Re: Ichiraku Ramen Bar

**Gonza Sasano** Pént. Aug. 02 2013, 22:00

// Killer Bee//

Miután Gonza sikeresen elsajátított két technikát, mesterével és annak unokájával ismét útra kelt több napig utaztak, mire elérkeztek Konohagakureba. Hősünk még nem járt a Tűz országának híres shinobi falujába, a faluban sétálva körül nézett. Látott pár shinobit is az utcán sétálva.
~ Szóval ez lenne a híres Konoha? Hát… részemről semmi különös nincs ebben a helyben. Jártam már szebb helyen is. Ch…ninják, nem is értem mit keresek itt. Nem tudom, hogy a mester miért, pont ide akart jönni. De mindegy is, mivel a mesterem és tanít, így oda megyek ahova ő is. Remélem, azért itt vannak csinos dúskeblű hölgyek. Mert Kumogakureban csak csupa deszkamellű nő mászkált az utcán. ~ filozofált el magában, majd azon kapta magát, hogy korog a gyomra.
- Ettől a sok utazástól megéheztem, keressünk egy éttermet vagy valami falatozót. Tessék ott egy ramen-bodé. – mondta társainak, majd együtt be is ültek a helyre.
- Én egy nagy tál sertéshúsos rament kérnék, sok zöldséggel. – adta le a rendelést éhes szamurájunk.

Killer Bee Szomb. Aug. 03 2013, 12:24

Határon könnyen átjutottatok, konohába pedig kisebb bolyongások után kerültetek be, bár mivel egyikőtök se vétet még Konoha ellen, ezért csak a rutin ellenőrzést tartották meg, bár majdnem felismertek titeket Otafuku Gai akciótok után, de Jen kimagyarázta a dolgokat, és felmutatta a parancsát, és a bírósági végzést. Így tovább áltatok, Ichiraku ramenezőjéig megse álltatok. Ott kértél egy jó zöldséges rament, majd Jen, és Shoodaime is ugyan ezt kérte.

- Már készítem is. - Szólt vigyorgó arccal előtted álló szakácsotok. - Mondják csak három ilyen szamuráj jellegű harcos, mi szél hozta Konohába, csak nem csatlakozni szeretnének?

- Ó de hogy Teuchi, hát nem ismersz meg? - Kérdesre kérdéssel válaszolt Shoodaime. - Már 5 éve hogy erre jártam, ő itt a kis Jen, Tőlem jobbra pedig Gonza, én pedig Hosuke vagyok.

- Á Hosuke, a szamuráj harcos. Nahát még egy ilyen hírességet, hogy vagytok kedves barátaim? - Mosolygott Teuchi, majd Ayame elétek rakta ételeiteket.

- Megvagyok, jobban mondva mostanában mesterkedek, Gonza az új diákom.

- Áh, a mestered igen erős szamuráj ha tőle tanulsz, mindent elfogsz sajátítani amit lehet! Jó étvágyat kedveseim ez most a ház ajándéka.

**Gonza Sasano** Szomb. Aug. 03 2013, 17:29

Szamurájunk igen csak elcsodálkozott azon, hogy még itt Konohaban is ismerik Hosuket.
~ Ejha…öreg, látom a hírneved idáig is, elér. Biztosan régóta ismeri ezt a szakácsot.~
gondolta magában, majd mikor Ayame eléjük tette az étel, Gonza alaposan szemügyre vette a szakács leányát (mint általában minden fiatal nőt).
~ Ez a kisasszony egészen csinos lehetne, ha kicsit nagyobb mellekkel áldotta volna meg az ég. De még mindig sokkal csinosabb, mint a kumogakurei deszkamellű kunoichik.~ elemezett szokás szerint hősünk, miközben ette az ételét. Miután elfogyasztották a rament, megköszönték és tovább álltak. Az utcán sétálva, szamurájunk megpillantott egy Hyuugat, arcát elöntötte a méreg, halkan még morgott is egyet, ezt a társai észrevették. Gonza utálta őket, a nagybátyjával és a legjobb barátjával Byakugan használók végeztek.
- Chh…ocsmány gülüszeműek! – morogta halkan alig érthetően, ám a nagy utcai zsivajban úgysem hallották volna meg. Haladtak tovább, miközben hősünk feltett egy kérdést a mesterének:
- Mi dolgunk lesz itt Konohában sensei? – kérdezte a ronin.

Killer Bee Vas. Aug. 04 2013, 11:57

Szépen megebédeltetek, bár ichirakunál jobb a beszélgetés, de te az utcára siettetted őket. Oda kinn sok féle népet lehetett látni, majd Shoodaimet kérdezgetted.
- Semmi különleges nincs abban hogy itt vagyunk. Csupán a háború már javában dúl, hírdetéseket keresek, toborzásokat. Hamár majd döntenünk kéne, hol harcoljunk, a tűz szövetségesét néztem ki magunknak. Te hogy állsz ehhez, tudod e kik vannak most a tűz szövetségében?! Sőt, van egy jobb ötletem, mutatok valamit. *elöveszi a bingo könyvet.* Valamit Raion nem tud. Kérlek lapozz a Doujutsu birtokosokhoz, illetve a föld országhoz. Látod Raiont, és látod a másik oldalon a másik Tenseit? - hagy egy kis lélegzet vételt majd folytatja. - mond mennyit beszélt Raion, a testvéréről?

/Nézd meg a bingó könyvet hogy többet tudj meg, és a szerint válaszolj./

**Gonza Sasano** Vas. Aug. 04 2013, 16:34

Gonza nem igazán örült a mestere válaszának, ugyanis neki semmi kedve sem volt részt vennie a Shinobi Háborúban.
- Toborzóhely, háború?? Én még egy szóval sem mondtam, hogy részt fogok venni a háborúban. Egy shinobi háborút vívják meg maguk a ninják egymás között. De ha netán valami végett részt is akarnék venni a háborúban, akkor nem Konoha oldalán! Byakugan használók ölték meg a nagybátyámat és a legjobb barátomat is, a Byakugan pedig konohai szemtechnika. Bár nem vagyok bosszúálló, sőt megvetem a bosszút, ugyanis az nem old meg semmit. Ha meg is ölném az összes Hyuugat a világon, attól még a nagybátyám és a barátom ugyanúgy halott maradna, a bosszú nem hozná vissza őket az életbe. Nekem is vannak elveim, ezért nem gyalázom meg a nagybátyám emlékét azzal, hogy Konoha oldalán harcolok. Alapvetően nem gyűlölöm Konohát, de azért nem fogok neki segíteni. – mondta szamurájunk keményen és határozottan. Az öreg és Jen valószínűleg meglepődhetett ezen a válaszon. Ezt követően az öreg átnyújtott neki egy Bingo könyvet, majd az utasította, hogy lapozzon a dojutsu használókhoz. Hősünk odalapoz, majd alig akar hinni a szemének, Raionon annyira meg sem lepődik, de a testvére képén annál inkább.
~ Amióta Raion használta rajtam a Tenseigant, néha-néha előfordul, hogy álmodok furcsákat, egy ehhez hasonló srácnak a képe, már beugrott a fejemben többször is. ~ döbben meg magában Gonza, majd válaszol Hosuke kérdésére.
- Soha sem beszélt róla nekem. Viszont! Raion rajtam kétszer is használta a szemtechnikáját, megmutatta nekem a klánjuk pusztulását. Ott láttam egy ehhez hasonló arcot. Néha álmodok is furcsákat, azt tudom, hogy Nagato a bátyja, de ő már meghalt. Viszont…..ha szerepel ebben a könyvben…akkor…..ÉL??!!! Szóval erről nem tud Raion. Basszus, mi pedig itt vagyunk??! Megígértem, hogy segítem Raiont, mivel azt nem tudom, hogy Ő hol van, de a könyv alapján megtalálhatjuk a bratyóját. Mester, szerintem, módosítanunk kellene az útirányt, menjünk Iwagakure-ba. - mondta Gonza és várta a többiek reakcióit.

