Kiképzőterepek

Chuuninná való kinevezésem után, nem sokat változott az életem. Eddig sem volt könnyű dolgom, most aztán, még több terhet róttak a nyakamba. A mai nap talán, annyiból volt kellemesebb, mint a többi, hogy pihenésképpen, kijöhettem a Kiképzőterepre. A gyakorlás és edzés, elmaradhatatlan eleme a shinobik életének, tehát életem ezen pillanatainak mindig kellő figyelmet kell szentelnem, hogy formában maradjak. Elvégre, most már nem csak a küldetéseken kell remekelnem, de azoknak a Genineknek is példát kell mutatnom, akikhez esetlegesen beosztanak. Chuuninként, még egyetlen küldetésen sem voltam. Amióta hazajöttünk Reikoval a határról, többnyire pihentünk, rehabilitálódtunk. Az ikrek is sokat pihentek, rájuk is fért. Ishika, a mai napig nem tudta feldolgozni, hogy azt hitte, elárultam őket és ott hagytam kettejük meghalni. De a megfelelő átveréshez szükségem volt erre a lépésre. Most azonban itt vagyok és folytatnom kell a fejlődést. Nagyobb ütemben, mint eddig, hiszen most már nem vagyok genin. A kiképzőterepen, mint mindig, most is zajlott az élet. Jouninok és geninek vegyesen, mind-mind azért voltak itt, hogy jobbak legyenek, mint előző napon. Én is azért jöttem ki, hogy valamivel jobb legyek, mint tegnap. Chuuninként, még többet is kell tanulnom, mint amikor még genin voltam. Kerestem magamnak, valami nyugodt kis zugot, ahol nem fog belém botlani senki, miközben gyakorol egy ninjutsut. Majd leültem és nyugodtan meditálni kezdtem. Most azonban nem az elmém elcsitítása volt a célom, hanem tovább gyakorolni, a föld elemű chakra kontrollját. Instruktor nélkül és feladat nélkül, tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom, de ezt már megszokhattam. Most egyébként, arra ügyeltem, hogy áramoltassam magamban a chakrát. Ha küldetésre akarnak küldeni, úgyis megtalálnak, elvégre nem nehéz megtalálni egy újdonsült chuunint.

/ Kurita Takashi /



Ahogyan gyakorolsz, nem messze tőled, egy edzés zajlik, melyen 3 kezdő chuunin igyekszik időben elkerülni egymás támadását. Alig pár méterre tőlük, egy láthatóan magasabb rangú shinobi áll, s rezzenéstelen arccal figyeli a fiatalok mozdulatait.

- Ennyi elég! - Szólalt, meg a sensei, majd magához hívta a tanoncokat, akik szorgalmasan leültek elé, s hallgatták. - Ma egy új, hatásos és erős taijutsu technikát tanítok nektek. Lényege a gyorsaság, és az erő. Ha elég hatékonyan hajtjátok végre, az ellenfeletek akár azonnal eszméletét vesztheti, így a győzelem máris a zsebetekben van. Akartam hívni még egy embert az edzéshez, de sajnos betegség miatt nem sikerült összehoznom. Mivel nem mindegy kit hozok, más alkalmas jelöltet pedig nem találtam.  - Magyarázott, majd előre lépett egyet. - Akkor kezdjük is el, álljatok fel. - A chuuninok felálltak, majd az egyikük megszólalt.

- Mégis mit tanulunk sensei? Mi a neve? - Igyekezett többet megtudni.
- Suupaa Ekuserento Haipaa Atakku // Szuper Kiváló Hyper Támadás //, szóval kössétek fel a gatyát srácok!  - Válaszolta, kisebb mosollyal az arcán.



