Re: Szabad Játék (2)

**Misaki Kiyoko** Szomb. Feb. 13 2016, 19:59

//Igyekszem nem tönkretenni a gyerekvilágod, bár Hidan már megtette Very Happy

//

Tél van? B*sszameg, észre se vettem! Nem tudom, mikor vettem fel a téli mormoták vagy éppen medvék szokásait, ami nekem teljesen egyre megy, de jó lenne már kimozdulni a bunkerből. Mióta az Amegamival vagyok, sokkal jobbnak tűnik az életem, már nem keresem a helyem, hanem a hely keres engem - milyen igaz, szabályszerűen engem követnek a puha, meleg ágyak négy lábon! Úgy érzem, most már van hová tartoznom, s mondhatom azt, hogy egy család vagyunk, és még így is megtehetem azt, amit akarok. Mondjuk szabadon mászkálok a háború küszöbén egy olyan területen, ahol éppen nem kellene most lennem, s hogy hogyan is kerültem ide, nem tudom. A legutóbb még "odahaza" edzettem magam, hogy erősebb legyek, s a "főnököt" egyszer magam alá tudjam tuszakolni - na nem megint félreérteni! -, csak hogy megmutassam neki, mennyit is érek. Habár tudja ő, hogy mit ér a csinos kis bőröm, engem nem lehet pénzben mérni, engem Kiyoban kell mérni.
Különben az időjárással úgy vagyok, mint egy darab palacsintával... ha meleg, meleg, megfújom, hogy ne legyen az, ha pedig hideg, akkor felmelegítem, különösebben nem zaklat, így az se, hogy hideg van, annyira, hogy befagy a lábujjam között a levegő, addig még sosem jutottam el, hogy le kelljen vágni - különben is, bírom az évszakok váltakozását, olyan kis édesek, hogy minduntalan próbálnak felülkerekedni egymáson, és ez a folyamatos körforgás végül mindig ott ér véget, ahol abbahagyta.
Könnyedén járok a hóban, öltözetem még mindig laza, és sötét, mert nem szeretem a csilli-villi holmikat, és egy vaskos köpeny van rajtam, mondhatom, két medvét öltem meg érte, de nem, mert találtam.... vagy már rég megvolt, csak nem tudtam róla.
Arra nem volt időm, hogy eltüntessem a lábnyomaimat, különben senki sem lenne olyan, hogy csak úgy utánamenjen egy embernek, akiről azt se tudja, kicsoda, meg hát nem is engem keresnek, az tuti.
Éppen a kezemet melengettem, s már a távolból kiszúrtam egy gyengébb chakrájú nőstény állatot - na jó, ez durva kifejezés volt -, meg is szólított. Nem zavartattam magam, tovább melegítettem a kezem.
- Nem tartozom én egyikhez se - fordultam meg végül, most már zsebre dugott kezekkel. Megilletődök, amikor magam előtt csak egy kislányt látok, szóval ez azt jelenti, hogy nem kell félnem tőle, de neki se tőlem, mert gyerekekre nem támadok. Meg egyébként sem támadok, csak ha nincs rá valami nagyon nyomós okom, most pedig tudtommal az életem nincs veszélyben.
- Magamhoz tartozom - mosolyodok el.
- Nem szabadna egyedül kóborolnod, mert nem tudhatod, kikkel találkozhatsz. A veszély ádáz foga rád vicsoríthat egy bokor mögül - nem, az semmiképp sem én vagyok, mert én nem vicsorogtam. Talán jobb is, hogy ő talált meg, mint én őt... de ha más állna itt a helyemben és körülbelül ugyanolyan erőfölényben lenne vele szemben, lehet, már nem élne. De nem mondhatok ilyet ilyen elhamarkodottan, hiszen nem ismerem a képességeit, s én nem becsülök le egy ellenfelet vagy szövetségest sem. Csak ha megérdemli.

**Yuhi Sakura** Vas. Feb. 14 2016, 17:24

Ahogy az idegen megszólal Sakura hirtelen összerezzen. Szóval sehová sem tartozik. Akkor bizonyára egy szökött vagy elveszett ninja áll a lány előtt. Mert biztosan ninja... jegyzi meg magában bölcsen a lány miközben szemét le sem veszi az idegen nőről. Ez is kiderült. Az idegen egy nő nemű élőlény. Sakura lehunyja a szemét, mivel tudja, hogy a csuklya elrejti az arcát a nő elől. Koncentrál és próbájla megfogalmazni magában az idegen chakraját. Idegen chakra és mivel ő nem chakraérzékelő shinobi ez nagyon nehéznek bizonyult számára. Mégis érzi a nőből áradó chakrát ami jóval több mint a sajátja. Mikor kinyitja a szemét meg mindig látja maga előtt a nőt és most van alkalma alaposabban megnézni. Látja ébemfekete haját és rideg, türkíz szinű szemeit. Testalkata alkalmassá tenné, hogy shinobi legyen így Sakura most már biztos az állításában. Egy valami azonban hiányzik: az idegenen sehol sem lát fejpántot vagy hasonlókat. Egy elveszett ninja. Most meg kéne rémülnie, mégsem teszi. Csak az érzelmes kislányok rémülnek meg egy olyan dologtól amit nem ismernek. Viszont az idegen nem tűnik olyannak aki kedvtelésből 14 éves lányokat gyilkol. Így a lány összeszedi minden elszántságát és megszólal.
- Nem tudom megbízhatok e benned, de lenne egy kérdésem. Mit gondolsz megéri e ugyanolyan szófogadónak lenni, ha már egyszer elvettek tőled egy olyan dolgot amit nem tudsz pótolni semmivel? Vagy erdemes e lázadni a saját erzéseid erdekében?
Miután elmondta amit akart lassan újra elcsendesiti a hangjá és lehajtja a fejét. Nem akarja, hogy az idegen nő addig lássa az arcát amíg ő meg nem bizonyosodott arról, hogy megbízhat benne.

**Misaki Kiyoko** Szomb. Feb. 20 2016, 21:45

Most biztos végigmér. Mindenki ezt teszi, de meg is értem őket, különben akkor sose jönnének rá utólag arra, hogy ki ölte meg őket. Áh, hát ez baromi gyér megfogalmazás lett részemről, egyrészt azért, mert ha már valaki meghal, utána nem tud azon gondolkodni, hogy ki ölte meg, másrészről amúgy sem ölnék kislányokat. Hacsak azok nem akarnak engem megölni... neeem, valószínű, hogy akkor sem, inkább felbérelnék valakit, akinek tök mindegy, hogy ki kerül a keze közé, csak halott legyen.
De a kérdése teljesen meglep, szóval felvonom egyik szemöldököm és megilletődötten hátrahőkölök, hogy mi ütött belé, egy idegennek ilyen kérdéseket tesz fel.
- Erre szívesebben válaszolnék egy jóó meleg tea mellett, de... - nem azért mondom ezt, hogy elmenjünk teázni, bár lehet, hogy ő is szívesebben töltené bent ezt a mai estét, mintsem idekint a hidegben. - Miért kérdezel ilyeneket? - érdekes kérdés, tényleg. Már csak azért is, mert eléggé fiatal. Engem fiatalon nem érdekeltek ilyenek. Sokkal jobban foglalkoztam azzal, hogy a drága papókámat ápoljam, aki mostanra ki tudja hol lehet, de biztos vagyok benne, hogy még él.
- Attól, hogy idegen vagyok, nem jelenti azt, hogy megeszlek - erősítem meg feltevésében, hogy megbízhat e bennem. Azt nem mondtam egy szóval sem, hogy bárkinek is elmondanám, ami itt kettőnk közt folyt, és azt se fogom bánni, ha utána beárulja a falujában, hogy látott engem, elvégre a nevemet nem tudja, s ha meg is kérdezné, álnevet is mondhatok. Apropó! Ki kell még találnom egy álnevet, nem szaladgálhatok az Amegamiban azzal a gyér névvel, hogy Kiyo. Hát hogy néz ez ki? Na jó, ez most nagyon elfogadhatatlan tőlem, hogy a saját nevem szapulom.
- Így vakon mondanék rá véleményt. Elsősorban tisztában kell lenned vele, hogy mit is vesztettél el, aztán azzal, hogy maradt e még valami hátra. Én amondó vagyok, hogyha elvesztettem valami fontosat, nem fogok senkinek sem meghajolni, csakis azért teszem, amit mondanak, mert nekem is hasznom van belőle. Ez egyfajta lázadás is. Mit vesztettél el? - teszem fel a kérdést, mert most már nagyon érdekel, miről is lehet szó. Nem tudok semmire sem gondolni, talán egy családtagra. Azokból nekem is bőven kijutott, így átérzem a "fájdalmát", ha ez neki fájdalmas.

**Yuhi Sakura** Hétf. Márc. 07 2016, 19:01

//Bocsi a késésért, de... jaj hogy mondjam Embarassed

kicsit elfelejtettem ezt a szálat (de többet nem fordul elő)//

Amíg a nő válaszát hallgatja Sakura mereven áll, fejét még jobban lehajtja. Azt kívánja bár idősebb lenne, mert így nem nagyon szokták komolyan venni. Amint viszont meghallja a választ meglepve kapja fel a fejét. Tudja, hogy a nő őszinte volt. Hallatszott a hangjában, mert egy bizonyos ponton meghallani mikor hazudik valaki és mikor mond igazat. Érdekes... Amikor felkapja a fejét a hirtelen mozdulatra a csuklya hátrahanyatlik szabad meglátást engedve így a lány hosszú lila hajzuhatagának. Amikor észbe kap rögtön elönti a pír az arcát és sajnos ez kétszeresen igaz fehér bőre miatt. Továbbá most meglátszik hány éves. Az idegen jól tippelt és igen egy kislányt rejt a köpeny aki alig lehet 14 éves. Nem akarja még kínosabb helyzetbe hozni magát így nem erőlködik azzal, hogy visszahúzza a csuklyát. Most szemtől szembe állnak egymással Sakura a nő csillogó kék szemeibe bámul (na jó inkább csak néz) és érzelmeket keres benne. Nem gondolja veszélyesnek az idegent így nyíltan emelt fővel kellene válaszolnia, viszont inkább lefelé fordítja a tekintetét és így kezd el beszélni.
- Igazad van nem kellene ilyeneket kérdeznem mert még fiatal vagyok. Viszont csak ez jár a gondolataimban ami elég nehézzé teszi, hogy mást kérdezzek. - itt elmosolyodik - Nos hogy mi volt? Inkább ki. Vagyis kik. - tudja, hogy elég lesz, ha ennyit mond. - Sajnálom, hogy csak úgy rátörtem ezzel. Nem tudom mit tehetnék most, hogy itt vagyok. Elhagytam errefelé egy barátomat. Igen tudom nagyon furcsán hangzik és még egyszer sajnálom, hogy ilyenekkel zavarlak, de nem láttál itt egy szőkés hajú kisfiút? És még valami...
Tudja, hogy biztosan nem lesz a válasz, de egy próbát megért.

