Erdőségek

Erisa sikerrel alkalmazta a szél technikáját a füstben, azonban pár pillanattal később köd szállt a területre.
 - Ez a Rejtett Köd Stílusa... Maradjatok zárt alakzatban és figyeljetek! Mi megyünk a behatoló után – mondta a Kumoi Ninják vezetője, majd lassan megindultak előre.
~Tehát egy Víz Szövetségének egy tagjával állunk szemben? Hát ez esetben már valóban úgy érzem, hogy benne vagyok a háborúban. Eddig csak úgy tekintettem erre az egészre, mintha csak egy álom lenne. Készültem egy darabig, de még sem éreztem a háború közelségét. De most, hogy itt vagyok… Minden sokkal valóságosabb, és minden megelevenedik körülöttem. És ez gond? Nem! Végre úgy érzem, hogy élek, és tehetek valamit! Mindent bele kell adnom!
A gondolatmenetből egy robbanás zökkentett ki, ami megrázta a talajt, és a híd felől jött. Talán felrobbantották a hidat? Az ellenség lett volna, hogy nehezebben jussunk után?
Mugo lépett mellénk, és elmondta, hogy egy kivételes szenzorral állunk szemben. Ez megmagyarázza, hogy miért kedveli annyira a füstöt. Ő lát minket, de mi nem látjuk őket. Ezután Mugo Hirotohoz fordult.
Ő megkapta a nekijáró dicséretet, majd eltűnt a parancsot követve a földben, mi pedig megkaptuk a dorgálást.
Mégis hogyan dolgozzak olyanokkal csapatban, akiket alig pár perce ismerek csak?
 - Talán ha nem hagytak volna ott a Tengu szentélynél, akkor mostanra már ismerném őket annyira, hogy csapatban dolgozhassak velük… - sziszegtem kissé durcásan az orrom alá úgy, hogy senki se hallhassa.

~Na, jól van, szóval csapatmunka. Tudom a nevüket, és hogy Erisa már feloldotta a szél elemet. Ennél kicsit többre lenne szükségem. Én magam pedig… Hát, tudok kicsit kardozni, és cirka négy tűz elemű jutsut… Mire megyek ezekkel jelen pillanatban? Nem sok mindenre. De legalább az erőnlétem jó állapotban van…

Szóval összegeztem, hogy mire is vagyok képes. Ilyen kaliberű ellenfél ellen semmire sem jó… De mi van akkor, ha nem csak magamat mérem össze vele? Itt a bibi. Mugo jól mondta, csapatban kell dolgozni. Csapatként képesek lehetünk elbánni vele, de külön-külön nem. Viszont az a probléma még mindig fennállt, hogy nem ismertem őket. Na nem baj, az ember igazi arca életveszélyben mutatkozik meg, szóval legalább biztosan az igazi énjüket ismerem most meg.

Az a fene jó szívem nem hagyott nyugodni, le kellett ellenőriznem, hogy a Kumogakurei Ninják jól vannak-e a robbanás után. A parancsot követve, Inazumával a kezemben lassan megindultam előre, majd hátrapillantottam, hogy Koizumo és Erisa is jön-e.
 - Megnézem, hogy a Kumoiak jól vannak-e – szóltam oda halkan hozzájuk.
 A híd irányába óvatosan előre haladva megpróbáltam megkeresni a Kumoiakat, hogy esett-e bármi bajuk. Hiszen ahogy Mugo mondta: ,,Ha képzett ellenséggel találod szembe magad, használj túlerőt a legyőzéséhez!”
Minden emberre szükségünk van!

// Jaken reagálhat //

Izgalom lenne? Igen. Valószínűleg amiatt vagyok hajlamos most megfeledkezni dolgokról. Például, hogy van egy szanitéc ninjánk. Lehetne kicsit nagyobb is a lélekjelenlétem.
 - Igazad van – bólintok Koizumo felé – Hagyjuk ezt rájuk.

