Utcák és terek

//Shui chan//

Mivel kis pihenőt kapott a csapat, elindultam hogy megkeressem Shui otthonát. A hiba azonban az, hogy nem tudom merre laknak az Aburame klán tagjai. Mivel titokban akarom tartani a dolgot, inkább nem kérdezek meg senkit, megpróbálom magamtól megtalálni.
Felugrok az egyik épület tetejére, majd körbenézek. Először a távolba réved a tekintetem, utána megvizsgálom az utcákat. Több ismerős arcot is észre veszek, azonban meglepetésemre megtalálom azt, akit épp keresek. Habár nem otthon van, hanem az utcán, nekem akkor is Shui kell.
Hirtelen nekilódulok, majd amikor a tető széléhez érek, átugrok a következő házra. Tetőről tetőre haladok, majd amikor a lány közelébe érek, egy szaltó után érek földet.
- Szia Shui chan! - köszöntöm vidáman. - Mit szólnál, ha együtt töltenénk a napot? Sétálhatunk, beszélgethetünk, piknikezhetünk, vagy akár edzhetünk is! Nem tudom hol van Noriko chan, de ha vele nem futunk össze, akkor esetleg kettesben is lehetnénk! - ekkor elvörösödök, ugyanis eljut az agyamig, mit is mondtam.
- Ne érts félre! Nem gondoltam semmi rosszra, csak hát szeretnélek kicsit jobban is megismerni.
A szavaim után még mindig zavarban vagyok és ezt ő is láthatja. Reménykedek abban, hogy nem fog vissza utasítani. Pontosabban, jó lenne ha közösen tölthetnénk el ezt a napot.

Shui pont úgy reagált, mint ahogy szokott. Viszont elhatároztam, most nem tágítok bármibe is kerüljön. A korábbi küldetésünkön kiderült róla néhány dolog, én pedig komolyan gondoltam hogy a barátja szeretnék lenni.
Hirtelen azonban váratlan dolog történik. Egy srác jelenik meg, aki Shui egyik testvére. A fiú elhív magukhoz, amit már a kunoichi nem tud elhárítani.
- A nevem Kaibutsu Hiroto! - mutatkozok be a lány bátyjának.
Ezután elindulunk hozzájuk. Alaposan megfigyelem az utat, később szívesen meglátogatnám Shui-t. Amikor megérkezünk, a lány egész családja felsorakozik és kíváncsian méregetnek engem. Természetesen azonnal zavarba jövök. Pár pillanatig állok egy helyben, majd össze szedem magam és elmosolyodok.
- Szép napot mindenkinek! - szólalok meg, közben meghajlok. - A nevem Kaibutsu Hiroto, Shui csapattársa vagyok! - mutatkozok be.
Ekkor zavaromban Shui-ra nézek, hátha segít kimenekíteni és elmegyünk valahova kettesben. Ha ez nem történne meg, akkor össze szedem magam és várom a fejleményeket. Végülis, ez az első találkozás még nem alakult rosszul.

Már éppen kezdek hozzá szokni a légkörhöz, illatva ahhoz hogy mindenki rám kíváncsi, amikor Shui dühkitörésbe kezd. Mindenkit elküld a maga dolgára, engem pedig kirángat az udvarra. Egy barátságos mosollyal az arcomon integetek mindenkinek, majd eltűnünk.
Odakint megmutatja az otthonának egyes helyeit, de természetesen csak távolról. Végülis annyira nem lényeges, mivel már tudom merre keressem, ha szeretnék tőle valamit. AMikor felteszi a kérdését, először a földet kezdem bámulni, majd pár pillanat múlva ránézek.
<font class="Apple-style-span" color="#006400">- Lenne kedved sétálni és beszélgetni? </font>- kérdezem tőle. - Szeretném ha nem csak mint csapattárs gondolnál rám, hanem mint barát is.

