Re: Konoha kórháza

**Tsuuzoku Tomoe** Szomb. Feb. 04 2017, 20:14

Sajnos nem úgy jött össze a dolog ahogy szerettem volna, mindegy legalább Kato elment. Neki most jobb ha nem hallja még egyszer ezt. Monológom végén Nora halk hangja hallatszódik a sálja alól, mégpedig azt mondta, amit én direkt kihagytam.
-Nora!- csapom hátra a fejem bennmaradt társunk felé -Mai*. - sóhajtom el magam- Igen tényleg mondta még ezt is.
Kendo látszólag gyakran kap ilyen kijelentéseket az apjától, mert mind kiderül az a férfi valóban az édesapja volt. Folytatva a témát válaszolok Kendo kérdésére, ezzel végre elmondva az apám kilétét a többieknek.
-Nos ha jól sejtem a “Ken” nevű illető valóban az apám lesz. A neve Kenzen, Tsuuzoku Kenzen és hát valljuk be, a Ken rövidítés illik rá. Ahogy neked nem ismerős az én apám neve, úgy nekem se a tiedé, de ami a lényeg, hogy mégis honnan ismerhetik egymást. Ez gondolom téged is érdekel… -mély levegőt véve folytatom tovább- Az én apám is a konohai ANBU tagja, feltehetőleg innen származtatható a kapcsolat. Kérdésedre válaszul pedig, nem mondott semmi mást. A másik pedig, én sem értem, hogy én miért nem fekszem ott a szomszéd ágyon. Erről kérdeztem a sensei-t de már nem tudom, hogy miféle választ adott. Kissé elvolt borulva az agyam és hát nem úgy figyeltem ahogy kellet volna. Gyere segítek felülni.
Felkelek a székből és átkarolom társamat a hóna alatt, finoman próbálom felhúzni, hogy ne okozzak se neki, se magamnak fájdalmat. Miután sikerül kényelmes helyzetbe tenni őt visszaülök az előbbi székre.
-Nem tudod mi dolga az apádnak a Sensei-el?

*Mindegy.

Miután az első papírocska meggyullad a sensei egy hosszabb monológba kezd. Mesél nekem az elemekhez kapcsolódó belső érzelmekről, arról, hogy a hozzám hasonló Katon eleműek általánosságban milyenek. Teljesen magamra ismertem, elég ha csak a délelőtti reakcióimat nézzük.
~Katon mi? Pusztító tűzlövedékek és előtörő lángok mindenhol.~
Ezt követően a Sensei, két év alatt először, mesélni kezd magáról. Arról, hogy Ő milyen elemeket is tud mesélni, valamint, hogy ezek valóban leírják a belsőjét, a jellemét.
~Hihetetlen. A Sensei már az első év óta tanít minket napi rendszerességgel. De most… most először mesél magáról. Mi történhetett? Miről beszélhetett Kendo apjával? Ez a hirtelen délutánonkénti edzés, az, hogy megnyílt előtte, még ha csak egy nagyon picit is.~
Pont mire elkezdenék okfejtésekbe bonyolódni a Sensei feleszmélve, hogy miféle vizekre kezd evezni, hirtelen témát vált. Egyszer csak egy kézjelet formál meg, vele egyszerre mondom magamban a nevét.
~Tora.~
Először azt hiszem,, hogy gyors egymásutánban többet fog elmutatni, de nem így lesz. Olyan érdekességeket kezd el mesélni a kitartott kézjelről, amiket még a könyvekben sem olvastam. Ugyan ezt megteszi másik két pecséttel, a Tatsu és az Uma kézjelekkel. Mindhárom egy nagyon fontos alapköve a Katon elemű technikáknak. A Sensei újabb lapokat vesz elő és átnyújtja nekem őket. Arra kér, hogy most ezekbe áramoltassam bele a chakrámat. Végighallgatva a beszédét egy egészen új értelmet nyert bennem a chakra mint fogalom. Buzgón vágom zsebre papír köteget az egyiket pedig a Tigris jelének megformázása után a két mutató ujjam közé szorítom végül lehunyom a szemem.
~Tűz… Melegít, éget, perzsel, elporlaszt, hamuvá változtat. Egy erdő tűz, mely hatalmas területeken végez mérhetetlenül nagy pusztítást, lényegében se perc alatt. Egy gáztűzhej lángja, mely melegségével segít az ételek elkészítésében. Egy gyertya lángja, mely a sötétben is fényt ad. Az erdő közepi kis tábor tűz, melyet körbe ülve melegíti az embereket. A Sensei öngyújtója, mely egy apró szikrából csinál lángot. Ahogy az az öngyújtó úgy ez a papír is lángra kap. Látom magam előtt, ahogy a lap elég a két kezem között. Koncentrálj, áramolj, égess... ~ Vezetem végig magamban ezeket a gondolatokat miközben chakrámat vezérelve, a papírba irányítom azt. Érzem, ahogy a papírba megy a chakra, de nem történik semmi. Kinyitom a szemem és felnézek a Senseire, talán mégsem vagyok olyan tehetséges mint hittem. Ekkor egy gondolat nyúlvány fut át az agyamon.
-Sensei! Megnézhetem az öngyújtóját?
Ha Shugaku-sensei átnyújtja azt, én a kezembe veszem és meggyújtóm egyszer. Feszült figyelemmel kísérem végig ahogy a szikra belobbantja a lángot.
~Még egyszer!~
Visszaadom a kölcsön vett eszközt és újfent lehunyom a szemem, ezúttal a Ló jelét formázom meg és ugyan úgy a két mutató ujjam közé szorítom a lapot.
~Pontosság, chakrakontroll. Áramolj, lobbanj be…~
Utasítom a chakrám az elmémben miközben elkezdem a papírba vezetni azt.
~... és égesd el azt a lapot!~

Hirtelen kinyitom a szemem és felrántom a fejem, a fejben kiadott parancsra a Katon elemű chakra működésbe lépett. Az ujjaim között pihenő papír sarka parázslani kezd ami fokozatosan terjed tovább, figyelemmel kísérem ahogy felperzseli a lap felét majd eldobva azt megválok tőle.

Jiraiya Csüt. Feb. 09 2017, 15:49

// Hyuuga Shakaku - Villámjáték és a megszokott +10 Chakra a késésért ^^"""""""""" A minőségért elnézést kérek, most nagyon le vagyok eresztve. //

Niyo Yuuki meglehetőségen kísértetiesen hasonlít húgára, annyi különbséggel, hogy nőies idomai sokkal teltebbek, valamint a kéklő szemei nem annyira nagyok, mint az apróságnak. Elnézve Okamin, Ő sem ismeri igazából a fiatal hölgyet, aki némileg ferde szemmel néz a vörös hajú jövevényre. Nem különben Sora, akinek láthatóan egy igencsak rakoncátlan ér szinte kidagadt a halántékán, amikor paprikavörösre változott a feje Shakaku szavainak hallatán, mégsem szólalt meg. Egyszerűen csettintett egyet vékony, nőies, finom ujjaival és egy rózsaszín füstfelhő kíséretében, egy meglehetősen "úrnőies" trónt "varázsolt" elő a semmiből a szoba egyik sarkába, melybe le is dobta magát.

- A nevem Okami.

Mondja egyszerűen a férfi, aki a szobát kezdi elemezni, de Yuuki továbbra is csak ráncolja a szemöldökét. Nem bírja tovább, megszólal.

- És a te neved drágám?

Kezdi mézes mázosan, összekulcsolva kezeit. Arcáról tehetségtelenül próbálja meg leplezni a hasonló dühöt, mint ami Sorát is környékezi, ám ezzel a hamis, erőltetett mosollyal, amivel lobbanékony természetét próbálja meg leplezni nem menne semmire, még egy óvodás megtévesztésénél sem. Mégis azt hiszi, hogy Shakaku nem fogja észrevenni...

- Óh, Onee-chan, ne is törődj vele, sajnos teljesen HIBBANT! - Megnyomva a jelzőt, nem képes tovább türtőztetni késztetését a gyerekes kirohanásra, felpattantva a trónjából kezeivel kapálódzva, hadarva pattog - Mégishogyképzeled, hogy nekimegadodazengemilletőtiszteletet hátennyitjelent a barátságunktelangaléta üresfejú ku...

- SORAAAA!!!

Shakaku számára alig volt követhető a mozdulat, melyet Yuuki indított húga felé... A mozdulat, amellyel nemes egyszerűséggel csak arcon rúgta, a kis szőkeség pedig beborulva a trónjába, hátradőlt benne az említett objektummal együtt... Csak kecses, tűsarkús lábai álltak égnek a szék által támasztva. Az egyik megrándul, majd mindkettő elernyed.

- Na hát akkor.

Igazítja helyére az egyik kósza hajtincset, miközben egy, most már valamivel hihetőbb mosolyt kanyarint az arcára. A vér szépen lassan kiszökik az arcából, a düh minden jelét eltüntetve maga után.

- Miért is jöttetek ide?

Kérdi Shakakut.

Jiraiya Csüt. Feb. 09 2017, 16:19

// Tsuuzoku Tomoe - Villámjáték --> Ez a mennyiség a karaktered fejlettségi szintje miatt fogadható el elemfeloldásnak, amúgy többet kértem volna. //

Tomoe segítsége nem volt éppen Kendo ínyére való, de nem tudott mit tenni, rá volt szorulva a fiúra...

- Nem tudom. Talán csak behívta őt, hogy beszéljenek az esetről.

Mondja Kendo, szemében azonban aggodalom látszik. Mintha kínosan érezné magát a témától.

__________________________

A Sensei szemlátomást meglepődik azon, amit Tomoe csinált.

- Ez... Ügyes. Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan menni fog neked.

Mondja, majd elnéz a többiek irányába. Tomoe is jól látja, hogy Kato most a Sensei-t rohamozza sorozatos Taijutsu támadásokkal, míg Nora lótuszülésben ül és a Kos kézpecsétet megformálva vár. Mindketten edzenek és fejlesztik a képességeiket, ahogyan Tomoe is.

- Úgy tűnik, hogy a többiek is egészen jól haladnak. De még mindhármótoknak van még mit tanulnotok.

Ahogyan ezt kimondta, elmutogat egy villámgyors kézjelsorozatot, majd hátat fordítva Tomoénak a tisztás másik felét célozza meg. Mutató és középső ujját a szája széle mellé emeli, majd kifújja a levegőt, az eredmény pedig egy hatalmas méretű tűzgolyó, amely átvágva az óriási méretű tisztáson, mire a végére ér, teljesen eltűnik. Tomoe felé fordul.

- Katon: Goukakyuu no Jutsu // Tűz Elem: Nagy Tűzgolyó Technika. A technika egy erős tűz elemű technika, aminek jelentése is van. Konohában ez annak jele, hogy tehetséges Ninjának számítasz. Nem valószínű, hogy létre tudod hozni, de próbálkozz meg vele. Egy napot kapsz az elsajátítására. Ez azt jelenti, hogy a holnapi Akadémiai órák alól fel vagy mentve és pontban ilyenkor visszajövök hozzád.

Ez után a sensei sorban, elmutogatta Tomoénak a kézjeleket.

