Második kiképzőterep

//Képzés: Doton: Gansetsukon//

Az alapot már elsajátította és ezúttal a bot nem tört el, hanem masszív lett. Rui azért odacsapta egy fához, de szerencsére nem tört el, helyette kicsit lepattogott a fa kérge. Rápillantott a többiekre, akik szintén jól haladtak. Takefumi elég érdekes módszerrel hozta létre a botot, amivel a gyakorlás közben nem volt semmi gond, de a jounin jól tudta, hogy egy harcban bizony nagyon is számít az idő. Szerencsére Ko-sensei is hangot adott ennek a megfigyelésnek, így a későbbiekben a fiú ki tudja majd javítani a hibát. A kunoichi-t elkapta a lelkesedés, hiszen már csak néhány lépés választotta el őt attól, hogy tökéletesen meg tudja formálni a kő rudat.
- Ganbatte! - kiáltotta oda a többieknek, miután a tanítójuk ott hagyta őket, hogy egyedül folytassák a jutsu tökéletesítését. A vörös hajú lány nem volt rest, azonnal nekilátott a gyakorlásnak. Még mindig a kezét rakta le a földre és úgy irányította a Doton chakráját a talajba. Igyekezett minél gyorsabban megcsinálni a műveletet, mert sokat számított a sebesség. Amikor megformálta a botot és belevezette a Föld elemet, azonnal kihúzta. Egy szép hosszú rudat tartott a kezében, ami már elég masszív volt és megfelelt az elvárásainak. Próbaképpen megint megcsapkodta a fát, de szerencsére a bot állta a sarat és nem tört el. Újból próbálkozott, elmutogatta a szükséges kézjeleket, a Doton chakráját belevezette a földbe és megformálta a botot. Azután megpróbálta még gyorsabban kirántani a botot a talajból. A lépéseket akár álmából felkeltve is tudta volna, azonban a reakcióidején volt mit dolgozni. Előtte a rúd létrehozásának sebességét próbálta gyorsítani. A formai manipuláció és a chakra sűrítése egyre jobban ment neki, ezen kívül már szinte kirobbantotta a botot a környező talajból. Pihenésképpen megnézte a másik két shinobi-t, hogy haladnak a technika elsajátításával. Ugyan ez a jutsu nem igényelt sok chakrát, azért neki is kijárt egy kis lazítás. Miután feltöltődött egy kicsit, nekilátott a következő szintnek. Ko-sensei elmondta, hogy sokkal eredményesebb lehet a jutsu, ha a lábon keresztül irányítják a Doton chakrát a talajba és úgy robbantják ki a rudat. Ez emlékeztette az eggyel fejlettebb technikára, így tehát a módszer már megvolt. A lábába irányított a chakrát, elmutogatta a kézjeleket, majd állva formálta meg a chakráját és adott keménységet, illetve tartást a kő botnak. Jobb lábával dobbantott egyet, ahogy azt a mestertől látta. Sajnos még nem volt igazán hatásos ez a módszere, hiszen nem repült ki olyan szépen a bot a földből. Nagyobb lendületet kellett adnia ahhoz, hogy sikerüljön. Tehát kezdődhetett az újabb gyakorlás. A Doton chakra megformálásával már nem volt gondja, és a formai manipuláció is ment neki. Elmutogatta a kézpecséteket és nagyobbat dobbantott a lábával.
- Doton: Gansetsukon! - mondta ki hozzá a technika nevét, majd lendületet adott a földben megformált rúdnak, hogy a kezében landoljon. Ugyan kicsit még mindig lassú volt, ám volt még ideje tökéletesíteni a jutsu-t. Az alapokat szépen megtanulta, tehát innentől már csak gyakorlás várt rá. Rui mindig is könnyedén értette meg a technikák működését, ez most sem volt másképp. A többiekre is büszke volt, hiszen a nap végén beléjük pillantott a Kagura Shingan segítségével. Tudta, hogy mennyi chakrával rendelkeznek és az is nyilvánvalóvá vált számára, hogy két igen tehetséges ninjával volt szerencséje találkozni.