/ Végül is ez egy minipost >.< Annyi még csupán a feladatod, hogy igyekezz csatlakozni hozzájuk. /

Meditálásomat, egy a közelben gyakorló, shinobi csoport zavarta meg. Amikor kinyitottam a szememet és a csoport felé pillantottam, láttam, hogy taijutsut gyakorolnak, egy feltehetően magas rangú, negyedik személy jelenlétében. Nyugodtan ültem tovább, csak annyi változott, hogy figyeltem őket. Igyekeztem megfigyelni a mozdulataikat, de a kis gyakorlásnak hamar vége szakadt, ugyanis a negyedik személy közölte velük, hogy egy új taijutsu technikát akar tanítani nekik. A technika neve is elhangzott, mivel azonban nem ismertem ezt a technikát, egyelőre kíváncsian ültem és néztem a három tanítvány szereplését. Amikor mindenki túl volt az első pár próbálkozáson, felálltam ültemből és nyugodt léptekkel elindultam a senseiük felé. Amikor pár lépésnyi távolságra értem tőle, nyugodtan meghajoltam, majd megszólaltam.
- Sensei! A nevem Kurita Takashi, chuunin rangú shinobi vagyok. Óhatatlanul is meghallottam, hogy egy technikát szándékozik megtanítani a csapatnak. A technika neve kicsit fellengzős, ami arra utal, hogy a feltalálója nagyszájú volt. De az is lehetséges, hogy olyan nehéz kivitelezni, hogy nem sikerülhet akárkinek.
Itt a hármasra pillantok, mintha csak szótlan kihívást ejtenék meg a hármas felé. Majd ismét a senseire pillantok és mélyen meghajolok előtte.
- Engedelmével, én is szeretném megtanulni a technikát, hogy felmérhessem saját képességeim határát. Megtisztelne vele, ha negyedikként beszállhatnék és megtanítaná nekem is eme technikát.
Miután kiegyenesedtem, nyugodtan várakozom a sensei válaszára, hogy hajlandó-e nekem is megtanítani a technikát, vagy inkább tovább foglalkozik a saját tanítványaival. Igyekeztem a lehető legnagyobb tisztelettel beszélni vele, így bármilyen hatással is voltam rá, reménykedem benne, hogy elfogadja kérésemet és csatlakozhatok a hiányzó negyedik helyére. Lehetne ez az első próbatételem Chuuninként, elvégre, ha sikerülne megtanulnom a három másikkal együtt vagy éppen előttük, ezt a technikát, az azt jelentené, hogy méltó vagyok a chuunin rangra és van helyem közöttük. Persze, ha elbukok sem fogok a kardomba dőlni, elvégre a technika neve nem arra utal, hogy dedósok játszadoznak vele. Hanem éppen arra, hogy nem könnyű. Bár, reményeim szerint a kihívó pillantásommal, sikerül a három másik chuunin versenyszellemét felébreszteni. Az még inkább arra ösztönözné a senseit, hogy engem is bevonjon abba az órába, amiről nekem tudnom sem kellett volna.