- A technika lényege, hogy nagy levegőt véve a chakrádat a tüdőbe koncentráld, majd keverd el a levegővel. Eközben a szádhoz is koncentrálj némi chakrát, majd amikor a levegő távozik, egyszerre alakítsd át a Chakrádat tűzzé. Kezd kicsiben és haladj a nagyobb és nagyobb lángok felé. Ne feledd, hogy ha folyamatosan fújod ki a levegőt, akkor egy fenntartott, nem mozgó, hanem egy helyben lángoló tűzgömböt hozol létre, hogyha pedig egyszerűen csak "kiköpöd" és egyszerre kipréseled magadból a nagy mennyiségű chakrával vegyített levegőt, akkor a tűzgömb el fog távolodni tőled, ahogyan azt én is csináltam. Ez a módszer egyenlőre csak arra képes, hogy egy lángtömeget hozzon létre, de később, ha sokat gyakorolod, arra is képessé válsz, hogy hamuval keverd, hogy az általad alkotott hamu képezze a tűzgömb magját. Ezzel a becsapódás ereje és a tűzgolyó gyorsasága is megnő. Sok szerencsét Tomoe!

Mondta, majd megformálva egy kézjelet, eltűnt. Ha Tomoe körbenéz, látja, hogy a társaival is ugyanez a helyzet. Nora még mindig meditál, míg Kato szintén Tomoét figyeli, majd biccent felé és besétál az erdőbe. Valószínűleg egyedül akar gyakorolni.

// Szigorúan, egy Tanulás élmény hosszúságú Irományt kérek a technika tanulásáról. Hajnal 5-re megtanulod a technikát, tehát jóval Shukaku-sensei határideje előtt. Hajrá!
Minél kreatívabban írod le a tanulást, a jutalom is annál több lesz ^^ //

**Hyuuga Shakaku** Csüt. Feb. 09 2017, 16:42

[Jiraiya]

Az ívelt szemöldökei szinte kiszaladnak az űrbe, mikor arcára megrökönyödés ül ki; hitetlenül pislog a két szőkére. A hasonlóság kísérteties, továbbá egyáltalán nem megnyugtató.
– Ha az egy trón, akkor meg sem merem kérdezni, minek vagy az úrnője... – Sokkal inkább magában és magának motyog, habár szavait az összes jelenlévő tökéletesen hallhatja. Fejét végül a talán idősebbnek tűnő szőke felé fordítja, minden további nélkül mérve őt végig, mintha éppen egy körre akarná kikérni. A gondolat talán annyira nincs is messze a valóságtól, hiszen a szája sarkában bujkáló mosolyról ugyan ő maga nem tud, de a többiek tökéletesen láthatják jelenlétét. Valójában teljesen képtelen kategorizálni érzéseinek túlnyomó többségét, valamint a testének reakciói is egészen idegennek hatnak – mintha számára ismeretlen nyelven szólnának az ösztönei, habár az is igaz, hogy a test nyelvét nem pont beszélni kell –, viszont az érdeklődése most sem hagy alá: Okami – Sora – Yuuki. Mind egészen különleges és különös egyéniségek, majdhogynem teljesen eltérő vonásokkal: míg a két nőben van valami finomság, ami valami veszélyessel keveredik, a férfi sokkal érdesebb élekkel rendelkezik, de nem lehetne elmondani róla, hogy egyáltalán nem lenne kifinomult.
A helyzet jelenlegi állása alapján jobb szeretne Okami oldalán maradni, hiszen a két nő eléggé élénk, talán törékeny tudatának túlságosan is. Talán épp ezért cövekelnek le a lábai Okami közelében, viszont a pozíció lehetővé tesi számára, hogy a magasabbnak tűnő szőke arcvonásait, azok rezzenéseit tanulmányozza; ugyan tudatosan nem tud hozzájuk tartalmat kötni, nem tudja a saját emlékeiből felépíteni az elméleteit, mégis az ösztönei, bármennyire is el vannak temetve a fojtó sötétség átláthatatlan rétegei alatt, képesek őt vezetni láthatatlan kezekkel.
Épp ezért talán nem is csoda, hogy feltűnik neki a nő némileg erőltetett mosolya; a körülötte lengő düh viszont egyenesen édes és csípős egyszerre. A különleges kombináció meglebbenti tudatának füstös függönyeit – tekintete mintha élesen, de talán szórakozottan villan. Figyelmeztetés volna talán, vagy esetleg kihívás, netalán csupán az érdeklődés jele?
– Hívj csak nyugodtan Hibbantnak, vagy akár Shakakunak, ha az jobban tetszik, drágalátos Yuuki-sama. Ennél több információval viszont nemigen tudok szolgálni. – Szemöldökeit összevontan sandít fel a mellette álló férfira. – De mondd csak; az összes kollégád... kollégánk ennyire... érdekes? – Talán bölcs dolog ennél nem kirívóbb jelzővel illetni a párost, bár tény, hogy jelen pillanatban az sem tartja kizártnak, hogy az egész fiaskó mindössze egy álom. Normális ember ugyanis nem varázsol elő trónszerű képződményeket – vagy igen?
~ Örülnöm kellene inkább a különleges magatartásuknak, hiszen jelenleg ők azok, akik el tudják vonni a figyelmemet helyiség berendezéséről... ennek nyomán viszont valóban felmerül a kérdés, hogy egész pontosan miért vagyunk itt? ~
– Bár abban reménykedem, hogy esetleg tudnál segíteni a problémámmal kapcsolatban, Yuuki-sama: nem emlékszem a múltamra, ami... gondolom, mondanom sem kell, igencsak... kellemetlen. Bármennyire is meglepő, vagy legalábbis én annak érzem, jelenleg még csak le sem tudnám írni, mit érzek ennek nyomán... Esetleg talán ehhez lehet köze a látogatásunknak? Vagy talán ahhoz, hogy állítólag borzalmasan nézek ki. – Éles tekintetével egyenesen leszúrja a miniatűr szőkét.

Jiraiya Csüt. Feb. 09 2017, 17:59

A magasabbik szőkeség arcába újfent vörösség kerül, ám ezúttal teljesen más helyekre koncentrálódik és nem a teljes feje lángol. Elpirult.

- Jajj, drágaságom, nehogy magadra vedd ennek a szobacirkálónak a szavait!

Mondja, miközben valódi aggódással a szemében közelít Shakaku felé, aki egyre inkább formálódik. Pontosabban, úgy tűnik, mintha valódi személyisége lenne... Legalábbis a körülötte történő események érzéseket, gondolatokat gerjesztenek benne, amik maguk alkotják a személyiséget. Elvégre a megtapasztalások azok, amiktől egyedi az ember, mindenki mást tapasztal meg, vagy ha nem is igazán, akkor is más gondolatot, más erősségű és jellegű érzelmet gerjeszt benne. Eme személyiségformálódás teljesen egyéntől függő a kérdés csak az, hogy Shakaku esetében a körülmények formálták az emlékezetkiesése előtti jellemét, vagy pedig mindig is saját magát adta? Hiszen ha csak a körülmények formálták akkor most is azok hatnak rá, ha viszont nem, akkor minden benyomás hatására a saját, igazi Énje fog megnyilvánulni testén, lelkén, gondolataiban és szavaiban.

Ahogyan Yuuki-sama közeledett, Shakaku úgy szólt Okamihoz, mire a nőszemély megdermedt. Arca elhűlt, szinte fakó kékké változott, mintha csak egy hulla lenne... Egyik pillanatról a másikra Ő is egy sarokban kötött ki, arccal a falnak... Szinte láthatóak voltak a viharfelhők körülötte, mintha az egész lényét körbelengte volna a letargikus miazma.

- Őrültnek tart... Pedig én... Meg próbáltam jó benyomást tenni.

- Óh ne is figyelj oda Yuuki, biztosan mindent megtettél.

- Ha így folytatom... Azt hiszik, olyan vagyok, mint Sora.

- Végünk van...

- Nem aggódjatok már, minden rendben lesz.

Motyogja maga elé, alig hallhatóan, miközben hangja alig-alig de azért mégis változik valamennyire, de leginkább mélyül vagy magasodik. Ami közös bennük: Mindegyikőjükben pánik érződik.

- Nos... Sora meglehetősen különös jelenség, de a szakértelme megkérdőjelezhetetlen. Azt viszont nem tudtam, hogy van egy nővére.

Úgy tűnik, hogy Okami az egyetlen - Shakakun kívül (vagy nem...[?]) - normális személy ebben a helyiségben és bár Ő ugyanannyira nem érti a történéseket, mégsem foglalkoztatják annyira a komikus jelenetek.

A Vöröske szavakat intéz a még mindig letargikusan magában beszélő Yuuki-sama felé, aki ez után, mintha egy szempillantás alatt változott volna meg, azon nyomban ott termett és a lány törékeny, - na ne viccelj - puha és sima kezeit szorongatta, simogatta, miközben a szemébe nézett.

- Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy segítsek neked Hib... Izé, Shakaku! Ne aggódj, a kinézeteddel semmi gond sincs, de a buksidon segíthetünk!

És amilyen hirtelenjében a Vöröske elé került, olyan hirtelen és izgatottan ugrott a szekrényeihez, fiókjaihoz. Sorjában szedte össze a hozzávalókat, amiket aztán a békaboncoló asztalra tett - igazság szerint rádobott a döglött békára - és elkezdte őket felvágni, megtörni, megnyomkodni. Eközben vizet és valami sárgás, ammónia szagú folyadékot hevített.
Shakaku érzett minden illatot. Furcsa volt, de érezte az összes hozzávaló illatát és bár nem tudta, hogy mik azok, de valahogyan a szaguk alapján ösztönösen érezte, hogy mire valóak.

- Ez az! Egy kicsit ebből, egy kicsit abból! - Egy fekete porfelhő pukkant fel. Yuuki teste ledermed egy pillanatra, majd keze egy villámgyors mozdulattal hatol bele a fekete felhő belsejébe és hessegeti el, miközben lopva hátra pillant - Hehehe. Mindjárt készen vagyok!

Mondja, majd folytatja a kotyvasztást.

- Ooooooo. De fáj a fejem... Mégis mi történt?

Kérdi a feltámolygó rózsaszínség, kinek arcába némi pír szökött, szeme álmos és fáradt, kissé könnyes. Nagyon aranyosnak néz most ki. Kicsiny, ökölbe szorított kezeivel megdörzsöli szemeit és körbenéz. Szemei hirtelenjében szikrákat hánynak, skarlát fejéből szinte gőz szökik ki, a levegő kavarogni kezd körülötte.

- Baj van!

Szól Okami, majd azzal a mozdulattal ragadja meg Shakaku kezét és tépi fel az ajtót, majd húzza magával nagy lendülettel, olyan lendülettel, hogy a leányzó elbotlik, Okami pedig nagy lendületében nem képes megállítani a feléje vetődő lányt, így Shakaku ledönti a lábáról a szikár férfit, teljesen ráesve.

*BUMM!*

Az ajtó szerencsére becsapódott, Óriási robbanás rázta meg a kórház alaksorát. Ez azonban talán semmis, ugyanis valami történt. Mint azt már sokan tudják, hogyha egy hirtelen esemény hatására két szempár találkozik, szinte egymásba révednek és képtelenség őket egymástól elszakajtani. Ilyenkor olyan, mintha eltűnne a külvilág, hogyha mind a ketten ezt a hirtelen "sokkot" élik át, figyelmük csak egymás tekintetébe kapaszkodhat. Mintha egy pillanatra, egybe olvadna a lelkük...

