A Raikage Palotája

Másnap korán keltem a szobámban. Persze aludhattam volna otthon is. Akkor viszont soha nem jutok el bevásárlásig, főleg nem a küldetésig.
Igaz engem konkrétan nem hívtak, vagy figyelmen kívül hagyhatnám az egészet. Viszont már döntöttem, hogy megyek és ebben senki nem állíthat meg. Felöltöztem hát egy sima hétköznapi ruhába és háti zsákot dobtam a vállamra majd elindultam a körútra. Már most majd kiugrottam a bőrömből. Alig várom, hogy lássam az arcát amikor meglát, hogy vele megyek én is. Az az idő még messze van előtte felkel készülnöm. Jobbnak láttam ha előtte vásárlok pár dolgot és csak utána pakolok össze. Praktikusabb és egyszerűbb is így. Rögtön utamba akadó első üzletbe betértem, hogy felmérjem a készleteket. Ruhákat árultak és szinte mindenféle szövet és szabás minta megtalálható volt itt.
- Szép jó reggelt. Csak nézelődök, hátha van valami kedvemre való.
Szemeim azonnal megakadtak egy ruha darabon viszonylag egyszerű barna szövet. Fel is próbáltam az eladó engedélyével természetesen majdnem egészen a vállamig ért a szorosan testemhez simuló szövet. Középső ujjaimnál pici ruha gyűrűvolt mintha a kesztyű többi részét levágták volna.
- Köszönöm ez tökéletes lesz Oh és még lenne egy pár ninja kesztyű is ezen felül.
Piszkos anyagiak kielégítése után új szerzeményeimmel távoztam a boltból, hogy újabb darabokat vadászökle.
Következő cél egy fegyver kereskedés volt, hova már nem puszta érdeklődés vonzott. Az eredmény 10db Kunai és egypár alkarvédő.
Ezután már csak a jegyzeteket kellett beszereznem és néhány tekercset valamint egy övtáskát.

10 db kunai: 1500 Ryu
Alkarvédő alá barna Válig felérő testhez simuló barna szövet: (mesélő által) (Kinézete avatar képen)
Robbanó jegyzet 10 db: 1000 Ryu
Övtáska: 200 Ryu
alkarvédők: 1000 Ryu
Ninja kesztyű: 250 Ryu
Dróthuzal 2X10 M:2000 Ryu
Öngyújtó 1 db: (Mesélő által)
( 4500 + a barna szövet ára + öngyújtó )

Mindent meg vásárolván haza baktatok és elkezdem a nagy készülődést. Első alkalommal rögtön 5 darab Kunai tör markolatára rakok 5 robbanó jegyzetet, majd félre teszem őket. Egy másik Kunai tör végéhez kötöm az egyik tíz méteres drót végét majd a tör markolatára tekerem a maradék drótot. A másik 10 méteres darabot félre teszem. A félre tett eszközöket le pecsételem az egyik tekercsbe ami otthon várt engem. Melléje még elhelyeztem egy doboz energia tablettát. Az egész készülödés nem volt valami nagy szám, csak próbáltam mindent szépen praktikusan elrendezni. Úgy, hogy siettem vele beletelt vagy 2 órába is ha jól számoltam.
Most már csak felöltözés volt hátra. Ugyan azt a kimonót vettem fel mint tegnap. Előtte még felsö testemre széles szürke szövetett tekertem. Pont úgy, hogy elfedje kebleimet és azt amit még kell. Majd felhúztam a barna szövet darabokat és annak tetejére csatoltam az alkarvédőket. Bal kezem alkar védője alá rejtettem az öngyújtót míg a másik alá két robbanó jegyzettet helyeztem el. Nadrág és cipő után magamra vettem a kimonót. Mivel szinte holmim javát tekercsekbe pecsételtem ezért úgy tűnt, mintha semmi sem lenne nálam. Még a négy kardom is egy tekercsben kötött ki. Kivéve néhány Kunait amik a kimonó belsejében egy-egy kis általam belevarr zsebben lapult. Most már csak a fehér maszkot csatoltam fel amin csak szemeinek volt hagyva egy nyílás és elindultam utamra. Ami a nagy főnök palotájába vezetett. Az ajtó előtt állva hallgattam a hangokat, és vártam a megfelelő pillanatot a nagy belépésre. Talán szerencse vagy mázli, hogy falumba érkezéskor és még tegnap késő délután beszéltem a Raikagéval.

Eljött a nagy pillanat, hogy belépjek. Le nyomtam a kilincset és be léptem a szobába. Kyrena és az ismeretlen alak nekem hátal állt. A Raikage pedig velem szemben.
- Üdvözlöm Raikage sama.
Nem kerteltem, hanem rögtön a tárgyra tértem.
- Azért jöttem, hogy önként jelentkezek a küldetésre amiről már elözö nap beszéltünk. Szeretném elkísérni engedélyével a barátom, és falu érdekében tenni valamit ezekben a vész terhes időkben.

Hogy ne legyek tiszteletlen lassan maszkomhoz nyúlok és leveszem azt. Ha Kyrena hangom hallatán felém fordul rá pillantok és mosolygok is.

