Re: Kiképzőterepek

**Suzuhito Sayuri** Vas. Dec. 28 2014, 13:42

A kis sugdolózás mégsem bizonyult jó ötletnek, a sensei máris egy megjegyzéssel díjazta ami először pírt majd pedig egy bocsánatkérést csalt elő a lányból egy mély meghajlással.
- Elnézését kérjük, az illetlen viselkedésünkért. Nem fordul elő többé. - majd pedig még egyszer előrehajolt, sajnálkozva. A bocsánatkérés végeztével pedig a sensei is hozzákezd a feladatunkba való beavatásba. Már éppen ideje volt, hogy részletezze, mivel is akadályozhatják meg a nehezen megszerzett Genin rangjuk elvesztését. A csengettyűkre pillantva csupán értetlenül bámult, persze elfogadta, a neki szántat, és csupa kérdőjel önti el a lány agyát. Végtagelvesztés? Még nem fogunk meghalni? A sensei sem gondolhatja komolyan azokat amiket mondd, ugyan kissé felelőtlennek tűnik, de ez még nem ok arra, hogy vérre menő harcnak minősítse ezt az ártatlannak tűnő fogócskás játékot amelyre éppen invitálni próbál. A búcsú ezúttal sem a normális módon történik, minden bizonnyal a Sensei szereti villogtatni a képességeit. Viszont nem szabad azt feltételezni, hogy csupán felvág velük. Lehetséges, hogy a zacskó, a cigaretta, mind rejtett kis utalások voltak a részéről.
- Nem fogadom el. Ha nálam lesz két csengettyű potenciális célponttá válok. Elég egy rossz mozdulat és máris két csengővel kevesebbünk lesz. Feltételezem, hogy neked sem érdeked rangot veszíteni. Mindannyian együtt fogunk átmenni a teszten, ha veszítünk mindenki veszít. Remélem érthető. - a fiú cseppet sem kedves ajándékát néhány észérvvel utasítja el, remélve, hogy neki is eljutnak ezek az agyáig. Közben pedig a saját oldalára is felrögzíti a csengettyűt, néhány lépés, ugrás pedig elegendő teszt arra, hogy stabilan lett-e rögzítve, és nem fog leszakadni vagy kioldódni a csomó.
- Egyetértek. Nem lenne jó ötlet szétválni, ugyan tovább tartana a Sensei-nek megtalálni mindannyiunkat, viszont sebezhetőbbé válnánk. Az sem lepne meg, ha a csengettyűk valamiféle nyomkövető eszközök lennének. Hülyeség lenne nyílt terepen maradnunk több okból is. - A többiek számára talán idegesítő lehet, hogy folyton folyvást a kezébe próbálja venni az irányítást, azonban mégis elégedettséggel tölti el a gondolat, hogy a tervével és észrevételeivel sikerre vezeti a saját kis csapatát.
- Először is ezek itt - bök az oldalán fityegő csörgőre - Elég nagy zajt csapnak, gyakorlatilag értelmetlen lenne itt bujdosnunk, vagy menekülnünk, mert felfedné a helyzetünket. Azt javaslom, hogy menjünk be a faluba, ott korlátozva van a Sensei is képességügyileg. - elsősorban Yuu kérdésére válaszolt, kissé kiegészítve, viszont nem biztos abban, hogy jó döntés lesz odamenni. Szűk utcák, sikátorok, tetők. Nem éppen a legkellemesebb hely a harcra, feltéve ha arra kerülne a sor. Viszont rengeteg rejtekhellyel szolgál.

**Kenshiro Erisa** Hétf. Dec. 29 2014, 19:03

Szóval akkor még nem fogunk meghalni, de a végtagjainkat elveszíthetjük... Ez nem hangzik valami fényesen... Remélem csak viccelt, mert belém fagyott a vér. Azért szerintem nem kéne ilyen keménynek lennie velünk. Talán ha Yuu nem kérdőjelezte volna meg a Sensei képességeit, nem kéne farkasszemet néznünk Mugo-Sensei legerősebb jutsuaival. Mindegy ezen már nem változtathatunk. Felerősítem az oldalamra a csengőt, s miután bocsánatot kértem Yuu-kuntól mérlegeltem Sayuri-chan tervét. Igen, az biztos, hogy a faluba kell majd menekülnünk. Napközben ha a forgalmasabb utcákon maradunk, a Sensei sem használhat komolyabb technikát, elvégre mi vagyunk a célpontok, nem pedig Konoha lakosai. Viszont még csak alig múlt el hat, és 7-kor kezdődik a dolog. 7 órakor még nem biztos hogy elég forgalmasak lesznek az utcák, hogy ezt a Senseinek figyelemmel kellene vennie. Szóval a legkritikusabb pontjai a Vizsgának az a 7 és 8 óra közé esőt időintervallum, illetve az éjszaka. Az, hogy egymásnak átadjuk a saját csengőinket, abban az esetben ha most nem figyeli a Sensei, hogy kinél hány van, amolyan szerencsejátéknak tűnik. Sok időt nyerhetünk vele, ha valaki olyan üldözésébe kezd, akinél nincs csengő, de ha jó embert néz ki magának... Mindjárt csak egy valaki jut tovább. Nem igazán rajongok a szerencsejátékokért, úgyhogy az lesz a legjobb ha mindenkinél marad egy. Viszont nem hiszem hogy egybe kellene-e maradnunk. Egy Jounin szintű ninjának nem hiszem hogy különösebb gondot okozna elvenni egy, vagy három genintől egy csengőt. Ebből kifojólag, akár együtt vagyunk akár nem, sebezhetőek vagyunk. Véleményem szerint a leghatásosabb az lenne, ha a falu három, egymástól a legtávolabb eső pontjában elrejtőznénk. Ha pedig megtalál, de nem kap el rögtön, irány egy forgalmas utca. És valahogy tudatni a többiekkel, hogy merre van a Sensei. Valamilyen jelzéssel. Viszont nem akarok ellentmondani Sayuri-channak. Rábólintok az ötletére, és csak annyit kérdezek tőle:
- És ha ránk talál, mit fogunk csinálni?
Erre a kérédésre két választ várok: vagy együtt menekülünk el, és akkor sosem fogjuk tudni lerázni a Senseit, vagy pedig különválunk és ott fogunk tartani, ahol én azt gondoltam.

Jiraiya Kedd Dec. 30 2014, 15:49

// Szép, szép. Menjetek még egy kört!
Ui.: AZ Újévi Ajándék Technikát ha ezen a héten felírjátok akkor a Kalandotok alatt is használhatjátok. Ha nem tudjátok, hogy miről van szó, akkor nézzetek be a Hírekhez! //

**Yuu** Kedd Dec. 30 2014, 16:50

Végül nem tudtam átpasszolni a csengőt sajnálatos módon. Nem kívántam vitatkozni Sayuri-sannal, végül az ötlete többi része tetszetős volt. De ezzel nem lehet mindent elintézni. Való igaz hogy tömegben kevésbé fog harcot kezdeményezni, viszont ugyan úgy eltudja venni a csengőt, ha nem vagyunk elég óvatosak. A tömegben további előnye, hogy mivel nálunk jóval magasabb illetve akár a tetőkön át is követhet utánunk, könnyedén megláthat minket.
- Sajnos nem vagyunk tisztában minden képességével, akár egy segítő állatot is megidézhet, aki a tömegben könnyedén elveszi csengőinket, de legyen, állok elébe. –
Erisa-san is remek kérdést tett fel és bár nem beszél sokat, látszik rajta, hogy igen csak okos lányról van szó, remélem a harci tudása is van ilyen szintű. Kevés beszéd, de arcára kiüt hogy valamin igen erősen gondolkodik.
- Erisa-san, ha van valamiféle ötleted, kérlek, oszd meg velünk és ne hagyd, hogy Sayuri-san elnyomjon. –
Nézek Sayuri-sanra kissé mérgesen, már csak azért is mert nem könnyíti meg a dolgokat.
- Mindenesetre, ha esetleg megtalál minket a sensei, mit is kéne tennünk? Hiszen ha már együtt maradunk, akkor küzdenünk kell vele különben hiába való volt az együtt maradás. Lehet, mégiscsak jobb lenne szétválnunk. Sőt, most azonnal indulnunk kéne! –

Ezzel rögtön el is indultam futva. Viszont csak elrejtőzni, megfelelő távolságba, hogy szemmel tarthassam Sayuri-sant . Az nem nagy probléma ha a sensei engem elkap, viszont ha Sayurira hajt, akkor a dolgom a következő. Meg kell védenem őt, közéjük ugrani és egérutat adni Sayurinak. Igaz, hogy a korábbi tervezgetés ezzel csak pazarlásba ment, viszont jelenleg a legjobb döntés, és így talán ellehetetleníthetjük a senseit. Ügyeltem rá hogy ne jöjjenek utánam, és ha valamelyikük utánam jönne, akkor elrejtőzök, hogy teljesen szem elől tévesszenek, buta gondolat volt, hogy maradjunk együtt, ha nem vagyunk képesek harcolni vele. Jelenleg ez tűnik a legjobb ötletnek, így ragaszkodok hozzá végtére is a dolgom Sayuri megvédése bármi áron, de segítenem kel az útján. Sajnos úgy érzem, hogy a sensei is tudatában van ennek és igencsak megnehezíti majd a dolgomat. De nem is lenne küldetés, ha nem kéne ilyesfajta kihívásokkal küzdenem.

