Sans folyó

Újra sikkantok a klónok meg terv szerint bokorba vagy fának ugranak.
- nyaaahhhhh
Ismét elhagyta a torkom. Oka vagy is okozója Onii chan ismét most már sokadjára. Lábam meg fogta még ilyet, mondjuk még mindig jobb mintha a vállam vagy hajam macerálná. A karjaiban kötök ki most és nem a földön. Érzem ahogy gyengéden tart és ügyel sérült vállamra. Önkéntelenül is, talán az ösztön az ami előbújik. Fejem mellkasára hajtom és remegek karjaiban. Lassan de biztosan meg nyugszok hisz biztonság érzet az meg van és érezhető a szeretet is.
- Én is most annyira.....
Nem folytatom mert felesleges. Néz csak rám drága bátyám láthatod a szemeimben boldogságom. Arcomon pillanatnyi komorság suhan át mikor otthonom jut eszembe. Ők nem tehetnek róla, az élet maga az ami így hozta. Ami tőlük telt mindig is meg tették és igyekeztek, szívem nagyot dobbant és földön immár két lábbal álltam. Nem a bátyám karjaiban fekve szólaltam meg.
- Már biztosan aggodnak. Hiába tudják, azt amit mindig aggodnak.
Nagyot sóhajtok majd elmosolyodom.
- Ha szeretnéd meg mutatom merre lakok.
A mosolyom most a szokásos álca volt. Nem nem szégyelltem azt ahol lakok, legyen az akár milyen hely. Attól félek, hogy onii chan csalódni fog. Lehet azt hiszi gazdag vagy valami hasonló szüleim vannak. nos gazdagok ha a lelki boldogságot veszi valaki figyelembe. Minden körülmény és balszerencse ellenére még is mindig azon voltak tisztességesen fel neveljenek. Annak ellenére keveset találkozom velük rengeteg munka miatt.

A háború miatt nem igazán engednek ki minket, genineket a falun kívülre, tehát éppen megszegem a szabályokat, amit a helyzet miatt hoztak. Viszont mindenképp szeretnék nyugodtan gyakorolni, amit most nem igazán tudok megtenni Sunagakure-ben, ugyanis mindenki bent edz. Így hát valahogy elkeveredtem a Sans folyóhoz, ahol pár hónapja elárult minket egy genin. Egy Tensei nevű srác vesztette akkor életét.
Ahogy barangolok a vadonban, a távolból harc zajait hallom. Óvatosan és a lehető leghalkabban, de azért elég gyorsan indulok el a hang irányába. Így látom meg a harcoló feleket: egy sunagakurei lány és egy külhoni fiú. Már épp készíteném Hitogoroshi-t a támadásra, amikor beszélgetésbe kezdenek. Úgy tűnik ismerik egymást és épp csak edzenek. Majd tovább zajlanak az események és kiderül, hogy szeretők. Így hát a vállamra kapom a bábot és elhagyom a rejtekhelyemet, hogy elsétáljak mellettük.
- Elnézést, hogy megzavartam az enyelgést. - mondom, majd kissé megtorpanok, hogy megnézhessem őket magamnak.

Egy szót sem szolok csak kezeim arcom elé kapom és már fel is rántom a fekete maszkot. Vagy is a ruhám nyak részét amivel arcom el fedem. Felsőm a közelben hever így azt nem tudom fel venni. Bolond voltam, hogy ennyire elengedtem magam. Most lehet meg látott egy olyan akinek semmi köze a dolgokhoz. Vagy is nincs joga ahhoz arcom láthassa. Nyakamban viszont ott függött bátyámtól ajándékba kapott kunai. Kék és zöld szemek hidegen villantak meg. Úgy mint mikor meg ismertem Mineot, vagy mikor egy idegennel van dolgom egy emberel.
Minden mozdulatom hideg kimért volt. Szinte egy pillanat alatt olybá tűnt az előbbi vidám lélek egy pillanat alatt az enyészeté lett.
- Lehet, és remélem komolyan gondolod amit mondasz.
Mineo mellé lépek és meg fogom a kezét ami a kunai ért nyúlna. Majd az idegenre nézek és Mineo szemeibe.
- Onii chan csak nyugalom.

