Ichiraku Ramen Bar

/ Sai -san / (Előszőr is bocsánat az előző poszt szavainak összefolyása miatt. Sietnem kellett, mert a laptop merülőben volt és küldés után néhány másodperccel hibernálódott is, tehát így is éppenhogy el tudtam küldeni. De természetesen ez nem lesz rendszeres )

A kopogtatás után várnom kellett, ami Tsunade-samának megbocsájtható elvégre sok dolga van. Odabent beszélgetnek, tehát biztosan megvan a megfelelő ok a várakoztatásomra. Végül, mégiscsak élesen csattan a Hokage hangja. Ez azt jelenti, hogy bemehetek. Miért is várakoztatnám hát a legendás sanninok egyikét. Ostobaság volna.
Belépek. Tsunade-sama, Shizune-san. Eddig rendben, de van ott egy harmadik személy is. Szőke haj, öltöny. Valószínűleg civil, de azért nem mondanám biztosra, a shinobiknak elég jó képességeik vannak ahhoz, hogy másnak mutassák magukat, mint amik valójában. Tiszteletteljesen köszönök: " Konochiwa Tsunade-sama. Remekül néz ki, mint mindig! Shizune-san, Uram! " A megfelelő meghajlások után - amolyan japánosan, tehát: kéz az oldalamra szorítva, fejemet nem hajtom lejjebb, csak a felsőtestem mozog.
A nagyrabecsült Hokage belekezdett feladatom ismertetésébe és - örömömre - egy igazán veszélyes, valamint izgalmas küldetést kaptam. Északon néhány várost fiatalok terrorizálnak, be kell épülnöm hozzájuk és egy névsort kell szereznem, amit majd átadok az ANBU-nak. Természetesen lehetőleg minél több információval kell majd szolgálnom. És a Hokage külön hozzá tette, hogy ne hősködjek. Ennek örülök. Az utóbbi kis elraboltatásom az alvilág embereivel, bizony engem is óvatosabbá tett egy kicsit, vagy legalábbis óvatosságra kellene intenie.
- Értem. Legjobb tudásom szerint fogok teljesíteni és amint tudok, személyesen intézkedek a névsor leszállításáról. Ez egy igen veszélyes küldetés, ezért Tsunade-sama nagyon megtisztelő, hogy rám bízta! Most pedig, úgy érzem ideje indulnom.
Otomo Kiroto. Így hívják a férfit és Ő lesz az összekötőm. Hogy pontosan kivel az számomra még nem tiszta, de nemsokára megkérdezem. Egyébként is lenne hozzá pár kérdésem.
Kiroto-san tanácsára Ichraku remenezőjébe indultunk, ahol kedvességből/lekenyerezésből meghívott egy tál ramenre. Amint kijött az étel megfogtam egy evőpálcikát, eltörtem, hogy rendesen mozgatható legyen, majd számba vettem, az első falatot.
- Mint gondolom ön már sejtette, számtalan kérdésem van - mondom a tál árnyékából - Előszőr: ön összekötő lesz, de kivel? Konohával, vagy a bandákkal? - mielőtt válaszolni tudott volna folytattam - Valószínüleg nem tud majd pontos adatokat mondani, de a körülbelüli érték is több mint a semmi. Megközelítőleg hény banda van és mennyi taggal? Bandánként és összesen. A Csoportok között milyenek az erőviszonyok és vannak-e esetleg nem "civil" hanem shinobi tagok?
Kezdetnek ennyi elég is lesz, ezek után már könnyebb lesz megformálni a többi kérdést. Na persze, nem biztos, hogy a fentiekre kapok majd választ, de mindeképpen meg kellett ezeket kérdeznem. Újabb falatot tömök a számba, immár csendben ülve. Körülnézek, hogy pontosan mennyien is vagyunk itt bent és az esetleges ott tartózkodokat - magamon, Kiroton, Ichirakun és Ayamén kivül - megjegyzem magamnak.