**Suzuhito Sayuri** Kedd Dec. 30 2014, 17:17

A terv jónak tűnt, és a többiek is türelmesen végighallgatták anélkül, hogy egyetlen percre is félbeszakították volna a lányt cseppet sem mondható rövidnek, ámde mégis meglehetősen tömör kis ötletét. A csapatmunka fontos szerepet játszhat a küldetés sikerességében, és ha a többiek is partnerek lesznek akkor nincs ok az aggodalomra. Ez önbizalommal töltene el bárkit, ez alól Sayuri sem kivétel természetesen. Büszke volt a tervére, majd Erisa kérdésére is türelmesen, alaposan átgondolt választ próbált adni. Kissé elmereng, majd néhány másodpercnyi összefüggő tücsökciripelést követően elő is állt a megoldással, persze Yuu felvetése sem elvetendő azonban nem is helytálló.
- Nem feltétlenül kell harcolnunk vele. Csapdába is ejthetjük. Alaposan megkötöznénk, és kivárjuk a nap végét. Esetleg feladásra kényszerítjük. Ha nincs menekülési lehetősége biztosan gyorsabban véget érne a feladat is. - persze mondani mindent könnyebb, végrehajtani már annál sokkalta bonyolultabb. A csapdaépítés nem tartozik Sayuri erősségei közé, de ez nem jelenti azt, hogy nem képes rá. Inkább a csali szerepe, vagy az üldözőé illene hozzá, mintsem egy sötétben megbúvó alattomos alaké aki dróthuzalokkal, kötelekkel, mérgezett tűkkel felvértezve várva a gyanútlan áldozatra, aki minden kétségbeesett mozdulatával egyre jobban és jobban belegabalyodik a csapdába. Az áldozat kétségbeesett kiáltásai, vagy szabadulási kísérletei pedig csak még több kárt okoznak az egyénben. Nevetséges kis hasonlat, akár egy pók és a légy esete. Viszont a légy sem feltétlenül ragadhat benn örökre a hálóban, épp úgy a Sensei csapdába ejtése is elég problémás megoldás lenne.
- Felejtsétek el. Rossz ötlet volt. - megrázza a fejét, majd a fiúra förmed aki a harmadik félhez szólt - Elnyomás?! Én ilyesmit sosem tennék. Fenereshy-san, valaha érezted magad mellettem elnyomva?! - fordul a csendesebbik felé, türelmetlenül várva a lányka válaszára, ezzel bebizonyítva a fiúnak, az igazát. Persze ez a bizonyítási vágy, egyre csak állandósul amióta kiderült, hogy Yuu-san gondolkodásmódja teljes mértékben elüt Sayuri-étól, és épp úgy próbál a vezető szerepére hajtani mint a lány.
- Ne! A szétválás nem jó ötlet! Védtelenebbé válunk, és a gyanakvás az őrületbe fog kergetni. Még van egy csomó időnk mi lenne ha kitalá... - persze hiába vágott a fiú szavába ennek ellenére mégis önfejűen rohant el. - Öntörvényű mamlasz. - fújja fel az arcát a lány. Felidegesítette ez a felelőtlenség, a fiú részéről, viszont így már neki sincs több oka arra, hogy kettesben maradjon Erisa-sannal, ugyanis így a Sensei célpontjává fognak válni. Két csengő egyszerre elég nagy veszteség lenne a csapat számára, a vereség pedig nem szerepel a lány szótárában.
- Ebben az esetben az lenne a legjobb döntés ha mi is különválnánk, és egymagunk próbálnánk elrejtőzni a Sensei elől. Ha ránk talál az lenne a legjobb megoldás, hogy ha menekülnénk, nem érdemes harcot kezdeményezni vele. Látva a két korábbi képességét, biztos vagyok benne, hogy könnyedén legyőzhet. Ugyan még nem láttuk közelharc közben, de nem lenne célszerű közel engedni magunkhoz. Ha mégis elkapna és elvesztenéd a csengettyűd próbáld felkutatni Saito-sant, vagy engem. Én is hasonlóképp fogok cselekedni ha ez bekövetkezne. Rendben? - az órára pillantva még szerencsére bőven van idő a továbbállásra, ezért ahelyett, hogy saját rejtek után kutatna, inkább megvárja a lány válaszát, és további kérdéseit, felvetéseit, ötleteit a továbbiakkal kapcsolatban. Elég nagy illetlenség lenne ha csak úgy válaszra sem méltatva itt hagyná a lányt, kételyei között. Arról nem is beszélve, hogy a kapcsolatépítés a csapattagokkal fontos, a csapat jövőjének szempontjából is.

**Kenshiro Erisa** Kedd Dec. 30 2014, 19:25

Yuu-kun megjegyzése váratlanul ért. Ilyen kijelentésre, hogy "ne hagyd, hogy Sayuri-san elnyomjon" nem voltam felkészülve. Épp ezért csupán idiótán álltam ott, és néztem, ahogy társam, válaszomat meg sem várva, eltűnik a szemem elől. Azt viszont tudtam, hogy Yuu-kun rossz úton jár, ha a harc megfordul a fejében. A Sensei is így fogalmazott: Fogócska. Érdekes az a fogócska, amiben a menekülők próbálják elkapni a fogót. Legalábbis biztos nem célszerű a menekülőkre nézve. Nem sokkal később Sayuri-chan intézett hozzám egy kérdést, meglehetősen felháborodva. Tudtam, mit kell rá válaszolnom, mégis haboztam, nem jött ki hang a számon egy pár másodpercre. Egyáltalán nem vagyok hozzászokva az ilyen kérdésekhez.
- De... Dehogyis!... U...Ugyan már... - majd tekintetemet ösztönszerűen a földre vetettem, pedig tudtam hogy ezzel válaszom nem lesz túl meggyőző. Egyébként meg, nem értem miért probléma az valakinek ha elnyom valaki mást, ha az, a másik félt nem zavarja. De legalább anélkül jutottunk, a szerintem legjobb ötletre, hogy akármit kellett volna mondanom. Úgy veszem észre, hogy Yuu-kun nem igazán barátkozó Sayuri-channal szemben. Ha Sayuri-chan előáll valami ötlettel, úgy tűnik Yuu-kun rákontrázik, az ötlet ellentétével. Vagy lehet csak én képzelem bele ezt. Viszont ez koránt sem változtat a tényen, hogy mind a ketten a vezető szerepre utaznak rá. Ahogy azt már gondoltam korábban. Ez hosszútávon nem lesz túlságosan előnyös a csapatra nézve.
- Persze, persze, legyen úgy. - Válaszoltam közben Sayuri-channak. Lehet mondanom kellett volna még valamit, de semmi sem jutott az eszembe, legalábbis semmi, amit anélkül mondhatnék, hogy valamelyik társam ellen szóljon. Így, csak vártam és néztem Sayuri-chanra, és vártam, hogy ő induljon el előbb, vagy ha még valamit mondani akar, akkor mondja. Majd ha egyedül leszek átgondolom hova kellene mennem.

**Suzuhito Sayuri** Kedd Dec. 30 2014, 20:03

Felháborító érzés valakitől olyasmit hallani, hogy a másik fél elnyomásának okozója lennél. Természetes dolog, hogy hasonlókép reagál majd az akit ilyesmivel vádolnak. Sayuri ugyan nem éppen a legbarátságosabb arcát villantotta a korábbi percekben, persze nem is agresszív hangnemben társalgott a társaival, csupán a krízishelyzetekben elő tőr belőle egyfajta másik én amely a tökéletességre törekszik, mindent megtéve annak érdekében, hogy a feladat elvégzése zökkenőmentesen történjék. Persze sokkal könnyebben mennének a dolgok, ha egy bizonyos valaki nem tenne keresztbe minden cselekedetével, és alapjaiban elpusztítaná a majdnem hogy tökéletesen felépített stratégiát. A lányka félénk bizonytalan hangja, és tekintetkerülése elegendő válasz volt arra, hogy Saito Yuu megérzése helyes volt.
- Értem. - csalódottság talán picit érződhetett a lány hangján amikor Erisa-san válaszára reagált. Elnyomni? Én Soha nem tennék ilyet. Vagy mégis? Ez butaság... De a jelek azt bizonyítják, hogy de.. Marcangolja saját magát, azon amit a fiú mondott neki. Felért egy övön aluli rúgással. Sőt talán rosszabb is volt annál a lány számára. Az eddig elképzelt kép ami saját magáról élt a fejében gyakorlatilag összeomlott, és helyére egy akaratos zsarnok képe került aki mindent megtesz azért, hogy az legyen amit ő akar, csak az "ént" tartva szem előtt a "mi" helyett.
- Rendben. Örülök, hogy egyezik az elképzelésünk. Akkor sok szerencsét a továbbiakban. Sőt nem is kívánok szerencsét. Tudom, hogy képes leszel megtartani a csengettyűt. - biztatgatja picit a lányt. Az önbizalom fontos, és ha az ember segít megalapozni a másik magabiztosságát akkor onnantól kezdve már nem lehetnek akkora problémák. Sőt mi több ezzel akár a 110%-kot is kihozhatja magából. Egy barátságos mosoly rajzolódik ki a lány arcán, majd pedig egy kézlendítéssel búcsúzik el a csapattársától, remélhetőleg a nap végéig sikerül kitartania. Kellemetlen lenne ha máris csalódást kellene okoznia elsősorban önmagának, másodsorban a családjának, végül pedig a csapatnak. Itt a tökéletes lehetőség a bizonyításra. Lehetséges, hogy Yuu-san az én érdekeimet tartotta szem előtt amikor különválást javasolt? Lehetőségem van egy Jouninnal harcolni, ha pedig helytállok talán kivívhatom apám tiszteletét, és nem lesz tovább szükség a testőrre. Igen. Ezt fogom tenni.

Lépteit szaporázva haladt egyenesen a főutca felé. Persze még korán van ahhoz, hogy elég nagy tömeg legyen az utcán, viszont ez még nem jelenti azt, hogy nincsenek. Egy kényelmes kis placc tökéletes rejtekhely lesz, senki sem gondolná, hogy valaki majd egy feltűnő helyet választ magának egy bújócskán.

// Ha jól gondolom most majd kapunk egy mesét és akkor a következő reagot én az Utcák és terek részre írjam? Embarassed

//

**Kenshiro Erisa** Kedd Dec. 30 2014, 21:17

Ahogy gondoltam, nem voltam túl meggyőző. Nem akarom hogy azt higgye, hogy zavar, ha ő osztja a parancsokat. Egyszerűen csak nem vagyok a kommunikáció nagymestere. Bár az mindig jólesik, mikor ilyen kedves, de nem vagyok biztos benne, hogy meg fogom tudni tartani a csengőt. Viszont ezek után nem akarok csalódást okozni neki. Utálom mikor az emberek azt mondják hogy "tudom hogy meg tudod csinálni" meg "Bízom benned" mert ha véletlenül még sem sikerül, nem tudok utána a szemükbe nézni. Ráadásul olyan gondolatokat ültetnek a fejembe, amik akármikor előjöhetnek, gondolok arra hogy "Nem szabad elrontanom" vagy "Mi lesz ha nem sikerül", ami teljesen el tudja vonni a figyelmemet. Nem számít, most már Sayuri is elment. A Senseiről még most sem tudok sokat, nem lehet kikövetkeztetni, hogy ő hogyan is gondolkodik. Mindenesetre, most nekem kell valahova elrejtőzni. Sokan bizonyára valami olyan helyre rejtőznének, ahol nehezen lehet rájuk találni, de gondolom a Sensei ezt tudja, és elsősorban ezekre a helyekre figyel. Nyílván valami magas helyről fog utánunk nézni, talán a tetőkről. De az is lehet hogy a legőrültebb módszerekkel fog keresni, amikre nem is gondolnánk. Olyan érzésem van, mintha egy olyan vadász elől menekülnék, aki elől nem lehet elmenekülni vagy elbújni. Ezek alapján viszont gyakorlatilag, szinte teljesen mindegy hova bújok. Ráadásul a nálunk lévő elképesztő csapatmunka jóvoltából, senki sem mondta meg a másiknak hova fog rejtőzni. Mindenki megy a saját feje után. Már összeomlott a csapat, pedig még csak el sem kezdődött a vizsga. Kezdem azt hinni, hogy az is mindegy hogy elbújok-e vagy sem, úgyis meg fog minket találni.
- Na mindegy. - beszélek magamhoz. - Akkor ez van. - Sóhajtok egyet, felveszem a zsákot, és elindulok a faluban. Azt hiszem lassan el fog kezdődni, és bár nem sok esélyét látom a sikernek, azért mégis meg kell próbálnom. De úgy gondolom a szokásos eszközök itt haszontalanak lesznek. Útközben felveszek egy éppen arra lézengő zacskót, hátha bejön a sorsdöntő percben, majd kis vacillálás után, elindulok az Ichiraku Ramenbe, arra gondolva hogy talán ott nem keresne. Meg ha már ott vagyok, és úgyis van nálam elég pénz, ehetek esetleg, majd ha megéhezem.