A senseit nem kellett túl sokat győzködni arról, hogy remek edzőpartnere lehetek a három tanítványának. Pontosabban, mint az kiderül, csak az egyiknek. A másik kettőt ugyanis egy párba tette, míg én Mameshitát kaptam, aki egy kicsit páváskodónak tűnt. Tökéletesség? A súlyok rondák? Szegény fiú, nagyon el van tévedve azzal kapcsolatban, hogy mi fontos és mi nem a shinobik életében. Hagyom, hogy a sensei, felkösse a lábaimra a súlyokat. Elég kellemetlen érzés, de tutira van célja. Próbálgatom a lábaimat és nem kell túl sok ésszel rendelkezni ahhoz, hogy hamar rájöjjek, arra kellenek, hogy segítsenek a chakrát a lábunkba koncentrálni. ha azt akarná a sensei, hogy mindezt erőből oldjuk meg, akkor napestig viselhetnénk ezeket a súlyokat és nem egyetlen nap alatt akarja megtanítani nekünk ezt a jutsut. Persze erővel is lehetséges, de sokkal praktikusabb, ha az ember chakrát használ ahhoz, hogy könnyebb dolga legyen. A sensei közli velünk, hogy a feladatunk közelharc lesz. Ninjutsukat tilos használni, de a kezünket is inkább hanyagoljuk. Érthető, a cél az, hogy gyorsabbak legyünk még úgy is, ha le vagyunk terhelve. Egyáltalán nem vagyok félős, de ez kicsit bizarr egy közelharc lesz. Mameshita élből el is kezdett egy támadást, amit a szokatlan körülményeknek köszönhetően éppen csak tompítani tudtam. Legalábbis megfájdult a vállam, ahogyan csattant rajtam a rúgása. Az előbbi megnyilvánulásaiból, biztosra veszem, hogy most elégedett. Jobb vállaimmal körzök, próbálom kicsit a fájdalmat elviselhetőbbé tenni, illetve felmérni a sérülés mértékét. De úgy tűnik, hogy a súlyok megakadályozták abban, hogy komolyabb sérülést tudjon okozni a rúgásával. A másik két, fiatal chuunin párviadalát nem tudom figyelemmel kísérni és őszintén megmondva, nem is áll szándékomban ezt tenni. Sokkal jobban érdekel ellenfelem, aki érzéseim alapján már csak azért is le akar győzni, hogy bizonyítsa tökéletességét. Még meg sem terveztem a támadásomat, amikor jött ellenfelem legújabb támadása. Ezek szerint jó taijutsuban, hiszen a súlyokkal is elég fürgén tud támadást kezdeményezni. A testtartásom alacsonyabbra viszem, törzsemet jobbra döntöm és a rúgását sikerült elkerülnöm. Hoppá, a bal lábával, valamit mocorog rúgáskor. Közben körvonalazódik előttem a támadás, balommal közelebb lépek, jobbomat telítem a chakrával és megpróbálok a bokájára rúgni. Szándékosan alacsonyan tartva a rúgás magasságát, hogy a chakra segítségével is, kevésbé kelljen emelnem a súlyt. gyakorlatilag egy lábsöprést szeretnék kivitelezni. A földet felszántom a rúgásommal, ő meg hátrébb lép. Alig tudok balra vetődni, amikor egy újabb rúgással próbálkozik. A földön arrébb gurulok, nehogy már eltaláljon a földön fekve. Van egy olyan érzésem, a súlyok megakadályoznák azt, hogy felálljak, ha fejbe találna. Azt már tudom, hogy nem mindegy, milyen módon koncentrálom a chakrámat a lábamba, tehát közelebb megyek hozzá, majd egy gyors jobb-bal egyenes kombinációval próbálom fejbe verni. Könnyedén hárítja a támadásokat, de nekem már kész tervem van. Amikor megemelem a lábamat, a térdembe koncentrálom a legtöbb chakrát, hogy könnyebb legyen megemelni a súlyokat, majd amikor kirúgok a térde irányába, a chakrát, a lendülettel együtt, a lábfejem felé "tolom." A súlyok jelentette többlet azonban most is megakadályoz abban, hogy sikeres találatot vigyek be. Immáron, viszont alig hiányzott egy kicsi, ahhoz, hogy az elégedett vigyort letöröljem a képéről. Tudtam már, hogy nagyjából, hogyan irányítsam a chakrát a lábamba. Már, csak a kellő pillanat hiányzott. Egy darabig úgy tűnhetett, hogy igyekszünk egymást ütéseinkkel elintézni, aztán kiszúrtam ellenfelemnél a bal lábán, azt a bizonyos mozdulatot. Nem tudtam pontosan megmondani, hogy izomrángása van vagy csak ostoba szokás. De megelőzte a rúgást és tudtam, hogy utána is csinálja egy picit. Észrevétlenül a balomra helyeztem a testsúlyomat, amikor pedig indította a rúgást, én már vártam. Az előző két rúgásnál, már kitapasztaltam, hogy mennyi chakrára is van szükség és nagyjából, hogyan oszlassam el a lábamban, a pillanatot pedig Ő maga adta meg. Amikor elkezdte emelni a lábát, én megelőztem a rúgásommal és térden rúgtam. Mivel az egyik lába a levegőben volt, a másikra pedig egy erős rúgást kapott, kicsúszott alóla a lába és hatalmasat esett. A súlyok persze megtették a plusz hatást és tartok tőle felsértettem a lábát, ott, ahol eltaláltam.
- Bocsánat, de mielőtt rúgsz, megrendül az ellentétes lábad. Ha lehetőséget hagysz az ellenfelednek, hogy kiismerje a gyengédet, oda a tökéletességed.
Kicsit talán bele is gázoltam a lelkébe, amikor vázoltam előtte, hogy miért is került ő a földre és nem végeztem én a porban. A sensei felé fordultam és miközben meghajoltam, megszólaltam.
- Tartok tőle, hogy Mameshita, elvesztette a tökéletességét.
Ugyanakkor, hogy ellenfelem lássa, hogy nincs harag a kezemet érte nyújtom, jelezvén, hogy felsegítem. Már abban az esetben, ha nem hagytam rajta véletlenül súlyos sérülést.