/ Sai /

Jó nagy adag információ lett hozzám vágva, de így néhány kérdésem fölöslegessé válik és ez részben megkönnyíti a dolgokat. Habár úgy terveztem mindenképpen haza kell mennem - minden felszerelésem nálam van, csupán pót ruha nincs - de mivel kiderült, hogy Ők beszereznek nekem állruhát ezért emiatt már nem fő a fejem.
- Menjünk a hintóhoz! - mondom, miután elfogyasztom a ramen maradékát.
Elköszönök Ichirakutól - nem mintha nagyon ismerném, de errefelé ez szokás - és várom, hogy Kiroto-san vezessen. Amint megfelelően eltávolodunk a ramenezőtől megszólalok:
- Majd szükségem lesz néhány dologra. Például néhány üveg szakéra, meg hasonlók. Nem magamnak - magyarázom gyorsan, mielőtt még rosszat gondolna - ezek a gyerekek, banditák biztosan oda vannak érte. Így vezetik le a stresszt. Vagy hát legfeljebb nem, egy próbát megér. Egyébként megkérhetném, hogy út közben meséljen nekem erről a bizonyos családról? Csupán azért, hogy valamilyen szinten naprakész legyek.
Bőven van még mit megtudnom, de igazán nem kell elsietni semmit. Előbb a hosszabb magyarázatokat igénylő kérdések, aztán jöhet a többi. Nem hinném, hogy valami besúgó pont minket követ, vagy hogy valahol hallgatóznának utánunk, de nem tudhatom pontosan ezért megosztom a figyelmem a beszélgető partnerem és az utca között. Elvégre mégis csak shinobi lennék vagy mi, illene felismernem ha követnek.
Vannak dolgok, amik aggodalomra adnak okot, például, hogy két városról van szó és számtalan kisebb faluról. Ez túl nagy terület, biztos nagyon sokan vannak, ami kissé bonyolít a helyzeten. Nem teszi megoldhatatlanná, de jelentősen nehezít rajta.
- Ennek a szervezet(ek)nek vannak védjegyei? Például sajátos emberölési forma, vandalizmus után ott hagyott jelek, falfirkák, öltözködés,fegyverhasználat. Persze, tudom ezek nagy részét nekem kellene kiderítenem, de kiváncsi vagyok mennyi infórmációnk is van. Meg még valami! A városok ettől eltérően milyen köziztonságúak? Csupán azért kérdezem, mert ha valami próba elé állítanának, mint például meg kell ölnöm valakit, vagy felrobbantani valamit... Nem nagyon szeretnék ártani a tisztességes polgároknak. Elvégre többnyire az Ő védelmükben cselekszem.
Ha időközben megérkezünk a hintóhoz, Kiroto-san engedélyével, helyet is foglalnék, azután pedig jöhet az átöltözés, amit majd pontosabban taglalok, mikor megtudom milyen is az állruhám.

[Sai]