A csöppnyi lány egyik testrésze vagy részlege sem ér a talajhoz, teljes egészében elterül a kemény, izmos és széles mellkasú férfin, aki teljes tudatlanságba tartja résnyire nyitva viszonylag kicsi, de telten vöröslő ajkait. A barna szemek döbbenten pislognak rá.

- Elnézést.

Mondja, miközben Shakaku még mindig rajta fekszik. Feltehetően a férfi várja, hogy lekászálódjon róla.

**Tsuuzoku Tomoe** Csüt. Feb. 09 2017, 18:11

Kendo arcát elnézve úgy döntök, hogy jobb ha más témát dobok fel, lehetőleg jó gyorsan. Pár másodpercnyi csend és bambulás után, mely idő alatt végig a fejemet töröm, végül eszembe jut valami.
-Mindegy is. Van szükséged bármire? Boltból valamire? Ennivalóra? Rágcsára? Innivalóra esetleg? Mond nyugodtan ha kell valami, hozok neked.
Kezdem intenzív kérdezősködésbe, majd egy bátorító mosollyal pillantok barátom szemébe. Nem elég neki, hogy kórházba került, még én is tetézem a gondterheltségét. A legkevesebb amit megtehetek, hogy ha kell neki valami, azt beszerzem neki.

Miután megperzselem a papírt és felnézek a Senseire, enyhe, alig észrevehető, de mégis leolvasható meglepődöttséget vélek felfedezni az arcán. Egy tőle megszokott, burkolt dicséret után a többiek felé tekint, követem a példáját. Nora egy helyben ül, miközben a Kos jelét tartja, minden bizonnyal koncentrál, hisz a lótuszülés és a kézjel is erre utal. Az elötte ácsorgó Sensei csak nézi és vár.
~Vajon milyen lehet egy Genjutsu edzés? Mi zajlik most Nora-ban?~
Kato mint mindig remekel, nagyin illik hozzá a Taijutsu, valamint egész ügyes is benne. Folyamatos ütésekkel kínálgatja az Ő tanítóját, gyerek szemmel úgy nézhet ki, hogy Kato fölényben van, pedig az igazság messze áll ettől. Shinobi szemekkel látszik, hogy a jóval képzettebb Sensei könnyűszerrel védi az ütéseit. Mégis, mintha egy elismerő pillantást vélnék felfedezni az arcán, de lehet csak képzelem. Enyhén tátott szájjal figyelem két társam, még akkor sem pillantok el, mikor Shugaku-sensei megszólal. Csak akkor térek magamhoz a bambulásból, mikor szemem sarkából intenzív mozgást veszek észre. Osztályfőnököm gyors pecsét mutogatásba kezd, majd sarkon pördülve hátat fordít nekem. Egyet ellépve oldalra biztosítom magamnak, hogy lássam a mutatványt. Egy mély levegő vétel után, szája elé emeli kezét. Talán a mutató és középső ujja volt kinyújtva, de ebben nem vagyok biztos, hisz nemsokkal ezután egy hatalmas tűzgömböt lehel ki a száján. Reflex szerűen oda kapom a alkarom a homlokomhoz, hogy eltakarjam szemem a jutsu által keltett, vakító fénytől. A létrehozott tűzgolyó gyorsan száguld, egészen át a tisztáson, mígnem elfogy.
~Dehisz ez… ez…~
-Katon: Goukakyuu no jutsu.
Fejezi be a Sensei a gondolat menetem, majd a technikáról kezd magyarázni. Mikor megtörténik bennem a felismerés, hogy ezt most épp meg akarja tanítani, sietve felrázom magam. Szerencsére az értékes információkat elkapom, így némiképp könnyebben kezdhetek neki. A kézjelek memorizálása után elkezdem magamban ismételgetni azokat. A mondandója végeztével újfent kézjelet mutat fel, majd eltűnik. Elkerekedett szemekkel nézek magam elé, hogy most mégis hova ment. Elkapva a fejem oldalra feltűnik, hogy barátaim is ugyan így jártak. Katoval egymást bámuljuk, látszik Ő sem érti, hogy most mivan. Nora-t egyáltalán nem érdekli a dolog, nem is zavartatja magát, még azt is megkockáztatom, hogy fel sem tűnt neki a Sensei-ek távozása. Kis csodálkozás után ráeszmélünk mindketten Kato-val, hogy ezek bizony nem jönnek vissza. Meg nem tudom, hogy mit képzeltünk, Shugaku-senseiről van szó, csupán a feltételezés, miszerint majd szépen végigedz velünk pár órát, hibás volt. Lényegtelen, Kato biccent egyet a fejével, majd beveti magát az erdőbe. Most vagy elment, hogy nyüstölje a sensei-t, vagy valamelyik fával fog gyakorolni.
~Na szóval. Aztmondta, hogy holnap ilyenkor lesz itt. Vagyis huszonnégy órám van megcsinálni a technikát. Holnap nem kell bemennem az Akadémiára, de ettől függetlenül otthon ugyan úgy nem szóltam, hogy este nem megyek haza. Na ezért én mit fogok még kapni. Na de most nem ez a lényeg, kézjelek, levegő be, chakra a tüdőbe és a szájhoz, kifúj és közben belobbant. Próbáljuk meg!~
Elmutogatva egymás után a hat kézjelet testemmel hátradőlök, hogy minnél több levegőt tudjak beszívni. Elkezdem mellkasom felé irányítani a chakrám, majd mikor már nem bírom tovább tartani előre dőlök és kifújom a levegőt. Persze nem történik semmi, hogy is történt volna. Életemben először láttam a technikát és azt várja, hogy megtanuljam. De ennyitől nem adom fel, sokkal célravezetőbb, ha rész feladatokra bontom az egészet. Azokat külön külön begyakorolva, végül összerakva nagyobb az esélyem a sikerre. Első lépésként nem árt a kézjelek alapos ismerete.
~Kígyó, kos, majom, vadkan, ló, tigris. Kígyó, kos, majom, vadkan, ló, tigris. Kígyó, kos, majom, vadkan, ló, tigris. Kígyó, kos, majom, vadkan, ló, tigris. ~ Mondom magamban a kézjelek neveit, miközben mutogatom őket. Először nagyon lassan, komótosan, hisz most még csak memorizálom. Nagyjából három, négy nagyon lassú elmutogatás után, szépen fokozatosan elkezdek gyorsítani a tempón. Ha most valaki erre fele járna nem látna mást, mint egy fűben ücsörgő, mozdulatlan gyereket, aki takarja az arcát, meg egy lányos kinézető, magában motyogó, kézjeleket formáló fiút. Sajnos a magában motyogó is igaz rám, mivel a pecsétek megalkotása közben elkezdem kimondani is a nevüket. Olyannyira koncentrálok arra, hogy megjegyezzem őket, valamint, hogy képes legyek minnél gyorsabban elmutogatni, hogy észre se vettem magamon azt, hogy már hangosan beszélek. Nem is tudom mennyi ideje állhatok egy helyben, mikor már úgy vélem, hogy eléggé gyors a formázás. Kinyitom a szemem és egy mély felsóhajtás után lehuppanok a fűbe. Az érkezés erejét fenékkel tompítom, és kinyújtóztatom a lábam.
~Fel se tűnt, hogy már zsibbad. Mióta gyakorolhatom én ezt?~
Teszem fel magamban a költői kérdést, amire úgyse kapok választ. A nap már lebukóban van, hisz nem látni a fák fölött. Megrázva elfáradt végtagjaim magam és lótuszülésbe helyezkedem és belevágok az általam megalkotott második részfeladatba. A chakrámat kell a tüdőmbe koncentrálnom, olyan mennyiségben, hogy az kellően nagy hatást fejtsen ki. Ezen nincs mit részletezni, egy helyben ülök és próbálom minnél gyorsabban oda irányítani a chakrám. Tisztába vagyok vele, hogy egy akció helyzetben nem lesz időm leülni és lehunyt szemmel koncentrálni, de most ez a legjobb amit tehetek. Jó párszor eljátszom azt, hogy a mellkasomhoz itányítom a chakrám, majd ha ez megtörténik feloldva a koncentrációt egyszerűen útjára engedem azt, vissza a testembe. Ezt ismételgetve, megint folyamatosan gyorsítok a folyamaton. Viszont az egyik ilyen összegyüjtés után nem engedem útjára, hanem csukott szemmel feltápászkodok és elmutogatom a kézjeleket. Hátradőlve mély levegőt veszek, melyet előre hajolva kifújok, hogy újra megpróbáljam a technikát. A hatás ismét ugyan az, semmi.
~Talán segítséget kéne kérnem Noratól. Ő nagyon jó a chakrakontrollban, biztosra veszem, hogy tudna segíteni.~ Rápillantok a koncentráló barátomra, majd lemondok a dologról. Nem akarom megzavarni, mert lehet, hogy pont most fog eljutni a technikája kulcsához. Sóhajtva egyet, érdekes gondolat fut át az agyamon.
~Mi van, ha nem elég a levegő?~
Elkacérkodva ezzel az ötlettel sietve futni kezdek. A tisztás szélén haladva megkerülöm azt, nem egyszer, nem kétszer, hanem négyszer. Hogy erre mi szükség? Talán kissé fáradtan, majd úgy veszem a levegőt, hogy az jó legyen. Sajnos nincs itt a Sensei, hogy kérdezzek tőle, így gyermeki fejemmel nem jutott jobb az eszembe. Végezvén a négy körrel, lihegve támaszkodok a térdeimen. Na most ha valaki látna tényleg idiótának nézne. Felegyenesedve újfent elmutogatom a kézjeleket, miközben végig összepontosítom a chakrám. Miután Tigris pecsétből szétszedem mély levegőt veszek, karjaimat magam mögé csapom, majd erőteljesen kifújom a levegőt. Az elért hatás fantasztikus, egyszerűen hihetetlen, még magam is meglepődök azon, hogy nem történt semmi.
~Na jó, még egyszer!~
Megint ugyan az a történet, megint a kézjelekel kezdek karöltve a chakra összegyüjtésével, melyet a nagy levegő követ, végül pedig a kifújás.
~Lobbanj!~ Hangzik el a fejemben a parancs szó, melynek hatására egy kisméretű, de annál nagyobb örömet okozó tűzgömb jön ki a számon.
-Sikerült…. sikerült! Megcsináltam!
Kezdek intenzív ujjongásba és ugrásába, már nincs sok hátra. Abba hagyva az ünneplést körbe tekintek magam körül és ráeszmélek valamire, ami kérdés formájában fogalmazódig meg bennem.
~Este van? Mégis mennyi ideje próbálkozhatok már itt? Mondjuk most, hogy így belegondolok… Már akkor is sötét volt mikor futottam. Ennyire el lennék foglalva az edzéssel? Már az se tűnt fel, hogy megy le a nap de, hogy még az, hogy már korom sötét van… Mindegy is. Még egyszer!~
Fellelkesülve kezdem el ismét a gyakorlatot, melynek hatása ugyan az mint az előbb, egy kicsi tűzgolyó. De nem csak a második próbának lett ez a vége, a harmadiknak is. Viszont ezután nem kezdek azonnal bele egy újabb próbába. Lihegve kapok a számhoz, melynek szélét kissé leforrázta a technika. Törölve egyet arcomon a felsőm ujjával, ismét lendületes mutogatásba kezdek.
~Koncentrálj! Sikerülni fog! Csak gyűjtsd össze a chakrád a tüdődnél, valamint a szádnál. Vegyél egy mély levegőt aztán pedig… Lobbantsd be!~
Az eredmény változatlan, talán mintha kicsit nagyobb lenne, bár ezt lehet, hogy csak a kimerültség okozta érzéki csalódás. Fél térdre rogyva simítóm meg, a mostanra már kisebb égési sérüléseket szerzett ajkaimhoz.
~Nem adhatom fel! Olyan közel van már! Csak még egyszer, ezúttal sikerülni fog!~
A szememben lángoló elszántsággal tápászkodok fel és állok meg egy viszonylag stabil terpeszben. Kezeimet magam elé emelem, majd elkezdem a kézjelek megformázását.
-Kígyó… kos... majom... vadkan... ló... tigris.
Mindeközben, chakrámat a kellő helyekre irányítom, a kellő mennyiségben, mely ezúttal picivel több mint az előzőknél. Felbontva a tigris pecsétjét két karomat odlalra emelve biztosítok nagyobb helyet a tüdőmnek, hogy még több levegőt fogadhasson be. Szokás szerint hátra dőlők picit, elkezdem összekeverni a chakrát a levegővel, majd amikor elérkezettnek érzem az időt belelendülök a dologba. Jobb kezemet újfent magam elé kapom, középső és mutató ujjaim kinyújtom, míg a többit behajlítva hagyom. Elmémmel utasítom a chakrám, hogy vegye fel a tűz tulajdonságait és lobbantsa be azt az átkozott levegőt. Végezetül pedig, szépen, fokozatosan, de mégis erőteljesen elkezdem kifújni a levegőt.
~Katon! Goukakyuu no jutsu!~
Az első tized másodpercben szimpla levegő jön ki, de azután a chakrám engedelmeskedve utasításomnak végre hajtja a rábízott feladatot. Számból egy óriási tűzgolyó keletkezik, mely folyamatosan egy helyben lángolva világítja be az éjszakai tisztást. Mikor elfogy a levegő és megszűnik a technika, látható lesz a megpörkölődött fű. Ez a tanúja annak, hogy megcsináltam.

