Hyuuga Aikan
+3
Shikamaru(Inaktív)
Darui
Hyuuga Shakaku
7 posters
Naruto Gundan :: Karakter készítés :: Élmények :: Küldetések
2 / 2 oldal
2 / 2 oldal • 
1, 2
Re: Hyuuga Aikan
Hyuuga Shakaku Vas. Márc. 12 2023, 10:28
Küldetés – 2023. március
Az élmény többé-kevésbé általános jellegű, ezért abban különbözik a Rin’negan-élménytől, hogy a Rin’negan használata, illetve kijátszása másodlagos szerepet kap, az nem főmotívum az élmény szempontjából.
Úgy tűnik, hogy a terapeutája elhalálozott az ostrom során. Ez kifejezetten szerencsétlen fordulat az életében – mármint nyilván a terapeuta életében is az, bár némi könnyelműséggel azt is lehetne mondani, hogy neki éppenséggel már teljesen mindegy -, hiszen egyfelől kötelező, másfelől pedig szükséges is a mentális állapotának figyelemmel kísérése. Már majdhogynem azt is mondhatná, hogy egyenesen megszokta mind a türelmes (értsd: bosszantó) hallgatását, mind pedig az interaktív (értsd: kellemetlen) kérdéseit (értsd: visszakérdezéseit, amiket világéletében utált). Természetesen nem csak a shinobit, hanem a beszélgetések lokációját is megszokta, és kezdi úgy érezni, hogy a terápiájának egyik alapköve az állandóság. Vagyis csak az lenne: hiszen mind a kolléga, mind pedig az épület megszűnt létezni – magyarán az a borzasztóan visszataszító helyzet állt elő, hogy neki meg kell majd szoknia egy újabb személyt, egy újabb helyszínnel.
Persze az is nagyon szomorú, hogy ez a személy mint a pályáján elismert szakember elhalálozott, hiszen biztosan voltak barátai, családtagjai (ezt a gondolatmenetet a terapeuta képzelt hangja mondatja, vagyis gondoltatja vele. Ezzel összefüggésben aggályai nem merülnek fel.)
Mindezen kellemetlen – és természetesen sajnálatos – eseményekről az éjszaka kellős közepén kényszerül tudomást szerezni, amikor nem törődve sem mások alvási szokásaival, sem az általánosnak mondható magatartási sémákkal vagy udvariassággal - sem pedig az egyebekben méretesnek mondható karakterekkel felfestett ügyfélfogadási időt rögzítő táblával - ront be a kijelölt sátorba egy elszabadult (értsd: kisiklott) tehervonat lendületével.
Az éppen éjszakai szolgálatot töltő matróna szúrós tekintettel és mogorva hanghordozással sugalmazza felé, hogy mindösszesen egy hajszál választja el attól, hogy a térdére vonja és elfenekelje – nem tudván, hogy a gyermektestbe zárt szajhának ez talán még tetszene is -, de legalább van benne annyi közlési hajlam (legyen az bármennyire is rosszalló), hogy elmondja a keresett közszolga - adminisztrációs űrt keletkeztető - sanyarú sorsát.
Őszintén szólva a lány annyira megilletődik a helyzeten (értsd: megdöbben azon, hogy volt mersze a honfitársának elhalálozni), hogy a szótlanságát még a morcos matróna is mélydepressziónak nézi.
- Mármint úgy érti, hogy tényleg, totálisan, véglegesen meghalt?
- Mert lehet máshogy?
Akkor viszont, amikor a nő megkérdezi Shakakutól, hogy igényt tart-e azonnali mentális segítségnyújtásra, a lány egyenesen a nő tengermély barázdákkal ráncolt arcába nevet (ha a kacajában hisztéria is csendülne, úgy azt kategorikusan tagadná). Ez persze talán nem éppen a legkifinomultabb vagy legajánlatosabb reakció egy olyan személytől, akit mentális instabilitással kezelnek és követnek nyomon, de mentségére váljék, hogy amúgy sem egy kifinomult, nőies vagy udvarias személy.
További indiszkrét kérdéseket meg nem várva tünteti el magát a kellemetlenség színpadjáról és a következő pillanatban az átmeneti szállását képező épület tetején manifesztálódik újra rémálomszerű entitásként: a holdfényben megcsillanó ezüstös (ámbár igencsak zsíros) hajzuhatag miatt könnyen összetéveszthető lehetne a hiedelmekben megjelenő szellemlényekkel, viszont az ütése (ezen feltételezés verbális megfogalmazását követően) egészen biztosan felébresztené, kijózanítaná vagy éppen jobb belátásra bírná a szemlélőt.
Mindenesetre a nem-szellem-Shakaku, röviden csak Naka, vagy az egyebekben morbid eltúlzásnak örvendő kompartmentalizációja miatt csak Lány egy sértődött macska kifinomultságával szökken be az emeleti szinten található szobájába, hogy - önellentmondásos módon - zavart elmeállapotú nyugovóra térjen. Ténykérdés, hogy a rémálomszerű nem-álomból való felriadása óta – melyben negyvenes éveiben járó hordópocakos kereskedőnek képzelte magát, aki nem tud úszni, ezért egy igencsak sekélynek mondható folyóban megfulladt, mely álomkép újra és újra kísérti – sem a futon, sem a terepfelszerelés részét képező vékonyka takaró és lapos (szinte papírvékony) párna nem száradt még meg. Egy szerencséje van talán, hogy szagminta vétele alapján a nedv csupán izzadtság és nem annak a jele, hogy bevizelt volna. Hozzátenné, hogy ezen utóbbival sem lenne gond: nincs szégyen (sem pedig nevetséges elem) abban, ha valaki, így különösen a professziójukba tartozó személy a különböző traumák nyomán ideiglenesen elveszíti az irányítást az efféle reakciók fölött. Lehet az ember bármennyire képzett, bármennyire tapasztalt: az emberi psziché a legtöbbjük hatalmán túlmutat. Akién nem mutatott túl, az meg– mint megtudta – bedobta a törölközőt.
Az persze teljesen más kérdés, hogy az ehhez hasonló nem-álmairól egyébként sem számol be senkinek.
Még véletlenül sem fordul meg a fejében, hogy katon elemű affinitásával megkísérelje megszárítani a textilt, mivel a jelenlegi mentális állapotában az a legvalószínűbb, hogy az egész épületet leégeti (mivel az, ha bárkit érdekelne, fából van). Itt egy adminisztratív hibát vélelmez, vagy pedig azt, hogy az emberhiányra való tekintettel a szállásmesteri teendőket gyakornokok látják el.
A kellemetlen helyzetéhez hozzátartozik az is, hogy a nedves ágynemű közé bújva épp ugyanúgy érzi magát, mint az álmában: mintha a hideg vízfelszín alatt rekedt volna.
Szeretné azt mondani, hogy normális ember létére az átmeneti szállásának ajtaján történő éles kopogásra ébred, de sajna hazudna: már akkor megébred, amikor az ajtaja elé lépnek. Egyéb esetben némi nyugalommal az arcán és erőltetett udvariassággal a modorában nyitna ajtót, azonban a váratlan vendége éppenséggel a közvetlen szomszédja, méghozzá egészen pontosan az a daliás shinobi (aki a húszas éveiben jár és ennek ellenére is csak egy Chuunin, bár talán ő maga az utolsó személy, aki emiatt bárkit megkövezhetne), aki az ostrom átvészelését késői órákba ívelő, falpaskolós és igencsak hangos szexepizódokkal ünnepli.
A lány természetesen alapjáratban is alvászavaros, hát még így.
Emiatt könnyen meglehet, hogy indokolt a hév, amivel egyenesen feltépi a rozoga (fa) ajtót és bámul … felfele. Igen, ténykérdés, hogy ahhoz, hogy a férfi szemeibe döfhesse megvetéstől csillogó fúriatekintetét némileg (értsd: teljesen) hátra kell döntenie a fejét. (Danzou elég nagy játékos volt, hogy a legcsekélyebbnek tűnő részlettel is mélyen meg tudta alázni az embereket, ez alól persze ő maga sem volt kivétel.)
- Jó reggelt kívánok! – A férfi hangja kellemesen mély és dallamos, így tehát feltételezhetően nem ő szokott úgy visítani, mint egy koca. - Biztos nem tudsz róla, de a tegnapi nap folyamán volt egy kvázi lakógyűlés itt a szomszédságban. Többen felvetették, hogy a higiéniai állapotod hagy némi kivetnivalót és arra jutottunk, hogy valaki felajánlja neked a tisztálkodási-jegyét. Tekintettel arra, hogy az egyik oldalszomszédod én vagyok, a másik pedig egy Inuzuka, aki feltételezhetően még nálad is kevesebbet szokott fürödni, és a legnagyobb valószínűséggel egyáltalán nem érdekli az ilyen részletkérdés, így magamra vállaltam ezt a héroszi áldozatot.
Talán mondani sem kell, hogy a lány szemöldökei még a homlokáról is kiszaladnak. Megjegyezendő, hogy a férfi nem csak jó kiállású és jóképű, de még szokatlanul értelmes mondatokat is tud összefűzni, ami túlterjeszkedik a kaja-harc-edzés-kage-hősködés kombinációkon.