**Misaki Kiyoko** Vas. Ápr. 03 2016, 00:04

/Bocsi nekem is, sok minden közbejött /

Talán azért válaszoltam, mert alapból bennem van az anyai ösztön, s az, hogy segítsek a tőlem fiatalabbakon. Nyilván többet éltem meg, mint ők, azonban nem mondom azt, hogy egy tőlem fiatalabb nem lehet bölcsebb nálam.
Lehullik a lepel az arcáról, így tényleg megbizonyosodok arról, hogy fiatal, mellesleg szép lila a haja és a szeme is. Lányomnak fogadnám, de nem vagyok annyira idős hozzá, hogy az anyja legyek.
Nem, nem vagyok veszélyes, főleg nem egy gyerekkel szemben, mert tényleg mondhatom azt, hogy foglalkozok velük és szeretem őket, valószínű, hogy arra is képes lennék, hogy felneveljek egyet. Igen... abszolúte képes lennék rá!
Valami azt sugallja, hogy fél tőlem, szóval jobban teszem, ha nem keltem azt a látszatot, hogy rémisztő vagyok... különben sem tudnék az lenni, ha akarnék se.
Nem értem pontosan a problémáját. Valakik bántották? Mármint nem fizikailag, hanem lelkileg... megtört lehet, annak látszik, szóval nem nézem ezt jó szemmel. Miért keres az ember olyan barátokat, akik nyomorúságot hoznak rájuk? Nem tudok sokat mondani erről, világ életemben magamnak való voltam, és nem értem a mai napig, hogy miért nem engedtem közel magamhoz azokat az embereket, akik próbálkoztak ezzel. Sajnos túlságosan féltem attól, hogy egyszer akit közel engedek magamhoz, majd később ártani fog nekem, vagy én neki. Ezért nagyon kevés barátom volt, legfeljebb három, akikről azt mondanám, hogy tényleg foglalkoztam velük, és ők is velem. Aztán ahogy idősebb lettem, már inkább a kinézetem miatt próbáltak közel kerülni hozzám, de kudarcot vallottak... azonban furcsa természetem miatt, amivel hajt a kíváncsiság, megismerkedtem egy férfival, ami lehet túl korai volt, bár sokáig tartott. Most már kezd elhalványodni bennem, de az emléke tovább él és nem fogom elfelejteni talán soha... nem tudhatom. De miatta hagytam el a falvam, és nem azért, mert rossz szándékok vezéreltek. Én mindig is egy családra vágytam, akikhez tartozhatok... nem éppen olyan családra, mint férj és gyerekek, hanem szimplán egy közösségre. Hiszem, hogy az Amegami berkein belül meglelem ezt, még ha nekik csak a képességeimre van szükségük, az erőmre, de lehetnek később a családom, vagy akár hamarosan.
- Igen, furcsán hangzik, hogy elhagysz valakit. Csak úgy nem hagyhatod el, ha nem rabolták el, vagy nem a bolondját járatja veled - felelem. - Nem zavarsz különösebben, és nem láttam. Mi az a valami? - nyilván mást is akar kérdezni, amit megvárok. Ha felajánlás, hogy segítek e neki megkeresni, akkor felajánlom védőszolgálataimat, bár nem tudom, hogy jó dolog e kint a hidegben kutakodni. Viszont azt sem szeretném, hogyha a barátja itt van kint, akkor halálra fagyva találjon rá valaki később.

**Yuhi Sakura** Vas. Ápr. 10 2016, 20:48

A nő válasza megnyugtató. Hangja dallamos, és legfőképpen: Sakura nem talál benne rossz szándékra utaló nyomot. Vajon mi járhat a fejében? Mit gondolhat róla? Valószínűleg azt amit mindenki más is. Itt egy árva lelkileg teljesen tönkrement épp kamaszkorban járó kislány aki meglehetősen furcsa kérdéseket tesz fel és fantom társakat kerget. Amikor ezt az emberek végiggondolják eljutnak addig a pontig, hogy ideje kereket oldani és otthagyják a kislányt egyedül. Viszont mióta megtörtént vele az a tragédia sorozat amitől még mindig szenvedek, ő volt az első aki megértette és nem nézte őrültnek vagy esetleg gyengeelméjűnek. Lassan sikerül megnyugtatnia a lelkét és pillantásával a nő kék szemeit keresi. Elkapja egy- de csak egyetlenegy pillanatra a tekintetét, de nem sikerül semmit sem kiolvasnia belőle. Ez igen érdekes. Talán a depresszióba süllyedéskor az emberismerő képességei is elvesztek? Nem! Nem adhatja fel ilyen könnyen a lelkét. Lassan minden seb összeforr. Lassan...
Hegek viszont mindig is maradni fognak. A lelkét lassan majd ezek a sebhelyek fogják tarkítani, de mindenkinek vannak ilyen sebekből maradt hegei. Neki is el kell viselnie a fájdalmat, akármilyen nehéz is lesz ez számára. Egy idő után büszkén kell majd tekintenie ezekre a lelkén esett sebhelyekre és bátran előrefelé kell fordítania a tekintetét. Életét át fogja még szőni a gyász és a veszteség. Ezt tudta is amikor shinobinak vállalkozott. De vajon akkor is amikor megérezte a fájdalmat?
Végül lassan a füle mögé igazít egy, a szél által az arcába fújt élénk lila tincset és bátortalan hangon megszólal.
- Nem tudom, mit gondolhatsz most, de kérlek ne ítélj el a gyengeségem miatt. Nem tudtam már ennyire őszinte lenni valakivel néhány hónapja. Talán ezt is megveted, de kérlek ne tedd. - itt a hangom erősebb lesz, olyan lányé aki túlteszi magát a fájdalmon - Nos az utolsó dolog amit kérdezni, sőt kérni szeretnék az egy tanács lenne. Persze csak ha nem látod értelmetlennek, mert azt is megértem, ha most elköszönsz és továbbmész a magad útjára, hogy végül a történeted nyugodtan folytatódjon tovább. Viszont sokat segítene, ha maradnál mert... én... szóval sokat segített a társaságod. Tudom, hogy mérhetetlenül hülyén hangzik, de máshogyan nem tudom elmondani. Valahogy a szemedben lévő fény, olyan magabiztos jellemről mutat képet... én meg... csak egy depressziós kamasz vagyok aki nagy valószínűséggel öngyilkos lesz, ha nem történik valami csoda. Hogy mindez ne történjen meg arra lenne jó a tanács, már ha megérted és tudsz valamit mondani rá. Szóval... Nagyon egyedül vagyok egy ideje. Szörnyen egyedül és nincs senki aki valaha is megértene. Szóval, hogyan másszam ki ebből a sötét gödörből? - várom a választ és közben még javítok magamon egy kicsit - Vannak napok amikor újra a régi vagyok, de utána mindig eszembe jutnak az elveszett szeretteim és legyengül a lelkem. Mit tehetnék ez ellen? Segítenél kérlek?

**Hirano Reina** Szomb. Május 21 2016, 16:21

// Ishihara Aki //

Az Akane próbatétele utáni nap javarészt pihenéssel telt el. Igaz, ezer dolgom lett volna, de sem fizikai, sem lelkierőm nem volt hozzá hogy elvégezzem őket. A csapattársammal szemben lemaradva éreztem magam, ezért megkértem, hogy segítsen nekem kicsit a felzárkózásban. Hezitáltam, hogy megkérdezzem-e, de végül bátorkodtam előhozakodni az ötlettel. Szerencsémre szívesen elvállalta és nem láttam rajta, hogy ez Őt teherként érintené.

Örülök hogy egy csapatba kerültem vele, igazán rendes lánynak tűnik. Remélem nem okozok majd csalódást neki az ügyetlenkedésemmel és hamarosan megtanulom kontrollálni a chakrámat a megfelelő módon, hogy ezzel mind függőleges terepen, mind pedig a víz felszínén meg tudjak maradni. Elképzeléseim persze vannak ezzel kapcsolatban, de jobb szeretem, ha a gyakorlati részt megmutatják és átveszik velem. Elméletben valahogy mindig is jobban megy minden, amikor pedig a megvalósításra kerül a sor... Nos hát, inkább ne is menjünk bele.

A lényeg, hogy most itt állok az erdő szélén és a megbeszélt találkozóponton várakozok Akira. A kezemben egy fehér dobozkát tartok. Első ránézésre semmi furát nem rejtegethet. Viszont a tartalmával rengeteget foglalkoztam, remélem értékelni fogja amit számára tartogat. A mai nap célja egy kis ráérzés a technika nyitjára, de azért eredményt is jó lenne elérni. Mindenesetre szeretnék egy kicsit jobb kapcsolatot is teremteni a társammal, mert úgy néz ki, hogy együtt fogjuk belevetni magunkat a ninja lét rejtelmeibe. Másrészt hasznomra válna már egy barát, kevésbé érezném magam egyedül. Igyekszem majd nyitott lenni felé.

**Ishihara Aki** Szomb. Május 21 2016, 17:01

Az Akanéval való kis gyakorlatunk után Reina felkeresett egy kéréssel. Szerette volna, ha segítek neki egy kicsit gyakorolni. Elsőre egy kicsit fura volt, hogy engem kért meg erre, de természetesen nem utasítottam vissza. Már egy csapat vagyunk, így a legjobb tudásunk szerint kell segítenünk egymást, ráadásul sose árt, ha folyamatosan fejlődünk, hisz úgy a küldetéseken is jobb teljesítményeket tudunk elérni. Kíváncsian érdeklődtem tőle, hogy pontosan mire is gondol gyakorlás címszó alatt. Amit szeretett volna, az a függőleges terepen való járás, illetve a vízen való megmaradás képességeinek elsajátítása volt. Nem csoda, velem ellentétben ő frissen került ki az akadémiáról, ahol nem tanítják az ilyeneket. Én, aki már túl volt egy-két megpróbáltatáson már jól ismertem ezt, bár kérdéses, hogy mennyire leszek jó tanár Reina számára, hisz azelőtt még sose tanítottam senkit. Kicsit izgatott, ugyanakkor boldog voltam, hogy segíthetek neki. A megbeszélt időpont előtti nap nem kevés időt áldoztam arra, hogy az elméleti részt átnézzem. Sose volt az erősségem. Szerencsére Hisami mindig is érdeklődött az ilyenek irányába és nagy mennyiségű tudtásra szomjazott, pont ezért a könyvespolca csordulásig tele volt olyan irományokkal, amik a chakráról, annak használatáról és működéséről szóltak. Utóbbi időben még én is kedvet kaptam, hogy néha-néha belelapozzak egyik ilyen könyvbe, tekercsbe, hogy bővíthessem tudásomat. Miután betanultam a megfelelő információkat, készen éreztem magamat a tanításra. Persze azért egy kicsit izgultam. Másnap a megbeszélt találkozóhelyre siettem. Reina már láthatóan ott állt és várta érkezésemet.
- Szia! Akkor készen állsz? - tettem fel neki a kérdést.
Persze tudtam, hogy felesleges, mert ha nem állna készen, akkor nem is lenne itt, de mindegy. Rögtön odasiettem az egyik magasabb fához, majd végignéztem rajta.
- Ez jó lesz! Akkor vágjunk is bele! - mosolyodtam el.
- Elsősorban egy kis elmélet.Mint azt már te is tudod a megfelelő chakra áramoltatás egy nagyon fontos képesség a ninják számára. Enélkül képtelenek lennénk jutsukat létrehozni. Azon felül, hogy a függőleges terepen való járás egy nagyon haszonos képesség tud lenni, van egy másik előnye is. Mégpedig az, hogy segít abban, hogy megtanuld céltudatosan és megfelelően manipulálni a chakrádat. Amikor egy jutsut használsz, akkor a megfelelő mennyiségű energiát kell összegyűjtened annak létrehozásához. Ha ez kevesebb, akkor a technika nem, vagy sokkal gyengébbre sikerül, mint amilyenre akarod. Ha több chakrát gyűjtesz, akkor könnyen lehet, hogy a fölösleg kárba megy, ami nem éppen előnyös, hisz a harc alatt mindig érdemes tartalékolni az erőnket. A függőleges terepen való megmaradásnak is ez az alapja. A talpadba kell vezetni a chakrádat, amivel hozzátapasztod magadat ennek a fának a törzséhez, majd felsétálni rajta. Ha kevés energiát gyűjtesz, akkor nem lesz meg a tapadás és leesel. Ha pedig túl sokat, akkor meg pazarlod az energiáidat, nem is beszélve arról, hogy az se biztosan lesz sikeres. Túl sok energia esetében könnyen előfordulhat az is, hogy kárt teszel a fában. Ez azért is kimondottan jó gyakorlás az chakra megfelelő kontrollálásához, mert a talp alapvetően az a testrész, amibe az egyik legnehezebb vezetni azt. Tehát röviden összefoglalva, az lesz a feladatod, hogy a talpadon képezz egy egyenletes chakra réteget, ami segítségével oda tudsz tapadni a fa törzséhez. Ez nem lesz könnyű dolog, sok gyakorlás kell, míg az ember ráérez, de idővel úgy fog menni, mintha ezzel a képességgel születtél volna. Akkor gyorsan be is mutatom.
Miután befejeztem a magyarázatot, összegyűjtöttem a lábamba a megfelelő mennyiséget, majd elkezdtem felfele mászni a törzsön. Mindössze két-három lassú lépést tettem, majd elrugaszkodtam onnan és szépen a földön landoltam.
- Akkor te jössz! - vigyorogtam rá, miközben figyeltem, hogy mit is csinál.

