Kiképzőterepek

Ott repkedett felettem az én szeretett sólymom Kasi. Szinte tökéletes köröket írt le. Mintha csak körzővel szerkesztették volna. Tapsoltam kettőt és Kasi zuhanó repülésbe kezdett. Kitettem a karom és pár pillanat múlva már ott is termett. Még mindig hihetetlen számomra, hogy milyen elképesztő sebességet képesek elérni a sólymok repülés közben.
 - Ügyes vagy Kasi. – Mondtam neki és megsimogattam, majd adtam neki egy kis jutalmat. – Azt hiszem ennyi bőven elég neked a reggeli edzésből. – Mondtam Kasinak, de látszott rajta, hogy ő még repkedne. Úgyhogy elengedtem, hogy vadásszon még kedvére.
                Egyszer csak, hirtelen egy váratlan vendég közeledett felém. - De ki lehet az? - Kérdeztem magamban. Csak kevesen ismerik ezt a helyet és még kevesebben tudják, hogy itt szoktam edzeni reggelente Kasival. Ahogy közeledik, a jövevény egyre jobban ki tudom venni az alakját.
                Hosszú világosbarna haját a szél lobogtatja. Egyből tudtam már, hogy ki az. Az én régi jó barátom Kikyou Sango. Elindultam így hát felé.
- Szia, Sango! Eljöttél meglátogatni minket?  - Kérdeztem tőle vidáman, majd megöleltem. Közben Kasi is megjelent mellettünk. És nagyokat vijjogott. Kasi is szerette Sangot, ahogy én magam is.  
- Szia, Hiroshi! Szia Kasi. – Köszönt vissza Sango. – Sajnos nem beszélgetni jöttem. –Felelte kissé szomorúan. - Satou Moishi  sensei küldött, hogy keresselek meg téged és küldjelek a kiképzőterepre. Mert akar neked valamit mondani. Tessék, így majd felismered. – Tette hozzá Sango majd kezembe nyomott egy képet.
                Alaposan megvizsgáltam a képet, de sehonnan sem ismerős ez a Satou Moishi  nevezetű egyén. Ha jobban megnézem még hozzá hasonló embert se láttam. Hihetetlen, hogy valaki ennyire izmos legyen.
- Nekem? Mégis mit? De hát nem is ismerem. – Mondtam meglepetten.
- Azt nem tudom, hogy mit. Nem tudok róla én se sokkal többet, csak annyit, hogy nagy tisztelet övezi őt a Tűz országában és nem szereti, ha megváratják. Úgyhogy szerintem indulj. – Mondta Sango.
- Rendben. Akkor majd találkozunk. – Elköszöntem tőle, majd Kasival együtt elindultunk a kiképzőterepre.
 - Siettem, ahogy csak tudtam. Hiszen Sango mondta, hogy nem szereti, ha késik valaki, én meg elég gyakran el szoktam késni. Ráadásul elnézve a képet nem tűnik egy kedves figurának. Ami alapjában véve nem baj, csak ne vívjam ki a haragját. – Gondoltam magamban útközben.
                Pár perc alatt meg is érkeztem a kiképzőtérre. A kiképzőtér hatalmas kiterjedésű tisztásszerűség volt. A füves teret erdő szegélyezte és a szélén egy kisebb vízpart helyezkedett el. 

// Hiroshi //

Miután barátod megtalált téged és átadta az üzenetet, el is indultál a számodra kijelölt helyre. Sólymod szintén veled tart, ami nem csak a barátság jele, hanem a hűségé is. Korán van még, hiszen még dél sincs, de a nap melege nem csak a földet járja át, hanem téged is. Szükség is van erre, mert a szél hűvösen fújdogál.
- Togan Hiroshi! - Zendül fel egy mély, zengő hang. Egyáltalán nem goromba, sőt kedves.
Ekkor árnyékot veszel észre magad előtt és Satou Moishi, kinek fényképét a kezedben tartod, hamarosan földet is ér. Nyilván messzebről ugrott ide, hogy ne kelljen utánad futnia, avagy neked hozzá. Azt észreveszed, hogy habár méretei drabálisak, mozgása feltünően könnyed, a földre való leérkezése is olyan volt, mintha a szellő fújta volna oda.
-Áhá! Ühüm! Te vagy az új és ifjú tanítványom! A megbecsült Hokage-sama maga jelölt ki neked és én bizony készültem is egy nagyon érdekes dologgal, nem hinném, hogy láttál már ilyet! - ekkor elővesz egy szimpla 5*3 centis fehér papírdarabot, ez akár még le is hangolhat téged, de Moishi rendületlenül folytatja - Ühüm, Áhá! Látom már látom! Némi izmot fel kell majd szedned, de jó kezekben vagy! - Itt a válladra csap és habár mindössze barátinak szánta, kissé megroskadsz álltó helyedben, mert volt benne erő - Milyen szép madár, biztos olyan jól hasítja a szelet mint én magam. - érdes hangján felkacag - Apropó, hmhmhm, a jobbik profilom van a képen, esetleg visszakaphatnám? - Arcán széles mosoly terül szét, de hogy viccnek szánta-e...
Az már biztos, hogy hangos egy személyiség, ráadásul látványra sem mindennapi. És a mondatai előtt szeret halandzsázni valamit, ami vagy a szórakozottságára utal, vagy pedig csak játszik, esetleg énekelni próbál. Vagy így próbálja megnyerni magának a nézőit? Sok következtetés lehetséges, de a kérdés itt az, hogy Te mit vonsz le.
- Hóhahó! - rikkantása olyan éles és olyan hirtelen jön, hogy nem kizárt összerándulsz meglepetésedben és kicsit talán ijedtségedben - Három próbát kell kiállnod ahhoz, hogy megszerezd ezt a kincset - és itt újra az üres papírlapot lóbálja. - Az első, hogy fogd Zanzát, az én kedvenc Naginatámat és fuss el vele addig a fáig - körülbelül száz méterre lehet - majd vissza. Ühüm, höm.
Ez így első hallásra nem is tűnhet nehéz feladatnak. Ekkor egy könnyed mozdulattal feléd hajítja a fegyvert, ám amikor elkapod komoly meglepetésben van részed, olyan nehéz, hogy megroskadsz alatt. Nem csoda, hogy ilyen izmai vannak Moishinak, ha ezt forgatja. Mint kiderült, a nyele fa helyett tömör vas! Így kell elfutnod a fáig és vissza!
Miután némileg megizzadva visszatérsz a következőket mondja:
- Burárum! Nem is volt rossz, nem is volt rossz! A második feladatod, hogy add vissza az én Zanzámat! - Ha visszaadod neki, akkor megsimogatja a fegyvert és suttog hozzá egy keveset, mintha legalábbis rokona volna - A harmadik és egyben legnehezebb próba, hogy kérd szépen tőlem eme papírkát, természetesen a Moishi-sensei megszólítást használva!





// Rád bízom, hogy hogyan teljesíted a feladatokat. A sensei ebből fogja levonni a karakterdre vonatkozó következtetéseit, tehát rajtad múlik milyen lesz a benyomása ^^
Moishi-sensei mégegyszer: //

Alaposan körülnéztem a tisztáson, de sehol nem láttam a senseit. Pedig eléggé feltűnő alkat. - Lehet, hogy hamar jöttem. Bár lehet, hogy inkább késtem. – Gondoltam magamban. Már fordultam volna vissza, amikor hirtelen meghallottam, hogy egy számomra ismeretlen hang a nevemen szólít.
                Körülnéztem, de senkit nem láttam sehol. De egyszer csak egy növekvő árnyék tűnt fel a szemem előtt. Felpillantottam az égre és akkor azt hittem, hogy ott helyben végem. A hatalmas zuhanó alak kitakarta előlem a napot. Hogy nehogy véletlenül rám essen pár lépést hátrébb mentem.
                Ahogy közeledett a zuhanó alak lassan felismertem a senseit. A landolása egészen megdöbbentett. A fizika törvényei szerint egy ekkora alaknak egy kisebb krátert kellett volna hagynia a becsapódás után. De nem ez történt. Satou Moishi úgy ért földet, hogy azt a landolást még Kasi is megirigyelte. - Ilyen sebesség mellett ilyen légies könnyedséggel landolni? Ez biztosan valami jutsu. Más logikus magyarázata nincs. – Mondtam magamban.
                Miután földet ért megigazította a ruháját és így szólt: - Áhá! Ühüm! Te vagy az új és ifjú tanítványom! A megbecsült Hokage-sama maga jelölt ki neked és én bizony készültem is egy nagyon érdekes dologgal, nem hinném, hogy láttál már ilyet! - Ekkor elővett egy szimpla 5*3 centis fehér papírdarabot.
                Én még mindig döbbenten bámultam magam elé. Kasi meglepettségében pedig nagyokat vijjogott és csapdosott a szárnyaival felettem. Majd miután megnyugodott visszaereszkedett a vállamra. Bele tellett egy kis időbe mire felfogtam, hogy mit mondott.
- Magát? Hozzám? A Hokage? – Kérdeztem kissé dadogva. – Vajon mi olyan érdekes egy kis papírlapban.  – Mondtam magamban.
                A sensei nem törődött a kérdéseimmel, hanem rendületlenül folytatta a mondandóját: - Ühüm, Áhá! Látom, már látom! Némi izmot fel kell majd szedned, de jó kezekben vagy! – Mondta és megveregette a vállam. Olyan erővel veregetett meg, hogy azt hittem, hogy eltöri a vállam. Kasi megint okosabb volt nálam és még idejében lerepült a vállamról. 
 - Milyen szép madár, biztos olyan jól hasítja a szelet, mint én magam. - Mondta kacagva Moishi. Miközben én még mindig a vállam tapogattam.
- Köszönöm. Szinte már családtag nálunk Kasi. Ő a legjobb barátom…- Magyaráztam, de mielőtt befejezhettem volna a szavamba vágott.
 - Apropó, hmhmhm, a jobbik profilom van a képen, esetleg visszakaphatnám? – Mondta miközben az arcán széles mosoly terült szét.
                Volt valami fura a mosolyába, ami nem mindig volt őszinte. De a fura mosoly mögött mégis egy számomra (kezdetben ugyan nem) de most már szimpatikus ember jelent meg.
                Észrevette, hogy nem reagálok a kérésére. Majd így szólt: - Hóhahó!
                Az éles és hirtelen jött rikoltás kizökkentett a gondolkodásomból és tétovázás nélkül átadtam neki a képét. De nem csak engem lepett meg, hanem Kasit is, aki már inkább biztonságos távolságban a levegőben körözött. Moishi arra se adott időt, hogy rendezzem a gondolataimat és újra belekezdett a mondandójába.
- Három próbát kell kiállnod ahhoz, hogy megszerezd ezt a kincset. – Mondta miközben mutogatta kezében az üres lapot.
- De mi a fene lehet egy üres lapban akkora kincs? – Kérdeztem magamban, mert úgy gondoltam, jobb, ha nem szólok közbe, amíg be nem fejezi a mondandóját.
-  Az első, hogy fogd Zanzát, az én kedvenc Naginatámat és fuss el vele addig a fáig. – Mutatott a tisztás szélén lévő fára. - Majd vissza. Ühüm, höm. – Tette hozzá.
- De mi ebben a kihívás? Igaz nem valami kicsi az a fegyver, de ebben nem lehet semmi bonyolult. – Gondoltam magamban. – Rendben! – Mondtam egyetértően. De mialatt én ezt kimondtam a fegyver már rég a levegőben volt és felém közeledett.
                Elkaptam a fegyvert és döbbenten tapasztaltam, hogy ez nem is lesz olyan könnyű, mint amilyenek hittem. Összeszedtem minden erőmet és az egyik lábamat a másik elé rakva lassan elkezdtem lépkedni, majd a harmadik lépésre már elkezdetem futni. Alig tettem meg tíz lépést, de már kezdtem kissé izzadni.
                Már félúton jártam, amikor úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. Már majdnem leejtettem a fegyvert, amikor Kasi megjelente előttem és nagyokat vijjoggot majd körözött felettem.
- Hát persze. Igazad van Kasi. Nem szabad lassítanom, mert akkor kiesek a lendületből és megállok. – Mondtam magamban, majd összeszedtem minden erőmet. Kasival vállvetve futottam vissza Moishihoz.
- Burárum! Nem is volt rossz, nem is volt rossz! A második feladatod, hogy add vissza az én Zanzámat! – Mondta elismerően, majd visszaadtam neki a fegyverét.
                Miközben kifújtam magam láttam, hogy úgy babusgatja és beszél a fegyveréhez, mintha csak élő lény lenne.
- Nos, kiálltam az első két próbát. – Mondtam kissé kimerülten. - Mi lenne a harmadik? – Kérdeztem izgatottan, miközben azon járt az eszem, hogy mégis miért olyan értékes az a darabka papír.
 - A harmadik és egyben legnehezebb próba, hogy kérd szépen tőlem eme papírkát, természetesen a Moishi-sensei megszólítást használva! – Mondta fennhangon.
                Már megint egy számomra értelmetlennek tűnő próba. – Hogy lehet ezt próbának nevezni? – Kérdeztem magamban. De mivel már nagyon kíváncsi voltam arra a papírra beadtam a derekam.
- Moishi- sensei kérem, szépen adja nekem ide azt a papírt. – Mondtam miközben Moishi fél kézzel még mindig a fegyverét ölelgette.

