Sunagakure utcái

// Tobirama //

Minden nap egy új lehetőség, jól tükrözi ezt az a tény, hogy nem várt levelet kézbesített számomra a postás. A levél a szokásos módon volt kiszállítva egy genin küldönc által, formáját tekintve sem volt különleges, a szokásos konoha emblémás pecsételő volt belenyomva az olvadt viaszba. Átvétel után a nappaliba mentem, hogy ott kanapém kényelmébe olvashassam el a tartalmát. Hanyatt azért nem dőltem a hírtől, de kétségtelen, hogy szemeim elkerekedtek a levél tartalmától. Abban a szerencsében részesültem, hogy amolyan diákcsere program szerűség keretein belül lehetőségem nyílik elutazni a Szél országának rejtett falvába Sunagakure no Satouba. Természetesen nem, mint városnéző turista, hanem tanulás céljából. Annak örültem, hogy engem választottak eme lehetőségre, csak az időpont volt a lehető leg alkalmatlanabb. Nemrég érkeztem haza feleségemmel egy olyan esküvőről, amely tragédiával végződött. Számomra nem megrázó egy merénylet, vagy a gyilkosság, már hozzászoktam, de feleségem Asami számára ezek idegen dolgok voltak, szerencsére most sem tapasztalta testközelből előrelátásomnak köszönhetően. Ám attól még így is nyomot hagyhat az emberben.
* Vajon van olyan állapotban Asami, hogy magára hagyhassam napokra?  Mielőtt elfogadnám a felajánlást beszélnem kell, majd vele a dologról. Azt viszont nem értem, miért engem választottak. Egy genin jobb választás lenne abból a szempontból, hogy az ő ismereteiket érdemesebb tágítani, nem pedig a bejáratott bakát. Bár így bele gondolva talán azért lettem én kijelölve, mert Suna kérte, hogy chunint küldjenek, így felmérhetik szövetségesük utánpótlási erejét. Vagy csak leszarták, és az én aktámat vették ki a névsorból.
A rövid, és egyébként felesleges agytorna után felkerestem feleségemet a konyhában. Az ebéd elkészítése közben elmondtam neki milyen lehetőség hullott az ölembe. Kibeszéltük a témát és meggyőzött arról, hogy ő rendben lesz nélkülem is. Mivel visszatartó okom nem volt, elmentem a Hokage rezidenciájára, ahol egy titkárnak elmondtam élnék a kapott lehetőséggel.
Másnapra ki is állították a szükséges dokumentumokat, mikkel igazolni tudom utazásom célját, végképp nem kéne, hogy valahol elfogjanak, mint szökött shinobit. Összepakoltam, szokásos felszerelésemhez hozzácsaptam még egy adag váltóruhát biztos, ami biztos alapon. Majd elindultam a 3 napos erőletett shinobi tempót igénylő utazásra.
 
Sosem jártam még Sunagakuréban, de már messziről látszott jó irányba tartok. Ennek egyetlen oka volt, hogy az akadémiai tankönyveinkben volt pár kép a Szél országának rejtett falváról, amit egy kör alakú lyukas szikla, mintsem hegység ölel körül, és véd az erőteljes szelektől, amiről az ország a nevét is kapta. Egyetlen bejárattal rendelkezett, amit egy pár méter széles hasadék jelentett. Amibe beérve kellemes hűvösség fogadott, jól esett a hőmérsékletváltozás, és végre nem süt tovább a nap. A felemelő érzést persze hamar megszakítja két közeledő Sunagakure fejpántot viselő ninja, megálljt parancsoltak, és az okmányaimat kérték. Először elmondtam békével jöttem, és hogy kellett kapniuk egy levelet, hogy ide tartok. Természetesen ezután elővettem irataimat és azt az okmányt, ami engedélyezi számomra a belépést a Rejtett Homokba. Tüzetesen átvizsgálták a papírt, nehogy hamisítvány legyen, tovább is tartott, mint gondoltam. Mivel valószínűleg más idegen ninjáknak is ezt kell kiállnia nálunk, így szó nélkül tűrtem. Miután meggyőződtek a hitelességről minden okmányt visszakaptam, és beengedtek a faluba.
Kiérve a szorosból azt is lehetne mondani új világ tárult elém. Még a házak is másak voltak, mint otthon, a legtöbb olyan volt mintha egy sziklából faragták volna őket. A település alaprajzi modellje koncentrikus kialakítású, egyre szűkülő körutcákkal, ezeket sugárutak kötnek össze, amik a város közepe felé tartanak, ami a nem más, mint egy gömb alakú épület, ahol a Kazekage irodája található. Mivel én látszólag a főúton haladtam az épületek zöme étterem, vagy ivó volt. Valamint rengeteg stand is, amik nagy része pont a turistákra vannak kialakítva. Feltett szándékom, hogy később szétnézzek valami ajándékért drága Asamimnak. Ám most nincs időm, a lehető leggyorsabban el akarok jutni a Kazekage irodájához, ahol remélhetőleg vár egy titkár, aki majd kisegít.

// Senju Tobirama //
 
A vendégszeretet Sunagakuréban mérsékelt volt, az emberek többségét hidegen hagyta jelenlétem, leginkább a falu ninjái fordultak meg utánam, kicsit gyanakvóan. De ezt nem lehet felróni nekik, nemrég romba dőlt az otthonuk, egy idegen shinobi bizonyára feszélyezi őket, még akkor is, ha szövetséges nemzettől van. Ezt hívják szakmai ártalomnak, valószínűleg én is így tennék reflexből, ha egy idegen fejpántot látnék Konohában.
Ahogy elértem a Kazekage irodájának épületét, egy hosszú lépcsősor fogadott. Szomorúan kellett summáznom, ezen is végig kell még sétálnom, nem mintha nem caflattam volna eleget. Ahogy fölértem a tetejére egy átlagos külsejű titkárt pillantottam meg, nem voltak rajta ninja mivoltot jelző kiegészítők. Persze ez miért is lenne meglepő, nem kötelező minden hivatalnoknak shinobiként ténykedni. Ahogy meglátott már tudta, hogy rám vár, na nem mintha a fejpánt nem lett volna elég segítség, de ott volt még az a rengeteg por és homok rajtam, azt mutatta most keltem át a sivatagon és a kinéztem is eltért egy átlagos falubelitől. Ahogy odalépett hozzám elkérte az igazoló dokumentumokat, zsebbe nyúltam és átnyújtottam neki. Gyorsan végigfuttatta rajta a szemeit, majd visszajuttatta hozzám. Nem várt sokat, már közölte is hol fogok találkozni a mellém rendelt jouninnal és az okot, hogy miért pont azon a helyen fogunk edzeni.  Az okfejtés jobban meglepett, mint a választott helyszín, de igyekeztem ezt jól palástolni.
* Oké, hogy restaurálják a kiképzőterepet, de miért azzal kezdenek? A lakónegyedek helyrehozatala szerintem elsődlegesebb volna. Vajon ez a gondolkozási eltérés is egy, a faluk neveltetése közötti különbségből eredne?
- Merre találom a helyszínt? - kérek, még egy utolsó gyors útbaigazítást mielőtt elválnának útjaink. A gyors navigációs tanácsok meghallgatása után, köszönetet mondtam és elindultam a helyszínre. Az útbaigazítás nélkül nehézkes lett volna megtalálnom a helyet, mivel az én szemeimnek a legtöbb ház szinte teljesen egyforma. Bizonyára eltévedtem volna, és nem biztos, hogy örültek volna annak, ha egy idegen shinobi szökken egyik háztetőről a másikra, hogy elérjen az úti céljához.
 