Jiraiya Kedd Dec. 30 2014, 22:52

   A férfi használva a Shunshin no Jutsu // Fürge Test Technika elemi formáját, sikeresen leplezte a gyors helyváltoztatást és a Geninjei előtt már csak egy csinos kis chakramásolat maradt, ami elégett pontosan a szemük előtt. A férfi most örült, hogy sikerült egy hatásos "búcsúval" előállnia, ám gondolata most teljesen másfelé szállt. Azon tűnődött, hogy a három Genin hogyan fogja értelmezni a kiszabott feladatot, amin szinte minden egyes új Genin csapat átesik. Az, hogy milyen feladatot kapnak, csak a mesterükön múlik, ahogyan az is, hogy mi a feladat tanulsága...
   Mugo-sensei az egyik ház tetején állapodott meg, ahonnan könnyedén belátta a Kiképzőterepet. Látta, hogy csapata máris nekikezdett a megbeszélésnek. Nem tudja, hogy éppen miről folyhat a "vita" de olybá tűnik, a csapaton belüli ellentétek a szétesést eredményezhetik... Ahogy a férfi érzékelte, hogy Yuu mozgásba lendül, azonnal hátrább lépett a háztető szélétől, hogy odalentről még véletlenül se szúrja ki az érkező fiú, aki gond nélkül járta az útját. Mugo nem törődött azzal, hogy a fiú hová bújik, hiszen akkor nem lenne fair játszma. Bár erről még beszélhetnénk, minden esetre úgy gondolta, hogy ha a fiú magán akcióba kezd, akkor megadja neki a tisztességes játékot. Így viszont már a többiek megfigyelése sem volt teljesen korrekt, ezért nem mászott vissza a háztető szélére, hanem elővette cigarettáját, majd fém öngyújtóját. Ezüstös öngyújtó, fekete cigaretta... Mindez egy sötét ballonkabátot hordó, hosszú és zsíros hajú férfitól... Nem minden nő álma, de aki a rossz fiúkra bukik, annak igencsak meg akad a figurán a szeme. Meggyújtja cigarettáját és beleszív egyet. Orrán és száján egyszerre száll ki a fehéres füst, ami felfelé gomolyogva tűnik el a semmibe... Mugo oldalra néz, látszik rajta, hogy a háta mögé tekintene ha lehetne, de nem hajlandó megfordulni.
- Nem unod még a bújócskát?
Tette fel a kérdést cigivel a szájában, így kissé eltorzultak a szavak és a betűk, de még mindig teljesen érthető volt. A szavak hallatán a háztetőből egy alak emelkedett ki. Különleges Róka Maszkot hordott, valamint ANBU páncélt, hosszú vöröses haja pedig a kiemelkedés után lengett a széllel... Ő is - a maszktól - eltorzult hangon szólalt meg.
- Ezt pont te kérdezed?
Vágott vissza csípősen a női hang, amit még a maszk mögül is tökéletesen lehetett hallani... A nő kiegyenesedett, majd a férfi mellé sétált.
- Az Új Csapatod?
- Az.
Felelte a férfi közömbösen, majd kivette szájából a cigit és a földre dobta, majd fekete ninja szandáljával rálépett megszüntetve az égést.
- Mily figyelmes vagy.
- Hölgyek jelenlétében tudod, hogy nem szoktam dohányozni.
- Oh igazán? Nem csak nekem kedvezel ezzel?
A kérdésre nem jött válasz... Amíg ez a két alak odafent beszélget, a maradék két Genin is útnak indult, habár Sayuri előbb, mint Erisa, aki néhány percig csak állt és magában merengett. Tudván, hogy válasz már nem igen érkezik a nő újra megszólalt.
- Ugyanaz a feladatuk?
- Igen...
A nő csak egy halk kuncogást engedett meg magának.
- Akár Vizsgabiztos is lehetnél a feladataiddal a Chuunin Vizsgán. Hatake Kakashi után a Te Geninjeid kerültek vissza legtöbben az Akadémiára. Habár, a Te feladataid valamivel többre tanítanak mint az Övéi... Többféle módon és több tanulsággal is megoldható...
- Hmm? Miről beszélsz?
A férfi hangja és arckifejezése még mindig közömbös.
- Tudod Te azt nagyon jól!
A szavak hallatán Mugo is elmosolyodik.
- Én úgy mondanám, hogy a feladat megoldhatatlansága tökéletes a csapat potenciáljának növelésére, vagy pedig az esetleges összeférhetetlenségek kiszűrésére.
- De kacifántosan fogalmazol... De mi tagadás... Tőled csak olyan Geninek kerültek még ki, akiknek az életét ez a Vizsga határozta meg.
- Igen. Tökéletes módja egy Ninja képességeinek felmérésére. Tökéletes Csapat összhang, Küldetés hűség, Erő és Egyéni beállítottság felmérő Feladat, aminek több lehetséges kimenetele is lehet.
- De általában a legrosszabb a vége...
A férfi csendben marad. Kissé elgondolkozott, majd válaszolt.
- Nos, ezt nem tagadom...
Ekkor a fiatal Erisa is megindult, Mugo pedig mosolyogva távozott a háztetőről.

Sayuri & Yuu & Erisa
   Yuu sikeresen elrejtőzött a házak és emberek forgatagában, ám innen még tökéletesen figyelemmel tudta kísérni Sayuri-san távozását, így pedig utána tudott menni. Habár képességei és érzékei nem fejlettek annyira, mint egy Chuuninnak vagy a legjobb esetben egy ANBU-nak, de a harchoz és a küldetés felméréséhez kellő esze megvan, így folyamatosan figyelte a környezetét is, miközben követte Sayurit.
   Sayuri magához akarta ragadni a vezetői szerepet, de ez persze nem lehetséges mindaddig, amíg a csapatban van egy olyan tag, aki ellentmond neki és teljesen a lánytól függetlenül cselekszik. Minden esetre illedelmesen megvárva Erisa válaszát, megindult a legforgalmasabb utcán egy nagyobb területre keveredve. Persze mindez direktből volt és talán ebben a helyzetben Ő cselekedett a legjobban. Vagy mégsem?
   Erisa ott maradt egyedül a Kiképzőtéren. Gondolatai és tervei igencsak jónak tűntek a számára, ám nem bontakozott ki. Azt nem tudni, hogy valóban nem hagyták, vagy a lány csak nem akart. Ezt csak Ő tudhatja a társai nem. Az viszont biztos, hogy a helyzetet sikerült kellő nyugodtsággal kezelni és átgondolni, ezzel pedig arra a következtetésre jutott, hogy a semmittevés, vagyis éppen a felkészületlenség az, ami jelen helyzetben a legjobb "terv" lehet.
   A csapat tehát minden tagja megindult és a Falu belső része felé vették az irányt. Ichiraku Ramenbárja a falu egyik legforgalmasabb utcáján terült el, ahogyan nem messze tőle az a terület is, ahol Sayuri és Yuu tartózkodott. Sayuri nem vette észre Yuut, aki ügyesen rejtőzött el. Talán fél óra telhetett el azóta, hogy a Sensei lelépett... Ekkora már a falu is felébredt és mindenhol nyüzsögtek az emberek. Néhol ninják voltak láthatóak akik éppen csapatostul küldetésre mennek, de általánosságban az álmos tekintetek voltak azok, amikkel a kis csapat találkozott...

// Erisa: Te írj az Ichiraku Ramen Bárhoz. Amint belépsz a jobb szélen egy fekete ruhás férfit figyelsz meg. Az öltözéke hasonlít a senseiére és a haja a megszólalásig ugyanolyan mint az övé. Éppen egy Ramenes tálat zúdít a szájába, így nem látod csak a borostás arcából egy részt. Döntsd el, hogy mit teszel...
Yuu és Sayuri: Ti ahogy Sayuri is írta az Utcák és Terekhez írjatok. Nem telik még el a maradék fél óra, csak írjatok ami eszetekbe jut. Mi a tervetek, mit fogtok most csinálni, mi lehet ez a próba?
Ui.: Sayuri írjon nálatok először és csak utána Yuu. //

**Yuu** Szomb. Jan. 03 2015, 22:51

A dinnye a zacskóban, sikeresen ráhúztam a zacskót a sensei fejére, bár ekkor hirtelen már nem is éreztem fontosnak a dolgot, tényleg talán elég lett volna elsétálni, de már mindegy túl késő ezen rágódni, most inkább futni kell, mielőtt velünk együtt dühében felrobbantja az egész környéket, bőven elég volt látni mit tett az előző zacskókkal, de vajon velem mit tenne, mint a zacskó cinkosával. A két lány kezét megragadtam, az öregúr álcám feloldódott és Sayuri álcája sem maradhatott egyben, ebben a hirtelen mozgásban, ráadásul lehet hogy túl erősen ragadtam meg a karját, ami később talán nyomot is hagyhat. Nem volt időm finomkodni, csak magammal rántottam őket, egyenesen a Kiképzőterepek felé futva. Szinte éreztem, ahogy egyre gyorsabban ver a szívem a futástól, és ahogy egyre nagyobb az igény az oxigénre a véremben. Nehéz pótolnia ezt egy kifáradt tüdőnek, de nincs mit tennem, nem állhatok meg, ki tudja, hogy mennyire sikerült felhúznom a senseit a korábbi mozdulatommal, nem tudni mikor ér utol a haragja, és inkább nőjön a fájdalom, minthogy lecsapják a karom. A Kiképzőterepekre érve, az erdős terület felé vettem az irányt, továbbra sem engedve a lányok kezét. Ha kérdeztek is volna, válaszolni nem tudok, épp azon vagyok, hogy ne fulladjak meg, érzem, hogy ha megállok, nem tudok újra elindulni, addig kell hajtanom, amíg megy, amíg be nem érek az erdő mélyére. Megmagyarázni cselekedeteimet nem is akartam, és mint mondottam, nem is tudtam volna, megértik, ha bent vagyunk az erdőben, ha végre megállhatok és fellélegezhetek, már ha feltudok még lélegezni. Ha esetleg szabadulni akartak karom szorításából, csak erősebben szorítottam, ezúttal nem engedek, és nem gondolom, hogy megtámadnának érte. Ha sikeresen beértünk az erdőbe, akkor megálltam elengedtem a lányokat és igyekeztem legalább 20 méter távolságra kerülni tőlük, hogy a fák takarásában kifújhassam magam. Elég volt, hogy az egyik társam látta a gyengeségem, nem voltam hajlandó megmutatni Erisa-sannak is. Egész úton a terepet szemléltem a város pora ide nem ér be, az erdő levegője tiszta, dobtam térdre rogyva odább a maszkom, amit szinte letéptem magamról, ha a szíj nem enged, akkor talán el is tépem. Hörögve vettem a levegőt ezúttal nem volt oly nagymértékű vérzés, de a korábbi vér nyelések végett, mostani kisebb mennyiség miatt kikívánkozott belőlem minden. Nagy alvadt vérdarabokat hánytam, és persze a reggelim sem maradt bent, szörnyen kimerültnek éreztem magam. Minden erőmet össze szedtem remegő lábbal álltam fel, véres fehér ingemmel letöröltem az arcom és vissza tettem a táskámba, majd maszkommal a kezemben vissza sétáltam a lányokhoz neki támaszkodtam egy fának és két levegővétel után megszólítottam társaimat.
- Csapdákkal kell magunkat körbe vennünk. Gyerünk munkára. –
Vettem elő a tíz méteres dróthuzalt, és a szerszámos szettem. Majd ha nem volt kérdés neki láttam tenni a dolgom. igyekeztem alapos munkát végezni.

