Re: Második kiképzőterep

Hyuuga Hinata Hétf. Márc. 13 2017, 12:41

// Himura Akashi - Elemek Misztériuma //

Yume-sensei érdeklődően figyelte tanítványa igyekezetét. Egy pillanatra sem vette le róla azúrkék szemeit, miben egyrészt kialvatlanság, másrészt közömbösség tükröződött. Órák teltek el, s az ifjú genin az olvadó gyertya okozta fájdalommal dacolva, céltudatosan ébresztette fel elsődleges elemét, a tüzet. Miután folyamatosan, kellő erővel lobogott a láng, a sensei Akashi elé lépett, majd ujjaival egyszerűen összecsippentette a gyertya kanócát, ezzel kioltva a lángot. A tárgyat elvette a kezéből, majd egy kis tégelyre cserélte.

- Kend be a kezed! - mondja egyszerűen, ismét nem mondva semmi elismerést. Ha Akashi leveszi a tégely fedelét, egy fehér színű krémet lát benne, aminek egyébként igen jó illata van. Ha a kezére keni, akkor egyfajta nyugtató, hűsítő érzet teljesedik el rajta. Bizony jól eshet, hiszen a forró viasz eléggé kikezdhette a bőrét. - Most pedig figyelj! - utasítja a nő, majd hátrébb lép és kézjelek egymásutánját követően a száján egy kisebb lángcsóvát lövell ki. Visszalép tanítványa elé, majd magyarázatba kezd.

- Katon: Endan. A legalapvetőbb és talán legkönnyebb technika a Tűz elemen belül. Ne számíts nagy dolgokra, csak közeli találatnál okoz durva égési sérülést. Tigris, Kígyó, Kos, Majom. - mutatja lassan a kézjeleket, miközben kimondja a nevüket - A tűz elemű chakra eredetileg a gyomorban keringetett, felhevített energiából képződik, és a tüdőn és a torkon keresztül jut el a szájüregbe, ahonnan tűz formájában távozik. A lényege a technikának röviden tehát annyi, hogy a gyomrodban összegyűjtött energiahalmot feltöltöd tűz elemű chakrával. Eljuttatod a tüdődbe, ahol egy belégzéssel együtt összesűrűsíted, felküldöd, majd addig hevíted, míg azt a hőfokot nem éri el, hogy ki tudjon robbanni belőled. Én a helyedben nem robbantanám idő előtt, hacsak nem akarsz megégni. - fejezi be az elméleti oktatást, majd hátrébb lép és tekintetét ismét tanítványára szegezi.

// Kérnék szépen egy hosszú posztot, ahol 3 óráig próbálod elsajátítani a jutsut, ezúttal még sikertelenül. Kérdezni lehet, nem harapok. Tőle is kérdezhetsz, de érte már nem vállalok felelősséget. :3 //

**Himura Akashi** Csüt. Márc. 16 2017, 17:25

// Hinatának - Elemek Misztériuma //

Ahogy elém nyújtja a tégelyt... egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy kell a francnak, tartsa meg magának. Dühös voltam rá, egyszer nem volt hajlandó sem szidni, sem dícsérni. Egyszerűen továbbléptem a kezdeti fusztráltságon, hogy vajon mit gondolhat, ugyan sikerült-e a feladat. Nyilván ha nem teljesítettem volna, nem adott volna újabbakat... a dühömet az váltotta ki, hogy nem méltat rá... arra, hogy mindezt nekem is elmondja. Megvetően pillantottam rá, fogaim az alsó ajkaimba mélyedtek dühömben, és arcom eltorzult, de elvettem tőle a kenőcsöt. Utáltam, hogy tudja, mennyire is szükségem van rá, és mindezt tökéletesen használta ki. A kenőcsnek egyébként nagyon jó illata volt, és ahogy a kezemre kentem, tényleg használt. Hűvöst éreztem, legalább annyira, mint amennyire Ő volt velem. Amíg leápoltam magam, rá sem hederítettem, de ez úgy tűnt... hogy teljesen igaz volt rá is, mintha ott sem lettem volna. Igazából... tegnap is egész nap ezt csinálta. Elmondta mit akar, majd igazából azt csináltam magammal, amit akarok. El is sétálhattam volna, akármikor megtehetném, lehet észre sem venné. Eljátszottam a gondolattal, hogyha ezt a hülye technikát megtanulom, rárobbantok vele valamit.... Nyilván az én fejemben minden zökkenőmentesen ment, és első próbálkozásra olyan lángcsóvát fújtam felé, mint egy legendás ninja, akár egy Kage. Egyszerű tévképzet volt, sőt, csak egy fantáziálás. Tisztában voltam vele, hogy még annyira sem fog menni, mint neki, sőt... azon sem lepődtem meg, amikor nem sikerült. Merthogy... felsűltem. Szó szerint. Még szerencse, hogy nem dobtam el Yume-sensei tégelyét, pedig olyan terveim is voltak. Egyre csak azok a gondolatok keringtek a fejemben, vajon hogyan tudok neki keresztbe tenni, de úgy, hogy ne küldjön el a fenébe. A csodás ötlet ekkor jutott eszembe, ahogy a szerencsétlen fa törzsén éktelenkedő sebhelyre pislogtam.
~ Első győzelem mi? - mosolyodtam el magamban.
A terv egyszerű volt. Felgyújtom a fát, kimutatva mi a véleményem az első győzelmével kapcsolatban. Az igazság az, hogy pár óra leforgása alatt... nemhogy felgyújtottam a fát... hanem... semmit sem csináltam. Nem sikerült.
~ Tigris, Kígyó, Kos, Majom. - ismételtem a fejemben megállás nélkül a kézjelek neveit. Próbáltam lassan, véve egy mély levegőt, és már tüzet láttam volna magam előtt... bárcsak. Ehelyett nem láttam semmit, még egy gyenge tavaszi szellőt sem. Eléggé leépítette az önbizalmamat. Nem az első próbálkozás után, mégcsak nem is a másodikat követően... de közel három órán át próbáltam elővarázsolni a tüzet, már egy kis lángocskával is én lettem volna abban a pillanatban a legboldogabb... de nem akaródzott. Próbáltam gyomorból, bár... az igazat megvallva azt sem tudtam, hogyan kellene valamit a gyomromban összegyűjteni... persze ami nem kaja. Próbáltam tüdőből, egyértelműen kudarcba fulladt a terv. A probléma ráadásul ott kezdődött, hogy az alváshiány miatt az idegeim is egyre inkább kezdték feladni a harcot, és a végére már muszáj voltam egy erőteljes rúgással honorálni az ártatlan fát, amiért nem gyulladt fel. Teli talppal álltam bele, a fa vaskos törzse kissé beleremegett, ahogy a jobb lábfejem teljes erővel ütközött a barnás kéreggel. Levelek kezdtek szállingózni, lehuppantam a fenekemre, és idegesen a földbe vertem a kezemet, majd Yume-ra néztem.
- Nem megy. - jelentettem ki egyszerűen, és félelmetes mosollyal. Mit palástoljam azt, hogy nem sikerül. Nem tanít semmit. Egyértelműen megint Őt hibáztattam. De hangosan nem mondhattam ki, nem voltam abban a helyzetben, és ennyire még tudtam magam kontroll alatt tartani. A kezemre pillantottam, borzalmasan festett a sok próbálkozást követően. Ránéztem a tégelyre, de legszívesebben belerúgtam volna abba is, így inkább a tegnapi próbám kihívását jelentő vízhez sétáltam, és a hűs vizébe dugtam a kacsómat.

Hyuuga Hinata Hétf. Márc. 27 2017, 21:53

// Himura Akashi - Elemek Misztériuma //

Akashi egyre tanácstalanabb lett, ahogy a technika gyakorlati részével vacakolt. Órákat áldozott rá és megmagyarázhatatlanul dühössé vált. Még maga sem tudta, mi az, ami ennyire zavarja. Ő csakis a vörös hajú nő hűvös pillantását érezhette, és az elvárások súlyait, mik vállára nehezedtek. Yume-sensei unottan sóhajtott egyet, ahogy látta tanítványa kudarcait, majd az azt követő kitörését. A kezét áztató fiú mellé ballagott, majd lehajolt és egy könnyed mozdulattal levette magáról a szandálját, majd leült és a lábát a tó vizébe lógatta. Két kezével megtámasztotta magát a háta mögött, testtartása pedig még mindig mereven egyenes volt.

- Mert nem is akarod, hogy menjen. - jelentette ki egyszerűen Yume. - Azzal amit most csinálsz, csak magadnak ártasz. Nem lehet forró fejjel és mohón tudásra szomjazni. Meg kell értened, hogy ez egy folyamat. Tudod, picit egy egykori kedves ismerősömre emlékeztetsz. - mosolyodott el, majd hajtotta fel az ég felé fejét és azúr szemeit a nap sugarai türkizes árnyalatúra festették. - Elhatározta, hogy Ő lesz a Hokage. Badarság, nem igaz? Ha megkérdezel egy pisist az akadémián, hogy mi akar lenni, akkor az esetek 90 százalékában ez rá a válasz. De valamiért elhittem neki, hogy ha valaki, akkor Ő képes lesz rá. Minden áron jobbá akarta tenni és meg akarta védeni Avarrejteket. - vájta ujjait mélyen a földbe.

- Mit gondolsz, hány és hány ilyen shinobit temettek már el? Rengeteget. Vagy elfogadod, hogy szürke egérként élsz, vagy megpróbálod lehetőség szerint jobbá tenni a szűk korlátokon belül a nyomorult kis életed. Légy olyan, aki kitűnik a tömegből. Akire örömmel gondolnak a honfitársai. Akiben él a Tűz Akarata. - tartott mondandójában szünetet maga elé meredve - Meg tudod csinálni. - mondja ki az első elismerésnek számító mondatot a sensei. - De ahhoz akarnod kell. Vagy összeszeded magad és megmutatod nekem, hogy Te többre vagy érdemes azoknál, akik feladták, vagy megfoghatod magad és mehetsz is haza! - tartott fejmosást, ám hangját nem emelte fel, valamint külsőleg sem mutatott idegességre utaló jeleket. Ekkor vékony lábait kihúzta a vízből, majd feltápászkodott és összefonta mellkasa előtt karjait, várakozón pillantva Akashira.

// További két órájába kerül Akashinak a jutsu elsajátítása - már ha nem sétál haza -, és a sokadik próbálkozásra már tökéletesen végre tudja hajtani a technikát. ^^ //