Felhúzom a szemöldököm, majd felsóhajtva fordulok félre, kezeim a mellkasom előtt fűzve össze zárkózottságom jeleként.
- Csak azért, mert megneszeltetek valamit a küldetésen, még nem kell itt jópofizni - jelentem ki, még mindig frusztrál, hogy lelepleződtem. Olyan nevetséges, egy bogáriszonyos Aburame, olyan, mintha Hokage lennék, de félnék a saját árnyékomtól! Vagy nem tudom, menő ninjutsu harcos, de nem tudnék egy olyan egyszerű jutsut, mint a kawarimi. - Különben sem megy az olyan egyszerűen, minek egy gyenge pont, aki ráadásul átvághat, megsérthet, egyebek. Jobb nekünk csak csapattársként!
Ahogy rápillantok, valahogy mégis "megesik" rajta a szívem, főleg, hogy mögötte felbukkan Shirogane, s már nyílik a szája, hogy mondjon valamit. Én tuti nem segítek semmiben, azt már nem, nem ugrálok itt nekik egész nap, erősödnöm kell, ráadásul sokat.
Így megragadom megint szegény Hiro-kunt, nem csodálkoznék, ha nem értene már semmit sem.
- Hagyjuk ezt a barátkozós témát, kár erőltetni, inkább legyél hasznos csapattárs és menjünk, csináljunk úgy, mint akik edzenek, semmi kedvem ma a családomnak ugrabugrálni.
Jobb, ha megmagyarázom, mint hogy félreérti, és utána kell magyarázkodni, és tisztába tenni a helyzetet.
A hátsó udarrészre vezetem, közel az erdőhöz. Itt szoktunk edzeni közösen, vagy egyedül, éppen mi jut. Igaz, a család már nem töri magát, hogy gyakoroljunk, mert ugye ők nyomulnak a klántechnikákkal...
- Mit szólnál egy harchoz? Aki előbb megfekszik, vagy feladja, az veszt. Na? - pillantok rá jkelentőségteljesne, hogy valami ezerszer jobbal jöjjön, ha vissza meri utasítani, mert különben megfejelem, és már vesztett is.

Úgy néz ki, Shui nem nagyon fog megenyhülni. Amikor azt mondja, hogy maradjunk csapattársak, kicsit legörbül a szám. Azonban nincs idő szomorkodni, ugyanis hamarosan az udvar hátsó részére kísér, ahol edzeni akar. Természetesen ez azt jelenti, hogy harc fog következni. Ezt pedig nem akarom túlzottan, ugyanis kicsit kellemetlen egy lány ellen verekedni. Viszont ezt nem említem meg neki, még leharapja a fejem.
- Háát, nem szívesen, de benne vagyok! - válaszolok neki. - Milyen küzdelmet akarsz? Fegyverrel, pusztakézzel, vagy vegyesen harcoljunk? - kérdezem elszántan.
Összemérem vele a tudásomat, viszont bántani nem fogom. Majd megoldom, hogy ne essen semmi baja! Közben már azt tervezem, hogyan kényszerítsem feladásra. Mondjuk gyengéden földre vihetném, utána valamilyen birkózó fogással kikényszeríthetném belőle a feladást. Igen, ez jó ötlet! Földre küldöm, utána pedig végrehajtok rajta egy lefogást. Még jó, hogy a Sensei sokat gyakorolta velem a közelharcot!
Egy mosollyal az arcomon várom a válaszát. Ha válaszol, akkor az szerint veszek elő egy kunait, de ha sima pusztakezes harcról van szó, akkor egy átlagos védekező testtartást veszek fel. Minden erőmmel azon leszek, hogy harcoljak ellene, elkerülöm, kivédem a támadásait és amint tudok lecsapok. Viszont nem fogom bántani!

Elvigyorodok a lány szavain és úgy döntök, megkapja amit szeretne és nagyon komolyan veszem. Pár pillanat múlva már el is kezdődik a harc. Elővesz egy kunait amire egy robbanócetlit erősít, majd felém dobja. Viszont nem engem céloz, de ez számítható is volt. A fegyver mögöttem ért valahol célt, majd Shui aktiválta a robbanócetlit, ami felrobbantott egy fát. Így hatalmas füst keletkezett, illetve a fadarabokból felhasználható eszközök lettek.
A társam azonnal kihasználja az alkalmat, majd eltűnik előlem. Csak egy koppanást hallok, amiből rájövök, Kawarimi-t használt és kicserélte magát egy farönkkel. Hamarosan újabb koppanás jelzi a helyváltoztatását. Éreztem, hogy támadni fog most már, ezért magam elé tartottam a karomat és várta ma csapását.
A következő pillanatban megjelent felettem Shui, majd egyszerűen az arcomba taposott. Én ettől azonnal hátra lendítettem a testem, amire ő nem valószínű hogy számított. Ezzel egy időben a jobb lábamat meglendítettem felfelé, majd a másik is a levegőbe emelkedett, de nem annyira mint az előző. Ha szerencsém van, akkor ezzel a mozdulatommal a lány kizökken a támadásából én pedig sikeresen hátba tudom rúgni.
Ezután természetesen a földre huppanok, de hogy ne essen rám, azonnal kigurulok oldalra, majd az üres kezemmel kilököm magam. Így sikerül kiugranom a füstből és várhatom a következő támadását. Még mindig átadom neki a kezdeményezést és védekezek.

