Mizukage palota

// Senshi, Rengar, Karasu //
( Elnézést kérek az újabb késésért, kárpótlásul +10 chakrát írok fel nektek.)

Mind a három genin másra számított, voltaképpen alaposan meglepődtek. Ennek ellenére hamar leesett nekik, hogy mi is a jelenlegi szituáció. A férfi még a rangját is közölte velük. Mégis...  egyedül Karasuban ötlött fel a menekülés gondolata, az Ő tudatában fogalmazódott meg, hogy három geninnek nem sok esélye van egy Kirigakurei Jounin ellen, pláne, hogy ez a három genin most találkozott először. A csapatmunka lehetősége már alapvetően kudarcra ítéltetett, hiszen semmit nem tudnak a másikról. Az egyéni akciók pedig eredményesek lehetnek, legalábbis Rengar és Senshi szerint, Karasu nem osztja ezt a nézetet.
Mindenesetre a kunai özönt mind a három Genin elkerüli, illetve kivédi, ami talán meglepő, de mindez elég könnyűnek bizonyult. Eddig.
Senshi a harc hevében elfelejti, hogy a Bunshinjai nem többek illúziónál, így sem érinteni, sem pedig emelni nem képesek. Éppen ezért az asztalt egyedül kell felborítania, ami természetesen nem okoz gondot a Geninnek. Ezután támadásba lendül. Rengar szintén, méghozzá egy fuuma shuriken segítségével.
A Jounin nem véletlenül ugrott fel, ugyanis az ajtó fölötti falrészen áll. A két genin össze nem hangolt, de egyszerre történő támadására mintha nem is ügyelne. Három kézpecsétet formál, miközben Rengar fegyvere és Senshi bunshinjai közelednek felé. Karasu észlelve a veszélyt az ablak felé orientálódik. A Következő pillanatban nagyon sok minden történik.
A Fuuma shuriken becsapódik oda, ahol az előbb még a Jounin állt. A Bunshinok sem találnak célpontot, ahogyan Senshi sem. Karasu Kunaitőre nem jut el az ablakig, ugyanis a Jounin megjelenik ott és elkapja a fegyvert. Karasu Megtorpan a kézpecsét formálás közben, hiszen zárva a kiút.
- Szerencse, hogy a Mizukage-sama nem szereti ezt a termet, különben megkapnánk a legrosszabb küldetéseket. Igen, csituljatok! 
Ha a hármas további támadásokkal próbálkozik, akkor a Jounin három kézpecsétet hoz létre. Ekkor a Geninek nem bírnak megmozdulni, mintha valami idegen erő gúzsba kötné őket, noha teljesen szabadok és nem ér hozzájuk semmi.
- Sokat megtudtam ma. A Senseietek vagyok. Dohou Iwarai! Dolgozni fogunk a csapatmunkán. Holnap találkozunk a kiképzőterepeken. 
Mindezek után egyszerűen elhagyja a termet. Az ajtóra tett pecsét eltűnik. A Geninek ekkor jönnek rá, hogy tudnak mozogni. Ha figyelmesebben megnézik, akkor a Mizukage hullájának hűlt helye van. Különös.

// Az eddigiekre +8 chakrát írok nektek jóvá, mert tetszettek az ötleteitek, illetve nagyon sajátos stílust alakítottatok ki a karaktereknek. Szép volt ^^ Következő poszt a kiképzőterepekre menjen. //

// Hasame Yasuhiro: Éjféli fosztogató //
 
Társaiddal izgatottan vártátok első közeli találkozásotokat a Mizukageval. Érzésetek egy igen természetes reakció, hiszen eddig még csak ünnepségeken láthattátok messziről, vagy csak futólag a faluban. Már ha éppen volt némi szabadideje. Nyugtalanságotokat pedig tovább tetézi a tény, hogy az első küldetésetekkel lesz kapcsolatos a találka. Ezért nem is meglepő, ha mind hármatokon meglátszik a dolog. Ahogy eljön a bejelentkezés ideje, nagy bátorságot vesztek magatokon, mielőtt egymás után beszállingóztok az ajtón. A falu vezetője nem volt egyedül, éppen egy férfival tárgyalt. Kinézetre nagyjából 25-30 éves lehet, 180 centi magas, vékony testalkatú. Fekete hajában, van egy szőke melír. Kék szem nem mutat nagy érdeklődést irántatok, arca nem is komor, nem is vidám. Valószínűleg már megjárt jó pár csatát. Legalábbis az arcán sebhelye erre utal.  Ami ruházatát illeti sárgaövén kívül, amire a fejpántja is erősítve van mindene fekete. Amint mindannyian beléptetek és felsorakoztatok a mizukage előtt, a hölgy már tájékoztat is titeket a helyzetről.
- Nincs sok időnk, ezért csak a lényeget mondom el! Ez a férfi itt Makabe Itsuya ő lesz a vezetőtök ezen a küldetésen. Mivel háborúban állunk kevés shinobi tartózkodik a faluban. Ezért kénytelen vagyok megbízni titeket egy olyan küldetéssel, ami a szintetek felett áll. A feladat pedig nem más, mint egy tolvaj kézre kerítésre. A munka elvégzése során vigyázzatok magatokra és ne feledjétek, hogy egész Kirigakurét fogjátok képviselni. Ezért vigyázzatok mit tesztek! Ha megértettétek, akkor mehettek is!
A beszélgetés elég egyoldalú volt. Bár az előzetes izgulásotok tudatában talán jobb is így. Legalább nem úgy maradtok meg Terumi Mei-sama emlékeiben, mint  ” a három dadogós” vagy valami hasonló. Itsuya veletek együtt jön ki az irodából, de nem szól semmit. Némasága egészen addig tart, amíg ki nem értek az épületből.
- Na, fiatalok, ahogy hallottátok én leszek a csapatotok vezetője a küldetésen. Bemutatkoznom gondolom nem, kell. De ha van kérdésetek tegyétek fel nyugodtan most, a bemutatkozásotok közben!

