Re: Második kiképzőterep

**Ishihara Aki** Szer. Május 18 2016, 18:26

Örömöd nagy lett, ahogy a láttad a lángok, miként emésztik el a szalmával kitömött bábokat. A technikád ereje kicsit túlszárnyalta elképzeléseidet, így az öröm mellé egy kis meglepődöttség került. Sho csak mosolygott, ahogy ujjongtál, mint egy kisgyerek, mikor új játékot kap születésnapjára. Végül megköszönted neki a jó tanácsot, mire ő csak biccentett a fejével. A feladat adott volt, így rögtön neki is láttál a megvalósításnak. Összegyűjtötted az általad megfelelőnek érzett chakra mennyiséget, majd abból megformáltad a technikát. Azonban sejthető volt, hogy elsőre nem fog éppen a legjobbra sikeredni. Az ötből mindössze két gömböd volt, ami szépen nézett ki, míg a maradék apró, pislákoló lángocskák voltak csak. A végeredménnyel nem voltál megelégedve és Sho se engedte volna, hogy ezt a következő szint teljesítésének tekintsed, így újra megpróbáltad. Most kicsit több chakrával és különös odafigyeléssel készítetted el a jutsut. Körülötted 5 egyszerre meggyulladó gömb jelent meg. Láthatóan a sok gyakorlás meghozta az eredményét. Mondandódra mestered arcán egy nem túl kedves grimasz jelent meg, mint aki valami nagyon keserű dolgot evett. Felállt és rád nézett.
- Ha úgy érzek, akkor jó, azonban nehogy ez az elbizakodottság legyen a véged. Értem én, hogy már szeretnél előre jutni, de az életbe meg kell tanulnod, hogy a túlzott önbizalom és a dolgok siettetése nagy mértékben rövidíthetik meg az életedet. Azonban, ha úgy érzed, hogy készen állsz, akkor bele is vághatunk a tesztbe. Lévén, hogy a környék összes bábúját elégettük, így nem maradt mire célozni, de amúgy is unalmas olyan dolgokra lövöldözni, ami nem képes kitérni. Nem is szaporítanám tovább a szót. A célpontod én leszek. Azzal az öt gömb egyikével kell eltalálnod engem, ha képes vagy rá. Ez az egy dobásod van. Az, hogy sikerül, vagy nem igazából lényegtelen, de legalább mindketten láthatjuk, hogy mire vagy képes.
Mondandója közben egy pár méterre eltávolodott tőled, majd megállt és feléd fordult.
- Kezdheted!
Beállásából és tekintetéből láthattad, hogy teljesen komolyan gondolta a dolgot.

**Aokaze Atsushi** Szomb. Május 21 2016, 23:16

// Ishihara Aki //

Miután galád módon ismét elpusztítottam a bábukat, amiket néhány napja is jómagam használtam fel tanulás céljából. Lassan az edzőtér karbantartói már hozzám küldik a csekket a javítási költségről. De ha ezt kívánja az edzés, akkor nincs mit tenni. Mivel ez a szakaszt is sikeresen teljesítettem, Sho csak elégedetten bólint. Majd kiadja az továbblépéshez szükséges információt. El is kezdem, besaccolom mennyi chakrára is lesz szükségem, hogy csak annyival gazdálkodjak. Chakra válság idején muszáj ilyen drasztikus lépéseket tenni. Sajnos az általam elégnek vélt mennyiség nem volt elég, így nem lett minden lánggömb tökéletes. A következő alkalommal már csak az utolsó lánggömbhöz nem használtam elég chakrát, de már az is egy kisebb onidoronak megfelelt. Talán tanítóm, meg is elégedett volna vele, de én nem így harmadjára is nekifogtam az öt onidoronak. Most végre sikerült mindet tökéletesre csinálni. Így már nem volt más hátra minthogy megkérdezzem Shotól, hogymi is az a bűvös teszt, illetve hogy megkérjem ne keljen többet a mozgatás gyakorlásával is bíbelődni.
Tanítóm rá is bólint, hogy kihagyjam a gömbök levegőben való utaztatását. Majd rátér a teszt kifejtésére. Amíg mindent végigmond, eltávolodik tőlem pár méterre. Közben én kicsit meglepődtem az előbb elhangzottakon, több okból is.
* Az előbb nem azt mondta, hogy nem kell a mozgatást gyakorolnom. Mert szerintem ez ugyan az. De ami fontosabb most vagy annyira lenéz, hogy azt hiszi, nem fogom eltalálni vagy csak simán őrült. Esetleg egy árnyékklónt használ vagy van egy olyan jutsuja mivel megvédheti magát.
- Nem nézem, le a jouninokat, de nyugtass meg, hogy van valami jutsud, amivel megtudod védeni magad. Arra az esetre, ha mégis telibe kapnálak. De azért sikerült kicsit átejtened, reménykedtem benne, hogy már nem kell, majd onidorokat létrehoznom. Úgy látszik tévedtem.
Miután közöltem Shoval, hogy sikerült rászednie, szóban megadja a jelet hogy ő már készen áll.
- Ha, neked jó akkor nekem is! De nyugtass meg, hogyha meghalnál, nem kerülök börtönbe.
Tovább viszont már nem várok el is kezdem a technika előkészületeit. Veszek egy mély levegőt, amit arra használok, hogy megnyugodjak, valamint hogy halmozzam a chakrámat. Eme rövid idő után, elkezdem megformálni a kézjeleket, s mindhez társítok egy-egy a chakrához köthető munkálatot. A kutyánál, elkezdem átáramoltatni a testemen, a chakrát, miközben a tenketsu pontjaimmal átalakítom katonná. A lónál a természetbe kezdem kiengedni és forgatni magam körül, illetve egy pontba sűríteni. Majd a tigrissel begyújtom az öt chakra pontot. Ahogy megjelentek az onidoro gömbök előttem már el is kezdtem agyalni, a stratégián.
* Puszta gyorsasággal még nem leszek képes legyőzni őt és ezt ő is jól tudja. Ráadásul az eddigi gyakorlásom közben már kielemezhette azt, hogy mennyire tudok velük manőverezni, illetve milyen gyorsan. Muszáj leszek felállítani valamilyen stratégiát, ha el akarom találni. Kezdetnek talán az is megteszi, ha körbeveszem. Majd egyszerűbb mozgatásokkal próbálom először elkapni. Bár ez a része még nekem is csak egy felmérés lesz, hogy mire képesek jelenleg.
Ahogy én azt fejemben ki is ötlöttem elkezdem a gömböket Sho köré mozgatni nagyjából egyenlő távolságra egymástól, másfél-két méter magasságban. Ahogy lassan felveszik az alakzatot, elkezdem szűkíteni a kört, hogy csökkentsem jelenlegi gyakorlópartnerem mozgásterét. Amint a kör kettő-kettő és fél méteresre csökken az egyik onidorót, a jelenleg leggyorsabb sebességen az ellenfelemnek irányítom. Aztán, ha kikerüli, azt küldöm neki következőnek, amelyik a legközelebb lesz, majd hozzá. Valószínűleg ezt is kikerüli majd, és ekkor a következő legközelebbit fogom felé küldeni és így tovább. Viszont, ha kitör a körből, akkor már csak annyit teszek, hogy újra köré rendezem a lánggömböket és egy új stratégiát fogok kipróbálni.

**Ishihara Aki** Vas. Május 22 2016, 05:11

Sho felkészült a támadásidra. Te rögtön aggodalmaidnak adtál szót. Szája vigyorra húzódott.
- Nem kell félned. Nem ez az első alkalom, hogy ilyesmit csinálok. Szóval nyugodtan adj bele mindent, amit csak tudsz.
Nem volt feltétlen megnyugtató, azonban láthatóan nem akar más választást hagyni neked. Fel is készülsz és létrehozod a szükséges onidorokat. Ahogy tudod megpróbálod köré irányítani. Bár úgy vélted. Úgy gondoltad, hogy ez a rész könnyen fog menni, azonban a valóság kicsit más. Az öt gömb irányítása kis nehézségekbe ütközik, így lényegesen lassabban zárják be a kört, mint ahogy te azt szeretted volna. Sho azonban nem mozdul egy tapodtat se, de arcán észreveszel egy unott kifejezést, miközben várakozik. Mikor végre sikerül terved első fázisának kivitelezése, rögtön neki is látsz a támadásnak. Az első gömb rögtön meg is indul Sho irányába. Ez már jobban megy, így a sebesség jónak volt mondható. Sho szinte az utolsó pillanatig vár, majd oldalra lép, aminek köszönhetően támadásod elsuhan mellette. Talán ez a meglepetés, vagy a már vészesen megfogyatkozott chakra készleted miatt, de az irányítod alig pár méterre mesteredtől a földbe csapódik.
- Ha így folytatod, tényleg le fog égni az egész kiképzőterep - nevetett gúnyosan.
A hozzá legközelebb eső onidorot indítod következő támadásként. Az előzőhöz hasonlóan ezt is egy könnyed mozdulattal kerüli el. Láthatóan meg se tudod izzasztani. Gömbjeid egymás után csapódnak a földbe, pont ahogy az első tette. Miután eltűnt az utolsó is, Sho nagyot sóhajtott, majd rád nézz.
- Hát úgy tűnik, hogy ennyi lenne mára. Azért búcsúzóul adnék meg egy utolsó tanácsot. Az onidoro nem csak komoly erővel, de nagy taktikai lehetőséggel is rendelkezik. Sokan csak az ellenfélre koncentrálnak, ahogy te is, azonban számtalan jobb felhasználási módja is van. Amit tudok neked ajánlani, hogy az első pár támadással próbáld az ellenfeledet rávenni, hogy nagyobb mozgásokat végezzen a támadásaid elkerüléséhez. A legjobba az, ha a levegőbe tudod kényszeríteni. Miután kifigyeled a mozgását ez újabb csapást mérsz rá, de ezúttal nem konkrétan őt célzod, hanem a helyet ahova érkezik. Egyetlen találat is elég, hogy kivonj valakit a forgalomból, a többi gömb meg jó elterelésnek. Persze ez csak akkor működi, ha egy ellenfélre koncentrálod az erődet. Ha több is van, akkor kicsit trükkösebb a dolog, de gondolom majd ráérzel. Viszont későre jár már, így nem is húzom tovább az idődet. Alapvetően szép munkát végeztél, remélem a jövőben is ilyen lelkes és kitartó leszel majd. Na, hello!
Elköszönését követően el is tűnt a helyszínről, mintha ott se lett volna. Egész napos edzés rendesen lefárasztott, de azzal a tudattal térsz ma nyugovóra, hogy tudod, sikeresen sajátítottad el ezt a jutsut.

