Re: Kenshiro birtok

**Kenshiro Yuu** Kedd Nov. 05 2013, 18:36

A penge akadálytalanul szelte a levegőt, hiszen ezen az anyagon bármi áthasít, ám ennek a folyamatnak csak az öreg állhatta útját és láthatta kárát. Láthatta, érezhette volna, ha testébe hatol a hatalmas penge, azonban képzett öregúr lévén könnyedén kerülte ki a csapást. Yuu azonban nem arra volt kíváncsi, hogy képes e egyetlen kardcsapást hárítani, hanem azt, hogy elég erős e az öreg ahhoz, hogy fejet hajtson előtte. Mondhatni igen, elég erős, hisz hősünk nem sokkal Kanko hárítása után, egy erős ütést kapott a tarkójára, melytől szinte már pofára esett. Azonban nem így gondolta a fejet hajtást. Ha mindez nem lett volna elég, az öreg még le is fitymálta erejét. Noha Yuu tisztában volt saját erejével és korlátaival, mégse tetszett neki az öreg lenéző szavai, túl sokat ült veszteg ahhoz, hogy ezt szó nélkül hagyja. Nem kell öt perc se és darabokra fogja tépni a vén csontot.
Chakrája ismét felbuzogott benne, ujjai még szorosabban ráfonódtak a markolatra, ahogy koncentrált, formálta tagjait, erősítette őket, hogy még több erőt és sebességet sajtoljon ki testéből. Kész volt elmenni a végső határokig vagy még azon is túl, ha felmoshatja a padlót a vén szivarral.
Ismét támadásba lendült, ezúttal több erőt adott a csapásba, ami sokkalta gyorsabb volt még az előzőnél is, elvégre az erejét ismételten megnövelte, nem csak a csapásét. Ám ezúttal nem egyszerűsítette meg az öreg dolgát. A fentről érkező keresztcsapást követően rögtön megfordult a tengelye körül, hogy az első csapás lendületével újabb tudjon indítani. Van pár trükk a tarsolyában és még semmit se mutatott. Bár azt be kellett látnia, hogy egy ekkora kard bizony olykor igen csak hátrány lehet, de annyira megkedvelte ezt a hatalmas gyilkos szerszámot, hogy nem vette magához többi fegyverét, már pedig stílusának részét képezte, hogy a harc közben váltogatja kardjait. Talán nem ártana később ismét feléleszteni ezt a régi szokást.

Uchiha Itachi Vas. Nov. 10 2013, 18:01

Az öreg szinte minden csapásodat elkerülte mintha előre tudná, hogy mire gondolsz vagy csak tapasztalt volt már, esetleg tényleg lelassultál az utóbbi időben vagy talán mind a három opció egyszerre játszott. Valóban rég volt már, hogy a hatalmas disznó ölőt ilyen intenzíven használtad volna. Mindig egy lépéssel előtted járt valóban, hogy aztán végül egy filmbe illő mozdulattal lefegyverezzen. Az öreg Kanko valóban nagyon értett a fegyverekhez viszont amikor az utolsó támadásod után felsegített a földről megállította a harcot.
- Nagyon ügyesen forgatod a kardot az egyszer szent. Rég találkoztam ilyen tehetséges geninnel. Talán ha egy kicsit tovább fejlesztenénk a tudásodat. Lenne itt egy módja annak, hogy felhozzunk olyan szintre, hogy használható legyél nagyobb körökben is. Szeretném ha velem tartanál a pincébe... Út közben elmondok mindent ha szeretnéd. Persze úgy is dönthetsz, hogy vissza utasítod az ajánlatomat, viszont ha élsz vele azzal nagyban lerövidíted a naggyá váláshoz vezető utat. Gondolj csak bele eddig egy kis genin voltál most viszont akkora hatalmat kaphatsz a kezedbe amivel vezetőket tiporhatsz a földbe. Persze ennek ára van mint minden másnak de ha megtetszett az ajánlatom kérlek kövess. - Azzal elindult vissza a házba.
Az öreg pontosan jól tudta, hogy hogyan kell beszélnie hozzád. Megragadta a fantáziádat láthatóan az amit mondott, de hát milyen pincéről beszél? A házon belül nincs is semmiféle pince. Legalábbis olyan nincs amit te ismernél. Rajtad áll, hogy követed-e a vén shinobit vagy odébb állsz!

**Kenshiro Yuu** Vas. Nov. 10 2013, 19:27

Csapások egész sora zúdult Kankora, ám ahogy Yuu egyre erősebben és gyorsabban próbált lesújtani rá, ráadásul minél többször, tagjai kezdtek elnehezedni, testén úrrá lett a fáradtság. Ez történik akkor, ha vérszomjjal támadunk, de képességeink messze nem elegendőek ahhoz, hogy célba juttassuk „jókívánságainkat”. A megvadult shinobi még ismét meglendítette hatalmas gyilkos eszközét, ám azt könnyűszerrel távolították el kezei közül. Kénytelen volt belátni, legyőzték. Nem az élete volt a tét, ám némiképp megkönnyebbült. Tudatának peremén ott motoszkált a teljes megszégyenülés érzete, ám titkon örült annak, hogy az öreg gyorsan véget vetett kínlódásainak. Párharcuk nem volt több egy gyermek és felnőtt harcánál. A nukenin, egykori hű shinobi, már nem volt az, aki egykoron. Az útja során elpuhult, testét, elméjét nem acélozta tovább. Falujukat nem ismerték el, így önmagát se, hisz egy olyan nemzet eszköze volt, akik nem voltak többek apró porszemnél egy hatalmas homokviharban. Fájó igazság volt ez, így hát ezen ellenérzések, és bizonyítási vágyból hagyta hátra faluját. Meg akarta mutatni az egész világnak, hogy ő valaki, hogy a falu, ahonnan jött, igen is számít.
Teltek múltak az évek, messzire keveredett otthonából, lezüllött egyszerű bűnözők szintjére, ahonnan képességeivel kiemelkedhetett, lehetett valami. Még több idő eltelt, némiképp jártasabb lett a kardforgatás világában, más már nem is számított neki, csak a kardja és saját hírneve. Elvesztette útját, a hírnevet hajhászta, a sajátját, nem pedig annak a helyét ahonnan jött. Fogalma sem volt arról, hogy mi végre. Amerre járt vér hullott, de nem jutott sehova, nem tudta miért jutott el arra a pontra, hogy ölnie kell ahhoz, hogy ismerjék a nevét. Biztos volt benne, hogy a leggonoszabb úton át, a sötétségen keresztül ismerik meg leghamarabb. Teste berozsdásodott, tudása, képességei csiszolatlanok maradtak. Csak egy gyermek volt testben, lélekben, elmében. Megállt egy ponton miután meghozta súlyos döntését, hogy a maga ura lesz. Szemei zárva vannak, vakok a világra, elméje megzavarodott. Áhítozik az erőre, a vérre s arra, hogy féljék, rettegjék és ismerjék nevét.
- … Genin… - ez az egy szó, melyet az öreg kimondott megmozdított benne valamit.
Egykoron genin volt és az is maradt. Teste megöregedhetett, ő maga magasabb, erősebb lehetet, mint egykoron, de azt a szintet még mindig nem hagyta el, a könnyebb utat járta, hogy nevet szerezzen magának. Nevet, melyre nem volt szüksége, de a gyermeki dac még annyi év után is fűtötte lelkét. Nem nőtt még fel, de az idő közeledett, hamarosan felnyílik a szeme. Ez az idő viszont nincs oly közel.
Kábultan hallgatta az öreg ajánlatát, miközben sorra ébredt rá újra azon dolgokra, melyeket mindig is tudott. Ismét választás előtt állt. Választhatja a nehezebb utat, és újra edzeni kezd, vagy a könnyebb utat és végre lesz valami haszna nyamvadt életének. Rég elszokott már attól, hogy rágja magát. Egyértelmű volt mit fog tenni, hisz most van lehetősége olyasmire, amire másnak nincs. Ez a könnyebb út, ám a nehéz sose fog eltávolodni tőle, amíg él és van hozzá ereje, még mindig előrébb lépett, csiszolhat szellemén és erején, bármin, amin csak kell.
- Mutasd az utat öreg. Kíváncsi vagyok mit tartogatsz a számomra.
Arcán ismét megjelent jól ismert állatias mosolya, míg végtagjai visszanyerték eredeti formájukat. Kardjára nem volt szüksége, had heverjen a porban, lehet eleve rosszul választotta ki fegyverét. Ideje volt, hogy ismét szembenézzen egy sorsfordító eseménnyel, s ehhez most nem volt szüksége fegyverre, ő legalábbis így hitte.

Uchiha Itachi Csüt. Nov. 14 2013, 10:39

Ahogy Yuu szimbolikusan otthagyta régi fegyverét az udvaron Kanko elismerően bólintott...
- Nagy dolog az ha valaki képes ebben a korban lezárni egy fejezetet az életében és maga mögött hagyni a múltat, de garantálom neked fiam, hogy jó döntést hoztál. - Miközben sétáltak be a házba Kanko ismertette a tervet az ifjú kenshiroval. - Nos amit most fogok neked mutatni az szigorúan titkos és nem kerülhet ki a négy fal közül e titok. Amikor ezt a házat építettük akkor létrehoztunk egy alagút rendszert alá. nem véletlenül választottuk ezt a kis dombocskát közel Kusagakuréhoz. Minderre azért volt szükség mert a klán szoros viszonyban áll egy Ame no Ekibiogami nevű szervezettel. Az egyik klántag egy alvilági szervezete. Karu a jelenlegi vezető is tagja ennek a szervezetnek így most, hogy már te is a titok őrzője mondhatni, hogy te is a tagja vagy. - Mosolyodott el az öreg és közben belépett az egyik szekrény mögé fölemelte és arrébb húzta. Amint kitárult ez a világ számodra mintha valami mese világba léptetek volna be. A falakon mindenhol különböző nemű fegyverek, katanak, kunaiok, shurikenek. Volt itt minden mi szemnek ingere. - Nos amit viszont adni fogok neked az több puszta fegyvernél... Egy lelket fogok neked adni Kenshiro Yuu egy elkárhozott lelket aki egyszer már elhalálozott de annyira gonosz volt, hogy a pokol sem fogadta be.
Miközben Kanko beszélt hozzá feltűnt egy másik férfi is a folyosón.
- Ő itt Haisha Yori talán láttad már a birtokon ő fog segíteni nekem, hogy a szellem ne szabaduljon el. Ezt a szellemet még a legelső klán vezető Kenshiro Haru pecsételte le hosszú évekkel ezelőtt. A pecsétet a következő módon tudod feloldani. - Majd megmutatta Yuunak a mozdulatokat. - Nos amint belépsz azon az ajtón mi lepecsételjük a termet mert amikor a szellem megszáll létrejön köztetek egy kapcsolat. Ennek a szellemnek az a célja, hogy átvegye a tested fölött az irányítást és átalakítson a saját képmására téged mondhatni átformálja a tested. Ezt úgy tudod megúszni ha legyőzöd magadban az exlawot és így vissza veszed a tested fölött az irányítást. Mondhatni egy testben két lélek. Ezért mondtam, hogy nagy árat kell fizetned ezért az erőért. persze visszautasíthatod az ajánlatot és akkor mindenki megy a maga útján csupán a szervezetet kell titokban tartanod. Viszont ha elfogadod ezt a szellemet azzal feltétlen esküt teszel Karunak és csakis hozzá leszel hű, nem a klánhoz és nem a szervezethez hanem Karuhoz. Mit szólsz?