( Az összeget és tárgyakat felírom amint mesélő meghatározta a hiányzó két tárgy árát. )

//Mielőtt belekezdenénk lenne néhány kikötésem, és információm.
1, Szigorú mesélő vagyok, de korrekt, ha a kaland során valamiben nem értetek egyet, PM-ben mondjátok el, bár nincs sok esélyetek a meggyőzésre, a lehetőség viszont adott.
2, Örülök, hogy kiszámoltátok mennyi pénzt kellene levonnom tőletek, de elárulom most nem ment a matek, mindenesetre benn hagyom az általatok írt összegeket, melyeket lenn láthattok
3, Mindhárman tegyétek be az aláírásba az adatlapotok linkjét, nem szeretném minden körváltásnál kibogarászni az adatlapok részlegnél. Addig nem megyünk tovább a játékkal, amíg ezt el nem intézitek. (szabály tudtommal, nem csak kukacoskodás.)//

Új nap virradt rátok, ki hogy éli meg az előttetek álló feladatot, ki mit vár el ettől a küldetéstől, csak magatok tudjátok a választ eme kérdésre. Előző, s aznapi bevásárlásotokat elintéztétek, minden eshetőségre felkészültetek, így várjátok a pillanatot, miszerint elindulhat valami egészen rendkívüli, mely izgatottságot indít gyomrotokban, esetleg közönyt, vagy teljes unalmat. Mindenesetre hazátok és a Raikage számít rátok, legyen bármilyen nehéz a feladat, legjobb formátokat kell nyújtani, hogy teljesítsétek azt és megvédjétek egymást. Ezen gondolatok járhatnak fejeitekben, amikor felsorakoztok a Raikage színe előtt, kiről köztudott nem a nyugodtságáról és türelméről híres.
- Küldetésre nem délelőtt kell érkezni, hanem reggel! Komoly problémánk támadt és ráértek henyélni!? - Akad ki rátok a férfi, türelmetlenül dobolva ujjaival íróasztalán. Olyan dühös, hogy köszönésre sem méltatott titeket, bár tudjátok ez valószínűleg nem azért van, mert ilyen késői pillanatban jöttetek, valóban különös megbízásról lehet szó.
- Két nappal ezelőtt megtámadták a Völgy országába tartó diplomatáinkat Tűz országának kikötőjében, éjszaka. Konohától jött egy üzenet, onnan kaptuk az információt, ők már nyomoznak az ügyben, de nyugodtabb lennék, ha ti is elmennétek, mivel diplomatáink azt állítják, hogy a támadók Konohai fejpántokat viseltek. Remélni szeretném, hogy csak össze akarják a két országot ugrasztani, de ezekben az időkben sosem lehet elég óvatos az ember. - Magyarázza a férfi, miközben már nem bír vérmérsékletével és felpattan ülőhelyéről, hogy sétálással vezesse le a felgyülemlő feszültséget.
- Örülök az érkezésednek Yuurei, soha nem jöhetett volna a felajánlásod jobbkor, Kyrena felügyeletét a te tapasztalatodra bízom. Hikuro remélem neked nem kell ecsetelnem, mit várok el tőled. - Szegezte tekintetét a Jouninra, majd elkezdte masszírozni halántékát.
- Küldtünk levelet Tűz országába az érkezésetek miatt, szóval várni fog titeket egy Shinobi egység, ők fognak titeket elvezetni a bűn színhelyére. Beszéljetek a diplomatákkal és a Hokagéval, mozgassatok meg minden követ, DERÜLJÖN KI, HOGY KI TÁMADTA MEG AZ EMBEREIMET!!! - Üvöltötte a férfi hatalmasat beleverve a vele szemközt lévő falba, mely repedést hagyva maga után adta meg magát a reá nehezedő vaskos ökölnek.
- A hajó kilenc óta készen áll az indulásra, ha nincs kérdés, induljatok. Ha valamit kiderítettetek, küldjetek galambpostát. - Fejezte be mondandóját egy percnyi szünetet tartva, mialatt kissé megnyugodott.