Edit a képet elfelejtettem berakni Itsuyáról.   

// Hasame Yasuhiro: Éjféli fosztogató //
 
Bemutatkozásotokat nem húztátok el. Senki sem mondhatja, hogy felesleges információval traktáljátok az embert. Csak a lényeget mondjátok, amit kért tőletek. Semmitmondóan hallgatta, bemutatkozásotokat, még a szeme sem rebbent. Egészen addig, míg kérdezni nem kezdtél, ekkor odalép eléd. Szemeit összehúzta, homlokát mérgesen összeráncolta.
- Mi az, hogy senpai?! Mégis mit tanítottak nektek az akadémián? Közel sem vagyunk egy korosztály! Ha megszólítasz az a minimum, hogy a nevem után a san, sensei, taicho vagy a sama jelzőt helyezd! Ellenkező esetben, beléd verem a jó modort. Ez rátok is igaz! Néz társaidra azzal a tekintettel, amivel az előbb téged fegyelmezett.
Visszalép egyet, majd fancsali tekinteteket látva szórós tekintetét kedvesre váltja és elmosolyodik. Végül folytatja mondandóját.
- Nem, kell komolyan venni. Nem lesz verés, de azért a senpai jelzőt tényleg hanyagold. A faluban elnézem, ha csak simán Itsuyának szólítotok. Mivel nem vagyok annyira öreg. De ha megérkeztünk a küldetésre, akkor adjátok meg a tiszteletet és az előbb felsoroltak közül szólítsatok meg. Bár a samát azt inkább hanyagoljátok nem áll jól nekem.
Ezután a férfi jobb kezével beletúr hajába. Néhány szőke tincse után már a barnákon csúsznak végig ujjai. Tarkójához érve pedig kaparni kezdi a fejét. Nem kell félni nem tetves mindössze csak gondolkozik pár másodpercig.  A fejvakargatást akkor fejezi be, amikor az elmélkedést is. * Ahh* sóhajt egyet.
- Mégis mit lehet tudni egy betörőről? Sötét ruhákban jár, arcát jó esetben eltakarja egy maszkkal, rosszabban egy női neccharisnyával. Bár ami titeket izgat az biztos nem, az öltözködési stílusa. A szemtanúk szerint 175 centiméter körüli, testalkata nem túl vékony. Valamint az elmondások szerint, jó eséllyel lehet arra következtetni, hogy a tolvajunk egy átlagember és nem egy chakra használó személy.
Az információk átadása után feltekint az égre. Mély levegőt vesz, majd tekintetét visszairányítja rátok.
- A nap állása szerint lassan, 11 óra lesz. Mennyetek, haza egyetek és igyatok. Majd délre legyetek a falu bejárata előtt. Több napra elegendő élelemmel és kaja pénzel felvértezve. Mert tőlem ugyan nem kaptok kölcsön. Valamint az általatok szükségesnek vélt felszereléssel. Most pedig oszolj!
 
A falu bejáratától nem messze egy kis téren, az útelágazás mellett, vár rátok a férfi. Könnyedén ki lehet szúrni. Mivel csak ő áll egy helyben a tűző napon. Mindenki más siet a dolgára, elvégre dél van. Lassan felhők kezdik belepni, az eget és néha-néha eltakarják a napot. Szerencsére ezek nem esőfelhők, így nem kell a megázástól tartanotok, egyenlőre. Ahogy egyesével odaszállingóztok láthatjátok nyomait, hogy ő is megtette amit nektek mondott. Rajta is ott csüng a hátizsák, amiben az élelme és egyéb holmijai vannak, akárcsak rajtatok.