**Himura Akashi** Pént. Márc. 31 2017, 19:14

// Hinatának - Elemek Misztériuma //

Csendesen, magamban füstölögtem, tudomást sem véve arról, hogy Yume-sensei mellém ült. Miért is tettem volna? Ő sem vett tudomást rólam. Eljött, kiadta a feladatot, majd leült, és nézte, ahogyan szenvedve, több-kevesebb sikerrel, végrehajtom azokat, avagy sem. Úgy tűnt, az egész hidegen hagyja. Kapott egy felsőbb utasítást, Ő azt teljesíti, és ennyi. Ahogy belekezdett a mondandójába, kezdtem méginkább haragudni rá. Én nem akarom?! ÉN? És Ő? Ő se akarja, Ő kicsit sem, én legalább próbálkoztam, megtettem mindent. Ezek a gondolatok pedig már nagyon ki akartak robbanni belőlem, éppen ezért... igyekeztem még csak rá sem pillantani. A vízbe bámultam, mondja csak a magáét... nem változtat semmin. Nem is nagyon akartam rá figyelni, elengedtem az első szavait a fülem mellett, hülyeségnek tartottam az egészet. Erősen formálódni kezdett bennem a gondolat, hogy faképnél hagyom... de hirtelen megtorpantam. Hiába igyekeztem bezárkózni a saját gondolataim társaságába, és mindent kizárni, a külvilágot, de leginkább Yume-t... nem ment. Nem szóltam végig egy szót sem. Hallgattam. Egyszer... lopva, de felpillantottam rá, tudtam, hogy olyasvalakiről lehet szó, aki számára fontos lehetett... hiszen, mindvégig múlt időben beszélt róla. A gondolat... ott kavargott a fejemben... a ki nem mondott véleményem.
Akarhatok én akármit, sokmindent, lehetek olyan, ahogyan azt Yume elvárja... de ahogyan a példa is mutatja... az olyanok idő előtt hagyják el az élők világát, megtörnek. Nem érdekelt a hírnév... a Tűz Akarata hablaty, a "honfitársak". Nem érdekelt... csak az, hogy... magam sem tudtam megfogalmazni, mire gondoltam akkor. Talán csak emiatt maradtam csendben... talán mert egyszer... először az életben, de elismert. Nagyot nyeltem, ugyanis döntés elé állított. Olyan döntés elé, ami hirtelen ért. Leblokkoltam egy pillanatra... majd kezdtem lassan visszanyerni önmagamat. Haza akartam menni. Itt hagyni Yume-t, csalódjon csak, ahogy én csalódtam benne. Ahogy felállt, azt gondoltam, visszaül a helyére, és elégedetten várja, hogy folytassam onnan, ahonnan abbahagytam. Fejemben már láttam a haza vezető utat, lepörgött a beszélgetés anyával, hogy miért is értem haza olyan korán... de nem mozdult. Ott állt felettem, és várt. Nem néztem rá, a víz tükrében láttam Őt, hogy engem figyel. Mélyeket lélegeztem, erőt próbáltam magamon venni, hogy elinduljak haza... egér akartam lenni, aki hazamegy, és az egérlyukban marad. Csak ültem ott, és meredtem magam elé, a percek pedig pörögtek. Tennem kellett valamit. Vagy haza, vagy nem... saját magammal harcoltam legbelül, talán ez látszott is, talán nem. A víz tükrében Yume mellett magamat pillantottam meg. Szánalmasnak éreztem magamat... figyeltem az arcomat, a pántot, ami a fejemen csillogott a napfényben. A pántomat....
Nagyot sóhajtottam, majd végre feltápászkodtam a helyemről. A pántomért nyúltam, és kioldoztam, hogy levehessem.
- Én nem leszek Hokage. - suttogtam Yume felé, majd engedtem, hogy kicsússzon az ujjaim közül a fejpánt.
~ Tigris... Kígyó, Kos... és Majom. - soroltam fel a kézjelek neveit magamban, és amilyen tempóban ezt megtettem, úgy formáztam a kézjeleket is. Szakadozott volt, a kezem még remegett... talán az előbbi gyakorlás miatt, vagy talán még a dühöm irányította, de így nem sikerült a technika. Visszasétáltam a kenőcsért. Leültem, magam elé vettem a kis dobozkát, majd a kezemre kentem egy keveset a tartalmából. Ahogy végeztem, még éreztem, hogy kissé remegnek a kezeim, ezért nem is eröltettem addig a technikát... sokkal inkább annak egy másik részét, amely legalább annyira fontos lehetett, a légzést gyakoroltam. Nem csupán a technika miatt, hanem a megnyugvás végett is. Mélyeket lélegeztem, próbáltam azt a gyomromba szívni, a tüdőm helyett. Szemeimet direkt hunytam le, minden zavaró tényezőt igyekeztem kizárni, köztük a nőt is, a csiripelő madarakat, avagy a víz halk csobogását. Telt az idő, de ahogy egyre többet és többet lélegeztem, ellazultam, kellőképpen a technika folytatásához.
~ Tigris... - és vettem egy mély levegőt.
~ Kígyó. - kifújtam.
~ Kos... - vettem egy újabb mély levegőt, és Majomra kifújtam, igyekezve a chakrámmal együtt megtenni ezt. Meleget éreztem. Egészen forró közeli volt a levegő, amit a számon fújtam ki, noha lángnak nyoma sem volt. Éreztem, hogy jó úton járok. Ilyen elven folytattam a technika tanulását. Az idő repült a fejem felett, de nem törődtem sem azzal, sem mással. Koncentráltam, és ahogy egyre közeledett a nap vége, már láng is villant a technika nyomán, egyre nagyobb, és egyre formásabb. A technika... bár a sokadik próbálkozásom eredményeképp, de elfogadhatóra sikeredett... legalábbis az én véleményem szerint. Sok idő elteltével először emeltem tekintetem Yume-senseire, várva a kommentárt. Nem vártam sokat, a megszokott hangnemére számítottam a megszokottan tömör, és nyers stílusban. Az a kis nosztalgia... egy kivételes alkalomnak tűnt, talán egyszerinek, de elérte vele a célját. Felidézte bennem azt, hogy nekem is van, akiért én nekem itt kellett maradnom, noha távolról sem lehetetlen álmokat dédelgettem... méghogy Hokage. Én Amayát akartam büszkévé tenni, semmi egyebet. Nem akarom jobbá tenni a falut, sem azt, hogy örömmel gondoljanak rám. De ígéretet tettem... és a szavamat viszont... mindig megtartom.

Hyuuga Hinata Szomb. Ápr. 01 2017, 21:49

// Himura Akashi - Elemek Misztériuma //

- Az ne is legyen Hokage, aki engem sem tud lenyomni szkanderben. - reagált Yume-sensei egyszerűen és a fára emelte tekintetét, amin egy határozottan meghúzott vájat volt látható a tegnapi napra emlékeztetően. Szája egyenes vonallá préselődött, ahogy geninje kilazította a fejpántját, majd engedte kihullani kezei közül. A nő észrevétlenül kapta fel Konoha fémbe vésett, szalagba foglalt jelképét, majd hátrébb állt. Állát két ujja közé csippentette, mintha valamit épp megfontolóra vett volna, ezután nem szólt semmit, csak kíváncsian várta Akashi következő mozzanatát. Teltek az órák, és - többé kevésbé - a beszédnek köszönhetően az ifjú nem adta fel egészen addig, amíg a száján egy a senseiéhez hasonlatos lángcsóvát nem lövellt ki. Ezután Akashi egy kérdő pillantást vetett mentorára, kinek kezében még mindig a fiú elejtett fejpántja volt.

- Szép! Tudod, sokan ilyenkorra már rég hazamentek volna. - kötötte ki egy laza mozdulattal saját fejpántját is. - Bízom benne, hogy egy nap majd erős shinobi válik belőled. Az eszed a helyén van, már csak az indulataidat kell megtanulnod kezelni. - ekkor átnyújtotta Akashi kezébe a magáról levett pántot. - Ha elég erősnek érzed magad, akkor hozd vissza és megszkanderezhetsz a sajátodért. - közölte, majd magára kötötte a fiú fejpántját. Lenézett maga elé, ezután ismét a nebulójára pillantott. - Berendeltek téged egy csapatba, ami már nem az én irányításom alatt lesz. Fontos megbízást kaptam. Mire visszajövök, ne okozz csalódást. - mondta, ezt követően pedig szótlanul meredt az ifjú shinobira pár pillanatig, mintha csak várta volna, hogy mond valamit. Ezután búcsúzás nélkül indult meg a kiképzőterep kijárata felé lassú léptekkel és felemelte a karját integetésképp, hátat fordítva Akashinak. Vajon végleg elváltak útjaik?

// Köszönöm a játékot, nagyon élveztem a neked való mesélést! ^^ A technikát felírhatod, valamint búcsút vehetsz a fejpántodtól. Razz

Jutalmad továbbá +10 ch. Ezennel pedig át is adnálak Kagaminak, aki magához vette a kis csapatodat. - Hinata //

Uzumaki Kushina Pént. Jún. 23 2017, 15:08

[Arata és Shori]

Konoha népe békés napra virrad – itt legalábbis annak tűnik. A hajnali órákban megmozduló faluban madártávból nem látni a háború nyomait; sok más településsel ellentétben ez nem viseli magán hetekig tartó ostrom nyomait, nem szállták meg utcáit idegen katonák. Közelebbről vizsgálva viszont mégsem a teljes idill képe, az abszolút béke ideálja valósul meg a Levélben Rejtőző Falu esetében sem: az őrség száma a megszokottnál magasabb és gyakrabban is járőröznek, néma lovagokként figyelve a járókelők mozdulatait. Az őröket is közelebbről kell szemlélnie valakinek ahhoz, hogy feltűnjön neki: akik hátramaradtak a falu őrzésére nem mindig rendelkeznek a legkiválóbb egészségi állapottal.
A reggeli órákban sok futár cikázik a tetőkön aktákat, információkat és parancsokat kézbesítve, így kapja meg a reggeli parancsot a két fiatal shinobi is: ”Jelentkezzen továbbképzésre reggel 8 órakor a Második Kiképzőterepen!”

Második kiképzőterep - Page 7 9f369d7265af89477078d9915a4d3f2d

A hátsó edzőterep felől két személy beszélgetéseinek hangja szűrődnek. Ez a rész eldugottabb, fákkal körülvett és eltakart, amolyan aprócska tisztás ütlegelhető farönkökkel, bábukkal, valamint egy aprócska tóval a közepén. A kitaposott, mindössze csomókban növő, megsárgult fű foltokban tarkítja az egyértelműen használt és kihasznált tisztást.
A tóparton két személy pillanthatnak meg főhőseink: az egyik egy alacsony, fiatal férfi, akinek láthatóan alaposan eltört a lába, hiszen a shinobi-gyógyászat ellenére masszív gipszben van a végtagja, hónaljai alatt egy-egy mankót szorongat. A másik a parton ücsörög, viszont a ruházata alól távolról is élesen villan a kötszer fehérsége, amint az a felsőteste köré van húzva. Az érkezők felé fordulva az is egyértelmű, hogy a bal karja hiányzik – valószínűleg még emiatt visel ilyen vastag kötözést.
Úgy tűnik viszont, jó helyen járnak: a félkarú férfi int a még meglévő karjával, hogy lépjenek közelebb.
– Arata és Shori, igaz? Ki melyik? – Kérdezi rekedtes hangon, arcán egy félmosollyal, mely különös asszimmetriát képez hiányzó karjával, de legalább a humorérzéke megmaradt, még ha nem is túlságosan épen. – Elméletileg minket választottak az alapadataitok és preferenciáitok alapján, hogy tanítsunk nektek pár trükköt, szóval van esetleg olyan stílus, amiből szívesen elsajátítanátok pár új mozdulatot? Van olyan egészségügyi ok, amiről edzés előtt tudnunk kellene?
Ekkor a fiatalabb, törött lábú férfi arcára egy őszinte mosoly ül ki: – Amit a drága barátom elfelejtett említeni, bár nem csodálom, hiszen egy civilizálatlan tuskó, hogy az ő neve Kinto, míg az enyém Riku; igazán örülök, hogy megismerhetlek titeket. – Int az egyik mankójával.

**Aihara Arata** Pént. Jún. 23 2017, 21:52

// Kushina, Shori //

Már egy egész hét eltelt mióta visszatértem a Folyó országából Shorival. Azóta békésnek mondhatóak a napjaim. Küldetést sem kaptunk így lazíthatunk egy kicsit. Már ha lehet lazításnak nevezni a reggel 6 órás ébredéseket, amiket reggeli 5 kilométeres futás követ. Edzés nélkül még a végén a súlyok lehúznának. Ezért a mai nap sem alkot kivételt. Miközben a kihalt utcán kocogok, már fejemet sem fordítom a háztetőkön közlekedő szolgálatban lévő kollégákra. Mivel már ez a szokatlan hadi állapot is megszokottá vált. Még a falu lakóinak is. Viszont a nap folytatása már nem a megszokott módon telt. Már csak néhány méter választott el az otthonomtól, amikor váratlanul egy férfi ugrott le a tetőkről. Majd elindult a bejárati ajtóm felé. Amint megláttam már sejtettem miért is jöhet. Újabb küldetésre hívnak, vagy valami hasonló elfoglaltságot talált ki a falu vezetősége.
- Jó reggelt! Gondolom engem keres. – Szólok neki már távolról.
- Hasonlóan szép reggelt neked is! Te lennél Aihara Arata?
- Igen, én vagyok az! Miben segíthetek? - Kérdezek rá jövetelének okára.
Válaszul pedig csak egy tekercset nyújt felém. Majd amint átadta köszönt és már indult is tovább. Annyira sietett, hogy én már viszonozni sem tudtam az elköszönést. Csak egy karlegyintéssel intettem neki búcsút. Na, nem mintha látta volna. Bementem, majd ahogy levetem a lábbelim az előszobában indultam tovább a nappaliba. Közben letekertem, a tekercset lezáró kötést. Majd szétnyitottam a tekercset utána pedig el is olvastam. A tartalma láttán, kicsit megnyugodtam. Nem kellet újra egy küldetésre mennem és itthon hagynom Asamit. Mindössze csak egy tanulásra lettem kivezényelve. De mivel még majdnem másfél órám volt annak kezdetéig kimentem a hátsókertbe, hogy ott még végezzek egy kis testmozgást. Pár tucat fekvőtámasz, felülés és guggolás után visszamentem a házba. Letusoltam, hogy oroszlánszagomtól megszabaduljak. Mire végeztem feleségem már a konyhában készítette a reggelit. Odamentem mögé, majd miközben átkaroltam gyöngéden nyakon csókoltam. Miután segítettem elkészíteni a reggelinket és közösen elfogyasztottuk lassan indultam is. Fejpántom felkötése után a combtokom és övtáskámat is magamra erősítettem biztos, ami biztos alapon. Sosem lehet tudni, mit takar a továbbképzés, és hogy mire lehet majd közben szükség. Már léptem volna ki az ajtón, mikor Asami sietve jön utánam.
- Ezt itt ne felejtsd! Hozza utánam hátizsákomat. Tettem bele, neked néhány szendvicset hátha megéheznél.
- Köszönöm! Mindig olyan figyelmes vagy. Megpróbálok minél előbb visszajönni.
Végigsimítottam, kezem hamvas arcán, majd miközben arany tincseit oldalt hátra fésültem ujjaimmal közelebb léptem és egy csókkal búcsúztam tőle.

