Re: Második kiképzőterep

**Inoue Mao** Pént. Márc. 15 2019, 14:54

/ Terumi Mei /

Nap, nap után…Éj, éj után…a hátam, s vele a sérülés, mely nyomot hagyott valahogy nem változott… olykor mintha nem is lenne, olykor elő-elő bukkant, mint a frissen született kiscsibe a tojáshéj alól. Minden éjjel, minden egyes holdvilágos, vagy borult estén, ezt az imát mormolva hajtottam álomra a fejem…akár használ, akár nem…csak hinni akartam valamiben, mert másom nem maradt… - Kérlek, gyógyulj meg. Kérlek tűnj el, mint egy árny a fényes nap felemelkedésénél! - Motyogtam minden egyes éjszakán, s reméltem új reggel virrad majd, s vele én is újjászülethetek…de a reményeim csupán halovány árnyékai voltak a valóságnak, mely körülvett, s mely bilincsbe zárva, nem engedett tovább. Talán…ha az idő lassan múlik…és kitartó leszek, meggyógyulhatok…ez a remény éltet, bár mint mondtam, nem mindig jött elő a fájdalom. Ritkán volt csak, de azért kellemetlen egy shinobi életében…talán ez az oka, hogy mióta genin lettem, s végre tehetnék valamit a hazámért, még nem osztottak be egyetlen csapatba sem? ~ Nem vennék hasznom? ~ Járt a fejemben a gondolat, mely vissza-vissza tért, mint a nyári esőfelhők…s mint egy zápor, mely hirtelen tör elő, úgy borította el az én lelkem is. Megy általában gondtalan, s nyugodt…manapság egyre inkább felhős, s nem érintette rég a nap fényes sugara… de nem is pazarlom erre a szavaim, próbálok pozitívabb lenni… lássuk csak milyenek is a mindennapjaim, persze a zord részen kívül…hm…
Kisebb küldetéseim voltak már, meséljek róluk? Nos, van egy macska…áh, a bolondját járatja velem. Van egy idős nénike, nem is olyan messze a lakástól, hol szüleimmel élek, s azt a macskát is, sűrűn láttam már erre felé, Kaene néninek hívják, legalább is én régóta csak így ismerem. Szinte a mindennapos tevékenységeim közzé tartozik megmenteni azt az ördögfiókát, mindig ugyan az a fa, mely talán a legmagasabb a környéken, s felcsücsül, mint aki jól végezte dolgát, várva, hogy ismét, újra, s újra lehozzam onnan. Imádom az állatokat, mindenfélét…tényleg…de ő, mintha felülmúlná az eddigieket, okosabb, mint az elsőre látszana, s amint megszabadítom fogságából már indulna is vissza, mintha csak valami játékszere vágyna, mely most pont én vagyok. A minap, más helyen volt, kissé meg is lepődtem, s amikor felmentem érte, egy apró kérdést súgtam a fülébe, bár nem igazán vártam, hogy kaphatok rá választ valaha is. – Csak nem meguntad azt a fát? – Mondtam, miközben kissé gyengéden megsimítottam a szőrét, s elindultam vele lefelé, ismét a biztonságos talaj irányába.
Igen, ez vált a napi rutinommá, ami talán kicsit szomorú nem? Mikor látják már, hogy ennél azért többre vagyok képes. A szüleim kedvesen fogadtak minden reggel, s így is engedtek el, majd vártak haza…de mégis…ez most…olyan mintha egy örökkévalóság lenne minden nap, mely várakozással telik. Ám mégis, valami minimális változatosság azért megfigyelhető volt, hiszen egy nap, amikor természetesen reggel már megmentettem azt a macskát…igen…ismét… Tadao bácsihoz vezetett utam, ugyan is úgy tűnik, az öreg már a birkáira sem tud vigyázni, s valahogyan szétszaladtak a pusztaságban. Nem mintha nehezemre esne a dolog, szívesen segítek, s még mintha valami vacsorát is említett volna számomra, mely megérheti a fáradalmaim. - Mintha úgy hallottam volna, a birkái díjnyertesek…hmm…- Motyogtam magamban amikor odaértem, majd hamar elhatároztam, hogy segítek megkeresni őket, ha másért nem is, de tudni akartam miért azok, és reméltem elárulja az öreg. Persze, segíteni is akartam, egy idős ember ne egyedül járja a pusztát, ez már nem neki való feladat…néha úgy érzem, csak én akarok segíteni az ilyen apró-cseplő dolgokban, de nem is baj, ez a védjegyem; Bárkinek….bárhol…bármikor segítek, ha rajtam múlik…Talán ez a legnagyobb furcsaságom…de legyen, ilyen vagyok. A sérülés óta talán kissé megkeseredtebben, de nem hagyok fel ezzel a szemlélettel.
Eljött az éj, s a csillagok alatt végre minden bárányka együtt volt, bár rajtam láthatóan sok volt bozótok által ejtett kisebb sem, miután egy-két állatkáért mélyebbre kellett merészkednem…ki hitte volna, hogy a birkák képesek így elkóborolni, s ilyen helyekre bemászni…főleg egy picinyke, volt egy apróbb kicsiny birka, aki egészen egy nagyobb, szúrós borok tövébe mászott be, s gyapja erősen a tüskékbe gabalyodott, olyan volt ez számára mint egy ketrec, melyből nem tudott szabadulni. Hangos bégetése vonzott oda, talán ő volt az egyetlen, aki azt akarta, hogy megtaláljam… de hamar kiszabadult, persze a gyapja megbánta kicsit az esetet, de a lényeg, hogy jól volt. Visszatérve az esti vacsora tényleg finom volt, nagyon is jóra sikeredett. Olyan volt, mintha életemben először ennék ilyen ételt, mégis…valahogy ismerős, otthon íze volt…értem már, miért díjnyertesek ezek az állatok, egy isteni! Csillant fel a szemem, majd ismét hazafelé vettem az irányt, s jött a következő reggel, mely ugyan olyan monotonitással kezdődött, az a macska…igen, engem akar…adok is neki egy nevet, mely illik hozzá…a legmegfelelőbb, mondjuk…- Akuma…igen…ez a legjobb ami passzol hozzád. – súgtam a fülébe, miközben vissza csúsztattam gazdája kezei közzé, majd haza indultam, még korai az idő, s megígértem anyámnak segíteni fogok kicsit a házkörül, ő sem bír mindent egyedül, így sietve estem be az ajtón, mire egy levél hevert az asztalon, mely az ajtó mellett volt.
-Oh, te vagy az Mao? – Hangzott anyám szájából, kicsit beljebb, a lakásból, mintha a konyha felől jött volna. – Van számodra egy levél, ott a kis asztalon, láttad, ugye? – Mondta, majd válaszomra várt.
-Igen, látom édesanyám! – Feleltem, majd közelebb léptem, s kezeimmel végig simítottam a levelet, melyen egyértelműen az Inoue Mao név szerepelt. Hamar felkaptam, majd kibontottam, mire édesanyám is odaért, majd vállamra téve kezeit, várta, hogy végig fussak a levél apró sorai között, miközben olvastam, szemeim egyre tágabbra nyíltak, majd a végére évre, mintha egy könnycsepp is kicsordult volna. ~ Tényleg? Végre megtörténik? Behívtak…~ Mondtam, miközben megfordulva, odabújtam anyámhoz, aki csupán annyit mondott… - Látod? Eljött az időd. – Mosolygott, miközben megsimogatta fejem. – Gyere, egyél valamit, lassan készen van az ebéd. – Folytatta, majd visszasietett a konyhába. Jobban megfigyelve a levelet , aláírás nem is szerepelt rajta, csupán egy pecsét, mely a Hokage-é volt. ~ Nem akarták, hogy tudjam ki írta, vagy csupán nem akartak vele bajlódni? ~ Gondolkoztam, majd annyiban is hagytam a dolgot, hiszen, miért is ne akarnák, hogy tudjam? ~ Abból nem lehetne baj, igaz? ~ Léptem az asztalhoz, még mindig a levelet szorongatva a kezemben. ~ Le sem fogom tenni holnap reggelig. ~ Járt a fejemben, miközben betömtem anyám finom főztjét, melyet minden nap imádhattam!
Ma már csak pihentem, miután persze elvégeztem a házimunkát, holnap frissen akarok elindulni, mert mindent bele kell adnom! Még, ha csak kényszer vagyok is, akit akkor vesznek elő, ha nincsen más…még akkor is…most én kellek, legyen az bármilyen munka is, bármilyen küldetés…most tényleg, rám van szükség. Lefekvés előtt egy apró fekete táskába még összepakoltam a kellékeimet, és egy kis útravalót, hiszen, sosem tudni…mit hoz a holnap…