// Na, köszönöm a játékot. Szólok majd egy staff tagnak, hogy ellenőrizze le és ha ez megvan, akkor felírhatod magadnak a technikát. Én erre a játékra megajánlok neked olyan 15 ch-t, de ezt is majd az ellenőrző admin fogja megmondani, hogy pontosan mennyi. Ezen felül jelenleg 5 darab onidorot tudsz majd használni, irányítani. Ezt a számot növelheted a jutsu használatával, illetve élménybe megírt gyakorlással is. Hidannal egyeztettem és a mesélést továbbiakban ő folytatja majd számodra. //

//Tanulás ellenőrizve, szép játék volt mindkettőtök részéről. Atsushi: felírhatod a technikát és a 15 chakrát. - Hidan //

**Uchiha Obito** Vas. Nov. 06 2016, 18:21

// Kuriyo Iso - Az edzett lélek //

Az elmúlt idők heves esőzése után a Nap először dugta elő mindent felmelegítő barátságos pocakját. A virágok ebben az időszakban kezdik meg kihajtásukat a növényeken, így ezek kellemes illata az egész falut átjárják. Talán páran meg is köszönik ezt, egyesek talán imádkoznak is a természet Isteneinek, kik a háborús időkben búfelejtőnek küldik az élet apró örömeit.
A kiképző terep látványa a szokásos volt. Itt ott néhány tócsa tarkította a homokos talajt, melyekbe néhány macska és városi állat járt folyadék utánpótlás reményében. A kellemes környezetet biztosító friss szellők egyszerű simítással terelték el bárki figyelmét a távoli fronton dúló háborúról. Oly közelinek tűnik néha a vérontás és a nemzetek közötti ellentét, hogy szinte egy karnyújtásnyira van, s akár meg is ragadhatnánk. De itt, ahol megannyi shinobi élete vette kezdetét, és a legnagyobb legendák is valószínűleg ezeken a bábokon gyakorolták kezdő technikáikat. Itt csiszolgatták tudásukat a ninják eszközeinek segítségével, s végre te is az Akadémia után újra ide érkezel, némi gyakorlás reményében.
Egy levél miatt érkezel, melyben tudatták veled, hogy végre elérkezett a nap, hogy találkozhass a mestereddel. A távolból már láthattad, hogy egy nő támaszkodik háttal az egyik bábunak, s a fogát piszkálja egy arra alkalmas kis fa pöcökkel. Hűvösséget árasztó kék szemeivel már a távolból rád meredt, s széles vigyorral arcán integetett feléd, hogy igen is, rád vár!
- Iso-kun! Erre, erre! – Folytatta a kicsit zavarba ejtő integetést, melyre nem igazán mondhattál nemet a jelenlegi helyzetedben. Közelebb érve a nőről csak úgy sugárzik a boldogság, mellyel a fejedre helyezi kezét, s kicsit összeborzolja a hajadat. A nő Jounin egyenruhát viselt, karjára erősített Konohai szimbólummal, fején egy kék kendő mely alól kócosan kukucskáltak elő szőke fürtjei.
- A nevem, Ashira Kino. Mint gondolod, gondolom én leszek a mestered, a senseied, a lelked mentsvára a keserű időkben, meg mindenféle ilyesmi amit el tudsz képzelni. – Magyarázza vigyorogva, majd feléd hajol és érdekes, felmérő tekintettel bombázza a tested minden porcikáját. Miután jól szemügyrevett, kiegyenesedik s vigyorogva teszi csípőre a kezét.
- Nos, mesélj magadról egy kicsit! Aztán bele vághatunk a bábuk elpusztítgatásába, persze ha nem félsz tőlük! Na meg mesélj bármit, amit szeretnél megosztani velem. – Dől hátra ismét a bábúra, s csillogó szemekkel hallgatja a történeted, persze ha van mit mesélned.

**Kuriyo Iso** Vas. Nov. 06 2016, 19:36

//Uchiha Obito - Az edzett lélek//

Szokásos reggelnek indult a mai. Bárcsak úgy történt volna... Tegnap ugyanis egy levéllel sietett fel édesanyám a szobámba. Egy kézzel írt szöveget tartalmazott, miben egy meghívás szerepelt. Azonnal felkaptam a fejemet. Alig bírtam kipihenni magamat izgalmamban. Az órám csak ketyegett, ahogy a percek teltek, én meg erre:" Még mindig nem alszom." Pedig nem vagyok az az izgulós fajta.
Amikor viszont egy hangos, fémes csörgésre kelt ma az egész háztartás, egyetlen erőteljes mozdulattal kaptam fel öltözékemet, és eszközeimet. Nem bírt rá semmi, hogy tovább pihenjek. A konyhába rohanva felkaptam az első három dolgot, amit fellelhettem, és nekiindultam az útnak. Alma, szójaszósz és egy üveg epres tej eme három alapanyag. Érdekesnek érdekes étkezésnek ígérkezik.
A Nap már erőteljesen ébredezett, már a falu utcáin egy hajnali fényvilág káprázatába eshettem volna, ha nem esek el a nap legfontosabb étkezésének elfogyasztása közben. Éppen az egyik lépcsőn haladtam, és még rémlik, hogy egy fekete macska volt a tettes, de a részletek nem tiszták. A tény, hogy az epres tej elúszott a kihasználatlan lehetőségek folyóján, az almám felét meg pépesre törte a balszerencsétlenség sziklaszilárd lépcsője. Ezt nekem pech. Már nem is lehetne számomra rosszabb a reggel. Az élet, mely egy kegyes arcot mutat számomra általában, a fülembe súgta: "De." Ennek keretein belül rájöttem, hogy a szójaszósz kiömlött a táskámban. Nem is tudom, mit tehettem volna. Csak színtiszta felindulásból messzire hajítottam az üveget.
De végre nem a reggelen kell rágódnom, mert megérkeztem. Egy hölgy áll ott, jounin egyenruhában. Ő lesz az,a ki a levelet küldte. Mármint, muszáj annak lennie, különben ez az egész egy nonszensz, szerencsétlen álom lenne. Plusz megszólal. A nevem az,a mit hallhatok. Hmm. Biztosan nem álom. Most már látom. Miután majdnem megbotlok megint, odasietek, és tűrve a nő vizsgáló tekintetét, biccentek neki, és üdvözlöm.
- Üdvözletem, Ashira-sensei! Jó ezt hallani. Mármint, hogy... - Nem tudom, hogy mit akartam mondani. Szerencsére a sensei mond valami egyebet.
- Nem tudok sok mindent, de összeszedem. - A tényeket közben ujjamon számolom össze. - 1. Ügyetlen vagyok, de igyekszem. Nem annyira szuper béna, csak hasonló. (Bár szerintem ez csak a reggel hatalma.) 2. Medikus ninja szeretnék lenni, mint az édesanyám. Viszont nem szeretném leengedni a védelmemet sem. 3. Ezért az álmomért bármit megteszek, akkor is, ha ez azt jelenti, ki kell maradnom dolgokból. Az a sok anatómia... 4. Nem tudok egyetlen víz elemű technikát sem, de az az elemem. 5. Még nem félek a bábuktól, de bármi megeshet. - A végére egy kis kétségbeesett bámulás vetül ki az arcomra. "Bármi". Azonban válaszolok. - Sensei! Most Ön meséljen valamit! Aztán gondolom, kezdhetünk is.

**Uchiha Obito** Vas. Nov. 06 2016, 20:39

// Kuriyo Iso - Az edzett lélek //

- Mitha kicsit zavarban lennél, nem de? – Teszi fel kérdését egy széles mosollyal, majd boldogan hallgatja végig a magadról alkotott jellemzést. Ahogy a medikus ninjaságot említed, valósággal felragyog a tekintete, majd szinte alig bírja kivárni, hogy mikor szólalhat meg újra. Lehet úgy tűnhet, hogy Ashira-sensei egy nagy gyerek, de annál inkább képes magát megértetni a diákokkal, és a személyiségéből fakadóan talán nem is leszel annyira megszeppenve mint ahogy azt a legelején mutattad.
- Minden helyzet jelentősége csak azon múlik, hogy mi hogyan éljük meg. Most ha magadat ügyetlennek tartod, nem feltétlen vagy ténylegesen az! Attól függ miként fogod fel az ügyetlenséged, felfoghatod ezt pozitív képességnek is, hisz ki tudja mi fán terem a cserebogár, vagy mi? – Magyaráz szépen artikulálva és kezével hadonászva, teljesen beleélve magát a beszélgetésbe.
- A medikusokból sosem elég főleg, hogy a háború egyik legintenzívebb korszakában tengetjük a minden napunkat. Csodálom az elszántságod, és meg mondhatom nem sok emberben lelhető fel ez az igyekezet, ez az elkötelezett gondolkodásmód. Talán meséltek nektek az akadémián arról, mi is a Tűz akarata. Benned meg van ez, ha jól hallom és ha jól látom. Az viszont csak rajtad múlik, miként valósítód meg az álmaid. – Folytatja motiváló szavait, majd a hátad közepére teszi a tenyerét és egy kicsit hátrébb sétáltok a bábuktól, úgy körülbelül a kiképzőterep közepére.
- Hogy mit is mesélhetnék magamról, hmm. A legnagyobb lényeg, hogy Ashira-senseinek hív a falu nagy része. Szerencsédre én is víz használó vagyok, és még nagyobb szerencsédre én ismerek egy-két huncut technikát, melyeket majd szép lassan továbbadok neked. – Kacsint egyet huncutul, s készenléti állásba helyezi magát.
- Ami még fontos, hogy elég sok küldetésen vettem már részt, és mint látod, még egészben vagyok, szóval mehet a menet! – Szólal fel ismét, majd hirtelen gyors kézjeleket alkot, mély levegőt vesz, s száját egy gyengébb vízgolyó mely telibe verte az egyik gyakorló bábút. A bábu könnyed szerrel emelkedett el a földről, s a mögötte álló falba csapódott. Azt követően ismét belekezdett a technikába, majd egy vékonyabb golyó száguldott egy másik bábú felé, melyet azonnal ketté hasított amint kontaktusba ért vele. Mestered kellő lelkesedéssel nézett rád miután bemutatta a technika két formáját, majd ismét csípőre rakta kezét, s elégedetten vizsgálta jutsujának hatását.
- Nos, ez remélem megfelel!

**Kuriyo Iso** Vas. Nov. 06 2016, 21:32

//Uchiha Obito - Az edzett lélek//

Nem mertem válaszolni a "nem de?" -re, amit a sensei feltett. Valamiért ez a zavar egy kicsit sok így egyszerre. Egy jounin. Én meg csak genin. De ha figyelek, talán rájövök, hogy hogyan is állhatnék igazi shinobiként a dolgokhoz. És közben hallgatom azt, ahogy válaszol nekem.És tényleg, szavakban bővelkedik, ami valóban egy pozitívum. És eléggé ragyogó maga a hölgy is, mivel szavaiból érezhető egy felvillanyozó jelenlét. Mondhatni érdekes. Főleg, ahogy szerencsétlen mivoltomat tárgyalja, mint lehetséges előny. Várjunk! Ez nem is rossz.
- Ha véletlenből olyan történik mondjuk, ami a dolgokat pozitív mederbe tereli, az tényleg király. - Kicsit lelkes leszek tőle én is. Ez nagy szó.
Majd miután beavatom bűnös kis céljaimba, miszerint és orvosi ninja leszek, ismét meghallgatom, és szavai egyre jobban felkeltik az érdeklődésemet. A medikusság szerepe, a háborús helyzet, a Tűz akarata.
- Persze, hogy ismerem! Ki ne ismerné? Mármint, persze vannak, akik nem, de azért hatékony, mint hit és bajtársiasságteremtő. Azt hiszem, így mondják ezt. - Majd amint megkérem, hogy meséljen magáról, megindulunk. Oh-óh. Nem biztos, hogy jó lesz. lehet, hogy valami edzésszerű, vagy tréfa lesz, ami nem sül majd jól el. De várjunk! Tényleg mesél magáról. Ez nem trükk. Huh. Szóval, nézzük. A nevezést eltaláltam. Egybeesés a víz. Hmm. Ebből még sok jó kisülhet. Közben megállunk a bábuknál, és én lelkesen hallgatom tovább karba tett kézzel. A kacsintásra egy ilyen "diszkrét kacsintással" válaszolok én is, ilyen kis, vicceskedő, ironikus, indiszkrét arckifejezéssel. De most komolyan. Hogyan kaptam a legpoénosabb jounint Konohagakuréban? Ez micsoda egybeesés, Élet-sama? Megvicceltél reggel, hogy kifizessem azt a tartozást, amit ezzel a lehetségesen király mesterrel fogok dolgozni? Érdekes. És még csak most jön a dupla technika. Mindkettő bábunál egy hangos "WOW!" hangzik el általam. Hmm. És ez valóban király.
- Ez nagyon király volt, sensei! Mármint, a víznek olyan sok arca van. A nagyim is mindig ezt mondta róla. Van benne valami. - Aztán egy hirtelen elszántságroham eszi be magát a koponyámba. Még ennél is jobban fogok készülni és tanulni. Elvetem a szórakozást, ha kell, mert muszáj lesz elérnem azt, amit kitűztem. Igen, kicsit vaskezű zsarnok lehetek saját szememben, de ki nézi, ha az eredmény meglesz. - És akkor, most kezdődhet a valódi edzés... - Ránézek, szemeimből mint a tűzből lobbanó szikra, látszik egy villanás. - ...sensei?

