Második kiképzőterep

Az ifjú Gonza okosan döntött amikor inkább egy gyors visszanvonulót fújt. Még akár komolyabban meg is sérülhetett volna, de a sebessége elég volt ahoz, hogy elkerülje a Wakizashit, s ebben az ios közrejátszott, hogy kihasználta a két katana nyomásából fakadó energiát, így fürgébben sikerült biztonságos helyre gurulnia. Védekező felállásában sem hanyag az ifjú, látszik rajta a fegyelem és az edzések alatt szerzett izmok mind ott rejtőznek a vállán, karján, mellkasán és a lábaiban.
Ellenfele pár gyors lépéssel leküzdi a távolságot. A kardok ismét összecsapnak, ám az, hogy a másik fél több fegyvert forgat látszólag leküzdhetetlen akadály az ifjú számára, hiszen nem sokat tud ellene tenni, vagy egyszerűen csak nem akar. A rúgást a Wakizashi hátuljával üti féle az Ashano fivér. Ez a könyörületesség hiba volt a részéről. Mertha nem így tesz, akkor nyer, igaz Gonza elvesztette volna a lábát. Ám mivel így tett, ezért a rúgás végül is eltalálja, mert a Wakizashi nem elég súlyos ahhoz, hogy rendesen félreüsse vele ellenfele lábát. Az Ashano fivér hátratántorodik. Most, hogy Katanája kiszabadult, az ifjú könnyedén támadhat. Látszólag ellenfele nem fog védekezni, mert nem tud. S ha Gonza beviszi a végső csapást, mit tesz azután?
Az idősebb harcost kellemetlenül érintette ellenfele ösztönös mozdulata, viszont egy igencsak különleges taktikával próbálkozik. A felé rohamozó ellenfél megpróbálja hárítani, vagy legalábbis félreütni Musashi katanáját, de túl nagy hévvel jött, ezért nem csak, hogy megsebesül, de át is esik a nála sokkal idősebb harcoson. Az idős harcos nem spilázta túl a dolgot, ösztönösen, helyes taktikával harcolt, még ha az elején ki is cselezték. Győzelme megérdemelt. De inkább volt ez a harc egy az egy elleniu, mint csapatos párbajd.
Most hogy az idősebb győzött, a fiatalabbik meg győzni készül mi a teendő. Ha teljes a diadal, akkor hogyan tovább?


// Gonza, kezedben van a győzelem, nyugodtan leírhatod miképpen viszed beaz utolsó csapást, ezt rád bízom //

Szamurájunk terve, majdhogy nem össze is jött, úgy ahogy eltervezte, ám amikor bevitte azt a bizonyos rúgást, észrevette, hogy az ellenfele, a wakizashijával blokkolná a rúgását, igen ám, de nem a rövid kard élével, hanem annak lapjával. Így hősünk lába megmenekült, ráadásul az ellenfele is kis híján hátra esett, ekkor szamurájunk felhagyott az előző tervével, nem veti be a Kiri Kyokumen technikát, hanem villámgyorsan előre ugrott, az egyik kezével, lefogta az ellenfele wakizashit tartó kezét, a másik kezével, amiben a kardját tartotta, az Ashano torkához szegezte a kardja élét. Olyan közel volt hozzá, hogy az ellenfele a másik kezében lévő katanájával nem tudott volna sem védekezni, sem támadni. Így Gonza győzött, aki így szólt az ellenfeléhez:
- Barátom ezt most én nyertem. És bár abban egyeztünk meg, hogy első vérig megy a küzdelem, még sem viszem be a vágást. Egyrészt, mert jelenleg a torkodat tudnám elvágni, és akkor már halálig ment a küzdelem és nem első vérig. Másrészt, könyörületes voltál velem szemben, nem vágtad le a lábamat, mikor megrúgtalak, pedig megtehetted volna. Ez tiszteletre méltó cselekedet. - mondta a ronin, aki letette a fegyverét, szépen hátrébb lépett, majd meghajolt előtte tisztelettudóan. Ezután a fegyverét visszatette annak hüvelyébe, majd Musashihoz lépett és így szólt hozzá:
- Szép volt Musashi sensei! Bár én tudtam, hogy Ön győzni fog. Most kezdődik az egyéni párharc. Bár ez sem volt igazán csapatos párbaj. - jegyezte meg hősünk. 
~ Jól nyomta az öreg. Nagyon komoly szinten van, én el sem tudnám képzelni, hogy vakon harcoljak. Pedig ezek az Ashano testvérek sem gyenge szamurájok. Ha sorra fogja nyerni a párbajokat, akkor legenda lesz belőle. Ez már nem emberi szint, olyan mint egy démon. ~ és ekkor szamurájunk agyába bevillant az egykori látomása ~ Talán ő lesz az?! ~ töprengett el magában, miközben Musashit nézte. Ám ekkor eszébe jutott az is, hogy a párbajok folytatódnak, ekkor így szólt a két Ashanohoz:
- Uraim, ezt a kört mi nyertük. Kezdetét veheti az egyéni párharcok. Hogy legyen? Kik kezdenek? 

