Erdőségek

// Annak, aki átveszi Jiraya helyét //
 
Lent a sötét tömlöcben a helyzetnek megfelelően lassú párbeszéd alakult ki köztem és a cellája sötétségébe burkolózó Kaza közt. De mivel nekem is van félni valóm én magam sem fedtem fel kilétemet, és csak annyira közelítettem meg a börtön rácsait hogy a fáklyák fénye pont ne világítsa meg arcomat. Ezt csak azért tettem, mert továbbra is Shiogake képében díszelegtem, és nem lett volna jó, ha őrült módjára kiabál és valami őrültségbe fogott volna, az öreg arcának láttán. Ám hangja nem tükrözött olyan életteliséget, hogy ilyet tenne akár egy ellenség láttán is. Így lassan közelebb léptem a cellájához. Közben mielőtt arcomat felfedte volna a fény még így szóltam.
- Nem az arc tulajdonosa vagyok, kérlek ne tégy hülyeséget! - teszem meg az utolsó óvintézkedéseket az esetleges őrjöngés ellen, mert nem volna jó, ha a zajra lejönne az őrség.
- Arra a kérdésre, hogy ki vagyok nem áll módomban válaszolni. Legyen elég annyi, hogy egy kenyérre kenhető kísérő, aki Kishina biztonságára ügyel. De a kérésére megbizonyosodok a te épségedről is. Szóval hogy vagy, nem bántottak? - Vártam egy kicsit, hogy tudjon válaszolni, esetleg ő maga tenne fel kérdést. - Mit mondtak neked a fogva tartóid, elengednek, ha vége a ceremóniának?
Ha a válaszai kielégítő kielégítőek és nem lenne érdemes tovább folytatni a beszélgetést, úgy elköszönnék és távoznék.

// Ezennel átvettem a mesélést, illetve köszönöm a türelmet! ^^ //

// Aokaze Atsushi - A vér kötelez //

// Ebisu - A vér kötelez //
 
A férfi szavaimtól sírni kezdett, ami érthető is, ha azt nézzük elültettem benne a remény magjait, majd azzal a lendülettel ki is téptem belőle. Bizonyos értelemben sikerült jobban megtörnöm, mint a fogva tartóinak. Döntéseim gyümölcse nem volt cseppet sem ínyemre ám, ha én okoztam kötelességem elviselni a súlyát. Még ha nehéz is volt hallgatni zokogását továbbra is kemények kell maradnom, elvégre döntésemmel a kisebb rosszat választom. Ha most felelőtlenül mentési akcióba kezdek, akkor harc törhet ki, veszélybe sodorhatom Kishinát, akinek a védelmére fogadtak fel nem is beszélve a felettünk lévő megannyi ártatlanról, akik a városban vannak és belekeveredhetnek a harcba. Ami felesleges volna, mivel látszólag hajlanak Kaza szabadon engedésére. Ez kicsit enyhít is a bűntudatomon… kicsit. A férfi végül összeszedi magát és valahogy kiprésel magából néhány mondatot. Bólintással jelzem, hogy megértettem, mivel ha beszélni kezdenék hallaná hangomban a bizonytalanságot és talán megpróbálna tovább győzködni, amit nem akarok. Döntésemet megváltoztatni nem tudná, de a szorító érzést a mellkasomban tovább erősítené.
 
A lépcsőhöz érve léptek zajára lettem figyelmes, mivel egy tömlöc nem egy bálterem így a feljárót olyanra tervezték, hogy egy ember férjen el rajta csak kényelmesen. Ezért kénytelen voltam megvárni míg leérnek, közben a férfira rá sem néztem, jobban mondva nem bírtam. Szerencsére a két fenti ajtóőr jött le, látszólag nem akartak nekem jönni, ami arra enged következtetni, hogy álcám még működik. Még figyelmes érdeklődést is mutattak. Megköszörültem a torkomat ezzel eltorzítottam hangomat, majd válaszoltam.
– Igen, láttam valamelyest sikerült megtörnötök. Még volt benne némi szabadulási vágy, de én teljesen kitapostam belőle, ha már ti nem voltatok képesek rá!
Tekintek rájuk szúrósabb szemmel, hozva a figurát, ami most nem is volt olyan nehéz. Végül mielőtt még visszakérdezhettek volna elindultam fölfelé. A lépcső felénél járhattam már, amikor a két őr beszélgetésbe kezdett, halkak voltak átlag ember nem is észlelte volna már. Hogy én is jobban halljam chakrát vezettem füleimbe, amik még jobban felerősítették érzékszerveimet, bár továbbra is csak halkan hallottam őket, de jobban kivehetőek voltak a szavak. Terveiket hallgatva erősen megragadtam a terméskőből kirakott fal egyik elemét, ujjaim hajlításával próbáltam összezúzni azt. Majd elhatározásra jutottam.
* Picsába, azok a szemetek. Akkor is nyernek, ha a férfi a tömlöcben marad. A frigy végbemegy. Még ha utána meg is próbálná menteni szerelmét egy sereg lenne az ellenfele, akkor mi a faszért akarják megölni? Rühellem az ilyen gyáva húzásokat! De óvatosabbnak kell lennem, mint hittem a hallottak alapján a Karashirok is felbéreltek egy ninjutsuban jártas személyt. Nem kéne vele összeakadni, akkor biztos oda az álcám!
Mivel én is alig hallottam őket, ők biztosan nem fognak engem, ezt kihasználva kézjeleket kezdtem megformálni két sorozatban. Az egyikkel a henge no jutsut alkalmaztam magamon, amivel felvettem a korábban ránk támadó genjuts használó alakját, aki mint kiderült Kishina és Kaza társa. A másik sorozattal létrehoztam egy bunshint Shinogake képében, aki alkalmas túsz lehet, majd az őrökkel szemben. Elővettem egy kunait, majd lesétáltunk a lépcsőn.
– Állj! – szólok rájuk, ha még nem tették, meg amit akartak, természetesen próbáltam ismét torzítani hangomon – Fegyvert eldobni, hagyjátok békén a társamat, vagy az öreg méregzsák meghal! Természetesen akkor is, ha kiáltotok bár kétlem, hogy amúgy is meghallana bárki innen lentről titeket. Levetkőzni, aztán hagyjátok, hogy a barátom megbilincseljen titeket, akkor életben maradhattok. Te pedig Kaza a hozzád méretben jobban illő egyenruhát vedd magadra.
A továbbiakban az volna a tervem, hogy felkísérem a bejáratig ahol, ha senki sincs útnak indítom. Én pedig egy biztonságos helyen megszüntetném a hengét, majd visszatérnék a szobámba és várnék, hogy a hírek eljussanak hozzám.
 