**Uchiha Obito** Pént. Nov. 11 2016, 16:37

// Kuriyo Iso - Az edzett lélek //

- Igen, királyság! – Tartja nevetve az öklét feléd, hogy még egy ilyen – mondhatni titkos kézfogással is – gesztussal is feldobja a keménynek ígérkező napot. Lelkesedéseden továbbra is csak mosolyog bájos tekintettel, majd csak bólogat tovább szavaidon.
- Örülök, hogy ismerős és szerintem teljesen megfelel a bajtársiasság teremtő kifejezés. Ha közös a hit és közös a cél akkor mi emberek elég sok mindenre és elég nagy dolgokra vagyunk képesek. Legalábbis szerintem. – Tartja mutató ujját a szája el, s ajkaira nyomkodja azt, mintha próbálna még is egy megfelelő szóval helyettesíteni az eddigi gondolatokat, mint egy nagy összesség, de csak vállat von, majd kezdetét veszi a technika bemutatása.
Félig kidugva a nyelvét, lövi el a két technikát, s halkan felkuncog mind a két alkalommal mikor meglepődött hanggal kommentálod a technika erejét és látványát.
- Idővel majd eljutunk sokkkkal királyabb technikákhoz is ne aggódj! De igen, a nagymamádnak igaza van. A víz lehet az életadó forrás mely mindenki életét beragyogja, máshogy tényleg nevezhetnénk magának az életnek a vizet. De lehet akár a pusztító árvíz és szökőár, mely már egyből nem az olyan barátságos arcát mutatja a víznek. Meg kell találnunk a kettő közötti utat, s tudni mikor melyik arcát hívjuk segítségül. A kedveset, vagy a morcosat? – Imitálja mind a két hangulatot arcán idétlen grimaszokkal.
- Igen, kezdődhet és látom egyre lelkesebb vagy! – Térdel le a földre, majd sarokra ül, s helyet kínál magával szemben. Ahogy helyet foglalsz bele is kezd a technika elméleti leírásába.
- Elméletileg az Akadémián tanultátok az átlagos kézjeleket, bár fogalmam sincs manapság, hogy megy a taníttatás a suliban. Ez a technika is pár kézjel elvégzésével kezdődik, bár én már nem használom ezeket, de idővel majd te is elhagyhatod a kézjelek használatát. Első kézjelünk a kos, ezt követi a madár, vadkan, majom és végezetül ismét kos. – Az alábbi jeleket gondosan formálja meg előtted olyan sebességgel, hogy könnyedén memorizálni és utánozni is tudd. – Ha ezekkel végeztél, mély levegőt kell venned, s odabenn annyi elemi, suiton alapú chakrát kell felhalmoznod amilyen erősségűre, szeretnéd a technikát. Ha kevés elemi chakrával itatod át, az első bemutatóm eredményét, vagyis egy távolba repítő eredményt érsz el. Ha viszont több elemi chakrát viszel bele, képes lehetsz elvágni egy bábút, de akár az agyagot és a homokkövet is, mint a második bemutató alkalmával. – Mestereden látszott, hogy szórakozott és talán komolytalannak mondható személyisége ellenére minden tudását megpróbálja veled megosztani, hogy minél sikeresebben elsajátíthasd ezt a technikát.
- Ha mindezzel elkészültél, kicsit gáz a dolog, de ki kell köpnöd magadból ezt a felgyülemlett energiát, így jön létre a Suiton: Mizudangan technika. – Fejezi be végül, majd türelmesen vár, hogy ha van még kérdésed megválaszolja azokat. Amennyiben nincs több kérdésed, egy kicsit odébb sétál, hogy elég teret hagyjon neked a gyakorlásban, de elég közel van, hogy kiabálás mentesen megoszthassa veled észrevételeit, tapasztalatait, ha igénybe veszed őket.

// A következő postod körülbelül 20-25 soros legyen, melyben megpróbálod a hallottak után kivitelezni a technikát. Amennyiben kérdéseid vannak a mesterhez, készséggel segít neked. Figyelj a kézjelekre, a chakra megfelelő áramoltatására, majd a végső kivitelezésre. A technika még nem fog sikerülni, de kíváncsi vagyok miként is kezdenél neki! Hajrá! //

**Kuriyo Iso** Szomb. Nov. 12 2016, 19:34

// Az edzett lélek - Uchiha Obito //

Egy igen játékos szellemű nő. Nem is tudom, hogy hogyan lett jounin. (Persze, aztán a jutsu ereje és fejlettsége alapján rájövök.) Persze, ne más kertjében áskálódjak, én még azt sem tudom, hogyan lettem én genin. Igaz, sok időm ment el azzal, hogy tanultam, mégis egy szempillantásnak, játéknak tűnt. Mint valami olyasmiről van szó, hogy az élet gyorsan telik, hogy az élet nem vár, hogy a gyerekek akármekkorára nőhetnek, nem biztos hogy felnőttek lesznek.
És kezdődhet a technika. Meglep, hogy ő is a víz elem használója, viszont az még jobban, hogy tanítani szeretne rá. Nem is gondoltam volna, hogy ezzel fog telni a nap. Szóval... mond sok mindent. Főleg chakra dolgokat. Hmm. Lehet, hogy végrehajtható. És ráadásul még a sokkal királyabb jutsuk is előjönnek szóban. Ezt muszáj megkérdezni. Nem tudok mit tenni. A kíváncsiság elural belül.
- Mi lehet még ennél is királyabb? Ez így is elég hatalmas erő. Főleg, ha a vágó és agresszív természetű víz kerül elő. - A határozottságom viszont hibátlan. A technika két arca láttán képes lehetek végrehajtani. Most nincs ideje kételkedni, csak tenni. A sensei pedig a kézjeleket magyarázza. Hm.
- Igen. Nagyjából megvannak a kézjelek, de jó, hogy a sensei megmutatta. Nézzük... - Lassan tudom csak megformálni őket. Egyről-egyre kettőről-kettőre. Lassan összeáll.
- Hogy érti, hogy majd elhagyhatom őket? Mert ez nem teljesen tiszta. Mert alapból arra gondoltam, hogy ezek a kézjelek csak a koncentrációt segítik, és ha valaki tapasztalt, nem kellenek. De a nehezebb jutsukhoz meg biztosan kellenek kézjelek. - Amíg válaszol ismét próbálgatom a jelek sorrendjét. Már hamarosan kialakulhat egy megfelelő, öt másodperces sor. Hmm. Ez nem jó. Nagyon lassú még mindig. Biztos látja, hogy nagyon próbálkozom. Nem mutathatom meg, hogy gyenge vagyok még mindig. És most jöhet a chakra kitárgyalása. Azt mondja, hogy a víz elemű és a normál természetű chakra között kell megtalálni a helyes arányt. Próbáljuk meg először is előhozni az elemi chakrát. Ott van. Érzem. De lehet, hogy nem az? A kos jelével kezdek koncentrálni, hogy megtaláljam. Telnek a percek, mire egy határozott kijelentő mondattal kiálthatom: "Megvan!".
- Sensei! Ez lesz az! - Ahogy mondom a jeleket, meg is formálom őket, úgy 4,5 másodperc alatt. - Kos, madár, vadkan, majom, kos. - Lehunyom a szememet és megpróbálom összevegyíteni a chakrámat egy kisebb mértékű elemi energiával. Mindjárt. Ott van. Most! Kinyitom szemeimet. - Suiton: Mizugandan no Jutsu! - És egy büszke mozdulattal célzom be a próbabábut. Nekiveselkedem, és már érzem is, hogy valami megindul a gyomromból. De ez nem lesz az. Elveszítem az egyensúlyomat, mivel gyomrom egyéb tartalma keveredett a víz elemű chakrámmal és nem a chakratartalékom. Egy rózsaszínes, darabos pocsolyát hagyok magam előtt. Epres tej? Alma? Nem is ettem belőle ennyit.
- Nem értem... - És még egyszer egy rázkódás jön rám, a tócsát kibővítem kicsit. Ez kellemetlen. - Lehet, hogy mégsem vagyok elég jó ehhez? Nincs elég chakrám. Nem találom. Hol rontottam el?

**Uchiha Obito** Kedd Nov. 22 2016, 21:41

// Az edzett lélek – Kuriyo Iso //

- Mi lehet még ennél is királyabb? Például a hatalmas vízsárkányok. Az óriási örvények melyek csak úgy beszipkodják az ellenfeleket akárcsak odahaza a toalett. Na jó ez lehet egy elég idétlen példa, de hirtelen jobbal ha akarnék se tudtam volna előállni. – Vakargatja tarkóját enyhén zavarba esett arccal, majd fontosabbra véve a figurát bólogat az eszes megjegyzéseidre, s azon is ahogy megpróbálod elmutogatni a kézjeleket.
- Tudod, a kézjelek leginkább a bizonyos chakra gócpontok, tenketsuk feloldásában segítenek. Valójában ezekkel oldod fel a technikáidat, s mondván könnyebbé teszik magát az elsajátítást is. Az, hogy elhagyod őket már egy elég, hogy is mondjam: Mesteribb szint. Ilyenkor már zsigerből jönnek a technikák és ha olyan intenzív a küzdelem vagy nincs elég idő mindegyikük elmutogatásához, esetleg ez is már egy támadó felületet adhat az ellenfélnek, ha valamihez kötni tudja a kézjeleket. Mivel én ismerem ezt a jelenlegi technikát és te előttem belekezdenél a kézjelekbe, valószínűleg hamarabb reagálnék a technikádra, mert tudom, hogy mi is lesz a végkifejlet. Na de elég a beszédből, lássuk, mit tudsz Iso-kun! – Kacsint rád egyet, s várja mi is sül ki a próbálkozásaidból.

Az igyekezeted példás és ha félretekintesz ezt ugyan úgy látod mestered arcán is ki rendkívül elégedett az eddigi teljesítményeddel. Ahogy a furcsa színű tócsát varázslod magad elé, Ashira-sensei a segítségedre is siet. Melléd guggol, s gyöngéden paskolja meg a hátad, majd egy vizes kulacsot nyújt eléd, hogy kicsit felfrissíthesd magad.
- Itt nem a rátermettségeddel volt a baj Iso-kun. Lehet én magyaráztam valamit furcsán, te csak azt csináltad amit én tanácsoltam. Így most mind a ketten hibáztunk, és az elnézésedet kell kérnem! – Próbál mentegetőzni miközben előtted hajbókol jelképesen, hogy megbánja bűneit.
- Próbáljuk meg akkor egy kicsit másképp. Lehet még nem teljesen megy ez az elemi chakra és átalakítása, így pótoljuk ezt a hiányt a legpraktikusabb módon. – Mutat huncutul a kulacsra, majd kiegyenesedik és ismét belekezd.
- Azt fogjuk csinálni, hogy jókorát kortyolsz a kulacsból. Amint leért, csak ezt az adagot itatod át a chakráddal, s engeded majd szabadjára, így remélhetőleg elkerüljük az esetleges balesetet, s megnöveljük a kivitelezés esélyét! És megnyugtatlak, a végpontig minden rendben volt, csak gondolom izgulsz, vagy csak eltereled valami mással a figyelmedet. Koncentrálj, s semmi sem állhat az utadba! – Borzolja meg ismét a fejedet széles mosolyával, mely akaratlanul is megmelengeti a lelkedet. Mestered gesztusai nagyon úgy tűntek, mint aki nagyon igyekszik. Talán nem kapta meg fiatal korában mind ezt a törődést és másoknak próbál kedveskedni, de látszik rajta, hogy egy csupa szív nő, ki a következő generációért él.

// A következő hozzászólásodban, gondold át újra a technika kivitelezését és az új módszerrel próbáld meg elsajátítani. Még egyszer egy 20-25 soros reagot szeretnék és kisebb gondolkozás/kivitelezés után végül sikerül elsajátítanod a technikát!//

**Kuriyo Iso** Csüt. Nov. 24 2016, 23:06

// Az edzett lélek- Uchiha Obito //

- Értem! Ez is éppen elég király. Legalábbis, nekem az. - Lágyan emelem meg a hüvelykujjamat sensei-nek, hogy ne látszódjon furcsának. habár, már így is éppen elég az, hogy a kézjelekkel mellényúlok, és egy helytelen következtetést vonok le. De mondjuk, miből tanulhatnék igazán, ha nem ebből. A mesteri szint, ha már kevesebb kézjelet használok. Tehát, valahogyan addig kéne elérni, és akkor már egy számottevő jelenlét lehetnék. "Számítani". Vicces szó.