A romos negyedet elérés olyan volt mintha csak egy másik világba léptem volna. Ahogy haladtam az utcán a házak között elhagyva az utolsót, a kietlenségben találtam magam. Romok bármerre néztem, egy épp épület sem maradt, törmelékek mindenütt és minden méretben. Ahogy haladok egyre beljebb, úgy forgatom fejem keresve azt a személyt, akivel találkoznom kellene. Közben akaratlanul is előjönnek bennem a hasonlóságok, elvégre Konoha is többször volt már romban egy-egy támadás miatt. Nem is túl rég még maga Sunagakure is résztvevője volt az egyik ilyen esetnek, amikor Otogakuréval karöltve támadást indítottak az egyik chuunin vizsgán. A rossz emlékek ellenére sem éreztem, ezt megérdemelték volna, inkább együttérzés fogott el. Tudom min mentek keresztül közben az emberek, és hogy milyen traumák tudnak maradni utána az emberekben.
Végül meg pillantottam egy homokbarna taktikai mellényt viselő a harmincas éveiben járó férfit, az egyik sziklának ható rom tetején. Mivel más nincs itt valószínűleg őt kerestem eddig. Tekintete a messzeségbe meredt, ennek ellenére ő szólított meg engem először, és magához hív.
* Lenyűgözőek a jouninok érzékei!
Két lépés között lábammal nagyobb erőt kifejtve elrugaszkodok a földtő és felszökkenek a férfi mellé, ahogy a romon vagyok le is ülök mellé.
- Üdv, az én nevem Aihara Arata! - Viszonzom a bemutatkozást, közben a férfi elővesz két adag bentot, az egyiket mellém helyezve. Pont kapóra jött mivel az útra csomagolt élelmem elfogyott. Ezután arra kér meséljek magamról, és érkezésem céljáról, majd belekezd az ebédjébe.
- Először is köszönöm az ételt! – majd megfogtam e mellém lerakott bentot és az ölembe vettem - Nem tudom pontosan, milyen bemutatkozást vár a lényeg az, hogy a húszas éveim elején járok, otthon vár egy szerető feleség. Nem gondolom magamat hősnek, bár a ninja létet gyerekként menőségből választottam, de mára már azért csinálom, hogy megvédjek másokat. Ezért is próbálok mindig erősebb lenni és élni az alkalmakkal, amikor képezhetem magam. Taijutsuban van némi tapasztalatom, de a fő erősségem a katon elem, ám mostanában a fuuin jutsuk is foglalkoztatnak. A mit szeretnék tudni kérdésre… - vakarom meg kicsit a fejem tetejét a - nehéz válaszolni, mivel bármilyen új ismeretet szívesen veszek, ami hasznos lehet. Az ideküldésemről nem kaptam pontos információt, csak annyit tudok, hogy egy képzésen fogok részt venni. De arról sem tudok sokkal többet. Mikor értesültem arról, hogy hova küldenek csak az jutott eszembe, hogy a falutok vezetősége fel akarja mérni a szövetségesei erejét. És mivel lássuk be egy jounint átkérni képzésre elég furán hangzik, és biztos nem történne meg. Ha pedig genint kértek, lehet egy frissen az akadémián végzett újoncot kaptok, akinek ugyan a képességei fejlődnek még, de azzal nem kaphattok pontos képet. Ezért, ha egy chuunint kértek, mint jómagam pontosabb képet kaphattok, arról mit várhattok a szövetségeseitektől. - tartok egy rövid szünetet - Persze az is lehet, hogy egy ártatlan képzésről van szó és csak én gondolom túl a dolgokat. De most kérlek mesélj te magadról, vagy legalább ittlétem céljáról, hogy addig én is megehessem az ebédem.
Nem is vártam sokat, felnyitottam a bentos doboz tetejét és felvettem az evőpálcikákat, majd imára helyeztem kezem, hüvelykujjaimmal megtartva az evőeszközöket. - Itadakimasz! - ezt követően egy határozott mozdulattal elválasztom az egyben lévő pálcikákat egymástól, és enni kezdek. Viselkedésem talán kicsit óvatlannak tűnhet, főleg úgy hogy kitálalok magamról egy idegen shinobinak. Normál esetben nem is tennék ilyet, de mire legközelebb találkozunk talán már nem is emlékszünk a másikra. Ha pedig most akarna megölni az információk alapján, akkor amúgy is az esélytelenek nyugalmával indulnék. Elvégre egész Sunagakurét végig kellene vernem, de minimum leráznom az életben maradáshoz. Lássuk be mindkét lehetőség lehetetlen számomra, egyedül akkor lenne esélyem, ha ismerném példaképem Namikaze Minato híres Hiraishin no Jutsuját, de olyan képzett még nem vagyok. Őszintén remélem egyenlőre nincs más dolgom, mint jóízűen enni, és hallgatni, mint mondanak nekem.