- Nyan nyan nyan Chu......
Szol a dalocska amit én éneklek hason fekve a fűben. Nem épp legjobb hely a pihengetésre, de ha itt jön rám a lustálkodás. Egy cica már csak ilyen ott pihen ahol akar. Vagy is így pihenek a cicák most kivételesen nem neko formában. Teljes felszerelésben, alkar védők helyén, ahogyan a lánc ing is. Hajamban pedig egy virág illatozik.

Már rég voltam gyakorolni, így pont itt volt az ideje, hogy csináljak valamit. El is mentem az edzőterepre. Bár azzal az indokkal jöttem ki gondolataim egész máshol jártak, még néha saját magam számára is furcsa helyeken. Ahogy sétálgattam a zöld mezőn nem tudtam eldönteni, hogy mit csináljak. Egyedül nem volt kedvem belekezdeni semmibe, de ha nem teszek semmit, akkor felesleges volt eljönnöm ide. Hirtelen eszembe jutottak a régi emlékeim. A mi kis csapatunk. Rég találkoztam már bárkivel is onnan és, hogy őszinte legyek hiányzik. Ahogy sétálgattam valami megragadta a tekintetemet. Összezúzott köveket és kettétört fákat pillantottam meg. Olyan volt, mintha nem is ember csináltam volna. Hirtelen valami másra is felfigyeltem. Nem messze az előbb említett dolgoktól egy nagyon ismerős alakot véltem felfedezni, ahogy a fűben hempereg. Bár egy kicsit idősebb volt, de minden kétséget kizáróan Ayami volt az. Milyen rég is találkoztam már vele. Szembe jutottak a régi szép emlékek. Ezek közül is főleg az a küldetés. A gondolataim közben megérintettem az ajkaimat. Nem gondolkoztam sokat rögtön oda is szaladtam hozzá. Megpróbáltam úgy odamenni, hogy ne vegyen észre, majd fölé hajolok.
- Hello! Rég találkoztunk - Ez a mondtam csúszott ki a számon. Még mindig ne vagyok túl jó az emberekkel való kommunikációban, így nem tudtam mit illik ilyenkor mondani.

- Nyaaaaarrr
Abban a pillanatban meg merevedtem. Látszott, hogy igen csak váratlanul ért az egész. Hirtelen köszönés pláne, hogy ilyen közel történt. Totál le merevedtem és moccanni sem mertem. Majd csak halkan  magam előtt a földet piszkálva szólalók meg halkan és félénken.
- Szíí szíía.
Mikor végre fel ismertem a hangot. Rá jöttem kivel is állok szemben. Szégyenlöszég teljesen eltűnt és megfordultam és fel is álltam és Sayu nyakába ugrottam.
- NYaaaahhhh
Mint egy macska amikor nagyon is elégedett. Amikor teljesen tele a pocak hallal és tejecskével. Majd riadtan elhátrálok egy lépést szégyenlősen a földet nézem.
- Bocsánat, tudod nem. Szóval nem akartam így, én csak boldog vagyok mert mi most. Szóval újra találkoztunk és most.
Pontosan mint régen, talán semmit sem változtam. Ugyan az a szégyenlős arc kifejezés és minden más. Annyi változót talán, hogy most idősebb vagyok és más ruhákban járok.