Régen jártam már kórházban, még régebben komoly sérülés miatt, de még most se túl hívogató a tipikus mosószer illat, a jó esetben maguktól lélegző, lehangolt betegek és a vakítóan fehér falak. Minél tovább maradok, annál feszültebb leszek és már itt vagyok legalább egy hónapja. A legutóbbi küldetés nem épp úgy sikerült, ahogy terveztük és a váratlan eseményeknek hála megnyertem magamnak egy szép, kórházi ágyat, de a mai nappal végre megszabadulok és ha szerencsém van, rendes ételhez is jutok.
Miután összepakolom azt a kevés cuccom, aláírok néhány papírt már meg is szabadultam, nem is vesztegetek egy percet sem, gyorsan kislisszolok az utcára. Általában zavar a nagy nyüzsgés és a hangzavar, ami Konoha utcáin állandó, de ezúttal még ez is sokkal barátságosabban hat, mint a halálian nyugodt kórház, ahol csak a betegek hurutos köhögése, a gépek idegesítő csipogása és a papucsok surrogása hallatszik. Egy ideig sétálgatok és élvezem a napsütést, a mozgás és a napfény is nagyon jól esik, főleg a mozgás. A folytonos fekvéstől, amire kényszerültem a felépülésem alatt, teljesen elgémberedtem és mintha leszívtak volna minden energiám, de az utolsó pár hétben némi torna és séta javított a helyzeten. Már épp arra jutok, hogy mára bőven elég volt a sétából és haza indulok, mikor a gyomrom hangos korgással jelzi, hogy nem ért egyet. Tekintve, hogy alapból nehezen veszem rá magam a vásárlásra, és a hűtő, majdnem mindig üres, bele se merek gondolni egy hónap kihagyás után, az a kevés dolog, ami esetleg fellelhető benne, melyik rothadási fázisban tart épp. Ezeket a kilátásokat felmérve arra jutok, hogy a legjobb esélyem hogy megtöltsem a hasam és ezt túl is éljem az, ha beülök valahova enni. Ezzel az elhatározással be is térek a legközelebbi rámeneshez és rendelek egy tállal.

Nyaaahh nyújtózok nagyot az utcán sétálva, cseppet sem érdekel, hogy eközben mi történik. Zöld macska szemeim végig pásztázzák a környéket, valami élelem után kutatva.
Jah igen azt hozzá kel tenni, hogy szokásos tol kicsit eltérő módon öltöztem ma fel.



Egy fekete ruha, na jó szokásos módon férfi pukkasztó. Végül is lehet a pukkasztás nem is a ruha miatt van. Talán valami más okozza, aha meg is van mi. Tudom én azt, de pont is ezzel szeretek vissza élni. Kihasználom alaposan néha majd mosolyogva odébb lépek. Olyan tánc ez ami felpezsdíti vérem. Játék, csodálatos játék mi már szinte nem is egyszerű szórakozás hanem művészet. Férfi idegekkel játszani és pattanásig feszíteni őket.
- Nyaaahhh olyan éhes vagyok.
Simán belibbenek kedvenc ramenesemhez és le ülök egy szabad helyre. Arcomon nagy megkönnyebbülés, lehet imádok extrém dolgokat művelni. Az nem azt jelenti szeretek gyalogolni, talán egy kis kerekes kocsi elé kellene fogni valakit. Egy férfit aki majd húzza és oda visz ahova én akarom.
- NYaaahhh hello öreg. Legyen inkább három adag, az enyém csirkés legyen.

Kicsit meg lepődötten nézek. Hát végül is nem épp hétköznapi ruha van rajtam, de nekem ez a hétköznapi. Igazából nem teljesen mert hát a fehér ruha és a köpeny.
Hmppfff csak meg vonom a vállam és el veszek egy pár evő pálcát.
- Nem is vagyok túl öltözött, cöhh még érzéked sincs szép ruhákhoz. Nyahh de hát ilyen emberek is vannak.
Ahmmm lásuk csak egy adag ramen ára jah igen és egy kis extra. Végül is nehéz volt a mai nap, az a sok munka. Néha magam is csodálkozom, hogy bírom a látványt. Igen ám látvány, nem egyszerű egy csúnya sebbel szemezni. Vagy épp valami igazán vérben tocsogó dolgot művelni. Meg az a sok értetlen buta tekintet, hajjaj lehet tényleg jött tenne a környezet változás. Talán szél földje vagy villám, de melyiket válasszam?
Közben egy kisebb összeget a ramen és persze az ital árát az asztalra teszem. A pénzből nem egy feles és egy ramen de egy egész kancsó szakét is tudtam volna venni.
- Hát nem néztem ki belőled. Harmadikat is bevállalod, és csodálkozok azon is hogy a másodikat hova tetted. Végül is az emberi test csodás dolgokra képes.
Tárom szét kezeim nagyot sóhajtva és szemeim fel csillannak amikor érkezik az én adagom.
- Ohh és ma lesz egy kis ital is.
Az öreg meglepődve nézet, de tudta mire gondolok. Egy csésze és egy kancsó került még a pultra. Még étel előtt ittam is egy kortyocskát.
- Mozgalmas nap?
A válaszom csak unottan ennyi volt az öreg kérdésére.
- Ahh egy shinobi nyílt lábszár törése. Egy nyolc évesnek üveg darab elvágta a kezét.... és még sorolhatnám.
Majd a lányra nézek és elmosolyodom, de mosolyomban keveredik némi barátság. Még valami egy csipetnyi felvágás.
- Világért se fizettetném ki az enyémet, nem szokásom élősködni