Miután kiugrok a füstből, elégedetten tapasztalom meg, hogy már oszladozni kezdett. Valószínűleg ez ösztönözte a társamat is a támadásra.
Higgadtan várakozok és figgyelem a kunoichi rohamát. Úgy tűnik, mindent bele ad, bár ezzel meglehetősen lefárasztja magát. Kawarimiket használ arra hogy a közelembe kerüljön, így ki tudja mikor csap le. Kicsit bele is zavarodok abba, ahogy mozog előttem.
Hirtelen azonban sor kerül a várva várt támadásra. Megjelenik előttem, majd felém lendíti a kunait. Kicsit meglep a mozdulat, mivel ütésre számítottam tőle. Türelmesen kivárom, amíg a fegyverét a torkomhoz szorítja, majd megfogom a kezét és hátra vetődök vele. Pár pillanat múlva már a földön heverünk, majd oldalra gurulok vele és felülre kerülök. Sajnos a mozdulatsor következtében megkarcolja a nyakam. Pár vércsepp azonnal utat is tör magának, hogy a szabadra jusson.
- Meddig tart a harc? - kérdezem tőle, ebben a kellemes figurában.

A kérdésemre elvörösödött mérgében és ordibálva válaszolt. Nos, valami hasonló dologra számítottam. Sejtettem hogy Ő nem fogja feladni, ez a feladat rám vár.
Sajnos nem gondolkozhatok sokáig nyugodtan, mivel hamarosan kapálózni kezd a lábával, néha még oldalba is talál, így hát legurulok róla, majd talpra szökkenek.
- Állj fel, ha tudsz! - szólalok meg ridegen.
Ha megpróbálkozna a talpra ugrással, vagy felállással, akkor csak gyengéden vissza lököm a földre a lábammal. Viszont, ha mégis kitalálna valamilyen ügyes dolgot, amivel sikerül felállnia, akkor hátra ugrok egyet és előveszek egy kunait, hogy háríthassam majd az újabb támadásait.

Úgy néz ki, Shui teljesen félre ért. Hát igen, így jár az, aki kevés időt töltött el mások társaságában. Viszont szegény lány annyira kiszámítható! Állandóan nekiugrik mindenkinek, így könnyű ellene védekezni. Az viszont meglep, hogy sikerül talpra ugrania. Tehát annyira még sem lebecsülendő.
Fegyelmezetten várom, hogy támadjon, azonban nem mozdul. Valamilyen különös tartást vesz fel és áll egy helyben. Ez hogy lehet? Csak nem azt várja, hogy én támadjak? Úgy tűnik, sikerült valamit tanulnia. Mivel 2 kunai van a kezében, így ha fel akarom venni vele a harcot, nekem is elő kell vennem néhány kést. Gyorsan előveszek én is egy-egy kunait, azonban azokat a bal kezemben fogom meg, míg a másikba néhány shurikent veszek és felé hajítom. Ezután pedig kezdődik a tánc.
A dobócsillagok után én is megindulok, közben az egyik kunait átveszem a jobb kezembe és minden erőmmel felkészülök az összecsapásra. Megpróbálom kiverni a fegyvereit a kezéből, majd elgáncsolni. Sajnos még nem láttam védekezni, ezért nem tudom mire számítsak. Így hát nincs mit tenni, fel kell készülnöm minden lehetséges dologra. De legalább a shurikenekre reagálnia kell valamit. Ha kitér előlük, akkor én ott leszek, hogy megszabadítsam a fegyvereitől!