Sikerült észrevétlenül közelébe lopózni, így nagyon meglepődött, mikor köszöntem neki. Elsőre talán fel sem fogta, hogy ki vagyok, csak egy kis idő után ébredt rá. Hirtelen felpatant, majd átölelt. Ez egy kicsit meglepett, hisz régen pont ő volt aki menekült előlem. Mosolyodtam el mikor a régi emlékeket felidéztem. Mikor észbe kapott gyorsan eleresztett és egy-két lépéssel hátrébb ment. A hirtelen jött öröm gyorsan szégyenlősségbe csapott át, bár nemigazán számítottam tőle másra. Nevettem és mosolyogva válaszoltam neki.
- Semmi probléma. Én is örülök, hogy újra találkozhattunk. - Mondtam neki. Még mindig látszott rajta, hogy milyen szégyenlős és most azon kezdett el aggódni, hogy nem változott semmit. Megrázom a fejemet és mosolyogva szólok hozzá
- Ne aggódj, sokat változtál. Sokkal csinosabb lettél. - Tettem hozzá, bár lehet ezzel csak még jobban zavarba hozom. Igen, tényleg nagyon rég volt már, hogy utoljára találkoztunk. Talán pont emiatt én is egy kicsit ideges vagyok, de ugyanakkor nagyon boldog.
- Nah mesélj! Mi történt veled mióta nem találkoztunk. - A kérdésem nem csak formalitás volt, hanem tényleg érdekelt mik történtek vele és, hogy mennyit fejlődött. Belegondolva én nem fejlődtem túl sokat, ami egy kicsit szomorúvá tesz. Talán mára már túltesz rajtam. Bár tény, hogy elég vicces belegondolni, hogy a kis esetlen Ayami erősebb lett mint én.

- Uhmm valóban úgy gondolod változtam?
Kérdezem vissza elpirulva miközben fürkészem a tekintetét. Talán igaz valóban régebben ezek sem voltak itt. Hm a dudorok itt elöl kicsit meg böködöm egyik mutató ujjammal őket. Talán tényleg igaz, régen ezek sem voltak itt mostanában kezdtek el ennyire. Nem is részletezem néha kényelmetlen tud lenni. Fura, de mindenféle emberek meg néznek ha az utcán sétálok.
- Kö Köszönöm.
Lépek ki elmélyült tanulmányozásból, hol a tanulmány alanya én magam vagyok. Eddig igazából nem is nagyon tűntek fel ezek a változások. Talán mert nem volt aki szóljon és meg dicsérjen.
- Szóval tudod.. hát te is csinosabb lettél.
Mondatom végére érve hangom elhalkul, de fel nézek és szemeimben is látszik a változás. Lehet még hasonlóan mint régen félős vagyok, de szemeimben ott lobog valami tűz ami nem volt eddig ott.
- Hát szóval először Nao sensei tanított taijutsura. Utána volt egy kis egyszemélyes küldetésem, sok fura alakkal akadtam össze. Utána az a fura fiú tanított. Olyan kedves volt meg okos és erős. Segített feloldani a chakra elemem. Utána pedig azt hittem először csak sima ősz hajú férfivel találkoztam.
Szemeim lesütöm pillanatra és el is pirulok. Végül fojtatom a mesélést ugyan azzal a hévvel és tűzzel szemeimben.
- Szóval ő nagyon perverz volt.  Jiraiya sensei megtanított shinobi idézésre. Azután találkoztam a békák nagy főnökével Gamabuntával. Meg engedte, hogy a csatlósa legyek amiben Kikiyuuu is segített. Azóta, nem igen csináltam semmi különös dolgot.
Majd csillogó szemekkel Sayura néztem.
- Mond te merre jártál, mit csináltál?

Vicces volt, ahogyan teljesen elpirult a dicséretem hallatán. Hát a személyisége még mindig a régi, habár volt valami más is benne. A szemében látszott a tűz. Ez olyan dolog ami a régi Ayamiban biztos nem volt meg. Még ha ő maga nem is veszi észre, akkor is sokat változott. Kicsit halkan és félve ugyan, de ő is megdicsért engem. Fura volt. Talán ahogy számára, úgy számomra sem tűntek túl nagynak a változások.
- Jajj ugyan menjél már! - Nagy mozdulatokkal kezdtem el csapkodni a vállát, hogy ezzel is elrejtsem a zavaromat. A kérdésemre gyorsan választ is adott, hiszen rögtön elkezdte sorolni azokat a dolgokat, amik vele történtek. Érdekes mennyi mindent csinált. Hát velem meg semmi sem történ. Ez elég szomorú.
- Perverzebb volt, mint a mi mesterünk? - Tettem fel a kérdést, amiben egyértelmű volt, hogy kire célzok.
- Értem, szóval sok érdekes dologban vettél részt. Jó ezt hallani. Az én esetemben sajnos nincs ez így. Igazából egy említésre méltó dolog történt az pedig az elemem feloldása volt. Egy elég érdekes srác tanított meg és állandóan próbálkozni akart nálam, de nagy szerencsétlenségére nem jött össze neki. - Kuncogtam egy kicsit ahogy a mondandóm végére értem.
- Gondolom jól megerősödtél. Mit szólnál ha egy barátságos kis harcban összemérnénk a tudásunkat? Ugyanakkor kell velemi ami inspirál. A győztes kívánhat valamit a vesztestől. Na mit szólsz? - Halvány kis mosolyt kerekítettem az arcomra.