Eztán az idegenre nézek és a választ várom a kérdésre amit Mineo tett fel neki. Végig mérem de nincs jel arról mit is gondolok. Egy arc izmom sem rándul. Tudom falum béli az idegen, de még nem láttam, talán friss genin. Minden esetre elképzelhető könnyen a dolog nem láttam még.
Árnyak közt járok hisz hogy léphetnék ki a fénybe ilyen külsővel? Akik itt élnek mind barnák életteli bőr és sok más. Én meg hát rendelenesen fehér a bőröm mint a hó és a hajam is.

Azonnal tagadja a srác az enyelgést, a lány pedig a ruháját húzza az arca elé. Teljesen közömbös vagyok irántuk, kérdésre pedig csak húzok egyet a vállamon.
- A faluban nem tudok nyugodtan edzeni, ezért gondoltam kijövök onnan. Azt reméltem, hogy itt nyugalmam lesz... de úgy tűnik mégsem. Itt halt meg egy sunagakurei genin, küldetés közben vesztette életét. Gondoltam, mielőtt hozzá kezdenék a gyakorláshoz, tiszteletemet teszem. Ebből az irányból különös csengést hallottam és gondoltam megnézem mi az. Mivel csak itt enyelegtetek, jobbnak láttam nyilvánosan eljönni, mert még azt hinnétek, hogy valami perverz kukkoló vagyok... - ekkor megvakarom a fejem, majd elmosolyodok.
- Azt hiszem ilyenkor szokás azt mondani, "csak erre jártam".
Az az igazság, hogy már régóta agyalok valamin, de még sohasem került arra sor, hogy cselekedjek is. Most, hogy háború dúl nagyon könnyű lenne elhagyni a falut... komolyabb erőket úgysem tudnának értem küldeni, mert mindenki harcol.

Kezem ökölbe szorul és haragom fel lobban. Nem nem a falut utálom, nem a falura vagyok mérges hanem az egyes emberekre. Magát egy népet, egy országot nem lehet meg ítélni az alapján amit annak egy pontján egy szűk körben tapasztaltunk. Még a simogatás sem hat rám. Mineo érezheti a testem merev, izmaim szinte pattanásig feszülnek. Harag, düh gyűlölet vagy bármi más ami most a rideg felszín alatt tombol.
Majd amikor hallom a halál hírt némileg felengedek.
- Cöh bolond volt hogy olyanokért áldozta az életét és meg érdemelte a sorsát.
Majd meg fordultam és a tó felé indultam volna. Meg torpantam és vállam fölött hátra néztem a fiúra.
- Mázlista bolond volt ha a baráti ért áldozta életét.
Majd pár lépéssel később talán még halhatja amit kérdezek.
- Mond bátyám amikor barátod van az olyan mint te nekem?

Nem igazán hisznek nekem abban az ügyben, hogy csak erre jártam. Ez érthető is, mivel háború van. Viszont ha már itt járunk, ők mit keresnek itt? Én nem kötöttem az orrukra. Sőt, akár még meg is támadhattam volna ezt a srácot, elvégre egy sunagakurei lányt csábított el.
- Szóval van itt egy öreg, aki esetleg taníthatna... - motyogom magam elé.
Megjegyzem ezt az információt, még lehet hogy szükségem lesz rá. Amikor közli a fiú, hogy a tóhoz mennek, bólintok egyet. Nem igazán foglalkozok velük, kivéve amikor a lány megszólal. Kissé mérgesen nézek rá, még a bábomat is bevetném, de szerencséjére kijavítja magát, így nem teszek semmit sem.
- Nos, akkor viszont látásra! Talán még találkozunk valamikor! - jegyzem meg végül, majd távozok.