Gonza meglepődve nézi végig, ahogyan a két Ashano testvér térdre borul előttük. Kicsit zavarba is jön, hiszen ő még ilyet nem tapasztalt, soha senki sem térdelt még előtte. Mikor a két fivér közölte, hogy az egész párbaj arra volt jó, hogy felmérjék őt és Musashit azért, hogy megmentsék a húgukat, akkor szamurájunk érdekesnek találta az ötletet. 
~ Két ilyen szintű szamuráj a mi segítségünket kéri? Akkor az, az illető aki a húgukat elrabolta, biztos kemény ellenfél lehet. Az is lehet, hogy shinobik vannak a háttérben, vagy egy olyan bűnöző aki egykor nagyon erős szamuráj volt. ~ töpreng magában hősünk, majd amikor az aranyat próbálták nyújtani felé, akkor ő hátrébb lépett, majd így szólt:
- Várjon egy kicsit. Még ne adja ide azt az aranyat, nem mondtam még igent arra, hogy elvállalom a feladatot. Szeretnék ezen egy kicsit gondolkodni. - közölte az Ashanokkal, majd Musashi felé fordult, megfogta annak vállát és ezt mondta neki - Musashi sensei, legyen szíves egy kicsit velem jönni, szeretnék négyszemközt beszélni magával - ezután ismét a fivérekhez fordult - Uraim, egy kis türelmet kérnék, várjanak itt. A társammal szeretnék beszélni. - mondta nekik, majd az öreg szamurájjal kissé odébb mentek, annyira, hogy az Ashanok ne hallják majd őket, mikor a pálya szélére értek, oda ahol Gonza ott hagyta a felszerelését, így szólt a vak kardforgatóhoz:
- Musashi sensei, figyeltem magát félszemmel párbaj közben. Maga különleges szamuráj, a képességeire nyugodtan lehet azt mondani, hogy emberfelettiek. Ilyen szintű kardvívót még soha sem látta. Anno készítettem egy kardot, nem magamnak, sőt nem is tudtam, hogy kinek. De azt eldöntöttem, hogy ezt a kardot akárki nem kaphatja meg, csak egy olyan ember, aki testben, szellemben, lélekben igazi szamuráj. Akinek élete a kardforgatás, aki a tehetségével vagy éppen tudásával kiemelkedik. Mikor mi párbajoztunk egymással beleláttunk egymás lelkében, már akkor sejtettem, hogy maga lesz az, de a mostani párbaj során lettem egészen biztos abban, hogy maga az az illető. - ekkor tartott egy kis szünetet és elővette az említett kardot, a "Démon"-t, majd szertartásosan az idős szamurájnak adta át, majd így folytatta mondanivalóját - Egyszer ön említette, hogy a két kardja magának olyan, mint egy testvérpár, a wakizashi a fürge kisöcs, míg a katana, a nagy és erős bátyó. Amit adok önnek ez lesz az "apa", egy tachi. Ezennel átadom Önnek a "Démon"-t, ez egy chakraérzékeny tachi. Ezzel ismerem el a képességeit, valamint támogatom magát, mert ennyit bőven megér a képességei. -