// Hiroshi //


Moishi látható megelégedéssel tekintett eddigi cselekedeteidre. Az első próbát kiálltad, úgy ahogy a másodikat és harmadikat is. Mosolygva, kedvesen kezdett el beszélni:
- Talán úgy gondolhatod, hogy semmi értelmük nem volt ezeknek a próbáknak, yohohohó, hát hidd el én sok mindent megtudtam rólad, ÓÓÓÓÓ, ne is tagadd, amikor nekem kellett ezeket csinálnom én is azt gondoltam mint Te!
Átnyújtja neked a papírlapot, ezután egy újabb baráti hátbaveregetéssel fejezi ki megelégedését, Te magad ezt megint nem élvezhetted annyira. Akár az is eszedbe juthat, hogy ha még sokszor csinálja ezt, akkor neked ma itt véged. Persze, nem feltétlenül kell erre gondolnod, de hát ki tudja, hogy mit vált ki egy-egy érzet az emberből.
- Nos, ez nem akármilyen papír, nehéz hozzájutni és igen értékes, sajnos csak egyszer használható, mert általában tönkremegy. De nem is kerülgetem tovább a forró kását, nono, ez csak egy szófordulat volt, ez nem más mint Chakraérzékeny papír. Segít kideríteni milyen elemmel is rendelkezel. Márpedig mint tudjuk, ez fontos!
Meglendítette a kezét és feldobta az Ő Zanzáját. Ez olyan jól sikerült, hogy eltünt szem elől, márpedig tiszta az égbolt. Nyílván megint valami technikát használ, hiszen nincs ember aki ilyen erős legyen.
- A Chakrafelszabadítás körülményeivel és módjával már biztosan tisztában vagy, mert enélkül ugye nem is lehetnél genin, hiszen jutsukat sem tudnál létrehozni, ha erre nem vagy képes. Na már most, pamparappa, szabadítsd fel a chakrád és vezesd bele ebbe a papírba.
A második próbálkozásodra ez sikerül is, de semmi nem történik. Moishi hatalmas vigyorral néz rád, megformál néhány kézpecsétet és egy hatalmas tűzgolyót fúj a magasba, mely egy idő után semmivé foszlik, de sokáig látható.
- Hahhhah, persze, hogy nem törént semmi! Most a felszabadított chakrádba oldd bele az elemi chakrádat. Próbálkozz nyugodtan, így elsőre nem lesz egyszerű. És ha ezzel megvagy, akkor vezesd bele a papírba. Ha jól csinálod, akkor több dolog következhet be: kettészakad, elázik, meggyűrődik, szétporlad, elég. Én türrrelmes vagyok! - jól megpörgeti azt az r-betűt.
Három-négy próba kell és sikerül. A tiéd ketté fog szakadni, bizonyítva ezáltal a Szél eleműségedet. S pont az utolsó próba után, amikor már sikerül a dolog és kettészakad a papír, Zanza becsapódik közétek, de úgy, hogy csak a nyelének negyede látszódik ki a földből.

Mioshi- sensei arcára a megelégedés ült ki. Aminek én felettébb örültem.  Szeretem, ha az emberek megbecsülnek és tisztelnek.
- Talán úgy gondolhatod, hogy semmi értelmük nem volt ezeknek a próbáknak, yohohohó, hát hidd el én sok mindent megtudtam rólad, ÓÓÓÓÓ, ne is tagadd, amikor nekem kellett ezeket csinálnom én is azt gondoltam, mint Te! – Mondta mosolyogva miközben végre átadta azt a különös lapot, amire már a próbák eleje óta kíváncsi voltam, hogy vajon mit tudhat.
                A baráti hátraveregetés most sem maradt el. Újfent azt hittem, hogy beszakad a hátam és a keze a mellkasom túloldalán fog kikötni. – Ha ezt tovább folytatja nekem harangoztak! –Gondoltam magamban.
                Kezembe fogtam a lapot és döbbenten tapasztaltam, hogy kinézetre semmiben sem más, mint egy egyszerű papír.
- Sensei mégis mire jó ez a papír? – Kérdeztem kíváncsian.
- Nos, ez nem akármilyen papír, nehéz hozzájutni és igen értékes, sajnos csak egyszer használható, mert általában tönkremegy. De nem is kerülgetem tovább a forró kását, nono, ez csak egy szófordulat volt, ez nem más mint Chakraérzékeny papír. Segít kideríteni milyen elemmel is rendelkezel. Márpedig, mint tudjuk, ez fontos! – Magyarázta miközben a hatalmas fegyverét az égbe repítette.
                Tekintettemmel követtem a fegyver mozdulatait, de az hirtelen el tűnt a szemem elől. Még Kasi is nagyokat vijjogott. Ő se hitt a szemének. – Ez már megint valami trükk lesz. Ennyire még ő sem lehet erős. – Mondtam magamban. - Vagy talán még is? – Kérdeztem magamban.
- Tehát erre való ez a kis papírdarab. – Mondtam meglepetten. – De hogyan tudnám meg ebből? –Kérdeztem kissé értetlenül.
- A Chakrafelszabadítás körülményeivel és módjával már biztosan tisztában vagy, mert e nélkül ugye nem is lehetnél genin, hiszen jutsukat sem tudnál létrehozni, ha erre nem vagy képes. Na már most, pamparappa, szabadítsd fel a chakrád és vezesd bele ebbe a papírba. – Felelte kissé hadarva.
 - Értem, már tehát így működik. – Feleltem meglepetten. – Hát ő igen nagyjából tisztába vagyok vele, de azért kérnék egy kis időt. – Mondtam mosolyogva.
                Összeszedtem és rendeztem a gondolataimat, majd erőst a papírra koncentráltam. Kezdtem érezni, hogy áramlik a chakrám, de mire a tenyerembe lévő pappírba ért volna hirtelen megszakadt a felszabadítási folyamat.
                Kissé letörtem, de újra neki álltam és most minden erőmmel a papírra összpontosítottam. Pár pillanat után végre valahára sikerült a chakrámat a papírba áramoltatni. Hatalmas mosoly ült ki az arcomra, de semmi nem történt a papírral. Értetlenül néztem a senseire. Aki nem szólt semmit és egy számomra ismeretlen kézjel sorozatot alkalmazott, majd a pecsétek után egy hatalmas tűzgolyót fújt a magasba.
                Kasi rémülten tért ki a tűzgolyó elől, de tudta, hogy nem neki szánták azt. A tűzgolyó még néhány percig izzott, de szép lassan kezdett halványulni, majd meg is szűnt létezni.
- Sensei! Én ezt nem értem. Miért nem történt semmi? – Kérdeztem őt csodálkozva.
- Hahhhah, persze, hogy nem törént semmi! Most a felszabadított chakrádba oldd bele az elemi chakrádat. Próbálkozz nyugodtan, így elsőre nem lesz egyszerű. És ha ezzel megvagy, akkor vezesd bele a papírba. Ha jól csinálod, akkor több dolog következhet be: kettészakad, elázik, meggyűrődik, szétporlad, elég. Én türrrelmes vagyok!  - Magyarázta. A mondandója végén különös figyelmet fordítva az r betűre.
- Így már logikusabbnak tűnik a dolog. – Mondtam neki. – De mégis hogyan tegyem? – Kérdeztem, de nem jött válasz. Úgyhogy elkezdtem próbálkozni.
                Most már sokkal gyorsabban elértem, hogy a chakrámat fel tudjam szabadítani. De újfent nem történt semmi a papírral. – Ezt nem hiszem el. – Szitkozódtam magamban.
                Kasi látta rajtam, hogy feszült vagyok, úgyhogy hozzám repült és a szemembe nézett. Ebből tudtam, hogy segíteni akar és újfent neki álltam.
                Kizártam minden zavaró tényezőt az elmémből és csak a feladatra koncentráltam. De megint nem történt semmi. – Ilyen könnyen nem fogsz ki rajtam. – Mondtam magamban.
                Vettem egy mély levegőt és újra összeszedtem a gondolataimat. Minden erőmmel összpontosítottam, amikor hirtelen valami új érzés fogott el és a kezemben lévő papírdarab egyszer csak kettészakadt. Nem hittem a szememnek, hogy végre sikerült.
- Sensei! Sensei! Sikerült! Kettészakadt a lap. –Kiáltoztam örömömben.
                A válasz azonban nem közvetlenül a senseitől jött, hanem az ő drabális fegyverétől. A hatalmas Zanza becsapódott a földbe. De nem olyan légies könnyedséggel, mint nem rég a gazdája, hanem kisebb földrengést okozva szinte majd nem eltűnt a földben. Éppen hogy csak a nyelének a negyede látszódott ki a földből.

