Kiképzőterepek

A lombkoronában gubbasztva végre megpillantott valamit, ami arra utalt nagy valószínűséggel, hogy a várva várt sensei érkezett meg. Az egyetlen a lenyűgözhetetlen tanerő, aki semmitől se fél. Az egyetlen furcsaság maga a rózsaszín felhő és a parfüm illata volt amiből rögtön levágta a következtetést itt biztosan egy nővel van dolguk. A szemüvege mögött azonban magasra húzta szemöldökét, amikor a várt sensei helyett egy kislány bukkant ki a felhőből. – „ Nem tartom valószínűnek hogy ő lenne az új tanárunk” – gondolta és kiugrott a lombok közül egyenesen a szőke kislány elé. Az új tanáruk megjegyzéseit nem hallotta mivel csak azután jött le a fáról akár egykoron a majmok sőt még ma is miután befejezte azt a kis elmés megjegyzését két társához. Egyik kezét a lány fejére tette majd pedig megborzolta a haját ahogy általában a kisgyerekeknek szokták.
- Mond csak kislány mit keresel itt? Nekünk itt hamarosan találkozónk lesz az új tanárunkkal lehet hogy még be is durvulunk ha lesz egy kis edzés. Jobb ha elmész máshova játszani. – Mondadója befejeztével rögtön hátat is fordított így fogalma sem volt hogy a jövevény éppen milyen fejet vágott vagy milyen reakciót mutatott. Társai szájtátva bámultak még mindig a kislányra ami szinte felfoghatatlan volt. A reakciókat nem értette így nem is különösebben foglalkozott velük.
- Jó lenne kitalálni valami újat amíg megjön a sensei. Valami ötlet srácok? – ekkor azonban megmagyarázhatatlan okokból amit a jó öreg ramenes bácsi se tudott Takefumi gerincén egyszer csak végigfutott a jeges félelem. Nem tudta mitől volt ez az érzése és hogy ki vagy mi okozta de lehet hogy a tanára közeledését érezte meg akiből már távolról érezhető elsöprő erő áradt. Nem volt kedve találgatni csak egy dologban volt száz százalékig biztos nem akar elmozdulni arról a helyről ahol éppen áll.

Miközben Funsai és Kauru figyelmesen nézték a lányt, Aono odament hozzá. Összeborzolta a haját, és kislánynak szólította. Aztán hátat fordított neki, és kérdezett valamit, amit Funsai nem értett, mert annyira elragadta a lány látványa. Aztán a másodperc töredéke alatt ott termedt a nő Aono mögött, és valamit a fülébe súgott. Aztán hirtelen megragadta minden erőfeszítés nélkül, és a falhoz verte. Ekkor a hideg verejték végig futott Funsai hátán. Mi lesz ha ő lesz a következő? Egy kicsit megijedt, de nem mutatta ki. Aztán kiderült, hogy ő a mesterünk, Niyo-sama, aki tisztelni kell, és nem szabad a keresztnevén szólítani. Aztán hirtelen felgyújtotta Aono haját, minden előjel nélkül. Mondván "- hajat hajért...". Valahogy látszott rajta, hogy csöppet sem viccelődik, hogy komolyan kell venni, hogy tényleg a mesterük. Funsai nagyon elgondolkodott. Egy ilyen fiatal lány? Ő lenne a senseijük? Aki tanítani fogja őket? Segíteni akart Aono-nak, de valamiért földbe gyökeredzett a lába. Nem bírt mozdulni. Mi lesz ha őt is letámadja.
Aztán furamód elmosolyodott. Igen, tényleg ilyen erős, ő az olyan típusú tehetség, akiről Aono beszélt.
Attól kezdve nem látta Kauru reakcióját, nem érdekelte Aono szenvedése. Egy dolog foglalkoztatta.
Hogy erősebb legyen.
- Meg lesz!- közölte Niyo senseijel a válaszát.
Közben egész végig szélesen vigyorgott.

Miután a lány a falhoz vágta Aono-t bemutatkozott."A nevem Niyo Sora". Niyo Sora mi? Gondoltam magamba. Ekkor felgyújtotta Aono haját egy pillanat alatt. Funsai csak állt ott. Én gyorsan odarohantam és a kezemmel próbáltam eloltani a parázsló haját.
Szó mi szó elégé büdös volt az égett hajszag. Ekkor feltérdeltem és ránéztem a sensei-re. Azt mondta,hogy Niyo-samának, vagy Niyo senseinek hívhatjuk. Nem idősebb Aono-nál. De honnan ez a nagy erő. Ha ilyen fiatalon jonin akkor biztosan nagyon erős. Sőt, mitöbb egy kézzel arrébb hajította Takefumit. Pár másodpercnyi csönd után megszólaltam. Üdvözletem Niyo-sensei az én nevem Kauru Mirubi. Szabadna megkérdeznem hogy hány évesnek teccik lenni Niyo-sensei ? Ekkor nagy csönd állt be. Féltem hogy rosszat kérdeztem, ezért inkább levettem a szemem Niyo samáról. Ránéztem Funsaira aki mosolygott. Mi járhat a fejében?

//Lee részére//

A produkcióját kiváncsian figyelem, majd elképekedek, amikor megtörli a szemét. Ezután megkér, hogy támadjak rá teljes erőből, viszont csak a lábam használjam. Azonnal bólintok egyet, majd harci állást veszek fel.
Hirtelen nagy lendülettel felé lendítem a lábam és egy hatalmas rúgást intézek a jobb oldalára. Ezt a mozdulatot egy másik követi, azonban ezt már a jobb lábammal intézem és egyenesen előre rúgok, a testét véve célba.
Így, hogy az edzés renget erőt kivett belőlem, remélem nem hitt abban, hogy nagyon erős rúgásokat tudok mérni rá...

Ahogy a lány belesúgott a fülébe már tudta honnan ez a rettegés. Ami viszont még jobban meglepte az ereje volt. Szélsebesen repült keresztül a kiképzőterepen és semmi sem állta útját egészen a falig, amibe sikerült úgy belecsapódnia, hogy egy pillanat erejéig az eszméletét is elveszítse. A kemény pofára esés magához térítette és ugyan megpróbált felkelni, de még a kisujja megmozdítására sem volt képes. El volt képedve ez nem volt vitás. Leszámítva az egész testében érződő fájdalmat nem volt különösebb baja viszont életében másodszor ébredt tisztelet benne valaki iránt. Takefumi az a tipikus ember volt hogy a nála sokkalta erősebb emberek iránt tisztelet alakul ki na persze tudjuk az erő nem minden. Régi mestere az öreg Chiba nem csak erősebb volt de egyfajta sajátos tiszteletreméltó nagyság is áradt belőle akárcsak magából a lányból. A gondolatok sebesen száguldottak végig az agyán addig, amíg az új tanerő lábával a hátára nem fordította a szerencsétlen srácot. Takefumi gondoskodott, arról hogy, még ha alsó megvilágításból is de törött napszemüvegén keresztül örökre az agyába vésse az új mestere egész lényét. Niyo-sensei beszédét félig kábult állapotában, úgy ahogy hallotta, viszont a lényeget megértette a tisztelet mindenek felett. Ekkor viszont ismét érezte a dühöt, ami a szinte ártatlannak tűnő tanárából áradt. Következő pillanatban a haja lángokban állt de mivel megmozdulni nem tudott még hagyta had égjen. Érezte ahogy a hajával és szemüvegének pusztulásával a múltja semmisül meg az a szinte értelmetlen három év amit Konohán kívül töltött. Ha tudta volna, hogy ilyen személy van Konohában sose hagyta volna el a falut. –„ Chiba-sensei ideje hogy új mestert kövessek. Köszönök mindent de most egy új szakasz kezdődik meg az életemben. Niyo-sama személyében egy nagyszerű és csodálatos embertől tanulhatok. Egyszer még találkozunk mester és mindent elmesélek.” – gondolta magában majd pedig amennyire fájó tagjai engedték feltápászkodott és nekidöntötte hátát a testével már amúgy is megrongált falnak. Törött szemüvegét zsebébe süllyesztette, mint emléket a régi idők emlékére. Haja ugyan maradt a pörzsölésből de szinte teljesen megsemmisült az a mennyiség amiből újra megcsinálhatná a haját legalábbis ő így érezte. Mirubi ugyan mindent megtett de ennyit sikerült neki összehozni. A mellkasa még fájt a Niyotól származó kis tortúrától így a légzés kissé nehézkes volt de mindent megtett hogy egyenesen a jounin szemébe nézzen. Amennyire sikerült meghajolt és mindössze ennyit mondott: - Öröm lesz önt követni Niyo-sama. Azzal le is csúszott a falról és leült a földbe. Minden amit tehetett hogy figyeli az eseményeket és a lehető legrövidebb úton megpróbálja összeszedni magát. Az élet mindig tartogat meglepetéseket ezt megtanulta ezen a napon, illetve nem tudta miért de amikor az égre nézett egykori mesterét látta egy menő pózban ahogy büszkén mosolyog rá. Egy bölcs ember szerint a hőség árt a bolondoknak.