**Hyuuga Shakaku** Csüt. Feb. 09 2017, 18:31

[Jiraiya]

– Te jó ég... és még én hittem magamról, hogy minden bizonnyal megőrültem... – Motyogja maga elé elkerekedett szemekkel, melyekben ismét csak értetlenség csillan. ~ Nincs jogom felhánytorgatni dolgokat, de ezek az emberek fognak nekem segíteni? Hogyan?! ~
Nagyot nyelve, egyre jobban elsápadva hallgatja Yuuki önmarcangolását, bár beletelik pár másodpercbe, mire rájön, hogy a fiatal nő igenis saját magával beszélget; a helyzet egészen komikus is lehetne akár, ha mondjuk nem rajtuk állna saját elméjének épsége. Így a helyzet kifejezetten kétségbeejtő.
– Kezdem azt gondolni, hogy itt mindenki különös; már csak arra várok, Te mikor kezdesz efféle tüneteket produkálni... – Pillant fel a férfira, mintha az éppen pittyegne a robbanás előtt.
A fiatal szőke nő által produkált váratlan hangulatváltozás tovább fokozza aggodalmát – miközben a tudatában folyamatosan mozgó, füstölgő sötétség is egyenesen megdermed, mintha nem tudná mire vélni a szituációt –, az általa használt alapanyagok és az általuk kifejtett kölcsönhatás láttán viszont egyenesen elhúzza a száját: érzi, amint a pánik keserű íze a nyelve hegyére kiülve keríti őt hatalmába. Valójában azonban a törpét észre sem veszi, ugyanis az új anyagok, szagok egyenesen hatalmukba kerítik érzékeit, valamint az őrült tudós perszona valahogy jobban lenyűgözi – vagy legalábbis letaglózza –, mint a feltápászkodó Sora; úgy tűnik, van még mit tanulnia. A méret ugyanis nem feltétlenül mutatja a veszélyességi fokot – bár ezt talán még ő maga is tudhatná, ha lennének emlékei.
A férfi azonban feltehetően bőséges tapasztalattal rendelkezik, ha a fiatalabb szőkéről van szó, ő ugyanis naprakészen cselekszik, míg ő levegőben szálló rongybabává van degradálva. A helyzet persze nem csak a fizikai értelemre terjed ki, hiszen jelen pillanatban azt teszi, amit mondanak neki, azt érzi, amire rávezetik, azt gondolja, amit elhitetnek vele – a szituáció már ezen a síkon is kellemetlennek mondható, de természetesen nem csoda, hogy ügyetlensége és tapasztalatlansága a mozdulataira is kiterjed. Vagy legalábbis mozdulatainak hiányára.
A férfi kezének érintése váratlanul érinti, emiatt összerezzen, viszont többre nem is képes, hiszen a következő pillanatban megbotlik és repül, mint egy papírrepülő a levegőben. Erre ugyan nem tud reagálni, ugyanis a teste és az elméje is lefagy egy pillanatra, de mikor ismét elkezdenek mozogni a fogaskerekek, óriásira nyílt szemekkel mered a férfi szemeibe. Nyelvével megnedvesíti alsó ajkát, ami most hirtelen mintha egyenesen kiszáradt volna.
– Nincs miért elnézést kérned... – Suttogja, miközben szemhéjai megrebbennek, mint a pillangó szárnyai. Ő viszont meg sem mozdul; érzi a férfi testét, annak melegét, bőrének illatát, ám mindezek ellenére (vagy talán pont ezért?) egyenesen megfagy.
~ Az őrültség fertőző... ~
– Miért van egy olyan érzésem, hogy ha akarnánk, el tudnánk intézni, hogy ez a két őrült békén hagyjon minket? – Kérdezi halk hangján, miközben még mindig nem mozdul a különleges helyzetükből. ~ És miért van egy olyan érzésem, hogy ha nagyon akarnánk, el tudnánk intézni, hogy ez a két őrült soha ne lépjen ki abból a helyiségből? ~

Jiraiya Csüt. Feb. 09 2017, 18:59

Zavarba jött volna? Igen... Fejét elfordítva pillant el, mindent megtesz, hogy ne kelljen a kínosan közel lévő lányra figyelnie, szavai mégis hagytak nyomot maguk után. De miért nem veszi észre? A Vörös hajú démon érzi a csípőjét nyomó dolgot, ami olyan kőkemény, akár a szikla, Okami mégsem érzi... Láthatóan gondolatok cikáznak a fejében, arca egyre vörösebb és vörösebb.

*PUUFF!*

Újabb csattanás, az acélajtó egy óriási rúgással nyílt ki, nekicsapódva a betonfalnak. Okami azonnal mozdul, bal karját a lány derekán kulcsolja át, jobb kezével pedig az ágyéka felé nyúl, pontosabban az ágyéka tájékán lifegő Tanto tartóhoz, ahonnan előrántja a kőkemény pengéjű, markolatában kerekített pengét! Egyazon fordulattal áll fel és állítja fel a lányt is.

// Ha akarsz Naka egészen nyugodtan ugorhat úgy, ahogyan Okami, sőt! Előbb is észre veheti a veszélyt és reagálhat rá! Bármi történik, a következő jelent zajlik le: //

Ahogyan ott állnak a nyitott acélajtónál, két kormos testű egyén emelkedik a magasba, egy makulátlan kinézetű, óriási mellű, halványan barnított bőrű, égszínkék szemű, hosszú, hullámos szőke hajú, széles derekú, meglehetősen hiányos, vagy éppen merész öltözetű nő vállán. Helyesbítve mindkét vállán.

- Térdre alattvalók! A bujaság istennője, a kocsmák réme, a férfiak álma, az egyéjszakás kalandok császárnője, Niyo Akume Megérkezett!!

Kiabálja állát felszegve, miközben óriási melle beleremeg a beszédbe. Arcára óriási, kihívó és egyben veszélyesen csábító mosoly ül ki. Egyenesen farkasszemet néz Shakakuval.

// Niyo Akume --> http://68.media.tumblr.com/8f8e049f1ddd2a7e26d16ab5d2fd47d1/tumblr_nxx7g1uEs01ut8bpwo1_250.jpg Ez a teljes kinézete és ruházata. //

Jiraiya Csüt. Feb. 09 2017, 19:20

// Tomoe - Elfogadva, felírhatod ^^ Szépen fejlődik az írásod, csak így tovább Smile

Már össze se lehet hasonlítani az első néhány posztodat a mostaniakkal. +11 Chakra. A kórházban már nem történt vagy történik semmi különös... (Amúgy de de most nem akarom összefonni a szálakat Very Happy

) //

Éjszaka? Nem... Észre sem vette, hogy a napszak már rég átlépte ezt a jelzőt, jelenleg Hajnalodik. Legalábbis az erdők és hegyek mögött, az égbolt itt Konohában csak lassan világosodik, a csillagok még látszanak, a Hold még ontja magából a fényt, de a halovány és fakó kék színek kezdenek feltünedezni.

- Wooah.

Ámul Nora, aki eddig észrevétlenül közelítette meg és állt Tomoe mellé. De várjunk csak! Most először ámult el valamin, amit Tomoe csinált. Legalábbis most adott ennek először hangot.

- Srácok...

Fújtatja egy ismerős hang a közeli fák közül. Hátra fordulnak mindketten. Kato az... Kosztól tarkállik, izzadságtól nedves, a ruhája szakadt.

- Jól sejtem, hogy mindenkinek sikerült a kiszabott feladata?
Kérdi a térdén támaszkodva, mire Nora bólint és Tomoéra néz.

**Hyuuga Shakaku** Csüt. Feb. 09 2017, 19:22

[Jiraiya]

Éles tekintetével méri végig a férfi arcát, ugyanis ilyen közelről most lát először arcot. A vonásai idegenek, bár jelen pillanatban nem önti el tudatát a kétségbeesés keserű, maró íze. Ez talán azért is van így, mert épp most menekültek meg két őrült nő markai közül, de akár lehet azért is, mert az újdonság varázsa, a kíváncsiság egyszerűen olyannyira erős, hogy a negatív gondolatokat és érzéseket is távol tudja tartani.
Ugyan nem tudja, miért, de talán pont a közelség hatására kezd el hevesebben verni a szíve, s még a lélegzetvételét is visszatartja, mikor látja a férfi arcát elöntő pír térhódítását; valahogy mintha hatalmasnak érezné magát amiatt, hogy ilyen reakciót képes másból előcsalni, hát még a fizikai pozíciójuk...
A tudatában viszont mégis mintha kaparászó, csilingelő érzés ütné fel fejét; szíve nagyot dobban, amint valami közeledését érzi: vajon mi lehet ez? Egy személy? ~ Mintha medve lenne... Nem is, sárkány! ~ Na nem mintha tudná, egészen pontosan mikor és hogyan kerülhetett ehhez hasonló szituációba a múltban, viszont a közeledő vihar, veszélyforrás előrevetülő hátborzongatása tagadhatatlanul magára vonja figyelmét.
A férfi ugrásához ösztönösen igazítja saját mozdulatait is, talán azt remélve, hogy mentsvárra talált az egyetlen hímnemű – és ezáltal normális – személy jelenlétében.
~ Meg sem lepődök lassan, hogy ez a nő is egy bolond. ~
A lelkére telepedő abszolút apátia hatására még csak a szemöldökét sem vonja fel, még csak el sem kerekednek a szemei a nő láttán. Az arca márvány, a szeme acél.
– Hát jó. Azt hiszem, megyek vissza a nővérhez, hátha tud valamit kezdeni a hallucinációimmal. Bár nem értem, miért képzelnék el hozzájuk hasonló alakokat... Mindenesetre biztosan van valami gyógyszer erre az univerzális baromságra. – Teljes nyugalmában sandít fel a férfira. – Mit szólsz az ötlethez?