**Suzuhito Sayuri** Szomb. Jan. 03 2015, 23:07

Rossz ötlet. Ez egy nagyon rossz ötlet. Meg kell állítanom. Szinte lassított felvételben látta a jelenetet maga előtt ahogyan a Sensei mögött feltűnik a vad zacsi, amit az öregúr bőrébe bújt Yuu-san tart a kezei között, majd húzza rá a férfi fejére. Sayuri semmit sem tehetett az ellen, hogy elkerülje, vagy megakadályozza ezt a végzetesnek tűnő hibát. Lábai szinte földbe gyökereznek, és lesokkoltan néz maga elé, még a fiú érintésére sem reagál, szájából egy alig hallható bocsánatkérés reppen ki, miközben megindul. Mindent a csapatért, ha valaki valamit csinál az az egész csapatra kihat, és nem egyénként bírálnak, majd hanem mindenkit egyszerre. A társaim hibái az enyémek is, ha valaki valamit tönkretesz, azért mindenki bűnhődni fog, nem csupán a valódi bűnös. Szomorú, hogy a bocsánatkéréssel nem lehet mindent elsimítani, ugyanis a lány szíve szerint azonnal lehámozná magáról a fiú szorítását, és visszasietne a középkorú férfihoz, hogy ezernyi meghajlás közepette könyörögje ki a megbocsájtását. Sőt talán még ez is kevés lenne ahhoz, hogy újból a szemébe nézhessen. Mire ismét kezdtek visszaterelődni a gondolatai a küldetésre, és felfoghatta volna, hogy mi is történt az idő alatt amíg depressziósan magába burkolózott, addigra már vissza is tértek a kiképzőterepekhez. Oda ahol minden elkezdődött. Zöld fű, friss levegő, és idegesítően nagy csend. Idegesen kitép a kezét a fiú karjából, majd pedig dühödten böködni kezdi a másik mellkasát, szemei villámokat szórnak, talán még ölni is tudna velük.
- Tee... Tudod, hogy mégis mi a fenét műveltél?! Ekkora arcátlanságot soha az életben nem láttam még! Lehet, hogy küldetésen vagyunk, lehet, hogy a Sensei elől kellene elrejtőznünk, de ez még nem mentség arra, amit csináltál. Ö továbbra is a falu egyik tiszteletben álló személye, aki felküzdötte magát a ranglétrán, elismerést szerezve magának, és büszkévé téve a hazáját. Te pedig ennek tudatában képes voltál egy közönséges papírzacskót a fejére rántani?! Hogy gondoltad ezt?- nem törődve a fiú köhögésével, vagy pedig azzal, hogy próbál egyedül lenni, dühödt lépteit szaporázva már utána is sietett, és továbbra is zúdítja szépen sorjában mindazt a fiú fejére ami már egy ideje felgyülemlett benne. Persze egy pillanatra megszeppen a vér láttán, de a dühe épp eléggé elvakítja ahhoz, hogy ne az aggodalommal foglalkozzon, hanem inkább a fiú lehordásával.
- Én megmondtam, hogy maradj otthon és pihend ki magad, azok után amik történtek. De te csupán a saját fejed után mész, bele sem gondolsz mit érezhetett a másik. Szerinted nekem jól esik látni, hogy saját véredben fulladsz meg?! IGEN?! - ragadja meg a fiú felsőruházatát, mit sem törődve azzal, hogy ez mennyire nőies, vagy nemesi. Szemébe könnyek szöknek, hangja egyre csak lágyul. - Szerinted jó érzés látni, hogy szenvedsz? Alig állsz a lábadon, és mégis egész nap értelmetlenül rohangáltunk. Nem ér annyit a geninség, hogy az életedet vagy az egészséged áldozd egy buta fogócskás játék miatt! Legalábbis nekem nem. - közben elengedi a fiút, mielőtt még megfojtaná, majd dühödten odébb sétál elfordulva a többiek felől, és egy zsebkendő után kutat az övtáskájában.

**Kenshiro Erisa** Vas. Jan. 04 2015, 10:50

A megkönnyebbülés, melyet a tervem látszólagos működése okozott, hamar elillant, amint az öregember mindenféle ok nélkül, egy zacskóval támadt a Senseire. Ahogy a zacskó egyre csak bekebelezte Mugo-Sensei fejét, az előre megtervezett dolgok a fejemben is egyre kisebb darabokra törtek, majd azok is kisebbekre, mígnem a már porszemcsékre töredezett darabok eggyé nem váltak az éterrel. Már ekkor úgy éreztem hogy valami nincs rendben, végülis nem minden nap támad egy öregember egy ninjára egy zacskóval. Azonban abban a pillanatban, mikor az öregember füstté vált, s a füsttből kiszabaduló Yuu-kun arcát megláttam, még ennél is rosszabb érzés fogott el. Enyhén megszédültem, mert láttam magam előtt hogy ez nem marad megtorlatlanul. Miután Yuu végzett prédájával egyenesen felénk vette az irányt. Nem volt nehéz kitalálni ezek után, hogyha a bácsi volt Yuu, akkor valószínű hogy a néni lesz Sayuri. Már csak az a kérdés maradt meg bennem, amit mindenképpem meg akartam hogy válaszoljanak, hogy mit kerestek egyáltalán itt.
Yuu elkapta a kezem, Sayuri-chanéval együtt, s magával rántott minket. Nem biztos hogy ez a legmegfelelőbb alkalom a kérdezgetésre, mivel legalább abban egyetértek Yuu-kunnal, hogy a menekülés most sokkal egészségesebb dolog ránk nézve. Hátranézve láttam, hogy a Sensei nem különösebben követ minket, de ki tudja, lehet hogy az csak valami illúzió, és már javában követ minket, a megmaradt időnket figyelembe sem véve. Viszont hamar eszembe jut egy ok, amiért megpróbálom kiszabadítani kezemet, Yuu-kun markai közül, azonban ez nem volt túlzottan sikeres, mivel próbálkozásom hatására, csak még erősebben kezdte el szorítani a kezem, ami korántsem volt kellemes érzés, szinte már fájt. Otthagytam a virágfejekkel teli zsákomat. Mondjuk visszamenni oda még annál is nagyobb hülyeség lenne, mint amit Yuu-kun csinált, úgyhogy hagytam hogy vezessen, mást úgysem tehetek.
Odaérve a kiképzőterepek erdős részéhez, azonban Yuu korántsem volt olyan hiperaktív mint ezelőtt pár perccel. Már már zavarba ejtően nem. El vonult a fák mögé, s bár nem láttam semmit, a hangok amik a fák mögül jöttek, korántsem voltak valami biztatóak. "Mi baja lehet Yuu-nak? Talán a Sensei csinált vele valamit, amit nem láttunk? Az kizárt. De akkor miért veszi így a levegőt?" Gondoltam magamban, s egyre csak arra tudtam gondolni, hogy lehet én vagyok a hibás. Ha nem kezdek bele magánakciómba, akkor lehet hogy mindez nem történik meg. Erre a percre terveztem kérdésemet, odakerülésükkel kapcsolatban, de így meggondolva, lehet mégsem ez lenne a legjobb idő. Amit azonban Sayuri mondott, teljesen sokkon ért. "Mi.. mi történt Yuu-kunnal?... Miért kellett volna otthon maradnia?... Mi folyik itt?" Csak álltam ott és hallgattam Sayurit ahogy szidja Yuu-t. Valami történt amibe nem vagyok beavatva, ez már biztos. De mint már mondtam, nem ez a legmegfelelőbb pillanat a kérdések feltevésére, így hát amint Sayuri befejezte mondandóját, Yuu felé közeledtem, s igyekeztem hasznossá tenni magam.
- Yuu-kun... Minden rendben?... Kérlek, hagyd ránk a csapdaállítást, te pihenj le addig. Csak mond, hova mit tegyünk, és hogyan. - Bár tudtam, hogy nem a csapdaállítási képességeim a legjobbak, felelősnek éreztem magam a történtek miatt. Nem tudom mi történt Yuu-kunnal, de az szemet szúrt, hogy reggel még nem ez a fekete felső volt rajta. Nem szabad hagynunk hogy Yuu megerőltesse magát.

**Yuu** Vas. Jan. 04 2015, 12:52

Futok, és két óriási terhet is cipelek magammal, a társaimat Erisa-san szabadulni próbál, nem engedem, az oka sem érdekel. Nem tudom mégis mit akart a senseiiel de az ellenfeleinket sem kérhetjük meg arra, hogy legyetek szívesek ne támadjátok meg a falunkat. A feladatunknál már háborús helyzet van, nincs idő a diplomáciára, küzdenünk kell a csengőkért. Az erdőben érve Sayuri-san az illemről próbál oktatni, se kedvem se időm nincs rá, nem bírom tovább bent tartani azt, ami kikívánkozik. Sayuri-san utánam jött, mikor igyekeztem arrébb húzódni, ha neki ez kell, hát legyen, nem volt erőm finomkodni, kiadtam mindent, ami bennem volt. Éreztem, ahogy a savas köpet végigmardossa a nyelőcsövem, majd cseppet sem kellemes ízzel távozik három hullámban a szervezetemből. Éreztem, ahogy összehúzódnak az izmaim hogy segítsenek testemnek megszabadulni eme gusztustalan elegytől és kilökjék, ami nem oda való. Arcomat megtörlöm, és ahogy fölállni próbálkozok a korábbiaktól remegő, elgyengült lábaimmal Sayuri-san megragad, nem segítség nyújtás céljából tette, csak folytatta a korábban kezdett lehordást. Szégyelltem magam, hogy megríkattam egy lányt, és nem bírtam, a szemébe nézni így elfordítottam a fejem, de egy valamiben tévedett nem a geninségért csinálom.
- Chh.. Nekem nem a geninség a célom, ha valakinek ez a végső célja, akkor jobb, ha bele se kezd. –
Mondtam viszonylag nyugodt hangnemben, majd fejemet felé fordítottam és izzó tekintettel megragadtam nyakát és egy fának szorítottam a testét.
- Ez nem egy kurva játszóház, ez a való élet itt nincs második esély, ha játszadozni akarsz, akkor menj vissza a birtokodra! Amíg mi itt bénázunk odakint ezrek halnak meg! Még hogy geninség... Ha nem teljesítesz, eltaposnak, és ha az utamba állsz, én magam öllek meg! Hogy lennél te erősebb bármi férfinél… Ez csak vér, semmi más.-
A fáradtság végül kihozta a bennem felgyülemlett feszültséget, ezt mondhatnánk nyűgösségnek, de nem az volt, amit magamban kellett eddig tartanom most kijött és szavakat rántott magával. Melyeket nem biztos, hogy Sayuri-sanra kellett volna kiadnom, hiszen ő semmiről sem tehet, csak aggódik értem, magamat gyűlölöm gyengeségem miatt. Ha ezzel utálatot vagy félelmet keltettem benne az még jobb is, legalább nem aggódik értem, talán ez is volt a végső cél. Nem a megbízónak kéne aggódnia a testőr miatt, ennek fordítva kell lennie. Sayuri-sant elengedtem és elhaladva mellette egy könnycsepp gördült ki szemem sarkából. Nem értettem mi az oka, letöröltem és haladtam tovább, nincs, sok időnk cselekednünk kell. Dróthuzalt és szerszámos szettet kivéve a táskámból táskámat földre dobtam. Remélve hogy a távolból semmit nem látott Erisa-san.