//Ide írjatok, reagáljátok le a történéseket, s ha van kérdés tegyétek fel. //

Felszerelések:
Hikuro: 5200 Ryo
Kyrena: 1700 Ryo
Yuurei: 4500 Ryo

A Raikage első reakciója megrémít. Nem akartam henyélni. Nem is tettem. A hírt viszont, hogy küldetésre kell mennem, csak tegnap kaptam meg, ráadásul egy kimerítő edzés után. Az erőmet vissza kellett nyernem. Már amennyit bírtam a láz miatt. Erre most... Igyekszem a legjobb formámat mutatni és ez is baj. Muszáj voltam kipihenni magam. De igazából... Nem hiszem, hogy emiatt lenne ennyire dühös. A küldetés nagyon fontos lehet. Engem meg erre akarnak küldeni először? Még, hogy nem dobnak be a mélybe azonnal... Azumi Yuurei, te hazug... Remélem azért valamennyire igazad lesz és nem lesz túl nagy falat. Kissé feszült vagyok, ez bizonyára látszik is rajtam. Kezeim egy pillanatra ökölbe szorulnak, a küldetést hallgatva. Támadás a tűz országában. Ezek szerint oda kell utaznom. Még... Soha nem jártam ezen ország határain kívül. Vajon milyen lesz? Rinn... Ő is jöhet velem? Muszáj lesz neki, ő a társam. Vagyis valami ilyesmi. Szeretném, ha egyszer azzá válna és tényleg tudnánk együtt harcolni.
Egy újabb személy érkezik. Nem fordulok meg azonnal. Kissé félek hátat fordítani a Raikagenak, míg ilyen állapotban van. Bár... Lehet, hogy ez Katsumi? Tegnap Azumi azt mondta, hogy vele kell majd küldetésre mennem. Ábrázatomon halvány mosoly terül szét. Megfordulok, de csak egy maszkot látok. A ruha viszont ismerős. Ez... Nem lehet! Biztos nem ő az. De a hang... Olyan, mint az övé, vagyis majdnem. Bizonyára csak a maszk torzít rajta. Szemeim elkerekednek, szám pedig résnyire nyílik a döbbenettől. Mondta, hogy valószínűleg lesz itt ismerős arc is a csapatban, de nem hittem volna, hogy magára gondol.
- A-Azumi... - tátogok megdöbbenve.
Nem lehet, hogy velünk jön! Elkísérni egy barátját... És a Raikage... Hogy rá bíz engem Azumira? Tehát tényleg velünk jön. Saját döntéséből. De miért? Tudta, hogy hova akarnak engem küldeni? Ezt meg kell kérdeznem. Nem mellesleg, miért nem mondta el ezt még tegnap? Elvégre már akkor tudta. Kezeim ismét ökölbe szorulnak, csakhogy most dühös vagyok. Miért akar elkísérni? Tekintetemmel őt figyelem. Barátságos mosolyát, melyet felém irányít. Talán azt hiszi, hogy nem vagyok elég erős? De akkor tegnap miért mondta azt, hogy erős vagyok? Tudom, hogy ez képtelenség, de... Kezdtem hinni neki. Elhittem neki, hogy van bennem valami. Tudom, hogy még nem elég. Tudom, hogy még nem vagyok elég erős, de kezdtem hinni, hogy lehetek. Átvert... Többszörösen. Izmaim jobban megfeszülnek, mint valaha. Csak mereven állok és nézem a lányt. Vonásaim nem mutatnak érzelmeket, kivéve szemeim. Azok viszont dühöt és csalódást tükröznek.
Állapotomból a Raikage kiabálása rángat ki. Felé kapom tekintetem és már csak a repedő falat nézem. Ismét rémület fut végig rajtam. Erősnek kell lennem, nem rémülhetek meg ilyesmitől. Ugyanakkor hülye az, aki ettől kicsit sem rémül meg. Vagy egyszerűen már megszokta az efféle dühkitöréseket. Én azonban most találkozom vele először. Csak nagyon nehezen tudom megállni, hogy ne hátráljak egy lépést. A feladatunk adott, várnak minket. A hajó is készen áll. Azt hiszem ideje lenne mennünk. A feladatot még egyszer végigfuttatom gondolatban. Így könnyítem annak memorizálását. Meg is volnék vele. Hajóra szállni, találkozni a shinobikkal, elmenni a helyszínre, beszélni a diplomatákkal és a Hokageval. Ez eddig nem tűnik nehéznek. A neheze viszont valószínűleg ezután jön. Kideríteni, hogy kik a támadók. Gondolom, ha ott vagyunk, akkor le is kell győznünk őket, összefogva a tűz országiakkal. És mindeközben mindenről tájékoztatni a Raikaget. Vajon képes leszek helytállni? Most már tényleg nem tudom. Nem tudom kinek és mit higgyek. A legjobbat akarom nyújtani, ami csak tőlem telik. Ez az első küldetésem, nem hibázhatok. Ez sok mindent befolyásol a jövőre nézve. Ez dönti el, hogy később miket bíznak rám. Mellesleg öreg nénik segítésével nem tudok fejlődni. Kihívásokat kell kapnom, amik ösztönöznek arra, hogy erősebb legyek. "Mindig keress olyat, aki nálad erősebb és tűzd ki célul, hogy felülmúld. Az majd fejlődésre ösztönöz és segít benne." Ezek még az apám szavai voltak. Nem tudom, hogy miért jutottak eszembe, de igaza van.
A többiekre nézek, majd a Raikagera. Ha mindenki megindul, én is így teszek. Illedelmesen elköszönök és indulok. Az ajtónan Rinn csatlakozik hozzám. Mellém szegődik és követ, oda, ahova megyek. Én megvakargatom füle tövét. Ez némi nyugalmat ad nekem. És neki is jól esik.