// Nem tudom, hogy meddig akarsz haladni vagy, hogy menny valósul meg azokból, amit tenni akarok. A hosszas előre tervezés csak azért volt, hogy nagyjából tisztábban legyél mit akar a karakterem. ^^ Ha kettő vagy több post alatt akarod magunk mögött hagyni a jelen eseményeket, én azt sem bánom. //

// Aokaze Atsushi - A vér kötelez //










// Semmi gond, én is most pont emiatt nem akartam annyira előre haladni, kíváncsi vagyok, mit hozol ki a történésekből és döntéseid következményiből ^^.
Illetve... Szeretném jelezni, hogy ugye én fogom vinni majd a Iwagakure Fórumkalandot, ami előreláthatólag eléggé le fog szívni, így elnézést kérek előre is, ha néha hosszabbak lesznek a várakozási idők egy-egy postra - amiket természetesen megpróbálok majd mindenképp kiküszöbölni >.< //

// Ebisu - A vér kötelez //

Látszólag bejött a tervem a lent tartózkodó katonák bevették, hogy foglyul ejtettem Shinogakét és elkezdtek szavaim szerint cselekedni. Szerencsére jól haladtunk, már ruhátlanították is magukat, ekkor jött az a bizonyos ”de”. A kunai érthetetlen módon kiesett markom meggyengült szorításából, a lépcső tetejéből pedig egy harmadik katona hangja zavarta meg a pince csendjét. Mozdultam volna, hogy harcra kész legyek az új ellenféllel szemben. Ám testem nem akart engedelmeskedni, jobban mondva inkább nem bírt, mintha valami visszatartott volna. Aztán megláttam a sötétben a chakrával felerősített szálakat.
* Fenébe, ez nem katona. Miért kell mindennek ilyen bonyolultnak lennie? És miért ismeri azt az embert, akinek felvettem az alakját?
Az új jövevény hamarosan rájött a turpisságra is az áll Shinogakéval kapcsolatban is, de az sincs kizárva, hogy egy percig sem tévesztettem meg vele. Fogva tartóm lesétált a lépcsőn miközben a bunshinom utolsó füstpamacsai is eltűntek és végre megláthattam kinek a hálójába estem bele. Az eseményeket ezek után nem sokáig tudtam figyelemmel kísérni mivel leütöttek. Egy biztos a fickó arcát és hangját megjegyeztem, amikor még utoljára gúnyosan megszólított.
 
Sötétség eleinte nem érzékeltem a külvilágot csak a szédülést és fejfájást éreztem, aztán lassan visszajött a hang, végül a látásom is. Szemeimet kinyitva másodpecekig csak színes pacákat láttam, amik minden pillanattal egyre élesebbek és részletesebbek lettek. Végül tökéletesen láttam a helységet ahová szállítottak és a bent található személyeket. Egy mutatós szobában voltam, nem a korábbi tömlöcben. A terem végben két őr ékeskedett előttük elfogóm, akinek arcán hatalmas mosoly ékeskedett, de tekintete nem engem, vagy a mellettem lévő Kazát pásztázta, hanem a vitatkozó Shinogakét és Kishinát. A vita tettlegességig fajult mikor az idős férfi megütötte a lányt, aki a földre esett tőle, erre fogolytársam szóban próbálta fenyegetéssel megálljra kényszeríteni az öreget. Ám ehelyett őt gátolták meg, a fonalas srác sikeresen befogta a száját. Hogy én miért nem cselekedtem eközben? Mondhatnám, hogy az engem fogva tartó láncok miatt, vagy az ütés utáni kábaság miatt, de az hazugság lenne. Olyan új információk jöttek újra és újra, amiket már nem tudtam hova tenni.
* Most akkor mi volt eddig igaz? Ki ez a lány, mi a neve Kishina, vagy Kuroshiki? Hercegnő vagy kalandozó? Miért hazudnak megállás nélkül? Látszólag mindenki ismeri egymást, és közök van egymáshoz. És amit végképp nem értek, ha ilyen emberük van, mint ez a fickó aki elkapott miért béreltek fel?
Túl sok új kérdés merül fel, és ködösülnek el olyan dolgok, amikről azt hittem igazak, pedig már azt hittem kezdtem összerakni a kirakós darabjait, erre új darabokat hullatnak az asztalra. Miközben én agyaltam Shinogake még intéz pár szót Kaza felé mielőtt elhagyta volna a szobát. De szavaiból legalább annyi kiderül, hogy nem telt el sok idő, amíg ki voltam ütve. Az öreg távozását követően Kishinát is kikísért e a shinobi, így csak a két őr maradt velünk a szobában. Ami annyiban jó hír, hogy ha szökésre kerül a sor velük szemben könnyebb lesz. És mint kiderült bőven van még időm tervezgetni a szökést és kimenekítést. Az viszont még kérdéses, hogy a kimenekítésért megéri e fáradozni. Elvégre eddig szinte csak hazudtak nekem.
- Öhm… Tudom kívül állóként, elfogott ninjaként nincs sok közöm a dolgokhoz. De Úgy érzem ennyi lódítás után megérdemlem az igazságot. Kishina, vagy Kuroshiki a lány igazi neve, és ki neki Shinogake? Illetve miért ismeri mindenki ilyen jól egymást? - rövid szünetet tartok - Valamint mit terveztek velünk, meddig leszünk foglyok? - Hangomba direkt csempészem némi kétségbeesést, hogy elhintsem az őrökben a kétségbeesésem magvait. Ezzel próbálom meg rávenni őket, hogy esetlegesen enyhítsenek valamennyit szolgálatuk komolyan vételéről.