// Musashi: Tényleg kapsz tőlem egy ilyen kardot, adatlapra felvezetheted. // 

- Rendben Musashi sensei! - mondta Gonza, majd odament az Ashano fivérekhez, és így szólt:
- Uraim. Szívesen segítünk mindketten Önöknek. Azonban szeretném ha részletesen elmondanák, hogy pontosan miről is lenne szó. A húgukat kell megmenteniük, rendben. Na de kitől? Ki az elrabló vagy fogvatartó? Hol tartják fogva a testvérüket. Hányan őrzik az adott épületet, és kik őrzik? Zsoldosok, felbérelt shinobik esetleg más szamurájok? Mekkora túlerővel kell számolni? Kérem válaszoljon ezekre a kérdésekre, mert kellene minél több információ. Terv nélkül nem jó túszmentő akciót végrehajtani. Én pár hónappal ezelőtt Tanzaku Gai városában kiszabadítottam egy unokát, akit shinobik őriztek. Az akció ugyan sikerült, de magam is megsérültem, és nem sok kellett hozzá, hogy elpatkoljak. A megbízóm elég kevés infót adott, így terv nélkül mentem kimenteni a túszt. Nem akarom még egyszer elkövetni ugyanazt a hibát. A pénzből nem kérek előre semmit, egybe adják oda a teljes összeget, de csak akkor, ha már a húguk kiszabadult. - vázolta fel a helyzetet a ronin a fivéreknek, majd várta a kérdéseikre a választ.

// Madara //

Valahol messze, Konoha egy eldugott pontján, jelenleg semmi se aggasztja a falu hajkirályát. A legutóbbi küldetés csupán a múlt része, így ő maga békésen szunyókálhat a hűs lombkorona takarásában. Álomtalan álom hullott már órák óta a szemére és bár nem zavarja senki, valami baljós előérzete támad.  Mégis miként lehetséges ez? Alszik és mégse alszik. Nem teheti, nem engedheti le teljesen a védelmét így tudata a valóság és az álom világ peremén egyensúlyozik. Pihenését bár egyelőre senki se zavarta meg, vesztét már jó előre érzi. Reményei szerint téved, az nem lehet hogy megint… megint. Biztos nem, valóságos képtelenség hogy a szabadnapján is azt kelljen csinálnia. Nem fog edzeni, akkor se, ha más belehal. Erős tagadás alakul ki benne, pedig pontosan tudta miért is itt szunyókál, azaz most már csak pihenget. A missziót követő napon egy levelet kapott, melyben megkérték, hogy képességeinek további polírozása érdekében ide jöjjön. A régi Takefumi megszökött és elbújt volna. Nem akart volna egyáltalán készülni a jövőbeli csatákra. Azonban kénytelen volt, akármennyire is tagadásban élt, nem futhatott el, különben az is lehet, hogy legközelebb az ujjai közül folyik ki a saját élete.  De vajon mi az amire megtaníthatnák? Tud rombolni, pusztítani, ellenállóbb, mint az acél, legalábbis reményei szerint. Mégis mire jó a sok technika? Több választási lehetőséget ad számára, a megfelelő tudás birtokában megnő a küldetés teljesítésének a lehetősége, tapasztalat híján viszont mit se ér e remek tárház. Be kellett látnia, azok az alacsony rendű küldetések, melyeket évekkel ezelőtt végzett el és a mostaniak ég és föld. Életek forognak kockán és a tétek felbecsülhetetlenül nagyobbak. Ideges lett ahogy ebbe belegondolt, nehezen sikerült nyugodt, higgadt arcát magán tartani. Elment a kedve az alvástól, a pihenéstől, mindentől. Feltápászkodott a földről és nekidőlt a fának. Bárki is küldte a levelet vagy bárkit is küldtek érte, hát jöjjön.