**Kenshiro Yuu** Csüt. Nov. 14 2013, 18:58

Bumm, bumm, bumm. Szíve nyugodtan, mégis erőteljesen dobogott börtönében, ahogy egyre közelebb s közelebb értek az ismeretlen és hatalmas erő forrásához. Nem tudta merre van az a hely, szívverése kizárt szinte minden zajt s némán haladt Kanko mögött, mit sem felelve annak szavaira. Számára ismeretlen bűnszervezetről beszélt, egy gonosz szellemről, melyet a pokol se fogadott magába. Egyre inkább érdekelte a dolog, de igazán csak a szellemre fókuszált. Furcsállta, hogy ilyen lények létezhetnek, ám nem jött zavarba a hír hallatán. Mit számít ebben a vérrel teli világban. Az erős túlél, a gyengét eltiporják, még ha csapatban is támadnak. Örök korforgásba volt zárva a shinobik világa. Véget nem érő csatározások, melyek a mai napig folytak. Megszokott csetepaték, hátba szúrások, cselszövések vagy egész nemzeteket megrendítő, káoszba, nyomorba taszító háborúk. Yuut ez nem zavarta. Elméje, gyermeteg lelke oly régóta megcsavarodott, darabokra szakadt és forrt össze egy torz lénnyé, hogy csak a vér éltette. A vér, mellyel beleírja nevét a történelembe, a történelembe, vérrel és karddal. Nem számít milyen áron, milyen eszközzel. Mit se számítanak a háborúk, a harcok, mert amíg vannak emberek, lesz kit eltörölni, amíg van kit eltörölni, vannak, akik retteghetnek. A rettegés, pedig egy életre beleég az átlag ember, de még a shinobi szívébe és elméjébe is. Nevét örökké félni fogják, mások példáját követik és esztelenül, pusztán élvezetből pusztítják a gazt a világban, mely oly régóta rágja a bolygót, formálja, és egyben pusztítja felszínét, hogy egy nap a magjához elérve a semmibe taszítsák a Földet. Noha se hősünknek, se másnak nem biztos, hogy akadt ilyen „szent” eszméje.
Idő közben az öreg is eltűnt Yuu szeme elől, de csakhamar elő is került, ahogy eltávolított egy szekrény azt útból, hogy tovább folytathassák útjukat. A fiatal férfi új sorsa felé haladt, ám hogy az öreget mi vezérelte, az rejtély. Mindez nem azonban nem számított. Semmi nem számított. Az impozáns fegyverek, a gyilkos eszközök, amikért úgy rajongott le se nyűgözték.
Ha nem egy nagyobb hatalom forrása várt volna rá, csak egy hihetetlen erővel bíró eszköz, talán nyálát csorgatva méri fel a felhozatalt és képzeli el magát, ahogy ezeket a halálos szerszámokat forgatva, magát a világot is felforgatja. Ahogy haladtak egy új alak is megjelent a színen. Kétségtelen, találkozott már vele, de nem különösebben jegyezte meg, ahogy mást se. Kurtán biccentett a jövevénynek, míg vezetője elmesélte új erejének történetét és minden vele járó veszélyét, ám megmutatta azt is, költőien szólva, hogyan engedje ki a szellemet a palackból. Az egész monológgal egyetlen apró problémája akadt. A hűség, melyet soha nem adott meg senkinek. Érezte, ahogy máris nyakörv szorítja a torkát, és ölebként rángatják láncát. Az erőről viszont továbbra se volt hajlandó lemondani. Nem kellett sokat gondolkodnia azon, hogy ha megszerzi ezt a hatalmat, hihetetlen dolgokra lesz képes és idővel saját láncait is levetheti. Amúgy meg mit számít a hűség, ha nem akadályozzák céljában? Ha nem állnak útjába, bármilyen árat hajlandó megfizetni. Elmélkedésének hamar a végére ért, s hosszú idő után megtörte a csendet, mely őt jellemezte.
- Az erőért cserébe örömmel hűséget fogadok. Hűséget fogadok abban az esetben, ha céljaimban nem akadályoztok. Nevem örökké fennmarad a történelemben, utamat halottak százai, ezrei jelzi, vérükkel pedig elkophatatlan papíron fennmaradnak tetteim. A papíron, melyet úgy hívunk történelem.
Jól ismert mosolya megint ott bujkált szája sarkában, tekintetében őrülettel vegyült komolyság izzott. Bármire hajlandó, még a lelkét is eldobja, vagy megosztja mással, ha elérheti célját.

Uchiha Itachi Hétf. Nov. 25 2013, 15:07

- Nos ha csak ennyi lenne a kívénságod kedves Yuu ez esetben a színpad a tiéd ahogy mondani szokták. Ne felejtsd el ez életed egyik legfontosabb harca amit nem veszíthetsz el mert akkor magadat is elveszíted nekünk pedig szükségünk van rád mert nagy dolgokra vagy még hivatott ebben az életben.
Azzal megmutatta a kézjeleket a amivel feloldhatod a pecsétet majd betessékelt téged a kis szobába. Ahogy beléptél bezárták mögötted a nehéz fém ajtót és úgy hallottad mintha valami féle technikával le is pecsételték volna. Tehát valóban bezártak egy démonnal egy szobába. Ez a démon viszont most csak arra várt, hogy kiszabadítsd a palackból...
A szoba közepén egy kis asztal volt és ezen az asztalon egy szelíden díszített kis doboz állt. nagyjából pont akkora amekkorában egy tekercs elfér. El sem hitted volna, hogy mekkora erő lakozik ebben a tekercsben amíg az öreg nem mesélt róla. A falak hidegek voltak mintha csak érezték volna a dobozból áradó undort és gonoszságot.
Nem volt más hátra mint előre mivel te meghoztad a döntésed innen már csak két út vezetett kifelé az egyik élve a másik holtan és ezzel te is pontosan tisztában voltál. A kérdés csak az, hogy az említett Exlaw vajon el fog-e fogadni téged gazdájának vagy ehelyett a martalékává vállsz és elpusztítja a testedet mint előtted már oly sokakét...
Ha kippattintod a kis doboz tetejét és feloldot a pecsétet akkor először csak egy sötét alakot pillantasz meg mintha kiszivárogna a pecsétből és egyenesen téged céloz meg. Pontosan tudod, hogy nincs menekvés és nem is védekezel így ahogy áthalad a testeden és lassanként birtokba veszi azt a padló és a falak lassan forogni kezdenek körülötted majd elsüllyedsz az örök sötétségbe ám az igazi harc még csak most kezdődik!
Másik esetben még könyöröghetsz segítségért és verheted az ajtót ha nem szeretnéd elvállalni a döntés rajtad áll!

**Kenshiro Yuu** Csüt. Nov. 28 2013, 19:48

// Ez most nem éppen a legszebb post lett, illetve kissé kusza, de jobbra nem futotta. //

Magabiztosság, ez az egy dolog látszódott a férfi arcán az intő szavak ellenére miután belépett a szobába. Egyedül maradt, szemben az ismeretlen veszedelemmel, ám mit számít az, hogy élő vagy holt? Mindenkit le lehet győzni, főleg ha az ellenfele nem megsebezni, hanem megszállni akarja és igába hajtani a lelkét, már pedig ez nem lesz egyszerű feladat. Lelke olyan torz volt, mint elméje, esélytelen hogy létezzen nála nagyobb gonosz. Már pedig azok, akik a sötétség ösvényén járnak, folyton küzdenek az életben maradásért, hogy rajta maradjanak a táplálékláncon. A szökött shinobik élete rögös, vérrel és rettegéssel van kikövezve. Yuu-ban nem ébredt ellenérzés sem a ládika, sem a benne rejtőző tekercs iránt. Vágyott a benne lakozó erőre, szinte már extázisba került fokozott őrületében a gondolattól, hogy mikre lesz majd képes, ha igába hajtja eme gonosz szellemet. Nesztelen lépésekkel megközelítette az emelvényt, majd halk kattanás kíséretében felpattintotta a fedelet. Eljött az idő, lelkében szemernyi kétség sem volt, talán soha nem is létezett, nem számít, ő tudta mire vágyik és tudta, hogy mi adhatja meg neki azt. Kezeit felemelvén pecsétek egész sorát kezdte megeleveníteni, mígnem jobbja a papírtekervényen landolt. Látszólag semmi nem történt, talán ő rontott el valamit, nem volt biztos benne és nem is lehetett, hiszen alig telt el valamennyi idő. Könnyedén megtörténhet, hogy hamisítvány, netán trükk az egész és most egy életre börtönbe zárták. Már pedig ha így van, meg fogják keserülni, ha élve kijut innen. Mielőtt azonban bármilyen kétség ellephette volna lelkét, bíbor színű füst kezdett a lapok közül a levegőbe szállni. Egyre magasabbra s magasabbra tört, minduntalan megduzzadva és egyre inkább formát öltve. Emberi alakot vett fel, ez kétségtelen, ám se arc, se semmi más nem tartozott hozzá. Nesztelenül, teljes sebességgel az egyetlen élő felé vette az irányt miután rájött, ő az akit börtönbe zártak, ám hagytak itt neki egy ajándékot, egy hús vér testet. Ahogy áthaladt a shinobin szinte azon nyomban nyoma is veszett, látszólag megtörtént az aminek meg kellett történnie. Az ifjút megszállták, ereje minden képzelet felülmúl most már. Ő legalábbis így hitte miután végigtapogatott magán. Semmi furcsát nem érzékelt, abban se volt biztos, hogy bármi változás történt, de ha egyszer megjelent valami a tekercsből, csak nem hazudtak neki. Meggyőződni erről már nem volt ideje, feje hátrabicsaklott, írisze eltűnt s csak fehér pupillái maradtak hátra, testéből pedig minduntalan szivárgott kifelé a bíbor színű chakra. Megkezdődött hát az első menet a test birtoklásáért melynek végén vagy behódol valaki vagy teljes egészében eltűnik, már csak az volt a kérdés, ki lesz az aki továbbra is létezni fog.

