Erdőségek

Főleg a déli területeken elterülő, a föld szeszélyes szintvonalváltozásaival szabdalt erdőségek.

//Megpróbálom leírni amire emlékszem.//

A jutsut sikeresen elvégeztem. Láttam, hogy a fa tele volt apró tűkkel. Nagyon örültem mikor sikerült, de nagyon el is fáradtam. Elindultam arra ahol Shiro és a sensei van. Ott felmásztam egy fára és onnan néztem az eseményeket. Ők valószínűleg nem láttak engem, de én őket nagyon is. Sőt minden szót hallok is ami elhagyja a szájukat. Egy szerzetes hagyja el a helyszínt. Nem tudom ki lehetett, de nem tűnt rossz embernek így nem aggódtam. Láttam ahogy a sensei odamegy Shirohoz és arcon rúgja. Nagyon fájhatott. Hallottam, hogy Kazuma mit mond és egyáltalán nem tetszik. Elővettem egy kunait ha a sensei tényleg meg akarná ölni Shirot megpróbáljak segíteni neki.

//Bocsánat a késésért, elfeledkeztem rólatok!//

A sensei föléd magasodott de kérdést a válaszára nem kapott, ahogyan a szemedben különös fény nyújt és lassan megemelte a lábát is, de ezúttal nem járt sikerrel a rúgása, vagyis a talpalása, mely a mellkasodat érte volna. Ugyanis a mellkasod ellőt összeérő kezeiden csattant a férfi talpa, ahogyan sikerült megakasztanod a támadását és abban a pillanatban minden megváltozott.
A sensei leemelte a lábát a kezeidről, emlyek sajogtak, ezzel is jelezve, hogy ha bekaptad volna azt a támadást, most levegőért kiabálnál és néhány bordád is bánta volna. De a jounin valamiért megállt. És mélyen rád nézett, ahogyan halványan elmosolyodott és újra megszólalt.
- Még most is tartod magad ahhoz, hogy nem akarod megölni az ellenfeleidet, hogy most nem akarsz megölni engem sem, annak ellenére, amit műveltem? -kérdezte tőled, ahogyan a kezét a szíve fölé rakta és az arcára kiülő halvány, de magabiztosságot sugalló mosoly mögött, az utolsó választ várja tőled.

//Semmi gond //

Láttam, ahogy a sensei közelebb mg Shirohoz és felemeli a lábát. Shiro két kezét kitartva megpróbált védekezni. A férfi lába nagyot csattant Shiro kezén, de szerencsére a lánynak egy kis fájdalmon kívül nem lett különösebb baja. A fákon ugrálva próbáltam közelebb jutni. Már azon a fán voltam ami alatt Shiroék is voltak. A sensei biztos észre vett már, de Shiro most mással van elfoglalva. Hallottam milyen kérdést tesz fel a sensei. Szegény Shiro azért van büntetve mert nem tud ölni. Szomorú és szánalmas egyben. nem értem minek lett shinobi ha nem akar, nem tud embert ölni. Hiszen ez a shinobik kötelessége. Prsze én is csak akkor ölök ha muszáj. Nem tudtam, hogy szóljak-e oda nekik vagy mradjak a fán míg a sensei nem szólít. Nem tudtam mit tegyek. Ebben az esetben nm segíthetek neki hiába vagyok a csapattársa. Most magára van utalva és remélem, hogy nem ad rossz választ. Persze nem könnyű egy ember életét elvenni. Nagy akaraterő kell hozzá, de a társainkat talán csak akkor tudjuk megmenteni ha megöljük azt aki őket akarja megölni. Nincs más mód rá. Remélem Shiro is megérti ezeket, mert ha nem akkor nem sokáig lesz a csapatunkban. Nem ismerem igazán, de nem akarom rögtön elveszíteni a csapattársam. Bár Takashi is elment tőlünk pedig tudmom ha jobban megismertük volna egymást talán egy nagyon jó csapat is lehettünk volna. Gondolataim annyira elkalandoztak a valóságtól, hogy csak most ébredek rá hol, is vagyok valójában. Remélem Shiro jól dönt.