Az események befejezte után Niyo-sama elmondta, hogy egy évvel fiatalabb Aono-nál. Majd azt, hogy mutatkozzanak be három perc alatt. Utána kapnak majd egy chakrapapírt, amivel megtudhatják, milyen típusú a chakrájuk. Majd elkezdhetnek fára mászni, de kéz nélkül.
Kis csönd következett. Mivel senki sem szólalt meg, Funsai jobbnak látta elkezdeni.
- A nevem Fusai Hadou. 15 éves vagyok. Soha nem ismertem az apám. Egyik célom, hogy kiderítsem, hogy mi történ vele, vagy ha még él, megtaláljam. Főleg a ninjutsu foglalkoztat, de azért nem bánom a taijutsut kell tanulni. Nem rettenek el a harctól, könyörtelen vagyok az ellenségeimmel, annál barátságosabb a barátaimmal. Nem szeretek kérkedni, és utálom a kapzsi vagy hazug embereket. Ez a majom- mutatott rá a köpenyére- ez a klánom jelképe. A sebhelyemet egyik küldetésem alkalmával szereztem, ahol meg kellett állítanunk egy árulót. Másik nagy célom, hogy legyőzzem a barátaim gyilkosát.
És letelt a három perc, talán még egy-két másodperccel több is.
Megkapta a kis papírt. Chakrát koncentrált bele, és az nyomban benedvesedett. Tehát víz elemű csakrája van. Ezt is egy nagy vigyorral nyugtázta, bár eszébe jutott, talán túl sokat vigyorog. Pár másodpercig állt, aztán gondolta, megkapta a feladatát, meg kell csinálni. Hát odament a falhoz legközelebb fához, és megállt előtte.

Mirubi meglepődött miután a sensei el mondta, hogy egy évvel fiatalabb Aono-nál, pedig még náluk is fiatalabbnak hitte. Niyo-sensei félelmet keltő mosollyal az arcán elmondta, hogy először a chakránkat belefogjuk vezetni egy kis papír lapba amiből ki lehet deríteni hogy milyen elemi beállítottságú a chakránk. Erről a lapról Mirubi már hallott a mostoha anyjától. ha ez megvolt a fára mászást fogjuk gyakorolni, persze kéz nélkül a chakránk segítségével. Majd később pedig, a vízen járást, és hogy ha ezek megvannak akkor elkezdhetjük az elemi jutsuink tanulását. De mindenek előtt be kellett mutatkoznunk.

Funsai kezdte először. Elmondta ugyan azt amit az első találkozásukkor. Miután végzett nekilátott a chakráját bele vezetni a papírba. Mirubi nagy meglepetésére a papír benedvesedett. Funsai neki is állt a fára mászást gyakorolni. Most Mirubi következett.

Az én nevem Kauru Mirubi. 15 éves vagyok. Itt születtem Konohában. Az édes anyám 9 hónappal születésem után meghalt. Jelenleg az apámmal és a mostoha anyámmal élek. A célom hogy felül múljam az apámat és hogy olyan erős legyek, hogy megvédhessem a családomat minden bajtól. Ja és hogy elnyerjem egy bizonyos lány szívét. Ekkor Mirubi úgy elvörösödött mintha megevett volna egy egész üveg erős paprikát. E.. ezt nem kellet volna elmondanom. Gondolta magában, majd fojtatta. Má... másodszorra sikerült átmennem a Genin vizsgán. Ez a lustaságomnak köszönhető, de erről a rossz szokásomról, leszokóban vagyok. Az akadémián kiemelkedő eredményeket értem el a fegyverhasználat során. A cakrakontrol is jól megy. Igazi vérre menő harcban még nem volt részem, de tegnap harcoltam egy fiúval aki jóval erősebb volt nálam, így le is alázott. 3 napja végeztem el az akadémiát, most arra törekszem, hogy erősebbé váljak, és megfizessek a fiúnak. A 3 perc bőven letelt de Mirubi abban reménykedett, hogy Niyo-sensei nem tépi le a fejét. Félszemmel ránézett a sensei-re de ő nem szólt semmit.

Miután bemutatkozott ő is neki állt a chakráját áramoltatni a papírba. Alig fogta meg a papírt máris elkezdett vörösen izzani és parázslani. Mirubi még soha nem csinált iet de az égésből arra következtetett, hogy az ő eleme a tűz. Először nem értette hogy hogyan lehet hiszen a családjából mindenki víz jutsukat használ. De ekkor eszébe jutott, hogy a nagyapja mesélt arról hogy Mirubi elhunyt édesanya tűz jutsukat használt elég magas szinten. Ekkor Mirubi elmosolyodott és könnyezni kezdett. Igyekezett elrejteni a könnyeit társai és senseie elől. Szépen lassan lehajtott fejel könnyeit törülgetve elindult a középső fa irányába hogy nekilásson az edzésnek.

A szemüvege eltörött a haját megpörkölték és minden tagja fáj ez ő a nagy shinobi Take-chan. Idővel ennek a lökött alaknak sikerült rájönnie azért mégse annyira fájnak a tagjai hogy ne tudna megmozdulni. A lustaság már megint a lustaság az ami miatt fájdalomra hivatkozva nem óhajtott felkelni a pihe puha földről ahova Niyo-sensei száműzte. Úgy döntött ráér üldögélni és élvezni a nap sugarait, legalábbis egészen addig amíg a mestere kisugárzásától ismét ki nem rázta a hideg. Mire Hadou befejezte a mondandóját ő is feltápászkodott és odasétált társaihoz. Büdös fejjel, fájó tagokkal és némi megtört stílussal egy jó kartávolságon kívülre állva senseiétől hallgatta Mirubi bemutatkozását, hogy legalább arról legyen fogalma mit is kell csinálni. Miután a srác elhallgatott, majd pedig sikeresen felgyújtotta a kezében lévő papapírt minden világossá vált. Take-chan tudta hogy eljött az ő ideje.
- A nevem Aono Takefumi és 18 éves vagyok. Idáig ez a második csapat aminek a tagja vagyok az utolsót három évvel ezelőtt hagytam el amikor útra indultam Konohából. Főként taijutsut „gyakoroltam” idáig. Szeretem a pénzt és a… - itt egy pillanatra elhallgatott, majd pedig magába fojtva a mindenféle fárasztó dolog elkerülését, kijelentést gyorsan és vészesen törve a fejét mit is mondjon, hogy a tanerő ne gyilkolja meg. Egy átlag ember számára úgy tűnt, hogy Aono vagy egy perce gondolkozik, pedig a valóságban mindössze egy másodperc telt el. Végül sikerült kitalálnia azt, amiről ő úgy gondolta nem fogják élve elásni a ninja kutyák között. - … És Niyo-sama nagyszerűségét, na meg persze stílusát és szépségét. – jelentette ki egy anime karakterrel vetekvő csillogással a szemében, ami elég furává tette fekete szemeit. A ragyogással együtt járt, mint szolgáltatás a kezek összekulcsolása csak hogy az áradozás még hatásosabbnak tűnjön. Így telt el nagyjából három másodperc és egy manga csepp megjelenése után gyorsan kikapta a chakra papírt a lány kezéből és gyorsan elhátrált. Ezúttal hibájából tanulva egy pillanatra se fordított neki hátat. Figyelmét a lapra koncentrálta majd egy nagyon kevéske chakrát küldött át a lapba, ami bőven elég ahhoz hogy az reagáljon is rá. A lap a chakra hatására darabokra szakadt persze az aki az órákon aludni szeret nehezen emlékszik vissza arra hogy mit is jelent ez. Félpercnyi gondolkodás után eszébe jutott hogy ez a jelenség a föld elemhez köthető illetve, hogy a föld chakrával rendelkezők általában különleges fizikai adottságokkal is rendelkeznek. Take-chin nem tudott, arról hogy neki ilyen adottsága lenne, hiszen testének kidolgozottsága átlagosnak volt mondható. A dolgok mélyebb jelentőségét sose értette így most is leragadt a fizikai erőnél. Miután látta társait egy egy fánál állni ő is keresett egy szabad fát. Tudta itt bizony fáramászás lesz. Rég volt ugyan és igaz hogy nem is igazán gyakorolt lassan három éve se ezt se a vízen járást attól még úgy gondolta menni fog. Mivel kunait nem hozott magával így a tantoját kapta elő hogy majd azzal jelölgessen. Átkozta bolond fejét, hogy az olcsóbb felszerelést otthon hagyva most drága kését kell használnia.

//Hiroto//

Az első rúgásodat megfogtam az előttem tartott jobb kezemmel, és ami azt illeti meglepetésben lett részem. A kezemben tartva a bal lábad, te mégis megindítod a jobb lábad. Váratlanul ért, mert ez egy merész húzás. A kezemmel fel lököm a bal lábad és ezzel párhuzamosan leguggolok kitérve a rúgásod elől. Amint átsuhant a fejem fölött a lábad fel állok rendes tartásba és megosztok veled pár dolgot.
-Nem kis lendülettel támadtál még így is, hogy fárasztónak bizonyult az edzés.-büszkeséggel tekintek rád.
-Remélem tudod, hogy a Taijutsu nem csak szimpla fizikai támadások tömbkelege, hanem nagy összhangban van a lelkeddel és az egész valóddal.
-Mindenkinek van egy lelki helyzete amikor a Taijutsu erősebbnek mutatkozik mint bármikor máskor.
-A lelked összhangja teremti a valódi Taijutsu technikák igaz erejét...
A jobb kezem ökölbe szorítva emelem magam elé komoly tekintettel enyhe mégis erős mosollyal.
-Amint megtaláltad mi az ami belőled is kihozza a legtöbbet, el ne feledd, el ne engedd mindig tartsd észben és emlékezz rá ha bajba kerülsz.-mosolyom nagyobb és nagyobb lesz mondandóm végére.
-Most pedig...gyere és rúgj úúúúújra.-kiáltom nem túl hangosan, épphogy csak feltüzelésként.