- Csak szólok, hogy a tisztálkodási-jegyed hímnemű felhasználóra vonatkozik. Azt hittem, hogy egy ilyen tapasztalt shinobi, mint te magad vagy, meg tudja különböztetni a nemeket még akkor is, ha a másodlagos nemi jelleg még nem fejlődött ki! – A lány szó szerint felborzolt egóval sziszegi az epés szavakat, és egy hajszál választja attól, hogy régi énjéhez illő trágár kifejezésekkel küldje el a honfitársát a k*rva anyjába. Az arcátlanságot! - Úgyhogy köszönöm a sértést, nem gondoltam volna, hogy az első ébren töltött órámat így kezdem. Kiengesztelés végett – elvégre melyik férfi nem ismerné DNS-szinten a nők kiengesztelésének szükséges és elengedhetetlen követelményét - az étkezési-jegyedet kérem és megoldom okosba' a fürdést. – Ő nem csak egy nő, hanem egy kunoichi is, aki tudja, hogy minden helyzetből a legjobbat kell kihoznia. Amit a férfi nem tud, hogy Shakaku is kap tisztálkodási-jegyeket, de mivel azok a falu területét nézve kerületekként vannak leosztva, és mivel őt folyamatosan áthelyezik, és figyelemmel arra, hogy a járőrözés miatt egyenesen lehetetlen számú és beosztású munkaórákat tölt, ezért a részére kiosztott tisztálkodási-jegyek vagy időtúllépés, vagy pedig kerületváltás miatt egymás után érvényüket vesztik. Ezen túlmenően pont arra való tekintettel, hogy egyenesen a vadonban kell a járőrfeladatokat ellátnia, így a higiéniai termékek használata veszélyes: a kemikália szagát mind a vadász ninják, mind pedig a vadállatok könnyebben kiszagolják. Így tehát a fürdését eddig eléggé nomád módon oldotta meg, kivéve persze azt az alkalmat, amikor bekommandózta magát egy onsenbe.
Ténykérdés ezen túlmenően, hogy mivel terepen dolgozik, ezért a szükséges és elégséges katonai ellátmányból részesül, ami élelmezés szempontjából teljesen praktikus, de egyáltalán nem kielégítő. Energia és tápanyag tekintetében tökéletes, de se íze, se textúrája nincs, és emiatt egy idő után olyan, mintha emberi hamvakat rágcsálna. Puszta szükségből kénytelen csupán a kiosztott adagot teljes egészében elfogyasztani, hiszen szüksége van az energiára, de ő van annyira kényes, hogy többre vágyjon. A férfi ugyan nem az általánosságban vett vágyainak univerzális értelemben vett kielégítője, de ebből a szempontból az aranyszelvény birtokosa.
- Étkezési-jegy... értem. Igen, megoldható. De akkor, mivel erről nem lett volna szó, helyettesíthetnél egy genin csapat edzésének felügyeletében. Nem kell őket se tanítani, se semmi: a hozzájuk kiosztott sensei elhunyt az ostromban és átmenetileg, amíg újat kapnak, chuuninok között rotálódnak, nagy örömünkre.
- Roppantmód bátor vagy ám, barátom – a kifejezés akár egy mérgező szitokszó hever az ajkai ívén -, hiszen szinte tökéletesen tisztában vagyok azzal, mivel jár az icipici geninkék felügyelete. De legyen, mivel kegyes vagyok, ezért elfogadom a tranzakció feltételeit. De! És ez nagyon fontos, az esti szexuálcselekményeidet a későbbiekben a vágni való koca orcabetömésével végzed. – Amikor a férfi szája bárminemű tiltakozásra nyílna, úgy ugyanolyan határozottsággal fojtja bele a szót, mint amilyen határozottsággal elvárja a szomszédjától, hogy az éppen aktuális szeretőjébe fojtsa a visongást. - Ó, nem-nem, erről nem nyitok vitát: vagy te fojtod belé a nyögdécseléses visítást, vagy én mindkettőtökbe a szuszt. - Ennek természetesen aligha lehetne hatása abban az esetben, amennyiben bárki más volna, de könnyen meglehet, hogy jelenleg a legerősebb kunoichi és a legerősebb shinobi is egyben a környező régióban. Ezt tükrözi az akaratát, szándékát, hangulatát felvevő és azokat tükröző energia, ami egyfelől a puszta meggyőződéséből és a megtépázott karizmájából, másfelől pedig a chakrahálózatából ered. Ez természetesen nem az a gyilkos szándék, amit alapvetően küldetéseken sugároz mások felé, így leginkább az ellenségei felé, hiszen most civilben van, és különben is: a brossúra mondott valamit ezzel kapcsolatban a jószomszédi viszonyról. - Mosolyogva mondjon igent, ha javasolhatnám. – Kóborolnak felfelé a saját ajkainak sarkai.
- Igen, legyen.. – Mondja ezt a férfi úgy, hogy az ezüsthajú kunoichi nem alkalmazott rajta technikát. Nocsak, végre valaki tudja, hogy hol a helye. Amikor a jóképű helyfelesleg átnyújtja neki az étkezési-jegyet, egyenesen úgy mosolyog, mint a macska, akinek az éhes szájába röppent a kismadárka.
A cetli egyenesen ártatlan. Túlságosan kiéhezett már az igazi ételre, köszöni szépen, a meleg, szaftos lakomára. Meg sem fordult a fejében, még véletlenül sem, - soha! -, hogy valamelyik átmeneti szomszédját kifossza étkezési-jegy vagy higiéniai jegy szempontjából. Vagyis de. Majdnem minden nap.
- A régi nyolcas kiképzőterep helyén fogod őket találni, ha minden igaz. Na pá! – A lány ajkaira szökkenő „kurvaanyád” az elméjében és a lelkében marad. Ha érzékenyebb ember lenne (az is), akkor még majdhogynem könnyekbe is lábadnának a szemei (így is teszik), ám ezt következetesen és vasakarattal tagadná, ha bárki látná és kérdezné (szintén helytálló). Legyen bármennyire is hatalmas a mellénye, legyen bármennyire meggyőződve a saját vélt igazában: emberből van. Több trauma van a zsebében, mint ryo, ami talán túl sokat nem árul el róla, mivel úgy le van égve, hogy minden 15 napos fizetési határidőre vásárol. ANBU számlára.
Érdemes megjegyezni, hogy az ANBU küldetések után kapott fizetése természetesen le van kötve, így az egyszerűen tabu, mivel arra gyűjt, hogy tanyát vásároljon, ahol majd a nyugdíjas éveit élheti.
Utálja Konohát, ha említette volna valaha – ez azonban hirtelen felindulásban böfögött hazugság, hiszen magát utálja, nem Konohagakure no Satot. A falu a vezetését, a diplomáciáját és a politikáját, nem a népét, sosem a népét, sem pedig a köveit, tégláit, őseit, áldozatait és gerendáit. Megveti a döntéseit, de tudja, hogy nélkülük nem lenne itt, sőt az is meglehet, hogy nélkülük most éppen őt is temetnék (ebben a Feltámasztott Isten segített nekik: az épületeket ledöntve és eltiporva gyakorlatilag az egész települést egy hatalmas temetővel tette egyenlővé, ahova könnyű eltemetni a halottaikat). Üvöltene emiatt a Holdra, sikoltana a földi igazságtalanságok miatt, rína és vinnyogna az eltorzított tények miatt, de tudja, hogy sem ezeket, de még csak a fohászait sem hallaná istenség. Nem tudja, hogy a mesebeli Tsuki no Usagi miként került a Holdra, de egyenesen irigyli abból a szempontból, hogy legalább az evilági kicsinyes törekvéseket és magatartásokat nem kell elszenvednie. Helyette persze itt van ő, aki kilométerekre lát. Minden. Egyes. Bűnt.
Világfájdalma – és egyben enyhe fokú világgyűlölete – újabb rovást kap az elkorhadt, elhanyagolt, hófehérre szikkadt fáján. A kiképzőterepek közül a nyolcas számmal jelölt terület mindig különleges szerepet fog betölteni az életében. Legelső csapatával – még jóval Koreko Rui előtt – ugyanis itt találkoztak először hivatalosan, csapatként. A csapattársait természetesen korábbról már ismerte, de azt sosem gondolta volna, hogy a megelőző tanulmányaik során eltöltött évek majd meghaladják azon évek számát (sőt, ki a fenét akar átverni, hónapok számát), melyekben geninkedtek. Elmondható, hogy sosem volt lehetőségük csapatként dolgozni, de ennél jóval kicsinyesebb és önzőbb gondolat is párosul ehhez: sosem volt lehetősége megtapasztalni azt az eszmeiséget, amire a csapatmunka átkozott ideológiája épül. Könnyen meglehet egyébként, hogy épp emiatt utálja azt a lényének minden porcikájával.