A cinkes esemény után még egy kicsit előrehajolva elmélkedek. Érzem, ahogy a sensei segíteni próbál, viszont ezt most talán magamnak kéne megoldanom. Mivel megint sokat képzeltem magamról. Sokszor hajlamos vagyok erre a gőgre, erre a büszkeségre, pedig nem áll sok mögötte. Visszafogom az én központú gondolatokat, ugyanis ez nem annak az ideje, hogy magamat dicsőítsem, hanem hogy bővítsem, hogy többé tegyem. Arcomon magabiztosság játszik, amely elég erőt ad feltápászkodni. Elfogadom a vizet, és meghúzva azt kiöblítem a gyomor savanyú ízét számból. Sensei. Miért hibáztatja magát, hogy nekem nem sikerült? Nem értem. Talán, majd most.
- Sensei. - Nézek rá komolyan, és ismét erővel telve. - Nem az Ön hibája. Csak simán nem sikerült. - A kezemre nézek, és ökölbe szorítom. Mosoly. - De most fog!
A flaskára nézek huncut tekintettel. Érdekes szituáció. Végül is konkrétan a hibámból fogok tanulni. Szó szerint érdekes. Ismét egy felkészülök, mert ebben vannak az esélyeim.
- Értettem. - Készülnék meghúznia kulacsot, de előbb még : - Lehet, hogy tényleg gondok vannak a koncentrációval, de ezt megoldom. Most csak ez lesz az! - Nekiindulok. Amennyit csak bírok elsőre. Hideg víz, nyugodtan csobogva csöpög gyomromba, mely sajnálattal kijelenthetem: üres. Amint célba ér, kezdődhet a koncentrálás. Még utoljára a mesteremre tekintek. Arca valahogyan ismét elszánttá tesz. Mit lehet tenni? Ez egy ilyen érzelmileg felkapó nap. Ismét koncentrációba kezdek. Mehetnek a kézjelek. Sorban kos, madár, vadkan, majom, kos. És kitartom az utolsót. A gyomromban lévő víznek mozgását keresem. Az érzését. Hogy milyen is, hogy az ott van. Folyik. Akárcsak a testemben lévő chakra. Talán ezzel az elvvel könnyebb lesz őket elvegyíteni. A chakrámat, mintha a folyadékba önteném, mintha két oldatot kombinálnék. Ott van. Jelen van. Lehet, hogy ez az? Kezdem érezni, hogy a kézjelek megindítottak valamit, amit a megfelelő koncentrálás kicsúcsosít. Tíz méterre van a bábú.
- Suiton: Mizugandan no Jutsu! - Adom ki magamból a megfelelő pillanatban. És most egy megfelelő méretű vízlövedék indul meg a bábú fele. Az ereje nem elég, csak kibillenti kicsit, de a lényeg a lényeg.
- Sikerült? - Mosolyogva kérdezem magamtól és a világtól.

**Uchiha Obito** Hétf. Nov. 28 2016, 17:52

// Kuriyo Iso - Az edzett lélek //

- Maradjon fenn örökre ez a magabiztos mosoly az arcodon Iso-kun, s meglátod olyan dolgokra is képes leszel melyekről még álmodni sem mertél volna. – Szól hozzád utolsó szavaival még mielőtt felhajtanád a kulacs teljes tartalmát.
A frissítő folyadék kellemesen csurog végig a nyelőcsöveden, s amint célba ért már meg is kezdted a chakráddal való átitatását. Mestered mind két kezét ökölbe szorította és a szája elé tartva izgult tanítványa sikeréért. Látszott rajtad az elszántság, maga a tűz akarata, hogy sosem fogod hagyni, hogy valaki eltántorítson arról az útról, melyet be akarsz járni végső céljaidért. A kézjelek a megfelelő sorrendben követték egymást, s az elvegyítés, majd a vezényszó után a vízlövedék elhagyja a szádat. A technika csak repül a semmiben, sebesen szeli maga előtt a levegőt, s sűrűségének köszönhetően egy cseppet sem hagy maga után úgy csapódik a gyakorlóbábúba. Az ütközés oly mértékűre sikerült, hogy a lövedék szorosan ölelte körbe a bábút, magával ragadta a földről, s pár méterrel odébb repítette az eredeti helyéről. Mind e közben pár fiatal tanuló jelent meg a pályán mesterük kíséretében, ki tátott szájjal nézték végig a procedúrát, s ahogy a báb földet ért, hangos ujjongásba kezdtek a te tiszteletedre.
- Az én tanítványom! – Lelkendezve ugrál fel mestered a sikered láttán, s mutató ujjával billeget feléd, s hevesen integet az érkező csoportnak.
- Látjátok gyerekek, akik keményen edzenek és mindent beleadnak álmaik valóra váltásába ilyen dolgokra lehetnek képesek! – Hangzik fel egyszerre a gyerektömegből egy masszív csodálkozó hang, majd mindannyian integetnek neked és mesterednek egy utolsót, s tovább haladnak a város utcáin.
Mestered közelebb sétál, majd melléd guggol, s válladra engedi tenyerét.
- A minap sok embernek mutattál példát, és talán a jövő generációit motiváltad elszántságoddal és a sikereiddel Iso-kun. Lehet csak a véletlen akarta így, de jól látod, hogy az ügyetlenkedéseid ellenére is nagy szereped van a világban! Több is, mint gondolnád. – Paskolja meg a vállad még egyszer, majd kiegyenesedve szól hozzád ismét, miután kinyújtóztatja végtagjait.
- Szerintem mára, ezzel a sikerrel végeztünk is. Menj haza, meséld el mi történt, aztán pihenj eleget, rád fér kis tanítványom, megdolgoztál érte. – Ejt meg még egy utolsó mosolyt, s magasba tartott ököllel indul el a belváros felé. Sikeres napot tudhattál magad mögött, s rengeteg élménnyel lettél gazdagabb. Gyermekek arcára csaltál mosolyt, s mestered is boldogan térhet haza, hisz mint egyetlen tanítványa eszméletlen sikerességet mutattál és igaz shinobinak bizonyultál, már a legelső nap alkalmával.

//Ezennel szeretnék gratulálni a legelső kalandod, tanulásodhoz. Sikeresen elsajátítottad a Suiton: Mizugandan no Jutsu-t, melyet felírhatsz az adatlapodra és még mellé 15 chakrával gazdagodsz.
Nagyon élveztem a játékot és örülök, akárcsak a mestered, hogy ilyen remek tanítványom, játékosom lehettél. Csak így tovább! Smile

//

**Himura Akashi** Vas. Feb. 19 2017, 20:52

//Hinatának - Elemek misztériuma//

A nap első sugarainak kellemes melege a bőrömet cirógatva ébresztgettek, kissé morogva ugyan, de kinyitottam a szemeimet. Visszabújtam a takaróm alá, lehetőleg a fejemre igyekeztem húzni, hogy ne zavarjon meg a fény a visszaalvásban. Újra az álmok földjén találtam magamat. Foszlányokban vizualizálódott előttem az a nap… amikor családom lett. Éreztem az eső illatát, a cseppeket a bőrömön, éreztem, ahogy a melkasam majd szét akart robbanni, a szívem hevesebben vert, mint eddig bármikor. Mindent egyfajta homály, a feledés köde fedett, rég volt már… de az Ő arca tökéletesen mosolygott vissza rám.
~ Szia… - kezdte halkan suttogva, de arcán mosoly… fájdalmas mosolyt láttam, szemeiben végtelen megértést. Éreztem, ahogy kezd a torkom kiszáradni, a levegő kipréselődött a tüdőmön, és remegni kezdtem… az első könnyek már ott csillogtak az arcomon. Amaya volt az. Kezeivel felém nyúlt, ott volt az ujjai közt a pántom is. Átölelt.
~ Sajnálom. - suttogta a fülembe, ahogy magához szorított, és gyengéden cirógatta a hátamat.
Ő is sírt. Ahogy a pillanat szinte az örökkévalóságnak tűntette magát, újra látni akartam az arcát… de mikor elengedtem, pusztán a pántom volt előttem, ő sehol. Hirtelen mintha valami húzni kezdett volna hátulról, és zuhanni kezdtem a fekete semmibe. Kapálóztam az eddig biztosnak vélt hely felé, ahhol eddig térdeltem, mindhiába. Az ébredés pusztán egy villanás volt. Kezek fonták át a nyakamat, és kellemes illatot éreztem. Anyu volt az, az ölelésében ébredtem remegve, vörös szemekkel. Valóban sírtam.
- Sss… csak egy rossz álom volt.- nyugtatgatott, és kezeivel a fehér tincseimbe túrt.
- Lát… tam Őt! - dadogtam elcsukló hangon.
- Nyugalom… kicsim, nyugalom. - mondta bársonyos hangján, és szipogva néztem fel rá. Rettegtem, hogy Anyu is hirtelen el fog tűnni, de ő mosolyogva pislogott vissza rám. Jobbjával megsimította az arcomat, majd a homlokomra nyomott egy csókot. A szemeibe néztem, kéken csillogott, akár a tenger a nyári napsütésben… és éreztem, ahogy a testem ellazul, a remegés lassacskán abbamaradt. Megnyugodtam.
- Köszönöm… hogy… - de az ujjával csendre intett szelíden, és újra átölelt.
- Nem kell megköszönni. Érted vagyok életem.
És valóban így volt. Ketten voltunk, csak Ő és én. Azt mondta nekem, mi egy család vagyunk, és ketten fogunk kilábalni ebből, egymást segítve… de sohasem sikerült segítenem neki. Miután felállt, és kiment a szobámból, felöltöztem… majd a pántomra nézve megtorpantam.
~ Hordd ezt helyettem is. - idéztem fel testvérem szavait. Ujjaim ökölbe szorultak, és a belső tüzem talán sohasem lángolt ennyire.
- Érted is ott leszek, és harcolni fogok! - mormoltam magamban. Lesétáltam a nappaliba, a reggelim még gőzölögve fogadott, Anyu pont akkor fordult ki a konyhába. Visszafordult, és egy cetlire mutatott.
- Leveled jött. - mosolyogta, azzal behúzta maga után az ajtót. Rápislogtam a papirosra, majd szemeimmel átfutottam a tartalmát. Névtelen levél volt, pusztán egy időpont volt, és egy helyszín. Nyugtáztam magamban, majd az órára pillantottam, és vissza a reggelimre. A fejemben kérdések szállottak, vajon ki akar és miért látni engem. Időben voltam, a reggelimet azért sietve fogyasztottam el, és úgy léptem be a konyha ajtaján.
- Mennem kell Anyu.
Rám mosolygott, én pedig közelebb léptem, és az arcára nyomtam egy csókot.
- Vigyázz magadra. - búcsúzott, én pedig bólintottam. Kifelé menet még egyszer a helyszínre néztem, majd meg is indultam a célirányba. Koppra értem oda, ha az időérzékem nem hagyott cserben, és szemeimmel a személyt kerestem, aki a levelet írhatta.

Hyuuga Hinata Vas. Feb. 19 2017, 22:36

// Himura Akashi - Elemek Misztériuma //

A családi tragédiákat senki sem éli meg könnyen. Rémálmok gyötörték nem rég elhunyt nővére jelenéseivel, de Akashinak szerencsére ezt az időszakot nem egyedül kell átvészelnie. Ott volt vele a nő, kit édesanyjaként fogadott el és egy személyben teremtette meg neki a családi hátteret, amire egészen kicsi kora óta álmodott. Nem ez a legjobb időpont tehát, hogy elinduljon a shinobivá válás rögös útján, de mi van akkor, ha épp erre van most szüksége, hogy elterelődjenek a gondolatai?

Ha az utóbbi helytálló, akkor épp jó irány felé tart. Semmit sem tud a személyről vagy a megkeresés céljáról, így tehát joggal lehet kíváncsi a pontosan érkezett genin, már ami a napjának további történéseit illeti. Nagyjából öt percet kell várakoznia, és fel is tűnik a távolban egy nő alakja, aki célirányosan felé sétál. Semmi kétség, Ő a levél írója. Kinézetén semmi átlagtól eltérőt nem tud felfedezni, mindössze egy oldalán hordott kardot. Nagyjából huszonöt év körül lehet. Testalkata vékony, idomai nem túlzottan domborodnak, ahogy azt egy nőtől elvárják. Ezzel szemben arca csinosnak mondható. Járása határozott, testtartása egyenes. Vörös, szögegyenes haja egészen fenekéig ér. Azúrszín pillantásával látszólag már messziről végigméri a fiút. Amint odaér arca közömbös marad, majd szóra nyitja száját.