// Hasame Yasuhiro: Éjféli fosztogató //
 
Miután korrigáltad, a férfi megnevezését az csak mosolygott és megnyugtatott. Az akadémián tanultak helyesek. Mindössze csak annyin siklottál el, hogy a Jouninok, mint Itsuya is az akadémiai tanáraid fölött állnak, akik csak chunin ranggal rendelkeznek. Valamint a tanulás nem szűnik meg az akadémia elvégzése után. Így jogos a férfi kérése, hogy senseinek szólítsd, mivel nem csak csapatvezetőként, hanem tanárotokként is funkcionál. Hazaérve a gyors étkezés és pakolás után, még fantomképet rajzolni is volt időd. Na, nem mintha, sokat segítene. Elvégre, ha van az embernek egy kis képzelőereje, akkor könnyedén maga előtt láthatja az általad lerajzolt alakot. Amit kicsit átgondolva te is beláttál.  De talán még kaphatsz rá egy jó pontot a senseiednél, az igyekezetért.

A találkozópontra érkezésedkor, már mindenki felsorakozott és csak rád vártak. Te pedig messziről intettél barátaidnak. Ők is visszaintettek neked akárcsak, Itsuya. Utóbbi pont ezért nem is érti, miért köszönsz neki külön miután már tömegesen köszöntél.
- Na, látod pont ezt, mondtam. Ennyire nem kell formálisnak lenned velem a faluban. Sőt ennyire még máshol sem. Elég, ha a tisztelettel beszélsz velem és a magfelelő jelzővel szólítasz meg. De ha neked ez így kényelmesebb, akkor folytathatod így is.
Mondandója befejeztével, elindult előttetek mutatva az irányt. Egyenletes tempóban haladtatok. Az úton nem történik semmi érdekfeszítő. Úgyhogy itt az ideje, hogy megoszd társaiddal következtetéseidet. Nagyjából egy órán keresztül meneteltek, mire elértek a sziget partvidékére. Ott egyenesen a kikötőbe vezetett az utatok. Egy kompra szálltak fel éppen az emberek, egy kisebb sorban állva.
- Gyertek, ezzel megyünk mi is!
Majd beáll a sor végére. Ami szerencsére gyorsan haladt, így nem kellet órákat várnotok az indulásra. Amint odaértek a hajóhídhoz a kalauzok titeket kezdtek igazoltatni.
- Jó napot! Jegyük van, vagy megbízólevelük?
- Szép napot maguknak is! Megbízólevelet tudok mutatni.
Majd benyúlt fölsőjének belső zsebébe és előhalászta az említett papírt. Itt is megmutatta, majd visszavette. Félreállt, majd jobb kezét a komp felé kirakta.
- Csak utánatok.
- Köszönjük sensei!
Jön a válasz Shizukától, miközben elsőként halad el a férfi mellet. Takashi csak a fejt biccenti meg a férfi előtt. Amint te is elmész előtte ő is elindul.
Fönt, a taton elmegy a komp elejére, majd leül egy padra. Hátranyúl övtáskájába és elővesz belőle egy magazint. Szétnyitja az elején, majd olvasni kezdi a benne található cikkeket. Bár nem juthat sokáig Shizuka miatt.
- Sensei bocsánat a zavarásért, de miért nem kellet fizetnünk a felszállásért.
- A kérdésed jogos. Azért mert a falu havonta nagyobb összeget fizet a hajózási társaságnak, hogy minket ninjákat ingyen szállítsanak, ha küldetésen vagyunk. Mivel az ország sok kis szigetből tevődik össze így nem furcsa, ha más szigeteket is meg kell látogatnunk. Ha pedig havonta többször is oda vissza kéne, utazgatni a szigetek közt az drága lenne. Így ezt állja nekünk a falu. Ha az út közben lenne még kérdésed, kérdésetek tegyétek fel nyugodtan. Most pedig szabad foglalkozás a végállomásig, utána itt találkozunk.
Megrázta az olvasmányát, amitől a papír furcsán recsegett. Majd folytatta a félbeszakított olvasást.

// A következő poszt jöhet ide: Határszigetek //

//Jiraiya és a csipet csapat //

Hosszú idő után újra meg kell jelennem a Mizukage palotájában. Ugyanis nem is olyan régen elhagytam a falut és részt vettem a Villámok Országának ostromában. Az a küldetés nem éppen úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de a lényeg, hogy túléltem. Most pedig hazatértem és be kell jelentkeznem a falu vezetőjénél. Reggel izgatottan pakoltam össze a felszerelésem, majd amikor elkészültem, el is indultam. Út közben számos biztató szót kaptam, néhányan még a vállam is megveregették. Ez jó érzéssel töltött el, de ha felemlegették a harcokat, akkor sajnos mindig bevillant az áldozataim arca. Nem igazán érzem magam hősnek, hisz akiket megöltem, lehet hogy a barátaim is lehettek volna. 
Amikor megérkezek az épület elé megtorpanok egy kicsit. Sóhajtok egy nagyot, majd óvatosan belépek a palotába. A folyosón most is elég nagy a nyüzsgés: néhány akadémiai tanuló rohangál, irodisták sietnek egyik ajtótól a másikig különböző iratokkal, illetve még egy genin csapatba is belefutok. 
A Mizukage irodája előtt újra megtorpanok. Pár pillanatig csak állok ott és próbálom összeszedni magam. Végül felfigyelek egy idősebb kunoichira aki mosolyogva bólint egyet. Vissza biccentek, majd egy nagy sóhajt követően kopogtatok. Ezután már nem várom meg a választ, belépek az ajtón, lesütöm a szemem, majd köszönök.
- Jó reggelt, Mizukage sama! - szólalok meg kissé bánatos hangon. - Hívatott, így hát jöttem, ahogy tudtam. Tottori Shinko szolgálatra jelentkezik!
Ekkor továbbra is lesütött szemmel állok meg az irodában. Amíg nem kapok rá engedélyt, addig nem nézek fel, így hát várom a további instrukciókat.