// Senju Tobirama //
 
A sunagakurei férfi mondandóm hallatán úgy döntött megváltoztatja a programot, hogy hasznos dolgot tanuljak. Ez alapján felmerül bennem a kérdés két falat közt:
* Miért küldtek akkor, ha nem azért, hogy tanuljak valamit?
Kételyemnek természetesen nem adok hangot, csak folytatom az evést, fülemet hegyezve tekintetemet pedig a férfin tartva kivéve, amikor az evőpálcikával az újabb falatot meg nem fogom. Ám egyenlőre nem folytatta nagy valószínűséggel bele akart kezdeni a tényleges dolgokba, amit addig nem lehet, amíg én eszek. Ebből kifolyólag félredobtam az asztali etikettet és gyorsan belapátoltam az ételt. A sietős evés látványa egy ninja számára nem szokatlan, elvégre előfordulhat, hogy küldetés közben nincs idő arra, hogy kiélvezzünk minden falatot. Az étkezés végeztével az üres dobozt az étkészlettel együtt ráhelyeztem arra, amit Ryuzo tett le közénk. Igaz nincs kuka és a felfordulás is nagy, de ez nem ok arra, hogy szemeteljünk. Dolgunk végeztével, majd kidobjuk őket valahol.
Követve a férfit leugrottam az egykoron épületként tündöklő romos fal tetejéről az útra. Mielőtt bármit is mondott volna a férfi hátat fordított nekem, csak abból tudtam, hogy kézjeleket formáz, hogy a kezei derék magasságban gyorsan mozogtak széltében oda-vissza. Amint megállt egy nagyobb széllökés indult meg tőle kiindulva abba az irányba amerre nézett. A földre és a romokra leülepedett por a levegőbe szállt, az épülettörmelékek pedig eltolódtak egy másfél-két méter széles sávban több métert megtéve előre és eltolva az útjába kerülő romokat. A bemutató végeztével bele is kezdett a magyarázatába, milyen jutsut láttam, miért mutatta be, és hogy miért gondolja jónak a számomra. Nem ült széles vigyor az arcomra. ahogy pupilláim sem tágultak ki, és tekintetem sem csillogott úgy mint, amikor Kai sensei tartott katon bemutatót. Ennek nem az volt az oka, hogy kevésbé lenne klassz a mostani helyzet attól. Inkább én változtam, komolyabb lettem a tizennégy éves önmagamtól, már jobban tudom türtőztetni magam. Természetesen egy szolid, de vidám mosoly megjelent arcomon.
- Természetesen érdekel, ki nem hagynám az elsajátítását! Egyébként szerintem ezzel is tökéletesen lehet villogni, mennyi törmeléket toltál el a jutsu segítségévvel, és ez elmondásod szerint csak egy gyengébb verzió. Akkor vajon mire lehet képes egy erősebb?
Ezután szó esett a második elem ritkaságáról, és hogy azért van, mert nehezebb is felébreszteni mint az elsőt. Majd érdeklődött ennek fényében is hajlandó vagyok e részt venni a tanuláson.
- A kihívás nehezedése nem riaszt vissza. Mi lehet a legrosszabb, nem oldom fel az elemet? Ez nem olyan, ami miatt a start előtt feladnám.
Válaszom után elmondta több lépcsős lesz az elemfeloldási folyamat, és már be is mutatta az elsőt. Belemarkolt a földi porba, majd maga előtt tartva szétnyitotta zárt öklét, és ráhelyezte a másik kezét. Pár pillanatnyi koncentráció után elemelte a takaróként használt kezét és megláttam, hogy egy kupac por helyett kettő van a tenyerében egy vékony folyosóval elválasztva. Ezután elmondta, hogy miként kell létrehoznom a folyamatot és át is adta a próbálkozási lehetőségeket.
* Gondolom, ha a port próbálnám meg mozgatni az nem csak csalás lenne, de még ráadásként a földelem feloldására tett első lépcsőfok is.
Lehajoltam és belemarkoltam az út porába, ügyeltem rá, hogy ne legyen kevés a felvett por, de ne is legyen túl sok. Próbáltam azt a mennyiséget belőni, amit Ryuzo is tartott a kezében. Felálltam, közben pedig másik tenyeremmel burokba zártam a port. Kezeim közé koncentráltam a chakrámat, egy pontba összpontosítva, majd lassan elindítottam azt egyenesen. Mikor úgy éreztem végeztem a feladattal óvatosan felém nézve félig felemeltem bal kezemet annyira, hogy be tudjak kukucskálni a résen. Szomorúan kellett summáznom semmi sem történt a homokkal. Persze az első próbálkozás sikertelensége nem szegte a kedvem, összezártam a kezemet és többször megismételtem a feladatot. Nagyjából a másfél tucatodik próbálkozásra értem el arra a szintre, hogy egy fél centis bevágás fogadott az ellenőrzéskor. Vegyes érzések kavarogtak bennem, egyrészt örültem mert volt némi sikerem, másfelől viszont szomorú voltam, hogy ennyi próbálkozás után mindössze ennyit tudtam felmutatni.
* Régen volt már a katon elem feloldása, az emlékeim kicsit megkoptak az idő múlásával, de azt hiszem az valamivel könnyebben, és gyorsabban ment. Mondjuk Ryuzo mondta is, hogy nehezebb lesz ezért nincs is min meglepődni. Csak azt remélem, hogy a haladási tempóm átlagos gyorsaságú a második elem feloldásában, és nincs olyan hátráltató tényező, hogy nem vagyok fogékony rá.
Rövid elmélkedési szünet tartása után egy apró, de hirtelen mozdulatot tettem jobb kezemmel, amitől összerázódott a kupac. Felvettem a kezdőpozíciót, majd a kezeim között egy pontba kezdtem koncentrálni a chakrámat, aztán lassan elindítottam átlósan a kupacon keresztül, egy előre elképzelt sávban. Mikor megnéztem mennyit haladtam, az eredmény alig haladta meg, vagy csak épphogy elérte az előző próbálkozás sikereit. Gyorsan összezártam a kezeimet, majd ráztam rajtuk mintha csak egy hógömbbel tenném. Vártam egy kicsit, hogy a por teljes egészében leszálljon vissza a tenyeremre. Majd fújtam egyet és megismételtem a folyamatot. Már nem tudtam hányadik próbálkozásnál tartok, de azt megállapítottam a nap állásából, hogy körülbelül egy órája ugyan azt a folyamatot ismételgetek. Szerencsére a tanulás nem csak chakra pazarlásnak volt jó, mivel a porban a chakrával létrehozott ”üres” folyosó már a tenyeremben elterülő por felén áthaladt. Ezután még egy félórányi gyakorlás kellett, hogy a kiadott feladatot teljesítsem. Mikor bekukucskáltam kezeim közt a tenyerembe széles mosolyra húzódott szám, szemeimben pedig a megkönnyebbülés tükröződött. Bal kezemet testem mellé leengedtem, majd új mentorom felé fordultam.
- Nézd, végre sikerült! - Újságolom el, az amúgy is jól látható sikeremet.

// Kicsit lassabban sikerült válaszolnom, mint szerttem volna. Ha valamit hiányolnál, vagy keveselnél szólj és javítom. ^^  //

// Senju Tobirama //
 
// Nincs semmi gond. ^^ A mesélő is csak ember nem nézheti folyton, hogy mikor ír neki a játékos.  //
 
