Re: Ninja Akadémia

**Fushidara Kumoshi** Hétf. Ápr. 09 2012, 20:43

Eléggé fáradtan tántorgunk be, az immáron ismerős környezetbe. Az asztal előtt állunk meg, szembe a vizsgabiztosokkal, akiknek az arcáról nem tudok semmi újat leolvasni. Most az öreg shinobi áll fel és lép hozzánk közelebb, úgy tűnik ő fogja kiadni a következő feladatot. Először Ikazuchinál áll meg és teszi testvérem vállára a kezét:
- A te következő feladatod a Henge no jutsu lesz méghozzá Kaikatsuna alakját szeretném, hogy felvedd, majd fenntartsd három percig- adja ki a feladatot az öreg.
Az igazság az, hogy egy kicsit irigy vagyok most Ikazuchira, egyrészt azért mert ez egy viszonylag könnyű feladat, másrészről pedig mert egy ilyen nő alakját kell felvenni, ezzel még akár bókolni is tud a csinos vizsgabiztosnak.

Az öreg most hozzám lép, kezét nálam is a vállamra teszi, majd elereszt egy mosolyt amitől szó szerint elfog a rettegés. Nem mond nekem semmit, egyszerűen megfordul és ismét Ikazuchihoz lép, mégis mit akar?! A következő pillanatban kiüti testvéremet egy ütéssel, majd elkezdi megkötözni a szemem láttára. A megdöbbenéstől hirtelen azt se tudom mit csináljak, de gyorsan feleszmélek és rárontok, hogy megvédjem Ikazuchit. Azaz csak szeretnék rárontani de valamiért a testem nem engedelmeskedik. Miközben próbálom mozgásra bírni végtagjaimat látom, hogy a shinobi egy kést vesz elő és Ikazuchira tartja. A lehető legerősebben próbálok megmozdulni de nem sikerült egy centit se előrébb jutnom, mintha ide lennék ragadva. A következő eseménysorozat örökre az agyamba vésődik. Az öreg eszeveszettül kezdi el kaszabolni testvéremet, mire én könnyekben törve ordítom neki, hogy hagyja őt békén. Ügyet se vet rám, csak még durvábban folytatja tettét, közbe Ikazuchi üvölt a fájdalomtól és én meg se tudok mozdulni. Miért, miért nem tudok semmit se csinálni? Miért kell ennek megtörténnie?- ilyen és ehhez hasonló kérdések cikáznak a fejembe, miközben könnyekkel küszködve próbálok csinálni valamit, de ismételten eredménytelenül. A végső kegyelemdöfést megadva egyetlen mozdulattal elvágja Ikazuchi torkát, vére patakokban ömlik teste szinte minden pontján. Teljesen megdermedek, ahogy hallom testvérem gurgulázó fuldoklását, majd végignézem testvérem élettelen testét a földre zuhanni. Ezután olyan érzések törnek ki belőlem mint még soha. Torokszakítóan üvöltök fel és török ki sírásba, egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ezt történik…
Közben hallom, hogy az ajtó nyikorogva kinyílik. Hirtelen felébred bennem egy halvány remény, hogy segíteni jöttek nekünk és hogy megmenthetjük testvéremet, de ezt a reményt gyorsan felváltja a hirtelen megdöbbenés.

Két maszkos fickó tuszkolt be egy megkötözött nőt. A felismerés súlyosan belém hasít… Akane! Alig hiszek a szememnek, mikor meglátom nővéremet, egyszerre kavarog bennem mindenféle jó és rossz érzés is. Mikor az öreg véres késével odalép Akanehoz, ismét elfog a rettegés és a sírás, és én csak folytatom az ordítást ugyanúgy, ahogy pár pillanattal ezelőtt. Ahogy Ikazuchinál, most Akanenél kezdi el a vágásokat, pontosan ugyanúgy, ahogy ikertestvéremnél. Végtelen ordításaim és patakzó könnyeimtől érzem, ahogy teljesen elvesztem ész eszemet és mindenről megfeledkezek, már-már az ájulás kerülget de hallom, hogy ismételten behoznak immáron több embert a szobába. Végignézek az összes emberen, egyszerűen nem hiszek a szememnek, előttem áll megkötözve apám és Hugo. Nem, ez egyszerűen képtelenség… apámat csak nagyon kevés ember ismeri a faluból, mert mindig messze jár dolgozni, Hugo pedig elég erősnek tűnik, hogy azt higgyem nem tudják elkapni. Testemet átitatja teljes egészében a feltámadó düh és gyűlölet, amit az öreg és a maszkos shinobik iránt érzek, először az öregre nézek, de nem tudok kivenni semmit se arckifejezéséből.

Nem látok benne se élvezetet, gyűlöletet, de még az életet se nagyon veszem ki… olyan mintha csak egy bábu nézne rám. Ezután a maszkos shinobikra nézek, összesen négyen vannak, de egyszerűen valami nem stimmel… mindannyian maszkot viselnek így nem láthatom az arcukat de a testük többet árul el. Mind ugyanazt a ruhát viselik, testtartásuk is ugyanaz, ahogy minden más… szinte túlzottan is ugyanaz minden, a ruhájuk gyűrődése, ahogy tartják a fegyvereiket. Kezüket nem takarja semmi, így észreveszem, hogy az egyikőjük bal kezén egy kis vágás látható közvetlenül a kézfejen, leellenőrzöm a többin is, és csodálkozásomra ugyanott van mindegyiknek. Hirtelen iszonytató szédülés kerít hatalmába, amitől fejem lassan billegni kezd, szemem is akaratlanul körbejárja a termet, majd belém hasít a felismerés. Az asztal ami mögött a vizsgabiztosok ültek, nem ugyanaz ami legelőször bent volt, az ugyanis tölgyből készült, ami pedig most van itt egyértelműen másból, talán bükkből. Jobban körbenézek, nem törődve semmi mással és még valamit észreveszek a falon lévő képen. Egyértelműen emlékszem, hogy azon a Reikage volt lefestve, most viszont Kumogakure címere látható, ezen kívül az ajtó, amin bejöttünk a fizikai vizsgarészt követően, nyitva maradt, most viszont be van zárva de senkit se láttam, hogy bezárta volna… senkit. Újabb felismerés hasít a fejembe, hol a többi vizsgabiztos?! Nem láttam őket kimenni, pedig még bent voltak mikor Ikazuchinak elmondták a feladatát… a feladatát. Szinte hallom, ahogy a fogaskerekek forognak az agyamba, és érzem, hogy a környezetem információi, hogyan juttatnak közelebb a megoldáshoz… Feladat! Ez is egy vizsgafeladat! Most már minden összeállt, az apró kis eltérések, az élettelen arckifejezés, minden összeállt, ez egy genjutsu! Mikor az öreg rátette kezét a vállamra akkor kapcsolódhatott össze a chakrahálózatommal és ültette el bennem az illúziót, csakis ez lehet a magyarázat semmi más! Akkor nincs más hátra, mint feloldani ezt a genjutsut… Erősen koncentrálok, megpróbálom magam összeszedni, érzem, ahogy áramlik bennem a chakra, csupán meg kell állítanom egy pillanatra. Behunyom a szemem, hogy jobban tudjak koncentrálni, lassan teljesen kiürítek mindent a fejemből, már csakis chakrám áramlására koncentrálok. Még egy utolsó imát elmondok, könyörgöm, add, hogy ez genjutsu legyen. Hirtelen kinyitom a szemem és elordítom magam: Kai!

A terem lassan kezd megváltozni, a tárgyi „hibák” helyreállnak és az emberek is kezdenek elhalványulni, ezzel egy időben pedig megjelenni. Ismét látok mindenkit egykori senseiemet, Kaikatsunát a lusta shinobit és a vénembert is… hát mégiscsak genjutsu volt. Ahogy hirtelen megnyugszok, visszatér minden testi funkcióm a normális működésbe, sajnos túl gyorsan amire én egy szédüléssel, majd egy eldűléssel válaszolok. Pár másodperc múlva ismét magamnál vagyok és azt látom, ahogy Kaikatsuna néz engem és szólítgat, hogy minden rendben van-e.

**Fushidara Ikazuchi** Hétf. Ápr. 09 2012, 23:06

Végre! Letelt az utolsó perc is! Nem gondoltam volna, hogy ennyire fárasztó lesz ez a feladat, de végül, sikerült teljesítenünk a testvéremmel. A lábaim valósággal sajognak, ráadásul a szandál még a sarkamat is feltörte…
Kaikatsuna visszavezet minket a vizsgaterembe, ahol elméletileg már csak egy vizsga van hátra. Remélem, hogy gyakorlatilag is így lesz, mert már eléggé elfáradtam… Ahogy beállunk az asztal előtt jól megérdemelt helyünkre. Az idős shinobi feláll a helyéről, és mellém lépve a vállamra helyezi a kezét.
-A te következő feladatod a Henge no jutsu lesz, méghozzá Kaikatsuna alakját szeretném hogy felvedd, majd fenntartsd 3 percig – ezután az öreg shinobi Kumoshi mellé lép, de nem mond neki semmit, csak a testvérem vállára teszi a kezét, ahogyan az én esetemben is történt, majd ezután visszaül a helyére.
Kumoshi csendben áll egy helyben, mintha megfagyott volna. Őszintén szólva, egy kicsit megijedtem ettől és az öreg shinobi felé fordultam.
- Elnézést, de hagy kérdezzem már meg, hogy Kumoshinak pontosan mi lesz a feladata? – érdeklődtem kíváncsian.
Egy halvány mosoly ült ki az idős shinobi arcára – genjutsu – érkezett a bő válasz.
Most már kifejezetten szerencsésnek éreztem magam, hogy tényleg könnyű feladatot kaptam.
- Kezd esteledni – szólalt meg a fiatal shinobi, flegma hangnemben.
Még csak délelőtt volt, de vettem a célzást és jobbnak láttam, ha odasétálok a kis gerlicémhez és elkezdem a feladatom végrehajtását.
- Először is, meg szeretném vizsgálni a modellemet, hogy a transzformációs jutsu tökéletes legyen – érveltem magabiztosan, ami a vizsgabizottság szimpátiáját váltotta ki látszólag.
Odasétáltam Kaikatsunahoz és megkértem, hogy álljon fel a székéből. Miután eleget tett a kérésemnek, jó alaposan végigmértem. Nagyon-nagyon alaposan. Lehet, hogy színészként is megállnám a helyem, ugyan is olyan jól elrejtettem izgatottságomat és elégedettségemet, hogy még magam is meglepődtem rajta. Kétszer kellett végigmérnem a drága tubicámat, elsőre ugyanis elfoglalt a testében való gyönyörködés és elfeledkeztem a feladatomról. Miután végeztem, megálltam a bizottság előtt és elkezdtem a feladatom végrehajtását. Vállszélességnyi terpeszbe álltam meg, és elkezdtem a chakrámra összpontosítani. Éreztem, ahogy a bőröm elkezd bizseregni, ahogy a chakrám elkezd a testemre áramlani. Becsuktam a szemem és magam elé képzeltem Kaikatsuna alakját, majd aktiváltam a jutsut. Ahogy kinyitottam a szemem, Négy nevető shinobit pillantottam meg. Nem értettem, hogy mi ilyen vicces, de miután jobban végigmértem magam, feltűnt, hogy félig meddig sikerül csak a jutsu. Kaikatsuna kebleit sikerült lemásolnom, ellenben semmi mást. Ismét elkezdtem koncentrálni, becsuktam a szemem, majd ismételten aktiváltam a jutsut. Mikor kinyitottam a szemem, a fiatal shinobi már nem flegma magatartást képviselt, hanem kifejezetten „kinyílt” felém. Most sem sikerült tökéletesen a jutsu. Sikerült felvennem Kaikatsuna alakját, de valami fonosat elfelejtettem. A ruháit… Ahogy végignéztem a vizsgázatókon, egyetlen elégedetlen tekintetet láttam csak, a megformálandó hölgyét, akinek az arcát az enyhe pír, csak még gyönyörűbbé tette.
- Utolsó esély – jelentette ki ellentmondást nem tűrően az idős shinobi, miután sikerült összeszednie magát.
Most már megcsinálom! Felvettem a szokásos testhelyzetet, becsuktam a szemeimet és elkezdtem ismételten, már harmadszor koncentrálni. Aktiváltam a jutsut. A vizsgáztatók elégedett arcát pillantottam meg magam előtt, valamint azt, hogy sikerült a technikát végre hibátlanul aktiválnom, már csak fent kell tartanom három percig. Ideje megnézne Kumoshit, hogy-hogy is áll. Csupa verejték volt a ruhája és az arca is teljesen fal fehér volt. Vajon milyen illúzióba eshetett? A chakrám minimálisan összezavarodik az időkorlát vége felé, de sikerül helyreállítanom, így nem szűnik meg a technika.
- Letelt a három perc, megszüntetheted a jusut – az idős shinobi lezárta az utolsó feladatot.
Szívesen ebben az alakban maradtam volna még egy ideig, de hát, vége a feladatnak. Nem baj, otthon Kumoshit és Hugot párszor meg fogom tréfálni ezzel a technikával! Hehe, jó is lesz. Ahogy végeztem, utána Kumoshinak is sikerült teljesítenie a feladatát, ami után elájult egy pillanatra, de megnyugtattak a vizsgáztatók, hogy ez csak a kimerültség miatt történt. Kaikatsuna oda ment testvéremhez és elkezdte szólítgatni, valamint felültette, aminek következtében extrém közel került az imádott hölgyeményem kebleihez! A mázlista!