//Lee//

A támadásaim nem értek célt, azonban úgy tűnik, nem is az volt a lényeg, hogy eltaláljam. A mozdulatsor után megosztja velem az észrevételeit, amit én figyelmesen hallgatok.
~ A lelkem összhangja... ~ visszhangzik a fejemben. ~ Vajon mi lehet az? Mi hozhatja ki belőlem a legtöbbet? ~
Ekkor Shuira gondolok és a vitánkra. Azonnal elönt a düh. A szemeim szinte már lángokban úsznak, amikor a tekintetem a Senseire téved. A feladatom egy újabb rúgás. Ezúttal már máshogy fogok próbálkozni. Nagyon gyorsan meghátrálok, majd pár pillanat múlva Lee felé szaladok. Amikor már eléggé közel vagyok hozzá, felugrok és egy pörgőrúgást indítok a fejére. Most már sokkal több erőt fektetek a rúgásba, mint az előbb. ha nem figyel, akkor még akár el is találhatom és földre küldhetem a Senseit.
~ Milyen durva dolog is lenne... tanulás közben kiütöm a Senseit. Még lehet hogy jutalmat kapnék érte. ~

Egy ideig csak állt és nézte a hatalmas fát. Ezt kell megmászni kéz nélkül? Nehezebb lesz mint gondolta. Aztán gondolkodott, hogy hogyan is kezdjen neki. Meghallotta Kauru hangját, hát mégsem kéne bevárni. Egy kis csakrát gyűjtött a lábába, majd elkezdett a fán rohanni. Épp hogy elérte a merőleges helyzetet a fán, már rögtön le is pottyant. Így ment ez még háromszor, mindannyiszor lepottyant. Aztán eszébe jutottak Niyo sensei szavai: "Ajánlatos előtte minden gondolatot kizárni és a belső folyamra öszpontosítani". Hát bizony gondolatai azok voltak. Ha nem sikerül ezt megcsinálnia, akkor mehet vissza az akadémiára. Ha nem tudja rendesen egy helyre öszpontosítani a csakráját, nagyon sok jutsut nem is tud majd használni, és még le is ég a társai előtt. Ezt végképp nem akarta. Egyszer csak azt vette észre, hogy Kauru bejezte a mondanivalóját, és lehorgasztott fejjel, könnyekkel a szemében jön a mellette lévő fához. Funsai elkezdett koncentrálni. Mindent kizárt a fejéből. Hallott valami kérdést fél füllel, de nem igazán érdekelte. Aztán jóval több csakrát gyűjtött a lábába, mint eddig, és elindult lendületesen. A fa legalább harminc méter magas volt, nem volt könnyű feljutni a tetejére. Funsai tehát futott, és kb. másfél méternél zuhant is a popójára. Meg tudta jelölni a fát, pont olyan magasból, ahonnan lezuhant. Azt gondolta, ez már haladás. Megint nekifutott, ekkor már két méterre is fel tudott menni.
Ekkor megérkezett Aono. Egy rövid pillantást váltottak, aztán mindketten koncentráltak a maguk fájára.
Ismét próbálta kizárni a gondolatokat a fejéből, de azok csak szálltak belé. Aono-ról....aztán az apjáról...majd Niyo-samáról. Majd a csapattársai is eszébe jutottak. Ekkor olyan dühbe jött, hogy sikerült normálisan beállítani a csakráját, és feljutott egészen 7 méterig. Onnan aztán egy hatalmasat esett, olyan hatalmasat, hogy majdnem csapattársai is leestek. Amikor elpárolgott belőle a düh, csak 2-3 méterekre tudott felrohanni. Mégis hogy sikerült neki feljutni 7 méterre? Nem tudta. Gondolkodott, de nem jutott eszébe, mennyire irányított a csakráját. Aztán megint kitörölt minden gondolatot a fejéből, és futott a fára. Megint csak 3 méter.
Már vagy három órája edzhetett, mikor már 5 méternél járt. A többiek is nagyjából ott lehettek, gondolta, hiszen amikor leesett, és kitekintett oldalra, látta, hogy kb. ugyanott estek le a társai is. Amint feltápászkodott, mélyen magába szállt. Nem lehet hogy itt elbukjon. Egy ilyen egyszerű feladatnál? Kizárt dolog. Bár soha nem csinálta még, de azt érezte, hogy nem ez lesz a legnehezebb feladat, amit valaha átélt. Sőt. Gondolta, most jön még csak a java. Aztán, ha sosem tanul meg fára mászni, sosem győzheti le a volt csapattársai gyilkosát. És az apja? Ha eddig nem került elő, és még él, valószínűleg nagyon magas szintű ninják ejthették foglyul.
Megint nekipróbálkozott. Minden gondolat elszállt a fejéből, ahogy futott szélsebesen a fán. Megbotlott egy kis ágban, magyarul lecsókolta a fát. Egy reflex mozdulattal meghúzta a vonalat ott, ahonnan leesett. 6 méter! Mindjárt eléri a rekordszintjét. Megint feltápászkodott, bár érezte, közel sincs annyi erő benne, amennyi a kezdésnél volt. Tehát nekiindult, és el is érte a 7 métert, csak mit tegyen? Ha még egyszer leesik, neki annyi, és ezzel a magassággal mehet is vissza az akadémiára. Jobb ötletnek híján belenyomta a kunaiját a fába, és azon lógott. Aztán lejjebb dobott még egy kunait, elkezdett zuhanni, de a lent lévő kunait megfogta, így nem esett le. Ez a legjobb módszer, gondolta. Nincs más esély.
Még egy óra telt el, a 9 métert elérve Funsai nem érzett magában erőt. Nagyon kimerült. Megint eszébe jutott pár emlék. Látta hogy a társai is eléggé meggyötörtek már. Előttük is kell bizonyítania, mint sok más ember előtt is. Még minimum egy három métert ki akart hozni magából.
Az ezek utáni próbálkozások alkalmával 6 méternél tovább nem is jutott. Túlságosan kimerült. Hátranézett a senseiére, de nem volt ott. Hova tűnhetett? Nyilván fontosabb dolgai is voltak, mint hogy a leendő csapatát nézze, ahogy az edz.
Minden gondolatot kiölt magából. Nagyo öszpontosított, közel 10 percig, majd elindult. Nagyon sebesen indult, a vége felé már kicsikét lelassult. Aztán érezte hogy le fog esni, ezért húzott egy vonalat. 12 méter! Csak zuhant, zuhant, és zuhant. A földre érkezés előtt még megkapaszkodott a lenti kunaiába. Ennyi lenne? Nem, még folytatja.
Most is öszpontosított, ám ezúttal már húsz percig. Ismét megindult. 14 méter. És ezt így, amíg fel nem ért 16 méterig.
Ismét leérkezett a kunaijra. Megpróbált még 1 métert javítani. Talán úgy már elég lesz. Hát fél óráig öszpontosított, mondhatni meditált, minden csepp megmaradt csakráját belegyűjtötte a lábába, és elkezdett felfutni. Elérte a 15 métert, ott majdnem megállt. Még egy kicsit! 15,5.....16...16,5....17! Meghúzta a vonalat, de megcsúszott. Elkezdett zuhanni. Ekkor belenyúl az övtáskájába, de nem volt benne kunai. Csak zuhant, és zuhant. Azt gondolta, itt a vég. Ennyi volt. Az ő élete véget ért. Nem keresheti meg az apját, nem állhat bosszút a csapattársaiért.
Ekkor hatalmasat csapódott a földbe.
// ennyit tudtam kihozni felőle, remélem elég lesz //

Mirubi miután végzett a bemutatkozással és a chakra papírral, nekiállt a fára mászást gyakorolni. Hogy is mondta Niyo-sama ? '' chakrát irányítotok a talpatokba, lehetőleg ne túl sokat, mert különben a fa törzse bereped, ti pedig popsira pottyantok, ha viszont túl kevés a mennyiség, akkor képpel csókoljátok be a törzset. Ajánlatos előtte minden gondolatot kizárni és a belső folyamra összpontosítani, majd pedig lendülettel nekimenni, valamint egy kunai segítségével megjelölni a helyet, amelyet elértetek. Aki most inkompetensnek minősül, az megy vissza az akadémiára. ,,
Hát jól van. Gondolta magában. Ekkor meglátta, hogy Aono is feltápászkodott a földről és elvégzi a feladatokat amiket Niyo-sama mondott. Mirubi egy kicsikét sajnálta Aonot, hogy a sensei ilyen csúnyán elintézte, de tudta hogy, megérdemelte. Hát akkor kezdjünk hozzá. Ordította Mirubi, ügyet sem vetve, hogy másik két társa és Niyo-sama is hallotta. Először is megpróbálom úgy hogy nem koncentrálom a chakrám a talpamba, hogy később érezzem a különbséget.