Mennyi ideje is folytatódik ez a céltalan bolyongás? Hát most annyira talán nem is céltalan, hiszen a háború a nemzetek nyakán van, és rendkívül nehéz utazni. Szerencsére eddig az álcái bejöttek, bár ennyire még sose kellett magát emiatt törnie. Magányos mostanában sajnos, és a régi barátok "elvesztése" nagyon is nehéz a számára. Oga-ról nem halott azóta, és persze Sei-ről se, aki a Bishamoni akció után eltűnt. Mégis mi a fenét gondolhatott, ahelyett, hogy megvárta volna, inkább lelépett... Bár mi tagadfás, ez mindig is jellemző volt régi barátjára, aki folyton csak ráhagyta a piszkos munkákat. Neki kellett még a tagok toborzásával is foglalkoznia, és persze mivel az erős, és tehetséges shinobik felszívódtak, akik a szervezet tartópillérjeit képezték senki nem akart csatlakozni. Ő egyedül sose volt elég, ideje lenne valami más elfoglaltságot találnia, a régi szervezet újjáélesztése már nagyon unalmas, és csak veszi az idejét. Valami olyasmit szeretne csinálni, amit élvez is, talán nem ártana egy új tanitványt kerítenie. Igen, az biztos, hogy lefoglalná, de ez még a jövő zenéje, most csak találkozni szeretne az egyetlen megmaradt barátjával a szervezetből, még pedig Mineo-val. Még megvan a Yusu, így szerencsére megtudja valamennyire határozni a helyzetét, persze nem nagy távolságból... Még az a szerencse, hogy megérezte a szél országában a jelenlétét, így felé is vette az irányt. A szél országa, sose szerette annyira ezt a sivataggal teli országot. Valahogy csak egyre jobban magányosnak érezte magát a kopár földek láttán, hogy sehol semmi se látható, ha csak nem csalja az ember szemét valamiféle délibáb. Mindig is jobban szerette a virágokkal, és fákkal teli erdőket, sokkal jobban megtudták nyugtani, kikapcsolni. A szél suhogása a fák között, a gyönyörű csresznyevirágok szálingózása a levegőben, a madarak csiripelése, vagy a kis állatok neszezése a bokrokban. Na igen, legközelebb olyan helyre is el kell látogatnia.
Közben a helyszín közelébe került, ahol remélhetőleg Mineo-t megleli, még pedig a Sans folyónál. Ezt a helyet sose térképezte fel normálisan, így ha nem lenne Mineo-n a Yusu, meg nem tudná találni, kereshetné talán örökre is. Szerencsére megpillantja őt a folyóparton, de nincs egyedül.
~ Na remek, azt hittem, hogy végre egy kicsit tudok társalogni egy ismerőssel, erre ez... ~ nem óvatoskodik, "frontálisan" közelíti meg régi barátját, elvégre mitől is kéne itt tartania. Ha csak természetesen nem követte őt megint néhány vadász shinobi, remélhetőleg nem. Megközelíti őket, majd szép finoman megszólal...
- Hello, gondolom nem számítottál rám, régi barát. - mosolyog Mineo-ra, majd a lányra emeli a tekintetét közömbösen. - Na és ő ki? Ismerős? - teszi fel a kérdést a száján egy kis gúnyos mosollyal.

Felnézek Mineora és láthatja szemeimben a rosszallást. Vagy is nem tetszett az csak egy ismerős, barátként mutatott be. Nem is nagyon figyeltem az új jövevényt. Egyszerűen miért is hisz csak egy ember ez is semmi több. Igaz Mineo is csak egy ember, de ő valahogy más.
Nem volt könny a szememben csak az a rideg sivár élettelen szempár. A kék és zöld szem ugyan ezzel a pillantással illette a jövevényt vagy is Kenseit.
- Nekem az előbb még mást mondtál.
Hangom nem volt mérges, nyugodt volt. Csak épp ki erezhető volt a harag, hűvös harag. Ami jelzés értékű volt annak aki ismer valamennyire. Amíg nem nyugszok meg, vagy békít meg jobb ha nem alszik és nem lankad a figyelme.
- Neked is csak azért keletem mert épp unatkoztál talán?
Meg sem várom a választ elfordulok a két embertől és elsétálok a tó felé. A hó fehér bőrű és hajú lány elvonul. Minden további szó vagy köszönés nélkül.

Valamivel távolabb a tó parton.