- Hát szóval tudod. Én nem hiszem...
Két mutató ujjam egymáshoz érintve egymás után. Figyeltem azoknak újra és újra egymáshoz érését vagy is a mozdulatot. Tényleg nem lenne túl jó ötlet, de mindig jó dolgokat talált ki. Biztos most is tud valami nagyon jó dolgot, mint a múltkor is vagy is régebben.
- Szóval nem tudom, de ha ez örömöt okoz neked akkor rendben.
Mondom halkan és ismét csak szégyenlősen. Nekem fogalmam sincs mit kívánhatnék, vagy is mi lenne amit tőle akarhatnék.
- Én szóval....
Nagyot sóhajtottam és hát arrébb léptem. Vagy is hátráltam pár lépést és próbáltam valami testtartást fel venni. Olyasmit mint aki készen áll a harcra és az után.
- Én nem is tudom.... régen annyira ügyes voltál. Mindig segítettél.. szóval...
Nem fejeztem be a mondatom inkább csak fel veszek egy fajta védekező állást.

Láthatóan egy kicsit ideges volt. Bár nem csodálom. Eddig soha nem kellet velem harcolnia és talán még egy kicsit fel is nézett rám.
- Nem kell idegeskedni. Nem vérre megy. Vedd úgy mint egy kis gyakorlást. Az ilyen helyzetekben fejlődik a legjobban az ember. Ha viszont akarod, akkor abbahagyhatjuk, de az azt jelentené, hogy én nyertem. - Mondtam neki. Nem akarom semmi olyanba belerángatni amit nem akar. Ugyanakkor ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy leteszteljük mit is tud a másik. Ha nem adja fel, hanem elfogadja a kihívást, akkor én is hátrébb lépek pár lépést. Úgy vélem, hogy nekem kell megtennem az első lépést, mert különben soha nem kezdjük el. A Shushin no jutsut használva gyorsan megpróbálok mögé kerülni. Nem hagyok sok időt számára, ezért rögtön egy rúgást indítok felé, majd megpróbálok hátrálni. Ezzel jelezve számára, hogy nem viccelek. Remélhetőleg ezt megérti és ő is támadásba lendül. Ebben az esetben megpróbálok kitérni vagy hárítani.