A jounin a szavaid hallatán megállt és néhány másodpercig nézett, ahogyan az arcára nem az öröm, hanem a bánat és a nem törődöttség ült ki. Lassan megfordult, ahogyan egy szó nélkül elindult, egyre távolodott tőled minden lépéssel, ahogyan nem értettél semmit, de csakhamar megértetted. A szavaiból egyértelműen sugárzott, hogy mi volt ennek a tesztnek a lényege.
- Nem ezt akartad mondani igaz?- kérdezte vissza, ahogyan néhány lépés után megállt, de még mindig nem nézett rád vissza- Egy shinobi hite a saját magába vett bizalma, mindig magabiztos és megtörhetetlen, egy shinobi életútja jelenti neki a mindenét. Egy shinobi felállítja a világhoz fűződő viszonyát, tiszta elképzelése van arról, hogy mi a helyes és mi nem! És arról, mi a halál és az élet közötti különbség és erről az útról, le nem tér. - nézett rád vissza- Ezekhez hasonló szavakkal fogalmazta meg a Ninjutsu alapítója, mi is a Shinobi életútja. És te most megbuktál ezen az úton! – fordult el tőled, mintha látni sem akarna és csalódott volna benned. - A tanítvány örökli a mesterre életútját és tanításait, de nem minden esetben, hiszen minden ember más. Máshogy állunk az élethez, ahogyan a világ is állandóan váltózik. Néha a tanítvány teljesen más utat választ, és a sensei dolga nem az, hogy letérítse őt arról az útról, hanem hogy támogassa és segítse őt. Hogy elfogadják egymást.- hajtotta le a fejét. - És te megbuktál a saját hitedben! - közölte veled. - A fájdalom és a szenvedés mutattja meg az ember igazi arcát, azok akik nem bíznak magukban, akik a fájdalom és a szenvedés helyett a biztos kényelmet, vagy a halált választját, azok akik a mások kedvéért feladják az elveiket, megtagadják a saját útjukat... azok az emberek valóban nem valók shinobiknak!- kiáltott rád ahogyan odasétált hozzád és letérdelt melléd- De mind a mestered, köteleségem, hogy segítselek! -nyújtotta oda a kezét, hogy felsegítsen.

Az egész olyan érdekes volt. Halottam Shiro szavait és rögtön tudtam, hogy ezt csak kényszerből mondta. nem lepődtem meg lehet, hogy én is ezt tettem volna az ő helyében. Viszont a sensei szavai annyira megleptek, hogy leestem a fáról. Csak azt éreztem, hogy földet érek. Hirtelen annyi minden kavargott a fejemben, hogy a külvilág teljesen kikapcsolt. Hirtelen végigfutott az agyamon, hogy mit is akarok kezdeni az életemmel. Persze ninja vagyok ez már valami, de mi a célom? Jó erős akarok lenne, hogy megvédjem azokat akiket szeretek és, hogy segítsek az embereken. Ha ezt nem tudom megcsinálni akkor mi értelme van ennek az egésznek. Nem vagyok elég erős, hogy ilyen dolgokat vigyek véghez hiszen még magamat sem tudom megvédeni. Ekkor eszembe jutott, az előzőnap este. Ekkor újra a valóságba voltam. Éreztem, hogy a hátam fáj ami a leesés következménye. Nem tudom miért, de nem mozdultam. Lehet, hogy a fájdalomtól, de lehet, hogy a kimerültségtől. Elfordítottam jobbra a fejemet láttam, hogy a kunait még mindig a kezembe szorongatom. Láttam a senseit és Shirot is. Így feküdtem a fűben és vártam hátha történik valami.

