Utcák és terek

Olyan különös érzés fogott el, amikor az utcán sétálgattam. Nem voltam se szomorú, se boldog. Most, hogy Genin lettem, sokkal másabb minden. Előbb-utóbb harcolnom is kell majd, de inkább nem akarok ennyire előre gondolkodni! Még nem ismerem a csapattársaim, ami nagyon kíváncsivá tesz. Remélem jól elleszek velük.
Miközben ezen gondolkodtam, olyan házak mellett sétáltam el, amiket nem ismerek. Szép emeletes házak voltak, erkéllyel, amin virágok voltak. De mondjuk nem láttam senkit, az ablakokon keresztül. Egyik házban sem. Majd egy tó partjához értem. Nagyon szép látvány volt. De úgy döntöttem, hogy ott hagyom és elmegyek egy kicsit edzeni.

Tudtam, hogy mit akarok. Mi az ami kell, amire vágyok. De egy probléma volt. Itt még sose jártam ebben a faluban. Nem is tudtam, hogy tudnám beszerezni őket. De mivel élelmet tudok az utazás alatt szerezni. Nyulak és egyéb zsákmány állat elejtésével az étel csak másodlagos. Az első dolog ami a legfontosabb volt a ruha és a maszkom. Ez a kettő most ami nekem fontos.
Jártam is nem egy boltban keresve az igazit. Ami azt súgja nekem a tiéd vagyok. Egy vagyok veled. De ilyen ruhát nagyon nehéz találni. Így első sorban a maszkra hallottam. Az utcán sétálva találtam egy boltot. Maszkokat árultak és egyéb kiegészítőket. Besétáltam és ékszerek, maszkok, gyűrűk tömege vett körbe. Igazi kis bolha piac ahol minden kacat meg található. Végig sétáltam a polcok során válogattam mint valami finnyás kisasszony.
Végül találtam egy meg felelő darabot.



- Ezt kérném.

Nyomtam az eladó kezébe a maszkot. Meg tetszett az egyszerűsége. De első sorban az, hogy hó fehér. Nem hasonlít semmiben sem más maszkra amit valami osztagocska visel. Az eladó becsomagolta a csont fehér maszkot. Amikor tapintottam és kezemben volt olyan érzésem volt, mintha abból is lenne. Lehet tényleg csontból vagy hasonló anyagbél készítették?
Kicsi lelkem emberkéje meg vonja a vállát nyugodtan. Nem számít most már az enyém a drágaság. még érdeklődöm, hogy hol lehet szép és jó minőségű ruhákat vásárolni majd kisétálok a boltból, hogy levadásszam a következő tételt.

A kérdések sokat segítettek. Tudtam, hogy hol érdemes keresgélnem melyik boltokba érdemes benéznem. Így hamar rá találtam a megfelelő üzletre. Az eladó segítő kész volt nagyon mutatott pár ruhát. Amit fel is próbáltam. De nem volt az én ízlésemnek meg felelő.
Valami mindig mintha hiányzót volna. Egy apró részlet ami mindig elsuhant ahányszor próbáltam elkapni.
Egy kesztyű igen az jól jönne talán az a hiányzó elem.

- Elnézést tudna mutatni pár kesztyűt. Amit általában estélyiruhákhoz vagy más alkalomhoz, ruhához hordanak?
- Persze szívesen csak egy pillanat és hozom.

A pillanat bele telt néhány percbe. Nem zavart mert nem sietem. Előkerült az eladó és végre kiválaszthattam a hiányzó elemet.
Szoknya és egy fűzős felső fekete szegéllyel. A szoknya a földig ér pont az ízlésemnek meg felelő ez egész ruhaköltemény. Elő kotortam a maszkom és a fülkében elhelyezett tükör előtt fel próbáltam. Az összhatás megdöbbentő és hátborzongató.



Vissza öltözök a régi ruhámba majd az újat elcsomagoltatom. A fizetés után pedig távozok a boltból. A listámon szinte már minden kész. minden megvan amit akartam. A következő lépés az indulás a nagy kalandra.

Reggel bejelentkeztem Tsunade sama-nál, aki egy új társat rendelt Shui és mellém a csapatban. Csak a nevét tudom és a címét, így hát úton vagyok hozzá. Szerencsére még nem jelentkezett be a Hokage-nél, tehát még nem lehet küldetésen.
Amint kiérek a lakóterületekre, azonnal keresni kezdem a címet. Mivel utca gyerek voltam eléggé sok ideig, nem okoz nehézséget kideríteni, merre van a társam. Megállok az ajtó előtt és bekopogok, majd várok, hátha ajtót nyit valaki. Pár pillanat múlva, ha nincs semmilyen visszajelzés, akkor újra kopogok.