Aburame Shino Szer. Ápr. 11 2012, 21:42

A két fiatal geninjelölt a végső próbát teljesítik, a testvérek feladata egy-egy jutsu volt. Amíg Ikazuchinak egy Hengét kellett végrehajtania addig Kumoshinak egy genjutsut kellett felismernie. A vizsgabizottság óriási meglepetésére mindketten blirríroztak a feladat végrehajtásakor. Bár Ikazuchi feladatát csak harmadik próbálkozásra teljesítette, de első két próbálkozása során izgalma miatt apró hibáival magas szintű derültséget hozott a terembe. Ez a derű főként az asztal túloldalán ülő férfiakra szállt, mivel a női alak minden rejtelmét megmutatta a fiatal harcos. Testvére ennél már jóval komolyabb feladatot kapott, Kumoshinak egy genjutsut kellett kibírnia. Igazi feladata abban rejlett, hogy a genjutsut felismerje és a vége után elmondja a technika lényegét a vizsgáztatóinak. Az ifjú vizsgázó viszont messze felülmúlta a várakozásokat, ugyanis nem csak, hogy felismerte de még meg is szüntette a technikát. Mikor idő előtt sikerült megmozdulnia az összes vizsgabiztos felkapta a fejét. Fiatal diák nem nagyon bírta a megpróbáltatást ezért össze is esett a próba végén. Kaikatsuna egyből a fiatal fiúhoz szaladt és termetes kebleire ölelte őt, addig amíg a fiú jobban nem lett. Eközben a zsűri többi tagja összesúgott és tanakodott. Majd miután Kaikatsuna visszaült közéjük ismét egy gyors tanácskozás következett, majd a végén a két gyermek már megint az ismerős helyzetben találta magát méghozzá teljesen ugyan abban ami legelőször is fogadta őket. Majd a feszült pillanatok után egy szemvillanás alatt felállt helyéről Chārī és egy kisebb mondókába kezdett. -Hát akkor nem is húzzuk tovább az időt kérlek fáradjatok az asztalhoz és vegyétek el a fejpántotokat. Ugyanis sikeres vizsgát tettetek mindketten. Gratulálunk nektek! Viseljétek büszkén hisz ez az falunk jelképe és ezáltal ti a falu shinobi erejének szilárd és széttörhetetlen oszlopai vagytok. További sok sikert a tanuláshoz és a küldetésekhez. Vigyázzatok magatokra és minden jót kívánok nektek. Ja és még mielőtt el nem felejtem holnapután délelőtt 10 órakor a falu kiképzőterepén találkozhattok az új mesteretekkel. Majd a fejpánt átvétele után kitessékelték őket egy másik ajtón és egy üres terembe értek. Ahonnan már geninként térhettek haza.
/Ide kérek mégy egy egy lezáró postot aztán nyissatok a fent említett helyen. Jutalmatok +5ch, osztozzatok rajta! XD Csak vicceltem fejenként kapjátok. Jaés persze a Genin rang./

**Fushidara Kumoshi** Csüt. Ápr. 12 2012, 21:56

Végre a kezemben tarthatom ninja fejpántomat, melyen fényesen csillog falunk jelképe, azt hiszem, legalább olyan büszkén fogom viselni, mint ahogy most csillog. De hol hordjam? Ikazuchira nézek, láthatólag ő is nagyon elégedett azzal, ami ma történt.
- Ikazuchi te hol fogod hordani a fejpántot?- kérdezem tőle kíváncsian.
- Még nem döntöttem el, de szerintem valamelyik karomon- felel lelkesen, majd kérdően rám néz.
- Én még nem döntöttem el… a homlokomra biztos nem rakom, az túl snassz lenne számomra. Gondolkoztam én is a karomon, de most, hogy tudom te is oda akarod, azt hiszem már eldöntöttem. Hordjuk mindketten ugyanazon a karunkon, ezzel is megmutatva milyen szoros testvéri kapcsolatban vagyunk, mit szólsz?!
- Ez hogy fogja szimbolizálni a testvéri összetartásunkat?
- Talán csak a tudattal, hogy mi azért hordjuk így, hogy ezt szimbolizálja kettőnk között. Akár még egymásnak is felköthetnénk, hogy még inkább jelképezze ezt- válaszolom neki büszkén.
- Nagyon tetszik, ez az elképzelés- mondja vigyorogva Ikazuchi.- A Fushidara tesók!
Közösen megegyeztünk tehát, hogy a jobb karunkra tesszük a fejpántot. Ezt követően felraktuk egymásnak, majd elindultunk büszkén a faluban, hogy megtegyük diadalmenetünket, hogy mindenki lássa sikerünket. Miután letudtuk hencegésünket a faluban, egyből Hugo háza felé vettük az irányt, hogy elújságoljuk a nagy hírt neki és apánknak. Már alig várom a holnaputáni napot, hogy megkezdhessük ninja életünket… na és persze, hogy Akanet végre megtaláljuk.

**Fushidara Ikazuchi** Csüt. Ápr. 12 2012, 22:52

És igen, sikerült! Egy lépéssel közelebb kerültünk a testvéremmel, célunk eléréséhez! Megcsináltuk a genin vizsgát, innentől már senki sem állhat az utunkba! És végül a fejpántunkat is megkaptuk, amivel bizonyíthatjuk rátermettségünket, legalábbis a velünk egykorúaknak mindenféleképpen. De hova is tegyem? A fejemre biztos hogy nem, mindenki úgy hordja, én pedig nem vagyok egy átlagos shinobi! Plusz még a „manó” füleim is kilógnának alóla… Ahogy ezen elmélkedtem, Kumoshi abban a pillanatba hozzám fordult és megkérdezte, hogy én hova szeretném feltenni. Biztos vagyok benne, hogy gondolatolvasó! Bár, ez fordítva is igaz. Majdnem, hogy egymás mondatait fejezzük be általában. Jó ikernek lenni. Nah de visszatérve a kérdésre - még nem döntöttem el, de szerintem valamelyik karomon - válaszoltam izgatottan, alig vártam már, hogy viselhessem!
Végül megegyeztünk testvéremmel és eldöntöttük, hogy mind a ketten a jobb karunkon foglyuk viselni, ami a testvéri összetartozásunkat foglya képviselni. Király nem?! Miután felkötöttük egymás karjára, elindultunk haza, hogy elújságoljuk a hírt apánknak és nagybátyánknak. Soha nem mentem ilyen magabiztosan és önbizalomtól túlcsordulva végig a falu utcáin, amit persze nem igazán rejtegettem. Ahogy elnéztem Kumoshit, ő is hasonlóképpen állt a dologhoz, mint én. A Fushidara tesók mindenkit túlszárnyalnak! Idővel…

**Sugomi Aoi** Szomb. Nov. 10 2012, 09:10

Tsunade nagyanyónak

Nincs is jobb annál, mikor az ember egy verőfényes reggelen, kialudtan és békésen ébred fel. Azon a reggelen ez történt Aoi-jal is. Az új élete mely e elkezdőtőt azon a reggelen tökéletesen indult. Az új lakás, melyet Kumogakure-től kapott, ideális volt a számára. Bár ugyan csupán egy apró kis lyuknak volt nevezhető, hiszen az egy szobás, konyhával és fürdővel ellátott kis legénylakás, a rejtek szélén terült el egy erre a célra, külön kialakított háztömbben. A magasba törő épület, henger alakú együttese, a ház közepén elterülő lépcsősorral, teljesen egyedi építési stílust tükrözött. Olyat, melyet a fiatal kunoichi addig a pillanatig még nem is látott és hasonlót elképzelni sem tudott. De ugyanakkor a hely csendes volt. Túl csendes is ahhoz, amit megszokott az elmúlt években és mivel egy kis honvágy is gyötörte őt, a csodálatos reggel fényei gyorsan eltűntek és nem maradt más, csak a rideg valóság.
Aoi pedig egyedül ült a konyhában és csak a nagy semmibe nézett. A kezei között szorongatott tányérban fortyogó instant disznósült ugyan kezdet kihűlni, de ez őt nem zavarta. Egy régi emlék rántotta magába a múltba. 7 éve, egy estén, mikor apjára várt aki egy hosszú útról tért haza. Kezében szorongatta a friss, saját maga által kotyvasztott húsételt, mely furcsa kékes árnyalatban ragyogott. Igazából, piszokul rossz íze is volt, de mikor Gake végre hazaért a gyermekéhez, nem érdekelte se az étel íze, de a kinézette, se az egy hét kórház, ahol a következő hetet töltötte. Persze így nézve, ez mégsem egy jó élmény volt, de őt többé már nem láthatta. Akit akkor várt a múltban tér vissza hozzá, az emlékei és az álmai közt. Neki pedig visszakért térnie a jelenbe, mert célja volt annak, hogy ott legyen.
Pillanatok alatt falta be a disznósültett, majd lassan öltözött fel, vagyis inkább készült fel az igazi kihívásra. Lassan vette magához mindazt, ami a hosszú úton magával hozott. A fegyvereket rendben elhelyezve tárolta, a tartókat úgy rögzített a testéhez, mintha az előtte álló nap az életéről döntene. És mivel ez is történt, nem kapkodta el a készülődést. A ruhája, a felszerelése, az elszántsága mind megvolt, kivéve egy dolgot. A kumogakurei fejpánt, melyet ezen a napon kelet kiérdemelnie.
- Akkor ideje indulni...- nyitotta ki az ajtót, mikor egy sötét árny terült rá. Nem látta se a szemközti oszlopot, a mellette lévő korlátot, az egész látószögét, mind egyetlen egy test töltötte be. Egy izmos felsőtest, melyet a fekete ruha alól is tökéletesen ki lehetett venni, a fehér mellény, a hosszú hajzuhatag, mely éppen csak belekerült a leányzó szemszögébe. Mindenki megijedt volna, kivéve Aoi-t. Némán tekintett fel az őt néző komor arcú férfira. - Zou sensei. - köszöntötte a férfit, akinek a nevén kívül minden a homályba veszett. Bár tegnap ő kísérte haza a kunoichit, mutatta meg neki a lakást, a környéket, a főbb nevezetességeket is útba ejtve, de nem hallotta még beszélni őt. Így pedig elég nehéz valakit megismerni . - Csak nem itt várt rám egészen idáig? -kérdezte komor arcot vágva. Nem is igazán érdekelte a válasz, de a kíváncsiság, mind minden embert őt is hajtotta.
- Nem!- kissé fiatalos volt a hangja a kinézetéhez képest. Lágy és melengető, nem olyan amilyenre Aoi számított. Bár az arcára kiülő komor nézés miatt, az összkép igazán ellentétes volt. - Egyenlőre itt lakok szomszéd lakásban. - mutatott a szomszéd ajtóra. - Szóval indulhatunk? -kérdezte ugyan, de azon nyomban sarkon is fordult.
- Igen. - csattant fel Aoi és követte őt, bár ha nem is sejtette, hova is haladnak.