**Hirano Reina** Szomb. Május 21 2016, 17:51

Várakozásom nem tartott sokáig, társam hamarosan megérkezett. Mikor odaért köszönt, s megérdeklődte készen állok-e. Hát nem teketóriázik, az már egyszer biztos. De nem is zavar, jobb ha hamarabb kezdjük mert sok mindent kell még elsajátítanom a mai nap folyamán.

- Szia! Még szép! - felelném egy kisebb mosollyal az arcomon. Mosolyom mögött azonban inkább bizonytalanság lapul, mintsem elszántság. Megindult egy fa felé én pedig követtem Őt. Mikor odaértünk elé végignéztem a fán és nyeltem egyet. Nem lehetne valamivel kisebb? Mondjuk fele ekkora? Miket beszélek, ha ezt most megkérdezem, biztosan nyápicnak gondol majd! Lelkesedése némi erőt tartott bennem, és letörni sem akartam ezekkel a gondolatokkal. Végül is semmi rossz nem származhat abból, ha megpróbálom, nemde? A dobozkát a kezemből óvatosan a szomszédos fa tövébe raktam.

Tekintetemet Akira szegeztem és figyelmesen hallgattam a magyarázatát. Céltudatos és megfelelő chakramanipuláció, ez minden, amire szükségem van. Nem lehet túl sok és nem lehet túl kevés sem. Ez így gondolatban igazán egyszerűen hangzik, de a nyakamat merném tenni rá, hogy kipróbálva másképp fog elsülni, mint azt szeretném. Magyarázatát megértettem, sőt ami azt illeti, elég gördülékeny és összeszedett volt az elméleti rész. Viszont picit megijesztett azzal, hogy alapvetően ide a legnehezebb elvezetni a chakrát. Cserébe, ha ide menni fog, akkor bárhová könnyen eljuttathatom nehézségek nélkül a továbbiakban. Azt, hogy mindent értettem egy bólintással fejeztem ki felé.

Ezután Ő maga is demonstrálta, hogyan működik a technika. Olyan könnyedén sétált a vastag fa törzsén, hogy én is kisebb önbizalmat magamba kuporgatva elszántam magam a megpróbálásra. Mikor végzett hátrébb állt, majd figyelte a következő mozdulatomat. Lehunytam a szemem hogy kizárjam a külvilágot és a testemen belüli folyamatokra koncentráljak. Éreztem, ahogy a chakrahálózatom megtelik és áramlik a chakrám egyre lejjebb, míg nem eléri a célját. Amint felemeltem a lábam a talajról ez a mennyiség el is szállt. Talán nem kellene ennyire sietnem. Egyszerre csak egy dologra próbálok figyelni először. Második alkalommal igyekeztem tovább tartani a chakrát az adott helyen, de csak egy halovány réteg képződött a talpamon. Éreztem, hogy mindez nem lesz elég, de a lábam felhelyeztem a törzsre. Kicsit megmozgattam, de továbbra sem éreztem biztosnak a dolgot. A kontroll megingott, amivel a chakra elszállt, így újra a földre helyeztem.

Következő alkalommal nem siettem ennyire, ezért többet időztem a földön, míg összegyűjtöm a kellő mennyiséget. Ekkor váratlanul azt tapasztaltam, hogy amint a törzsre helyeztem a lábam, az egyfajta stabilitás érzetet biztosított. Összeszedtem a bátorságom és elrugaszkodtam a földről, majd meginogtam és egyenest a földre puffantam. Az esést követően kezemmel hátam mögé támaszkodtam és tanácstalanul tekintettem fel Akira. Remélem ki tud még segíteni egy-két tanáccsal.

**Ishihara Aki** Hétf. Május 23 2016, 12:39

A kérdésemre Reina rögtön felelt, arcán kicsit bizonytalan mosollyal. Láthatóan nem éppen az önbizalom mintapéldánya, de ezen majd változtatunk később. Gyorsan el is magyarázom neki az alapokat, amiket érdemes tudni a technikáról. Szerencsére semmi bonyolult, még én is meg tudtam jegyezni, ami azért már nagy szám. Miután elmondtam, társam rögtön neki is látott a feladat elvégzésének. Elkezdte koncentrálni a chakráját a lábába. Ez picit hosszabb időt vett igénybe, láthatóan nem túl magabiztos, de nem is nagy gond. Inkább legyen lassú, de biztos a kontroll. Később majd belejön. Egy kis idő után ráhelyezte a lábát a fa törzsére, de mintha meggondolta volna magát, rögtön le is tette a földre. Talán nem érezte biztosnak a tapadást. Kis ideig megint a talpába koncentrálta a chakráját, majd újra a fatörzsére helyezte a lábát. Én némán figyelem a próbálkozásait közben. Tudom, hogy elsőre mennyire nehéz is ez a feladat, sok gyakorlás kell, míg az ember ráérez. Utána viszont olyan könnyű lesz, mint a rendes gyaloglás. Végre elég bátorságot gyűjtött magában, és elrugaszkodott a földtől. Azonban egy lépést se tudott megtenni, és már a földre is zuhant. Kérdően pillantott rám, hátha tudok valami segítséget adni a számára. Azonban sajnos ez nem ilyen egyszerű. Kicsit megvakarom a fejemet, majd megszólalok.
- Nem igazán tudok sok mindent javasolni. A lényeget már elmondtam, sajnos most magadtól kell ráérezned a lényegre. Tudom, hogy nem könnyű, én is végigmentem ezen és hosszú időbe telt, míg sikeresen elsajátítottam. Amit javasolni tudok, hogy próbáld meg nekifutásból. Sokkal könnyebben fennmaradsz úgy, mintha lassan kezdenél el felmenni. Ne félj a leeséstől. Ha bármi van, akkor rögtön elkaplak.
Arcomon biztató mosoly jelent meg, majd tovább figyeltem, hogy Reina miként veszi ezt az akadályt.

**Hirano Reina** Hétf. Május 23 2016, 16:51

Kérdő tekintetem Akit váratlanul érte és megvakarta a fejét, majd közölte, hogy Ő ennél nem tud többet segíteni. Igaza van, hiszen nem tudja megtanulni helyettem. Mégis olyan nehéznek bizonyult a chakra ilyesfajta irányítása. Javasolta, hogy nekifutásból talán nagyobb esélyem lehetne a sikerre. Picit javított a komfortzónámon, hogy a lány felajánlotta, ha leesnék Ő elkapna és nem lesz bajom. Kissé felbátorodva, de még mindig bizonytalanul tettem hátra pár lépést, majd a fára néztem és nekilódultam. Eközben próbáltam koncentrálni, de nem jutott el a chakra addigra az adott pontra, ahová kellett volna. Ahogy elértem a fa törzséhez éreztem, hogy nem lesz jó, ezért le is fékeztem magam. Ez nem éppen úgy jött össze, ahogy szerettem volna, ezért a lendület nem hagyott alább és szépen megorroltam a fát.

Felszisszentem, odakaptam és igyekeztem eltakarni az orromat. Ezt még sikerült is, de a vörös arcomat nem igazán. Szégyenkezve sétáltam vissza az előbbi helyzetemre és ismét nekiszaladtam. Ezúttal úgy éreztem, a mennyiség megfelelő és elrugaszkodtam a talajról. Lábam határozottan landolt a fán és egy lépést is sikerült megtennem. Noha nem annak tudtam be, hogy a kontroll ott tartott, de felemelő érzés volt kicsit sikerrel járni, ezért felbátorodtam.

Most már nem csak sétáltam, hanem szaladtam az iménti helyemre és nekifutottam. Felugrottam a talajról és négy lépés után a lábam szinte feltapadt a fára. Annyira örültem neki, hogy nem figyeltem a további helyes áramoltatásra, ezért tehetetlenül a föld felé zuhantam. Nagyon féltem, de ekkor eszembe jutott Aki ígérete. Remélem valóban a segítségemre siet és nem esik bajom. Kellett nekem elbízni magam...

**Ishihara Aki** Hétf. Május 23 2016, 17:07

Reina láthatóan megfogadta a tanácsomat és kicsit hátrébb ment pár lépést, aztán nekiindult a fának. Azonban úgy tűnik, hogy nem volt valami biztos magában, mert megpróbált megállni, a lendület viszont vitte tovább és arca egyenest a fának ütközött. Kicsit felszisszentem, mikor ezt láttam, majd gyorsan odasiettem hozzá.
- Jól vagy? - tettem fel a kérdést.
Láthatóan azonban nem történt semmi komoly sérülés, bár biztos vagyok, hogy azért fájt neki. Újra hátrébb ment, majd nekikezdet újból. Elkezdett futni a fa felé, majd szépen fellépett a törzsére. Láthatóan az alapokat sikerült megértenie, mert egy pár lépést megtudott tenni, azonban láthatóan megint elvesztette a kontrollt. Zuhanni kezdett. Ekkora magasságból még nem lett volna semmi gondja, ha leesik, azonban nem akartam kockáztatni és megígértem neki, hogy vigyázok rá. Rögtön szaladni kezdtem, majd a fa törzsére felugrottam és úgy kaptam el a zuhanó lányt. Elrúgtam magamat a fától és szépen landoltam.
- Óvatosan! Figyelj arra, hogy nem veszítsd el a kontrollt a lábadba - tanácsoltam neki, miközben biztatóan rámosolyogtam.
- Menni fog ez, csak gyakorolni kell.
Szép lassan leengedtem a lábát, majd mikor már biztosan állt a talajon elengedtem. Hosszú út áll még előtte, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan megfogja tudni csinálni. Láthatóan a chakra irányítása egész jó, legalábbis jobb, mint az enyém volt, mikor tanultam ezt a technikát. Nekem sok ideig tartott, míg sikerült. Reinának szerintem ez lényegesen kevesebb idei fog tartani.

**Hirano Reina** Hétf. Május 23 2016, 19:23

A magánakcióm láttán, ami annyiból állt, hogy majdnem betörtem az orromat Aki odasietett hozzám és kérdezte jól vagyok-e.

- Igen jól, ne aggódj. - feleltem, bár gondolatban hozzátettem, hogy "az önbecsülésem már kevésbé". A második próbálkozás már sokkal hatásosabbra sikeredett, de a vége ennek is kudarc lett. Zuhantam lefelé, de a lány a segítségemre sietett és elkapott. Karjaiban landoltam és biztosan tartott magánál. Megkönnyebbültem, hogy valóban lehet rá számítani. Mondani akárki mondhat akármit, de a tettek azok, amik igazolják az állítást. Mosolygott rám és óvatosságra intett. Mosolyát mikor megnyugodtam picit, viszonoztam. Igazán kedves, hogy aggódik értem. Biztatott afelől, hogy menni fog. Leeresztett és éreztem, ahogyan újra a saját lábamon állok.

- Köszönöm. Tudod... Hogy nem hagytál leesni. - adtam hangot hálámnak miközben mosolyra húztam a szám.