// Hiroshi //

Zanza becsapódása után Moishi-sensei örömteli kurjongatásokkal feléd lépdelt és szorító ölelésébe fogott. Rövid időre csak, de a szabadulás után bizony könnyen elönthet a túlélők öröme. Ezután valami értelmetlen zagyvaságot dalolászva körbetáncol. Észreveheted, hogy sokan megnézik maguknak a jelentet, páran csak legyintenek, majd mosolyogva elfordulnak, de vannak akik elnevetik magukat. A kérdés Te milyen érzéseket táplálsz a dologgal kapcsolatban, kivülről vicces lehet, de nem őket ölelgeti nagy hévvel, meg táncolja körbe ez a félelmetes óriás.
- Huhhú, háhhá! Szél elemű vagy Hiroshi, szél elemű ha mondom! - Vidám hangja mintha az egész tájon végigsöpörne, pedig csak hozzád beszél - Aggódtam is, hogy olyan elemed lesz, amivel én nem rendelkezem, de szerencsénk van. Mi vagyunk a legjobb Sensei-Gakuszei páros! ( Japán, magyarul: tanár-diák, nem szó szerinti fordítás, de így a legkönnyebb értelmezni). Szél elem! Szél elem!
Dalol tovább boldogan. Ha nem is a világ legokosabb embere, azt semmiképpen nem lehet rá mondani, hogy rosszindulatú lenne, sőt kifejezetten életvidám, ami meglepő egy ilyen halálközeli szakmában, vagy talán mégsem?
- Yóhohó! Megtanítok neked egy nagyon jó kis technikát, úgy bizony, de meg ám! - Itt már egyenesen előtted áll, kissé lehiggadt, de még mindig majd kicsattan az örömtől - A neve: Szél Feloldás. Megtanulása két részletből áll, egyik sem egyszerű, de nem is lehetetlen feladatok.
Integet egyet Kasinak a madaradnak, hogy miért csinálja rejtély, talán csak örömében. A szemedbe néz és el is gondolkozik néhány pillanatra, láthatólag valamin nagyon töri a fejét. De ez sem tart sokáig, mert újabb szóáradatot zúdit rád:
- Hmmmhmmhm, kiegészítem a tudásodat, mely nem lehet tökéletes, hiszen még csak most jöttél ki az Akadémiáról. Most nagyon figyelj! Pampamrappam! Kezdjük újra a Chakrafelszabadítással, mint tudod, majdnem mindennek ez az alapja. Eme tevékenység nélkül sem Nin, sem pedig Genjutsut nem vagy képes létrehozni. Nyílván, mint ahogy az előbb és már az Akadémián is kiderült, veled nem így áll a helyzet, tehát alkalmas vagy a shinobiságra. S már meg is tanultad a Chakrafelszabadítást, amikor elsajátítottad az E szintű jutsukat. Nos, az elemi chakra más jellegű, még ha nem is teljesen. Mert tudniillik sokkal nehezebb vele bánni, de ez ne szomorítson el kedves kis tanítványom, azért vagyok itt én, hogy megoldjam az esetlegesen felmerülő nehézségeket, és Konoha hős ninjájává képezzelek!
Láthatólag büszkeséggel töltötte el a gondolat és képzeletében már teljesen máshol járt. Talán éppen most avatnak téged Hokagévé a fejében és Te hálálkodva emeled dicső senseied a magasba, mindent megköszönve neki. Vagy valami egészen másra is gondolhat.
- Az első feladatod, hogy megkezd chakrád felszabadítását, áramoltasd ki azt a tenketsu pontjaidon... Nem, ne az összesen, egyenlőre maradjunk csak a kedvenc kezeden lévőknél! Majd kezd el a szél elemű chakramanipulációt! Csodát azért ne várj, mert nem fogsz tornádót kavarni, sőt látni sem fogod a kezed körül a szél elemű chakrádat, inkább érezni. S ha sikerült, akkor vegyél fel a másik kezeddel egy a földön lévő levelet, majd próbáld kettévágni!
Megmarkol egy adagot a földön heverő levelekből, mutatva hogy ezeket nem nagyon kell majd keresned. Leül veled szemben a földre és figyel, várja, hogy elkezdd, de még mielőtt igazán belelendülhetnél elhadar egy gyors figyelmeztetést:
- Hohohó! Majdnem elfelejtettem, láttad az én tűzgolyómat? A testemen kivül oldottam bele a tűz chakrát ezért nem égetett meg, Te se kezd el belül az elemi manipulációt, mert nem valószínű, hogy sikerülne, hiszen nagyon bonyolult, de ha pechedre mégis összejön akkor búcsút mondhatsz a kezednek! Mindenképpen áramoltasd ki a chakrád a tenketsukon és csak azután jöjjön az elemi chakra...

// Nos, tetszik az eddigi játékod, de az első tanulás általában vízválasztó. Nem minden játékost motivál túlzottan ez a kevésbé izgalmas, elmélettel tűzdelt rész. Körülbelül tizenöt sort kérek tanulásképpen, ezek alatt sikerül a feladat. Öt-hat próba. Fontos, hogy ebben a tizenöt sorba nem számítanak bele a sensei szavai, tehát azokon túl. Bár szerintem neked ez nem fog nagy akadályt jelenteni. Kérdés levélben, a következőeket ajánlom figyelmedbe: Jutsuk - Chakraelmélet - Alapműveletek, Chakrafelszabadítás. (Tehát az utóbbi két topicot ) //

A lábam a földbegyökerezett és meredten bámultan előre a fegyver irányába. – Ha a sensei elrontja a dobást és fél méterrel arrébb csapódik be akkor nekem végem. – Mondtam magamban miközben nyeltem egy nagyot és örültem, hogy ez nem történt meg.
                Közben a sensei hatalmasakat kurjongatva közeledett felém. De én még mindig meredten néztem előre a robosztus fegyverre. Teljesen lefagytam. A sensei látta, hogy nem figyelek, úgyhogy odalépett hozzám és olyan szorító ölelésbe fogott, hogy amíg el nem engedett én szentül hittem, hogy az összes bordámnak csütörtököt mondtak.
                Szerencsére nem így történt. Miután elengedett kisebb csodával volt határos, hogy minden egyes csontom épségben maradt.
                Nem volt elég a halál közeli ölelés. Rögtön ahogy elengedett elkezdet ugrálni körülöttem, mint egy sámán a tűz körül. És közben valami zagyvaságot dalolászott jókedvében.
                Körülöttünk az emberek nevettek, de voltak, akik értetlenül néztek. Úgy ahogy én. Engem alázott meg legjobban a látvány. Legalábbis én így gondoltam…
                Amint befejezte a vidám körbe-körbe ugrálást közölte velem a szokásos lankadatlan jókedvével, hogy nekem is, úgy, mint neki szél elemem van.
                Pár pillanatig nem tudtam mit kezdeni ezzel az információval, de aztán tudatosult bennem, hogy ez egy nagyon hasznos információ. – Végre valahára megtudtam, milyen elemet használok. – Mondtam magamban boldogan.
- És most hogyan tovább? – Kérdeztem izgatottan. Közben Kasi újfent a vállamra repült és fejemhez dörgölte a fejét. – Szóval, Te is örülsz neki? Hidd el én is. Most már egy újabb közös dolog is összeköt minket… - Mondtam neki miközben megsimogattam a fejét.
                A sensei egy kis ideig nem válaszolt csak ugrált és kiáltozott tovább örömében.
- Sensei most hogyan tovább? –Kérdeztem meg újfent.
- Yóhohó! Megtanítok neked egy nagyon jó kis technikát, úgy bizony, de meg ám! – Mondta és végre valahára, úgy tűnt, hogy abba hagyja az állandó ugrándozást.
- Valóban? És mit? – Kérdeztem izgatottan.
- A neve: Szél Feloldás. Megtanulása két részletből áll, egyik sem egyszerű, de nem is lehetetlen feladatok. – Mondta vidáman és komolyan is egyszerre. Majd valamiért most nem rám nézett, hanem Kasira, aki ekkor már újfent a levegőben volt és ő integetett neki. Amivel nem tudom milyen célt akart elérni. – Valószínűleg már megint csak szórakozott… – Gondoltam magamban.
                Pár pillanat múlva kicsit komolyabb hangnemben folytatta a mondandóját arról, hogy mit is kellene tennem ahhoz, hogy alaposabban megtanuljam a szél elemem használatát.
                Megint egy rövidebb hatásszünetet tartott, amíg én feldolgoztam a kapott információkat. A hatásszünet alatt valami furcsa csillogás tükröződött a szemében, mintha csak valami magasztos és hősi dologra gondolt volna.
                Majd nem sokkal később egy újabb magyarázásba kezdett. Amiben közölte, hogy a technika lényege a helyes chakra kiáramoltatása tenketsu pontokon és a helyes szél elemű chakramanipuláció. Majd közölte az első feladatot, ami nem más volt, mint kettévágni néhány levelet a már említett és megtanulandó technikával.
                Miközben ezt magyarázta meg belemarkolt az avarba és leült velem szembe néhány méterrel arrébb.  Majd mondandóját egy kisebb figyelmeztetéssel zárta, hogy még véletlenül se próbáljam meg az elemi chakramanipulációt a testemen belül, hanem előbb áramoltassam ki azt.
                Alaposan és szép lassan végig gondoltam, mindent, amit a sensei mondott. Kissé megijedtem az utolsó mondatától, hogy, ha elrontom, akkor búcsút mondhatok a tenyeremnek. Rövidebb hezitálás után neki láttam a feladatnak.
                Minden energiámmal azon voltam, hogy a tenyeremen lévő tenketsu pontokból kiáramoltassam a chakrámat.  Ez még annyira nem volt bonyolult, de ez is beletelt egy kisidőbe, mire a kisebb szünet után újfent rájöttem a dolog nyitjára. Így a második próbálkozás után már sikerült is elérnem, hogy nagyobb mennyiségű chakrát áramoltassak ezeken pontokon keresztül.
                A neheze még csak most jött. Minden figyelmemet a tenyeremre szenteltem és teljesen kizártam a külvilágot. Egyedül csak Kasi hangját engedtem be az elmémbe. - Többször segített már a feladataim során. Hátha most is tud segíteni… - Gondoltam magamban.
                Hosszabb összpontosítás után, megpróbálkoztam az elemi chakrám manipulációjával is. Sajnos nem jártam valami nagy sikerrel. Ahogy elkezdtem az elemi chakrámra koncentrálni, nyomban megszűnt a kiáramoltatási folyamat a tenketsu pontjaimból. Ez így ment négy próbálkozáson keresztül.
                Már kezdtem ideges lenni, amikor Kasi nagyokat vijjogott. Jelezvén, hogy kitartás és sikerülni fog. – Igazad van Kasi. Nem szabad forrófejűnek lennem. – Mondtam magamban. Így hát lenyugodtam és újra elkezdtem összpontosítani. De ötödszöri próbálkozásra sem jártam sikerrel.
                Már éreztem, hogy hasogat a fejem és kissé fáj a tenyerem is, ami valószínűleg annak lehet a következménye, hogy az elemi chakrának egy részét még a testemen belül szabadítottam, fel, de szerencsére nem volt veszélyes a mennyiség.
                Újfent rendeztem a gondolataimat és az eddigi tapasztalataim alapján mindent egy lapra tettem fel és a maradék erőmmel újra neki futottam a technikának.
                Nem telt bele fél perc és a már említett gyakorlatok után kisebb bizsergést éreztem a jobb tenyerem felszínén. Valamint azt tapasztaltam, hogy könnyebben tudom mozgatni.
                Most már, hogy sikerült tovább lépnem a technikával felvettem egy levelet a földről és megpróbáltam kettévágni az említett levelet.
                Sajnos csak fél siker volt, mert a levél felénél elvesztettem az irányítást és a technika megszűnt. De már az is nagy előre lépés volt, hogy idáig eljutottam.

