Konoha kórháza

// Kiyomi-san //


A küldetésemnek vége. Forradalmi gondolatok zsongják tele a fejemet. Vajon mi lett a tárgyalás vége? Bosszantó, hogy pont én nem tudhatom, amikor sok munkám van benne. De végülis csak genin vagyok, ilyen a bürokrácia...
Sebesüléseim nincsennek, mégis úgy érzem talán be kellene térnem a kórházba egy rutinvizsgálatra. Sosem baj, ha az ember biztos a dolgában, és nem is olyan rég megszédültem. Lehet a szellemi terhelés következménye, vagy csak szimplán keveset ettem, mégsem tudhatom pontosan. És nem árt átgondolnom, hogy mit fogok jelenteni a Hokagénak. Igaz, több mint valószínű, hogy az ANBU már tudatta vele a fontosabb dolgokat, de a kötelesség, az kötelesség. De vigyáznom kell a szavaimra, hisz gondolataim kuszák, részegítő ez az új eszme...
De régen is voltam a faluban. Jó látni, hogy a komor arcok helyén is felvillan néha a vidor vigyor. Hazamenjek előbb, vagy írány a Korház? Nem kellene húznom az időt. Gyorsan túlesek a kivizsgáláson, jelentek a Hokagénak, aztán írány edzeni. Kimerítő volt az út és a küldetés is, de edzésre kevés volt a lehetőségem az álcám miatt. Be kell pótolnom a dolgot.
Az ismerős épület ugyanazt a fullasztó szagot árasztja, mint amikor legutóbb itt jártam. A recepcióhoz érve, gyorsan elhadarom, hogy miért is jöttem. A nő nem lepődik meg, hisz a shinobik gyakran jönnek ide küldetések után. Rámutat egy padra és azt mondja üljek le, hamarosan jön az illetékes és elkisér a megfelelő szobába, ahol elvégezheti a vizsgálatokat. Engedelmeskedek és tovább szövögetem terveim. Egy szervezet, ami rendet tesz. Csodás álom! Vajh' megélem a megalakulását? Hisz a Hokage nem valószínű, hogy engedélyt adna a megalakulásra, ezért ez illegális. Majd ha elég erősek leszünk akkor legalizáljuk. Már persze ha eljutok odáig. Éredekes, most, hogy így itt vagyok, eszembe jut nem ártana egy medikus a tagok ápolására, hiszen ha gyakran járunk ide, súlyos sérülésekkel, megfelelő indok nélkül, az gyanakvásra ad okot. Mindegy ez talán nem a ma problémája. Egyszer még visszatérek rá, de most még sok a dolgom...

Az orvosi pihenőben lógattam a lábam. Nem egészen mert elnyújtóztam az egyik fotelban és üdítőt kortyolgattam, hogy kissé fel frissüljek. A kis helységben volt még néhány köpeny és egyik sarokban a táskám. Ahh kellett nekem, ki költözni az erdőbe. Sok utazás, de legalább rohangálhatok otthon, és a házam körül ha akarom akár pucéran is. Nos ez megér minden fáradtságot. Egy jó parti után még a pihenés is jobb így.
- Kiyomi sama..... Kiyomi.....
Ah rossz búvó helyet választottam, megtalált Hatami. Az asszisztens, aki folyton a nyomomban lohol. Miért is kellett nekem egy medikust a nyakamba vennem? Jah igen megvan mert kötelező, legalább egy van akinek több is van. Persze én Tamit választottam, főként azért mert nő és nem férfi. Gyenge indok mi? Nem inkább nevetséges, de ez van a férfiak egy nő társaságában nem mindig a lényegre figyelnek.
- Kiyomi, van egy páciensed a négyesben.
Fintorgok egy kicsit, hisz már nap vége van. Még pár perc és indulnék hazafelé. Lehet kellene, valami amivel gyorsan haza juthatok. Valami szállító mondjuk egy ló.
- Jól van megyek.
Felállok, és legurítom az italom.
- Tami menj haza, már úgy is lassan lejár a műszakod. Egy egyszerű beteggel, pedig egymagam is elbírok.
A nő lelkes, hűséges igyekszik eltanulni mindent. Azért ha leléphet előbb azt nem utasítja vissza. Hm miért is ohh igen a múltkor mesélte, van egy új pasija.

Egy kicsit elgondolkozva lépek be a meg figyelőbe. Hm vajon mit is kellene beszerezni, oh igen néhány kémcső még nem ártana és csipesz sem, meg szike. Egy jó mikroszkóp, lehetőleg a legjobb amit kapni lehet. Ezt valahogy mind meg kell oldanom, de a szállítás a probléma.

A nő vagy is én aki belép hozzád, egy mappát tartva a kezében. Majdnem derékig érő vörös haj, amit most össze fogtam. Zöld szempár rád villan, majd a mappára. Mozgásomon egy shinobi észre veheti, sporthoz kihíváshoz szokót test tulajdonosa ez az orvos. Na persze van még valami, ez szokott a férfiak kedvence lenni általában a nagy mellek.

- Szóval egy küldetésről tért vissza Kuzomi. Sérülés nélkül, mérgezés más dolognak jele nincs. Enyhe szédülést tapasztalt.
Meg elrontotta az én napomat, már nem tudok lustálkodni.
- Vetkőzőn alsónadrágra és ez nem kérés volt.

// Kiyomi-san //


Nem túl nagy szobába avanzsáltak be végül, ott kelett várnom. Nem találtam semmi különlegeset a helyiségben csak a szokásos felszerelés. Az ágyon üllve várok. Hátizsákomat magam mellé teszem. Az ajtó kinyílik, én pedig tátott szájjal bámulom a belépő orvosomat. Pontosabban a bőkeblű doktornőt. Na persze, mit is várhatnánk egy magamfajta perverztől?
A tátott száj még nem is lenne probléma, ha rajtam volna a maszkom, de persze az a táskában kuksol. A nő láthatóan jó kondiban van, ezt könnyedén meg tudom állapítani, hisz jeleskedem a taijutsuban, ahhoz pedig jó erőnlét kell. A kezében tart még egy mappát, nyílván abban vannak ez eddigi vizsgálatok adatai.
Szerencse ide vagy oda, ha csak állok ott tátott szájjal, azzal senki nem jut előbbre. Nagy akaraterőről téve tanubizonyságot összecsukom az álkapcsomat és tekintetem följebb zarándokol, így már orvosom szemébe nézek. Ő megszólal és kiad egy utasítást. 
Könnyen előfordulhat, hogy a mentális fáradtság, amit a beépülés okozott, és amit még nem sikerült kipihennem, tehát többnyire a küldetés alatti terhelés oka az, hogy parancsát első hallásra abszolút félreértelmezem, de persze a szám most kezd el magától mozogni, ráadásul valami érthetetlen okból még hangok is jönnek ki rajta:
- Elnézést Doktornő, de én csak egy kivizsgálásra jöttem, habár bevallom ön nagyon csinos...
Mint derült égből villám jön a felismerés, hogy nem biztos erre gondolt a hölgy. Arcom lángra gyullad, bőröm akár a paradicsom, és hazudnék, ha azt mondanám csak a szégyentől.
- Mármint... Persze csak vicceltem, tudom hogy értette - próbálom kivágni magam, igaz okosabbat is mondhattam volna.
Hogy szavaimnak nyomatékot adjak - mert önmagukban ilyesmivel nem rendelkeznek - jó kisfiú módjára leszerelem magamról a fegyvereimet, a fejpántot, a felső ruházatot. Habozok egy percet, de végül a térdnadrágomat is leveszem. Arcom olyan vörös, amennyire csak lehetséges. Igaz jó fizikummal rendelkezek, izmaim kemények, de mégis... Jó perverz módjára el is felejtettem a korábban magamban építgetett nagy eszmét és olyan gondolatok vették át a helyét, amikről biztosan nem fogok mesélni a doktornőnek. A kérdés már csak az, hogy Kami-sama humoros napot fogott-e ki, ezáltal segítve, hogy Nővér-san elhiggye amit mentségként felhoztam, vagy pedig nem és akkor átlát a szitán. Viszont ha az utóbbi, akkor a kérdés, hogy reagálja le? Olyan barbár módon mint ahogy Satsumi tenné - ez esetben előrre rettegek -, vagy Ő sokkal finomabb lélek? Remélem az utobbi, hisz nem kellemes, amikor a fejemmel bontják a falat.