Odakint az utcán idő közben megszaporodtak a járókelők, és már nem csak a szolgálatban lévő ninjákat lehetett látni. A falu második kiképzőterepe felé haladva összefutottam Shori barátommal. Nem volt meglepő, hogy ő is arra járt. Hiszen egy csapat vagyunk, így a legtöbb képzés is közösen történik. Mosollyal az arcomon köszöntöm már messziről egy karlegyintéssel. Majd ahogy közelebb ér baráti jobbomat nyújtom felé.
- Jó reggelt! Kitalálhatom, képzésre jössz igaz? Remélem már jobban, vagy és a mérgezés már kicsit sem hátráltat.
Haladunk tovább közösen a kijelölt helyszín felé. A gyakorlótérre érve a gyerekkori emlékeim törtek elő, amikor még frissen vizsgázott geninként gyakoroltam itt. Akkor még a fú is hiánytalan volt és szép zöld. Mára azonban, már hiányos. De ez azt jelenti mások is sokat gyakorolnak erre felé. Ami végül is pozitívum. Ahogy haladunk egyre beljebb, a tő felől két férfi hangját lehet hallani. Mivel más nincs a közelben, így ők lehetnek majd az oktatóink. Amint látótávolságba értünk megláttunk a két háború vihara verte shinobit. Akik súlyos sérüléseik ellenére is látszólag jókedvűen, állnak készen arra, hogy oktassanak minket. Már ennyivel kivívták a tiszteletemet. Ha fiatalabb lennék talán még a példaképeimmé is válhatnának. De már ott van nekem a Yondaime Hokage. Akit ugyan csak egyszer láttam harcolni, ám azóta is a példaképem.
- Jó reggelt! - Viszonzom néma köszöntésüket, majd én is felveszek egy baráti mosolyt. - Igen mi lennénk azok. Én Arata vagyok a barátom pedig, mint kitalálhatták Shori. Jó magam örülnék neki, ha egy pecsét technikát tanulhatnék. Már terveztem egy ideje, hogy elkezdem beleásni magam ebbe az ágazatba. De még nem volt rá alkalmam. Remélem most sikerül. Viszont nem jöttem semmi konkrét jutsuval amit meg szeretnék tanulni. Így magukra bízom magam.
Zárásképpen újra elmosolyodok pár másodpercre. Majd várom, mit mond barátom. Illetve a két férfi válaszát, hogy megoldható-e a kérésem.

**Meitsugawa Shori** Kedd Jún. 27 2017, 10:33

[Kushina,Arata]

Egy hatalmas ásítás, ezzel indítottam mostanában szokványosnak található napom. Jót tett a szabad edzésre és pihenésre szánt egy hét nekem. Legutóbbi küldetésünk kisebb traumát okozott számomra. Mérgezés, ájulás. Ezek fizikai hatása habár nem érződött de mentálisan muszáj volt összeszednem magam, hogy újult erővel tudjak neki fogni a kötelességeimnek. Mindezek mellett az utóbbi pár napban próbáltam változtatni egy-két dolgon. A bordó pulóverem melyet ajándékba kaptam, látta kárát a missziónknak rajtam kívül. Kénytelen voltam mellékelni, úgy hogy csak a fekete garbóm maradt meg; a fejpántomat pedig a derekamra illesztettem. Az "új" öltözékhez egy új frizura is dukált, amely elég szokatlan volt. Már-már rutinná kezdett válni hogy elcsodálkozom a hajam hosszának hiányán. Ezen a reggelen is ez történt, de a furcsállásomat kopogás törte meg. Felháborodva nyitottam ajtót, hogy mégis ki a fene kereshet reggeli fél hatkor.
*Komolyan, mi az istent akarnak ilyenkor? Ha valami hülyeséggel zavarnak, páros lábbal fogom elrúgni a ház elől az illetőt.*
Kis morgolódásom után, ki is nyitottam az ajtót. Egy futár állt mögötte. Ekkor hirtelen belém csapott a gondolat, hogy a szabadidőnknek nagy valószínűséggel itt lesz vége. Kilétem megkérdezése után át is adta a levelet majd egy szempillantás alatt távozott. Kibontva és elolvasva a küldeményt kicsit megkönnyebbültem. Tartalmát tekintve továbbképzésről volt szó. Mondhatni örültem is, hogy fejleszthetem a képességeim és nem ismét egy nehézkes küldetésre vagyok hivatalos. Miután becsuktam az ajtót, nekifogtam "készülődni". Ez csak annyit takart, hogy megreggeliztem majd nekifogtam pár gyakorlatnak. Százötven darab guggolással kezdtem, melyet ugyanennyi felülés és fekvőtámasz követett. Nem voltak túlzottan megerőltetőek, de a biztonság kedvéért még lezuhanyoztam. Nem szerettem volna senkinek facsarni az orrát. Nem mellékesen relaxáló is volt és a reggeli morcosságom is eltűnt a kis izzadtsággal együtt. Másfél óra csak úgy hirtelen elillant és mire észbe kaptam már fel is kellett öltöznöm és indulnom a találka helyszínére. Észre sem lehetett venni, de az egész falu hangulata a vihar előtti csendre emlékeztetett. Az utcákat kémleltem miközben haladtam a második kiképzőterepekhez. Ekkor egy ismerős arcon ragadt meg a tekintetem. Arata volt az, szokás szerint sugárzott a jókedvtől.
* Nem meglepő, hogy őt is képzésre hívták. Hál'istennek a kis csapatunkat még mindig nem akarja a felsőbb vezetőség szétoszlatni. Remélem, hogy ez még sokáig így is marad. A legutóbbi küldetésen elég nagy bajban lettem volna nélküle. Nem fogok hálálkodni, elég lesz az is ha legközelebb én mentem meg az ő hátsóját!*
Miután üdvözöltük egymást egy kézfogással, pár szót még intéztem a mondandójához.
- Neked is! Még szép, hogy a 20-as csapat együtt megy továbbképzésre,nem? Egyébként már sokkalta jobban vagyok és szívből remélem, hogy tudnak majd nekünk ezen a "képzésen" újat is mutatni!- próbáltam még utólag tréfálkozni kicsit.
Közös utunk hamarosan elérte a végét. Megérkeztünk a kijelölt célterületre ahol már várt ránk két harcedzett shinobi. Olyanannyira harcedzett, hogy egy kar vagy egy láb hiánya talán már természetes is volt számukra. Első pillantásra olyanok lehettek így ketten, mint valami rossz vicc. Azonban egyáltalán nem járt ilyesmi a fejemben. Végigmérve őket, csak az jutott eszembe, hogy oka van a sérüléseiknek. Valószínűleg csatában szerezték őket és nem konyhai balesetben. Ha pedig ilyen kaliberű a kár akkor feltételezhetően komoly dolguk lehetett. Megelőlegeztem nekik némi tisztelet a helyzetre való tekintettel. Miután elmondták hogy kik ők és mi a hívatásunk oka, társam még mielőtt bármit is reagálhattam volna át is vette a szót. Majd én is felszólaltam.
- Részünkről a szerencse. - mondandóm közben a chuunin vállára tettem a kezem- Kedves barátom egészségügyi problémája pedig, hogy súlyos szófosástól szenved.- ekkor tartottam egy kis szünetet.
- Viccet félretéve, amennyiben van rá lehetőség szeretnék egy támadó jellegű víztechnikát tanulni. Persze, csak ha nem okoz problémát-

Uzumaki Kushina Pént. Júl. 14 2017, 10:26

[Arata és Shori]

A fiatalabb shinobiból kitör a nevetés, ami alaposan megrázza mankókon támaszkodó testét. – Szófosás, értem! Nos, igazából az talán még gyógyítható is lenne, de talán túlságosan is komor volna a gyógyír. Talán emberedre találtál, drága barátom, ámbár te inkább hányod a szót, méghozzá jó kis gyomorsavval, elvégre akkor jó, ha mar is... Szerinted. – Az érkezőkre kacsint, miközben bokán üti társát az egyik mankójával.
– Hát hogyne. Te meg olyan naiv és optimista vagy, hogy virág is nőhetne rajtad. – A félkarú férfi ekkor int Shorinak, hogy kövesse őt egészen a tópart széléig.
– De hiszen ezt szeretik a nők! – Kiált még hátra a válla fölött Riku, majd pedig a teljes figyelmét a tanítványának szenteli.

[Arata]

– Szóval akkor Pecsétek... – Kezdi Riku, miközben egy kidőlt farönkhöz bicegve leül arra, intve Aratának, hogy kövesse a példáját valamilyen formában. – Nem egy egyszerű művészet, így hát nem is csoda, hogy milyen kevesen jártasak benne. No meg persze türelmet igények, ami keveseknek van, főleg így, háború közepén, de persze a legtöbb pecséttechnika nem is annyira látványos, mint egy elemi ninjutsu. Sokkal inkább előkészületet és alapos tervezést igényel, amire sajna nem sokan képesek, és még nem is beszéltem a chakrakontrollról, ami szükséges hozzá. Na meg egyesek kalligráfiája, pffff. Egyenesen borzalom. Agyrém. – Sápítozik magában, de inkább tanítványának. – A lényeg, hogy írni azért tudni kell hozzá, és érdemes alaposan elsajátítani a kanjikat; álmodból felkeltve is tudnod kell, mit miért és milyen sorrendben írsz le, mert ha egy apró hibát is ejtesz a kivitelezésben és úgy vezeted a chakrádat a kreálmányodba, akkor bizony nagy valószívűséggel a képedbe fog robbanni. Ha viszont valaki elmélyül a tudományban, olyan dolgokra lehet képes, amikre a többi ágazattal egyáltalán nem. Rengeteg kiskaput lehet találni velük, vagy éppen létrehozni általuk. Konkrétan úgy kell elképzelni, hogy pöcsön rúgod a valóság szabályait és a fizika törvényeit. A pecsétek által még a halál is csak egy átmeneti állapot, de talán ne szaladjunk ennyire előre. A technika, amit megkísérelek átadni neked, a Szörny Pecsételő Technika néven fut. Az elnevezése találó és kifejezetten nem a shinobikra egyébként olyannyira jellemző dramaturgia hatása; valóban szörnyek ellen használatos, illetve nagyobb objektumok, testek ellen. A lényege az előkészület: a felhasználó maga köré írja a pecséteket, vagy a gyakorlottabbak maguk köré vésik a chakrájuk segítségével, majd a chakrájukat vetítik ki a jelekbe, feltöltve azokat. A körből ezt követően manifesztáljuk a chakraláncokat, amihez szükséges a megfelelő vizualizáció és a chakrairányítás, valamint a chakrakontroll pecséteken kívülre terjesztése afféle nyúlványokként. Érdemes megjegyezni, hogy minél hosszabbak a láncok, annál több chakra kell hozzájuk egyrészt azért, mert a hosszúságok nyilvánvalóan befolyásoló tényező, másrészt viszont azért, mert meg kell tartani a láncok integritását. Ha szétesnek, akkor rád tud rontani az elfogott lény és akár végezhet is veled. – A botjának hegyével kezdi el a földbe rajzolni a jeleket, felszántva a szikkadt talajt. – Ezek a jelek, amiket memorizálnod kell és akár álmodból felébredve is tudnod kell. Ezt követően irányítom a jelekbe a cahkrámat. – Hajol le, megérintve a talajt. – Majd pedig vizualizálom, hogy a jeleken keresztül láncok emelkednek fel a magasba, és ezzel egyidejűleg áramoltatom a chakrámat a pecsétbe, formázva azt a vizualizált képre. – A pecsét ekkor felizzik, mintha a belsejében kapcsoltak volna világítást és elkezdenek a magasba emelkedni az izzó chakraláncok.

[Shori]

– Amennyiben nincs kifogásod ellene, kihasználjuk az edzőterep adta lehetőséget. – Bök a tó felé, majd biztos, kimért léptekkel sétál be a vízfelületen jó pár métert, miközben int a fiatal shinobinak, hogy kövesse példáját. – A technika, amiről most szó lesz, a Vízsárkány technika. A név nagyjából mindent elmond róla: vízből van és sárkány formájú. A kivitelezése azért ennél bonyolultabb, úgyhogy ironikus ez a csalóka elnevezés. Összesen 44 kézjel szükséges a létrehozásához, ami talán a legnagyobb szám a technikák sorában, így érdemes azzal számolni, hogy időigényes a létrehozása. Gyakorlással nyilván lehet rövidíteni, de levágni, kihagyni, egérutat találni nem igazán lehetséges. Kérlek, nézd el nekem, hogy felsorolni kényszerülök demonstráció helyett, de egy karral mindössze feles kézjeleket tudok felvillantani, amikről nem mindig derül ki a nézők számára, mik is lennének valójában. Tehát amire szükséged lesz: Ökör, Majom, Nyúl, Patkány, Vadkan, Madár, Ökör, Ló, Madár, Patkány, Tigris, Kutya, Tigris, Kígyó, Ökör, Kos, Kígyó, Vadkan, Kos, Patkány, Majom, Madár, Sárkány, Madár, Ökör, Ló, Kos, Tigris, Kígyó, Vadkan, Patkány, Majom, Nyúl, Vadkan, Sárkány, Kos, Patkány, Ökör, Majom, Madár, Vadkan, Patkány, Kígyó, Madár. A chakrairányítási oldala viszonylag egyértelmű: a vízfelületbe és azon keresztül a víztömegbe irányítod a chakrádat, arra viszont ügyelned kell, hogy megtaláld a megfelelő vízmennyiséget. Amennyiben túl sokra terjeszted ki, de nincs elég chakrád kiemelni és formázni, akkor szét fog esni. Amennyiben túl kicsi a mennyiség, szinte felesleges elmutogatni ezt a sok kézjelet, mert az időberuházás ellenére túl gyenge lesz a szörny és szinte semmire nem mész vele. Ezt mindenkinek ki kell tapasztalnia, a saját chakrájához igazítania. – Elmutogatja egyetlen meglévő kezével a feles kézpecséteket, majd a másodperc töredékét követően elkezd kiemelkedni egy vízből formált sárkányfej, majd annak a nyúlánk teste. – Fontos eleme a technika létrehozásának a vizualizáció: sárkányhoz illene hasonlítani, így talán ildomos, ha ilyen élőlény alakját veszi fel a víztömeg. A chakrádat tehát a vízbe irányítva terjeszted ki és kezded az elképzelt alakra formázni, s már így emeled ki a felölelt víztömeget a chakrával. A kézpecséteken és a megfelelő chakramennyiség eltalálásán túl nincs különösebb nehézség vagy buktató a technika kivitelezésében. – Vonja meg az ép vállát, miközben a sárkánya kígyótáncot járva vetít föléjük kíméletes árnyékot.