// Hiroshi //

Satou Moishi a földön üllve nem csak lángoló érdeklődéssel, de tőle - az eddigiek alapján - szokatlan komolysággal is figyelte próbálkozásaidat. Feladatod, miszerint hogy az első technika, amit elsajátítasz Geninként, egy elemi jutsu,  nos nem egyszerű. Mert itt már nem elég a chakrával való műveleteket gyakorolni, avagy azt felszabadítani és időleges, vagy gyengébb szintű technikákat létrehozni, hanem az elemi beállítottságodat is figyelembe kell venned és meg kell ismerned annak tulajdonságait, melyek hovatovább benned is ott vannak bizonyos szinten. Nem véletlenül vagy Te szél elemű. És nem véletlenül mentél át a Genin Vizsgán. Ebből következik, hogy okkal vagy Te Konohagakure no satou Shinobija. És mint ilyen, nem csak kötelességeid, de kiváltságaid is vannak: például az erőd fejlesztésének a lehetősége, mely egyben kötelesség is. Hiszen ha meg akarod védeni a falu lakosságát, akkor erősnek kell lenned, márpedig mint a Levél Geninje, ez egyenesen életcélod kell, hogy legyen. Természetesen ez még nem jelenti azt, hogy az is, csupán a hűség kódexe szerint, annak kellene lennie. De fiatal vagy, előtted még az élet s bárki hiába traktálna a háború borzalmaival, hogy ez milyen kegyetlen világ, úgy is magadnak kell megtapasztalnod a dolgokat, hogy le tudd szűrni a megfelelő következtetéseket. Mert parancsot kaphatsz, az életedet elvehetik, de belső lényed milyenségét senki nem határozhatja meg helyetted. S talán már annak meghatározása is hiba lenne, hiszen nem éppen a változás szelleme - mely akár a szél - az mely elsöpri a felesleges dolgokat? Mely a sziklából szobrot farag? S ha ily erő parancsol, ki mondhatná meg neked, hogy milyen vagy, ha csak nem önnön magad?
- Trallala, tattta, tra. Szívesen dalra fakadnék Gakuszeiem (Japán, magyarul: előzőekben említve, nagyjából diákot jelent) de még közel sincs vége megpróbáltatásaidnak, s ha most a második próbát is sikeresen teljesíted, akkor is csak a jutsu alapjait sajátítod el. Hetek, hónapok, de akár még évek is kellhetnek, amíg olyan mestere leszel a technikának, mint én magam. A jutsu csak annyira erős mint a használója. Mindig a saját szinteden fogod tudni csak használni, de ez így van rendjén! ohóóóhóó! Ne keseregj, na, hát mondom, hogy ne. Inkább folytassuk is az edzést. Próbáld kiszabadítani az én Zanzámat! - talán egész találkozásotok alatt ez volt az első parancsa, minden eddigi inkább csak kérésként, tanácsként szerepelt szavaiban.
Ha megpróbálod kihúzni a Naginatát, akkor az természetesen nem fog sikerülni, ami nem is meglepő. De Moishi, a barátságos óriás, aki mint kiderült tud kemény és szigorú is lenni - ami azért egy Jouninitól elvárható - megszólal:
- Most pedig, próbáld meg úgy, hogy az előző módon a tenyereden kivül létrehozod azt a folyamatot, amit már az előzőekben többé-kevésbé sikerült is. Majd ezt a chakrát vezesd bel... Nem, rosszul fogalmazok! Hoppá-hoppá! Előfordul az ilyen! Na, szél elemű chakráddal vond be az én Zanzámat, mintha lefestenéd, csak persze ez láthatatlan lesz, és ezzel a módszerrel próbáld kihúzni. A későbbiek folyamán, ilyen módon javíthatsz majd fegyvereid szúró, illetve vágóképességén, még ha azok nem is chakraérzékenyek. Neked még annyi segítséged is van, bár lehet ez nehezíti a dolgot, hogy az én Zanzám chakraérzékeny fémből készült. De mégegyszer mondom, ne bele vezesd a chakrádat, hanem akár ahogy a szél körülvesz, úgy vegye körül a chakrád Zanzát! 


// Szintén tizenöt sort kérnék, de lehet akár húsz is. Zanzát félig sikerül kihúznod, tehát nagyjából huszonöt százalékát. Ha ezt a feladatot jól megoldod, akkor nagyjából meg is leszünk. De persze, egyenlőre koncentrálj a feladatra.  //

//Danzounak - aki egy kicsit megőrült//

Nem sikerült megidéznem Kamatarit, amit nem csodálok, hiszen ő jóval erősebb nálam, de hogy Wazarashit sem, ez már komolyan feldűhít. Mivel mind a két idézés rengeteg chakrát emésztett fel, így a technikával is hasonlóan voltam. Ugyan nem szoktam fel adni a dolgokat, de a sikertelenség, hogy még egy olyan menyétet sem tudok megidézni, akivel már korábban megtanultam az idéző technikát, annyira feldühített, hogy a technikával is felhagytam egy jó pár órára, bár előtte nem álltam meg, hogy a Gouwan segítségével  ki ne döntsek egy fát szinte gyökerestül, majd üljek le és álljak fel, hogy aztán járkálni kezdjek az idegességtől. A mester mondandója is, akinek már korábban sikerült megkezdenie a jelenlegi folyamatot, ami most csúcsosodott ki, csak részben maradt meg, de azért a fontosabbakat megjegyeztem. Az idegességem körülbelül délig tartott, amikor is elvonultam ebédelni, majd jól lakottan és lenyugodva tértem vissza. Most már nyugodtan kezdhettem neki a technika elsajátításához, ugyanis a délelőtti elpocsékolt chakra is visszatöltődött a pihenéstől.
- A technikát hogyan is kéne létrehozni? Alapvetően a chakrámat a testemen kívül irányítom, vagyis azzal hozok létre egy valamiféle bunshint Moon testében, aminek a megszűnésekor én bizonyos távolságról, egy bizonyos szint felett ez egyre nagyobb, érezhetem és átélhetem azt, amit Moon átélt az érzékein keresztül. Ugyan nem teljesen ugyanaz egy farkas és egy ember érzékelése, de ehhez is hozzá lehet szokni és ha pár hónapos megtanultam járni, akkor a mostani értelmi képességemmel ez pár hét alatt menni fog folyamatos gyakorlással és ha esetleg a négyláb jutsuval besegítek, még könyebb lesz a dolog. Ugyanakkor figyelnem kell arra is, hogy a távolságot, ami talán 150 méter lehet, bár pontos tippem nincs. A jutsu ezen része az akadémián elsajátított láthatatlanság köpenye technikához hasonló, bár annyi különbséggel, hogy itt nem egy tárgyról, hanem élőlényről van szó, aki akár meg is tagadhatja, hogy tovább benne maradjak. Ugyanakkor talán minimális szinten képes lehetek Moonnak parancsot, de inkább kérést adni, hogy ezt vagy azt tegye a szituációtól függően, itt már a chakra testen kivüli irányításával való mozgatást kell alkalmazni, de itt is lehetséges az ellenszegülés, amivel nem tudok mit tenni, hiszen én vagyok kiszolgáltatott helyzetben és mégis hogy jövök ahhoz, hogy parancsot adjak egy társnak?
Gondolom végig a technikát hangosan. Nem tudom, hogy mennyi a megfelelő chakra, de azt tudom, hogy amíg gyakorlatilag nem ájulok el, addig nem elég, de egyelőre nem akarom ezt elérni, hanem csak azt, hogy a befecskendezett chakra elérje Moon agyát, hogy azon keresztül érezhessem azt, amit Moon érez az adott érzékszervével. A végső cél, hogy minden érzékszervén keresztül kapott információt fel tudjak dolgozni, de jelenleg örülök, hogyha sikerül eggyel teljesíteni ezt. Megsimogatom Moon fülét és remélem, hogy megérti, hogy mi fog következni. Ahogy érzem, hogy elfogadja a sorsát, akkor elindítom a chakrámat a testébe vezetni, de sajnos a fájdalmakat, amíg nem teljesen fogadja el a dolgot, nem tudom csökkenteni, bár már érzem, hogy jóval kisebbek a mostaniak, mintha kezdené elfogadni és jóval könnyebb is a befecskendezés. Ahogy egy bizonyos mennyiség bekerül Moonba, el is indítom a helyére, de nem várhattam, hogy a következő lépést is elfogadja hiszen nem beszéltem meg vele, és ennek meg is látszott az eredménye, ugyanis amikor az agy érzékelőközpontjába indultam és próbáltam behatolni, akkor az már nem tetszett neki és ahogy meg is kezdtem a műveletet egyből ki is dobott magával és meg is bolondult. Már szürkült, mire sikerült megnyugtatnom, így megköszöntem a mesternek a mai felügyeletét és Moonnal a szállásra mentem. A napot végig kellett gondolnom, ugyanis szerintem mindennek oka van, márpedig a délelőttnek mindenképp a mester volt az oka, ha előtte nem húz fel, akkor biztos, hogy nem megy el a délelőtt, de nem ez a lényeg, egy fél nap elpazarlódott, de a délután is tanulságos volt, ugyanis ha szólok Moonnak, akkor nem történik meg az, ami megtörtént, így mivel sok időm van, gyakorlatilag egy este, így egy kis pihenés után magamhoz hívtam Moont.
- Moon társak vagyunk és ma sok hibát követtem el, de szeretnék ezen javítani. Tudom, hogy olyat akartam rád erőltetni, amit nem szeretnél, de ha egymás segítségére akarunk lenni ezt a technikát meg kell tanulnunk, amihez a te támogatásod is kell. Tudom, hogy nem túl kellemes, de be kell jutnom a fejedbe, hogy megoszthassuk egymással az érzékeink által kapott információkat. Egy kicsit kellemetlen lesz, de az agyad lesz a célpont, ugyanis oda érkezik az érzékeidtől érkező ingerek. Ez nem megy, ha te nem akarod, így szeretném, ha te is elfogadd ezt és támogasd, ugyanis enélkül nem megy. A jövőben többször fogom fejleszteni a technikát, mivel először csak egy érzékszervedet tudom érzékelni és ha ezt fejleszteni akarom sokszor kell használnom a technikát, ha végül minden érzékszervedet érzékelni akarom és a feldolgozásban is segítened kell.
Remélem Moon megérti, bár nem tudom, hogy mennyire fogja fel az érzékszerveinek használatát, hiszen neki, ahogy nekem sem kell értenem ezt, hogy használni tudjam, hiszen a szervezetem megoldja magától és én sem értem teljesen, így hogy várhatom el egy állattól, akinek sosem kellett ezzel foglalkoznia, hiszen az érzékszerveitől beérkeztek az információk és ettől függően reagált, hogy mit is szeretnék tőle és segíteni fog, hogy ne kelljen hetekig tanulni csak mondjuk egy pár napig, ami mindkettőnk szenvedését lerövidíti. Sokáig beszélgettünk még, bár inkább csak én, hogy a tapasztalataimat ne csak magammal, hanem a társammal is megosszam, hogy még közelebb kerüljünk egymáshoz és Moon is megtudja, hogy mi vár rá és ne legyen makacs, hiszen akkor jóval tovább kell a technika mellékhatásait elszenvedni. Hajnalban feküdtünk le, de megérte, mind a ketten megértettük a másik érzéseit és még közelebb kerültünk egymáshoz így, mint napközben sikerült és éreztem másnap jóval könnyebb lesz a tanulás. Lassan felvettem a pizsamámat, majd aludni tértem. Nem tudtam sokat aludni még mindig az esti beszélgetésünk járt a fejem és igazán feldobott. Energiával telve rohantam ki az edzőterepre, hogy gyakoroljak. A mester még nem volt itt, de én már nem bírtam kivárni a dolgot, ezért úgy döntöttem, hogy a technika helyett a vérszerződéssel foglalkozom, ha már nincs itt a sensei, hogy felügyeljen. Sajnos tekercsem nincsen, így csak elméletben akarom kipróbálni. Mivel volt nálam egy rajz füzet, így azt fogom használni. Mivel egyelőre nem akarom létrehozni a szerződést, így csak én harapom meg az ujjam, de most nem használok kézjeleket, hanem egyszerűen felírom a nevem a papírra: Genki. Tudom, hogy ha Moon is rátenné a mancsát, akkor létrejönne a szerződés, de ezt csak a mester jelenlétében akarom majd véghez vinni, aki időközben meg is érkezik, így neki állok a tényleges gyakorlásnak. Mivel nem tudom, hogy Moon hogyan reagálna a dologra, így csak kevés chakrát irányítok át, majd elindítom az érzékelő központban. A tegnapi beszélgetés hatással volt a társamra is, így amikor elérem a központot, nem vadul meg, csak egyszerűen egy kicsit fáj neki, ami még mindig jelzi, hogy nem teljesen támogat a dologban, de nagy előrelépést tettünk előre. Ahogy a napba haladtunk előre a fájdalom is kisebb volt adott mennyiségű chakrával. A nap folyamán a befektett mennyiséget csak kétszer tudtam növelni, de lassan elértem azt, amit akartam, hogy homályosan, de érzékelni kezdtem azt, amit Moon is, vagyis azok közül is csak egy szervet, a hallott információkat, bár körülbelül annyit értettem, mint amikor valaki a viharban suttog. Este kifáradtan, de elégedetten tértem haza. Vacsora, zuhanyzás és alvás. Ma is beszélgettem Moonnal, de jóval kevesebbet, mint tegnap. Másnap már nem érkeztem a sensei előtt. A gyakorlás ma is sokat haladtunk, ahogy egyre többet használtam a technikát Moonon az érzékelés úgy lett jobb, bár még mindig inkább az emberi beszéd helyett a szél susogását hallottam, pedig rengetegen beszéltek a kiképzőterepen. A nap végére elértük, hogy már suttogásként hallottam, ha valaki ordibált. Úgy véltem, hogy másnap talán már elérem azt a szintet, hogy megpróbáljam a vérszerződést és azon keresztül létrejöjjön a technika. Sajnos tévedtem, bár már a másnap végére éreztem, hogy közel vagyok ahhoz a ponthoz, amikor már annyi chakrát öltem bele, hogy elérjem az ájujlást, ami a testem védekezése a chakra elfogyása ellen. Másnapot egy tekercs vásárlásával kezdtem, hiszen valamibe létre kell hozni pecsétet és a szerződést. Az utolsó éjszaka egy újabb komolyabb beszélgetést folytattam Moonnal, hiszen amire készülünk az tőlünk is komolyságot vár és ha megtesszük, onnantól kezdve nincs visszaút. Nem árulok el sokat, ha az éjszaka nem igazán aludtam, hiszen meg kellett nekem is értenem a dolog komolyságát, lévén nem vagyok egy igazán komoly típus, mind amellett Moonnak is el kellett magyaráznom, hogy tényleg szükségem van a segítségére és a támogatására hiszen ezzel a barátságunk egy szintre lép, nem csak barátok, de valóban társak leszünk, akik képesek egymás mellett harcolni és nem csak egy farkas lesz, akit a harcban használok, hiszen a lelkem egy részem lesz benne elzárva és ez azt jelenti, hogy mind a ketten felelőssé váltunk egymásért, hiszen, ha az egyikünk meg hal a másik is a sorsára jut. Reggel egy fél óra alvást megengedtem magamnak, majd reggeli és ki a terepre. Ha a sensei kint van, először megmutatom, hogy milyennek tervezem a dolgot: Az általa javasolt pecsétet felírom a lap tetejére tintával, majd alá jön az én aláírásom, majd alá pedig Moon mancslenyomata. Ha a mester beleegyezik, akkor meg is kezdem a folyamatot. Előveszem a tekercset és kihajtás után megharapom a jobb nagyujjamat, majd leírom a nevemet, utána fogok egy kést és a megbeszéltek után megvágom Moon talpát, hogy a vérével alá tudja írni a pecsétet, így hozva létre a végleges kapcsolatot közöttünk, majd még utolsó lépésként egy kis chakrát vezettem a pecsétbe, hiszen az is kell a részemről. Nem éreztem semmit, de bíztam benne, hogy nem rontottunk el semmit, így végre megkezdhetjük a technika utolsó lépését, vagyis amikor tényleg kiszolgáltatottá válok Moon felé és létrejön a technnika. Megsimogatom Moon fejét gratulálva neki a segítségéért és így felkészítve a lépésre, ami elválaszt a technika elsajátításától. Tigris pecsétet mutatom, majd megérintem Moont, hogy az eddig gyakorolt lépseket megtegyem, de most már remélhetőleg az érzékelés teljes lesz és nem csak hangfoszlányokat hallok majd. Ugyan az ájulást nem sikerült elsőre elérnem, de másodjára sem. Valamikor dél után uzsonna időre meg lett, hogy ne csak pazaroljam a chakrámat, hanem valóban érezzem azt, amit Moon a fülén keresztül. Amennyiben megtanultam a technikát, akkor igazán boldog leszek és örömmel gondolok vissza az elmúlt három napra és már nem igazán érdekel a kezdetleges sikertelenség, hanem egyszerűen felaszabadultan örülök a sikernek, de azért átgondolom, hogy mit tanultam a technikával, mert nem csak a technikával lettem gazdagabb, hanem a tudással is.