Mindegy ülsz vagy állsz hozzád lépek, közelebb egyre közelebb. Ha ülsz egészen annyira, hogy hanyatt keljen dőlnöd. Ha állsz bizony még ülő helyzetbe is kerülhetsz.
- Kuzomi a fél fogamra sem lenél elég.
Elmosolyodtam, majd a hideg sztetoszkópot mellkasának nyomtam. Hallgattam a szívverését, légzését elöl hátul oldalról is. Ah minden rendben és még poénkodik is. Mit is gondolok hiszen egy hím.
- Úgy kellene értenem, hogy azt tennéd velem amire most gondolsz? Ohhh micsoda perverz kéjes gondolatok lehetnek.
A szavakat, meglepetten, kis vággyal teli hangon ejtem ki. Mint aki szeretné meg ismerni a perverz gondolatok minden mélységét. Az után, jött valami más. Fel emeltem a kezét és ujjaktól kezdve végig tapogattam a válláig. Ezt mind két karján lábbán, vagy is minden ízületen, porcon elvégeztem még a gerincén is. Gerincén viszont egy bizonyos pontot erősebben megnyomtam. Tudtam ez a pont, ha kellö nyomást gyakorolnak rá az fájdalmat okozhat annak aki kapja. Netán sikeres az érintés, és jön a finom kis fájdalom ami persze kicsi nem nagy. Veled szemben állva elmosolyodom.
- Ohh csak nem fájt, tudod csak vicceltem.
Eztán jön az amitől sokan félnek. Tű egy pici hengeren, másik kezemben pedig egy kis üveg ami illik a vékony hengerbe.
- Ha most ugrálsz felsértem a vénád. Ha ez megtörténik itt fogsz elvérezni, amúgy azt hittem kicsit bő szavúbb lesz egy küldetésről vissza térő shinobi.
A kérdéses bőrfelületet fertőtlenítettem, majd kitapintva a vénát finoman beszúrtam a tűt és rá kattintottam a kis hengert. Ennek köszönhetően a vér már áramlott is a hengerbe.
- Egyébként Matsuko Kiyomi vagyok nagyon örvendek a találkozásnak.

// Kiyomi-san //

A nő közelebb lép, lassan, de folyamatosan közeledik. Nos, nem úgy tűnik, hogy tetszett neki ez a "vicc". Ahogy ott ülök, lángvörös arccal az ágyon, kénytelen vagyok hanyatt dölni, olyan közel jött. Mit ne mondjak, ez nem csökkenti fantáziálásom mértékét, noha most éppen nem ez a legbölcsebb dolog. Ilyenkor hol van a Shinobik Akaratereje? Lehet az segít a fantazmagóriámra koncentrálni... Bár, ez akár valami tökéletes Genjutsu is lehetne.
S mivel a hölgy tudatta velem, hogy a fél fogára sem volnék elég, arcom lángolása valamelyest alábbhagyott. Ám mégis keletkezett bennem egy kis tüske ez után a mondat után. Kyoku cselszövéseivel bátran szembeszáltam, de egy lányt érdeklődését nem tudom felkelteni? Igaz, előbbi mondatom abszolút a véletlen műve, vagy mondhatnám, akaratom ellenére hangzotak el szavaim, de ez így már nem más mint egy kihívás?
A lány elmosolyodott, a hideg orvosi műszert mellkasomnak nyomta. Több helyen is belehalgatott a szívverésembe, azután teljesen összezavart. A hanglejtése, s az amit mondott, teljes ellentétben áll az előzőekkel.
- Ilyen helyzetben - így szólok, miközben felemeli a kezem és elkezdi tapogatni, vizsgálgatni - nehéz bármire is...gondolni.
Normális vagyok?! Hebeghettem-haboghattam volna mindenféle félreértést meg ostoba tréfát. Minden épeszű ember ezt tette volna! Nem! Én nem! Persze, jó is az, ha gyakorlatolag beismerem egy lánynak, hogy perverz állat vagyok! Hiszen a "nehéz bármire is gondolni" szöveggel nem éppen abban a megállapításában erősítettem meg, hogy nagyon is gondoltam olyan dolgokra, amiket mondott? Az izületeim átvizsgálása során elért a gerinchez, s egy ponton hirtelen fájdalom hasított belém. Nem a fájdalom, hanem inkább a meglepetés késztetett rá, hogy felszisszenjek. De hogyan lehetséges ez, hisz oly sok fizikai edzés után... azt hiszem hosszú még az út. Doktornőm megjegyzésére hangosan felkacagtam, ezáltal próbálva menteni a még menthetőt. Becsületem és büszkeségem maradékát.
Következett a tű és a henger. Elmosolyodtam, előszőr azóta, hogy a nő belépett. Akit kardokkal próbálnak szurkálni, az nem ijed meg egy átlagos tűtől, noha annak is megvannak a maga veszélyei, de akkor sem.
Áldom a szerencsém, hogy az apró fenyegetés után, amellyen mozdulatlanná parancsolt, dobott egy mentőövet.
- Mások sokat szoktak mesélni a küldetéseikről? - kérdezem, s már majdnem folytattam valamivel, de idejében lakatott tettem a számra. Még szerencse, hisz majdnem olyat mondtam, ami visszahoztavolna a pár perccel ezelőtti hangulatot. Doktornőm, annyit észrevehetett belőle, hogy megrándul a szám,de gyorsan összecsukódik és félrenézek.
A tartályba elkezd áramolni a vérem. Szóval Kiyominak hívják és örvend a találkozásnak? Én nem kevésbé....
- Nem hinném, hogy az újdonság erejével hatna, de Kagemare Kuzomi vagyok - reagálok a bemutatkozásra - És végülis tényleg izgalmas, valamint tanulságos külsetésem volt... Nagyon részletesen ugyan nem fejthetem ki és nem áll módomban bizonyos információkat kiadni, de a feladatom az volt, hogy beépüljek egy alvilági szervezetbe. Mivel gazdag család, árva rokonaként léptem a színre, hát gondoltam mi lenne, ha valami ficsúrt játszanék? Ezáltal felhasználva a szóbeszéd erejét, hogy felfigyeljenek rám, mint manipulálható szponzorra, avagy pénzeszsákra... Haha... Abban a városban pár évig nem mutatkozom, hisz alaposan megutáltattam magam a polgárokkal. - hangom kissé mélabús, de valójában csak Kiyomi-sant figyelem, mennyire kelti fel érdeklődését a dolog - Viszont a tervem bevált. Hamarosan felvette velem a kapcsolatot egy Kyoku nevű beszervező, aki...
Kezem hirtelen szorítrani kezdi az ágy szélét, izmaim megfeszülnek, ahogy Kyoku emléke indulatokat kelt bennem. Máig nem tudom, kettőnk közötti szó, illetve ármánypárbajnak melyik fél volt a nyertese. Igaz többnyire Ő ármánykodott én meg párbajoztam a szavakkal.