Alig, hogy sikerült csatornát fújnom a tenyeremen lévő porba jött a rövid sikerérzet, amit egyszerűbb dicséret is követett oktatómtól. Már a tarsolyomban éreztem a fuuton elemet, amikor jött a fekete leves, és az elsajátítási lépcsőfok második fázisa következett. Meglepettségemet igyekeztem palástolni.
* Tehát nem viccelt, amikor azt mondta több lépcsőfokból fog állni a folyamat, újabb eltérés a szél és tűz elem közt. Utóbbit annak idején egy délelőtt sikerült elsajátítanom, vagy tényleg ilyen sokat jelent az, hogy az első elememről volt szó? Na, de sikerült is elkalandoznom vissza a való világba!
Mire észbe kaptam, egy pókerkártya méretű kartonpapír kezdett közeledni felém Ryuzo kezéből. Átvettem, tapintásra és vastagságra is átlagos kartonpapírnak tűnt. Éppen olyannak, mint amiket a vásárolt cipők mellé kapunk, vagy bármi nagyobb egységcsomagolású termék mellé a boltokban. Elmondta mit kell majd tennem a kapott tárggyal, majd gyorsan lehelyezett belőle még egy nagyobb összeömlesztett kupaccal a földre, csak egyet hagyott magánál. Azon mutatta be a korábban elmondott gyakorlatot, legalábbis én ezt hittem. Ennek ellenére más történt ugyanis a kartont is beszorította tenyerei közé, ahogyan a föld porával is tette korábban. Ahogy eldugta a kíváncsi szemek elől a tárgyat, lehunyta a szemét miközben koncentrált. Ezzel nagyjából megegyező időben a körülöttünk lévő szelek megbolondultak, a kellemes lágy szellők, heves áramlattá alakultak egy pont felé irányulva, aki nem más volt, mint Ryuzo. Fél percig sem tartott a természetellenes jelenség, aminek a végén a jounin széttárta kezeit, hogy konfettiként hulljon alá a karton. Ezután elmondta, hogy amit most bemutatott az nem más, mint a harmadik lépés, ha esetleg nem jöttem volna rá magamtól. Ezután ismét félrevonult, hátrahagyva nekem a színpadot.
Nem teketóriáztam, ha már úgyis a kezemben volt egy gyakorlóeszköz, botorság lett volna várni és elemezni, ha gyakorolhatok is. Ezzel a évvel koncentrálni kezdtem a chakrámat, és a kartonpapírba vezettem, ott ahol hüvely-és behajlított mutató ujjam közé fogtam, majd próbáltam végigvezetni az a tárgyon. Ahogy tört előre a chakrám, úgy vált ketté a karton. Sajnos alig lett nagyobb a bevágás fél centinél, ami nyúlfarknyi távolság egy tenyérnyi hosszú tárgyon. A sikertelenség nem szegte kedvem, próbáltam inkább a dolgok pozitív oldalát nézni, vagyis hogy a gyakorló eszköz nem rongálódott annyira, hogy ne lehessen újra használni. Megfordítottam a keménypírt és ismét belevezettem a chakrámat, a sikerességi arány sajnos nem javult. És mivel a gyakorlóeszköz mind a két hosszanti oldala megsérült, ledobtam azt magam mellé, ezzel egy új rakást kezdve. A folyamatot újra és újra megismételtem, felvettem egy kartont belevezettem a chakrám, ellenőriztem a fejlődést, fordítottam és ismét chakrát vezettem bele, gyors haladáskövetés, végezetül pedig a segédeszköz leselejtezése. Egy óra gyakorlás és a kupac harmadának felhasználását következtében technikám már olyan szintre fejlődött, hogy közel a feléig el tudtam vágni a kartont mind a két irányból. Annyira belemerültem a gyakorlásba, hogy fel sem tűnt, nem is ittam már egy jó ideje. A sunagakureiek talán hozzá voltak szokva ehhez a meleghez, de én nem. Csak arra lettem figyelmes, hogy az ajkam kezd cserepessé válni, és hiába próbálkozok azzal, hogy nyelvemmel benedvesítem nem sikerül. Kezdtem kiszáradni, a probléma orvoslásának érdekében hátizsákomból előkotortam a kulacsomat és hidratálni kezdtem. A víz már megmelegedett, ennek ellenére jól esett, sőt úgy ittam mintha már egy egész napja nem jutottam volna folyadékhoz. Ezután tartottam még egy rövid szünetet egy közeli árnyékban. De fejben továbbra sem tudtam felhagyni a gyakorlással.
* Nagyon úgy tűnik, hogy az segít, ha koncentráció közben úgy gondolok a chakrámra mint egy szélből készült szikére, ami szépen lassan haladva elvágja a papírt. Bár ez nem meglepő a vizualizáció is sokat segít, tudat alatt formálja az ember chakráját. Csakúgy mint a kézpecsétek, azok is csak mankók a chakrának. Ezért van az, hogy vannak, akik kézpecsétek nélkül is képesek jutsut létrehozni. Kár, hogy ez jóval több chakrába kerül és még több gyakorlásba. De ha már itt tartok ideje véget vetni a lustálkodásnak.
Felkeltem és visszatértem a helyemre, lenyúltam egy újabb papírét, majd belekezdtem a monoton gyakorlásba. Fél óra múlva már minden új próbálkozáshoz másik papírt kellett használnom. Ami azt eredményezte, hogy a használható kupac vészesen közelített a feléhez. Ahogy felvettem a következő kartondarabot elkezdtem a már jól belém vésődött folyamatot. Lehunytam a szemeimet, és a chakrámat kezemen át a benne tartott keménypapírba vezettem, közben fejemben elképzeltem egy szellőt, ami olyan vékony, mint egy kés éle és rendkívüli gyorsasággal vágja át a célpontot. Hallotta ahogy a papír kettévágódik ujjaim közt, és amikor kinyitottam a szemem már két különálló kartonlap volt a kezemben. Örültem az újabb lépcsőfok megtételének, igaz hosszú volt, de a sikerért meg kell küzdeni. Valami pedig azt súgta az igazi küzdelem még várat magára.  
*Végre jöhet a harmadik fázis! De előtte talán nem árt egy kis szünet. Ugyan nem egy chakra faló dolgot hajtottam végre, de sok kicsi sokra megy, és a kupacokat elnézve igenis sokat csináltam.
Beültem ismét az árnyékba ami, idő közben odébb vándorolt, táskámat is vittem magammal, ittam pár kortyot is. Ügyeltem, hogy hagyjak későbbre is a vízből, mert a forróságban bizony kincset ér. Rövid pár napos utazásom alatt a Szél országában megtanultam, hogy be kell osztanom a készletet, mert ritkák a települése, ahol újra tudnám tölteni kulacsom. Pihenés közbeni szabad perceimben Asami járt a fejemben, vajon mit csinálhat most. Ha időérzékem nem csal nagyjából most végezhetett a napi teendőivel. Szinte látom, amint kedvenc erdei gyümölcsös teájából egy csészével besétál a nappaliba és kényelembe helyezi magát a kanapén, megfújja a gőzölgő nedűt majd jóízűen belekortyol. Az pedig, hogy ezt most nem láthatom összeszorítja a szívemet, hogy enyhítsek magamon visszatérek a gyakorláshoz, az majd leköti a figyelmem. Felálltam, kicsit leporoltam magam és visszasétáltam a kupacokhoz. Először a már használtak kupacába túrtam bele, és az aljáról fölvettem az elején használt kartonokat, amiken alig van egy kis vágás.
* Mégsem kéne elpazarolni ezeket az alig használt gyakorló eszközöket. Na, akkor idézzük is fel, hogy mi volt a harmadik lépésnél, amikor apró darabokra szabdalta a papírt! Először kavarogni kezdett körülötte a levegő, valószínűleg ott már azt irányította a chakrájával, és a tenyerei közötti apró réseken keresztül vezette át azokat, hogy felszabdalják a kartonpapírt. Ez így nem is hangzik bonyolultnak, de kivitelezni minden bizonnyal az lesz.
Miután nagyjából felmértem mit kell, majd tennem tenyereim közé bezártam a papírt, ügyletem hogy elég nagy rések maradjanak ahhoz, hogy az általam irányított szél beférjen köztük. Az előkészület után, lehunytam a szemem és elkezdtem magam körül keringetni a chakrámat, egészen addig amíg nem éreztem a körülöttem kavargó levegőt. A légáramlatok közel sem voltak olyan erősek, mint Ryuzonak, de első próbálkozásnál hova kíván többet az ember? Miközben tovább folytattam a levegő forgatását elképzeltem, ahogy a levegő több ponton át, behatol tenyereim közt, majd ennek megfelelően kezdtem irányítani a chakrámat. Három helyen is éreztem, ahogyan a szellő simogatja a kézfejemet, ez azt mutatta elbuktam az első próbálkozást. Most viszont ahelyett, hogy egyből bele vágtam volna egy újabb kísérletbe átgondoltam min bukhattam el.
* A szellő csupán átsiklott a kezeimen ennek két oka lehetett. Egy nem irányítottam megfelelően a szelet, kettő nem sűrítettem össze eléggé ahhoz, hogy beférjen a réseken.
Mivel az utóbbi tűnt a valószínűbb megoldásnak így azt próbáltam meg orvosolni. A következő próbálkozásoknál pedig igyekeztem kavargatás közben egyre kisebb vonalakká sűríteni a szelet, majd megcéloztam az elrejtett papírt. Sok sikertelen próbálkozás után végre kezdtem érezni némi légmozgást a tenyereim között is, legalábbis a papírt megremegtette, de el nem vágta.
* Szóval igazam volt és nem az irányítással volt a probléma, hanem a sűrűséggel. Erre már tudok építeni a folytatáshoz.
Ezt követően továbbra is próbáltam összébb sűríteni a levegőt, hogy legyen elég ereje a papír átvágásához. Próbálkozást próbálkozás követett, aminek a végeredménye a folyamatos kudarc volt. Míg végül megtört a jég, és sikerült két helyen is teljesen átvágnom a papírt. Ezzel elkönyveltem, hogy elérem a harmadik lépés felét, elvégre több darabra szeleteltem a pípírt. A probléma már csak az volt, hogy én mindössze csak negyedeltem, míg mentorom kitudja hány részre osztotta el azt. De mivel a légáramlatok erejét jelképező sűrűséggel már tisztában voltam, csak növelnem kellett az irányításom alatt lévők számát. Próbáltam próbálkozásról próbálkozásra mindig egyel többet kezelni, de ez nem mindig sikerült. Hamaros elfogytak az előző gyakorlatból felhasználható alig használt fecnik, és ismét a teljesen épp kartonpapírok halmazából bányásztam a segédeszközöket. Sötétedésre szerencsére sikerült megközelítőleg akkora darabokra szabdalnom a kartonpapírt amekkorára Ryuzo, de ez a különbség betudható a gyakorlottságnak. Ahogy végeztem elindultam, hogy jelentsem a sikerességet akárcsak az első lépésnél.
- Úgy néz ki sikerült ezt a mérföldkövet is elérni. Gondolom te sem akarsz már tanítani, nincs kedved vacsorázni, meghívlak. És ha nem vagyok a terhedre, utána tudnál ajánlani egy helyet, ahol megszállhatok éjszaka?