//Tegnap kötötték be az internetünket, emiatt nem tudtam írni. +10 chakrát írok jóvá Nektek karakterenként.
Arata:446+10 =456
Shori:303+10=313
A negyedik próbálkozásra sikerül a technikákat összehozni, írjatok legalább 1,5 oldalt. Köszönöm a türelmet!

**Aihara Arata** Hétf. Júl. 24 2017, 22:27

// Kushina, Shori //

Mivel elvettem barátomtól a bemutatkozás lehetőségét már dolgozott is bosszúján. Aminek hallatán elmosolyodtam. Normális esetben már vágtam is volna vissza valamivel. De a két jounin is a miénkre hasonlító baráti viszonyban állnak. Így barátom szavai hallatán ők is elkezdték szóban gyepálni egymást. Én pedig jobbnak láttam, ha ebből most kimaradok. Mert akkor ebből nem lesz tanulás, csak jó kedv. De az magas fokon. Nem sokkal később ketté is váltunk, Shori és oktatója a tó felé mentek, mivel Suiton technikáról van szó. Riku és én pedig csak beljebb mentünk egy kicsit, hogy keressünk helyet, ahol a férfi le tud ülni.

Ezt a helyet egy farönk mellett találtuk meg. A férfi lassan leül, mankóit pedig maga mellé helyezi. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam. Mivel nem tudtam miért ül le. Meglévő lábának pihentetésé miatt, vagy csak egyszerűen, mert így akart tenni minden különfélébb ok miatt. A választ nem tudtam, így inkább én is leültem. De nem a rönkre, hanem elé a földre, törökülésben. Úgy tekintettem, föl a férfira, aki kb. 30 centivel magasabban helyezkedik el. Végül kezdetét vette az oktatásom. Fülön keresztül is ittam a szavait. Megpróbáltam minden egyes szót memorizálni. Elvégre teljesen új dolgot tanulok, ki tudja mi lesz ebből még használható a jövőben. Miközben hallgattam a férfit olyan érzésem lett mintha újra az akadémiai kisgyerek lennék, aki az órán figyel a tanárára. Vagyis az órák nagy többségén ezt tettem. De ha nem a chakra elméletről volt szó, akkor már könnyű volt elterelni a figyelmemet. Miközben a férfi mesél a pecsét technikákról, hallok néhány ismerősen csengő információt. Ami azért nem is olyan furcsa, hiszen már 14 éves korom óta tervezgettem, hogy ebben a jutsu ágazatban is szeretném fejleszteni magam. Ám minden ismétlés mellé legalább 3 új dolgot tanultam. Majd amikor átadta a kellő információt az ágazatról és tudásban készen álltam jöhetett maga a jutsu is. A technika, amit a férfi akart tanítani nekem pont kapóra is jött. Mivel nemrég óriás skorpiókkal kellett össze csapnom. És rá kellett jönnöm jó, ha az embernek nem csak offenzív technikái vannak. Közben a férfi megfogja mankóját, maga előtt belemélyeszti a végét fél centire a talajban és kanjikat vés bele. Majd elmondta mit kell, majd tennem és közben szemléltette is a technikát. Ezek után rajtam volt a sor, hogy megmutassam mit tudok. Ám mielőtt még bármit is elkezdtem volna levettem a hátizsákom és letettem a farönk mellé, majd tettem pár lépést, hogy egy gyakorlásra alkalmas helyre menjek. Kezdésnek a kanjik memorizálásával kezdtem. Néhány percig figyeltem a földbe vésett jeleket, majd hátat fordítottam a férfi által kreáltaknak és elkezdtem az ujjammal magamtól bele rajzolni őket én is a talajba. Amint végeztem oldalra álltam és összevetettem a kettőt. Nagyjából egyezett, de voltak kisebb eltérések. Nem csüggedtem, csak egy laza kézmozdulattal eltüntettem a hibás kanjikat és újra memorizálni kezdtem. Ismét csak pár percig vettem igénybe a példát. Félre fordultam és ismét megpróbáltam előkészíteni magamnak a jutsut. Amint belevéstem az összes kanjit a talajba ismét összemértem. Mivel már nagyjából egyezett, megpróbálkoztam magával a jutsutval is. Mivel itt kézjelekre nincs szükségem csak lehelyezem tenyereimet a talajra, pár centire a kanjiktól. Majd a chakrámat elkezdem testemből kivezetni a jelekig. Közben pedig elképzeltem a férfi által alkotott láncot. A jelek egy pillanatra felvillantak, majd lassan kiemelkedett belőle egy aranysárga láncszem, ami lassan húzta kifelé magával a következőt is. Ám amint a második láncszem is teljesen kibukkant az új előbújása helyett a meglévők elkezdtek vibrálni. Közben pedig lassan random pontokon átlátszóvá válni, majd teljesen eltűntek. Az eredménytől nem lettem kicsit sem csalódott.
* Huh, elsőre nem is rossz! Már ha azt veszem, hogy egy olyan dolgot próbálok elsajátítani, amiről eddig fingom sem volt. Még pár óra gyakorlás, és ha Rikudo Sennin is úgy akarja, elsajátítom a jutsut. Viszont nem lenne rossz, ha még a kanjikat is gyakorolnám. Na mindegy, majd néhány próbálkozás után újra, belevésem őket a talajba.
Miután fejben mindent átgondoltam még kétszer megkíséreltem létrehozni a chakraláncokat. Ám ha javulás volt is az első próbálkozáshoz képest, akkor az bizony hangyafasznyi. Megunva az első próbálkozások csekélyke sikerét kényelembe helyeztem magamat a földön ismét csak törökülésben. Kezemet a földre helyeztem, majd végigsimítottam vele a talajt. Eltörölve vele az előző jeleket. Nem vártam sokat, és már kezdtem is az újrafirkálást. Amit egy leellenőrzés követett, mivel mind jó lett nem töröltem és rajzoltam vissza ismét. Inkább csak mellé helyeztem a kezemet, hogy magát a jutsut gyakoroljam. Kezeimen végigvezetem a chakrámat a talajba, amiben tovább irányítottam az újonnan karcolt kanjikba. Ám most jóval többet használtam fel tartalékaimból, mint az előző próbálkozásaimnál. Közben pedig magam elé képzeltem a bemutatóban létrehozott láncokat. A jelek ismét felvillantak, majd lassan elkezdett kikúszni az aranyszínű lánc. Nem volt gyorsabb az első próbálkozásomnál. De most legalább több szem bújt elő. Szám szerint 6 darab. Majd ahogy elkezdett a hetedik is kibújni ismét megtörtént a baj. Ezúttal egy szempillantás alatt erőteljes világításba kezdett a lánc. Mint egy izzó, amikor elszakad benne a wolfram szál és a villanás után semmi. Na, itt sem más a helyzet. Az erőteljes fénytől reflexszerűen csuktam be a szemem, majd amint kinyitottam a lánc már csak egy emlék volt.
* Már olyan jól haladtam vele. Vajon mi lehetett a baj? Bár ha a látottak alapján tippelnem kellene, akkor túl sok chakrát adtam neki. Azért is lehetett az a hirtelen felvillanás. Az első próbálkozásaim pedig azért lehettek sikertelenek, mert túl kevés volt. Az elhalványulás is azért lehetett. A mostani mennyiséget kellene szépen eloszlatva folyamatosan adagolnom.
Miután felállítottam hipotézisemet, nem maradt más hátra, mint annak leellenőrzése. Ám előtte ismét eltöröltem és visszaírtam a kanjikat gyakorlás szempontjából. Most is sikerült elsőre jól beleírnom őket a talajba. Így ezt a fajta tanulást, most már teljesen félre raktam. Kezeimet ismét lehelyeztem a talajra az írásaim közelébe, majd azokon át folyamatos chakra áramoltatást végeztem. Közben ismét magam elé képzeltem Riku bemutatóját. A kanjik felvillanása után, a láncok menetrend szerint megjelentek. Viszonylag hamar már a harmadik láncszem után elkezdett lassan elhalványulni. Ezt látva nagyobb chakra mennyiséget kezdtem továbbítani a jelekbe. Amivel sikerült is meggátolnom az elhalványulást. Így már azt is tudtam mi az a mennyiség, amit fent kell tartanom ahhoz, hogy stabilak legyenek a láncok. Ezután egészen a huszadik láncszemig minden simán ment. De valami miatt ismét kudarcba fulladt a próbálkozásom. Viszont vártam még egy kicsit mielőtt azon kezdtem volna agyalni miben hibáztam. Mivel kezdtem megéhezni. Felálltam és odamentem a farönkhöz. Leültem a jounin mellé, majd felvettem magam mellől a táskámat. Előkotortam belőle az Asami által készített szendvicseket. Elővettem belőlük kettőt, majd az egyiket a mellettem ülő férfi felé nyújtottam. Amint elfogyasztottam az ételt már könnyebb is volt gondolkozni.
* Mit is ronthattam el? A chakra mennyisége és adagolása is megfelelő volt. És ahogy Riku mondta elképzeltem magam előtt a láncokat is. Nem áll össze a kép! … A kép! Ez lehet a megoldás. Eddig valahányszor próbálkoztam mindig csak a bemutató képe lebegett előttem és nem a saját chakrám megformálódása és manifesztálódása.
Miután ismét sikerült kiötlenem valamit, amin tovább tudok indulni. Egyből a tettek mezejére is léptem. Visszasétáltam az előzőleg felrajzolt kanjikhoz, mivel a felrajzolásuk már elég jól ment. Így annak a gyakorlását inkább kihagytam. Leguggoltam, majd kezeimet a talajra helyeztem. Majd a chakrámat elkezdtem végig vezetni a kezemen és a talajon keresztül a jelekbe. Közben pedig elképzeltem, ahogyan a lánc előjön a talajból és felkúszik az ég felé. Majd ahogyan felvillantak a kanjik úgy elkezdett előjönni az aranyszínű lánc. Most gyorsabban jött elő a földből és sokkal magasabbra is tört. A láncszemeket pedig nem is számoltam a huszadik után. Nagyjából 3 méter után már kisebb mozgásokat is elkezdtem végezni vele. Majd miután 5 percen keresztül fenntartottam a jutsut megszüntettem a chakra áramoltatást. Amitől a láncok pár pillanat múlva el is tűntek. Mivel én már látszólag elsajátítottam a jutsut, elkezdtem azon agyalni, hogy vajon Shori barátom, hogy halad.
- Úgy látom ezzel végeztünk. Nem nézzük meg, hogy haladnak a többiek?
Kérdezem a férfitől miközben odasétálok mellé, majd fölveszem a földről a hátizsákomat.

**Kenshiro Yori** Csüt. Okt. 19 2017, 12:37

// Aihara Arata - A béke lovagja //

-          Nocsak, nocsak! – hallod magad mellől Riku dicsérésnek szánt szavait, melyeket tapsolásának csattogó hangja torzít.
-          Meglepően látom, hogy vannak olyan tehetségek még Konoha falai között, akiknek nem kell ennyit vesződniük egy ilyesfajta technikával, mint… mind egy is. – vakarja meg zavarában a tarkóját. Valószínűleg ez egy halvány utalás lehetett arra, hogy az ő korában, még mikor ő tanulta ezt a pecsételési módszert nem igazán ment olyan könnyen a tanulás mint ma neked.
-          Lehet igazad van, nézzük meg a többieket. De ne szálljon a fejedbe ez a siker! Még sokat kell gyakorolnod ahhoz hogy tökéletesen menjen! – szólal meg enyhén dorgáló hangnemben, de hallatszik a hangjából hogy csak tanító jelleggel próbál meg egyengetni az utadon. Minden mesternek és minden tanítónak a szándékában áll mindent megtanítani a diákjának, tanítványának így a hibák és egyéb elhamarkodott döntések iránti jóvá intések csak építő jellegű célzattal jelennek meg az amúgy is mosolygó, és büszke tekintetek mellett.
Riku óvatosan, sziszegve nyomja ki magát a földről, hogy végre a mankójára támaszkodhasson. Végül amint talpra áll helyeslően biccent feléd, majd útra is keltek a kiképzőterep eldugott, távolibb része felé melyet a másik páros választott magának.
Pár percnyi néma bicegés után Riku lábon üt a mankójával, s hirtelen kísérteties csend ül meg a tóhoz vezető fás rengetegben. A férfi tekintete elkomorodik, s az eddigi vidámsága azon nyomban elillan.
-          Te is érzed? – forgatja a tekintetét a tőletek nagyjából kétszáz méterrel előttetek elterülő tó irányába. – Arata! – szólít meg a fegyelem és rutin mogorva hangján. – Amint jelt adok, fuss, ahogy csak bírsz vissza a faluba, s hozz erősítést. Nincs kifogás, nincs kérdés. Bármi történjék, ne nézz vi… - harapja el a mondandója legvégét Riku ahogy egy irtózatos robbanás hangja szakítja meg a némaság baljós világát. A zaj és a levegőbe emelkedő törmelék nagyjából abból az irányból érkezett, amelyet jelenlegi tanítód fürkészett. Gyorsan fordítod te is a hangok irányába a tekinteted ahonnan már érkezik is a robbanást követő lökéshullám mely mind a kettőtöket egy közeli fához passzíroz. Riku nagyot nyög, s törött lábára érkezik. Az esésből melytől fájdalmasan felordít ahogy egy vékony vérpatak indul meg az ajkai sarkából. Gyilkos tekintettel kapaszkodik meg a fában mankójaként használva.
A robbanástól keletkezett légnyomás és löket után szinte alig kapsz levegőt, a fejed majd szét robban, s füleid élesen sípolnak ahogy az elhomályosodott jelenetet próbálod meg értelmezni. Ahogy tisztul a kép Riku feléd nyújtott kezét veszed észre, s csak a feléd tartott tátogó tekintetét látod. Hirtelen kapja el a kezét, s ránt elő tarsolyából egy kunai pengét mellyel pár felé száguldó shurikent hárít, s egy robbanó jegyzettel megtoldva kését a fák közé hajítja azt. Az újabb robbanás az, ami visszaránt e süket rémálomból, egy újabb még valósabb pokoli színtérre. Némi erőt véve magadon talpra állsz, majd gyors körültekintés után a fák rejtekében maszkos katonákat veszel észre. A maszkokon Konoha áthúzott jelképét véled felfedezni, s a katonák egyenruhája sem különb a falvadban hordott daraboktól. Erős taszítást érzel a válladon, majd ismét Riku hangját hallod.
-          Menj már! Arata, fuss! – taszít rajtad még egyet a férfi melytől odébb is tántorodsz még mielőtt a szélsebesen száguldó fegyverek a húsodba márthatták volna pengéjüket.