- Himura Akashi. - azonosítja be a fiút, majd nem szól semmit, csak megindul a terep belseje felé és magával inti Őt. Egy hatalmas fa előtt megáll, majd lecsatolja oldaláról kardját és haját megigazítja. Nem zavartatja magát különösebben, hogy szegény Akashi mit sem tud még mindig az egészről, hogy miért lehet itt. - Őszinte leszek, nem találtak még neked csapatot, ahová besorolhatnának. Nem tudják az erősségeid, sem a gyengeségeidet igazán. Ezért vagy most itt, hogy ezeket felszínre hozzuk. - magyarázza el végre a megkeresés indokát - A nevem Orino Yume és én leszek a tanítód, legalábbis egy darabig biztosan. - mutatkozik be a nő, de túlzott lelkesedés nem övezi a mondandóját. - Ismertetem a szabályokat, mielőtt megtudnád a feladatod. Előbb én beszélek és csak azután van kérdés. Nem tűröm a pimaszságot, a nemtörődömséget, a késést, az indokolatlan dühkitöréseket, az ellenszegülést. Ha ezt betartod, akkor jóban leszünk. Ha pedig úgy érzed, hogy erre nem lennél képes, akkor ne is pazaroljuk egymás idejét, akár el is mehetsz. - jelenti ki az reguláit közönyösen. Itt aztán nincs kecmec. Vár csendben pár pillanatot, hogy mondandóját nyomatékosítsa, miszerint Ő tényleg elengedné Akashit. Amennyiben marad, folytatja.

- Rendben van, legyen hát. Mesélj magadról egy kicsit! Mit gondolsz, miben lennél tehetséges? - tenné fel kérdését, miközben zavaróan méregetné az ifjút.

**Himura Akashi** Csüt. Feb. 23 2017, 15:56

// Hinata - Elemek misztériuma//

Csalódottan tapasztaltam, hogy sehol nem találtam rám szegeződő szempárt, amely a titkos levélírom lebuktatójául szolgálhatott volna. Elgondolkodtam, vajon miért is jöttem el... talán jó ötlet volt-e. Lehet csak egy olcsó átverés az egész, pár volt csoporttársam kivitelezésében, bár a levélben szereplő betűk igencsak karakteresek voltak, túlságosan is ahhoz, hogy egy korombeli olyat lekaparhasson a cetlire. Olyasmi is megfordulhatott volna a fejemben, hogy netán tőrbe akarna valaki csalni... de egyrészt, miért? Másrészről, épphogy a nap felkelt, ennek az esélye olyan elenyésző volt, hogy mégcsak át sem voltam hajlandó jobban gondolni az egészet. Felpattantam hát az egyik szabad pad háttámlájára, és malmoztam unalmamban. Kezdetben észre sem vettem a felém meginduló nőszemélyt, de vöröslő tincseinek élénk színe már messziről szemet szúrt, mégha csak a periférikus látómezőmben is először. Hunyorítottam kicsit, a Nap a háta felől sütött, de rögtön megláttam tekintetében, hogy ő lesz a levél írója. Kissé fel is vontam a szemöldökömet a láttán, elképzelésem sem volt, ugyan mit akarhat tőlem egy idegen nő, aki ráadásul az anyám is lehetne korban. Maga volt a határozottság, ezt már írásából is könnyen le lehetett szűrni, de tekintete, járása és az egész kisugárzása erről árulkodott.
Nevem hallatán csak felpislogtam, majd elsétált mellettem, mintha ott sem volnék, ám ahogy utána fordultam, egy intéssel jelezte, hogy kövessem. Leugrottam a padról, és felzárkóztam, csendben baktattam mellette, egészen addig, amíg meg nem állott, lepakolt, és kissé rendbe nem szedte vörös tincseit. Az igazat megvallva, fejemben végtelen kérdőjel bolyongott, ugyan mit akarhat tőlem a nő, és miért nem beszél... ekkor nyitotta szóra ajkait. A szemem alig feltűnően kerekedett el, többnyire már megtanultam uralni az arcjátékomat, de ezen tény, melyet közölt, komolyabban meglepett. Számomra egészen egyértelműnek tűnt... tűnt. Rá kellett jönnöm, hogy itt az egyes területek már egészen máshogyan vannak csoportba bontva, mint az Akadémián voltak, itt már nem elmélet volt, és gyakorlat. Hallgattam, és csak hallgattam, magamban persze morogtam.
~ Nyilván nem is Ő késett el. Kíváncsi lennék, vajon a szabályai csak nekem lettek kitalálva, avagy Ő is be tervezi tartani.
Természetesen gondolataimnak nem adtam hangot, nem lett volna szerencsés bemutatkozás a részemről. Inkább csak álltam, és hozzá hasonlóan közömbös tekintettel néztem azúrkék szemeibe. Tudtam, hogy nem engedhetek meg magamnak mindent, ugyanis abból jó nem származhatott, de azzal is tisztában voltam, hogy akármennyire is jól adja elő, hogy könnyedén hagyna itt faképnél, parancsot teljesített, és ki kullogna haza ilyen gyorsan kudarccal? Ennek tudatában sem terveztem a szabályait megszegni, sokkal inkább lebegett a szemem előtt a reggeli fogadalmam. Márpedig a pántomat csak úgy hordhatom büszkén, ha igaz ninjává válok, ehhez pedig Yume-san segítségére volt szükségem.
Arcomról a közömbösség köddé vállt, és elszánt arccal néztem fel, ahogy a szabályokat megismertem. Nem kimondottan törődött vele, végigmért ahányszor csak kedve tartotta, azonban ezek már rég nem voltak fusztrálóak, hála anyám "kiképzésének", aligha tudott újat mutatni, így zavartalanul kezdtem bele a direkt rövid mesémbe.
- A... fegyverforgatás talán. Őszintén... nem tudom Yume-sensei. - húztam el a számat megbánóan. Bele gondolva... magam sem tudtam, ez volt az igazság. A magamról való mesélést pedig direkt hagytam a feledésbe merülni, vagy legalábbis reméltem, hogy nem kérdez rá nyomatékosabban. Nem várhatta el, hogy egy vadidegen előtt majd elmondok neki mindent, egy dolog, hogy azért volt itt, hogy segítsen, de a bizalmamat még közel sem nyerte el.

Hyuuga Hinata Szomb. Feb. 25 2017, 00:01

// Himura Akashi - Elemek Misztériuma //

- Ha mindig ennyit beszélsz, akkor veled aztán nehéz lesz bárhogy is kijönni. - jegyzi meg epésen a nő, de a fegyverforgatás hallatán egy apró félmosolyt enged meg magának. - Akkor ma van a szerencsenapod!- pillant kardjára, majd övtáskájából elővesz egy tekercset, mit egyik kezéből a másikba passzolgat. - Úgy hiszem, nem tudod még a chakra irányításának alapjait sem rendesen. Itt nem az alaptechnikákra gondolok, sokkal inkább a chakra működésére. Én nem az akadémiai bemagolt süket dumát akarom rajtad számonkérni. - magyarázza, majd megáll egy pillanatra és a fa törzsére teszi a lábát, amit ha a fiú alaposan szemügyre vesz, kékes aura kezd izzani körülötte. Ráhelyezi a testsúlyát, majd könnyedén lépdel felfelé a fa törzsén vízszintes állásban. Mikor elég magasra ér megfordul, ezután lenéz újdonsült tanítványára. - Én a gyakorlaton keresztül akarom megértetni veled. - teszi hozzá, majd nyugodt tempóban lesétál ismét a genin mellé. A kezében lévő tekercsből ekkor előhív egy wakizashit, majd kirántja a díszes tokjából, hogy szemléltesse a pengéjét.

- A mai nap folyamán ha jól szerepelsz, akkor megtanítalak bánni a fegyverrel. Ha pedig úgy ítélem meg, hogy valóban olyan tehetséges vagy, amilyennek mondtad magad, akkor ez a wakizashi a tiéd lesz. - ajánlja fel a célt, ami lebeghet a fiú szeme előtt. A kérdés csak az, mennyire fogja ez őt motiválni. - Addig is, előbb érj fel ennek a fának a tetejére a chakrád segítségével! - adja ki az utasítást Yume-sensei, miközben végigsimítja a fa kérgét szabad kezével. - Ez közel sem olyan bonyolult, mint amilyennek látszik. A lényege csupán annyi, hogy a chakrád a lábadba vezeted és egy folyamatos réteget képezve a talpadon felsétálsz. A többit már neked kell érezned. Hajrá! - fejti ki bővebben, de ezek szerint valóban a gyakorlatból kell tapasztalatot gyűjtenie az ifjúnak, hisz az elméleti oktatást a tanító nem vitte túlzásba. Ezután eláll oldalra, majd összefonja mellkasa előtt kezeit és figyelmesen várja, hogy a fiú nekivágjon az első próbatételének. Egyvalami biztos: Hosszú nap elé néznek mind a ketten.

// Szeretnék kérni egy hosszabb posztot, amiben 3-4 óra alatt elsajátítod a fára mászást. Illetve ha nem szeretnéd magadtól megoldani, ez esetben egy rövidebb poszt is megfelelő, ahol csak 1-2 próbálkozást írsz le, és együtt haladunk majd. Ha kérdésed van ezzel kapcsolatban, nyugodtan írj! :3 //

**Himura Akashi** Szomb. Feb. 25 2017, 17:26

// Hinatának - Elemek Misztériuma //

- Sajnálom Yume-sensei.
Hangomban valódi megbánást hallhatott, nem csupán az ő személyét tiszteltem meg szótlanságommal, erre neveltek annak idején. "Beszélj minél kevesebbet, talán nem fognak olyan hülyének nézni Takony." Tisztában voltam vele, hogy tévedett, és csak reméltem, hogy az emberek nem néznek olyan hülyének, szánalmasnak, mint anyám.
A szerencse szóra felpillantottam, eddig némiképp magamba voltam mélyedve, szótlanságom okát keresve. A tekerccsel együtt a szemem is ugrált jobbra, majd ballra, folyamatosan az említett tárgyat követve.
- Jól tudja sensei. - húzom el a számat. Egészen addig fel sem pislogok, amíg hírtelen nem a helyén látom, akkor azonban ide-oda kapkodom a fejemet, és meglepődve látom a hatalmas fa oldalán... sétálni. Mintha mi sem lenne természetesebb számára, könnyedén járt-kelt a hatalmas növényen, felrúgva a fizika minden írott és íratlan szabályát. Egészen tágra nyílt a szemem, és hitetlenkedve figyeltem, ahogy visszalépdel mellém, és egy gyönyörű kardot, egy kisebb méretű wakizashit hív elő. Ahogy kihúzta a tokból, a pengélye megannyi színben ragyogott a napfényben, véletlen még egy halk "huu"-t is elengedtem, amit talán meg is hallhatott Yume-sensei, de úgy tűnt, ha hallotta is, folytatta mondandóját.
- Sensei... tisztelettel, de nem mondtam semmit a tudásom kapcsán. - jelentettem ki kifejezéstelen arccal és hangszínnel. Valóban, egy szót nem mondtam a tudásommal kapcsolatban, nem akartam, hogy tévképzetei legyenek, mindössze ezért szóltam, igyekezve minél tisztelettudóbb lenni. Ellenben a jutalomra a szemem haloványan, de felcsillant.
- Szép kard. - suttogtam alig hallhatóan, majd felnéztem az említett fára. A szemöldököm majdnem olyan magasra szökött, mint amilyen magasba kellett nekem felsétálnom. Lenyeltem minden panaszomat, és kifogásomat, hamár bénázok, legalább úgy tehessem meg, hogy mindezt némán tűröm el. Pontosan ezért... így első körben mindenféle chakra nélkül mászni kezdtem. Nem néztem Yume-senseire, magam elé tudtam képzelni a közönyös arcát, ahogyan a homlokát fogja, és épp azon gondolkodik, vajon hogyan tudna engem egy másik, szabad sensei nyakába varrni. Én azért mégiscsak másztam tovább, majd a közepe táján megálltam. Teli talppal léptem a kérges fatörzsre, és szép lassan kezdtem egyre lazítani a kezemmel a szorításon. Egy bizonyos dőlésszögig kifejezetten bizakodó voltam, azt hittem, már ilyen könnyedén teljesíteni is fogom tudni a feladatot. A következő pillanatban már a földön hevertem Yume-sensei mellett. Rá se mertem nézni, fehér bőröm most vörösen virított az arcomon, ezért gyorsan vissza is fordultam a fa felé, lehetőleg háttal a nőnek. Fújtam egyet, majd nekifutásból is megpróbáltam, hasonló sikerrel. Harmadjára már okosabb voltam, és úgy kezdtem neki, ahogyan Yume-sensei a bemutatóhoz. Felraktam a törzsre a jobb lábamat, majd próbálgattam, de valahogy nem tűnt biztosnak, avagy "chakrásnak". Koncentrálni kezdtem, lehunyt szemmel, és kezdtem biztosabbnak érezni a talpamat, ezért óvatosan, de ráhelyzetem a testsúlyomat, majd léptem egyet. Sikerült. Kinyitottam a szememet, és kicsit gyorsabban akartam nekiindulni a következő léptemnek, így ismét zuhantam, ezúttal már legalább kecsesen értem földet.
~ Előbb a jobb-ba, majd a balba is. - rendeztem magamban a tapasztalatokat. Legalábbis most ezért zúgtam le, a bal lábamba már nem koncentráltam chakrát a siker mámorítóan hatott, de legalább nem teljes szégyenben pottyantam le, mint az első két alkalommal. Az idő közben telt, csupán számomra állt meg. Felléptem a törzsre, majd egy idő után lepottyantam egyszer, majd kétszer, és végül már nagyon sokszor, de a haladás szemmel látható volt. Kezdtem egy idő után ráérezni, és egyre messzebb eljutni a sétámban, de mindeddig mellőztem Yume-senseire való pillantást. Valószínű volt, hogy már rég itt akart hagyni, így a kardról már teljesen lemondtam. Téves eszméket vallva úgy hittem, mindennek hipp-hopp, 2 próbálkozás alatt mennie kellett volna. Már ziháltam, és úgy néztem farkasszemet a kiválaszott növénnyel. Fújtam egy nagyot, felraktam a lábamat, és léptem. Mégegyszer és mégegyszer. Végig koncentráltam, és magával a távolsággal nem is törődtem, ahogyan mással sem. Egy madár húzott el fejem mellett, és aligha vettem észre bármit, ami zavarhatott volna. Mintha valami letapasztotta volna a füleimet, szemeim pedig csak az előtte álló utat, magát a fát látta. Lépdeltem tovább, már csak centik voltak, még egyet léptem. A célt elérve azonban... rájöttem több dologra is. Egyrészt, szomjas voltam, másrészt, ezt észrevéve, már zuhantam is lefelé. Csupán egy pillanatig nem oda koncentráltam, máris a levegőben tudtam magamat, de érkezésem a magassághoz képest egész kifinomultnak volt mondható. Feltápászkodtam, és Yume-sensei felé fordultam, szemeimmel azonban a földre pislogtam.
- Feljutottam... sensei. - suttogtam halkan. Féltem a választól, roppant elégedetlen lehetett a teljesítményemmel. Ahogy ismertette is az általa jónak, illetve rossznak vélt észrevételeit, kérlelően pislogtam fel rá.
- Kaphatok 2 percet, amíg iszom valamit?