- Már megszoktam, hogy nem mindig mesélhetnek róla. Igazából nem is nagyon érdekelt, tudom vannak küldetések dolgok amik nem egészen a falu érdekét szolgálják. Sajnos kénytelenek az illetékesek elvállalni.
A kis üvegcse megtelt és egyből egy olyan kis dobozba raktam ami lehűti azt bizonyos fokra. Majd egy eszközt vettem elő amivel a szemeket megvizsgálhatom. Elég csak felületesen, hisz látszólag nincs gond vele. Ha még is lenne azt itt úgysem tudnám jelenleg orvosolni.
Fénnyel világitok most a szemeidbe, hogy pupilla reflexét meg vizsgáljam. Azt tapasztalom nincs semmi probléma, itt is rendben van minden.
- Álca, álruha, néha nem minden a felszín. Lehet a burok alatt sokkal több rejlik mint az gondolnánk.
Jegyzem meg ezt sejtelmesen. Már valaki gyanakvó okot is add  az elmélet gyártásra. Egy ilyen doktornő meg elégedne ennyivel itt tébláboljon nap mint nap? Sok dolgot halhat munkája során, vajon milyen titkokat tudhat? Szoba jöhet még sok meg annyi fel nem tett kérdés.
- Egyébként nem tudom milyen helyzetben is vagy. Munka helyen kívül, teljesen más lenne a helyzet szép fiúka.
Végül is a vizsgálat eddig eredményes volt, semmi jel arra sérülés vagy más dologra. Azért, nem ártana neki alaposan ki pihennie magát. Az egyik vitrinhez sétálok és ki veszek néhány dobozt. Nézem őket, majd egyet kiválasztva feléd dobom azt.
- Csak vitamin semmi más. Tapasztalatom szerint küldetés után elégé kiszoktak merülni a tartalékok. Jobb megelőzni egy esetleges betegséget ezzel. Öltözz fel nyugodtan, felőlem maradhatsz így is csak nehogy valaki félre értse.
Kacsintok és még egy puszit is dobok neked. Mik vannak és mik fognak történi még, nos ez ismét be indíthatja a fantáziád. Amit én csak sejtek miféle gondolataid lehetnek.
- Néha egyébként, sajnálom nem a ninja utat választottam. Amikor szembesülök azzal, még itt falun belül is néha mi megy. Rá jövök még is csak jól cselekedtem. Azért jó lenne, ha valaki a szemetet ki söpörné.

// Kiyomi-san //


Kénytelenek az illetékesek elvállalni? Megmosolyogtat ez a kijelentés, hisz amellett, hogy információ birtoklásra utal, mégiscsak valóságos, ámde könnyelműen lefestett szavak ezek. A shinobi élete veszélyes és gyakran nem szívmelengető tevékenységekből áll, ezt minden tanonc vállalja, akarva-akaratlanul. Az üvegcse megtelt a véremmel, azután a szemeimet vizsgálta meg a kedves és csinos doktornő.
- Valóban sok minden lapulhat egy ember világ felé mutatott arca mögött, hát még nálunk shinobiknál! - jegyzem meg vidám hangon, arcom mégis érzelemmentes.
Ezzel nem csak az állítás igazát bizonyítom, hanem a gondolataimat is védem. Hiszen amit nem lehet leolvasni egy ember arcáról, az nem könnyen derül ki.
Munkahelyen kivül? Mit érthetett ez alatt? Épp elég ideig viseltem el Kyokut, hogy megutáljam az ilyen rejtélyes beszédet, de megszokhattam volna már. Mert ugye a csinos lányok mind így bizonytalanítanak el nem igaz? Jó, persze Satsumit leszámítva, Ő előbb üt, mint hogy magyarázkodjon, de ugye Ő nem mindannapi lány. Ahogyan Kiyomi-san sem. Még mindig nem tudom, hogy csak játszik velem, vagy felmér, esetleg akar valamit...
Felém dob egy dobozt és közli, hogy vitamin. A következő mondatára elpirulok és iparkodva öltözni is kezdek. Kacsint, majd dob felém egy puszit. Egy pillanatra újra átveszi elmém fölött perverzióm a hatalmat. Mit lehet tenni ilyen helyzetben? Még mindig játszik velem, vagy csak így barátkozik? Egyszerűen nem értem a lányokat...
- Örülök, hogy végül máshogy döntöttél, Kiyomi-san! - Kezdem a mondandóm, mellékelve hozzá egy kedves mosolyt - Mert sokkal jobban tetszik, hogy ha megsérülök, akkor egy ilyen szép lány kötözgeti a sebeimet, mintha a harcmezőn egy véreskezű angyal törne az életemre.
Talán bóknak szánom, talán nem. Igazából magam sem tudom. Mindenesetre a hirtelen jött lehetőség és ötlet megrohan, nem szalaszthatom el. Arcomról eltűnik a mosoly, komoly tekintettel az ablakhoz oldalazok és becsukom. Majd ránézek a doktornőre. Várok egy pillanatot. Ő még akár félre is értheti a helyzetet, hiszen biztos rájött már, sőt kiszedte belőlem, hogy nem hiányzik belőlem a perverzió, sőt nagyon is megvagyok "áldva" vele.
- Nem kell ahhoz ninjának lenni, hogy harcolhasson az ember... - bizonytalanul suttogva mondom, hisz nem tudom megbízhatok-e benne, de egy próbát megér, mert ha nem mondok semmi konkrétat, de közben feltűnik, hogy nem ért egyet velem, akkor még tréfásra vehetem a végét, addig, amíg csak talányokban, feltételezésekben beszélek - Háború van, a Shinobik nagy részét a frontokra küldik, vagy sérültek, esetleg frissen kijött tanoncok. Az embernek meg kell tudnia védeni magát, vagy a faluját, az olyan emberektől, akik az egységet megbontva próbálnak hatalomhoz jutni, olyanoktól, akik áskálódnak, az árnyékban járnak... Mert ha nem teszi, akkor maga is áldozat lesz. És ha nincs elég shinobi, hogy fenn tartsa a rendet és védje a polgárokat? Akkor mit lehet tenni? Vagy ha a vezetőség inkább szemethúny a bandák felett, valamilyen korrupt alku miatt, esetleg nem mernek tenni semmit, nehogy agresszívabbak legyenek?
Túl sokat mondtam? Nincs kizárva, de van még mit mondanom és nem estem olyan nagyon túlzásba. Ennyiért még nem kiálthatnak ki lázadónak, ez még ahhoz kevés. Bár ahhoz, hogy megfigyeljenek, ha a doktornő elárul, ahhoz elég. De nem vagyok áruló, csak nem vagyok megelégedve, bizonyos helyzetekkel.
- Ördögi kör, valóban az. - suttogom és közelebb lépek - De van-e aki le akarja zárni? 
Szemem az arcát fürkészi, ilyen helyzetben fontosabb - még nekem is! - hogy a keblei helyett a reakciójából leszűrjem, merre folytassam. Előre, vagy hátra. Más szavakkal: felfedjem-e előtte az új eszmét, vagy nem elég erős, hogy megértse jelentőségét. Minden emberismeretemet be kell vetnem, ha jól akarom megítélni. Márpedig nincs más választásom, mint jól megítélni. Különben az élet további kellemetlen helyzeteket is hozhat számomra...