Killer Bee Szer. Aug. 07 2013, 12:53

- Még nem Gonza, még nem! Ráadásul mit gondolsz, ha Raion megtudja él a testvére, vagy ha Nagatonak információt viszünk neki, mi lesz? Az a kettő két ellentét, mely képes a másikat elnyelni, veled is ezt akarta Raion nem emlékszel? A jó energia, mely tiszta szívet áraszt, egy gonosz erő használó ellen nem fegyver, hanem segítség. Még nem jön el az az idő. Később, Egyenlőre várunk. Az igazat szólva, hamarosan befut egy ember, akitől még több információt tudunk majd meg a kettő testvérről. Füleseket várunk. De Raionnak nem szabad megtudnia hogy él a testvére, megölné őt! - Hallottad az öreg Shoodaimet, egy falnak támaszkodva, várt ahogy te is az izzasztó napon árnyékot kutatva. Jen nem szólt, mintha nagyon titkolna valamit. Ideje őt kérdezgetned!

/bocsi a rövid postért!/

**Gonza Sasano** Csüt. Aug. 08 2013, 09:08

- Értem, szóval így állunk! Mondjuk, még mindig nem vagyok elég erős ahhoz, hogy Raionnak megfelelően tudjak segíteni. És ha igaz az, amit a sensei mond, akkor viszont pont fordítva kellene a segítséget nyújtani. Bár én Raionnak tartozok hálával, a sensei elmondása alapján elméletben a bátyját támogatnám a legszívesebben. Ugyanakkor ki vagyok én, hogy beleszóljak a Tensei-klán családi csetepatéjába? Egy senki, annak ellenére, hogy Raion mindent megmutatott a szemével nekem. Annyit tudok, hogy Raion nagy dobásra készül, embereket toboroz, mert valami rendszert akar megbuktatni. Mindegy is…ninják dolga ez is, nem az én gondom. Ugyanakkor érzem, hogy köze lesz a dolgának a shinobi háborúhoz. Egy valami biztos, majd egyszer valamikor szeretnék, találkozni ezzel a Nagatoval. Tudni szeretném az ő szemszögéből is, hogy ki és pontosan miféle ember az öccse. Ez azért lenne, fontos, hogy véglegesen tudjak dönteni abban, hogy hogyan és miként segítsek Raionnak. Ugyanis neki tervei vannak velem, nem véletlenül intézett nekem mestert, alkalmazta rajtam a Tenseigant és csináltatott nekem kardot. Ha már segíteni akarom őt, akkor nem ész nélkül, tudni akarok pár dolgot. Ugyanis Ő kétszer is használta rajtam a dojutsuját, de nem vagyok benne biztos, hogy teljesen az igazat mutatta meg nekem, mivel a szeme képes manipulálni az elmét, ki tudja, hogy nekem mit mutatott meg, és mit nem, a szemével. – mondta Gonza nyíltan a két társának, majd beállt ő is az árnyék alá. Ám ahogy nézte a társait, Jen arca nagyon gyanús volt neki.
- Te Jen. Kérdeznék tőled valamit. Te mit és mennyit tudsz Raionról, vagy a testvéréről? És most ne ugyanazt mond, amit a nagyapád. És azt se mond, hogy annyit tudsz, mint a nagyfaterod, mert úgysem hiszem el! Elég jó emberismerő vagyok. Ahogy beszéltem az előbb, láttam az arcodon, hogy valamit tudsz. Mond hát. – szólította meg szamurájunk Jent, hogy még több infót szerezzen. Jen arcára kirajzolódott a döbbenet.
~ Jen drága cimborám, itt az idő, hogy beszélj….tudom ám, hogy tudsz valamit. ~

Killer Bee Szomb. Aug. 10 2013, 12:35

/Kicsit gondolkoztam, és úgy érzem ideje lesz majd tovább állnod tőlem, de egyet még mesélek neked, rossz szemmel nézik hogy ennyire sokat mesélek neked Smile

/

Jen felnézett, rád emelte szemét, és kicsit mélyebben bele néztél, láttad, ahogy pupillája kitágul, mint Raionnak, de tovább nem nőtt a pupilla, ez is jelenthetett valamit.
- Én vagyok az első, és utolsó vándor. Tensei vér forog ereimben, egy idős vagyok Raionékkal, kitagadtak amikor kiderült hogy nem konyítok a föld elemhez. Vándor lettem, és egyetlen dolog hajtott, hogy vissza térhessek. Shoodaime nem az igazi öregapám, csak papíron, ő vett kézbe elsőnek, ezért tudtam elsajátítani a hiien, és kenjutsu technikákat, majd a szél elemet. Végül egy harcban majdnem életem vesztettem, ezért megnyílt szememben a hatalmas energia, de utána az újgazdag ficsuréknál ébredtem fel. Miután megtudtam hogy Raion elveszetté vált, Nagato pedig meghalt, elakartam jönni, de megbéklyóztak. Ezért kellett meghalniuk. Viszont most hogy Nagato újra él, más szabályok vannak a Tenseieknél, mindenki egyenlőségben él, mégha nem föld elemű is, ezért akarok vissza térni. De már annyira megszoktam a vándor életet hogy nem tudom vissza tudnék szokni. - Vissza húzta szemét, és végre fényderűlt az igazságra, miért húzza mindig magát. Jen vérvonal örökös, és valószínűleg van olyan erős mint Raion. De a szeme más volt, gyengébb mint neki.

**Gonza Sasano** Szomb. Aug. 10 2013, 13:54

Gonza teljesen ledöbbent, mikor meglátta a szemeit, azon pedig pláne, amit Jen mondott.
- Értem, szóval így állunk. Most már teljes a kép és mindent értek. Tekintve, hogy ennyire kitudódott ilyen sok minden. Így nem tudom, hogy mi tévő legyek. Figyelembe véve azt, hogy nekem még sokat kell tanulnom, és rengeteget kell edzenem ahhoz, hogy erős szamurájként tudjam segíteni Raiont, így hosszabb időre félre vonulok ettől a Tensei-es ügytől. Jen akkor neked az eredeti neved Jen Tensei, jól gondolom? – mondta roninunk, majd elkezdte vakarni a fejét, erősen töprengett, hogy mitévő legyen, hiszen most már elég sok mindent tud. És bizony nem biztos, hogy jó dolog az, ha ennyi mindent tud ő, akinek tulajdonképpen semmi köze sincsen ehhez az egészhez. Ugyanakkor teljesen nem is vonhatja ki magát a dologból, hiszen sokat köszönhet Raionnak, ráadásul egy olyan komoly információ is a birtokában áll, amiről Raionnak sem szabad tudnia. Szamurájunk most jött rá, hogy mekkora galibába keveredett.
~ Ez nem jó! Ennek még rossz vége is lehet! Belekeveredtem egy kényes shinobi klános ügybe, valamint hamarosan háború is lesz. Arról nem is beszélve, hogy egy veszélyes információnak vagyok a birtokában. Ha valami történik Jennel és az öreggel, valamint ha ez a Nagato megtudja, hogy Én tudok róla sok mindent, és ismerem Raiont is, akkor baj lesz. Lehet, hogy ez a Nagato megkeres, hogy örökre elhallgattasson engemet. Én pedig még gyenge vagyok, ráadásul nem akarok száműzött szamurájként még üldözött szamuráj is lenni.~ gyalulja az agyát kétségbe esetten Gonza, majd idegesen nyel egy nagyot, eközben járkál ide-oda.
- Hosuke sensei! Mikor folytatjuk az edzést? – kérdezte komoly arccal hősünk.
~ Muszáj folytatnom az edzést, legalább annyira legyek erős, hogy túléljem, ha valami baj történik! A győzelem itt most nem fontos, a túlélés a lényeg! ~ határozta el magát Gonza.

