Sans folyó

- Öhm most a.........
Kezem mit kezem teljesen le voltam merevedve. Mi van velem már mozdulj, szólalj meg te átkozott. Kensei arca a tekintette, nem is a vörössége volt igazán ami ezt váltotta ki. Mintha egy kicsit nem nem kicsit mintha pontosan szelemet látna. Olyan dolog amire majd kifogunk térni, rá kérdezek miért viselkedett így. Még soha senki aki látta az arcom is nem viselkedett így. Elpirul mint egy szégyenlős szerelmes fiú.
Olyan nem is tudom aranyos volt. Jó látni van egy ilyen oldala is Kenseinek, amit szívesen látnék máskor is.
Mikor távozik nem is tudok válaszolni három nap. Tehát ennyi amíg új életem megkezdődik. Három nap és kilépek ebből a mocsárból. Mind nekik köszönhető. Mineo a bátyám aki felébresztett és maga mellé vesz, befogad. Kensei aki elvállalta, hogy tanít és kiképez mindenre amit tud. Mineo és Kensei........Kensei arca........valahogy nem megy ki a fejemből.
Bátyásm szavai rántanak vissza a valóságba. Az ábrándozásból egy fejrázás is segít kizökkenni, még is mi a franc van velem. Ilyet gondolni mi hárman, bolondság. Talán még is igaz minden jel ezt mutatja.
- Nem....most már nem aggódok. Igazából féltem, hogy mi történik majd a jövőben. Van valami fura különös érzés.....mindegy talán butaság az egész hagyjuk is.
Majd Mineora nézek fel kérdőn és mosolyogva.
- Én tán nem az vagyok? Már mint örült beteg kunoichi aki élvezi a kint? Igaz is most jut csak eszembe mire célzót akkor amikor azt mondta.
"- Még hogy strigula, csak hogy tud, minden nő partnerem elégedett volt... Öhm... Legalábbis a teljesítményemre nem volt panasz. -"
Milyen teljesítményre gondoltatok ekkor?
Teszem fel a kérdést amikor váratlanul át ölel ami meg lep. Honnan vette a bátorságot erre a dologra, rögtön tiltakozok. Ez az egész talán mér ösztönös beidegződött reakció ilyen és hasonló dolgokra. Kicsit mocorgok de meg nyugszom és teljesen elolvadva hagyom bátyám karjaiba zárjon.
- Egyébként nem gondolkodtál el azon miért is bíztam meg ilyen hirtelen benned?
Meg fogom a kezét és húzom magam után miután vissza vettem a maszkot.
- Gyere be mutattok neked valakit aki kicsit hasonlít rád.

* Hogy egy kicsit pörögjenek az események   *


- Azt tudtam eddig is, hogy aggódsz. Nagyon jól esik ezt nyíltan is felvállalod annak ellenére, hogy tudod igazából nem vagyunk.
El is haraptam a mondat végét mert azok vagyunk lélekben igen tehát ennyi bőven elég.A kérdésemre viszont nem kaptam választ, se baj végül is biztos nem annyira fontos. Nem ellenkezőleg valami más mert Mineo zavarban van nagyon is. Csak figyelem ahogy próbálkozik a gondolatai kuszasága arca pirossága.
- Igen ha neked meg felel akkor nekem is. Végül is biztos nem nagy dolog ez esetben nem is izgat különösebben.
Kézen fogva haladtunk tehát a célunk felé a távoli messzeségbe.

Ami nem is volt olyan messze vagy csak az idő repül ha a társaság jó. Háború ellenére hiába idegen Mineo be engedték az örök. Akik az ország ég hajlatának megfelelően néztek ki. Barnább bőr sötét haj jellemezte külsejüket. Mineora nem is néztek nem is érdekelte őket különösebben. Hisz félig meddig az arc ismerős nekik is. Rám viszont már másképp néztek, nem voltak közömbösek hanem idegenkedve bámultak. Mint valami fura cirkuszi lényt amit még nem láttak.