// A tanulásodat egy Staff taggal még le ellenőriztetem, hogy megfelelő elbírálásban részesüljön, de részemről az a rész lezárva. Így meg is kezdenénk közös kalandunkat, melyhez sok sikert kívánok. Jó szórakozást! //

**Uchiha Kagami** Csüt. Okt. 19 2017, 15:13

Tanulás ellenőrizve, Ahaira Arata kap +9 chakrát a hosszú irományra és felírhatja a technikát. További jó játékot nektek!

**Aihara Arata** Pént. Okt. 20 2017, 22:58

// Kenshiro Yori – A béke lovagja //

Miután a földből kinyúló aranyszínű chakra láncok eltűntek, hátam mögül folyamatos, egyenletes tempóban hallatszott Riku tenyereinek találkozásának hangja. Ami mellé oktatóm meglepődésének szóbeli kinyilvánítása is társult. Ahogy a tapsolás abbamaradt meg is erősíti azt, hogy nem várt tőlem ilyen gyorsan eredményt, egy dicséret keretében. Nem tagadom jól estek a férfi szavai talán még látszott is rajtam, hogy örülök annak, amit hallok. Talán ezért is döntött úgy a férfi, hogy letöri az önelégültség növekvő szarvait. Amit csak azért csinált, amiért minden tanító, hogy ne bízzam el magam és vegyem félvállról ezután a dolgokat. Persze nem tudhatja, hogy én tudom magamról, hogy a jelenlegi szintemen még a célom közelében sem vagyok.
A férfi lassan felsegítette magát a földről, közben pedig közelebb sétáltam hozzá. Amint mankóját behelyezte a hóna alá, fejével jelezte, hogy készen áll. El is indult arra amerre barátaink vannak. Mivel a Jounin sérült és nincs is miért sietnünk csak lassú ráérős tempóban haladtunk. Nem is jutottunk messzire a kiindulási helyünktől, mikor Riku mankójával a szandálomnál lábon ütött. Fejemet egyből felé kapom. De már tudtam, hogy van valami, amit ő már észrevett én pedig nem. Komoly arcának látványa meg is erősít abban, hogy itt valami nincs rendben. Hamar tudtomra is adja merről várható a baj. Még a hangja is másabb volt, mint korábban. Most nem az oktató szólt belőle, hanem a ninja, aki kész a harcra is. Ki is adta az utasítást, ami ellen ha lehetne sem lépnék fel. Mert bár szívem egy része maradna segíteni, addig a másik a falubelieket, Asamit félti és eszem is azt súgja értesíteni kell másokat is a veszélyről. Amire testi állapotból kifolyólag csak én vagyok képes. Riku fél lábbal és mankóval nem tudna olyan gyorsan mozogni, mint én. Valamint neki nagyobb harci tapasztalata is van. A parancskiadást már be sem tudta teljesen fejezni, mert egy távoli robbanás hangja megszakította benne. Éppen hogy csak abba az irányba tekintek amerről hallottuk és a kis erdőcske fái közt egy újabb, erősebb detonáció történik. Ennek már nem csak a hangját halljuk, a lökéshullám, amit gerjeszt minket is elér és hátra taszít. Egészen egy fának a törzséig repít minek, aminek neki csapódva mindketten felnyögünk. Nekem a levegőt is kipréselte a tüdőmből. Rikunak pedig valószínűleg, belső sérülést okozott, mert szájának széléből vér kezdett csordogálni. De ha ez nem lenne elég, a földre érkezéskor még a törött lábára is érkezett. A földön térdelek miközben zihálva, kétségbeesetten mély lélegzeteket veszek. Már a víz is kivert, mire sikerült enyhítenem légszomjamat. Ám ez csak egy probléma a sok közül, amit a robbanás okozott nálam. A fának csapódástól megfájdult a fejem is, amire füleim erős csengése sem éppen jótékony hatású. És ettől még az egyensúlyérzékem is odalett. Szemeimmel pedig csak halovány körvonalakat láttam. De másodpercről másodpercre javult az állapotom. De nem olyan sebességbe, mint az ehhez már hozzászokó Rikunak, aki már fölöttem állva próbált felsegíteni. Ám mikor felé nyúltam volna kezét elrántja és egy kunait vesz elé amivel néhány dobófegyvert hárít. Végül egy meglepetés robbanójegyzettel áthajítja a fák közé. Közben nekem is sikerült talpra állnom, és a támadás irányába tekintek. Mikor meglátom ellenfeleink ruházatát a konohai taktikai mellény és a falu áthúzott jelképét látva le is fagyok.
* Exkonohaiak? De mégis hogyan jutottak át az őrségen? Vajon vannak már áldozatok? Mi lehet Asamival? Vajon már megtámadták Shoriékat is?
Folyamatosan pörgetem magamban végig a kérdéseket egészen addig amíg Riku meg nem lök, ezzel kizökkentve a lefagyásból. majd kiadja a nemrég említett és félreérthetetlen jelet. Még lök is rajtam egyet, megadva a kezdő lendületet a futáshoz és még az újabb érkező dobófegyverek szórásából is kilök.
Ahogy parancsba adta nem nézek vissza. Nem félelemből, de tudom magamról, ha megfordulnák és látnám a helyzetét akkor gondolkozás nélkül visszarohannék. De akkor nem tudnám értesíteni a falut. Lábaimat úgy kapkodom ahogy csak tudom, de a tényleges végsebességemet nem vagyok képes elérni hála a plusz 80 kilónak, amit magamon hordok. Ezért a shushin no jutsut használom arra, hogy gyorsítsak a tempómon.
* Remélem Kinto és Shori hallották a robbanást és, ha őket még nem támadták meg akkor Riku segítségére sietnek. De az sem lenne rossz, ha végre összefutnék valakivel és eltudnám mondani neki mi a helyzet, hogy mihamarabb visszamehessek én is segíteni.
A tervem az, hogy addig futok míg nem találok valakit, akinek tudok szólni. Majd gyorsan megszabadulva a kéz-és lábsúlyoktól visszaindulok a kiképzőtérre.

**Kenshiro Yori** Kedd Okt. 31 2017, 15:39

// Aihara Arata - A béke lovagja //

Végre magadhoz térve azonnal nekilódulsz. Technikádnak köszönhetően épp jókor hagyod magad mögött egy újabb robbanás kráterét, s meg sem állsz a város központjáig. Az emberek arcain kik mellett elhaladsz látszik a félelem, s hogy minden egyes ember a kiképzőtelepek felől érkező füstfelhők felé bámul. Néhány ijedt hang, s gyermekek sírása az, ami ismét elülteti az emberek lelkében azt a nem is túl régi érzést. Szinte lehetetlen elfelejteni a legutóbbi háborút mely még csak két hónapja ért véget, s már most folytatódni látszik. Gondolataid és aggodalmad tanítód és társad iránt hirtelen szétfoszlani látszanak amikor két, koromba burkolt Jounin száguld el a feletted levő háztetőkön. Az egyik vállán egy törött mankó, s ölében egy vértől ázott férfi teste, míg a másiknál egy fiatalabb forma ki valószínűleg Shori lehet. Úgy tűnik Konoha igen is kezében tartja ezt az ügyet, de a legnagyobb kérdés az: Hol van Kinto? Csak két testet hoztak vissza, csak nem?
Újabb bonyodalmak ezen a remeknek induló napon, de még pár percnyi futás után végül sikerül elérned a városközpontba. Ahogy eléd tárul a központ látképe egy valóságos hadi táborban találod magad. A tér tele van shinobikkal kik a sebesülteket ápolják, másokat szinte hadirendbe állítanak feletteseik, s folyamatos parancsokat kiabálva mindenki, mint egy szorgos boly teszi a dolgát. Kicsit elveszve a tömegben, s még érezve a robbanások visszhangját a fejedben egy szikár shinobi állja az utadat, s azonnal meg is szolit.
-          Látom fiú téged sem került el a váratlan helyzet. – mér végig alaposan, hogy esett e bármi bajod a látszólagos találkozón. A ruhádat néhány repesz szaggatta meg, s egy két kisebb felületi sérülésből vérzel, de nem igazán nevezhetnénk életveszélyesnek a sérüléseidet. Majd az idő begyógyítja. Amíg a férfi látszólagos tanulmányozásoddal van elfoglalva, egy másik pasas érkezik.
-          Kataku-san, lemerném fogadni, hogy ő a tanítvány akiről annyit mesélt.
-          Hogy mi? – fordítja meglepett tekintetét az újonnan érkezett ninjára, kinek felszerelése arról árulkodik, hogy jóval felettetek áll rangban.
-          Hát a tanítvány… na de teljesen mind egy. A jelen szituáció megköveteli, hogy mester és tanítvány bizonyíthasson nemzetének.
-          De.. – próbálna beleszólni a felettese beszédébe Kataku, de úgy tűnik esélye sincs.
-          A küldetésük egyszerű Kataku-san, kideríteni kik a támadók és permanens megoldást találni a helyzetre. A kudarc nem lehetséges opció, s talán még a fiúnak is szerezhet ezzel nevet, mint magának a háborúban. – nyugtázza egy biccentéssel a férfi a helyzetet, majd folytatja a parancsok kiosztását a többi csapatnál. Kataku feléd fordul, majd elégedetlenül rázza a fejét.
-          Látod? Ez történik, ha nem hagynak szóhoz jutni. A nevem Kataku Hidashi, ANBU kiképző és csoport vezető. – nyújtja feléd baráti jobbját, s a bemutatkozásokat kísérően meg is indultok a terepre.
-          Mesélj magadról pár szót amíg odaérünk, nem árt tudni, hogy kivel is dolgozunk együtt. – szól hátra ahogy vezeti a nem túl egyszerű tempót a kiképzőterepig. A civilek némi neműleg ujjonganak, hogy hőseik ismét útra kelnek egy közös jó érdekében, de a távoli jajveszékelések és sikítások, emberek sírása nem igazán képes rád húzni a hősök köpenyét, s kétségekkel, de álmokkal telve követed Kataku-t ki tudja hová.