A mester jól szórakozik, én is jól szórakozom, Mameshita, annyira nem. Ilyenek, ezek a beképzelt alakok, még hogy tökéletesség. Amikor azonban kezemet nyújtom feléje, hogy felsegítsen, határozottan megránt és én is a földön kötök ki. Nem bosszankodok, Mameshitáról elképzelhető, hogy nem hagyja szó nélkül az őt ért atrocitásokat. A mester buzdít bennünket és Mameshitát is. Én úgy gondolom, hogy titkon a tanítványának szurkol, de ösztönzésképpen megszólja. Nyilvánvaló, hogy azt szeretné látni, hogy az Ő tanítványa sokkal jobb, mint egy másik mesteré. Nekem tehát nem csak az aktuális instruktoromnak, de képletesen az akadémiai mestereimnek is bizonyítanom kell. Ha legyőzöm Mameshitát, akkor enyém a győzelem. Talán még a chuunin lányoktól is kapok, egy-egy elismerő pillantást. Ki tudja. Nevetve tápászkodom föl a földről, jelezvén, cseppet sem tett bosszússá manővere. Sőt mi több, viccesnek találom. de alig keltem föl a porból, máris támadást indít a fejem ellen, ami elől, csak az utolsó pillanatban tudok kitérni. Úgy tűnik, hogy ellenfelem se kutya, ha a tanulásról van szó. Ez viszont azt jeleni, hogy ösztönzőleg hatunk egymásra. Ő egyértelműen bizonyítani akarja, hogy tökéletes és csúcs szuper, mint a technika, amit éppen tanulunk. Én pedig be akarom bizonyítani, hogy pontosan érek annyit, mint ellenfelem. Amennyiben legyőzöm, úgy többet is. Fel se tudok állni kezdő pozícióba, amikor már érkezik is a következő rúgása, a jobb vállamat éri és legalább akkorát csattan, mint a lányok felől hallatszik.
- Úgy rúgsz, mint a lányok.
Jegyzem meg nyugodtan, miközben félre táncolok egy újabb rúgása elől és a már megszokott metódussal, chakrát koncentrálok a rúgásomba. Jobb lábammal próbálom deréktájt megrúgni ellenfelemet, de karral blokkolja a rúgást. Miközben a lábamat visszahúzom és az alapállás irányán változtatok, egy bal horoggal próbálok ütést bevinni ellenfelemnek. Utolsó pillanatban ismét blokkol, majd elránt maga felé és kitér az utamból. A lendület és az a tény, hogy csúnya luftot ütöttem, majdnem azt eredményezi, hogy elhasalok a porban, de az utolsó pillanatban visszanyerem az egyensúlyomat. Fel se tűnik, hogy a lábaimba, közben már egyre könnyebben és könnyebben koncentrálom a megfelelő mennyiségű chakrát ahhoz, hogy súlyokkal is gyorsabb legyek, mint egy reumás teknős. Gyorsulásomat azonban észre is veszem, hiszen a következő támadása elől, már könnyedén kitérek. Ekkor szúrom ki, hogy ismét nyitva hagyta a védelmét, a rúgás után, ami a rossz szokásából adódik. Felhúzom jobbomat, miközben a bal lábammal teljesen egyenesen állok, megpróbálom elhitetni ellenfelemmel, hogy egy lentről felfelé ívelő rúgást próbálok bevinni. Persze bivaly nehéz dolgom van a súlyokkal, de a csel így is beválik. Amíg gyorsan korrigálja a védelmi állását, jobbommal előrelépek és megpördülök körülötte, ezzel egy félköríves rúgást indítva ellenfelem feje ellen. Mellkason találom és komoly csattanó hang jelzi, hogy sikerült eltalálnom. Ha a sérülés nem is súlyos, pár pillanatig köhög, majd komolyan meglep, amikor egyszerűen lerohan. Úgy tűnik, neki előbb sikerült áttörnie azt a bizonyos falat, mint nekem. Így perceken keresztül, különböző védekező fogásokkal mulattatom a mestert és úgy tűnik, hogy néha a csajok is ide-ide pillantanak. De kénytelen vagyok védekezni, ha nem akarok, csúnya pofonokat beszerválni ellenfelemtől. Az intenzív gyakorlás a súlyokkal, azonban, lassan nekem is meghozza a várva várt áttörést. Elvégre védekezés közben is fontos a lábmunka, márpedig ahhoz, gyorsulnom és gyakorolnom kell, hogy eltudjak mozogni a támadások elől. Kénytelen vagyok mindkét kezemmel és lábammal mozogni, hogy eltudjam kerülni az újabb és újabb támadásokat. Az azonban most feltűnik, hogy egyre gyorsabban és gyorsabban tudok mozogni. Ahhoz elég gyorsan, hogy kitérjek ellenfelem elől, ahhoz azonban kevés, hogy át is vegyem a kezdeményezést. Folyamatosan a sarkamban van és mindent megtesz, hogy ellehetetlenítsen, majd végül, úgy tűnik, hogy mozgása egy pillanatra megtörik. Kifáradt volna, vagy valamilyen fájdalma lenne? Nem tudom, de kihasználom a pillanatnyi szünetet és most én mutatom meg a mesternek, hogy milyen gyors is lettem. Jobbommal, egy lentről felfelé ívelő rúgást indítok, ellenfelem feje ellen és a súlyok csörömpölése jelzi, hogy találatot vittem be. Az ifjú chuunin, azonban állva marad, ez ám a kitartás, egy ilyen fejrúgás ellenében állva maradni. Én, lehet, hogy eltaknyoltam volna és vérző orral felmostam volna a gyakorlóterep porát. Ez a fickó, azonban még mindig áll és úgy tűnik, hogy meg sem kottyant neki. Aztán kiszúrom, hogy miért, a bal alkarját fájlalja. Ezt nem hiszem el, hogy nem is láttam, mikor hárította a rúgásomat. Úgy tűnik, hogy hajthatatlan, ugyanis újabb rúgásokkal támad és ezúttal az egyik be is talál. Nagyot csattan a lába a bordáimon. Egy rövidke pillanatig csillagokat látok. Sajognak a bordáim és frankón megdolgoztat ez a súlyozott módszer. Ilyen, kutya egy kemény edzésben, még nem volt részem. Kicsit úgy érzem, hogy lassan pihennem kellene, remélem ellenfelem is hasonlóan érez és nem akarja a teljes chakra készletét arra használni, hogy engem a földbe döngöljön. Próbálok összpontosítani és miután kitértem egy lassabbnak tűnő támadása elől, amibe, talán nem vitt bele elég chakrát. Jobbom helyett, ezúttal a bal lábammal rúgok ki ellenfelem feje irányába. A fejrúgás ezúttal sem sikerül, de kellemesen csattan Mameshita oldalán. Az állás ezzel egy-egy. Úgy tűnik, azért döntetlenre sikerült kihoznom, bár én annyira belemelegedtem, hogy nem is számoltam, vajon melyikünk nyerne pontozással.
- Remélem, elégedett vagy a folytatással!