- Ne aggódj Erisa-san… A csapdákat amúgy sem bíznám másra. -

**Suzuhito Sayuri** Vas. Jan. 04 2015, 13:22

A düh sok mindent előhoz az emberből, és a legtermészetesebb dolog ha az ember egy stresszhelyzetben adja ki magából a feszültséget. Sőt több mint gyakori, talán még a katonák körében sem ritka, hogy a legkritikusabb pillanatban tőrnek ki és talán pont egy olyasvalakire ordítanak rá aki nem tehet semmiről. Persze a lánynak éppen elég oka volt arra, hogy ezt mind a fiú fejéhez vágja, ugyanis Yuu felelőtlen viselkedése mint a Sensei-el mind pedig önmagára nézve több mint veszélyes. Erisa talán végighallgatta az egész ordítozást, és emiatt egy kicsit rosszul érezte magát a lány, viszont a düh olyannyira elvakítja, hogy minden erejével a fiúra koncentrál, majd amint befejezte a vitatkozást végre Yuu is szóhoz juthat, aki önmagához hűen elő is adja magát. Először döbbenten, majd pedig dühödt arccal néz a fiúra aki egyik pillanatról a másikra fogja és felkeni az egyik közeli fára a szőkeséget. Kezeit a fiú kezére tapasztja, próbálja lehámozni magáról miközben lábaival heves kapálózásba kezd, persze azért ügyel, hogy ne rúgja mellkason a fiút, de a térdét továbbra sem kíméli.
- Engedj el! - parancsol rá, majd hamarosan valóban így történik. A lány nem bízza el magát, nem is él vissza a helyzetével, csupán nem díjazta ezt a reakciót. A földet érést követően, mit sem törődve azzal, hogy a fa érdes kérge tönkretette a ruhája szoknya és pánt részét, ismét a fiúra támad.
- Senki sem beszélt semmiféle végső célról. De ha már most megölöd magad egy ilyen küldetésen akkor felesleges arról álmodozni, hogy valaha is elhagyod az akadémiát, és magasabb rangokat érsz el. - oktatja ki a fiút, ismét böködve annak mellkasa felé. Szíve szerint talán felpofozná, hogy észhez térjen, de nem teszi, nem süllyed le a fiú szintjére.
- Senki sem gondolta, hogy ez egy játék. Ha nem vetted volna észre minden erőmmel azon vagyok, hogy megvédjem a csengettyűinket. Még Fenereshy-sant is kimentettük a Sensei karmai közül. Három csengőnk van, még fél napig kell kihúznunk. - dühe továbbra sem csillapodik, sőt a fiú csak tovább tetézi az így is hatalmas konfliktust ami kettejük között kialakult. Az utolsó csepp volt a pohárban amikor még a lány egyik félve őrzött kis álmocskáját is lehurrogta. Dühödt léptekkel indul a fiú felé, majd egy határozott pofonra készül, amit ha a fiú nem véd ki el is süt.
- Ne merj ilyen lealacsonyító hangnemben beszélni velem! Lehet, hogy azt képzeled, hogy könnyű életem van csak azért mert mondhatni tehetősebb családból származom. De képzeld, nekem is éppen olyan nehéz életem volt mint neked. Szerinted milyen érzés amikor semmit sem nevezhetsz sajátodénak, még a tudásodat sem?! Megölsz? Nevetséges, hogy lennél rá képes amikor egy egyszerű rúgás leterít a lábadról és visszaadod a reggelid? - bök a foltokra amelyeket a fiú dobott ki magából. Persze könnyű azt mondani, hogy neked könnyű, amikor bele sem lát, hogy a másik mit élt át. Minden nap előadni a nemesi előkelő kislányt, aki felszínes kis játékával kelti a család jó hírét, megalapozza a kapcsolatokat, és bármit is tesz nem szabad szégyent hoznia a feljebbvalóira. Tömérdek elvárás, megannyi kötelesség, és csupán egy maroknyi elismerés ami tényleg számít valamit az életben.
- Lehet, hogy neked az "csak vér" de másnak az életet jelenti. Tessék tedd tönkre magad, legyél boldog, biztosan minden jobb lesz. Én befejeztem. - elfordítja a fiúról a tekintetét és dühödt léptekkel vissza is tér Erisa-hoz. Szíve szerint azonnal számon kérné, hogy mégis hogy kapta el a Sensei, de az előbbi vita éppen eléggé kimerítette, és egy kis magányra vágyott.
- Én megpróbálkozom erre a csapdaállítással. - bök az egyik irányba, amelyik a többiektől elég távolra esett. Majd pedig egy mély sóhajtás kíséretében tovább lépdel. Persze ötlete sincs, hogy miféle csapdát állíthat, kellő felszerelések nélkül, de talán a dróthuzallal és néhány robbanó jegyzettel is lehet kezdeni valamit.

**Kenshiro Erisa** Vas. Jan. 04 2015, 14:03

A helyzet egyre kritikusabb minden mondattal, amivel egymást próbálják sérteni a csapattársaim. Nem gondolom, hogy vitájukban akármilyen szerepet is kapok, úgyhogy véletlenül sem akarok belekerülni. Azt gondoltam hogy nem lesz könnyű összedolgozni, de erre nem gondoltam. Próbálok nem oda figyelni, s inkább elfelejteni mindent amit hallok. Nem tudom mi állhat a háttérben, de nem tudok segíteni. Tehetetlenül érzem magam a háttérben, aki csak figyelheti csapata széthullását. Amint Yuu, Sayurit nekitaszította egy fának a torkánál fogva, úgy döntöttem inkább elfordulok, és eltávolodok. Most ami a legfontosabb, hogy védve legyünk csapdákkal, ahogy azt Yuu-mondta. Előkeresem a dróthuzalt a táskámból, s a kezembe véve azt, észreveszem, hogy a kezem még mindig remeg, aminek csak sejteni tudom az okát, de ez most pont nem jön jól a csapdaállításhoz. Eszembe jut az is, hogy megint együtt vagyunk, amely szerintem sebezhetővé teszi a csapatot. Ha el akarnak bújni az emberek, azok nem együtt teszik, hanem külön-külön. Ha a csapdák nem válnak be, akkor nagy valószínűséggel elveszítjük mind a három csengőt. Bár most nem hiszem hogy akármit is tudnék mondani társaimnak, inkább, amíg nem muszáj, nem beszélek. Közben észreveszem hogy Sayuri-chan megszabadult Yuu-tól, s le is foglalt egy csapdázásra szánt területet. Úgy gondoltam nekem is épp itt az ideje, úgyhogy Sayuri-chantól nem messze én is megpróbálom bevetni magam, de a remegés csak nem múlik le, s a vékony dróthuzal alig engedelmeskedik akaratomnak. A tervem az lenne, hogy ha meghúzzák a dróthuzalt, az aktivál egy robbanójegyzetet. Így hát megkönnyebbülnék, ha még azelőtt múlna el a remegés, még mielőtt felrobbantom magam.

**Yuu** Vas. Jan. 04 2015, 14:58

Ugyan bekaptam Sayuri-santól néhány rúgást, de korántsem érdekelt a dolog. Ahogyan az sem érdekelt, hogy mit beszél, elegem volt, kizártam gondolataimból, nem engedtem, hogy mélyebbre ássa magát az agyamba. Keze közeledik arcom felé, nem tudok kitérni és nincs elég erőm ahhoz, hogy elég gyors legyek megállítani a kezét így csak a csípős kéz nyomra teszem a kezem, mely egy ideig emlékeztetni fog a gyűlöletre és a megvetésre, amit a nemesek iránt érzek. Még hogy nehéz… nem tudom elképzelni mi nehéz, lehet az életében. Ráadásul semmi sem az övé? Nevetséges.
- Még én is a tiéd vagyok. –

Válaszolok, vissza kissé gúnyosan, de halkan, majd felveszem a maszkom és én is munkához látok. Csapda állítás közben kissé lenyugszom és ráébredek, hogy amit tettem nem épp volt túl barátságos, miközben társam segíteni próbált én veszett kutyaként ugrottam torkának. A kéznyom még mindig bizsereg az arcomon, és bár nem ítélhetem el a lányt származása miatt, nem tudom figyelmen kívül hagyni azt, amikor ránézek. Nem fogom fel mért nem képes azon az úton haladni, amit szántak neki. Mikor én igyekszek nem letérni róla, igyekszek csatlakozni a nemzedékem korábbi tagjaihoz. Annyi lenne a dolga, hogy ül és játssza a jó kislányt. Gondolom nem tea szürcsölés közben sérült meg a szeme. Ostoba lány… minden nő ostoba. „Anyám is az volt.” gondolom magamban, miközben kezemre egy könnycsepp csordul. Ha nem a hülye fiával foglalkozik, akkor ő még élne, és nekem sem azzal kéne foglalkoznom, hogy teljesítsek. E közben felállítottam két csapdát, a dróthuzalt félbe vágva, sajnos többre nem futotta belőle. Mivel nem volt robbanó jegyzetem így csak egyszerűbb csapdákra futotta, ha a sensei belelép akkor a lábánál fogva lesz felakasztva, persze ha csak nem sül be a csapda. Mivel végeztem az én oldalamon, a következő dolog az lett volna, hogy bocsánatot kérjek Sayuri-santól a korábbi viselkedésemért, de nem tehetem,a büszkeségem nem engedi, amit mondtam azt úgy is gondoltam, de mégis kicsit fáj, hogy ilyeneket vágtam fejéhez így elindulok felé, hátha valamiben a segítségére lehetek. Először csak leülök egy közeli fára, hogy a látóterében legyek, nem kérdezek semmit, várom, hogy ő kezdeményezzen, és ha szeretné, akkor segítek. Viszont ha azt látom, hogy nagyon bénázik, akkor egy szó nélkül oda megyek hozzá. Bár bocsánatot nem kérhetek, így talán segítségére vagyok, ha úgy látom, hogy jól halad, akkor tovább pihenek az ágon, egyébként is rám fér a dolog.