// Kataku a küldetés végéig, melyet rátok bíztak csatlakozik hozzád. Ha bármit szeretnél megtudni az ANBU-s férfiról megpróbálhatod tőle megkérdezni, s valószínűleg készséggel segítségedre lesz. //

**Aihara Arata** Vas. Nov. 05 2017, 21:28

// Kenshiro Yori – A béke lovagja //

Alig hogy befutok a riadt emberekkel teli utcára, két árnyék suhan végig a földön, majd rajtam is. Riadtan föl is kapom a fejem, attól félve hogy a támadók közül valók. Szerencsére riadalmam gyorsan elszáll mikor meglátom a háztetőkön közlekedők fekete ruházatát.
* Huh, ez az anbu. Akkor a támadók már el lettek intézve. Örülök, hogy nem ellenségek, nem szerettem volna itt harcba keveredni ennyi civil között.
Nyugtatom magam. Csak utána veszem észre, hogy társaimat is viszik magukkal. Ekkor ismét kétségbeesés fog el a két testet látva.
* Kinto hiányzik! Mi lett vele? Remélem, őt azért nem hozzák, mert még tud járni. De akkor ő sem hagyta volna, hogy Shorit, így elintézzék. Félek vele a legrosszabb dolog történt.
Lábaimat próbálom, még gyorsabban szedni egymás után, mint eddig. Már ha ez egyáltalán lehetséges. Hiszen eddig is az aktuális végsebességemmel futottam. Beérve a központi térre egy ideiglenes bázis tárul elém. Hadra kész shinobik gyülekeznek, szétszórtan egy-egy parancsnok alatt. Valamint egy hosszú zöld sátorban priccsek sorakoznak, két oldalt a szanitécek pedig ki-be futkároznak. Sietek is feléjük információért társaimról. De az adrenalin hatása kezd elszállni, a fejem pedig egy kicsit fájni. Szerencsére nem annyira vészes, hogy hatással legyen a teljesítményemre. A tömegből hirtelen egy magas férfi álja utamat.
- Igen, uram! Csak Riku-sannak köszönhetem, hogy sikerült ennyivel megúsznom.
Válaszolok miközben a jounin felmér. Majd egy harmadik fél is leáll beszélgetni. Ahogy megpillantom, rögtön felismerem a hatalmas rangkülönbséget, ami köztünk húzódik. Kicsit jobban ki is húzom magam, majdnem teljesen vigyáz állásba. De szinte ügyet sem vetve rám beszélgetésbe fognak, aminek témája én és új tanítóm vagyunk. Viszont ebből legalább megtudtam, hogy ő életben van. Miután a parancsnok elmondja nekünk, vagyis inkább a férfinak mi lesz a feladatunk tovább is megy. Ekkor újra jobban elmerem engedni magam, és nem karót nyelve állok a másik férfi előtt.
* Hírnevet nekem? Miután ott hagytam a társaimat. Szerintem ez a riksa már elment.
Miután a férfi bemutatkozott a felém nyújtott kezét megfogom és egy határozott kézfogást csinálunk. Majd visszaindulunk az összecsapás helyszínére.
- Az én nevem Aihara Arata, ami a rangomat illeti chunnin vagyok! Egyetlen elemem a katon, természetesen közel-és távolsági harci tapasztalattal is rendelkezem. Fizikai erőm kortársaimé felett áll. Oh, igaz is tudna várni egy kicsit?
Gyorsan elkezdek megszabadulni a kéz és lábsúlyaimtól. Miután mindent levettem magamról, egy a hátizsákomban lévő tekercsbe pecsételtem őket. Közben pedig én is próbálok információt szerezni a férfitól.
- Kataku-san, a többiek, hogy vannak, kinek milyen az állapota? Illetve máshol is voltak támadások? A házam a falu másik részében található. A feleségem is otthon van, nagyon aggódom érte. Addig pedig félek nem is leszek teljesen itt fejben, amíg nem tudom mi van vele.
Közben sikerült megválnom és eltennem a súlyokat. Felpattantam a földről és folytatom az ANBU követését. Közben a falusiak, akik nemrég még riadtan tekintettek a kiképzőterepek felé, most lelkesen figyelnek minket, akik a félelem minden jele nélkül sétálunk végig köztük a veszélyforrás felé. Ám a többi utcán, ahol nem tudják, hogy közeledünk a rettegés továbbra is ott van az emberekben.
- Kataku-san ön miben jártas? Tai-, nin-, genjutsu vagy esetleg kenjutsu? Persze tudom egy magasan képzett ANBU parancsnok valószínűleg többféle jártassággal is rendelkezik. Csak tudni szeretném milyen szerepet tudok betölteni, ha csapatmunkáról lesz szó. Illetve milyen nevet szerzett magának? Már, ha nem vagyok túl tolakodó.
Bombázom meg újra a férfit kérdésekkel. Melyekből az utolsót már csak a kíváncsiságom enyhítése érdekében teszek fel.

**Kenshiro Yori** Vas. Nov. 19 2017, 00:49

// Aihara Arata - A béke lovagja //

Az aggodalom szinte leolvasható az arcodról ahogy csak két társadat látod elsuhanni az ANBUk ölében. A zűrzavart a shinobik szervezettsége váltja fel, s az adrenalin eltűntével a szokásos mellékhatásokat tapasztalod amíg a férfivel pár szót tudsz váltani. Az ANBUs körültekint, s helyeslően bólogat szavaid hallatán.
- Riku-san akkor hasonlóan jó szolgálatot tett a hazájának, mint te fiam. – szavait csak elismerő tekintete súlyosbítja, s a dicséret itt leginkább téged érdemel. A férfi szemében még szinte csak gyermek vagy, bár lehet ha majd idővel te is megélsz ennyi csodát, háborút és miegymást és egy hasonlóan rangos férfi válik belőled, s sikerül elérned az álmaidat.
A rangos férfi távozása után útra is keltek, s próbálod megválaszolgatni a férfi kérdéseit melyek teljes némasággal hallgat végig az elejétől a végéig.
- Örvendek Arata. – szólal meg, s kezét nyújtja miután sikerül lepecsételned felszerelésedet. – A társaid épségben vannak bár mind a kettőjüket súlyos sokk érte a robbanások és más behatások során. Nem sokan heverték még ki a nemrégiben lezajlott háború élményeit így érthető ha még páran küszködnek az emlékekkel. A támadásokat a Falu minden szegletében megérezték a lakók, az északi régió volt az első melyet evakuálni kezdték, s a lakókat biztonságba helyezték egytől egyig a legfrissebb értesülések alapján. Ha viszont szeretnéd, felkereshetjük a feleségedet, hátha tud valamit a támadókról, esetleg látta őket. – forgatja jobbra balra a szemét a férfi, látszik hogy gondolatai folyamatosan zakatolnak a fejében. Bizonyára őt is annyira aggasztja a helyzet mint téged, s az együttérzés az aggodalmaddal kapcsolatban szinte leír az arcáról. Valószínűleg valaha neki is lehetett valaki az életében vagy talán még mindig van.
Ahogy útnak is indultok és érzitek a civilek pillantásainak súlyait a hátatokon kérdéseiddel állsz elő. Meglehet hogy csak a figyelmedet próbálod elkalandoztatni a jelenleg történő eseményekről, de ez így is van rendjén. Kataku-san csak elmosolyodik az első kérdéseden, s egy némi nemileg ijesztően hat rád.
- Mondhatni mindenhez, Arata-kun. – mosolyog, s a további kérdésre így felel. – A harcban mindenki megfelelően alkalmazza a saját tudását, míg másoknak az a dolga hogy elő segítsék a többiek munkáját, erősítsék és támogassák őket a harcban. Az hogy én mit tudok és mit nem, talán maradjon a kis titkom. De nem, nem vagy tolakodó, illik tudnia az „új generációnak” hogy mik is történnek a falvukban, és hogy kik is azok akik megvédik őket. A 3. fronton szolgáltam, Unrakyo, Hatake Kakashi vezénylése alatt. Vörös szeműek, így hívtak minket. – hangjában nem igazán sikerült kivenni a dicsőség vagy bármilyen nemű fennhéjázóságra utaló nyomot. Bizonyára nem tekinti magát ettől előrébb senkitől és semmitől, de azért mégis lehet hogy nem is kevesen felnéznek Kataku-sanra és arra amit a 3. front letett az asztalra.
Pár percnyi menetelés utál elérkeztek az első színhelyre ahová tartottatok, természetesen csak akkor ha nem tértetek ki megvizsgálni a feleséged ügyét. Óvatosan keltek, jártok a robbanások okozta tölcsérekben. Néhol még ég a fű a megperzselődött fák árnyékában. Megannyi dobófegyver, s szerte szét hagyott eszköz az még ami tarkítja a látképet. A füst és a távolban jajveszékelő emberek hangja még kritikusabbá varázsolja a terepet.
- Arata, ide! – szólít meg egy kicsit távolabbról Kantaku. Észre sem vetted, hogy már ennyivel el távolodott tőled egy szempillantás alatt.
Néhány bokron túrod át magad hogy megtaláld Kantakut, ki egy halott ember teteme felett gubbaszt. A férfi valamiféle köntösben feküdt a földön, s az arcát egy olyan maszk takarta melyhez már volt szerencséd.
- Te tudod mi ez? Vizsgáld át amíg én fedezlek. – utasítja a férfi majd feláll, s ölbe tett kézzel kezd járkálni körülöttetek.

// A férfit alaposan vizsgáld át, s Kantakunak jelents mindent amit találtál, próbáld meg levonni a következtetéseket is.

Fej: Egy maszk a már említett jelképpel. Alatta egy teljesen átlagos férfi arcára bukkansz, bevérzett szem, törött fogak.
Nyak: A férfinek szorítások nyomai látszódnak a nyakán. Két kézzel ragadhatták meg, de az egyik ujj lenyomatának a fele hiányzik.
Mellkas: A férfi mellkasából két kunai vége látszódik, olyan mélyen belefúródva, hogy ilyen erőre képes shinobiról nincs Konohának feljegyzése, de a férfit valószínűleg nem a kések végezték ki.
Kéz: A férfi marka össze van csukva, valamit tart benne. Ahogy megvizsgálod egy papírlevél az, bár tartalma olvashatatlan karakterekből áll.
Láb: A férfi bal lába térdtől lefelé hiányzik. Brutális erővel távolíthatták el, vagy egy esetleges robbanás teríthette le. //

**Aihara Arata** Vas. Nov. 26 2017, 21:12

// Kenshiro Yori – A béke lovagja //

Miután bemutatkoztam én is a férfi baráti jobbját nyújtja felém. Majd elmondja mi a helyzet a társaimmal. Ám egy valami nagyon megragadt bennem. Amit azonnal szóvá is teszek, amint befejezi a mondandóját.
- Ketten? De hárman voltak. Mi lett Kintoval? - Elhallgatok egy pillanatra, mert a kérdés feltevése közben már meg is született egy borús válasz a fejemben. Ha őt nem hozták, akkor valószínűleg halott. - Legalább a testét megtalálták? - Kérdezem a férfitól, miközben hangom egyre gyengébbé válik. Tekintetem pedig a földre sütöm. De még mindig reménykedem benne, hogy ő be tudott jönni a saját lábán.
Ezek után már biztossá vált számomra, hogy látni akarom Asamit. Elég baj, és rossz hír ért már ahhoz, hogy ne akarjak még érte is aggódni.
- Köszönöm Kataku-san! Élnék az ajánlatával és megkeresném a feleségemet.
Sarkon fordultunk és elindultunk az evakuálási pontra. Siettem, hogy minél előbb odaérjek és megnyugtassam magam, és a z aggodalomtól hevesen zakatoló szívemet. Bele sem gondoltam a ténybe hogy akár rossz hírt is kaphatok ott. Nem érdekelt semmi, csak az járt a fejemben látni akarom, hogy jól van. A lassan vonuló civilek sorai közt haladni nehézkes volt eleinte. De a ninja fejpántot látva próbáltak utat engedni nekünk. Szerencsére nem kellett elmennünk egészen az óvóhelyig. Már a tömegben sikerült kiszúrnom Asamit. Bármikor felismerem még hátulról is csak az aranyszőke, hátközépig érő selymes hajáról is. Odasiettem hozzá még az ANBU-s társamat is lehagytam a tömegben. Utolérve megfogtam jobb vállát és megállítottam.
- Asami!
Szólítom meg miközben, megfordul. Látva könnyes tekintetét, átölelem és jó szorosan magamhoz ölelem. Közben ő még alig feleszmélve lassan emeli fel kezét, hogy viszonozza ölelésemet.
- Ugye nem esett bajod? Jól vagy? - Rohamozom le kérdésekkel, miután elengedem és szemmel gyorsan végignézek rajta sérüléseket keresve. Megkönnyebbülve láttam, hogy semmi sérülés nem található rajta.
- Persze semmi bajom. Otthon voltam mikor a robbanások történtek. Csak megijedtem, attól féltem bajod esett.
- Szépen vagyunk, a civil aggódik a ninjáért! A munkám része, hogy az ilyen helyzetek középpontjában legyek. És ha tudom, akkor megakadályozzam őket, mielőtt még bekövetkeznének. Szóval nem kell miattam aggódnod! Fel vagyok készülve az ilyenekre.
A kiképzőterepen történtekről úgy döntöttem nem számolok be neki. Jobb, ha nem tud semmit arról, hogy az egyik merénylet közepében voltam.
- Sajnos most mennem kell nyomozni az elkövetők iránt. Látod nem kell aggódnod még ilyenkor is csak a detektívet hagyják játszatni velem. Úgyhogy menj az óvóhelyre és ne aggódj miattam. Csak azzal foglalkozz, hogy mielőbb biztonságos helyen legyél!
- Ez túl szép hogy igaz legyen. Tudom, hogy ez nem csak nyomozás lesz. De megértem hogy menned kell, talán még menni is akarsz. Ezért kérlek, nagyon vigyázz magadra!
- Te mindig átlátsz rajtam. Nyugi mindent megteszek, hogy épségben visszatérjek hozzád.
Búcsúzóul átölelem, majd megcsókolom. Majd egy magabiztos mosollyal arcomon fordítok neki hátat. Elindulva látom, hogy Kataku tőlünk tisztes távolságban a sorból kiállva vár rám.
- Nem tud semmit. Szerencsére otthon volt, amikor az eset történt.
Ezután már bármiféle kitérő nélkül egyenesen a kiképzőterepre mentünk. Odaérve nem mindennapi látvány fogadott. Az élettel teli zöld tisztás, melyen legtöbbször a fiatal shinobik gyakoroltak és képességeiket fejlesztették, most egy gyászos csatatér maradványává vált. A talajt kráterek deformálták el, a zöld gyep körülötte koromfekete néhol pedig teljesen kiégett. Van ahol egy-egy fűcsomó még mindig ég. A csatában használt ninja fegyverek pedig mindenfelé megtalálhatók a környéken. A lakott területek felől, pedig a még nem evakuált civilek hangja jól hallható. Kantakuval nem túl nagytávolságra szétválva vizsgáltuk a területet. Végül ő volt az, aki valami érdekeset talált. Elindultam felé, majd megpillantottam lábai előtt egy igencsak megtépázott testet. Már messziről látszott, hogy egyik lába hiányzik. Odaérve a férfi egy igen egyszerű kérdést tett fel. Amire válaszul én csak bólintottam. Elég egyszerű megállapítani az áthúzott konoha jelképből, hogy az egyik támadó teste van előttünk. A parancs szerint cselekedve leguggolok a test mellé. Majd tüzetesebben átvizsgálom. Maszkját is eltávolítom, bár nincs sok értelme, úgysem ismerem. Semmi olyan nincs rajta amiből, be lehetne azonosítani, hogy ki lehet. Törött fogait látva valaki jó erősen behúzhatott neki. A bevérzett szemei az egyik robbanásé következménye lehet, vagy pedig a fojtogatás, aminek nyomai a nyakán is megtalálhatók. Az összes ujjnyom jól látható, csak az egyik hiányos. De a halálos csapást mégis a mellkasán eltalált, kunaik okozták. Ám ujjai között egy papír cetlire bukkantam. Ujjait egyesével kinyitottam, majd elvettem a cetlit. Ám az elolvasására képtelen voltam.
- Úgy tűnik sokáig bírta. Több olyan sérülés is van rajta ami képes lett volna végezi vele. Viszont ami fontosabb találtam a kezében egy cetlit. De nem tudom elolvasni a karaktereket. Megnézné? Hátha ön eltudja olvasni. Talán segíthet nekünk megfejteni mi a céljuk.
Felálltam, és átadtam neki a cetlit. Majd felváltottam az őrködésben, fejem ide-oda forgattam kémlelve a horizontot. Közben eszembe jutott valami a papírral kapcsolatban.
- Lehet valami titkos írás? Esetleg a ruházatában van valami, ami a segítségünkre lehet a megfejtésében. Azt még nem vizsgáltam át. Megnézzem vagy megnézi ön?