Az út végighaladt a tegnapi útvonalon. A házak, a z utca, a környék semmit sem változott, bár a reggeli fény, az emberek tömege teljesen más hatást keltett. Melegebbnek érezte a rejteket, barátságosabbak és ezért önkénytelenül is megnyugodott. Mosolyogva nézett végig az embereken, nézett be a boltok kirakatain, de a csend, mely Zou és közötte volt, mégsem változott. Néha látta csak, hogy a férfi rátekint, vizslat ja egy pillanatig, majd komolya arccal ropja tovább az útját.
- Sensei! -csattant fel egy pillanatra a leányzó. Zou pedig kérdően nézett vissza rá. Nem mondott semmit, de az arcára kiült, hogy kíváncsi, mi keltette fel a kunoichi figyelmét- Nem gond? -nézett oldalra Aoi, Zou tekintette pedig követte ezt. Egy fegyverbolt.
- Menj csak! - sóhajtott fel és engedte az útjára a lányt. Nem tudta elképzelni mit is akar ott, de vele ellentétben Aoi-nak megvolt a célja vele.
Besietett a boltba és nem csak azért, hogy körbenézzen. Genjunmeiroku nagyapó tanításainak engedelmeskedve, „Készülj a csatárra minden percben és légy az ellenfeled előtt minimum egy lépéssel. Hiába hiszi, hogy tud mindent rólad, ha te képes vagy őt meglepni.”. Ő pedig ennek a tanításnak tett csupán eleget. Nem tudta, hogy Zou mennyit tud róla, de megpróbált felkészülni valami újjal. És a fejében előre megírt listát kérte.

- Jó napot miben segíthetek kisasszony! - a pultos férfi már túl volt a hatvanon. Hosszú fehér bajsza eltakarta a száját, bár ez nem zavarta a tisztán érthető beszédben.
- Igen, kérnék egy ....

10 m hosszú Dróthuzal = 100 Ryu
1 db Szerszám készlet = 150 Ryu
5 db Kunai = 750 Ryu
5 db Shuriken = 500 Ryu

- Igen, máris adom … -A férfi pedig gyorsan pakolta ki őket az asztalra, a pult alól, a mögötte lévő szekrényből. Majd vette villámgyorsan papírra a számlát és nyújtotta át Aoi-nak.
- Kész rablás! -hőbörgőt ugyan, mégis fizetett, gyorsan lerámolva a pultot maga előtt, sietett ki az üzletből, maga mögött, a pulton hagyva 1500 Ryu-t. És folytatták útjukat, egy szó nélkül. A terület lassan megváltozott. A házak lassan egyre ritkábbak lettek, kövesebbek és mesterségesen kialakítottak.
Aoi pedig úgy csodálkozott mindenen, mind egy kislány a játékboltban, ahova életében először tért be. Miközben pedig épp azon gondolkodott, hogy mit fognak vajon itt csinálni, illetve mi várhat majd rá az út végén, Zou hirtelen megállt és szembenézett a kunoichivel.

//Ui.:ha a vásárlást elfogadod, akkor be is írom az adatlapomra! //

Hinata Vas. Nov. 11 2012, 20:00

*Sugomi Aoi*

Ahogy ott áll előtted a magas és izmos férfi végig mér téged. Lábujjadtól egészen a fejed búbjáig. Szemeit nem kerüli el a legkisebb részlet sem. Mit figyelhet rajtad pontosan az titok de szinte át lát rajtad lelkedbe egyenesen, lényed legmélyére. Talán lehet, hogy fejed elfordítod az átható vizslató tekintet miatt pironkodva. Az is lehet csak furcsának találod, ez viszont az előtted álló férfit legkevésbé sem érdekli jelenleg.
- Fel kellene mérnem a képességeid. Tudásod és harci képességeid. Erre az akadémia lenne a legjobb, de nekem van egy gyorsabb és egyszerűbb megoldásom.
-Shushin no jutsu (Fürge Test technika)
-Henge no Jutsu (Transzformációs technika)
-Kakuremino no Jutsu (A Láthatatlanság Köpenye)
-Bunshin no jutsu (Klón technika)
-Kawarimi no jutsu (Testhelyetesítő technika)
-Tobidogu no jutsu (tekercsírás, hordozható fegyverek)
Minden technikáról itt és most kérek egy beszámolót. Értem ez alatt mikor és hogyan szokás alkalmazni, valamint ennyiben nem merül ki feladatod.
Eközben a férfi egyenesen belép az ajtón és egy terembe vezet ami most teljesen üres. Egy padon toll és több oldalnyi üres papír található. A tanári asztalon pedig egy nagy és vastag boríték.
- A papírt és tolat használhatod, de persze szóban is megoldhatod az első feladatot. Időd egy óra, ha ez alatt nem tudod be fejezni akkor ehhez folyamodunk.
A férfi erős és nagy tenyerét tanári asztalon pihenő borítékra tette.
- Jobb ha kezded az idő hamar elfog menni.

**Sugomi Aoi** Hétf. Nov. 12 2012, 18:57

Aoi kíváncsian nézett fel az őt vezető jounin-ra. Egy magas épület előtt álltak, a kissé sem furcsa zöld területtel körülhatárolt akadémia előtt. A hatalmas fák, bokrok és a kövek tökéletes együttese olyan látvány nyújtott Aoi számára, melyet még sohasem látott. A kicsit furcsa és egyben szemkápráztató épületegyüttes, mely előtt Zou némán nézett végig a újfent kunoichin.
Átható tekintette sokkal többet jelentett, mint az bárki is gondolta volna abban a pillanatban. Ugyanaz a kissé mogorva tekintett, a mélybe tekintő szemek, melybe ha az ember belenézett könnyedén hihette azt, hogy az egyén egészen a lelkéig lát. És ez a tekintett most őt pásztázta végig, tetőtől talpig, minden egyes részletre kiterjedő elemzést végezve, mindezt egyetlen szó nélkül. Még természetesnek is lehetett volna venni, de Aoi számára nagyon is különleges élményt nyújtott. Még sohasem tekintett rá senki sem így. És ennek köszönhette azt is, hogy nem bírta állni a férfi nézését. Először csak elkapta a tekintetét a férfiról, majd csupán egy pillanatra volt képes visszalesni rá és hála a mit sem változott helyzetnek, kissé elpirulva nézett újfent mellet álló bokorra. Zavarta a férfi nézése, hiába tudta, hogy ő tisztán látja azt, amit mások nem. Az apró kis változásokat, grimaszokat, a teste apró rezdüléseit, melyek arról tanúskodhatnak, hogy az illető milyen lelki állapotban is van az adott helyzetben.
- Mit nézz már ennyire? -kérdezte pironkodva, miközben a nyelve rakoncátlankodni kezdett és a mondat közepén kissé megakadt.
- Fel kellene mérnem a képességeid. - kezdett bele a mondatába, miközben lehunyta egy pillanatra a szemeit. - Tudásod és harci képességeid. Erre az akadémia lenne a legjobb, de nekem van egy gyorsabb és egyszerűbb megoldásom.- fordult meg váratlanul és felsétált a kissé kopott lépcsőkön és kitárult végre az épület hatalmas kétszárnyú ajtaja. Odabent félhomály uralkodott és néma üresség. De az lett volna a különös, ha ez másképp történik. Hétvége volt, a tanulok mind otthon töltötték a megérdemelt szabadságukat, így pedig senki sem akadályozta a mestert és tanítványt, hogy a kongó folyósokon végigsétáljanak. Nyugodt és kimért léptekkel. -Shushin no jutsu (Fürge Test technika), Henge no Jutsu (Transzformációs technika), Kakuremino no Jutsu (A Láthatatlanság Köpenye), Bunshin no jutsu (Klón technika), Kawarimi no jutsu (Testhelyetesítő technika), Tobidogu no jutsu (tekercsírás, hordozható fegyverek). - sorolta végig mindazon technikákat, melyeket Aoi is olyan nehézségek árán tanult meg az öregapótól. - Minden technikáról itt és most kérek egy beszámolót. Értem ez alatt mikor és hogyan szokás alkalmazni, valamint ennyiben nem merül ki feladatod. - egy szintén teljesen üres tanterem ajtaja tárult fel Aoi szeme előtt. Ha az épület teljesen friss élményt nyújtott neki, akkor az a hely ahol a vele egyidős és fiatalabb leendő shinobik és kunoichik tanulnak, maga volt a csodaország. A terem, a félkörívben elhelyezett padok, melyek lépcsőzetes elrendezésének hála, mindenki tisztán láthatta a tanárt a hatalmas asztalát és a mögötte lévő zöld táblát, melyen még abban a pillanatban is kitűnően lehetett olvasni hétvégi háziját a fiatalaknak. Ebben a csodálatos és addig ismeretlen világba lépett be a kunoichi. A szeme pedig egyből megakadt két tárgyon. A tollakra és a papírok tömkelegére az egyik elülső padban, illetve egy vaskos kis borítékon a vele szemben lévő tanári asztalon. - A papírt és tolat használhatod, de persze szóban is megoldhatod az első feladatot. Időd egy óra, ha ez alatt nem tudod be fejezni akkor ehhez folyamodunk. - Zou a tanári asztalhoz sétált és a rajta lévő borítékra tenyerelt, ezzel is hangsúlyozva, hogy mekkora jelentőséggel is bír. -
Aoi azonban habozott. Még ha csak egy pillanat erejéig is, de habozott. Két lehetőség állt előtte. A szóbeli vagy írásbeli minősítés. Mind a kettő egyaránt nehéz, vagyis inkább a jelen pillanatot nézve, az egyik toronymagasan kiemelkedett a sivár pusztaságból. Neki pedig csak az egyikhez volt kedve és az bizony nem a szóbelire volt. Még belegondolni is félt, mi történne ha szembe kellene neki néznie újra azzal az átható és őt annyira zavaró tekintettel.
- Jobb ha kezded az idő hamar elfog menni. - nézett Zou a mögötte lévő kis órára, mely éppen negyeden állt.
- Igenis...- foglalt villámgyorsan helyet a padban és felkapva a ceruzát és a papirost, azonnal nekiállt gépelni. Bár arra nem is számított, hogy ez mennyire is nehezére is fog válni.