Killer Bee Pént. Aug. 30 2013, 13:32

Közeledett a nnap, már nagyon vártad, ideje hát hogy új szintekre emeld magad.
- Az edzés, nos igen.
Szólt mély hangon mestered, kinek szemében felcsillant a por. Valószínűleg akit vártatok nem érkezett meg, ezért bólintott majd rádnézet.
- Szóval most nem jött össze, de nemmegyünk messze, egy küldetést vártam régi társamtól de nem érkezett meg, valószínűleg majd keresni fog, vonuljunk félre, irány a kiképző terep, ott fogjuk folytatni munkásságunk és legalább a közelben maradunk.
Szólt ismét, Majd Jen határozott mozdulattal megfogta Hosuke vállát.
- Öreg, most ebből kimaradok, én még várok, hátha csak késik, Te addig tanítsd meg neki, azt amire készültél már rég óta és beszéltünk. - nagy titkolózás közepette, elengedte a vállát, és utnak indultatok a legközelebbi kiképző terepre.

/bocs hogy késtem barátom!/

**Ransui Midori** Csüt. Szept. 04 2014, 18:38

Az előttem gőzölgő tálból borzasztóan jó illatok áradtak, és pár percig mást se tudtam csinálni, csak orromat legeltetni. Az eladó talán bolondnak nézett, nem foglalkoztam vele, és nem is zavart annyira. Sokan néztek furcsa tekintettel rám, megszoktam már. Elegendő mennyiség volt a húsból, tésztából, zöldségből, és leves is kellően töménynek érződött... emellett persze tökéletesen tisztában voltam azzal a ténnyel is, hogy még sosem ettem ramen-t és nem tudtam, hogy milyen világ vár rám ebben az üzletben. Még frontra vonulása előtt mesélt édesapám Ichiraku-ról és a méltán híres bódéjáról, hogy az igazi harcos lelket ott lehet fellobbantani, egy esetleg két tál elfogyasztásával. Nos, eleget foglalkoztam orrommal, ideje korgó hasamat is kielégíteni.
- Itadakimasu! - Elhangzása után pattant az evőpálcika, és hozzáláttam a fogyasztáshoz. Kis híján elélveztem, olyan íz- és gyönyörhullám söpört végig rajtam. Arcom kipirult, szám szélesre húzódott, könnyeim kicsordultak... mondjuk az utóbbi betudható volt a leves forróságának, de ezt senkinek sem kellett tudnia. Már értettem, miért hívta ezt apa a "Hősök reggeliző asztalának". Euforikus élményemet egy váratlan szag rontotta el. Libbent az "ajtó", és leült mellém egy nagyon furcsa illatú fiú. Első ránézésre átlagosabb nem is lehetett volna, de ez az... erős természetszag... mintha sárral, és némi fűvel kente volna össze magát, de nem; akkor mégis, miért van ilyen... bleh, fúj. Felálltam tányérostul, és néhány székkel odébb telepedtem, ahol inkább a ramen illata győzedelmeskedett a fiúé felett. Remélem az eladónak ez fel fog tűnni, és tesz valamit ellene, mert eléggé étvágyölő az újdonsült vendég.

**Sado Kenji** Szomb. Szept. 06 2014, 02:11

A nap lassacskán kezdte horzsolni a a távoli hegyormok tetejét és az eget lassan átfestődött kékről narancssárgára, némi sötétkékes felhőfoltokkal. Az emberek még most is csak nyüzsögtek, még a legeldugottabb utcájában is emberek mozgolódtak, jelezvén a többieknek, hogy bizony a munka nem áll meg, kell a profit.
A dolgos forgatag között lassan kitűnik egy fáradtan ballagó fiatal Shinobi, akinek ruházata nem igazán a tisztaság jelképe, arca tele van sárfoltokkal és a lilás hajából még egy-két fűszál is boldogan integet a bámészkodóknak. Ahogy egyre inkább halad a tömegbe, mint a cápa megéri a vér szagát, úgy ő érzett most meg egy ínycsiklandozó illatot, ráadásul nincs is messze tőle. Az elfáradt végtagok mintha új erőre kaptak volna, szapora léptekkel indult meg az ifjú a mennyei illat felé.
-Biztos, hogy erre...- morgolódtam magamban és egyre ismerősebb kezdett lenni a terület.
Egy sarkon be, végig az utcán, át egy vitatkozó szekérkarambolon és meg is láttam az illat főhelyét: Ichiraku Ramen. Nem régóta vagyok itt a Levelek Közt Rejtőző Faluban, de már az első napokban meghallottam ennek a ramenesnek a hírét. Állítólag világszerte ez a legjobb Ramen, amit lehet kapni és ha egyszer megkóstolod, függővé válsz. Ugyan nem akarok egy kóros szenvedélynek hódolni, de a gyomrom korgása jelzi, hogy üres a tank és egy tál kis frissítő, forró leves igazán jót fog tenni ezen a hosszú nap után.
Utolsó energiáimat összeszedve át is passzírozom magam az menetelő emberek között és végre betérek: szerencsére csak egy személy ül bent, bár nem is figyeltem ki akar lenni az illető.
-Oyasumi nasai! (Jó estét!) Egy extra nagy tál marhahúsos Ramen-t kérnék!- borultam szinte rá a padra és magam elé bambultam a csodálatosan csillogó nyersanyagokat.
-Azzzzonnal!- jött is ki egy idősebb férfi a függöny mögül és a mosolya le is lohadt, mikor észrevett. - Fiam, mi a fene történt veled? Bűzlesz, mint egy sárgolyó.- tette hozzá.
Az éhségtől észre sem vettem, hogy milyen is a külsőm, de hát hogy nézzen ki az ember ha 6 órán keresztül egy tizenöt méteres kráterből kellene kimásznod. Nekem sem volt valami kellemes élmény, de gondolom neki csak az a lényege belőle, hogy ne ijesszem meg a vevőket. Apropó vevő: a mellettem ülő személyt csak most sikerült észrevennem, mégpedig egy lány személyében, nem is akármilyen. Mogyoróbarna haja két kontyba fel volt fogva, de még így is egy-két rakoncátlan hajtincs puha arcába lógott; szemei a fény hiányától feketés-barnásan csillogtak, ajkain viszont megcsillantak a pult mögött található kis lámpa fényétől. A ruházatáról pedig ne is beszéljünk, egész merész volt egy fehér egybe ruha, mely combig föl volt vágva és ki is buggyantak a ruha takarása alól. Vajon mikor végezhetett? Nem is emlékszem, hogy az évfolyamomban ilyen csinos lány lett volna.
Abban a pillanatban, hogy találkoztak tekintetük, a lány is megérezte az erős fű szagot, majd semmitmondó tekintettel arrébb ült, ami csak hab volt a tetejére az így is rendesen felgyülemlő szégyenérzet terén.
-Azért ez már túlzás...- néztem kicsit morcosan a lány irányába, majd sóhajtva magam elé bambultam.- Lehet mégiscsak vissza kellett volna mennem Iroh-bácsikámhoz...- gondolkodtam hangosan, mire az öreg szakács a pultra csapta kezét.
-Iroh a bácsikád? Akkor te csak Kenji-kun lehetsz!- vigyorgott Ichiraku, mintha a télapó hozott volna valami nagy ajándékot.- A bácsikád olyan jó teát rittyentet össze, hogy már nem is fáj a hátam!- és egy kicsit érdekes előre-hátra mozdulatokat tett. - Újra érzem a fiatalságomat!- vigyorgott még jobban.
-É-értem...Akkor majd át is adom neki, hogy van egy újabb elégedett vevő, mindenképp örülni fog neki.- erőltettem a mosolyomat az arcomra.
-Háháhá! Gyere fiam hátra, kisegítelek!- mondta az szakács és eltűnt a függöny mögött.
Félénken bár, de követtem az illetőt a szomszédos szobába, ami egy nagyobb konyhának tűnt. Hamarosan fel is bukkant egy csomaggal a kezében és a kezembe nyomta. Érdeklődve megvizsgáltam majd végül kibontottam és ruhák voltak benne.
-A fiam ruhái voltak, de kinőtte és ha jól hallottam bácsikádtól, még nem igazán sikerült sok ruhát bevásárolni.-
-É-é-én köszönöm szépen, de tényleg ne...-
-Ragaszkodom hozzá!- erősködött a férfi.- Nyugodtan öltözz át itt, addig megcsinálom az ételedet.- majd kiment a szobából és rám húzta a függönyt.
Megint eljött az a pillanat, hogy én hogyan is kerülök mindig ilyen helyzetekbe, de már megszokhattam volna. Egy nagyobb sóhajjal átvedlettem magam, megmosakodtam egy közeli csapban, majd frissen visszasétáltam a székemhez, a zacskó koszos ruhát pedig ledobtam magam mellé a földre. Sikerült találni egy jó fehér, hagyományosan díszített pólót, hátán egy sárkánnyal és egy fekete bermuda nadrágot.
Miután végre volt megint gondolkodásra időm, megpillantottam a mellettem ülő lányt, aki újra rám nézett és elkezdtem magamat tapogatni még néhány fűszál jelenléte után, hátha azt látta meg a lány.
-Van még valami rajtam?- kérdeztem tőle.- Egyébként Sado Kenji vagyok, örvendek!- mutatkoztam be neki egy mosoly keretében.