Hyuuga Hinata Szomb. Feb. 25 2017, 23:35

// Himura Akashi - Elemek Misztériuma //

A hölgy Akashi tiltakozását puszta félelemnek tudja be a próbák következése miatt. A rövid tanácsadás után egy percre sem vette le tanítványáról kék szempárját. Tekintetében - amit tanulója sajnos nem láthatott - azonban nem az unottság, nem is a megvetés, sokkal inkább az érdeklődés bújt meg. Mintha valamelyest érdekesnek találta volna, hogy mikor milyen módszerekhez folyamodik a fiú. Persze Ő tökéletesen tudta az elméletet és el is magyarázhatta volna, de amire saját magunktól jövünk rá, s amit saját magunktól vagyunk képesek elérni, azt szívesebben tudjuk magunkénak. A percekből órák lettek, pár zuhanás átvészelése után pedig sikerült a fehér hajú shinobinak annyira összpontosítania, hogy szinte gond nélkül menetelt előre a fa törzsén.

- Nem tökéletes, de kezdetnek megteszi. - feleli elismeréseképp a kunoichi. Vagyis ez tőle már mondhatni, hogy annak minősül. - Ami azt illeti... - húz elő egy újabb tekercset a táskájából, amiből egy kulacsot hív elő. - Készültem. Bár valami azt súgja, fogsz Te még inni eleget. - dobja oda egy hanyag mozdulattal a fiúnak a hűsítőt, miközben egy sejtelmes mosolyra húzza a száját. Ha belekortyol, akkor a víz jótékonyan oltja szomját. Jól is eshet ez egy fárasztó gyakorlatsorozat után. Vár egy-két percet, amíg az ifjú szusszan egyet, majd nem is vesztegeti az időt, ismét magyarázatba kezd. - A lényeg tehát, mint tapasztalhattad az, hogy a chakra áramoltatása folyamatos legyen, és hogy épp a megfelelő mennyiséget juttasd a talpadba. A következő gyakorlatodnál is ezt kell tenned, csak a felület fog eltérni. A víz olykor kiszámíthatatlan, zavaros. Nem olyan stabil, vagy biztonságos, mint azt a fától megszokhattad. Míg egy fa alap esetben is elbír téged, addig a víz csak fagyott állapotában, és az sem egy életbiztosítás. Így tehát a koncentrációdat meg kell dupláznod. - vezeti fel a következő próbát a sensei, majd felkapja a kardját, ismét oldalára csatolja, ezután szótlanul magával inti nebulóját.

Határozottan tör előre fák között, mígnem egy folyó partjánál áll meg és várja be Akashit. Ezután az előbb látott chakraréteg ismét felizzik talpán, majd az előbb látott könnyedséggel lép rá a vízfelszínre. Megtesz pár lépést, majd a genin felé fordul. Ezután ugyanolyan tempóban visszaballag és a fiúra emeli kíváncsi tekintetét. Fejével oldalra biccent a víz felé jelezvén, hogy bizony ideje elkezdeni a gyakorlást.

// Az előzőhöz hasonlóan egy hosszú posztot kérnék, amiben elsajátítod a vízen való megmaradás fortélyait. Ez 4-5 órát vesz igénybe, hiszen bonyolultabb, mint az előző gyakorlat. Ügyesen! c: //

**Himura Akashi** Vas. Feb. 26 2017, 08:33

// Hinatának - Elemek Misztériuma //

A nő hangjában cinikusságot kerestem, iróniát, vagy valamit, ami engem igazol. "Kezdetnek megteszi". Mégis miféle szidás ez?! Ránéztem Yume-senseire, arcvonásai sem árulkodtak olyasmiről, miszerint olyan rossz lettem volna a gyakorlat végrehajtásában. Csupán nekem lennének túl nagyok az elvárásaim?
Akárhogyan is, elkaptam a felém dobott vizet, de kijelentése okán rossz érzés fogott el. Elvégre... elég baljóslatú mosoly ragyogott Yume-sensei arcán, olyan, amit nem lehet félre érteni.
- Köszönöm sensei.
A kulacs nagyrésze már üres volt, amikor visszadobtam neki. Várt. Nem tudtam mire, ezért leültem a fa tövébe, hátamat nekitámasztottam, de ahogy kényelmesebben is el tudtam helyezkedni, akkor indult meg. Szerintem direkt csinálta, és csinálja az ehhez hasonlókat, mindenesetre feltápászkodtam, és utána lépdeltem, mellé felzárkózva. Magam is jól tudtam, illene beszélni, legalább most, de a szavak nem tűntek az ő erősségének sem, legalább ebben hasonlítottunk. Azért Ő nem maradt néma, és ismertette a következő feladatomat.
~ Duplázzam meg a koncentrációmat?! Ez nem normális. - gondoltam magamban. Ahogy a fának a törzsén lépdeltem, az lett volna a könnyű? Arcomat próbáltam uralmam alatt tartani, és csupán gondolatban tartva a feladatot hatalmas ostobaságnak, ám az újabb bemutatója okán nem mondhattam legalább azt, hogy lehetetlen. Azért előbb kézzel teszteltem, vajon tényleg vizen lépkedett-e, de így történt. Tenyeremet a víz felszínére tettem, majd egy kis súlyt helyeztem rá, rögtön ellepte a víz. Összeráncoltam a szemöldökömet, Yume-senseire néztem, majd vissza a kékségbe. Nem kimondottan tudtam hova tenni a dolgot, maximum egy kilót helyeztem a kezemre, Yume-sensei ennek pedig sokszorosa volt, legyen akármilyen vékony és csinos is. Letérdeltem és gondolkodni kezdtem. Nem mentem ennek a próbának is úgy neki, mint az előzőnek, nem akartam ismét csalódást okozni. Csalódást persze magam szerint okoztam, mindenesetre... ezen tévhitem remek ösztönző lehetett. Elhelyezkedtem, a fenekemre huppantam, és a lábamat a víz felszínére tettem. Koncentráltam, szemem csukva volt, majd amikor elégnek éreztem, tapostam, lazán, de hiába. Éreztem ugyan, hogy a lábamba koncentrált chakra miatt nehezebb volt a víz alá buknia a lábfejemnek, de sikerült neki, így ha ráálltam volna, egész biztosan elsűlyedtem volna. Fújtam egyet, majd bölcsen levettem inkább a felsőmet, és minden fontosnak talált dolgot Yume-sensei mellé pakoltam. Ő is tudta, és én is, hogy be fogok párszor borulni a vízbe, legalább egy kevés cuccom lehessen száraz majd. Ismét leültem a vízpartra, és koncentrálni kezdtem. Kezdetben csak a környezet kizárására, hogy minden csupán néma kísértetként legyen jelen, és mikor ez megvolt, a chakrára, amit a lábamba koncentráltam. A fontos a mennyiség volt, ahogyan Yume-sensei is mondta. A famászás kétszerese.... Ismét tapostam, és most a lábam biztosan megállott a víz felszínén. Másik lábammal még a szárazföldön megálltam, de ahogy felegyenesedtem, véletlen a vízen tartott lábamra helyeztem egy pillanatra a testsúlyomat, az engedett a csábításnak, és merülni kezdett, ezért egy rögtönzött fejessel ugrottam be a vízbe. Ahogy a felszínre buktam, a partra kimásztam, és ezúttal muszáj volt egy sanda pillantást vetnem Yume-senseire. Csupán egy pillantás volt, látszólag teljesen el volt magával, hiszen az idő is jó volt, sütött a nap, és lengedezett a szél, én pedig visszaültem a helyemre. Nem volt elég chakra a lábamba. Még több kell. Ahogyan az előbb, ismét koncentráltam... elmerültem, vissza a partra, majd ismételtem. A víz tulajdonképpen kellemes volt, így félretettem azon óvatosságomat, hogy nem akartam vizes lenni, de természetesen nem strandoltam, a feladatot próbáltam teljesíteni. Több-kevesebb sikerrel. Pár óra leforgása alatt már egy egész lépést sikerült megtennem, mielőtt elmerülhettem volna. A probléma az volt, hogy a két lábamban más-más chakramennyiség volt, ezért ismét leültem, elhatározva, hogy utóljára. Ahogyan az eddigiekben, most is lehunytam a szememet, és most előbb a bal lábamba, aztán ugyanannyit a jobb lábamba... így gondolkodva koncentráltam a chakrámat a talpamba, majd felálltam. Nem tapostam a vizet, dupla volt, vagy semmi. Éhes voltam, és kissé fáradt már. Most kellett nyernem, vagy soha. Ráléptem jobbommal a vízre. Nem volt valami stabil, de annyira igen, hogy a testsúlyomat ráhelyezzem. A felszínen maradtam. Aztán bal lábamat is a vízre helyeztem, a felszínen maradtam. Fújtam egyet, és léptem. Sikerült. Mégegyet. A negyedik lépésnél azonban nem figyeltem. Egy kiálló kőbe rúgtam bele, odalett minden koncentrációm. Vizes hajamat megrázva bukkantam fel a víz elól, és sajgó lábujjal evickéltem ki a partra.
- Sensei, azt hiszem, sikerült. - nyögtem ki, miközben az égre pillantottam. Azt kellett látnom, hogy már narancssárgán tündökölt a lemenő nap okán.
~ Ennyire eltelt volna az idő? Vajon megszolgáltam a wakizashit? Tartogat még valamit számomra Yume-sensei?

Hyuuga Hinata Vas. Feb. 26 2017, 14:52

// Himura Akashi - Elemek Misztériuma //

Félmeztelenre vetkőzés, pancsikolás, napsütés, és mindez egy idegen nő pillantásának kereszttüzében. Külső szemmel elég bizarr képet alkothat. Mi viszont tudjuk, hogy nem másról van szó, mint Akashi edzéséről. A fiú órákhosszat fókuszálta a chakráját a talpába, de próbálkozásai folyamatosan kudarcba fulladtak, így nem úszta meg szárazon a próbatételt. Yume-sensei jóslatai tehát beigazolódtak. A nő szótlanul kísérte figyelemmel a genin igyekezetét, arcáról pedig semmit nem lehetett leolvasni. Nem az a könnyen lenyűgözhető fajta, ha pedig igen, akkor igazán jól titkolja. A dolgát viszont kiválóan érti, hiszen az Ő elismerését ha valaki kivívja, akkor az joggal lehet büszke. A fiú fő attrakciója egy szerencsétlen mozdulattal ért véget. A kő és a lábujja harcából bizony nem a kő jött ki vesztesen. Az ifjú egy filmbe illő fejrázás és egy partra mászás után kíváncsisággal teli tekintetét mentorára terelte.