//Danzounak//

A sensei rá nem jellemző komolysággal és hosszú csenddel figyelte végig, amint én éppen a technika elsajátításával bajlódtam. A tekintetéből a komolyságon kívül semmit nem tudtam kiolvasni, de egy valami biztos volt. Erősen gondolkodott és a távolból, már szinte úgy nézett ki, mint aki révületbe esett és éppen a jövőmet szemléli.
                Kissé kezdtem magam kínosan érezni, hogy a sensei nem szól semmit. Azt hittem valamit rosszul csináltam.
                 Ám a technika gyakorlása közben rájöttem valamire. Úgy éreztem, mintha egy pillanatra megváltozott volna körülöttem a világ és minden szem rám szegeződne. Kezdtem érezni a bennem lévő erőt és még azt is, amit kemény munka és hosszas gyakorlás után képes lehetek elérni.
                Már én is elmélyedtem a gondolatimban, amikor egyszer csak a sensei végre valahára megszólalt és közölte velem, hogy ahova most eljutottam még csak egy kis lépcső azon az úton, amelyen elindultam. Nem csak, mint a technika tanulásának útján, hanem, mint shinobi is... Ahhoz, hogy tökéletesítsem, a technikát hosszú utat kell bejárnom, de ha így haladok sikerülni fog.
                Az egész edzés alatt talán most könnyebbültem meg a legjobban. Tudatosult bennem, hogy végre sikerült valamit elérnem és, hogy nem szenvedtem hiába.
                A következő feladat viszont letörölte a vigyort az arcomról. Közölte velem a sensei, hogy húzzam ki az ő drágalátos fegyverét a földből. Azt hittem rosszul hallok. – Kihúzni? De hiszen vinni alig bírtam. Most meg a föld alatt van… - Mondtam magamban letörten.
                A sensei látta rajtam, hogy elkeseredtem, úgyhogy gyorsan közbeszólt és adott egy-két útmutatást. Mégpedig azt, hogy a chakrámat - elemi chakrával keverve természetesen -, próbáljam meg körül vonni az ő drabális fegyverét, mert így megkönnyíti a fegyvert és annak kihúzását.
                Az előző állapotomnál egy fokkal boldogabb voltam. Így már volt a feladatban ráció és képesnek éreztem magam arra, hogy megtegyem, úgyhogy neki is álltam szép lassan.
                Kiürítettem az elmém és a teljes erőmmel – már ami még megmaradt – összpontosítottam. Az elején megint nem sikerült elemi chakrát kevernem a normálisba, mert elkapkodtam a dolgokat. De aztán gyorsan végig gondoltam a hibáimat és újra neki álltam a feladatnak.
                A második próbálkozásra már sikerült a kivitelezés, úgyhogy szép lassan és óvatosan a fegyver nyele felé nyúltam, ám amikor hozzá értem megszűnt az áramoltatás.
                Nem csüggedtem el, hanem újra neki álltam összpontosítani. Majd megfogtam a fegyver nyelét. Elkezdtem a chakrámmal bevonni a fegyvert, de nem sikerült és a technika megszűnt létezni.
                Most már kicsit kezdtem mérgelődni, de felnéztem az égre, ahol Kasi körözött és egyszer csak észrevettem, hogy egyre nagyobb köröket ír le. Ettől támad egy ötletem és újra neki vágtam.
                A chakrám kiáramoltatásának a felszínét próbáltam megnövelni – úgy, ahogy Kasi növelte a köröket – és több elemi chakrát beleoldani. Amint úgy éreztem, hogy a technika tartósan létrejött újfent megmarkoltam a drabális fegyvert és elkezdtem körbevonni a chakrámmal. Úgy éreztem, hogy sikerült tehát megszorítottam amilyen erősen tudtam és neki álltam kihúzni.
                A fegyver éppen, hogy csak megmoccant és már el is szállt a technika irányítása a kezemből. De nem keseredtem, hiszen sikerült valamennyire megmozdítani ezt az orbitális fegyvert.
                Már csakhogy nem a kimerülés szélén álltam, úgyhogy mielőtt újra neki kezdtem volna kifújtam magam és végig gondoltam, mit kell csinálnom.
                A gyakorlat megkezdése előtt vettem egy mély levegőt és felnéztem Kasira. Aki egy vijjogással jelezte, hogy velem van és csak így tovább. Nem is kellett több bátorítás és neki is álltam.
                A chakra áramoltatás már rögtön sikerült. Megmarkoltam a fegyvert és körbevontam a szél elemű chakrámmal. Áramoltattam és áramoltattam ameddig csak tudtam, majd vettem egy mély levegőt és elkezdtem húzni.
                A fegyver csodával határos módon lassan, de biztosan emelkedett ki a földből. Már a nyakam magasságában járt a nyele, amikor egyszer csak elvesztettem a koncentrációt és megszakadt a technika.
                Úgy éreztem magam, mint akin átment egy úthenger. Szinte már alig maradt chakrám. Elengedtem a fegyvert és lerogytam a földre.
                Pár másodpercig kapkodtam a levegőt és csak aztán jöttem rá, hogy mit tettem. Felnéztem a fegyverre és döbbenten láttam, hogy a fele már kint van a földből.
- Sensei. Pihenjünk egy kicsit. Egyelőre csak ennyit sikerült. De úgy vélem jó úton járok… - Mondtam lihegve.

// Hiroshi //

Senseied a gyakorlásod következő fázisát is csendesen nézte. Néha mintha halk dudorászás hallatszódott volna felőle, de lehet ez csak a képzelet játéka volt. Mindenesetre próbálkozásaidat mindvégig figyelemmel kisérte. Ajkain halovány mosoly játszik. Az emlékeibe réved, amikor ezt a technikát tanulta? Vagy egyszerűen csak a pórbálkozásaid mosolyogtatják meg? Az utóbbi nem valószínű, hiszen nem kárörvendő ember, bár lehet nem is ilyen szempontból mosolyogtatják, talán más diákjai jutnak eszébe. Moishi továbbra is rejtélyes, ez nem is kérdés, de talán Te magad is az vagy. Ifjú shinobi, aki most indult meg úgy igazán azon a bizonyos úton.
- Tádádádáááám! - kiálltja hangosan - A következő Hokagejelölt! - hangosan felkacag.
Meglepő könnyedséggel pattan fel, közelebb megy hozzád és egy rántással kihúzza Zanzát a földből, míg téged újfent hátbavereget. Hát igen, van ami sosem változik és ha senseied nem lenne ekkora hegy és ilyen erős, akkor talán még örülnél is az ilyesfajta dicséretnek. Így viszont már az életben maradás is sikernek számít, kis túlzással persze.
- Öhömhüm! Sok edzés van még előtted, de most kitettél magadért. Gyakorolj sokat és akkor majd Te is olyan Jouninná válhatsz mint amilyen én vagyok. Természetesen nem holnapra, de néhány éven belül, ha elég kitartó vagy. Most mennem kell Hiroshi, szerintem még találkozunk! Sayoyoyoyoyoyonara!
Ezzel vállára kapja fegyverét és vidáman szökdelve megindul a falu felé. Talán neked is indulnod kéne, sokat kivett belőled ez az edzés. 