/Sry, hogy ilyen kevés, de nem tudtam most többet.//

Kazuma sensei mosolygott egyet a kijelentéseden, na meg azon, ahogyan Saruwatari leesett a fáról. De lényegében ezzel véget is ért az edzés,. A genin fiú erősebb lett, míg Shiro talán még ennél is többet tanult és ezáltal erősödött, bár azért a kis hölgy kicsit több sérülést is szenvedett és mivel Kazuma nem éppen egy gyógyító shinobi, a kék-zöld foltok sajnos az egész küldetés visszamaradt részén kísérni fogják.
De a nap eltelt, visszatértetek a szállásotokra, ahogyan a nehéz nap után vígan aludhattátok ki magatokat és a reggeli maradék csicsergésére érkezve a másnap vett át az események helyszínét. Ez volt a második nap, azon éjszakai támadás óta, és bár Kagome lába már jobban volt, a duzzanat is leapadt, nem volt olyan állapotban, hogy továbbinduljatok.
Reggel volt, éppen regelíztetek a fogadó haljában, ahogyan a sensei-t még halásból sem láttátok ezen a napon. De a reggeli végeztével csak megjelent, méghozzá egy hírrel.
- Üzentem Konoha-ba, hogy késünk egy kicsit. Ha semmi váratlan dolog nem történik, holnap el i indulhatunk...- közölte veletek, ahogyan az ajtó kinyílt, a csengő megszólalt. És egy fiatal fiú lépett be rajta. Fehér köpenyt viselt, ahogyan rövid fekete haja és a kiállása furcsa és mégis magabiztos volt. Szinte észrevenni sem volt nehéz, hogy egy kard lógott az oldalán és bágyadt arccal ült le az egyik székre, ahogyan a szálóda recepció-sa azonnal a segítségére sietett. És a kis társalgásukból kiderült, hogy egy napot marad itt, egy kisebb szobával beéri és nem akarja, hogy tudják, hogy itt van.

KATT IDE AZ ÚJ KARAKTER KINÉZETÉHEZ

//Kösz az együttérzést XD//
Nemsokára észhez tértem és rájöttem, hogy hol is vagyok. Hirtelen elég erős fájdalmat éreztem ami nem is csoda ha egy ilyen magas fáról esik le az ember. Gyorsan felálltam és leporoltam magamat. Ahogy elnéztem a nap már lemenőben volt. Visszatértünk a szállásra. Nehéz és fárasztó nap volt mögöttünk. Míg én csak kimerülten addig Shiro kék és zöld foltokkal tért vissza a szállásra. Másnap reggel újra feltöltődve chakrával egy kiadó reggelire indultunk a csapattal. Bár nem is igaz mivel csak Shiro Kagome és én voltunk lent. Kagome lába már jobban volt. A sensei is nemsokára megérkezett. Elmondta nekünk amit úgy gondolt, hogy tudnunk kell. Ezek után egy ismeretlen férfi lépett be a szállóba. Igazából csak a kard miatt kezdtem rá figyelni. Eleinte úgy gondoltam, hogy csak egy fáradt utazó aki megakar itt pihenni. viszont kicsit gyanúsnak tűnt, hogy azt mondta, hogy nem akarja, hogy tudják, hogy itt van. Eléggé idegessé tett a dolog. remélem nem fog ebből a dologból semmi rossz kisülni.