// Senju Tobirama //
 
// Köszönöm a dicsérő szavakat, és az ajándék jutsut. A választott technika a  Kaze no Yaiba // A Szél Kardja bővebb leírás a post alján lesz. A tanulás most kicsit nehézkesen ment az előzőekhez képest, de remélem továbbra is jó irányba haladtak a gondolataim.^^ //
 
Miután informáltam Ryuzot a gyakorlat pozitív végrehajtásáról, láttam rajta a meghökkentséget, de mint egy fél profi poker játékosnak arcvonásai gyorsan visszaálltak közömbössé. Ezután megerősítést nyert az a felvetésem is, hogy mára vége az oktatásnak. Kaptam egy tippet arról hol vacsorázzak, de ennyi. Intett, majd eltűnt hiába nyúltam felé és szólítottam meg:
- Ryuzo várj…
Vacsora meghívásomat figyelmen kívül hagyta, éjszaki hajlékkeresési kérdésem is megválaszolatlan maradt. Igaz elveszett vagyok itt a Rejtett Homokban, de nem tehetetlen, így nem feküdtem a föld porába magzatpózban, hogy nem lesz fedél a fejem fölött. Elindultam az említett kajálda felé, majd ott is rákérdezek a lakhelyre.
Noha a Kage épület felé tudtam az irányt, nem is lehetett eltéveszteni nem ninja rohanással és háztetőkön való ugrálásokkal indultam el, amivel az utazási idő jócskán lerövidült volna. Nem vagyok helyi ninja félő, hogy még a végén behatolónak néznek és vadászatot indítanának ellenem, így inkább maradtam a normál gyalogos tempónál. A falu közepén lévő hatalmas homokkő épülethez érve gyorsan megtaláltam a tanácsolt étkezdét. Könnyed miso levest kértem, közben beszélgetésbe elegyedtem vendéglátó egység alkalmazottjával. Kérdeztem mikor nyitnak és, hogy lehet-e elvitelre kérni ételt, ezután reggel fél nyolcra kértem elvitelre két adag tonkatsut rizzsel. Ahogy lassan a fogás végéhez értem hátam mögött egy idegen jelent meg, jelenléte nem volt fenyegető így nem foglalkoztam vele.
- Jó estét! Ugye a konohai Aihara Aratához van szerencsém? - szólít meg egy női hang
- Hasonlóan szép estét önnek is! Igen, én vagyok. - Fordulok meg miközben a pálcikákat ráhelyezem az üres leveses tányérra. Nem meglepő módon egy Sunagakurei fejpántot viselő kunoichi látok meg.
- Engem küldtek, hogy kísérjem el a szállására Ryuzo mondta, hogy valószínűleg itt találom. Kérem kövessen.
Bólintottam, majd a számlára helyeztem a megfelelő összeget, aztán cuccaimat magamhoz véve kimentem az objektumból követve a nőt. Alig két utcányit haladtunk és már a végcélnál is voltunk. Egy a település többi házához hasonlóan sziklából faragott és itt-ott homokkővel javított panellakáshoz értünk. Átadta a kulcsot és elmondta melyik az én lakásom száma, majd köszönt és tovább indult. Felérve egy a konohaiakhoz hasonló egyszobás ninja lakás fogadott, főzőfülkével és egy kis fürdőszobával. Az egész jó, ha volt tizenöt négyzetméter. A méretezés valószínűleg nem pénz hanem helyspórolás miatt kicsi, elvégre véges Rejtett Homoknak véges a terjeszkedési kapacitása. De nem is kell, hogy nagy legyen jóformán úgyis csak aludni fogok ide járni. Lepakoltam a cuccaimat és beálltam a zuhany alá, több napja rajtam tanyázó homok sárként távozott rólam, mire tiszta lettem talán még öt kilót is leadtam. Ezután aludni tértem, a sok gyakorlás elvitte az energiáimat így hamar elaludtam. A felkelés nem jelentett gondot, mivel szervezetem rászokott a korai ébredéshez, így bőven volt időm elkészülni, hogy időben a találkozó helyre érjek és felvegyem a rendelést is.
 