Második kiképzőterep - Page 8 Gif-drawing-cat-6

Második kiképzőterep - Page 8 Gif-drawing-cat-6

Terumi Mei Pént. Júl. 19 2019, 19:55

// A késésért sűrű elnézésedet kérem. A kompenzálásról a poszt legalján kapsz tájékoztatást. //

A várva várt levél meghozta sikerét, s úgy aludtál el vele, mintha egy féltett kincset őriznél. Másoknak ez teljesen normális, hétköznapi dolog, hogy minden nap akár több levelet és több küldetést is kapjon, szinte még elég nagy választéka van ahhoz, hogy válogasson, míg ezzel szemben számodra ez az egy, és első levél olyan megnyugvást hozott, mint újszülöttnek az ágya felett forgó kis plüss, vagy műanyag állatok ringó popóját nézegetni, hogy álomba szenderülj - igen, lentről elég bizarr látvány.

Felkészülten nyitottad ki szemeidet, ugyanis az előző nap folyamán sikerült mindent összepakolnod, vagy legalábbis úgy érzed. Mivel nem tudtad, hogy mégis milyen küldetésről van szó, így úgy gondoltad, sokkal jobb, ha már előre elkészíted a csomagod, minthogy a kíséretednek még várnia kelljen - egyébként is annyira izgatott voltál, hogy izgalmadban lehet üres kézzel indulnál el. Szinte kirúgtad magad alól az ágyat, amikor feltápászkodtál onnan, hogy gyorsan megmosakodj, fogat moss, és megreggelizz - vagy megreggelizz és fogat moss, kinek milyen sorrendben. Akár kétszer? Még egyszer átnyálaztad a levél tartalmát, hogy nyugtázd magadban, jól emlékeztél, hogy a találkozó a Kiképzőterepen lesz. Ami egyrészt furcsa is abból a szempontból, hogy ha bárkit is küldetésre indítanak, az általában a palotából indul... vagy nem így van? Nem bajlódsz a részletekkel, eléggé felpaprikázott vagy ahhoz, hogy csak beindítsd a hajtóműveket, és ott is teremj a kiképzőterepen. Bár ilyen könnyű lenne...