- Ő azt mondta.....
Gyakorlás, tanulás is olyan mintha a csatatéren lennél. Semmi különbség nincs közte vedd komolyan mintha az életed múlna rajta. Még is hogyan vehetném komolyan. Ha hibázok, vagy hibázik valamelyikünk akkor komolyan megsérülhetünk. Talán nem olyan jó ötlet az egész dolog. Tényleg régen meg védet Mao és Sayu voltak az élen. Küldetés alatt is ha nincsenek ott akkor nem sikerül és eblukjuk. Most pedig elenne kellene harcolnom, még is hogyan csináljam. Félek, hogy valami baj történik ugyan akkor szeretném meg mutatni neki menyit tanultam. Büszke lehessen rám mint csapat társára és barátjára. Talán ha kicsit ki nyújtózok abból nem lesz baj, de hogyan csináljam? Érzékelem következő pillanatban, hogy támad. Nem is nagyon van időm kitérni, a támadás ráadásul hátulról érkezik. Habár ha figyelek és nem kalandozok el gondolatban. Még kitudnám kerülni, de most így csak annyira telt oldalra forduljak kicsit. Így is be kaptam a rúgást ami kissé fájdalmas volt.
- Nyaaaahhhh
Arcomon fájdalommal vegyes düh futott át egy pillanatra. Igen mérges voltam, hogy nem figyeltem mikor számítanom kellet volna a támadásra. Most, hogy hozzám ért még kevésbé akarok harcolni. Meg született a nagy ötlet mi lenne ha szándékosan veszítenék. Nem tudni kettőnk közül ki nyerne. Jobb nem kockáztatni azt megsérül valaki. Vagy ami a legjobb, feladom előtte meg mutatom menyit fejlődtem. Arcomat mos elegedet mosoly uralja és bólintok is helyeslően, igen ez a megoldás jó. Le hajolok és felhúzom a nadrágom szárait. Majd le oldom a lábsúlyokat és fogva azokat eldobom messze a törött bábú és kavicsok közé. Becspodást porfelhő kíséri és pár repkedő kavics. Mire a por elül látható lesz egy kis kráter ahol landoltak a lábsúlyok.
Majd szempillantás alatt Sayu előtt termek. A sebességem minden bizonnyal meglepi. Legalább is reménykedek benne, mert ha jól tudom ez nem egy genin képességéhez mérhető.
- Feladom, te nyertél.
Mondom és hangomban most nincs az a félénkség, inkább maga biztosság uralja és erő.

( Lábsúly levétel utáni sebbegéset úgy képzeld el mint Rock Lee amikor Gaara ellen harcol Chuunin vizsgán. )

A támadásom sikeres volt. Szinte reagálni sem tudott rá, bár ez nem annak volt köszönhető, hogy ügyes vagyok, sokkal inkább annak, hogy Ayami gondolatban valahol máshol járt. Úgy tűnt, hogy most már komolyan veszi a dolgot. Lehajolt és levett valamit a lábáról. Először nem tudtam, hogy mi az, de aztán láttam, hogy súlyok. Érdekes, nem gondoltam volna, hogy ilyesmit visel, bár az igazán megdöbbentő része akkor jött, mikor eldobta azokat. A becsapódás ereje olyan nagy volt, hogy felkavarta a port és egy elég nagy krátert ütött a talajon. Milyen nehéz lehetett az a súly? Nem volt sok időm gondolkodni, mert már támadásba is lendült. Megmozdulni sem volt időm, olyan gyors volt. Hihetetlen sebességre tett szert, még követni sem voltam képes. Mikor megjelent előttem el akartam ugrani előle, de támadás helyett valami meglepő dolgot csinált.
-Eh? - Hirtelen csak ennyi jött ki a számon. Nem is tudtam hova tenni a dolgot. Feladja? Mégis miért? Simán győzhetett volna, ha akar. Nem értem. Ha nem Ayamiról lett volna szó, akkor biztos dühös lettem volna, de rá valahogy nem tudtam haragudni.
- Ejj-ejj! Látom nem értetted meg a dolgot. A gyakorlás arra szolgált volna, hogy felmérjük egymás erejét, így jobban tudjunk egymásra támaszkodni, ha esetleg újra együtt mennénk küldetésre. Hát mindegy, úgy tűnik én nyertem. - Mondtam gonosz kis vigyorral az arcomon. Igazából nem is gondolkoztam, hogy mi lenne az, amit kérnék tőle. Ez az ötlet csak azért merült fel, hogy hátha ez hat rá egy kicsit, de úgy tűnik nem sült el jól. Ugyanakkor, mivel feladta ezért muszáj lesz valamit kérnem tőle. Rövid gondolkodás után megszületett az ötlet.
- Tudom már mit kérek tőled. Töltsd a ma estét nálam. - Kuncogtam halkan miután kimondtam ezeket a szavakat. Feladta, így nem nagyon van más választása. Pont jól jön, hogy a héten senki sincs otthon.