**Ransui Midori** Szomb. Szept. 06 2014, 11:03

Meglepetésem igencsak furcsa módon jelent meg az arcomon. Egy életéért nagyon küzdő tésztacsík lógott ki a számból, és csöpögtette ölembe a benne felszívódott levest, egyik szemem hunyorgott, másik felvonta a szemöldökét, így néztem Sado Kenjire, az általam még sosem látott idegenre. Aztán rájöttem, hogy vannak küllememen javításra váró dolgok, úgyhogy gyorsan beszívtam a tésztát, ami út közben rácsapott az orromra.
- Talán azt, hogy gyorsabban átvedlettél, mint egy pók az új bőrébe egy kiadós ebéd után. Meg egyébként is, ki vagy? Látásból sem ismerlek, bár, lehet, hogy ez az én hibám. - Nem vagyok túlságosan ismerkedő, úgyhogy lehet, hogy nem volt szerencsém még hozzá, de azért nem tűnt sokkal fiatalabbnak nálam... akkor lehet, hogy genin már jó ideje, és ezért nem láttam még? Hisz én csak most lettem az, addig csak akadémiai tanulókkal voltam összezárva, úgyhogy van magyarázat arra, hogy miért nem ismerhetem. - Bááááár, mindegy, hagyjuk. - Tettem hozzá, mielőtt válaszolni tudott volna. - Ransui Midori, öhm, örvendek. - Egy fikarcnyi öröm sem tükröződött az arcomról. - Mit szeretnél? -

**Sado Kenji** Hétf. Szept. 08 2014, 17:21

A lány kérdésemre ugyan olyan döbbent arccal reagált, mint azelőtt, ráadásul egy kis tésztadarabka maradt az orrán, amit gyorsan le is nyalt. Érdekes egy lány, annyi szent.
-Ehh...én se láttalak még...- tettem hozzá, majd kellemetlenségemben megvakartam a tarkómat.
Ezek utána a Kunoichi be is mutatkozott Ransui Midori néven, ami egy elég szép név, bár mondjuk nem értem miért lett "Midori" (zöld) a lány a neve, nincs is benne semmi zöldes. Ezen tanakodni kezdtem magamban, mire a hölgy lágyan nekidőlt az padnak, egyik kezével megtámasztotta az állát és vágyakozó tekintettel rám nézett, miközben apró ujjai a saját combját birizgálták. Ajkain újra megcsillantak az utcai papírlámpások fényei és halk, susogó szél járta át a helyett. Szemeit mélyen belém fúrta, majd apró szája beszédre nyílt és perverz sóhaj kíséretében megkérdezte, mit szeretnék. Fogaskerekeim azonnal elkezdtek maximális üzemmódba dolgozni, szinte már látni lehetett egy-két pillanatra, hogy gőzölög a vörösödő fejem, majd hirtelen megráztam a fejem és a "varázslatnak" annyi volt.
-Azt...hiszem...nem vagyok jól..- motyogtam alig érthetően az orrom alatt, majd fordultam is vissza az asztal felé egy sóhaj keretében.
Mivel viszont a lány arcáról nem tűnt el a várakozó tekintet, mégsem volt hallucináció a kérdése. Agyam újra elkezdett pörögni, hogy mit lehetne mondani, mire a szakács végre kijött a konyha részlegből és már elém is rakta a nagy tál ramen levest, majd mosolyogva távozott.
-Hogy mit szeretnék? Pont ezt!- mondtam zavartan mosolyogva, majd kettétörtem az evőpálcikákat. - Itadakimasuuu!- és már bele is kezdtem az ételbe.
Hirtelen mintha a világ változott volna egyet, a nyelvem szó szerint felrobbant azoktól a mennyei ízektől: az ízletes marhahús, a friss zöldségek zamata és a tészta puha állaga egyszerűen tökéletes Ramen-leves volt. Egy ideig még elvoltam ezzel, majd mikor éreztem, hogy sikerült elegendő adagot befalni, hogy ne zavarja meg a gyomorkorgásom a beszélgetést, Midori felé fordultam.
-Esetleg szerinted én szeretnék tőled valamit?- kérdeztem, majd egy újabb adag tésztát lenyeltem s szám szélén egy kaján vigyor kunkorodott a lány felé.

**Ransui Midori** Hétf. Szept. 08 2014, 17:41

Felvontam a szemöldököm. Ez a fiú... furcsa. De ráfogtam arra, amit az orra alatt motyogott, hogy hosszú napja van, nem evett, és nincs jól. Ahogyan elkezdte habzsolni az ételt, ez bebizonyosodni látszott. Visszafordultam, nehogy rosszul legyek a fiús étkezéstől, és békésen, mintaszerűen fejeztem be a tálam kiürítését, hálát adva édesanyámnak, aki megtanította az esztétikus evést. Aztán megfeledkezve az eddig betartott etikettről a kezemmel töröltem meg a szám, jó szokásomhoz híven, és tanakodtam, hogy vegyek még egy tállal, vagy menjek haza, amikor is a fiú arca megint megjelent perifériás látásomban. Önkéntelenül is felé fordultam, és kérdezett tőlem valami nagyon furcsát, amit én a kocsmai élményeimből ítélve flörtölésnek tudtam be, annak ellenére, hogy a fiú nem volt alkohollal fertőzve, csak ramennel. Kicsit riasztóan vigyorgott rám, miközben sorban tüntette el tányérja tartalmát a szájában.
- Különben miért szólítottál volna meg? Általában azért megy oda az egyik a másikhoz, legyen szó idegenekről, mert akar tőle valamit. Most, hogy te mit akarsz tőlem az egészen addig rejtély lesz, míg el nem mondod. Közben igazán elmondhatnád, hogy nálatok trend disznókkal ugrálni? - Kérdeztem egy nagyon kriptikus kérdést, kicsit követelőző hangnemben. A kérdés igazából a sár- és földillatra akart vonatkozni, mert ugye a disznók fürödnek sárban, de nem hiszem, hogy meg fogja érteni, ez egy kocsmai, és édesapám által nagyon ismételt szállóige, ha valaki büdös. A fiún kicsit még megéreztem a sár illatát, ami nagyon harcolt a kimosott, friss ruhaillattal, amit viszont nagyon szerettem. Ahogyan néztem az arcát feltűnt, hogy igen szép, csillogó szemei vannak... azon kívül meg átlagos minden téren. Kicsit gyengének is tűnt, szerintem simán legyőzném szkanderben.