Végül is nekem Kyrenát kel felügyelnem. Őnként és dalolva vállaltam el ezt a feladatot. Igaz tegnap estig csak annyit tudtam, hogy így vagy úgy de megyek én is. Kész szerencse, hogy tájékozódtam. Azt már most tudom mindent elkel magyaráznom Kyrnek. Amint kint leszünk a szobából ezt meg is teszem, de addig némán és tisztelet tudóan végig hallgatom a tájékoztatást. Közben nem vagyok rest és felmérem az ismeretlen csapat társat is. Gawakatsu Hikuro..... a neve nem mond semmit sem számomra. Persze hogyan is mondhatna, hisz nagyon sokáig távol voltam a falutól. Mindenesetre vér színében pompázó szemeimmel végig mérem, de arcom és tekintetem teljesen közönyös. Nem ismerem, nem ismerem a múltját sem. Ezért semleges személyként fogom kezelni mint ha csak átlag emberek lennénk és most találkoznánk először. Viszont annyi biztos, hogy nem lehet akárki, hogy ha Raikage gyakorlatilag nem mondta ki, de a feladat nehezebbik része öt fogja illetni. Ebből ki indulva biztosan nem átlagos ember. Vagy különleges adottsággal bír vagy ennyire képzet. Bár melyik...
Fejem mint ahogy észre veszem mindenki a nagy zajra fordítja oda. Arcomra csak egy halovány mosolyt szül a düh íjmódon történő levezetése. Végül is ő az aki és sokan talán pont ezért a különös modor miatt és jelem miatt kedvelik, vagy épp szeretik. Hm milyen előre lattó gondolkodás. Kérdés áradatot meghalva még egyik szemöldököm is felvonom, de nagyobb érdeklődés jelét szintén nem mutatom ki.
Amint a válaszok is megérkeznek és nincs több részlet amit tudnunk kell meg tesszük az első lépést. A nagy út ami valakinek teljesen új élményeket és tudást hoz majd életébe.
-Vííííí Rin!
Felkapnám és megölelném ha tudnám, hogy nem sértődik meg. Inkább valami finomságot vettem elő ruhám rejtekéből. Egy vékony szelet füstölt szárított szín marha húsit amit a farkasnak adtam. Közben Kyrenára néztem és szemeimben bocsánat kérés fénye csillant.
- Bocsánatot akarok kérni, amiért nem szóltam. A küldetés részleteit én is most ismertem meg. Nem akartam neked szólni mert még képes lettél volna lebeszélni a döntésemről. Aggódtál volna, hogy miattad jelentkezek és miattad sodródok veszélybe. Ami nem igaz és ne is gondolj rá. A barátom vagy és ha kell bárki vagy bármi ellen kiállok, hogy segíthessek neked. Amúgy sem tudnám elviselni, hogy ha bántódásod esne neked vagy Rinek.
Le dermedek és szinte mozdulni sem tudok. Kell egy pillanat, hogy feldolgozzam azt amit hallottam az előbb. Teremtmény? Ugyan már csak egy barát. Még pózol is veszem észre mikor fejem felé fordítom és vér szín tekintetem találkozik a férfi tekintetével. Nos láttam már rengeteg furcsa dolgot és hihetetlenek számító dolgot. Hasonlót csak nagyon ritkán. Más esetben biztos, hogy mosolyogtam volna a helyzeten, de ettől most eltekintettem. Csak felálltam és tettem egy lépést előre.
- Tudod annak ellenére amiről beszélgetünk a parton és a fürdőben, tudom milyen vagy. Én... hát... szóval.... nehéz ezt elmondanom...Féltelek úgy mintha mi egy vérből származnánk.
Most előszór történik meg, hogy zavarban vagyok. Az eddigi magabiztosság, és minden más egy szempillantás alatt párolgott el. Arcom olyan vörös mint a főtt rák. Még mellettem álló lányra sem merek ránézni. Inkább vállam fölött hátra nézek felénk sétáló lemaradt társra. Illene neki válaszolni, hogy ha már megszólított minket.
- Akkor szed a lábad mert lemaradsz. Amúgy sem kell félned nem harapunk....nagyot.
Mondatomat, hogy kiegészítsem még nyelvem is kinyújtom. Arcomon még mindig ott a szégyenlős múló por maradványa. Viszont sugárzik rólam a vidámság.

Hikuro kérdéseire a Raikage felhúzta szemöldökeit, majd nagyot sóhajtott, próbálva felülkerekedni indulatain.
- Remélem Hikuro, ezekre a kérdésekre te adod meg a választ. A levél tegnap érkezett, így nem volt időnk embereket küldeni, jelenleg pedig nem tartózkodik ott egyetlen diplomatánk sem. A Hokage által írt levelében az áll, hogy mindenben a szolgálatunkra lesz, és bizton állítja, hogy nem tűz országbeli shinobik követték el ezt a gyalázatot. Remélem ti fogtok ennek a végére járni. Viszont, ha segítség kell, üzenjetek. - Mondta a férfi látszólag már kissé higgadtan, majd kezével az ajtó felé intett jelezve, hogy nincs idő több kérdésre.
- A kikötőben fognak várni rátok a kijelölt konohai shinobik, akik a nyomozást vezetik, és a szállásról is ők gondoskodnak. Sok sikert. - Tette még hozzá.