**Amatain Okami** Kedd Jan. 02 2018, 22:15

[Okami-Tobirama]
Na végre ide értem... bár lehet kicsit korán jöttem.... na mindegy addig bemelegitek.-Gondoltam meglepetten.-fekvőkel kezdtem majd felülésezetem,ezek után futottam pár kört. Majd nagyban gyakorolta a shurikennel való célzást mikor a szemem sarkából meg láttam egy fekete köppenyes alakot. Ugyan próbáltam figyelmen kívül hagyni de nem ment mert egyre közelebb ért.
-Ki vagy?-Kérdeztem bár hangom alapján bátornak tűntem belül nagyon gyanakodtam és bizonytalan voltam.

**Senju Tobirama** Hétf. Feb. 12 2018, 08:02

/Okami/

// Nem tudom mi volt a cél a fekete köpenyes alakkal, de lehet még visszatérünk rá.. :D //

Úgy érezted elég korán érkeztél, de hogy mihez képest? Ki tudja? Talán érezted, hogy ma valami történni fog veled, esetlegesen egy küldetés, vagy bármi hasonló, amelyet végre felírhattál a magad számlájára, shinobiként vezetett nyilvántartásodban, a Kage irodájában végre esetlegesen egy komoly küldetés is felkerül neved mellé, bár talán hamar ráeszméltél gondolataidra, tudatosult benned, hogy még igazándiból mindig csak egy geninként tevékenykedsz, olyan nagy küldetéseket szándékosan fix, hogy nem bíznának rád, hát még aktív csapat nélkül, ugye? Mindazonáltal nem sokat kellett már várakoznod, miután az a bizonyos fekete köpenyes csak szó nélkül tovább állt, egy konohai fejpánttal rendelkező, hosszú barna hajú, fehéres szemű, zöld mellényes nő érkezett eléd. Mint azt taktikai mellényéből leszűrhetted már azonnal, egy jouninnal, de legalább chunninnal volt dolgod, ám nem sokáig állt ott szó nélkül.
-Okami, ha nem tévedek? A nevem Hyuuga Aiko, Konohagakure chunninja és azért jöttem, hogy magammal vigyelek a Hokage megbízásából egy falun kívül végrehajtandó küldetésre. A célállomásunkat később ismertetem, két órán belül találkozzunk a falu főkapujánál, ott mindent elmondok. Addig is viszlát!- Mosolygott rád a végén, majd tűnt el szinte egy pillanat alatt.
Az utasítást hát megkaptad, hivatalos küldetésen kell részt venned egy chunnin beosztottjaként. Talán nem olyan fényes leírva egy jelentésben, mint egy egyedül végrehajtott küldetés, de hé! Nézd a jó oldalát, legalább a falun kívülre kaptad!

// A következő posztot nem szükséges Konoha kapujához írnod, ne váltogassunk helyszínt posztonként, viszont a karakternek az utasítás szerint oda kell mennie a következő posztban. A reagot addig írd, hogy megérkezel a kapuhoz, mivel NJK-t nem irányíthatsz, a Hyuuga érkezését én fogom leírni, illetve a cselekvéseit. Feltételes módban ha kérdésed van a posztod végére beírhatod, hogy "megkérdeznéd tőle hogy...xy" és hasonló, vagy akár akkor is kérdezhetsz tőle, mikor még a gyakorlótéren vagytok, bár ott még nem fog válaszolni, jólláthatóan siet még a dolgára. Jó munkát! ^^ //

**Kurita Takashi** Csüt. Márc. 15 2018, 13:23

// Aihara Arata - A béke lovagja //

Arata átkutatta a testet és begyűjtött minden információt, amit lehetett. Az már csak rajta állt, hogy tudja is értelmezni, amit felfedezett és össze tudja rakni a kirakós darabjait, vagy tévútra jut. A papír fecnit átadja Kataku-sannak.
- Hmm, roppant érdekes. - mondja a férfi és elkezdi tanulmányozni a cetlit. Szinte percekig ugyan az a felállás, a férfi forgatja a lapot és közben, olyanokat motyog, hogy: " nem a tizenkettes " vagy " fordítva, tükörírás lenne ". Bárhogyan is legyen, a szituáció kínosságát, végül a Arata megjegyzése és kérdése oldja fel, amely szerint a ruhát, át lehetne még kutatni. Kataku bólint, majd megszólal.
- Csináld, gyorsan! Én addig őrködök.

Arata hozzá is kezd a nem túl szép állapotban lévő hulla átkutatásához. A kifolyt vér és ki tudja, hogy miféle nedvek között turkálni, nem éppen felemelő foglalatosság. De úgy tűnik, hogy megfogta az isten lábát, talál egy kupont, amely Ichiraku éttermében beváltható. A perforáció mellett le van tépve. Ez vajon mit jelent? Folytatja a kutakodást, elvégre vannak még zsebek, de aztán valahogy rossz érzése támad. A környék elcsendesedett. Az egyértelmű lehet számára, hogy az ANBU egyik embere, képes úgy eltűnni, hogy kizárólag pillanatokkal később vegye észre a hiányát, de vajon hová lett a férfi? Az ANBU tagja utáni kereséshez, azonban hozzá se tud kezdeni, hiszen hangokat hall. Sőt! Elbújni sincs ideje.
- Erre kellett elesnie az egyiknek! Hallottam a sikolyát!
- Nem volt hosszú életű, az biztos ... Állj, ki vagy?!

A második beszélő, kérdését egyértelműen Aratának címezte, hiszen a két maszkos shinobi, az ifjú Chuunint nézik. Hangjuk és testalkatuk alapján, mindketten férfiak, az egyik idősebbnek tűnik, hiszen hosszú, fehér haját varkocsba fogva viseli, míg a másik rövidre nyírt fekete hajjal rendelkezik. Maszkjuk hasonlatos ahhoz, amit a hulla viselt, annyi különbséggel, hogy nincs áthúzva Konoha jelképe. Testtartásuk nyugodt, nem úgy tűnik, hogy bármilyen agresszív akcióra készülnének, ebben a pillanatban. Arata talán már rájött, hogy mit vagy éppen kit keresnek, de vajon kik ezek? Bármi is legyen ennek az egésznek a hátterében, ki kell derítenie néhány dolgot. Hová lett Kataku? Kik ezek és mit csinálnak errefelé? Mi folyik a városban? Mindezen információk hiányában az ügy megoldása, számára lehetetlennek tűnhet.

**Aihara Arata** Vas. Márc. 18 2018, 18:26

// Kurita Takashi – A béke lovagja //

Miután átadom a talált papír fecnit a férfi is megvizsgálja, miközben én a területet kémlelem. Látszólag neki is meggyűlik vele a baja. Miközben a karaktereket próbálja olvasni, motyog valamit az orra alatt. De elég halkan, csak pár szófoszlányt sikerül meghallanom. Ám mikor a tükörírásról beszél, szemeim kicsit felcsillannak. Hisz ez azt jelenti ő is arra gyanakszik, amire én. Ezután tudatom vele, hogy a ruházatot még nem kutattam át és ha kell megcsinálom hátha találunk még valamit. A férfi rábólint ötletemre és ismét őrségváltást csinálunk.
Ismét leguggolok a hullához. És elkezdem átvizsgálni ruházatát. Az alvadó vér és a sebekből kifolyó nyálkás gennyek kezemre tapadnak. Egyik zsebének kiürítése közben találtam egy mozijegy méretű cetlit, aminek egyik vége cikkcakkosra lett eltépve. Kicsit véres volt ugyan, de a lényeg jól látszódott rajta. Egy használt kupon volt, Konoha leghíresebb rámeneséhez.
* Szóval Ichirakunál jártak. Ha meglátogatjuk, talán tudnak némi információval szolgálni. De amilyen sokan megfordulna k ott napi szinten helyiek és turisták nem biztos, hogy emlékezni fog pont erre a fickóra. Viszont mindent amit csak lehet meg kell próbálni, hogy kiderítsük kik állhatnak emögött az akció mögött.
Két három legyintéssel, eltávolítom a lehető legtöbb vért és hasonló nedveket a papírról, majd zsebre vágom. Aztán folytatom a halott ruházatának átvizsgálását, újabb hasznos nyomok reményében. Miközben nadrágjának zsebeit, fordítom ki. Baljós előérzetem támad. Felkapom a fejem, arra felé amerre az ANBU-nak kellene lennie. De hűlt helye. Ezután szétnézek a többi irányba is. Ahogy kémlelni kezdem a kiképzőterep harcmezejét, két hang üti meg a fülemet. Rögvest arra is szegezem tekintetemet. Nagyjából egyszerre láttuk meg egymást.

Legalábbis erre következtetek az alapján, hogy csak most szólítottak meg. Lassan fölkelek és kezeimről lerázom a dzsuvát. Közben felmérem őket. Két eltérő életkorú férfi, akik mindketten idősebbek nálam. Minden másban átlagosnak mondhatóak. Nagyon semmit sem lehet rajtuk észrevenni frizurájukon és egy ahhoz hasonló maszkot, mint amilyen a lábaimnál heverő férfin is van. Ám testhelyzetük nem azt mutatja, hogy támadni készülnének.
*Ellenségek lennének? És ki az, akit keresnek? Legjobb tudomásom szerint a mi embereinket az összecsapás után elvitték. Ebből és a maszkok közötti hasonlóságból kiindulva ők állhatnak a támadás mögött. De akkor miért nem támadnak? Mert gondolom Kataku az ő jelenlétüket érzékelve szívódott fel. Valahonnan biztosan követi az eseményeket, és ha kell, közbeavatkozik. Addig is viszont megpróbálok minél többet megtudni róluk.
- A nevem Aihara Arata, konohai chunnin vagyok! Ti kik vagytok, és mit kerestek itt? Illetve ki az a személy, akit keresnek. Jelenleg csak én a nyomozással megbízott személy lehetnek a helyszínen!
Mondandómat egy hazugsággal zárom. Hogy ne leplezzem le, a nem régen köddé foszlott ANBU tisztet. Azt remélve, hogy tényleg a közelből figyel. Mert, ha nem akkor, ha harcra kerülne a sor könnyen lehet, hogy hatalmas hátrányból indulok. Amíg pedig a válaszukra várok, felkészülök arra is, hogy ha szó nélkül nekem rontanak. Akkor ellentámadásba lendüljek.

Sai Vas. Dec. 09 2018, 01:31

[Aihara Arata]

//lezáró//

Az események egyre furább kanyarokat vettek. Nem elég a támadás, ami a falut sújtotta, a rejtélyes hulla, a fura rejtjeles üzenet, még az ANBU-hoz tartozó társadnak is nyoma veszett, miközben két ismeretlen férfi bukkan fel előtted. Azt a taktikát választottad, hogy felelsz a kérdéseikre, torzítva a lényegi információkat, megpróbálva húzni az időt, és esetleg elszólásokból következtetni, valóban olyanokkal állsz szemben, akiknek vaj van a füle mögött, és köthetők a falut ért támadáshoz és a melletted heverő holttesthez, vagy sem.
A válaszodban megbúvó kérdőre vonásra összenéznek, majd jelentőségteljesen újra vissza rád. Ösztönösen is mozdult a kezed, hogy ha szükséges, felkészülten tudj védekezni, amikor hirtelen neszezést hallottál a hátad mögül, de mire bármit is reagálhattál volna, iszonyatos ütés érte a tarkódat, és elsötétült előtted a világ.