**Suzuhito Sayuri** Vas. Jan. 04 2015, 16:01

Borzalmas, fájó érzés volt, minden szó ami elhagyta a fiú száját legfőképpen azért mert nem veszi észre, hogy aggódom érte. Erisa nevében nem nyilatkozhatok, ugyanis nem látok a lány fejébe, de bizonyára neki is feltűnt, hogy valami nem stimmel. A vér, a fiú mozdulatai, a maszk. Bizonyára nem véletlen egybeesés ez az egész. A korábbi ordítozás pedig csak tovább tetézte ezt. Már a puszta gondolatába is belepirul, nem úrilányhoz méltó cselekedete, kész szerencse, hogy a Sensei ennek nem volt fül tanúja, a lány bizonyára elásná magát szégyenében, ha egy köztiszteletben álló személy is hallotta volna ezeket a durva szitkozódásokat. Egy shinobi-nak erősnek kell lennie, nem sírhat. Ráadásul ez bevetésnek minősül, mit gondolnának a társaim, ha pityeregni kezdenék? Természetesen tartja is magát ehhez a gondolathoz, és összeszedi magát, nem sír, szemei ugyan benedvesedtek, viszont egy csipkés zsebkendővel azonnal el is tünteti az arcáról a nem kívánatos kis cseppecskéket, majd még mielőtt a többiek félreértik a helyzetet. Nem sírtam, csupán belement valami a szemembe, ennyi az egész. Még, hogy sírni.. Biztatgatja magát, persze ez nem igaz, valójában tényleg bántotta a dolog. De nem érezte még készen magát arra, hogy beszélni tudjon erről. Sem Erisa sem pedig Yuu szemébe nem tudott nézni a történtek után, szégyenkezve odébb is sétált, olyan pontot keresett amivel elég nagy távolságot tarthat a többiektől, ami kezdetben nehéz volt ugyanis Erisa elég közeli pontot választott magának a csapdaállításhoz. A lány egy ideig felmérte a környezetét, illetve a felszereléseket, majd végül eltávolodott a többiektől. Nem tudhatjuk merről fog érkezni a sensei, könnyen lehet, viszont nem lehetünk eléggé felkészülve. Ennek tudatában pedig hasznosítsa is magát, és felmászott egy jókora fa oldalán, és gondosan fel is rögzíti az egyik robbanó papirost. Amint megbizonyosodott róla, hogy hibátlanul rögzítette és a szél nem fogja letépni, át is ugrott egy szomszédos fa ágára, hasonló magasságban kevésbé látható helyre fel is teszi a következőt. Persze feltűnt neki Yuu közeledése azonban, egy gyors pillantást vet csak rá, majd pedig visszatér a feladatához és még távolabb reppen tőle. A történtek után nem érzi késznek magát ahhoz, hogy egyáltalán beszélni tudjon vele, sem pedig a lánnyal. Annyira kellemetlen, annyira szomorú, hogy kevesebb mint két napja tagja egy csapatnak és ennek ellenére máris sikerült mindkét társát magára haragítania. Butaság volt azt gondolni, hogy bármi is változni fog. Ha nem próbálok meg jól kijönni velük, most nem vitatkoztunk volna, és tökéletesen végeznénk a feladatunkat. Korábbi hibájára örökké emlékeztetni fogja az a seb amelyet a szemfedő takar el a világtól, a csúfos kudarcra, ami a saját felkészületlenségéből, és túlzott segítőkészségéből adódott.
- Azt hiszem végeztem. Felmászok egy fára, és ha látom közeledni a sensei-t én magam fogom aktiválni őket. - böki oda a többieknek, majd pedig el is kezdi a műveletet. Egy a jegyzetektől távol eső fát kutat, amiről kellőképp belátható az összes ragasztott papiros. Persze megoldhatta volna, hogy ne kelljen ilyesmivel bajlódnia, de éppen ez a magány kellett neki ahhoz, hogy kicsit kiszellőztesse a fejét.

//felragasztott papirosok száma: 4//

**Kenshiro Erisa** Vas. Jan. 04 2015, 21:05

Nagyjából sikeresen ki tudtam zárni a gondolataimat az előző esetről, így sikerült némiképp a feladatomra koncentrálni. Neki is kezdtem, a jegyzeteket úgy helyeztem el a fák alján, hogy a dróthuzal alacsonyan legyen. Arra az esetre állítom fel, ha a Sensei a földről közelítene.
Kellemetlen, de a kezem remegése miatt nem tudtam elég "érzékenyre" csinálnom. Nem tudom pontosan mekkora erő kell az aktiválásához - amennyiben aktiválódik és nem sül be - de abban biztos vagyok, hogy ha sétálva húzná meg, simán van olyan reakcióideje hogy időben visszahúzza a lábát, ezáltal újra lazára engedje a már egyébként is laza huzalt.

Mindenesetre elhelyeztem 3 csapdát a bejárat felől amihez hat robbanójegyzetet használtam, minden csapdába kettőt, a dróthuzalok két végére. A megmaradt négy jegyzetet pedig rákötöttem egy-egy kunai-ra a ruhámon található szalagok segítségével. Miután végeztem, szívesen megkérdeztem volna Yuu-kunt, hogy szerinte jól csináltam-e elvégre ő sokkal gyorsabban végzett mint mi, és sokkal tudatosabban csinálta. De ekkor eszembe jutott mi történt néhány perce, s belegondoltam mennyire nincs szüksége most arra hogy én is csak a terhére legyek. Viszont abban is biztos voltam, hogy ha most nem próbáljuk meg kezelni ezt a dolgot, még nagy problémákat okozhat a közeljövőben. Nem szívesen teszem, mert tudom hogy nem gondoltam át eléggé, de megpróbálok beszélgetést kezdeményezni. Már javában nyitottam ki a szám, s ejtettem ki az ajkamon Yuu-kun nevét, mikor eszembe jutott hogy Yuu-nak most a legtöbb pihenésre van szüksége, ami csak adatik neki. Ráadásul nyilván a Sensei érkezését figyeli, így nagy hülyeség lenne most zavarni. Csak hátráltatnám a csapatot. Így hát én is hasonlóképpen cselekszem, de előtte még keresnék a közelben virágfejeket, s ha találnék a közeli bokrokban rejtenék el párat, s csak ezután ülnék fel én is egy ágra.

Jiraiya Hétf. Jan. 05 2015, 17:08

A Csapat szétesni látszik... A három Genin tudja a dolgát, azonban láthatóan a csapat olyan elemekből, vagyis inkább személyekből tevődött össze, akik képtelenek az együttműködésre. A látszólag közös feladat - gondolva itt a csapdaállításra - is széthúzza a csapatot. Bár, ha a szétszórtság és a véletlenszerűség volt a tervük, akkor a megkeresett üres területek bizonyultak a legjobb helyeknek, ám ha nem figyelnek oda a másik csapdájára, akkor könnyen romba dönthetik a tervüket.
Az egy óra felkészülési idő, már letelt, amikor a csapat készen lett mindennel és Erisa pont vissza ért egy-két percnyi kicsúszással. Innentől fogva körülbelül 21-22 órájuk van arra, hogy sikeresen teljesítsék a feladatot. Ez idő alatt bárhová mehetnek Konohán belül, ám a Sensei bárhol le is csaphat rájuk. Jobb lesz ha odafigyelnek...

// Tudom, hogy leírtátok, de kérnék mindenkitől egy összeszedést a következő poszt alá a következő képen:

Tudnivalók: Ti most az erdőben vagytok a kiképzőtéren. Vegyük úgy, felülnézetből nézzük a Kiképzőteret. Délen van a bejárat, Középen a Tó. A Tótól a bejáratig füves terület van, néhány fával, ám a tó körül erdő van ami a kiképzőtér teljes további területére kiterjed. TI ha felülnézetből nézzük akkor a TÓ BAL oldalán vagytok az erdőben. Északra ment Sayuri csapdát állítani, Délre ment Erisa és Keleten és Nyugaton Yuu állította fel a csapdákat. Így körülbelül egy 250m sugarú körben vagytok elhelyezkedve ha a csapdákat vesszük határnak.

EZEKET KÉREM BELEÍRNI A POSZT ALÁ:

Felhasznált Eszközök:
- Pl.: 4 Robbanójegyzet
- Pl.: 2x5 méter Dróthuzal
- Stb, stb...

Felállított Csapdák az Elhasználtakból:
- Pl.: Négy robbanójegyzet felragasztása egymástól kb 10-15 méterre lévő fákra a terület Északi Részén.
- Pl.: 2x5 méter drót hurkolása és felhúzása egy fára, hogy a megrántáskor fellógassa azt aki belelép az erdő Keleti és Nyugati részén.

Mostantól akkor írhattok egy körnél többet, hogyha a mesélő, vagyis Én engedélyt, vagy utasítást adok rá. Amíg ez nincs meg, addig meg kell várnotok az Én posztomat //