Elköszönsz édesanyádtól, ami hosszabb perceket vesz igénybe, ugyanis valóban nem tudod, hogy meddig leszel távol, s ő pedig aggódik érted, ami érthető, hiszen ez az első igazi küldetésed! Ebben reménykedsz. S valóban elpattannál a földtől, hogy szuperhős módjára hasítsd az eget, talán még kondenzcsíkot is húzhatnál magad után, de a hátadba hasít az érzés, ami mindig arra emlékeztet, hogy nem szabad túlhajszolnod magad. Gondolni sem akarsz arra, hogy mennyire fogja megnehezíteni a dolgodat a fájdalom, ami mindig váratlanul jön, mint amikor azt hiszed, hogy csak egy ártatlan szellentés lesz, de hirtelen csúszik be a sportszelet a nadrágba. Mindenesetre! Inkább csak abban reménykedsz, hogy könnyebb, de mégis izgalmas feladattal bíztak meg, mint a fára mászás, amit valójában már tökélyre fejlesztettél, a kis lurkóknak leckét adhatnál belőle. Egy szép napon talán tanár is lehetnél az Akadémián, noha nem tudod, hogy az mennyire lehet kalandos... kihívás biztosan annyi gyerekkel.

Végül egy perces késéssel érsz a megbeszélt helyre, amitől a távolban látható alak egy kicsit sem zaklatja magát, csupán egy helyben toporog az óráját bámulva. Amikor odaérsz, azt persze nem jegyzi meg, hogy ez az egy perc neki már világrengető.

- Jó reggelt, Inoue! Nincs sok vesztegetni való időnk, ezért bele is vágnék a közepébe. A nevem Sugi Kawa, a csapat vezetője. Hogy hol a csapat? Éppen a fogdában, ahol az elkísérésre váró fogoly arra vár, hogy átadjuk az őt megillető helyére. Ebből következik, hogy küldetésünk nem más, mint a foglyot, név szerint Baito Eguchit az Erdő országába elkísérni és ott átadni az illetékeseknek - törli meg a kezét, majd el is indul meg sem kérdezve, hogy mindent értettél e. Ezek szerint ő már mindent úgy vett, hogy elfogadtad, megértetted a tényeket, és nincs mit ezen tovább megbeszélni. A fickó nem tűnik félelmetesnek, még csak nem is olyan képzettnek, mint a legtöbb shinobi. Láttál már tőle magabiztosabb, jobb kiállású "katonát"... ebből pedig arra engedsz következtetni, hogy tényleg igaz, amit a levélben írtak. Nincs jelenleg a faluban olyan magasabb rangú shinobi, aki el tudná vállalni ezt a küldetést, talán éppen ezért kell egy teljes csapat, hogy átszállítsátok a foglyot. Ennyire veszélyes emberről lenne szó? Ha kérdeznél tőle, mindenesetre válaszol, bár egy pillanatra sem néz rád, ugyanis a küldetés elvégzését fontosabbnak tartja, mint hogy bébiszittert játszon.

A fogda nem annyira vészes, mint ahogy azt elképzelted. Minden kisgyerek képzeletében úgy szerepelnek ezek a képek, mintha mindenhol kínzó eszközök hevernének a földön, nyúzó vérpadok, kötelek és láncok, de kellemeset csalódtál. Habár még így sem lennél egyik bezárt tolvaj, vagy gyilkos helyében sem. Előttetek két másik alak ácsorog, a férfi kissé bohókás kinézetű, a nő pedig egy maszkot visel, s eddig ő tűnik a legádázabbnak a kísérőid közül.

- A további kísérők pedig Kuzo Endo - mutat a férfira, akinek még a neve is viccesen hat. - És Zakuro Sho - mutat a nőre, akinek a maszk alatt még így is láthatóan fülig ér a szája, legalábbis a szemén mindenképpen látod, hogy örül annak, hogy megismerhetett.

- A fogoly a nyolcas cella mögött tartózkodik. Kérlek, állj hátrébb... - int rendre a főnök, majd kulcsok csörgését hallod, zár nyitását, s az ajtó nyikorogva mutatja meg a mögötte rejtőzködő alakot, Baitot. Aki nem különösebben tűnik neked veszélyesnek, inkább egy varázslónak, aki kártyatrükkökkel csábítgatja a gyerekeket, s maximum egy krumplit lopott el egész életében.

// A késésért a jutalmad a következő: 30 chakra, 15 tjp, és két választható, maximum olyan szintű technika, amely ezután belefér a chakrakeretedbe, mely lehet sima, elemi, tai, s a karakternek engedélye van rá. Az eredmények így a következők:
Chakra: 135; Tjp: 25.
Kérlek, a következő posztodban tüntesd fel, hogy mely technikákat választottad. //

**Inoue Mao** Kedd Júl. 30 2019, 16:43

/ Terumi Mei /

- Aludj, aludj, aludj... - Motyogtam magamban miközben a hold erős fénye megvilágította szobám apró szegleteit. A levél az ágyam melletti aprócska asztalon volt, egésszen pontosan az éjjeli lámpám, és a pohár víz mellett, melyet édesanyám minden este az ágyam mellé készít. Az asztalka egy egésszen átlagos, fábol készült kis valami volt, mellyen akárhányszor is kinyitottam szemeim a levelet találták meg, melytől csak idegesebb lettem. Szorítottam szemeim, mégis, mintha milliónyi pillangó verdesne a hasamban. - Ahj...nagyon hosszú este elé nézünk...
Eljött a holnap, nehezen, de aludtam pár órát végül, s lassan kikászálódtam ágyam fogságából. Hamar felkaptam ruháim, majd elkapva a levelet az asztalról, táskám irányába siettem, mely már készel állt az indulásra. Kisebb utam közben ismét átvettem a levélben leírtakat. ~ Tényleg igaz, mennem kell? ~ Csillantak fel szemeim, miközben lassan véget ért reggeli rutinom, s leugrottam az asztal mellé befalni a reggelim. Igen...falni.
Második kiképzőterep - Page 8 B7c977805d65fbd7c6f949480238fb3f