- Majd belejössz. - pillantott tanítványa lábujjára Yume, majd egy árva szót nem szólt arról, hogy a fiú sikeresen teljesített, avagy sem. Jobban belegondolva elég idegőrlő lehet, de még mindig jobb, mintha becsmérlő szavakkal illetné a teljesítményét. Ezután egy pár összecsomagolt onigirit nyújt a fiú elé. - Gondolom megéheztél. - ajánlja fel az ételt, miközben leül földre, hátát egy széles fa törzsének támasztva, és Ő is elkezdi enni a részét, majd maga mellé pillant a földre jelezvén, hogy nyugodtan üljön mellé. - Már csak egy feladat van hátra. - mondja, miközben felnéz a délután narancssárga egére. Ha Akashi nem tesz fel kérdést, akkor csendben fogyasztják el egymás mellett az ételt, ezután a kulacsban még akad egy kis folyadék is. Miután végeznek, a nő feláll és övtáskájába nyúlva egy papirost kap elő, amit két ujja közé csippentve mutat Akashi felé.

- Ez egy chakraérzékeny papír. Koncentráld bele a chakrádat és a reakció, amit kiváltasz belőle elárulja, mi az elsődleges elemed. Ez persze nem azt jelenti, hogy csak ezt leszel képes használni, szimplán erre vagy a legfogékonyabb. A lap reakciójától függően árulom majd el a következő feladatodat. - vezeti fel Yume a nap utolsó próbáját, majd átnyújtja a papírt és figyelmesen vár. Ha Akashi úgy jár el, ahogy a sensei kéri tőle, egy kis idő után arra lesz figyelmes, hogy a lap elparázslik ujjai között. Erre a nő egy bizakodó félmosolyra húzza a száját. - Katon. - jegyzi meg, majd előkap egy papírt és ő is megteszi ugyanezt a műveletet. Hasonlóképp elparázslik a hölgy vékony ujjai között is, ezzel szemléltetve, hogy neki is tűz az elsődleges eleme. - Tényleg ma van a szerencsenapod. - jegyzi meg, ezután felugrik és egy kecses földet érés után leszakít egy levelet a fáról, majd Akashi kezébe adja. - Nincs más dolgod, minthogy ezt a levelet a chakrád segítségével lángra lobbantsd és elégesd. Tartsd észben, gondolataid befolyásolják a leginkább a chakrád működését. Ha sikerül, akkor mára végeztünk. - mondja, majd ismét figyelemmel kíséri mentoráltja próbálkozásait.

// Most is egy hosszú posztot kérek, ahol feloldjuk az elemedet. Ez csak részlegesen fog megtörténni, a folytatásban majd szánunk még időt arra, hogy tökéletesítsük az elemfeloldásod. Ezúttal csupán 1-1,5 órában gondolkodj. ^^ //

**Himura Akashi** Szer. Márc. 01 2017, 10:28

// Hinatának - Elemek Misztériuma //

Kezem akaratlanul is a halántékomra csúszott, és zavaromban azt vakarásztam. Biztosan csalódott lehetett velem kapcsolatban, bár fogalmam sem volt róla, ugyan mennyit is tudhatott rólam. Talán az előbbiekben kérése is puszta formai dolog volt, hogy meséljek kicsit magamról. Mindenesetre a mellette heverő kardra pillantottam, bár csak egy pillanatra emeltem vágyakozó szemeimet rá. Ahogy a gyakorlatokat végeztem, amiket Yume-sensei kért tőlem, egyre jobban erősödött bennem a tudat, hogy nekem kell egy penge, és ki akarom érdemelni. Saját belátásom szerint nem állt jól a szénám.
- Sensei, ha megengedi, b... be tudom bizonyítani, hogy megy jobban is. - motyogtam halkan, talán nem is hallotta meg, de mégis, mintha a fejemben olvasott volna, ételt nyújtott felém, én pedig elfogadtam, és mellé telepedtem. Nem pillantottam rá, amíg ettem, ahhoz túlságosan is a saját szégyenemben fürödtem. Ilyen amatőr bukást sem produkálhatott még senki, hogy egy kőbe rúgva borul bele a vízbe. Ahogy az onigirimet majszoltam, éreztem, hogy muszáj beszélnem, elvégre... ha minden igaz, mégiscsak Ő a sensei-m, mégha nem is valószínű, hogy sokáig, ha így folytatom. Mély levegőt vettem.
- Yume-sensei... csalódott bennem? - kezdtem bele a közepébe. Semmi körítés, semmi felvezetés, pontosan azt kérdeztem, ami engem zavart. Hangom halk volt, és kissé határozatlan, de akkor felpillantottam rá, és egyenesen a szemeibe néztem. Figyeltem egy ideig, és valami egészen mélyről jövő gondolat fogott el. Szemem végigfutott az előttem ülő nőn, a vonásain, az arcán. Éreztem, ahogy a szívverésem gyorsulni kezd, vettem hát egy mély levegőt.
- Sensei... tudja, én magát el fogom venni feleségül!
Míg a mondatom eleje igencsak cincogó hangnemet ütött meg, ahogy a jövőbeli szándékom kijelentéséhez értem, felbátorodtam. Nem lepődtem meg, ha visszautasított, makacs tekintettel álltam az övét.
- Akkor kiérdemlem! Legyőzöm valamiben Yume-sensei, legyen mondjuk... szkander!
Jelentettem ki ellentmondást nem tűrően, enyhén makacs pocok arccal. Nagyon okosnak gondoltam magamat egy pillanatra. Egy karcsú, törékenynek tűnő nőt szkanderra hívni majdhogynem a biztos győzelmet jelenthette volna... igen ám, de most egy sensei-ről, egy ninjáról volt szó. Ha belement, hát örömmel nyújtottam kezemet neki, jelezvén, hogy azonnal, itt és most készen állok.
A történésektől független egy papirost kaptam a kezembe. Kicsit megforgattam, nem tűnt valami nagyon különleges dolognak, de azért úgy tettem ahogy kért, és lehunyva a szememet a chakrámat igyekeztem úgy koncentrálni, ahogy Yume-sensei kérte. Kis idő után meleget éreztem, majd forrót, annyira, hogy majdnem el is dobtam hirtelen a kis cetlit, de nem mertem, még a végén gyengének nézne.
Ahogy elmosolyodott, összeráncoltam a szemöldökömet, de azért bugyután visszamosolyogtam. Nem is értettem egészen addig, amíg Ő is megcsinálta ugyanezt. Szintén Katon.
- Szerencse az, amikor az ember nem egy sziklába rúgva hasal el a vízben. - motyogtam, de azért egyetértettem vele, és bólintottam. Bámulatos mutatvány keretein belül szedett le a fa lombozatából egy levelet nekem, hogy elégessem. Haloványan elmosolyodtam. Mit nekem egy levél, az előbb is sikerült a papirost elporlasztanom... kár, hogy nem figyeltem, amikor elmagyarázta, hogy az a papír chakraérzékeny volt. Nagy elánnal le is csüccsentem, és már vártam, mikor kezd el melegedni a levelem... aztán vártam, és még mindig vártam. Kezdett leesni a dolog, hogy egy francokat lesz az olyan egyszerű, ezért a jobbommal a homlokomat dörzsölgettem, majd felsóhajtottam, és ismét koncentrálni kezdtem. "A gondolataim befolyásolják a chakrámat"... de hiszen nem is gondolok most semmir... e.
~ Sajnálom. - szólalt meg ismét egy női hang a fejemben... ismét az övé. Rezzenéstelenül ültem tovább.
~ Nem akartalak cserben hagyni Akashi... - folytatta, és kezdett Amaya arca kirajzolódni előttem. Éreztem, ahogyan a szívem kalapál a torkomban, ahogyan fázni kezdtem, remegni a kellemes melegben is. Ujjaim vége már fagyosak voltak, egész lényem megdermedt. A szemeim hirtelen kipattantak, és amilyen gyorsan csak tudtam, letöröltem pár könnycseppet a ruhám ujjával, nehogy Yume-sensei észre vegye. Talán sikerült megúsznom, talán nem, de kezem ökölbe szorult, és a földbe ütöttem egyet.
Pár percre elvesztettem a világot, vagy Ő engem, és csak bámultam magam elé, üresen, nem hallva, vagy látva semmit. Talán tényleg csak percek voltak, talán több, de hirtelen tértem ismét tudatomhoz, és a levélre pillantottam. Konoha... azaz levélrejtek... tovább gondoltam. Miért is ülök én itt? Ki vagyok én? Ki akarok lenni, és kikért? Levettem a pántomat, és magam elé tettem a fűbe. Ismét a kezembe vettem a nyavajás levelet, és koncentráltam. Hiszen... én megígértem neki... nem fogok csalódást okozni. Szívem hevesen vert még, megborzongatott egy gyenge szellő, én pedig mély levegőket vettem, és fújtam ki. Nem voltam ideges, sem szomorú... elszánt voltam. A levél lassan füstölni kezdett, és a széle feketedni, míg a közepe narancsosan perzselni. Vasfegyelemmel hagytam, hogy a kezemben égjen el a levél, nem éreztem a forró lángok okozta fájdalmat. Mikorra az egész elégett, a maradékot a szél kapta fel, és fújta szerte a környéken. Yume-sensei felé fordultam, jelezvén, hogy kész vagyok. Egyenesen a szemébe néztem, így láthatta a még izzó elszántságot a szememben, amely lassan, de biztosan elpárolgott pár perc folyamán.

Hyuuga Hinata Szomb. Márc. 04 2017, 22:53

// Himura Akashi - Elemek Misztériuma //

- Az nem tud csalódni, aki nem vár el semmit. - válaszolja Yume-sensei ugyanolyan hangnemben, mint eddig. Akashinak nincs túl egyszerű dolga. Ha valamit, akkor azt Yume-sensei javára lehet írni, hogy kiválóan palástolja az érzelmeit. Vagyis bízzunk benne, hogy erről van szó, és egyáltalán léteznek neki olyanok. A genin kijelentésére azonban egy perc erejéig megfagyott a levegő. Csak bámulta a fiatal fiú arcát, és elszántságtól csillogó szemeit. Ezután sóhajtott egyet és egy kunait előkapva, mélyen belevájt a fa törzsébe, ezután egy kárörvendő mosolyt engedett meg magának. - Ez tudod mit jelöl? Az első győzelmemet. - jelenti ki lekezelő stílusban, hogy a fölényesség érzetét mutassa kis mentoráltja felé.

Ezután feláll és egy-két karnyújtást követően megindul ráérős léptekkel. Rámutat egy közeli sziklára, majd megáll vele egy vonalban és a magasba emeli kezét. Testét a föld felé húzza lendületből, ökle pedig a földön landol. A talaj elkezd repedezni, mígnem eléri a sziklát, amit törmelékekre bomlaszt. Ezután összecsapja a tenyerét, hogy leporolja a port róla és megfordul a fiú felé. - Gondolom nem szeretnéd eltörni a karod. - jegyzi meg nyugodtan. Kisebb-nagyobb szégyenérzettől eltelve a shinobinak ez sem szegte kedvét. Gondolatban legalább száz, ha nem több évre elkötelezte magát emellett a hárpia mellett. Meg kell hagyni, különös ízlése van. A nő türelmesen várta, míg Akashi rájön az elemfeloldás nyitjára. Nagyon jól tudta, hogy ez nem lesz elég, de nem akarta tovább hajtani Őt. Az elparázsló levél láttán csak egy bólintást ejtett meg, semmi elismerő szöveget nem eszközölve.

- Holnap innen folytatjuk. Ugyanitt, ugyanekkor. Pihend ki magad, mert hosszú napod lesz. - tette szóvá Yume-sensei, ezután egyszerűen hátat fordított az ifjúnak és a Kiképzőterep kijárata felé vette az irányt. Ezután megtorpant, és egy darabig mintha azon gondolkozott volna, hogy visszafordul és még Akashi tudtára ad valamit, de nem tette. Vörös tincseit meglibbentette a lágy tavaszi szellő, s a lenyugvó nap sugarai narancssárga koszorút fontak hajába.