Ekkor Mirubi nekirontott a fának. A fa, körülbelül úgy 15-20 méter magas, ha nem akkor több. Mirubi még 1 lépést sem bírt megtenni felfele a fán. Rá esett a hátára úgy, hogy 5 másodpercig még levegőt sem kapott. No most már tudom hogy, milyen chakra kontroll nélkül. Mondta halkan Mirubi. De nem állt meg még annyira sem, hogy egy pillantást vessen a sensejére vagy akár a csapattársaira, hogy hogyan haladnak. Felállt és hátrált, miközben ''farkasszemet nézett'' a fával. Most úgy próbálja meg, hogy chakrát koncentrál a lábába.

Ha keveset gyűjtök össze akkor le esek, de ha sokat akkor a fa törik el. Mirubi úgy próbálta eldönteni, hogy menyi chakra kell a lábába, hogy a chakrája 1/8-ad részét próbálta oda koncentrálni. Mivel ő pontosan 80 kg. Ez a terv jónak tűnik. Gondolta. Mikor megvolt, és úgy érezte annyi chakra van a lábában amennyinek lenni kell, neki iramodott. Fel is futott körülbelül a fa egyharmad részére,de ott egy nagy lyuk keletkezett minek következtében Mirubi leesett. De most egy hátra szaltóval kikerülte a fájdalmas esést. Nem jelölte meg a helyet mert a repedés az ott volt.

Mirubi ismét hátrált. Na majd most. Ismét ugyan azt a műveletet hajtotta végre mint az imént, de ezúttal sem járt sikerrel, ráadásul,most a fejére esett de azért sikerült a helyet megjelölnie. Mirubi számára egyre világosabb volt,hogy nem az a lényeg,hogy a chakrája 1/8-át koncentrálja. Most már hülye ötletnek tűnt számára.
Hát akkor más módszert kell kitalálnom. Most nem számolok,hanem érzéssel csinálom. Gondolta magában. Össze gyűjtött annyi chakrát amennyit szükségesnek talált, és neki futott a fának. Most már el érte a majdnem legvastagabb ágat. Ekkor megjelölte a helyet. Ennyi nem volt elég. Gondolta, majd ujjból nekirontott a fának. Most már elérte az ágat, de nem állt meg ment tovább. Elérte a fa kétharmad részét ahol érezte hogy nem elég a chakra és gyorsan megjelölte e helyet mielőtt leesik.

Ahogy zuhan lefelé elgondolkodott a mestere szavain. Aki nem felel meg az megy vissza az akadémiára? Lehet egyáltalán ilyet? Ekkor egy nagy puffanást hallott balról. Mi lehet az ? Kérdezte magától halkan. Ahogy elnézett balra látta, hogy Hadou a földön fekszik, de szerencsére felállt. Mirubi nem foglalkozott többet semmivel hanem az edzésre figyelt. Már majdnem jó volt, de még mindig nem elég. Ekkor ismét nekirontott a fának, de nagy meglepetésére nem tudott haladni egy métert sem. Megfordult és egy pillantást vetett Aonora aki elszántan edz. Majd elkezdte szemével keresni a senseit de nem találta sehol. Akkor itt az ideje pihenni. Gondolta. És leült egy bokor mellé ahonnan látta a csapattársait.

Hossza ideig nézte őket, és gondolkodott. Habár én haladtam a legtöbbet mégis, mért érzem úgy, hogy gyengébb vagyok náluk? Fél órán keresztül ücsörgött gondolkodva a lét értelmén, ( A csajok jártak a fejében ) amíg eszébe jutott a magának tett fogadalma. Nem lustálkodhatok nincs pihenés, nincs megállás. Ekkor felpattant és nekirohant a fának, futás közben koncentrálva a chakráját.
Feljutott kb 10 méterre de onnan lezuhant. Ezúttal nem jelölte meg a helyet hiszen ennél jóval magasabbra is feljutott már. Sikertelen próbálkozásokkal telt el fél óra, amíg... A sensei azt mondta hogy rohanjunk neki a fának, de mi van ha nem. Ekkor elkezdte a chakráját a talpába koncentrálni, A por felverődött a talpai alól, az izzadság folyt a homlokáról egészen a kezéig. a lábai már iszonyatosan fájtak, de ekkor elkezdett a fa felé sétálni csukott szemmel.

Mikor úgy érezte, hogy a fa pontosan előtte van kinyitotta a szemét, és felrakta a fára az egyik lábát. mikor érezte, hogy az ott marad felrakta a másikat is. A súlya húzta lefelé így még több chakrát koncentrált. Ekkor egy olyan érzés öntötte el mintha a víz szintes talajon állna. Ezt nem akarta elhinni. Ismételten becsukta a szemét, hogy növelje ezt a csodálatosan leírhatatlan érzést. Mikor már körülbelül 5-6 perce sétált felfelé a fán, megállt. Kinyitotta a szemeit és látta a a csodálatos kék eget.

Lenézett a fa lombjai közül és látta az erdőt és a talajt. Meglehetősen megijedt de a chakra kontroll felett nem vesztette el az irányítást. Lejjebb lépkedett és leült egy vastag ágra. Körülnézett és látta, hogy a társai még mindig próbálkoznak. Aono éppen a fának ront, de Hadou, zuhan lefelé! Gyerünk kapaszkodj meg ! Ordította Mirubi. De Hadou lezuhant. Ekkor Mirubi újból elkezdte a chakráját a lábába koncentrálni, és elkezdett lefele futni a fáról. Körülbelül a fa negyedénél leugrott és oda sietett Hadouhoz.



///Hát ennyit tudtam kihozni Bocsi, hogy így széthúztam de próbáltam egyfajta fejezetekre bontani