Mindent beborító fehérség melynek talán sosincs vége. Vakító, retinát kiégető, őrületbe kergető tisztaság. Forduljon fel az aki ilyenre festette ki ezt a helyet. Yuu legalábbis mindenképpen így vélekedik miután kikötött… nos, még ő maga se tudja pontosan hol, de ott van ahol, ehhez kétség sem fér. Persze ötlete továbbra sincs létezésének, testének, tudatának, bármilyének jelenlegi helyzetéről, hiszen az alig pár másodperce történt események is kicsit megfakultak a kobakjában. Mit mondhatnék, gőze sincs semmiről, na de ez őt cseppet se zavarja. Az események kavalkádjában kit izgat, ha egy rideg szobából, egy vakító fehérbe kerülsz… a retinádat leszámítva persze. Noha hősünk még szívesen bambulta volna a nagy semmit, hamar rádöbbent hogy nincs egyedül ezen a kies tájon. A füstszerű alak, aki átszáguldott volna rajta, de éppenséggel megakadt a testében és rákapcsolódott lelkére, egy szó mint száz, ez a pasas, mert férfi volt az illető, állt, de az is lehet, hogy lebegett előtte. Senki se tudná már megmondani, hogy mi folyik itt. Egy dolog biztos volt, az ipse igen csak szokatlan göncökben feszített. Tekintete rideg, már-már állatias, hisz a fiatal shinobi mintha egy ragadozóval nézne farkasszemet. Fel is állt a nagy mészárosnak minden szőr a testén.
Ugye hogy kezdjük elveszíteni a fonalat ebben a csavaros történetben? Ideje egyenesen előre haladni mielőtt kisiklunk.
Az ismeretlen férfi egyik pillanatról a másikra tűnt el, ami nem volt egy nagy valami a shinobik világában, sebessége viszont ezt az elmebeteget is meg ahogy a másodperc töredéke alatt jelent meg előtte. Hogy reflexből vagy félelemből ugrott rögtön hátra azt maga se tudta, de érezte hogy veszélyes az illető.
- Ügyes, nagyon ügyes. – szólalt meg az idegen minden érzelemtől mentes, rideg hangján.
- Had üdvözöljelek, bár úgy hiszem felesleges… Elő…
- Na, na, na! Álljon meg itt a menet! Érdekelne hogy mégis ki vagy, mi vagy és mi ez a hely!? Az utóbbi azt hiszem annyira nem, de szívesen kettéhasítanálak csak úgy unalomból. Erős vagyok, erősebb mindenkinél most már, hála annak a tekercsnek és a lénynek, melynek helyet biztosítottam magamban.
A hatalmas ürességet a férfi színtelen kacaja töltötte meg. Magát Yuut is meglepte, hogy valaki képes ennyire, bármilyen érzelem nélkül nevetni vagy akárcsak hangot kiadni magából.
- El vagy tévedve fiú. Én voltam az akinek te helyet adtál magadban. Gondolom arról nem értesítettek, hogy ez csak ideiglenes. Ha bajba kerülsz, ha csak esélyt adsz arra, hogy előtörhessek, át fogom venni a tested felett az irányítást és megsemmisítem a lelkedet. Már pedig ezért vagy te itt. Azzal hogy magadba fogadtál a lelked sebezhetővé vált és addig nem térhetsz vissza amíg térdre nem kényszerítesz.
A fekete alak levegőbe emelte két kezét melyekbe egy-egy katana materializálódott. Az egyiket a nukeninnek hajította, aki még reptében elkapta a kard markolatát. Őrült elméjében, tekintetében hosszú idő után ismét kétségek férkőztek. Semmit nem értett a helyzetből, de a magyarázatra se kellett várni, annak ellenére, hogy azt már tudta, le kell győznie ezt a valamit, ha nem akar meghalni.
- Kard ki kard és védd magad, ahogy mondani szokták. Elég ennyit tudnod ifjú shinobi. A lelked nem gyenge, őrület burjánzik benned, vágysz a vérre, akárcsak én, de míj fájó, én ettől még eltöröllek vagy most, vagy később. Ha vissza akarsz térni, győzz le. Kivételesen… - és ezzel elhajította a kardját – fegyver nélkül fogok küzdeni. Így se leszel nagy kihívás.
Az őrültek körében oly közkedvelt mosoly a másodperc tört részére megjelent arcán, majd azon nyomban el is tűnt, akár csak ő maga. De ahogy korábban, most se kellett sokat várni érkezésére, az öklével egyetemben, mely a fiatal férfi gyomrába passzírozódott.
Yuu felüvöltött fájdalmában, ideje azonban nem volt összeszednie magát, kapta is a következő ütést, ezúttal az arcába, melynek következtében pár méter repülés várt rá hanyatt fekve. Őt azonban nem valami puhánynak ismerték meg szerencsétlen „balesetben” elhalálozott ellenségei, áldozatai és bárki, aki az útjába került, majd teljes véletlenséggel távozott is az élők soraiból. Chakrája felzubogott, izmai dagadtak, külseje egyre állatiasabb lett. Sajnos ez a procedúra időigényes, még ha csak pár másodpercig is tart néha, elég idő ahhoz, hogy sebezhető felületet nyújtsunk ellenségünknek. Azonban a férfi nem támadott, türelmesen várt, oly sokszor említett, nem létező érzelmei, pedig nem ültek ki az arcára. Tisztában volt saját erejével és semmi kétsége nem volt a felől hogy ne kerülne ki győztesen ebből a párharcból melynek végén, visszatérhet az emberi világba. Ám lehetséges, hogy teljesen más állt a háttérben. A kezdeti lendület után visszább vett, elemezte ellenfele technikáját, mozdulatait. Ezúttal viszont Yuura se kellett várni sokat. Megszokott erejét túllépve meglepő sebességet produkált, ám ahogy azt mindenki tudja, ez a kaszabológép egyszerre több dologhoz is értett. Ha ő lendületbe jött, akkor a fegyvere is úton volt az első pillanattól fogva. A penge akadálytalanul, ám nem céltalanul hasított a levegőben vagy bármiben, ami ezen a létsíkon volt. Az első csapás ugyan nem talált, hiszen ellenfele könnyű szerrel ugrott hátra, ám csak hajszál híja volt annak, hogy nem lett lecsapva az egyik karja. A roham tovább folytatódott, szúrások, vágások egész hadát indította vagy rántotta vissza kardját, hogy kivédje a szikla keménységű csapásokat. A percek múltak és úgy tűnt a két fél nem fárad, harcuk kiegyenlített. Nehéz is volna megmondani, hogy mi az, amitől itt bárki felülkerekedhetne a másikon. Hiszen az egész harc, ez a két személy és maga az esemény Yuu fejében, ám az is lehet, hogy lelkében játszódott le, távol a fizikai korlátok terhétől. Már pedig a véres hős nem tört meg, nem hátrált és csak egyre inkább belelovalta magát a harcba. Élvezte, hogy végre van valaki, aki ellen mindent beleadhat. Az izgalom egyre inkább elhatalmasodott rajta és már csak arra tudott gondolni, hogy megvágja ellenfelét, kiontsa annak vérét és életét, már ha valamelyikkel rendelkezett. A levegő izzott szabadon folyó ám masszív, megtörhetetlen érzelmeitől. Szívébe nem költözött rettegés, csapásai pedig egyre gyorsabbak és erősebbek lettek mígnem végül…

- Győztél… egyelőre. – csendült fel az ismerős, színtelen hang.
A szellem vagy legyen bármilyen lény is a földön feküdt, oldalán egy mély vágással mely csaknem egészen a hasáig tartott.
Nem sikerült kettévágnia és ez igen csak frusztrálta Yuut, ám azt maga se értette hogyan győzött, miként kerekedett felül.
- Erős az akaratod fiú és ezért voltál képes egy időre harcképtelenné tenni. Azt viszont ne feledd, nem most találkoztunk utoljára. Újra és újra megvívunk majd, mígnem egyszer belefáradsz, az idő múlásával az akaratod is megkopik, és amikor a leggyengébb vagy én eljövök érted és összezúzlak.
A szoba és rejtélyes alak is semmivé foszlott, visszatért a valóság, tekintete már csak a csupasz, de végre nem fehér plafont bámulta.

Uchiha Itachi Csüt. Dec. 05 2013, 21:58

Miután megvívtad csatádat a már valós belső démonoddal ájultan estél össze amikor visszatértél a fizikai világba. Ez a mentális harc nagyon kikészített testileg bár arra még nem jöttél rá hogyan. És a mielőtt elvesztetted volna az eszméleted még úgy rémlett, hogy a gyomrod is sajog, de hát hogyan lehet ez hiszen te azt hitted, hogy csak az elmédben küzdöttetek.
A következő pár napban inkább csak a szobádban maradtál és Kankon kívül nem nagyon mesélted el másnak a történteket, persze neki sem az egész történetet mesélted el, de most már jó lenne megismerni ezt a Karu fickót ha így látatlanban hűséget fogadtál neki. Az utóbbi hetekben csak párszor láttad a fiatal vezetőt valószínűleg fontos dolgokat intézhet. Mi ez az Ekibiogami amit az öreg említett? Rengeteg a kérdés de vigyáznod kell, hogy nehogy rossz embert kérdezz. Úgy látszik belecsöppentél egy hatalomjátékba ahol végre nem csak egy egyszerű gyalognak számítasz. Mások számítanak rád és az 'erődre'. A folytatás csak rajtad áll.