„ …. a shunsin no jutsu esetében a chakra testben belüli irányításáról szól. A chakra segítségével hatunk a test főbb izmaira, főleg a lábra, így serkentve annak működését és kihasználva az így keletkező viszonylagosa többletet. Ugyan még így is bőven az izomzat névleges tűréshatárának az alját súroljuk és azt is csupán más tized másodperc erejéig, de az eredménye, a test villámgyors mozgása így is létre jön és tisztán látható.
De a mozgás és a gyorsaság nem egyenlő a biztonsággal. A chakra csupán az izmokat stimulálja, az egyéb érszékszervekre nincs hatással, többek közt a látásra sem. Ennek köszönhető az is, hogy hosszú távú használata ugyanolyan baleset veszélyes, mind az izmokra ható negatív hatása. Révén a shinobi nem látja tisztán az előtte lévő területet, így pedig nagyban függ a távolság gyorsaság biztonsági tényezője a reakcióidejétől. Akárhogy is nézzük azonban, ismeretlen, vagy be nem határolt területen való alkalmazása rengeteg kockázatot von maga után.
Éles harcban például maga a láthatósága! Hiszen a mozgás a gyorsasága ellenére mégis látható, aminek köszönhetően ahány shinobi nemzet vagy inkább shinobi , annyi félem módon próbálják leplezni a mozgást, kezdve a környezeti tárgyaktól, egészen a különböző elemekig...”

Csak egy pillanatra tekintett fel az órája. Már negyed órája írt egyfolytában, a kezei elfáradtak. Koncentrálni próbált, a lehető legtökéletesebben leírni azt a tudást, melynek birtokában volt, ugyanakkor hajtotta más is. Nem akart szégyent hozni a mesterére, aki annyira bízott benne, hogy ide küldte őt. Még negyvenöt perc volt vissza a vizsgából, de már ekkor jól tudta, hogy ha így folytatja ki fog futni az időből.

„... a chakra testfelületi irányításának tökéletes példája a Henge no jutsu. A shinobi nem csupán egy illúziót hoz létre a teste körül, hiszen a felvett személy - állat alakja tökéletesen lemásolja a shinobi akaratát. Amint a ninja elképzeli a kívánt alakot, megalkotja magában annak tökéletes vázlatát, annak legapróbb részletéig akár, úgy a shinobi, csupán a chakráját felhasználva az adott belső „illuziót” kivetíti maga köré. Ugyanakkor az így létrejött alak nagyon is sebezhető. Külső fizikai behatásoktól kezdve, különböző chakra érintkezésekig sok minden képes semlegesíteni vagy éppen megzavarni a shinobi alakváltását.
Ezek ellenére azonban kémkedésre, vagy éppen behatolásra, de akár megtévesztésre kitűnő ninjutsu, még ha éles harcban használni, nem is olyan egyszerű és ésszerű...”

Tekintette pedig újra elkalandozott az órára. Huszonöt percnél járt, két egész oldalt írt és csak két technikát részletezett a hatból. Nagyon is lassúnak érezte magát és még fásultabbnak mind korábban. Éppen ezért ott volt az ideje, hogy pillanatra hátradőljön. Kinyújtóztassa a fáradt izmait, majd pedig a harmadik lapot is elkezdve nekiálljon a harmadik ninjutsunak, melyet a jounin kért.

„ … különböző álcázó technikák közé sorolandó a Kakuremino no Jutsu, mely a chakra egy álcázásra készült ninja eszközbe valós vezetésének tökéletes példája. A tárgynak ugyan tökéletesen illeszkednie kell a környezetéhez, de legyen az bármilyen formában használva, tökéletesen beleolvad a környezetbe, révén a shinobi a chakrája segítségével egy optikai ilúziót hoz létre. Szemből lehetetlen megkülönböztetni az eszközt, de más a dolog, be mögé képes látni az ellenség, akkár felülröl, alulról, esetleg oldalról.

Ebből kiindulva pedig a chakra nem tárgyba, hanem ónálló irányításának technikái közé tartozik a Bushin no jutsu is. Csupán a chakra felhasználásával, a shinobi egy tökéletesnek ugyan nem mondható, de majdnem kitűnő chakramásolatott hoz létre magából. De mivel csak egy másolat, semmilyen fizikai hatása nincs a valóságra. Érintésre és chakra behatásra a másolat azonnal megszűnik.
De mivel a shinobi chakrájából épül fel, tökéletes mása is annak. Nem csupán fizikai, hanem mentális értelemben is. Rendes, önálló akarattal nem bíró, de az eredeti test egyes előre elgondolt terveit tökéletesen véghezvihető akarattal bírnak...”

- Kjáááá....- sikított fel egy pillanatra, ahogyan a ceruza hegye kisebb reccsenés kíséretében tört ketté. - … ez nem igaz...- dobta félre a ceruzát és kapta fel a másik már előkészített párját és folytatta, mivel már jól tudta. Öt perce maradt mindenre.

„ … a Tobidogu alapvető művelete a chakra testen kívüli irányításával való átalakítás. A ninjutsu alkalmazásakor a használó egy chakra befogadására alkalmas anyagba zár egy élettelen tárgyat, amit az elzáráskor chakrává alakít. Minél kisebb a tárgy és minél kevesebb különböző anyagot tartalmaz, annál kevesebb idő illetve chakra kell az átalakításhoz és az elzáráshoz. A visszaalakítás az elzárás feloldásával sokkal kevesebb időt és chakrát igényel...”

- Ennyi volt! Lejárt az egy óra Aoi! -csendült fel Zou hangja és abban a pillanatban a ceruza halk koppanása visszhangzott végig a termen. A kunoichi üveges tekintettel bámulta az órát, miközben lassan megrepedt az a kis tükör, melyben érezte magát. Elbukott, nem tudta teljesíteni a tesztet mellyel megbízták. A shinobi léte első, de nem utolsó kudarca. És az az álomvilág, melyben addig élt, örökre kettétört. - Hozd csak ki...- utasított halkan a lányt, aki mind a négy papírt magához véve komótosan és búslakodva sétált ki az asztalhoz.

// bocsi, hogy a Tobidogu-t egyszerűen kimásoltam, de azt nem tudtam még jobban elmagyarázni annál, ahogy ott le van írva. //

Hinata Vas. Nov. 18 2012, 20:29

A nagy darab ember hümmögve vette át a papírokat. Más reakciót sem érzelmi meg nyilvánulást nem lehetett észre venni. Vagy nem volt vagy annyira halvány, hogy szinte kiszúrni is lehetetlen. Mind végig agya sebesen jár és lassan egymás után pár perces különbséggel leteszi a papírokat asztalra.
- A döntésem még nem végleges. Mint tudod a genin vizsga áll egy elméleti és egy gyakorlati részből. Elég volna itt bemutatnod valamit, de én nem elégszem meg ennyivel. Tudod honnan származol egy szóval ismerlek ha mondhatom ezt. Egy az egy elenni küzdelemben kell bizonyítanod.
A férfi csak most mutat némi érzelmet egy halovány mosoly bújik meg ajkai sarkában.
- Az ellenfeled én leszek. Most pedig irány a kiképzőterep.
A férfi meg mozdult székén mire az halkan nyikorgott. Mintha megkönnyebbülne abban a pillanatban amikor amaz felállt. A borítékot csak fel markolja a papírokkal együtt mit írtál és elteszi ruhájának rejtekébe. Majd talán váratlan mozdulat egy esemény következik. Felemeli hatalmas kezét és nagy tenyerével meg simítja fejed. Pusztán bátorítani akar és nem holmi alantas hajlamait elégíti ki.
- Nem kell aggódnod az írásbeli vagy is az elméleti rész sikerült. Ha nem is írtad le mindazt amit kértem. Az amit nyújtótál bőven elég ahhoz, hogy meg győzőn elméleti tudásodról.
Az ajtó felé lépet és ki nyitotta majd intett neked, hogy rajta nincs vesztegetni való idő.

*Postot írhatod ide is vagy rögtön a kiképzőre. Ha Ide írnál én írom kezdőt a kiképzőre.*

**Sugomi Aoi** Hétf. Nov. 19 2012, 17:13

Aoi nem tett mást, csak átadta a jounin-nak a papírokat, majd ugyanolyan gépies, búslakodó és komótos léptekkel tért vissza a már elég elég fapad ismert társaságába, mintha el sem hagyta volna azt. És legszívesebben ezt is tette volna. Addig a pillanatig bőszen hitt abban, hogy a mesterre mindenre felkészítette, hogy készen áll akármire, melyet a sors kérdősen elé állít és nem is gondolt bele a kudarcba. Igen, talán túlságosan is úgy érezte, hogy nem lehet számára kihívás a mai nap. És ebből a világban még akkor is hitt, mikor kiderült a próba lényege.
Most mégis összetörve nézte a plafont, rádöbbent mennyire is túlbecsülte magát és ez az érzés teljesen maga alá taglózta. Pont mint akkor, három évvel korábban, shinobi léte első állomásakor. Akkor bizony tényleg rádöbbent, hogy mire is vállalkozott, hogy mit rejteget neki a jövő és valóban mit jelent shinobi-nak lenni. És pont ebben a pillanatban jutott eszébe, bár hogy miért maga sem értette. De ugyanakkor tisztán emlékezett mindenre.

Egy korai tavaszi reggelen történt. Alig fél éve élt csupán az új családjával, akik befogatták, a gondját viselték és nem kérdezték őt arról mi is történt vele. Nem akartak a kedvében járni, csak elfogadták olyannak, amilyen volt akkor. Igen, a mostani lányhoz képest, sokkal jobban lehetett volna egy vad fiúnak nevezni őt. Egy fiúnak aki kereste a kihívást, egy fiúnak aki az erőért ért és túlságosan is türelmetlen volt. A türelmetlenség azonban hibát szül, a sikertelenség pedig haragot. És az az edzés nem is arról szolt, hogy elég képzett lesz-e ahhoz, hogy shinobi legyen, hanem hogy lesz-e elég türelme hozzá.
- Ezt nem hiszem el...- törni és zúzni akart akkor. A chakra létrehozása és irányítása kifogott rajta. Mindenhez volt tehetsége, de ehhez az egyhez nem. - .. mindenre képes vagyok, csak erre nem! Ez őrültség, ez hülyeség.... áááá... - szíve szerint nekiesett volna a papírfalnak, mely védtelen áldozatként lelte volna halálát..
- Nyugalom...- a nagyapó hangja azonban mit sem változott. Csak ült a szoba végében, nagyokat pöfékelt a szivarból és kérdően sunyi tekintettel leste a kislány minden mozdulatát. - … ne siettesd a dolgokat. A türelmed majd meghozza a gyümölcsét és sikert terem. - sóhajtott fel halkan, ahogyan a kislányra nézett.
- Nincs időm semmire!- csattant fel Aoi idegesen. - Bosszút kell állnom rajta minél előbb, mert a végén még valaki más teszi meg! - pattant de újra a tatami padlóra és kezdett el koncentrálni.
- Mit mondtam neked a bosszúról ostoba tanítványom? - állt fel lassan a hideg padlóról. - És akkor, hogy mikor engedem meg, hogy utána menj? -lassú és kimért léptekkel sétált felé – A türelem a shinobi legerősebb képessége. Túltesz minden máson egyében. Ha tudod, hogy mikor mit kell csinálnod és nem hamarkodott el a lehetőséget, akkor a siker a tiéd lesz. Ezt jól tanuld meg! - lágyan helyzet Aoi fejére a kezét és simogatta meg apró kis buksiját – Lehet, hogy nem fog elsőre sikerülne az amit eltervezel, lehet hogy többször is elbuksz az oda vezető úton, de előbb vagy utóbb sikerrel teljesíted azt, ha türelmes és toleráns vagy másokhoz és magadhoz.