// Hát azt azért megjegyezném, hogy ezzel a módszerrel nem könnyítetted meg a fegyvert, de hogy ez egykori mesélőt, Shikamarut idézzem: " Ez nem hiba, csak megfogalmazásbeli tévedés" ^^ Sokkal inkább "sikosabbá" tetted. Persze nem, csak így nem volt olyan érdes a fegyver és föld közötti tapadófelület. A jutsut alapszinten elsajátítottad, írd fel az adatlapodra. Ezen kivül én még +8 chakrát is adok neked. Kérnék ide még egy záróposztot. Amennyiben kalandozásaidat nálam szeretnéd folytatni, akkor írj rám pm-ben, viszont ha ki akarsz próbálni másik mesélőt esetleg, az sem baj. Ahogy jónak érzed  //

Miközben kifújtam magam, láttam, hogy a sensei még mindig mintha mással foglalkozna. – Talán a régi emlékeit idézi fel… - Gondoltam magamban.
                Hosszas csend és merengés után egyszer csak megszólalt. Hatalmas kiáltások közepette kijelentette, hogy én leszek a következő Hokage. Bevallom ez azért jól esett. De nem szálltam el magamtól viszont örültem, hogy bátorít.
                Menten felpattant a földről, de olyan könnyedséggel, mintha csak lebegne. Másodpercek töredéke alatt ott termett a fegyvere mellett és kihúzta azt a földből. Olyan könnyedén, mintha csak valami tollpihe lenne.
                Még mindig ledöbbenve néztem a hatalmas fegyvert és csak arra eszméltem fel, hogy hátulról ismerős fájdalmat érzek. A sensei újfent hátba veregetett. – Értem én, hogy meg akar dicsérni, de ha így halad lassan temetni fognak… - Mondta magamban kissé viccesen.
                Egy rövidebb szünet után újfent bele kezdett az ő kis mondandójába.  Bátorított, hogy csak így tovább. Az út már kivan jelölve, és ha így haladok lassan Jouninná válhatok pár év múlva. Amit kissé kételkedve hallgattam. – Pár év múlva Jouninn? – Kérdeztem magamban. – De hisz előbb még Chunin vizsgát kell letennem… - Tettem hozzá.
                Majd megfordult és a hatalmas fegyverét vállára vetve elindult a falu felé és vidáman elköszönt.
- Viszlát sensei! – Mondtam hangosan.
                Teljesen más szemszögből látom, már a dolgokat, mint ez előtt. Megismertem egy rendkívül különleges, barátságos, jámbor, de ugyanakkor roppant komoly embert. Nagyon örülök, hogy megismerhettem őt és, hogy tanulhattam egy új technikát.
                Jeleztem Kasinak, hogy ideje indulni. Hatalmasakat vijjogva körözött még kettőt, majd zuhanó repülésbe kezdett és a karomon landolt.
- Te is olyan boldog vagy, mint én? – Kérdeztem tőle halkan. Amire ő egy halk vijjogással felelt.
                Hatalmas mosollyal az arcomon elindultam hazafelé. Alig várom már, hogy otthon is elmesélhessem.

// Akira //

Hosszú út áll mögötted. Keményen dolgoztál, de talán még ez sem maradandóan elég. Hiszen egy technikát fejlesztesz ki, nem pedig egy jutsut tanulsz meg. Ám kitartásod most mégis meghozta gyümölcsét. Leraktad egy majdani jutsu alapjait. Sokat kell még vele foglalkoznod és még többet gyakorolnod ahhoz, hogy teljesen kiforrjon majd. De most, van egy belső háttere és egy külső eredménye. Egyenlőre túlzás volna ennél többet elvárni. Iszonyatosan kimerültél. A következő napokat mindenképpen pihenéssel kell majd töltened, de talán megérte. Mert nem volt hiábavaló, ugye? Vagy mégis az volt? Neked kell ezt eldöntened, hiszen a Te izzadságod folyt a gyakorlás alatt. Viszont senseied eltünt, helyén csak egy levelet és egy tekercset találsz:
" Sajnálom de hív a kötelesség, láttam, hogy fejlődsz és innentől már magadnak kell megoldanod a nehézségeidet. Ajándékom ez a tekercse, melyben két Taijutsu technika van. Azért kapod ezt tőlem, mert a fizikális edzés kiegyensúlyozhatja az elmúlt napok szellemi terheltségét. Sok sikert!"
Szép gesztus, de ma már biztosan nem fogsz többet edzeni. Az elméd nem bírná, pihenésre van szüksége.

// Rendben van Akira, így már felírhatod a technikát. Arra kérnélek, hogy a továbbiakban tatsd magad ahhoz, amit Pm-ben megbeszéltünk. A vérszerződéses tekercset írd fel ( az árát azért vond le ), valamint a senseitől kapottat is. Hamarosan küldöm amit ígértem, csak még ki kell dolgoznom. Addig is ide kérnék egy Záróposztot, a továbbiakat pm-ben, mert azokhoz van pár kérdésem. De előbb ez legyen lezárva //

A technikát sikerült végre létrehoznom. Nagyon fárasztó 2 nap áll mögöttem, sokat kell még vele foglalkoznom, hiszen a technika még csak az elején van, de az erőfeszítés meghozta a gyümölcsét. Nem testileg, hanem lelkileg volt kimerítő az edzéssel töltött néhány nap és ahogy a technikától várható volt, a chakrám ugyan nem fogyott el, de a lelki megfeszítéstől elájultam. Nem tudom, hogy mennyi ideig voltam aléltan, de mikor felkeltem a sensei már sehol nem volt, de két tekercset és egy levelet találtam a cuccaim között, az egyik a sorozás, míg a másik egy jóval gyengébb, de hasznos technika, még pedig a dinamikus belépő. Ha lesz időm, akkor ezeket is elsajátítom, de most arra sincs elég erőm, hogy a szállásomig elmásszak. Valahogy mégis sikerült. Megrendeltem a vacsorámat a szobámba, majd Moonnal az oldalamon valahogy felküzdöttem magam a szobáig, ahol éppen csak a cipőmet tudtam levenni, majd be is dőltem az ágyba és már aludtam is. Nem hiszem, hogy sokat, talán, ha félórát, de már sötétedett és a szobalány kopogása ébresztett. Kikiáltottam, hogy szabad, mire be is lépett és letette az éjjeli szekrényre. Erőt vettem magamon és megettem a vacsorát, majd visszaaludtam. Reggel nem kellett sietnem, így nem is keltem korán, de mikor rávettem magam, akkor vettem észre az újabb tálcát, amin az étel eléggé hiényos volt, nem nagyon tudtam másra gondolni, mint Moonra, de nem bántottam, csak mosolyogtam rajta. Ugyan a reggelim eltünt, de nem is kellett sokat ennem, hiszen már majdnem ebéd idő volt, aztán az is elérkezik és el is múlik, hogy aztán átadja a helyet délutánnak.

// Rikudou Sennin - Housenka no jutsu tanulás //


Mintha semmi gond nem nyomná vállam, s mint aki kemény munkán van túl, ásítozva hiányos ruhájú lányokról fantáziálva sétálok a faluban. De milyen gondoknak kellene a vállamat nyomniuk? S miért ne mondhatnám, hogy nehéz küldetés van mögöttem? Cöh, ostoba kérdések. Mégis felteszem őket nap, mint nap. Mert Kyoku és a bandája… Már létezésük is nyomasztó, főleg, hogy tudom: csak játszott velem mindvégig. Tudom? Nem. Gondolom. Legyenek ezek egy másik nap gondjai, ma és az előző napokban már így is többet foglalkoztam velük, mint kellene. S ha a problémákat félre is dobom, újfent visszatérhetek kellemesebb tevékenységeimhez, gondolataimhoz. Az ásítgatás a kikapcsoló séta mellett és természetesen a hiányos ruhájú lányok. Mert lehetne-e ennél hasznosabban és kellemesebben tölteni az időt? Hasznosabban éppen lehetne, de kellemesebben semmiképpen sem. Elmosolyodok, s mintha csak eme mimikát akarná jutalmazni, a szellő végigsimít arcomon. Maszkomat most nem vettem fel, nem volt hozzá hangulatom. Vidám nap ez, nem pedig emésztő kinézetet követelő. Mert mindig ha rajtam van, akkor más vagyok. Sokkal inkább fegyver, mint ember. Még gondolkozni is csak terveken, hatásfokot mérve tudok benne. Mert maszkkal az arcomon én vagyok a könyörtelen shinobi. De anélkül , kuncogok, Konoha Ügyeletes Perverze! Vagy legalábbis szeretném így érezni. Mert jó lenne, ha az álarc levételével egy kegyetlenebb világból is kiléphetnék. Hogy anélkül egy boldog közösségben legyek, ne pedig az ármány földjén. S a maszkon túl hagynám a gondokat. Ha felveszem újra rámzúdulnak, de amíg nincs rajtam addig bátran viselhetem a felháborodott és megsértett lányok ütéseit, amennyiben felfedezik rejtekhelyem. Most boldog vagyok? Azt hiszem igen. De nem tudok teljesen szabadulni attól a világtól, melyet az álarcon keresztül látok. Azon keresztül csak sötét fellegeket lehet felfedezni, míg így szabadon, van pár reménysugár. Békés emberek a jelentéktelen bajaikkal. Szívesebben látom őket, mint az elégedetten mosolygó, kezüket dörzsölő Kyokuféléket. Az átkozottak! Nem, nem szabad! Le kell nyugodnom, különben már megint átlépek abba a világba, ahonnan ide jöttem, hogy kikapcsolódjak. Ezekkel a problémákkal majd akkor foglalkozom, most nem… Nem bírnám a folytonos rosszérzést, melyet a kétségbeesett, haragos gondolatok szülnek. Megtörnék a súly alatt, ha nem dobnám félre őket. Mert azt nem lehet bírni. Folyamatosan nem lehet. Nincs az az ember, aki minden pillanatban bírná. Nem hinném, hogy az éjszaka árnyai csak az én fülembe suttogják aggasztó gondolataikat. A sötétben néha mindenki beadja a derekát…
Eddig tartott mosolyom. Pihentető sétámnak vége. Otthonom előtt állok, melynek falaitól remélem, hogy megvédenek azoktól a gondolatoktól melyek nyomasztanak. De nem állják mindig a sarat, van amikor ennek az utolsó zúgnak az idilli ereje sem elég. Vannak pillanatok…
Nini, hát ez meg micsoda? A nevem díszeleg rajta méghozzá hatalmas kanjikkal. Kagemare Kuzomi. Olyan, mint egy tekercs. Igen, határozottan az. Lehajolok érte, felveszem. Alatta van egy levél, kinyitom hát:

„ Kuzomi!

A múltkor megígértem édesanyádnak, hogy folytatom képzésedet. Sajnos, erre nincs időm, mert elszólít a kötelesség. Remélem megérted. De addig is kölcsönzök neked egy tekercset, amiből megtanulhatsz egy hasznos technikát. Sokat kell majd gyakorolnod, de úgy hiszem a hasznodra válhat.

 
Mitani Tamano”