Második kiképzőterep - Page 8 B7c977805d65fbd7c6f949480238fb3f

Általában nem így teszek, mégis, most sietni akartam, s nem eltölteni az időt ezekkel a csipp-csupp ügyekkel. Anyám kissé mosolyogva figyelte, mennyire izgatottan keltem fel ma, s mintha nem is az lennék ki eddig, szinte rohamvást faltam. A táska a vállamon, s szinte suhanó léptekkel igyekszem a kijárat irányába, miközben anyám odalép hozzám, s kissé aggódó, mégis boldog tekintettel figyel, miközben felhúzom cipőim. Amint felálltam, s tényleg készen állok az indulásra egy hosszú ölelést kaptam tőle, majd egy pár szóban igyekezett belesűríteni aggodalmait, mely talán kissé nehezére esett, de tudta, hogy indulnom kell.
- Mao! Jól figyelj rám! Vigyázz magadra, és adj bele mindent! Te vagy az én kis büszkeségem, ha elszánt vagy, bármit véghez tudsz vinni! - Mosolyodott el, miközben szavai lelket öntöttek belém. - Csomagoltam neked enni, elégnek kell lennie. - Szorongatott egy kisebb bento-t, majd kezeimbe adta. - Ezt vidd el, erőt ad. - Fejezte be, majd egy puszit adott a homlokomra, mely egésszen meleg érzés volt.
- Köszönöm! - Néztem vissza rá, miközben kezeim már az ajtókilincset mardosták, s ezzel a lendülettel ki is léptem azon. - Szia anya, majd jövök! - Kiáltottam vissza, miközben fél kézzel az általa szánt kis ételt próbáltam belegyűrni még a táskám tetejére, mely már így is eléggé meg volt pakolva.
Sietek, lépteim szinte elemelkednek a földtől, s ha megtehetném szinte szárnyalnék az égbolton. Annyira ideges vagyok, mégis várom a pillanatot, s miközben közeledek a helyszínre, egyre izgatottabb vagyok. - Lassan oda kell érnem! - Motyogtam magamban, miközben egy alak kezd kirajzolódni előttem, egésszen pontosan ott, hová mennem kell, s az óráját nézegeti. - Basszus, elkértem? - Nyíltak ki szemeim, s rezzentem meg egy pillanatra, s kicsit futni kezdtem a végén, mígnem elé érkeztem, ki ekkpr beszédbe kezdett.
- Jó reggelt, Inoue! Nincs sok vesztegetni való időnk, ezért bele is vágnék a közepébe. A nevem Sugi Kawa, a csapat vezetője. Hogy hol a csapat? Éppen a fogdában, ahol az elkísérésre váró fogoly arra vár, hogy átadjuk az őt megillető helyére. Ebből következik, hogy küldetésünk nem más, mint a foglyot, név szerint Baito Eguchit az Erdő országába elkísérni és ott átadni az illetékeseknek. - Közölte, mely magában rejtette a bemutatkozást, s egyben a küldetést is, mely végül is valahol a sajátom. Miközben igyekszem átgondolni szavait, ő már el is kezd lépdelni, s szinte magától követi őt testem. ~ Szóval, foglyot kísérni? Hmm...így elsőre nem is rossz. Talán érdekes lehet... és a nevem is tudta, biztosan mindenről tájékoztatták, amit tudnia kell rólam. De akkor most van értelme bemutatkoznom? Áh, biztosan nincsen, inkább csak kövesd őt Mao. - Beszéltem meg magammal a dolgot, s így is tettem. Lépdeltem a nyomában, szorosan, bár erre talán semmi szükség nem volt. Nem tűnt képzett, magas rangú shinobinek, mégis ő lesz a vezetőnk? Mennyire lehet erős az a fogoly, ha egy csapat kell a szállításához? Lettek volna kérdéseim, mégis valahogy úgy döntöttem, most még nem teszem fel őket, talán lesz alkalmasabb időpont, vagy talán magától is el fogják mondani ezeket. De várjunk csak, ha a többiek már a fogdában vallan, engem miért ide, s miért nem oda kértek egyből...sokkal logikusabb lett volna, nem ?
Lassan megérkezünk, s belépve egésszen nyugodt légkör fogadott. - Ez egy fogda? Lám, lám... egész helyes. - Néztem szét, s motyogtam az orrom alatt. Ahogy beljebb értünk, ott volt egy nő, s egy férfi, kik egésszen érdekes külsővel bírtak. A férfi valahogy furcsán vicces volt, a nő pedig valahogy egyből elnyerte a szimpátiám, s az a maszk. ~ Be kell szereznem egy olyat. ~ Futott át az agyamon, miközben a férfi, ki ide kísért beszélni kezdett, s bemutatta a többieket, kik szemlátomást egésszen pozitívan álltak ahoz, hogy megismertek.
- Üdv, a nevem Inoue Mao, örülök, hogy megismerhetlek titeket. - Mutatkoztam be egy röpke másodperc alatt, hisz így illik ugye? Majd a férfi ki ide hozott nem habozott tovább, s beszédbe kezdett.
- A fogoly a nyolcas cella mögött tartózkodik. Kérlek, állj hátrébb... - Hangzott el, s kisé intett, hogy lépjek arrébb. Lassan, nyikorogva, de kitárult az ajtó, s mögötte egy cseppet sem veszélyes alak húzódott meg, ki tényleg ennyire veszélyes lenne? Mit rejthet, s mit tehetett meg? Furdall a kíváncsiság...de itt és most a dolgom nem az, hogy kíváncsi legyek, hanem, hogy elvégezzem a rám szabott feladatot. Igen, a feladatot, mely végre az enyém... ninja utam ezzel kezdetét veszi!