A fa toronyként magasodott a feje fölé. A lomb leveleink neszeit alig lehetett meghallani az olykor megmozduló levegőben. Take-chan kezében a késsel csak nézte a fa törzsét nem tett semmit, legalábbis úgy látszott. Mélyen belül próbálta felidézni a lassan már több mint négy éves edzést, amit első jounin tanárja a mindig életvidám Daikichi kezei alatt végzett el. Eszébe jutottak szép lassan a dolgok, mint ahogy a folyó folyik a tengerbe. Volt ideje így nem kapkodta el a dolgokat tudta, azt hogy régóta nem gyakorolta se, ezt se a vízen járást így könnyedén ütközik majd problémákba. Egyik kezét a fa törzséhez érintette majd behunyta szemeit és mély koncentrálásba kezdett, ami pedig pár perces állva alvásba váltott át. Magához térve már nem volt semmi a fejében magán a fán kívül. A koncentrációja magas méreteket volt képes ölteni, ha mindent kitudott, zárni a fejéből így legyőzve a rossz szokásait is. Megformálta a pecsétet és mélyen figyelte magában a chakra áramlását mintha hallaná akár a vízfolyást a közeli kis patakban. Kereste az egyensúlyt, ami eljutatja a feladatának telesítéséhez. Nem szeretet sokat foglalkozni egy dologgal így most se volt ez másképp. A tudatában megjelent a fa képe és azon próbálgatta, vajon milyen messzire jut a különböző mennyiségű chakrákkal. Az évek alatt ugyan nem gyakorolt de nem volt már tapasztalatlan így könnyebben talált egy számára megfelelőnek tűnő mennyiséget. Tudta, ha gyorsan akar itt végezni nyugodtnak, kell maradnia és nem szabad semmit elkapkodni. A chakramennyiség megvolt nem volt más hátra, mint balra, azaz előre menni de nem a fának, hanem rá a fára. Erősen megmarkolta a kés markolatát majd mivel nem volt elég magabiztos a sétáláshoz eltávolodott kétméternyire a fától, majd pedig futásnak eredt. Korábban kinézte magának a körülbelül tíz méter magasan lévő faágat és azt célozta meg mint célt. Minden jól ment az elején, a lába úgy ragadt a fához mintha ragasztóval kente volna be a szandálja alját, de ez a ragasztó nem hagyja ott a szandált, hanem engedi tovább menni. Hadou esésének hangjára, egy pillanatra elvesztette a koncentrációját így a chakra is kiáramlott a lábából. Nem lett volna éppen jó érzés a cél előtt leesni, így amikor zuhanásba ment át elrugaszkodott a fa törzsétől és leugrott a földre. Nem okolt senkit, azért mert egy ilyen kis dolog képes volt őt megzavarni viszont eszébe jutott, hogy nem jelölte meg a helyet, ahol elvesztette az irányítás fölötti uralmát. Újra a talpába irányította az előbbi chakramennyiséget és futásnak eredt. Ezúttal már nem zavarta meg semmi és elérte a faágat, ami nagyjából lehetett úgy tíz méter magasan. Két próbálkozás után nem volt rossz eredmény de tudta hogy egy méternél tovább nem lett volna képes menni, ha ezzel a chakramennyiséggel fojtatja. Leült az ágra hátát a fának vetette és gondolkozóba esett. Amikor megbuktatták az akadémián minden a rossz chakra kontrollja miatt volt, miután pedig lanyhán ugyan de gyakorolt szép fejlődést ért el és nem fárasztották ki annyira az akadémia technikái. Elméjében visszatért azokra az időkre, amikor még régi társaival és tanárával edzett. Daikichi-sensei mindig azt hangoztatta, hogy a chakra megfelelő uralma és annak irányítása elengedhetetlen és ebben segítenek az akadémián megtanult jutsuk is. Aono sokszor meglógott az edzésekről, hiszen azok nagy része mindig az alapok átismétléséről szóltak. Henge és a bunshin jutsu főként ezeket vették át, mintha csak újra a záróvizsgán lennének. A sensei mindig azt mondta, aki ezeket tökéletesen képes használni, vagyis egy cseppnyi chakrát se veszteget el az, jó úton jár, hogy későbbiekben a nehezebb jutsukat úgy használják, hogy az ne üsse ki őket pár alkalom után már az elején. Részben igaza lehetett, hiszen a faluban köztudott volt hogy a küldetések során egész szép arzenálnyi jutsut tudott használni sokszor egymás után, pedig a chakrája mennyiségre átlagos volt. Nem tudni hogy született tehetség volt e a chakra irányításában vagy tényleg az alapok folyamatos gyakorlásával lett az aki. Mivel az akadémiai technikák nem igényeltek sok chakrát tökéletesek voltak a kontroll gyakorlására. Végül szépen lassan kezdett minden világossá válni igazából, pedig a nap lassan már lemenőbe készült mivel a belső monológ túl hosszúra nyúlt a srác fejében. Késével gyorsan megjelölte azt a helyet, ahol éppen ült majd leugrott a fáról. Újra magába nézett és ezúttal úgy tűnt megvan a tökéletes összhang. Ismét farkasszemet nézett a fával majd nekiiramodott. Jól haladt és el is hagyta az a helyet, ahol nem rég ült majd szépen tovább ropta a métereket. Öt méter, hat méter, hét méter, majd pedig sikeresen feljutott a huszadik méterig, ami már csaknem a fa teteje volt. A tanto gyorsan egy vágást hagyott maga után a törzsön majd visszacsusszant a tokba. Gondolta az öt méterre lévő ágat csak eléri és akkor majd pihenhet egyet. Az alapok ismétlése és az a sok értelmetlen meditáció a belső összhang kereséséről úgy nézki kifizetődőnek látszott. Az öreg szerzetes is értett a chakrához és úgy vallotta csak a csak a nyugodt elme képes tökéletesen irányítani azt és ez a nyugalom elengedhetetlen, ha egy harcról van szó. Persze mint akkoriba és most is nem sikerült megfejtenie a mélyebb jelentését a dolognak. A huszadik méternél egyszer csak meghallotta Mirubi kiáltását és látta, ahogy Hadou a föld felé közelít.
~ Ha most hagyom, hogy összetörje magát oda a beígért pénznek és a szórakozásnak. ~ gondolta és szemei vészesen megcsillantak, ahogy látta elsuhanni az álmait a szeme előtt. Más nem is kellett, ahhoz hogy ismét elveszítse a kontrolját. A fa rögtön elvesztette a tapadását, de ez már nem számított, mert addigra lefelé kezdett rohanni a törzsén. Tudta, ha nem gyorsít be, nem tudja elkapni, így mivel nem sok választása volt kénytelen volt használni a shunshin jutsut. Még így is tizenöt méternél járt de vagy most vagy soha. A lehető leggyorsabban alkalmazta a jutsut és remélte, hogy nem töri össze magát. Szerencséje volt mivel sikerült úgy elérnie a talajt, hogy nem esett pofára így felkészült hogy zuhanó társát is elkapja. Az élet kegyetlen, mint tudjuk így mikor feltekintett nem látott mást, mint hogy a gyorsan érkező emberféle objektum alig két méterre van tőle. Szerencsétlen Take-chan pórul járt, mert már nem tudta időben elkapni a társát, hanem az minden sebességével belé csapódott nem a földbe de ennek a jótét léleknek sokkal jobban fájt, mint neki. Aono nagy filozofikusan megjegyezte: - Ez se az én napom!- majd pedig arrébb görgette a kedvező pénzforrást amúgy is agyontaposott mellkasáról.

Érezte hogy puhára esett. Legalábbis puhábbra, mint a talaj. Aztán az a valami arrébb görgette az útból. Hát még is életben maradt volna? Zuhanás közben egy kiabálást hallott. Talán a sensei mentette meg?
Megpróbált felülni, elsőre nem sikerült. Akárhogy is, mégis csak 17 méter magasból esett le.
Harmadszorra fel is ült, és döbbenten látta Aono morcos képét.
- Te?......
Nem tudta a befejezni, egy kis pukkanás hallatszott, majd ott termett a sensei. Elővett három tekercset, azt mondta, egyet-egyet megtanít majd mindenkinek, elemtől függően. Aztán oszolj volt.
Mivel Funsai alaposan elolvasta a tekercset, annyit megértett belőle, hogy alapvető víz jutsu, meg hogy Kirigakure no jutsu a neve. A többit nem értette, egy kicsit olvashatatlan volt a sensei írása.
Csak sétált. Elsétált a ramenes előtt, majd hirtelen eszébe jutott, hogy eléggé éhes. Bement és evett. Bent ült egy ninja, aki éppen kikapta a levesét.
- Elnézést....nem tudja véletlenül, hogy ez a Kirigakure no jutsu hogyan működik?
- Nocsak genin vagy? Elmagyarázom. A jutsuval ködöt tudsz csinálni, a sűrűség pedig a chakramennyiségtől függ. Ez az egyik legalapvetőbb víz jutsu, magam is víz típusú vagyok. Nem nehéz megtanulni, ha megy a fáramászás.
- Na hát az nem- gondolta magában Funsai. Kifizette a levesét, megköszönte a segítséget, aztán ment haza. Nagyon kifáradt, és ígyis már késő volt. Korán kellett kelni holnap, és még a házimunkát is meg kellett csinálnia.
Másnap aztán már 6-kor fenn volt, nem is bírt visszaaludni. Gondolta sétál egyet. Ment csak ment, céltalanul, hatalmas űrrel a fejében. Aztán végül mégis kilyukadt oda, hogy Aono mentette meg. Ha igaz is, akkor is miért? Valószínűleg a beígért pénzért. Semmi másért. És a kiáltás? Az csak nem Kauru volt? Lehetséges.
Aztán hirtelen átszaladt előtte egy fekete macska. Abban a pillanatban átfutotta a hideg, és érezte, hogy ez nem az ő napja lesz. Elment az edzőpályára, Kauru már ott volt, de Aono-t nem látta. Ránézett az órájára.
6:55 volt.

Mire Mirubi odaért Hadou hoz már Aono ott volt alatta. Hogy ért ide ilyen gyorsan?
De Mirubinak nem volt ideje tovább töprengeni mert megérkezett Niyo-sensei.
Adott nekik egy-egy tekercset amiben egy-egy jutsu volt, amit meg kellett tanulniuk holnapra, majd azt mondta, hogy jól reggelizzünk be mert estig nem fogunk enni. A jutsu amit meg kel tanulnia nem más mint a Katon: Endan.

Hazafelé Mirubi azon tűnődött, hogy kitől tanulhatná meg a feladott technikát.
Gondolta megkéri az egyik chunint vagy jonint. De hogy ? Nem szólíthat le csak úgy egy éppen arra járót, hogy tanítsa meg neki. Mire hazaért látta, hogy világít a lámpa náluk. Végre hazaértek. Gondolta. Mirubi szinte ajtóstul rontott a házba.
Meglátta mostoháját aki az ágy mellett ült. A nagyapja is ott volt, és a testvére is. Mit csinálhatnak? Közelebb ment és mindenki csak nézett rá nem szóltak semmit, és ekkor meglátta az apját az ágyban feküdni, igen csak meg gyötört állapotban. Mi történt? Kérdezte. - A küldetésen sérült meg. Válaszolta a mostohája. De hogyan ? Mi történt? Nem válaszolt senki. Mirubi most meny ki...
Mondta neki a nagyapja. … És vidd az öcsédet is. Mirubi tesójának a szeme piros volt a sok sírástól, de Mirubi nem próbálta vigasztalni. Későre járt. Lefektette aludni a kisöcsét és elment segítséget keresni a jutsujához.