Épp emiatt – a fentiekben részletezetteken túlmenően – feltételezhetően egyáltalán nem meglepő, ha a férfi tökéletesen cizellált arcába csapja az ajtót (ami fából van, és könnyen meglehet, hogy ezen mozdulatát az egész épületét érzi még annak ellenére is, hogy az ereje épphogy csak átlagos; a szomszédok mindig allergiásabbak az ilyenekre az átlagosnál). Felemás tekintetével számlálja félhisztérikusan a barázdákat, a köröket, próbálva megsaccolni, hogy milyen idős lehetett az a fa, amiből ezt az ajtót növesztették. Ha a könnyei miatt homályosul el a tekintete és veszti el a számlálás következő számtani tagját, akkor az vesse rá az első követ, aki nem tudja, milyen az, amikor olyasvalakit veszít el az ember, akit szeretett. Elvégre csak emberek: nem számít, hogy kivé vagy mivé válnak. Bizonyos mentális zavarokat leszámítva érző lények maradnak és a gyász több a puszta érzelemnél: a gyász az emocionális és a fizikai hiánya annak, ami volt; a gyász az űr, amit soha senki sem fog tudni betölteni.
Sem más személy, sem egy ideológia, sem a hatalom, sem a tárgyak.
Talán egyértelmű, hogy miért kerülte mindeddig a kapcsolatfelvételt a „honfitársaival”. Hiszen azokkal, akikkel megkísérelne kapcsolatot teremteni, azok vagy olyanok, mint Yoshitaro, így tehát más nemzet gyermekei, vagy pedig már rég elhunytak. (Talán innen kellene tudnia, hogy kiöregedett a szakmából.) Ha választhatna – és tudja, hogy ez sajnos nem így működik -, akkor azt választaná, hogy velük egyszerre, egyenrangúként születhessen meg újból.
De ő él, és igencsak életképes is (már úgy-ahogy), szóval egyelőre a jelenre kell fókuszálnia, még ha a jelen emiatt nem is lesz különösebben hálás. Felháborodott büszkeségében – hiszen ki ez a senki, hogy ilyen érzelmeket préseljen ki a többszörösen elgázolt lelkéből – törtet a katonai zsákjához és húzza elő a „többé-kevésbé-elfogadható”, enyhén bűzölgő, épphogy véres chuunin felszerelését (ha fürdeni nem volt ideje és lehetősége, akkor egyértelmű, hogy ruhát mosnia sem akadt). A mellény azért simul rá úgy, mint egy második bőr, mert annyiszor izzadt bele az utóbbi pár napban, mint úgy összességében véve az alsóneműibe soha. A reá kiosztott szövetruházat (ami a mellény alá dukál, hiszen a taktikai mellényt csak kivételes esetekben szokás bárminemű aláöltözés nélkül viselni) a saját ízléstelen kunaivágásai mentén egyenetlen és foszlásnak indult a végekben.
A szandálja pedig? Szerinte akademistáé volt, csak lelopták a gyermeki hullájáról.
Még a homlokpántját sem tudja, kitől örökölte, de szilárd meggyőződése, hogy Ibiki egy épp-boncolás-alatt-álló shinobi tárgyai közül kukázta (ez persze felveti a kérdést, hogy a „friss” geninek pántjai honnak jönnek).
A szobájában nincs tükör, de meg merné kockáztatni, hogy az egész épületkomplexumban nincs olyan szoba, ami fel lenne azzal szerelve. Évekig tükör nélkül élt. Falak nélkül. Ajtók nélkül. Futon nélkül. Ha jobban belegondol, mindezek csak gátak, korlátok és akadályok. Elsődlegesen persze nincs szüksége tükörre, hogy tudja – na nem azt, hogy ő maga kicsoda, hiszen a nap végén ki mondhatná el saját magáról teljes bizonyossággal, hogy ki ő és milyen is valójában, tényszerűen -, nem a saját bőrében lébecol. Vagyis de, a saját bőrében lébecol, ami azonban nem úgy fest, mint a sajátja. Tökéletesen tisztában van azzal ugyanis, hogy ha mindez Henge volna csupán, akkor ő látná. A saját asztrálmegjelenése azonban – mint a Rin'neganon keresztül látja – a fizikai testén túlmutatva jeleníti meg régi énjét. Árnyéka messzebbre vetül, mint Danzou szerette vagy akarta volna.
Nincs tehát miért tükörbe néznie, nincs miért törekedni erre és nincs is miért aggodalmaskodni azért, hogy mit mutat a tükör, mit lát a világ. A világ elvégre azt látja, amit helyesnek vagy éppen helytelennek tart, a tükör pedig azt mutatja, amit a szemlélő látni, vagy éppen nem-látni akar. A nézőpontokkal semmi gond nem lenne, ha azok objektív észérvekre, logikai következtetésekre alapulnának, de a professziójukban, ahol az élet és a halál kérdéséről döntenek, a szubjektív véleménynek nincs és nem is lehet helye.
Így tehát csak a küllemének helyességét – még akkor is, ha eltúlzott tréfa csupán – vélve lép ki az ajtón. A Byakuganja úgy eszi a távokat, mint más a pletykát. A nyolcas kiképző közel esik hozzá, de mikor mondta meg utoljára neki bárki is, hogy meddig láthat (egyszer régen valaki megkísérelte, de még ő is, a nagyapja is tévedett). Ilyen értelemben talán még hálát is adhatna a Feltámasztott Isten korrupciómentesen gyakorolt igazságszolgáltatása tekintetében: valamennyi épület megsemmisült, vagy legalábbis megrongálódott. Ezen utóbbi esetben a pecsétek megtörtek egészen a megújításukig. Magyarán nincs a Byakuganja előtt olyan határ, amit szándékkal emeltek korlátként. A korlátozások felállítása azonban a létszükségletek biztosításától vonja el a figyelmet, és ezt tökéletesen tudja, így tehát figyel, egyenesen sasol.
Egyáltalán nem meglepő emiatt, hogy az átkos kiképzőre érve egy csapatot lát (tudja, hogy csapat, mivel a három szerencsétlen ugyanolyan testtartásban várja őt, mint amilyenben ők maguk várták néhai mesterüket – érdekes a kocka, nemde, amint a perdül, fordul és landol.) Hosszú percekig nem is tudja, mihez kezdjen velük. Az „ösztönei” azt súgják, hogy kezdjen egy Narakuval, de az elméje azt sugallja, hogy talán ez mégsem volna teljesen sportszerű.
- Ti ott! – Emeli fel a hangját, mivel olybá' tűnik, hogy az ártatlan báránykák (bárminemű tapasztalat vagy értelmezhető túlélési ösztön híján) nem is érzékelik a jelenlétét (pedig ő aztán egy igazi sárkány). A gyerekek, akik jogi értelemben, vagy legalábbis bizonyos jogi értelemben (elvégre milyen különös kettősség, hogy ölni engedik, sőt, egyenesen utasítják őket, viszont alkoholt nem fogyaszthatnak, mert ahhoz túl fiatalok) felnőttek épp ugyanolyan reflexekkel fordulnak felé, mint amilyen észleléssel fogadták: semmilyennel.
- A semmirekellő szomszédomat bízták meg helyettesként, de mivel ő egy csicska, ezért őt én helyettesítem. Mert nyilván jobb dologra nem is használhatnám, illetve ennél szentebb célnak nem áldozhatnám képességeimet és az időmet. Úgyhogy örvendjetek, hiszen egy pár órára a Konohagakure no Satoban tartózkodó shinobik legerősebbje társaságában tartózkodhattok. Hurrá. – Mintha csak egy szerződési klauzulát olvasna fel; a hangja olyan száraz, hogy a Szél Országának homokja is megirigyelhetné annak éles pörgését.
Mit meg nem tesz Konohagakure no Satoért, a „jószomszédi” (v)iszonyért.
A gyerek-felnőtteknek legalább van annyi esze, hogy feltűnik nekik a chuunin-mellény jelenléte, hiszen Shakaku virtuális kora egyáltalán nem alapozná meg a felsőbbrendűségét. Aztán persze könnyen lehet, hogy a bosszúsága nyomán felborzolt chakrajelenlétének hatásait érzik, vagy a viharos ábrázatától rémülnek meg. Az, hogy a ruházatának vérnyomai, szakadásai eredményezik mindezt, egyenesen meg sem fordul a fejében, holott igencsak kézenfekvő lehetne.
- Ha bármi problémátok van a jelen helyzettel, akkor nyugodtan vegyétek fel a kapcsolatot a Személyzeti Csoporttal. Biztos soron kívül fogják a panaszotokat kezelni. Addig is az én babusgató kegyeimre vagytok bízva. Azt az információt kaptam, hogy mindössze felügyelnem kell benneteket, azonban - a két szó közötti természetesen felmerülő, aprócska szünetben aktiválja a Byakuganját, megtekintve a chakrahálózatukat és azok intenzitását, kifejlettségét - önerőből aligha jutnátok előrébb a fejlődési mércén, úgyhogy meghitelezem nektek azt a kihívást, ami nyomán esélyetek lehet fejlődni mind izomerő, mind gyorsaság és reflex terén. Másra aligha volnék alkalmas. - Von vállat, miközben magát minősíti, de nincsenek illúziói a (nemlétező) pedagógiai képességei tárgykörében.