// A tanulás tárgyát szeretném megváltoztatni a föld klón technikára. //

Térdei megrogytak, magát pedig kénytelen volt megtámasztani amúgy is bizonytalan lábain. A sikeretlen bérgyilkos akció, a plusz kilók melyeket talán diétával se dob le soha és a rengeteg kör nem vették el az egész edzéstől a kedvét. Talán rejtett mazochista volt, de élvezte az egész helyzetet, noha személyiségével erősen szembement ez a túlzott megterhelés. Mindazonáltal tisztában volt a helyzetével, a munkájával és az ebből adódó életvitelével. Nem szerette halálra dolgoztatni magát, imádott sportját, lábainak himbálását valamilyen magaslatról akár napi tíz órában is csinálni tudta volna. Csinálta is amikor szabadnapja volt vagy nagyon ráért. Most viszont tökélyre kellett csiszolnia a képességeit. Meg kell erősödnie, túl kell élnie a háborút mert nem utoljára volt a fronton. Az élni akarás hajtotta a fejlődés útjára és az út végén váró erő ami talán elhozza számára a békét. Hiszen ha erős, vajon mitől kéne félnie?
Mindennek azonban most semmihez se volt köze, ez csak egy hétköznapinak nem nevezhető, hétköznapi edzés volt, külön a hajbáró számára. A testére aggatott súlyoktól ezúttal nem próbált megszabadulni, helyette tovább lihegett és figyelte amint a hangos tanerő bemutatót tart. Nem igazán rémlett neki mikor is ígért neki a vénember bármit is, de egye fene, hasznosnak tűnik a dolog. A jutsu kivitelezése sajnos azt hozta amit ígért. Két izomkolosszus tornyosult meggyötört teste fölé. Nem volt egy túl bonyolult technika, azonban elsőre kivitelezni tökélyre senkinek se ment volna. Ahogy elnézte a technikát és a halandó titán is rávilágított, először is az adott elem, jelen esetben a föld irányításával kell kezdeni, majd ha ez megvan, jöhet a jóképű ördög megformálása. Nos, idáig tiszta sor, a kérdés már csak az, hogy mik a buktatók.
Kisebb nehézségek árán egyenesbe tornázta magát és kitisztította elméjét. Fáradt volt a teste, elméjével viszont nem voltak ilyen gondok, noha pontosan tudta, hogy jelenlegi állapotában a chakra felszabadítás tovább szívja megcsappant állóképességét. Korlátozott volt a próbálkozások száma, de igyekezett a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből ha még akart bármit is csinálni az ágyának nyomásán kívül, ami meg kell hagyni nem is kicsit csábította.
Belefogott a pecsétek megformálásába. Az első körben, alig pár lépésre tőle, egy apró földdombszerű képződmény keletkezett. Magában a föld elem manipulálásában nem lelt nehézségre, volt már gyakorlata benne elég. A mozgatás és a formázás kicsit több akadályt tartogatott. A további pecsét jelek azonban tükrözték és megszilárdították akaratát a feladathoz. Mivel saját másolatát készült létrehozni, szintén a testén kívül akár csak a bunshin esetében, volt néhány ötlete a kivitelezéshez. Most azonban annyi könnyebbségre lelt, hogy nem pusztán egy üres másolatot, saját magának halovány árnyékát kellett úgymond kiszakítania magából. A felszabadított chakra mely ott keringett a földben és a közte lévő kapcsolat nagy segítség volt. Belső energiájának