- Gyere már majdnem ott vagyunk!
Hangom tele lelkesedéssel, de ha figyel valaki.... érezheti a remegését. Izgatót vagyok és belül lelkem mélyén félek mi fog történni. Mineo és Kensei szavai jutnak eszembe. Végre ki szabadulok ebből a börtönből.
Egy kicsi ház előtt torpanok meg két szintes nincs terasz csak egy emeleti ablak. Az ablak párkányán egy nagy virág szirmai lógnak ki. Mineo már talán tudja is melyik az én szobám.
Csak körbe nézek és be lépek, magam után rántva Mineot is.
- Meg jöttem!
Kiabáltam hangosan, de az előszobában senki sem volt. Halk léptek zaja hallatszott mire levettem vagy is vettük labelinket egy nő bukkant fel. Bőre szintén fehér, bár nem annyira mint az enyém rajta fogót valamicskét a nap. Fehéres, összes haja és élénk zöld szemei végig mértek mosolyogva.

- Aggódtunk ám, legközelebb ne maradj ki ilyen sokáig Tsu-chan.
Oda futok és  azzal a lendülettel már ölelem is a nőt aki az anyám.
- Nem ígérhetek semmit, de nem voltam veszélyben, vigyáztak rám.
Ekkor a nő felnézet az idegen férfira és teljesen le merevedett, mintha szellemet látna olyan arcot vágót. Konyha ruha vizesen, zajosan landolt a padlón.
- Ő kicsoda?
Kérdezte anyám miközben felvette szövetett a padlóról.
- Ez bonyolult, tudod őőő szóval én..... ő és. Kint találkoztunk és először barátom volt. Olyan furcsa érzésünk volt annyira jobban vagyunk....szóval... tudod ő meg ért. Nem olyan mint az a többi oda kint mert...
Anyám mutató úját ajkaimra tette.
- Mert meg szeretted és ő is téged. Mert úgy érzed nagyon különleges személy. Gyertek kész a vacsora üljetek asztalhoz.
Anyám nem is beszél többet, csak a konyhába sétál.

A lakás, vagy is a ház maga kicsi. Egy szegény család amit meg engedhet magának, de körülmények és környezethez képest. Próbálják legtöbbet kihozni az egészből. Néhány talán idegeneknek fura még is ízléses tekintetet magához vonzó kép log a falon. Vagy a falba kirakva apró színes kövekből. Mindenhol a tisztaság már szinte kórházi.

- Nah gyere már ne álldogálj ott. Mossunk kezet és irány az étkező.
Már nem fogtam Mineo kezét csak elsétáltam a pici fürdő szoba felé egy folyóson végig amiről a konyhával egybe épített étkező. Egy hálószoba a fürdő és egy nagyobb közös helység a nappali nyílt. Kis utunk alatt voltak még díszek, szépen faragót fali díszek és egy kis tárgy is. Egy pici fiókos bútor keskeny és magas. Kulcsok és más apró tárgyak tárolására alkalmas, de a tetején volt valami más. Egy Kunai apró kézzel készített fa emelvényen.

Anya ki is meri nekünk az ételt, és mosolyog Mineora meg is szólítja.
- Nem tudom miért nézel ki így. Talán ezért is hozott haza Tsu-chan. Vissza élsz bizalmával jobb ha eltűnsz világol.  Kettőnk közül Mine a türelmesebb és megbocsájtó.
Az utolsó két mondatot anyám halkan intézte Mineohoz, de még is halottam fél fülel. Tányérom csörömpölt mikor az asztalra csaptam. Mérgesen néztem anyámra aki még mindig ártatlanul mosolygott mind kettőnkre.
- Ne terrorizáld már, semmit nem csinált igazából. Csak szóval jóban vagyunk tudod mindig vágytam egy testvére. Szoval nekem ő olyan mint....
Anyám szem forgatva felnéz a mennyezetre. Majd konyha bejárata felé fordítja a tekintetét.
- Legyen ha te így szeretnéd, ő biztos nem olyan ha te......
Igen az ajtó nyílt és az előszobában nehéz léptek zaja hallatszott. Apa haza ért le vette ruháit és én már alig bírtam magammal. Széken ülve mocorogtam, de nem mozdultam.
- Meg jöttem, látom vendégünk is van Motoko.
A férfi belépet a konyhába és egy szerelmes csók után nejének vagy is anyámnak. Meg kócolta a hajam nagy erős kezével. Én ajkaim beharaptam majd felháborodást tettetve tiltakoztam.
- Nyaaahhhhhh neeeeee már megint te is kezded!
Elmerülve hajam igazgatásában nem is figyeltem amikor apám Mineo vállára tette jobb kezét.
- Üdvözlöm szerény hajlékunkban Mineoro vagyok.
Majd le ült az asztalhoz pont Mineoval szembe. Amikor rá nézet arcán ledöbbentség látszott, észre vette a hasonlóságot. Egyböl rámnézet  mosolyogva.
- Már megint egy csín? Most melyik boszorkányos ju micsodát használod?