A férfi ott várt, ahol tegnap magamra hagyott, mikor mellé értem ő köszöntött elsőként én pedig viszonoztam az, majd átnyújtottam a kezemben lévő szatyorból az egyik ételhordót remélve, hogy elfogadja a felajánlást.
- Köszönet a tegnapi életmentő kajáért.
Megosztotta velem a mai programot a tanulandó jutsu neve képében, és mondott róla egy rövid ismertetőt, ami igazából sajnos semmit sem mondott a technikáról. De nem is kellett, összecsapta tenyereit, és megindult tőle egy széllökés, egy íves kétméteres sávban minden törmelékeket eltolt jó messze Ryuzotól. Olyan aprólékos volt, hogy a talajon a homokkövek annyira tiszták voltak, mintha csak az imént rakták volna le őket, ezt cáfolni egyedül csak az idő miatti kopások és karcolások voltak képesek. Ahogy azt már megszokhattam az előttem álló shinobitól a bemutató után jött az igazi velős kibeszélés, ami kevéssel hordozott több információt mint, amit a szemeim képesek voltak tudatni velem. Majd azt is megosztotta velem, amit most láttam az a precízebb, hatékonyabb változat nekem pedig elég lesz a kezdőt elsajátítani.  Ezután a háttérbe vonult, hogy nyugodtan gyakorolhassak.
 
Miután magamra hagytak a gyakorlóterületemen nem maradt más hátra mint, hogy hozzáfogjak a tanulásnak. Első kísérletem a Daitoppára inkább egy rögtönzés volt mintsem egy jól átgondolt próbálkozás. Elkezdtem egész testemben felszabadítani az elemi chakrát, majd a katalizátorként funkcionáló taps hatására szabadjára engedtem őket. Szelet ugyan generáltam vele, de nem túl erőset, ha maradt volna por Ryuzo bemutatója után még azt sem kavarta volna fel. Valamint ekkor tudatosult bennem, hogy nem ezzel a módszerrel hozták létre az előbb látott jutsut.
* Ryuzo biztosan másképp hozta létre a Daitoppát, ha így tette volna, akkor értelmetlenné válik az a kijelentése, hogy nehéz leszűkíteni egy méteres sávra a lökéshullám hatósugarát. Ebből kifolyólag az előző próbálkozás teljes tévedés, még szerencse, hogy nem léptem rá erre az útra, ami a biztos zsákutcába vezetett volna. De akkor hogyan csinálhatta?... Mi van, ha nem a fuuton chakrát nem a testemben kell felhalmozni, hanem a testem körül kell örvényeltetni.
Több nem is kellett, eme új ötlettel a fejemben ismét a tettek mezejére léphettem. Ahogyan azt fejben kiötlöttem chakrámat kiterjesztettem testemen kívülre és óramutató járásával megegyezően elkezdtem lassan kavargatni testem körül. Végül befejezésképp ismét lemásoltam tanítóm tapsoló mozdulatát. Tenyereim találkozásakor megszüntettem a chakra kontrolt szabadjára engedve a kiterjesztette chakrámat hagy formálódjon erős széllökéssé. Elvárásom nagyobb volt, mint az előző próbálkozásnál, a siker ezzel szemben nem kecsegtetett több dicsőséggel.
* Talán nem mozgattam elég gyorsan a fuuton chakrát, ezáltal nem tudott olyan erős légörvényt létrehozni, mint azt én szerettem volna.
Harmadik próbálkozásnál lehunytam a szemem miközben mozdulatlanul álltam, az újonnan felébresztett elemi chakrámra koncentráltam kivezettem testemből és a levegőben elkezdtem jobbra körkörösen mozgatni, folyamatosan gyorsítva az örvényt, zárásként összecsaptam tenyereim, amikor a taps hangja megütötte a fülem, mire kinyitottam a szemem. Haloványan láttam amint a levegőben körkörösen lebeg a por, a szellő pedig kellemesen hűtötte a bőrömet. Ami igazán jól is esik a melegben, de abban kételkedek, hogy harcban az ellenfelemet ennyi meghatná és feladná. Ezután tovább próbálkoztam folyamatosan növelve a használt chakrát és annak keringetési sebességét.
Sokadik próbálkozásomnál járva a folyamat már rutinból megy, felszabadítom magamban a megfelelő mennyiségnek vélt fuuton chakrát. Ezután testemen kívülre irányítom és lassan keringetni kezdem, végül kezeimet törzsem mellőle felemelve tapsra készen kinyitom, majd elindítom őket egymás irányába. Összeütközésük pillanatában hirtelen felgyorsítom a szél chakrám örvénylést és a megfelelő pillanatban megszüntetem felette a kontrolt. A szabadjára engedett chakra forgószélként támadt fel és kezdett folyamatosan terjeszkedni. A szél olyan erősen forgott, hogy az ember méretű sziklákat is képes volt folyamatosan kijjebb szorítani. Mire a szél szerte foszlott egy kisebb üres téren álltam, ahol még a sivatagi homok sem volt fellelhető.
 
// Bátorkodtam végig írni a tanulást, remélem ennyit próbálkozás elég ahhoz, hogy elfogadható legyen. ^^//

Kaze no Yaiba // A Szél Kardja

Hasznos technika, lényegében éles szélpengéket hoz létre, melyek a kellő időben használva kis távolságból akár fel is darabolhatják az ellenfelet.
Chakraszint: 300
Besorolás: B
Használója: Baki