//Azért azt tudod, hogy ha nem Ayami lett volna, hanem valaki más, akkor már elég rendesen megtépte volna  //

- Hát szóval akkor nem kell. Vagy is tudod akkor az más. Tudod én....
Így igaz nehéz kimondani, de látszik féltem. Féltem attól , hogy valamit nem jól csinálok és bántom Sayut. Nem akartam semmit csinálni ami fájna neki. Bántani se akarom, de lehet inkább ő bántott volna engem.
- Szóval tudod én nem akartam fájón neked. Küldetést az más tudod ott az szóval. Ott használhatok mindent, mert olyat kell meg védenek amit szeretek vagy akit szeretek.
Mondtam ki végül szégyenlősen teljesen elpirulva. Furcsa nem de bár, titokzatos macska lány aki igen csak gyorsan mozog. Ez sok mindent sejtett. Még is félénk vissza húzódó egy szóval bátortalan. Amikor meg hallom mit is kér csak még jobban el pirosodok már ha az lehetséges.
- Szóval.. én tudod.. nem tudom.... de ha szeretnéd. Szóval meg tudod te nyertél és .... szóval szeretném akkor.
Hangom halk volt és akadozó mint aki nem meri kimondani amit akar de végül csak meg született.
- Meg engeded, hogy Ren is jöjjön, tudod nekem ő nekem nagyon fontos.
Végül kinyögtem amit szerettem volna. Látszik is menyire megkönnyebbültem ezután, de csak most jött az igazi meglepetés mert eszembe jutott valami. Én még soha nem voltam máshol, vagy is nem aludtam senkinél csak otthon. Remélem nem okozok majd csalódást, Ren talán segít helyesen viselkedni.

Nagyon akadozva és halkan beszélt. Néha nem is hallottam, hogy mit motyog. Főleg azt amikor előálltam a kérésemmel. Teljesen elpirult és azt sem tudta, hogy mit mondjon, de nem volt sok választása. Viszont valamire felfigyeltem, mikor beszélt. Ren... Nem tudom, hogy ki lehet az, még sosem hallottam ezt a nevet, főleg nem Ayami szájából. Valami ismerőse, talán a testvére? MOst ébredtem rá, hogy milyen keveset is tudok róla.
- Ki az a Ren, akiről beszéltél? - Tettem fel egyenesen a kérdést számára. A válaszának függvényében fogok válaszolni neki. Nem nagyon szeretném, ha egy plusz ember tartózkodna nálunk, főleg egy olyan akit nem is ismerek. Mindenesetre kíváncsian várom Ayami válaszát, erről a rejtélyes személyről

- Ren ő tudod ő különleges. Szóval tudod ő volt nekem az első amíg.. én nem. Nem találkoztam veled és Maoval. Ő volt addig az én egyetlen barátom fehér cica.
Most már bizonyos akit említettem egy cica, egy hó fehér cica aki hosszú időn lát az én egyetlen barátom és lelki társam volt. Szánalmas, hogy egy ember ilyen. Nincs barátja sem családja. Öreg ember akit ritkán lát és egy fehér macska.
- Bocsánat, hogy eddig nem említettem. Tudod ő volt az aki.... szóval.... nem fontos.....
Elfordultam és egy könny csepp hullt a földre. Majd halkan szólaltam csak meg ismét, félénken.
- Sayu, elkísérnél tudod nem tudom hol laksz ezért... szóval eljönnél velem. Meg ismerheted Rent is és ő is téged.
Mondtam halkan, majd megfordultam és a lány elé álltam. Nem tudja és fogalma sincs róla, vagy is arról a dologról. Szóval igazából senki sem tudja csak a hokage és néhány jounin. Azt mikor és milyen körülmények közt kerültem a faluba.

Lassan és félénken mondta ki a szavakat. Viszont kiderült, hogy az a Ren egy macska, aki Ayami mondhatni egyetlen barátja volt, amíg nem találkozott velünk. Nem tudom, hogy milyen élete lehetett, de biztos nem könnyű, ha csak egy macsak volt a barátja. Ehhez képest én még szerencsés voltam talán, bár nekem sem ment könnyen a barátkozás. Hirtelen elgondolkoztam a múlton és eszembe jutottak a szomorú emlékek. Egy pillanatra elkomorodott az arcom, de gyorsan megráztam magamat és újra mosolyogni kezdtem.
- Rendben. Menjünk el hozzád ls hozzuk el a cicádat. Biztos nagyon aranyos, bár nálad nem lehet jobb. - Mondtam neki, miközben a kezemet a vállára tettem és mosolyogtam. Tudom milyen érzés az, mikor az ember egyedül van és senki nem érti meg. Ugyanezt érzem belőle is és ez egy kicsit szomorúvá tesz. Nem hagyhatom, hogy egyedül legyen. Segíteni fogok neki mindegy, hogy miben. Nem is tudom miért, de ezek a gondolatok futottak át az agyamon.