A fiú egy pillanatra rátok nézett és Shiro tekintette összetalálkozott vele. Éppen akkor, mikor A kis belső szellem megviccelte őt és intett egyet a fiúnak. Így hát nemcsoda, hogy Shiro tiszta vörös arccal rántotta el a fejét, bár még így is látta, hogy a fiú arcán egy halvány kis mosoly születik meg. De rajta kívül a két fiú, pontosabban egy fiú és egy férfi többet is észrevett.
Még Saruwatari is észrevette, hogy a fiú arcán semmi különleges sincsen, szinte minden egyes szóra úgy reagál, mind egy normális, ilyen korú fiú, azonban abban az egy pillanatban, mikor rátok nézett, a tekintette a mosolya ellenére is olyan volt, mind aki teljesen máshol jár és teljesen máshogy viszonyul azon gesztusokhoz, mind ti. És ha már a kornál tartunk, alig lehetett tőletek idősebb két évvel.
De Shiro hirtelenjében felpattant az asztaltól és lehajtott vörös fejjel indult meg felfelé, el a fiú asztala ellőt, aki csak a tekintetével figyelte őt, ahogyan a kezeit összefonta a mellkasa ellőt. Shiro eltűnt a három férfi elől, bár Saruwatari-nak fogalma sem lehetett hogy miért, de Kazuma sensei pontosan tudta, hogy miért.
- Öröm látni Kumogakure-i shinobikat, még ha ilyen távol is kerültek a falujuktól. - nézett rátok hirtelen a fiú, ahogyan a szavait egyértelműen nektek címezte- Remélem nem okoz gondot a jelenlétem és nem veszélyezteti az önök küldetését...- nézett rátok, ahogyan Kazumi sensei válaszolt először.
- Amennyiben a gondjaink nem keresztezik egymást, addig nem.- közölte a fiúval mosolyogva a jounin.
- Ennek örülők! - válaszolta a fiú is mosolyogva

Ott ültem és nem tudtam, hogy mi történik körülöttem. Shiro odaintett a fiúnak mire elvörösödött és lehajtott fejjel elindult a szobájába. Próbáltam visszatartani a nevetést nehogy megbántsam őt. Az ismeretlen fiún látszott, hogy valahol teljesen máshol jár. Nem érdekli amit az emberek mondanak és nem figyel semmire. Fura volt mikor megszólított minket. Már csak azért is biztos voltam abban mert a fogadóban nem volt más shinobi. Nem értettem, hogy mi lehet ez az egész. Vajon honnan ismerik egymást? Egyáltalán ki ez az ember? Ezekre a kérdésekre csak Kazuma sensei és az a fiú tudna választ adni. Ahogy elgondolkoztam azon amit mondtak arra gondoltam, hogy lehet, hogy valami régebbi konfliktus lehet kettőjük között, de ebben nem voltam biztos. Nem tudom miért, de nem kérdeztem rá hanem csak néztem előre. Előttem egy fehér fal volt. Nem volt benne semmi érdekes, de valahogy a bámulásától sikerült elfelejtenem az a rengeteg kérdést ami a fejemben volt. Nem volt kedvem megszólalni. Bár a falat bámulni sem volt túl izgalmas mégsem tudtam elfordítani a fejemet. Olyan volt mintha látnék valamit a falon ami nagyon izgalmas, de ez nem igaz. Végül sikerült erőt vennem magamon és elfordítottam a fejemet Kazuma sensei felé néztem.
-Sensei ki ez az ember és honnan ismeri?- Csak ennyit sikerült kinyögnöm magamból. Már valahogy ez is megerőltető volt számomra és nem is értem, hogy miért.

//Bocsánat, hogy ilyen sokáig tartott, de mostanra találtam ki, hogy mi is legyen a visszamaradt történet! //

A ki csapat kettévált, ahogyan különböző események zajlódnak le. Saruwatari valami furcsát látott a új fiúban, ahogyan a Kazuma szavai után elmosolyodott, majd elindult a kijárat felé. Azonban néhány lépés után a csapos kiáltott oda neki, hiszen ő nem értette, hogy hova is indul az új vendég!
- Maga meg hova megy? -kérdezte a tulaj, hiszen a fiú még nem fizetett és úgy látszott elsőre, hogy örökre itt akarja hagyni a házat, de a fiú szavai megnyugtatták a csapost.
- Nyugodjon meg! Csak sétálok egyet! Ha addig felvinné a táskámat a szobámba akkor nagyon hálás lennék! - mosolygott barátságosan a férfira, ahogyan elhagyta az épületet és te feltetted a kérdésedet a jounin mesterednek.
- Sehonnét! - válaszolta neked, ahogyan összefonta a mellkasa ellőt a kezeit és jól láthatóan gondolkozott valamin -De az a páncél és a ruházat is ismerős nekem. - Nézett rád – Az északi klánok hordanak ilyen ruhákat! - nézett vissza az ajtóra ~De mit keres ilyen messze...~ kérdezte saját magától is.