Igen és milyen igaza van, főleg a shinobik esetében igaz ez. Mégsem teljesen igaz ez az egész, álca amit a világ felé mutatunk, egy álca amit magunknak. Csak ez alatt található meg mik, vagy is kik vagyunk valójában. Tudom láttam már ezt az életben, nem is olyan régen. Az aggódó szemek az elutasítás és az önfeláldozás. A shinobi aki érezte habár a sebe jelentéktelen, de vérében alattomos méreg munkálkodik. Még is elutasította a kezelést és egy fiatal genint helyezett maga elé. Pedig tudta érezte ha gyorsan nem látják el neki vége. Talán ez az egész, az önfeláldozás meg sem történt volna, ha a sors nem úgy osztja a lapokat.

Tehát igazi jellemünk csak a szorult helyzetben mutatkozik meg, akkor méretettünk meg. Vagy elbukunk csúfosan, vagy felemelkedünk és felülmúljuk addigi önmagunk.

A vizsgálat már megvolt én gondolataim közé mélyedve bámulom csak a papírokat. Tollal a kezemben mozdulatlanul ülök az egyik széken. Mintha megfagytam volna, de az arcomon látszik múltba révedve emlékek közt barangolok. Majd észbe kapva elpirulva pillantok fel Kuzomira és mosolygok.
- Gomene, csak szóval elgondolkodtam kicsit.
Örül annak, hogy mégsem úgy döntöttem. Nos igen végül is talán az az élet nem is lett volna nekem való. Még mindig úgy látom túlsók a szabály és a kötöttség. Jobb szeretem ha a lelkem a testem szabad és csak az enyém. Különben is szeretek bizonyos játékokat játszani. Nem ez nem játék inkább, hanem egy tánc. Igen kifinomult dolog, tánc a hurok pengetése. Mi az a húr amit pengetek és táncolok rajta, hát a férfiak idegei.

Micsoda véletlen hopp! A tollam le esik így kénytelen vagyok lehajolni érte. Nos ha figyel ekkor igen csak nagy betekintése lehet a dekoltázsomba. Ügyetlenségemben el is pirulok így nézek ismét a shinobira. Persze ez a bénaság csak tetettet dolog, nem vagyok azért ennyire béna.
Viszont a következő mondatom hideg víz lehet a fülledt perverz gondolatokat feltüzelő pillanatra.

- Néha célra vezetőbb, ha gyilkolsz gyógyítás helyett.

Valóban hangom is illeszkedik a mondathoz, rideg sötét hangvételű. Arcom ez utal már érmezelem mentes, figyelmesen hallgatom amit mond. Ezt nem látja rajtam, csak azt én a papírokba mélyedek és pár tollvonás után azokat vissza helyezem a mappába. Mintha nem is érdekelne az amit az imént mondott. Majd felnézek rá, pont úgy mint a védtelen lányok azokon a képeken. Az a tekintet ohh megmentőm én uram, védelmez ölelj erős karjaidba tekintet.
- Na de Kazu-kun, csak nem itt akarsz leteperni?!
Még a levegőt is úgy kezdem szedni mint azoknak az erotikus jelenetek elején a kurtizánok. Mikor megpillantják és közelükbe került a kívánt férfi.

Felállok és a férfi mellett elsétálva annak hátsó felébe csípek egy nagyot. Majd a mappát ledobom az ágyra ahol az előbb a férfi ült.
- Nos, vannak olyanok akik tennének és tesznek is érte. Csak van aki nyíltan és van aki titokban a felszín alatt. Egyedül küzd bizonyos elvekért.