Vicces volt hallani, ahogy az anyukája beszélt hozzám. Mintha én mondtam volna Tsuki leendő udvarlóinak. Tényleg nagyon szerethetik őt. Bár amikor azt mondta, hogy Mine, nem tudtam, hogy kire gondolhat, hisz még be sem mutatkoztam neki, meg egyébként sem ismer még.
- Nem kell aggódnia emiatt, én semmiképp nem fogom átverni.
Már megint a kinézetemet emlegeti. Nem tudom, mi olyan különleges benne. Tsuki nagyon aranyos volt, ahogy megvédett, úgy, mint egy igazi testvér.
- Igen, én csak testvéremnek tekintem Tsukit. Nem táplálok iránta romantikus érzelmeket. Egyébként is, nekem van feleségem.
Most jutott csak eszembe, hogy ezt Tsukinak még sosem mondtam. Mármint meséltem neki Minamóról, de sosem említettem, hogy ő a kedvesem lenne. Aggódva nézek Tsukira, remélem, nem haragszik meg emiatt, vagy ez nem esik neki rosszul. Még jó, hogy most mondtam, hogy soha nem bántanám meg.
Ekkor hazajött egy férfi, aki valószínűleg Tsuki apukája volt. Amikor a férfi bemutatkozott, már felkaptam a fejem. Aztán leült velem szemben. Látszott az arcán, hogy ledöbbent, de teljesen megértem. Megértem, én is pontosan ugyanígy érzek. Most már minden tiszta volt. Tsukit mi fogta meg bennem, miért reagált így az anyukája. A férfire nézve olyan érzésem volt, mintha tükörbe néztem volna. Persze, ő idősebb lehetett nálam vagy 20 évvel.
- Az én nevem… - nyeltem egy nagyot – Jaiba Mineo. Legalább is jelenleg így szólítanak.
Tsukihoz fordulok falfehér arccal.
- Kérlek, add oda apukádnak azt a kunait, amit tőlem kaptál ajándékba.

Nyam nyam falatoznék már jó ízűen mert éhes vagyok. Apa is betoppan és meg is jegyzi a vendéget, vagy is vendégünk van. Olyan izgalmas az egész. Még soha nem hoztam haza senkit se barátot se barátnőt. Csak egy virágot, de ő nem túl jó asztal társaság.
A két egymásra hasonlító férfi farkas szemet néz. Nem találom ezt furcsának, vannak olyanok akik hasonlítanak másokra. Arcvonások a szem egy tekintet vagy más dolgok.
- Minamo, a feleséged? Ezt nem is mondtad róla fúú tudod mit nekem meg van egy lótusz virágom HA HA én meg ezt nem mondtam neked!
Közben Neo be mutatkozik és döbbenet még mindig az arcán. Apa inkább már az ebéd fele terelődne, ez látszik az arcán. Csak valami ritka egybe esésnek találja a dolgot. Szemei más mondanak, őt is hajtja a kíváncsiság mint engem. Mineo miért hasonlít rá ennyire.
A kérésre csak bólintok és elő veszem a tört vagy is a kunait. Az asztal középre teszem és várom a fejleményeket. Csak most tűnik fel nekem a dolog. A folyóson lévő és az asztalanon heverő két kunai közti nagy hasonlóság.
- Nagyon hasonlít a kettő egymásra.
Meg is jegyzem, apám pedig elmélyülve szemléli a tört. Kézbe is veszi és megnézi, majd hümmögve szólal meg.
- Nagyon hasonlít arra a melyik a folyosón van. Az biztos mind kettőt egy mester ember készítette, de fogalmam sincs hol. Motoko találta nálam azt a tört ami a folyosón van. A fejem erősen vérzett és egy nagy seb is volt mellkasomon. Úgy éreztem valami fontos dolgot jelenthet a kunai. Sose sikerült rá jönnöm, hol találtam vagy hol vettem.