Hihetetlen, ahogy a felé hajított fegyvereket hárítja. Kecsesen eltáncol előlük, illetve néhányat félre üt. Azonban egy így is eltalálja, de szerencsére nem okoz benne kárt. Ezután felugrik, ami meglep ugyan, de azonnal tudok reagálni. Elengedem a fegyvereimet és megalkotom az ökör kézpecsétet, majd egy pukkanás kíséretében eltűnök és pár méterrel előrébb jelenek meg.
Ezután megfordulok és észre veszem, mit akart csinálni. Teljesen lesokkol, hogy egy robbanócetlit akart rám akasztani. Remélem azért nem akart megölni!
- Látom komolyan gondolod a dolgot. - szólalok meg. - Lehet, hogy nehéz elhinned, de eddig tényleg úgy gondoltam rád, mint egy barátra. Talán még kicsivel többet is jelentettél nekem, mint egy egyszerű barát. Viszont tényleg jobb lesz, ha csak egyszerű csapattársakként tekintünk egymásra. - mondom.
Itt az idő, mindent bele kell adnom. Ismét előveszek két kunait, majd megindulok. Balról kerülöm meg őt, közben felé hajítom a korábban kézbe vett fegyvereket. Ezután megalkotom az Ökör, Kígyó, Tigris kézpecséteket és a Bunshin segítségével több klónt hozok létre a kunaikból.
Amint a másolatok létrejöttek, újra használom a Shunshint és valahol az ellenkező irányban bukkanok fel, majd ott, ahol korábban elejtettem a fegyvereimet és felkapom azokat. Ezután lassan körözni kezdek Shui körül és figyelem minden mozdulatát. Még most nem akarok támadni, megvárom mit lép.

//Ennyivel még nem lesz vége Nem olyan könnyű cetlit ragasztani Hiro-kun homlokára //

//Nos, az a technika a következő lenne: a Kage Bunshin igazi klónt hoz létre. Az alapján Hiruzen fegyvereket klónozott. Itt én a sima Bunshin-t használtam a fegyvereim klónozására, tehát csak azok sebeznek, amelyek igaziak, a többi átsiklik rajtad és eltűnnek.//

Egyáltalán nem foglalkozok azzal, amit válaszol. Ha nem hisz nekem, akkor kész, ennyi volt. Nem fogom tovább törni magam, hogy higgyen nekem. Csak várom, mikor támad és felkészülök egy ellentámadásra. Szerencsére hamar megindul, néhány klónnal együtt. Még jó, hogy végig rajta tartom a szemem, így a másolatok nem zavarnak be. Hirtelen azonban eltűnik, de előtte egy robbanócetlit helyezett el a földön. Éppen ezért döntök úgy, elhagyom a "játszóteret". Egy Shunshin segítségével felkerülök egy fa tetejére és elkezdek nézelődni. Sajnos nem találom sehol, így váltok.
- Elismerem, jó harcos vagy! - szólalok meg hangosan. - Sajnos nekem most távoznom kell! Van még néhány dolog, amit el kell intéznem, ráadásul egy tanulást is sikerült egyeztetnem. Tehát jó lenne, ha itt felfüggesztenénk a gyakorlást... csapattárs. - teszem hozzá mogorván.
Ezután várok pár pillanatig, hátha reagál valamit. Bár, ahogy ismerem, azonnal nekem fog ugrani, hogy gyávának nevezzen, vagy valamilyen más módon alázzon meg.
- Majd máskor folytatjuk még a gyakorlást. Úgy is le kell küzdened valamit, ami hátráltathat minket egy küldetés során. Nem lenne jó, ha a fóbiád miatt buknánk egy fontos küldetést! - folytatom megvetően.
Ha arra vágyott, hogy én is olyan legyek, mint azok, akik kinevették, hát megkaphatja. Ezentúl tényleg csak egyszerű társak leszünk. Nem lesz köztünk barátság és semmilyen más érzelem sem. A kötödés annyiban ki fog merülni, hogy társak vagyunk, egymásra utalva!

A szavaira nem várok túl sokat. Lassan elindulok, hogy tanulhassak. Tényleg jobb lesz, ha nem jó pofizok vele. Inkább nem kellenek barátok, jó lesz nekem egyedül is. Dühödten hagyom magára, nem foglalkozok vele, bármit is csináljon. Ha annyira sem tud megbízni bennem, hogy elhiggye nem akarok neki rosszat, akkor ez van...
Miután elhagyom az Aburame birtokot, az utcán összefutok néhány ismerős arccal, de amikor meglátják milyen állapotban vagyok, inkább békén hagynak. A kiképzőterep előtt még beugrok a könyvtárba és kikölcsönözök egy könyvet. Amint meg van a könyv, már száguldok is az eredeti célom felé...

//Köszi a játékot //