A szüleitől nem kérhetett tanácsot hiszen kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy Mirubival foglalkozzanak. Így hát egyedül állt neki a jutsut tanulni. Elment a kedvenc helyére az akadémia mögötti kis tisztásra az erdő közepén. Mikor megérkezett rátörtek a szörnyű emlékrohamok amik gyakran gyötörték. Az édesanyáról a legelső harcáról, a szerelméről Abukararól. Mi lesz ha apa is meghal? Akkor nem tudom mi lesz velem. Ordította, és neki állt ütni a tőle legközelebb álló fát, majd sírva a földre rogyott. Nem most gyakorolnom kell! Nem állhatok le! Erősebbnek kell lennem, hogy megvédjem a családomat! És nekiállt gyakorolni a jutsuját. Kinyitotta a Niyo-senseitől kapott tekercset. Nagy meglepetésére nem volt a tekercsen csak a jutsu neve, a leírása, a besorolása és a hozzárendelt kézjelek. Arról egy szót sem írt, hogy hogyan kell a jutsut megvalósítani. Ezzel feladta a leckét a sensei. Gondolta. Hát ezért mondta, hogy ne próbáljuk meg egyedül. Ráadásul egy kimerítő chakrakontrolos edzés után tanuljuk meg holnapig. Ez nem lesz olyan könnyű mint gondoltam. Mirubi elszánt volt ezért nekiállt gyakorolni először nagy levegőt vett majd elmutogatta a kézjeleket szép lassan egymás után: Tigris, Kígyó, Kos, Majom. És kifújta a levegőt.

Nem történt semmi.
Mirubit nem keserítette el a dolog újra megpróbálta. De ismét nem sikerült. Eztán eszébe jutott amit az akadémián tanítottak. Lássuk csak. Az a csakra irányítási módszerek... A föld... a chakra a testen belüli... nem a testen kívüli... Megvan a tűz a chakra testen kívüli önálló irányítása ez a chakra irányítási módszer kell a tűz jutsukhoz! És vannak még a chakra pontok a tenketsuk. Ez az megvan!! Először is: A a tüdőmbe kell koncentrálni a chakrám. Másodszor: Nagy levegő. Harmadszor: Kifújni a levegőt miközben a száj és a nyelvem tenketsu pontjain keresztűl manipulálom. Mirubi gondosan végrehajtotta ezeket a műveleteket, majd hirtelen kifújta a levegőt ami, már nem levegő formájában tört elő hanem egy elképesztő... tüzes... golyóformájában. Mirubi meglepődött, hogy egyáltalán sikerült, tüzet kifújni a száján. De ez még nem elég!! Újra megpróbálta. Majd most. De ismételten csak egy kis lángcsóva tört elő. Órák teltek el így amíg Mirubi teljesen ki nem merült. Ez a jutsu nem is annyira könnyű mint gondoltam. Lihegte halkan, majd hanyatt feküdt a fűben.

Ráadásul ott volt még az a fára mászás is, habár az nem volt számomra annyira nehéz, de mégis... Ekkor léptek hangjára ütötte fel a fejét. hirtelen felpattant és körbenézett. Ezek a léptek... olyanok... mint... Abukara? Hi !! Ki... kivan ott ? Szólt egy vékony hang. Tevagy az Abukara? Te kivagy? Én Mirubi. - Mirubi ? Á te vagy az a fiú akit Horiuchi elvert. Horiuchi az ki? A pasim. Ekkor Mirubi egészen kicsinek érezte magát, teljesen összeomlott benne egy világ, amolyan animés pillanat volt ez. - Csak annyira emlékszik, hogy elvert a a pasija? Ő... igen, mert hát... izé... fáradt voltam. - Jó kifogás. Nyújtotta ki a nyelvét mosolyogva. - Horiuchi egy bunkó, de azért megvan a maga kedves oldala is amit nem mutat ki csak nekem. Mosolygott. Na és mit csinálsz ? Nagy fényeket láttam az ablakomból, ami elégé furcsa itt az erdőben az éjszaka közepén. - Hát most osztottak be egy csapatba... és a sensei kiosztott mindenkinek egy jutsut amit holnapra meg kell tanulni. - És melyik jutsut kaptad? Kérdezte mély, vicces hangon. - A Katon: Endan-t. - Az könnyű. Mirubi ekkor elcsodálkozott, Honnan tudhatná egy ilyen lány, hogy milyen nehéz egy ilyen jutsu? - Mert? Kérdezte morcos hangon Mirubi. - Én is tűz elemet használok már 1 éve. - Ho... hogy te? - Figyelj találkozzunk holnap itt. Mit mondtál mikorra is kell megtanulnod? - Ő hát nem mondtam, de 7 re kell a kiképzőterepen lennem. - ó hát akkor 5 re legyél itt oké? -Oké. Mondta mosolyogva és mind a ketten elindultak haza. Mirubi szíve hevesen vert. Örült, hogy együtt lehet holnap egy kis időt azzal a lánnyal akit szeret.

Másnap reggel 5-re ment a megbeszélt „randira” mert Mirubi úgy készült rá mintha arra menne. Belőtte a haját és befújta magát. Mire odaért Abukara már ott volt. 1 óra alatt megtanította neki a technikát, ami nem állt többől csak közös gyakorlásból. Habár nem sikerült tökéletesre kifejleszteni ami annyit jelen, hogy alig nagyobb egy focilabdánál a lánglabdája de nagyon jól szórakozott. Sietett is a kiképzőterepre, de nagyon fájt a szája, az égésektől amiket szerzett a jutsu tanulása közben. Mikor odaért körbenézett és látta, hogy nincs ott senki...


///Hát egy kicsit hosszúra sikeredet bocsíí csak hát na. Jap jap ////

Amikor az embernek peches napja van azt kénytelen újra és újra megjegyeznie az adott napon. A viszonylag egyszerű edzés után Niyo-sama kezébe nyomott egy barna tekercset közölve ezt meg kell tanulni nincs mese slusz passz ez van. A tanerő eltűnésével társai is szétszéledtek egyedül csak ő marad a kiképző terepen. Hamár úgy is a földön fetrengett akár fel is ülhetett, sőt még a hátát is nekitámaszthatta a fának röviden szólva így is tett. Kinyitotta a tekercset, hogy legalább arról legyen fogalma, mi van benne. Csodák csodájára egy ninjutsu technika volt. ~Micsoda meglepetés.~ gondolta egy sóhajtás kíséretében. Nem szeretett ninjutsut tanulni, mert túl sok problémával járt és a chakráját is hamar kimeríthette. Nem arról volt szó, hogy nem értett hozzá csak túl sok macera. ~ Föld stílus: Lefejezés jutsu. A technika lényege a föld alatti közlekedés illetve az ellenfél berántása nyakig a földbe. ~ olvasta magában, de még így se tekintett vidámabban a technikára. A haja kezdett a melegtől egyre jobban bűzleni és ő maga sem volt rózsaillatú. Sokáig távol volt és nem ismert senkit, aki föld elemű chakrával rendelkezik. Nagyapja ugyan mondta, hogy a dédpapi ninja volt és hogy ő volt az, aki a családi földet előkészítette a vetéshez. ~ Valószínűleg föld elemű lehetett az öreg, de már vagy tíz éve, hogy meghalt. Mégse áshatom ki és próbálhatom meg visszaverni bele az életet. ~ Ezután úgy vélte az elmélkedésből ennyi elég és tesz egy próbát maga, hátha sikerül kihoznia valamit a jutsuból. Összetekerte a tekercset majd ugyan azzal a lendülettel, vagyis a lehető leglassabban felállt. A ninjutsut rejtő papírhalmazt a zsebébe süllyesztette és gondolkozóba esett. Megtudta, hogy a föld alá kéne valahogy jutnia, de nem tudta hogyan. Mivel a jutsu föld elemű volt a legnagyobb valószínűséggel magát a földet és a föld típusú chakrát kellett valahogy használnia. A pecsétek közül a legtöbbet használt földelem, terén a kígyó volt. Ez mind szép és jó, hogy eszébe jutott de még mindig nem tudta mihez kezdjen. Kezdésnek kicsit megmozgatta tagjait. Pár ütés és rúgás sorozat a fa ellen kicsit bejáratta a testét, sőt furcsa módon az agyát is. Felvette egy kisebb terpeszállást és megformálta a kígyó pecsétjét. Mélyen belül az átlagos chakrájánál kicsit eltérőbbet keresett mivel elemi chakráról volt szó. Mivel ismerte a saját chakráját nem volt nehéz megtalálnia azt amivel ő maga még nem találkozott mivel még soha nem is kereste. Ott volt benne így tisztán érezte nah ez az, amire szüksége van. Most már csak a föld alá kellett volna lejutni. Először a tenyerébe vezette az elemi chakrát mindenféle mennyiség kontroll nélkül, majd pedig teljes erejével beleütött a földbe. Már az elején felkészült, arra hogy nem lesz kellemes érzés, de meglepetésére nem érzett visszajelzést fájdalom terén. Az a hely, ahova beleütött nagyjából öt centi mélyen és a kezének pontos hosszára egy kör alakú mélyedést hagyott maga után. Kezdte érdekelni a dolog, mivel régebben ilyen még nem történt és az új mindig érdekes. Másodszorra is megkísérelte a dolgot de ezúttal elfeledkezett az elemei chakráról. Jobban mondva nem tudta hogy az már rég kiáramlott a kezéből. A fájdalom ezúttal nem maradt el meg a hozzá csatlakozó anyázás sem. Mivel az ember lába háromszor erősebb a karnál úgy döntött ideje, hogy megpróbálja a talpába irányítani. Mély összpontosítás után gondoskodott arról ezúttal folyamatosan áramoljon a chakra a lábába, mint a fáramászáskor. Jókora erővel taposott bele a földbe, ami még nagyobb mélyedést hagyott hátra, mint a tenyérrel való próbálkozás. A kívánt hatás viszont elmaradt így Take-chan kissé kezdett bepörögni. A chakra még mindig áramlott a lábába és ezúttal páros lábbal kezdett ugrálni a földön minden erejével. – Hogy a jó édes fenébe tartasz még ki mindig. Le kell jutnom szóval sza… - nem volt ideje befejeznie a mondatot, mert egyik pillanatról a másikra három méter mélyen találta magát. A folyamatos föld chakra szépen lassan lejjebb tolta a makacs anyagot, míg végül csak egy üreg maradt. Szerencsétlen srác, pedig megérezte a „gyümölcsét” próbálkozásának. Némi káromkodás kíséretével kimászott az általa alkotott gödörből és úgy döntött ennyi bőven elég lesz mára. A mestere és részben általa megrongált falat átugorva elsprintelt a hazáig. Szegény nagypapira a frász tört illetve csak az unokája, amikor az beugrott az emeleti ablakon a szobájába. Természetesen a sajátjába de az öreg tolvajt vélt felfedezni benne először szóval mivel csak egy retek akadt a kezébe azzal támadt egyetlen fia gyermekének. Amint az ügy elsimult Take bevette a fürdőt felmérte a haját mért károkat majd két órán át áztatta magát. Hajmosás és minden fontos dolog elvégeztével gatyára vetkőzött és beállította az órát reggel hatra.
Az óra kellemetlen csörgése ébresztette, mint minden reggel de ezúttal tudta hogy fel kell kelnie, vagy megint faldísszé avatja a mestere. Kómásan elmászott a fürdőig majd valahogy sikeresen sikerült kimásznia egy belőtt frizurával mintha a tegnapi napon meg se pörkölték volna. Reggelije egy gyors instant poharas ramen volt, ami számára felért kettő energiatablettával is. Az órára pillantva nyugodtan konstatálta van még bőven negyed órája. Mivel a ruhatárában egy darabból több is volt neki így elővarázsolta, amit tegnap is csak ez az utóbbiakkal ellentétben tiszta volt. Övét körbedöfködte a kunaiokkal hogy ezúttal ne a kését, kelljen használni. Shurikenek gyorsan a zsebbe tanto előre az övbe láb a szandálba és készen is állt az indulásra, azaz hogy majdnem. Tudta hogy napszemüvege bármikor eltörhet így felhalmozott vagy harminc darabot mielőtt elindult, volna vissza Konohába. Főként ez az oka, hogy vagyona így megcsappant. Az új napszemüveg a helyére kerültével Takefumi készen állt az indulásra és még mindig volt tíz perce. Miután kiugrott a bolt tetejére eszébe jutott, ahogy gyerekkorában a kis fekete macskája Kuro hogy szeretett a tetőn feküdni. Ettől rögtön arra gondolt, hogy ha átváltozna talán még gyorsabban, odaérhetne a találkozóhelyre. Lévén a macskák könnyedén átférnek a legszűkebb helyeken is. Gyorsan pecsétet formált és fel is vette egy átlagos méretű fekete macska alakját. A forma számára először szokatlan volt mivel elég régen változott át állattá, de a közlekedés formája kifejezetten tetszett neki. Egyik pillanatról a másikra kis híján beleütközött Hadouba de nem zavartatta magát. Levágta az utat a sikátorokon keresztül majd mikor már a füves területen járt minden különösebb ok nélkül cikcakkban kezdett ugrálni. Jobban járt volna, ha nem teszi mivel a tegnap otthagyott három méter mély gödör szívélyesen várta. Volt macska nincs macska a helyén csak egy fejét vakargató mikrofon hajú egyén csücsült.