Eddigi tudásom és tapasztalataimat összegeztem magamban. A chakramennyiség eltalálása nagyjából megy. Arra kell ügyelnem hogy ne legyen kevés és túl sok sem. Már csak a folyamatos biztosítása hiányzik. Azt hiszem, ennek elsajátítását a kitapasztalás majd elősegíti. Nincs más dolgom hátra, mint addig gyakorolni, míg biztosan nem megy. Így is tettem. Eleinte mindig ugyanazzal az eredménnyel jártam, ami pár lépésben merült ki mindössze. Igyekeztem megkönnyíteni Aki dolgát azzal, hogy amikor úgy éreztem le fogok esni elrúgtam magam a fától ezzel a talajra érkezve. Sajnos ez nem mindig jött össze, de ha esetleg rosszul sült el a dolog, akkor Aki mindig résen volt és megóvott az esetleges ütődésektől. Egyre elkeseredettebbé váltam a siker hiányában, de a lelkesítő szavai értelmet adtak a próbálkozásomnak. Órákon át küzdöttem és egyre jobban kimerültem, de a sok befektetett munka végül meghozta az eredményét. Fentebb és fentebb jutottam, mígnem felértem a tetejére és boldogan pillantottam le a csapattársamra. Körültekintettem és a látvány elképesztő volt. Talán még sosem voltam ilyen magasan. A boldogságtól felkacagtam halkan majd lemásztam a fáról és Aki karjaiba ugrottam.

- Sikerült! Köszönöm! - öleltem meg a lányt boldogan.

Igazán kedves tőle, hogy időt szánt rám, ezért készültem neki valamivel. Már órák óta kint voltunk a szabadban és bizonyára Ő is megéhezett. Itt jött képbe a kis fehér doboz, amit a fa tövébe helyeztem. Emlékeztem rá, hogy az ő hobbijai között is szerepel a főzés, így gondoltam az ételek fogyasztása is örömöt okozhat neki. A dobozból gondosan becsomagolva egy adagot vettem ki és odanyújtottam Akinak.

- Nem sok minden, de szeretném ha elfogyasztanád velem. - mondtam félénken, majd lehuppantam a fa tövébe és hozzáláttam az enyémhez. Remélem Ő is csatlakozik hozzám.

**Ishihara Aki** Szer. Május 25 2016, 01:34

Láthatóan Reina nem sérült meg komolyabban a fával való találkozásnál, legalábbis testileg. Az önbecsülése már más kérdés, de nem hiszem, hogy emiatt aggódnia kellene. Én is voltam hasonló helyzetben, tudom, hogy nem egyszerű feladat. Újra nekilendült, majd most elrugaszkodott a földtől és ténylegesen ráteszi a lábát a fára. Egy pár lépés erejééig jól haladt, ugyanakkor a kontrollt hamar elvesztette és zuhanni kezdett. Ahogy ígértem neki rögtön el is kaptam. Pár biztató szóval láttam el. Mielőtt letette, elmém kicsit elkalandozott. Eszembe jutottak a régi idők, mikor Hisamival együtt csináltuk ezt. Gyorsan meg is ráztam a fejemet. Nem szabad most ezen gondolkoznom. Tudom, hogy Reina eléggé hasonlít rá mind jellembe, mind pedig kinézetbe, ugyanakkor azt is jól tudom, hogy ők nem ugyanaz a személy. Nem akartam szegény lányt belekeverni ilyesmibe, hisz ő nem tehet semmiről. Letettem a földre, majd megköszönte a segítségemet.
- Szóra se érdeme! Erre valók a társak nem?
Miután válaszoltam neki, rögtön el is kezdett újra gyakorolni. Én csöndbe figyeltem. Minden próbálkozásnál egy kicsit jobban ment neki. Láthatóan lényegesen jobban halad, mint én tettem régebben. Időnként, mikor nem sikerült elrúgta magát a fától, hogy szépen tudjon landolni, de azért egy-két alakalommal be kellett segítenem, azonban nem bántam. Ezzel is épül legalább a bizalom a csapaton belül. Hosszú idő telt el próbálkozásokkal. Látszott rajta, hogy fárad, illetve kicsit zavarta, hogy nem sikerül neki, de ettől függetlenül nem adta fel. Néha kicsit biztattam, de inkább csendbe figyeltem, nem akartam túlságosan megzavarni. A hosszas próbálkozások sora után, végre sikerült felérnie a csúcsra. Ott egy nagyot kacagott, majd szépen lejött. Láthatóan boldog volt, hogy sikerült neki. Rögtön a nyakamba is ugrott, ami kicsit meglepett, de nem zavart. Még... az illata is olyan. Aki! Szedd össze magad! Nem szabad ilyesmikre még csak gondolnom se.
- Szép munka volt! Majd még kicsit gyakorolsz, akkor hamarosan kiválóan fog menni a dolog - mondtam neki.
Ezután a fa tövéből elővette a fehér kis dobozát. Már az elején is észrevettem és volt egy sejtésem, hogy mi lehet a tartalma, ami láthatóan be is igazolódott. Előre csomagolt ebéd volt. Bár gondoltam, mégis meglepett a figyelmessége. Nagy mosollyal az arcomon fogadtam el az általa felkínált ételt.
- Köszönöm, biztos finom.
Azzal neki is láttam az evésnek. Tényleg finom volt. Láthatóan jól kiismeri magát a konyhába. Nem úgy, mit Hisami. Komolyan mondom az a lány a gabonapelyhet is képes lett volna elégetni. Szerencsére azért én tudok egy-két dolgot így mindig csináltam valamit neki. Na, tessék! Már megint rajta jár az eszem. Nem is tudom, hogy mi van ma velem. Talán Reinával közös kis edzésünk sok emléket idéz fel bennem. Hiányzik... Éreztem, ahogy szemembe könny kezd el megjelenni, majd végigfolyik az arcomon. Gyorsan elfordultam, nem akartam, hogy Reina lássa. Azonban ez nem számított, mert pillanatokon belül hatalmas zokogásba törtem ki. Rég volt már, hogy ennyire feljöttek volna ezek az érzések. Nem tudtam mit kezdeni, így csak hangosan sírtam. Szegény lány, mit gondolhat most rólam?

**Hirano Reina** Szer. Május 25 2016, 16:12

Az ételt örömmel vette el és ugyan még bele sem kóstolt, de már megszavazta a bizalmát annak, hogy fogára való lesz. Leült mellém és Ő is nekilátott az evésnek.

- Hosszú nap volt. - fújtam ki magam és jegyeztem meg pár megrágott és lenyelt falat után. Nem jött válasz ezért a lányra pislogtam, de Ő elfordult tőlem. Vajon megbántottam? De hát mivel? Lehet hogy csak elkalandozott a figyelme. Már épp hozakodtam volna elő egy másik hasonlóképp fontos megszólalással, de ahogy szám szóra nyílt úgy be is csukódott. Aki zokogásba kezdett és én csak értetlenül bámultam Őt gondolkozva, vajon mi lehet az oka. Ennyire azért nem főzök rosszul... Vagy netán allergiás lenne valamire? Ilyen kis dolgok miatt nem hiszem hogy sírdogálna. Erős lánynak hiszem, sokkal erősebbnek, mint én magam. Nem gondoltam, hogy valaha fogom így látni. Kezem a vállára helyeztem és simogatással igyekeztem Őt nyugtatni. Nem tudom, hogyan is kéne ilyenkor eljárnom, mert soha nem volt még lány barátom, mindig csak Takashival voltam és Őt soha nem láttam sírni. Ha belegondolok, Ő olyankor mindig megölelgetett, ha elpityeregtem magam. Talán itt is segítene. De mi van, ha esetleg rossz néven venné?

- Mi a gond, Aki? Szívesen meghallgatlak. Tudom, hogy nem régóta ismerjük egymást, de szeretném ha bíznál bennem, hisz a társam vagy. Tudnod kell, nekem bármit elmondhatsz. Ha tudok, segítek! - próbálnám szavakkal nyugtatni a lányt, miközben a kezem folyamatosan simogatná Őt továbbra is. Tekintetem aggódva szegezném rá és várnám a válaszát.

**Kenta Koizumo** Csüt. Jan. 05 2017, 23:48

// Shuusnya //

Koizumo tempósan haladt Hoshigakure felé. A Medvék országának határánál könnyedén átengedték, miután felmutatta fejpántját.

~ Háborúban mégis csak több óvatossággal kezelném az idegeneket. Két perc alatt össze tudnék dobni egy hitelesnek tűnő fejpántot... ~ gondolta. Kényelmes tempóban folytatva útját alig másfél óra járásra volt Hoshigakurétől. A Shinozuka-család feje küldte őt Hoshigakurébe azzal a célzattal, hogy üzleti kapcsolatot létesítsen az ország vezető ipari és technológiai szervezetével, az Ashita no Togawával. Ez volt a hivatalos cél, de Koizumonak ezen kívül volt még egy célkitűzése: információt szerezni a csillagról, működéséről, duplikálásának, vagy fellelhetőségének lehetőségeiről, és felhasználásáról. Érthetően senkinek sem mondta el, de közel akart férkőzni a csillaghoz. A jövő energiaforrásának tartotta, amivel akár háborúkat is nyerhet és országokat foglalhat el. De ő építeni akart. Tudománya a béke szolgálatában állt. Minden fegyvert, amit valaha tervezett, békefenntartó célzattal készítette. Igyekezett minden téren kiszélesítenie tudását, ötvözve a modern technológiát, a chakraelméletet, és az olyan misztikus, megmagyarázhatatlan dolgokat, mint a csillag. Rengeteg jó ötlete volt, elvei pedig megrendíthetetlenek. Orvosi eszközök, energiatakarékos és komfortos épületegyüttesek, fejlett szállítóeszközök is szerepeltek titkos konstrukciói között, amiket egyelőre még nem kezdett el építeni. Mindeddig néhány pitiáner, hatásvadász találmánnyal kedveskedett lakbére és a Shinozuka-laboratórium használati díja fejében a klánnak. Azonban ezzel a kiküldetéssel nekikezdhetett saját tervei megvalósításának. Arra nem is gondolt, hogy munkaadója ezt akár hátbatámadásnak is veheti. Annyi vándorlással töltött év után nehezére esett szocializálódnia.

Kisvártatva megérkezett Hoshigakurébe. Kevés számú shinobi tartóztatta fel, de a Shinozuka-pecséttel ellátott menetlevél megtette hatását. Bejutott a faluba. Barátságos kis hely volt, aranyos, rombolni való kis házakkal, barátságos mosolyú emberekkel. Koizumo a járókelőktől érdeklődött a neki megfelelő boltok után, és egy fiatal, keménykötésű civil útba igazította a közeli áruházhoz. Nem akart sokat költeni, a kínálatot és a minőséget vizsgálta elsősorban. Ekkor már tudta, hogy egy olyan problémás, nagy falu, mint Konoha nem feltétlenül neki való hely. Egy csöndes, nyugodt helyet keresett a szövetségen belül, ahova vissza tudott vonulni. Ugyanakkor erőt is akart gyűjteni, és még sok-sok évre volt szüksége, hogy megalapozhassa visszavonulását egy olyan békés faluba, mint Hoshigakure. Szóval most még csak nézelődött.