**Sado Kenji** Kedd Okt. 14 2014, 21:27

//Meh ez nagyon ergya lett bocsi >,> //

Lágy, kellemes fuvallatok terítették be a falut jelezvén, hogy a nap teljesen lement és ideje lassan nyugovóra térni. A víz bugyogott, az emberek beszélgettek és a lámpa továbbra is azt az idegesítő zümmögő hangot adta ki, mint eddig. Már tényleg szólni fogok Ichiraku-nak, hogy zavar a harmonikus étkezésemben.
A lány szúrós tekintetekkel mért végig, majd egy nem túl kedves megjegyzést tett a küllememre, amit a mai szörnyű és fárasztó edzésnek köszönhetem. Persze ki ne felejtsem a szadista mesteremet, Ken-senseit. Micsoda egy alak, remélem legalább nem csak mi kaptunk ilyen flúgos elméjű tanárt a kiképzésünkre.
-Egy 15 méteres gödörből kellett kimásznom. Hidd el, nem volt túl kellemes élmény, főleg mikor el is akart nyelni a rohadék!- mondtam egy unott ábrázattal, és szürcsöltem tovább a jól megérdemelt vacsorámat.
Egy kis ideig ízlelgettem az ételt: a tésztát, a levét, a misot és a marhahúst és meg kell mondjam, igazán harmonikus íze volt, nem csoda hogy ennyien ide járnak.
-Dicséret a konyhafőnöknek, ez igen jó Ramen lett!- mondtam a szakácsnak.
A függöny mögül csak egy elégedett hümmögés volt hallható, majd folytatta az edények és pálcikák elmosását. Újra néma csend köszönt a beszélgetésre és valahogy kezdett ez hangtalanság zavarni.
-Szóval..khm...Te is Genin lennél, igaz? Kivel vagy együtt? Ki a mestered?- próbálkoztam egy alaptémával. - Vagy hogy személyesebbet is kérdezzek, mi a kedvenc színed?- tettem még hozzá.

**Ransui Midori** Csüt. Okt. 16 2014, 10:41

Aha, 15 méteres gödör... ezt hívják, ha jól emlékszem, hétköznapi konyhanyelven imponálásnak. Keresztbe tett lábakkal, oldalra döntött arcomon könyökölve figyeltem a srácot szúrós szemmel tovább. Nem ismertem a többi Jounint, senseiemet leszámítva, így nem volt tudomásom mások edzési hajlamairól. Lehet, hogy egyébként tényleg igazat mond, de az is lehet, hogy nem.
- Mit kerestél te egy 15 méteres gödörben, netalántán kincset? - kérdezem tőle szarkasztikusan. Aztán rákövetkező kérdéseinek egy részét feleslegesnek, illetve túlságosan is személyesnek láttam, habár most kivételesen annyi szerencsém volt, hogy igazából nem volt kedvenc színem, annak ellenére, hogy a nevem másra enged utalni. De ezt utólag mindig rákenem apára.

- Szemfüles vagy. Gondolom a homlokvédő árult el engem, legközelebb igazán moderálnom kellene, hogy csukva tartsa hatalmas száját, kicsit pletykás szegény. - válaszoltam neki elnyújtottan, gúnyosan. Komolyan, nagy észkombájn lehet, ha nem látja a konoha jelet, ahogyan kobakomról figyel vissza. - Társaim Wataru Ichinose, Hiedan Kyoya, remélem nem ismered őket, mesterem Fujimoto Yukari. Remélem ez kielégítő válasz volt számodra. És ez mind miért fontos neked? És nincs kedvenc színem, sajnálom. Mondjuk a kéket és lilát előszeretettel szoktam nézegetni, mert ez a legtöbb olyan szín, mely testemről visszapillant rám, így végül is be lehet őket tudni kedvencnek. És neked, van kedvenc színed, vagy akármid? - Kérdeztem tőle végül, hogy azért ne csak én beszéljek.
Aggasztott a sötétedő, lassan tinta feketébe váltó ég. Nem azért, mert féltem volna egyedül, hanem mert meglepően sok időt töltöttem már itt, a srác társaságában, aki eddig nem igazán tett sokat azért, hogy szimpatikussá váljon. Aztán azon is elgondolkoztam, hogy mitől válhatna szimpibbé: győzzön le szkanderban, mutassa meg izmos felsőtestét, legyen kedves, megértő, ölelése legyen forró... habár még ilyen öleléshez nem volt szerencsém, az elképzelés, és a vágy mindig is ott forgolódott agyam egy eldugott szegletében.

**Suzuhito Sayuri** Csüt. Dec. 11 2014, 18:25

Kicsit kezdi már unni, hogy a sensei csak úgy fogja magát és a saját feje után megy, ráadásul még lassítani sem óhajtott, vagy megvárni a bejárat előtt. A férfi válaszára egy gyanakvó pillantást vet a lány, alaposan szemügyre véve még egyszer a férfit, majd pedig megrázza a fejét. Szíve szerint azonnal a férfi elé lépne, hogy megállítsa és számon kérje, mégis mire fel az, hogy menet közben találja ki az útvonalat, holott levélben küldte meg a találka pontos helyét. Az ember arra számítana, hogy már komplett tervezettel állt elő a jövendőbeli csapatvezető, a nap menetéről. Viszont az már egy plusz pontnak számított, hogy elárulta, hogy hova is tart, így hát ha sikerül is szem elől téveszteni, könnyedén a nyomára bukkanhat.
- Igazán semmiség. Mindenkivel megesik, hogy egy kicsit túlreagálja a helyzetet. - lóbálja maga előtt a kezeit, és egy erőltetett kuncogást is elengedett. Persze valójában legkevésbé sem találta viccesnek, de az idősebbek poénjai többnyire nem is azok, és semmiképpen sem szerette volna első pillanatban máris magára haragítani a férfit. A ramenes láttán felhúzza szemöldökét, majd fintorogva Saito-sanra pillant, remélve, hogy a fiúnak sikerül vennie a jelet, és majd ö mint férfi a férfival elbeszélget a Sensei-el. Talán az ö modortalan stílusával még sikerülhet is egy értelmes párbeszédet folytatni, illetve rávilágítania, hogy a komolyság sokkalta megnyerőbb tud lenni, mint a felelőtlen cselekedetek sorozata. Mint például felrobbantani egy zacskót.
- Köszönjük szépen a meghívást. Igazán nem kellett volna ezzel is fáradoznia, biztos vagyok benne, hogy a többieknek is megfelelt volna, hogy ha egy kevésbé családiasabb környezetben beszéljük meg a dolgokat. - majd pedig helyet foglal a Sensei mellett. Már elég régóta körvonalazódott benne az, hogy hogyan lehet a legudvariasabban megkérni a férfit, hogy mutatkozzon be, és mire sikerült volna összeszednie magát, hogy gyakorlatban is megvalósítsa a kérést, a férfi mintha gondolataiban olvasott volna máris választ adott a kérdésre. Mugo-sensei. Mugo-sensei.. ismételgeti magában a férfi megnevezését, hogy az emlékezetébe vésse, hogy még véletlenül se hibásan szólítsa majd meg.
- Ugyan én már bemutatkoztam, de szíves örömest megteszem mégegyszer. Suzuhito Sayuri vagyok. Elnézést célokat mondott? - kérdez vissza, majd pedig egy rövidke pillanatig elmereng, hogy mit is kellene válaszolnia a kérdésre - Engedelmével... Szeretnék elszakadni a családomtól származó előnyeimtől, és bebizonyítani, hogy mint Nő én is vagyok olyan erős és tehetséges mint a férfiak. Vagy akár még jobb is! - a mondat végére hangyányit elhalkult, és még a saját mondandójába is belepirult.
- Ezért is döntöttem úgy, hogy ninjaként érvényesülök. A szüleim természetesen mindig is támogatták a célomat, szeretném őket büszkévé tenni, azzal, hogy minél magasabb rangig küzdöm fel magam, önerőből. - kicsit beleélte magát a végére, és ismét fülig elvörösödik, majd pedig a Sensei takarásában ülő fiúra pillant, kíváncsian várva, hogy ö is végre szót kaphasson, ugyanis ha valaki képes olyan arcátlanságot elkövetni mint meglesni egy lány...alsóneműjét... biztosan valami lehetetlen célt állított maga elé.