**Yuu** Hétf. Jan. 05 2015, 23:06

Mivel úgy láttam, hogy nincs szüksége rám Sayuri-sannak így, a maradék időt az egyik fa ágán töltöttem fekve, amiről egész szép területet be lehet látni. Bámultam a lombokat, ahogy táncukat járják a széllel és szemem követte mozgásukat, míg nem szinte már hipnotikusan magával ragadott a dolog, és a lágy szellő, ahogy simogatta arcomat, anyám érintésére emlékeztetett. Teljesen átadtam magam ennek a különös érzésnek és elég volt egy pillanatra lecsuknom a szemem és mikor kinyitottam kiáltásra eszméltem, társaimat elkapták és ők segítségért kiáltoztak. Egy ANBU maszkot hordó alak volt ki rájuk tört, és aki megzavarta csendes pihenőmet. A fáról levetve magam egy kunait vettem elő, és arra lettem figyelmes, hogy sebeim már nem fájnak. Úgy tűnik elbóbiskoltam pár órácskára. Persze ez most nem fontos, a társaimat egy magát ANBU tagnak beállító férfi kapta el. Tudni akarom mi az oka tettének, hiszen nem hiszem, hogy bármit is lekövettek volna.
- Mégis mit képzelsz, mit csinálsz? –
Kérdezek rámordulva az illetőre.
- Hogy én? Úgy érted te mit csinálsz. Ne fecséreld az időt, ha végzel velük, akkor ANBU tag lehetsz. Ha nem te ölöd meg őket, akkor én magam végzek velük. –
„Újra ANBU tag lehetek? Megvan rá az esélyem, ezt nem hagyhatom ki.” Elkezdtem futni a két lány felé, hogy minél előbb beteljesíthessem sorsomat. De hiába futottam egyre gyorsabban, a távolság nem csökkent, a lépések egyre csak nehezedtek, süllyedni kezdtem, de nem törődtem vele tovább nyomultam előre a mocsárban mely előttem volt. Míg végül el nem nyelt a mocsár és a sötétség magába nem temetett. Egy lámpa fénye világít a szemembe, ismerős a hely, már jártam itt korábban álmaimban. Tudom, hogy nemsokára megfog jelenni anyám és vallani fog ellenem. Nem így volt és bár tudnom kéne, hogy ez egy álom, nem tudatosan irányítottam magam, a vágyaim hajtottak és ez lett a vesztem. Amit most hallottam az jobban fájt a korábbiaknál, mindennél jobban.
- Elbuktál, nem lehetsz soha sem ANBU tag és nincstelen szemétként fogsz meghalni! –
Üvöltött ráma hang miközben a bíró elő bújt a sötétből, az apám volt az, szánakozva nézett rám, fejemet elfordítottam, nem tudok a szemébe nézni, elbuktam.
- Nem kellett volna, magammal hozzalak.. –
Nem értettem a mit mondott és kiáltottam utána miközben haladt kifelé a tárgyaló terem ajtaján, legalábbis kiáltottam volna, de egy hang nem jött ki a torkomon, nem tudtam beszélni. Számomra teljesen érthetetlen ok miatt. A nagy mozgolódásban felborultam a székkel, majd egy pohár gurult le előttem, és valamiféle folyadék folyt ki belőle, amely meggyulladt. A lángokban egy ninját láttam, aki egy gyermekkel óriási sebességgel szeli át az erdőt, árnyék volt a fényben csupán, arcot nem láttam.

Szemhéjaim felpattantak és megállapítottam egy fontos dolgot. Utálok aludni. Bizonyára nem is aludtam sokat, de az álom miatt, hosszabbnak tűnt az idő, mivel az ágak között nem nagyon látok át így az idő telését sem nagyon tudtam megállapítani. Felültem és körbe kémleltem, hátha történt valamiféle változás. Ezúttal meg sem próbáltam fejteni az álmom, bizonyára badarság volt az egész, nincs okom, sem időm ilyenekkel foglalkozni. Viszont Sayuri-sannak igaza volt.. bocsánatot kell kérnem mind a kettőjüktől túl önző voltam.

Felhasznált Eszközök:
- 2x5 méter Dróthuzal
Felállított Csapdák az Elhasználtakból:
- 2x5 méter drót hurkolása és felhúzása egy fára, hogy a megrántáskor fellógassa azt aki belelép az erdő Keleti és Nyugati részén

**Suzuhito Sayuri** Kedd Jan. 06 2015, 20:54

Ahogy a többieknek is említette ment is és keresett egy tökéletes fát amelyről kellőképpen el tud különülni a többiektől és ennek ellenére mégis ráláthat az összes lepakolt papirosra. Valójában eléggé spórolós volt, talán az idegesség és a vegyes érzelmek kavarogása miatt, vagy talán puszta figyelmetlenség, vagy a csapdákhoz való hozzá nem értés lehetett az oka. Bárhogyan is, a lényeg a lényeg, ugyan túlzás tényleg csapdának nevezni ezt a valamit. Mert néhány papír felrögzítése a fák törzsére nem egy bonyolult feladat, viszont talán ha a Sensei éppen a lány kis csapdái felől érkezik sikerülhet egy korai aktiválással a többieknek jelt adnia arról, hogy a férfi közeledik. Nevetséges.. egy ekkora erdőt lehetetlenség három geninnek lefednie ilyen rövid idő alatt, ez csak szerencsejáték. Vagy erről jön vagy nem. Közben pedig kényelembe is helyezte magát egy viszonylag magasan fekvő ágon, a hátát a fa törzsének támasztva szemlélte a tájat. Először a társaira pillant, majd hamar el is tereli róluk a gondolatait, az iménti vitát nem szívesen idézi fel, rettenetesen szégyelli magát miatta. Egészen mostanáig el sem tudta magáról képzelni, hogy a nyugodt természetéből sikerülhet bárkinek is ennyire kihoznia.
- hjaj - sóhajt egy hatalmasat, szemeit ismét visszaterelgeti a csapdákra, újra és újra, időnként azonban mégis sikerül elkalandoznia és a távolba szemlélni. A békésnek tűnő erdő képe megnyugtató számára, azonban a gondolat, hogy bármelyik pillanatban egy csata színterévé válhat, elborzasztja. Biztos, hogy ezt akarom? Kérdezi önmagától, kezd elbizonytalanodni. Én nem ilyen vagyok. Nem azért születtem, hogy mások hülye ötleteit kövessem, amikor nekem sokkal jobb van. És valóban. Ahogyan mindig is, most is legalább ezernyi alkalommal felülbírálta Yuu ötleteit, viszont kezdeti sikertelensége most már éppen eléggé összezavarta, és egy újabb sóhajtás hagyja el a száját.
low quality reag

//Felhasznált cuccok: 4 robbanó cetli, felragasztva 4 különböző fára. Ötletem sincs igazából, hogy távolról lehet-e őket aktiválni chakrával, mindenesetre Sayuri nem ért a csapdaállításhoz.//

**Kenshiro Erisa** Kedd Jan. 06 2015, 21:14

Szívem a torkomban dobogott, s egyre hevesebben ahogy telt az idő. Csak arra tudtam gondolni, hogy mivel én "felügyelem" a területünk déli részét, ha amiatt bukunk meg, mert figyelmetlen voltam, és a Sensei bejutott délről, biztos hogy hatalmas csalódást okoznék a társaimnak. Nyelek egy nagyot, s a négy robbanójegyzettel ellátott kunaiból, kettőt könnyen elérhető helyre teszek, vagyis becsúsztatom az övtáskámba, egyet a kezembe tartok, az utolsót pedig a hátizsákomba teszem el. Ha átjut a Sensei a csapdákon a kezembe lévőt egyenesen neki fogom dobni, elsősorban annak érdekében hogy a robbanás zajával figyelmeztessem társaimat, hogy tudják merre kell menekülniük. Nem tudom Yuu-kun mit gondolt, mikor azt mondta hogy csapdázzuk körbe magunkat. A csapatból ő tud csak normálisabb csapdákat kreálni valószínűleg, de kétlem hogy akár ezek a csapdák is akármilyen problémát okoznának a Senseinek. Most, hogy minden oldalról körbe vagyunk zárva, a Senseinek csupán annyit kell tennie, hogy áthatol gyengécske védelmi vonalunkon, és a csapdáink mindjárt a Senseit fogják szolgálni. Konkrétan sarokba szorítottuk saját magunkat. Lágy szellő csapja meg az arcom, s a levelek susogása hanggal tölti meg az erdőt. Figyelem a lombkoronákon átszűrődő fénysugarakat, s arra gondolok, hogy mégis mekkora esélyünk van a győzelemre. Eddig minden ötletünkben találtam hibát, és akárhova megyünk, biztos hogy ránk fog találni, hiába bújunk el. Meddig is kellene kibírnunk? Egy napig? Egy óráig sem biztos hogy ki fogjuk bírni. Ez a vizsga lehetetlen három geninnek. Egyszerűen nem vagyunk elég képzettek ahhoz hogy túl tudjunk járni egy Jounin fején. De akkor mi értelme lenne? Hogy tudnánk geninek maradni, ha a saját Sensei-ünk nem engedi hogy geninek legyünk? Ráadásul nem képes a pofánkba nondani hogy " Már pedig ti vissza fogtok menni az Akadémiára " hanem még szórakozik velünk, mintha a játékszerei lennénk. De valahogy biztosan meg lehet oldani. Biztosan. Ha viszont nem a győzelmünkre kíváncsi, akkor mi érdekli, mit akar kideríteni ezzel a teszttel? Ökölbe szorítom a kezem, s elönti a testem a kétségbeesés. Talán ha tudtam volna vele beszélni akkor, a rámenezőben, most talán tudnám mit akar. Ez a 24 óra nem azt jeleni, hogy meddig kell kibírnunk, hanem hogy mennyi időnk van arra hogy bizonyítsunk. Lehet, hogy nem fog teljes erőbedobással küzdeni a csengőkért. Lehet hogy eljátszik majd velünk 24 órán keresztül. És csak azután mondja meg hogy megbuktunk. A képességei ugyanis biztosan meg vannak rá, hogy akármikor elvegye a csengőket. Addig viszont amíg nem tudjuk meg, hogy mit akar, mik az elvárásai, biztosan nem fogjuk tudni megoldani a feladatot. S ekkor eszembe jutott egy kockázatos terv. Ha most elmennék a zsákért, amit az Ichiraku Ramenbe hagytam, lehet hogy találkoznék vele, s ha el is venné a csengőmet, legalább kérdőre tudnám venni. Ha nem mondja el, akkor is meg kell tudnom valahogy. A társaim jövője függ tőle. Nem hagyhatom hogy ártson nekik. Érzem ahogy szétterjed bennem a félelem, de lehet hogy ezen múlik a csapat jövője. Igaz, kizárt hogy csak úgy elmondaná, de ha legalább utalást tenne... Felpattanok, s először Yuu-kun felé veszem az irányt, s amint meglátom odaugrok mellé, s magabiztosan megszólítom: -Yuu-kun! Ha találkozol a Sensei-jel, feltétlenül kérdezd meg tőle a vizsga célját. - Ezzel kiaknáztam azt a lehetőséget, hogy esetleg ők találkoznának a Sensei-jel előbb. Válaszát meg sem várva sarkon fordulok, s egyenesen az Ichiraku Ramen felé veszem az irányt. Biztosra veszem hogy a Sensei már észrevette a virágfejekkel teli zsákot, ezáltal arra számítok, hogy a Sensei csapdát állít a zsákot visszaszerző személynek. Így talán itt a legnagyobb az esélye annak hogy összefutok vele. Ha elveszítem a csengőt még marad kettő, ha viszont a többiek vesztik el, én leszek a fő célpont. Ez lenne a legrosszabb lehetőség. De vállalom a kockázatot Lábaim egyre gyorsabb tempóban vágtak keresztül az erdőn, nem kell sok idő és a faágakon cikázva hamar kijutok belőle. Vicces, de még azt sem tudom, hogy minek vették a többiek, azt hogy kettesben voltam a Sensei-jel a Rámenes Bódéban. Remélem bíznak bennem, annak ellenére hogy fogalmuk sincs mire készülök. Ha elmondtam volna Yuu-kun biztosan nemet mondott volna rá. De hát istenem. Ő volt az, aki bezáratott minket az erdőbe, könnyű célponttá téve az egész csapatot. Miután kiértem a kiképzőterepekről, amint alkalmam nyílt rá a tetőkön folytattam az utat.