Koizumo elmondta, hogy mit tervez.
~Ez pont úgy hangzik, mint egy terv! Remek! Sosem voltam igazán vezéregyéniség, viszont ha megmondják, mit csináljak, azt a legjobb tudásom szerint teszem.
Visszacsúsztattam Inazumát a tokjába, majd létrehoztam három klónt, és Koizumo terve szerint mozgattam őket. Ezután a terv szerint megkerestem a legmegfelelőbb pozíciót, ahol a legjobban fel tudom majd használni a Katon: Karyuudan-t.
Ha pedig eljutunk addig, Inazumát ismét előhúzom a tokjából, és a tűz elemű chakrámmal felizzítom, a közelharcra készen.

____________________

Emi
Állapot: 87%
Chakratartalék: 75% - Chakra védelem és Byakugan fenntartás

 
Koizumo
Állapot: 90%
Chakratartalék: 96% - Klón


Erisa
Állapot: 85%
Chakratartalék: 90% - Klónok


Hiroto (Egyenlőre még nem hajtottál végre technikát)
Állapot: 90%
Chakratartalék: 90%


Jaken
Állapot: 90%
Chakratartalék: 95% - Klónok

Helyszínleírás és Helyzetleírás

A hídon egy 1 méteres átmérőjű kör alakú lyuk található a robbanás eredményeként
Köd szállt a teljes területre, ami szinte átláthatatlan, alig lehet látni 5 méterig
Minden más ugyanolyan maradt

Emi az erdő szélén áll azon a parton ahonnan jött a híddal szemben.
A három Kumogakure a hídon és a folyón áll, míg Koizumo, Jaken és Erisa a hídon állnak a klónjaik pedig nem sok vizet zavarnak elszórtan
Mugo holléte ismeretlen
Hiroto Emi mögött nagyjából 50 méterre áll és várja, hogy a lány mozduljon

A köd sajnos sűrűbb volt, mint arra számítottunk, így Koi terve füstbe ment, a klónok pedig kitűzött cél nélkül köddé váltak. A köd közepén találkoztunk a Kumogakurei férfiakkal, így megnyugodhattam, hogy nem sérültek meg a robbanáskor.
És ismét egy felszólítás következett az ellenfél irányába. Már ha tudnánk pontosan, hogy merre is van... Egyébként meg miért próbáljuk még egyáltalán megadásra bírni a kunoichit? Nem tűnt fel senkinek sem, hogy nem igazán hallgatott eddig sem az észérvekre? Szóval miért próbáljuk még jobb belátásra bírni?
A felszólítást követően válasz természetesen nem érkezett, így a Kumoiak – akiket a ködtől alig lehetett csak látni – egy raiton technikával támadtak a sűrű ködbe. A technika kékes fényének egy-egy villanása átszűrődött a vastag ködleplen, majd hangos reccsenés jelezte, hogy a technika feltehetőleg egy fába csapódott.
 - Szerintem bölcs dolog lenne most szétválni – fordulok Erisához és Koizumohoz - Három irányba kéne mennünk most innen. A híd mögöttünk van, a hátsó rész védve van, így nem hiszem, hogy ellenfelünk arra venné az irányt. Valaki megy előre, a másik balra, én pedig jobbra indulok. Nem fedheti le a köd az egész világmindenséget, így egy idő után el kell érnünk a ködlepel szélét. Amikor kiértünk mindenki figyeli a maga oldalát, és ha meglátja az ellenfelet kitörni valahol, odahívja egy kiáltással a többieket, és felvesszük csapatosan a harcot. Ez így megfelel?

Amennyiben beleegyeznek és Inazumával a kezemben jobbra indulok, és mindenre készen állva, feszülten figyelem az én oldalamat, amikor kiértem a ködből.
Ha valamelyik irányból hallom a kiáltás, vagy küzdelem zaját, azonnal arra indulok, amilyen gyorsan csak tudok.
Ha a többieknek nem felel meg az ötletem, akkor ha kitalálnak valamit, abban az esetben az ő tervük szerint cselekszem.