Eközben pedig Shiro saját ki gyermekded és aranyos önéletét élte. A fiú nagy hatással volt rá, olyannyira, hogy amikor kiült az ablakba és elkezdett magával beszélgetni, észre sem vette, hogy nem egyedül van és szó szerint majdnem kiesett az ablakból (ez miatt nem történt meg a végjáték, hogy a földre huppansz és ott játszadozol), mikor valaki megérintette a válladat. Na és ki lehetett? Nagyon nehéz kitalálni? Kagome volt az, aki eddig csendes aludt, de te feléberesztetted. De azhelyet, hogy leszidott volna, mosolyogva melléd állt az ablakban.
- Csak nem a csapattársad az, aki ennyire elvette az eszed? -kérdezte tőled nevetve.-

Nem teljesen erre a válaszra számítottam. Azt gondoltam, hogy valami hosszú és izgalmas történetet kapok, de nem így történt. Ettől függetlenül megvoltam elégedve. Kérdések milliói eltűntek belőlem. Már nem éreztem kényszert, hogy a falat bámuljam mégsem vettem le a szememet. Ekkor hirtelen eszembe jutott Shiro és, hogy mennyire zavarban volt. Lehet, hogy nem ártana megnézni, hogy mi van vele. -Sensei megnézem, hogy Shiroval mi van majd nemsokára jövök vissza. Felálok az asztaltól és elindultam felfele. Tudtam, hogy Shiro mitől jött annyira zavarba és miért vonult el. gondoltam, hogy megpróbálom egy kicsit felvidítani. Mikor felértem elfordultam a megfelelő irányba és már az ajtónál is találtam magam. Nem tudtam, hogy kopogjak hiszen Shiro mégis csak a magányt kereste a szobába másrészt viszont Kagome is ott van vele szóval a magányról ennyit. Végül úgy döntöttem, hogy benyitok. Ekkor a meglepődött Shirot láttam aki épp kiesni készül az ablakon. Mivel Shiro messze volt ezért a Shushin no jutsut használtam amivel mellette termettem és a ruhájánál fogva megakadályoztam a zuhanást. -Szökik valahova kisasszony. Mondtam és utána rögtön nevetni kezdtem miközben letettem. Láttam, hogy Kagome is ébren van. Örültem és reméltem, hogy ez a nap zökkenő mentesen fog alakulni. Reménykedtem benne, hogy mihamarabb tovább tudunk majd indulni hiszen már egy jó ideje itt rostoklunk és a küldetést be kell fejezni. Remélem, hogy hamarosan láthatom a Chunin vizsgáról visszatérő Takashit. Érdekel, hogy emlékszik- e arra, hogy bosszút akar állni amiért ráuszítottam Kagome-sant. Remélem nem. Mikor láttam, hogy Shiro teljesen biztonságban van nagyot mosolyogtam és arrébb álltam. --Máskor legyél kicsit óvatosabb. Nem lenne jó ha eltörnéd magadat és még néhány napot. Vagy azt tervezed, hogy akkor hátha ráveszel, hogy cipeljelek. HAHAHA- Nevettem a saját hülyeségemen, de jól esett és remélem, hogy Shiro is vevő a humoromra. Állandóan olyab bánatos szegény és mosolyogni sem láttam nagyon mióta együtt vagyunk.