Aztán Aono is megérkezett, fekete macska formájában.
- Csak nem?- gondolta magában Funsai, de nem tudta folytatni belső hangjával az eszmecserét, mert ekkor a múltkorihoz hasonló illatú parfüm csapta meg az orrát, meg a rózsaszín füstfelhő. Hát megjött a sensei? Akkor átfutott egy villanásnyi félelem az agyában. Hogy fogja elmondani, hogy ezidáig egy kézjelet nem csinált, ami a jutsut illeti?
A sensei rövidre fogta a szót. Azt mondta, hogy edzeniük kell a klónjaival, és hogy ő addig egy koktélt fog szürcsölni, és a hasát süttetni. Funsai, látva hogy senki sem kezdi, hát előre lépett az egyik klónhoz, és elkezdte regélni a jutsu tanulását. Egy pillanat múlva már Aono és Kauru is arrébb mentek egy-egy klónnal.
- Niyo sensei....Ami azt illeti, nem nagyon tanultam meg a jutsut. Igazság szerint elmentem a rameneshez, és ott találtam egy emberkét, akinek víz típusú csakrája volt. A tekercs olvashatatlan volt, ezért ő mondta el, hogy mi is a lényege. Aztán hazamentem, és mivel nagyon fáradt voltam, lefeküdtem. De most már teljesen friss vagyok, készen állva a tanulásra.
Egy pillanatig várt, talán arra, hogy tanárja klónja reagáljon valamit, de mivel az nem tette, Funsai az alapvető jutsukkal kicsit beindította a chakra keringését.
Ez tartott egy tíz percig.
- Most már azért elkezdhetnéd magát a jutsut is- jegyezte meg enyhe gúnnyal a klón.
- Örömmel.
Majd kézjelet formált, nevezetesen a Kos-t, mivel csak ez az egy kellett a jutsuhoz. Egy kevés chakrát irányított a kezébe. Nem történt semmi. Még egyszer megpróbálta ugyanennyi chakrával, sikertelenül. Eztán eszébe jutott az a kínos eset, amikor Aono-ra esett tegnap. Akkor megmentette.
Arra gondolt, nem vallhat szégyent még egyszer, tehát ezt mindenképpen meg kell tanulnia.
Hatalmas chakramennyiséget irányított a kezébe, megformázta a kézjelet, és kimondta:
- Kirigakure no jutsu!
Nagyon erősen koncentrált, és csodák csodájára: egy enyhe kis köd képződött. Még látható volt egész teste. Nagyon az elején járhatott, és már a chakrájának egyharmadát el is használta. Hát még egyszer megcsinálta ugyanezt, most már chakrájának a harmadrészével.
Egy elég gyenge ködöt sikerült megint csak képezni, de azért már halványodott a ködben Funsai. Eszébe jutott, hogy ezt víz mellett a legjobb csinálni, hiszen víz típusú jutsu. Hát odament a kis patakhoz. Chakrája maradékának kb. felét belegyűjtötte a kézjelbe, és ekkor kimondta a jutsu nevét.
Egy igen sűrű köd képződött, azonban talán 5 másodpercig.
Funsai ott állt, chakrája minimális maradékával. Arra gondolt, hogy sokat kell még tanulnia és gyakorolnia, ha még egy ilyen egyszerű jutsu sem megy neki.
Elmosolyodott, aztán újra próbálkozott.

Pár perccel érkezésem után Hadou is befutott, de Aono nem volt sehol, csak egy fekete macskát láttam össze vissza rohangálni. Arra lettem figyelmes, hogy a macska bele esett egy gödörbe. Már futottam volna oda segíteni ugyan is imádom a macskákat, amikor egy nagy füst felhő szált fel némi por kíséretében. Ekkor biztos voltam benne, hogy Aono az. Szép lassan kikászálódott. Ép hogy kimászott, egy rózsaszín kellemes illatú porfelhő jelent meg pár méterre tőlünk. Niyo-sensei volt az. Még most is a sminkjét igazgatta.
- Ezt érdemes megjegyezni, hogy nagyon odafigyel a külsejére.

A sensei arcáról lelehetett olvasni, hogy semmi kedve velünk foglalkozni. Megkérdezte, hogy ki mennyit haladt a jutsujával, meddig jutott, mit rontott, és miket tapasztaltunk. Nagy „kegyesen” azt is megengedte, hogy kérdéseket tegyünk fel, majd létrehozott 3 Kage Bunshint. Egyre jobban biztos voltam benne, hogy a sensei nem akar velünk foglalkozni. Funsai el is ment egy árnyék klónnal. Én odasétáltam a hozzám legközelebb eső Niyo-senseihez majd udvariasan megkértem, hogy jöjjön el velem. Ügyeltem arra, hogy semmikép ne sértsem meg hiszen ahogy ő is mondta nem akartam búcsút mondani a férfiasságomnak. Próbáltam minél messzebbre kerülni az igazi Niyo-samától mert egy kicsit nagyon zavart az hogy kettő, sőt 4 van belőle. Habár aligha foglalkozna velünk hiszen mikor visszanéztem, láttam hogy egy pihe-puha széken ül koktélt iszogatva. Mikorra elég messze kerültünk, elkezdtem beszélni a klónak.

- Hát, a jutsut egyből elkezdtem tanulni mihelyst innen hazaértem. Egészen jól haladtam ahhoz képest, hogy majdnem az egészet egyedül tanultam meg. Először nem sikerült a jutsu hiszen a chakrámat nem koncentráltam a tüdőmbe, de aztán eszembe jutott amit az akadémián tanultam. Onnantól fogva sikerült golflabdányi méretű tűzgolyót létrehoznom. Majd folyamatosan próbálkoztam és nem sikerült semmit előre haladnom. A szám sebes lett a sok baklövéstől aminek következtében majdnem felgyújtottam magamat belülről. Mikor már kezdtem feladni bele futottam a szer...