//Következő post mehet a kikötőbe, az oda vezető úton lehet nyugodtan szockodni. Elnézést a reag minőségéért, kicsit ittas vagyok. //

//Letelepedés -Gai sensei//

2 hét utazás után végre Kumoban vagyok. Az idő elég sok nyomott hagyott rajtam és a pénzem is megcsappant, de látszott, hogy shinobi vagyok és szerencsére a felszerelésem jó része is megmaradt. A kapuőrök, mivel nem tudtam magam igazolni, egy hosszú kihallgatásra invitáltak az őr bódé hátsó részére. Nem voltak erőszakosak, csak tudni akarták, hogy pontosan ki vagyok, mit akarok és mért pont ebbe a faluba jöttem. Én pedig elmondtam mindent.
- Az egész körülbelül másfél- két hónappal ezelőtt kezdődött, bár nem számoltam az időt. Hold országából szöktem, ugyanis egy vita miatt a klánom száműzött. Ez után döntöttem el, hogy megszököm, az akkori barátnőm 2 esetben egyezett bele a dologba: házasság vagy szakítás. Én az előbbit választottam, ezzel viszont az is eldöntődött, hogy ő is jön velem. Az esküvői előkészületek alatt készültünk fel a szökésre. A dolgot a nászút előtti estén ejtettük meg. Akkor felrobbantottam a házamat és a feleségemmel, egy ismeretlen kislánnyal, az állataimmal, akik most is mellettem vannak, és a sebtében összepakolt felszerelésemmel a kikötővárosba szöktünk, ahol másnap feladatot vállaltam, hogy közelebb kerülhessek a Villám országához, de csak Kemurigakuréba kötöttem ki. Onnan a Tűz országának tengerpartján egy karavánnal, mint egyszerű utazó a kikötőbe mentem, ahonnan egy hetes hajóúttal jutottam az ország kikötőjébe. Ott ismét felvettem egy átlagos utazó alakját és egy fiatal gennin segítségével jutottam el eddig. Ő az, aki nem sokkal előttem jött be a faluba. Azért jöttem, hogy a falu ninja hadseregét erősítsem és úgy érzem, hogy a falu tökéletes lenne, hogy elismert shinobi lehessek. Ez lenne a történetem.
Látszott a két őrön, hogy erősen gondolkodnak a dolgon, hogy nincs-e valami, ami esetleg hazugságra utalhatna, de végül nem találtak, így csak feltettek néhány kérdést, amire a lehető legőszintébb választ adtam. Megköszönték a dolgot, majd elengedtek azzal a felszólítással, hogy figyeltetni fognak és ha bármivel próbálkozom, arról tudni fognak. Én is megköszöntem és tudtam, hogy egyből a raikage irodájához kell mennem. Az épület elég feltűnő volt, így nem volt túl nehéz megtalálni. Azonban az épületen belül már senki nem mondta meg, hogy a vezetőt hol találom, csak az egyik alkalmazottjához küldtek, aki majd segít nekem a dologban, így hát hozzá indultam.
- Jó napot!
- Mit szeretne?
- Kihallgatást szeretnék kérni a Raikage samától.
- Miért gondolja, hogy fogadná?
- Tudom, hogy nagyon elfoglalt lehet. Szeretnék letelepedni a faluban, mert nagyon sok jót hallottam róla. A részleteket viszont személyesen vele szeretném megbeszélni, úgyhogy nagyon örülnék, ha eltudná intézni, hogy beszélhessek vele. - Próbáltam komoly maradni, hiszen mégis csak komoly ügyről volt szó, valahogy aztán sikerült megmaradnom a tárgyilagos hangnál, igaz, sosem szerettem ezt a stílust, jobban kedveltem, ha valakivel lazán elbeszélgethettem, de néha muszáj volt komolynak tűnni.
Várom a válaszát, remélem pozitív lesz. Nem tudtam, hogy mi lesz a sorsom, de tudtam, hogy, amíg Moon és Izanagi mellettem vannak addig baj nem lehet belőle. Így várom az emberünket, hogy a válasszal megérkezzen.