Jiraiya Csüt. Feb. 09 2017, 19:41

- Mégis, hogy a rákba merészelsz engem így semmibe venni?!

Rivall rá a feslett, magas, óriási tűsarkút viselő, durván alpári nőszemély, amikor is egy csendes, ámbár annál csilingelőbb hang szólal fel.

- A-Akume-neesama?

Emeli fel a fejét a kis szőkeség, apró buksija koromtól fekete, de még így is látszik egy-egy szőke tincs.

- Kussoljá' el!

Veri fejét az ajtófélfába egy hirtelen csípőforgással a Kéjhercegnő, mire Niyo Sora azon nyomban eszméletét veszíti.

- Hozzád beszélek Vöröske!

Ordít, majd egy alig látható mozdulattal elengedi a két testet és a szoknyája alá nyúlva kettő kunait hajít eszeveszett sebességgel a lány után, majd a még mindig levegőben "álló" hullákat támassza alá villámgyorsan tulajdon kezeivel. Voltaképpen a gravitáció igenis működött, egyszerűen nem volt annyira gyors, mint a szőkeség...

- Fene!

Köpi ki fogai közül Okami, ugyanis a szálló fegyverek után veti magát, de már késő. Egszerűen felesleges. Nem képes olyan gyorsan reagálni, mint ahogyan a kunaik repülnek. Shakaku azonban észleli a veszélyt, mi több! Azonnal fordulva észre is veszi és bár gyors, nem esik nehezére kitérni, eltéríteni, elhárítani, esetleg elkapnia őket...

**Tsuuzoku Tomoe** Csüt. Feb. 09 2017, 19:46

Miután a technika, és ezzel a fény ami kissé bevilágította a helyet, eltűnik én még egy darabig egy helyben állok. Jobb lábam előrébb mint a bal, testem előre hajolva, jobb kezem még mindig a szám előtt.
~Si-sikerült? De hisz… megcsináltam. Én… megcsináltam?~
A sokk, melyet magamnak okoztam, átjárja az egész tudatom. Az előzőhöz hasonló gondolatok visszhangoznak mindenhol. Egyszerűen nem akarom elhinni azt, amit én csináltam. Egyszerűen nem akarom elhinni azt, hogy én, egy friss, harmadéves akadémista megcsinált egy ilyen jutsut.
~De akkor ez most tényleg sikerült? Elsajátítottam a legendás Goukakyuu no jutsut?~
Nem vagyok benne biztos, de mintha Nora hangját hallanám magam mellől. Nem, nem Ő. Ő sosem ad ki olyan hangokat, melyek meglepődöttségre vagy elismerésre utalnának. Azonban ez mégis Ő, látom a szemem sarkából, majd mikor elkezdek felé fordulni bebizonyosodik, hogy valóban Nora áll mellettem. Tátott szájjal, lassan fordulok meg a sarkamon, de nem állok meg Noraval szemben, mivel Kato ziháló hangját hallom. Ígyhát tovább is fordulok, egészen a fáradt Kato hangjáig, hol meg is pillantom a koszban és egyéb másban meghemperget társam. Ha nem lennék épp lesokkolva, megkérdezném tőle, hogy mégis mi a jó istent csinált. Bár nem nagyon figyelek rá, agyamig eljut a kérdése, miszerint afelől érdeklődik, hogy teljesítette-e mindenki időre a feladatot.
~Tehát nem csak én kaptam idő korlátot és feladatot. Ők is, hozzám hasonlóan. De én akkor most megcsináltam? Erről meg kell bizonyosodnom, hogy nem-e véletlen volt.~
Persze nem csak erről van itt szó, az sem egy utolsó dolog, hogy ha sikerül mégegyszer, akkor villoghatok kicsit. Veszek egy mély levegőt majd egyből ki is fújom, hogy kitisztítsam tudatom. Lassan megfordulok, vissza ugyan abba az irányba amerre az előbb is néztem. Közepes tempót diktálva elkezdem a kézjelek megformázását, egyenesen és higgadtan, csukott szemmel állok egészen, míg a tigris pecsétjéig nem érek. Itt felnyitva szemeim, oldalra kapom két karom és hátra döntöm testem, teleszívom a tüdőm levegővel.
~A sensei azt mondta, hogy ezt el is lehet lőni. Akkor lássuk…~
Chakrámat a mellkasomba koncentráltam már ez idő alatt, most összevegyítem a levegővel, mely megtölti a légzőszervem. Végezetül pedig, jobb karom magam elé emelem, ujjaimat kinyújtom, a bennem szorongó levegőt pedig, egyetlen fújással lehelem ki.
~Katon! Goukakyuu no jutsu!~
A tűzgömb, amely legutóbb egy helyben kavargott, most egyenes irányban előretörve, sebesen szeli át a tisztást. A fű, mely fölött elhalad a forró lövedék megpörkölődik és megfeketedik. Hasonló a ahhoz, amit a sensei mutatott be, csak jóval rövidebb távig szállt el. Újfent a srácok felé fordulva, most már bizonyosságot téve arról, hogy sikerült a feladat, hatalmas és magabiztos mosollyal kiáltom el magam.
-Igen, sikerült! Na és nektek? Mi volt a feladatotok?
Teszek már fel én is pár kérdést, miután válaszolnak, újfent szóra emelem fájó ajkaim.

-Na és, nektek mit kellet megcsinálnotok?

**Hyuuga Shakaku** Csüt. Feb. 09 2017, 20:03

[Jiraiya]

– Beszélj csak nyugodtan, beszélj csak! – Daloló hangja szinte úgy hasítja át a feszült levegőt, mint forró kés a vajat. – De ne várd el, hogy végig is hallgassalak, te Kiégett Trampli... – Ugyan az ajkai maguktól lövik a szótagokat, mégis a jelentéstartalom csak némi fáziskéséssel zárkózik fel. Természetesen ismét felmerül a kérdés, hogy honnan ismer ilyen kifejezéseket, de lassan kezd rájönni, hogy a mentális vállvonás univerzális válasza lehet az efféle szituációknak és kérdéseknek.
Viszont már elfordult és pár lépést meg is tett, mikor a másik nő (végezve a törpe különös és szadista fejmasszázsával) felé fordítja veszélyes figyelmét – a halálos fegyverek hegyéről nem is beszélve.
A tudatában korábban jelentkező kaparászás viszont most már suttogássá erősödik; elméjének füstje felkavarodik az éjsötét tükörüveg felszínén, amin áll, de nem a léptei nyomán. A háta mögül ered a nyugodt, sötét közeget felzargató érzés. A mentális testét átölelő gomolygó füst azonban olyan tisztánlátást kölcsönöz számára, ami egyszerűen tagadhatatlan. Talán pont ez a gondolatbeli füstszerű közeg az, ami mozgásra kényszeríti, talán a tudatában kacagó hang az, de az is lehet, hogy egészen más hatására rándulnak izmai.
Tekintete élesen villan, mikor teste ösztönösen és kimérten mozdul; egyenesen eltáncol egy egyszerű mozdulattal a felé tartó pengék útjából. Egy pillanatra mintha még az idő is lelassulna kedvéért, vagy csak a tudata tisztul ki most először, az viszont biztos, hogy az elméje és a teste most kerül először szinkronba; lelkét olyan magabiztosság önti el, ami jelenlegi helyzetére aligha jellemző.
– Sokkal inkább a férfiak rémálma lehetsz, ha ennyire könnyeden támadsz valakit hátba. Bár talán nem is kellene csodálkoznom; ilyen külsővel nekem is minden aljas, övön aluli húzással élnem kellene ahhoz, hogy elérjem azt, amit éppen akarok... – Az arcára kiülő kaján vigyor felett tekintete ridegen csillan. Bár nem tudja, mitől ennyire magabiztos, sem azt, hogy miért érzi épp ezt, de jelen pillanatban talán nem is érdekli: apró győzelem számára az összhang, a bizonytalanság elűzése, viszont minden pillanatát meg akarja élni az érzésnek, hátha a későbbiekben az itt szerzett emlékekre tudna majd hagyatkozni.
– Mégis mi dolgom van veled? Vagy talán inkább azt kellene kérdeznem, mi dolgod van velem?

Jiraiya Csüt. Feb. 09 2017, 20:14

// Tomoe: Azért írok Nakának, mert vele hamarosan végzünk, így szeretnék minél többet haladni, a te lezárásod még jóval odébb van ^^ //

Hyuuga Shakaku

Mindketten ledermednek, ahogyan a Vöröske eltáncol a feléje érkező fegyverek elől, azok pedig tovább szállnak, egyenesen a lépcső felé, ahol erősen megpattanva szórnak szikrákat és vetődnek mindenfelé további hangzavart szülve. Okami és Akume összenéznek. Láthatóan mindketten a dolog hatása alatt állnak. Okaminak még csak lehetősége sem volt rámozdulni a fegyverekre, Akume pedig nagyon is jól tudja, hogy miféle sebességgel dobta azokat a fegyvereket. Azonban, amíg Okami döbbenete az arcán ragad, addig a szőkeség megjelenő vigyora egyre csak erősödik és erősödik, ahogyan Shakaku szidja őt.

- Szeretem - megnyalja a száját - az ilyen tüzes nőket...

Ekkor fancsali arckifejezése az arcára robban és elejti a két nőt, akik a földre esnek, de addigra Akume már régen nincs ott, hanem Shakaku előtt terem.

- De jobban szeretem, ha pikánsabb szitkokat vernek rám...

A bosszús tekintet mögött izgalom és vágy lángja ég. A mozdulat azonban veszélyes, a megnövekedett lendületből vörös karmait szúrja a lány szeme felé, de Ő látja a mozdulatot és bár nehezen, de képes hárítani, esetleg ellentámadni és további lépéseket tenni.