// A vér kötelez - Aokaze Atsushi //

[Köszönöm az óriási türelmed, várakozásod a játék végén természetesen jutalmazásra kerül.  ]







Kényelmetlen szorítás a kezeid körül volt az egyetlen kellemetlen érzés a testeden -  a többi hasonlatos érzelmet mind belülről érezted. Hazugságok hálójába kerültél, egy sakktáblára ahol a paraszti lét jutott neked. Feláldozható játékos vagy csak elterlésre voltál jó? Mi az igazság és mi a hazugság? Mert hát ennyi hazugság után az a legszörnyűbb, hogy maga az igazság is kérdőre vonható - vagy van-e ebbe az egészben igazság?
Egy alig alkalmas hercegnő és egy rivális család sarjának összeházasítása, úgy hogy legalább az egyiküknek másért dobog szíve? Kamasz szerelem? Igazából önmagáért kiált, hogy ebből bizony katasztrófa lesz...
Ott csüngtél a láncokon és némán tekintettél előre egy időre, míg nem a szabadulás gondolatai nem kezdtek felmerülni elmédben. Vettél egy mély levegőt és kérdésekkel ostoroztad meg a szobában tartózkodó őröket, akik a ti rabságotokért voltak felelősök. Az egyik oda sem fordult, csak a második tekintett rád sisakjának rejtekéből, majd mire válaszra emelhette volna fejét, a szoba díszes nagyajtaja kinyílt és egy eddig ismeretlen hölgy lépett be rajta.
Ruházata egy díszes, fekete kimono, melyen egy tradícionális arany szalag öleli körbe karcsú derekát. A lány arca a hercegnőhöz hasonlóan majdnem hófehér, csak arccsontja környékén volt látható némi pirosító. A lány gyengéd mozgással lépett előre, mely szinte gravitációt meghazutolló módon egy pillanatra sem mozdult. A két őr felkapta a fejét, majd rögtön vigyázba állították magukat.
-Kérem, távozzanak. Szeretnék velük beszélni.- jelentette ki finom, nőies hangján.
-De K...- kezdett volna bele, mire a nő morcosan felemelte a kezét.
-Szeretnék, ha megjegyzést tennék Shinogake-samá-nál hogy még velem is gorombák?- puffasztja fel az arcát.
-Mi...Öhh...- néz egymásra a két őr. -Ahogy kívánja.- hajolnak meg kisvártatva.
-Köszönöm...- lép hozzájuk egy apró mosollyal s az egyik őrnek megsimogatja a vállát.
A két férfi roppant mód zavarba jön és felkapva lándzsáikat már indulnak is kifele, az ajtó pedig egy szokásos hanggal bezáródik. A lány kiereszt magából egy mély sóhajt, majd elkezd titeket vizslatni minden oldalról, mintha csak egy kíváncsi kölyökkutya lenne.
-Jól helyben hagytak titeket...- emeli egyik ujját a szájához.
-Chh... Látná a többit..- próbálja menteni Kaza férfi büszkeségének a maradékát.
-Minden bizonnyal félelmetes harcosok.- jegyzi meg apró gúnnyal a hangjában, majd rád tekint.- Gondolom kérdései vannak.- mondja finoman, majd illedelmesen meghajol.- A nevem Karashiro Shia, Shirokaito herceg nővére.- mutatkozik be.
A név alapjá rögtön beugrik, ki is lehet ő valójában: a holnap összeesküdő vőlegény testvére.
-Szeretném elmondani a mi részünkről is a dolgokat, nem a...hivatalos verziót.- majd itt köhint egyet. -Azért akarják a család fejei annyira sürgetni ezt a házasságot, hogy egy formális kapcsolat révén összehozzák a két nemesi családot, melynek berkein belül ugye továbbra is fenn áll az ellentét, mert komoly... gondokkal állunk szembe. Ha csak szimplán összemosódna a két család, annak katasztrofális következményei lennének, ám ha van indíték és hát... a két "indítékot" mindenki szereti, akkor erősebb ez a kapocs, kevesebb az esélye annak, hogy a felek között nézeteltérés legyen. - s hagy némi szünetet. - Ne tévessze meg Önöket a látvány: hiába a csillogó palota és a fenséges fogások, mindkét család óriási pénzszűkében van a háború miatt és úgy tűnik ez csak romlani fog. Tudják milyen sokba kerül hadiadót fizetni?- vonja fel szemöldökét és kezeit csípőjére helyezi.- Annyit mondok: sokba. Így hát összejött a paktum, de továbbra is ott az évtizedes bizonytalanság egymással szembe...- majd itt Kaza-ra néz.- A szökési próbálkozások... A hintós esett... És most ez a cellás megmozdulás...- tekintete rád vándorol. -Csak akkor kaptuk meg az információt erről az állítólagos "szeretőről", amikor már a börtönbe voltál. Apám pedig... nos nem kedveli a problémákat és a legegyszerűbben szereti elintézni ha útjába kerül egy...Illetve mikor tudomásunkra jutott, hogy Shinogake-sama felbérelt egy Shinobi-t, megijedtünk, így mi is ugyanúgy tettünk...- s kicsit elszégyelli magát, jelezve hogy a férfi esetleges kivégzése tényleg megtörténhetett volna, ha nem avatkozol közbe.
-Az igazi neve Hara Kishina... a Kurokishi egy amolyan hercegnői becenév. Shinogake pedig Kishina apjának az öccse...miután az apja meghalt, a családjának új vezető kellet és így ő újraházasodott az anyjával, hogy ne veszítsenek további támogatókat...- szólal meg hosszas csend után Kaza, és mocorogni kezd.- Miért jött ide, Shia-sama?- kérdi.
-Szeretném, ha...- s itt elméjülve gondolataiba hajával kezd babrálni.- Szeretném, ha az öcsém boldog lenne. Ez a házasság...nem igazán ezt fogja szolgálni.- jegyzi meg határozottan.- Egy találkozót akarok létrehozni az öcsém és Kishina között, hogy...beszéljenek őszintén. Talán ki tudnánk valamit találni, hogy lebeszéljük apáinkat erről a múltévszázadi, ostoba, hagyományos kényszerházasságról!- s kezével dühödten suhint egyet.