/ Kurita Takashi /

- Nem rossz, nem rossz. - Int le mindenkit a mester, majd folytatja. - Ide hozzám mindenki! - Mondta, s megvárta, hogy mind megérkezzetek elé.
- Most vegyétek le a súlyokat. - Jelentette ki, majd mind leügyeskedtétek magatokról a már igencsak nyűgössé vált ruhadarabokat. - Az edzés ezen részére úgy vélem elegendő időt szántunk már, próbáljuk ki milyen gyorsak lettetek, s egyben azt is, hogy ez a gyorsaság, mennyiben rontja a pontosságotokat. Egy közeli fán bejelölök egy pontot, az lesz az ellenfél, a lényeg, hogy amilyen gyorsan csak tudtok. És persze, ez nem veszélytelen, ha rossz helyre érkezel, könnyen a bokád, vagy bármelyik másik testrészed fogja bánni a dolgot, úgyhogy én igyekeznék pontos lenni. - Fejezte be mestered a beszédet, majd előkapott egy már előre, amolyan céltáblának megfestett kendőt, majd még egyet. - Mivel 4-en is vagyunk, gyorsabb lesz két fán gyakorolni. - Mondta, majd 2-2 kunai segítségével rögzítette azokat a fákon, melyek nem voltak túl közel egymáshoz, nehogy ütközés legyen a vége a próbálkozók között.