**Amori Shuu** Hétf. Jan. 09 2017, 14:12

Koizumo

- Áááh. Hoshigakure még csodásabb, mint amikor itt hagytam - Shuu hatalmasat szimatolt a levegőbe. Most volt először, hogy másfél hónap után visszatért a fiú, s miután otthon édesapjával találkozott, egy közös ebéd keretein belül Shuu mesélt az Ashitaban való életéről. Lebilincselte őt a szervezethez való tartozás, s ezt gyakran hangsúlyozta is beszélgetése alatt. Édesapja ugyan féltette egy szem fiát, s ismervén Kagemori által a szervezetet, mégis, valahol mélyen örül, hogy a fiát élve láthatja. S egészségesebbnek, mint valaha.
Az apja továbbengedte fiát, ugyanis bármilyen rég is látták egymást, Shuunak feladata volt a városban. Így könnyes búcsút véve kikísérte fiát a kapuig, majd elváltak ismét.
Az ifjú feltaláló hosszas listát tartogatott a kezében. Az apró utcák vonalai ugyanúgy megmaradtak emlékezetében, mint amikor még itt élt. A keszekusza sikátorok és főterek semmit sem változtak, míg a fiú annál többet. Ismerte a járást, tudta pontosan, hol is tudja beszerezni a számára szükséges felszereléseket.
A város talán legnagyobb, alkatrészárus és hobbiboltjába betért, majd köszöntötte az eladót. A férfi szinte alig ismerte fel a fiút.
- Shuu, tényleg te vagy az? Mi történt veled? Olyan...élettel teli vagy, sugárzol a boldogságtól.
- Meglehet, sok minden változott az elmúlt időszakban. Néhány jó ember segített...megmutatni az élet jó oldalát. Most azon vagyok, hogy hasonlóképp segíthessek én is.
- Ez szép dolog. Na és mondd, miben lehetek a segítségedre.
Shuu ekkor a lapot maga elé emelte, s hosszas felsorolást kezdett el tartani. Drótok, kamerák, különböző kapcsolók, mozgásvezérlő alapokat, mechanikus fődarabok, mind olyan eszköz, melyek igen csak felkeltették még az öreg árus figyelmét is. Ugyan Shuu járt korábban ebbe az üzletbe kisebb alkatrészekért, azonban ez a fajta rendelése igen csak nagy tételszámban volt megadva. Eddig maximum az otthoni bütyköléséhez szükséges anyagokért jött, most pedig mintha egy kis várost akarna felépíteni kapcsolókból és kamerákból. Természetesen segített a fiúnak összepakolni egy kisebb részét a kívánt termékeknek, a javát sajnos be kell rendeltetnie, s ez némi időt vesz igénybe. Azonban megígérte, hogy szinte azonnal el fogja küldetni egy barátjával, ha Shuu megadja a címét. Végül a chunnin robotikus jobbjával megragadta a hatalmas dobozt, s hálásan megköszönve a segítséget, mosolyogva kisétált az üzletből. Mintha észre sem vette volna, amikor a boltos szeme kikerekedett a gyönyörűen kidolgozott, fémes kartól, még ha eddig egy részét fásli alá is rejtette. A pakolás során úgy tűnt, kioldódott.
Újabb üzletet vett célba, méghozzá a fegyverkereskedő boltját. Újabb listát elővéve kezdte el sorolni a kívánságlistáját, melyre talán a mechanikus eladónál is nagyobb csodálkozást kapott. Ám az üzlet már csak ilyen...van, aki elad és van, aki vesz. A lényeg a pénz szinte állandó mozgásán van. Minél több folyik be, annál több folyhat tovább. Shuu végül a hatalmas dobozokkal szinte eltakarva arcát és az egész fejét, szinte vakon próbált meg elindulni a város széle felé, útközben Bocsánat! meg Vigyázat!-ot kiabálva, nehogy valakit elüssön a vakon vezető ifjú.

**Kenta Koizumo** Kedd Jan. 10 2017, 23:44

// Shuu //

A boltba kisvártatva egy bekötözött karú fiú lépett be, és pont úgy, mint aki ismerős a helyen, az eladóhoz sétált, kicsit jópofizott vele, majd egy tetemes rendelést adott le. Úgy tűnt, régről ismerik egymást. Az is kiderült, hogy a fiút Shuunak hívják, és mint később láthatóvá vált, pólyája robotkezet takart. Figyelemfelkeltő jelenség volt, és amit mondott...

~ "Hasonlóképp segíthessek én is..." ~ ismételgette magában Koizumo. ~ Azt hiszem, hasonlítunk.

Shuu amit csak lehetett, helyben átvett, és a méretes dobozokat felkapva távozni készült.

~ Követnem kéne. Szeretném megismerni. És azokat is, akik neki segítettek. ~ a konohai shinobi agyán logikusnak vélhető gondolatmenet futott le. A Shinozuka-család megbízásából az Ashita no Togawa nevű szervezettel kellett kapcsolatba lépnie, akik pont olyan dolgokkal is foglalkoznak, mint Shuu robotkeze. A keze, ami az eladóval való legutóbbi találkozásuk óta nagy valószínűséggel még nem volt meg, az eladó ezért hüledezett annyira. Ez tehát változott. Shuu segítségről beszélt, amit újonnan megismert emberektől kapott, és párhuzam feltételezhető egy valódit pótló mechanikus művégtag és a segítség között. Ha Koizumo jól tippelt, Shuu pillanatnyilag az Ashita no Togawával, vagy éppen nekik dolgozik - a megrendelt tárgyak listája legalábbis ilyen jellegű tevékenységre utal. Amúgy sem árthat, ha az ember megismerkedik egy tudós társával, aki ráadásul ott van otthon, ahova ő maga költözni szeretne. A véletlenek Koizumo dolgát brilliánsan megkönnyítették. Valamivel Shuu mögött lemaradva ő is elhagyta a boltot. Csöndben követni akarta őt, a tömegben elvegyülve, ebben kimondottan jó volt, de Hoshigakure utcáin nem volt a szó megszokott értelmében vett tömeg. Sőt, az emberek csak ahhoz voltak elegen, hogy alkalomadtán útban legyenek, mint például most Shuunak. Koizumonak stratégiát kellett váltania.

- Hé, Shuu! Segíthetek? - kocogtatta meg a cipekedő vállát, miközben készségesen felajánlkozott. Innentől már csak olyan messzire kellett kísérnie a fiút, amilyen messzire csak tudta, így vélhetőleg eljut az Ashita no Togawa bázisára. - Nyugi, nem szándékozom ellopni a cuccokat. Át tudom érezni, milyen fontosak tudnak lenni.

**Amori Shuu** Kedd Feb. 07 2017, 14:27

Kenta

A hoshigakurei chunnin kissé határozatlanul, mégis sebesen haladt át a hatalmas dobozokkal a kezében a város utcáin át. Szavai óvva intettek minden elé kerülő személyt, s kérték a gyors félreállást, mielőtt véletlenül összeütköznének. Shuu mégis rutinosnak mondható mozgással haladt át a téren és a szűkebb utcákon. Különös érzése támadt, ám nem érezte fenyegetőnek az idegen érzést. Mintha figyelnék. De mégis, ki jöhetne ártó szándékkal ebbe a kis városba? Ahogy tovább haladt, az érzés nem hagyta nyugodni, s úgy döntött, megállt és maga néz utána a dolgoknak. Ám ahogy járása megállt volna, hogy hátrafordulhasson, egy kéz kocogtatta meg a vállát.
SHuu megremegett, a kezében lévő dobozok pedig egymás tetején kezdtek el csúszkálni.
- Ohjaj ohjaj ohjaj - mondta, miközben kezeivel akrobatikusokat megszégyenítő mozdulatokkal próbálta ismét egymásra csúsztatni a dobozokat. Végül sikerült úgy ahogy megállítani a ferde tornyot, melyet most letett a földre, hogy alaposabban szemügyre vehesse a hirtelen jött fiút. Ugyan az idegen a fiút saját nevén szólította, mikor a chunnin felé fordult, hirtelen nem ismerte fel.Zavarában megvakarta a fejét, hol is találkozhattak ezelőtt, ám nem ugrott be egyetlen közös emlék sem.
- Ü...üdv. Szabad megkérdeznem, ki is vagy? Látom Konoha shinobija. Talán újabb feladattal érkeztetek? - tette fel mosolyogva kérdését, majd mintha arcára kiült volna a rémület.
- Ugye nem lopták el a csillagot ismét? - tette fel kérdését. Visszaemlékezett arra a napra, amikor a város ékkövét ellopták, de konohai shinobik, s egy Uzumaki Naruto nevű fiú segítségével sikerült visszaszerezniük. A napra, amikor Shuu betegsége a tetőfokára hágott. Azóta baráti fogadtatásban részesül konoha minden shinobija a város falain belül. Így amennyiben a konohai kielégítő választ tud adni, abban az esetben Shuu elfogadja a segítséget, majd a fiúval együtt indul a város szélén lévő kráter felé. A kráter oldalába egy kisebb ház áll, nyílt kerttel. Shuu óvatos léptekkel haladt a sziklás területen lefelé, majd egyenesen a bejárat felé vette az irányt.
- Mielőtt továbbállnánk, egy kicsit be kell térnem ide. - mondta, majd benyitott a kis kertkapun, s megvárta amíg új barátja be nem sétál. A kaput bezárva maguk mögött sétált előre. Megállt a bejárati ajtó előtt, majd robotikus kezével kopogott néhányat. Egy negyvenes éveinek második felében járó férfi lépett ki.
- Szia apa. - köszönt a fiú a férfinak, majd átölelte.
- Ő itt Koizumo (ha ezen a néven mutatkozik be). Konohai. Segít nekem elcipekedni a dolgaimat a város határáig. Csak be szerettem volna köszönni. Koizumo, kérsz egy teát?
- Mindjárt készítek nektek - mosolyodott el az apja, aki havonta két hétvégét láthatja a fiút. Az Ashita óta Shuu igen keveset tölt otthon, nagyrészt a munkájának él. Shuu apja úgy tudja, a szervezet egy fiatalokat toborzó, állami testület, ami különleges segédeszközöket fejleszt. Leginkább bányászati és fémfeldolgozó eszközöket gyártanak, Shuu tehetségére pedig felfigyeltek, és munkát ajánlottak a számára. Bár apja tudja, hogy az Ashita nem mindig köt tiszta üzletet, fia épsége és kivirult, boldog, és életrevaló arca mindent kárpótol.
Shuu a szentély melletti kertbe kísérte új társát, majd leültette magával szemben.
- Azt mondtad a városban, hogy át tudod érezni, milyen fontosak is ezek az eszközök. Netalán te magad is kutató lennél?

**Kenta Koizumo** Szer. Feb. 15 2017, 01:07

Shuu

A hoshigakurei chuunin ügyesen egyensúlyozott a rakománnyal, egészen addig, amíg Koizumo meggondolatlanul meg nem ütögette a vállát. Szerencsére Shuunak sikerült megtartania az értékes eszközöket.

- Ó, ne haragudj, valóban nem ismersz. Én is csak a boltban hallottam a neved, aztán gondoltam... Kenta Koizumo vagyok. - nyújtotta a kezét a konohai, aztán feleszmélt, és visszahúzta. Sokat vándorolt, és még most sem sikerült hozzászoknia az emberekhez, és a társasági élethez. Ha úgy volt, meg tudott győzni embereket, hogy mellé álljanak, vagy átadják értékeiket (ez is előfordult a néhány év alatt, bár csak két-három alkalommal esett meg, hogy olyannyira pénzszűkében volt, hogy ilyen megoldásra fanyalodott), de a szociális képességei ettől nem lettek jobbak. Erre remek példa még a csapatával folytatott "kommunikációja". Hármuk közül egyik csapattársával sem találta a közös hangot, talán a közös téma hiánya miatt. Itt azonban rengeteg mindenről tudott volna beszélgetni a fiúval. Mindketten feltalálók voltak, és Shuu feltételezhetően sokat tudott a csillagról, ami Koizumot érdekelte. Egyértelmű volt tehát, hogy Shuuval tartson és elnyerje bizalmát, és kivételesen jó úton haladt. - Egyelőre még valóban konohai shinobi. Saját akaratomból jöttem ide, de ha már szóba hoztad, érdekelne a csillag - persze kizárólag tudományos szempontból, nincsenek vele hosszútávú céljaim. Ezen kívül a Shinozuka-hálózat képviseletében fel kell kutatnom egy helyi ipari vállalatot, hogy üzleti kapcsolatot létesítsünk. - magyarázott Shuunak. Nem volt benne biztos, hogy jó ötlet volt a csillag iránti érdeklődésének ilyen egyértelmű kifejezése, elvégre ez a misztikus tárgy Hoshigakure legféltettebb kincsét jelentette. Ráadásul a hoshi-ninjának mintha különlegesen fontos lett volna az a kődarab.

Időközben lassan elértek a falu széléhez, ahol a kráter mellett takaros kis ház állt, melynek kapuján Shuu belépett.