//Jiraiya és a csipet csapat//

Csendben várakozok, de szerencsére a Mizukage nem húzza az időt. Azonnal felvázolja a helyzetet, amit pár pillanat alatt fel is dolgozok magamban. Amikor a kunoichi elhallgat, sóhajtok egyet, hogy rendezzem a gondolataimat.
- Nagyon is tisztában vagyok a szabályokkal! - szólalok meg kissé rekedtesen. - Az életem természetesen Kirigakure érdekeit szolgálja, éppen ezért, ha a helyzet úgy kívánja, feláldozom a társaim életét, vagy akár a sajátomat is. Azt nem tudom, hogy a lelkiismeretemmel hogyan fogok megküzdeni, de  elhiheti Mei sama, megteszek mindent, ami tőlem telhető.
Ekkor újra felrémlik előttem a halottak arca: azoké akiket én öltem meg és azoké, akik a közelemben haltak meg. Sajnos számos életet láttam kihunyni, de most nem hagyom, hogy átadjam magam a sötétségnek. Helyette egy vigyort erőltetek az arcomra, majd újra megszólalok:
- Isteni személyem most kikkel fog társulni? Illetve mi lesz a feladat, amit egy ilyen szupersztárnak kell megoldani?

/ Jiraiya és a Cukorkacsapat // 

Shota-san szavai kérdéseket és gondolatokat plántál elmémbe. Vajon kire emlékeztetem? Szóra nyitnám a számat, hogy kérdések hadát zúdítsam a férfira, de egyetlen pillanat alatt magamba fojtom a szavakat. Nem. Akármennyire is kíváncsi vagyok, hogy mit tud és miről beszélhetne, nem tehetem fel azokat a kérdéseket. Igaza van abban, hogy nem tartozik felém magyarázattal, még egy fél mondatnyival sem. Azonban megjegyzem magamban, hogy Shota-san egy nyom. Valahová vezethetne, csak azt nem tudom, hogy pontosan hová is. ha végig gondolom azt, amit mondott, hogy a tanítványa meghalt, mert megbízott benne, az csakis árulással lenne magyarázható. Shota-san azonban köztiszteletben álló orvos, ha bűnös lenne bármilyen gyilkosságban vagy árulásban, amely egy másik ködrejteki ninja halálát okozta, biztosan nem mászkálhatna szabadon. A magyarázatával tehát valami nem stimmel. Jó doktor, eljön még az idő, amikor örömmel válaszolnál minden kérdésemre. nem tudom még, hogy mikor és azt sem, hogy miképpen kerítünk majd rá sort, de nem feledlek. 
- Köszönök mindent Shota-san. Nem fogok csalódást okozni, sem önnek, sem a falunak. 
 Ez persze a minimum, amit ténylegesen meg kell tennem a faluért és a jó doktorért. Nem okozhatok csalódást és jó benyomást kell tennem. Nekem is vannak titkaim és nem is adom ki a lapjaimat egykönnyen. Összesítsük mindazon sejthető információkat, amelyeket Shota titkolhat. Édesapám nevének hallatán, eléggé elhalkult korábban, viselkedésemet összefüggésbe hozta az egyik tanítványával, akiről jelenleg semmit sem tudok. Mivel semmilyen információm sincs arról a tanítványáról kapcsolatban, ezért ostoba lennék kérdést feltenni ezzel kapcsolatban, hiszen lazán hazudhatna. Márpedig Jounin, tehát a titkait, ha nincs semmilyen módszerem arra, hogy elmesélje, akkor nem fogja elregélni azt, amire kíváncsi vagyok. Mindezekből az következik, hogy háttér információkra lesz szükségem. Igen, ez a megoldás. Nyomozásomat apám után kicsiben kell kezdenem. Nos a kívánt információkat olyan személyektől tudom összeszedni, akik valamilyen kapcsolatban álltak vele. Na és persze hajlandóak is kiadni azokat, anélkül, hogy ezért szívességeket, kenőpénzt, ígéreteket és mindenféle kétes kimenetelű dolgokat kellene ígérnem. Shotától való búcsúm után hazamentem és miután közöltem anyámmal a jó hírt, hogy csapat alakítás és feltehetően küldetések tömkelege miatt holnap délben meg kell jelennem a Mizukagénál, felmentem a szobámba. Listát írtam, hogy kiket is kell majd felkeresnem, kiket érdemes kérdeznem apámról. A lista igen hosszú lett, konkrét nevek még nem voltak rajta egyet, illetve kettőt kivéve. Az első helyen anyám volt. Tőle megtudhatok olyan információkat, amely elvezethetnek a további delikvensekhez. Na és persze fönn volt a listán még Shota is, kinek nevét bekarikáztam. Továbbá az se lenne egy utolsó dolog, ha sikerülne bejutni az archívumba. A kiképzett és állományban tartott shinobikról készült jegyzékek komoly információkat őrizhetnek. Viszont hozzájuk jutni már kockázatos és nehéz. Persze apám megszökött, egy vadász ninját sem lenne rossz ötlet találni, aki hajlandó belső információkat kiadni. De hol talál ilyeneket az ember? Egyelőre semmilyen ötletem sem volt, hogy merre induljak és hogyan kezdjem, így eldöntöttem magamban, hogy a csapatommal való közös munka során, minden bizonnyal sikerül majd adatokra is szert tennem. Türelem Shinroku! Ez az egész nyomozás, amelybe belekezdeni készülsz, olyan mint az elemi chakra. A kapkodás a halált jelenti. Holnap elmész szépen a Mizukagéhoz és felveszed a küldetést. Azután lesz, ami lesz. 