// Senju Tobirama //

Ryuzo tisztes távolságból figyelte próbálkozásom a technika sikeressége után, mikor tekintetünk találkozott, lélektükreiben minimális meglepettséget véltem felfedezi. Aztán szavaiból is ki lehetett venni, hogy nem számított ilyen gyors tempóra a tanulást illetően. Majd beharangozott egy újabb fuuton jutsut, amit készül elsajátíttatni velem. Szavai pedig nem engedtek következtetni arra, hogy lesz közte pihenő. Inkább olyan érzés volt, mintha azt mondaná: ” Most meglátjuk, milyen fából faragtak.” Nos, állok elébe a kihívásnak, van még elég chakra tartalékom.
Megérzésem helyes volt, a Sunagakurei shinobi elővett egy kunait, amire egy papírfecni volt felerősítve, méretben megegyezett egy robbanójegyzettel, de a rajta lévő jelek különböztek. Jobban nem tudtam megfigyelni, ugyanis hamar eldobta, a kunai okozta légmozgás a maga mögött húzott papírt folyamatosan mozgatta. Ahogy a penge belefúródott a földbe, a jegyzetből apró láng pattant ki, így fény derült a titokra, hogy egy pecséttel ellátott cetli volt.
* Ez a tűz méretben tökéletesen megfelel egy szombat esti nyársaláshoz a haverokkal, kár, hogy most nem szombat van, és a napszak sem stimmel, a közelben fellelhető haverok számáról már ne is beszéljünk. Akkor mire is jó ez a kis tűz?*
Ryuzo mintha csak olvasta volna a gondolataimat, és csak erre a kérdésre várt volna, már bele is kezdett a kézpecsétek formálásába, az utolsó pecsét megformálása után enyhén előrenyújtotta kezeit, közbe pedig tenyereit is kinyitotta. Úgy állt be, mintha csak egy tökéletes passzra várna, aztán kezei közt a levegő mozgolódni kezdett, egy gömböt formálva forgott folyamatosan maga felé húzva a környező levegőt, érezhető volt, hogy a gömb belsejében a légnyomás pillanatok alatt a többszörösére nőtt, aztán irányított robbanással szabadon eresztette. A korábban a kezei közt ragadt körkörösen forgó levegő vízszintes spirál alakban tört előre az aprócska lángokat megcélozva, ahogy célt ért, a tűz erőre kapott és hirtelen mintha csak egy démon akarná a semmiből felgyújtani a települést, egy hatalmas lángoszloppá vált. A bemutatott jutsu egyszerre volt impozáns, és félelmet keltő.
* Ha egy ilyen aprócska lángból ekkora lángokat képes előcsalni, vajon mit tenne egy Endannal, abba már bele sem merek gondolni, hogy egy Goukakyuuval párosítsam.*
Ahogy az már megszokott volt Ryuzotól, a bemutató után jött egy rövid fejtágító a jutsuról, azonban ez kicsit másképp hangzott. Nem egy kitalált példával állt elő arra, mekkora pusztításra is képes a kami oroshi, hanem helyi friss tapasztalatról beszélt. Mondandója közben a törmelékeket nézve bűntudat és bánat apró jeleit véltem felfedezni arcvonásaiban. Hangja azonban nem változott, ez arra engedett következtetni, hogy próbálja titkolni érzelmeit. Mivel nem tudtam, mi az oka, így rá hagytam. Persze azért érdekelt, mi történhetett és pár forgatókönyv átfutott az agyamon:
* Egy családtag elvesztése a felfordulás közben, esetleg ő maga is a helyszínen volt, de nem tudta megakadályozni a katasztrófát, vagy pont, hogy köze volt hozzá, még ha akaratán kívül is. Szerencsétlen balesetek bármikor bekövetkezhetnek, főleg egy olyan beláthatatlan csatatéren, mint egy város utcái. Ahol a házak takarnak, így az ember nem tudhatja, mi megy az épület túloldalán, takarásból két jól kombinálható jutsu simán ütközhet akaratlanul is.*
Az idő telt, nekem pedig vissza kellett térnem a valóságba, hátrahagyva a hipotézisek gyártását, elvégre nem azért vagyok itt. Jutsukat kell elsajátítanom, hogy ha én kerülök hasonló helyzetbe otthon, minél többféleképpen tudjak reagálni. Ahogy felocsúdtam, észrevettem, hogy a láng, amit Ryuzo használt, lassan elenyészik, ami nem is volt meglepő, tekintve, hogy nincs semmi, ami táplálja. Gyorsan cselekednem kellett, hogy ne menjen kárba a kölcsönláng. Elkezdtem megformálni a kézjeleket, közben elkezdtem felszabadítani magamban a fuuton chakrát, majd az utolsó kézpecsét után nyitott tenyerekkel rámutattam a célra.
* Vajon jó helyre célzok?*
Igen, elkövettem egy hibát, elkalandoztam. Egy pillanatra megszakadt a chakra kontrollom is, így mikor a kezeim közé kezdtem vezetni azt, jóformán semmi sem történt. Nem jött létre forgószélből készült labda, de az edzést segítő lángocska utolsó lobbanása megtörtént.
* Hát ez remek, most mihez kezdjek? Egy Endannal nem kezdhetek bele a gyakorlásba. Talán kérhetnék még ilyen elzárt lángot Ryuzotól. Nem… nem függhetek tőle ennyire, és különben is az első próbálkozás láttán vajon mennyire lenne szükségem? Csak van valami a tarsolyomban, valami… * Kb fél perc alatt átpörgettem a fejemben jutsuim tárházát megoldásért. * Megvan! A Kassen no jutsu tökéletes lesz, olyan kicsi lánggal rendelkezik, ha azt erősítem fel, biztos nem okozok problémát a végeredménnyel.  És végre valahára hasznát veszem a jutsunak, amiről eddig azt hittem, teljesen haszontalan. Hálás vagyok Kai sensei, hogy végül sikerült belém erőltetned a jutsu megtanulását!
Vettem egy mély lélegzetet és belekezdtem. Gyorsan kifújtam egy senbon méretű tűznyilat a számból, majd a Kami Oroshi kézpecsétjeit kezdtem megformálni, közben felszabadítottam a szél elemi chakrát. A felszabadított chakrát kezeimen keresztül kivezettem a testemből, amik szelek formájában megjelentek tenyereim előtt. Ám képtelen voltam megzabolázni őket és azok mentek a vakvilágba, és közben még a Kassen jutsu eredménye is olyan távolra ért el, ahol már biztos nem találnám el. Ebből a kudarcból is levontam a konklúziót: korán hoztam létre a katon technikát, a szelek irányítását pedig még gyakorolni kell. Ennek függvényében újra próbálkoztam, most próbáltam nagyjából egyszerre létrehozni a két elemi technikát, természetesen belekavarodtam, keveredett a fuuton és katon chakrám, aminek eredménye egy a tenyereimet enyhén megégető apró lángocska volt, és egy a megszokottnál jóval nagyobb tűznyíl. A probléma tökéletesen látszott, képtelen voltam elkülöníteni a két elemet, vagyis először ezt kellett elsajátítanom. Kezdetben kezeimbe kezdtem koncentrálni a két elemi chakrát, jobb kezembe a katont, balba a fuutont. Órákat töltöttem gyakorlás címszóval meditációra, szünetet mindössze két esetben tartottam, ha ittam és amikor megettem az ebédemet. Ez a fajta edzés jobban leterhelt, mint hittem, és időben is tovább tartott. De nem meglepő, elvégre sok kekkei genkai is hasonló sémán működik. Az edzés során sajnos nem történt csoda, és nem ébresztettem fel magamban egy ilyen lehengerlő harmadik elemet. De legalább azt sikerült elérnem, hogy a nap végére kis mennyiségben tudtam használni egyszerre a két elemet. Ahogy beesteledett, elköszöntünk egymástól, szállásomon hamar aludni tértem, hogy kipihent legyek holnap.
 