// Írd le, hogy hogyan védekezel és hogy hogyan támadsz ellent ha ellentámadsz //

**Hyuuga Shakaku** Csüt. Feb. 09 2017, 20:47

[Jiraiya]

– Valahogy van egy olyan érzésem, hogy azt szereted, ha valami egészen mást vernek rád... – A kaján vigyorához egy kacéran felvont szemöldök társul, némileg őrült kinézetet kölcsönözve egyébként akár angyalinak is mondható arcának.
Belül viszont valami egészen más történik: a gomolygó füst, mely lábain kígyózik fel, sporadikusan megszorítva végtagjait, most hirtelen az egész testét ellepi, beteríti. De nem mint egy meleg, testét óvó takaró – vagy legalábbis nem a hétköznapi értelemben –, sokkal inkább mint egy fojtogató vasruha, egy vaskoporsó, mely vastüskéivel még a bőrét és a húsát is áthasítja.
A hasonlat nem áll messze a valóságtól: a füstszerű képződmény a bőrét nem csak befedi és ellepi, de mintha még bele is süllyedne, behatolna a bőre alá a sejtjein keresztül. Az orrlyukain, száján, fülein keresztül a szervezetébe is beszivárog a pillanat apró töredéke alatt; még csak ellenkezni sincs ideje, de akarna egyáltalán?
A sötétség legújabb megjelenési formája ugyan végtelenül szokatlan, sőt, talán még rémisztő is, mégis a szíve stabil tempóval ver, s torkát sem szorítja el a rettegés: nem tudja, hogyan küzdhetne a füst ellen, de csak azért, mert mélyen legbelül tudja, hogy a füst, így a tudata a sajátja, nem fogja őt bántani – de mi van, ha mégis?
A testét átjáró sötétség viszont mintha csak a tudatában tűnne éjfeketének: a szervezetén belül ugyanis mintha a Nap erejével ragyogna a fénye, akár a tudatában fent lebegő levél szikrája a sötétben. Lehetséges volna talán, hogy a levél és a saját ereje egy és ugyanaz?
A mentális kép viszont csupán a tudatának legapróbb részében tudatosul, a jelen ugyanis sokkal jobban követeli meg a figyelmét fizikai valójában: a szemei felé nyújtózkodó karmok közeledése tagadhatatlan, s ugyan megfordul a fejében a gondolat, hogy vajon meddig menne el a nő, milyen önkontrollal rendelkezik, mégis jelenlegi tudatállapota nem annyira összetett, hogy egy efféle bátor, talán túlságosan is makacs, merész húzást végig tudjon gondolni (arról nem is beszélve, hogy a támadás kivárásához nem csak tapasztalat, hanem kimért türelem is kellhet, ami jelenleg még nincs a birtokában), viszont a teste az előző kitérés lendületességéből és természetességéből kiindulva próbálna meg elrugaszkodni, hátra táncolni az offenzív végtag útjából.
Ellentámadás gondolata jelenleg nem tudatosul, hiszen az előbb könnyűszerrel kitért; a mozdulat némi magabiztosságot és biztonságot kölcsönöz jelenleg még képzetlen tudatának, így talán természetes, hogy a teste az előző, már beváltnak mondható mozdulatot utánozza, habár némi eltéréssel.
A mentális kastélyában lévő füst beszivárgása után a teste szinte dalol egy számára ismert, különös rezgéssel: az energia, amelyet már érzett fent a kórteremben, majd később az őrült nőszemélyek által okkupált helyiségben, majd pedig a nő közeledténél, most a saját testében dühöng, tombol, akár a partot ostromló vihar.
A teste automatikusan mozog. Aggodalomra adhatna okot a jelenség, viszont a tudatában olyan csönd és nyugalom honol, amire eddig még nem volt példa; de nem a füst irányít, bár igenis át akarja venni felette a hatalmat.
Talán a lábaiban zizegő, bizsergő, égető és cikázó energia, talán a testében felgyülemlő adrenalin által összemosódó, mégis végtelenül éles érzékei hatására gyorsul fel a teste olyan mértékben, ami egyébként aligha lenne normális – bár mondjuk ez szubjektív... nem igaz?
Viszont a tudatában visszhangzó kacagás mintha egyre közelebbről érkezne.
A hátrafelé történő kitérő mozdulat – ami érdekes egyvelege egy ugrásnak, csúszásnak és elhajlásnak és szökellő futásnak – elvileg egészen az előbb eldobott fegyverek landolási pontjához érkezne, közelebb helyezve magát a fegyverekhez. Ha valóban így történik és ki is tudja őket szúrni, akkor megragadja legalább az egyiket.
– Esetleg megmagyarázná valaki végre, mi a franc folyik itt?!

Jiraiya Csüt. Feb. 16 2017, 15:15

// Tomoe Villámjáték - Az előző posztodban nem értettem, hogy miért tetted fel kétszer ugyanazt a kérdést O.o //

Mindenki ámult az elsöprő erőn, ugyanis egyedül Tomoe tanult hármójuk közül ilyen erősségű támadó technikát. Ám, ahogyan a fiú végignéz társain, Katon elégedett vigyort lát, ahogyan kihúzza magát és sejtelmesen mosolyog.

- Majd megtudod, hogyha egyszer megküzdesz velem.

Mosolya még szélesebbre és nagyobbra húzódik, Nora azonban nem zavartatja magát, a tőle megszokott csendes, tárgyilagos hangján szólal fel, válaszolva Tomoénak.

- Genjutsu Kai. Megtanultam megállítani a chakrakeringésem.

Mondja egykedvűen.

- Ügyesek voltatok.

Szólal fel egy hang, minek forrása éppen most jelenik meg az Akadémisták körül. A Sensei cigarettával a szájában enged meg magának egy visszafogott mosolyt, miközben kezét a zsebében tartja.

- Ezúttal nem hajszoltátok túl magatokat és mind a hárman idő előtt teljesítettétek a kiszabott feladatot. Kérelmezni fogom, hogy különbözeti vizsgát téve felsőbb évfolyamba lépjetek Ti hárman.

Jelenti ki könnyedén, nagyot szívva a cigarettájába.

**Tsuuzoku Tomoe** Csüt. Feb. 16 2017, 16:41

///Jiraiya Villámjáték - Gome Gomen, majd elmesélem facebookon, hogy mi volt, feltéve ha érdekel.///

Visszafordulva társaim felé, egy büszke, hatalmas vigyor jelenik meg arcomon. Katoról nem tudni, hogy mit tanult, hisz nem árulja el. Állítása szerint megtudom, ha megküzdök vele, ezek szerint sejtésem, miszerint Taijutsut tanult beigazolódott. Nora chakrakontrolt tanult, pontosabban megtanulta megállítani a keringését. Mind kettejüknek azt tanította a Sensei amiben a legjobb, nekem pedig… Nem is tudom már, miért ezt tanította. Amint ez a kérdés felmerül bennem, meghallom a Sensei hangját.
~Érdekes, hogy pont akkor jelenik meg, mikor mindhárman végzünk. Szóval itt volt végig.~
Oda fordulok a megjelenő Sensei felé, majd próbálok úgy csinálni, mintha egyáltalán nem fáradtam volna el. Bár lehet, hogy fölösleges, sőt biztos, hisz ha az előbbi feltételezésem igaz, akkor végig figyelt.
-Sensei! Mi lesz Kendoval?- bődülök fel, mikor meghallom a kijelentését- Ne értse félre! Örülök, hogy alkalmasnak talál minket erre, de Kendo a barátunk… a társunk. Ő hozzánk tartozik.
~Mondjuk ha már belegondolok. Négyen vagyunk, egy Genin csapat három frissen végzett akadémiásból és egy kísérő Jounin rangú tanítóból áll. Tudatában vagyok ennek, ahogy annak is, hogy azért van ez így, mert egy négy fős csapattal a legvalószínűbb a küldetés sikeressége. Négy fő nem olyan feltűnő, de pont elég, hogy teljesíteni tudjanak. Persze vannak olyan magányos farkasok, mint Jiraiya-sama, akik egyedül járják a vidéket. De ha ez így is van, akkor is… Kendoval mi lesz? Nem bírnék a szemébe nézni ha mi tovább lépnénk Ő meg ottmaradna a harmadikban.~
Miután a Sensei válaszol az előbbire, egy újabb kérdést szegezek neki.
-Sensei lenne itt még valami, amit tudni szeretnék. Miért ezt tanította nekem? Kato és Nora… Mindketten olyat tanultak amiben a legjobb. Akkor én miért nem Kunaikkal tanultam valamit? Ezt se értse félre, eszméletlenül hálás vagyok, hogy időt szánt ránk. Csupán nem értem, hogy miért ezt, miért ilyet. Lehet, hogy már említette.

Jiraiya Csüt. Feb. 16 2017, 17:29

A sensei egy könnyítő sóhajjal megspékelve fújta ki száján és orrán egyszerre a füstöt, miután Tomoe feltette a kérdést Kendoval kapcsolatban. Kato eközben helyeselt Tomoe kérdésére, Ő is tudni akarta, hogy mi lesz a barátjukkal, ahogyan Nora is. Végül egy percnyi feszült csend után a tanár végre megszólalt.

- Kendo nem fog a csapatotokhoz tartozni, az apja kiveszi őt az akadémiáról, hogy Ő maga okítsa. Úgy véli, hogy Kendonak speciális képzésre van szüksége ahhoz, hogy utolérje magát és dolgozzon a hiányosságain. Ha készen áll, leteheti a Genin Vizsgát.

Ez után Shugaku szívott egyyet a cigarettájába és folytatta.

- Ami pedig a technikát illeti: Szerettem volna kiegyensúlyozni az ismereteidet. A Shurikenjutsudat fejlesztve a fizikai energiáidat tápláltam volna, én pedig úgy hiszem, hogy most a chakrakontrollodon kell némi fejlesztést eszközölni. Mindazonáltal nem gondoltam volna, hogy képes leszel elsajátítani ezt a technikát.

Mondta a Sensei majd az utolsó slukkot szívta piros fénnyel izzó cigarettájából, majd mindhárom Genin felé megejtett egy mosolyt.

**Tsuuzoku Tomoe** Csüt. Feb. 16 2017, 18:04

~Kiveszi az Akadémiáról? Maga fogja oktatni? De mégis, hogy? Jó az én apám is szokott engem edzeni, de nincs annyi ideje, hogy egy folytában okítson. Kendo apja is ANBU-s, ahogy az enyém is. Mi a különbség? Hogy lehet az apjának több szabad ideje?~
Futnak át a gondolatok az agyamon, ahogy a Sensei befejezi a választ. Ezt követően beugrik egy újabb kérdés, melyre azonnal választ is kapok.
-Ha nem gondolta volna, hogy megcsinálom, miért adta ezt feladatnak? Tesztelt Sensei? Hallottam már a technikáról, jobban mondva olvastam róla. Ez a technika egy erős Katon elemű Ninjutsu, melyet a legtöbb Tűz használó képes elsajátítani. Sajnos csak ennyit tudok, de mondja Sensei, mégis milyen szintű technika ez?
Kérdések özönjét zúdítóm Shugaku-senseire, melyekre mind választ szeretnék kapni. Hogy miért? Nem tudom. Talán a gyermeki kíváncsiság, talán az osztály lépésünk hirtelen felvetése, talán az, hogy Kendo elmegy az iskolából. Nem tudni, hogy pontosan miért. Csak azt, hogy felvetültek bennem.
A válaszok után újabb kérdéseket teszek fel. Össze vissza ugrálva a témák között, hol az egyikből, hol a másikból kérdezve. Az agyam, mely hiába rendelkezik értelmesebb felfogással, mint egy korombeli, nem Shinobi képzést kapó gyerek, nem képes teljesen feldolgozni a bekapott információt.
-Azt mondja, hogy egyensúlyba akarja hozni, a Szellemi és Fizikai energiám. Katonak miért nem, Köztudott, hogy egyértelműen Taijutsura támaszkodik, elhanyagolva a Szellemi energiáinak, valamint a Chakrakontrolljának fejlesztését. Akkor miért nem olyan feladatot adott neki, amely ezt fejlesztené? Tudom, hogy nem egy olyan személy van Konohában, aki Katohoz hasonlóan, csak Taijutsura épít, de… - itt elakadok, hisz nem tudok ész érvet felhozni. - Felejtse el Sensei, nem szóltam. Már megválaszoltam magamnak a kérdést. Kato olyan mint Ő, akiről annyit olvastam már. Legalábbis hasonló, véleményem szerint.
Ráteszem jobb kezem Kato vállára és büszkén, bátorítóan mosolygok rá. Majd visszatekintek a senseire.
-Most hogyan tovább?