Másnap korán keltem és előre összepakoltam néhány dolgot a hátizsákomba. Bekerült az elsősegélycsomag, hat darab energiatabletta, a szerszámszettem, öt darab füstbombát a rendelkezésemre álló teljes készletet is beraktam. Két shurikentartómat is feltöltöttem, az egyikbe öt shurikent a másikba tíz senbont tettem. Persze, amikor elindultam a Mizukage palotájába, egyetlen felszerelésem sem volt nálam, csak fekete kezeslábasomat és az övként viselt fejpántomat vettem magamhoz. Úgy gondoltam, hogy nagyfokú illetlenség lenne a Mizukagéhoz fegyverzetben érkezni. Ha kiderül, hogy mikor indulunk, annyi időt úgyis kérek, amíg elmegyek a felszerelésemért. 
 A palotába betérve rosszallóan megcsóváltam  fejemet. Semmi esetre se lettem volna Mizukage. Valahogy idegennek és élettelennek találtam a palotát, még úgyis, hogy mindenfelé irodisták rohangáltak. Csendben, némán haladtam a folyosón, ha köszönt valaki hát köszöntem, ha kérdezte valaki, hát elmondtam neki, hogy mi járatban vagyok a palotában. Végül megpillantom a Mizukage ajtaját, ahová délben kell odaérnem. Mivel Shotát még sehol sem láttam toporzékolni, így úgy gondoltam, hogy még korábban is érkeztem. Nos, igen, inkább én várjak, semmint a Mizukage várjon én rám. A folyosó másik végében egy kék hajú és kék ruhába öltözött lányt pillantok meg. Elsőre és másodszorra is ismeretlennek tűnik, így különösebben nem reagálok közeledtére, csak akkor szólalok meg, amikor mozgásából és az ajtó felé irányuló tekintetéből egyértelművé válik számomra, hogy Ő is a Mizukagéhoz hivatalos. Röviden üdvözlöm és semmit sem kérdezek tőle. Elvégre nem tudhatom, hogy milyen ügyben érkezett. Lehet a csapat tagja is, de az is lehet, hogy teljesen más okból érkezik. 
- Üdvözöllek. 
 Teljesen normálisan, érthetően beszélek hozzá. Mivel én nem akarok tőle semmit, így különösebben nem erőltetem a beszélgetést. Köszönni meg szokás, különösen, ha egy helyre akarunk menni.