//Hó országa- az olvadás kaland, Sai mama//

Nem rég tartózkodtam Kumoba. Igazából nem nagyon sok minden történt velem. Összesen talán a letelepedést említhetem és egy megkezdett tanulás. Éppen a nappaliban olvasom a jegyzeteimet a gyógyfüvekről, amit nem rég írtam össze hosszas kutatás után. Hirtelen nagy pukkanást hallok a kertből, majd Moon ugatását. Nem nagyon értettem, hogy mi van, így leteszem a könyvet és kilépek. Egy harcias menyét keltette a problémát, amitől meg nyugszom, így hát lenyugtatom Moont, majd megfordulok és indulnék vissza, mikor a furcsa kis állat megszólalt.
- Üdvözletem, a nevem Kamatari. Ön Matari Djuka Genki?
-Igen én lennék, bár mostanában inkább Akira néven ismernek.
-Rendben. A Kami no Yuugen képviseletében jöttem. Ön aláírta a szerződést a menyétekkel, amikor egyik társunk megjelent önnél és felvázolta a szervezet céljait.
-Igen emlékszem. Épp a …
- Csönd.
Már befejezni nem tudtam a mondatot, mert kis ujjával csendre intett, majd folytatta a beszédet.
- Azért jöttem, hogy közöljem a falu hamarosan küldetést fog adni önnek, ami igen csak fontos a béke érdekében, így szeretné a szervezet, hogy ha háttérben is, de képviselne minket és szerezne egy hó ninják által használt páncélt, amit ők csak úgy hívnak: Sora no Yoroi/ repülő páncél. Persze ez az utóbbi az egyik tagunk kérése, így nem rójuk magára azt a felelősséget, csak ha tudja, akkor teljesítse.
- Köszönöm, elfogadom a megtiszteltetést, hogy engem is kiválasztottak a szervezet céljainak képviseletére.
Éppen csak befejeztem a mondatot, már el is tünt egy füst felhőben. Nem sok időm maradt elmélkedni, hogy mi lehet a küldetés és hogyan kéne képviselni a Yuugent, mert újra megzavarták a pihenésem. Valaki kopogott. A kertből visszaérve a lakásba a kislány már ajtót nyitott. Az ajtóban egy számomra ismeretlen jouninnak kinéző férfi állt, és egy rövid bevezetés után közölte is jövetelének okát, amit már sejtettem. Közölte, hogy a Raikage vár rám, mert feladatot szeretne adni. Megköszöntem az információt, majd elkezdtem összeszedni a felszerelésemet. A közel múltban vásárolt utazó köpenyt, majd a tekercseket. Emellett a tulajdonomba lévő szélesövtáskába beletettem a drótot, bicskám, vadászkésem, kabala kunait, füstbombát, fenőkőt. A egyéb felszerelésem pedig a 2 nunchaku, 2 ninjato, 2 tanto és a hátizsák, benne a maszkom, bőrkabátom és mind két fejpántom. Összeszedve a cuccomat, Moonnal az oldalomon és Izanagival a vállamon el is indultam a raikage irodájába, hogy felvegyem a feladatot. Eddig kétszer jártam itt, így ismét segítséget kellett kérnem, de szerencsére volt olyan aki épp oda tartott, így őt követtem. Kopogtattam, majd ha megkapom az engedélyt belépek.

//Edit 1: Fejpánt
Edit 2: bőrkabát
Edit 3: Állatok//

(Hó országa-Olvadás? küldetésre sai-nek! )

Az elmúlt hetek úgy váltották egymást, hogy Aoi-nak még arra sem volt ideje, hogy észrevegye a felgyorsult világ eseményeit. Önző és arrogáns módon csak magával foglalkozott, csakis a saját képességeit és a erejét próbálta növelni, hogy elérje a célját, nem is foglalkozva azzal amire szüksége volt. Mert bizony ő maga is csak pár napja vette észre, hogy mennyire megváltozott, hogy Kumogakure már nem csak egy hely, ahol élnie kell, a családjától távol, a hely,a hol alig ismer valakit és ahol kívülállóként kezelik őt. Ó nem. Sokkal inkább az otthonaként kezelte, mint azt a hegyi kis falucskát, ahol az állandó hideg és komorság teljesen besavanyította őt. Mert ő is tisztán érezte magán, hogy az a fal, melyet maga köré épített, kezd omladozni és porrá lenni. És akkor, mikor ennyire sebezhetővé vált érzelmileg, mikor nem tudta eldönteni, hogy mit is kellene gondolnia, egy olyan esemény vette kezdetét, mely során minden megváltozott.