**Kenshiro Erisa** Pént. Dec. 12 2014, 00:51

Érdekes egy ember az biztos. Először elhiteti velünk, hogy egy veszélyes gyilkos, aki komolyan veszi a dolgokat, majd hülyét csinál belőle egy zacskó, felrobbantja, és úgy sétál be az Ichiraku Ramenbe mintha mi sem történt volna. Ha nem tudom, hogy jounin, azt hinném hogy a fronton is csak élő pajzsként szolgál. Valamit viszont biztos tudhat, ha jounin szinten megengedheti magának, hogy zacskókat robbantgasson az Akadémia területén, és hülyét csináljon magából a saját csapata előtt. Ez biztos csak félrevezetés, semmi több. Legalábbis remélem, mert ha nem, akkor korántsem biztos a csapat jövője. Viszont arra a kérdésére, amit a célommal kapcsolatban tett fel, nem tudtam volna rögtön válaszolni. Még szerencse hogy a társaim kezdtek, így volt időm felkészülni. Eredetileg azt szerettem volna mondani, hogy meg akarom védeni a barátaimat, és azokat, akiket szeretek, de akiket szerettem, azok meghaltak, barátaim pedig még nincsenek... Ezek után visszatértem a gondolataimhoz, s hamar rájöttem, hogy barátok nélkül céltalan vagyok. Azonban valamit mondanom kellett a Senseinek. Így hát amint rám került a sor, kis habozás után meg is szólaltam:
- Fenereshy Erisa vagyok, és az a célom...-
Közben Ichiraku elém tette a ráment, ami picit kizökkentett ugyan a gondolataimból, de annyira nem bántam, mert a gyomrom kissé hiányolta már a reggelit, és most esélyét látta hogy feltöltse üres részeit. És bár bőségesen tartalmazott húst, én ügyesen kiválogattam beszéd közben belőle a tésztát.
-Hogy... Én legyek Konoha legerősebb ninjája! -
S bár a végét picit elharaptam, és a hangom sem a magabiztosságról árulkodott, valamit mégis sikerült kinyögnöm még időben. Azonban ez így elég gyenge és szánalmas volt, de ilyen kevés idő alatt nem tudtam jobbat kitalálni. Azonban ez mélyen elgondolkodtatott. Tényleg csak ennyi? Ha nincsenek, barátaim az se számít, ha létezem? És ha lennének? Nem áldozhatom fel az egész életemet csak arra, hogy másokat védjek! Az eddigi célom elég volt ahhoz, hogy álomba ringasson és elfeledtesse velem, hogy ha egy nap meghalnék, senki se venné észre hirtelen el tűnésemet. Ez majdnem azt jelenti, hogy a semmiért élek. Kell egy új cél amivel magamat is szolgálom és megéri érte küzdeni. Elsősorban fel akarom majd kutatni a klánom történelmét és meg akarok tudni róluk mindent. A könyv azt írta, hogy a Víz Országában éltünk és sok erős ninja vált ki közölünk. Miután pedig már minden szál végére jutottam, el akarom érni, hogy mindenki megismerje a Fenereshy nevet. Ehhez viszont többnek kell lennem, mint Konoha legerősebb Ninjájának. Azt akarom, hogy a világ legerősebb Shinobiai között emlegessék a nevem. Így legalább nem hazudtam a Senseinek, csupán elhallgattam előle a teljes valóságot. Remélem azért nem fognak hülyének nézni a többiek... Csak így kikiáltottam a nagyvilágnak hogy én akarok lenni a legerősebb Konohában... Ha a Sensei nem is, a csapattársaim biztos ki fognak nevetni ezek után...

// történt egy kis sorrend csere, ha nem gond, megbeszéltük egymás közt.//

**Yuu** Pént. Dec. 12 2014, 01:02

Sayuri-sant és persze a senseit követve, beszélgetésüket tisztán hallottam, Sayuri reakciója természetesnek tűnt, de nem ver át, ez az őszintétlen mosoly, és persze kiderült, hogy úgy tűnik semmiféle háborúról nincs szó, egyszerűen csak nem tud uralkodni magán. Már ha igaz, amit a sensei mondott, és ha igaz, akkor ninjaként a legrosszabb tulajdonságokkal bír, bizonyára ezért van itt és nem a fronton. Egy rámenezőhöz értünk Sayuri furcsán nézett rám, és vettem is a célzást, azt akarja, hogy győzzem le ezt a senseinek mondott micsodát harcban. Hát legyen, ha ezt akarja, kihívhatom, persze megvárom, míg jóllakik, akkor nagyobb lesz az előnyöm, mert lomhább lesz. Bólintással jelzem, hogy vettem a lapot. Betértünk a ramenezőbe, én Mugo-san elé toltam a ramenem.
- Csak steril környezetben tudok enni, egyébként nem vehetem le a maszkom, de azért köszönöm a meghívást. –
Ez így volt igaz, bár bevallom stratégiailag is megfelelő lépésnek bizonyult. Sayuri-san, Mugo-san kérdésére adott válasza meglepett, ahhoz képest, hogy kész lenne feláldozni a nemesi életet, eléggé nehezen válik meg a belénevelt szokásoktól, felsőbbrendűség érzettől.
-A ninják világában nincs olyan, hogy erősebb a férfi vagy a nő, ez nem Szkander, mindenki teljesen egyenjogúként kezdi a dolgot, és néha az egyik, néha a másik tag bizonyul az erősebben, ez szerintem egy buta cél. Persze nem ítélem el emiatt Sayuri-sama, és nem akarlak megbántani, hiszen az én célom, ahogy ön már tudja, megvédeni valakit. Elnézést hogy nem mutatkoztam be eddig Mugo-SANsei, a nevem Saito Yuu, egyéb célom, egyszer e nélkül a maszk nélkül, szívni a levegőt, illetve egy másik maszkra szert tenni. -
Persze a másik maszk alatt az ANBU maszkját értettem, de ezt nekik nem kell tudniuk. Ha ehhez az kell, hogy egy értelmetlen dolgokról álmodozó lányt védjek meg, hát legyen, csak ne haljon bele az álmodozásba. Erisa-san hosszá szólása lereagálhatatlan volt számomra, össze vagyok zárva két lánnyal, akik mind ketten figyelemre vágynak, és szeretetéhesek, az egyik elég durva természetű, míg a másik hallgatag, persze, a durva is tud nyájas lenni, ha arról van szó, mindenesetre elérkezettnek éreztem az időpontot, hogy tegyem, amit tennem kell. Mélyen Sayuri-san szemébe néztem, és bólintottam, késze állok.
- Mugo-sensei, küzdjön meg velem itt és most! Ha győzök új vezetőt kapunk, ha ön győz, akkor azt tesz velem amit csak akar! –
Néztem Sayuri-san felé és elégedett tekinteteket vártam akciómra. Úgy érzem könnyedén leverem ezt a tanár pótlékot.