irányításával, melynek tiszta és egyértelmű utasításokat adott a pecséteken és tudatán keresztül, lassan de biztosan formát öltött egy lény. A földkupac formálódott, egyre magasabbra tört, néhol már fel lehetett ismerni egy kart vagy fület. Viszont Takefumi talán jobban kimerülhetett, mint ahogy azt hitte vagy más volt a hiba, de az első egy-két kísérlet során Földfumi darabjaira hullott. Legvégül azonban a jóképű ördög megszületett. Bár a mosolya nem volt olyan szívdöglesztő, mint az eredetinek de azért megtette. Mindazonáltal kevés chakra állt a klón rendelkezésére, ami viszont furcsább volt, hogy nem mozdult. A kapcsolat viszont továbbra is fennállt kettejük között, így egyszerűen próbált utasítást adni új alattvalójának. Sétáljon egy picit, majd nemes egyszerűséggel törölje képen a senseit. Egy, két, há, egy, két, há. Pofon egyszerű és a pofon is az lett volna, kellemetlen, hogy még előtte szétesett. Az hajak ura féltérdre rogyott, a nafta hiány pedig a meggyengült kapcsolattal sírba küldte a másolatot.
- Egy pillanatot kérek. - emelte fel a kezét két lihegés között.
Szüksége volt egy kevéske pihenésre amíg összeszedi magát és csak remélte, hogy ennyi luxus kijár neki. Amíg teste próbált pihenni és regenerálódni, neki is volt ideje gondolkodnia. A folyamatos chakra kapcsolat állandó terhet jelentett egész lényére így fáradtan egy elemi bunshin létrehozása nem volt túl jó ötlet. Aztán egyszer csak, mint derült égből a villámcsapás, megismétlődött a fejében amit nem olyan rég oktatója mondott. Erejük a beléjük ölt chakrától függ… Ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy folyamatosan tartania kell a kapcsolatot a klónnal és minél többet pumpál bele az annál ellenállóbb lesz. Ott vannak a pecsétek. A pecsétek segítik irányítás alá vonni a chakrát és egyfajta útmutatást adnak a technikának. Vagy valami ilyesmi, de Takefumi így vélekedett a dologról. A chakra viszont nem csak egy belső erő, hanem mondhatni Ő maga csak éppen fizikális test nélkül. Belőle jön létre, mindenféle információt tartalmaz róla. Szóval, ha esetleg megpróbálná… Igen, szinte biztos hogy működni fog.
Amennyire teste és a mázsás súlyok engedték, felpattant, hogy újra megalkossa a technikát. A jóképű ördög létrejött. Take-chan, nagyjából chakrájának a felét feláldozta, de úgy gondolta, hogy ha elmélete helytáll akkor megéri. Földfumi hüvelykujjával okét mutatott valódi önmagának, ugrált néhányat, majd egy gyönyörű köríves rúgást bemutatva próbálta meg lerúgni a jounin fejét.
Ezúttal nem volt köztük kapcsolat, egyedül az az energia létezett a földben amit felhasznált a technika létrehozásához. Azonban az egész annyiban különbözött, hogy mindent átadott a klónnak. A magyarázat igencsak egyszerű. Ez a nagyszerű és általánosságban és elviekben kék színű energia információkat tartalmaz a tulajdonosáról. Az infó pedig amit a klón hordozott nem mást tartalmazott, mint magát Takefumit, azaz annak személyiségét, tudását. Így lehetett az, hogy önálló akarata lehetett ahogy annak lennie kellett és nem csupán egy báb volt.