A kirakós kezd összeállni... Bár számodra is meglepő lehet, hogy Shinogake is ugyan abba az ördögi körbe ragadt, mint amibe most mostoha lányát / unokahugát próbálja a feneketlen örvénybe rántani. Mi lehet az indítéka, hogy ilyet tegyen? Mi lehet a megbeszélt szövetség mögött? Kik lesznek a nyertesei?
A kérdések csak még több kérdést szülnek...


-Kedves Shinobi-sama!- hajol meg újfent előtted.- Tudom, hogy hűsége Kishina-hoz kötődik és feladatát teljesíti, de kérem gondoljon bele: ezzel megmenthett egy sor olyan jövőbeli generációt, ahol talán végre nem a szülők döntenek gyermekeik sorsáról és irányítják minden mozdulatát, mintha csak egy rongybaba lenne. Kérem, csatlakozzon ehhez a titkos megbeszéléshez.- próbál meggyőzni határozott tekintetével együtt.

[Ha a válaszod igen...]
Shia helyeslően bólint, majd hosszú ruhájának ujjából előkap egy kulcsot és a fellógatott kezedbe helyezi.
-Elvettem, mikor nem figyeltek...- nyújtja ki a nyelvét. -Maradjanak így és csak éjfélkor induljanak el a szobából. Az őrök álmosabbak lesznek majd a kelleténél...- jegyzi meg, majd hátrálni kezd tőletek. - Egy emelettel lentebb, a folyosó végén van egy gyerekszoba. Ott találkozunk.- néz rád, majd távozik a szobából és helyette belépnek az őrök.


[Ha a válszod nem...]
A nő dühösen felhúzza az orrát, majd sarkon pördül egy felpuffasztott arccal.
-Akkor majd ÉN megoldom...- morogja az orra alatt és kiviharzik a teremből.

// Ebisu - A vér kötelez //


// Nem baj, ha többet kell várnom a postokra. Tudom, hogy a fórumkalandok az elsődleges prioritásúak. //
 
Fogságban kerültem, de sajnos nem ez a legkínosabb része a napnak. Hanem az, hogy látszólag mindenki a bolondját járatta velem idáig. Most, hogy kezeim gúzsba kötve lógnak fejem felett és kényszerpihenőre lettem kárhoztatva legalább van időm kideríteni az igazságot. Valódi információt pedig nem másoktól várok, mint a fegyőröktől. Válaszolni nem kötelességük, de ha mégis megtennék csak nem hazudnának. Elvégre ha fogolyőrzési szolgálatot bíznak rájuk nem lehetnek olyan közel a tűzhöz, hogy tudják mit miért tesznek uraik. És bizony esetemben már nem bízhatok másban csak a köznép által ismert információkban, azokban nincs hazugság, maximum olyan színezés, ami a pletykákkal jár. De azokat, ha készül rájuk az ember kellő odafigyeléssel kitudja szűrni. Az őrség egyik tagja úgy tett mintha meg sem szólaltam volna, a másik fele sisakja alól felém pillantott, valószínűleg akart is válaszolni. Ám a szoba bejárati ajtajának kinyílása belé fojtotta a szót. Egy nagyjából Kishinával egykorú, lány lépett be, sminkje az egyszerűségre törekedett, ében haja tökéletesen egyenesre fésült, fekete kimonója az arany díszítéssel egyből tudomásomra adta, hogy nemessel van dolgom.
* Na, remek még egy kékvérű. Vajon csak meg akarja csodálni a foglyokat, vagy ő is leadja a történetet egy harmadik szemszögből és megpróbál felhasználni? 
Az őröket illedelmesen próbálta távozásra bírni, majd amikor azok lebeszélni próbáltak volna a dologról, már a kezdetében elfojtotta szavaikat. Még a durcás arcot is bedobta közben, az őröknek esélyük sem volt vele szemben. Inkább kimentek a szobából, maguk után gondosan bezárva az ajtót.
Az őrök távozása után végigmért minket, majd szóban rámutatott arra milyen ramatyul is festhetünk. Rabtársam próbálja kidumálni magát, de csak egy csöppnyi gúnnyal megfűszerezett választ kap. Én meg sem próbáltam mentegetőzni, elverve nem lehetek, elvégre hamar lefegyvereztek és kiütöttek. Szerencsére nem hagy minket sokáig a sötétben tapogatózni kilétével kapcsolatban, hamar bemutatkozik nekünk.
* Na, tessék igazam volt, még egy nemes!
- A nevem Aokaze Atsushi, kérem tekintsen el attól, hogy viszonozzam meghajlását kisasszony! Jelenlegi helyzetemben nem megoldható. – tartottam egy rövid szünetet - Kérdéseim vannak, éppen azelőtt tettem fel őket, hogy ön meglepett volna minket társaságával. Nem szeretném megismételni őket, így csak annyit mondanék, hogy erről az esküvőnek nevezett komédiáról próbáltam információhoz jutni az őröktől.
Shia ahogyan azt már akkor sejtettem, mikor belépett a szobába lassan belekezdett a mesélésbe a Karashiro család oldaláról megközelítve a dolgokat. Valamint kifejtette azt is mi indokolja a hirtelen jött esküvőt. Valamint, hogy milyen veszélyei vannak az efféle politikai házasságoknak, hogy mennyire törékeny is valójában az efféle béke. Majd belekezdett az indokba is ami szilárddá tenné a családok kapcsolatait. Mi más lett volna mint a pénz, és kifejtette azt is hogy a háború az oka pénzügyi gondjaiknak. Amit még el tudtam volna engedni, de a mellé társuló testbeszéddel, ami arról árulkodik, hogy valószínűleg számára a pénzbeli kiadás a legrosszabb a háborúban hát kiverte a biztosítékot.
– Bocsásson meg, hogy közbe szólok – vágok közbe szúrós tekintettel és összeráncolt szemöldökkel – de inkább örülnie kéne annak, hogy ennyivel megússzák a dolgokat. Van fogalma arról mi az igazi háború, a csatatér, vagy épp ami marad belőle? Felgyújtott falvak, lemészárolt emberek, ártatlanok halálsikolyai a szélben? Szagolta már a több napos égett, bomló hullák szagát. Vett már el emberi életet, tudja milyen súlya van annak? Látott már olyan holttesteket, ahol az anya a gyermekét szorongatja? Ha nem akkor kérem ne jöjjön azzal, milyen nehéz is fizetni a hadiadót, mert egyáltalán nem tud vele meghatni!
Kicsit hosszabbra sikeredett közbeszólásom után ismét némán hallgattam a Karashiro hercegnő okfejtését, arról mire a bebörtönzés és az ő táborukat erősítő ninja. Amikor Shiával befejeztük a beszélgetést Kaza kezdett válaszadásba, még azokra a kérdésekre, amiket pluszba tettem fel az őröknek.
Ahogy hallgatom ismét szembe kell néznem azzal a ténnyel, hogy én bizony nem és valószínűleg soha nem is fogom megérteni a nemesek világnézeteit. Hallottam már érdekházasságokról, de azért az sok, hogy a testvére özvegyét vegye el a hatalom fenntartása érdekében. És bizony akaratlanul is összeesküvési elméletek is végigfutottak a fejemben, például olyan, hogy Shinogake keze is benne van fivére halálában. De ezt inkább megtartom csak magamnak, amúgy sem tudom milyen halála volt Kishina apjának.
Shia kap egy kérdést Kazától, ami engem is érdekel. Vajon miért vágyik egy hercegnő két ”hátrahagyott” rab társaságára, biztos nem azért, hogy kifejtse a családi indokokat. Mikor belekezd a válaszadásba pár szó után megakad, és ében hajával kezd játszani, mintha a megfelelő szavakat keresné. Kifejtette, hogy ez az érdekházasság öccsének sem fogja azt a boldogságot hozni, mint azt ilyenkor merni reméli a vőlegény. De jövetelének nem az volt az oka, hogy ezt elmondja nekünk, hamarosan rá is tért a lényegre azt szeretné, ha segítenék neki összehozni egy a menyegző előtti találkozót az ifjú párral, hogy átbeszéljék a dolgokat és tervet szőhessenek a frigy eltörlésére. Kérdését követően csend borult a szobára gondolkoznom kellett.
* Miért kéne segítenem bárkinek is, főleg olyannak, aki végig hazugságokkal etetett. Talán az volna a legjobb, ha itt maradnék lógva az esküvő végéig. Mivel nem öltek még meg feltételezem nem is fognak, csak ki kéne várnom, hogy elengedjenek. Bár nem éppen ninjához illő volna az ilyen szabadulás, de legalább többé nem lennék sötét paraszt a nemesek sakktábláján. De ott van a küldetésem, meg kell védenem Kishinát, Shia pedig az elutasításom ellenére sem hagyna fel tervével, amivel akár veszélybe is sodorhatja védencemet. Azt hiszem kénytelen leszek segíteni a lánynak.
Kérését átgondolva, megosztom vele döntésemet:
- Segítek, jobban mondva inkább csak Kishinát fogom megvédeni, ennyit tudok ajánlani. De mégis, hogyan tudnék ilyen helyzetben segíteni. Ha kitörök a fogságból, akkor harcba kell szállnom az őrökkel. Onnantól nehéz lesz az észrevétlenség.
Válaszomra bólint egyet, majd közelebb lép, közben pedig kimonója ujja alól előhúz egy kulcsot és kezembe helyezi. Majd elmondja, hogyan szerezte meg és incselkedve kiölti nyelvét, majd azt is megosztja, mikor használjam és hol találkozunk utána.
- Úgy látom, mindenre gondolt! De biztos, hogy hercegnő maga, hogy ilyen ügyesen kijátszotta az őröket?
Miközben megfordul, hogy elhagyja a szobát még egy gyors kérdést intézek felé.
- Kazával, mi lesz? Róla nem beszélt a tervében.
Válasza után elhagyja a szobát és visszatérnek az őrök. Nem maradt más hátra, mint várni, a szökési alkalmat.
* Vajon miként fogja elérni, hogy az őrök elaludjanak? Valószínűleg a vacsorájukba vagy az italukba juttatja be valahogy. Eddig biztos nem tett ilyen lépéseket elvégre nem tudhatta mit válaszolok. Ha pedig előre adta volna be nekik az altatót az felelőtlenség lett volna.  
 