Mosolygok és néhány falatott számba jutatok. Hm igazán remek az étel mint mindig, és a környezet is viszonylag kellemes. Az ez a lány így viselkedik legkevésbé sem érdekel. Viszont puszta játékból, bosszantom nem hagyom magam. Nem is nézek rá úgy szólalok meg.
- Hatodiknak, előbb utóbb nem inkább előbb, de hagyjuk is úgysem értenéd mit tudnak okozni bizonyos dolgok.
Nyugodtan falatozok tovább mosolyogva. Így történt, hogy megkezdtük a táncot a tűz körül. Egymás csipkedve finoman, óvatosan egyenlőre egy bizonyos kereten belül maradva.
- Ha zavar a hangom tessék.
Levesemből evő pálcával egy kis tésztát nyújtok feléje.
- Dugaszold be a kényes füleid, de vattával könnyebb lenne.
Egyszerűen e pultra ejtem pontosan kettőnk közé a tésztát és folytatom az evést. A tészta nagyon finom, tökéletes nincs túl főzve és nekem ez éppen elég jelenleg. Jaahhj vajon legyek kicsit kedves, vagy hagyjam és ne érdekeljen? Na jó talán még is kedves leszek.
- Hé tudod mit fizetem a ..... Cöhh na tessék, épp kedves akarok lenni és meg hívni egy tálra. Erre a falánk kunoichi ilyen szemeket mereszt rám.
Fogom magam és közönyt tetetve elfordulok. Pálcikákat ajkaimhoz emelem és észre sem veszem hangosan elgondolkodtam.
- Hmm hol is láttam, nem mesélte az egyik ápoló. Valami lányt emlegetett, meg a szemeit. Azt hiszem azt mondta piros, de nem vagyok benne biztos.
Végül is arra jutottam magamban biztos csak egy bolond pletyka az egész. Újabb kupicát gördítettem le és csészécskét az asztalra tettem. Nyhaaaaaaahhhh ez isteni volt.

Sai írta:
//Gomen a nagy késésért ˇˇ'//

Ahogy utadra felkerekedsz a sérüléseid mértékének megfelelő könnyedséggel és tempóval, hogy a kiskölyök nyomára bukkanj, különösebben semmi nem akadályoz meg utadban. Lenn az utcák a megszokott képüket mutatják, épp olyan népesek/kihaltak, mint ilyentájt szoktak lenni Konohában, a járókelők között sem tűnt fel senki gyanús, bár bosszúságodra egyelőre a fiú sem. Így megállva pihentél meg egy magasabb épület tetején szétnézve, s milyen jól is tetted - vagy épp rosszul, majd kiderül - hogy megtorpantál, mert így sikerül kiszúrnod a kiskölyköt, aki egy kapualjban bújt meg, és láthatóan magát körülölelve reszketőn sírdogál, bizonyára saját magát sokkolta azzal, hogy leordította a saját példaképe fejét, s még a párnáját is hozzávágta, amely számára egyfajta biztonságot nyújtott, mint szerencsehozó talizmán, amelynek hatásában hitt és bízott.