~ Vajon itt lakik? ~ tanakodott Koizumo, de ahogy Shuu kopogott a bejárati ajtón feltételezhetővé vált, hogy csak vendégként vannak itt. Egy férfi jelent meg a kopogásra, akit Shuu apjaként üdvözölt. A férfi teát ajánlott nekik, amit Koizumo a hosszú, kimerítő útra hivatkozva készségesen elfogadott. Eztán a kertbe vonultak, hogy a kellemes időjárást közvetlenül élvezhessék. Shuu feltette azt a kérdést - a sok közül -, amelyre Koizumo maga sem tudta a pontos választ.

- Kutató? Igen, talán ez a legpontosabb kifejezés. Szabadidőmben változatos területeken kutatok, beleértve a chakra, és az élőlények chakrahálózatának a működését, a mechanikát, és a modern technológiát. Szerintem a világunk túlságosan is a ninják tevékenységére támaszkodik. Egy olyan hatékony fegyver birtokában, mint a chakra, amely újratermeli magát, úgy vélem, soha nem lehet béke. Nekem viszont felszínesebben fogalmazva egy tartós békeállapot elérése a célom, ami csak akkor lehetséges, ha hatékony ellenszerrel szolgálunk a chakra ellen. Kutatási területeim mind e köré összpontosulnak. Ezen kívül igyekszem megkönnyíteni a civilek életét is, de ez csak mellékes. - ezzel a válasszal szolgált Koizumo. Azt egyelőre elhallgatta, hogy a Shinozuka-klánnak fizetett bérleti díja nem más, mint havonta egy új, hatékony, és ha lehet, tömegpusztító fegyver kivitelezése, persze ez alól ő maga is igyekezett kibújni különféle indokokra. Mást nem igazán tudott tenni, Emiék befogadták, és olyan körülményeket biztosítottak neki, amikről korábban álmodni sem mert, de mégis tudta, hogy amit csinál, az helytelen. Legalábbis úgy, hogy másnak csinálja. Koizumo aktív ninjaként tudta, milyen döntő jelentősége lehet egy jó fegyvernek egy csatában, így titokban magának is tervezett különböző szerkezeteket, de ezek csak az ő kezébe illettek igazán.

- És te mivel foglalkozol? Láttam, hogy mechanikus kezed van - remélem nem érint kínosan a téma -, feltételezem, az is érdeklődésed tárgyát képezi. És egyedül kutatsz, vagy valamilyen csoport tagja vagy?

**Amori Shuu** Szomb. Júl. 29 2017, 02:13

Miközben a két fiú a teájukat szürcsölgették, a konohai érdekes felvetéseket közölt az ifjú hoshigakurei számára. Shuu felköhögött.
- A csillag számomra az élet. Igazán érdekfeszítő gondolatok, amit a chakraról megosztottál. Ugyan én kissé másképp látom, van realitás a nézetedben. Azonban ahogy te magad is mondtad, a chakra egy rendkívül sokoldalú, a világ talán legösszetettebb anyaga. Az, hogy az emberiség miért háborúkra használja, számomra felfoghatatlan, amikor annyi mindenre alkalmazható, az életünk szinte bármely területén.
Shuu ezután ismét beleivott a teába. Lassan nyelte le a kortyot majd folytatta.
- A chakra nem csupán arra jó, hogy az ember megtapadhasson a falon és technikákat lövöldözhessen. Tudtad-e, hogy a chakra képes akár helyettesíteni az áramot? Vagy akár működtetni különböző gépezeteket? A chakra a világ legfejlettebb anyaga és az emberek tüzet fújnak vele. - Shuu ekkor felemelte a jobb kezét. - Bizonyára észrevehetted már, hogy nincs meg a jobb karom. Egy baleset során vesztettem el, ahogyan ezeket is... - mutat a lábaira. - Azt hitte, vége az életemnek. Azonban hála néhány igen csak odaadó alaknak, a modern technológiának és a chakranak, új életet kezdhettem. Az ő munkásságuknak köszönhetem, hogy ma két lábon sétálhatok el a boltba, nem pedig az ágyamban fekve várom a halált. Ez a szervezet az Ashita no Togawa. Egy fejlesztői cég, kik ötvözik a technológiát a chakraval és olyan eszközöket gyártanak, amelyek segítik az egyszerű emberek és a rászorulók minden napját. Könnyebbé teszik az életet. Gondolj cska bele, Koizumo. Egy világ, amelyben nem kell aggódni az energia miatt. Ahol azokat a munkákat, amely nehéz fizikai munkát igényel, szerkezetek és gépek végeznék el. Nem lenne szükség az emberi munkaerőre, így az embereknek több idejük maradna a saját életükre.
Shuu megáll, vár egy kicsit. Emelkedett hangneméből visszavéve folytatja.
- Mielőtt az ember meghal, lepörög a szeme előtt az egész élete. Mikor másodjára is visszanéztem az életem, nem voltam megelégedve. Nem hagyhatom itt a világot anélkül, hogy maradandót ne alkottam volna. Elvégre mi értelme embernek lenni, ha nem alkot maradandót. Elrendelt a kiváltságunk, éljünk hát vele. A technológiai és a kutatás az én életem, s azon vagyok hogy a tudásommal jobbá tehessem a világot.
Shuu idő közben készülni kezd, a fiú sejtheti, hogy apjának látogatása csupán egy kisebb kitérő volt, a valódi út még előtte áll.
- Ha gondolod és valóban érdekel a tudomány, gyere velem és mutatok neked valamit.
Amennyiben Kenta a fiúval tartana, elbúcsúzna édesapjától, s a dobozokkal a kezében tovább indulna az ország határa felé. Ám a várost elhagyva megállna egy pillanatra, s egy tenyérnyi golyót nyújtana át a fiú számára.
- Ez a gömb tartalmazza az egyik találmányom, melyet úgy hívok - Shuu ekkor kézpecsétet alkot. A testén több helyen villan fel egy egy pecsét, majd a semmiből vaslemezek tucatjai jelennek meg, s kezdik beépíteni a fiút. Miután az utolsó lemez is a helyére került, az eddig vézna ifjúból egy valóságos vastitán vált. A vaspáncélba bújtatott egy kézzel felemelte a konohait, s a ládákat.
- Vaspáncél. A gépezet képes igen nagy súlyokat is megemelni, de ami a legmenőbb - miután a gép letette a földre a kezében tartott ládát és a fiút, két kezét teste mellé helyezné, s ha Kenta jobban megnézi, láthatja, ahogy Shuu lábai elemelkednének a talajtól. - Repülök. Menő mi? - mosolyog egy átlátható lap mögül, miután ismét két lábon állna a földön. - Ha gondolod, mutatok még több ilyet.

Sai Szer. Júl. 24 2019, 14:21

[Akane]

//Végül egy itt nem élő karakter mellett döntöttem, akit természetesen minimálisan gundanosítottam.

Név: Fear
Kor: 28
Kinézet: >>KATT<<
Rang: Jounin - hírszerző
Ország: Kusagakure
Hobbi: dobolás

A többi majd alakul, ha kell Very Happy

//

Minden embernek vannak mocskos kis titkai. Valaki elhallgatja, hogy félrelépett, mások nem beszélnek arról, hogy elásták a kedvenc szomszédjukat a hátsó kertben, megint mások, miközben szarrá dugják a kedvesük, arról álmodoznak, hogy partnerük megfordítja a helyzetet, és anális örömökbe fojtják őket. Az én legmocskosabb titkom azon túl, hogy lopok csalok, hazudok, elteszek bárkit láb alól, csak hogy ne sérüljön az inkognitóm, mérhetetlen vonzalmam a "fűfélék" irányába.
De komolyan: egy-egy különlegességért képes lennék eladni a saját falum is kilóra. Bár még csak odáig jutottam, hogy leszopjam egy vajákos ember nagylábujját - igen, és akkor mi van?! Azt kérte. Pedig leszoptam volna rendesen is, kérem szépen! Tehetek én róla, hogy arra izgult, hogy a számba taposson?
A fű iránti vonzalmam nem függőség, sokkal inkább ínyencség. Kell. Különben is, ennyi lazulást megérdemlek, ha már általában nap mint nap olyan arcokkal lógok, akiktől hányingerem van, s a tükörbe nézve is hasonló érzés tölt el sokszor csendes magányomban.

* * *

[Erdő Országa, a Gundan x. évének nyár közepe, helyi idő szerint 23:42]

- Valahol itt kell lennie - morgok az orrom elé, miközben keresem a megadott címet. Az utcák korábban csendesek voltak, de ez a környék már kezd beindulni. Ez is jelzi, hogy közeledek a bűnbarlangom felé, hiszen a lakóövezetet felváltják a kocsmák, pubok, szórakozóhelyek, kuplerájok.
Hogy is volt? Először jobbra, aztán kétszer balra, majd... talán megint jobbra, és ott lesz? Ajh, nem emlékszem pontosan! Picsába már!
Agonizáló lamentálásom közepette megütközik a tekintetem egy karcsú derékon. Tény, az is formásan vágykeltő már, de sokkal inkább a köré csavarodó "öv", ami egyben fejpánt is, vonja magára a figyelmem. Nem mindennapi látvány ilyen helyen ennyire nyíltan hordani egy falu jelképét magunkon. Ide mindenki vagy belopakodik, ha dolgozik, vagy civilnek álcázza magát, hogy ne bámulják meg, hogy ide jár zülleni a nyomorult lekületű shinobija/kunoichije.
Alig észrevehetően megrázom a fejem, miközben elfordítom a tekintetem a fekete hajú bukszáról. Szívesen megtölteném, még "földi" is közvetve, de most fontosabb dolgom van. S eszembe is jutott, merre kell mennem. A háztetőkről jobb a kilátás, onnan tuti kiszúrom majd a helyet. Zseni vagyok, nemdebár?

Tényleg sikerrel járok, körülbelül negyed óra múlva sikerül is lehuppannom a megnevezett szórakozóhely előtt. A hely egyszerűen és szerényen csupán az Alvilág Kapuja nevet viseli. A marketingesüknek se adnék egy lyukas garast se. Belépve a hely zajos. A zene bömböl, a népek táncolást mímelnek, de a java inkább csak részegen vagy belőve dölöngél, a másik része meg próbálja túlélni, hogy ne tapossák le vagy lökjék fel, esetleg ne borítsák le piával. Tipikusan fullasztó csürhe verődött ide össze a tombolda részbe. A dolog nem szegi kedvem, shinobihoz méltóan elegáns könnyedséggel lavírozok keresztül a tömegen, csak egyszer kell levernem egy nyaklevest valakinek, aki sikeresen belezuhant a gyomromba. Szó szerint. A tombolda után már csak ki kell könyökölnöm magamnak egy helyet a pultnál a barista előtt, hogy levághassam a kis ajánlókártyám a pultra egy zacskó ryo társaságában, hogy győzelemittasan rikkantsam bele a zajba: - Egy "Ördög leheletét" kérek!
A hangom mintha fura visszhangot verne, tetteim pedig gúnyos tükörképként élednének meg, velem szinkronban más is ugyanígy cselekszik. A barista megdermed a mixelés közepette a jelenetre. Magam is meglepve fordulok az illető felé, hogy el is képedjek azonnal. Mellettem az a kunoichi áll, akinek korábban az utcán felkeltette az övpántja a figyelmem. Neeeee, nem fog nekem pont itt és pont most razziát indítani a droghálózat ellen, nincs az a kami-sama az égben, hogy én ezt megengedjem!
- Ide figyelj, szivárványpiskótám, szarok az udvariasságra, én voltam itt előbb! - jelentem ki. Nehogy már emiatt a hülye, fontoskodó, falusi ribi miatt lemaradjak a ritka élményről!