A föld lágyan körül ölel, ahogy haladok a túlsó partra. A technikámnak köszönhetően elég gyorsan tudok mozogni a talaj alatt, ráadásul ha szerencsém van, akkor észre sem veszi a próbálkozásomat. Ez azonban nem derül ki a számomra, hisz nem tör az életemre. Így vagy nem vett észre, vagy egyszerűen csak nem foglalkozik velem. A lényeg, hogy sikerül átjutnom a híd túloldalára és az erdő fái között török a felszínre.
Tőlem 50m-re van a híd, illetve az ellenség. Nem igazán látom mi történik, de hallom a felszólítást, illetve hamarosan a köd borította hídon többször is felvillan valami. ~ Ez biztos valamilyen villám technika lesz... Úgy néz ki, nem igazán akarják elkapni. ~ Fut át az agyamon. A következő pillanatban pedig meglódul az ellenfél az erdő irányába. Nincs túl sok kedvem szemtől szemben össze akaszkodni vele, éppen ezért távolsági harcba kezdek vele. Villámgyorsan megalkotom a szükséges pecséteket, majd megérintem a talajt. Azonnal átáramoltatom a chakrámat, majd a földből tíz földpatkány jön létre.
- Doton: Tsuchi Bakemono no Jutsu! - aktiválom a technikát, majd az állatkáim megindulnak az ellenség irányába.
A Dotonnal létrehozott bestiáim nagyjából a kunoichi térdéig érnek fel, ráadásul meglehetősen fürgék és ügyesen manővereznek a fák között. Azonban ezzel nem állok le. Elvégre az állatkáimnak is kell a segítség. Újabb kézjeleket alkotok meg, majd a következő pillanatban mély levegőt veszek. Érzem, ahogy a testemben lévő chakra előtör és a mellkasomban átalakul. Nagyon hamar létrejön a Katon chakra, így hamarosan kilehelem azt:
- Katon: Karyuudan!
Egy hatalmas lángcsóvát lehelek ki a számon, ami azonnal meggyújtja a növényzetet. Nem a kunoichit célzom, inkább pár lépéssel a lábai elé, hogy tudja, nem hagyom elmenekülni. Idő közben valószínűleg az állatkáim is célba érnek, így lesz mivel foglalkoznia. Ezt követően pedig kunait veszek a kezembe és én is elindulok felé. Továbbra sem akarok vele egyedül megküzdeni, de ha nem hagy más választást, akkor állok elébe...

Koizumo nem tanúsított túl nagy együttműködést és odébb állt otthagyva minket. Így pedig nem tudtuk teljesen körbefogni a ködöt, hogy lássuk, ha kijön belőle az ellenfelünk.
 - Mindig ilyen csapatjátékos volt? – pillantok Erisára kérdően Koi távozása után.
~Olyan baromi fölöslegesnek érzem magam, itt ebben a rohadt ködben. Ellenfelünk elérte a célját, teljesen elvesztettem. Ideje lenne kijutni innen. Na de merre induljak?~
Lehunytam egy pillanatra a szememet, és megpróbáltam érzékelni a körülöttem lévő chakrákat. Otthon gyakoroltam ezt Kenji bácsival, ezért éreztem Erisát és a Kumoiakat (ha ők még elég közel vannak), de rajtuk kívül senkit… Már elég távol voltak ahhoz, hogy ne érzékelhessem őket.
 - Nem maradhatunk itt, semmit sem csinálva… - dünnyögtem az orrom alá, majd elkezdtem lépdelni előrefele, hátha véletlenül összetalálkozok a ködben az ellenfelünkkel.