- Arrrrhhhh megint.......
Arcom két kezem takarja és némi nedvesség csöppen a ruhámra. Már megint csak a saját bátyám is, miért ennyire.... ennyire haszontalan lenék.
A víz fölé hajoltam és meg néztem a tükörképet.
- Talán igazuk van azért nézek ki így mert selejt vagyok.
A vízbe csapok és hullámok eltorzítják, eltüntetik a tükörképet. Nem éri meg emészteni magam, felesleges jobb úgysem lesz. Felállok és megtörlöm az arcom. Karomba némi fájdalom nyilall, sérült vállamnak hála.
- Jobb ha nem leszek ilyen hiszékeny többet.

Úgy tűnik régi barátja örül neki, habár az idegent elég hűvösen kezeli, mikor rákérdez, hogy mégis ki ő. Ezúttal Kensei arcára még gúnyosabb vigyor ül ki. Elküldeni a lányt, mikor beszélgetni akar régi haverjával, biztos, hogy nem akarja, hogy hallja a lány, hogy miről beszélnek. Hmm... talán, hogy nehogy kiderüljön, hogy férjnél van? A távozó személyre pillant, igazán megfogóan néz ki, emlékezteti Yun-ra, hófehér bőr, ugyan olyan színű haj, majd miután Mineo-t zavaró személy kellő távolságba kerül, hangosan felnevet.
- Nem azért Mineo, de nem kell ennyire gonoszul bánni a szeretőddel. Ne izgulj, én nem foglak elárulni. - mondja az utolsó mondatot hangosan, hogy a lány is hallhassa a távolban. - Amúgy igazán jó izlésed van, csak egy kicsit fiatal, nem gondolod? - folytatja tovább a kacagást hangosan, ahogy vállon veregeti barátját. Nem tehet róla, ő mindig is ilyen volt, imádta annak idején a csapattársait cukkolni, és azóta semmi sem változott. Talán csak az, hogy nagyon mérges lett Sei-re, és Rei-re. Már annak idején is jól kitoltak vele, persze Mineo más tészta volt.
- Amúgy csak látni szerettem volna egy ismerős arcot, nem kell ilyen képet vágnod, én is örülök, hogy egészben láthatlak. Mostanában a háború miatt egy kicsit alábbhagyot az elveszett shinobik üldözése, mégis nem árt elővigyázatosnak lenni. - figyelmezteti azért régi csapattársát, nyilván ő is tapasztalt már hasonló dolgokat. - Plusz ne aggódj, kedves leszek az "ismerősöddel" nyugodtan hívd ide, nem fogok semmi... furcsát mondani. - mondja az utolsó két szót sejtelmes hangon, de a végén megint csak elröhögi magát.

Állok és készülök, hogy elsétáljak. Hova egyértelmű haza vagy vissza oda a kezdethez. Vagy is a barlanghoz, ott valahogy minden más az a környék. Talán van még ilyen hely, vajon van a világban még ahol.. Mindegy nem is lényeg gondolat menetemet félbe szakítja Mineo.
- Csak egy ismerős.....lenék? Azt hittem más... te mást mondtál!
Magához ölel, de talán ez végzetes is lehet. Kunai amit tőle kaptam siklik kezembe és már célpontot is talált. Érezheti lágyékán a tör pengéjét. Elég egy rossz szó és megszégyenítve itt vérzik el a tó partján. Aztán első szavainál lejeb engedem a tört de az még mindig a közelben van és szorítom.
- Komolyan gondolod amit mondasz?
Szemeim a tekintetem nem enyhül, kezem erősebben markolja a kis fegyvert.
*Én tényleg ezt szeretném. Azt meg verd ki a fejedből húgi, hogy csak azért kellettél, mert unatkoztam.*

- Eresz már el mit képzelsz magadról!?
Elkezdek mocorogni és ellököm magamtól Mineot. A másik idegen nem érdekel, hisz nem érdemes a figyelmemre különösebben. Még akkor sem ha érzem ő egy erős shinobi.
- Az bátyám vagy nem jelenti azt jogod van engedélyem nélkül ölelgetni! Ezt ezt a mézes mázost hagyd abba.....
Az utolsó mondatnál már elfordulok és a kunait is elrakom. Mérges vagyok igen mert megint ezt műveli, és mert megbántott. Pedig tudta, tudja ez az egész nekem menyit jelent. Még is mi a fene van velem miért nem szúrtam le és vettem vérét?
Legbelül hini akarom igen szeretném ha az egész igaz lenne.