A lány a zsíros haját maga mögé lendítve foglal helyet a talajon (mivel az ellenség teljes egészében lebuldózerezte a települést, így még a párnafunkciót betöltő fűcsomók is oda lettek). Amilyen csontos a valaga, egyenesen tudja, hogy nem sokáig lesz ez a pozíció kényelmes. - A helyzet borzasztóan egyszerű. Használhattok fegyvert, használhattok technikát annak érdekében, hogy ne szenvedjetek sérülést. A célotok a túlélés és az, hogy komolyabb sérülés nélkül végezzétek az edzést. Azonban az a személy, aki mindeközben a társát is kvázi likvidálja úgy, hogy a társa ne tudjon védekezni, az a mai gyakorlatot sikeresen teljesítette és távozhat. Épp emiatt a jelen gyakorlatban egyénenként vesztek részt. - Shakaku tekercshez nyúlva pecsétel elő fegyvereket.
Nem feltétlenül utálja magát azért (bár talán kellene), hogy ahhoz igencsak hasonló gyakorlatot akar végeztetni a gyerekekkel, mint amilyen gyakorlatot velük is végeztett a legelső tanára. (Aki feltételezhetően most a sírjában forog, hogy épp a legelviselhetetlenebb diákja kerül egy nevelő szerepébe.)
De talán becsületére válhat, hogy a technikát, amit használni készül, nem úgy használja, ahogyan szokta, amilyen hatásfokkal ezt általában megtenné. Aztán persze honfitársak között, de ezen túlmenően is különösen alá-fölérendeltségi viszonyban ki az, aki visszaélne a hatalmával? (Lényegében valamennyi vezető tisztségviselő, igen, hogyne ez a válasz eléggé egyértelmű.) Ezekből a zöldfülű geninekből azonban nem nézné ezt ki.
És különben is: nem megölni akarja őket, sem pedig megcsonkítani vagy lebénítani, rokkanttá tenni őket. Hiszen bármit mondjon az államuk, ők csak gyerekek, legyen bármi a tapasztalatuk. Különös érzés már tudni, hogy a tanítója akkoriban könnyen életre szóló (vagy éppen élettől megfosztó) sérülést okozhatott volna neki, ha éppen kedve tartja. Sosem gondolta volna, hogy hasonló, ámbár még így is túlméretezett, egyenesen ki-, és betölthetetlen cipőkben találja magát.
Ha erre később rákérdeznének, akkor egyenesen tagadni fogja a kutakodó ANBU-szemek előtt, hogy ilyesmit érzett. Ő nem érez. Vagyis de, csak mindaz, amit érez, az túl sok, túl intenzív, túl színes és túl szerteágazó ahhoz, hogy azonosítani lehessen, hogy beszélni lehessen róla. Bár az elhunyt közszolga megpróbálta a lehetetlent felülmúlni.
A fentiek alapján egyenesen szörnyű ötlet gyerekek közé engedni őt, nem is tudja, hogy a szomszédja mit szívott és mennyit.
- Hogy hívhatjuk Önt, sensei? – A csapat egyetlen hímnemű tagjának kérdése az udvariassági szabályokat tökéletesen követi mind mondatfelépítés, mind hanglejtés, mind pedig megnevezés terén, azonban: - Hát nem így. – Csattan fel, majd esik azonnal gyermeki zavarba.- Naka. Csak így.
Az előpecsételt shurikeneket szélchakrával feltöltve kezdi el forgatni a levegőben: még chakrakontroll-gyakorlatnak is tökéletesen betudható az, amikor a fémes íveken létrehozott szélpengék nem csak chakrajelenlétük tekintetében, hanem apró méretükre való figyelemmel is csak dojutsuval láthatóak. A shurikeneket ugyanis csak mozgatni akarja a geninek között, fenyegetve őket egyénenként inkább, mint csoportként, vezetve mozgásaikat és kikerülő mozdulataikat. Nem áll szándékában felszeletelni a jövő nemzedékét, főleg akkor, amikor a pengéket pörgetve emeli fel és a szemei előtt a múltja lebeg.
Ő nem jó ember. Nem kedves, nem igazságos és egyáltalán nem egy kegyelmező jellem. Nincsenek jó vonásai, amik voltak, azok már rég kikoptak vagy már rég kihűltek az elhantolt földkupac alatt. Nem optimista, ahogyan nem hisz a fohász és az ima erejében. Nem gondolná, hogy a mondás bármilyen értelemben megállná a helyét: a remény hal meg utoljára. Nem. Szerinte épp ezt verik, ütik, rúgják és véreztetik ki az emberből legelőször. Egy shinobi listájára a remény már nem jutott fel, hiszen több más megelőzte.
A reményt tehát ki tudják irtani belőlük, még mielőtt a magjait elhintené elméjükben a gondolat, a gyász és a megbánás azonban még a rendszerük törekvéseit is eltiporva múlja fölül. Nem szokott tévképzeteket elszenvedni, de a múlt és a jelen különös módon vegyül szeme előtt. A Byakugán lát, a Rin’negan megfigyel.
Kézjeleket formál felemás szemei előtt: a Chakra Átadó Technika a geninekre kiterjedve köti össze őket. Nem kellene ezt tennie, talán nem is szabad. A múlt tévhitét, a délibábot az orra előtt azonban el kell oszlatnia; ha nem teszi, akkor a múltnak képzelt jelent szaggatja és aprítja miszlikbe a szélpengékkel. Ő nem jó ember, nem kedves, nem igazságos, sem kegyelmes; azonban nem egy szörnyeteg. A saját kudarcai árnyékát nem vetítené az ártatlanokra, épp ellenkezőleg: a megosztott chakrájával a kitartásukat és állóképességüket kívánja csak előmozdítani, hiszen a saját chakrájuk határait figyelembe véve viszonylag rövid ideig bírnák csak szusszal a jelen helyzetet. Tudja jól: ha nem avatkozna közbe ilyen mélységben, akkor korábban szabadulna a feladat alól.
Ő azonban egész életében ellentmondásos jellem volt, ezen túlmenően pedig gyakori jelzője az önellentmondásosság. Utálja ezt a feladatot, de az utálata – bármennyire szeretné – nem terjed ki a geninekre, akik éppolyannyira kerültek akaratlanul ebbe a helyzetbe, mint ő maga is. A múlt azonban ott kaparászik a perifériáján: ő nem kapta meg akkoriban a kellő kiképzést; a tudást féltették, mint az aranynál is ritkább értékeket. A tudás épp ilyen, ő maga tudja talán a leginkább. A világ azonban folyamatosan változik és bár nem tudja, hogy ezen a téren történt-e már változás, de a tudatlanságában megelőlegezi azt: azt nyújtja, amit csak tud.
A chakrája neutrális és fogalma sincs arról, hogy a geninek azt észlelik-e, netán annak szándékát megismerik-e, de a szemeivel látja, amikor a chakralánc kialakul közöttük. - A pengéket is kerüljétek el. - A levegőben cikázó és váratlanul irányzékot változtató shurikenek a geninek körül és között táncolva vezénylik a káoszt, melynek egyetlen olvasója a felemásszemű chuunin.
A lány acsargó, bestiális dühét az ártatlanok szelíd érintése csitítja őrzővédő véreb figyelmévé.
//Értelemszerűen ez nem egy „szokványos” küldetés, ami alatt azt értem, hogy nincs meg a hagyományos megbízó-megbízott viszony, így teljesen megértem, ha nem jár érte pénzjutalom, mivel az nem is lenne indokolt. Én magam úgy képzelem el konoha jelenlegi rendszerét, hogy emberhiány miatt mindenki ellátja a különböző feladatokat, amikre éppen alkalmas, és ez a gondolat áll a jelen élmény hátterében. Ahogyan a többi élményben is, itt is van átívelő motívum korábbi élményekre (nem-álomvilág kereskedő-motívuma).
***
Úgy tűnik, hogy a terapeutája elhalálozott az ostrom során. Ez kifejezetten szerencsétlen fordulat az életében – mármint nyilván a terapeuta életében is az, bár némi könnyelműséggel azt is lehetne mondani, hogy neki éppenséggel már teljesen mindegy -, hiszen egyfelől kötelező, másfelől pedig szükséges is a mentális állapotának figyelemmel kísérése. Már majdhogynem azt is mondhatná, hogy egyenesen megszokta mind a türelmes (értsd: bosszantó) hallgatását, mind pedig az interaktív (értsd: kellemetlen) kérdéseit (értsd: visszakérdezéseit, amiket világéletében utált). Természetesen nem csak a shinobit, hanem a beszélgetések lokációját is megszokta, és kezdi úgy érezni, hogy a terápiájának egyik alapköve az állandóság. Vagyis csak az lenne: hiszen mind a kolléga, mind pedig az épület megszűnt létezni – magyarán az a borzasztóan visszataszító helyzet állt elő, hogy neki meg kell majd szoknia egy újabb személyt, egy újabb helyszínnel.
Persze az is nagyon szomorú, hogy ez a személy mint a pályáján elismert szakember elhalálozott, hiszen biztosan voltak barátai, családtagjai (ezt a gondolatmenetet a terapeuta képzelt hangja mondatja, vagyis gondoltatja vele. Ezzel összefüggésben aggályai nem merülnek fel.)