Mikor magadhoz tértél, a kórházban feküdtél, s feleséged megkönnyebbülten zokogva borult a nyakadba. Mint utóbb kiderült, nem esett komolyabb bajod, csak leütöttek, azonban az ügy, amibe keveredtél, titkossá lett nyilvánítva, így örök rejtély marad számodra, mi történhetett. Katakut ugyan láttad később, de csak inteni tudtatok egymásnak, mint ismerősök, beszélni nem tudtál vele, de jó eséllyel akkor se mondott volna semmit, ha mégis sikerült volna.

//A rövid kis játékért adok +2 chakrát és +150 Ryout //

[Fél évvel később]

Szokásos nap volt. Mivel nem volt hivatalos feladatod, hazaugrottál, hogy együtt ebédeljetek a feleségeddel, Asamival, amikor kopogtak az ajtón. Előzékenyen felálltál, és ajtót nyitottál. Az érkező anyád volt. Ahogy beljebb került, hamar kiderült, hogy érkezése célja nem volt más, mint hogy az egyik beszállítóval érkező levelet adjon át nektek, amely az apósodéktól jött. Asamival kettesben, kíváncsian bontottátok fel a levelet.
- Ó - ragyogott fel feleséged arca, ahogy a levél mellől egy meghívó csusszant ki, amely egyik unokatestvére esküvőkéről tájékoztatott. Innen már nem volt meglepő a levél tartalma se, miszerint ti is hivatalosak vagytok az eseményre, amely két héttel később esedékes.
A két hétből egy a megfelelő nászajándék keresésével telt, amely végül egy pazar étkészlet lett a leendő feleség, és egy jól felszerelt szerszámkészlet a leendő férj számára.
A következő hét elején Asamit kellett kísérgetned, hogy végül megtaláljátok a tökéletes ruhát az alkalomra neki és neked is. Hiába szabadkoztál volna, hogy valami régebbi is megteszi, ragaszkodott a teljesen új ruhákhoz, így ezek is bekerültek a csomagjaitokba. Nem volt más hátra, mint nekiindulni a Konohától két napi járásra fekvő településre, ahol Asami unokatestvére, Kumori és családja várt már titeket.

//nyugodtan eljuthatsz addig, hogy megérkeztetek, de még ne fogadjon senki, az majd rám marad Very Happy

//

**Aihara Arata** Vas. Dec. 09 2018, 18:46

// Sai //

Noha én válaszoltam a két idegen kérdéseire ők az enyémekre már nem. Hogy válaszoltak volna e, azt nem tudhatom. Mivel nem sokkal azután hogy elmondtam, amit szerettem volna neszt hallottam a hátam mögül. Miközben pedig megszorítottam volna késemet és közben fordultam volna hátra, félbeszakított egy erőteljes nyakra mért ütés. Ami miatt egyből el is vesztettem az eszméletem.

Erős fényre keltem, ami még szemhéjamon keresztül is zavaró volt. Mellettem pedig egy nő zokogott. Ahogy lassan kinyitottam a szememet, csak pacákat láttam. S csak pár másodperccel később kezdett a szemem hozzászokni a fényhez. Oldalra pillantottam, a hang irányába, mivel látásom még nem volt tökéletes a nő arcát nem láttam. De aranyszínű hajáról tudtam ki az.
- Asami!
Szólítottam meg miközben próbáltam felülni. Hangom hallatán egyből nyakamba borult, de még továbbra is sírt. Lassan átkaroltam, és magamhoz szorítottam.
- Sajnálom, hogy aggódnod kellett!
- Többet ne ijessz így rám! - hangjában hallható volt a megkönnyebbülés
Miután elengedtük egymást, megpillantottam kisírt szemeit. Könnycseppjei maradékát letöröltem arcáról miközben mérhetetlen fájdalmat és dühöt éreztem. De nem a sérülésemmel, vagy a küldetéssel álltak kapcsolatban. Hatalmas szívfájdalom volt, hogy ha csak rövid időre is, de aggodalmat okoztam szeretett feleségem számára.
Kicsivel később egy orvos és egy ninja lépett a kórterembe. Előbbi elmondta milyen sérüléssel kerültem be és meddig voltam eszméletlen. Utóbbi pedig tájékoztatott arról, hogy a küldetés titkossá lett nyilvánítva.

Éppen otthon ebédeltünk, amikor kopogtak az ajtónkon. Mivel legtöbbször távol vagyok, így kénytelen Asami fogadni a látogatókat. Ezért amikor itthon vagyok, általában én nyitok ajtót nekik. Ez most sem volt másképp. Felálltam az asztaltól és az előszobába siettem, hogy mihamarabb beengedjem a vendéget. Nagy meglepetésemre az anyám állta az ajtóban, kezében egy levéllel. Behívtam, majd hellyel és étellel kínáltuk. Utóbbit nem fogadta el csak egy pohár vizet kért. Két korty között, elmondta miért van nála a nekünk szánt levél. A levél kacifántos utazása nem meglepő, ha azt vesszük alapul az édesanyám és az apósom üzleti kapcsolatban állnak. Mivel nem akartunk modortalanok lenni, a levél felnyitásával vártunk, amíg szeretett vendégünk elmegy. Utána a nappali kanapéján helyet foglalva felbontottuk, vagyis inkább Asami felbontotta a levelet. Ami meglepő módon nem is az szüleitől érkezett hanem Kumori nevű unokatestvérétől. A levél tartalmától és a mellékelt meghívótól pedig felcsillant a szeme. Az esküvő hírétől nagyon jó kedve lett. Már találgatott is, hogy mit vegyünk nászajándékba és mit vegyünk fel. A hír számomra is örömteli volt. De közel sem annyira, mint Asaminak. Hiszen én elég ritkán találkoztam vele, akkor is főként családi programokon. Szóval nem beszéltem vele túl sokat.
Másnap siettem is szólni, hogy szabadságot kérek az időpontra. Elvégre sosem lehet tudni, hogy egy ninját, mikor szólítanak küldetésre és, hogy az meddig fog tartani. Szerencsére mind a két héten szabad voltam. Így nyugodtan járhattuk az üzleteket ajándékokért. De a vásárlás sosem tartozott a kedvenc tevékenységeim közé, így inkább mentem volna küldetésre. A választásunk végül egy 6 személyes kerámia étkészletre esett, és egy jól felszerelt szerszámos ládára. Hogy örüljön a férj és a feleség is.
A következő héten mivel az ajándék megvolt a ruháinkra került a hangsúly. Mivel ünnepségre mentünk és Asami már férjezett nem volt kérdés, hogy egy tomosode kimonót vettünk. A ruha végig halvány rózsaszín, csak az obi volt sötétebb(kép). Ezután nekem kellett találni egy megfelelő viseletet. Noha szerintem, otthon a szekrényben gondosan elrakott ünneplőm is tökéletesen megfelelt volna a célra. Kedvesem nemet mondott. Így végül vettünk egy majdnem teljesen ugyan olyan fekete hakamát és haorit. Ruháinkat és az ajándékokat valamint egyéb pipere dolgainkat miután összepakoltuk az útra lepecsételtem egy tekercsbe. Mire nem jó egy ninja a háznál. A tekercsen kívül, magammal vittem még alap felszerelésem. Vagyis combtokom és övtáskámat a teljes tartalmukkal együtt.
Noha 2 nap lenne az út, mi egyel korábban indultunk. Mivel úgy terveztük Asami családjával együtt megyünk, elvégre többen jobb utazni. Így először hozzájuk mentünk. Így az esküvő helyszínére 5-en érkeztünk. Asami, Satou úr, Kyoko asszony, Nami Asami húga és én.

Sai Hétf. Dec. 17 2018, 01:04

[Aihara Arata]

Családostul érkeztetek az eseményre. Kumori szüleinek háza már ízlésesen fel volt díszítve. Nem estek túlzásba, a díszítés szép volt, és szolíd, épp, amennyi kell, semmivel sem több. Az esküvő utáni fogadáshoz pedig már elő volt készítve egy nagyobb sátor, alatta pedig gyékények szétterítve, hatalmas teret teremtve így az udvarra, és már az asztalkákat is kezdték kikészíteni a szorgos kezek. Titeket a ház ura, Kumori apja, Tatsuo fogadott, beljebb invitálva.
Feleséged és szülei kedélyesen elbeszélgettek az örömapával, mivel te annyira nem ismerted, csendesebben követted a többieket, és volt időd kicsit körbekémlelni. Látszólag az előkészületek rendben haladtak a másnapi esküvő előkészítésére. De valamiért, amit egyelőre nem tudtál megfogalmazni, olyan kellemetlen érzésed támadt. Valami különös volt, valami nem odaillő, de egyszerűen nem tudtad megfogni, mi lehet az. Egy biztos, valami hangulat volt, olyasmi, mint a vihar előtti csend.
Egyelőre azonban a vendégszobáitokhoz kalauzoltak benneteket, ahol lepakolhattatok, és esetleg lefürödve frissülhettetek fel az utazás után. Valamint amint úgy éreztétek, leinvitáltak benneteket egy kis étkezésre, feltételezve, hogy éhesek, szomjasak is lehettek.
Amint igénybe vettétek a szükséges lehetőségeket, valóban összegyűltetek az étkezőben. Újraindult a csevej, de immáron csatlakozott a társasághoz az örömanya is. Egy ponton viszont az egyik alkalmazott belépett, valamit az örömapa fülébe súgott, aki szabadkozva magatokra hagyott benneteket. Viszont mielőtt kilépett volna a teremből, melletted elhaladtában rád nézve egyetlen szót tátogott némán: Gyere!
Rajtad áll, szabadkozva valahogy követed-e, vagy elhessentve a dolgot, maradsz a többiekkel.

//elfelejtettem, de gangoljunk át a Gawakama-folyóhoz, mégse belterületen játsszuk már le, ha nem ott vagyunk helyileg XDDD >>katt <

Terumi Mei Szer. Márc. 13 2019, 17:44

// Inoue Mao - Bolond lyukból... (Mindig utána kell néznem, hogy írom a karakter családnevét, mert félek, hogy elrontom. xD ) //

Mióta átvetted a fejpántod, s családod büszkesége melegséggel töltött el, a napjaid unalmasan teltek. Vártad, hogy majd idővel kapj egy csapatot, de nem jöttek a hírek. Néha a sérülésedre gondoltál, biztos amiatt úgy gondolhatják, nem vagy elég jó egy feladatra sem, legalábbis nem a komolyabbakra. Volt pár bevetésed, amit nem nevezhetnénk bevetésnek: egy cicát kellett mindig levenned az öreg Kaene néninek a fáról csak azért, hogy később ezt újra megtehesd, ugyanis a macska a bolondját járatta veled, s másnap ugyanott volt. Amikor ezt megunta, és rájött arra, hogy úgyis "megmentik", akkor új helyet talált magának egy oszlop tetején. Érdekes, hogy a macskák fel tudnak menni ilyen helyekre, de le már nem képesek jönni, ugye? Egy napon aztán Tadao bácsi birkanyája szaladt szét a pusztában, és sehogy sem találta - elmondása szerint díjnyertes - birkáit, ezért téged bízott meg azzal a sors, hogy segíts rajta, másrészről az ajánlatnak sem tudtál ellenállni. Azt mondják pedig, hogy a shinobiknak elég fizetség a szolgálat, amit a faluért tehetnek, de amikor birkapörköltről van szó, még a bolond is megnyalja a tíz lábujját. Az esti vacsoránál aztán eszedbe ötlött, hogy vajon miért is nevezte Tadao bácsi a jószágait díjnyertesnek... tényleg finom volt, nem tehetsz róla. Aztán ilyen és hasonló jellegű feladatok várattak magukra, ami persze nem volt ellenedre, elvégre mindenki úgy ismert, mint a falu apró jótevője, aki mindenkinek segít, ha szüksége van rá, ugyanakkor vágytál valami nagyobbra. Azt akartad, hogy elismerjenek végre, és merjenek rád bízni ennél többet is. Egy napon persze megérkezett a várva várt levél, s mindenki ujjongott, amikor megláttad rajta a ~~Felvételt nyert a Roxfortba~~ küldetés kiírását.

"Inoue Mao,

Figyelembe véve a jelenleg Konohában tartózkodó magas rangú shinobik hiányát, szükségünk van a szolgálataira. Kérem, jelenjen meg a Második Kiképzőterepen holnap, pontban reggel 8 órakor, ahol további eligazítást kap a küldetéséről."

Aláírást nem igazán látsz, csak a Hokage pecsétjét. Látszólag nem bajlódtak azzal, hogy tudd, kitől jön maga a küldetés, vagy kinek a kérésére, de örülsz, hogy végre történik valami. Még akkor is, ha csak azért hívnak be, mert nincs más, akivel elvégeztessék a piszkos munkát. Nem tudod, hogy most ettől rosszul kellene érezned magad, vagy sem. Mindenesetre kipihened magad még a mai napon, hogy másnap frissen érkezz a bevetésre, és felkészülj, ugyanis már az is meglehet, hogy holnap azonnal bele kell fognod a ki tudja, milyen veszélyes, vagy éppen őrült feladatba. S őrült alatt nem szó szerint arra gondolsz, hanem macskakergetésre. Ugyan, mi jöhet még?

Ajánlott tartalom