Jiraiya Csüt. Feb. 16 2017, 18:19

- Nem rangsorolnám, de a technika mindenképpen egy haladó technika. Persze ez attól is függ, hogy hányszor és hogyan használod, mennyire vagy gyakorlott benne.
Magyaráz Shugaku majd áttér a másik dologra.

- Igen, valószínűleg már magad is tudod a választ. Nora és Katon szempontjából is nézve, nekik tehetségük van egy szélsőséges Jutsu irányzathoz, míg Te egyensúlyban tartva a szellemi és fizikai energiáidat, képes lehetsz majd kombinálni az irányzatok nem teljesen szélsőséges stílusait. Míg az Ő erejük abban rejlik majd, hogy valamiben messze felülmúlják a társaikat, addig a te erőd a sokrétűség. Persze dönthetsz úgy, hogy te is specializálódsz, én nem állok az utadban. Az én feladatom, hogy felmérjem a diákok képességeit és ha szükséges, a képességeik szerint, egyénileg edzem őket. De erőltetni nem akarok semmit.

Fejezte be Shugaku.

- De szerintem most már mindhárman fáradtak vagytok, így ideje hazamenni. Holnap várlak titeket délután öt órakor az Akadémián. Pihenjétek ki magatokat.

Zárta rövidre a Sensei, majd eltűnt.

// Ide kérem a következő posztot: http://narutohun.niceboard.org/t36p200-ninja-akademia | Két hét telt el a tanulás óta és mindhármótokat az Akadémiai órák után vizsgáztatott Shugaku-sensei és Iruka-sensei. A vizsgafeladat néhány alap technika bemutatása és egy írásbeli teszt volt. A különbözeti vizsgát mindenki letette, így a Negyedik Évfolyamba léphettetek. Azóta a nap óta nem láttátok Kendot, hiába kerestétek a kórtermében, már nem volt ott, ahogyan lakásán sem volt senki. Egyszerűen eltűnt és Shugaku-sensei sem tud róla semmit, csak azt, hogy az apjával lehet. Most az Akadémia előtt álltok, mindhárman örültök az eredményeknek a sikeres különbözeti vizsga után, ám a beszélgetések közepette Nora jelez a csapatnak és az Akadémia főbejáratával szembeni házak teteje felé néz, ahol meglátja elsuhanni Kendot. Pont időben jelez neked és Katonak, így ti is látjátok őt, Ő azonban sietősen távozik, pontosabban csak azt kapjátok el, ahogyan elsuhan a háztetőkön. A kalandodért +20 Chakrát és +10 TJP-t adok ezúttal. //

Jiraiya Szomb. Feb. 18 2017, 16:34

// Hyuuga Shakaku - Villámjáték //

A méreteiben óriásinak mondható, igencsak feltűnő jelenség kihúzza magát, óriási, őrült mosolya alatt pedig kivillannak hófehér fogai.

- Na ezt már szeretem! Mondj még ilyen mocskos dolgokat!

A két nő arckifejezése nagyjából megegyezik, mintha csak testvérek lennének, a belőlük áradó energiák azonban teljesen eltérnek. Míg Akume kisugárzása komolytalan és felvillanyozó, addig a Vöröskéé félelmetes, nyomasztó és a legkevésbé sem jóindulatú. Ennek ellenére ellenfele nem áll le, nem hátrál meg, ami azt illeti, lelkesedése csak fokozódik. Ütés, rúgás, pörgés, majd egy hárítás és szökellés. Shakaku a lépcsőhöz ért, ahol keze ügyébe kerítve a fegyvert felszólal.

- Azt hittem, hogy a tehetségedet is elveszítetted Shaku!

A nő hangja erős, mintha csak fel akarná hívni magára a figyelmet. Állát felszegve mosolyog még mindig. Le se tagadhatná, hogy roppantmód nyeregben érzi magát.

- Ebből elég Rua. Mégis miért jöttél?

A figyelmét most a férfira szegezi, Shakaku jól látja, hogy tetőtől talpig végigmérte, szemei pedig a férfi ágyékán állapodtak meg, miközben sunyi mosolyt kerekítve arcára, megnyalja a száját.

- Apuci küldött, hogy teszteljem le a Vöröskét.

Ekkor újfent Shakakura nézett, őt is végig mérte, és természetesen utána meg is nyalta a száját. Furcsa, de mintha Shakakura nem úgy nézne, mint egy prédára - mint Okaminál - hanem mintha vágyna rá? Talán...

- Akumeeeeee!

Hangzik a visító hang, majd az óriási nő lehajolva tér ki a háta mögül érkező rúgástól, Yuuki pedig elrepül felette, végigcsúszva a padlón, egészen Shakakuhoz. Szemei szinte gombszemekké szűkültek, amikor felnézett a lányra, arcán letargia és szégyenérzet vegyült.

- Sajnálom! Sajnálom! Sajnálom! Kérlek nézd el neki, Ő mindig is ilyen volt, mi nem tehetünk, róla.

Hajbókolt Shakaku lábai előtt, ám az Ő figyelmét most valami teljesen más kötötte le.

- Akumeee-samaaa!

Hallja a magas, szinte már-már sípoló hangot, majd Sorát, ahogyan Akume óriási kebleinek dekoltázsára veti magát, átölelve a nőt és a belenyomva csöppnyi fejét a kebelcsodába.

- Elég a seggnyalásból Sora! - Kapja el bal kezével grabancánál fogva, majd leejti a földre - Még nem használtátok a technikát?

Kérdi. Furcsa, de Sora mintha izgulna, az előbbi kedvesség jól látszott, hogy egy erőltetett mosoly volt, ahogyan az ölelés is. Talán fél ettől a nőtől?

- Hát ő... - néz lesütött szemmel, miközben lábaival a sima, fémes borítású padlót birizgálja - Történt egy kis baleset...

Mondja, miközben Akume az ajtóhoz lép.

- És? Ez pont megfelel. Hozzátok be Vörit!

Mondja, majd belép az ajtón. Mindeközben Okami Shakakuhoz lépdelt és mellé állt, ahogyan Yuuki is.

- Elmehetnénk, de minden bizonnyal a Hokage parancsát követik. - Mintha egy pillanatra nem lenne biztos kimondott szavaiban - Legalábbis részben...

- Nem hallottátok? Be a szobába, gyorsan!

Mondja Sora aggódó, sőt inkább rémült arckifejezéssel, miközben Yuuki megfogja Shakaku fegyvert tartó kezét és finoman próbál hozzányúlni a kunaihoz.

- Menjünk, ezt pedig add ide nekem.

Mondaná mosolyogva.

**Hyuuga Shakaku** Szomb. Feb. 18 2017, 17:00

[Jiraiya – villámjáték]

A fiatal nő szíve szaporán ver, megállíthatatlanul kalapácsolja törékenynek tűnő bordáit. Egyenesen úgy érzi, mintha a torkában is dobogna, minden egyes ütéssel elszorítva a levegőhöz jutás esélyét – bár az érem másik oldalán az áll, hogy ezáltal a hányás sem igazán tudja elhagyni a szervezetét. Az adrenalin és az értetlenség ugyanis különös kombinációt alkot, elvégre majdhogynem semmit nem tud biztosan, szinte senkiben nem bízhat feltétel nélkül – vagy talán mégis?
Vékony, márványfehér ujjai kísértetiesen sápadnak tovább, mikor a fegyveren tartott fogása egyre erősebbé válik; a szorítás hatására a maradék vér is kifut belőlük, a bütykei egyenesen kidüllednek – látványos átváltozás, hiszen az egyébként szép női kézből így lesznek szörnyeteghez illő karmok.
Ajkait szapora légzése nyitja szét, s érzi, hogy az arcára pír ül ki, azonban több változást nem igazán tud kategorizálni és megfigyelni, ugyanis a különös nőszemély szavaihoz és magatartásához talán fiatalabb testvére ad hozzá. Az eredmény természetesen tökéletesen alkalmas arra, hogy a meglévő tudatállapotát is megkérdőjelezze – márpedig jelen esetben ez igazán nagy szó.
– Mi a fészkes fene folyik itt... – Kérdezi a maga előtt lévő üres teret elhaló hangon. Reményvesztetten bámul maga elé, ahova a Yuuki nevezetű közepesen őrült nőszemély csusszan be, jelenléte viszont nem enyhít a jelenlegi világtalanságán, sőt inkább több kérdőjelet jelenít meg.
Jelen pillanatban egyszerűen képtelen felfogni, mi az, ami ténylegesen valóság, illetve mi az, ami nem; kezdi ugyanis elhinni, hogy ez az egész csak valami ütős orvosi beavatkozás, drog hatására történik és csakis kizárólag a fejében; normális ember nem viselkedik így – igaz?
~ Elvégre... nem emlékszem semmire, mégsem viselkedem így! ~
A három szőke között meglévő dinamikus kapcsolat megnyilvánulásait megfigyelve némi aggodalommal tekint az amúgy is kétséges jövőjére. A feje fölött szinte cikáznak a kérdőjelek, mégis felettük egyre jobban gyűlnek a sötét felhők, amint arcából kifut a vér, s érzi, talán jobb volna neki a kórház nővérei elé vetnie magát, talán ott jobb sora lenne.
~ Viszont úgy tűnik, hogy ez az... izé... is ismer engem. Bár jelen pillanatban ez talán inkább negatívum, mint megnyugtató hír. ~
Az ujjai viszont a hirtelen jött depressziója, a reménytelennek és kilátástalannak tűn helyzet felismerésének hatására viszont elernyednek, emiatt a fiatal szőke nő könnyedén ki tudja emelni a veszélyes fegyvert kezéből.
Miközben hagyja magát az ajtó felé vezetni, reményvesztett hangon suttog Yuuki és Okami felé: – Mégis mit jelent az, hogy apuci küldte? – Valahogy van egy olyan érzése, hogy az ajtón belépve a világa teljesen romokban hever majd, s ebből a kalamajkából ép ésszel nem fog kimászni. – És egyáltalán mégis mire készül?!

Jiraiya Szomb. Feb. 18 2017, 17:30

A normális emberek nem viselkednek így... Igen, ha valóban normálisak akkor egyáltalán nem. Na de mi van akkor, hogyha a normálison felül, vagy éppen az alatt állnak? Elvégre sem Okami sem pedig Shakaku nem érti ezt az egészet, ahogyan ez a három nő teljességgel komolytalanul éli a jelenlegi helyzetet. Shakaku mégis kénytelen megadni magát, elvégre Okami mellette van és tudatja vele, hogy ezek a rendkívül kínosan komikus személyek azt teszik, amit kell. Legalábbis nagyon úgy tűnik, hogy Okami ebben reménykedik.