Tamano-senpai küldte volna? Régen nem láttam, biztosan lefoglalják a küldetései. Tekintve, hogy háború van és Ő Chunnin. Remélem vigyáz magára. Kedves ember, nem örülnék a halálának. Ha egykorúak lennénk, még akár a barátom is lehetne. Vagy már most is az? Eljátszok a gondolattal és ez, noha csak pár másodpercre, de újra mosolyra késztet. Majd holnap megnézem a tekercset. Ma már késő van, hiszen órákon belül lemegy a nap… Miért várnék holnapig? Máskor is aludtam már a kiképzőterepeken. Igaz, most háború van, na de tudok vigyázni magamra. Bár, ha van ellenség aki eljut idáig, az ellen amúgy sincs esélyem… A további problémákkal nem sokat törődve berohanok a házba, felkapom hátizsákomat némi ételt és italt teszek bele, majd irány a kiképzőterepek. Az utat futva teszem meg, újra hajt az izgalom. Mondhatnám, hogy régen éreztem ilyet, de azzal félig meddig hazudnék. Mert sok nem mindennapi dologban volt részem, viszont egyik sem kecsegtetet ilyesfajta tudással mint ez. Mindig is szerettem ha erőmet tudom gyarapítani. Talán a hatalom mániám miatt? Lehetséges. Vagy egyszerűen csak szeretném hosszú ideig birtokolni a Konoha Ügyeletes Perverze címet, s ahhoz nem árt kitartónak és szikárnak lenni. A lányok ökle kemény, főleg a kunoichiké és amilyen az én szerencsém…
Ez az érzés tűzként terjed bennem. Kapzsiság, hogy többet tudják. Szeretet, hogy ezáltal megvédjek olyanokat akik fontosak nekem. Hűség, mert mindez a kötelességem. Bátorság, hogy erősebbként többet tudjak tenni. És mindezt a felsorolást folytathatnám az idők végezetéig. Az ember beszélni sokat tud, de nekem most a cselekedeteimmel kell bizonyítanom. Efelől nincs kétségem.
Hiába van közel a sötétedés. Konoha shinobiai szorgalmasan gyakorolnak. Azok mindenképpen, akik az előttem elterülő területen vannak. Imádom ezt a helyet. Viharvert, lestrapált. De az otthonomhoz tartozik. Rengeteg napot és éjjelt töltöttem el itt. Sokat, nagyon sokat. Ennek ellenére ez még mindig nem tűnik elégnek. Genin vagyok, nem több. Talán a harcokban ki tudnám tüntetni magam, ha elvezényelnek a háborúba. De vajon lesz lehetőségem Konoha védelméért küzdeni? Botor gondolat, még szép, hogy lesz! Talpamba chakrát vezetek és felfutok egy fára. Körülnézek, miközben egyik ágára csüccsenek. Vajon ide is eljut a háború? Konoha falait is fogják ostromolni? Szomorú és baljós gondolatok, már megint. De nem azért rohantam idáig, hogy búslakodjak. Közel sem azért! Kinyitom a tekercset. Leírás, rajzok, magyarázatok. Egy technikáról. Katon: Housenka no jutsu. Mintha már hallottam volna róla. Nem, mégsem.
Amit a képek és a szöveg alapján sikerül kiderítenem, hogy ez egy régi tűz elemű technika. Lényege, hogy a használó öt, vagy hat apró négyökölnyi tűzgolyót hoz létre. Ezeket akár egymás után vagy egyszerre is áldozata felé lőheti. Nyílván sokkal egyszerűbb egyesével. Talán fázisokra kellene bontanom a tanulást, mint ahogy az a Hinowa no jutsunál is történt. Bár én nem fogom úgy kínozni magam, mint akkor ippitsusai engem. Arra kell gyanakodnom, hogy kissé zakkant egy shinobi volt. A tekercset zsebre teszem, majd leugrok a fáról. Szeizába ülök és megalkotom a tigrispecsétet. Apró lángcsóvát fújok ki a számon, mint ahogy azt tanultam.
Az alapokat már elsajátítottam, ráadásul a Hinowa no jutsu tanulásánál alaposan megszenvedtem azzal is, hogy irányítsam a chakrámat magamon kívül egy bizonyos szinten. Nem profi módon, de azért…  Három fázisra fogom bontani a feladatot. Az elsőben létrehozok egy apró tűzgömböt és azt fújom ki. A másodikban egymás után gyors ütemben öt-hat tűzgömböt kell kilőnöm. Ha ez is megvan, akkor a harmadik rész, amikor az összeset egyszerre lövöm ki.
Ahhoz, hogy sikerüljön az első rész fel kell használnom az eddigi tapasztalataimat. Valamint a kapott információkat. Nos, mint általában itt is a chakrafelszabadítással kell kezdenem, majd a tüdőmbe gyűjtöm azt. Amint a megfelelő mennyiség összejött el kell kezdenem áramoltatnom a szám felé, ahol majd a nyelvem végén lévő tenketsukon keresztül beleoldom az elemi chakrám, vagyis megkezdem a tűz elemű manipulálást. Eddig ugyanaz, mint a tűzgyűrű jutsunál. Ám itt más formát kell majd öltenie. Az első rész még csak nem is lesz bonyolult, inkább a második-harmadik fázis fog gondot okozni.
Most, hogy kiötöltem-hatoltam a módját nem is teketóriázok tovább. Kezem mozogni kezd - Ratto, tora, inu, ushi, usagi, tora – és  felszabadított chakrám végigjárja azt az utat, melyet megterveztem neki. S a nyelvem hegyén lévő tenketsuból beleáramoltatott tűz elemi chakra segítségével látványos kis lángcsóva jön létre. A probléma, hogy nem ezt akartam elérni. Nem adtam irányt, illetve formát a chakrámnak. Semmi baj, újra kell próbálnom. Kézpecsétek megint - Ratto, tora, inu, ushi, usagi, tora – chakrám már a torkomban, végül a megfelelő tenketsupontból elemi manipulálok, ám most nem hagyom, hogy csak úgy elszálljon a semmibe. Erősen koncentrálva formát adok neki és létre is jön egy nem túl nagy tűzgömb mely elszállva a földbe csapódik és egy megfeketedett részt hagy maga után a földön. Még nem lépek tovább, inkább meggyőződök róla, hogy nem csak szerencsém volt, hanem ténylegesen jól csináltam az első fázist. Önmagam felé való bizonyításomnak eredménye egy újabb szabályos tűzgömb és egy kiégett kör a földön.
Most ugyanezt kell megtennem, mint amit az előbb is. Csak egymás után hatszor, méghozzá gyors tempóban. Ehhez nem árt a folyamatos chakraáramlás fenntartása, de a megfelelő időzítés sem. Ez így talán túl nehéz lenne. Maradjunk annyiban, hogy megelégszem egymás után három gömbbel és ha ez megy, akkor jöhet a duplája. Meg is alkotom a kézpecséteket - Ratto, tora, inu, ushi, usagi, tora – és a chakrafelszabadítás, valamint az elemi manipulálás következményeképpen az első gömb útnak is indul. Nem habozok megfeszítem izmaimat, miközben koncentrálok és már létre is hozom a második gömböt. Nem elég gyorsan, ezt már a legelején észreveszem, hiszen túl nagy az időkülönbség az első és második között. Egy jobb ninja simán kikerül így mind a kettőt. De nem érek rá sokat gondolkozni, mert a harmadikat is létre kell hoznom. Ezt sem sikerül időben, ráadásul elkapkodtam a tűz elemű manipulációt és így az arcomnak heves hőhatást kellett elviselnie. Szerencsés vagyok hogy nem égtem meg komolyabban. Ha erre a problémára nem figyelek a következőekben, akkor annak meg fogom inni a levét. Óvatosabban, pontosabban, figyelmesebben.
Újra a kézpecsétek amik közben már meg is indul a chakrafelszabadítás, tüdőmbe gyűjtöm, megindítom felfelé. Az első gömb sikeresen elhagyja „ajkaimat”, a másodiknak is sikerül időben alakot és célt adnom, ám eme megfeszített tempó közepette a harmadiknál elmarad az elemi manipuláció. Gyakorlatilag „kiköptem” egy adag chakrát. Szimpla pazarlás volt, semmi több. Az újabb próba alkalmával fokozottan figyeltem az időzítésre és arra, hogy kiküszöböljem az eddigi tapasztalattalanságomból fakadó hibákat. Ez és a chakrám irányítására való különös figyelem meghozta a várt sikert. Egymás után lőttem ki három tűzgömböt.
Már csak meg kell dupláznom a kilövendő golyókat ahhoz, hogy a második fázissal is készen legyek. Bevallom, ez a rész nem kevés próbálkozásomba került. Először csak három tűzlabdát sikerült pontosan elfújni, a többi akadozva követte. Volt olyan próbálkozásom is, ahol váltakozó volt az összes mérete. Az egyik túl kicsi volt a másik túl nagy, illetve szabálytalan időközök maradtak a kilövések között. Szerencsére ennek a technikának az elméleti háttere nem bonyolult és minimális változtatással megegyezik az általam már ismert Hinowa no jutsuval. Ez könnyedség, mert így a fejemben le vannak rakva az alapok, melyeket már tömören ki is fejtettem. Viszont a gyakorlat az, ami sok próbálkozást követel. Sokáig tartott, amíg ráéreztem arra, ami kell a második fázis sikeres teljesítéséhez. A technika ritmusa. Nehéz megmagyarázni, hogy pontosan mi is ez, de kell a sikerhez. Márpedig emiatt fontos megérteni nem csak a jelentőségét, de a mibenlétét is. Minél gyorsabban, tempósabban sikerül kifújnom a tűzlabdákat, annál nagyobb a találati esély. Annál erősebb fegyver a kezemben ez a jutsu. És akkor tudásom is növekszik, ha sikerre viszem a dolgot. Ebből fakadóan motiváltan, elszántan, talán kissé túlzottan is vakmerően csináltam végig minden egyes próbálkozást. A nap már régen lement, amikor meg voltam elégedve az elért eredménnyel. Messze áll a tökéletességtől, de geninként elfogadható a teljesítményem. Viszont sokat kivett belőlem az edzés. Táskámban hozott ételből-italból megvacsorázok és ideje aludni. A reggel hasonlóan telik étkezés, szomjoltás, majd a tegnapiak átgondolása: az egyes fázist sikerült létrehoznom, ami nem volt nehéz, hiszen már ismerek egy tűz technikát ami ráadásul ennél magasabb szintű. De nagyon is lényeges rész volt az első feladat. Mert erre épül a második és nagyrészt a harmadik is. Viszont a második rész sem volt olyan bonyolult, ha az utolsó fázissal mérem össze. Ami viszont nehéz lesz, nagyon, mert egyszerre kell megformáznom a hat tűzgömböt és mivel nem akarok hetekig itt időzni, akár neki is kezdhetnék…
Az eddigiekkel ellentétben itt nem egyesével kell bizonyos mennyiségű chakrát elemi manipulálnom, hanem nagy mennyiségű chakrába kell beleoldanom az elemi készségemet és ezt hat felé osztva egyszerre megformázva különböző utakon kell eljuttatnom egy helyre. Bonyolultan hangzik és az is.
Futottam egy keveset, hogy teljesen felébredjek. S a kiindulási pontomra visszaérve rögtön át is pörgettem magamban az eddigi megállapításaimat, de nem találtam bennük kivetnivalót, így azok szerint cselekszem. Újra kézpecséteket hozok létre - Ratto, tora, inu, ushi, usagi, tora – majd nagyobb mennyiségű chakrát szabadítok fel, amit a tüdőmben gyorsan össze is gyűjtök. Hamar meg vagyok eddig, s a folyamat mintha önmagát irányítaná. Chakrám megindul torkom felé, ahonnan szájüregembe jut. Nyelvem végén lévő tenketsum elemi manipulációja nem maradt hatástalan, chakrám úgymond lángra kapott. Na igen, eddig nincs is sok gond, de most meg kell próbálnom szétválasztani, méghozzá gyorsan, mert különben kezdhetem elölről az egészet. Ismét végigpörgetem a kézpecséteket - Ratto, tora, inu, ushi, usagi, tora – chakrám elkezd szétválasztódni, ami izzasztó koncentrációm következménye. Végül a kívülálló két formátlan lángdarabot láthatott, amint előtűnnek a szám előtt és elrepülnek az enyészet felé. Mondjuk úgy, hogy nem volt túlzottan sikeres a próbálkozás, de még nagyon tanulságos sem. Gyakorolnom kell még, sokat. Ennyi információt tudtam ebből leszűrni, persze ez így nem teljesen igaz, hiszen a formázás, szétválasztás és egyéb műveletek nehézségét is megtapasztaltam.
Voltak dicstelen, szánalmas, jobb, rosszabb kísérleteim.  Ha egy rövidebb ebédszünetet nem számítunk, akkor hat órányi folyamatos edzésben volt részem. Aminek a végére alig maradt erőm, chakrám meg még kevesebb. De új tapasztalatokat tudtam leszűrni, vagy régi ismereteket felfrissíteni esetleg kiegészíteni, javítani, elvetni. Hasznos az erre szánt időm, ezt nem is tagadhatnám. De kimerítő, nagyon is… Próbálkozásaimat nem is tartom számon, oly sok volt. Gondolataim kavarognak folyamatosan. De menni kell előre az úton, az ember nem állhat meg. Földre rogyok, hangosan lihegve. Még egyszer, csak még egyszer. Mert most már sikerülnie kell. De ha nem is jön össze, ma akkor sem kísérletezek már többet. Ezt az utolsót leszámítva.
Kezeim vadul járják a pecsét táncot, ajkaim suttogják a szavakat:
- Ratto, tora, inu, ushi, usagi, tora
Chakrám felszabadul, előre tör, beleoldom a tűz eleműt is. Megpróbálom még időben szétválasztani a nagy egészet hat részre, még most irányt és célt adni nekik…

// Inkább hosszú mint jó, ezért is hagytam nyitva a végét - röviden a hohér bárdja, de az életmentő levél is nálad van xD  //

// Rikudou Sennin - Housenka no jutsu - Záró Post //


Mellkasom hevesen emelkedik és süllyed. Hat hasonló méretű tűzgömböt sikerült létrehoznom. Zihálásom egyre halkabb lesz és lassul, ahogy ott ülök a naplemente fényében fürödve. Talán fél óra telik el így mozdulatlanul, némán, sikermámorral eltelve. Még az út elején járok, hiszen sokat kell gyakorolnom ezt a technikát is, de a megfelelő létrehozás már sikerült. És hogy ez mit jelent? Bármikor alkalmazni tudom ezentúl, képességeimhez mérten, ami jó, tekintve, hogy így eszköztáram bővül. Lehetőségeim tárháza is növekszik.
Felemelem bal kezemet, mögötte a nap izzó narancsként világít, s tenyerem árnyékát arcomra veti. Ujjaim remegnek. Ez nem csak a kimerültség miatt van, lelkemet és testemet a siker öröme járja át, ilyenkor nehéz fegyelmezni teljesen és tökéletesen a testnek nevezett bábot. Ezt a lenyőgöző bábot. Arcomon szántásként díszeleg mosolyom. Hátravetem magam és elnyom az álom. Másnap reggel, kora hajnalban hazaindulok. A tekercset majd még vissza kell juttatnom Tamano-sannak. Majd csak megoldom valahogy...

