Utcák és terek

// Ezúttal igyekeztem nagyon figyelmesen írni. Remélem most jó lesz és azt is, hogy nem irányítom az NJK-kat. //
 
     Ügyesen elvegyültem a tömegben, miután megcsináltam a klónokat. Miután megint végig gondoltam még egyszer a tervemet, arra jutottam, hogy kell valami figyelemelterelés. Mindezt csak azért, mert ha mindenki valami másra figyel, akkor én nyugodtan megszerezhetem az első kulcsot. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy haza megyek a dugi tűzjáték készletemért, mert ha még csak nem is látszik nagyon, akkor is eltereli az emberek figyelmét és akkor én elvehetem a kulcsot. Mindez jó tervnek gondoltam, ezért éreztem úgy, hogy ez beválhat.

     Miután hazaértem a ,,figyelemelterelésért”, elmagyaráztam apának a dolgokat, aztán elindultam a szobámba, ahol akkora volt a kupi, hogy pár percbe tellett megtalálni a holmimat. Sietve elmentem az egyik falu szélén lévő elhagyatott házba, ahol mindig óriási kosz volt. Arra felé senki nem járkált, kivéve persze én...hiszen mikor ideköltöztünk meg kellett ismernem a falut, ezért amikor már elég idős voltam (apa szerint). Nagyon tetszett az a hely, nagyon sok időmet töltöttem ott. Szóval odavittem a holmimat, és egy iszonyatosan hosszú madzagot. Igyekeztem mindent jól előkészíteni, majd kitekertem a madzagot. Miután mindent le ellenőriztem, meggyújtottam a madzagot és elindultam a Hokage szobrok felé. Már majdnem ott voltam, mikor a tűzjátékok kirobbantak. Meglehetősen jól látszódott és persze a hangja is nagyot durrant. Csak egy pillanatra fordultam meg, aztán mentem tovább. Mikor odaértem olyan tempóban igyekeztem felmenni és rejtve maradni egyszerre, hogy magamat sem értettem. Úgy irányítottam magamat, hogy bele se gondoltam semmibe, csak a célom volt a szemem előtt. Meg is láttam a kulcsot és egész jó célpontnak tűnt. Most az egyszer nagyon örültem neki, hogy figyeltem az akadémiai órákon, amikor a chakra irányításáról és használatáról tanultunk. Aztán mikor elértem a kulcshoz, miután megfogtam, elvesztettem az irányítást a chakrám fölött és elájultam, majd lezuhantam...

A hangok egyre közelebbről szóltak miközben bevackoltad magad a fa gyökerénél található lyukba.
- Itt kellene lennie!
- Még ilyet… azt hittem már kinőttünk az efféle gyerekes csínyekből.
- Úgy tűnik mégsem, na de csak kapjam a kezeim közé, esküszöm, nem teszi zsebre, amit tőlem kap. Még hogy a Hokage szobrát.
- Nyugi haver, biztos csak egy fogadás vagy valami más lehet, nem kell egyből a legrosszabbat feltételezni.

Ezzel a két férfihang elhallgatott, majd a lépteikből ítélve a keresésedre indultak.
Percek teltek néma hallgatásban részedről, amíg meg nem bizonyosodtál felőle, hogy elmentek a ninják. Lassan de biztosan előbújtál a helyedről, hogy utána jó rejteket keress nem éppen hangulatszínű pulóverednek. Amin ez megvan, indulsz is egyből az utcák irányába, hogy az ottan elrejtett kulcs keresésére indulj. De vajon hol lehet? Hiszen Konoha nem éppen pici, hogy bármelyik sarkon belefuthass a kulcsba.

Ahogy így tanakodsz, vagy haladsz előre, egy nem mindennapi dologba botlasz bele, mégpedig egy ismerős mosolygós alakba. Chozu-sensei testes alakja felére nem ismerhető sziluettként magasodott előtted.
- Áh látom meg is lelted az első kulcsot. Ügyes nagyon ügyes, de még csak most jön a nap legizgalmasabb része!
Kuncogni kezd, majd lassan felemeli kinyújtott tenyerét.
- Ha ideadod, akkor nem kell erővel elvennem tőled. Vagy elfutsz és megkeresed a harmadikat. De ki is állhatsz ellenem itt és most. Nos?