// Kiyomi-san //


Sokat kell még tanulnom, ha lányokról van szó. Már persze nem az anatómiát tekintve, azt a Közfürdő női részlegét vizsgálva már régen... megismertem. Nyílván puszta tudásszomjból. Kiyomi-san fizikai adottságai is nagyjából ismertek előttem, elég jó ahhoz a fantáziám, hogy szemvillanás alatt eltűnjön az a ruharéteg, ha máshol nem, akkor a képzeletemben. Ellenben a személyisége, a gondolodásmódja és annak a megállapítása, hogy komoly, vagy csak incselkedik... Borzasztó, oly nehéz eldönteni, hogy mégis mi lehet az igazság. S rájönni még bonyolultabb!
Az eddigi történések alatt néha mintha túlzottan is érdekelné amit mondok - meglepően pont a gondolataimat jobban tükröző, vagyis perverzebb témáknál - máskor viszont abszolút érdektelen, mégis figyel, pedig nem mutatja. Legalább is erre következtetek abból, hogy mindig tudta, mit is mondtam. Megjátszaná magát? Nincs kizárva! Vajh' mennyi információ mehet át a keze alatt - pontosabban a fülén - egy nap alatt? Valószínűleg ezekben a pillanatokban tanulta meg az érdektelenséget tettetni, miközben nagyon is résen volt. Erre tudok következtetni a történések fényében. Ámbátor tévedhetek is...
Sokáig tűnődtem rajta, hogy játszik-e velem, vagy egyszerűen csak ilyen lány. Azt hiszem az elméletem a valóságot festi le. Tollát leejtve szerzett nekem pár önfeledt másodpercet amikor is a szennyes fantázia kiegészült néhány fontosabb képsorral. Majd rendkivül hidegen a következőket mondta: "Néha célra vezetőbb, ha gyilkolsz gyógyítás helyett."
Igen játszott velem, de nincs kizárva, hogy volt rész amit komolyan gondolt.
S a prédikációm alatt a mappával volt elfoglalva, írt néhány sort satöbbi. Mégis, olyan mintha ez már megtörtént volna. Néhány mondattal ezelőtt volt már hasonló, akkor sem figyelt túlzottan. Így hát nem csalódok, ha a megérzéseim helyesek, akkor többet is kihozhatok ebből a találkozóból mint azt valaha is gondoltam volna.
Okos lány, annyi biztos, hiszen megint sikerült zavarba ejtenie. De ez már nem volt olyan hatásos mint az előző pár alkalom. Egy perverz pácienst nem ugyanaz meglepni, mint egy résen lévő shinobit. S én most már nem az előbbi vagyok, hiszen olyan témákat feszegetek, amiknél öngyilkosság volna nem figyelni. Mégis, az a tekintet, s azok a szavak. Még a légzése is... Genjtusuból könnyebb szabadulni mint szemsugarának fényéből. Az akaraterő próbája ez. S talán állnám is frissen, kipihenten. Talán így fáradtan is, egy kicsit több tapasztalattal. Noha tudom, hogy hiba, mégis átmegyek azon a bizonyos ajtón. Talán ifjonti lelkem még nem elég felkészült, hogy szembenézzen és ellenáljon ilyen csáberőnek.
- Ku... Kuzomi vagyok, nem Kazu - mondom megszeppenten, s az arcom színe ugyanúgy vörös mint eddig.
Igen. Ezt a szót mondtam volna legszívesebben, hiszen ilyen szenvedély láttán lehetne-e más vágyam? Éppen lehetne... Ó, miért is buktam el a próbát? Hát ily gyönge lennék? Elönt a harag. Erősnek kell lennem, erősebbnek. Fegyelmeznem kell magam. Ahogy ülepmbe csíp, csak egy fordulásra futja tőlem, hogy ne álljak neki háttal. Izzón vágyakozom maszkom után. Igen, az most erőt adna. Azzal könnyebb lenne. S már indulnék a lány felé, már tenném meg az első lépést... Ez minden vágyam. De a testem nem árul el. Nem mozdulok, csak állok vele szemben, egyenesen. Hiába, fiatal elmém bedőlt e látványnak, vonzotta az ajánlat. De nem véletlenül vagyok én Taijutsuból és nem Genjutsuból kiemelkedő. Az eszemet mindig is dicsérték, de túl könnyen kalandozik el, az új utakra vágyó, új eszméket kereső, gondolatokat boncolgató elme. De a test nem. Az kemény, fegyelmezett. Megtanulta, a sejtekbe ivódott ez a sok edzés alatt. Elkezdtem valamit, gondolataimat össze kell szednem, hogy be tudjam fejezni. Ez eltart egy-két percig, de szerencsére Kiyomi-san még beszél és mozog. Ennyi idő talán elég. Noha a meglepett ábrázat nem tűnik el egyhamar.
- Néha célravezetőbb, ha gyilkolsz gyógyítás helyett. - Ismétlem meg egy hamarabbi mondatát - Ezt mondtad. Én viszont azt mondom, miként a rossz vért ki kell engedni a testből, miként a rothadt húst ki kell vágni a sebből, úgy kell néha gyilkolni, gyógyítás végett. Kiyomi-san... Tudod nekem nem csak perverz gondolataim vannak - probálom vidámabbá tenni a beszélgetést, de úgy hogy komolyságából ne veszítsen - Te küzdesz, vagy küzdenél ezekért az... elvekért? - ízlelgetem a lány által használt szót, mielőtt folytatnám - Én Konohagakure no Satou Shinobija vagyok! - ekkor egyik pillanatról a másikra megjelenek mellette (Dainamikku Akushon), hogy megmutassam ez mit is jelent - Feladatom hogy védjem a falut és az országot. De mi van akkor, ha olyan ellenséget fedezek fel, amivel a feletteseim nem hajlandóak foglalkozni, akkor vajon árulás ha teszek ellene? A Shinobi életében a küldetés, a parancs az első... de mit ér egy elvégzett feladat, ha nincs hova visszatérni, ha a Hátország megsemmisült? És ha ezt nem látják át azok, akiknek védeniük kellene? Akkor annak kell harcolni, aki látja ennek fontosságát. Mindenkinek a maga módján...
Túl sokat mondtam ahhoz, hogy innen visszatáncoljak. Jobban belelendültem mint akartam. Sorsom Kiyomi kezében van innentől, s amikor erre rájövök, azonnal félre is dobom a köntör falazást, hiszen nincs már értelme rejtvényekben, rávezetésekben beszélni.
- Mint mondtam nem csak csinos lányokról fantáziálok, bár remek időtöltés - ezzel többnyire saját belső feszültségemet próbálom oldani, de ki tudja talán még értékeli is - Egy pajzsot álmodtam meg, amely ugyan toldozott-foldozott, de a lakosság védelméért van. Ez nem a Hokage pajzsa, önálló erő, saját módszerekkel. De a faluhűségre épül.
Az életem nálla van, hisz gondolataim elmondtam. Belső feszültségemből megpróbálok minél kevesebbet mutatni, s azt hiszem ez egészen jól is sikerül. Mereven nézem a lányt és várom válaszát. Lehet kirohan, én nem fogom megállítani. Hiteltelen lenne a faluhűségem, ha az életemért cserébe megölném egy lakóját. Nem, ez nem fog megtörténni. Szemeim valósággal izzanak az izgalomtól, s eme érzés többféle hatásokból áll össze...

Szóval, egy szervezet egy titkos társaság tagja. Ez most már elégé nyilvánvaló, eddig csak sejtéseim voltak. Jövő béli terveim, nos nem keresztezi a dolog. Igazából nem akarok konohának ártani, inkább segíteni a falunak és persze magamnak. Most az, hogy ezzel egyben másoknak is segítek az már nem érdekel.
- Szóval szereted nézni a csinos lányokat, értem hiszen tipikus pasi vagy. Még fantáziád is folyton ezeken jár kicsi perverz shinobi.
Akkor hát játszunk nyílt lappokkal és ne kerülgessük azt a bizonyost.
- Harcolni, az élet maga egy harc. Mindenki küzd ahogyan tőle telik, nos valaki kicsit többre is képes. A dolog érdekel, ez a pajzs, kicsi konohai shinobi.
Akkor hát elmondom neki, így eldönthet olyan kérdéseket amit még nem tett fel, de választ keres rá.
- Nem vagyok szent. Csak a gyógyítást tudom fel ajánlani és még valami mást. Eszközöket gyógyszereket stimulálószereket.