// Köszönöm a késedelmi díjjat Very Happy

a választott 2 technikám a következő lenne: Kage Shuriken no Jutsu // Árnyék Shuriken Technika És a Konoha Senkou // Levél Fényforgás //

**Misaki Kiyoko** Hétf. Aug. 12 2019, 15:46

// Oké. ^^ //

- Mi is örülünk a találkozásnak - szólal meg a maszkos lány, akinek hangja sokkal félénkebb volt, mint ahogy arra számítottál. Elsőre úgy nézett ki, mintha ő lenne ennek a csapatnak a lelke, s a többieket az ő jelenléte motiválja, de a látszat néha csal. Talán éppen azért viselt maszkot, s a hátán egy hatalmas shurikent, hogy a gyávaságát a kinézete kompenzálja. Ennek ellenére még mindig barátságosnak tűnt, hiszen ha nem is láttad a teljes arcát, a szemeiből tökéletesen tükröződött a rokonszenv.

- Ja - vonja meg a vállát a bohókás kinézetű fickó, akinek csak most veszed észre, hogy az egyik szeme zöld, a másik pedig kék. Nyilván nem véletlen egybeesés, hogy a ruhája egyik fele sötétebb, a másik pedig világosabb. Léteznek ilyenek, bár nem emlékszel, hogy valaha láttál volna hasonlót az eddigi éveid alatt... nem hiszed, hogy direkt festette volna be. Ha nagyon bámulod, akkor összeráncolja homlokát, és szemeit összehúzva figyel téged.

- Indulhatnánk már végre, kapitány? A fogoly nem fogja elszállítani magát - néz végül a fickóra, aki fogadott téged a kiképzőterepen. Megszólalásából ítélve az a megérzésed, hogy ez a kettő itt, Kuzo és Zakuro csak alárendeltjei az említett kapitánynak, Suginak, ez pedig e kettőt geninné vagy maximum chuuninná teheti. Öltözékük alapján nem tudod megállapítani, mellényt pedig egyikük sem visel.

- Milyen kedves egy fiatalember... - teszi hozzá a fogoly, kinek megszólalásán síri csend települ a börtön folyosójára. Tisztán hallod, ahogy egy légy éppen a falra ürített. Mindenki úgy néz most rá, mintha eddig nem lett volna itt, és nem is várták tőle, hogy egyáltalán megszólalásra nyissa a száját. Hát... szájpecket azt elfelejtettek neki adni, de nem mintha szükség lenne rá. Érdes hangján elcsodálkozol, és tényleg elgondolkodsz azon, hogy miért is lenne olyan veszélyes egy ötvenes évei végén járó öregember, akinek a szemeit nem is látod, mert azok úgy néznek ki, mintha egy alkoholos filccel odarajzoltak volna egy vonalat, de legalább kedvesen mosolyog.

- Öhm... igen. Ha mindenetek megvan, legalábbis mindened megvan, Mao, amit fontosnak találsz, akkor ideje indulnunk - vakarja meg a tarkóját a kapitány, majd megragadja Baito kezén a láncokat, s a kijárat felé sétál, mire mindenki követi. Te is.

A nagy kapu előtt még papírokat töltenek ki, ahol te is aláírod a neved, hogy tudjanak arról, hivatalos ügyben jársz el, nem pedig valamilyen alattomos, hátsó munkában settenkedsz.

- Mesélj magadról, Mao, ez az első küldetésed? - érdeklődik Zakuro, aki nyilván tudja az igazat, de azért még előtte inkább biztosra megy. Alig hagytátok el Konoha falait, de máris észreveszed, ahogy a fogoly kicsit előrébb tornázza magát, majd benyúl a kapitány zsebébe, hogy... megigazítsa az éppen kikandikáló ruhadarabot. Szimpla tisztaságmánia? Vagy tervei vannak?

**Hyuuga Oyoki** Szer. Május 06 2020, 20:22

//Reito mellékszálkaland//

~Utálok várakozni~ Gondolta magában Oyoki míg újdonsült barátját várta a második számú kiképzőterepen. A két srác alig ismerte egymást, hisz eddig csak egy közös küldetésük volt, de a Hyuuga valamit meglátott társában és úgy döntött, kicsit megedzi. A korkülönbség adott volt és míg Oyo rutinos geninnek számított, aki bármikor eséllyel indulhatna a chuunin vizsgán, addig Reito még csak nemrég végzett az akadémián. A nap az ég tetején honolt, jelezve, hogy a dél sietve megjött. Oyoki a szokásos felszerelésével és ruházatával jött. Fekete hajtincsei pimaszul lógtak bele arcába és szemeit sötét napszemüveg takarta. Olyan egyszerű találmány volt ez a szemüveg és mégis annyi szolgálatot tett a Hyuugának. Ennek köszönhette, hogy harcban a byakuganja a meglepetés erejével tudott hatni.
-Hát megjöttél? – Köszöntötte, a kiképző terepre lépő srácot. Bár háttal állt neki kétsége sem volt, hogy Reito érkezett látótávolságba.
-Arra kértél, hogy edzek veled kicsit, és tanítgassalak igaz? Akkor a minimum az, hogy időben megérkezel, hamár én teszek neked szívességet. – Míg Reito reagált az elhangzótokra, beugrott Oyokinak miért is szimpatikus neki ez a srác. Olyan bohókás amilyen ő volt ennyi idősen.
-Na mindegy… ahhoz, hogy tudjalak tanítani fel kell mérnem az erődet. Ezért egy kis játékkal kezdenék. A játék neve szerezd meg a macska farkát. Adott esetben én leszek a macska és a fejpántom lesz a farok. - Míg beszélt fejpántját a farzsebéhez rögzítette jól láthatóan. -A játék lényege, hogy kilopd a zsebemből a fejpántott. Ehhez vesd be minden tudásod mintha egy élet halál harc lenne. Használj bátran fegyvereket és jutsukat bármit, ami ahhoz kell, hogy megszerezd. Mivel késtél, most a baráti csevejt elhagynám, és ha részedről mehet kezdhetjük.-
Ha Reito és készen áll akkor Oyoki elsőkörben felfut egy közeli fa legfelső még stabilnak tűnő ágára és ott várja ki a genin első próbálkozását.