Meg könnyebbültem, amikor végre kimászhatta a fa alól, mert hát eléggé szűkös volt. Miután újra elindulhattam igazán jó kihívás volt az utcákon kutatás, még azzal a veszéllyel is, hogy a sensei bármikor megjelenhet. Éppen ezért lepett meg igazán amikor hirtelen megjelent. Egyből el is kezdett beszélni hozzám, pedig én még mindig le voltam sokkolva az érkezésétől. Majd csak ezt hallottam:

- Áh látom meg is lelted az első kulcsot. Ügyes nagyon ügyes, de még csak most jön a nap legizgalmasabb része!

 Kuncogni kezd, majd lassan felemeli kinyújtott tenyerét.

 - Ha ideadod, akkor nem kell erővel elvennem tőled. Vagy elfutsz és megkeresed a harmadikat. De ki is állhatsz ellenem itt és most. Nos?

Először nem igazán tudtam mit mondani rá, aztán csak ennyit tudtam kinyögni:

- Hát, ez egy igazán jó kérdés sensei. Az igazat megvallva én is szívesen kérdeznék, de sajna nem abban a helyzetben. Szóval a válaszom ez: Kiállok ellened. - nem fogok beijedni, pont itt és pont most nem! -Ennyi!

Azután csak ott álltam és vártam a sensei válaszára és reakciójára. Egy kicsit kínos volt, de kihasználtam arra, hogy pihenjek és pihentessem a bokámat, ami még mindig nagyon fájt. Nem is csoda, hogy elfáradtam, hiszen mostanáig futottam miközben lehet, hogy követtek is, szóval oda kellett figyelnem. Nem is beszélve a lábamról, ez volt a leg fájdalmasabb, de nem törődtem vele, mert nem akartam elbukni. Csak a célomra figyeltem és reméltem, hogy sikerül majd a feladat, meg persze, hogy nem kattanok be a harcomtól a senseijel!

// Elnézést a késésért ^^ +3 chakrát írnék jóvá a várakozás miatt  És amúgy nem kötözködésből, de szegény Zanami amikor csak lehet elhibázik valamit :DD Mintha szándékosan akarnád veszélybe sodorni :DD Persze annak örülök, hogy geninhez méltóan játszol ^^ Ez igazán jó szerepjátékos jellemre utal  //


A sensei égi állt, nem mozdult semerre, még akkor sem, mikor te már megindultál a búvóhelyed irányába. Látszott rajta, hogy először azt akarja megtudni, mi is teszel egy mozdulatlan célponttal szemben. Noha valójában kevés egyhelyben álló ellenféllel lesz a jövőben dolgod, de talán a mestered másként gondolkozik.
Ettől függetlenül a támadást meg is indítottad ellene, ami valljuk be nem a legjobban sikerült akció volt részedről, hiszen az egyik fegyvered csilingelve hullott le a közeli kőszikláról, míg a maradék három süvítve haladt az egyhelyben görnyedő testes emberke irányába.
- Okos, de nem biztos, hogy jó.
Vigyorodik el a sensei, majd egy szemet meghazudtoló sebességgel arrébb csusszan. Persze ezt nehezen hisszük, hogy a fizikuma ezt megengedné, így jogosan lehet gyanakodni a Shunsin no Jutsura, mely meggyorsítja a használó mozgását egy nagyon rövid időre, így gyorsan képes helyet változtatni. Így a maradék három fegyver egymástól kisebb távolságra landolt a poros földben.
- Nézzük akkor, hogyan állsz helyet, ha én támadok.
Mondja a mester, majd két Kunai kést ragad elő valahonnan a zsebei egyikéből, és egyenesen az irányodba hajítja őket. A két kés egymás mellett szinte összeragadva halad irányodba, de még éppen van annyi lélekjelenléted, hogy időben kikerüld őket így azok a mögötted lévő fába csapódnak. A sensei nem szól semmit, csak megereszt egy vigyort irányodba, majd néhány kézjel után furcsa változáson megy át. Hasa hirtelen a többszörösére duzzadt, és mint egy hatalmas gumilabda úgy nézett ki. De persze ennyivel nem elégedett meg, hanem mindjárt elkezdett irányodba gurulni idővel növelve a sebességét. Gyorsan kell cselekedned, vagy a hatalmas golyó kilapít, és azt nem biztos hogy épp csontokkal megúsznád. 