//Semmi gond, nem kerget a tatár //

A tele töltött hasam miatt szinte már el is felejtem, hogy eddig kórházban voltam, és mikor hirtelen mozdulatba kezdek, némi szúró fájdalom hasít bele a frissen gyógyult sebembe, aminél bár már éreztem rosszabbat - például amikor szereztem - azért kellemetlen egy pár pillanatig. Menet közben végig nézek az utcákon és elgondolkozom, vajon az emberek érzik-e a közeledő háború súlyát. Akik most itt sétálgatnak mosollyal az arcukon a munkájuk végezve a bevásárlást intézve vagy épp csak kikapcsolódnak a családjukkal vajon rágörcsölnek-e a gondolatra esténként, mielőtt lefekszenek, hogy a háború már itt van a küszöbön, hogy bármelyik nap meghaltat egy szerettünk, vagy éppen ő maguk. Aggódnak-e, hogy a falu nem lesz képes nagyobb áldozatok és az ő életük veszélyeztetése nélkül megnyerni ezt a háborút. És megfordult-e már a fejükben, hogy mi van ha veszítünk, vagy esetleg egyáltalán nem is foglalkoztatja őket a krízist és a tagadással járó hamis boldogságba menekülnek.
Ilyenkor erős késztetést érzek, hogy belelessek mások fejébe. Nem valamiféle perverzió vezérel, legalábbis én nem úgy gondolom. Egyszerűen az emberi természettel járó kíváncsiság az, ami vezérel. Hogy megértsem a dolgok működését és a miérteket. Az emberi természet nem ismerése pedig egyike a sok gyenge pontomnak, hiszen a múltban mondhatni híján voltam a szociális készségeknek.
Végül megállok egy szimpatikus háztetőn, hogy jobban belássam a területet - na meg azért, mert shinobi ide vagy oda, azért még megérzem magamon a huzamosabb fekvést, bár nem szívesen ismerem be - és némi kutakodás után meg is pillantom a fiút, aki magába roskadva gubbaszt egy kapualjban és pityereg. Egy pillanatig elgondolkozom, hogy kicsit ráijesztek és megviccelem, de végül arra jutok, hogy amúgy sem épp stabilis lelki állapotú gyerek - talán a hormontúltengés az oka a gyors hangulatváltozásnak? - és a reszketés is ezt támasztja alá. Megfordul a fejemben, hogy vajon a szülei ennyire nem figyelnek rá, vagy nincs is aki megtegye ezt és ez a gondolat elég ahhoz, hogy a ramen okozta mámoros bódultság egy pillanat alatt a köddé váljon. Azért mégis megerőltetem magam, hogy a legbarátságosabb mosolyom öltsem fel és lassan elindulok a fiú felé, épp úgy, hogy időben észrevegyen, ezzel elkerülve a még nagyobb sokkot. Ha nem fut el mikor meglát, lassan oda nyújtom neki a párnát.
- Ha nem tévedek ez a tiéd. Egész jó lett, bár az orrom nem igazi... azt senki sem találja el - mondom kicsit lemondóan.