// Kiyomi-san //

A lány nem hozott zavarba a következő mondatával, hiszen csak az én kijelentésemre reagált. Hasonlóra számítottam. Viszont megmosolyogtató a "kicsi perverz shinobi" elnevezés. Ellenben hamar megértette, hogy mit akarok mondani. Okos lány, ez megint előtérbe került. De nem egyezett-e bele kicsit túl hamar? Van dolog, amin nem kell sokat gondolkozni, főleg hogy az előzőekben már prédikáltam néhány sort, amikből kideríthetett ezt-azt.
Nézem miközben beszél, apró mosollyal az arcomon. Most vagy nagyon megjátssza magát, vagy pedig komolyan gondolja. Ezt a kockázatot minden beszervezésnél vállalnom kell majd. Veszélyes játszma, de ha közben ilyen csinos lányokat nézhetek akkor mi bajom lehet? 
- Konoha no Kage. Ez a pajzs neve.
Hosszan elgondolkozom, hogy vajon mit is kellene most mondanom. Bővebben kifejtsek mindent? Nem, amit mondanom kellett elmondtam, a nagy célt. További részleteket majd ha összegyűlt a szervezet. Tudom is hol lehetne ezt összehozni. De ahhoz kell még néhány tag, s van is pár ötletem.
- Most már a Szervezet védelme alatt állsz, nem csak mint Konoha polgára, hanem mint a Konoha no Kage leendő tagja. Amennyiben szükséged volna valamire, esetleg zaklatás alatt állsz, vagy a faluban olyan dolgot vélsz felfedezni, ami rendellenes, akkor kérlek ezt ne felejtsd majd megosztani velem, a következő gyűlésen. Akkor majd bemutatlak a többieknek, Kiyomi-san.
Ez hazugság volt, hiszen nincsennek még többiek, de nem volna okos ezt elmondani neki, mert akkor talán visszalépne, esetleg inkább... Nem, azt hiszem megbízhatok benne.
- Hamarosan értesítelek, azt hiszem itt meg foglak találni, ugye? - kérdezem, s ha válaszolt elkezdem búcsúzkodni - Most mennem kell, köszönöm a hősies kivizsgálást - bókolok, nem túl profin.
Kinyitom az ablakot, s azon keresztül távozok. Nem az utca felé veszem az írányt, a Korház tetejére megyek. Ott pár percig álldogálok Konohát nézve, átgondolom a dolgokat. De végül hív a kötelesség. Le kell adnom a jelentésemet az előző küldetésemről. Remélem Tsunade-sama elégedett lesz... Nagyon meglepődök, amikor kiderül, hogy már nem Ő a Hokage...


// Elég Mókásra sikeredett ez a beszervezősdi  Nekem nagyon tetszett, remélem Te sem unatkoztál sokat. Apropó, mostantól a Konoha no Kage Hivatalos Tagja vagy  //

Szépen lassan leereszkedtünk a hegyoldalba vájt lépcsőkről. Rögtön, ahogy kiléptünk a hegyből Kasi jelent meg előttem és a vállamra szállt. Fejét a fejemnek dörgölte ezzel jelezvén, hogy aggódott értem. Megsimogattam és elindultunk a kórház felé. Ahogyan azt a titokzatos ANBU tag javasolta. A három bukott geninen csak kisebb sérülések voltak láthatók. Talán Szamaszukenak volt egy kicsit több ellátásra szüksége. De inkább mentális segítségre volt szüksége, nem fizikális gyógyításra. A lánnyal már más a helyzet. Rajta meglátszott, hogy eléggé megviselték a történtek.
                Miközben elmélkedtem magamban azon kaptam magam, hogy már a Kórház bejáratánál vagyunk. A segítségünkre siető orvos ninják átvették a sebesülteket és neki láttak a kezelésüknek. Pár pillanatig szótlanul néztem azt az ajtót, amely mögött eltűnt a lány, de Hasegawa hangja kizökkentett a bambulásomból.

- Igen, úgy van. A helyzethez képest szerintem is jól negáltuk a helyünket. Jó utat barátom. – Feleltem neki és én is elindultam haza.

A kiszabott parancsot teljesítettétek és elkisértétek a csoportot Konoha Korházába. Ti magatok is kimerültetek valamelyest, hiszen mégsem volt sétagalopp ez az egész mentőakció. Már éppen szétválnátok, amikor az a bizonyos ANBU tag megjelenik előtettek és ellentmondást nem tűrően beterel titeket az egyik kórterembe.
- Olyan dologba ütöttétek bele az orrotokat, amibe rangotoknál fogva nem kellett volna. Sőt nem is nagyon lehetett volna. De bátran helytálltatok és csak a végén kellett beleavatkoznom. Sőt még meg is oldottatok nekem egy nagy dilemmát. Ezért hálás vagyok. - itt egy-egy borítékot nyújt oda nektek - Az eseményeket tartsátok titokban. Szólok a Hokagénél pár szót az érdeketekben.Vigyázzatok magatokra és további sok sikert!
Megfordul, kimegy és eltűnik a folyosón. A megjelenése valószínűleg azt jelenti, hogy a másik alakot sikerült elintéznie. Nem mindennapi ügybe keveredhettetek ha az ANBU-t is bevonták... Ki tudja, lehet hogy csak egy részét ismertétek meg a dolgoknak és egy sokkal nagyobb szeletet pedig még csak nem is láttatok ebből a történetből? Előfordulhat. Ám ideje kipihenni a fáradalmakat.


// Mind a ketten kaptok 10 chakrát a játékért, nekem tetszett amit csináltatok. Kérek ide még egy-egy záróposztot. A boritékokban 1000-1000 ryou van, ezt is írjátok fel. Levélben írjatok rám a továbbiakkal kapcsolatban. Vagy ha úgy gondoljátok másik mesélőt is kipróbálnátok, hát rajtatok áll  A Ti döntésetek //

Éppen hogy csak pár lépést tudtam megtenni, amikor a semmiből előttem termett az a bizonyos ANBU és engem meg Hasegawat beterelt egy üres kórterembe. Aztán közölte velünk, hogy mibe keveredtünk bele. Én megdöbbenve hallgattam az ANBU szavait, de szerintem Hasegawa is így érezhetett. Miután befejezte a mondandóját kezembe nyomott egy borítékot és figyelmeztettet minket, hogy jobb, ha a mai nap történéseit inkább titokban tartjuk. Majd úgy tűnt el, ahogyan megjelent.
                Miután eltűnt pár pillanatig méregettem a borítékot, majd felbontottam azt. A látvány meglepett 1000 ryou-t volt benne. – Úgy néz ki a Hokage megjutalmazott minket. – Mondtam magamban, majd elindultam az ajtó felé.
- Na ég veled még egyszer Hasegawa! –Elköszöntem és kimentem az ajtón.
                Egész úton hazafelé azon gondolkodtam, hogy mi lehet az ügy hátterében. Hiszen miért rabolna el két ilyen szintű ninja egy védtelen nőt Konohából, amikor ezer más helyről biztonságosabban eltudna rabolni valakit…
                Már a házunk utcájában jártam, amikor úgy döntöttem, hogy feladom  a találgatást és azt gondoltam inkább, hogy ahogy belépek az ajtómon bedőlök az ágyba és holnap délig fel se kelek.