Tanítóm harmadik nap is töretlenül várt rám képzésem helyszínén. Kezdtem magam rosszul érezni, amiért még egy napon keresztül arra kell kényszerítenem, hogy nézze szerencsétlenkedésem. Mivel látszólag tegnap sikerült elérnem, hogy tűz és szél elemet egyszerre tudjak használni, így ma ismét próbálkozhattam magával a Kami Oroshi jutsuval. Elkezdtem megformálni a kézjeleket, közben vettem egy picivel mélyebb lélegzetet, egész testemben koncentráltam a chakrát, majd a számban lévő tenketsus pontjaimmal átalakítottam őket katon eleművé, kezeimben pedig ugyanígy, csak fuutonná. Ahogy megformáltam az utolsó kézpecsétet is, kifújtam számból a lángoló senbont. Kezeimmel ekkor fókuszáltam a célra, ujjaimat pedig egy kicsit behajlítottam, hátha a félgömbforma segít a jutsu alaki létrehozásában. Sajnos minden igyekezetem ellenére sem tudtam formát adni a szél elemű technikának.
* Végre kifizetődött a tegnapi gyakorlás, úgy érzem, ezzel az időzítés rendben van. Már csak annyi maradt, hogy a szél irányításában is jobb legyek.*
Ezután már kihagytam a Kassen no jutsut a gyakorlásból, és csak a Kami Oroshira koncentráltam, s hogy a tenyereim előtt egy széllabdát tudhassak. Folyamatosan csináltam a gyakorlást kemény órákon keresztül, ugyan a hőséget kezdtem megszokni a Rejtett Homokban töltött napok és a sivatag átutazásának köszönhetően, de továbbra is gatyarohasztó volt az idő. Ezért is esett jól, amikor a félresikerült próbálkozásokból a kósza levegők hűvösebb széllel cirógattak meg. De mint mindennek, egyszer ennek is vége szakad. Igen, sikerült folytonos kör alakban örvénylő légáramlatokká kovácsolnom a szeleket. Már csak annyi volt hátra, hogy szabadjára engedjem azt egy irányba, ez már piskóta volt az eddigiekhez képest. Végre jöhetett a végső teszt.
Ujjaim különböző jelképeket formálva találkoztak egymással, eközben egy sóhajtással több levegőt vittem be a testembe, mint amennyi szükséges az alap légzéshez. A testemben lévő chakrát pedig
tenketsus pontjaimmal átalakítottam a kezeimben szél eleművé, a számban tűzzé. Utóbbit használtam előbb, csücsörítettem és kifújtam a levegővel keveredő chakrát, ami testemet elhagyva egy égő nyíllá változott.
- Katon: Kassen no jutsu!
Közben nem maradt abba a fuuton chakra halmozása és a kézpecsétek formázása, lezárásképp nyitott tenyereimet csuklónál összeérintettem, ujjaimat pedig enyhén behajlítottam. Majd közéjük vezettem a chakrát, ami testemet elhagyva széllé alakult, és akaratomnak megfelelően egy örvénylő labdába összpontosult, majd a tőlem körülbelül négy eltávolodó apró lángra irányítottam.
– Kami Oroshi!
Ahogy kimondtam a technika nevét, a besűrűsödött légörvénygömb hirtelen megindult egy vízszintes miniatűr tornádóként. A kifújt lángot elérve felerősítette és hirtelen egy száguldó lángoszloppá változtatta, ami egy sziklának csapódva végezte be.

// Megjegyzés, szeretném kérni a számlát az előző postban szereplő bentokért. Nem szeretném, hogy az oldalon lévő gasztro maffia, vagy egyéb más szervezet(pl. Nt behajtó brigád) keresne fel évek múlva a rendezetlen számla miatt.  //

// Tobirama //


// Csakrám már van elég és még lesz is, így az alábbi jutsut zsebelnék be: Fuuton: Shinkūha // Szél elem: Vákuum Hullám részletes leírás a post végén. //
 
Mikor azt hittem elsajátítottam a Fuuton: Kami Oroshit elégedett voltam magammal, ám mikor tanítóm felé fordultam szúrós tekintetét megpillantva elbizonytalanodtam abban, hogy sikerült elsajátítanom a jutsut. Mikor már rákérdeztem volna, hogy mi a baj a technikával bólintott ezzel jelezve, hogy sikerült a tanulás. Megkönnyebbülten fújtam egyet, mivel egy nagy kő esett le rólam. Aztán ahogy beszélni kezdett kezdtem megérteni miért lehetett mérges, vagy inkább remélni.
* Szóval sajnálja, hogy a tehetségem egy másik falut gyarapítja. Azt hiszem ennél nagyobb elismerést nem is kaphattam volna a mai napon.
További négyszemközti beszélgetésre nem volt lehetőségünk, mert egy futár érkezett azzal a hírrel, hogy Ryuzonak egyenlőre fel kell hagynia oktatásommal, mivel a Kazekage hívatja, tőlem pedig elnézést kért érte. Tanítómnak látszólag nem volt ínyére való a hír, legalábbis szavaiból azt vettem ki, hogy nem szeretne mára új feladatot. Természetesen, mint a falu ninjája eleget tesz a felszólításnak engem pedig meginvitált az útra.
Az úton kiértékelte teljesítményemet, óva intett, majd megosztotta velem tragédiáját egy rövid történetet, amiben elmondta hogyan lett romos az a falurész amiben edzettem.
* Így már érthető miért volt fájdalom az arcán, amikor a helyszínen voltunk. Remélem a családja jól van.
Végül nem kérdeztem rá szerettei épségére, úgy láttam jónak, így is elég fájdalmas volt neki a mesélés. Ha pedig egy nagyobb tragédiára is rákérdeznék, olyan sebeket szakítanék fel, amik nehezebben gyógyulnak.
Amikor a Kazekage irodája már csak pár utcányira volt tőlünk Ryuzo elváltak útjaink. Ő ment egyenesen, én pedig elindultam a főút irányába, hogy szétnézzek az árusok portékái közt, csakúgy mint amikor megérkeztem. Csak most végre több időm lesz a nézelődésre, és nem csak rápillantok az árukra. A gyümölcsök és ételek nem érdekeltek, egyedüli célom a szuvenír vásárlás volt Asaminak. Jártam az üzleteket és standokat, voltak nagyon szép asztali díszek, amik különböző Sunagakurében elterjedt mintákat alkalmaztak. Ám ezek helyigénye nagyobb volt, mint amit az én hátizsákom biztosítani tudott volna, és nem mellesleg törékenyek is, amik egy több napos futással tarkított utazást biztosan nem bírnának ki. Ezek a tényezők jócskán leredukálták a választható ajándékok listáját, ezért végül ékszer mellett döntöttem. Sok olyan ékszer volt, amit szívecskék díszítettek, más talán választott is volna azok közül. Az én szemem viszont egy olyan ezüst nyakláncon akadt meg, amin egy macska játszik éppen egy labdával(kép). Tovább nem is kellett keresgélnem, ez eladóra néztem majd a nyakékre mutattam.
- Ezt szeretném megvenni.

A választott jutsu:

Fuuton: Shinkūha // Szél elem: Vákuum Hullám

Egy igen hatékony A szintű szél technika nagyszámú ellenféllel szemben. A ninja elvégzi a szükséges kézjeleket, majd teleszívja a tüdejét levegővel. Eztán 360 fokban megpördül a tengelye körül, miközben kifújja a levegőt. Ezzel tucatnyi éles szélpengét indít el maga körül minden irányban. Lehetetlen így, de legalább is nagyon nehéz a használó közelébe kerülni, anélkül, hogy a pengék komoly vágást ejtsenek rajtunk.
Chakraszint: 450
Besorolás: A
Használója: Danzo

Szerkesztés oka, hogy belinkeljem a nyakláncról a képet.


 Tanulás lezárva, Jutsut felírhatod a listádra! - Gedo Mazo