Végeláthatatlannak tűnő pillanatok gördültek, valahol az idő síkján, hogy idegeinket húzva, végül egyikünk kopogásra adja a fejét. Mint kiderült a kék hajú csajszi, ugyanazért volt jelen a Mizukage palotájában, mint amiért én. na jó előrefutottam, mert ez csak azután derült ki, hogy beléptünk az irodába. Szóval kopogtatás után sikerült végül bejutnunk, pontosabban bebocsátást nyernünk. belépés után, meghajoltam, majd köszöntem. 
- Üdvözletem , Mizukage-sama!
 Röviden, velősen a szóval takarékoskodva. Mivel ebben az időben volt megbeszélve a találkozó és egy fiatal nőt és Shotát már itt találtam, valamint egy fiút is, akit egyáltalán nem ismertem fel, én magam nem kezdtem bele semmilyen mondókába, hogy miért vagyok itt és ki is vagyok. Elvégre ez maga a Mizukage, ha Ő nem ismeri a saját ninjáit, akkor a faluban senki sem ismer senkit. Mondjuk a bent lévők közül én se ismerek szinte senkit. Shotával gyakorlatilag alig egy napja találkoztam. Tiszta hülye vagyok, mi a fenének jöttem egyáltalán ide? Na jó, elhatároztam magamban, hogy szépen csöndben figyelni fogok. Ez itt kérem szépen türelem játék, akár csak az élet maga. Nem kapkodunk, szépen nyugodtan kivárunk. Hiszen ebből a csapatból, akik közül senkit sem ismerek, még valami jó is kisülhet. Különösebb eligazítást még nem kaptunk, ehelyett a Mizukage elkezdett vitatkozni a csapat név választásról, ami szerintem is közröhej tárgya. Cukorkacsapat 2.0, hát ennél hülyébb nevet biztos, hogy nem lehetett volna választani. Nem vagyunk mi szopogatótabletták. Meg hát ... édesek sem.  
- Mi lett a Cukorkacsapat 1.0-val? 
Csúszott ki számon a tiszteletteljes hangnemben megformázott kérdés. Mert, ha mi vagyunk a kettes csapat, ezen a néven, akkor volt már egyes is. Én arra tippelnék, hogy meghaltak. Ilyen hülye névvel, inkább rituális öngyilkosságot hajtottak végre és felvágták az ereiket az előző Geninek. Shota mozgásából és fuldoklásából az derül ki, hogy majd összeröhögi magát, így nevelőcélzattal megpróbálok rálépni a lábfejére, hogy tanuljon már egy kis jó modort. Ez itt még meg is szégyenít azzal, hogy elröhögi magát. Micsoda egy balfácán. Én legalább próbálok magamról jól nevelt és értelmes képet kialakítani. Shota meg elrontja a renomémat. Majd a Mizukage megfenyegeti a Chuunin csajt, hogy megöli, ha nem fogja be a száját. Hatásos nevelési módszer. Öljünk meg mindenkit magunk körül, az tényleg működőképes. Végül ugyanis senki sem lesz körülöttünk, akit fegyelmezni kellene. Meg élő sem, de az másik kérdés. 

Mikor végül belép az ajtón keresztül ... ismétlem,  az AJTÓN keresztül, újdonsült mesterünk, majdnem leszakad az állam a helyéről. Ez izé. Nem mondanám, hogy nem cuki, meg nem imádni valóan édes a bundájával, de nem hiszem, hogy meglehet simogatni. Meg sem szeretném kérdezni, hogy szeretne e egy kis buksisimit, mert valószínűleg halál jár érte. Ilyen macskát akkor sem láttam annak előtte, szóval teljes mértékben belém fagy a szó és csak nézem. Shota kérdésére, hogy én is látom-e ezt az izét, csak apró biccentéssel felelek.  Ennek a valaminek is kiderül a neve, Airo Tenma. Hallottam már ninjuukról, de ilyet még nem pipáltam. Amikor Shota vállamra teszi a kezét és közli, hogy rácsesztem, lesöpröm vállamról a pracliját, majd kifakadok. 
- Ne röhögtessen Shota-san! Tenma-sensei, nagyon menőnek tetszik lenni! Szabad kérdezni a mesterrel kapcsolatban? 
 Mondom és tiszteletlenség helyett, őszinte csodálat érződik a hangomban. Hogyan is ülhetnék csöndben a seggemen vagyis ... állhatnék a lábamon egy helyben, amikor az embernek egy feltételezhetően Ninjuu lesz a mestere. Aki ráadásul át tud menni az ajtón is. Hát ez marha menő, menőbb még Shotánál is. 
- Izé ... akarom mondani, elnézésüket kérem ... de sose láttam Tenma-senseihez foghatót.

Kissé összeszedem magam, majd a Mizukagéra nézek. Úgy tűnik, a kunoichi elégedett a válaszommal, de nem igazán győzöm meg. Ennek ellenére rábólint a dologra, majd felém nyújt két aktát. Először kinyitom az egyiket, majd nagyon gyorsan átfutom. Próbálok a lehető legtöbbet megjegyezni az olvasottakból. Amikor nagyjából átnézem, becsukom és átnézem a másik aktát is. Az utóbbi szól Yukionnáról. Közben meghallgatom Mei samát is, így az információk sokkal jobban rögzülnek.
- Értettem Mei sama! - jegyzem meg, amikor befejezi a Mizukage a mondandóját.
Ezután visszaadom az aktákat, majd az ajtó irányába fordulok. Két újabb shinobi lép be, egy kunoichi és egy orvosnak tűnő alak. Az utóbbi eléggé fura szagot áraszt magából. Nem tudom mit szívhatott, vagy minek érzem a szagát, de nagyon remélem, hogy nem fogunk túl sokáig egy helyen tartózkodni.
- Szóval ők tanították eddig az új társaimat? - nézek Mei samára. - Kettőjük közül ki fogja vezetni az új csapatot? Esetleg valaki teljesen más fog minket vezetni?
Ekkor el kezdem tapogatni a ruhámat, illetve benyúlok a zsebeimbe. Csak egy filctollat találok, dedikálni valót nem...
- Ajh, otthon hagytam a fotókat! - szólalok meg kissé ingerülten, majd Keiko-ra vigyorgok. - Fotóm az nincs, de ha gondolod, szívesen dedikálom valamelyik testrészed!
Ezután meghajolok mindkét sensei irányába, majd a Shota felé nyújtom a kezem.
- A nevem Tottori Shinko, Mizugakure legragyogóbb csillaga!