// Azt hiszem nem sikerült az utolsó mondatom :DD Mint mindenütt itt is következmények vannak… ez pedig annak, hogy kimaradt egy sor számodra //

Ahogy futva nekiindultál a sensienek jöhettél rá, hogy na, ez butaság volt a javából. A két kunai azonnal lepattant a forgó guruló emberről, aki töretlenül haladt az irányodba, és te balga módon máris a gyorsan pörgő kulcsért nyúltál. Hát… mit ne mondjak felejthetetlen egy élmény következett. Hiszen kevesen mondhatják el magukról hogy egy emberi gumilabda átment rajtuk. És veled pedig ez történt. A sensei nem is lassított, amikor átzúgatott rajtad kiszorítva belőled minden levegőt, karodat magad alá gyűrte, és a lábaid sem kímélte. Nos, ezután tuti hogy meg kell látogatnod egy orvost, mert ez bizony nem volt kellemes.
Amint ismét kinyitottad a szemedet a mestered láttad magad felett éppen téged nézett.
- Na, csak felkeltél.
Vigyorog rád ismét.
- Nos, úgy gondolom a vizsga véget is ért. Pedig már reménykedtem, hogy nem lesz ilyen gyorsan vége. A három kulcsból sikerült megszerezned egyet. Majd el is vesztened, ami a küldetés alapja volt. Így tehát ez bukást jelent.
- Igaz lenne még esélyed összeszedni két kulcsot, de a jelenlegi állapotodban… ez nem biztos, hogy jó ötlet lenne.
- Gyere, elmegyünk, a kórházba ott rendbe raknak.

Óvatosan felemelt, és elindult veled, a kórház irányába. Az épüleet kapujában letett és szólt egy nővérkének, hogy jöjjön és vigyen egy orvoshoz. Egy magas szőke szemüveges nő lépett ki a kapun és kísért magával be a kórtermek egyikébe. A sensei búcsúzóul csak annyit mondott:
- Egy hét múlva gyere ismét a kiképzőterekre. Ott majd eldől mi is legyen veled. Ne aggódj, gyorsan rendbe jössz.
Ezzel egy kedves mosoly kíséretében magadra hagyott a kórházban. 


// A kalandot ezennel lezárom  Ügyesen hoztad a karaktered ahogy említettem is eléggé karakterűen alakítottad, és rohamosan fejlődtél is írás terén. Viszont, nem szabad csak úgy átsiklani részleteken  Mivel itt mindennek vannak következményei így most ezt is láthattuk. Kérek tőled egy záróposztot amiben benne legyen hogy hogyan is sérültél meg hogy telt a rehabilitációs időszak, miket gondolsz, stb. Ha akarod hogy folytassuk akkor a poszt menjen az akadémiai edzőterekre ugye oda ahol kezdtünk, és legyen benne hogy megérkezel stb. Ha mesélőt váltanál akkor csak ide az első részt ^^ De a jutalom nem maradhat el: +25chakra ^^ Köszönöm a játékot ^^ //

Ginoo most már genin lett. Sokat dolgozott, hogy ideáig eljusson, de még nem tudja, hogy ezek után mi lesz vele. Volt lehetősége pár napot eltölteni egy genin csapatban és velük küldetéseket csinálni. Ezek nem voltak túl bonyolultak, de közös munkát igényeltek. Ginoo legnagyobb gyengéje pedig mindig is az volt, hogy nehezen tudott másokkal közösen dolgozni. A feladatát ha megkapta akkor igyekezett jól csinálni, de például mikor még az akadémián egy csoportba tették három társával és azok összevesztek ő nem tudott közbeszólni csak halkan igyekezett nyugtatni a többieket természetesen nem túl sok sikerrel. Akkor az egyik társuk le is vált tőlük és a feladatot csak azért sikerült megcsinálniuk mégis mert Ginoo mondhatni feláldozta magát a siker érdekében. Ezt megjegyezte. A genin csapatban sem tudott nagyon aktívan részt venni a társalgások során. Így belül őrlődve sétál az utcákon a két igazi barátjával Majommal és Kígyóval.

Ahogy Ginoo sétált az utcán valahogy rossz érzése támadt. Úgy érezte, hogy haza kéne mennie. Fordult is volna hazafelé, de egy kabátos idegen állt elé. Valahogy a stílusa és a vigyora sem tetszett neki. Ginoo zavartan nézett rá és ahogy hallotta mit akar tőle hamar megérezte, hogy ez-az üzlet gyanús. Nem tetszik neki. Érezte, hogy átverés főleg ahogy a gyenge történetet elkezdte mondani a fickó, hogy az egyetlen gond a szerrel az volt, hogy túl hatásos. Ahogy a kezét Ginoo felé tartotta a fiú pár lépést hátrálni kezdett és mindkét kezével megfogta Kígyót és zavartan ellenkezett az "üzlet iránt".
-Nem...én...nem élek ilyenekkel.
Talán nindzsaként tennie kellene valamit azért, hogy a fickó a jövőben ne is próbálhassa az ilyen szereit árulni, de ő csak genin és még nem tudja mi a teendő.