Jiraiya Szomb. Dec. 13 2014, 14:43

// A sorrendet a mesélő szabja meg, viszont nálam nincs gond, ha nem fontos harcok közben teszitek. Ha ilyen kisebb csapat összeverődések vannak, akkor nyugodtan írhattok kedvetekre a lényeg, hogy csak egy posztot és várjátok meg a következő körrel a mesélőt. Smile

Viszont más mesélőnél figyeljetek majd erre, ha mondjuk egy Fórumkalandon vagytok vagy hasonló //

Ichiraku a rendelés óta, folyamatosan csak dolgozik és a vendégek orra előtt készíti el a friss tésztát, míg a segédje aki természetesen a lánya, addig elkészíti a levest. A Sensei érdeklődő tekintettel és furcsa jó kedvel ül tanoncai között. Sayuri megköszönte a meghívás amit Mugo-sensei csak egy újabb mosollyal és bólintással nyugtázott, a mondat többi részére pedig nem válaszolt. Mintha, meg sem hallotta volna. Kezét végighúzta borostáján, majd a támlás bárszéken hátradőlt és hallgatta Geninje céljait és neveit, ám előtte Yuu félretolta a már kész Miso Rament. A férfi arcán látszott a meglepettség és már kérdezett volna rá a dolog miértjére, ám a válasz hamar érkezett is.
- Óh igen... Elnézést. Olvastam az Aktádat, így gondolnom kellett volna rá. Akkor majd legközelebb valamivel bepótoljuk.
Mondta egy erőltetett mosollyal, ami nem tűnt műnek, viszont feltűnt mindhárom Genin számára, hogy a férfi folyamatosan mosolyog és minden érzelmét a jókedvvel álcázza... Furcsa egy figura annyi biztos, de nem zavartatta magát. Elvette a tartójában lévő pálcikák közül egyet, majd eltörte a ragasztásuknál és neki állt falatozni.
- Itadakimasu!
Mondta hangosan, majd jó nagyokat kortyolva és jó nagy adag tésztákat szedve ki a táljából tovább hallgatta a Genineket. Természetesen egymás céljainak megvitatása és a Ninja léthez való hozzáállás egy csapaton belül fontos, így Yuu el is kezdte elmondani véleményét arról, amit Sayuri meglátásáról gondol. Mugo elmosolyodott újra, ám most arcáról csak a csodálat látszott... Az, hogy milyen csodálat és mi váltotta ki, azt nem lehet tudni, talán majd egyszer, de minden bizonnyal régi emlékek rohanták meg őt, Genin idejéből.
- Jó látni az új csapat megalakulásával járó nehézségeiteket. - Törli meg fülig maszatos száját, arcát - De Én megértem mindhármótokat. Sayuri ki szeretne bújni az "Úri-hölgy" maszkja mögül és érvényesülni szeretne úgy, mint a falu Kunoichije. Az, hogy valaki nőként is érvényesülhessen a Világban, arra a legkiválóbb hivatás a Ninjává válás. Shinobiként és remek Kunoichiként (Ugye Ők a Női Ninják) már nem egy társam gyűrt le... A nők sokszor sokkal többre képesek mint a férfiak. Ám, nem az fog dönteni egy küzdelemben, hogy ki mennyire erős, hanem az, hogy ki mennyire képes kihasználni a lehetőségeket. Ugye Erisa-san. - Nézett rá a lány táljára, majd pálcikájával egy rutinos mozdulattal kikapkodta az összes húsdarabkát és a saját táljába tette őket - Láttam, nem igazán vagy húsevő, így megkönnyítettem a helyzeted.
Nevette el magát, majd vadul lapátolta befelé a hatalmas tál Rament, ám Yuu szavai meglepték és ügyes módon sikerült félrenyelnie egy hatalmas adag tésztát, így a következő pillanatban már a földön fetrengve öklendezett és köhécselt. Amint sikerült magát összeszednie, meglepett arccal állt fel és igazította meg kissé porossá vált, fekete öltözékét.
- Úgy gondolod, hogy nem vagyok elég tehetséges ahhoz, hogy a tanárotok legyek?
Arca komoly volt és határozott...
- Hát rendben van. Ahogy látom, nálatok is ki kell vívni a tiszteletet és az elismerést. Csak tudnám, hogy miért van mindig ez...
Hangja immáron normális hangszintbe váltott és ez az utolsó mondat is inkább egy durcás kisgyerek zsörtölődésének hatott, mintsem valódi talánynak...
- Hát rendben van. Nem akartam még elmondani az első feladatotokat, de úgy tűnik, hogy egy kellemes délután eltöltése a Geninjeimmel most nem fog összejönni.
Fújta ki a levegőt, majd becsukta szemeit és letette a négy Ramen árát Ichiraku elé. Úgy csinál, mintha az amire készül számára megerőltető lenne és nyűg. Vajon mire készül?
- Én a falu Jouninja vagyok, akit kirendeltek egy újonnan megalakult Genin csapat mellé. Ám, a Jouninok rendkívül tapasztalt Elit Ninják, akiknek hatalmukban áll visszaküldeni az Akadémiára az alkalmatlannak nyilvánított Genineket. Éppen ezért, minden Újonnan alakult csapatot szokás letesztelni, aminek nálatok holnap jön el az ideje. Tehát, holnap kérek mindenkit, hogy jelenjen meg az Egyes Számú kiképzőtéren reggel hatkor. Ha megbuktok a vizsgámon, akkor mehettek vissza az akadémiára.
A sensei most komoly volt és tárgyilagos. Furcsamód ingadozik a hangulata és a személyisége. Egyszer jókedvű és barátságos, máskor komor és rideg...
- Hát akkor, örültem a találkozásnak Erisa, Sayuri és Yuu-chan.
Szúrja oda a fiúnak viccesen, hogy revánsot vegyen az "arcátlanságért", majd távozott az Ichirakuból. Ha a Geninek utánamennének, akkor nem látnának senkit és semmit a tömegen kívül és a mindig nyüzsgő Konohán kívül...

// Ha akartok akkor még játszhattok egyedül ameddig akartok, megbeszélhetitek a dolgokat, ismerkedhettek, de ha nem akartok ilyesmit akkor írjatok a Kiképzőterepekhez. Másnap mentek oda reggel hatra és a sensei még sehol. Ha játszotok meg együtt, akkor miután befejeztétek utána írjatok oda. Tudnotok kell, hogy a feladatotok valóban kihatással lesz a karaktereitekre, így ha megbuktok a vizsgán, kénytelen leszek titeket Akadémiai Tanulónak visszaminősíteni. //

**Kenshiro Erisa** Szer. Dec. 31 2014, 10:56

Kellemes csend volt még az utcákon, amit az oldalamon csilingelő csengő hangja lágyan tört meg. Nem volt az a nagy tömeg, mint napközben, de azért nem éreztem magányosan magam. Séta közben csak arra tudtam gondolni, hogy mi a célja ennek a vizsgának. Ha a csapatmunkánk felmérése, akkor ezen már el is buktunk. Ha meg is tudnánk tartani a csengőket, ez egy teljes vereség.
Ahogy egyre közelebb értem célomhoz, egyre kellemetlenebbül éreztem magam. A többiek annyira keményen veszik, én meg a Ramenesnél keresek búvóhelyet. Az sem tiszta, hogy miért csak egy ember juthat tovább, abban az esetben, ha két csengőt elveszítünk. Ezzel bizonyára az a célja, hogy egymásnak ugrasszon minket, de miért? ha elveszítünk kettőt, nem tudunk visszaszerezni egyet sem, anélkül hogy meg ne szegnénk a "játékszabályokat". De ha a csapatmunkát akarná tesztelni, bizonyára nem tett volna fel egy ilyen feltételt. Túl keveset tudunk a Senseiről, hogy akármi használhatót is tudjunk alkotni, ötletek terén. Abban biztos vagyok, hogy csak akkor tudunk felmutatni valami érdemlegeset, ha a Sensei már ránk talált. Elbújni úgy sem tudunk előle. Szóval csak várnom kell.
Közben odaérek a Ramen Bar-hoz. Egy momentumot tétovázok mielőtt belépek. A kiáramló illatok megcsapják az orromat. Reménykedem benne, hogy van más lehetőség is, mint várni hogy rám találjon, de semmi más nem jut az eszembe. Belépek, s egy kellemetlen meglepetés vár amint pillantásomat a jobb szélen ülő, éppen reggeliző férfira vetem. Hirtelen megijedek, de hamar megnyugszom mikor eszembe jut, hogy még biztosan van idő amíg elkezdődik, bár azt nem tudom megítélni hogy pontosan mennyi. A legjobb döntés az lenne, ha minél távolabb futnék, a Senseire már-már túlontúl hasonlító férfitól, de bízom benne, hogy csak félreértés, és a férfi csupán elfelejtett reggel fésülködni, ezért áll így a haja. Leülök a baloldali székre, s megkérdezem Ichirakutól, mennyi is az idő pontosan. A hangomra biztos felfigyel, ha eddig nem vett észre, és ha valóban ő az, még mindig van időm más búvóhelyet keresni, bár egy picit sietnem kell majd.