// Ezzel le is zártuk a visszatérésedet. Felírhatod magadnak az Exlawot az adatlapodra. A remek játékért és a posztok minőségéért + 20 chval jutalmazlak. Egy öröm neked mesélni még mindig! Már várom a folytatást! //

**Kenshiro Yuu** Hétf. Dec. 16 2013, 18:54

// Gyors lezárást ígértem, így nem bonyolítottam túl. //

Az abszolút hatalom megszerzése nem mindig olyan eredményekkel jár, mint amire az ember számít. Jogosan hihetjük azt, hogy eme hatalom birtokában a világ rögtön a lábunk előtt fog heverni, egyetlen ujjunk megmozdítása hegyeket emel magasba, majd könnyű szerrel zúz porrá. Yuu azonban hamar rájött, hogy amit ő hatalomnak hitt, sokkalta inkább egy átok, és nem csak hogy nem a világ fog a lábai előtt heverni, hanem ő maga se lesz képes talpra állni.
Egész teste sajgott, lelke megtépázott, elméje tovább bomlott. Fogalma se volt már arról mit élt át, de a kísértet nem háborgatta a felépüléssel töltött napjain. De utána se. Próbálta szólítani, valahogy kapcsolatba lépni vele, de egyszerűen nem történt semmi. Saját lelkét se érezte, na nem mintha ennek ellenkezőjére lett volna valaha is példa.
A napok viszont teltek, egyetlen látogatója pedig az öregember volt. Ő maga nem rágódott sokat a történteken, ha szüksége lesz az erőre, harc közben biztos valahogy ki tudja csikarni magából, ha már megszenvedett érte. Rossz szokásához híven, ahogy azt egykor a lázadók vezérével is tette, szövetségre lépett egy általa ismeretlen szervezettel, hűséget fogadott egy olyan embernek, akit alig párszor látott életében és még csak el sem ismerte. Ha nem lenne már így is becsavarodva szegény pára, saját marhaságától biztos eldobná a józan eszét.
Ideje volt hát előkeríteni a nagyfőnököt akár a föld alól is, nem számít kit kell leszúrni… megkérdezni érte.

**Itanashi** Vas. Jan. 05 2014, 17:33

Karu

Itanashi végre elérte a birtokot. Az elmúlt napok igen csak kockázatosan teltek, mióta a frontról elváltak, utolsó szavaiban megemlítette tervének előkészítését. Mostanra büszkén állt a kapuban, amely remélhetőleg hamarosan kinyílik, ő pedig betérhet a Kenshirok otthonába. Bárki is nyit neki ajtót, komoran és sziklaszilárd jellemmel utasítja azt.
- Vezessenek Karu elé. Fontos megbeszélnivalók van. - remélhetőleg elvezetik őt régi társához, és nem húzva tovább az időt kezdhetnek bele a tervezésekbe.
- Üdvözöllek, barátom - lép közelebb hozzá, miután levette álarcát. - Híreim vannak. tervünk hamarosan eggyé válik és elkezdhetjük megteremteni az új világot. - majd a fiú cigarettára gyújt rá. - A minap összefutottam egy olyan személlyel, aki igen jól ismeri Enrakut. Mondom úgy, megismerkedtem Enraku jobbkezével, és elbeszélgettünk egy kicsit. Nem tudom, hogy lehet egy vezetőnek ennyire ostoba segédje. na de térjünk vissza a tárgyra. - ekkor Itanashi visszagondolt, miket is mondott a föld alá húzott férfi, kinek füle tövében egy kunai ékeskedett és épp a húsát nyalogatta,
~Enraku...Enraku, ha elmondom akkor, ő....menj! - megálltál a vágásban, de nem érthetted, hogy mi ez a hirtelen roham. - Nos, ereje a népben és a támogatásában rejlik, emberei az életüket adnák csak azért, hogy egy karcolástól is megvédjék. Képességeiről nem.. - ekkor tovább vágod a fülét, amire csak ordít egyet, és folytatta. - Képességei, képességei, mondom amit tudok. Űzi a régi hagyományt, ami már kiveszett a birodalmakból, a kenjutsu-t, méghozzá mestere. Őőőő, van még, őőőőő valami. Csak ne bánts. Ő a titkos fű technikák mestere, vagy valami ilyesmi, sosem láttam, nem is hallottam róluk, de hátha neked mond valamit, az összes technikát tudja, amit ez az ország valaha megszerzett. Egy igazi géniusz, esélyed sincs ellene katona, úgy fog téged megölni...~
- Enraku mestere a Kenjutsunak, valamint az összes titkos fű technikának, amelyet az ország megszerzett. Utóbbiról fogalmam sincs, mi lehet, hátha te tudsz valamit. Bíztam benne, talán nálatok van valamiféle tekercs vagy bármi, amiben le van írva mindez.
Ahogy telt az idő, Itanashi elnyomta cigarettáját, majd ismét társára nézett.
- Nem lesz könnyű dolgunk, ugye tudod. Segítők kellenek. Azonban... - és itt tért ki látogatásának másik részére - a Fű vezetője elleni merénylethez nem kereshetek csapatot az országban. A Tűz országába utazom, ott talán találok valakit, aki segít nekünk. - ekkor újabb cigarettára gyújtott - Indulok is, minél hamarabb szerzek támogatót, annál hamarabb kerül végleg a föld alá Enraku.
- Valamint úgy hallottam, Mirubi is ott tevékenykedik, hátha ő is sikerrel járt. - álarca már arcán volt, mikor a kapuban állt, minél később indul el, annál később vihetik végbe tervüket és foglalhatják el az országot.

**Kenshiro Karu** Vas. Jan. 05 2014, 21:45

Az utóbbi napok valóban eseménydúsak voltak. Mióta otthagytuk a frontvonalat az egykori Djukával, rengeteg minden történt. Sok új érdekes élménnyel és még annál is izgalmasabb technikákkal lettem tapasztaltabb. A mai reggelen sokáig aludtam, viszont elszoktam már ettől a kényelemtől ezért a hajnali nap első sugarai óta már inkább csak forgolódtam az ágyamban. A reggelt csak a furcsa álmok tették még érdekesebbé. Bár a mai napot arra szántam, hogy tökéletesítem az újonnan megszerzett tudást ám ez mégsem ment olyan egyszerűen mint hittem. Az első nagy ellenfelem a kimerültség volt, pedig nem rég keltem fel. A másik pedig egy régi barát érkezése. A fiatal jashinistást az egyik konyhalány kísérte fel a szobámig majd meghajolt és elment.
- Üdvözöllek testvérem hát te meg mi járatban ilyenkor? Remélem csak jó hírekkel tudsz szolgálni!
- Üdvözöllek, barátom - lép közelebb hozzá, miután levette álarcát. - Híreim vannak. tervünk hamarosan eggyé válik és elkezdhetjük megteremteni az új világot. - majd a fiú cigarettára gyújt rá. - A minap összefutottam egy olyan személlyel, aki igen jól ismeri Enrakut. Mondom úgy, megismerkedtem Enraku jobbkezével, és elbeszélgettünk egy kicsit. Nem tudom, hogy lehet egy vezetőnek ennyire ostoba segédje. na de térjünk vissza a tárgyra.
- Bár nem hittem volna, hogy ilyen hamar belevágunk a tervbe de ha itt az idő hát ne késlekedjünk. Szerintem ha erősebb shinobikat akarunk keresni akkor esetleg mehetünk a tűz országa felé. Úgy hallottam mostanában sokan hagyják el a területet és menekülnek kusagakurén keresztül... Mit tudtál meg Enrakuról?
- Nem lesz könnyű dolgunk, ugye tudod. Segítők kellenek. Azonban... - és itt tért ki látogatásának másik részére - a Fű vezetője elleni merénylethez nem kereshetek csapatot az országban. A Tűz országába utazom, ott talán találok valakit, aki segít nekünk.
- Hmm ezek érdekes információk... Én olvastam régen sokat a fű országáról és találtam említést titkos elfeledett technikákról de konkrétumot én sem tudok. Amit megtudtál az viszont nem jelent számunkra jót. Ha valóban egy géniusz akkor nehezebb lesz mint hittem. De semmi gond nekem is van még egy-két trükk a tarsolyomban. Amennyiben most valóban nyakadba veszed a vidéket ez esetben veled tartok és magam nézem meg Mirubi mivel is foglalatoskodik. Ha valóban olyan tehetséges shinobikat szedett össze mint ahogy az a terveiben szerepelt még lehet, hogy nagy jövő áll a fiú előtt!
Azzal összeszedtek pár napra elegendő élelemet magukkal, Karu felvette félig köpeny félig kabát szerű ütött kopott felsőjét majd elindultak a határvidék felé.

**Itanashi** Hétf. Jan. 06 2014, 12:01

Kiérve a birtokról Itanashi megindult a Fű országának határa felé, hogy ismételten átlépve azt egy új csapatot állítson össze olyan személyekből, akik jellemükkel és képességeikkel felkeltik a fiú érdeklődését. Az út hosszú, valamint Karu miatt a föld alatti gyors mozgás sem jöhet szóba.
Fáról fára ugrálva haladnak a hatalmasra nőtt fák, bambuszok és gombákon. Az erdők ritkulni kezdtek, a növények folyamatosan nyerték vissza átlagos méretüket. A füves talaj területe megnőtt, ahogy a fák egyre kevesebb árnyékot vetettek a földre, kiértek a hatalmas erdőből, elérve a határvidékre.
- Itt már nincs mitől tartanunk - ugrott le a füves talajra a fiú. Sötétszürke köpenyébe, melynek mellkasán az Ekibiogami jelképe volt varrva, belekapott a szél. Itanashi cigarettát vett elő ismételten, majd meg is gyújtotta.
- Innentől haladhatunk a normális tempóban, a sík területen hamar át fogunk jutni. - mondta társának, majd előre lépett, ismételve lába mozgását, mindeközben némi chakrat koncentrálva talpába. Itanashi egyre jobban emelkedett el, mintha valami tolná őt a magasba. A lába alatt kinőtt földréteg lassan formát öltött, lábai nőttek, és azokon folytatta az utat. Itanashi góleme hátán állva kezeit hátrateszi, összekulcsolt kezei beszorítják a szürke köpenyt. Elegendő helyet hagy maga mellett a gólem hátán, abban az esetben, ha Karu mellé ugrana. Majd biztosítva magát tapad a sziklagólem hátára, amely lábait egyre ritkábban, mégis egyre jobban nyújt, ezúttal már szalad, akárcsak egy medve.
- Hamarosan megváltozik minden - mondja a fiú, még most is ugyanabban a kemény testtartással, kezeit hátratartva - Ha visszatérünk, az ország a miénk, Enraku pedig... - elmosolyodik - Találkozhat jobbkezével, aki az utolsó pillanatokban is Istenítette őt. Meglátjuk, mit ér egy ország tudása ellenünk.
A gólem sebesen halad végig a sík területen, lábaival nagy port kavarva maga mögött. A hátán utazó két shinobinak nem kellett tartania ellenségtől, ha mégis, akkor csak Isten óvhatja meg kettejük erejétől. hamarosan láthatják a távolban a Tűz ország füves földjeit.
Ide jöhet a következő kör, ahol megérkezünk a Tűz országába.