Ginoo legnagyobb megkönnyebbülésére sikeresen megszabadult attól a fickótól és hazafelé vette az irányt. Valahogy már nem olyan nyugodtam mint ez előtt. Hazaérve le is pakolt és megnyugvásképp egy kis bábozást kezdett el gyakorolni, hogy a gondolatait elterelje a számára kellemetlen találkozásról. Viszont kopogtak.  Ginoo odament és kinyitotta. Egy maszkos alak állt ott és átadott egy levelet. Ginoo elvette, de még arra sem volt lehetősége, hogy megkérdezze ki küldte ugyanis a fickó eltűnt.
~Egy nindzsa.~
A levelet kinyitva zavartan ráncolta a homlokát. A név nem volt ismerős és az a gondolat sem tetszett neki, hogy idegenekkel találkozzon csak mert elhívták viszont tudják a nevét és hogy hol lakik úgyhogy magához vette Majmot, Kígyót és elindult a megbeszélt helyre.

Ginoo hamar odaért a megbeszélt helyre, s a maszkos férfi ott várta, ahogy az a levélben állt. Álarcosunk némán intett egyet, hogy kövesse őt, majd megindultak a falu határa felé, ahol egy elkerített létesítmény fogadta őket. Előtte egy sebhelyes arcú férfi állt kin ugyan olyan szürkés mellény volt, mint Yukizaki útitársán. Megérkezésetekkor oda állt eléjük. A maszkos idegen térdre borult előtte, majd Ginoo-t is lerántotta, így önkéntelenül is legörnyedt.
-Nos, ő lenne Ginoo Yukizaki?-
-Igen, uram!- Felelte a férfi.
-Értem. Én Matsumoto Kemuru lennék. Én hívattalak ide. Ma megkezdődik a képzésed. Harminc másik hasonló korú kell teljesítened a tréningeken és a folyamatos képzések anyagát elsajátítanod. Ha ezt sikerül elvégezned már az ANBU NE keretein belül leszel. Ám most figyelmeztetlek. Ha elkezdted…már nincs visszalépés.- Mondta Kemuru, majd kezét nyújtotta, várva Yukizaki válaszát Tekintete magabiztos ám szigorú volt. Biztos volt az igenlő válaszban, ám tény...nem ez az egyetlen opció. Vajon mi lesz Yukizaki válasza?


//Sajnos ezek még ilyen kis aktivitású részek, ám sejtheted...most jön majd az igazi!  //

Ginoo elmegy a megbeszélt helyre és már várják. Valahogy rossz érzése van ezzel az egésszel kapcsolatban. Követi a néma alakot. Út közben nem szól, de figyeli a környezetét. Nem tetszik neki ez az egész. Végül elérnek oda ahová kell. A rántás meglepi Ginoo-t és nem érti a helyzetet. Aztán megszólal a férfi. Előbb a kísérőhöz szól majd Ginoo-hoz. Mikor elmondja, hogy ki ő akkor a bábmesternek tátva marad a szája. Tényleg alaposan át kell gondolnia a dolgot.
~Az ANBU Konoha fegyvere. A kivételes képességű orvgyilkos alakulat. Arctalanok, de ők a legerősebb és legképzettebb nindzsák. Miért engem választottak? Nem lehetek arctalan hisz bábmesterként eléggé feltűnő vagyok. De akkor is ez egy vissza nem térő lehetőség és az ANBU tagjaként lehetnék olyan elismert nindzsa mint amilyen mindig is szerettem volna. Az arctalanság meg is védhet.~
-Köszönöm a lehetőséget uram. Természetesen élek vele.