Jiraiya Szer. Dec. 31 2014, 13:35

Erisa ismételten gondolkodóba esett, ahogy lassan és komótosan végigsétált az utcákon. Eltelt némi időbe, amíg elérte azt a helyet, amit kiszemelt céljául, ám egy érdekes "meglepetés" tárult a szemei elé. Nem zavartatta magát, könnyedén és lazán ült le a férfitól legtávolabb eső székre. Az alak még mindig vadul falta be a nagy adag Rament. Nagyon az elején járhatott, ugyanis elég sok volt még benne, de Ő máris végzett vele. Ekkor kérdezte meg Erisa az időt, mire Ichiraku egy pillanatnyi türelmet kért.
A hang hallatán a férfi megállt az evésben, ugyanis nem vette észre, hogy bárki is betért volna, vagy pedig nem akarta észrevenni... Az most mindegy, a lényeg, hogy a hang hallatán megdermedt. Kicsit elemelte arcától a tálat, majd óvatosan, arcát nem elfordítva, lopva a szemével balra nézett. Hirtelen köhécselni és fulladozni kezdett, majd levágta a tálat az asztalra és a mellkasát veregetve fújta bele orrát az egyik asztalon lévő szalvétába.
- Pontosan Hat óra harmincöt perc.
Mondta Ichiraku, majd furcsa tekintettel nézett a jobb oldalon lévő, fuldokló félre, akit ekkor Erisa is szemügyre vett. A tésztás és vöröses arc, a fekete öltözet és a haj, valamint a borosta... Ez Mugo-sensei!! Ekkora pechet! Mi a francot keres itt?!
- Te! Te! Te! - Mutogat feléd a sensei - Mit keresel itt!??!
Ordítja el magát, teljesen leesett állal.
- Nem rejtekhelyet kellene keresned?!
Teszi fel a kérdést cseppet sem higgadtan, mire Ichiraku csak felnevet és hátramegy a raktárhelyiségbe... A sensei csodálkozva várja a lány válaszát, vagy éppen reakcióját.

**Kenshiro Erisa** Szer. Dec. 31 2014, 14:32

Szegény ember úgy tűnik félre nyelt. Ezért nem célszerű ilyen habzsolva enni. miután Ichiraku közölte velem a pontos időt, megnyugodtam, hisz még van 25 percem, ennyi idő alatt ha valami baj ütne be, simán találok más búvóhelyet. Azonban amint a mellettem ülő férfi felém fordult, és jobban átláthattam arcvonásait... Egy kicsit úgy éreztem, hogy talán egy picit túl hamar talált meg, vagy inkább én találtam meg őt. A pillanat hevében persze nem kicsit megijedtem, de eszembe jutott hogy még tengernyi időm van, nincs miért aggódnom, még úgysem kaphat el. Legalábbis remélem. Sajnos ezt a nyugodtságot nem sikerült átültetni a testemre, legalábbis éreztem hogy egy picit remeg a kezem. Remélem nem von maga után semmi büntetést, hogy ezt a helyet választottam búvóhelynek, bár a Sensei hangvételéből ítélve, nagyon úgy tűnik, hogy megsértettem valamilyen íratlan szabályt. Nem tűnt valami boldognak, bár az alapján amit elmondott, nem tettem semmi rosszat. Mindegy, ez most nem számít, lassan ideje lenne válaszolnom a Sensei kérdésére, mert már legalább tíz másodperce csendben vagyok.
- Én... csak... gondoltam... hogy én is meghívom a Senseit egy rámenre. Tudja, amivel tegnap kedveskedett nekünk. - közben próbálok valami mosolyt villantani, bár tudom, hogy amit mondtam több sebből is vérzik, kezdve azzal hogy nem tudhattam hogy itt lesz a Sensei.
- Még van úgyis 25 perc, ha 10 perc alatt elfogyasztjuk még mindig van 15 percem elbújni. - Mondtam a Senseinek kicsit sem nyugodt hangon. Ennél nagyobb hülyeséget ki sem találhattam volna. Azt viszont végkép nem akarom mondani hogy ezt választottam rejtekhelynek, mert kiröhögne. Nem baj. Nem lesz semmi baj. Kizárt hogy bevenné, de még mindig hivatkozhatok az időre, elvégre még van elég, hogy elmeneküljek és elbújjak.

**Yuu** Szer. Dec. 31 2014, 15:44

Végül sikerült megértenem tökéletesen Sayuri álláspontját, hiszen ő egy nemes hölgy lenne elméletileg, tehát akkor úgy is kell viselkednie.
- Rendben, majd felkapok valamit. –
Majd kivártam, hogy elmagyarázza az ötletét, egyet értek, hiszen egy képzett ninjáról van szó, egy olyan alapvető mozdulat, ami nekünk is megy, neki gyerekjáték lenne. Ehh… haj igazítás, az olyan nőies dolog, awh nem fontos végül is ninja vagyok. Beadtam a derekam és bólintottam a tervre, majd elváltak útjaink. A kórház felé menet sikerült vásárolnom egy fekete pólót magamnak, bár kicsit mintha bő lenne, de sajnos nem volt kisebb méretben, így kicsit a fenekem alá ér a póló, eléggé lóg rajtam, de nem különösebben korlátoz a mozgásban. Körülnéztem, de semmit nem találtam, remélem neki nem volt hasonló ötlete, mint Sayuri-sannak én amúgy sem tartom túl stabilnak ezt az álcát. Egy rossz mozdulat és csak csakra pazarlás volt, ez az, amit nem engedhetünk meg magunknak, ha harcra készülünk. Bizonyára készülnünk is kell rá. Már ha igaz, amit mondott a „könnyebb” sérülésekről. Itt volt az ideje, hogy felülről is körbe kémleljek, mielőtt túl késő lesz. Elindultam visszafelé a tetőkön, hátha legalább Sayuri-sant megtalálom. Sayuri nyanya végül Ichiraku előtt állt és úgy tűnt, hogy hallgatózik. így a tetőről szép lassan erkélyenként leereszkedve oda álltam mellé. Úgy tűnik, hogy a tüdő fájdalom lassan akar elmúlni, de szerencsére nincs korlátozva a légzésem, csak szimplán fáj a levegővétel, ezt meg valahogy kibírom. Alakot váltok, egy öregember alakját veszem fel, majd elhúzom Sayuri arca előtt a kezem, hogy észre vegyen, nem akarok hozzá érni, mert akkor feloldhatnám az álcáját. Elkezdem birizgálni a hajam hogy, felismerjen, remélem, reagál rá. Itt már hasznos is lehet ez a kis csakra használat.

/remélem azzal, hogy magamat tapizom nem oldom fel a jutsut x_x/

Ajánlott tartalom