//Aokaze Atsushi//



  Miközben várakozol, egy kicsit furcsa hajviseletű shinobi érkezik meg a kiképzőterepre, bár mégsem vonzza magára  mások figyelmét, talán csak neked tűnik fel furcsa külleme, bizonyára többször is járt már itt, ezért megszokott a jelenléte. Alaposan körbenéz mintha keresne valakit, körbe pásztázza a terepet, s szeme megakadt rajtad, majd egy kisebb mosolyt is megejtett. Eleinte lassú , majd gyorsuló léptekkel közeledik feléd, majd éppen előtted megáll.

- Üdv ifjú Genin. - Mondta, miközben ismét elmosolyodott. Láthatóan tudta ki vagy, s csak a formalitások miatt köszönt így. - Te lennél Aokaze Atsushi?  A mestered már beszélt rólad. Mivel különbözik az elemed az övétől, így engem kért meg, hogy segítsek megtanulni egy-két elemi jutsut, már ha benne vagy. Oh, tényleg, a nevem Rihito.- Folytatta, s a szája egy percre sem állt be. - Már kis is találtam, mit tanulunk ma, a neve Katon: Goukakyuu no Jutsu. Ismered? Elég hatásos kis technika, és nem olyan nehéz megtanulni, mint látszik. Nos, hát kezdjük az elején...
  Az új tanítód ismertette veled a jutsud kézjeleit : Kígyó, Kos, Majom, Vadkan, Ló , Tigris. Majd megadta  a jutsuhoz szükséges pár segítő szót.

- Mivel a Tűzlabda Jutsut már ismered, ez úgymond gyerekjáték lesz.  A lényeg ugyan az.  A kézjelek után igyekezz minél több  chakrát összpontosítani, majd fúj ki a levegőt, s igyekezz a tűz chakrádat használva meggyújtani azt. Először kezdjük ezzel...a lényeg, hogy a kifújt tűz mérete jóval haladja meg az előző jutsudét, a Tűzlabdáét. Mivel egy ugyan az lesz, csupán jóval nagyobb méretben. Ezért először csak törekedjünk a megfelelő méretű tűz létrehozására.  - Fejezte be Rihito, majd leült tőled nem messze, s figyelt. Most rajtad a sor, mutasd meg mit tudsz.

 

// Jelenleg a feladatod annyi lesz, hogy létrehozz egy méretes tűzcsóvát. A postodban legyen azért pár próbálkozás, ne egyből legyen siker a vége És majd hagyd nyitva a végét  ha lehet //

 
A fa alatt várakozva, egy nem mindennapi frizurájú férfi érkezik a helyszínre, de mintha rajtam kívül mást nem igazán foglalkoztatna. Valószínűleg gyakran jár ide így ők már megszokták, áll egy darabig és körbetekint a területen, majd engem megpillant, rám mosolyog.
* Ő lenne az oktató, bár végül is nemsokára úgy is fény derül a kilétére.
A férfi lassú léptekkel kezdve közelít, amik idővel felgyorsulnak, majd előttem megáll. Köszönt, amit egy újabb mosoly kísér.
- Üdv!
 Éppen hogy csak köszönteni tudom, mert egyből rákezd nem éppen rövid magyarázkodására azzal kapcsolatban ki is ő és mit fogok tanulni, még egy kérdést is feltesz, de nem tudok rá válaszolni hisz be nem áll a szája. Mondandója végeztével elmutogatja a jutsuhoz szükséges kézjeleket Kígyó, Kos, Majom, Vadkan, Ló, Tigris. És folytatta a jutsu magyarázatát, és hogy elsőnek a tanulás során mivel kell foglalkoznom. Amint végzett a magyarázattal pár lépéssel arrébb leült.
* Hát, ha tényleg csak a mérettel kell foglalkoznom, akkor valószínűleg egyszerű lesz.
Gondoltam magamban még az elején, de hamar kénytelen voltam megváltoztatni a véleményem. Nekikezdek a jutsunak elmutogatom, a hat szükséges kézjelet majd az utolsó kézpecsétet formálva kezem a szám elé helyezem, veszek egy mély levegőt majd egy kicsivel több chakrát keverek hozzá a tüdőmben. Azt remélve ennyi elég lesz, de ez közel sem lett elég. Miközben a számon át kifújom a chakrát a számban átalakítom és meggyújtom. Egy kicsivel nagyobb Endan nagyságú amorf lövedéket hoztam létre, ami az ég felé tört, mivel nem akartam semmit sem lángra lobbantani.
* Sajnos most ez nem jött össze, de ismétlés a tudás atyja.
Biztatom magam és újra belevágok. Elmutogatom a kézjeleket, az utolsót és kezem szintén a szám elé helyezem, egy újabb mély lélegzet majd a chakra felhalmozás most még többet felhalmoztam, mint az előbb. A számban át is alakítom majd meg is gyújtom de, a lángcsóva még most sem azt a méretet produkálja, amit szeretnék, illetve szeretnénk látni.
* Na jó erre nincs időm, most annyit halmozok fel amennyit csak tudok!
Eltökélve újfent nekilátok a kézjeleknek, a tigris pecsétet formálva kezem ismét arcomhoz emelem. Egy újabb mély lélegzett, ami most hosszabb, mint az előző kettő, és belekezdek a chakra felhalmozásába és a levegővel való elkeverésben. Közben fejemben csak egy gondolat járt.
* Többet! Többet! Még többet!
Amikor már tényleg úgy éreztem szétrobbanok belülről kifújtam a levegőt, a számban a tenketsuim segítségével átalakítottam és begyújtottam, majd az égbe küldtem a lángcsóvát…

 
Ahhoz képest, nemrég mennyit beszélt az oktatóm, a gyakorlatot egy pisszenés nélkül tűrte, majd mikor harmadszorra sikeresen létrehoztam a megfelelő méretű lángcsóvát, felkelt és odajött hozzám.
Valószínűleg elég vidám személyiség mivel elég sokat mosolyog, mint most is mikor gratulál a gyors sikerhez. Erre én is elmosolyodok, örömmel tölt el, hogy egy sokat látott és tapasztalt shinobitól ilyen dicséretet kapok, és mikor meghallom, hogy a mester csak jó dolgokat mesélt neki rólam, egy kis büszkeség is társult a vidámságomhoz. Közben a férfi vállamra helyezte a kezét. Majd folytatta a technika kivitelezésének kifejtését, illetve inkább azt mit vár tőlem a soron következő gyakorlatnál. Amint befejezte az elméleti oktatást legyintett, és visszaült a helyére és újra csak figyelte mit is produkálok.
* Most, hogy a méret megvan, az alak csak odafigyelés és koncentráció kérdése. Legalább is nagyon remélem.
Hozzá is látok a jutsuhoz szükséges kézjelek elmutogatásának, az utolsó pecsétet formálva kezem a számhoz emelem, veszek egy mély lélegzetet, aztán a chakra felhalmozással és elkeverésével folytatom. Majd végigvezetem, a tüdőmtől a számig, itt a tenketsuk segítségével átalakítom, és formálni próbálom, majd be is gyújtom. Egy majdnem ugyanolyan lángcsóvát hoztam létre, mint nem sokkal ezelőtt, de mégsem hisz nincs két ugyanolyan.
* A fenébe! Mégis hol, és mit ronthattam el? Talán nem figyeltem oda eléggé, nem volt megfelelő a chakra kontrollom vagy csak simán átsiklottam valami apróságon? 
Kérdések garmadáját teszem fel magamnak. És attól félve, hogy az kérdések csak újabbakat idéznek elő, megint megpróbálkozok a gyakorlattal csak most nagyobb koncentrációval.
Megformálom a kézjeleket majd az utolsót, most is, mint az előbbieknél a szám elé emelem. Veszek egy mély levegőt, majd felhalmozom a szükséges chakrát és elvegyítem azt a levegővel. Majd elvezetem a tüdőmből a számba ahol az utolsó simításokon esik át, meg formálás és a lángra lobbantása, kezdetben szép gömb alakú, de pár másodperc múlva eldeformálódik. Az eredmény most sem az igazi, de valamivel jobb, mint az előző próbálkozás.
* Valami mintha hiányozna, de mi? *  A most kialakult hiányérzetem arra enged következtetni egy fontos tényezőt kihagytam a folyamatból.  Lehuppanok a földre, majd a buksimat vakargatom gondolkodás közben.
* Emlékezz, emlékezz, emlékezz mit tanítottak a Tűz elemről. Erősebb a szél, de gyengébb a víz elemel szemben. Ezt jó, ha tudjuk, csak a jutsu létrehozásához semmi köze. Mi van még ott legbelül eltemetve a tűzzel kapcsolatban… - Juhé! - Kiáltok fel, miközben úgy érzem magam, mint Newton mikor a fejére pottyant egy alma.
* Megvan az érzelmek, is képesek befolyásolni a jutsukat!
Felkelek, becsukom a szemem veszek egy mély lélegzetet majd a számomra legfontosabb emberre gondolok, ki másra mint Ayaméra. A belső tüzem ettől lángra lobbant és éreztem, most sikerülni fog az, ami eddig nem. Elmutogatom a Kígyó, Kos, Majom, Vadkan, Ló, Tigris kézjeleket a kezem a szám elé helyezem. Vesze egy jó mély lélegzetet majd a tüdőmben nekifogok a chakra halmozásának, amint megvan mindkettőből a megfelelő mennyiség elvezetem a tüdőmből a számba a keveréket, ahol az utolsó előtti fázishoz érkezik. A számban lévő tenketsuk segítségével átalakítom és meg is formázom a chakrát, aztán kifújom és begyújtom. A felhők magaslatai felé törő Goukayuum végre tökéletes méretben és alakban is… 

// Gomenasai az előző postban történt hibáért, ki is javítottam.   //

 
Ahogy a magasba törő tűzgolyót figyeltem, elmosolyodok mosoly a mai munkám gyümölcsén. Csak akkor veszem le róla a szemem mikor Rihito megszólal, már kezdtem is furcsállni, hol marad a tőle megszokott hosszú beszéde, bár ezt úgy mondom mintha már olyan régről, ismerném. Pedig csak ma délben ismertem meg. Ahogy fölkelt és közelebb lépett. Folytatta is mondókáját közben egyszer, az égre is föltekint, és vidáman arccal dicsérgetett. A dicséretei, természetesen jól estek, de tudtam emiatt még nem szálatok el magamtól, az végzetes is lehet, főleg nekünk ninjáknak a munkakörünkben, és az is jól esett, hogy ha tanulni akarok, forduljak nyugodtan hozzá. De most elváltak útjaink elköszönt, amit viszonoztam is.
- Viszlát! És egy újabb mosollyal az arcán távozott a kiképzőterületekről.  Majd én is követtem példáját és hazaindultam.