És abban a pillanatban magamba fojtottam a szót. Nem akartam, hogy Niyo-sensei megtudja, hogy nem vagyok az a kőszívű, mogorva kemény fiú, hanem inkább az az „érzékeny” kedves aki mindenkivel törődik. Ki kellett találnom valamit. Áááá. Megvan.
- Míg össze nem futottam egy szertelen chuninnal. Rövid ismeretség után fel ajánlotta, hogy találkozzunk ma ugyan ott reggel 5-kor, és megtanítja a technikát. Azt hittem valami trükköt mutat amivel könnyebben elsajátíthatom. De csak annyit segített, hogy közösen gyakoroltuk, ami nem segített sokat. Így hát most itt vagyok. Megmutatom mire jutottam Niyo-sama.
És akkor vettem egy nagy levegőt, a tüdőmbe koncentráltam a chakrám, majd elmutogattam a kézjeleket: Tigris, Kígyó, kos, Majom. Most megmutatom Niyo-sensei, hogy igen is érdemes minket tanítani nem csak holmi árnyék klónokat küldeni tanítani. És abban a pillanatban, ahogy elmutogattam a kézjeleket a profilomat mutattam a sensei-nek hogy jól lássa a jutsu. Mikor kifújtam a levegőt, egy focilabdánál nem sokkal nagyobb tűz gömb keletkezett úgy ahogy 1 órával ezelőtt.


/// Wasárnap déltől nem leszek, egészen kedd délutánig net közelben csak gondoltam szólok, hogy nem fogok tudni írni =( bocsi-bocsi ///

jap jap

Mire kimászott a gödörből már mindenki ott volt, aki csak számított, leszámítva a tanárt. Amíg várakozott belegondolt milyen rossz neki, hogy vagyona nem növekedett és küldetések helyett itt eszi a fene, ingyen. Általában nem panaszkodott de mivel korán kellett kelnie ez nem volt szokatlan jelenség. A magában való sajnálkozást azonban félbe kellett szakítania mivel a kis rózsaszín füst jelezte, minden idők legnagyobb szadista mestere befutott. Az egyetlen ember, akitől a hideg kirázta az élete során és ez most se volt másképp, na de amikor megsokszorozta magát fontolóra, vette az ájulást is. Itt volt az apokalipszis ehhez nem fért kétség, így amikor elvonult az egyik klónjával megfordult a fejében, hogy itt az ideje gyorsan leütni és elfutni. Túl sok probléma az edzés de törött karokat, pedig nem szeretett volna így gyorsan fapofával bámulta a klónt majd fogott bele a gyakorlatba.
- Megmutatom sensei hogy én mire jutottam tegnap.
Felvett egy terpeszállást, kezeit, pedig az oldalához szorította. Mélyen beszívta a levegőt majd hosszan kifújta ezzel próbálva kitörölni elméjéből azt az információt, hogy a sátán úgy osztódik, mint az egysejtűek. Kezeit nagy hirtelenséggel összecsapta és megformálta a kígyó pecsétjét. Az elemi chakráját egy két szóból sikerült megtalálnia és ezúttal is a lábába irányította folyamatosan. Hagyta, hogy áramoljon a chakrája és egy, kicsit lazítsa a földet majd egyik pillanatról a másikra felugrott a levegőbe olyan magasra amennyire csak tudott és bemutatott egy gyönyörű páros lábú érkezést. Az eredmény persze nem az lett hogy gyönyörűen landolt a földön hanem megint egy gödörben találta magát ezúttal viszont három és fél méter mélyen. Az információt a saját eséséből sikerült megállapítania de nem csüggedt, mert ez volt a célja, sőt még a tegnapi rekordon is javított. A chakrája elengedésével a tegnap kipróbált első módszerbe váltott át és a tenyerébe irányította a föld chakrát. A fáradtság teljesen az agyára mehetett, mert hirtelen szumós kiáltásokat kezdett hallatni amit kétségtelen minden élő hallott a környéken.
- Doskoi, doskoi, doskoi…!
Erre az ütemesebb tempóra kezdte a tenyerével püfölni a földet, ami szép lassan el is kezdett távolodni engedve Take-chan haladását egészen addig, amíg az alig egy méteres alagút rá nem szakadt. Ekkor jött el a pillanat a pánikra. Mint az őrült kezdte fölfelé ütni a földet, hátha kijut valahogyan és ne kelljen idő előtt a föld alatt megrohadnia. Szinte már látta a fényt az alagút végén álmait, pedig egyre eltávolodni. Isten előtt képes lett volna megesküdni, hogy egy köteg bankó még kacsintott is mire a következő pillanatban valahogy sikerült megint magára omlasztania az alagutat. A gondok megoldódtak a levegő végre beáramlott a föld alá és látta a fényt is csak most már a másikat. Embertelen módon chakrájának a felét elpazarolva, amit a lábába irányított robbant ki a földből. Nem volt egy olyan jutsu aminek lennie kellett volna, de legalább élt és neki ez számított.

Ma, azt hiszem az erőnlétemet fogom edzeni, aztán majd kitalálom mit csinálok. Tehát most erőnléti edzésem lesz. Rögtön hozzá is kezdtem. Először felülésekből csináltam 120-at, majd lemértem, hogy hány percig birok futni. Miközben futottam, erre gondoltam:
- Vajon, a nagymamám büszke rám? - sóhajtottam - Remélem, hogy igen!
Elég sok ideig bírtam futni, olyan 25 percig folyamatosan. Ezután egy kicsit lepihentem egy fa tövében. És azon gondolkoztam, hogy mit kéne gyakorolnom? Meg van! A vizsgán, nem volt valami jó, a Bunshin no Jutsu, habár nem volt olyan rossz, de azért gyakorolni kell, azt is! Megformáltam a kézjeleket, és koncentrálni kezdtem. Nem kellett sokat várni, arra hogy megjelenjen a másolatom. Ugyanolyan volt a haja, a szeme, a ruhája, de nem volt szaga, tehát csak a külső tulajdonságokat tudtam átadni neki.
- Na, ez már valami!- gondoltam. És belebokszoltam a másolatom vállába, ami az érintésemmel szerte foszlott. De ekkor elkezdett korogni a gyomrom.- Azt hiszem el kéne menni ennem.
Nem kívántam mást, csak egy kis rament! Ezért már el is indultam Ichiraku Ramen Bárjába.

Hidama Myuu írta:
//Minato//
Legszívesebben felordítottam volna, mikor a… mint kiderült mellékhelység fölé sikerült araszolnom… Pókmászásban őrült mód száguldottam vissza az elágazásba. Még hallottam ahogy a pasi lemosómedvéz, köcsög… Hanyatt vágódtam a porban, hátha kicsit lenyugszom. Fekve jutott eszembe, hogy a 3. kiló port is magamra szedtem ez által. Pár perc után útra keltem. Újabb rácshoz érve láttam, hogy ez egy barátságosabb helyiség, leereszkedtem hát. Iszonyatosan koszos voltam és szörnyen fáztam. A fenébe is… Ideérhetnének a nagyobb ninják.
A szobában félhomály volt, de egy kis világosságot láttam a polc mögött, ami mellé elrejtőztem. Egy kistermetű egyén görnyedt egy tekercs fölé. Leteríthetném azonnal, de talán jobb ha vigyázok… Teszek inkább egy halk kört a szobában, ha nem találok senkit sem, akkor nyakon csípem! Ha nem valami feljebbvaló gyereke még talán meg is verem, hátha kárpótol majd a dolog a látványért cserébe, ami még mindig sokk alatt tartott… >_<

//Myuu//

A sötétben úgy osonsz, akárcsak egy fekete macska, nesztelenül és láthatatlanul közeledtél a célpontod felé. Ahogy közeledtél az áldozatod felé, a gyertya fénye megvilágította őt és rájöttél, nem is valami nagydarab az illető. De nem volt időd gondolkodni, a titokzatos személy megmozdult és te reflexszerűen ugrottál rá.
-Agh, mi a...?!- nyögte egy fiú hangja.
A gyenge kis súlyoddal ránehezedtél a fiúra, akit furcsa mód letaglózott a támadás és csak mocorogni volt képes. Amíg ő csak ott próbált kapálózni, te gyorsan megragadta a két csuklóját és próbáltad megkötni. Hirtelen az illető elvigyorodott, arca elvörösödött és kuncogó hangot adott ki magából.
-Hehe...éreztem...őket!- nyögte ki diadalittasan, mire te automatikusan leugrottál a srácról.
Karjaiddal eltakartad a mellkasod környékét mert hát a víz eléggé kimutathatóvá tette, mit is takarnak a ruhák, aminek a srác roppant vigyorgó fejet vágott.
-Az enyém vagy, csajszi!- mondta egy perverz vigyor kíséretében és kézjelekbe kezdett.
Vajon most mit fogsz csinálni? Gyorsan előre támadsz és megpróbálod megállítani a Jutsu-t, vagy megvárod míg befejezi a technikáját és hátrányba maradsz. A döntés rajtad áll....