Mindezen kellemetlen – és természetesen sajnálatos – eseményekről az éjszaka kellős közepén kényszerül tudomást szerezni, amikor nem törődve sem mások alvási szokásaival, sem az általánosnak mondható magatartási sémákkal vagy udvariassággal - sem pedig az egyebekben méretesnek mondható karakterekkel felfestett ügyfélfogadási időt rögzítő táblával - ront be a kijelölt sátorba egy elszabadult (értsd: kisiklott) tehervonat lendületével.
Az éppen éjszakai szolgálatot töltő matróna szúrós tekintettel és mogorva hanghordozással sugalmazza felé, hogy mindösszesen egy hajszál választja el attól, hogy a térdére vonja és elfenekelje – nem tudván, hogy a gyermektestbe zárt szajhának ez talán még tetszene is -, de legalább van benne annyi közlési hajlam (legyen az bármennyire is rosszalló), hogy elmondja a keresett közszolga - adminisztrációs űrt keletkeztető - sanyarú sorsát.
Őszintén szólva a lány annyira megilletődik a helyzeten (értsd: megdöbben azon, hogy volt mersze a honfitársának elhalálozni), hogy a szótlanságát még a morcos matróna is mélydepressziónak nézi.
- Mármint úgy érti, hogy tényleg, totálisan, véglegesen meghalt?
- Mert lehet máshogy?
Akkor viszont, amikor a nő megkérdezi Shakakutól, hogy igényt tart-e azonnali mentális segítségnyújtásra, a lány egyenesen a nő tengermély barázdákkal ráncolt arcába nevet (ha a kacajában hisztéria is csendülne, úgy azt kategorikusan tagadná). Ez persze talán nem éppen a legkifinomultabb vagy legajánlatosabb reakció egy olyan személytől, akit mentális instabilitással kezelnek és követnek nyomon, de mentségére váljék, hogy amúgy sem egy kifinomult, nőies vagy udvarias személy.
További indiszkrét kérdéseket meg nem várva tünteti el magát a kellemetlenség színpadjáról és a következő pillanatban az átmeneti szállását képező épület tetején manifesztálódik újra rémálomszerű entitásként: a holdfényben megcsillanó ezüstös (ámbár igencsak zsíros) hajzuhatag miatt könnyen összetéveszthető lehetne a hiedelmekben megjelenő szellemlényekkel, viszont az ütése (ezen feltételezés verbális megfogalmazását követően) egészen biztosan felébresztené, kijózanítaná vagy éppen jobb belátásra bírná a szemlélőt.
Mindenesetre a nem-szellem-Shakaku, röviden csak Naka, vagy az egyebekben morbid eltúlzásnak örvendő kompartmentalizációja miatt csak Lány egy sértődött macska kifinomultságával szökken be az emeleti szinten található szobájába, hogy - önellentmondásos módon - zavart elmeállapotú nyugovóra térjen. Ténykérdés, hogy a rémálomszerű nem-álomból való felriadása óta – melyben negyvenes éveiben járó hordópocakos kereskedőnek képzelte magát, aki nem tud úszni, ezért egy igencsak sekélynek mondható folyóban megfulladt, mely álomkép újra és újra kísérti – sem a futon, sem a terepfelszerelés részét képező vékonyka takaró és lapos (szinte papírvékony) párna nem száradt még meg. Egy szerencséje van talán, hogy szagminta vétele alapján a nedv csupán izzadtság és nem annak a jele, hogy bevizelt volna. Hozzátenné, hogy ezen utóbbival sem lenne gond: nincs szégyen (sem pedig nevetséges elem) abban, ha valaki, így különösen a professziójukba tartozó személy a különböző traumák nyomán ideiglenesen elveszíti az irányítást az efféle reakciók fölött. Lehet az ember bármennyire képzett, bármennyire tapasztalt: az emberi psziché a legtöbbjük hatalmán túlmutat. Akién nem mutatott túl, az meg– mint megtudta – bedobta a törölközőt.
Az persze teljesen más kérdés, hogy az ehhez hasonló nem-álmairól egyébként sem számol be senkinek.
Még véletlenül sem fordul meg a fejében, hogy katon elemű affinitásával megkísérelje megszárítani a textilt, mivel a jelenlegi mentális állapotában az a legvalószínűbb, hogy az egész épületet leégeti (mivel az, ha bárkit érdekelne, fából van). Itt egy adminisztratív hibát vélelmez, vagy pedig azt, hogy az emberhiányra való tekintettel a szállásmesteri teendőket gyakornokok látják el.
A kellemetlen helyzetéhez hozzátartozik az is, hogy a nedves ágynemű közé bújva épp ugyanúgy érzi magát, mint az álmában: mintha a hideg vízfelszín alatt rekedt volna.
***
Szeretné azt mondani, hogy normális ember létére az átmeneti szállásának ajtaján történő éles kopogásra ébred, de sajna hazudna: már akkor megébred, amikor az ajtaja elé lépnek. Egyéb esetben némi nyugalommal az arcán és erőltetett udvariassággal a modorában nyitna ajtót, azonban a váratlan vendége éppenséggel a közvetlen szomszédja, méghozzá egészen pontosan az a daliás shinobi (aki a húszas éveiben jár és ennek ellenére is csak egy Chuunin, bár talán ő maga az utolsó személy, aki emiatt bárkit megkövezhetne), aki az ostrom átvészelését késői órákba ívelő, falpaskolós és igencsak hangos szexepizódokkal ünnepli.
A lány természetesen alapjáratban is alvászavaros, hát még így.
Emiatt könnyen meglehet, hogy indokolt a hév, amivel egyenesen feltépi a rozoga (fa) ajtót és bámul … felfele. Igen, ténykérdés, hogy ahhoz, hogy a férfi szemeibe döfhesse megvetéstől csillogó fúriatekintetét némileg (értsd: teljesen) hátra kell döntenie a fejét. (Danzou elég nagy játékos volt, hogy a legcsekélyebbnek tűnő részlettel is mélyen meg tudta alázni az embereket, ez alól persze ő maga sem volt kivétel.)
- Jó reggelt kívánok! – A férfi hangja kellemesen mély és dallamos, így tehát feltételezhetően nem ő szokott úgy visítani, mint egy koca. - Biztos nem tudsz róla, de a tegnapi nap folyamán volt egy kvázi lakógyűlés itt a szomszédságban. Többen felvetették, hogy a higiéniai állapotod hagy némi kivetnivalót és arra jutottunk, hogy valaki felajánlja neked a tisztálkodási-jegyét. Tekintettel arra, hogy az egyik oldalszomszédod én vagyok, a másik pedig egy Inuzuka, aki feltételezhetően még nálad is kevesebbet szokott fürödni, és a legnagyobb valószínűséggel egyáltalán nem érdekli az ilyen részletkérdés, így magamra vállaltam ezt a héroszi áldozatot.
Talán mondani sem kell, hogy a lány szemöldökei még a homlokáról is kiszaladnak. Megjegyezendő, hogy a férfi nem csak jó kiállású és jóképű, de még szokatlanul értelmes mondatokat is tud összefűzni, ami túlterjeszkedik a kaja-harc-edzés-kage-hősködés kombinációkon.
- Csak szólok, hogy a tisztálkodási-jegyed hímnemű felhasználóra vonatkozik. Azt hittem, hogy egy ilyen tapasztalt shinobi, mint te magad vagy, meg tudja különböztetni a nemeket még akkor is, ha a másodlagos nemi jelleg még nem fejlődött ki! – A lány szó szerint felborzolt egóval sziszegi az epés szavakat, és egy hajszál választja attól, hogy régi énjéhez illő trágár kifejezésekkel küldje el a honfitársát a k*rva anyjába. Az arcátlanságot! - Úgyhogy köszönöm a sértést, nem gondoltam volna, hogy az első ébren töltött órámat így kezdem. Kiengesztelés végett – elvégre melyik férfi nem ismerné DNS-szinten a nők kiengesztelésének szükséges és elengedhetetlen követelményét - az étkezési-jegyedet kérem és megoldom okosba' a fürdést. – Ő nem csak egy nő, hanem egy kunoichi is, aki tudja, hogy minden helyzetből a legjobbat kell kihoznia. Amit a férfi nem tud, hogy Shakaku is kap tisztálkodási-jegyeket, de mivel azok a falu területét nézve kerületekként vannak leosztva, és mivel őt folyamatosan áthelyezik, és figyelemmel arra, hogy a járőrözés miatt egyenesen lehetetlen számú és beosztású munkaórákat tölt, ezért a részére kiosztott tisztálkodási-jegyek vagy időtúllépés, vagy pedig kerületváltás miatt egymás után érvényüket vesztik. Ezen túlmenően pont arra való tekintettel, hogy egyenesen a vadonban kell a járőrfeladatokat ellátnia, így a higiéniai termékek használata veszélyes: a kemikália szagát mind a vadász ninják, mind pedig a vadállatok könnyebben kiszagolják. Így tehát a fürdését eddig eléggé nomád módon oldotta meg, kivéve persze azt az alkalmat, amikor bekommandózta magát egy onsenbe.