Az idő lassan telt, főleg úgy, hogy még csak pozíciót sem tudtunk váltani. Az idegőrlő várakozás végét az jelentette mikor az őrök szemei a sisakok takarásában le-le csukódtak. Lassan fejük is vállukra dőlt és horkolni kezdtek. A kezemben lévő kulccsal kinyitom a bilincset, és így teszek Kazával is, ha szükség van rá Shia tervében. Kezeim szabadulása után csukló- és karkörzéseket csinálok. Miután elgémberedett végtagjaimba visszatér az élet, átnézem felszerelésem, minden megvan-e, mert nem akkor akarok a hiányukra rájönni amikor esetleg használni kéne őket. A leltár után indulok, óvatosan kinyitom az ajtót és kikukucskálok. Valószínűleg felesleges elvégre az éjszaka közepén vagyunk, ilyenkor a legtöbben alszanak. Minden esetre fokozott óvatossággal, kiélezett érzékekkel és halk léptekkel indulok el a megbeszélt szobába. Ha sikerül rendben elérnem a szobához először halkan bekopogok rajta, ha nem szólnak és nem is nyitják ki, akkor én teszem meg azt kellő óvatossággal.
 
// Mivel nem szabtad meg meddig írhatom a posot bátorkodtam előrébb haladni, mint a te lezárásod. //

// Köszönöm szépen az újbóli hatalmas türelmet! A történet hamarosan a végéhez közeledik... //

// Ebisu - A vér kötelez //
 
// Remélem nem gond hogy jó előre megterveztem mit fog tenni a karakter a harc során   //

Shia hercegnő erős kiállása egy rövid időre megtört, miközben alig pár dolgot és csak felületesen körülírva megosztottam vele, miket lehet tapasztalni a harctéren. Jellemváltozása alig tartott ki mondandóm végéig, és már vissza is tért nemesi tartása, majd válaszolt közbeszólásomra.
* Én sosem mondtam, hogy nekik könnyű lehet embereket harcba küldeni. Mindössze csak a hadiadós siránkozása dühít. Mindegy, ha nem értett meg elsőre inkább nem is próbálkozok második alkalommal, csak annyiban hagyom a dolgot.
Mielőtt elhagyta volna a szobát ismét felpaprikázta magát, külsőre legalábbis. Próbált felvenni magára egy dölyfös külsőt, amivel el akarta hitetni a kinti őrökkel, hogy nem sikerült velünk dűlőre jutnia. Kiviharzása után még extra fejadag vacsorával is megjutalmazta az őröket, aminek ők természetesen nagyon örültek. Szerencsétlenek nem is sejtették, hogy altató lesz benne. Így mikor eljött a vacsora idő pár falat után úrrá lett rajtuk az álmosság, majd néhány elbóbiskolás után végleg álomra hajtották szemüket.
 