// Érdemileg jelenleg ennyit sikerült a technika elsajátításához hozzá tennem. Noha úgy tűnik a post alapján, hogy a technika megtanulása készen van, ezt nem állítottam benne, így messze nem tökéletes. Amennyiben további bővítés szükséges, örömmel vágok bele a következő körbe. Az esetleges hibákért pedig elnézést kérek, csak átfutni volt időm, az meg néha semmire nem elég. //

//Danzou//

A vér is megfagyott bennem, amikor a Sensei földet ért mellettem, és teljes komolysággal beszélni kezdett. Most nem az a mindig vidám ember állt előttem, hanem egy Sensei, aki oktatni próbál. Nos, ezt is megéltük. De mindez egy pillanat alatt elmúlt, amint ismét felnevetett, a saját költői kérdésén. Noha őszintén nem bánom. Rá kellett, hogy jöjjek, még jobb is, ha egy kicsit bolondos ember kezei alatt nevelkedek, mintha egy vasöklű kiképzőtiszt venne kezelésbe. A feszült helyzet melyet teremtettem, lassacskán eloszlani látszott, és én is megnyugodtam. A kórházból kilépő hölgy láttán Kamisu megdermed, majd miután a fruska elhalad, meg kellett, hogy eresszek, egy gonosz mosolyt. Ezek után a Sensei után eredtem. Tsukiról csak annyit mondott, hogy majd itt ellátják. De, hogy mi lehet a baja szegénynek azt nem igazán értem. Noha az a furcsa kirohanása lehet agyrázkódás, de ezt nem venném biztosra. Mindenesetre némán jobbulást küldtem felé, és visszafordultam a Senseihez. Ayaméval kapcsolatban nem vagyok meggyőződve arról, hogy igazat mondott, de jelen helyzetben nem tudok mit kezdeni vele. Úgy döntöttem, hogy a kiképzőterepek felé menet benézek Ichirakuhoz, hogy megbizonyosodhassak Kamisu állításáról. Miután utamra bocsájtott, egy intéssel elköszöntem a Senseitől, és elindultam haza. Két órám van arra, hogy odaérjek, még ha hátrafelé is megyek, akkor is időben oda kell, hogy érjek. Szóval lábaim az otthon melegébe invitáltak, és én elfogadtam a meghívást. Úgy dőltem be az ágyba, mint még soha, és mindjárt el is aludtam, noha előtte, még ügyesen beállítottam az ébresztőt, hogy egy óra múlva ébresszen fel.
A rövidke szunyálás végeztével, kicsit kótyagosan másztam ki a megvetett ágyból, mely most gyűrötten nézett vissza rám. Bevánszorogtam a fürdőbe, és megmostam az arcom, a szakadt gönceimet bedobtam a kádba, fogat mostam, hogy eltüntessem azt homok, és alvás ízt a számból, majd felvettem egy megkímélt állapotú pólót, nadrágot, zoknit, és megindultam a kettes kiképzőterep felé. De előtte még bekaptam valamit a hűtőmből, ami persze nem volt megtömve mindenféle jóval, de azért egy kis uzsonnát mindenképp sikerül kiguberálnom onnan. Induláskor azért a kerülőutat beiktattam, és benéztem Ichirakuhoz.
Ha ott van és főzőcskézik, akkor továbbállok, de ha nincs ott, akkor szándékomban áll egy kicsit körbenézni ott, hogy biztosra menjek.
Ezek után persze az eredeti úti célomnak megfelelő irányba indulok, hogy még időben odaérjek. Ha jól nézem, még van tíz-tizenöt percem a kikiáltott időpontig, noha a Senseit ismervén már ott kell, hogy legyen. Ha ez nem így van, akkor leülök egy fa alá, és előveszem a sebkötözési könyvet, melyet még tőle kaptam, noha nem volt még időm belelapozgatni. Így várom a senseit, és közben megpróbálom elfelejteni, ezt nem kicsit furcsa nap eddigi történései.