A kopogtatásomra hamarosan egy lány nyit ajtót, aki úgy látszik, az előbb fürdött. Tátott szájjal bámulom törölközőbe bújt kunoichit, teljesen megfeledkezek arról, miért is jöttem. Csak állok és bámulok, egészen addig, amíg el nem jut az agyamig a kérdése.
- Ö izé. - nézek zavarodottan a papírra, amit Tsunade adott. - Moriyama Shinimit keresem! Tsunade sama beosztotta mellénk a csapatba. - válaszolok végül a kérdésre, majd felnézek a lányra, aki így láthatja, hogy teljesen elpirultam. - Itthon van még, vagy már elment küldetésért?

Mivel megtaláltam, akit keresek, minden jól megy. A kérdésére újra elvörösödök.
- Elnézést, a nevem Kaibutsu Hiroto! - mutatkozok be, miközben még mindig a testét bámulom. - A másik társunk pedig Aburame Shui! - mondom, majd össze szedem minden erőmet és a szemébe nézek. - Nagyon örülök a találkozásnak! Esetleg várjalak meg ide kint, míg átöltözöl? - kérdezem illedelmesen.
A könyv, amit kikölcsönöztem, úgy tűnik segített valamennyit. Mintha valamennyivel szabadabban beszélnék. Bár annak jobban örülnék, ha lenne rajta ruha, így nagyon kellemetlen beszélgetni vele.

A szavaimra a lány bezárja előttem az ajtót, majd valószínűleg felöltözik. Amíg odakint várakozok, előveszem a könyvem és olvasgatni kezdem. Nagyon érdekes dolgok vannak benne, amelyek állítólag segítenek. A jelenlegi részben például azt javasolja, adjak valamilyen becenevet a társaimnak. Ez elgondolkodtató. Shuinak vajon milyen becenevet adhatnék? A legjobban a Méregzsák illene rá... állandóan mérgelődik, ráadásul állandóan összekapunk. Nem tudom milyen becenevet adhatnék neki, bár erről az ő véleményét is ki kell majd kérnem. Nehogy megint nekem ugorjon, ami már rendszeressé vált.
Szerencsére hamar kinyílik az ajtó és megjelenik újra a lány, immár felöltözve. Így jobban megnézve, igazán csinos. A kérdésére elpirulok, majd vakargatni kezdem a fejem.
- Nos, az az igazság, hogy Tsunade sama csak annyit mondott, jöjjek ide és ismerkedjek meg az új csapattársammal. Ha éhes vagy, akkor ehetünk valahol. Bár én nem vagyok éhes. Vagy esetleg gyakorolhatunk kicsit a kiképzőterepen, vagy egyszerűen csak sétálhatunk egyet. Nekem mindegy, én mindenben benne vagyok. - válaszolok végül.

Félénken tekintek rá a lányra, majd össze szedem minden bátorságom és újra megszólalok.
- Akkor mit szólnál egy kis sétához? - kérdezem.
Az eddigi történések alapján teljesen meg vagyok elégedve a helyzettel. Szerencsére nem úgy viselkedik, mint Shui. Nem rég, amikor náluk jártam, akkor is csak azért jutottam el hozzájuk, mert az egyik testvére felajánlotta a lehetőséget. Viszont amint kettesben maradtunk, azonnal összevesztünk. Végül eléggé dühösen váltunk el egymástól. Shinimivel viszont még ilyen nem történt szerencsére!
- Ööö, nyugodtan hívj Hiro-kunnak, vagy Hironak! Esetleg hívhatlak Shiminek? - kérdezem, ezzel letudva a beceneveket.

A lány beleegyezik a sétába, így elindulok vele. Sajnos a becenevet nem akarja, de hát ez van. Ha nem, hát nem. Most pedig következzen a beszélgetés, vagyis az ismerkedés. Mivel kezdhetném?
- Hmmm, mit szeretsz csinálni? - kérdezem kissé érdeklődve, bár ezt a kérdést inkább csak zavaromban tettem fel.
- Én a szabadidőmben főleg sétálni szoktam, vagy edzeni. Mivel nem ismerek senkit sem itt, így mást nem nagyon tudok csinálni. - mondom, miután válaszol.

Csendben ballagok Shimi mellett és hallgatom a válaszát. Sajnos nem túl beszédes, ezért nem valószínű, hogy sokat fogunk beszélgetni. Így hát egy ideig csendben sétálunk tovább, nem mondunk semmit. Legszívesebben elő venném a könyvem és abból kikeresném mit kell tenni ilyen helyzetekben. Viszont az nagyon ciki lenne!
- Te eredetileg is itt születtél, igaz? - kérdem érdeklődve. - Ha tényleg csapattársak leszünk, akkor mesélnél nekem a falu nevezetesebb klánjairól? Eddig nem nagyon volt hozzájuk szerencsém, kivéve az Aburame-t. Shui, a társunk, abba a klánba tartozik! - ered meg a nyelvem hirtelen. - Viszont van egy dolog, amiről tudnod kell, egy igen kínos dolog... - hagyom függve a témát.