Kurai Akuma írta:- Túléltem már sok mindent, egy kis kaja nem fog ki rajtam, ne aggódj! - vigyorgom, aztán folytatom az étkezést.
Ezt a tál rament még lassabban kezdem enni. Mivel ezt szánom ma az utolsó adagnak, így úgy vélem, jobb lassan enni, hogy tovább tartson az ízhatás, melyet érezhetek.
- Hm... Nincs is jobb a kiadós kajánál... bár azért nem tíz fogás... - mormogom magamban.
A pultra ejtett tésztát csalódottan figyelem. Ennek teljesen elment az esze. Ezt már én sem hagyhatom annyiban.
- Na az már biztos, hogy nem vagy ép elméjű. Mégis hogy lenne elég az a jelzésértékű tésztamennyiség arra, hogy a fülembe tömve kellőképp tompítsa az általad kiadott zajt? Várj, adok én is hozzá, hogy elég legyen!
Szavaim után evőpálcikáim fogaim közé veszem, majd a ramenes tálam szélére csapok úgy, hogy a kiömlő étel lehetőleg kidekorálja "cseppetsemkedves" rongyait.
- Így már talán elég lesz - mosolyodom el kedvesen - És nem vagyok rászorulva az ingyen körödre. Különben is, te, meg a kedvesség? Egy csapat éhes farkas is kedvesebb nálad, mikor üldözőbe vesznek - húzom el a szám.
A három adagomért az asztalra teszem a pénzt. Már épp szedelődzködtem volna, mikor meghallom a kis közömbös színjátékot, mely valami vörös szemű lányról szól. Mondandóján elgondolkozom. Tehát a vörös szemű szörnyek visszatértek? Vagy az is lehet, hogy csak egy kósza példány. De az is lehet, hogy nem is Yuurei, csak egy egyszerű albínó szerencsétlen. Minden esetre, meg kellene keresnem.
- Tehát a kórház... és egy nővér. Most megkönnyebbültem... Ezek szerint nem téged kell kifaggatnom ez ügyben. Nagy mázli!

- Ohh hát ezt már kérdezték tőlem, de nem tudom mi baj van egy kis sziklaugrásban.
Falatoznék tovább aztán hirtelen fel ugrok és még fel is kiáltok.
- Te bolond tyúk tudod menyibe kerül egy ilyen ruha? Honnan is lenne fogalmad róla, ha még normális cipőre sem telik.
Fogok egy marék tésztát amit ruhámról próbálok lekotorni és egyenesen a lány feje felé dobom. Minden bizonnyal el hajol előle e közben mérgesen az asztalra csapok. Fel hajtok még egy felest és be sem fejezem az ételt.
- 3000 ryo.... remélem valaki egyszer móresre tanít. Meg sérteni azt aki meg akar vendégelni egy tál ételre....
Az arcom vörösebb volt a dühtől és maradék italt kupicából lányra fröcsköltem. Majd egyszerűen elsétáltam.

Tisztelt nagy érdemű a cica harc kezdetét vette. Két nő vagy is én meg az a másik, biztos azért termet gyorsan előttem. Nem döbbentem le, a gyorsaságán elvégre egy kunoichi aki biztos valami jutsut használt. Az ütése viszont meglepet. Nem tudom elkerülni ez természetes, de viszont tompítani tudom a kárt. Amikor meg üt fejem elfordítom az ütés betalál, de egy szóval kifejezve mégsem. Vagy is súrol, de még így is fájdalmat okoz.
- Nyah te nem vagy normális. A kabátod ki lehet mosni, de a ruhámat nem.

Ha sikerül elkapnom a sima ütést:

-Ohh igen most jobb ha nem mozdulsz.
Lehet civil vagyok és nő. Mindenki meg felejtkezik egy fontos dologról ugyan akkor egy sikeres orvos vagyok. Mint orvosként tudom melyik érintés egy ponton okoz nagy fájdalmat. Épp ellenkezőleg kellemes érzést. Ezekből pontokból sok van az ember testén, egyszerűbben ki fejezve idegek. Ugyan ekkor vannak pontok ahol megfelelő nyomást kifejtve elzárhatjuk agyba vezető ereket. Így egy civil is tud veszélyes lenni egy óvatlan ninjáranézve.
- Ha most itt meg feszítem a kezed az nagyon kellemetlen lesz rád nézve. Ha pedig sikerül a nyakad meg ütnöm egy ponton pár percen belül elájulsz és meg is halhatsz. Attól, hogy nem vagyok ninja nem jelenti azt nem vagyok védtelen.
Elengedem a kezét, és előveszek pár pénz érmét és lány felé nyújtom.
- A ruhám már menthetetlen, de tessék ez bőven fedezi kabátod tisztitatását.