**Uzuchi Reito** Szer. Május 06 2020, 22:20

//Reito mellékszálkaland//

~ Ahh, sietnem kell! Én kérek szívességet. Nem kéne késnem. Mikor még apa edzett engem, legalább időben felkeltett. Nem állt fenn annak a veszélye, hogy elalszom. ~ Morgolódott magában futás közben Reito. Lassacskán delet ütött óra. A nap sugarai megcsillantak az arcán végigfolyó izzadságon. Közel járt már és közben az első küldetésre gondolt, ahol megismerte Oyokit. Csodálattal nézett az idősebb, tapasztaltabb shinobikra. Mikor megismerte sok mindent nem nézett ki belőle, ez kicsit lehet amiatt is, mert ő is gennin. Később aztán rájött, annak ellenére, hogy mindketten geninek, Oyoki tapasztalatai és tudása messze felülmúlja az övét. Kicsit bátyja, Izuma jutott eszébe róla, akit már rég látott és akivel mindig együtt edzettek fiatal korukban.
A kiképzőterep oldalfalán lecsúszva Reito igyekezett stabilan megállni az érkezést követően, ahol a placc közepén egyből kiszúrta a fekete hajú edzőtársát.
- Bocsánat a késésért Oyoki-san. Ne haragudj, de elaludtam. Viszont amíg idefutottam kellően bemelegedtem, így ezt az időt megspóroltam magunknak. – eresztett egy könnyed kacajt és mosolyt Reito Oyoki felé. – Tudom, tudom. Késtem. Sajnos néha nagyon elcseszem az időt. – Nem akarta, mégis úgy hangzott, mintha magyarázkodna.
Miután meghallgatta Oyokit, fejét kicsit előrebiccentve árgus szemekkel pásztázta őt és környezetét. Kicsit ahhoz lehet hasonlítani mint, amikor egy prédáját leső ragadozó tekint az elejtendő vadra.
A feladat világos volt Reito számára. Sietett reggel , de szerencsére shinobi volt, így a legnagyobb kapkodás mellett is alaposan sikerült mindent összepakolnia reggel, amire szüksége lehet az edzés során. Noha megváratta újdonsült tanítóját, még mielőtt belekezdett volna az edzésbe, elővette az övére akasztott kulacsát és mivel kiszáradt a futástól ivott egy korty vizet, majd egy kérdést tett csak fel:
- Biztos, hogy bármit? – A választ meg se várta, ez is a terv része volt. Ivás közben már kicsit úgy állt, mint aki nem éppen harca készül. Jobb kezével a kulacsot fogta, a bal kezével egy, a zsebében lévő füst bombát szorongatott:
Ezt követően hirtelen igyekszik a földhöz csapni a bombáját, hogy a füst hirtelen körülölelje őt. A füstöt kihasználva egy klónt próbál létrehozni, amelyet egyenesen Oyoki irányába indít figyelemelterelés gyanánt. Mindeközben egyik kunai-jára egy robbanójegyzetet rak amelyet a füst eloszlásakor annak a faágnak a tövébe akar dobni, amelyen Oyoki áll.
Ha ez sikerrel jár és Oyoki egyensúlyát veszte leesik, az esés pillanatát kihasználva megindítja klónját és ő maga is megindul Oyoki felé, hogy a helyzetet kihasználva elvehesse a fejpántját.

**Hyuuga Oyoki** Csüt. Május 07 2020, 00:13

//Reito mellékszálkaland, Az ellenőrző staf munkáját megkönnyítve azért én döntök a harc kimeneteléről, mert Rei megkért, hogy relatíve ezt én meséljem le nekünk Very Happy

