vagyok Hiro, de nem kell megijedni, csak ket ember vagyunk akik jol erzik magukat! De tenyleg, nem tudsz valami helyet ami kicsit is porog? Mert ez a hely, hat.... A konyhan levo hussal,  nem lehet jol bulizni. - fejezte be a mondatatt. Ekkor Zej elovett egy ujabb adag vicces cigit es korbe kinalta oket.
~Hat hogy en ebbol nem fogok most meg egyet ell szivni az is biztos. Amikor jozan voltam akkor is beutott, de mi lenne most hogy alkohol is van bennem? Lehet beulnek a sarokba es elaludnek. De ilyet most meg nem szabad. Fiatal meg az este! ~ gondolta, es Zej udvariasagat egy "Koszi, de most nem kerek" mondattal vissza is utasitotta. Helyette inkabb elo vette a sajat gyari cigijet es azt gyujtotta meg. Valahol remelte hogy az uj baratja nem sertodik meg, ezert megkinalta Ot is meg a lanykat is.

/Akkor folytassuk :D /

A két férfi bemutatkozott - vagyis az egyikük mutatta be mindkettejüket -, és mint rájött, Zej és Hiro volt ez a két nem kicsit részeg ember. Zej köszönt neki, amiután bemutatta magát és társát, majd átkarolta vállát, mintha régi jó barátok lennének, és megkérte, hogy vezesse körbe őket a "falujában". Valószínűleg nem is sejtette vagy sejtették, hogy ő nem konohai, hanem egy elveszett ninja. ~Ha arra kért, hogy vezesse' körbe, akkor az azt jelenti, hogy nem ide valósiak, és mivel eléggé ninja kinézetűek, akkor vagy szökött ninják, vagy vándorok, vagy nem tudom, de jobb lesz vigyáznom velük. Viszont velük, hátha tudnék információt szerezni valahogy a szüleimről~ gondolta magában, amikor Zej társa olyanokról kezdett beszélni, hogy az illegális, ha bulizni viszik. Ki akar itt bulizni? Ő nem az biztos.
Ezt valahogy tudtukra kell adni. Hiro még beszélt olyanról is, hogy nem kell megijednie, ők csak jól érzik magukat.
- Kezdjük a legelején! - lökte le magáról Zej kezét, így már a válla nem szenvedhetett semilyen kárt - Nem ijedtem meg, csak nem vagyok oda az italért... És a cigiért sem - folytatta, célozva az őt cigivel kinálókra, meg a bulihívásszerűségre. - Nem fogok bulizni menni, és körbevezetni se annyira tudlak titeket, mivel - itt halkított hangján, úgy, hogy csak Zej és Hiro hallhassák - nem vagyok konohai, nem ismerem a járást, szóval na... Nem - tért rá a lényegre.
Mivel látta, hogy a két alak nem kicsit részeg, és nem tudta eldönteni, hogy felfogták-e amit mondott, úgy döntött, hogy leönti őket egy adag jéghideg vízzel. Ha már belébotoltak részegen, akkor nem úszhatják meg épp bőrrel. Gondolta Hatami és úgy döntött tervét közli is velük: - Na, várjatok itt visszajövök és kijózanítalak titeket! - még nem ment el, előtte a reakciójukat várta, és ekkor beugrott neki, hogy nem ismerik a nevét - annak aki jót vagy rosszat tesz velük, ezt ők döntik el -, így elmondta nevét, miközben keze a zsebébe csúszott. - Egyébként jut eszembe, Hatami vagyok - száján egy kicsit gúnyos félmosoly jelent meg, ahogy elképzelte, hogy leönti őket. Majd várakozóan nézett rájuk és várta a válaszuk, meg reakciójukat is.