Amint beléptem az ajtón megláttam hogy a Hokagén kívül még négy ANBU ügynök is jelen van. Jó ég, Vajon mi lehet annyira fontos, hogy ekkora felhajtást kell miatta csinálni? gondoltam, majd kicsit közelebb léptem az asztaltól kicsit távolabb. Ezután észre vettem, hogy a Hokage egyenesen rám szegezi tekintetét. -Talán ez egy teszt akarna lenni, hogy mire is vagyok képes? Meg kell őriznem a nyugalmam és erőt mutatni, nem engedhetem meg magamnak hogy rossz benyomást keltsek.-Amint ezt végig gondoltam, Danzou elmondta, hogy a jó hírem már megelőzött és bár csak D szintű feladatot adhatna, ő most mégis kivételez, mert a tanáraimnak jó véleményük volt rám nézve. Ekkor kicsit megnyugodtam. -Talán kár volt izgulni? Nem, bár jó benyomást sikerült kelteni, de ez önmagában nem elég. Bizonyítanom is kell valamit, úgy hogy ezt a küldetést kicsit sem szabad fél vállról vennem!- Ekkor megszólalt a sárkány maszkos ANBU tag és tájékoztatott a küldetés részleteiről. A feladatom abból fog állni hogy egy  nyaklánc után nyomozzak, amit egy jómódú öreg hölgy vesztett el és utoljára a kórház környékén látta magán és hogy a küldetés teljesítésére két napot kaptam. Nincs vesztegetni való időm, úgy hogy el is indultam. A nagy bejárati kapuból kilépve még vissza néztem az épületre és arra gondoltam, hogy ma végre én is igazi Shinobi lettem. Az úton elmentem az Ichiraku Ramen Bar mellet és megálltam egy pillanatra. Eszembe jutott ugyanis, hogy a testvéremmel milyen jókat ettünk itt, de sajnos a bátyámat már egy jó ideje nem láttam. Már két hete azon a bugyuta küldetésen van, amit annyira elakart vállalni és már nagyon hiányzik. Talán meglepem egy ebéddel ha vissza ér. De erre most nincs időm, hogy ezen gondolkozzak. Ki kellene találnom, hogy hogyan is fogom megtalálni azt az arany nyakláncot két nap leforgása alatt. Talán körbe kellene néznem a kórház környékén hátha látta valaki. Amint a kórház területéhez értem, egyből a kórház hatalmas épület együttese és gyönyörű szép parkjai tárultak a szemem elé. Vajon van rá bármi esély, hogy látta valaki azt a nyakláncot? Az emberek járnak, kelnek, úgy hogy nem hiszem, hogy azzal jutnák bármire is. MEGVAN! Talán valamelyik kórházi alkalmazott látta! Bementem
a kórházba, ahol a recepciós fogadott.
- Jó napot. Segíthetek?
-Jó napot. Egy szép aranyláncot keresek, rajta egy hüvelykujjnyi nagyságú smaragdmedállal. Nem látta véletlenül?
-Sajnos nem. Biztosan itt vesztette el?
-Igen, ez egészen biztos. Esetleg körül nézhetnék az épületben, hátha rá bukkanok?
-Természetesen.
-Köszönöm. Viszlát!
-Viszlát! és kívánom, hogy járjon sikerrel!
Egy ekkora épületet túl sokáig tartana egyedül átnézni. A Bunshin no jutsu talán segíthet, de nem száz százalék a siker esélye. Muszáj használnom, különben túl sok időt veszítenék. Most nagyon erősen kell koncentrálnom a nyaklánc megtalálására. Bunshin no jutsu!
-Még így is egy órába került átfésülni az egész épületet és semmi eredménye. Akkor talán valaki ellopta volna?- Ahogy ezen gondolkoztam egy orvosi ninja oda jött hozzám.
-Elnézést, segíthetek?
-Igen. Elveszett egy arany nyaklánc, rajta hüvelykujj nagyságú smaragdmedállal és azután nyomozok. Nem látta véletlenül?
-De igen, éppenséggel minthogyha láttam volna egy embert egy ilyen nyaklánccal a nyakában, a fürdőnél. Épp onnan jövök.
-Köszönöm szépen. Ezzel nagyon sokat segített.
-Szóra sem érdemes. -majd elmosolyodott.
-Indulok is. Viszlát!
-Viszlát! Örülök, hogy segíthettem!
Kimentem a kórházból és el is indultam a Fürdő felé, miközben egyre jobban hajtott a  kaland vágy.

// Na, tehát, akkor ahogy megbeszéltük: Szorítkozz a saját karaktered írányítására. Valamint a Bunshin no jutsu egyszerű illúzió, az nem a Kage Bunshin no jutsu. ^^ //

Meglepődésedet hidegvérrel és rezzenetlen arccal próbáltad álcázni a Hokage színe előtt. Hogy mennyire sikerült, arról nem igazán tudsz meggyőződni, bár van egy olyan érzésed, hogy nem sültél fel. Nem tudod, honnan van ez a gondolat, mindenesetre megnyugtató, nemdebár? 
Gondolat gondolatot követ és nem is teketóriázol sokat elindulsz a Korház írányába, tudva, hogy ez az egyetlen biztos nyom a kezedben. Igazából más információt nem is nagyon kaptál, ami csak nehezíti a dolgodat. Igaz, lehet azért nem tájékoztattak bővebben, mert munkaadód sem tudott többet. Lehet, ki tudja.
Odamész a recepciós hölgyhöz és megkérdezed tőle, látta-e a keresett nyakláncot. Ő kedves hangon, bájos mosollyal az arcán, válaszol:
- Sajnálom, de nem. Ma már egy idősebb hölgy is érdeklődött utána. A Fejpántodból ítélve téged utasítottak, hogy megtaláld? Igen, néz szét nyugodtan, de ne zavard a betegeket, oké?
Hangja aranyos és érezhetően jó szándékú. Még rád néz és int is, hogy sipirc, eredj keresni. A Lány fiatal volt és szép. Mindenesetre, neked most más dolgod van. Létrehozol két bunshint, de azoknak nem sok hasznát veszed, tekintve, hogy mindössze illúziók és sem beszélni, sem érinteni nem tudnak. Ráadásul egy perc a maximális élethosszúk, esetleg kettő. Végül egy lpcsőfordulóban meglapulsz, mert érdekes dologra leszel figyelmes. A fölötted lévő lépcsőn - ahonnan nem láthatnak téged - egy beszélgetés foszlányai jutnak el hozzád:
- Meg van a szajré?
- Meg ám, ebből meggaz... Á, doktor úr, hogy van?
Jól halhatóan valaki egy ajtón át rájuk bukkant.

//Danzounak - küldetés lezárása//

A küldetésünk részben sikeresen végződött, részben nem teljesen, de legalább egy fontos dologgal bővítettük Konha ismeretanyagát. Ugyan elindultunk a házak közé, de hamarosan arra "ébredtünk", hogy Neji fog minket, mert ahogy sejtettem genjutsuval volt dolgunk, de hát néhány körülmény talán valóságos volt és hát dolgokat Neji is bizonyos szinten enyhítő körülménynek vette. Mivel szerencsésen megúsztuk a dolgot, így jött az unalmas rész, vagyis a terület átvizsgálása. Ahogy lassan haladunk Moon is megkerül igen csak elgyötört állapotban. Egyszerre örültem és sírtam, mert meg lett a társam és mert szegény ennyit szenvedett. Az örömteli találkozás után folytattuk a felderítést és hát sikerült megtalálnom az elveszett cuccaimat is visszaszereznem, bár egy kicsit hiányosan. Szerencsére elkapjuk a nukenint, így visszatérünk konohába, hogy jelentést tegyünk és megkapjuk a kötelező orvosi ellátást.