Kensei még mindig csak a markába röhög, ahogy hallgatja Mineo magyarázatát, egyszerűen nem tudja abbahagyni. Főleg, hogy látja barátján mennyire komolytalan. Érzi még mindig eltitkolja a dolgokat előtte, de még vár vele, úgyis tudja, hogy előbb vagy utóbb ki fog derülni minden.
- Jól van na, felfogtam, amúgy nem kéne a koromat így az orrom alá dörgölnöd, a végén még én durcázok be, és akkor tudod, hogy mi szokott lenni. - mondja egy gonosz mosollyal a száján, miközben néhány ér megfeszül a nyakán, és mangában megszokott dühös vörös kereszt jelenik meg a fején. Nem igen szokott kijönni a sodrából, ha régi barátokról van szó, és most sem ez a helyzet, ez még csak a barátságos dühöngés. Na igen, utoljára komolyan Oga-val volt összetűzése, aki igen nagy hévvel a klánját ócsárolta, de szerencsére a vége vidám lett, már amennyire vidámnak mondható volt az a végkifejlet. Nem is szól többet, csak megy Mineo után, aki láthatóan letört amiatt, amit az előbb mondott.
~ Heh... ha nem is a szeretőd, de Mineo, ezt most komolyan? ~ nevet fel újra a semitől magában, pedig most tényleg valami érzelgős beszédnek kéne lennie a két "jóbarát" között. A lány viszont igen ideges, képes még egy kunai-t is csapattársára tartani, méghozzá igen veszélyes ponton. Ő azonban nem bírja tovább, csak tovább röhög, szinte már a hasát fogja. Egy kicsit megpróbálja magát türőzteni, és ő is közelebb lép a kettőhöz.
- Örvendek kisasszony, a nevem Juurin Kensei. - mosolyog rá sármosan. Minden lányt ezzel próbál szédíteni, és mitagadás eddig be is jött neki. Ám ezúttal az idegen igen komoly ellenfélnek tűnik, igazi "tsundere" talán, ha ilyesmire is képes egy nagyon jó "barátjával" szemben. - Meg kell jegyeznem, hogy nagyon egzotikus a kinézete, itt Sunagakure környékén ez ritka gyöngyszem. - folytatja tovább a csábító kis beszédét, látszik, hogy nem hallgatott Mineo-ra. Inkább csak mégjobban cukkolni akarja.

- Nem kell elmenned. Csak nem szép dolog eltitkolni, tudom védeni akarsz. Azzal, hogy titokban tartód és nem mondtad el neki.
Most csak intek egyet Kensei felé aki igen csak vidám, valószínűleg Mineon derül ép jókat. Meg fordulok és a szemeibe nézek, majd Kenseire.
- Ha komolyan gondoltad tartsd is be. Ha a húgod vagyok kezelj is úgy és ne titkolj és tagadj le rendben?
Majd ismét Neora nézek tekintetem most szomorú lesz hirtelenjében. Kezem nyújtom és fel tessékelem.
- Szégyelld magad erős shinobi ilyet csináljon. A barátja előtt aki.....
Igaz is illene bemutatkoznom ha már ő is meg tette. Amint Mineo feláll az idegent is vagy is Kenseit körebe sétálóm. Végig mérem mint Mineot első találkozásunkkor.
- Egzotikus mi? Még is minek nézel te engem valami koktélnak vagy ételnek, nem vagyok sem ő sem a te játékszered.
Meg bököm, karját is meg fogom.
- Cöhhh ember........
Felnézek rá, láthatja kék majd Zöld szemem ahogy fejem felé fordítom.
- Shiruba Tsuki, vagy is Ezüst hold.