Elérkezett a mi időnk, béklyóink kulcsa a kezemben, nem is lehetne ennél egyszerűbb. Csakhogy a hercegnő kifelejtett valamit, az órákig fellógatott kezemben a véráramlás nem éppen megfelelően működött, így az elzsibbadt. Ami még nem nagy probléma de amikor kinyitottam tenyerem ujjaim nem szorították megfelelően a kulcsot ami aztán kipottyant belőle. Szerencsére nem esett messze a lábamtól, ráléptem majd chakrát vezettem bele, éppen úgy, mint amikor függőleges terepen akarok mozogni, csak kevesebb chakrával. Ezáltal amikor felemeltem a lábamat a zárnyitó eszköz a talpamon maradt. Szökkentem egyet mintha csak hátraszaltózni akartam volna, természetesen a fal megállított, de én guggolva csüngtem rajta ellentmondva a gravitációnak. A kulcsot őrző lábammal megközelítettem jobb kezemet és elvettem a tárgyat, majd kinyitottam vele a bilincseket, ezután lementem a falról és Kazát is szabaddá tettem.
- Bocs az előbbiért, remélem nem rémítettelek meg, mikor a kulcs kiesett a kezemből.
Szabadkoztam, miközben visszavettem magamhoz az elvett dolgaimat. Csak ezután indulok az ajtó felé. Henge no jutsut alkalmazva magamon felvetem az egyik szunyókáló őr alakját, úgy lépek ki az ajtón. Valószínűleg Shia tett arról, hogy ne legyen errefelé senki, de ha egy erre tévedő véletlenül meglátná, hogy egy rab éppen kisétál a szobából abban valószínűleg nem lenne köszönet. A folyosókon egy lélek sem volt, fény is alig, így könnyedén eljutottunk a találkozási pontra. Mindennek ellenére én csak akkor oldottam fel a Henge no jutsut, amikor már a gyerekszobában voltunk.
A szoba noha gyerekeknek volt berendezve mutatós volt, össze sem lehet hasonlítani az én gyerekszobámmal. Fényt mindössze az ablakon beszűrődő holdfény nyújtott ennek ellenére jól ki lehetett venni ki az a három személy, akik ránk várnak. Kishina és Shia türelmetlenül sétáltak oda-vissza átlósan a szoba két sarka közt. Egy eddig ismeretlen srác pedig semmitmondó tekintettel bámult ki az ablakon. Kicsit olyan volt, mint egy halálraítélt, aki az utolsó éjszakáját tölti a cellában. Érkezésünk után Kishina és Kaza egymás karjába borultak az örömteli viszontlátás pillanatában. A kép jól láthatóan nem volt a két Karashiro ínyére. Végül az ölelkezést Shirokaito herceg szakította félbe. Gyorsan megosztották velünk az időközbeni változásokat és a tervüket is, és hogy ebben nekem milyen szerep jut. Várakozás közben süteménnyel kínálnak minket, természetesen veszek belőle, mivel elég régen ettem.
Amint a nap első sugarai felbukkannak a hercegnő odalép a kandallóhoz, matat kicsit majd kinyitja a titkos átjárót. A szűk bejáraton én lépek be elsőnek, hogy felmérjem a terepet és begyűjtsem a többiek elől a pókhálókat, ruhámmal pedig leporoljam a falakat. Ahogy haladok egyre beljebb a szobából beáramló fény is egyre kevésbé világítja be a járatot, amin az sem segít hogy rajtam kívül még másik négy ember is elállja a fény útját. Azonban ez nem hátrány, ha az ember shinobi legtöbb esetben szemünk jobban lát és hamarabb is szokik hozzá a homályhoz, mint az átlagemberé. Minden esetre nem tudhatom a többiek mennyire látnak jól, így inkább beadtam a derekam, bal kezembe koncentráltam katon chakrámat és lángra lobbantottam, ezzel aktiválva a Hiken(Lángököl) jutsumat. Enyhén föltartottam keze, fejem fölé, hogy mögöttem is világítson valamennyire. A járat, végét egy ajtó jelentette, nem volt zárva, de a használatlansága miatt szorult és csak nagyobb erőkifejtés hatására nyílt ki. Az ajtó túloldalán egy nagyobb terembe csöppentünk, ami pókhálóktól hemzsegett, a falak pedig olyan lyukasak lettek volna, mint egy jóféle ementáli sajt, ha a járatokat nem zárták volna le ajtókkal. Mire mindenki belépett a terembe én szétnéztem az ajtónkkal szomszédos falakon. A járat mellett egy korhadt deszka volt a falra szögezve ”Gyerekszoba” felirattal, két oldalt pedig egy fáklyatartó falikar. Sajnos a világítást elősegítő eszközből csak az egyik volt meg, azt kezem lángjával be is gyújtottam, mivel már nem volt szükséges, hogy élő, a sötétben tündöklő fáklya legyek megszüntettem a katon chakra áramoltatását kezembe, mire a jutsum megszűnt. Miközben körbenéztünk újabb fáklyákat gyújtottunk, az ajtók közül több olyan folyosóra nyílt, amik egy másik ehhez hasonló terembe vezettek volna. De szerencsénkre a ”Tárgyaló” nevet viselő folyosó is innen nyílt, így nem kellett másik elosztótermet keresnünk. A baj ott kezdődött, hogy az ajtó ráccsal volt elbarikádozva a zárrendszer pedig nem működött. Nem volt más hátra ismét ninja képességeimet kellett bevetnem, rátettem kezem a fémre majd, katon chakrámat belevezetve hevíteni kezdtem. Tenyerem körül a vas először vörösen, majd pár perc múlva sárgán izzott. Miközben verejtékemet töröltem homlokomról a zár pattant és a rácsok pedig elmozdultak.
- Na, végre! Már azt hittem sosem adod meg magad.
Az öröm viszont nem tartott sokáig ismeretlen léptek visszhangoztak mögöttünk, amire hátrakapom a fejemet. A léptekhez hamar hang is társult, kihez máshoz tartozott volna mint ahhoz a személyhez, aki korábban a tömlöcben elkapott, a ”Kert” nevet viselő folyosóból lépett elő. Látszólag a társaság többi tagja hidegen hagyta végig hozzám beszélt, még akkor is mikor két tekercset próbált előkotorni övéről.
– Talán azt hitted ezzel megsértesz, de én inkább dicséretnek veszem a te szádból, ha egy olyan állathoz hasonlítasz, ami lojalitásáról híres. – majd szándékosan cukkolom egy tenyérbe mászó, önelégült mosollyal - És csak, hogy tudd jelenleg is a munkámat végzem, ami nem más, mint Kishina védelme az esküvőig. Még akkor is, ha jelenleg pont azon ügyködik, hogy meggátolja azt. Nem rémlik, hogy Shinogake a munkaadóm azt mondta volna, hogy vége a megbízatásomnak.
A tekercsek kinyíltak majd két pukkanás és némi füsteffekt után két harcra készített fabábú ált köztünk. Kaza azon nyomban kapcsol és szerelmére parancsol a hajtűje miatt. Elég meglepő dolgot kért, de számonkérésre igazán nincs időm. Szerencsére nem is kell, az egy pillanatra lefagyott lány végre észbe kap és megteszi, amit a férfi kért tőle. Ám mielőtt az ében hajtűt átadta volna egy pukkanás történt és a fejdísz, fekete katanává változott. Miközben a férfi karddal a kezében kijelentette a nyilvánvalót a másik három bevetette magát az alagútba.
- Tehát mellettem akarsz harcolni Kaza? Legyen!
Párbeszédünk ellenére a bábhasználó azért még megkérdez minket a harcról, majd bábjai kezével is ránk mutat, mintha csak azt mutatnák melyik kivel fog végezni.
 