**Kenshiro Yuu** Csüt. Jan. 16 2014, 16:36

// Itachi //

Könnyed szellő járta útját, keresztül vonulva a fű országán, borzolva egy bizonyos pszichopata shinobi haját, de nem annak idegeit. Yuu említett része ugyan is már eléggé kócos és pattanásig feszült volt. Őrült tekintete és a kezében lévő kard nem is bizonyíthatta volna jobban ez a tényt, ahogy klánja birtokának a kapujában állt. Célja csak egy volt, szembenézni az oly sokat emlegetett vezetővel, akinek erejét állítólag igen csak tiszteletben és félelemben tartották. Jó hogy nem lóbált transzparenst, mellyel kihívást jelző szándékát óhajtotta közölni a vezetővel és bárkivel aki netán arra elhaladt ahol éppenséggel éjt nappallá téve ácsorgott. Mert bizony lecövekelt, hisz a főnök még mindig nem került elő. A férfi viszont türelmes volt, akár egy egész hétig bírta az éhezést, csak hogy szembeszálljon ellenfelével. Na de ennyire nem volt idióta, még szép, hogy tartott szünetet. Egy harcos legyen a toppon mindig, hogy legjobb kondíciójában sújthasson le ellenfelére.
A nagy hős azonban nem volt egyedül. Jó pár napja már, hogy testét megosztotta egy másik lénnyel, aki mindössze annyit fűzött ehhez az egészhez, hogy ostoba módon fog meghalni. Pontosabban szólva, mielőtt meghalna, eltiporja a bolondját és átveszi az uralmat teste fölött. Ennél jobban viszont nem kommentálta az eseményeket és továbbra is rejtélyes csend övezte létezését. Már ha létezett és nem a képzelet szüleménye volt, ez még Yuu se igazán tudta, hiába küzdött meg vele, eléggé szkeptikusan állt ehhez a szellemhez.

**Kenshiro Karu** Hétf. Jan. 20 2014, 14:08

Ahogy Yuu ott álldogál a kapuban és a következő lépését tervezgeti hirtelen egy shinobit érzékel a háta mögül. Lehet, hogy csak kósza megérzés vagy tényleg fejlődtek az érzékei az utóbbi időben minden esetre egy kéz nehezedik a bal vállára és hirtelen megjelenik mögötte a sokat emlegetett vezető. Karu jó szokásához híven most is viseli szakadt sötét és piros színekben pompázó kabátját amit könnyen lehetne köpenynek is nevezni. A klán vezetője vesz egy mély levegőt majd belekezd mondandójába.
- Üdvözletem Yuu nagyon sokat hallottam rólad mostanában meg aztán főként. Úgy tudom te már rég óta keresel engem. Sajnálom de mostanában egy kicsit elfoglalt vagyok a háború miatt is meg a klán és a szervezet ügyeiben járok el. Ha jól értesültem az öreg már felvilágosított róla, hogy pontosan mi is a helyzet most a klánnal. Minden esetre ha nem lenne egyértelmű akkor engedd meg, hogy én is vázoljam a helyzetet a jelenlegi állás szerint. - Karu meglepő tárgyilagossággal kezeli a helyzetet. - Szóval arról lenne szó... - Közben elkezd a birtokra befelé sétálni és közben figyeli, hogy Yuu követi-e. - ...hogy jelenleg az egyik klántagunk alapított egy szervezetet aminek elég nagy jövője van és a tagokat is igen nagy odafigyeléssel válogatja ki. Ennek a szervezetnek tagja vagyok én is Ame no Ekibiogami néven fut és jövőben elég sok közüónk lesz hozzá azért említem meg ezt most neked is. Jelenleg ha jól vagyok informálva Mirubi, aki egyébként a szervezet alapítója és klánunk egyik tagja, tagokat toboroz ehhez a csoporthoz és közben járja a világot. Eközben egy másik tag Itanashi aki amúgy személyes jó barátom szintén segítőket toborozott magának akik szintén a szervezet tagjai lesznek. Itt jössz a képbe te és a beléd 'száműzött' szörnyeteg. Ha jól tudom sikeresen befogadtad az exlawot és le is győzted őt az első csatátokban, ugye nem tévedek? - Meg sem várva a választ folytatta tovább. - Nos jelen pillanatban szeretném ha tudnád, hogy te vagy az én ütőkártyám, szeretném ha ezentúl készen állnál arra, hogy bármikor szükségem lehet a segítségedre, igen ahogy mondom a segítségedre mert én inkább társként szeretnék rád tekinteni mint beosztottként. Az nem az én stílusom... Remélem eddig minden de szólj nyugodtan ha van kérdésed. Az lenne a kérdésem, hogy tisztában vagy-e a rád eső részével a feladatnak vagy még mindig nem tiszta a dolog esetleg? Nyugodtan kérdezz ha szeretnél valamit tudni a tőlem telhető legjobb tudásom szerint fogok válaszolni.
Azzal Karu kérdően fordul feléd és még egy szelíd mosolyt is megenged magának.

**Kenshiro Yuu** Kedd Jan. 21 2014, 14:36

Félelem. A legkisebb dolog is kiválthatja az emberben, legyen bármily őrült. Egy érintés, egy semmiből előtűnő jelenlét. Igen, ezek is képesek meghűlésre késztetni a vért, megbénítani a tudatot és a testet. Yuu számára viszont ezek csak közvetítő eszközök voltak. Valami sokkal hatalmasabbat érzett ki az ifjú vezető felbukkanásából, mint amire számított. Nem tudta megérteni, nem volt képes felfogni a dolog jelentését, de úgy érezte, hogy halál fia, ha nem vigyáz. Mindez pedig elég volt ahhoz, hogy a világ egy időre megszűnjön és ismét megjelenjen a korábban látott fehér szoba és benne a fekete öltözetű, baljós tekintetű férfi.
- Te félsz, kölyök. – nyugtázta gonosz mosollyal saját szavait az elkárhozott lélek.
- Ostobaságokat beszél! Mégis honnan tudhatnád? – vágta rá vicsorogva Yuu.
- Ugyan, hiszen egyek vagyunk, mindent tudok rólad. Azonban… nincs mitől félned, használd az erőmet, hiszen a tied is. Használd, légy mindenkinél erősebb, senki se állhat utadba.
A fehér szoba tovatűnik és bár a úgy tűnt, hogy eme kurta beszélgetés is sokáig tartott, valójában csak pár másodperc telt el. Karu éppen hogy bemutatkozott, közölte célját, majd tovább indult, hogy monológját folytathassa. A fiatal shinobit mindez nem érdekelte. A szellemnek igaza volt, félt, de meg nem tudta volna mondani, hogy miért és mitől. Nem látott semmi különöset az előtte haladó emberen. Ugyan olyan halandó volt, mint ő. Csak egy kis méreg az italába, ételébe vagy elég, ha átvág egy artériát, és csendben elvérzik. Nem volt mitől tartani és a démoni erőre se volt szüksége jelenleg, noha az első harcuk óta érezte, hogy valami megváltozott benne, chakrája szinte átalakult, és amikor érte nyúlt nem ugyan olyan volt, mint egykoron. Hatalmas erő munkált benne, ugyan akkor idegen is, ám mindezek mellett undorodott tőle, volt benne valami, ami miatt az-az érzése támadt, hogy több kárt okoz, mint használ. Sajnálatos módon nem lesz sok választása, már nem tudja elválasztani a régit az újtól, bármi is történik vele, szembe kell nézni sorsával.
Eközben az ifjú Kenshiro vezető megállt előtte és mindössze annyit kérdezett, érti e, miről van szó. Nos, Yuu semmit nem értett, hiszen szinte oda se figyelt, elmerült saját gondolataiban, noha pár jelentéktelen szót kihallott abból a hosszadalmas litániából, melyet hozzá intéztek. Azonban őt se ejtették a feje lágyára, őrülete nem kontrollálhatatlan, nem emésztette el elméjét és tudatát. Elvégre, a vérre való szomj, saját céljának beteljesítéséért bármire hajlandó volt, így igen, nevezhetjük őrültnek. Azonban pusztán egyetlen könnyed kérdéssel sikerült magát kivágnia.
- Mi a feladatod a számomra?

**Kenshiro Karu** Pént. Jan. 24 2014, 12:05

Egy pillanatig fürkésztem a fiú tekintetét. Tudtam, hogy beszélgető partnerem messze jár a valóság talajától. A fiú egy darabig mintha ködösen nézett volna előre de aztán kitisztult a tekintete és újra kérdően tekintett rám. Nem volt kedvem újra nekivágni a monológomnak mondhatni már én is kezdtem már unni saját magamat. Megbocsájtottam magamban Yuunak, tudtam, hogy nem lehet könnyű a helyzete. Ha az öregnek igaza van akkor iszonyatos csatákat folyhatnak a lelkében. Érdekes, hogy ez az arcára egyáltalán nem ült ki. Tényleg ígéretes ez a fiú.
- Azt hiszem most csak egy konkrét feladatom lenne a számodra. Híreket kaptam egy lehetséges kenshiroról aki jelenleg Otogakure mellett a hang országában él. Szeretném ha megkeresnéd és idehoznád őt a birtokra. Nagyon fontos lenne, hogy sértetlenül hozd el őt hozzánk. Szeretném ha a háború második felvonására minden lehetséges szövetségest összegyűjtenénk. Tehát akkor Otogakurébe kellene utaznod és megkeresned Kenshiro Ariko-t. Sajnos személy leírást nem kaptam az illetőről csupán annyit, hogy fiatal korú még nem töltötte be a húsz évet és egyeüdl él valahol Otogakure környékén. - Azzal tovább sétálok és figyelem Yuu reakcióit.
Abban a pillanatban amint befejeztem mondanivalómat Kanko tűnt fel előttünk...
- Áh látom már meg is ismerkedtetek egymással. Örülök neki Yuu, hogy ilyen hamar rendbe jöttél. Bevallom neked először egy picit aggódtam, hogy hogyan fog reagálni a tested az exlaw jelenlétére de látom, hogy sikerült elfogadnod. - Azzal az öreg villantott egy fél mosolyt, majd rám nézett. - Azt az információt kaptam Karu, hogy a közös barátaink mozgolódnak és valami nagy dolog készül. Ezen kívül pedig jelentést kaptunk arról is, hogy Iwagakurei haderőt sikeresen kiszorították a fű országának határain kívülre. Bár ha engem kérdeztek már nem világos, hogy merre vannak az országok határai. Az ilyen háborúk mindig átrajzolták a ninja világ térképét.
- Nos Yuu ez a te feladatodat nem befolyásolja. Utazz el kérlek Otoba és hozd el nekem Arikot. Valószínűleg áll nevet használ. Én javaslom neked is ugyanezt. Kanko veled szeretnék később beszélni. Most pedig ha megbocsájtotok! - Azzal chakrát pumpálok a lábamba és már ott sem vagyok!