Te ismét Mameshitával vagy egy részen, míg a két lány kicsit odébb.
- Akkor kezdhetjük is! A feladatotok, annyi, hogy a gyorsaságot kihasználva egy méretes ütést vagy rúgást vigyetek be az ellenfélnek. Annyit elárulok, hogy én a rúgást szoktam használni, mivel a gyorsaság során a chakra a lábatokban lesz összegyűjtve, szerintem az hatásosabb lehet, de kinek hogy, próbálgassatok. - mondta a sensei, majd elhelyezkedett kb. a két gyakorló hely közzé, ahol jól megfigyelhet titeket.



/ Feladatod nem nehéz, próbálkozzatok párszor, mind kézzel, mind lábbal, majd az utolsó próbálkozás végét hagyd nyitva. /

Hát a mester mindenkit megdicsér, ez teljesen jó jel. Hittem benne, hogy sikerülni fog és a dicséret végtére is azért érkezett, mert jól csináltuk azt, amit. Aztán a mester kiadja az új feladatokat. Megint Mameshita mellé osztanak, én ezúttal már nem tekintek rá ellenfélként. Nem arroganciából, hanem azért, mert a feladathoz nincs szükségem ellenfélre, vagy konkurensre. Így Mameshitára már nem is figyelek. Lehet, hogy ezzel megbántom, de engem igazából, már nem érdekel, hogy miként teljesít. Elvégre nem az én dolgom. Figyeljen rá a sensei, én bőven elégedett leszek, ha az új feladatot, a saját boldogulásom érdekében tudom rendesen végrehajtani. A cél adott, a módszer megint csak adott, a pontosságra kell figyelni. Igen, erre lehetett számítani, hogy a pontosság csökkenhet, hiszen felgyorsult állapotunkhoz képest minden egyéb áll vagy lassabb. Erre figyelni kell egy ellenfél esetén, nehogy valami balul süljön el. Hiszek a mesternek, elvégre a nagyobb sebességhez a lábakba kell koncentrálni a chakrát. A hirtelen átirányítás a lábakból a kézbe, olyan szinten megtörheti a lendületet, hogy a technika nem biztos, hogy kifejti a tökéletes hatást. Persze lehetséges, ahogyan a mester is mondja, de ahhoz több gyakorlás kell. S nem biztos, hogy elegendő egy statikus ellenfél elleni használat ahhoz, hogy egy mozgásban lévő ellenséges objektumot is olyan hatékonyan találjunk el kézzel, mint lábbal. Innentől kezdve, a saját teljesítményemre koncentrálva, próbálom a célfelületet eltalálni. Első nekifutásra egy jobbról balra irányuló íves rúgással próbálom eltalálni, a súlyok nélkül azonban olyan sebességgel volt szerencsém eltalálni a fa kérgét, hogy kis vonalba leszántom a háncsot a növényről. Valamilyen módszert, ki kell találnom arra, hogyan tudom a sebességből adódó iránymódosulást korrekciózni. A sebesség nem mehet a pontosság kárára, ez egyértelmű. Hiszen egy rossz rúgással vagy ütéssel, magam is megsérülhetek. A következő próbálkozáskor, azzal próbálkozom, hogy érkezéskor, a lendületet kihasználva, megpördülök a levegőben és mintha fejre akarnék rúgni, elsősorban spiccel próbálom lerúgni a kitűzött célt a fáról. Ez majdnem jónak tűnik, de elsőre a fa előtt rúgok el centikkel és el se találom, még magát a fát sem. Következő próbálkozáskor pedig, az utolsó pillanatban tudom lelassítani a rúgásomat és a vak is láthatja, hogy amennyiben teljes lendülettel találom el a fát, akkor a sícsontom talán ketté is törik. Így is fájlalom a lábamat, s miután átmasszíroztam, úgy döntök, hogy ki kell találnom valami mást. Társaim és a mester elképedve nézhetnek, hiszen egyszerűen oda sétálok a fa elé, majd meglendítem a jobbomat és a talpam pont a célfelület mellé érkezik. Persze elsőre azt hihetnék, hogy csalok, azonban a tényállás az, hogy mérek. Persze harcban ez cseppet sem lesz ilyen egyszerű, de most lehet. Igyekszem kimérni, nagyjából, hová kell érkezzek ahhoz, hogy egy rúgással pont a céltáblát és a fát találjam el. Igen, fejben számolok változókkal és lehetőségekkel, hogy miképpen is kellene eltalálni a kívánt területet, illetve hogyan kényelmes nekem. Újra és újra kipróbálom, egyre gyorsabban és gyorsabban. Amikor kellő magabiztossággal és érzésem szerint, megfelelő pontossággal vagyok képes kivitelezni, akkor elkezdem a gyakorlatot a megfelelő sebességgel végrehajtani. A kellő sebesség elérése után, a célpont előtt pár méterrel a gyorsaságot kihasználva, a levegőbe szökkenek a jobb lábam behajlítva, a bal pedig egyenes, amikor elérem a holt pontot, ami után már nem emelkedek, hanem megállok egy rövid pillanatra a levegőbe, majd süllyedni kezdek, akkor a chakrámat a behajlított jobb lábamba koncentrálom, mint amikor a súly volt rajta és teljes erőmből kirúgok a célpont irányába. Ha valóságos ellenfél lenne előttem, nagyjából olyan hatást keltene, mintha spiccel akarnám orrba rúgni. Reményeim szerint, ha eltalálom a célt, akkor azt lentről felfelé irányulva, feltépi a rúgásom. Ha jól számoltam és mindent jól hajtottam végre. Ellenkező esetben mehetek a kórházba, lábfejtöréssel.