Kagome csak elmosolyodott Shiro válaszán, hiszen pontosan tudta, hogy mit is mond neki a lány. Helyeslően bólintott, ahogyan az ajtóban egy újabb alak jelent meg és lépett be a szobába. Bár oda sem kelett figyelnetek, a jelenlétét már annyira megszoktátok, hogy egyből tudtátok hogy az. Kagome azonban nem éppen volt olyan mind ti. Ő meglepődve szolt a férfihoz, bár a hangjában érezhetően boldog volt.
- Ohhh... Kazuma sensei!- virult fel az arca- Örömmel látom, hogy meglátogatott! -közölte mosolyogva a jounin-nal, ahogyan az csak lágyan sóhajtott egyet,
- Nem azért jöttem! - nézett a két geninre- Hanem, hogy tisztázzunk valamit! -szolt hozzájuk- Szeretném ha nem hagynátok el ezt a szobát! Túl sok esett történt ami zavaró, ezért a legjobb lenne, hogyha Kagome-san melett maradnátok és vigyáznátok rá. - adta parancsba, hogy Saruwatari sejthette, hogy mi zavarja ennyire őt. Kazuma pedig ahogyan kilépett bezárta az ajtót is, így pedig arra nem nagyon tudtok menni.

Shiro annyira nem volt vevő a vicceimre, de ez most nem zavart. Mondott valamit ami szinte biztos valami rejtett értelemmel bírt, de nem értette és igazat megvallva biztos, hogy valami női dolog lehetett így nem is érdekelt. Ezután Kazuma sensei lépett be az ajtón. Látszott rajta, hogy valami nyugtalanítja és azt kérte tőlünk, hogy nem hagyjuk el a szobát. Úgy sejtem, hogy a fiú miatt nyugtalan, de vajon miért. Nem tudom, hogy ki ő és, hogy honnan jött, de ha Kazuma senseit ennyire nyugtalanítja akkor az csak rosszat jelenthet. Odamentem az ablakhoz és becsuktam. Leültem az egyik ágy szélére és nem szóltam semmit. Én is kzdetm egyre nyugtalanabb lenni. Nem tudom, hogy mi lesz itt, de nekem nem tetszik. Nem nagyon akarok még egy támadást mert akkor lehet, hogy komolyabban megsérülünk és még hosszabbra nyúlik ez a küldetés. Viszont ha támadás történne akkor kipróbálhatnám az új jutsumat. Ránéztem Shirora és Kagoméra és láttam rajtuk, hogy nem annyira értik, hogy miért kérte ezt Kazuma sensei.

Lassan leszállt az éj és ti egész végig a szobában voltatok. Kazuma sensei nem is mutatta magát, csak egyszer, mikor hozott nektek vacsorát. De ezen kívül semmi más. Odakint néma csend honolt, ahogyan már az alvásra gondoltatok, hiszen a sensei szavaiból egyértelműen kiderült már, hogy holnap fogtok tovább indulni. De ez az éjszaka még hosszú lesz.
Váratlanul hatalmas dörömbölés hallatszott, majd egy újabb. A szomszédos szobákból érzett, ahogyan egyre közelebb került hozzátok. Majd hírtelen kettő hatalmasat csapott valaki az ajtóra. Majd újra, ahogyan megpróbáltál kinyítani az ajtót, de hála a sensei-nek zárva volt. Újabb dörömbölés, ahogyan kintről tisztán hallottátok, hogy két férfi valamin tanácskozik, majd pedig váratlanul az ajtó egyszerűen beszaladt, ahogyan egy hatalmas férfi lépett be rajta, aki pusztán a kinézetével meghökkentő volt.
Jó két és fél méteres volt, ahogyan a kész hegy hosszú, fonott szakállt és kopasz fejebubját látva már nem is volt meghökkentő, hogy teljes, eddig ismeretlen vértezetett viselt. A másik azonban egy veletek egyidős, lány volt, aki láthatólag nyugodtan kívülről nézte az eseményeket. Hosszú vörös haja és hasonló vértezettet furcsa látványt nyújtott! nagydarab megszólalt, reked és dörmögő hangja nem lány szívéről volt híres.
- Nincs itt?! A pi*ába! Ha kezem közé kapom azt a mitugrászt kitekerem a nyakát! -lépett ki lehajtott fejel a szobából.