- Jó rendben. Mineo nagyon furcsa volt, igaz nem rég ismerem. Még is láttam ezt rajta a furcsaságot valami van valami amit nagyon ki akar deríteni. Még is mi lehet az? Felállok az asztaltól és behozom azt a másik kunait is. Röpke perc múlva már vissza is térek, és egy gyanú nem is egy kérdés erősödik bennem egyre jobban. Az a két tör miért ilyen hasonló, igaz apa nem emlékszik honnan származik. Anya mesélte nagyon szörnyű sérülései voltak és ez lehet az oka.
Meg fogom mind két tört és ki nyitom őket.
- Naro Mineiro szerepel mind kettőben. Ez most mit jelentsen valaki szórakozik?
Meg markolom erősen a kunait és hangosan szólalok meg. A két név egy és ugyan az vagy Mineo lopta a tört valahonnan, bár az nem lehet.
Azt mondta ez az övé és a régi neve szerepel benne. Bár mindenki állíthat ilyet régen más volt a neve. Akár én is meg tehetném azt mondom Yukinának hívnak és nem Tsukinak. Még mindig kérdőn nézek körbe Mineo Apa és anya közt. Apa is ugyan ilyen értetlen tekintettel néz körbe ő sem érti a dolgot. Talán támadójának a tőre lehetett, de az az nem lehet. Túl sok a véletlen egybe esés a kunaiok, a külső hasonlóság.

- Hékás legalább a másodikat várnád meg.
Szolok utána, nem értem ezt az egész kirohanást. Fenébe is már haza hozom ide, ahova még senkit erre így viselkedik mindenki előtt, hát ez komolyan. Nyugodtan ettem pár falatot, úgy sem vagyok nagy étkű már csak Mineot vártam. Pár perc volt csak Mineo vissza is jött és elnézést kért. Hát ez a minimum ezek után szerintem, így kirohanni... csak nem beteg?

- Igen Tsuki fogantatása előtt pár hónappal.
Válaszolt anya majd apa vette át a szót, de senki nem értett semit sem. Most mire jó ez az egész mi van egyáltalán a két kunaial.
- A lánc nem volt meg, csak a tör e kezemben Motoko ezt mondta. Amikor magamhoz tértem egy kis házikóban voltam. Nevemen kívül semmire sem emlékeztem. Azt éreztem, hogy a kunai nagyon fontos valamiért soha nem sikerült rá jönnöm.

Mikor a kép is az asztalra került én felugrottam. Anya és apa főleg apa hihetetlen kedve nézte a képet és Mineot. Ennyit a múltról, a kimaradt részletekről. Mire már épp emlékezne de mindig elillan.
- Fii...fiam?
Szólal meg apám akadozva nagy nehezen. Igen túlsók a véletlen egybe esés. A hasonlóság, a két kunai és még az idő vonal is stimmel. A teljes kép össze állt szüleim számára és számomra is.
Én felálltam és lehet fehérebbnek lenni hát most még fehérebb voltam. Egyenesen az emeletre rohantam, egyenesen a szobámba.
Anyám utánam nyúlt, de a hírtől teljesen cselekvés képtelen volt.
- Azt mindig is sejtettük van valami vagy valaki.
Apám kötelesség tudó tisztességes ember volt mindig is. Én ezt már nem láttam feláll és letérdel Mineo előtt.
- Kérlek bocsáss meg, tudom nincs mentségem. Az elmulasztott éveket nem pótolhatom semmivel sem. Nem mentség a sérülés és amnézia semmire sem.
Látszik, hogy apám a múltra még mindig nem emlékszik. Minden bizonyíték elégé egyértelmű most már.

