Ichiraku Ramen Bar

~Igen-igen ez lesz az! Ez lesz az!~ még mindig ezen kattogott az agyam. Örültem, hisz miért ne tettem volna. Megoldódni látszott a rejtély, és igazán büszke voltam magamra, hogy nem hagyott cserben a logikám, csak elment vakációra, egy időre. Tsukin is látszott, hogy izgatott lett a hírtől, és ő valahogy, kicsit közvetlenebbül fejezte ki ezt az örömét, mint én. Megölelt. Persze nem ellenkeztem, mert olyan hirtelen jött, hogy igazán nem volt időm lereagálni. Lélegzetem megakadt, egy ideig, és átadtam magam az ölelésnek. Igaz csak egy pillanatig tartott, mégis nagyon jól esett. Mikor kibontakoztam az ölelésből, láttam, hogy Tsuki kicsit megrettent a hirtelen tettétől, és gyorsan elvörösödött. Mosolyogtam, hisz ez egy nagyon kedves és aranyos gesztus volt minden tekintetben. Felálltam tettre késszen és elnéztem abba az irányba, amelyről érkeztem erre a furcsa küldtetésre. ~ A kórházból elindult, de nem tudom, hogy merre. Csak annyit tudok, hogy nagyon sietett, de ez nem elég… áhh… és mit fogok csinálni, ha egyáltalán megtaláljuk? Kezdjünk el kémkedni utána? Vagy csak szimplán menjünk oda és kérdezzünk rá nála egyenesen? Vajon mi lenne a helyes döntés?  Erről nem tudok, és szerintem nem is kéne egyedül döntenem… de akkor is… Tsuki nem ismeri a Senseit, noha még én sem annyira… ~ tanakodtam miközben az embereket figyeltem, ahogy áthaladnak az utcákon. A kérdés, hogy mégis mit kéne tenni, amikor megtaláljuk a Senseit, és neajdisten bebizonyosodna, hogy a teóriám helytálló. Belül valahol, kezdtem reménykedni, hogy ez is csak egy téveszme, és Kamisunak semmi köze hozzá.
- Hogy hogyan tovább… hát gondolom meg kéne keresni őt… bár fogalmam sincs, hol lehet. Hiszen mikor elhagytam a kórházat, már nem volt sehol. Lehet ott kéne kezdeni. A recepción talán látták merre ment. És ha ez nem jön be akkor… akkor nem tudom mit kéne tenni. 
Mondtam enyhe csüggedséggel az utolsó mondatot. Reméltem, hogy sikerül mihamarabb megtalálni, csak azért, hogy tisztázhassam a Sensei nevét. Hisz ezalatt a körülbelül egy hónap alatt, ha sokat nem is legalább azt megtudtam róla, hogy nem egy rossz ember. Talán csak furcsa a humora…ennyi.