- A döntésem még nem végleges. - a férfi kissé mély hangja egyből észhez térítették Aoi-t, aki majdnem a múlt emlékei között rekedt - Mint tudod a genin vizsga áll egy elméleti és egy gyakorlati részből. Elég volna itt bemutatnod valamit, de én nem elégszem meg ennyivel. Tudod honnan származol, egy szóval ismerlek ha mondhatom ezt. Egy az egy elenni küzdelemben kell bizonyítanod. - és egy mosoly bukkant fel a férfi arcán. Addig a pillanatig nem is látott és persze nem is számított hasonlóra Zou-tol. - Az ellenfeled én leszek. Most pedig irány a kiképzőterep.
Lassan felállt a tanári székből, ami elég hangosra sikeredett annak fényében, hogy néma csend honolt a teremben. Aoi végre előrelendült a padban, néma és rezzenéstelen arca azonban máshogy tükröződött vissza a jounin szemében mind korábban. Már nem érezte magát elgyötörtnek, de ez nem a jounin szavai miatt volt. Hanem mert rádöbbent, hogy ugyanúgy mind régen elsőre akart mindent letudni. Hibátlanul és makulátlanul. És mikor nem járt sikerrel ugyanúgy mind akkor, elgyötört és szomorú lett, a lelke legmélyén pedig mérges.
Pedig már megtanulta, hogy nem kell sietni. Mert aki nem hibázik, az nem is tanul. Akire elsőre sikerül minden az pedig nem tudja értékelni az apró sikereket sem. Lehet hogy elbukott az első vizsgán, de a másodikon már nem fog. Sikerrel kell járnia, mert ha nem is volt elég ideje ahhoz, hogy minden kérdésre feleljen, a válaszokat akkor is tudta. Arca azonban egyre vörösebb lett ahogyan a jounin közeledett felé. Az arcán még egy pillanatig lehetett látni az a mosolyt, mely furcsa mégis tetszetős képet mutatott volna bármelyik nőnek, így pedig Aoin-nak is, aki teljesen elpirulna nézett a férfira. Látta annak markos tenyerét, ahogyan felemeli és lágyan apró kis fejére rakja, pont úgy mind annak idején a nagyapó.
Nem kell aggódnod az írásbeli vagy is az elméleti rész sikerült. - e szavak pedig csak még jobban fellelkesítették a fiatal kunoichit- Ha nem is írtad le mindazt amit kértem. Az amit nyújtótál bőven elég ahhoz, hogy meg győzőn elméleti tudásodról. - nem hitt a fülének, de ennek ellenére boldog volt.
- Rendben! De nem fogok csalódást okozni a következő körben sem, azt megígérem! - Az arca a lehető még jobban kivirult és a fél győzelem boldog pillanata el sem múlt addig, míg a következő teszt a kezdetét nem vette.

**Akira** Szer. Nov. 28 2012, 20:07

//Mifune, Shiro//

Nem nagyon ismerem a falut, így csak járkálok oldalamon Moonnal és minden járókelővel szóba elegyedem, hogy esetleg új ismereteket szerezzek a faluról, ahova telepedtem. Nem nagyon érdekelt a katonai erő, hiszen nem kém vagyok, majd úgyis megismerem, végül is én is ennek a haderőnek lettem a tagja, csak érdekelt, hogy egyes épületeket merre találom, hova melyik a legrövidebb út és egyéb ilyen kérdéseket teszek fel. Soha nem volt gond, hogy leszólítsak helyes lányokat, viszont most, hogy feleségem volt, így nyugodtan mentem oda a lányokhoz, hogy az időjárásról, kedvenc virágukról vagy az aktuális frizurájukról beszélgessek velük, persze ha valaki komolyabban közelített, akkor közöltem, hogy nekem feleségem van és csak beszélgetni jöttem. Így, a falut járva jutottam el az akadémiára és mivel úgy gondoltam, hogy azzal senkinek nem ártok, hogy körbenézek így bejöttem. A portás egyből megállított, hogy mit keresek itt.
- Elnézést, csak erre jártam. Új vagyok a faluban és csak kíváncsi voltam az akadémiára, ha már erre jártam.
A portás egyből beengedett, bár folyamatosan figyelt s minden mozdulatomat követte. Mivel az épület eléggé hasonlított a getsui akadémiára, így nem sokat sétáltam, majd kimentem és a közeli boltban vettem két szendvicset, az egyiket Moonnak, másikat magamnak és leültem az akadémia árnyékába megenni a 10 óraim.

**Shirogane Shiro** Pént. Nov. 30 2012, 01:42

[Mifune és ezek szerint Akira]

Az egész olyan, mint valami álom, amivel nem tudok mit kezdeni. Sosem gondoltam, szerintem legvadabb vágyálmaimban sem sejtettem soha, hogy ilyen hamar chuuninkét fogok visszatérni eme épületbe. Azonban a rang valósága sok mindenre rádöbbentett. Igaz, nem is maga a rang, inkább a chuunin-vizsga maga. Mert bár szerencsém volt, járhattam volna rosszabbul is, erről bizonyságot szerezhettem látva a többi meccset, elvégre az ellenfelem igazán rendes volt, mert cseppet sem támadott rám komolyan, különben piszok nagy bajban lettem volna.
Ezért is vagyok most itt, mert erősödnöm kell. A való életben ugyanis nincsenek vizsgázók, és nincsenek jótét lelkek, itt életre-halálra megy a küzdelem, s nem lesz senki, aki megment, ha én nem vagyok képes magam.
Igaz, ez eddig is érvényes volt, a dolog, ami változott, az voltaképp én vagyok. A chuunin-vizsga egy kis önbizalmat plántált belém, hogy talán mégsem olyan elérhetetlen álom a miénk Akihikoval, hogy a falu hasznára váló ninjává fejlődjünk.
- Neee, Akihiko? Iszonyatosan elhanyagoltuk a jutsutanulást, amit most be kell hoznunk, mert chuuninként már simán elküldhetnek egy B vagy akár A szintű küldetésre is - bár könnyedén beszélek róla, valójában már a gondolatra végigborzol jeges ujjaival a félelemmel vegyes kétségbeesés, mert tudom, hogy a rangom ellenére ott bizony még semmi, de semmi keresnivalóm, épp elég nagy falat lenne még egy C szintű küldetés is, főleg teljesen egyedül, chuuninként ráadásul már másokét is felelős vagyok, ha én vagyok a csoportban a rangidős.
Nem, akárhogy nézek, ennek fele sem tréfa.
Na de gondolataim közepette végre megérkezem a kijelölt találkozóhelyre, így egy észrevétlenebb, félreeső ponton megállok, hogy várjam felbukkanni azt, akit senseiemnek gondolhatok, mert a fiatal fiú, bár észrevettem, nem tűnik annak, aki közelebb vinne a célomhoz, és megtanítana valami jó és használható technikát, főleg nem azt, amit kifejezetten szeretnék.

Darui Szer. Dec. 05 2012, 19:46

//Shiro, Akira: Együtt fogtok tanulni, igaz különböző jutsukat. Egymástól függetlenül fogtok haladni, tehát ha valamelyikőtök nem postol, az nem hat a másikra, viszont adok lehetőséget az ismerkedésre. Postolási időkorlát: 1 hét, be nem tartása nem jár semmilyen következménnyel . //

A Ninja Akadémia mely rengeteg aprócska emberkének ad helyet az év minden napjában, jelenleg teljesen üresen állt. Ennek a kivételes jelenségnek az volt az oka, hogy pontosan ezen a napon tartotta az akadémia a szokásos évvégi osztálykirándulást, melyet idén a Raikage palotájánál ejtenek meg, tehát a kis lurkók és a tanárok mind a falu vezetője körül lebzselnek, hogy elleshessék, miképp telik el egy falu igazgatása és mik a Kageség fortélyai. Visszatérve az üresen tátongó akadémiára, már nem is volt olyan üres, hiszen kettő, vagyis inkább három személy tartózkodott a portáján, egy lány, egy fiú és egy portás. A csend mely körülölelte a területet, teljesen idilli volt, na meg persze egyben bizarr is, mert az falvak akadémiáira az emberek mindég azzal a képpel gondolnak, hogy a növendékek hatalmas zajjal játszanak egymással, cibálják egymás haját, vagy éppen heccelik egymást.
Ám a csend és nyugalom, mint ahogyan azt már megszokhatták a shinobik, nem tart túlzottan sokáig, ahogyan az a mostani helyzetre is igaz volt. Hirtelen hatalmas robajlás hallatszott, mely egyenesen az akadémia teteje, felől jött. A madarak, melyek eddig békésen fütyörésztek, most fejvesztve menekültek a hangzavar elől, míg a két shinobi, kik egymaguk voltak csak jelen, voltak az egyetlenek akik gondolkodóba estek, hogy vajon ők is kövessék a madarak példáját, vagy éppen ellenkezőleg, a robaj felé megindulva kiderítsék, hogy mi is történt. Az biztos, hogy az akadémia portására, aki már amúgy is az utolsó éveit rúgja a nyugdíjhoz, nem fog valami energikusan nekiveselkedni a feladatnak, így a döntés csakis a Shiron és Akirán múlott, hogy belevetik e magukat egy új kalandba, vagy inkább hátrahagyják a területet annak érdekében, hogy mellőzzék a bajt, a bajt amelynek gondolata mindkettejük fejébe befészkel. Akirának nagyon óvatosan kellett eljárnia, hisz nemrég fogadták be az országba, és ha véletlenül belekeveredne egy gyanus ügybe, az nem csak a kitoloncolását jelenthetné hanem akár rosszabbat is, míg Shiroban is felmerülhettek a kételyek, hogyha felmegy az akadémia tetejére, akkor egy olyan ellenfélbe, egy olyan fába vágja a fejszéjét, ami nem éppen az ő súlycsoportja.

**Akira** Csüt. Dec. 06 2012, 00:23

Az épület teljesen üres, egyedül a portás van rajtam kívül meg egy ismeretlen lány, akiről nem tudom eldönteni, hogy miért is van itt. A rangját se tudom megállapítani, de azért annyit el tudok dönteni, hogy már nem tanuló, hiszen valamennyi felszerelése, ha nem is tudom mennyi, de van. Azt se tudom, hogy az iskola mért üres, de nem is izgat annyira. Jó szokásomhoz híven gondolom bemutatkozom a hölgyeménynek, amit Moon már megtett, mert gondolkodás nélkül szaglászni kezdte az ismeretlen leányzót, így elindulok felé, amikor robbanás rázza meg az épületet. Keiko, aki mindig nálam van és néhány fegyveren kívül nincs nálam más, de nem tudom eldönteni, hogy megéri-e nekem felmenni megnézni a robbanás okát, mint jó shinobihoz illik vagy inkább, mint aki félti a családját, ne keveredjek bele kínos szituációkba és meneküljek. Tudom, ha sokáig gondolkozok az ügyön előbb utóbb úgyis belekeveredek, tehát ha menekülni akarok, akkor azt minél előbb meg kell tennem, mert a robbantó még le talál jönni és akkor már nem tudok elfutni előle. Legyek shinobi vagy féltő család fenntartó. Mind a kettő fontos a számomra, így inkább úgy döntök, hogy leszek ninja, ami amúgy is vagyok, mint olyan, aki a családja miatt nem vállal küldetéseket. Nem indulok el egyből várom a lány reakcióját, bár tudom, hogy az ellenfél akár olyan is lehet, aki ellen esélytelen vagyok.