////

Reito hangulat oldó megjegyzésére, Oyoki nem reagált sehogy. Az atmoszférájával is azt próbálta üzenni, hogy ez most tényleg komolyan kell venni. Kétkedve tekintette az ifjú genin megjátszott önbizalmát, ahogy a kulacsával foglalkozik és a költőinek szánt kérdésre is csak maga elé motyogva válaszolt.
-Próbálkozni szabad. – Még ki sem mondta ezt a kurta mondatott, amikor is ellefele füstbe burkolózott. ~Okos. Tudja, hogy egy shinobinak a legnagyobb esélye a harcban, ha több információval rendelkezik, mint az ellenfele. Bizonyára a füst leple alatt elbújik és majd váratlanul indít egy támadást ellenem. A byakugannal könnyen lefülelhetném, de azzal megölném a mókát. Reményeim szerint vagyok már olyan szinten, hogy egy ma született genin ellen azt nem kell majd bevetnem. ~ Kis időbe telt míg a füstöt a légmozgás feloszlatta és Oyoki legnagyobb meglepetésére ellenfele nem, hogy eltűnt, de megduplázódott. Feltűnt neki, hogy a kulacs a földre kerül és maradék tartalmát épp a talaj szívta magába. Nem meglepő, hisz egyértelműen klón jutsuról van szó, aminek a kézjeleit tele kézzel nem lehet megcsinálni. Így viszont a kulacs helyzete árulkodhatott arról, hogy melyik Reito is az igazi. Más szituációban feltételezhette volna, hogy ez akár egy megtévesztés akar lenni, hisz a kulacsot dobhatta akár direkt a klón elé, vagy az is megtörténhet, hogy mind a két Reito klón és az igazi elbújt, de erre csekély esélyt látott. Legfőképen azért mert, Oyo volt most a védő játékos ezért mindenféleképpen a kölyöknek kell támadnia. Az egyik Rei megindult a fa felé, míg a másik egy kunai késre aggatott éppen egy robbanócetlit. Ezzel egyidőben Oyoki is elővett, egy kunai kést és egy lilásabb robbanójegyzetett illesztett rá. Mikor Reito felé dobta kését az emelkedő penge manipulálása technikával sajátjához észrevétlenül egy chakrafonalat rögzített és félúton összeütköztette a két fegyvert. Ellenfele fegyvere a fától öt méterre a földbe állva érkezett, míg Oyokié a technikának hála egy pillanatra megált a levegőbe, majd sebesen Rei jobb lába felé suhant. ~Túl becsültelek. Értelmetlen támadás volt ez. A füst nem igazán ért semmit, hisz nem bújtál el a takarásában. A klón is felesleges az úgysem tud semmi kárt tenni hisz csak illúzió, legjobb esetben is csak a megtévesztést szolgálja. Ám úgy nem tévesztesz meg senkit, ha az igazit fegyverdobással azonnal leleplezel. Elvégre egy klónnak nincs fegyvere, pláne olyan nem, ami össze tud ütközni az enyémmel. ~ Reito ügyesen elugrott a lába felé tartó fegyver elől ám az azonnal berobbant és lilás füstfelhőbe zárta őt. Az akadémia évei alatt bizonyosan tanult róla, hogy a ninják gyakran élnek mérgekkel, így nagy eséllyel rá fog jönni, hogy a füst is mérgezett és sejtheti azt is, hogy ez esetben esetleg Oyoki fegyverein is felelhető pár kellemetlen anyag.
-Ez eddig édes kevés. Ha a játékot megnyerni nem is feltétlen tudod, azt azért reméltem, hogy legalább azt eléred, hogy elkeljen innen mozdulnom. - Hergelte kicsit a füstben lévő ellenfelét Oyoki és érdeklődve várta a következő próbálkozását. Eddig csak annyit tudott meg a képességéről, hogy nagy eséllyel az akadémián tanított technikákat megfelelően ismeri, ám az alap harc szabályait annyira már nem.

//Nyugodtan dönts el, hogy leesik-e a karakterednek a méreg, és hogy belélegzik e belőle bármit is. Ha igen akkor maximum 5 percig harcképtelen lesz mert ez a méreg mind az öt érzékszerved megtréfálja. Ha esetleg benyeli akkor Oyo a fa tetején mozdulatlanul várja, hogy kitisztulj és újra próbálkozz. //