Nem tudom mi zajlik lent, de az biztos nagy megdöbenések mennek. Meg a nagy össze borulások és sírások. Én azt hittem apa csak az enyém....most most osztoznom kell rajta. Ez jó nagyon jó, de miért most és így derült ki minden. Pont most, a levél érkezte után.... amire vártam.
Halk kopogás az ajtón Mineo az.
- Gyere.
Szólok halkan miközben a virágom előtt egy fehér lótusz előtt állok az ablaknál.

A szobám fura különös, vagy is nem annyira. Tele van színekkel minden felé színes kéz nyomok az én tenyerem lenyomatai. Illetve virágminták, fák és mindenféle erdei dolog.
Egy íróasztal és egy ágy is van még a szobában. Meg persze szekrény ruháknak és más dolgoknak ami egy kunoichinek kell.

- Furcsa és pont most....
Mutatok az asztalra ahol egy hivatalos levél áll kibontva. A levél tartalma röviden már nem vagyok a falu tagja vagy is vándor vagyok. Így bármikor elhagyhatom a falut ha úgy akarom.
Át ölel ami most kifejezetten jól esik. Vágytam rá, hogy legyen egy testvérem és most a vágyam valóra vált ez már túl szép.
- Annyira.... hihetetlen az egész....

- Nem kel már tudják. Már régóta tudják elakarok menni, a levélről is tudnak.
Meg fordulok és Mineora nézek.
- Igen az tényleg jó ötlet lenne. Beszélj velük mesélj magadról, de a fényképeim nem neked valóak! Miért akarsz zavarba hozni ezzel onii chan?
Ártatlanul nézek fel, de mosolyomon látszik nem is vagyok olyan ártatlan. Na jó bizonyos tekintetben, ha olyan dolgokat nézünk igen is az vagyok. Így az ártatlanság mint jelző még igaz is rám nézve, attól függ ezt mire és hogyan értelmezi valaki. Elsétál és le ül az ágyamra... te tee teee ezt hogy mered? Attól valaki a bátyám még nem meg engedett neki az ágyamra ülni.
Oda ugrok és hanyatt lököm majd hasára ülve mutató újamal böködöm folyamatosan.
- Te hogy gondoltad, hogy az ágyamra mersz ülni, még a bátyámnak is engedélyt kel kérnie. Ezért most meglakolsz!
Felemeltem a kezem, de nem ütöttem csak....csikiztem. Soha senkivel nem tudtam még ilyet csinálni, szóval itt a remek alkalom.

Két kacagás közt sikerült ki nyögnöm. Préselnem magamból néhány szót.
- Hagyd abba. Neee nee csináld.
kacagás közben elégé nehéz a beszéd. Nyüszögve próbáltam harcolni a csikizés ellen. Látszólag közben talán olyan boldog voltam mint eddigi életemben még soha sem.
- Persze ülj csak.
Mineot figyelem miközben az ágyam szélén ül én pedig próbálok levegőhöz jutni. Az egész még mindig olyan hihetetlen a számomra. Olyan furcsa. Egy álom egy valóra vált mese. Vajon mikor fogok felébredni?
- Mineo..... Szeretlek.
Hirtelen ölelem át hátulról a bátyám és szorítom arcom hátának. Annyira boldog vagyok, még könnyeim is potyognak. Lassan át is nedvesedik talán Mineo ruhája. Érezheti ahogy meg remegek halhatja ahogy pityergek a háta mögött.