**Shirogane Shiro** Szomb. Dec. 15 2012, 01:23

Nyugodtan várakoztam, nem túl nagy figyelmet szentelve sem a portásnak, sem a fiúnak, mivel ha kiderült volna, hogy valami véletlen folytán mégis csak ő lesz ideiglenes senseiem, akkor már megszólított volna, ahogy az szokás, ezt viszont nem tette meg, így valószínűleg semmi ilyesmiről nincs szó. Akkor meg minek zavarjam, elvagyunk mi békésen egymás mellett is. Legalább nyugodtan végig gondolhatom, mihez is kellene kezdenem a jövőmmel, most, hogy elvileg előléptettek egy fokozattal. Valahogy annyira nem értem, hogy sikerülhetett, mikor még a senseiem sem javasolta, hogy próbálkozzak a vizsgával... Őszintén szólva kicsit csalódtam is a vizsgában, mintha bárkiből chuunin lehetne, aki megpróbálja, ami persze nem igaz, mert iszonyatosan kevesen jutottunk tovább, de én szégyellem magam, hogy nekem sikerült, míg sok olyasvalakinek, aki minden bizonnyal jobban megérdemelte volna nálam, nem.
Ideje lenne, ha kicsit többre tartanád magad, mint amennyire most tartod súgja nyugodtan Akihiko, szabályszerűen jót derülve gondolataimon, amit egy sértődött grimasszal viszonzok.
Az idillt viszont hirtelen robajlás tépi ketté, s először csak kapkodom a fejem, majd legszívesebben összekuporodnék, de eszembe jut, én most lettem chuunin, már nem kuporodhatok össze csak úgy! Akihiko bólint mellettem, majd neki engedelmeskedve szólok rá a fiúra, akit még nem láttam, és úgy sejtem, nem lehet chuunin, mert valamiért nem kelti bennem azt a benyomást -jó, én sem keltem, de az más tészta. ˇˇ
- Húzódj fedezékbe, és vigyázz a portásbácsira! - hangom magamhoz képest igen határozott, és ellentmondást nem tűrően parancsoló, látszik, hogy igazából Akihiko velem együtt üvöltött, mert magamtól nem lennék képes ilyesmire, de dolgom itt még nem végeztem el. Egy kunait megragadva távozom az ablakon át, hogy az épület falán felfutva egyenesen a tetőre rohanjak, ahonnan a zaj jött, hogy felfedezzem annak forrását, és közben felmérek minden lehetséges kawarimi eszközt, s hogy ha nem is találnék semmit, sem keseredem el annyira, helyette akkor út közben magamhoz veszek egy füstbombát, amellyel majd megtéveszthetem az ellenfelem, s ugyan akkor én sem látok, de talán lesz annyi helyzeti előnyöm, hogy kiötöljek valami megtévesztést, míg a füst eloszlik, ha már tudom, hogy egyáltalán hogy néz ki az ellenfelem és talán már abból is szűrhetek le majd némi infót, mire hogy reagál, egyáltalán mi van rajta, mert egy villanásig legalább látni fogom, és a kiegészítők, de még az öltözete is utaló nyom lehet, ha szerencsém van. Arról nem is beszélve, hogy jó eséllyel a srác hív segítséget, na meg csak ellenőrzik, mi ez a ramazuri a falu közepén.

Darui Csüt. Jan. 03 2013, 10:52

A hatalmas robaj mindkét shinobi figyelmét felkeltette, persze miért ne keltette volna fel, hisz pont az orruk előtt történt. Az alacsonyabb, genin rangú Akira ahelyett, hogy belevágott volna a lecsóba és mint férfi, megnézze mi is történt pontosan, habozni kezdett és rá nem jellemzően menekülést fontolgatta, míg Shiro szinte gondolkodás nélkül felkiáltott és utasította a genint, hogy menjen a portásért és menekítse ki őt, majd értesítse falu ninjáit a történtekről. Rögvest ezután a lány chuuninhoz méltóan neki is iramodott a falnak pillanatok alatt felszaladt rajta. Igaz futás közben már tervét készítgette kawarimikkel és füstbombákkal kapcsolatban, azonban mivel éppen egy falon futott, nem talált semmit amivel helyet tudna cserélni eme jutsu keretein belül, így már csak a füstbombáiban és leleményességében bízhatott. Egy pillanatra a lány szívverése a magaslatokba emelkedett amikor már megközelítette az épület tetejét, azonban figyelmét azonnal elvonta erről a mellette futó Akira, akit nem is olyan régen elküldött segítségért. Nem volt mit tenni, a tető már a lábatok előtt állt és nem volt megállás.
Amikor felértetek nagy porfelhő fogadott titeket valamint egy nyakig koszos férfi aki hangosan kacagott az égbe. A férfinak hosszú fehér haja volt, arcát ráncok s hegek borították, ám nem a kor miatt keletkeztek, ugyanis az illető a kinézete alapján a harmincas éveiben járhatott. Testét egy fehér köpeny fedte el, míg kezén szintén fehér, felkarig érő gumikesztyű volt. Tipikus őrültként festett az ipse, ám még ennél is fontosabb dolgot láttatok rajta a ruházatán kívül, méghozzá egy Kumogakurei fejpántot, melyet nadrágövként használt.
- Áaahhh, tehát végre megérkeztek a kíváncsiskodó szemek... Tette kezét szeme elé úgy, hogy ujjai között még kilásson... - Tehát *1Erebosz végre elküldte előhírnökét, s végre megkezdődik a Megmető a Földre száll (név nem végleges) hadművelet. Kiáltozott, majd ismét hangos kacagásba tört ki.
- Mondjátok csak, kárhozottak, kik elém kerültetek.- Mondta emelkedett hangnemben, majd hirtelen, félő halk hangon folytatta. - Ugye a lenti öregnek nem szóltatok?! Még a végén képes lenne kicibálni és kitiltani. Hangja kétségbeesett volt, ám hamar helyre rázta magát, erőre kapott és ismét kiáltozásba folytatta, egyirányú társalgását. - Mert ugyanis az a vén halálraítélt nem érti meg tudományom hatalmasságosságát! Kuwaaaaaaahahahahahahaha! Nevetett fel megint hangosan.

//*1: Erobosz a görög, latin mitológiában Khaosz fia, ki örök sötétségbe akarta taszítani a földet.
A férfi nevetését pedig itt hallhatjátok: https://www.youtube.com/watch?v=IUr7GqN7Nbs //

**Akira** Szomb. Jan. 05 2013, 21:06

A lány olyan kis magának valónak tűnik, nem tudom, hogy ki lehet, de ezen változtatni szeretnék. Moon előbb megtette és elkezdett felé közeledni, de ekkor egy robbanás rázta meg a környéket. Magamba gondolkodtam, hogy mi legyen, de a lány előbb reagált, nem tudtam milyen rangja van, így elég furcsán nézek rá, amikor parancsolgatni kezd, majd elindul kifelé. Rászólok a portásra, hogy meneküljön és szóljon valakinek az itt folyó dolgokról. Miután távozik megérintem Moont, aki felveszi az alakom, majd a falon felfelé kezdek futni mellettem a klónnal. Hamarosan megérkezek a lány mellé másod magammal és készen állok a harcra, de ekkor észreveszem, hogy a pasas, aki inkább hasonlít egy őrült tudósra, mint egy shinobira, az általam kapott fejpánthoz hasonlót viselt a derekán. Egyenlőre nem oldottam fel a Fenevad klón jutsut, de figyeltem arra, hogy mit mond. Nem volt túl sok értelme, igazából csak a tudásról, annak hatalmáról hablatyolt, és valamit arról, hogy a tudomány mennyire hatalmas.Nem nagyon értettem, hogy mit akar az ipse, így csak vártam, de a kezemet készenlétbe tartottam Keiko markolatán, ha esetleg támadna, akkor elővegyem vagy a haragos nyelv kombót bevetve küldjem a földre. Nem tudtam mire készül, de gyorsan átforgattam a fejembe a technikákat, amiket ismerek, bár nem volt sok. ~Remélem nem kerül harcra a sor.~ Nem tudtam hova tegyem a társam, hiszen kívülről egy gyenge lány volt, bár az ordibálásával ezt könnyen megcáfolta. Majd csak kiderül mit tud.

**Shirogane Shiro** Csüt. Jan. 17 2013, 01:32

Kawarimi eszközt nem találtam, így csak reménykedni tudtam, hogy nem támad rám azonnal ellenfelem, ahogy a tetőre érek. Nem vagyok egy frontálisan nekiugrom és csihipuhi típus, de most egyszerűen nem tudok óvatosabb lenni ennél. Főleg, mert a süket és agyalágyult srác is itt lépdel mellettem, megzavarva a koncentrációm Ahelyett, hogy segítséget hívott volna >.< Pasik >.>
Felérve azonban egész érdekes látvány fogadott. Én életemben nem láttam még elmebeteget, de ez a fazon kifejezetten annak tűnt annak ellenére, hogy az övén ott díszlett a falu jele, ugyanis övnek használta a fejpántot. Persze ez nem jelent semmit, még mindig lehet imposztor, aki csak falubélinek adja ki magát, így minden cselekedetemet az kell meghatározza, ő hogy viszonyul hozzánk.
Csak tudnám, Akihiko, hogy a: mi a jó fészkes fenét keresek itt, mikor csak tanulni akartam, b: miért én játszom a hőst, mikor még haszontalan főhősnőnek sem vagyok alkalmas...
Aggodalmam egyelőre azonban felváltja a zavart rosszallás. Ez a pasas tényleg nem kerek. Szerintem a gyengélkedőről, vagy a zártosztályról szabadulhatott, és nem is nagyon értem, miről hadovál összevissza, de nem ez a lényeg.
- Ano... - szólalok meg a ura fazon kérdésére. A chuunin rang nem mondom, hogy bátrabbá tett volna, de valahogy sokkal nagyobb kötelességérzet ül vállaimon, mint korábban, és valahogy kilökött a sarokba vonulok és szótlanul figyelem az eseményeket attitűdömből. - igazából nem volt szükség rá, hogy szóljunk, elég hangos volt a belépője. Az öregnek leginkább halottnak kellene lennie, hogy ne vegye észre a ramazurit, amit rendezett - próbálok ebbe az irányba tapogatózni, mert a férfi korábban ebbe az irányba mutatott olyan érdeklődést, amivel talán sakkban lehetne tartani. - De ha nem csinál további zűrt, akkor bizonyára a portásbácsi is megbékél. Ha kell, segítek megbeszélni vele a félreértést.
Az erőszak sokszor semmit sem old meg, sőt - igaz a mondás - még több erőszakot szül, így szándékosan nem ehhez nyúlok, hanem a megértést igyekszem kidomborítani, még némi cinkosságot is igyekszek bújtatni a hangomba, hátha együttműködése tudom bírni, vagy legalább kihúzok belőle annyit, hogy ki és mi is ő.