**Nara Akane** Szer. Aug. 07 2019, 04:46

[Sai-mama <3]

Akane egy utolsót szippant a kezében tartott, csaknem csonkig égett cigarettából. Bágyadtan lekonyuló ajkakkal, réveteg gombszemekkel bámul a szájából lustán hömpölygő füst szárnyára potyautasként felkapaszkodó, dopamingyapjas bárányok után. Törődött sóhajjal nyugtázza, hogy mája sikerrel vette az embertelen túlórát, így tisztuló tudata kénytelen a maga kietlen valóságában befogadni a valóságot. Mindig ilyenkor a legrosszabb... A porított felejtés boldogságot ígér ugyan, de hódolói minduntalan elfelejtik, hogy a kérészéltű örömöt csupán uzsorakamatra kapják a holnaptól. A fellegek pillekönnyű világa után a földön a nyomás mintha szét akarná robbantani a maradék agyát. Csodaország elhaló visszhangjai halkan duruzsolják a fülébe: még, még, még! A móka nem érhet véget, hisz a Nyúl üregének még épp csak a bejáratát látta.
~Hogy a koktélszirupban áztatott, jegenyefa ágával rongyosra karistolt, mákos, meggyes kurva élet faszába kötöttem ki megint pont ezen a környéken..?~
Egy elegánsnak legkevésbé sem mondható mozdulattal pöcköli ki ujjai közül a bűnös élvezetek oltárán gyújtott tömjén maradékát - merő véletlenségből egyenesen egy pár lépésre járőröző csendőr bőrcsizmás lábai elé. Hogy mielőbb elterelje magáról a gyanút, gyorsan kihúzza magát és lazán a falnak támaszkodva, egymásba font karokkal próbálja eljátszani az "Énittsevoltamnemláttamsemmit" munkanévre hallgató performanszát. Az alakítás akár a Goldenglóbra is számot tarthatna, ha nem fordulna fel a gyomra a hirtelen mozdulattól, s dobná ki a taccsot a rend éber őrének szeme láttára.
A hekus bozontos szemöldökét szigorúan ráncolva veszi az irányt a száját épp egy tisztasági betéttel törölgető Nara felé. Mentségére szóljon, hogy a női táska szeszélyes jószág, néha még a gazdáját is megtréfálja. Na meg hát az a fél patika sem elhanyagolható, amit eltáv kezdete óta feldézsmált.
- Alkohol, vagy esetleg kábítószer..?
Kérdezi a fickó kárörvendő mosollyal. Látszik rajta, hogy a könnyű préda ígérete teljesen feltüzelte, tekintetében ádáz lobot vet a kisfaszú férfiak folyton kitörésre kész haragja.
- Köszönöm, de már megvolt mindkettő. Egy latte macchiato lesz, két cukorral, kevés tejjel.
Veti oda a kunoichi mintegy foghegyről, valami olyasmi hangsúlyozással, ahogy a patinás sztárbákszvendégek szájából hallani a rendelést.
- Nem a lakájod vagyok, te rühes, beképzelt némber! Na majd a hűvösön kijózanodsz... Persze csak miután egy kis tiszteletet is neveltünk beléd a fiúkkal...
Sziszegi vicsorgó fogai között a rendfenntartó Akane arcába hajolva, majd egy erőszakos mozdulattal elkapja a lány bal csuklóját, hogy bilincset rakjon rá. Ahogy maga felé rántja a vékony, ám mégis izmos kart, a Nara ujjatlan tunikájának vállrésze egy pillanatra feljebb csúszik, láthatóvá téve felkarján az ANBU hírhedt egyentetoválását. A férfi apró, ostoba tekintete tágra pattan a rémülettől, s reszkető kezekkel ereszti el a levélfalusi szorítástól elfehéredett kacsóját.
- Sima vagy laktózmentes tejjel szeretné a kávéját, Hölgyem..?

Az még hagyján, hogy az egyértelmű direktívák ellenére sem laktózmenteset hozott az az ebolásarcú szarcsimbók, de azért annyi kezdeményezőkészség igazán lehetett volna benne, hogy némi tropánalkaloidszármazékkal ellensúlyozza hanyagságát. És mégis miféle kifogás az, hogy Akane nem is szólt ilyesmiről, meg hogy a Kafénéróban nem szolgálnak fel csattanómaszlagos ízesítést a forróitalokhoz?! A vendéglátás sem a régi már...
~ Hogy a bábolnai poltergeist fonjon húsvéti kalácsot az ilyen az értetlen bojlerfejűek kunkori farkából, anyámért kérdi, hogy milyet kérek, HA EZT AZ EGYET IS ELBASSZA?! Most nem hogy a hányingerem nem múlt egy szemernyit sem, de ezek után kénytelen leszek kétfrontos blitzkrieggel küszködni a retyón... ~
Bosszankodik emígyen magában a konohai, miközben befordul az Alvilág Kapujához vezető kis sikátorra. Azt kérdi a Kedves Olvasó, hogy miért itta meg mégis a lattét, amikor nagyon jól tudta, hogy ez milyen árat követel majd másnap..? Mert finom bazdmeg, azért.
A bejárathoz érve az éjszín hajú kunoichi egy az Isteni színjátékból ismerős - vagyis ismerős lenne, ha Akane olvasta volna... - idézetre lesz figyelmes az ivó szemöldökfájára vésve, mely rendkívül stílszerűen illeszkedik a hely imázsához:

Lasciate ogni speranza, voi ch'entrate. - Dante Alighieri

~ Halandzsázni én is tudok banyek... Wubba lubba dub dub! És különben is minek firkál ilyen a bejárat fölé, hogyha alig-éri el? Pedig a játékban tök nagyokat tudott ugrani... Háromszög, háromszög, dábüldzsámp biccs. De ha tényleg akkora csicskagyász ez a Dante, hogy egy sámlit nem tudott hozni magának, és ezzel még el is büszkélkedik, akkor ennyi erővel már én is lehetnék a következő Debil Méj Kráj főszereplője. Eszem-faszom megáll, komolyan... ~
Miután hősnőnk kellőképp felocsúdott a kulturális sokkból, magabiztos léptekkel áthalad a nem túl sok jót ígérő felirat alatt. A verítékszagtól, szeszgőztől és ópiátfüsttől terhes levegő szinte azonnal arcul csapja. Arról nem is beszélve, hogy a zenegépből tomboló ízlésficamtól majd szétrobban amúgy is fájó feje. Szar hely az igaz, de egyet meg kell hagyni neki: ha valami agyrombolót itt nem lehet megkapni, akkor az nem létezik.
Lüktető halántékkal gyorsítja fel lépteit, egyenesen az italmérést célozva. Mivel az ilyen lebujokban ritka jelenségnek számítanak az olyan nők, akiknek ittlétét nem strici szponzorálja, nem kívánt tekintetek valóságos kereszttüzének közepén találja magát. Már félúton járhat a pult felé, amikor egy erős kéz megragadja a karját. Egy rothadó fogú, tetovált fickó az, aki közelebb húzva a lányt magához ezt búgja dohányfüsttől reszelős hangon a fülébe:
- A világ összes székét elégetném, hogy az arcomra ülj!
- A világ összes arcát elégetném, hogy ne kelljen.
Közli válaszul átszellemült nyugalommal, majd egy ellentmondást nem tűrő mozdulattal kiszabadítja a karját. Itt nem szívesen villogna álarcos mestersége címerével, még a végén a tulaj meg találná szüntetni törzsvásárlói kedvezményeit. Türelme mindenesetre fogytán van, a kunoichi nem tartja valószínűnek, hogy még egy erőszakoskodó faszarcúnak jutna belőle ma estére. Edzett acélból és elmondhatatlan kínokat okozó technikákból ellenben épp "egyet fizet, kettőt kap" akció van nála. Amikor célba ér, a söntés elé felállított bárszékek egyikére valósággal rárogyva adja le a rendelést:
- Egy Ördög leheletét kérek!
Ez furcsa. Mintha... Mélyebbnek, sőt kifejezetten férfiasnak hallaná a saját hangját. Mi több, megszokott, jól bejáratott orgánumát is ugyanúgy hallotta. És ami a legaggasztóbb, hogy egyik hangra sem emlékeztetett az előbbi azok közül, amik a fejében szoktak karattyolni a tudathascsiig - ahogy ő szokta nevezni - dorbézolt esték során.
Oldalra kapja fejét, s a következőket látja: kidolgozott, deltás felsőtest, tetovált nyak, flegma ábrázat, piercingek és fültágítók, felnyírt, faszsetudja milyen színű haj. Pontosan olyan égetnivaló tuskónak tűnik, akit szívesen vinne kísérőnek családi rendezvényekre - is... -, hogy ne kérdezzék többet, mikor talál magának végre valakit. Ahogy csodálkozva eltátja ajkait, véletlenül még egy csepp nyál is kibukfencezik a szája sarkából. Mentségére szóljon, a szerelmi élete mostanság abban merül ki, hogy két főre főz vacsorát, amit aztán egyedül megeszik.
- Ne haragudj, meg tudnád úgy ismételni, hogy leveszed a pól...
~ Várjál, ez a szkopolaminomra utazik baszod! ~
- Akarom mondani, álljunk már meg egy jó kövér baszdmegre! Nehogy már a mézescsupor nyalja ki Micimackót! Hmm, nyalás... Izé, hol is tartottam..? Ja igen! Ha azt hiszed, hogy meghátrálok a tökéletesen kidolgozott hasizmaidtól, akkor tehetsz egy szívességet, és tolj egy adag nyelesaszpirint a kukoricacímerező, mocsárfalusi nénikéd arcába!
Hogy nyomatékot adjon válogatott sértéseinek egy hepciás mozdulattal lepattan a székéről. Persze egy pillanattal később már lesújtva szembesül a ténnyel, hogy az említett nyomatéknak némiképp elveszi az élét, hogy a deviáns kinézetű fickónak legjobb esetben is a melle aljáig ér. Mielőtt azonban tovább eszkalálódhatna a két drogos ninja közti szóváltás, a pultos hangja akasztja meg az elfajuló jelenetet:
- Kérem ne a kocsma területén essenek egymás torkának! Amúgy is felesleges, vagy egy hónapja kifogyott az összes készletünk az Ördög leheletéből. Attól tartok, kénytelenek lesznek máshol keresni.

Sai Szer. Szept. 04 2019, 01:57

[Akane]

Az agyam józanabbik fele tudja, hogy komolyan kellene vennem a kis mitugrász cicababát, hiszen kunoichi, s ha ennyire nyíltan vállalja is, a képzettebb fajtából való lehet, de ahogy félig harciasan nekem ugrik, félig szó szerint (is) elcsöpögve nyáladzik rám, mindezt úgy, hogy a hónaljamig sem ér fel közben, s emiatt egy reszkető lábú kis csivavát juttat az eszembe, aki vékony hangon morog fel az "áldozatára", egyszerűen nem tudok nem meghalni a röhögéstől hirtelenjében. Ne már, ez komoly? Sírok, de komolyan!
Azonban hamar letörik a széles jó kedvem, mikor a putlos félbeszakítja a burleszkbe illő jelenetünk, és unott hangon közli, hogy a dolgaink - akármilyen értelemben kívánunk egymásnak esni - odakinn végezzük, mert amúgy sincs a vágyott növényből.
Mi? A? Fasz?
Egész megtántorodom a hírre, és két kézzel a kis csivavám vállába kapaszkodva rogyok meg látványosan, annyira lesújt a hír.
- Egy kibaszott hónapja, és senki nem rendelt be egy újabb kurva nagy adagot? Ne már! Ez is a kurva konohaiak hibája, mi? - Kis buzik, baszd meg, a Fű országi finomságokat is kb. boszorkányüldözés szintjén irtják, és igyekeznek totál kivonni a forgalomból! S most ez is! Egy világ dől össze bennem mindjárt, s férfi létemre itt fogok hangosan bömbölve hisztizni a pultot verve!
Indulataim körbepillantva keresnek maguknak célpontot, de mivel a pultos elverése illetve a szórakozóhely átszabása nem lenne túl kifizetődő, ha valaha is akarok ebből a kifogyott szarból, végül az egyetlen lehetséges célpont felé irányul: a lányra. Konohai és kunoichi. Ennél nagyobb bűn nem kell amellé, hogy nem juthatok a füvemhez! Áthatóan gyilkos tekintetem zöld szemébe mélyesztem, hogy szenvtelenül kijelentsem, milyen sorsot szántam neki ebben a pillanatban, megmásítatlanul.
- Nincs mese, kénytelen leszek beszívás helyett téged megdugni.
Legalább egy kicsit legyen már jó! Jó, tény, nincs nagy melle, a csípője is kis satnya, a feneke meg... hát ja, legalább van rajta mit fogni, bár nem sok, s az arcáról is sikít, hogy épp annyira "ínyenc fűhasználó" minimum mint én, de ugyan, kérem, lyuk, lyuk, ha kéjesen sikolt is hozzá, már több, mint elégséges - akinek meg több kell, az egy sznob geci, elvégre nem feleséget keresek, hanem egy kibaszott lyukat, amit meg lehet dugni anélkül, hogy őszintén tiltakozna.
Már nagyjából le is modellezem a másodperc töredéke alatt, hogy hol, hogyan és hányszor, amikor a pultos egy adag köpni-nyelni nem tudás után végre megtalálja a hangját, mintegy kétségbeesetten szedegetve össze az állát megjegyzi: - A hölgy kunoichi... esetleg elvállalhatná, hogy felkeresi a termesztőket.
Mind a ketten csendben vagyunk, magam részéről úgy nézek a fickóra, mintha most láttam volna először, de igazából már másodszor látom, mert egyszer már félrefordultam. Ez mondjuk nem változtat azon, hogy ad 1, miért pont a csajszi menjen el a termesztőkhöz, ad 2: miért is jó nekünk, ha valaki elmegy a termesztőkhöz. Bár...
Sokéves rombolás miatt iszaposan leült agysejtjeim közül mielőtt kikeveredhetne egy épkézláb gondolat, a pultos kissé lesajnálón - ezzel egyersmind vissza is nyerve lélekjelenlétét - vezet rá a megoldásra, igaz, a hangjából kiérződik a "téged ugyan mi a jegesmedve kukit érdekel, mikor egy hasznavehetetlen kis szarjancsi vagy". Inkább az apád nagylábujjáért érdekel, azért!