Mielőtt még bármit mondhattam volna a földön landoltam. Mineo magával rántott amikor lecsúszott az ágyról. A földön mellette fekve immár az oldalamon mosolygok és nézem ahogy nevet.
- Hát egy kicsit... öhm szóval.
Elpirultam jelezve, igen meg ütöttem magam. Azt nem akárhol, hanem egy olyan helyen, ponton ami kínos téma a számomra. Ismét ölelkezés következik, istenem eddigi életem során nem ölelkeztem ennyit mint ma egy nap alatt.
- Nem nem értem, hogy mire gondolsz.
Válaszoltam mosolyogva majd folytattam.
- Arra gondolsz most elmegyek majd és sokáig nem látnak. Aggódni fognak, de amit te nem tudsz ez nem az első alkalom lenne. Tudod régebben volt egy mesterem. Egy csapat is a feladat Konohába menyünk A hokagénak szállítottunk valamit meg is támadtak minket. A támadonk egy S szintű Shinobi volt egy jounin kiképző. Kisé kegyetlen szadista lélekkel. Imádtam amit művelt, a terve a genjutsuja.
Szóval a csapat java kidőlt a három főből ha jól emlékszek ketten maradtunk talpon. Vagy is a negyedik tag az nem tartózkodott akkor a genjutsu körzetében. Végül kiderült, hogy egy Sunagakurei jounin aki tesztelni akarta a csapatunkat. Végén pedig elértünk konohába ahol napokig egyedül voltam.
Felálltam és nagyot nyújtóztam.
- Egyébként is amikor találkoztunk ép kóboroltam. Csavarogtam, kirándultam vagy hívd ahogy akarod. Már hozzá vannak szokva a távol létemhez és meg értik azt hiszem, miért teszem.

Egyedül voltam fent a szobámban. Kelet a magány és úgy gondoltam Mineo szeretne kettesben leni apuval is. Az lent mi történt nem tudom, de csak remélni tudtam kínos dolgok nem lesznek. Pontosan rám nézve kínos zavarba ejtő dolgok.

- Nem zavarsz miből gondoltad ezt őőő Fiam.
Apám szava kicsit bátortalan volt. Még szoknia kell, hogy van egy fia is aki már elég nagy az önálló élethez. Sok minden történt az elmúlt pár óra alatt, egy élet is kevés sokszor ennyi hirtelen eseményre. Mineo kérése meghallgattatott és meséltek neki. Mi után végig hallgatták élete rövid történetét. Már amit elmesélt belőle, mert maradtak sötét foltok. Meséltek gyermek kóromról milyen voltam kicsinek. Min mentem keresztül, a hétköznapokról és különlegesebb napokról is. Elmesélték menyire szomorú voltam amiért különbözök másoktól. Egy szóval mindent amit csak egy bátyónak tudni érdemes a húgáról. Elő került persze néhány fénykép is. Az egyiken egy kis lány aki természetesen az én kicsi változatom szorongat egy szál virágot. Majd egy nudista kép is volt a baba korból alig lehettem pár hónapos.

Ez a nap így ment el. A család, vagy is mi mindannyian egymással ismerkedtünk. Mineo és én Mineo és Anyuék. Egy csapásra lett egy bátyám amire mindig vágytam. Helyére került az a furcsa érzés is végre amit már találkozásunk óta érzek. Másnap mivel sokáig fent voltunk volt majdnem dél mikor felébredtem. Reggeli sem volt Mineot rögtön hívtam nem rángattam magam után. Meg akartam neki mutatni a kedvenc helyeimet. Első sorban persze az üvegházat ahol rengeteg növény volt. Kedvenc boltomat és sok mást, de közben nem maradt el a testvéries csipkelődés sem. Hiába a bátyám azért neki sem szabad mindent. A nap végén a tetőn fekve talált rám ahol meséltem neki pár dologról.
- Tudod amikor egyedül éreztem magam, vagy szomorú voltam mindig ide jöttem fel. Mert egyszerűen annyira szép ez az egész.
Intettem az ég felé jobb kezemmel.
- Mindig meg nyugtat, ezt meg akartam neked is mutatni.

Az álom viszont lassan elnyomott. Másnap reggel ágyamban keltem fel biztos Mineo volt aki ezt tette. Vagy is, hogy ágyba fektetett. Amikor a konyhába léptem pont hátal ült nekem. Óvatosan a háta mögé léptem és eltakartam a szemeit.
- Na ki vagyok?
Természetesen tudta a választ. Egy aprócska játék csak amit már láttam és ki akartam próbálni mindig is. Ez csak egy nap és egy reggel volt. Mondhatni ez a három nap örökre meg marad elmémben. A három legboldogabb nap eddigi életemben.

Negyedik nap reggelén holmim össze pakolva. Szüleim meg ígértetek velem, hogy mi hamarabb jöjjek haza. Vagy is szüleink, hogy pontosan fogalmazzak.