**Kenshiro Yuu** Vas. Jan. 26 2014, 13:40

Az életben mintha működne valamiféle rendszer, mely eldönti az ember helyett, hogy mire viszi, mekkora tehetséggel, szerencsével áldja meg a sors és hogy végül hol köt ki. Nos, Yuu esetében nagyon úgy tűnt, hogy egy örökkön örökké folytatódó spirálban ragadt. Erre persze ő maga csak azért következtetett, mert akárhová is sodorta a szél, sose bíztak rá olyan feladatokat, mely számára grandiózus, világmegrengető dolognak számított elméjében. Noha ezúttal se kapálózott küldetése ellen, tudta, hogy egy nap megtalálja a gyenge pontot ezen véget nem érő spirálon és apró miszlikbe vágja, hogy az után ő irányítsa az életét a saját elképzelései szerint. Egyetlen szó nélkül faképnél hagyta az öreget, miután a klán vezetője úgy döntött, hogy nem tiszteli meg őket társaságával a továbbiakban bokros teendőire hivatkozva. Ideje volt ismét feltölteni a készleteit, rogyásig megpakolni a hátizsákot, mellyel minden bizonnyal kibírja az utat, főleg ha netán megint eltévedne, jó öreg szokása szerint.
Ezúttal fegyveréül csak katanáját választotta, másra nem volt szüksége, azonban hogy a történet tovább haladhasson, még fenékbe kellett billentenie a szolgákat, hogy rögtön készítsék fel őt a küldetésre. Míg a sürgés, forgás eltartott egy darabig, ő is ráért elmélkedni az elmúlt időszak eseményein.
Megragadt, ez volt az első gondolata. Mióta csak az eszét tudta, arra törekedett, hogy a legjobb legyen a shinobik között, és az is lett. Majd a rendszer összeomlott, ő távozott és bűnözők közé került. Ő maga se lett több, egy lecsúszott pribéknél, aki csak valamivel erősebb egy jól képzett harcosnál. Mintha megcsonkították volna, elméje szétcsúszott és már rég nem volt semmi, amiért életben maradhatott volna, azonban mégis, foggal s körömmel ragaszkodott ehhez a világhoz. A becsvágy, saját, sebzett becsülete és egója vért kívánt, becsavarodott, azóta pedig csak úton van. Mi végre akar egyáltalán még híres lenni? Miért kéne, hogy rettegjék a nevét, és miért vágyik ő annyira a vérre? Nem tudott semmire se választ adni, holott hosszú idő óta most volt a legjózanabb. Minden logikátlan volt, amit tett idáig, felesleges és jelentéktelen. Oly sok miért keringett még az agyában, hogy meg se hallotta az egyik szolgáló lépésének neszeit, csak a kopogás rántotta vissza a valóságba, mire ő kardját rántotta ki hüvelyéből. A fegyvert tartó keze remegett, de nem csak az, mert ahogy letekintett az említett végtagjára, konstatálnia kellett, hogy egész testét rázza a remegés és mindezt valószínűleg a lelkében vájkáló kétségek az okozói ennek a jelenségnek. Elveszett volt, ám volt egy küldetése, melyet teljesítenie kellett. Ennyi elég volt neki egyelőre. Nem volt szükség arra, hogy tovább töprengjen nyomorán, saját őrületén, mellyel elmenekült a valódi világból. A nálánál hatalmasabb erőkkel való találkozás ismét ráébresztette, hogy mennyire jelentéktelen a létezése és milyen kicsinyes, ostoba az általa kitűzött cél.
Egy időre azonban elég volt a racionalitásból. Ágyáról felkelve egyenesen az ajtóhoz sietett, kardját visszalökte a hüvelybe, majd felszabadult kezével feltárta az ajtót. A szolgának nyoma se volt, azonban a hátizsákja, élelemmel és ivóvízzel megpakolva várt rá.
Megragadta a táska egyik szíját, majd egy határozott mozdulattal a vállára kanyarította azt. Szobájának ajtaját tárva, nyitva hagyva eltűnt az alkonyuló, véres világban.

Uchiha Itachi Kedd Jan. 28 2014, 11:27

A birtokon valahogy most mindenki udvariasabb volt veled mint eddig. Mintha megérezték volna, hogy valamivel feljebb kerültél a ranglétrán. Előre engedtek még akkor is amikor nem értél oda az ajtóba. Egy komorna még fel is szaladt a lépcsőn és kinyitotta a szobád ajtaját majd meghajolva távozott. Tetszett neked ez a fényűzés bár most el kell hagynod a birtokot de nemsokára visszatérhetsz és akkor kiélheted perverzióidat a szolgálókon. Most viszont feladatod van amely messzire fog vinni. Ismét fel kell öltened az utazó kabátot de most már nem egyedül mész. A benned lakó szörnyeteg amelyet még mindig nem fogadtál el teljesen benned és az utóbbi pár nap nem csak álom volt. Hirtelen pakolás közben egy pillanatra becsukod a szemed és az idő megszűnik létezni majd megint a fehér szobában találod magad ahol ezúttal neked háttal áll a bűnös lélek melyet beléd zárt a balsors.
- Ez a féreg... Leszármazottja annak a shinobinak aki lepecsételt engem. Ne felejtsd el Yuu innen bentről mindent látok és mindent hallok amit te is. Ha legközelebb találkozol vele meg kell ölnöd. Nem kétséges, hogy ezt fogod tenni különben iszonyatos erővel fog lesújtani rád a haragom. - Mind ezt még halkan mondta de hallottad hangjában az őrületet. Azt az őrületet amitől a hátadon is futkározott a hideg. Bár tudtad magadról, hogy egyesek téged is súlyos esetnek gondolnak de ez az alak valami más. - Megmutatom neked, hogy mit kellett átélnem amikor az ősével küzdöttem... - Azzal hirtelen képek és érzések rohantak keresztül tudatodon és a fájdalom egy lepelként borult rád.
Arra ébredtél, hogy a földön vergődsz és kiver a veríték. Az emlékezetedbe égett ahogy a benned élő exlawot Kenshiro Haru milyen ádáz csatában győzte le és pecsételte abba a börtönbe ahonnan te kiszabadítottad. Ez viszont nem Karu hibája volt hiszen az ő utasítására engedték, hogy feltörd ezt a pecsétet. Az viszont világos volt, hogy az exlawod mindent meg fog tenni, hogy Karut eltegye láb alól ha legközelebb találkoztok. Hogy te mit teszel ennek érdekében amikor visszatérsz a küldetésről vagy megpróbálod-e meggyőzni a szellemet az igazadról az már csak rajtad áll.

// Kövi post Otogakure határvidékeihez. //

**Hyuuga Emiko** Csüt. Jan. 30 2014, 16:04

[Itachi]

- Mit keresek itt? - ez volt Emi első kérdése, amint megpillantotta a birtokot. Sóhajtott egy nagyot, majd hosszú léptekkel megindult a kapu felé. Úgy döntött, tesz egy próbát, mert úgy érezte, jó helyen jár. Ugyan Karu nem mondott el túl sok mindent a Kenshiro birtokról, mégis ez volt az egyik legfeltűnőbb épület a környéken, úgyhogy a jounin bízott benne, jó helyen jár. Már csak azt nem tudta, hogyan fog bejutni egy ilyen birtokra. Karu valószínűleg nem vette volna jó néven, ha a kunoichi megpróbál beosonni, esetleg az őröket ártalmatlanítja. Így tehát maradt a harmadik választás, vagyis az egyszerű séta. A Hyuuga lány még mindig takarta az arcát, ám úgy volt vele, hogy nem a legjobb bemutatkozás, ha bűnöző kinézettel lófrál. Amúgy sem volt túl szép életútja, főleg az utóbbi időben, ezen pedig megpróbált változtatni. Egy gyors mozdulattal hátravetette fejét, aminek következtében a csuklyája lágyan lehullt a hátára. Halvány ibolyaszín, majdnem fehér szemei azonnal feltűnően jelezték tulajdonosuk hovatartozását. Éppen ezért kicsit lehajtott a fejét, úgy ment tovább.
*Vajon egy magamfajta Amegakure-i vándor ninja, aki nem mellesleg Hyuuga leszármazott, mennyire számít tolerálható személynek itt a Fű országában?* Ezen gondolkozott egy darabig a kunoichi, miközben a birtok közelében sétált. A kapu közelében maradt, de még nem vette arra az irányt, helyette figyelte a tájat és az épületet. Út közben sok mindent hallott, főleg a háborúról, aminek nagy részét nem akarta elhinni. Vagyis elhitte, nyilván nem viccből meséltek ilyeneket, de elég sokáig kimaradt a nagyvilág eseményeiből és bőven volt még mit pótolnia. Kabuto neve hallatán mindig összerezzent, hiszen azt is megtudta, hogy ő szervezte a pusztítást a Fagy országában, amihez néhány ninját használt fel, köztük Emi-t is.
*Mégis mit gondoltam, eljövök ide, hátha azzal megbocsátást nyerek?* A gondolatra hangosan felnevetett, majd nem sokkal később újra megcélozta a Kenshiro birtok bejáratát. Néha a legegyszerűbb megoldás a legjobb, hiszen így nem keltette nem kívánatos személy benyomását. A kapuhoz érve simán besétált, nem törődve senkivel. Szokásához híven megint előbb cselekedett, aztán gondolkodott. A szája is gyorsabban járt, mint az agya.
- Karu, itt vagy valahol? Én vagyok az, Emi! - kiáltotta bele a nagyvilágba, majd várta, hogy mi fog történni.