Egy picivel később egyszer csak narancssárgás fény világított át a ködfüggönyön, egyenesen velem szemben.
 - Azt hiszem, tudom, hogy merre kell mennünk – nézek Erisára egy izgatott mosollyal az arcomon.
~Na végre, én is csinálhatok valamit! Ideje volt már, hisz ha már itt vagyok háborúban, a maximumot kell kihoznom magamból!~
 - Induljunk – mondtam, majd a fény felé vettem az irányt, amilyen gyorsan csak tudtam. A ködből kikerülve végre tisztán láthattam magam előtt az eseményeket. Az erdő lángba borulva állt előttem. Szóval ide került át a harc színhelye. Bevetettem magam az erdőbe, az események középpontjába, és én is elkezdtem felkészülni a jutsu használatra. Látszólag minden katon technika egy pont felé vette az irányt, így én is megalkottam a kézpecséteket, és létrehoztam a Katon: Karyuudan-t. Jól esett végre kiereszteni a gőzt, minden izgalmát ennek a napnak. Egy ilyen csoportos támadás után már nem élhet ellenfelünk, biztosan sikerült legyőznünk…

Amennyiben úgy érek oda, hogy a katon technikák már be vannak fejezve, és Emi még mindig ott van egyedül, szintén létrehozom a technikát, őt célozva. Ha pedig valaki közelharcba kezdett vele, annak a segítségére sietek, és szembeszállok Emivel Inazumával a kezemben.

Első körben útjára indítom a patkányaimat, majd egy hatalmas lángcsóvát lehelek ki a kunoichi irányába. Nem az a célom, hogy végezzek vele, egyszerűen csak a figyelmét akarom elterelni, illetve próbálom lassítani a menekülését. Miután befejezem a második technikámat, megindulok az ellenség irányába. Nem akarom utolérni, egyszerűen csak követni próbálom. Nem hiszem, hogy képes lennék felvenni vele a harcot, ezért inkább a másik csapattal érkezett parancsnokot próbálom segíteni.
Hamarosan hatalmas robaj rázza meg a tájat. Úgy néz ki, valaki más is bepróbálkozott a nő ellen. Ezután újabb támadást érzékelek. Ezúttal már egy hatalmas széllöket okozza a pusztítást. Majdnem eltátom a számat, hisz ekkora pusztító erőt még nem igazán láttam. Azt mondjuk meg kell hagyni, eddig nem is volt komolyabb küldetésem. Legalábbis nem olyan, ahol megtapasztalhattam volna, mire képes egy igazán kemény shinobi. Az egészben viszont annyi a kellemetlen, hogy jelenleg nem látom a célpontot. Így hát oda rohanok, ahol a szél elemű technika tarol és megvárom amíg megszűnik a hatása. Ha ezután észre veszem a kunoichit, akkor nem támadom meg, viszont továbbra is próbálom követni.

A mókust megtaláltuk vagy ő minket? Szerintem teljesen lényegtelen, hiszen a küldetésünk lső részét végre teljesítettük, hogy találjuk meg a mókust és a csapatot. Megjelenésünkkor a megvédendő csapat egyből védelmi helyzetet vett fel, de a mókus megjelenése megnyugtatta őket. Ekkor előlép a vélhető vezető, majd üdvözöl. Én is válaszoltam volna, de Ritsu megelőzött és egyből a sérültekről kérdezte szegény fiút. A kérdés meglepi a fiút, de gyorsan kapcsol és egyből a szekerekről kezd el beszélni. Annyira nem érdekel a dolog, csak taktikailag. Az utolsó kocsi érdekel a legkevésbé, ugyanis a halottaknak nem nagyon kell védelem, maximum a testükből kinyerhető ismeretek miatt érdekesek, esetleg Orochimaru kísérletei miatt. Ekkor jelenik meg Moon is, aki egyből a lábam mellé ül és simogatást vár. Természetesen meg is kapta. Ritsu már önállósította magát. Gondolom nem kellek ahhoz, hogy a karaván meginduljon, ha mégis, akkor kiadom a parancsot az induláshoz és Aoihoz fordulok.
- Mivel Ritsu már a válságos helyzetben lévőkhöz ment, ahova amúgy is osztottam volna, így neked maradnak a halottak, én pedig vigyázok a maradék két kocsira!
Adom ki a parancsot a férfinak, majd Moonhoz beszélek.
- Ismét te leszel én.
Guggolok a farkas mellé, majd simogatni kezdem és lassan átvezetem belé a chakrám, hogy létrejöjjön a juujin bunshin no jutsu// Vadállat ember klón technika és pár másodpercen belül ott álljon Moon az alakomba. Moon így tudja a tervet, így én elfoglalom a helyem az egyik kocsiban, amire vigyáznom kellene, majd újra Izanagiba helyezem a chakrám, így a testem kiszolgáltatottá válik, viszont teljes mértékben látom felülről a karavánt és ha kell azonnal visszatérek a testembe és támadni vagy védekezni tudok.