Mikor Musashi elmondta, hogy páros küzdelmet is szeretne vívni ezen hősünk kissé meglepődött. 
~ Hmm...nocsak öreg, ennyire szeretnél már küzdeni, ráadásul ilyen sokféleképpen? Végül is, a tapasztalatszerzés mindig fontos. ~ gondolta magában a ronin, majd amikor az öreg elkezdte kérdezni a két szamurájt, hogy mégis miféle küzdelmet fognak vívni, akkor Gonza is megszólalt miután Musashi befejezte a mondandóját. 
- Tényleg! Ez engem is érdekelne, hogy hogyan fog lezajlani a párbaj. Kizárólag kardpárbajt szeretnének az urak, vagy esetleg más típusú fegyverrel történő harcot is vállalnak? - kérdezte tőlük szamurájunk, majd várta a két Ashano fivér válaszát. 
~ Még el sem kezdődött a párbaj, de már kezd érdekes lenni. Sokféle lehetőség szerint lehetne lebonyolítani ezt a kis versengést. ~ filozofált el magában lelkesen, már ő is várta, hogy elkezdődjön végre ez az egész.

Szamurájunk betette a zsákba az 500 ryou-t, majd így szólt:
- Rendben, szóval akkor a páros küzdelemmel kezdjük. Azt javaslom, hogy küzdjünk éles fegyverekkel, de ne életre-halálra. Musashi sensei Önnek így megfelel? -
~ Máris a páros küzdelemmel kezdünk? Ez fura, azt hittem, hogy előbb az egyéni küzdelmeket vívjuk meg. De sebaj...nekem így is jó. Bár bokkennel vívtam már az öreg ellen, na de vele együtt, egy csapatként még nem. Jó kis tapasztalatszerzés lesz ez a párbajsorozat, több szempontból is. Ahogy elnézem ezeket az ikertestvéreket, nem csak a szokásos katana-wakizashi forgatáshoz értenek, hanem a nagyobb méretű kardok kezelésében is jártasak lehetnek. Erre a bizonyíték a hátukon lévő zanbato-k. Amennyiben valamelyikük előveszi ezt a fegyvert, akkor én vagy lándzsavívásból tartok nekik bemutatót, vagy a 3 kardos technikámat veszem elő. Egy biztos! A "Megváltó"-t nem fogom használni! ~ mérte fel a helyzetet. 
Amennyiben az Ashano fivérek és Musashi is beleegyezik a ronin javaslatában, azt követően szamurájunk kicsit félre vonulna, majd gyorsan befejezné a bemelegítést, majd a földre lepakolt fegyverei közül, a katanáját felvenné, az övébe tűzné, majd visszasétálna az ellenfeleihez. 
- Én készen állok! Ön is Musashi sensei? - mondaná, majd hátrébb ugrana, katanáját kirántaná, felvenne egy támadó beállást, majd várná az ellenfelei reakcióját. A katana lenne a legelső fegyvere, amivel harcolna, a jó öreg, de örök klasszikus egykardos katana használat. Majd az egyéni küzdelmekben váltana fegyvert amennyiben szükséges lenne. Gonza ezt a küzdelmet már nagyon várta, bár kicsit furcsa volt neki ez a páros küzdelem, hiszen ilyet még soha sem csinált. Ugyan vívott már kardpárbajt nem is egyet, sőt nem csak karddal, hanem más fegyverrel is, de ezt a kettő a kettő elleni felállást továbbra is furcsának, ugyanakkor érdekesnek is találta. Ebben is a kihívást kereste.