/ Remélem így értetted a nyitva hagyást, hogy nem írtam le a végeredményét a rúgásomnak, csak a tervet, /

A technikát sikerült végrehajtanom, amit az is fémjelzett, hogy a sensei maga mellé hívott és intézett hozzám néhány kedves szót. Meghajoltam felé, majd válaszoltam neki. 
- Köszönöm sensei, hogy hajlandó volt tanítani. 
Nyugodtan állok végül a két női chuunin mellett és figyelem Mameshita próbálkozásait, akinek végül nem sikerül megtanulni a technika fortélyát. Valami határozottan hiányzik a fiúból, valami olyasmi, ami során rájöhetett volna a technika nyitjára. Talán ez a büntetése a beképzeltség és önhittség ostoba illúziójának? Ennek ellenére, cseppet sem sajnálom a srácot. Tovább kell próbálkoznia és jóval többet kell dolgoznia, a tökéletességének illúzióját pedig fel kellene adnia. Nem tudom, hogy mire akart menni ezzel a hülye szöveggel, talán a két chuunin lánynak akarta így tenni a fejét. Végig mérem a két lányt s meg kell állapítanom, hogy ha egy csapatba voltak, akkor Mameshitának hatalmas szerencséje van. Mivel az edzés befejeződött és úgy tűnik, hogy mindenki menni fog a maga dolgára, még egyszer a mester és a két chuunin lány felé fordulok. Balom tenyerébe helyezem jobb kezem öklét és miközben meghajolok, emígy búcsúzom tőlük.
- Köszönöm még egyszer, hogy részt vehettem az edzésen és megtanította nekem ezt a technikát. Ön segített nekem, ha a csapatának bármikor segítségére lehetek, kérem szóljon és szívesen állok rendelkezésükre. Legyen szó küldetésről vagy csak edzésről.
Miután a mester és a két chuunin, a búcsúzó után eltávolodtak, én leültem a korábbi helyemre. Folytattam meditációmat és elmélkedtem a mai nap tanulságain. Az biztos, ha valaki úgy képzeli magát tökéletesnek és a többiektől menőbbnek, hogy valójában nem is az, akkor könnyedén koppanhat a padlón. Mameshita esetéből tanulni lehet. Fölösleges azon gondolkodni, hogy mik vagyunk. Tökéletesek vagy sem. Azon kell járjon az eszünk, hogy mikké válhatunk. Mameshita bolondot csinált magából, előttem és két társa előtt, talán még a mestere előtt is.