// Az első kalandodat lezárom. Szép játék volt! A vízen és függőleges terepen való megmaradást felírhatod az adatlapodra! Továbbá megjutalmazlak +8 ch-val. Az elemfeloldást innen folytatjuk. Kérlek írj egy záró és egyben kezdőposztot ide! c: //

**Himura Akashi** Vas. Márc. 05 2017, 08:57

// Hinatának - Elemek Misztériuma //

Ahogy sejtettem... csalódott. Ha minden igaz, egy újabb tévképzet volt ez is, de Yume sensei annyira 100 százalékig nő, hogy ezt még a mai napig nem tudom biztosan. Mindenesetre egy pillanatra letörten pislogtam el, és kissé dühös voltam magamra, hiszen tudtam, hogy tudok jobbat, erősebb vagyok, mint az itt kiderült, csupán... valahogy ez a mai nap... ellenem volt. Az univerzum összefogott ellenem, ez így van! Egészen biztosan ez történt... gondoltam én akkor. A valóság persze ettől egészen más volt, a fájdalmas igazság az volt, hogy pont Yume-sensei jelenléte kavarta meg minden mozdulatomat, gondolatomat. Nem csupán amiatt, mert feleségül akartam venni, annyira meg szerettem volna felelni az elvárásainak, és kiérdemelni azt a wakizashit, hogy elfeledkeztem magamról, és képtelen voltam koncentrálni. Lehet ezt a balszerencsére is fogni, és meg is tettem otthon. Ám mielőtt hazavergődtem volna... feltettem azt a kérdést, amitől a levegő is forrni kezdett. Én pontosan ezt reméltem akkor, csupán én mindezt úgy képzeltem el, hogy a szerelemtől. Hát... forrni forrt, de hogy a szerelemtől-e, az kizárt. Figyeltem, ahogyan egy kunait kap elő, nem voltam éppen nyugodt tőle, de csupán a fába vésett, de kijelentésére elmosolyodtam. Megvártam, míg végez a mutatványával, és csak utána szóltam, remélve, hogy az idegessége elszenvedői a fa és a szikla marad.
- Tisztelettel, nem győzött sensei semmiben. Nem sziklazúzást mondtam... és ha valaki, akkor Ön törné el a kezem, és nem én magamnak. - fontam össze magam előtt a kezemet, és márcsak a nyelvemet kellett volna kiöltenem rá, hogy igazán gyerekesre sikerüljön a kötöszködésem, így azonban még egész jól is kijöhettem a dologból. Mindenesetre nem került sor a párbajra... egyelőre. Nem voltam bolond, magam is tudtam, hogy semmi esélyem sincsen... de akkor mi van? Edzek, és majd lesz. Egyetlen nap alatt megtanultam három dolgot, Yume-sensei ha tényleg nem akar sohasem hozzám jönni, akkor nagyon is maga ellen dolgozik. Bólintott, ahogy szénné égett a tenyeremben a levél. Sejtettem, hogy nem lesz túl beszédes a kijelentésem után, én sem voltam az, így nem is szóltam hozzá többet aznap. Búcsúzásul elmondta, mire számítsak a holnapi nappal kapcsolatban.
- Pff....
Mindössze ennyit "jegyeztem meg", és indultam is a dolgomra. Mérges voltam, Rá. Vagy talán magamra... nem kellett volna elmondanom neki. Mindenesetre ahogy hátat fordított, én már indultam is, így tétovázását már nem láthattam. Haza is fáradtan estem, Anyu mosolya viszont egy kissé felvidított.
- Szia neked is. - viszonoztam jókedélyű köszönését egy sokkalta lehangoltabb stílusban.
- Nahh, mi a baj? - nézett rám meglepődve. Nyilván nem erre számított, hogy így jövök majd haza, de... én sem. Sóhajtottam egyet, és leültem a nappaliban kirakott székek egyikére, és mesélni kezdtem. Elmeséltem mindent, ki is Yume-sensei, miket csináltam, és milyen sikerekkel, amennyiben azokat sikereknek lehet nevezni.
- És elmondtam neki, hogy tetszik nekem, és feleségül fogom venni... - jelentettem ki, és bár folytattam volna, de Anyu már kezeibe temetkezett, és kuncogott halkan. Odahajolt hozzám, és átölelt.
- Szóval te neked tetszik Yume? Kicsim, mennyi idős ez a sensei? - kérdezte aggódó hangon.
- Ami azt illeti, fiatal! De hozzám képest azért mégis idősebb, miért?
- Nem akarom letörni a kedvedet, ne értsd félre, de szerintem Yume érettebb férfiak után leskelődik, amennyiben még nincs neki valakije, amit amúgy szintén nem tudsz. Ezeket illene tisztázni, és... - itt megint kicsit kuncogni kezdett. - és ne házassággal kezdj, egyelek meg, hanem mondjuk egy randival. De szerintem... ha tényleg elfogadsz tőlem egy tanácsot, a veled egyidős lányok között kéne vállogatnod.
Lehet volt valami abban, amit mondott... és másnap, ahogy hulla fáradtan, kialvatlanul várakoztam, hiszen ugyanakkor, ugyanott késett, ahogyan tegnap... elgondolkodtam. Biztosan megéri harcolni egy ilyenért? Egy olyanért, akinél még egy darab kő is többet érez? És már komolyan kezdtem elhatározni, hogy nem fog többé érdekelni, de ahogy megpillantottam, valahogy ezen gondolataim elpárologtak.
- 'Reggelt... - üdvözöltem, mert valahogy sejtettem, hogy Ő nem fog hasonló gesztust tenni felém. Bármennyire is szépnek tartottam, és akartam elvenni, nagyon is dühös voltam rá. Dühös, hogy soha nem mond semmi használhatót. Nem küld el a francba, és nem mondja, hogy jól csináltam valamit. Bólogat, és adja a következő feladatot. Ennél még jómagam is többet beszélek, én legalább megpróbáltam kommunikálni, de akkor elhatároztam, hogy amilyen az adjon isten, mostantól olyan lesz a fogadj isten is. Én is csak bólogatni fogok, megcsinálom a feladatokat, majd hazamegyek. Bár én akár pizsamában is képes lettem volna eljönni, de Anyu gondolt rám, és még kaját is csinált nekem... vagyis ami azt illeti, nekünk, de nem voltam hajlandó erről szólni Yume-senseinek. Persze, messze volt még a kajaidő... kérdéses volt a tegnapiból ítélve, hogy megélem-e az ebédet egyáltalán.

Hyuuga Hinata Vas. Márc. 05 2017, 17:59

// Himura Akashi - Elemek Misztériuma //

A másnap reggele már közel sem indult olyan felemelően, mint a tegnapé. Ugyan kinek lenne kedve azért felkelnie reggel, hogy mindenféle elismerés nélkül hajtsa magát valamiért, amit talán nem is akar igazán? Ezt jelenti a shinobi lét. Meg azt, hogy hajnal hétkor a Kiképzőterepen várja az ifjú Akashi újdonsült senseiét, Yumét. Aki megint késik, viszont ha Akashiról lenne szó, akkor azt nem tenné zsebre szegény. Ezúttal is legalább öt percet késlekedik a vörös hajú kunoichi. Szokásosan komótos tempóban közelíti meg a helyszínt.

- Reggel? Nem most volt már. - feleli maga elé meredve a nő, s ha jól megfigyeli Akashi, akkor a kialvatlanság nyomait vélheti felfedezni mestere gyönyörű arcán. - Gyere, sok dolgunk van! - indul meg, majd odaérvén hátát egy fának dönti. Annak a fának, amin a tegnapi nap folyamán keletkezett, első győzelmet jelző vájat van. - A wakizashi pedig nem nyeri el magát. - teszi hozzá, miközben kardját ismét lecsatolja oldaláról és a törzsnek támasztja, ezután egy rövid kotorászást követően előhúz övtáskájából egy gyertyát. Két ujja közé csippenti a kanócot, majd lángra lobbantja, ezután Akashi kezébe nyomja. - Tegnap megtetted az első lépcsőfokot, de csak hosszasabb koncentrálási folyamat után vagy képes előhívni az elemi chakrádat. Ma azon fogunk segíteni, hogy ez ösztönösen menjen. A fenntartásnak pedig nem szabad időszakosnak lennie. Ezért a következő lesz a feladatod. - pillant rá a gyertyára a fiú kezében - Növeld meg a lángot úgy, hogy folyamatosan lobogjon, és egy pillanatra se hagyd pislákolni. Úgy tudom, délután feltámad a szél, szóval én a helyedben még szélcsendben intézném el. Nincs más dolgod, minthogy belevezesd a chakrádat. - dobja be egyből a mély vízbe tanítványát Yume mindenféle teketóriázás nélkül. Nem szereti pazarolni az időt, na de ennyire?

// Kérek szépen egy 3-4 órát átfogó posztot, ahol véglegesen feloldod az elemedet! ^^ //

**Himura Akashi** Vas. Márc. 12 2017, 15:24

// Hinatának - Elemek Misztériuma //

A nekem szánt kötekedést magamra sem vettem, csak bosszúsan fújtam egyet. Pillantásom összeszűkülve emeltem rá, de ahogy figyeltem, meglepődve tapasztaltam, hogy nem aludt túl sokat. Furcsa volt ezt látni, de nem jegyeztem meg, mégcsak meg sem szólaltam. Megmakacsoltam magam, hacsak nem volt muszáj, nem beszéltem vele, így tartottam helyesnek a dolgot valami rejtélyes indítatásból. Csak követtem, ahogy kérte.
~ Na persze, a wakizashi... nyilván ki lehet érdemelni. - bosszankodtam magamban, de nem volt bátorságom gondolataimat szavakba önteni a tegnapi bemutatóra emlékezvén. Más már annyira nem érdekelt, bár Amayának tett ígéretem is legalább annyira Yume-senseihez kötött, mint a túlélési ösztönöm. Türelmesen megvárom, amíg tábort ver magának,addig próbálom kitalákni, mára mit tervezhetett nekem, de sehogy sem jöttem rá. A gyertya csak tovább bonyolította a megfejtéshez vezető utat, de Yume-sensei ismertetője után már teljesen logikus gyakorlatnak tűnt. Ahogy a nő gyönyörű szemeit a gyertyára szegezte, magam is úgy tettem, mégcsak véletlenül se vele kelljen szembe néznem. Hatalmas hibának éreztem, hogy elmondtam neki tegnap azt, amit. Ahogy hallgattam a feladatomat, nem tűnt... annyira vészesnek. A tegnapiakból okulva nem becsültem alá a feladatot, főleg, hogy tudtam, minél tovább szenvedek vele, annál rosszabb lesz. Nem pusztán a délutáni szél miatt, amitől Yume-sensei óva intett a feladattal kapcsolatban, hanem a legnagyobb problémát magában a gyertyában láttam... hiszen az olvad. Tisztában voltam azzal, hogy nem 2 perces feladatról van szó, így a forró viasszal is majd számolnom kell, ami a koncentrációmat nagyban nehezíteni fogja. A délelőtt zöme ezzel telt el. Az első órában aligha voltam képes megváltoztatni a rám bízott lángocska méretét, de lassan kezdtem ráérezni. Az első hibát ott vétettem, hogy túl nagy lett a láng, képtelen voltam pillanatoknál tovább fenntartani, nagyon erősen pislogott, és támadt fel a láng, képtelen voltam akkora mennyiséget egyenletesen megtartani, így csökkenteni kezdtem a láng méretét, amit fenn akartam tartani. Látszólag eltaláltam a méretet nagysokára, ugyanis az elején is csak nagyon aprókat pislákolt, és egyre kiegyensúlyozottabb lett a tüzem. Mindent úgy tettem, ahogyan kért... ami nem volt egy komoly kihívás, Yume-sensei nem kért valami sokat, hiszen ahhoz beszélni kéne... nos igen. És ahogy sejtettem a forró viasz égetően csurgott a kézfejemre, muszáj voltam az ajkaimba harapni, és csak halkan szisszentem fel, talán Yume észre sem vette, bár reméltem, hogy egyáltalán azt figyeli, amit csinálok. Végezni akartam ezzel a gyakorlattal... ha lehetett, minél hamarabb. A lángom úgy égett, ahogy kérte Yume-sensei, de amíg nem szólt,hogy elég, nem tettem mást, csupán koncetráltam. Kezdtem megszokni a forróságot a kezemen, és ellazultam kissé. Nem a koncentráció kárára, hanem annak előnyére. Felszabadult érzés volt, és keltett hatalmába.

Ajánlott tartalom