//folytatás következik//

 
Hiába minden tervezés hogyan is kéne megszabadulni a viharfelhőtől a végén csak mindketten berohantunk a romos házak közé. Majd a felhő szerte, foszlott és Neji karjaiban találtunk magunk. Elsőre nem is értettem, hogy lehetséges ez majd rá kellet jönnöm azon a lehetőségen siklottam át ami a senseiemnek a legelső dolga volt, hogy felhívja rá a figyelmem mikor bekerültem a csapatába, egy genjutsu. Viszont Neji szerint voltak enyhítő körülmények a baklövésünkben. Ezután különválva kutatni kezdtünk, én és Neji összesen 3 foglyot találtunk, akik azt vallották ”tisztességes” dolgozó polgárai az országnak. Akira pedig rátalált kedvencére, és a többi eltulajdonított holmijára. Majd elindultunk konohába a három rabbal, az elfogott nukeninnel, és a két társával illetve azok hulláival. A faluba megérkezve jelentést tettünk, így már csak egy orvosi vizsgálat maradt hátra.

Még csak pár napja vagyok Konohában, de már halálra unom magam. Állandóan azt várom, hogy valamilyen információ érkezik Sunagakure-ből, de még mindig csak annyi, hogy az ellenség irányítása alatt van... Ezen kívül még sikerült kinyomoznom, hogy egy sunagakurei csapat ellentámadásba kezdett. Én pedig tehetetlenül ücsörgök a szövetséges faluban. Talán ez volt az oka, amiért ide jöttem, a kórházba. Először csak arra gondoltam, hogy besegítek a betegek ápolásában, de utána megvilágosodtam! Keresek egy medikust, aki megtanítana egy két dologra. Akkor sokkal jobban ki tudnám segíteni az embereket. Akár még olyan híres is lehetek, mint Chiyo sama!
- Elnézést, szeretnék medikus dolgokat tanulni! - állítok meg egy kórházi dolgozót. Így első ránézésre nem tudom megállapítani, hogy shinobi-e, de ha szerencsém van, akkor útba igazít és valaki tanít nekem ezt-azt.
- Szeretnék medikus jutsut tanulni, hogy segíthessek másokon! - nyomatékosítom a szándékomat. - Esetleg tud valakit, aki szívesen vállalna? - érdeklődöm.

Elsőre sajnos nem járok túlzott sikerrel, de legalább az orvos útba tudott igazítani. Így hát elégedetten felszaladok az emeletre, majd megkeresem a szobát. Az ajtaja előtt kissé idegesen megállok pár pillanatra. Először is kifújom magam, hogy ne lihegve kelljen majd beszélnem. Amint lehiggadok eléggé, bekopogok és várom a választ. Szerencsémre hamar jön az invitálás, így már be is megyek. Amint belépek, egy vörös nőt látok meg, aki azonnal beszélni kezd. Hirtelen kicsit soknak tartom a lerohanását. A származásomat illetően bólintok egyet, majd mire feleszmélek, már két kérdést is feltett nekem.
- Nos, szívesen készítek neked báb végtagokat, amelyeket a pácienseidnek adhatsz, ha medikus képzésben részesítesz! - válaszolok azonnal határozottan. - Tudnál segíteni? Ígérem nem megyek majd az idegeidre! - mosolyodok el. Izgatottan várom a válaszát, jó lenne valamihez kezdeni Konohában.
- Esetleg adhatok neked egy kis bábos előadást... - javasolom neki másik ötletemet nem annyira lelkesen. 
Szeretek bábmesterkedni, viszont a tudásomat nem mások szórakoztatásában akarom kamatoztatni. Néha becsúszhat olyan feladat, de sokkal jobban szeretném, ha harcban kellene megmutatnom mit tudok kezdeni a bábokkal!

Nagyon reménykedek abban, hogy a kunoichi a bábelőadást választja, de sajnos jobban érdeklik a művégtagok. Ezután kinéz az ablakon, azt követően pedig elővesz egy könyvet. A szavaira bólintok egyet, nekem ez a hely is megfelel a tanuláshoz. Voltam már rosszabb helyen is, ez igazi nyaraló ahhoz képest. 
- Leginkább azért szeretnék medikus dolgokat is tanulni, hogy ne csak harcok alatt legyek a hazám és szövetségeseink hasznára. Elvégre még meglehetősen gyenge vagyok, komolyabb küldetésre nem tudnak küldeni. Medikusként viszont elláthatok kisebb sérülteket, így az igazán nagyok foglalkozhatnak a komolyabb betegekkel, sebesültekkel. Illetve, ha úgy vesszük, a medikus képzés alatt jobban megismerhetem az emberi testet, ami a saját bábjaim felépítésében is segíthet! Lényegében ez az indokom - felelem mosolyogva.
A válaszommal nem igazán foglalkozik, csak egy bólintással nyugtázza, majd jelzi hogy foglaljak helyet. Minden szó nélkül engedelmeskedek, majd ránézek a könyvre, amit elém tol. Két embert látok rajta, az egyiken a csontok és a főbb izomzat, míg a másikon a szervrendszer látható. A kunoichi szavaira felnézek, majd bólintok egyet.
- Rendben Kotone! - válaszolok.
Ezt követően megköszörülöm a torkomat. Az első képre ránézve alaposan átgondolom, mit is tudnék elmondani.
- A felnőtt emberi csontváz körülbelül 206 darab csontból áll. Az újszülöttnek 270 csontja van, azonban ahogy idősödünk, egyes csontjaink összenőnek. Megkülönböztetünk hosszú, rövid, lapos és szabálytalan alakú csontokat. A csontokat ízületek vagy varratok kapcsolják össze. Rugalmasak, de szilárdak. Lényegében minden csont egy-egy szervnek tekinthető, aminek megvan a szerepe a csontváz rendszerében. Az izmok összehúzódásra specializálódott szövetből felépülő szervek. Az izmok vagy a szervezet helyzetváltoztató mozgásáért, vagy a belső szervek mozgásáért felelnek.
Több szerv összehangolt működésű szerv szervrendszert alkot. Például az emésztőrendszer alkotásában részt vesznek a következő szervek: a nyelv, a fogak, a nyelőcső, a gyomor, a belek, máj stb. Az egyes szervek/szervrendszerek összessége alkotja a szervezetet. A szervrendszerek: csontváz-, izom-, keringési-, idegrendszer és érzékszervek. - ezután elhallgatok picit és várom, hátha megszólal a kunichi.
- Azt hiszem ennyi lenne! - közlöm vele és várom a továbbiakat.