**Kenshiro Karu** Pént. Jan. 31 2014, 00:31

Aznap úgy éreztem, hogy ma valami egészen furcsa dolog fog történni velem. nem tudtam volna pontosan megmondani, hogy mi de a gyomrom már reggel forogni kezdett ahogy kikeltem az ágyból. Reggelizni nagyjából nem is tudtam semmit. A nap hátra lévő részében úgy terveztem, hogy nem hagyom el a birtokot, hátha így megelőzhetem a furcsa dolgok bekövetkeztét ami rend szerint rosszat sejtet. Úgy voltam vele, hogyha jön a baj jöjjön házhoz. Már csak azt reméltem, hogy a domb oldalon nem az Iwagakurei haderő fog feltűnni. Dél előtt volt amikor elindultam a kerítés mentén és ellenőriztem azt, hogy minden megfelel-e. Bármennyire is alantasnak tűnik a feladat elég fontos, hogy a birtok kerítését karban tartsuk ezt pedig nem akartam a szolgálókra bízni. Nem jóindulatból csupán azért, mert úgy véltem ez egy elég fontos feladata ahhoz, hogy akár magam is elvégezhetem.
Így a délelőttöm és a fél délutánom azzal telt, hogy a kerítés tövében mászkáltam és kutattam az esetleges hibákat. Egyszer csak arra lettem figyelmes a kapu felé közeledve, hogy egy alak mászkál kint és nem tudja eldönteni, hogy most be akar-e jönni vagy inkább tovább áll. Talán egy újabb Kenshiro gondoltam magamban és az ötlettől izgatottá váltam. Egyre többen vagyunk és el is kél a segítség így a háborús időkben. Ám közelebb érve észrevettem, hogy egy kecses női alakja van az illetőnek. Most már biztos voltam benne, hogy reggel ezért éreztem magam olyan furcsán. Tudtam, hogy ma valami fog történni, valami egészen váratlan és furcsa dolog. persze ez nem zárja ki azt, hogy kellemes vagy az ellenkezője, csak egyszerűen furcsa, de csak azért mert nem tudom megmagyarázni, hogy mit érzek.
Ebben a pillanatban az illető hátraveti csuklyáját és nekem még a szám is tátva marad a csodálkozástól. Hiszen ez Emi a Hyuuga lány akivel találkoztam először abban a félre eső kis faluban aztán meg azon a képzésen a hegyek országában. Tisztán emlékszem rá, hát hogy is tudnék elfelejteni egy ilyen barátot!
- Karu, itt vagy valahol? Én vagyok az, Emi!
Egy pillanatig nem is nagyon tudtam mit kezdeni a helyzettel aztán a távolból futólépésben indultam meg emi felé és közben figyeltem, hogy a lány átlépi a birtok határát. Ez nem lesz így jó de nagyon nem... Abban a pillanatban amint belépett megjelent tőle legalább harminc méterre egy alak én pontosan tudtam, hogy ki az és mire készül hiszen nem vártunk vendégeket. gyorsabbnak kellett lennem nála. Út közben felkaptam egy követ a földről és a zsebembe csúsztattam ám ekkor megláttam, ahogy a kunai fénye csillan meg. Ezt valószínűleg Emi is látta de én mindenkit megelőzve cselekedtem és shusin no jutsu segítségével bevetettem magam Emi és a kés közé majd aktiváltam a vándor technikát és bőröm szikla szilárdságúra keményedett, majd a kunai úgy pattant le rólam mintha csak egy kőhöz vágták volna.
Vettem két mély levegőt és közben intettem az őrnek, hogy elmehet majd a vendégem felé fordultam.
- Hát őőő... izé sajnálom ne haragudj kérlek! Háborús időket élünk aztán fontos az elővigyázatosság tényleg ne haragudj Emi. Nagyon örülök neked! isten hozott a kenshiro birtokon. - Azzal magam sem értem miért, de átöleltem a lányt. Egy pár pillanatig még így maradtam, de szerintem ezzel belé is fojtottam a szót. Majd amikor már kezdett kínosnak hatni az egész jelenet elengedtem Emit és belenéztem mélyen a két szép szemébe. - Hát te, hogy hogy erre jártál? Hála istennek, hogy nincs semmi bajod! Gondoltam rá, hogy üzenek csak mivel nem tudtam pontosan merre jártál ezért nem tettem meg. - Egy pillanatra elfordultam és közben árnyalatokat vörösödött az arcom. - Mit csináltál? Hogy vagy? Megkínálhatlak egy valamivel? Fáradj beljebb! Ígérem többet senki sem akar hozzád vágni semmilyen fegyvert erről személyesen kezeskedem! - Azzal igyekszem megereszteni egy ártatlan mosolyt majd beinvitálom a lányt!

**Hyuuga Emiko** Pént. Feb. 14 2014, 22:22

A lány amint belépett, máris nem várt gondokkal nézett szembe. Valószínűleg egy őr volt az, aki csak likvidálni szerette volna a nem kívánatos egyént. Mondjuk ez teljességgel Emi hibája volt, hiszen csak úgy besétált egy birtokra, mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül. Amint megcsillant a kunai, azonnal odafordult és felkészült egy esetleges ellentámadásra. Ekkor hirtelen megtorpant, mintha nem tudta volna, hogy mit is kéne csinálnia. Annyira beleivódott a harc és a gyilkolás, hogy esélyt sem adott egy jobb oldalát megmutatni. Már éppen felkészült az elugrásra, amikor egy ismerős alak jelent meg mellette a Shunshin no Jutsut alkalmazva. Hirtelen a ninja egész teste szikla keménységűvé vált, a kunai pedig le is pattant róla. Az őr elment, tehát ketten maradtak. A lány ekkor eszmélt csak rá arra, hogy megtalálta, akit keresett. Vagyis egészen pontosan ő találta meg a Hyuugát.
- Semmi baj Karu, az egész miattam történt - mentegetőzött a kunoichi. - Minden előzetes gondolkodás nélkül be ide, számíthattam volna rá, hogy nem fogadnak...
*Tárt karokkal.* Ahogy ezt kimondta, máris megcáfolódott a mondatának tervezett befejezése, így csak gondolatban tette hozzá. Karu ugyanis mondandója végeztével átölelte Emit, aki egy pillanatra azt se tudta mi történik vele. Érezte az ölelést, olyan emberi volt egész. Régen érzett ilyen melegséget szétáradni a testében. Egy pillanatra lehunyta a szemét, majd önkéntelenül is átkarolta a fiút. Néhány percig maradtak csak így, aztán valamiért Karu úgy döntött, megtöri a kialakult csendet. Még a szokásosnál is jobban idegesnek tűnt, amit egyelőre nem tudott hova tenni a jounin. Talán ő csinált valami rosszat ezzel a hirtelen felbukkanásával? A kérdések áradata azonban arról árulkodott, hogy izgult érte és örült a viszontlátásnak.
*Vajon elmondhatom neki, amit tettem? Jól esne valakivel megbeszélni és arról is szólnom kéne, hogy találkoztam egy Kenshiroval a Fagy országában. Bár lehet, hogy már tud róla.*
- Nos, elég sok mindent hallottam a kialakult háborús helyzetről. Korábban akartam jönni, de valami miatt nem tudtam. Elég sokan beszéltek arról, hogy nem túl jók a kilátások a Fű országában és hát... - itt tartott egy kis szünetet - aggódtam. Miattad, a klán miatt, meg az egész háború olyan közelinek tűnik. Eddig igyekeztem elkerülni, de úgy néz ki nem fogom megúszni, részt kell vennem benne. Már csak azért is, hogy helyrehozzak egy szörnyű hibát.
Vett egy mély levegőt, majd lehajtotta a fejét. Szerencsére Karu beinvitálta, így volt ideje összekaparni a gondolatait. Túl sok minden kavargott benne, úgy érezte magát, mint aki mindjárt kettészakad a gondok miatt.
- Meg se érdemlem, hogy ennyit törődj velem - csúszott ki a száján. Gyorsan megrázta a fejét, majd igyekezett vidámabb és gondtalanabb arcot vágni, mint amilyet szokott. - Felejtsd el, amit mondtam, ez csak úgy kibújt belőlem.
*Valamivel el kell terelnem a szót, a tetteimről majd inkább később kellene beszélnem.* Gondolkozott gyorsan a Hyuuga, majd el is kezdett beszélni.
- Képzeld, elég érdekes dolog történt velem! A Fagy országában találkoztam egy Kenshiro Kurayami nevű ninjával. Teljesen úgy nézett ki, mint te, azzal a különbséggel, hogy neki fekete haja volt. Először azt hittem káprázik a szemem. Fura egy találkozás volt - a végét elnevette és várta, hogy Karu vajon mit szól a felfedezéséhez.

**Kenshiro Karu** Vas. Feb. 16 2014, 12:36

Az idegesség és a zavarodottság eltűnt hősünk szeméből amikor Emi megemlítette Kurayami nevét. Ezek szerint most önkénteskedik valahol a világban. Legalább jó tudni, hogy az öcsém nem őrült meg teljesen és jó útra tért. Ez viszont egy érdekes fordulat, hogy Emi a fagy országában futott össze vele. Mindig is azt hittem, hogy visszament Kirigakuréba, de ezek szerint a gyűlölete neki sem apadt el. Valószínűleg miután faképnél hagyott engem döntenie kellett, hogy melyik utat választja. Én a helyében nem is tudom, hogy mit csináltam volna.
- Örülök neki, hogy ép bőrrel megúsztad az eddigieket. Nos hát amint látod nekünk itt sikerült összehoznunk valamit. Remélem, hogy belülről is tetszeni fog. Természetesen nem vagy váratlan vendég, csak nem gondoltam, hogy pont most fogsz felbukkanni. Az utóbbi hetekben rengeteg minden történt itt. - Karu ezt már séta közben mesélte Eminek. - Rengeteg furcsa idegen fordul meg Kusagakuréban a háború miatt. Néhányan azt állítják, hogy segíteni jöttek, de láttam már olyat is, hogy elkaptak egy-egy kémet a víz szövetségéből. Gondolom hallottál az Iwagakurei támadásról. Elég kemény ütközet volt, de végül sikerült visszavernünk őket. Természetesen addig maradsz velünk amíg csak akarsz. - Azzal Karu villantott egy százas mosolyt Emi felé.
Amikor odaértek a villához az ajtó már tárva volt. Karu beinvitálta Emit és hellyel kínálta az ebédlő asztalnál.
- Gondolom megéheztél az út során. Javaslom, hogy ebédelj meg és ha gondolod akkor szólok az egyik cselédnek és megmutathatja az egyik vendég szobánkat. Persze én örülnék ha hosszabb időre maradnál... Most viszont van egy kis elintézni valóm, de nagyjából két óra múlva visszajövök és akkor elmesélhetsz mindent. Nekem is van mit mondanom. Sok minden történt a hegyek országában tartott kiképzés óta.
Azzal a fehér hajú shinobi el is ment. Pár óra múlva Karu vissza is tért ahogy mondta. Emit nem találta az ebédlőben így gondolta, hogy valamelyik vendégszobában lesz. Amikor felment az emeletre látta, hogy az egyik ajtó résnyire nyitva van. Odament és óvatosan bekopogott. Amikor nem hallott választ egy pillanatra lopva benézett a résen és látta, hogy a jounin elnyúlva fekszik az ágyon háttal neki és valószínűleg alszik. Karu be akarta csukni az ajtót, de valami nem hagyta, hogy megtegye és csak földbe gyökerezett lábakkal állt az ajtóban és figyelte a lányt. Mint mindig most is teljesen megzavarodott amikor a közelében volt. Néha úgy érezte, hogy majd kiugrik a szíve máskor meg kenyérre lehetett kenni. Nem tudta pontosan, hogy mi ez mert előtte még soha nem érzett ilyet. Mintha a fiatal Hyuuga valamilyen genjutsut használt volna. De Karu tudta, hogy ez nem genjutsu, csak még nem tudta pontosan, hogy mi ez az érzés. Ekkor egy pillanatra megmozdította az ajtót ami nyikordult egyet ezzel elárulva a kenshirot...