Ténykérdés ezen túlmenően, hogy mivel terepen dolgozik, ezért a szükséges és elégséges katonai ellátmányból részesül, ami élelmezés szempontjából teljesen praktikus, de egyáltalán nem kielégítő. Energia és tápanyag tekintetében tökéletes, de se íze, se textúrája nincs, és emiatt egy idő után olyan, mintha emberi hamvakat rágcsálna. Puszta szükségből kénytelen csupán a kiosztott adagot teljes egészében elfogyasztani, hiszen szüksége van az energiára, de ő van annyira kényes, hogy többre vágyjon. A férfi ugyan nem az általánosságban vett vágyainak univerzális értelemben vett kielégítője, de ebből a szempontból az aranyszelvény birtokosa.
- Étkezési-jegy... értem. Igen, megoldható. De akkor, mivel erről nem lett volna szó, helyettesíthetnél egy genin csapat edzésének felügyeletében. Nem kell őket se tanítani, se semmi: a hozzájuk kiosztott sensei elhunyt az ostromban és átmenetileg, amíg újat kapnak, chuuninok között rotálódnak, nagy örömünkre.
- Roppantmód bátor vagy ám, barátom – a kifejezés akár egy mérgező szitokszó hever az ajkai ívén -, hiszen szinte tökéletesen tisztában vagyok azzal, mivel jár az icipici geninkék felügyelete. De legyen, mivel kegyes vagyok, ezért elfogadom a tranzakció feltételeit. De! És ez nagyon fontos, az esti szexuálcselekményeidet a későbbiekben a vágni való koca orcabetömésével végzed. – Amikor a férfi szája bárminemű tiltakozásra nyílna, úgy ugyanolyan határozottsággal fojtja bele a szót, mint amilyen határozottsággal elvárja a szomszédjától, hogy az éppen aktuális szeretőjébe fojtsa a visongást. - Ó, nem-nem, erről nem nyitok vitát: vagy te fojtod belé a nyögdécseléses visítást, vagy én mindkettőtökbe a szuszt. - Ennek természetesen aligha lehetne hatása abban az esetben, amennyiben bárki más volna, de könnyen meglehet, hogy jelenleg a legerősebb kunoichi és a legerősebb shinobi is egyben a környező régióban. Ezt tükrözi az akaratát, szándékát, hangulatát felvevő és azokat tükröző energia, ami egyfelől a puszta meggyőződéséből és a megtépázott karizmájából, másfelől pedig a chakrahálózatából ered. Ez természetesen nem az a gyilkos szándék, amit alapvetően küldetéseken sugároz mások felé, így leginkább az ellenségei felé, hiszen most civilben van, és különben is: a brossúra mondott valamit ezzel kapcsolatban a jószomszédi viszonyról. - Mosolyogva mondjon igent, ha javasolhatnám. – Kóborolnak felfelé a saját ajkainak sarkai.
- Igen, legyen.. – Mondja ezt a férfi úgy, hogy az ezüsthajú kunoichi nem alkalmazott rajta technikát. Nocsak, végre valaki tudja, hogy hol a helye. Amikor a jóképű helyfelesleg átnyújtja neki az étkezési-jegyet, egyenesen úgy mosolyog, mint a macska, akinek az éhes szájába röppent a kismadárka.
A cetli egyenesen ártatlan. Túlságosan kiéhezett már az igazi ételre, köszöni szépen, a meleg, szaftos lakomára. Meg sem fordult a fejében, még véletlenül sem, - soha! -, hogy valamelyik átmeneti szomszédját kifossza étkezési-jegy vagy higiéniai jegy szempontjából. Vagyis de. Majdnem minden nap.
- A régi nyolcas kiképzőterep helyén fogod őket találni, ha minden igaz. Na pá! – A lány ajkaira szökkenő „kurvaanyád” az elméjében és a lelkében marad. Ha érzékenyebb ember lenne (az is), akkor még majdhogynem könnyekbe is lábadnának a szemei (így is teszik), ám ezt következetesen és vasakarattal tagadná, ha bárki látná és kérdezné (szintén helytálló). Legyen bármennyire is hatalmas a mellénye, legyen bármennyire meggyőződve a saját vélt igazában: emberből van. Több trauma van a zsebében, mint ryo, ami talán túl sokat nem árul el róla, mivel úgy le van égve, hogy minden 15 napos fizetési határidőre vásárol. ANBU számlára.
Érdemes megjegyezni, hogy az ANBU küldetések után kapott fizetése természetesen le van kötve, így az egyszerűen tabu, mivel arra gyűjt, hogy tanyát vásároljon, ahol majd a nyugdíjas éveit élheti.
Utálja Konohát, ha említette volna valaha – ez azonban hirtelen felindulásban böfögött hazugság, hiszen magát utálja, nem Konohagakure no Satot. A falu a vezetését, a diplomáciáját és a politikáját, nem a népét, sosem a népét, sem pedig a köveit, tégláit, őseit, áldozatait és gerendáit. Megveti a döntéseit, de tudja, hogy nélkülük nem lenne itt, sőt az is meglehet, hogy nélkülük most éppen őt is temetnék (ebben a Feltámasztott Isten segített nekik: az épületeket ledöntve és eltiporva gyakorlatilag az egész települést egy hatalmas temetővel tette egyenlővé, ahova könnyű eltemetni a halottaikat). Üvöltene emiatt a Holdra, sikoltana a földi igazságtalanságok miatt, rína és vinnyogna az eltorzított tények miatt, de tudja, hogy sem ezeket, de még csak a fohászait sem hallaná istenség. Nem tudja, hogy a mesebeli Tsuki no Usagi miként került a Holdra, de egyenesen irigyli abból a szempontból, hogy legalább az evilági kicsinyes törekvéseket és magatartásokat nem kell elszenvednie. Helyette persze itt van ő, aki kilométerekre lát. Minden. Egyes. Bűnt.
Világfájdalma – és egyben enyhe fokú világgyűlölete – újabb rovást kap az elkorhadt, elhanyagolt, hófehérre szikkadt fáján. A kiképzőterepek közül a nyolcas számmal jelölt terület mindig különleges szerepet fog betölteni az életében. Legelső csapatával – még jóval Koreko Rui előtt – ugyanis itt találkoztak először hivatalosan, csapatként. A csapattársait természetesen korábbról már ismerte, de azt sosem gondolta volna, hogy a megelőző tanulmányaik során eltöltött évek majd meghaladják azon évek számát (sőt, ki a fenét akar átverni, hónapok számát), melyekben geninkedtek. Elmondható, hogy sosem volt lehetőségük csapatként dolgozni, de ennél jóval kicsinyesebb és önzőbb gondolat is párosul ehhez: sosem volt lehetősége megtapasztalni azt az eszmeiséget, amire a csapatmunka átkozott ideológiája épül. Könnyen meglehet egyébként, hogy épp emiatt utálja azt a lényének minden porcikájával.
Épp emiatt – a fentiekben részletezetteken túlmenően – feltételezhetően egyáltalán nem meglepő, ha a férfi tökéletesen cizellált arcába csapja az ajtót (ami fából van, és könnyen meglehet, hogy ezen mozdulatát az egész épületét érzi még annak ellenére is, hogy az ereje épphogy csak átlagos; a szomszédok mindig allergiásabbak az ilyenekre az átlagosnál). Felemás tekintetével számlálja félhisztérikusan a barázdákat, a köröket, próbálva megsaccolni, hogy milyen idős lehetett az a fa, amiből ezt az ajtót növesztették. Ha a könnyei miatt homályosul el a tekintete és veszti el a számlálás következő számtani tagját, akkor az vesse rá az első követ, aki nem tudja, milyen az, amikor olyasvalakit veszít el az ember, akit szeretett. Elvégre csak emberek: nem számít, hogy kivé vagy mivé válnak. Bizonyos mentális zavarokat leszámítva érző lények maradnak és a gyász több a puszta érzelemnél: a gyász az emocionális és a fizikai hiánya annak, ami volt; a gyász az űr, amit soha senki sem fog tudni betölteni.
Sem más személy, sem egy ideológia, sem a hatalom, sem a tárgyak.
Talán egyértelmű, hogy miért kerülte mindeddig a kapcsolatfelvételt a „honfitársaival”. Hiszen azokkal, akikkel megkísérelne kapcsolatot teremteni, azok vagy olyanok, mint Yoshitaro, így tehát más nemzet gyermekei, vagy pedig már rég elhunytak. (Talán innen kellene tudnia, hogy kiöregedett a szakmából.) Ha választhatna – és tudja, hogy ez sajnos nem így működik -, akkor azt választaná, hogy velük egyszerre, egyenrangúként születhessen meg újból.
De ő él, és igencsak életképes is (már úgy-ahogy), szóval egyelőre a jelenre kell fókuszálnia, még ha a jelen emiatt nem is lesz különösebben hálás. Felháborodott büszkeségében – hiszen ki ez a senki, hogy ilyen érzelmeket préseljen ki a többszörösen elgázolt lelkéből – törtet a katonai zsákjához és húzza elő a „többé-kevésbé-elfogadható”, enyhén bűzölgő, épphogy véres chuunin felszerelését (ha fürdeni nem volt ideje és lehetősége, akkor egyértelmű, hogy ruhát mosnia sem akadt). A mellény azért simul rá úgy, mint egy második bőr, mert annyiszor izzadt bele az utóbbi pár napban, mint úgy összességében véve az alsóneműibe soha. A reá kiosztott szövetruházat (ami a mellény alá dukál, hiszen a taktikai mellényt csak kivételes esetekben szokás bárminemű aláöltözés nélkül viselni) a saját ízléstelen kunaivágásai mentén egyenetlen és foszlásnak indult a végekben.