A sármos kisugárzása most nem igazán jön be, de hát ez várható volt. A "tsunderék" mind ilyenek, ide több kell, sokkal nagyobb a kihívás. Ettől csak mégjobban véghez akarja majd vinni a nagy csábítást. Még mindig nem árulják el, hogy mégis milyen kapcsolatban állnak egymással, de hát mindennek eljön az ideje. Csak tovább viszlatja a lányt, aki már be is mutatkozott, méghozzá igen szép névvel.... Shiruba Tsuki... Ó igen, nagyon is illik hozzá az ezüst hold név. Kensei szemei elkezdenek csillogni, és csak még elszántabb lesz.
- Mineo, ha tényleg nem a szeretőd... Akkor ezt muszáj... Nem, pontosabban nem szabad kihagynom. - mutat fel az égbe jobb mutatóújjával. - Én Juurin Kensei elintézem, hogy teljesen belém szeress. - kacag még egy nagyot, és szemmel láthatóan nagyon elégedett a kijelentésével. Teljesen határozottan néz a lányra, akinek a személyísége igen csak megfogta. Tény, hogy nagy korkülönbség van köztük, de ez őt nem érdekli, sok fiatalabb lányt bolondított magába, csupán meg kell mutatnia, hogy mire is képes, és hogy mennyire is tudja őket megvédeni.
- Tsuki-chan--- - mondja mézes-mázosan. - Igazán szeretnék némi privát időt eltölteni veled. Meglásd teljesen lefoglak nyűgözni az én hihetetlen kardfogató tehetségemmel... - kapja elő a hátáról a kardját, és hihetetlen sebességgel pörgetni kezdi. - Hahahahahah... - most már teljesen elvan szálva magától. Az utóbbi időben igen csak egocentrikus lett, de hát ez is egy jó változásnak tekinthető, főleg, hogy az előtt inkább pszihopata gyilkos volt. Valamitől mostanában kezd megbékülni, az alapvetően régi szerelmének Yun-nak is köszönhető volt, na meg persze az egyik új életcéljának is. Igen, ő akar egy tanítványt, és alapítani magának egy olyan közösséget, aminek ő lehet a középpontjában, és megvédheti a tagjait.

Csak bólintottam Mineo szavait halva. Amit a másiknak mondott, flörtölni...mi az, hogy flörtölni? Újabb strigula ez meg mit jelentsen? Ezt nem értem végül is régebb óta ismerik egymást. Meg amúgy is majd később megkérdezem Mineotol. Majd meg hallom amit mond szeretni én őt egy embert?! Még az ötlet is képtelenség egy embert.... akik csak meg vetik azt akik kicsit is mások. Legyél valamiben egyedi és te vagy az első számú ellenség. Neo ebben más ő be bizonyította, vagy is igyekszik. Hinni is szeretnék benne, hogy ő más. Ez az idegen aki most itt feszít.....nem bírom ki.
- Én egy emberbe...... Sunagakurei Démon, a boszorkány a szél démona. Homokviharok boszorkánya, a selejt......
Szavakat a jelzőket mind gúnyosan ejtettem ki. Fröcsögőt minden szóból a harag és fájdalom. Mi jelezte ezek cseppet sem pozitív dolgok nekem.
Majd el kacagtam magam hangosan még fejem is hátra hajtottam arcomat az ég felé mutatva. Arcom természetesen még rejtegettem egyenlőre.
Majd hirtelen elhallgatok és kardját forgató Kenseihez lépek. Kezem hátra téve úgy mozdulok Mineo se és Kensei se lássa mit veszek a kezembe. Majd hirtelen a már sérült vállhoz tartozó karom mozdul. Tenyerem a markom marokra fogja a kard pengéjét. Kezem pedig csak azért nem szeli ketté mert egy shuriken lapul tenyeremben. Bár az ütközést így is meg sínylem fájdalom nyilall a vállamba. Valamint Shuriken sarka tenyerembe süppedve vért fakaszt. Mineo valószínűleg lehet most ájult el, vagy épp mindjárt félre lök, hogy levágja Kenseit. Ki tudja, de a következő dolog talán mindenki számára meglepő.
Nyögés hagyja el ajkaim és testem meg remeg. Egyiket sem a fájdalom inkább az élvezet okozza a kin, maga a fájdalom itt most endorfinokat szabadit fel. Szemeimben most a vágy csillog még... még ...MÉG TÖBBET! Szabad kezemet fel tartom Mineo felé.
- Nem tudod ki vagyok, vagy mi vagyok.
Mondom rideg hangon és egyszerűen elsétálok Mineo fellé. Csak neki nem fordítok hátat láthassa az arcom lehúzom maszkom egy pillanatra.
- Semmi baj csak egy kicsit vérzik majd be kötöm. Csak kezdeni kellett már valamit a hős szerelmes barátoddal.
Majd nemes egyszerűséggel a minimális mennyiségű vért egyszerűen lenyaltam a tenyeremről.