* Azzal, hogy korábban elkapott és a bábjai miatt valószínűleg előnyben érzi magát és le is néz engem, és ez az én malmomra hajtja a vizet. Valószínűleg a raiton elemmel hamar ki tudnám ütni, azonban félő, hogy most még kikerülné és akkor oda az aduászom. Egyenlőre a katon elemmel kell harcolnom ellene és valahogy holtteret biztosítani miközben azt is elérem, hogy ne tudjon mozogni.
- Remélem elbírsz egy bábbal. - szólok Kazának, közben pedig kezeimbe koncentrálom a katon chakrámat - Kezdjük!
Ahogy kimondom kezeimet lángra lobbantom a Hikennel(Lángököl) majd a Bakuhatsu En Shottoval(Robbanó Lánglövedék) kombinálva folyamatosan focilabda méretű lángcsóvákat dobálok felé.

Ha sikerül védekezésre kényszerítenem, akkor hamarosan bevetem ellene a Kanashibari (Paralizációt) utána egy Katon: Endannal támadnék ellene, ha a bábjával próbálná kivédeni és a lánggolyó is takarna, akkor bevetném a még mozgásképtelen ellenfelemmel szemben a Denpo Sekka(Távoli Villám) jutsut, amivel találat esetén addig ráznám, míg el nem ájul.
Ha úgy alakulna, hogy nekem kell védekezni akkor szorultabb helyzet(ek)ben a Shushin no jutsut használnám és igény esetén, egyik kezemen megszüntetném a Hiken jutsut, hogy az övemen lévő tőrömmel is tudjak védekezni.

Használt Jutsuk:

A lány rám szegeződő üveges tekintete a válaszaim alatt kissé megijeszt. Talán kicsit szadista, de ezt nem igazán tudom kinézni belőle. Annyira aranyos.... 
- Nehéz erre a kérdésre választ adni, - teszi a vállamra a kezét, amitől kissé elpirulok. Megint.... -, ha nem is tudod a küldetést, de hát épp ez volt benne az izgalmas, nem igaz? - Kicsit bambán néztem Ai-ra. ~ Vajon ez mit akart jelenteni? ~ Tűnődőm el egy pillanatra, de ez Ai döntésén nem változtat, és ezen döntését a rám mutatással és kijelentésével tisztázza is a sensei felé.
- Gratula Senshi. - Jegyzi meg irigykedve a mellettem álló Suitachi. Véleményem szerint osztályelső riválisomként még ő lehetett volna a másik alkalmas jelölt. - Köszönöm. - Mondom mosolyogva, mielőtt még Ai elkezdené a többieknek intézett beszédét. Én is elmosolyodtam rajta és körül nézve még jópáran. Természetesen voltak olyanok is akik csak erőltették a mosolyt, mint például Suitachi.
~ Annyira...~ Beszólnék neki. Valami apróságot. Egy csintalan megjegyzést, hogy mennyivel jobb vagyok, mint ő, de erre nem volt szükség. A tény, hogy engem visznek önmagában elegendő ehhez.
Büszkén Ai-chanhoz állok, mikor magához int és még integettek is büszkén a többiekre. A győzelmi mámorból Ai ránt el. Megfogja a kezem és invitálásra hív. Ismét elpirulok.
~ Meleg... ~ A lány keze határozott még is gyengédnek érzem. ~Cuki...~ Nézek az előttem sétáló lányra. A rózsaszín haja léptei következményében ide-oda lobog, és az alakja.... Nagyon nőies. Jó pár méterrel miután elhagytuk az akadémiát Ai egy tekercset vesz elő. ~ Tehát elkezdődik... ~ Tekintetemen is látszik, hogy a tekercs megnyitásának pillanatától kezdve sokkalta határozottabb lett. Még mielőtt Ai bármit is mondana szememmel az általa rajzolt térképet pásztázom. Látszólag Konoha és környéke van rajta a terepi adottságokkal, szintvonalakkal. Hasonló a terepfutók térképével, ami jelöli a környezeti akadályokat is, mint az erdő, házak és egyéb tereptárgyak, amik említésre méltók. A lány a földre teríti a papírost és mindketten mellé guggolunk, én szemben Ai-val.
- Ezeken a területeken kell ritka gyógynövényeket gyűjtenünk. A legfontosabb ez... - mutat a lány a legtávolabbi területre. - a gólemfű beszerzése. Minden terepváltozásnál, különösen ahol rajtunk ütthetnek, ellenőrizni fogom a környezetet, és ha van hasonló képességed, szeretném ha te is ezt tennéd. - A térkép alapján a gólemfű területe egy sziklásabb helyen fekszik. A szintvonalak elég sűrűek azon a területen. Talán pont erről kapta a növény a nevét. - Igen is. Szenzor tanuló vagyok Ai-chan. - A lány hangja olyan könnyed volt, hogy csak utólag kaptam észbe a megszólításon. - Őőőő. Elnézést Ai-san. - Vakargatom mosolyogva a tarkómat. Arcom még mindig enyhe pírban van. ~ Miért érzem magam ennyire zavarban mellette? ~ Felállok a guggolásból, szinte egyszerre a lánnyal. - Akkor azt hiszem nincs is értelme tovább tárgyalni a dolgot. Keressük meg azokat a füveket és segítsünk vele másokon. - Mondom mosolyogva, majd ha Ai elrakta a tekercset akkor útnak is indulunk. Az út első része csendben telik. ~ Itt sétálunk egymás mellett... ~ Séta közben eddig is fürkésztem a lányt. Nem tagadom mindig megnéztem a lányokat az akadémián. ~ Még is miért vagyok ennyire zavarban? Meg sem merek nyikkanni. Ahhh ő a vezetőd ne legyél szemtelen. ~ Fejben szinte püfölőm magam, de ez kívülről csak egy enyhe savanyú képpel a fejem mutatkozik meg. A csendet végül ő töri meg, és a kérdésétől egyből a gatyámba csinálok. ~ Uhh baszki. Erre mit mondjak??? ~ Meglepődtem. Azt hittem a küldetés hátralévő része ugyan olyan csendben telik, mint az eleje. - Hááát. Ne nevess ki kérlek. - Vakargatom a tarkóm. - Hogy is mondjam... - Gondolkodok el egy picit, az arcom egésze vörösben úszik. ~ Basszus olyan nehezen jönnek a szavak...~, de a választ nem húzhatom tovább. - Hírtelen megjelentél, és annyira... El... - ~Ahhh!!!~ - Ahh mindegy. Elbambultam! - 
~ A fenét te hülye. Annyira szép... és annyira néztem, hogy a szemgolyóim majdnem kiestek a helyéről. ~ Jegyzem meg magamban. - Viszont mikor felszólítottál és feltetted a kérdéseket, csak azon járt az eszem, hogy ha teljesítem ezt a küldetést, talán az anyukám újra mosolyogni fog a büszkeségtől. - Az eddigi vidám és piroskás arcot a szomorúbb arckifejezés váltotta fel. - Tudod az apukám meghalt a legutóbbi támadásban. Az anyukámnak súlyos gerincsérülése lett, azóta is a kórházi sátorban fekszik, bár már ébren van. Azóta nem mosolygott egyszer sem. - Úgy gondolom mindent megválaszoltam, amire Ai kíváncsi volt. - Amúgy szólíts csak Senshi-nek. - Mosolyodom el, de az előbbi mondatok után érezhetően ez csak egy erőltetett mosoly. ~ Megígérem anya, hogy büszke lehetsz rám, és újra mosolyogni fogsz. ~ Szorítom ökölbe a kezem, de csak szigorúan a testem mellett, hogy a lány kevésbé szúrja ki.
Az első terepváltáshoz, azaz ellenőrző ponthoz érve Ai rábízza a terület átkutatását, ellenőrzését, hogy az biztonságos-e. Ám legyen. Ha bizonyítási lehetőségről van szó, akkor sosem okozok csalódást, és amúgy is, ha csak pár pillanatra, de elmerülhettek a néma sötétségben és kitisztítva a fejem jobban tudok majd a feladatra fókuszálni. Egy tigris pecsétet formálva lehunyom a szemem és pár mély levegő után elmerülök a sötétségbe. Az érzékelés olyan dolog, amihez inkább koncentráció, mintsem sok chakra szükséges. A sötétségben elsőként Ai chakrája csatlakozik hozzám. ~ Olyan meleg... és ártatlan, mint ha semmi rosszindulat nem lenne benne. ~ Furcsa dolog, de amikor az emberek chakráját akarom felderíteni, mindig érzek valami különlegeset, mintha az érzéseiket is érezném, de talán ez csak az én saját megérzésem. A sok gyakorlás eredménye képpen már olyan 300-400 méter közötti távot is letudok fedni a chakrámat kiterjesztve. Ebben a távolságban egyenlőre semmi furcsát nem vélten felfedezni. - Csak egy pár erdei állatt. Cuki mókusok, baglyok ilyesmik. - Mondom mosolyogva, de ahogy a lányra pillantok ismét elpirulok. ~ Olyan melegnek éreztem a chakráját. Hihi. Talán tényleg forr köztünk a levegő. ~ Mosolyodom el. ~ Talán megpróbálhatnék kicsit közvetlenebb lenni. ~ Tovább haladva már gyűjtögetjük a növényeket, és az újabb ellenőrző ponthoz érve, hagyom hogy Ai-chan is érvényesüljön, elvégre azt mondta ő is képes felderíteni a terepet. A lány szemei körül az erek kidudorodnak. Meglepetésemre nem is akármilyen szemmel rendelkezik. - Ai-chan... Nem is mondtad, hogy a Hyuuga klánba tartozol. - Jegyzem meg mosolyogva a lánynak. - Hallottam már rólatok, de még soha nem találkoztam egyikőtökkel sem. - A mosolyom nem fagy le. Örülök, hogy egy ilyen kivételes lánnyal lehetek egy csapatban. - Ai-chan. Én már annyit fecsegtem magamról, viszont te még nem meséltél semmit. Vannak testvéreid? Hmmm.... Esetleg fiú barátod? - Nézek mosolyogva a lányra, és a végén még egy kacsintást is megengedek felé, hátha egyszer én hozom zavarba.