- Ők talán tudnak adni a szerből.
- Ó! - tör fel belőlem a gyönyörteljes csodálat. Éreztem én, itt motoszkált az agyam mélyén, de fel nem tört volna a felszínre! Még azt is elfelejtem hirtelen örömömben, hogy alapvetően én is shinobi lennék, vagy mi a fene, egyszerűen csak kijelentem lelkes gyerekként "társamnak". - Én is megyek! Ki nem hagynék ilyen bulit! Hol vannak ezek az úgynevezett termesztők?
- Azt nem tudom - töri le a lelkesedésem szarvát a pultos, de azonnal vissza is ragasztja a felét: - De nemsokára vissza kellene érnie az egyik dealernek, aki szolgálhat némi információval.
Szóval "csak" várni kell... Mondtam már, hogy utálok várni?
Partnerem - igen, azzá is avanzsáltam hirtelenjében, jó az - felé fordulva, még mindig a vállait fogva - hacsak ő le nem csapta onnan őket, vagy mozdult ki alóluk - jelentem ki a végső konklúzióját a Sok hűhó semmiért színjátéknak: - Azt hiszem, mégis csak lesz időm megdugni is. De ha a magukat kelletők táborába tartozol, csöröghetünk is egyet előbb a parketten - mutatom be szexi csípőriszával, milyen jól tudok táncolni - csak nem a zenére.

**Nara Akane** Szer. Szept. 11 2019, 04:35

[Sai]

Egy fekete öves szájkaratemester számára kevés hervasztóbb dolog létezik, mint amikor valami tudatlan ecsetfejű nem csupán hogy nem méltóztatik lábszáron fosni magát a nekiszánt fenyegetésektől, de még csúnyán ki is röhögi őt. És így ne legyen az embernek kisebbségi komplexusa... Mivel a hepciáskodás képtelen elérni a kívánt hatást, így a lány paprikás hangulata is csillapodik valamelyest. Gondosan ügyelve, hogy véletlenül se vessen egy árva pillantást sem az arrogáns fasztarisznya daliás alakjára, keresztbe font karokkal, durcásan felszegett állal mormogja az orra alatt:

- Akkor nem fogsz így kacarászni te csövesbánat, amikor a bohócmintás hullazsák cipzárja becsípi azt a csoffadt kis szerelempázsitod...

Túl sokáig azonban nincs lehetősége játszani a sértett dámát, mert a pultos jéghideg faszkorbácsként csattanó közlendője szinte egyazon pillanatban fojtja őbelé duzzogó sirámjait, az idegenbe pedig gúnyos nevetését. Még a körülöttük éktelenül zsibongó csőcselék ellenére is szinte vágni lehet a kijelentést követő feszült csendet a hirtelen kialakult trió között. A kunoichi arca kissé tikkelni kezd, ahogy zavaros tekintetében smaragd lobot vet a lelkét megülő amfetamin-pszichózis. Szemmel szinte követhetetlen sebességgel ragadja galléron és rántja magához a rossz hír jobb sorsra érdemes hozóját. Dühtől eltorzult ábrázattal hajol szinte teljesen a csaplár rémült arcába, s kiáltja a következőket:

- Mondd ezt még egyszer, hogy elfogyott a szkopolamin. Mondd még egyszer, ha mered te faszfej, baszd meg! Mondd még egyszer, ha mered!

Elemi indulatait mi sem mutatja annál ékesebben, hogy lokálpatrióta létére - Mék Hidden Líf Grét Egen - füle botját sem mozdítja a "kurva konohaiak" felkiáltásra. Pedig kevesebbért is dekorálta már külhoniak fogsorát szellősebbre... Ahogy azonban lenni szokott nála, haragja egy pillanattal később kámforként illan semmivé, ahogy ráeszmél, micsoda jelenetet csaphat éppen egy olyan helyen, ahova még feltett szándéka visszatérni. Sokszor. Kurva sokszor.

Kínos, zavart nevetgéléssel kísérve engedi el a kocsmáros grabancát és anyáskodó mozdulatokkal egyenesre simítgatja a férfi összegyűrt gallérját.

- Elnézést, valami éppen a torkomon akadt. Szóval épp ott tartottam, hogy valamit egészen biztosan félrehallottam... Mintha azt mondta volna, hogy nincs több Ördög lehelete az önök tüneményes bűnbarlangjában. Tiszta őrület, ugye..? Tényleg ideje lenne felkeresnem egy fül-orr-gégészt, tudja azok a goa partik...

- Semmi baj nincs a hallásával hölgyem.

Közli enervált hangon a pultos, mire az önuralmát épphogy visszanyert Nara kacsói - és ami azt illeti, az arca is - újfent ökölbe szorulnak. Talán neki is esne a fickó torkának, ha nem hallana a háta mögül valami sokkal, sokkal vérlázítóbbat...

- Hogy... Kénytelen?!

Sivítja sarkon fordulva, miközben egy sértett mozdulattal lecsapja válláról a zöld - vagy faszsetudja milyen színű - hajú férfi kezeit. Ha már eddig ott nyugtatta őket, legalább a lapockája alatti csomókat igazán megdolgozhatta volna kicsit, akkor talán több esélye adódott volna mást is megdolgozni... De nagyon olybá tűnik, hogy hat kocka ide vagy oda, ennek a csávónak is csak a pofája nagy.

- Jó széles ó-lába lehet annak a bőgőtokba hegesztett, deszkánbaszott, kaporszakállú anyukádnak, ha ekkora arccal szült a világra, hogy lett volna cápa a magzatvizében! Kénytelen..? Kénytelen?! Figyelj Sültuborka. Én minimum egy kilences vagyok, te meg max egy... Nyolcas, de az is legfeljebb a Stanford-Binet-féle intelligenciaskálán. Szóval ilyen pronyódumával legfeljebb a másnapos cserebogár kitinpáncélján fogod fényesíteni kékpatinás kisbicskádat, de hogy az én sunámon nem, az kurvaélet!

Akane ezúttal sem cáfolt rá a meglepően találó definícióra, amivel édesanyja szokta jellemezni: kívül hercegnő, belül albán kamionos. Az éjszín hajú lány még javában levegőre szomjasan piheg a cirádás körmondatoktól fellépő oxigénhiány ellensúlyozása végett, amikor is a csapos megpróbál a két jómadár helyett is konstruktív lenni.

- Óh, még mit nem! Még ez a mellettem álló gyökér is túl sok lenne ilyen pici testtel, nem kérek ilyen tippeket, hogy még vonjuk be a termesztőket is valami elfajzott bukkakebuliba! És ez itt...

Idomai felett érzett büszkeségétől dagadó mellel a fenére csap.

- Csak egyirányú kijárat, nem fogom engedni, hogy...

- ... Ők talán tudnának adni a szerből.

- Öhm, igen... Én is pontosan ezt akartam mondani, teljesen egyértelmű, ők tudnának adni a cuccocskából... Csak tudja, valami a torkomon akadt már megint. Mondja csak, rendszeresen tisztítják itt a légkondit..?

A pultos ezúttal már nem is veszi a fáradtságot a válaszhoz, ami valószínűleg a lehető legkevésbé kínos lefolyása az imént elhangzott párbeszédnek. A Nara csendben hallgatja, ahogy a kolibrihajú Medzsik Májk Ikszikszel lekokketálja a további részleteket szíves vendéglátójukkal.

~ Szóval csak várnunk kell..? Ez elnézve a srác intellektuális kapacitásait pont annyira lesz minőségi és kellemes időtöltés, mint csupasz seggel pisilni a derékig érő csalánosban. Ha még pár ilyen faszságot beszól, a végén lehet tényleg az arcára ülök, attól hátha bekussol... ~

Mintha csak megérezné a kancás kunoichi pillanatnyi megingását, az önjelölt alfahím máris ott terem mellette, hogy újfent előterjessze az in medias resre buzdító javaslatát. Hogy biztosan megmutassa Akanénak, hogy ő bizony ivarérett nagyfiú, fura mozgásokat is csinál a csípőjével. Ezekről mondjuk egy kissé nehéz eldönteni, hogy táncnak szánja-e őket, vagy a főemlősökre jellemző, gerincvelőben idegzett, reproduktív alapreflexeket imitálja-e épp...

~ Istenem, ez tuti hogy még mindig az anyjával él... De bassza kavics, lehetne vészesebb is. ~

Egy hirtelen mozdulattal elkapja a férfi csuklóját és elkezdi ellentmondást nem tűrve maga után húzni, miközben szabad kezével utat csinál magának a tömegben. Amikor hátrafordulva meglátja a partnere arcán trónoló kaján autizmust, úgy érzi szükséges lenne deklarálnia pár játékszabályt a félreértések elkerülése végett:

- Ne örüjjé' Lőcshuszár, táncolni megyünk, nem szobára. És a következő ilyen beszólásod után én foglak megbaszni téged, de abban hidd el, nem lesz köszönet számodra!

Amikor végre sikerült átverekedniük magukat a táncparketthez vezető utat elálló, őgyelgő-dülöngélő zombiseregen, megfordul és megpróbálja két karjával átkulcsolni a tesztoszteronnal felfújt eksönmen nyakát. Magasságbeli különbségeik miatt lehet ez a kísérlete csúfos kudarcot fog vallani, ezesetben maradna a vállaknál, azt talán még feléri... Ha valaki méltóztatik hozni egy kurva sámlit neki. Akárhogy is, a következő percekben Akane is ékes tanúbizonyságot tesz arról, hogy miért jobb hivatásos gyilkosnak, mint revütáncosnak.

- Tudod, írtam egy haikut a magadfajta srácokról egyszer régen... Érdekel? Igazából nem számít, mert úgyis elmondom: "Rózíz ár red; Vájoletsz ár bed; Brék máj hárt, End Áj vill fákk jor ded!" De ha már így beyanderéztelek a gyászba, talán nem ártana megkérdeznem, hogy amúgy hogy a bús faszomba hívnak téged?! Nem hívhatlak örökké Sültuborkának...

Ajánlott tartalom

Szabad Játék (2)