// Hirota Yukionna: Öröklét, vagy kárhozat. Egy sárkány születése //
 
Miután valamelyest elrendeztem szerelmem Ayame holttestét, sietve távoztam a házból a papíron olvasott cím felé indulva. Hamar oda is értem, mivel a gyalogosokkal teli utcák helyett a háztetőkön ugrálva közlekedtem. Miután bekopogtam, tűkön ülve vártam, hogy valaki ajtót nyisson nekem. Minden pillanat egy örökkévalóságnak tűnt. Mivel jelenleg csak azt szeretném, hogy mihamarabb igazságot tudjak szolgáltatni Ayaménak.
Csak akkor kezdtem valamelyest megnyugodni mikor láttam, ahogy lefelé mozdul az ajtó kilincse. Az ajtó lassan nyílik ki csak teljesen, és csak akkor látom meg ki az, aki fogad. A ház asszonya az. Megjelenése normál esetben elkeserítene. Kialvatlan, kissé meggyötört és alultáplált. Az első két dolog viszont simán betudható annak, hogy a karjában tartott csecsemő mellett nem jut sok ideje pihenni és még emellett valószínűleg a házimunkát is neki kell végezni. Dolgom sürgősségét mi sem mutatná jobban, minthogy bemutatkozás nélkül csak kérdezek.
Az asszony könnyezni kezd, majd amint sikerült szomorúságát valamelyest kontrollálnia elveszi szája elől kezeit, amivel hangját próbálta elfojtani, hogy a picit ne ébressze fel. Majd személyemről kérdez.
- Igen… – válaszolok. De többet nem is tudok mondani mivel már be is invitált a házba. Normál esetben elutasítanám az idegenek beinvitálását otthonukba, ha nyomozok. De látszott a nőn, hogy valamit tudhat, és amúgy is betörtem volna, ha nem nyitnak ajtót. Így bementem, hogy információt szerezzek. Az előszobában a nő már meg is áll és jelez cipőben csak eddig jöhettem. A lábbelim levétele után, és egy a vendégeknek szánt papucs felvétele után tovább indultunk. A házkövetkező helysége a folyosó volt, ahonnan további három helyre lehetett eljutni. Melyek közül az egyik az emelet volt, a másik a konyha végül pedig a nappali a bejárattal szemben. Minden átlagos volt a házban, kellőképpen bútorozott, a falat pedig családi képek díszítik. Mi egyenesen a nappali felé mentünk. Ahonnan egy kisgyerek rohan ki vidáman, majd fel az emeletre, ügyet sem vetve rám, a vendégre. De persze ilyenek a gyerekek, így nem lehet felróni neki. És jelenleg én is jobban örülök neki, mivel így nem kell előtte beszélni halottakról, gyilkosságról. A nappaliba érve csak körbepillantottam. hasonlóan a folyosóhoz itt sem volt semmi különös a berendezettséget tekintve. Ám valamin megakadt a szemem. Ugyan azt a szöveget láttam bekeretezve a falon, mint Ayame lakásán.
* Szóval közük van a halálához! De még mindig nem tudom, mit jelenthet. Viszont, így már biztosra vehetem, hogy ez az üzenet nem Ayaménak vagy nekem szólt.
Ahogy tovább tekintek az egyik sarokban két férfit pillantok meg. Valószínűleg apa és fia mivel hasonlítanak egy kicsit egymásra. Az idősebbik fizimiskája hasonló a hölgyéhez, aki mellettem áll. Csak nála sokkal erőteljesebb. Nála azonban nem a csecsemő vagy a túlhajszoltság okozza. Inkább valami súlyos betegség, legalábbis az infúzióból és a vérátömlesztésből erre következtetek. A fiatalabb egy szanitéc, aki éppen kezelést felügyeli. Mikor észreveszi jelenlétem, mintha meglepődött volna vagy megrémült volna. Legalábbis erre tudok következtetni kikerekedett szemeiből, amivel felém tekint.
* Remélem nem azért gyilkolták meg Ayamét, hogy ezt az embert megpróbálják megmenteni, aki már fél lábbal a sírban van.
A kínos csöndet a nő töri meg saját maga és családja bemutatásával. Ám végül nem tudja folytatni, helyette ismét könnyeivel küszköd. Így fia veszi magához a szót. Aki ismét csak személyem felől érdeklődik.
- Üdvözlöm! Aokaze Atsushi vagyok! A kedvesem Miyamoto Ayame meggyilkolásának ügyében nyomozok. Egy a tetthelyen talált papírfecni vezetett ide. De a falon látott idézet alapján a nyom nem téves. Kérem, mondják el amit tudnak, hogy igazságot tudjak szolgáltatni meggyilkolt kedvesemnek. És hogy mit is jelent pontosan az a szöveg.
Közben pedig figyelem a reakciójukat is miként reagálnak. Főképp a fiúra, mivel innen csak róla tudom elképzelni, hogy végezni tudott kedvesemmel. És ha netán megpróbálna megtámadni akkor még időben, tudjak védekezni a Kanashibari(Paralizáció) jutsutval.