Darui Kedd Jan. 29 2013, 18:30

A férfi látszólag maga sem tudta még, hogy mitévő legyen és mit kezdjen a kíváncsiskodókkal. Kicsit maga alatt volt, látszott rajta, hogy nagy erőkkel gondolkozik, sőt jobban mondva rejteget valamit, valamit aminek nem szabad napvilágot látnia, nem egyelőre még nem.
- Állj! Egy szót se többet! Az a vén csont a legkevésbé sem érdekel engem, bár amilyen öreg az élőhalottja, biztos eleresztette a füle mellett történeteket. Mondta fennhangon, ahogyan ezúttal kettőtökre nézett és alaposan végigmért titeket. Először Shirot nézte meg alaposan, mintha a szemével vetkőztette volna le a lányt, de nem csak a ruháit, hanem a bőrét és a húsát is egyaránt, ezt követően a fiúra került a sor és annak másolatára. Egyből kiszúrta a fazon, hogy melyikük is az igazi és melyikük az állat.
- Na és veletek mi a helyzet Atlasz fiai? Az, hogy itt lopjátok a napot, annak ellenére, hogy ma senki sincs az iskolába, ti mégis ide jöttetek, hogy keresztbe tegyetek nekem! Mostmár biztos, hogy a vén öregnek dolgoztok. Felbérelt titeket, hogy kapcsoljatok le, de sajnálatos módon ez nem fog menni! Kiáltotta el magát, ahogyan ruhaujjaiból drótok tekeredtek ki melyek lekötözték a két shinobit, valamint Akira társát is. - Sztüx félreeső mocsarában fogtok elmerülni önnönmagatokkal és emlékeitekkel melyeket ma szereztetek ezen a szent helyen! Kiáltozott az égbe, ahogyan lassan ti is megláttátok azt, hogy a férfi miről beszél. A por melyet az előző robaj keltett, még nem ült el teljesen egészen mostanáig, és amit láttatok, az teljesen megdöbbentő volt. Négy azonos méretű és kinézetű egyén feküdt egymás mellett a tető másik végében, a férfi háta mögött, ám nem ez volt a legfurcsább, hanem az, hogy mindegyikük meztelen volt és teljesen fehér akár a reggeli tej melyet inni szoktatok. Testük hasonlított egymásra, mintha csak klónok lettek volna, ám egyvalamiben eltértek. Fehér bőrükön különböző írások, jelölések voltak feltüntetve, mintha csak boncolni készültek volna őket.
- Úgy ám! Jól látjátok! Én Endo Azemamoro, létrehoztam a tökéletes homunculusokat, melyekben nincs semmi emberi, mégis mintha csak egyek lennének közülünk. De nehogy azt higgyétek Seren kémei, hogy ellophatjátok zsenialitásom igazolóit, mert azt nem engedem! Kiáltotta, ahogyan a kötél, mely közre fogott titeket, szorult egyet, ám még mielőtt komolyabb sérüléseket szerezhettetek volna, az akadémia tetőajtaja kinyílt, és az öreg portás, aki alig állt a lábán, lépett át a küszöbön. Na de nehogy azt higgyétek, hogy megmenekültetek, ó nem, koránt sem. Amit az öreg lát az nem más, mint egy fehér köpenyes férfi, akinek Kumogakurei fejpántja van, fogva tart két fiatalabb shinobit, ráadásul négy darab, hullára hasonlító fazon is van a tetőn. Eljött a magyarázkodás és a meggyőzés ideje.

//Atlasz: Görög mitológiában a titánok egyike aki az eget tartja a vállán.
Sztüx: Alvilág szent folyója.
Homunculus: Mesterséges ember(nem robot).//

**Akira** Szomb. Feb. 02 2013, 14:06

Az idegen elég furán viselkedett, mint aki nagyon benne van valamiben, de azt még rejtegetnie kéne a világ elől, aztán stílust váltott. Fura volt, hogy az öreg nem érdekelte újonnan, pedig az előbb még be volt rezelve, hogy megtudja, aztán szól valakinek. A következő pillanatba pedig olyan tekintettel mért fel, mintha a belsőnket akarná nézni az utolsó atomig. Egyből látszott, hogy kiszúrta a különbséget a klónom és köztem és már azt is tudja ki melyik.
- Én csak a faluban sétáltam, néhány hete vagyok hivatalos ninjája a falunak, így fel akartam fedezni, hogy mi az, ami itt található. Nem ismerem az öreget.
Miközben a mondandómra figyel megpróbálom feloldani a jutsut, amit korábban használtam, majd a henge no jutsuval kicserélni magam Moonnal, akit ismét csak egyszerűen ki tud szabadulni a drótból. Nem tudom, hogy mi lesz az eredménye a próbálkozásnak. Ha sikerül, akkor nem mutatok semmi támadó viselkedést, hogy megbizonyosodjon róla, hogy nem akarjuk bántani. Mindezt persze az előtt próbálom kivitelezni, hogy az öreg felérne, hogy megnézze mi van. Ha nem sikerül, akkor valószínűleg az öreg a próbálkozásaim végére ér oda.
- Ez nem az, aminek látszik. - Kiáltom az öregnek, akármi is legyen a végeredmény.- És mért nem segítségért ment, ahogy kértem?
Nem értem, hogy a portás miért ilyen önfejű, bár engem is ugyanerre kért a lány, de az öreggel ellentétben én shinobi vagyok és most Kumonak is felelősséggel tartozom. Nem tudom, hogy a társam mit talál ki, de inkább ráhagyom a magyarázkodást, mert én nem vagyok az a higgadt típus, hogy "leüljek" megbeszélni a helyzetet se az öreggel, se a furcsa fickóval.

**Shirogane Shiro** Kedd Feb. 05 2013, 02:28

Nem úgy tűnt, mint aki megnyugszik, sőt, még inkább felizgatja magát. Sóhajtva próbálnék valamit szólni, Akihikora nézve tanácstalanul, hátha ad valami jó ötletet, de én ebben a halandzsában nem vagyok jártas, amit az illető hadovál összevissza és abszolút nem értek belőle semmit. De ahogy elnézem, Akihiko is épp olyan tanácstalan, mint én, így nem vagyok beljebb, márpedig nekem kell az okosnak leni, elvégre chuunin lettem!
Helyzetünk azonban fokozatosan romlik a másodpercekkel. Ahh, ha ez a srác, aki minden bizonnyal valami friss genin-husi -igen, nagy arcom lett ám, amióta chuunin lettem... na jó, nem is, csak olyan jól esett ezt ilyen menőn gondolni annak ellenére, hogy kb a földbe gyökerezett a lábam a félelemtől és összezavarodottságtól - szóval ha ez a srác az utasításomnak eleget téve nem jön ide, talán meggyőzhetném a fickót, de a srác és klónja máris ellenséges reakciókat vált ki az ismeretlenből, és arra eszmélek, hogy kötözött sonkaként végeztem.
Mondhatnám, hogy szerencse, hogy ismerem a Nawanuke no jutsut, na de kérdem én, milyen szerencse, hogy kiszabadulhatok, ha nincs egy épkézláb ötletem se a fickó lenyugtatására és ártalmatlanítására?
Kötelességtudatom és felelősségérzetem viszont van, így ennek ellenére nekilátok, hogy alkalmazzam is az emlegetett technikát. Na de hogy tudjak így koncentrálni? Először hullák tűnnek fel - ráadásul mind meztelen!!! - , aztán meg egy ledöbbent gondnok - aki kb. esztelen...-nek tart minket, mint a rendhagyó performance résztvevői...
Na jó, ideje tényleg valami "komolyabbat" művelni.
Ismét megkísérlem alkalmazni a Nawanuke no jutsut, immáron nem hagyva magam kizökkenteni, s ebben Akihiko is segít, befogva a fülem és eltakarva a szemem.

Ha sikerül:
A köteléktől szabadulva lépek előrébb, kissé kihúzva magam, hogy legalább magammal elhitessem, hogy én tényleg határozott és magabiztos vagyok. Aztán szóra nyitom a szám, egy pillantással illetve még azért előtte Akihikót, bátorságot merítve tekintetéből: - Ano... Azt hiszem, itt halmozott félreértések sora történt. Endo Azemamoro mester - hajolok meg kissé a férfi felé, lehetőleg ezzel lenyugtatva - a munkája lenyűgöző, és nem venném a bátorságot, hogy jelentéktelenségemmel akár olyan szinten belerondítsak e csodás munkába, mint a titkainak eltulajdonítása, de ha mégis megpróbálnám, ne tartson sokra, semmi esélyem lenne, így felesleges tartani a tőlem, mivel ezen ténnyel tisztában lévén meg sem próbálom a lehetetlent - aztán a portás felé fordul - Bizonyára ismeri ön is ezt a kiváló szakembert és shinobit, uram, így azt hiszem, a jelenetet nem kell túlmagyaráznom, hiszen ön is hallotta a robbanást, mi csak azt véltük, talán ellenséggel van dolgunk, de az illetékestől kiderült, hogy falunk egyik megbecsült tagja, így azt hiszem, semmi ok egyik oldalról sem a túlzott aggodalomra.
Annyira határozott vagyok, fogalmam sincs, miről hadoválok, és úgy remegek, mint a kocsonya, kipirulva, mert utálom a szereplést, hangom, amely eleinte sem volt túl hangos, egyre inkább motyogósabbá válik az átható tekintetektől, amelyek mind rám szegeződnek, és végül egész megsemmisülten egyszerűen abbahagyom a magyarázkodást, és nagyot hüppögve még a fejem is lehajtom, hogy visszanyeljem a feszültség miatt előtörő könnyeim.

Ha nem:
Magabiztosságom sikertelen pirulásba fullad, és a csönd feszültségkeltően marón borul rám, hogy aztán egyszerűen felsírjak kétségbeesve, kiesve totálisan a szerepemből. Hiába jutottam át valahogy a chuunin vizsgán, egyszerűen továbbra is csak egy haszontalan idióta vagyok, semmi több, s keserűségem hangos zokogásban tör ki belőlem, miközben az a kevés önbizalmam, amelyet sikerült összekaparnom a vizsga után, egyszerűen semmivé foszlik bennem, s legszívesebben megszűnnék létezni.
- Én csak hasznosabb akartam lenni - törnek fel nagyon halkan, elfúlóan belőlem a szavak, amelyeket leginkább Akihikonak címzek, bűntudattal telt pillantással nézve fel rá. - Annyira, de annyira sajnálom, Akihiko, hogy nem változtam semmit ...