Majd újra kopogtatnak. A falu vezetője azonnal jelez, hogy bejöhetnek az újabb érkezők. Ekkor újra az ajtó felé fordulok. Betoppannak az újdonsült társaim, majd a mestereikhez lépnek. Biccentek egyet feléjük, majd alaposan megnézem őket magamnak. Elvégre csak jobb személyesen is megítélni őket, mint egy kép alapján. Azt hiszem nem fog különösebb nehézséget okozni, hogy végezzek velük. 
Miután megérkeznek, Mei sama átnéz egy aktát, amiben az új csapatunk neve van. Kissé meglep a Mizukage viselkedése, hiszen még sohasem láttam ilyennek. Velem eddig mindig kedves volt, ezért eléggé eláll a lélegzetem amikor meglátom a hangulatváltozását.
- Hogy mi?! - lepődök meg, amikor meghallom a csapatnevünket. - Cukorkacsapat? Na azt már nem! Isteni személyem nem léphet be ilyen csapatba! Az ki van zárva, hogy egy ilyen gagyi dologban részt vegyek!
Ekkor beugrik hogyan viselkedett az előbb a Mizukage, ezért elhallgatok. Épp jókor, mert hamarosan belép egy beszélő macska. Nem tudom, hogy mi van a levegőben, de azt hiszem kezdek megzakkanni... Viszont hallom, hogy a fura szagú pasas is eléggé hitetlenkedik, így rájövök, nem velem van a gond. 
- Airo Tenma? - kérdezem. - Hallani kellett volna róla?
A genin srác reakciója viszont eléggé meglep. Szinte már körül rajongja a macskát és kérdéseket tesz fel neki. Kissé felmegy bennem a pumpa és pár pillanat múlva ki is engedem fortyogó dühömet.
- Te megvesztél? - kérdezem Shinroku-t. - Azt ne mond már nekem, hogy egy macskát akarsz nekünk vezetőnek! Hülyének fognak minket nézni!
Ezután Mei samára nézek, hátha mosolyog és lassan közli, hogy ez csak vicc volt.

//Nem tudom, hogy mit írjak a fejlécbe.//

Saigo éppen a szobájában ült az ágyán, és az apjától ráhagyott katanát és wakizashi-t tisztogatta. Reggeli rutinjához tartozott, hogy amint megette a reggelit és elmosogatott, megtisztogatta a pengét, majd azután a hüvelyt és a markolatot mindkét fegyveren. Nem szerette volna, ha baja esik bármelyiknek, túl sokat jelentettek neki és az anyjának is. Miközben a katana hüvelyét törölte le, az anyja szólt neki, hogy levelet kapott, amit jobb lenne, ha minél előbb elolvasna.
- Rögtön jövök! - válaszolta a fiú, majd a kardokat egymás mellé helyezve belecsavarta egy vászontakaróba, amit aztán az ágya melletti ládába tett. A szobáját elhagyva rögtön az anyjához sietett, aki egy lepecsételt levelet nyújtott át neki. A pecsétet feltörve, majd az alig egysoros írást elolvasva az forgott a fejében, hogy: 'egy ilyen apró üzenetnek kár ez a sok papír'. Felvitte tehát a levelet a szobájába, ahol fókuszált fény alatt is megnézte, hátha van még valami ráírva, de nem. Csak az a pár szó, hogy: "Gojou Saigo délután 1 órakor jelenjen meg a Mizukage irodájában!" Mivel addig még volt bőven ideje, így be tudta fejezni a szénrajzot, amit tegnap elkezdett.
A szobájában lévő cserepes liliomot használva referenciaként képzelte el, hogy milyen is az, amikor egy pillangó száll rá egy mezei virágra. Amellett, hogy szépen néz ki a falon, Saigo az ujjai és szemei koordinációját, valamint finom-motoros képességei fejlesztése céljából is alkotott, és mivel festeni nem tudott, ezért maradt a rajzolásnál. Ki tudja, talán egy nap még közvetlen hasznát is veheti, hogy ilyen pontosan tud rajzolni. Ebéd előtt természetesen megmosta a kezét, és amint befejezte a curry-s rizs elfogyasztását, azonnal a szobájába ment, hogy a fegyvereit magához vegye. A fegyverövként használt fejpántot kötötte először a derekára, majd ebbe tűzte bele a katanát és a wakizashi-t. A shurikeneket és a kunai-okat egy külön erre kialakított lábra csatolható tárolóban tartotta, eddig sohasem használta őket élesben, habár naponta gyakorolt velük. Most ezt a tartót csatolta fel a jobb combjára, majd ezeket követően jött csak a fehér kendő, és végül az előszobában csavarta maga köré a hosszú, kék köpenyt, és húzta fel a szandálját. Mindig így ment mindenhová, ha munkáról vagy hivatalos dolgokról volt szó, most sem tett másképp.
Az ég most is felhős volt, esőre állt az idő, így a nap nem sütött a földre. A szél nyugodt volt, nem vihar készült, inkább egy csendes eső. Saigo már hozzászokott, hogy ezen a környéken sokat esik az eső, ezért is nőtte be az egész országot a növényzet, olyan volt számára, mint egy természetes üvegház. Ahogy végigment az utcákon, mindenhol ismerős arcok néztek rá, és köszöntötték, ő pedig illedelmesen mindenkinek köszönt, akit ismert. Senki sem állította meg a palota felé igyekezve, így időben odaérhetett kereken egy órára a Mizukage irodája elé.  Az ajtó előtt megállva mindig lelkesedés fogta el, akárhányszor járt erre. Szembefordulva az ajtóval illedelmesen kopogott, majd várt, hogy érkezzen valamiféle válasz a túloldalról. Nem kellett sokat várnia, hiszen szinte azonnal szóltak bentről: - Gyere be! Saigo lassan benyitott az irodába, és illedelmesen köszönt.
- Jó napot! Kaptam egy levelet, hogy jelenjek meg itt egy órakor.