Az idő nagyon lassan múlt. Ott ültünk hárman abban a kis szobában és szinte egymáshoz sem szóltunk. A sensei is csak egyszer volt bent mikor vacsorát hozott nekünk. Egyikünk sem tudta igazán, hogy most mi van, hogy miért kell itt bezárva maradnunk. Ekkor hirtelen dörömböléseket hallottunk az ajtón. Olyan volt mintha be akarnák törni. Én rögtön a kardomért nyúltam és az ajtó fele szegeztem. Mikor az ajtót betörték két ember jött be. Az egyik egy hihetetlen magas férfi a másik egy velünk egyidős lány lehetett.
-Hé maguk mit akarnak? Hogy képzelik, hogy csak úgy berontanak ide?- A férfi beszédéből azt vettem ki, hogy keresnek valakit. Az a rossz előérzetem volt, hogy azt a srácot keresik akivel ma találkoztunk. Remélem, hogy normálisan válaszolnak és, hogy nem támadnak meg, de ha mégis az történne én készen állok csak az a kérdés, hogy Shiro is készen áll.

Saruwatari megszólalásán a férfi megfordult és a fiúra nézett. Arca vörös volt, ahogyan közelebb lépett hozzátok. Felhúzta az orrát, ahogyan összeropogtatta az ökleit, amolyan figyelmeztetésképpen, vagy éppen elrettentés képpen, ahogyan nem csak tettben, hanem szavakkal is kifejezte a szavait hozzátok, vagyis inkább a fiú felé tette ezt.
- Szóltál pöttömke? -kérdezte tőled, ahogyan föléd tornyosult, de azt hiszem ez nem nagyon fog megrémíteni a tegnapi, vagyis az előtti férfi után.
- Hagyd békén! -közölte vele rideg hangon a lány, ahogyan oldalra fordult- Nem azért jöttünk, hogy pisiseket fenekelj el! - lépett odébb és ezzel eltűnt a szemetek elől, ahogyan a nagydarab morgott valamit, majd ő is folytatta az útját. Kilépett a a szobából, ahogyan másodpercek múlva hasonló, bár az ajtónak kellemesebb módon, megtörtént őra az esett, de akkor valami megváltozott.
Hírtelen a nagydarab férfi felkiáltott, ahogyan hatalmas ordítás közepette hatalmas puffanást lehetett hallani. Talán a shinobi létetek miatt, de biztosan kiszaladtok a folyósora, hogy megnézzétek a helyzetet. De amint kiléptettek az ajtón a vörös hajú lány csúszott el melleteket. Immáron nem csak az arca, hanem a feje is véres volt, ahogyan jobban szemügyre vettétek őt, tisztán látszott, hogy egy karral kevesebb van már neki. A folyosó túl felén, pedig a reggel megismert, páncélos fiú lépett át a nagydarab földön fekvő testén. De hirtelenjében a szakállas utánanyúlt, ahogyan az erejéből telet neki, és megszorította a lábát.
- Nem mész sehova, te féreg! - nyöszörögte neki, ahogyan a nevét még dinig nem tudtuk az új hősnek, nameg nagydarabnak, de neki nem is kellet tudni. Abban a pillanatban, hogy kimondta ezeket a szavakat, ő is kevesebb lett egy kézell.
- Ti shinobik vagytok, segítsetek nekünk!- kiáltott rátok a lány, ahogyan teljesen megvolt riadva, az előbbi mogorvasága és magabiztossága már sehol nem vagytok- Ő egy...
- Ugyan, ne jártasd annyira a szád! -állt meg ellőttetek, ahogyan rátok mosolygott barátságosan- Ne aggódjatok! Hamarosan mindennek vége...