Elhagyva az Akadémiát forgalmas útra értek. Ai kénytelen volt közelebb menni az egyre idegesebb Inuzukához, a tömeg miatt.
~Miért ilyen feszült? Talán nem találja Yoru szagát vagy esetleg a senseiét is a közelben érzi? Mindegy, ha nem osztja meg velem a problámáját nem érdeklődök. A lényeg, hogy nem szabad szem elől tévesztenem, mögötte kell maradnom. Remélem nem vezet csapdába, mert akkor ilyen közelről könyedén megzsebezhet... Nem ezt nem hinném. Nem vallna a klánjára, a társakat nem szokták cserben hagyni, ezt még én is tudom. Mégis rossz előérzetem van. 
Ai figyelmesen nézelődött a tömegben. Nem látott semmi furcsát. Ismerte az útat mégsem tudta eldönteni, vajon merre tartanak. Tudta nemsokára elérnek az Ichiraku Ramenhez, és éhes is volt nem ebédelt semmit, reggelire is csak egy almát evett, mert sietett.Meg is kérte volna Muzan-kunt, hogy álljanak meg és kapjanak be valami harapnivalót, nem is, hiszen meg kellet találniuk a társukat. Ez peddig fontosabb volt az éhségnél.
~Ha meglesz Yoru-kun, esküszöm vissza hurcolom őket ide és úgy is eszek egy finom rament! 
Nézett a stand fele és meglepő dolgot vélt felfedezni. A két társát látta nem messze. A lány először azt hitte képzelődik, megállt, megtörülte szemét, majd előre nézett. Ott állt Muzan két lépére Aitól, oldalra meg pár lépésre ismét Muzan állt Yoruval. Meglepödőtt, de csak pislogot a fiúkra. Muzan is észre vette a kis problámat, ahogyan a többiek is. Ai hátrált, nemsokára négyszög alakban helyezkedtek el.
~Nahát. Ez elég érdekes helyzet. Végre felpörögnek az események. De az is lehet, hogy csak egy kage bunshint használt Muzan a megtalálásunkra. Akkor viszont miért álltunk igy be és miért lepődött meg mindenki ennyire. Yoru még valamit monott is, de nem igazán figyeltem. Hmm...Szerintem valami nem stimmel. Egyre nő a feszültség. Tetszik.... Várjunk Yoru nekem jelezne? Oda megyek, nehogy nekem támadjon valamelyik kutyuli.
Ai gyorsan átlépett Yoru mellé, probálta leplezni örömét, amit a konfliktus váltott ki belölle, nem igazán szeretett unalmasan vánszorogni. Igyhát érdeködve várta a következményeket.
~ Ha már nem engednek csendben lopni a napot, akkor legalább történjen valami izgalmas.
Yoru lassan hátrálásra intette a lányt, aki engedelmeskedett és az Ichirakuhoz közeledett hátrálva. Egyik kezét hátratette az övtáskájához és megérintett vele egy kunait, majd megragadta, de nem húzta ki a helyéről. Nem akart kezdeményező lenni inkább várt egy darabig még. 
//Ha megtámadnák azt a kunait, húzza elő. De nem cselekszik, ha nem lesz muszály.//
~Meg kéne beszéljük, de jobban örülnék egy összecsapásnak. Végülis nincs sok kockázat, Yoru-kun nem ellenség, ami meg a Muzanokat illeti nem tudom, hogy melyik az igazi, ha egyáltalán köztük van. 

Ai nem lepödőtt meg a klónon. Örült, hogy igaza volt, de ez a cselekmény nem bizonyitotta, hogy nem csapdába sétált.
~ Valami nem kerek. Miért lepődött meg Muzan-kun, ha ő hozta létre azt a klónt? És miért nem szólt róla nekem? Yoru-kun is meglepődött, ezek szerint ő sem tudta. Valamit titkol Muzan-kun. De lehet, hogy csak képzelödöm. Mi fog ebből kisülni?
Yoru kérdése halk volt és óvatos. A lány hasonló hangnemben válaszolt.
-Igen, olyan volt mint az igazi, annak is véltem. Véleményem szerint nem sima klón volt.
Ai a két társa vitáját figyelve, elengedte a kunait. Humorosnak találta a kialakult, érdekes helyzetet helyzetet.
~Nyugottan dumálják ki magukat, de az én időm is fogyatkozóban van nem csak az ővék. Befejezhetnék lassacskán, még ma szeretnék ebédelni. Érdekes ötlet volt Yoru-kuntól, a csengő átadás, de mintha Muzannak nem tetszene annyira. Jobb lesz, ha én efelől nem nyilatkozom.
A lány csendben végighallgatja Yoru-kun utolsó mondatát, nem igazán szivlelve, amit hall.
~Nem tudom Yoru miért nem akar együtt müködni Muzannal, de meguntam.
-Fiúk. Hé! Nyugi van oké? Meg lehet ezt beszélni civilizált emberek módjára is. Rendben? –szólal meg higgadtan.
    //A válaszok után folytatja.//
-Muzan-kun nem tudjuk, hogy mi volt pontosan az előbbi technika, ezért szeretnénk, ha elmagyaráznád. Úgy-e Yoru-kun.
    //Muzan válasza útán hozzáteszi, esélyt sem adva Yorunak a közbeszólásra.//
- Én azon a véleményen vagyok, hogy ha már összeszedtél mindanyiunkat, akkor maradjunk csapatban. Elvégre később az igazi küldetéseken is együtt kell dolgoznunk. E mellett nagyon éhes vagyok, örülnék, ha bevonulnánk az Ichirakuba és elfogyaszthatnánk egy-egy ráment. Légyszi, a kedvemért! – nézett a társaira kegyelmet kérően.