Beletörődően bólintok egyet, majd rátérek Shui fóbiájára.
- Nos, Shui egy Aburame, tehát állandóan bogarak veszik körbe. A bökkenő csak az, hogy bogár fóbiája van, éppen ezért az akadémián állandóan gúnyolták. Legalábbis eddig ennyi információt tudtam meg, sajnos túl későn érkeztem, ezért én nem vettem részt teljesen az akadémiai anyagban. - mondom, majd kissé terelek egyet a témán.
- Ha majd találkozol Shuival, ne ijedj meg tőle! A kapcsolatom eléggé érdekes vele, állandóan veszekszünk valamin, de ez elsősorban az én hibám is. Senkiben sem bízik, azt hiszi, hogy majd elárulják a társai. Próbáltam kezdeni valamit ezzel, de nem jött össze, csak civakodás lett belőle. - ekkor sóhajtok egy nagyot. - Bár csak könnyebb lenne barátokat szerezni... - horgasztom le a fejem.

//Moriyama Shinimi & Kaibutsu Hiroto //

Egy sima hétköznapi kunoichinek tűnő nő követet titeket távolról. Néha közelebb néha távolabb maradva, hogy felmérésen mindent. Csak meg ismerni akar titeket semmi mást egyenlőre. Felmérni, hogy kinek milyen a jelleme és a viselkedése. A nem rég meg történt eligazításon csengő szavak még mindig fülében voltak. Kapott két fényképet aminek segítségével rátok bukkant és be tudót azonosítani titeket az utca forgatagában.
Az alak közeledett meg unta a várakozást és a meg figyelést. Hirtelen váratlanul került elétek csipköretet kezeivel végig mér mind kettőtöket. Majd két fényképet halászót elő és maga elé tartva meg nézte. Barna haj finom vörös árnyalattal. Haja a válláig ér. Alkarját és felkarját egészen Válig fekete szövet borítja. Valamint egy újatlan kesztyű kézfején erős és ellenálló fém lappal. Termete átlagosnak mondható, nincs semmi egyedi benne. Kivéve ami testet érinti, látszik raja kemény gyakorlással és küldetésekkel eltöltött évek. Itt-ott egy pici sebhely látszik, hol a ruha nem fedi. Egész fellépése, és meg jelenése ahogy ott áll előttetek elárul pár dolgot róla.
Kedvesnek tűnik habár egy kicsit zavarban van két idegen genin előtt.



- Aha meg vagytok. Hívjatok Nao-Channak nyugodtan. Nos akkor közlöm a tényeket és nem kerülgetek nem beszélek mellé. Jounin kunoichi vagyok mint az nyilvánvaló remélem mindenki számára. Ti ketten vagy is mi hárman fogunk egy csapatot alkotni. Mondhatni egy rutin szerű feladat, de lehetnek kisebb problémák. Mivel nem a falun belül kel ezt a küldetést lebonyolítani veletek fogok tartani mint csapat vezető.
Egyéb kérdés, óhaj sóhaj?

Ahogy sétálunk tovább és hallgatom az új társam válaszát, kezdem azt hinni, hogy ebben a csapatban csak No-chan volt az egyetlen épelméjű. Shui lényegében idegbeteg. Shimi eléggé tárgyilagos, keveset beszél. Én meg... inkább hagyjuk.
Miközben elmélyedek a gondolataimba, észre sem veszem, hogy követnek minket. Így hát kissé meglep, amikor egy kunoichi állít elénk és kezd el beszélni egy csapatról, meg küldetésről.
- Öm, nekem lenne kérdésem! - szólalok meg. - Shimone sensei hol van? Régen ő vezette a csapatunkat. Noriko távozásával őt is leváltották?

A Senseinek feltett kérdésemre végül Shimi válaszol, majd a kunoichi is megerősíti a társam feltevését. Ezután a hölgyemény elmagyarázza miért is van itt. Figyelmesen végig hallgatom, majd amikor felteszi a kérdését, elgondolkozok mit is válaszolhatnék.
- Én benne vagyok a dologban. A kísérgetésben meg már mondhatni gyakorlott vagyok. A legutóbbi küldetésen a falu követét kellett elkísérnünk a fegyverkészítőkhöz. Akkor sem volt szinte semmi gond, szerintem most sem lesz! - egyezek bele a küldetésbe.

- Akkor nosza irány kalandozni. Holnap reggel kell találkoznunk vele Konoha kapujánál. A kereskedő idősödő ember Fekete haját már beszőtték a pókok. Van pár ősz hajszála. Egy nagy ökrös szekér fog ott állni, biztos fel ismeritek majd. Kora reggel hajnalban ott leszek én is, hogy ne legyen semmi galiba.
Nagyot sóhajt a jounin nő.
- Akkor most távozok is. Remélem nem fogtok elkésni.
Pukkanás kíséretében a nő vagy is Nao-Chan el is tűnt fehér füstöt hagyva maga után. Ha akartok nyugodtan kószálhatok még az utcákon. Vagy betérhetek vásárolni valamit. Mindenesetre szem előtt kel tartanotok, hogy kora reggel Konoha kapujánál kell, hogy legyetek.

( Köv poszt ide: Katt
Ha még most vásároltok vagy ilyesmi nyugodtan írjátok ide vagy a kapuhoz érkező postba.)