//Rendben, akkor igyekszem tartani a szintet. Az lenne a minimum tőlem.//

Saigo, még mielőtt benyitott, az ajtó túloldaláról is hallotta az emelkedett hangú szóváltást, azért nem mert gyorsabban benyitni. Azt már nem tudta kivenni, hogy miről szólhatott a vita, de ez egyáltalán nem tartozott rá. Ő csak azért jött, hogy új feladatokat kapjon; bármi legyen is az. Eddig mindig pontosan járt el mindenben, akárhányszor rábíztak valamit, még ha azok a dolgok nem is számítottak olyan nagyot. Talán a legfontosabb megbízása eddig a gyógyszerek házhoz szállítása volt a kórházból, úgy két hónapja.
Ahogy belépett a terembe, becsukta maga mögött az ajtót, majd az asztaltól három lépésnyire megállt. A karjait szorosan a teste mellett tartotta, és egy kicsit meg is volt szeppenve, hogy minden tekintet rá szegeződik. Tudta, hogy ez nem mindig egy jó dolog, és most egyáltalán nem volt világos, hogy örülnie kellene ennek vagy sem. Nem is tekintgetett semerre, hanem egy kissé lesütött tekintettel állt az asztal előtt. Azt már megszokta, hogy amikor mások nincsenek a teremben, hogyan kell viselkednie, de az ilyen (egyébként abszolút nem rendkívüli) esetekben igyekezett minél inkább ártatlannak tűnni. Szerencsére most csak egy fiatal lány volt bent a teremben, és nem Ao (aki elég egyértelműen mindig azt figyelte, hogy mikor fog Saigo valami meggondolatlanságot csinálni). A lány valamiért mosollyal köszöntötte a fiatal fiút, és ahogy néhány másodperc alatt megszokta, hogy őt bámulják, meg is tudta állapítani, hogy nincs önelégültség vagy gúny abban a mosolyban, csupán kedvesség; ami még jobban segített Saigonak megnyugodni. A Mizukage észlelhetően nem rajongott az ötletért, hogy a fiú fegyverekkel együtt sétált be, de Saigo el tudta viselni a szúrós tekintetét, ha nem is szokta még meg az ilyesfajta reakciókat. A hirtelen váltás a teljes leképezés és a mosoly között egy picit zavarba hozta a fiút, bár ezt nem adta környezete tudtára semmilyen módon, csak a lábai remegtek meg egy hangyányit.
Amikor Mei-sama megszólalt, nem vett észre semmi fenyegetőt vagy kényelmetlenséget okozó vagy sugalló dolgot a beszédében, és ez még jobban megnyugtatta Saigot, hogy a feje most is a helyén maradhat. Amint kiderült, a fiatal lányt, aki rajtuk kívül a teremben tartózkodott, Keikonak hívták, és Saigo nem is volt rest maga bemutatkozni neki.
- Örvendek, én Gojou Saigo vagyok, Genin, sajnos még csapat nélkül. – A fiú meghajolt a lány fel fordulva, majd feltekintve látta, ahogyan az biccent egyet, még mindig mosolyogva. Visszafordulva Mei-sama felé észrevette, hogy folyamatosan a szemébe néz. Ő a kihívást elfogadva megpróbált minél tovább a szemébe nézni vissza. Arra a pár másodpercre, amíg Keiko kikereste a füzetében a Saigoról szóló részt, a fiú számára csak a zöld szín létezett. Sajnos a lány túl hangosan kiáltott fel ahhoz, hogy ne törje meg Saigo koncentrációját, így ő pislantott először.