A szandálja pedig? Szerinte akademistáé volt, csak lelopták a gyermeki hullájáról.
Még a homlokpántját sem tudja, kitől örökölte, de szilárd meggyőződése, hogy Ibiki egy épp-boncolás-alatt-álló shinobi tárgyai közül kukázta (ez persze felveti a kérdést, hogy a „friss” geninek pántjai honnak jönnek).
A szobájában nincs tükör, de meg merné kockáztatni, hogy az egész épületkomplexumban nincs olyan szoba, ami fel lenne azzal szerelve. Évekig tükör nélkül élt. Falak nélkül. Ajtók nélkül. Futon nélkül. Ha jobban belegondol, mindezek csak gátak, korlátok és akadályok. Elsődlegesen persze nincs szüksége tükörre, hogy tudja – na nem azt, hogy ő maga kicsoda, hiszen a nap végén ki mondhatná el saját magáról teljes bizonyossággal, hogy ki ő és milyen is valójában, tényszerűen -, nem a saját bőrében lébecol. Vagyis de, a saját bőrében lébecol, ami azonban nem úgy fest, mint a sajátja. Tökéletesen tisztában van azzal ugyanis, hogy ha mindez Henge volna csupán, akkor ő látná. A saját asztrálmegjelenése azonban – mint a Rin'neganon keresztül látja – a fizikai testén túlmutatva jeleníti meg régi énjét. Árnyéka messzebbre vetül, mint Danzou szerette vagy akarta volna.
Nincs tehát miért tükörbe néznie, nincs miért törekedni erre és nincs is miért aggodalmaskodni azért, hogy mit mutat a tükör, mit lát a világ. A világ elvégre azt látja, amit helyesnek vagy éppen helytelennek tart, a tükör pedig azt mutatja, amit a szemlélő látni, vagy éppen nem-látni akar. A nézőpontokkal semmi gond nem lenne, ha azok objektív észérvekre, logikai következtetésekre alapulnának, de a professziójukban, ahol az élet és a halál kérdéséről döntenek, a szubjektív véleménynek nincs és nem is lehet helye.
Így tehát csak a küllemének helyességét – még akkor is, ha eltúlzott tréfa csupán – vélve lép ki az ajtón. A Byakuganja úgy eszi a távokat, mint más a pletykát. A nyolcas kiképző közel esik hozzá, de mikor mondta meg utoljára neki bárki is, hogy meddig láthat (egyszer régen valaki megkísérelte, de még ő is, a nagyapja is tévedett). Ilyen értelemben talán még hálát is adhatna a Feltámasztott Isten korrupciómentesen gyakorolt igazságszolgáltatása tekintetében: valamennyi épület megsemmisült, vagy legalábbis megrongálódott. Ezen utóbbi esetben a pecsétek megtörtek egészen a megújításukig. Magyarán nincs a Byakuganja előtt olyan határ, amit szándékkal emeltek korlátként. A korlátozások felállítása azonban a létszükségletek biztosításától vonja el a figyelmet, és ezt tökéletesen tudja, így tehát figyel, egyenesen sasol.
Egyáltalán nem meglepő emiatt, hogy az átkos kiképzőre érve egy csapatot lát (tudja, hogy csapat, mivel a három szerencsétlen ugyanolyan testtartásban várja őt, mint amilyenben ők maguk várták néhai mesterüket – érdekes a kocka, nemde, amint a perdül, fordul és landol.) Hosszú percekig nem is tudja, mihez kezdjen velük. Az „ösztönei” azt súgják, hogy kezdjen egy Narakuval, de az elméje azt sugallja, hogy talán ez mégsem volna teljesen sportszerű.
- Ti ott! – Emeli fel a hangját, mivel olybá' tűnik, hogy az ártatlan báránykák (bárminemű tapasztalat vagy értelmezhető túlélési ösztön híján) nem is érzékelik a jelenlétét (pedig ő aztán egy igazi sárkány). A gyerekek, akik jogi értelemben, vagy legalábbis bizonyos jogi értelemben (elvégre milyen különös kettősség, hogy ölni engedik, sőt, egyenesen utasítják őket, viszont alkoholt nem fogyaszthatnak, mert ahhoz túl fiatalok) felnőttek épp ugyanolyan reflexekkel fordulnak felé, mint amilyen észleléssel fogadták: semmilyennel.
- A semmirekellő szomszédomat bízták meg helyettesként, de mivel ő egy csicska, ezért őt én helyettesítem. Mert nyilván jobb dologra nem is használhatnám, illetve ennél szentebb célnak nem áldozhatnám képességeimet és az időmet. Úgyhogy örvendjetek, hiszen egy pár órára a Konohagakure no Satoban tartózkodó shinobik legerősebbje társaságában tartózkodhattok. Hurrá. – Mintha csak egy szerződési klauzulát olvasna fel; a hangja olyan száraz, hogy a Szél Országának homokja is megirigyelhetné annak éles pörgését.
Mit meg nem tesz Konohagakure no Satoért, a „jószomszédi” (v)iszonyért.
A gyerek-felnőtteknek legalább van annyi esze, hogy feltűnik nekik a chuunin-mellény jelenléte, hiszen Shakaku virtuális kora egyáltalán nem alapozná meg a felsőbbrendűségét. Aztán persze könnyen lehet, hogy a bosszúsága nyomán felborzolt chakrajelenlétének hatásait érzik, vagy a viharos ábrázatától rémülnek meg. Az, hogy a ruházatának vérnyomai, szakadásai eredményezik mindezt, egyenesen meg sem fordul a fejében, holott igencsak kézenfekvő lehetne.
- Ha bármi problémátok van a jelen helyzettel, akkor nyugodtan vegyétek fel a kapcsolatot a Személyzeti Csoporttal. Biztos soron kívül fogják a panaszotokat kezelni. Addig is az én babusgató kegyeimre vagytok bízva. Azt az információt kaptam, hogy mindössze felügyelnem kell benneteket, azonban - a két szó közötti természetesen felmerülő, aprócska szünetben aktiválja a Byakuganját, megtekintve a chakrahálózatukat és azok intenzitását, kifejlettségét - önerőből aligha jutnátok előrébb a fejlődési mércén, úgyhogy meghitelezem nektek azt a kihívást, ami nyomán esélyetek lehet fejlődni mind izomerő, mind gyorsaság és reflex terén. Másra aligha volnék alkalmas. - Von vállat, miközben magát minősíti, de nincsenek illúziói a (nemlétező) pedagógiai képességei tárgykörében.
A lány a zsíros haját maga mögé lendítve foglal helyet a talajon (mivel az ellenség teljes egészében lebuldózerezte a települést, így még a párnafunkciót betöltő fűcsomók is oda lettek). Amilyen csontos a valaga, egyenesen tudja, hogy nem sokáig lesz ez a pozíció kényelmes. - A helyzet borzasztóan egyszerű. Használhattok fegyvert, használhattok technikát annak érdekében, hogy ne szenvedjetek sérülést. A célotok a túlélés és az, hogy komolyabb sérülés nélkül végezzétek az edzést. Azonban az a személy, aki mindeközben a társát is kvázi likvidálja úgy, hogy a társa ne tudjon védekezni, az a mai gyakorlatot sikeresen teljesítette és távozhat. Épp emiatt a jelen gyakorlatban egyénenként vesztek részt. - Shakaku tekercshez nyúlva pecsétel elő fegyvereket.
Nem feltétlenül utálja magát azért (bár talán kellene), hogy ahhoz igencsak hasonló gyakorlatot akar végeztetni a gyerekekkel, mint amilyen gyakorlatot velük is végeztett a legelső tanára. (Aki feltételezhetően most a sírjában forog, hogy épp a legelviselhetetlenebb diákja kerül egy nevelő szerepébe.)
De talán becsületére válhat, hogy a technikát, amit használni készül, nem úgy használja, ahogyan szokta, amilyen hatásfokkal ezt általában megtenné. Aztán persze honfitársak között, de ezen túlmenően is különösen alá-fölérendeltségi viszonyban ki az, aki visszaélne a hatalmával? (Lényegében valamennyi vezető tisztségviselő, igen, hogyne ez a válasz eléggé egyértelmű.) Ezekből a zöldfülű geninekből azonban nem nézné ezt ki.
És különben is: nem megölni akarja őket, sem pedig megcsonkítani vagy lebénítani, rokkanttá tenni őket. Hiszen bármit mondjon az államuk, ők csak gyerekek, legyen bármi a tapasztalatuk. Különös érzés már tudni, hogy a tanítója akkoriban könnyen életre szóló (vagy éppen élettől megfosztó) sérülést okozhatott volna neki, ha éppen kedve tartja. Sosem gondolta volna, hogy hasonló, ámbár még így is túlméretezett, egyenesen ki-, és betölthetetlen cipőkben találja magát.