Na igen, a férfi most igazán öntelt lett, de valahogy el kell kezdenie, ő ugyan nem áll le, ha már feladták neki a leckét. Abbahagyja a kardja pörgetését, és a nevetést is, mikor Tsuki közelebb sétál hozzá. Hát tényleg nem számított arra, amit most lát, még pedig hogy a lány megragadja a kardnak a pengéjét. Na hé, azért hogy valaki ennyire mazo legyen, erre már Kensei se tud hirtelen mit szólni, nem hagyja, hogy a lány túl sokáig markolja a kardot, mert elrántja, és a hátán lévő tokba vissza is teszi.
~ Hmm... azt hiszem sokkal nagyobb kíhívás lesz ez egy átlag Tsundere-nél. ~ morfondírozik, ahogy most tekintete elkomorul, és igen komoly arcot vág. Hallgatag, előbb se válaszolt Mineo-nak se Tsuki-nak, inkább csak nézte, hogy mi történik. Ám úgy tűnik, hogy Mineo és Tsuki szavai megmaradtak a fejében, és most mélyen gondolkozik a válaszon. Hirtelen felkapja tekintetét, és rámutat Mineo-ra...
- Még hogy strigula, csak hogy tud, minden nő partnerem elégedett volt... Öhm... Legalábbis a teljesítményemre nem volt panasz. - mosolyog egy kicsit sejtelmesen. Tény, hogy eddig nem volt problémája az ex-ekkel. Habár lehet, hogy van egy két hölgyemény, aki bosszút akar rajta állni, de ezeket a lányokat azért hagyta ott általában, mert túlságosan rámásztak, és nem igazán hagyták élni. Sajnos nehéz olyan partnert találni, akivel lehet is egy picit veszekedni... Na igen, Yun-al lehetett. Tekintete Tsuki-ra vándorol, majd ezúttal komoly arccal kezdi mondandóját.
- Nos Tsuki-chan--- mit gondolsz, akarsz tőlem tanulni? Azt hiszem igen jól meglennénk, látok benned bőven potenciált. Ha harcközben is ilyen jól bírod a fájdalmakat, nagyon szívós ellenfélé tudsz majd válni. Szóval mit gondolsz? - mosolyog, de arca még mindig komoly maradt.

A maszkot vissza húztam az arcomra és amit műveltem már tényleg beteges. Arcomra simuló szöveten keresztül látszott, hogy mosolygok. Amikor szorosan körbe tekertem a kezem. Majd Mineora pillantottam fel, az én egyetlen testvéremre. Milyen kedves..... ha tudná milyen jól esik a féltése. Eddig nem volt még olyan semmirekellő ember aki féltet volna. NEM EZ NEM IGAZ ő más Mineo mást igen is más hiszen a testvérem. Még ha vérségi kapcsolat nincs is köztünk a lelkünk a jellemünk. Nos ennyi elég hozzá még ha bonyolult is meg fogalmazni és végig gondolni maga az érzés elég.
- Ennyire félt.... milyen kedves... pedig....
Lehunyom szemeim majd ki nyitom és jelenleg semmi nyoma annak a rideg tekintetnek. Most élettel teli szemek néznek fel mellettem álló férfira. Majd egy kérdés futott át fejemen hirtelen ahogy Kensei szavait halottam. Mit csinált velük, hogy elégedettek voltak és nem panaszkodtak? Vajon... nem csak nem? Csak is az szolgálta volna őket lesve a kívánságaikat? Az előbb ezért csinálta volna azt a bemutatót vagy mit? Hát nem tudja egy lány szolgálatába nem így kell állni, vagy ez csak egy titkos taktika?
- Mi?
Teszem fel a rövid kérdést nagy meghökkenéssel. Mit is akar most tőlem, hogy tanítson tehát szolgálna? Nem... ezt nem lehet ő is csak elhagyna mint a többi. A két Jounin, egyedül az Undertaker nevezetű volt akit érdekeltem eddig kicsit. Mineora nézek, ő viszont örülne neki. Meg bízna Kenseiben ennyire, hogy hagyná kettesben legyek vele. Azt is hagyná ki tudja hova mennénk távolra kerülve tőle? Talán hiba, talán most nagyot hibázok.
- Nem ismerlek Kensei és nem engedtem meg Tsukinak hívj. Nem bízok meg benned!
Újra Mineora néztem pislogva majd vissza Kenseire.
- De a bátyám meg bízik benned ezért. Meg próbálom, meg próbálok én is bízni benned. Remélem nem fogsz cserben hagyni mint a többi akik ezt ígérték eddig.
Meg fogtam arcom takaró szövetett és kedves tekintet hirtelen gyilkos pillantásba ment át.
- De ha csalódnom kell és be csapsz.... hiába vagy erőseb nálam meg találom a módját, hogy vissza vágjak.
Fogtam és le húztam a szövetett. Az előtt ilyet soha nem tettem talán Mineo az aki ennyire hatással lenne rám? Igen biztosan ő az aki tudja enyiböl, hogy elfogadom a dolgot.