Aoi teljesen felfrissülve állt az erkélyen. Az elmúlt napok fáradalmait maga mögött hagyva, boldogan tekintett a jövőbe, de nem készült arra, hogy közelebb kerüljön hozzá. Még nem. Sok minden járt a fejében, dolgok melyeket meg kellett emészteni, melyen át kellett rágnia magát. De abban a pillanatban minden gondja semmitmondó és csekély volt. Boldogan nézett fel a ragyogó égre, miközben a feltámadó szél belekapott a hajába és egy pillanat alatt összekócolta hosszú fekete hajzuhatagát. Ő azonban csak egy apró és kecses mozdulattal simította vissza a helyére a rakoncátlan tincseket, miközben az erkélykorlátra könyökölt.
- Hmmm...- ragyogó arcáról szinte leírt a kitörő öröm és boldogság, mely vakítóvá tette a jelenlétét. Bár ő maga ezt nem igazán vette észre, másokra nagyon is nagy hatással vagy.
- Nahát, ma nagyon boldog vagy Aoi-chan! - kiáltott fel neki egy korosodó hölgy az utcáról. Furcsa göndör fürtjeiről akárki leolvashatta, hogy nem eredetiek, de ez nem igazán zavarta a fiatal kunoichit. Hiszen ő mindig megdicsérte a nő fényes haját, mindig kedves volt a szomszéd épületben működő vegyesboltos hölggyel, aki ezt soha nem felejtette el.
- Ugyan...- integetett le neki zavarában, ahogyan a hölgy továbbsietett a lenti kisebb tömegben. De Aoi nem sokáig élvezhette újra a tétlen pillanatokat.
- Igaza van! - csattant fel egy fiatal és boldog hang. De nem az utcáról, hanem a mögötte elterülő szobából érkezett. De ez mégsem volt képes meglepetést okozni neki. Na nem arról van szó, hogy megérezte volna őt, észrevette volna a fiú leplezett mozdulatait, csupán annyira hozzászokott ezen viselkedéséhez, hogy nem volt képes azon ijedezni, hogy meglepi őt egy váratlan pillanatban.
- És akkor mi van...- fordult meg és nézett szembe a fiúval. Issei mióta megjelent újra Aoi életében, szinte minden alkalmat megpróbált kihasználni, hogy a kunoichi közelében lehessen és ez Aoi-t nem igazán zavarta. Sőt nagyon is örült neki. - … csak nem zavar? - vigyorodott el gúnyosan, mire a fiú csak felpattant a konyhai székből.
- Dehogy, inkább örülök...- tett egy fél lépést a kunoichi felé, aki szintén hasonlóan cselekedett. - … így pedig nagyon nehéz elmondanom ezt... - vakarta meg az orrát zavarában. Arca sokkal komorabbá vált, de ez semmit rontott abból a derűs és bohókás megjelenéséből, melyet Aoi megismert.
- Mit? -Aoi arca egyszerre volt kíváncsi és zavart. Nem tudta minek vélni a fiú váratlan szavait és viselkedését, de nem tudta leplezni, hogy nem csupán kételkedik, de aggódik is az miatt, amire Issei kiakart lyukadni.
- Tessék!- nyúlt bele a zsebébe és egy apró kis cetlit varázsolt elő belőle. Aoi keze megremegett, miközben érte nyúlt. Nem tudta, még csak nem is sejtette, hogy mit rejthet a kis papír fecni. Milyen titkokat, milyen kulcsszavakat, vagy éppen vízválasztó híreket fog lelni benne. Vékony és apró kis újai ráfonódtak a papiros két végére, ahogyan reszketve, mégis erőteljesen nyitotta szét a fecnit. Szemei pedig elkerekedtek, ahogyan végigolvasta a benne lévő titkot.