  //Oké, és bocsi. Nem tudtam, hogy tiltott technika . //
Muzan válasza megfelelt a kérelmeknek. A helyzet kezett egyenesbe jönni. Elméletben semmi gond nem volt, viszont a gyakorlat más, igy itt is becsúszott egy-két hiba és ezek forrása Yoru-kun volt.
~Fogalmam sincs, hogy miért akadékoskodik Yoru, túlságosan bizalmatlan. Nekem semmi bajom Muzan-kunnal. Pfhh fárasztó.
Forgatta  a szemeit Ai, nem értette min borult ki ennyire Yoru-kun.
~Hogy beszélt, mi volt ez a hangnem? Megérdemli, hogy megbámúlják, miért ordibált?! Nem volt szükséges. Mindegy végülis elértem a célom. Kaphatok rament. Yeah!
A lány mosolyogva bólógatott a bámuló embereknek, jelezve, hogy semmi gond.
-Jó Napot! - köszönt a kiszolgálónak.
Követte Yorut és leült mellé, majd inett Muzannak, hogy a másik oldalára üljön.
 ~Jobb lesz igy, ha egymás mellé kerülnének mégegyszer összekapnának valamin. Nem mintha most ki lenne zárva ez a lehetőség, de igy könnyebben tudom csillapitani a kedélyeket. És valamivel fel kéne dobni a társaságot, nagyon feszült a légkör. Nehéz feladatnak igérkezik.De hajrá.
-Hmm,akkor rendelek én először!-jelenette ki határozottan.
-Miso rament kérek!- szólt a hölgynek, és Muzanra, majd Yorura nézet. – Nektek melyik a kedvencetek ?
   //Érdeklödve végighallgatja a társait, ha megkapja a ramenét elvesz egy pár evőpálcikát és apró biccentéssel, mellkasa előtt összetett tenyérrel hozzáteszi//
-Itadakimasu!

Ginoo nem magától ébredt. Ennek két oka volt. Az egyik, hogy ma nem lett volna tanítás a másik pedig, hogy a tegnapi különleges edzés nagyon lefárasztotta. Mégis fölébredt mert valaki jött hozzá. Mikor pedig kinyitotta az ajtót a legnagyobb meglepetésére egy ANBU-val találkozott. Egy igazi élő ANBU-val. Úgy látszik a tegnapi meglepetéseknek még nincs vége. Bekerült egy genin csapatba. És még egy egyéni feladatot is kapott. Igaz nem illik hozzá, de mindent megtesz, hogy megfeleljen. Mikor magára marad akkor sietősen el is kezd öltözni. Igaz az apja csinált neki reggelit, de biztos meg fogja érteni, hogy ha egy ramen bárba megy akkor nem eszik előtte. Még utoljára a bábját a hátára veszi hisz nélküle nem megy sehova és el is indul. Tudja hol van az a hely. Mikor már látja akkor azt is látja, hogy egy fiú előtte lép be.  Követi. Talán furcsa képet mutathat a bábjával a hátán egy ramen bárban, de talán láttak már furcsábbat is. Szétnézve meglátja a fiút az egyik asztalnál ül. Ha a fején van a sunagakurei fejpánt akkor biztos, hogy oda kell mennie ha nincs akkor kicsit bizonytalanabbul áll meg az asztal mellett és mutatkozik be. Bár ott van a neve a ruháján. Elég ideges és kicsit elakadozik a hangja.
-A nevem Ginoo Yukizaki. Ide kell jönnöm?