Szeretem, ha minden szokásosan működik, szabályos mederben és látszólag csak a küldetés sikeres végrehajtásáért kell aggódni. Ez az egész túl nyugodt. Nem szeretem, ha az élet túl könnyen megy, még ha ez az állapot ideális, küldetésen vagyok és az élet megtanította már: Ha egy küldetés túl egyszerű, akkor nem az. Felmérem az állapotokat és a képességeimhez mérten előkészítem a terepet a felderítésre. A szívem váratlanul hatalmasat ver és a testemben hatalmas mennyiséégű adrenalin terjed szét, aminek a hatására furcsát érzek, ezért megállok, amiért a többiek furcsán néztek rám, legalábbis én így érzem. Furcsa az egészben, hogy az időjárás szép, napos, mégis egy hatalmas mennydörgés rázza meg a környezetet. Egy hang, elég közelről, egy fél mondatot mond, ami megszakad. Megállva és körbenézve lassan tudatosul bennem, hogy az egészet csak én láttam és hallottam, csak tudnám, hogy mi történt, mert ez így nagyon para és nem szeretem a parás dolgokat.

//Bocsi a késésért és várom a posztot Kawának is.//

Kumori Mugo:

Spoiler:

Látszólag túl vagyok a korábban történt dolgokon, de csak látszólag. Továbbra is figyelem a történéseket, mert nem szeretem, ha valami kiesik a látókörömből és ez egy olyan dolog, ami mindenképp figyelmet érdemel. A romoknál megtanultam, hogy nem szabad az összefüggéseket figyelmen kívül hagyni, mindig figyelni kell ezeket, mert az ördög arészletekben rejlik. Amikor az ember anyaszült meztelenül egy halom patkánnyal van összezárva és az egyetlen dolog, amire számíthatsz, azok a technikáid és a társaid, esetemben egy idézet menyettestvér pár volt. A benn fekvő embereket nem nagyon figyelem, mert a kinn történt dolgok sokkal fontosabbak. Ekkor kinézetre civil férfi, akinek az arcát fáslik takarják, megszólal. Tudtam, hogy nem halottakkal utazok, de nem számítottam rá, hogy valaki megszólít.
- Mondhatjuk, hogy igen.
Nem akarok egy vadidegennek előhozakodni az életem történetével, hogy eredetileg a getsugakurei Djuka klán tagja vagyok, vagyis voltam és nem is kell tudnia. Ekkor viszont újabb kérdést tesz fel, ami már nem annyira személyes és nem is titok. Egy kicsit el kell gondolkodnom, hogy hova is megyünk, mert nem emlékszem, hogy mondták volna, de lehet, hogy csak nekem lyukas az agyam. Másodpercek telnek el a kérdés elhangzása és a válasz között, de nem sietünk sehová, a férfi meg tudja várni.
- A kumogakurei táborba megyünk, ahol mindenki megkapja a megfelelő ellátást.
Pontosan tudom, hogy az elfekvőbe készülünk, legalábbis mintha azt mondták volna, hogy elkészítették az elfekvőt, de ez szintén olyan információ, amit egyelőre nem kell tudnia sem a férfinak, sem a többi itt lévőnek.