A papiros úgy morzsolódott össze a leányzó öklében, mint a kövek a titánok keze alatt. Az erek kidülledtek a homlokán, elcsúfítva gyönyörű szép arcát. Ökölbe szorult keze lassan megemelkedett, miközben a meglepett és tétovázó tekintett helyére, mindent elpusztító düh és harag ült ki. Issei mosolya pedig egy pillanat alatt szűnt meg és változott ijedt kisfiúvá.
- Várj...- hátrált egy fél lépést, miközben kezeit maga elé rántva előre is felkészült a védekezésre. - … tudom, rossz poén volt, de mégis ez az igazság. - engedte le lassan a kezeit, miközben Aoi is kezdett lenyugodni és újfent visszatért az arcára a kíváncsiság. - Raikage sama látni akar. Méghozzá nagyon is jól tudom, hogy miért, pont ezért engem küldött, hogy vigyelek elé. - hangja őszinte és komoly volt, mely azonnal meglágyította a lány szívét és teljesen elhessegette a haragjának minden apró kis szilánkját is.
- Mégis miről van szó Issei? -kérdezte a fiút, de a hangja mintha egy pillanatra elcsuklott volna. Nem szó szerint, de egy pillanatra tényleg megrémült attól ami rá várhat. - Ha tudod mond el...- kérlelte a fiút, de mindhiába, hiszen a jounin már az elején eldöntötte, hogy mindent elfog mondani a lánynak, amit tud.
- Jaj Aoi...- huppant le a székbe, de hiába intett a kunoichinek, hogy foglaljon helyet, az mégsem élt a lehetőséggel. - ...néha nem értem Raikage-sama-t. Néha olyan küldetéseket oszt ki az hozzá nem értöknek, amik nagyobb tapasztalatot és erőt kívánnak. De akárhányszor felszínre hoztam a kételyeimet, ő mindig megnyugtatott és ezidáig hittem is benne, hogy tudja mit csinál. De most...- vett egy mély levegőt, miközben a kezébe temette az arcát és a tekintette immáron nem a lányra, hanem csak a nagy semmibe meredt- … először kételkedek abban, hogy azon hit és elhatározás melyet vall, valóban helyesek-e. És ez mind miattad...- tekintett fel újra a leányzóra.
- Mit akar tőlem? - kérdezte izgatottam és immáron valóban aggódó hangon Aoi. A fiú szavai és a helyzet miatt, nem csupán izgatottá vált, hanem tényleg megrémült attól, ami rá várhat.
- Tudod, hogy a háborúhoz csak egy apró kis szikra kell. Az ellenétek a szövetségek között annyira kiéleződtek, hogy akár egy apró ki konfliktus is elég ahhoz, hogy egymás torkának ugorjunk. - tekintette még abban a pillanatban is komor volt. - Én nem tudom milyen a háború, de nem is akarom megtudni... ahogyan azt akarom hogy neked se keljen megtapasztalnod. Erre...- keze ökölbe szorult. - … Raikage-sama elakar téged küldeni kíséretként azon diplomatákkal, akik a A hó országában történt mészárlás után, újra rendbe akarják hozni a két ország ügyeit. - hangja elcsuklott és arcáról le lehetett olvasni, hogy nem csupán zavarja a Raikage döntése, hanem nagyon is félti Aoi-t. És Aoi ezt egyből észrevette. Lassan leült a székre, kezét kinyújtva pedig lágyan megfogta a fiú kezét, ki csupán felnézett rá és Aoi ragyogó és boldog arckifejezésének lehetett szemtanúja.
- Nyugi, nem lesz semmi bajom. - nézett immáron nyugodt arccal a jounin-ra. - Lehet, hogy csak egy genin vagyok, de akkor is Kumogakure shinobija. - Issei keze meglágyult, de nem csak Aoi szavai miatt. - Kötelességemnek érzem, hogy megvédjem Kumogakure-t. Történjen akármi ezen nem változtathatunk és én nem futamodhatok meg semmilyen kihívás elöl. - engedte el a fiú kezét. - Nem tehetsz mást, minthogy imádkozol értem és reménykedsz, hogy visszatérek hozzád. - teste lassan megmozdult és felállt a székből. - És hiszel bennem, ahogyan Raikage-sama is tette. - sétált el Issei mellett, miközben lágyan megérintette a fiú vállát.
Eltűnt a szobájában, ahogyan átöltözött teljes menetfelszerelésbe, odakint hagyva a jounin-t, aki közben próbálta megemészteni a lány szavait és ahogyan a percek teltek, úgy döbbent rá, hogy az a kislány akit régen ismert már nem létezik. Aoi, még ha nem teljesen, de felnőtt. Vannak elvei, elhatározásai és szellem, mely szükséges ahhoz, hogy egy emberből kitűnő shinobi váljon. És ahogyan Aoi feltünt a szoba ajtajában, teljes harci díszben, a haját igavita, Issei először gondolta azt, hogy ez a kunoichi-t valóban nem kell féltenie. De a tettei elmaradtak. Csak bambán nézett a lánya, pont úgy, mint akit elvarázsoltak volna és amikor ezt a lány észrevette, kisebb pirel az arcán volt csak képes megszólalni. És néhány szót kinyögni.
- Mit nézel? - nyögte ki dadogta, mely azonnal észhez térítette Issei-t.
- Semmit...- kapta el azonnal a tekintetét a jounin. - … vagyis...- nézett vissza rá, ahogyan jobban szemügyre vette őt. De már nem mint férfi, hanem mint shinobi tekintet rá. - … a legyezőt nem viszed? - tette fel azonnal a kérdést, hiszen a ruhában, abban amit látott, semmi kivetnivaló-t nem talált.
- Nem...- vakarta meg az arcát a kunoichi- … tudod, mostanában nem volt időm gyakorolni vele és még mindig nem szoktam hozzá a forgatásához sem. Szerintem csak akadályozna engem...- Issei mégis elmosolyodott a lány szavain. Hiszen jól tudta hogy az a ritka fegyver mire képes és ha Aoi nem él egy ilyen adat lehetőséggel, annak biztos megvannak az indokai.
- Te tudod. - állt fel a székből és sétált Aoi-hoz. - De had mondjak még valamit...- állt meg a kunoichi előtt, és a kezeit lágyan a vállaira helyezte, ahogyan mélyen és áthatóan belebámult a lány szemeibe. - … vigyáz magadra. - mosolygott rá.
- Oké...- csattant fel mosolyogva és vidáman, miközben kihámozta magát a fiú karjai közül és az ajtóhoz sietett. - De te maradj csak itt és pihenj és persze vigyáz a házra is! -intett neki az ajtóból- Én meg vigyázok magamra! - utolsónak egy puszit dobott a fiú felé és már rohant is keresztül a házon, le a lépcsőn, ki az utcára, egyenesen a falú legnagyobb, legdíszesebb és legfontosabb központja felé.
A táj úgy suhant el mellette, mind a néma fa mellett az idő. Az összemosódott táj látképe semmitmondóvá és jelentéktelenné vált a számára. Sietett, de ő maga sem tudta hogy miért. Talán a kíváncsiság, vagy a vágy hajtotta őt előre a célja felé, nem is tudta igazán, de ahogyan minden egyes pillanattal közelebb került hozzá, annál érthetőbbé és nyilvánvalóbbá vált a számára, hogy a kihívás és a megfelelés miatti hajthatatlan vágy kerítette a hatalmába. De mire erre rájött, már a Raikage irodája előtt állt és az ajtóhoz verődött apró kis kezei visszhangot vertek a folyóson, melyet csak a Kage erőteljes hangja tört meg.
- Gyere be! - hallotta a hangját, a keze mégis megremegett a kilincsen és felvetődött benne egy apró kis kétely. Hogy valóban képes lesz-e arra, amit Issei mondott neki, hogy amit valószínűleg a Raikage is kérni fog tőle. De ezen kételyek apró kis szilánkjai is eltűntek, mikor az ajtó kitárult előtte és a keze már nem remegett.