Kensei pedig láthatja arcom, piros ajkak finom arc vonások. Festő álmaiban élő lány arcvonásait.

Mineo komoly törődése Tsuki felől már őt is zavarja. Még hogy nincs semmi komolyabb kapcsolatuk a hátérben, na persze. Egyértelműen látszik, hogy ezek ketten legalább olyan közel vannak egymáshoz, mint egy pár. A végén még megint megpróbálják becsapni... Nem mintha ez újdonság lenne, még annak idején azok is fontos dolgokat titkoltak előle, akikről azt hitte, hogy közel állnak hozzá. Lényegtelen, a fontos, hogy feltett Tsuki-nak most egy kérdést, amit már nagyon régóta nem kérdezett senkitől sem. A legutolsó tanítványa 16 éves korában volt, és azóta nem is nagyon keresett újat. Az utolsóval, és egyben az elsővel nagy tragédia történt. Még anno Otogakure-ben életét vesztette, és Kensei tudta, hogy az ő hibája volt, ha gyorsabb lett volna, akkor az nem történik meg. Ezért is próbálta tovább fejleszteni magát, hogy ha esetleg még egyszer ilyen előfordulna végre képes legyen egyszerre egy tucat shinobi-val is kiállni. A válaszát megkapja, igaz egy kicsit kételkedősen válaszolt a lány. Ha Mineo nem ajánlja őt ezerszázalék, hogy nemet mond. A fene vinné el, ezek szerint még mindig nem elég nagy a hírneve, ha ennyien alábecsülik a képességét.
- Értem, szóval morcos leszel, ha "Tsuki-chan---"-nak hívlak, és ne aggódj az én kezeim közt aztán sokra fogod vinni. - teszi előre a két kezét, és elkezd velük markolászni, mintha valamit fogdosni készülne. Hiába imádja cukkolni a fiatal lányokat, de amikor Tsuki leveszi a maszkját a férfi hirtelen megfagy azon a ponton ahol van. Az idétlen vigyor az arcáról eltűnik és igen csak megdöbbent ábrázatot vesz föl.
- Ahm... - hirtelen szóhoz se tud jutni, mintha valóban régi szerelme fiatalkori énjét látná, csak talán még szebb kiadásban. Tudta, hogy amúgy is ritka kincs a gyönyörű felemásszínű szemek, de ahogy az egész arcát láthatja. - Öhm... Igen, ne haragudjatok, nem akarlak titeket tovább feltartani. - fordul el teljesen rákvörös arccal. - Sunagakure határán várni fogok rád, három nap múlva. - int egyet háttal, és elindul egyenesen. Arca még mindig vörös, ezért se fordult meg... Eltart majd neki egy darabig, amíg kitudja a gondolataiból törölni Tsuki gyönyörű arcát. Nem sokáig tart, és eltűnik a fák között...