Elhasznált:
- 10m dróthuzal
- 10 robbanójegyzet

Felállított Csapdák az Elhasználtakból:
- három dróthuzalra erősített és fára fellógatott hat darab robbanójegyzet.
- négy Kunaira rögzített robbanójegyzet.

Jiraiya Csüt. Jan. 08 2015, 18:04

// Körülbelül olyan 40-50 méterről még aktiválhatóak a robbanójegyzetek. Attól függ, hogy milyen magas szinten van a használó de Sayuri képes 40 méterről is aktiválni őket //

Telik az idő. Erisa intézett néhány szót Yuuhoz, majd elindult abba az irányba ahonnan jött, így a fiú nem sejthette, hogy a fiatal lány mire készül. Magára hagyja a csapatot, ám remek ötletei vannak, így vissza akar térni a virágért, elvégre a Kiképzőtéren nem igen talált. (Elnézést, hogy ezt kihagytam az előző posztból) Miközben Erisa magánakcióba kezd, Yuu és Sayuri még mindig a fák ágain pihennek és gondolkodnak a lét értelmén. Yuu miután Erisa eltűnt, néhány perce el is bóbiskolt, de aztán szerencsére felébredt. Rémálmai nem hagyták őt nyugodni és talán ez volt a szerencséje. Néhány percre rá, hogy felébredt egy robbanás rázta meg az erdőt, méghozzá nem is olyan messzire a csapattól. Yuu azonnal kapcsolt hiszen a robbanás Nyugatról érkezett, pontosan onnan, ahol a drót csapdáját is felállította. Természetesen Sayuri is hallotta a robbanást, sőt, még érezte is a remegést, így neki is cselekednie kellett...
Erisa nyugodt volt, de sietett, ugyanis minél előbb cselekednie kell, hogyha segíteni akar a csapatnak. Úgy vélte, hogy kihúzhat valamit a sensiből, hiszen elképzelései szerint ennek a Vizsgának nem az a feladata amit a Sensei elmondott. Vagyis inkább úgy kellene fogalmaznunk, hogy nem a feladat a lényeg... Így hát saját elképzeléseit szem előtt tartva útnak indult és már ugrott volna fel az egyik ház tetejére, amikor egy robbanás volt hallható a Kiképzőtérről. Erisa egyből hátranézett és látta, hogy a robbanás füstje körülbelül onnan száll fel, ahol a csapattal voltak. Ez bizonyára valamelyik csapda volt! Mugo-sensei máris megtalálta őket?! És ha igen? Mit fog most tenni a lány? Tovább megy és cselekszik a saját elképzelései szerint? A Többieké eddig csak összekuszálta a szálakat... Vajon mi lenne most a legmegfelelőbb döntés?

// Reagáljátok le a történteket! Smile

Ügyesen! //

**Yuu** Csüt. Jan. 08 2015, 18:40

Ébredésem után eszembe jutott hogy nem osztottam meg a jelet Erisa-sannal és ha jól emlékszem akkor Sayuri-san se igen beszélt róla neki. Mikor korábban ide jött teljesen megfelejtkeztem arról, hogy említsem neki, pedig lett volna rá lehetőségem. Kicsit mérges vagyok magamra, amiért hagytam hogy a kimerültség eluralkodjon rajtam. Mikor megláttam a hármas csapatokban mozgó ninjákat egyértelművé vált számomra hogy itt nem a csengők megtartása a legfőbb cél, hanem hogy hogyan próbáljuk megtartani ezeket a csengőket. Viszont egyikükkel sem osztottam meg sőt inkább leordítottam Sayuri-sant és tönkre vágtam mindent. Épp indultam volna Sayuri-san felé, itt az idő túltenni magam a büszkeségemen és bocsánatot kérni tőle, mikor egy hatalmas robbanás rázta meg a földet. A robbanás onnan jött ahol én állítottam a csapdám, és mivel nem használtam semmiféle robbanószert, ezért nem általam okozott a robbantás. Első gondolatom az volt, hogy sikerült elkapnom a sensei-t aki mérgében felrobbantotta az egész fát és ha így van akkor nem igen lehet boldog. Végül elindultam Sayuri-san felé hiszen Erisa-san nem tudja a jelet így nem tudhatjuk hogy nem e vették fel az alakját. Sayuri felé haladva a hajamat piszkálom és remélem hogy veszi a jelet és nem robbant fel. De azt is remélem hogy nem sikerült úgy felhúznom hogy szándékosan felrobbantson. Ezúttal nem kapkodtam, nem akarok kidőlni és ha megint arra kerül a sor hogy túlerőltetem magam akkor nem biztos hogy bírni fogom a dolgokat. Nem érzem úgy hogy úgy kéne tennem ahogy Erisa-san mondta. Inkább úgy gondolom hogy tökéletesen értem hogy mi a lényege a feladatnak. Többé nem lehetek csökönyös ha nem akarok elbukni túl hamar. Ha sikeresen Sayuri-sanhoz értem akkor megpróbálok beszélni vele.
- Sayuri-san először is, nagyon sajnálom amit tettem, igazad volt, butaság volt belekezdeni a dologba, de... de ha feladom, nekem nincs több lehetőségem... -
Bár egyáltalán nem gondolom hogy butaság volt sérülten is belekezdeni a feladatba, hiszen bizonyára azonnali bukás lett volna, ha nem jelenek meg.
- A csengők.... tehát a csengők. -
Próbálom össze szedni a gondolataimat, mert érzem már nincs sok időnk.
- Tehát. -
Kifújom a levegőt, megnyugtatom magam, most már összeszedett tudok lenni.
- A minap, reggel láttam egy három fős csapatot, és nem gondolom hogy csak most ismerték volna meg egymást. Biztos vagyok benne hogy ezt a csapatot végleges csapatnak szánták, sőt a feladatom is az volt, hogy védenem kéne téged amíg Chuuninok nem leszeünk. Tehát biztos vagyok benne, hogy nem kell küzdenünk csengőért, és hogy a vizsgának nem a csengők megtartása a lényege. Erisa-sannak nem mutattam meg a jelet. Ez.. ez az előbb teljesen kiment a fejemből. -
Hajolok meg válaszát és megbocsájtását várva . Persze Tisztában voltam azzal, hogy a senseinek elméletileg semmit nem kéne tudnia a feladatomról, de úgy érzem , mintha tudná mi is a dolgom.

**Suzuhito Sayuri** Pént. Jan. 09 2015, 20:18

Értetlenül bámul a távolba, időnként fel-fel hangzik egy-egy kósza sóhaj. Ugyan már eldöntötte, hogy nem keveri bele az érzelmeit és személyes dolgait a munkaügyeibe, ugyanis ezen dolgok csak akadályozzák az adott feladat tökéletes elvégzésében. Gondolván egy kis meditáció tökéletes lesz, és sikerülhet kiürítenie az agyát, vonult félre, persze némi sértődöttség is közrejátszott a dologban. Akárhogyan is, az egyedüllét csak még jobban összekuszálta a dolgokat, egyrészt az ö területén kívül senki más csapdáiról nem tud és ez éppen elég probléma, csupán halvány sejtése lehet arról, hogy Erisa merre is állított csapdát azt is csak amiatt mert egy ideig figyelte a lányt aki néhány méter dróthuzallal játszadozott, még mielőtt különváltak. Az erdőt egy hangos robbanás rázza meg, a lány rémülten kapaszkodik meg a fa oldalában, még ha szeretné sem titkolhatná el, hogy kicsit aggódik a többiek miatt. Talán a Sensei rá is talált valamelyikükre? Erre nem voltam felkészülve, még annyira korai ez az egész. Lehetséges, hogy Erisa vagy Yuu aktiválta véletlenül a csapdát... Gondolataiból kiszabadulva azon nyomban a saját csapdái felé kapja tekintetét, amelyek egyelőre sértetlenül tartják magukat a helyükön. Mindenesetre nem várhatott ölbe tett kézzel amíg őt is elkapják, éppen tovább akart volna menekülni amikor Yuu-nak sikerült a lányra bukkannia. Először megdöbbent, majd pedig elfordítja a fiúról a tekintetét, aki rögvest hozzá is kezd mondandójához. Miközben hallgatja a fiút ö is megigazgatja a haját, jelezvén felé, hogy az igazi Sayurival találkozott össze nem pedig egy imposztorral.
- Értem. - csupán ennyit válaszol, hangján érezhető, hogy nem tette túl magát a korábbiakon, viszont mégis válaszra méltatta a fiút, aki korábban elég csúnyán megsértette a lányt. Amit tett, mondott, nem olyan dolog amit egy egyszerű bocsánatkéréssel el lehet intézni. Ehhez idő kell. Sok idő. - Tegyük félre a személyes érzelmeinket, és problémáinkat és lehetőleg csakis a küldetés sikeres végrehajtására koncentráljunk. Nem kívánok több vitában részt venni, ezért kérlek avass be a tervedbe. - ugyan valójában annak amit mondott nincs köze ahhoz amit gondolt. Legalább öt különböző kérdést szeretett volna feltenni, de ha így tett volna azzal értékes időt fecsérel el, és jelenleg a kapcsolatuk sincs abban a helyzetben, hogy személyes kérdésekkel zaklathassák egymást.
- Úgy érted, hogy a Sensei hazudott nekünk? Ez abszurd. Miért tenne ilyet? Elég csúnya dolog azt feltételezni egy köztiszteletben álló Jounintól aki életét a hazája védelmére tette fel, hogy hazudik a diákjainak tudatosan, azért, hogy hátráltatja őket a küldetésük végrehajtásában. Egyre több okod van rá, hogy bocsánatot kérj a Sensei-től... - ezt az arcátlanságot már nem nyelhette le. A fiú szavai sértik az elveit, ezért rögvest ki is oktatja a fiút.
- Ez elég nagy baj. Egyelőre találjuk meg Fenereshy-sant. Ha az amit mondasz legalább részben helyes akkor a lehető leghamarabb tovább kell lépnünk. - közben eszébe jut a robbanás, persze azt a gondolatot miszerint a lány esett egy kósza csapda áldozatául rögtön el is vetette. Bár nem tűnik egy lángésznek a lány, sőt valójában semmilyennek sem tűnik hallgatag, visszahúzódó viselkedésének köszönhetően, de bizonyára nem keveredett bajba, mint legutóbb. Kétszer is összefutni a fogóval egy bújócska során, elég indok lenne arra, hogy az év legszerencsétlenebb shinobija címet elnyerje.
- Egyébként... Oda semmi esetre se menj. - mutat a fiú mögötti részre, ahova elhelyezte a jegyzeteket. - Kérlek fejezd be a hajlongást. Inkább azon törd a fejed, hogy merre keressük? Nem mehetünk a robbanás irányába, könnyen lehet, hogy Mugo-sensei vár ránk. - szól rá a fiúra, miközben karba teszi a kezét, és türelmesen várja a válaszát, persze a tekintetét kerüli, ezért is inkább elfordítja az arcát, nézelődik.

Ajánlott tartalom