**Uzuchi Reito** Csüt. Május 07 2020, 02:17

//Reito-Oyoki mellékszálkaland//

Ahogy Reito a füstbombát eldobta, akcióba lendült. A kulacsot maga mellé ejtette, és kezeit összerakva egy klónt hozott létre, amelyet Oyoki irányába indított. Elővett egy robbanó jegyzetet, amelyet egy, a kezében lévő kunaira erősített. A füst, amelyet az általa eldobott bomba generált túl hamar oszlott fel. A lágy szellő, amely a kiképzőterepet keresztülszelte nem az ő sikerére dolgozott. Tervéhez tartva magát, a kunait a faág felé hajította, amelyen Oyoki helyezkedett el. ~ Ezt elcsesztem… ~ Körülbelül ennyit volt ideje gondolni Reitonak, mikor látta az irányába suhanó kunait, amit Oyo eldobott, blokkolva az általa eldobottat, amely ezután őt vette célba. Az utolsó pillanatban tudott félreugrani, azonban késő volt. ~ Méreg… ~ Ahogy lefutott a gondolat a fejében, a hirtelen irányváltoztatás miatti levegővétel során beleszippantott egyet a lila színű füstbe, amely az ellenfele kunaiára elhelyezett cetli robbanása után jött létre.
- Áhhh. Hol vagyok? Ez borzalmas… - Reito a földön fetrengett és heves hangon kiáltozott. Nem tudta hova tenni ezt az állapotot, amit eddig soha nem érzett. Így telt el egy kis idő. Reito a hátán feküdt, szemeiben lassan kitisztult a nap fénye, ami az arcát erőteljesen világította. Kicsit zavaró volt, de látása egyre élesebb lett úja. - Már halott lennék… - Mondta Reito miután látta, hogy a nap helyzete nem változott. Reménykedett is, hogy nem 24 óra esett ki neki, csak egy pár perc. Szép lassan felállt, még egy pár lépés tántorgás után apránként visszanyerte az egyensúlyérzékét. – Nem számítottam erre és kapkodva döntöttem. – Nézett Reito enyhén bágyadt arccal Oyokira, majd miután látta, hogy a srác még mindig nem mozdult el, egyből folytatta az ötletelést a támadását illetően.
~ Nem lenne jó még egyszer egy ilyet benyelni. Viszont a közelébe kell jutnom. ~ Reito jobb lábát enyhén hátrébb rakva, testét minimálisan előredöntve, futásra kész pozíciót vett fel. Jobb kezébe egy füstbombát fogott megint és futni kezdett Oyoki felé. A futás közben a füstbombát maga elé kívánja hajítani. A füstben azonban most 3 klónt igyekszik kreálni, amelyeket ismét Oyoki irányába küld, mindet olyan szándékkal, hogy egymás után indítsanak ellene támadást. A három klónt úgy kreálja, hogy azok cikázva haladjanak célpontjuk felé, nem pedig egyenesen. Reito ezúttal megint egy robbanójegyzetet vesz a kezébe amit igyekszik észrevétlenül tartani és a klónok mozgását és futási metodikáját követve igyekszik felfutni a fán. Mikor az ághoz érne, amelyiken Oyo tartózkodik, azon egy kapaszkodó mozdulatot tesz a jegyzettartó kezét hozzásimítva az ághoz, ráhelyezve azt. Mivel a többi klónnak is hasonló mozgási shémát képzet el, remélte, hogy így nem lesz túl feltűnő.
A klónjai között ő a harmadikként feljutó szerepet gondolta ki magának. Ahogy felér az ágra, ha esetleg közel van Oyo, pár jobb-bal kéz kombinációt követően egy konoha senpuut //levél forgószél// bevetve megpróbálja távolabb rúgni magától ellenfelét. Ha ez működik, akkor Reito feljebb ugrik a fán és úgy igyekszik aktiválni a robbanó jegyzetet a faág tövénél. A pusztakezes harc hosszát Reito úgy választja meg, hogy mennyire látja eredményesnek. Minél inkább kezdi érezni, hogy gyengébb az ellenfelénél, annál hamarabb ugrik feljebb. Ezután az aktiválást követően, reméli, hogy Oyoki elveszíti az egyensúlyát és felé ugrik egy rúgással becsapódva lehetőség szerint abba a vállába, amelyik oldalon van a fejpántja.
Reito figyel arra, hogy igyekezzen izomrostot találni, hogy ne sérülést, hanem csak a kar ideiglenes gyengülését okozza. A földre kerülést illetően, ha a fentiek beválnak, és Oyoki viszonylag harcképtelen állapotban lesz, igyekszik hátulról elkapni a nyakát és egy fojtó mozdulattal elaltatni.

**Hyuuga Oyoki** Szer. Jún. 10 2020, 12:15

// Reito mellékszál//

~Nagyon kezdő még a srác. Klónokat hoz létre, majd a kunai eldobásával felfedi, hogy melyik az igazi. Az alapvető szabályokat sem alkalmazza… talán felkéne frissítenem az akadémiai tananyagokat neki? ~ Morfondírozott Oyoki miközben Reito szépen lassan lábra állt. A méreg hatásai természetesen nem voltak túl hosszútávúak így pár perc után a fiú újra próbálkozhatott. Ismét füstbombákkal próbálkozott és Oyo reménykedett benne, hogy most a ninják első szabályát alkalmazkodva elbújik. A Hyuugának ismét csalódnia kellet, hisz a füst eltünésekor újabb klónokat vélt felfedezni. Egy pillanatig átfutott a fején, hogy lehet, az összes csak figyelemelterelő klón míg az igazi Reito elbújva vár az alkalmára, de a srác előző támadásának fényében erre csak kis esély volt. A füstből kibújó másolatok mind elkezdtek futni a fa felé és Oyo boldogan vette tudomásul, hogy a srác chakrakontrolja legalább annyira ki van finomodva, hogy tud kéz nélkül fára mászni. Viszont a helyzeti előny a Hyugánál volt. A fának csak egy törzse van, amin fel lehet jutni, így ellenfele könnyű célpont lett.
-Hitei Mushou (Szálló tű köd)- Mondta Oyo a megfelelő kézjelek után és szájából vagy száz mérgezett tű kezdet el száguldani a fán felfele futó Reitok felé. Míg a klónok kis pukkanás keretében a semmivé foszlottak addig az igazi Reinek volt annyi lélekjelenléte, hogy chakrát összpontosítva a lábába hátra ugorjon kikerülve a tű felhőt. Földet érése után kis grimaszra húzódott a szája, ám megszólalásban Oyoki megelőzte őt.
-Tetszik a töretlen rendület ahogy támadni akarsz, de sajnos tetteidről ordít a tapasztalatlanság. Mit is tanultál az akadémián? Hát nem azt, hogy egy jó shinobit észrevétlenül eltud rejtőzni, hogy aztán a semmiből ejtse el prédáját? Ez hatványozottan igaz akkor, ha az ellenfeled egyértelműen erősebb, mint te. Ha erővel nem tudsz legyőzni akkor ésszel kell nekem jönnöd. El kell rejtőzned, hogy ne iktassalak ki, majd csapdát kell csinálnod, hogy én legyen kiszolgáltatva neked, és a jó pillanatban le kell csapnod. Tévessz meg, és gondolkodj több lépésben több forgatókönyvben előre. Vagy ha még egyszer ajtóstól rontasz rám akkor a kondicionálás elvét alkalmazva fájdalmas leckében foglak részesíteni drága barátom.- Mondta Oyo kaján vigyorral és míg teret hagyott Reitonak tervet szőni, leült a fa ágára.

Ajánlott tartalom