Ha erre később rákérdeznének, akkor egyenesen tagadni fogja a kutakodó ANBU-szemek előtt, hogy ilyesmit érzett. Ő nem érez. Vagyis de, csak mindaz, amit érez, az túl sok, túl intenzív, túl színes és túl szerteágazó ahhoz, hogy azonosítani lehessen, hogy beszélni lehessen róla. Bár az elhunyt közszolga megpróbálta a lehetetlent felülmúlni.
A fentiek alapján egyenesen szörnyű ötlet gyerekek közé engedni őt, nem is tudja, hogy a szomszédja mit szívott és mennyit.
- Hogy hívhatjuk Önt, sensei? – A csapat egyetlen hímnemű tagjának kérdése az udvariassági szabályokat tökéletesen követi mind mondatfelépítés, mind hanglejtés, mind pedig megnevezés terén, azonban: - Hát nem így. – Csattan fel, majd esik azonnal gyermeki zavarba.- Naka. Csak így.
Az előpecsételt shurikeneket szélchakrával feltöltve kezdi el forgatni a levegőben: még chakrakontroll-gyakorlatnak is tökéletesen betudható az, amikor a fémes íveken létrehozott szélpengék nem csak chakrajelenlétük tekintetében, hanem apró méretükre való figyelemmel is csak dojutsuval láthatóak. A shurikeneket ugyanis csak mozgatni akarja a geninek között, fenyegetve őket egyénenként inkább, mint csoportként, vezetve mozgásaikat és kikerülő mozdulataikat. Nem áll szándékában felszeletelni a jövő nemzedékét, főleg akkor, amikor a pengéket pörgetve emeli fel és a szemei előtt a múltja lebeg.
Ő nem jó ember. Nem kedves, nem igazságos és egyáltalán nem egy kegyelmező jellem. Nincsenek jó vonásai, amik voltak, azok már rég kikoptak vagy már rég kihűltek az elhantolt földkupac alatt. Nem optimista, ahogyan nem hisz a fohász és az ima erejében. Nem gondolná, hogy a mondás bármilyen értelemben megállná a helyét: a remény hal meg utoljára. Nem. Szerinte épp ezt verik, ütik, rúgják és véreztetik ki az emberből legelőször. Egy shinobi listájára a remény már nem jutott fel, hiszen több más megelőzte.
A reményt tehát ki tudják irtani belőlük, még mielőtt a magjait elhintené elméjükben a gondolat, a gyász és a megbánás azonban még a rendszerük törekvéseit is eltiporva múlja fölül. Nem szokott tévképzeteket elszenvedni, de a múlt és a jelen különös módon vegyül szeme előtt. A Byakugán lát, a Rin’negan megfigyel.
Kézjeleket formál felemás szemei előtt: a Chakra Átadó Technika a geninekre kiterjedve köti össze őket. Nem kellene ezt tennie, talán nem is szabad. A múlt tévhitét, a délibábot az orra előtt azonban el kell oszlatnia; ha nem teszi, akkor a múltnak képzelt jelent szaggatja és aprítja miszlikbe a szélpengékkel. Ő nem jó ember, nem kedves, nem igazságos, sem kegyelmes; azonban nem egy szörnyeteg. A saját kudarcai árnyékát nem vetítené az ártatlanokra, épp ellenkezőleg: a megosztott chakrájával a kitartásukat és állóképességüket kívánja csak előmozdítani, hiszen a saját chakrájuk határait figyelembe véve viszonylag rövid ideig bírnák csak szusszal a jelen helyzetet. Tudja jól: ha nem avatkozna közbe ilyen mélységben, akkor korábban szabadulna a feladat alól.
Ő azonban egész életében ellentmondásos jellem volt, ezen túlmenően pedig gyakori jelzője az önellentmondásosság. Utálja ezt a feladatot, de az utálata – bármennyire szeretné – nem terjed ki a geninekre, akik éppolyannyira kerültek akaratlanul ebbe a helyzetbe, mint ő maga is. A múlt azonban ott kaparászik a perifériáján: ő nem kapta meg akkoriban a kellő kiképzést; a tudást féltették, mint az aranynál is ritkább értékeket. A tudás épp ilyen, ő maga tudja talán a leginkább. A világ azonban folyamatosan változik és bár nem tudja, hogy ezen a téren történt-e már változás, de a tudatlanságában megelőlegezi azt: azt nyújtja, amit csak tud.
A chakrája neutrális és fogalma sincs arról, hogy a geninek azt észlelik-e, netán annak szándékát megismerik-e, de a szemeivel látja, amikor a chakralánc kialakul közöttük. - A pengéket is kerüljétek el. - A levegőben cikázó és váratlanul irányzékot változtató shurikenek a geninek körül és között táncolva vezénylik a káoszt, melynek egyetlen olvasója a felemásszemű chuunin.
A lány acsargó, bestiális dühét az ártatlanok szelíd érintése csitítja őrzővédő véreb figyelmévé.
//Értelemszerűen ez nem egy „szokványos” küldetés, ami alatt azt értem, hogy nincs meg a hagyományos megbízó-megbízott viszony, így teljesen megértem, ha nem jár érte pénzjutalom, mivel az nem is lenne indokolt. Én magam úgy képzelem el konoha jelenlegi rendszerét, hogy emberhiány miatt mindenki ellátja a különböző feladatokat, amikre éppen alkalmas, és ez a gondolat áll a jelen élmény hátterében. Ahogyan a többi élményben is, itt is van átívelő motívum korábbi élményekre (nem-álomvilág kereskedő-motívuma).
Hyuuga Shakaku- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 2575
Elosztható Taijutsu Pontok : 328
Állóképesség : 805 (S)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 840 (S)
Ügyesség/Reflex : 805 (S)
Pusztakezes Harc : 805 (S)
Adatlap
Szint: S+
Rang: ANBU Darinin
Chakraszint: 2786
Re: Hyuuga Aikan
Gamabunta Pént. Júl. 07 2023, 17:03
Ha senki se, hát akkor én leszek az a szerencsés, aki igényt tart a(z) Rinnenganodra Élményedre. Viszont az időm drága, így a lényeggel kezdem:
KHM…
- Személy szerint helyesírásilag nem vettem észre semmilyen kivetnivalót, a mondatszerkezet is rendben volt. Ez már csak ilyen szokásos, személyes problémám, de javasolt ezt a kék színt enyhébb színre váltani, hogy Byakugan nélkül is olvasható legyen.
- Terjedelmileg nem volt vele gond, se rövidségre, se hosszra. Viszont!
- Tartalmilag már voltak vele problémáim. Bár küldetésként említetted a fő cselekedet nagy részét inkább az előzmény, sem mint a fő lényege a „küldetés” határozta meg. Alapjáraton ez persze nem olyan gond, viszont a küldetés ideje alatt is inkább elbészélés volt, sem mint tényleges feladat teljesítés, nem beszélve arról, hogy technikailag a feladatát Naka nem fejezte be, mivel a végén még mindig tartott az edzés. És ha már itt tartunk:
- Nincs konkrét lezárás. A vége inkább a küldetés vége előtti levezetés, de nem igazán mondható lezárásnak, főképp a fentebb látható ok miatt.
Éppen ezen okok miatt jutalmad:
+10 chakra, +10.000 ryoamiket kunaiokra költhetsz. Mivel nem történt fizikai megmozdulás (a reggeli kikelés az ágyból nem számít!), így taijutsut nem osztok.
KHM…
- Személy szerint helyesírásilag nem vettem észre semmilyen kivetnivalót, a mondatszerkezet is rendben volt. Ez már csak ilyen szokásos, személyes problémám, de javasolt ezt a kék színt enyhébb színre váltani, hogy Byakugan nélkül is olvasható legyen.
- Terjedelmileg nem volt vele gond, se rövidségre, se hosszra. Viszont!
- Tartalmilag már voltak vele problémáim. Bár küldetésként említetted a fő cselekedet nagy részét inkább az előzmény, sem mint a fő lényege a „küldetés” határozta meg. Alapjáraton ez persze nem olyan gond, viszont a küldetés ideje alatt is inkább elbészélés volt, sem mint tényleges feladat teljesítés, nem beszélve arról, hogy technikailag a feladatát Naka nem fejezte be, mivel a végén még mindig tartott az edzés. És ha már itt tartunk:
- Nincs konkrét lezárás. A vége inkább a küldetés vége előtti levezetés, de nem igazán mondható lezárásnak, főképp a fentebb látható ok miatt.
Éppen ezen okok miatt jutalmad:
+10 chakra, +10.000 ryo
_________________
Meséléseim:
- Mellékszálkaland felügyelet - Zauki és Karu
- Katsumi Kawachi - Az Árulás Mocsarában
- Kamizuru Misaki
- Ginoo Yukizaki
- Skarlát Hegység
Gamabunta- Adminisztrátor
Adatlap
Szint: S
Rang: Békafőnök
Chakraszint: 667
2 / 2 oldal • 1, 2
Naruto Gundan :: Karakter készítés :: Élmények :: Küldetések
2 / 2 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.