// Dansei - Keksuki Gyouko // Véralvadás Tanulása //

Ichiraku éppen Ayamévéal beszélgetett vígan. Még csak észre sem vették, hogy ellenőrízted őket. Persze ez talán még nem perdöntő bizonyíték, de megnyugtathat egy picit.
Valóban nem tévedtél, Senseied már ott van és rád vár. Egy fának dőlve ácsorog és kettő genincsapatot vizslat szemeivel, akik éppen egymás ellen harcolnak. Nyílván gyakorlásképpen, mert felügyelőnek van ott egy Jounin is. Szőke haja majdnem a szemébe lóg, ahogy a fának dől és csukott szemmel áldogál. Jöttödre azonban felfigyel és szinte azonnal energikus lesz.
- Dansei! Már vártalak. Látod azt a harcoló csapatot ott? Hamarosan le fogják amortizálni egymást, addig is beszéljünk egy kicsit a jutsuról, amit megtanítok neked. Ez egy bonyolult Irio Ninjutsu. Keksuki Gyouko. A dolog lényege, hogy megakadályozod a sérült elvérzését. Igazán hasznos tud lenni, pláne így háború idején.
Kamisu könnyed csípőmozdulattal kiegyenesedett. Ezek után egyszerűen leguggolt és intett, hogy magad is tegyél így. Mezítelen csuklóját eléd helyezi. Van rajta egy vágás, azonban nagyrészt már bevarrasodott.
- A Technika azon elven működik, hogy a chakrád segítségével egy pontra öszpontosítod a vér azon sejtjeit, melyek a gyors alvadásért felelősek. Így komolyabb vérzéseket is elállíthatsz. Nem minden esetben javallott használni ezt a technikát, mert akár veszélyes is lehet. Nagy koncentrációt és fejlett chakraírányítási készséget ígényel.
Most a harcoló Geninekre mutat, majd megereszt a sunyi félmosolyt.
- Rajtuk fogsz gyakorolni Dansei. Ha van kérdésed, még most tedd fel!

Nem is tudom, hogyan írjam le azt az érzést, amikor megláttam az Öreg Ichirakut Ayaméval társalogni. Egyrészt megkönnyebbültem, hiszen egy gonddal kevesebb, és tényleg megoldottuk a küldetést. Másrészt, rosszul éreztem magam, hogy ennyi dolgon keresztülvánszorogtunk a semmiért. Hiszen csak egy egyszerű véletlen összefüggés volt, amit könnyedén ki lehetett következtetni. De nem értem rá ezen töprengeni a végtelenségig ugyanis feladatom volt. A kiképzőtérre érve egyből kiszúrtam a Sensei-t. Üdvözöltem egy egyszerű kézlegyintéssel meg egy eldünnyögött „napot”-tal. Majd meghallgattam, hogy mivel akar kínozni még a mai nap folyamán. Már kezdtem egy kicsit amúgy is elfáradni, hiszen ha azt nézzük, reggel volt egy gyors tanórám, majd utána egy furcsa küldetésem, egy még furcsább végkimenetellel, no meg egy kellemetlen találkozás néhány női cipőtalppal. De ettől függetlenül nem mondom, hogy nem érte meg.  Leguggoltam vele szemben és figyelmemet a Sensinek szenteltem.
Miután ismertette a feladatom, kérdőn tekintettem rá. Mégis hogyan tudom én a chakrámmal a sejteket azonnali alvadásra ösztökélni? Ezt a kérdésemet fel is tettem hangosan a Senseinek, várva a válaszát. Bár lehet ez is olyan dolog, amit ösztönszerűen tudnom kéne? Mint ugye ahogy az ember akár csak egy hatodik érzékként tudja a Chakrát kontrollálni, úgy lehetek én is képes ezzel a sejteket gyorsabb munkavégzésre bírni. A magyarázat, amit a csuklóján található vágásról adott nem iazán elégítette ki a tudásszomjam. Ha ez valóban így van, mint ahogy én képzelem akkor ezzel az elvvel akár még meg is gátolhatom, hogy az illetőnek megalvadjon a vére, sőt ha jól gondolom, akkor még fel is hígíthatom azt.
Őszintén a két fiatal harcoló párost észre sem vettem egészen addig, amíg a Kamisu fel nem híva rájuk a figyelmemet. És most tényleg azt akarja, hogy egyből a mélyvízben próbáljak meg életben maradni. Na, jó azért nem az életemért küzdök, de másoknak megkeseríthetem a napját.
- Értem Sensei… De elmagyarázná, hogy ez pontosan, hogy is fog kinézni? Mármint, tudom hogy alvad a vér, de hogyan vagyok képes megalvasztani csak a chakrám segítségével?
Várom a választ ami talán segíthet megérteni az orvosok nehézségeit és a chakrakontroll mentális megterhelését.