Mindazonáltal a kérdésre a férfi tekintete is kérdőn Yuukira vándorol, aki elvörösödve, most már kínos mosolyt erőltetve szólal meg.

- Akume-nii így hívja a Hokage-samát.

Ekkor Okami szúrós tekintete szinte átdöfte a szobában szorgoskodó nőt, szemöldökét pedig haragosan ráncolni kezdte. Megérkeztek tehát, Shakakut pedig egy rendkívül furcsa látvány fogadta... Minden a helyén volt - bár ami gyorsan éghető volt az elégett - de az egész szoba korom fekete volt... Akume éppen lefelé hajolva, - rövid szoknyája felcsúszva - ujjaival formákat és ábrákat rajzol a korom fedte talajra.

- Így... Készen vagyunk!

Kiállt fel, majd szembefordul Shakakuval.

- Bár nekem tetszel, de amit meg kell tennünk, azt meg kell tennünk.

Mondja, majd a vöröske elé sétál és a jelzetek közepén lévő X-re mutat.

- Állj oda Cicus.

Mutogat otromba, az átlagnál hosszabb, vörös műkörmeivel, míg Sora csendben betipeg a szobába, annak is egyik sarkába. Feltűnően csendben van.

- Állj csak oda kedvesem, nincs mitől félned.

Okami bólint, hogy tegye amit mond. Amint Shakaku megteszi, a nagyszájú Trampli szólal meg.

- Ideje búcsút intened ennek a bizsergetően szexi külsődnek, ugyanis a küldetésednek vége, Drágám.

Kezd bele, miközben kézjeleket formál.

- A különleges Küldetésed idejére szükség volt arra, hogy egy új külsővel ruházzunk fel téged, ezért a jelenlegi külsőd nem az igazi külsőd.

Világosítja fel Okami, miközben Akume a kormos tenyerét Shakaku felé fordítva közeledik felé, majd amikor karnyújtásnyi távolságba került, rányomja tenyerét a homlokára. A nő keze tüzel, forrósággal teli, a korom ellenére a bőre selymes, akárcsak az övé...

- Kage Kagami Shinten no Hou!

Mondja ki a jutsu nevét a nő, mire Shakaku érzi a testében szétáradó bizsergető érzést és a tompa fájdalmat. Mintha megvakulna, megsüketülne egy pillanatra, szinte minden érzékét elveszíti, majd amikor tudata újra élessé válik, már sokkal alacsonyabbról néz fel az óriási keblű nőre. Ami azt illeti, az említett függelékek eltakarják a nő arcát... Mégis mennyivel lett alacsonyabb?

- Áh, sokkal jobb! - Csapja össze tenyereit a sarokban álló Sora és Ő is megindul Shakaku felé - Üdv újra itt!

Öleli meg, miközben a most már ezüstös hajú lány jól érzékeli: Nincs méretbeli különbség közte és Sora között...

// A Byakugan kinézetét is megmásították, viszont a használatkor újfent levendulás, fehéres színbe csap át. A kinézetedet te szabadod meg természetesen ^^ //

**Hyuuga Shakaku** Szomb. Feb. 18 2017, 17:59

[Jiraiya – villámjáték]

– A Ho-Ho-Hokage-sama? – Dadogása és az óriásira elkerekedő szemei egyenesen komikus látványt nyújthatnak. Párszor szólásra nyitja a száját, viszont hang nem hagyja el torkát, így csak hatalmas pislantásokat vet a szőkék gyülekezetére. Torkát megköszörülve, nagyot nyelve tér rá rögtön a lényegre: – De ugye valójában nem az apjuk? Mármint, ha ez a bolondéria családban öröklődik... – Hangja elcsuklik, hiszen a Hokage alkotja a legelső emlékét, ráadásul abban éppen az életét menti meg; nem lehetséges, hogy egy ilyen igazi gavallér egy intézetbe való bolond. ~ Ugye?! ~
A kormos – és így kifejezetten kísértetiesen ható – szobába belépve tekintete azonnal a nő felcsúszott szoknyája által takart, vagy legalábbis nem takart részre vetül, mintha a csak a sors fintora lenne, hogy a hátborzongató nőszemély minden egyes porcikája (legyen további réteggel takart vagy sem) kísérti és provokálja törékeny tudatát. Így egészen olyan, mintha egy haragos szerető pofozná fel; a feje is körülbelül ilyen lendülettel vágódik Okami irányába, miközben próbálja elfelejteni, ha látott a szokásosnál intimebb részletet.
~ Mire szolgálhatnak ezek a... jelek? ~ – Gondolatmenete a váratlan koncentrációja után némileg ellazul, melynek hatására képes megfigyelni egyrészt a helyiségben tartózkodók elhelyezkedését, továbbá a rémősztő némber alkotását.
Túlságosan sok idő viszont nem marad, amit megfigyeléssel és esetleg kérdések feltevésével tölthetne, ugyanis a Trampli ismét megcélozza az egyébként aligha kívánatos tekintetével. Már csak a hatalmas, karomszerű körmei ~ Melyek színe egészen olyan, mintha az áldozatai vére adná ezt a különös árnyalatot... ~, láttán is feláll a szőr a hátán, testét elönti a libabőr. Remegő térdekkel evickél, mint holmi esetlen ebihal, mígnem eléri az alkotás közepét.
– Ühümm, különleges küldetés, király, ühümm... – Motyogása jól hallható, ahogyan az is egyértelműen látszik, hogy szinte próbál elhúzódni a nő érintése elől, persze hiábavaló az efféle törekvése, igyekezete. – Miiii? Várjunk csak; hogy érted azt, hogy új külsővel ruháztatok fel?! – A kérdés viszont túl későn hagyja el lefelé biggyesztett ajkait, ugyanis pont az utolsó szótag verbalizálása után érzi Szörnyella érintését.
Az érzés egy pillanatra olyan, mintha ezernyi bogár ömlene a bőrére, majd pedig azok valahogy a bőre alá eszik magukat, aztán meg egyre mélyebbre hatolva járják át az egész testét, szervezetét. Még a körmei hegyén is érzi őket, ahogyan a hajszálaiban, azok végén is.
Aztán a bogarak eltűnnek, mintha ott se lettek volna.
A tüdejébe szoruló levegőt hosszan fújja ki, mikor a bogarak újbóli megjelenésétől tartva óvatosan nyitja ki szemeit. Felfelé pillantva persze BUMM, ott vannak a mellek, amiket már most egyenesen utál.
~ Üdv újra itt...? Mert eddig nem itt voltam? ~
A legfiatalabb szőke ölelése alatt viszont az agya teljesen leáll egy igencsak hosszú pillanatra: karjai megszorítják Sorát, ezáltal konstatálva, hogy valóban jelen van, s nem a képzelete találta ki. Ezt követően viszont a magasságbeli különbségükről kénytelen meggyőződni, vagy legalábbis a különbség hiányáról. Ehhez pár centit el kell távolodnia, ugyanis csak így nézhet a szőke szemeibe; azok egy szinten vannak az övéivel.
~ He? ~
A mai nap bonyodalmai, a bogaras érzés, az adrenalin, valamint az újabb idegen jelenség, az újabb bizonytalanság kikényszerítik belőle azt, ami egész nap kikívánkozott belőle, s ilyen közelről valószínűleg a szöszi sem ússza meg szárazon a dolgot, bár őszintén megvallva a fiatal vörös (aki immár ezüstös hajjal rendelkezik) nem is akarja, hogy Sora kimaradjon a buliból, próbál úgy célozni, hogy a saját ruháira, lábbelijére egyáltalán ne menjen (de Sorára igen). Mindenesetre üvöltős okádással fémjelzi átalakulásának pillanatát. Így azért talán emlékezetesebb lesz a dolog...

Jiraiya Szomb. Feb. 18 2017, 18:20

- Természetesen nem, Kedvesem. Mondjuk úgy, hogy Akume eléggé egyedi képet alkot a Ninjákról és a Hokagéről...

Neveti el a végét, mintha csak vicces lenne, persze teljességgel erőltetett mindez.

Ami pedig az átalakulást illeti, nos eléggé megviselte a csöppnyi és most már még csöppebb testet. Néhány pillanatig még Sorát ölelte, aztán pedig elengedve rátört valami olyasmi, ami múltkor is... Most azonban ki kellett engednie magából, az okádás jelei azonban látszottak rajta. Sora elkerekedett szemekkel, pánikba esett arckifejezéssel szörnyedt el, mindössze fél méterre állva Shakakutól. Furcsa módon, a lába nem ment, de a fejét elhúzta.

- Őőőő... Hányni fog, hányni fog!

Mondja kapálódzva, majd figyelve a kitörni készülő vulkánt, hátrál el, ám ekkor kettő, a vállára simuló, óriási, mégis vékony kéz kulcsolódik rá és tolja vissza a nála sokkal kisebb Sorát.

- Dehogy fog, hát ne legyél már ilyen! Élvezd ki ölelése minden pillanatát.

És a kis szőkeség, újra Shakaku elé került, aki már nem bírta tovább, kiürítette gyomra tartalmát, egyenesen telibe kapva az aprócska szőkeséget...

Újabb másodpercek telnek el, a nyálkás, sárgászöld lötyi Sora fején, arcán és ruháján folyik alá...

- Hányt...

Böki ki, miközben arca forr az idegességtől, a szobában levők pedig mind úgy érzik, mintha melegebb lenne... Főleg Shakaku, aki közvetlen közel áll Sorához. A testét fedő gyomornedv fortyogni és gőzölögni kezd, a Sora felől érkező forró levegő pedig szinte már bántja Shakakut. Hirtelen azonban elhűl a környezet.

- Ez... Ez gusztustalan szagúúú!!!!

Sikítja a lány, mire szájából szintén gyomornedv törik fel, ám Ő oldalra fordul, hogy a földet célozza meg. Rózsaszínes, lilás árnyalatú nyálka csapódik a földre, Yuuki pedig mint valami kis mókus, azonnal ott terem, guggolva a termés mellett.

- Sora ez meg mi? - Kérdi böködve az ujjával, ám Sora nem várja meg, kiviharzik az ajtón - He? Várjunk csak! Már megint loptál a Cukrozott Szivárvány Tejcsimből!??!!?

Kiállt utána, majd felpattan és Ő is kirohan. Most már csak Okami és Akume maradt Shakakuval az igencsak meggyötört, büdös, koszos, használhatatlanná tett szobában. És még visszafogták magukat...

- Na? Emlékszel már valamire?
Kérdi a Trampli, majd csettint egyet és Shakaku előtt a hányás kellős közepére egy állított tükör jelenik meg, némi pukkanás és porfelhő kíséretében.

- Gondoltam majd éjszaka rád mászok, de így most már túl fiatal vagy. Ennyi erővel Sorát is legyűrhetném nem?

Kérdi, miközben odasétál Shakaku mellé és kezét a vállára teszi. Gyengéd, szavaiban pedig most semmi negatívum nincs. Okami is figyeli a lányt. Talán mondanivalója van?

- Nos igen. Nem tudom, hogy tudod-e de ez az igazi kinézeted. Amit eddig láttál csak a küldetés miatt volt, ugyanezzel a technikával öltöttük rád azt a külsőt. Láthatod, ez vagy te. Egy törpe Cukorborsó.

Ajánlott tartalom