// Ha kérhetem akkor folytassuk a csevegőben a játékot egy szabad játék keretében és akkor a végén írunk róla egy bővítményt mint legutóbb. Remélem ez így megfelel neked. Azért kérem ezt, mert nekem nemsokára indul egy kalandom a játéktéren, de azért ezt a szálat is ki szeretném játszani, mert sok minden függ ettől! //

Kakuzu (Inaktív) Csüt. Feb. 20 2014, 17:34

// Karu //

Nehéz napok állnak mögötted. A háború, a viszályok, klánod irányítása és egyben tartása rányomja a bélyeget a hangulatodra. A Nap szép lassan lebukik a horizontról, te pedig még mindig a dolgozószobádban ülsz, próbálsz mindent kézben tartani több, kevesebb sikerrel.
Az este is lassan már csak emlék lesz, közeledik a hajnal, ám az éjszaka folyamán minduntalan visszatérsz a munkádhoz. Kénytelen vagy, más nem intézi el helyetted a kétes ügyleteket, sem pedig a klánod számára fontos dolgokat. Te vagy a vezető, ezekről neked kell gondoskodnod.
Az idő egyre inkább vándorol, a csillagok fényei szépen, lassan kihunynak és vándor sólyom téged is megtalál, midőn székedben ülsz, elmélkedvén a múlton, jelenen, jövőn. Ám lehet teljesen mással foglalatoskodsz, teendőid viszont bokrosak, azonban a legnagyobb shinobik se töltik papírmunkával az egész éjszakát. A tollas jószág csőrével kopog az ablakodon, hátához egy miniatűr táskaféleséget erősítettek, melyben egy aprócska tekercs lapul. Sok mindent lehet gondolni egy ilyen esetnél, hiszen egy üzenetet bárki címezhet bárkinek, azonban hogy jó vagy rossz hír, igen csak kétséges. Miután felbontod a tekercset s a madár is tovaszáll, egy igen csak furcsa és szűkszavú üzenettel találod szembe magad.
”A hajnali tücsök ciripeléssel, a vörös tenguk alászállnak és kettészelik az eget. Ahol a bambuszok az égig érnek, a fenevadak megnyugszanak.” – Kazuya
Az egykori vezér, ki folyton folyvást a világot járja, ismét eltalált hozzád, noha csak egy üzenetet küldött, melynek látszólag semmi értelme. Azonban közel a hajnal és ahogy elmédben még ott motoszkálnak a sorok, akarva, akaratlanul is felfigyelsz az első tücsök szóra. A távolban villámok cikáznak, egyre közelebb érnek, míg végül a Te szobádat veszik célba. A pokol elszabadul, az épület hamuvá lesz, ám hogy miként is menekülsz meg, csak rajtad áll. A tenguk csak rád várnak odakint, eljöttek érted, és nem nyugszanak addig, míg el nem veszik a lelkedet.

// A fent említett tengukkal még nem akadsz össze, így rögtön, ezért is nem adtam róluk semmiféle leírást. //

**Kenshiro Karu** Vas. Feb. 23 2014, 23:20

Mostanában elég nehezen aludta végi az éjszakákat hősünk és bármennyire igyekezett megnyugodni és egy kicsit lazítani, ez nem nagyon jött össze. Ha éppen nem a háborúval kapcsolatban kellett valamit intézni akkor a klánnal kapcsolatos papírmunka várta. Hát igen bármennyire is segítenek neki az öreg és Kazuya azért a klánt nem tudják elvezetni helyette. A délutánból lassan este kerekedett, de a papírok tömkelege még mindig a vezető íróasztalán tornyosult. Karu tudta, hogy ezt a papírmunkát el kell intéznie a mai este folyamán, mert volt olyan hivatalos papír amit már napok óta el kellett volna küldenie az illetékes szervnek. Bárki bármit mond, egy klánt akkor is nagyon nehéz elvezetni. A hold már magasan járt az égen amikor egy madár kocogtatta meg a fehér hajú kenshiro ablakát. Csőrében egy üzenetett hozott Karunak. Az írásmód hasonlított Kazuyáéhoz bár nem teljesen volt hasonló. Mi lehet ez, valami találós kérdés? "Vörös tenguk alászállnak, kettészelik az eget..." Ez érdekes, ilyet még nem hallottam. Bár a következő bambuszos rész gondolom az országban valami olyan helyre célzott, tehát helyhatározó, ahol kidőlt bambuszok lehetnek. Lehet ez egy régi, vagy mostani csatatér ahol kidőlt fák vannak vagy egy olyan hely, ahol valami nagy pusztítást végzett maga az anyatermészet.
A kusagakurei chuunin fölállt, hogy kinyújtóztassa a tagjait és az ablakhoz sétált és közben a toll véletlenül kezében maradt, de nem is erre figyelt, hanem arra, hogy a távolban iszonyatos vihar kerekedett óriási villámokkal. Mi a nyavaja folyik itt? Gondolta magában Karu miközben figyelte, hogy a villámok egyre közelebb kerülnek mintha a vihar kifejezetten erre mozognak. Ennyire látványosan nem látott még égi háborút. Talán az utolsó pillanatok egyikében vette észre, hogy ez nem természetes. Agyában szinte azonnal felsejlett az a bizonyos régi ösztön amit eddig elnyomott az otthon a kényelem és egyéb komfortérzetek. Most azonban ismét felszínre tört az űzött vad érzés. Mintha valaki provokálni akarná azzal, hogy a saját házában, otthoni terepen támadja meg.
Karu hátraugrott az ablaktól, ahol nyílt célpontot nyújtott és gyors kézjelsorozatba kezdett majd megragadta a keze ügyébe kerülő legelső tárgyat ami egy fém toll volt. A bőre és a teste azonnal felvette a fém állagát a mindent asszimiláló technikának köszönhetően. Isten tudja, hogy mitörténne vele és, hogy pont a toll került a kezébe, mondhatni isteni szerencse. Ahogy a teste fölvette a fémes alakot közelebb lépett az ablakhoz ahova már szinte záporoztak a villámcsapások, amik egy csapásra begyújtották a fa keretet. Karu hallotta, ahogy a cselédek és a klán többi tagja felkelnek. Az egyik kisebb villámcsapásból neki is jutott ám mivel fémből volt a bőre így tökéletes vezető lévén elvezette az elektromosságot a talajba így alatta el is feketedett a padló. Kiugrott így fém bőrrel felszerelkezve újabb támadásokra várva, az udvarra. A technikát egyellőre nem oldja fel inkább vár majd beleüvölt az éjszakába.
- Megtámadod az éjszaka közepén a házamat és megpróbálod lerombolni! Bárki is vagy, mutasd magad és küzdj férfi módjára!

**Itanashi** Szer. Feb. 26 2014, 18:32

Itachi

Miután a fiú elért a Tűz országába, és sikeresen összeszedte kis csapatát, és összetalálkozott a szervezet egy új tagjával, Obotsuval, a démonra bízta követőit, mivel neki még küldetése volt. Információkat kellett gyűjtenie Enrakuval kapcsolatosan. Azonban ez sikertelennek bizonyult. Enraku titkairól nem tudhat más, csak ő maga. Ez már akkor nyilvánvaló volt, mikor Itanashi ott állt a Fű vezetőjének jobbkeze mellett. A férfi teste félig a földbe volt húzva, a fölötte álló fiú kezében egy hideg és éles kunai kést tartogatott, amellyel a férfi fülét vette célba. A lecsurgó vér beszédre nyitotta a férfi száját, elárulva ezzel mesterének képességeit. Ám a titkait még ő maga sem tudta. Itanashi eltervezte, mikor tervét véghezviszi, a puccsba belekezd, olyan helyen kell lenniük, ahonnan a Fű vezetője nem menekül. Egy olyan helyen kell őt megölni, ahol senki sem keresi. Egy mondtad örökké megmaradt a fiúban,
- Enraku valódi erejét a nép adja, a támogatóktól lesz erős. - El kell zárni őt a támogatóitól. ha egyedül marad, vége. Most, hogy egy új erő birtokában van már, képes lehet egyszer s mindörökké elzárni őt bárkitől. Befejezte feladatát, hazaindulhat, hogy újra egyesüljön Obotsuval és belekezdjen a terv véghezviteléhez.

A fiatal pap hosszas út után kiért a magasra nőtt fák sorai közül. Az erdő árnyékából kinézett az álarcos. A távolban meglátta a Kenshirok birtokának kapuját.
- Hamarosan... - szívott egy mély levegőt, majd leugrott a fa ágáról és lassú léptekkel sétálni kezdett a lenyugvó nap sugarában.
A fiú éjjel érkezett a birtok kapuja elé. Sötét volt, hideg szél fújt végig a területen. Lassú léptekkel érkezett meg a kapu elé, ahol egyetlen mondattal megtörte a gyilkos csendet.
- Karuval akarok beszélni.

Ajánlott tartalom