Darui Vas. Feb. 10 2013, 12:01

A helyzet egyre kaotikusabbá kezdett válni, drótkötelek, hullák, kísérletek, füst és őrült tudósok mindenhol. Na jó, a tudósból csak egy volt, de talán az az egy is sok volt ahhoz, hogy egy esetleges fejfájást okozzon heves, üldözési mániában szenvedő tévképzetei miatt. Cselekedni kellett valamit és ezt mindketten beláttátok, így neki is láttatok kiszabadulni a kötelek közül. Shironak eleinte nem sikerült ellágyítani a fogva tartó drótot a hangzavar, "hullák" és egyébb zavaró tényezők miatt, de végül csak sikerült kizárnia magából ezen dolgokat és drót szinte azon nyomban lecsúszott a testéről, miután chakrát vezetett bele. Akira sajnos nem volt ilyen szerencsés, ugyanis ő egy kawarimit szeretett volna aktiválni, ám a Szabaduló technikával ellentétben, a helycserélő jutsuhoz kézpecsétek kellenek, amit nem tudott elvégezni a drótok szoros fogása miatt. A lány, szabadulása után megpróbálta megmagyarázni a helyzetet a jelenlévő őrült és a vénség előtt, de nem is akárhogyan. Shiro nagyszerűen forgatta a szavakat, olyan szinten, hogy az a tudósunknak már már túlzottan is szép volt.
- Tehát csodásnak tartod a munkámat és ha akarnád se tudnád ellopni? Itt egy pillanatra leállt gondolkozni, miközben a szabad kezét az állához kapta. - Szerintem meg csak hízelegsz, így akarsz közelebb férkőzni hozzám, majd egy óvatlan pillanatomban learatni a babérokat. Hmp! Még mit nem! Kiáltott fel hangosan, ám nem volt lehetősége tovább szónokolni, mert az öreg, mit sem hallva azon szavakból melyet Shiro hozzá intézett, a férfi mellé csoszogott, majd egy akkora kokit vert a vejére, hogy az azon nyomban a földre ült. - Ojiisan! Most miért kellett...?
- Nem megmondtam, hogy fejezd be a kísérleteidet? Ráijesztettél erre a két Geninre az idióta megszállottságoddal. Nőj már fel végre! Kiáltozott remegő hangon az öreg, majd elindult vissza a helyére a portára, de még mielőtt átlépte volna az ajtó küszöbét, visszanézett rátok. - A koszt most tüntessétek el, azzal a kocsonyával együtt- mutatott a kísérleti homunculusokra -vagy isten bizony, a Raikage elé vetlek titeket! Mamo-chan, te pedig kárpótold ezt a két genint a viselkedésed miatt! Közölte, ahogyan másodjára is legeninezte Shirot és Akirát, majd becsapta maga után az ajtót. Mondanom sem kell, a tudósunk szinte azonnal kiöltötte a nyelvét miután az ajtó becsapódott, majd felállt a földről, leporolta magát és újfent felétek fordult.
- Tehát akkor mégsem vagytok kémek akik a kutatásomat próbálják ellopni?! Rendben... De ha a Homunculusokhoz nyúltok, azonnal ellenségként kezellek titeket ezt jól jegyezzétek meg! Mondta hangosan, ahogyan egy pillanatra eltűnt az ajtó mögött, majd három seprővel tért vissza melyből egyet-egyet odadobott nektek, rögvest ezután seperni kezdte a koszt.
- Kislány, úgy látom van érzéked a drótokhoz. Ügyesen levedletted magadról. Mit szólnál, ha kárpótlásként megtanítanálak jobban használni őket? Kérdezte, majd a fiú felé fordult. - Te pedig, mint állathasználó, biztos hasznát vennéd a Gatsuugának. Ellenvetés?

//Ojiisan: vér szerinti nagyapa //

**Akira** Hétf. Feb. 11 2013, 13:10

A helyzetünkre egy szó volt jellemző: tökéletes káosz. Még én se tudtam, hogy mi van. A tervem csak addig jött be, hogy megszüntettem a juujin bunshint, amit Moonon alkalmaztam, de a helycserére már nem volt lehetőségem. Közben a társam egy számomra ismeretlen technikával megoldotta a drótot, majd olyan beszédet mondott, hogy még én is megbocsátottam neki, pedig nem is ártott nekem. A férfi persze nem volt ennyire lenyűgözve. Ő nem hitte el, hogy a lány őszintén beszél. Nem nagyon tudtam, hogy valóban így van vagy csak a férfit akarja megpuhítani. Közben megérkezett az öreg. Ahogy magyarázkodni kezdtünk volna a portás fejbe vágta fogva tartónkat és szidni kezdte. Ismét egy olyan helyzetbe csöppentem, hogy a legszívesebben feltettem volna a kérdést: "Mi van?", de nem tettem. Lassan összeállt a kép. Aztán az öreg követelte, hogy takarítsunk el, majd lelépett. A gyerek, aki eddig megkötözve tartott engem, elengedett, majd hozzánk vágott 1- 1 seprűt azzal a kikötéssel, hogy a humunculusaihoz ne nyúljunk. Takarítás közben az öreg kártérítési parancsa is szóba jött. A lánynak egy drótos technikát, míg nekem egy állathasználó jutsut ajánlott fel. Tetszett a technika, hiszen az egy személyes verzióját már ismertem és végül is Moon a társam, akivel együtt kell harcolnunk.
- Nekem tetszik a technika, nincs ellenvetésem.
Már alig vártam, hogy megtanuljak valami újat.

**Shirogane Shiro** Hétf. Feb. 18 2013, 02:44

Ha lett volna időm, a férfi hitetlenkedő szavaira elmondtam volna a tény és valót, hogy igazából egy technikát sikerült elsajátítanom csupán, mióta kikerültem az akadémiáról, így elég kicsi a valószínűsége, hogy tőle, egy jouninnak tűnő egyéntől bármit is ellopjak akarata ellenére - mert ugye az megint más kérdés, hogy ha hagyja magát. De itt ilyen eset nem nagyon tűnt helytálló elgondolásnak, így kár is vele számolni. Nem tudnék tőle semmit eltulajdonítani, ez fix.
Na de kit érdekel eme kis eszmefuttatásom, amit ráadásul magamban zavartam le? Még engem se, mert az események érdekes fordulatot vesznek. Az idős portás úgy nyakon csűri ugyanis a géniuszunk, hogy még nekem sem öröm nézni, mert kifejezetten fizikai fájdalmat okoz a nagy empátiám, és kifejezetten megsajnálom a férfit, akiről pillanatok alatt kiderül, hogy a portás bácsi unokája lehet. Nem semmi. Shocked

Még az sem zavar, annyira ledöbbenek, hogy legenineznek, ráadásul kétszer. Elvégre tényleg nem nézek ki chuuninnak, még taktikai mellényt sem szereztem be, pedig gondoltam rá, hogy vásárolhatnék egyet, na de minek, nem tudnék belepakolni semmit, mert a cuccom elfér a meglevő felszerelésemben. Bár lehet, ezen is javítani kellene...
Akihiko azonban visszatereli a figyelmem a jelen problémáihoz, elhessegetve a jövő még meg sem fogalmazott kérdéseit. Még jó, mert pont a lényegről, a "jutalmunkról" maradtam volna le. Kíváncsi vagyok, valóban betartja-e a fura figura a nagyapja ígéretét, és engedelmes unokaként tényleg kárpótol-e minket valamivel. Na mindegy, mindenesetre megtartom a "parancsot" - bár inkább helyesebb követelőző és fenyegető kijelentésnek nevezni - és még csak rá sem pillantok a kis "drágáira". Nem esik nehezemre ezt megtartani, mert szegények olyan rondák, hogy csak a hányinger és a félelem kerülgetne. Még a seprűt is megragadtam, és jó háziasszonyként - elvégre a szüleim jól kitanítottak, és az utolsó időkben Akihikónál is én takarítottam, miközben ápolgattam is - nekiállok a takarításnak. Csak arra eszmélek fel a nagy dudorászás közepette, hogy a különös férfi ismét megszólít, igaz "kislánynak" hívva.
Ajánlata lelkessé tesz, hogyne tenne, azért érkeztem ide, hogy tanulhassak, és lám, máris leakaszthatok egy fura, de attól még teljes értékűnek tűnő mestert. Persze ideiglenes mestert, de a mester az mester, akárhonnan is nézzük.
- Igazán megköszönném, ha valóban segítene fejlődöm ebben az irányban - hajolok meg udvariasan, felderülve. S már tervezgetem is magamban, milyen menő leszek az új tudásommal, pedig fogalmam sincs róla, milyen is lesz az új tudásom, de kit érdekel, fejlődhetek. Ez a lényeg. Elvégre annyi lemaradásom van, hogy az már tényleg nekem fáj. Ez pedig egy kiváló lehetőség arra, hogy megtegyem az első lépéseket immáron felelősségteljes chuuninként, hogy valóban hasznára váljak a falunak. Ez még inkább ösztönöz arra, hogy gyorsan, de minőségin befejezzem a takarításból a részem, hogy aztán lelkesen, de szégyenlősen rákérdezzek, amint a férfi is végzett.
- Ano... sensei, mikor kezdjük majd a tanulást?

Darui Hétf. Feb. 25 2013, 11:45

A takarítás szépen gyorsan, a maga rendjében ment. Háromfelé lett osztva a a parányinak nem nevezhető akadémiai tető, három olyan képzeletbeli részre szabdaltátok, hogy a kísérleti testek, melynek még csak a közelébe is tilos volt mennetek, mindannyitok területének a csücskébe beleesett. Így hát a legtávolabbi ponttól kezdtetek el takarítani, sepregetni, szemetet, hulladékot felszedni, de akárhogyan sakkoztatok a lépésekkel, elkerülhetetlen volt a kísérleti próba bábúk megközelítése, már csak azért is, mert nemsokkal mellette volt a kijelölt szemetes ahova a takarítás végterméke kerül. Ebből kifolyólag nem volt olyan pillanat, hogy a tudós jounin ne tekintett volna rátok szúrós tekintettel minden egyes alkalommal amikor elmentetek a humunculusok mellett. Mindez a csönd és feszültség addig tartott, mígnem a takarítás vége felé jártatok és felmerült a kárpótlás, mint tény.
- Hohóó, akkor srácok meg is egyeztünk egymással. Gatsuga és Drótcsévélés, Drótcsévélés és Gatsuuga, ám még mielőtt belekezdenétek a tanulásba, szükségem lesz a neveitekre, hogy tudjam, miképp szólítsalak meg titeket. Mondta a férfi, ám még mielőtt tisztességesen bemutatkozhattatok és elmondhattátok volna a neveteket, belétek folyototta a szót azzal, hogy felemelte kezét, miközben csak a mutatóujja volt kitárva. - De csitt, bármit is mondjatok, neveitek nem érdekel. Kislány! - Fordult ekkor Shirohoz, majd folytatta a beszédet. - A te neved Labortag 002-es lesz, míg a tiéd - ujja ezúttal Akirára szegeződött. - Labortag 003 leszel és feladatotok, hogy világhódító tervemben segédkezzetek! Kwuhahahahahaha! Kacagott fel hangosan, megfeledkezve magáról és arról, hogy most jelenleg nem a kis kísérleteiről és annak céljairól van szó, hanem csak egyszerű tanulásról, ám hamar észbe kapott.
- Khm... tehát akkor kezdjünk is bele! Mondta emelkedett hangnemben, ahogyan kis orvosi köpenye zsebéből elővett egy minitekercset, ami a szó legszorosabb értelmében mini volt, hisz a mutató és a hüvelykujja között kényelmesen elfért. - Íme! Bemutatom nektek a laborszerkentyű 05-öst, vagyis a Forgó Epilinhalátort! (név még nem végleges). Eközben elpöckölte a kis tekercset ami Akira lábai előtt ért földet és a parányi tekercsből egy forgószék jelent meg, ám nemközönséges forgószék volt az, hanem egy speciálisan és tudományosan átszerelt forgószék, melynek aljára egy dinamó volt kötve.
- Na Labortag 003! Ez a te játékszered lesz most. A feladatod az lesz, hogy beleülj a székbe, és a lábaid használata nélkül, a tested forgatásával és chakraáramoltatással körbeforgasd a széket, természetesen miközben benne ülsz.
- Labortag 002!- fordult ekkor Shirohoz. - Te pedig az előbbi, általam használt drótokkal fogsz játszadozni. A te feladatod az lesz, hogy elérd azt, hogy a drót reagáljon a chakrádra ~ bár ez már úgyahogy megy a szabadulótechnikának köszönhetően ~ és 5 méteres távolságról rá kell tekerned az ajtó kilincsére a drót végét. Kérdés ellenvetés, ötlet, sóhaj, panasz?
Adta ki az instrukciókat a férfi, ahogyan Shironak adta a takarítás alatt feltekert drótját, Akirát pedig noszogatta a szék irányába.

Ajánlott tartalom